Az állampolgárság nem politikai termék
2015. augusztus 05. írta: bakó.bea

Az állampolgárság nem politikai termék

nagozsuzsa.jpg

Lemond a magyar állampolgárságáról egy erdélyi nő, mert nem ért egyet a kormány menekültpolitikájával és a déli határzárral – adta hírül kedden az Átlátszó Erdély. A székelyudvarhelyi Nágó Zsuzsa a portálnak azt mondta: egy kormány az állampolgárai nevében cselekszik, ő pedig visszautasítja, hogy a nevében kerítést építsenek, ezért tiltakozásul mond le állampolgárságáról. Hozzátette, ez az utolsó lépése, mert már nincs más eszköze arra, hogy kifejezze tiltakozását.

Bár lehet, hogy első ránézésre ez ügyes figyelemfelkeltő akciónak tűnik, valójában az állampolgárság a legkevésbé sem alkalmas arra, hogy politikai eszközként akciózzanak vele. Ezt persze nem csak Nágó Zsuzsa, de a politikai elit sem tudja (vagy inkább nem akar róla tudomást venni): Orbánék is úgy állították be a kettős állampolgárságot, mint a kormány kegyét, éreztetve a külhoni magyarokkal, hogy kinek köszönhetik. Pedig az állampolgárság a mindenkori magyar államhoz való kötődést, ahhoz kapcsolódó jogokat és kötelezettséget testesít meg, nem pedig pusztán egy kormány adománya. A kormány mégis sikerrel vitte el az egyszerűsített honosítási eljárás megítélését ez utóbbi irányba, Nágó Zsuzsa pedig szépen beleállt, amikor felvette, most meg leveszi a magyar állampolgárságát, mint egy inget.

A román állampolgárságát egyébként megtartotta Nágó – talán a román kormány politikájával jobban tud azonosulni? Egyáltalán, mióta az állampolgárságunkkal fejezzük ki azt, ha nem értünk egyet valamelyik kormánnyal? Ennyi erővel, ha én csak annak az államnak méltóztatnék az állampolgára lenni, amelyik kormányával egyetértek, akkor jelenleg épp brit állampolgár lennék – vagyis nem lennék, mert ugye az Egyesült Királyság (és általában semelyik ország) nem méltóztat bárki jöttmentnek állampolgárságot adni. És vajon mit fog csinálni Nágó Zsuzsa abban az – egyelőre szigorúan hipotetikus – helyzetben, ha egyszer olyan kormány jut hatalomra, amely számára szimpatikus menekültpolitikát folytat? Kérvényezi újra a magyar állampolgárságot? Egy balos kormány alatt már nem lenne büdös „Orbán adománya”?

Épp ez az „Orbán adománya”-megközelítés az, amit el kéne felejteni a határon túli magyarok kettős állampolgárságával kapcsolatban. Persze nem könnyű, főleg, mikor Semjén Zsolt havonta dicsekszik azzal, hogy mennyi új magyar állampolgár van. Ha elfogadjuk ezt a leosztást, hogy a külhoni magyarok állampolgársága Orbán ajándéka – vagyis a Fidesz-kormányhoz köthető, és politikai akcióként levehetjük, mint egy inget, ha nem értünk egyet a kormánnyal – akkor azt fogadjuk el, hogy létezik első- és másodrangú állampolgárság. Ezért gondolom, hogy sokkal jobban tette volna Nágó Zsuzsa, ha tiltakozása kifejezéseként inkább megmarad annál, hogy petíciót indít, tüntet, vagy egyszerűen csak tovább önkénteskedik a menekülttáborokban. Igaz, annak biztosan nem lett volna ekkora hírértéke.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr217681192

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bakó Bea: Az állampolgárság nem politikai termék 2015.08.05. 12:52:01

Bár lehet, hogy első ránézésre ez ügyes figyelemfelkeltő akciónak tűnik, valójában az állampolgárság a legkevésbé sem alkalmas arra, hogy politikai eszközként akciózzanak vele. Ezt persze nem csak Nágó Zsuzsa, de a politikai elit sem tudja.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

freehckr 2015.08.05. 12:49:41

Jól olvasom, hogy most Nágó Zsuzsa a szemétláda, mert a posztkommunista Fidesz és a tálib KDNP politikai terméket csináltak az állampolgárságból?! Nem viszitek túlzásba... :)

Rövid G. atya 2015.08.05. 12:55:40

@freehckr: megint nem volt rajta füstszűrős sapka... :)
((c) Hofi)

murcielago 2015.08.05. 12:56:30

"Nágó Zsuzsa három hónapot töltött egy táborban szíriai kurdokkal, szeptemberben pedig visszatér Törökországba"

- azért itt valami többről van szó, mint állampolgári tiltakozás legvégső eszközéről, ne tetessük magunkat hülyének.

Virág et. 2015.08.05. 12:57:04

Az állampolgárság most már 5 éve politikai termék. Azóta van minden eskütétel kötelező mellékleteként legalább egy vezető KDNP-s.

Ha kimaradt volna.

Ha nem adta volna vissza, akkor a most idefröcsögők azon fröcsögnének, hogy azért az ajándék állampolgárság, az azért jól jött, mi? Sapka van, sapka nincs. Szerintem jól döntött. A nemzetiség nem állampolgárság kérdése.

murcielago 2015.08.05. 13:13:16

@Virág et.:
„Szerintem jól döntött.”

Szerintem is jól döntött. Ha ennyire mélyen tud azonosulni a kurd etnikummal (egyik szóbajövő variáció), akkor tulajdonképpen tiszteletre méltó, hogy megfontolja, kell-e neki a magyar á.p.-ság.

Ha aktivista, vagy ügynök (másik szóba jövő lehetőség), akkor ugyancsak tiszteletre méltó, hogy nyílt sisakkal akar dolgozni.

(Ráadásul nekem képen is szimpatikus, bár ez érdemben nem számít…)

freehckr 2015.08.05. 13:13:40

@Rövid G. atya: Ha bármiféle kritika éri a korrupt Fidesz-KDNP kormányzatot, főleg ilyesféle „radikális” tiltakozás formájában, akkor a szellemileg erősen korlátolt orbánista seggfejek ezt személyes sértésnek veszik... báncsák a generalissimót, brühühühü... :) Aztán ilyenkor jönnek többek közt az ilyesféle végtelenül ostoba posztok...

2015.08.05. 13:34:25

@freehckr:

Sajnos nem sikerült megértened a posztot. Abban ugyanis nem az van, hogy Nágó Zsuzsa vagy kicsoda felelős a fidesz hülyeségéért, hanem az, hogy mindenki a sajátjáért. A fidesz is meg Nágó Zsuzsa is.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.08.05. 13:38:11

Nágó Zsuzsa köznyilvánosan komplett hülyét csinált magából, reméljük, hogy felbujtói elégségesen kárpótolják majd a személyét ért erkölcsi kárért. Ha van bennük fikarcnyi tolvajbecsület, legalább egy jóféle Soros-ösztöndíjjal megjutalmazzák a mutatványát.

Virág et. 2015.08.05. 13:40:21

@murcielago: Az, hogy kurd és egyéb nemzetiségű elesetteken segít karitatív alapon, az nem "azonosulás" és még kevésbé zárná ki a magyar állampolgárságot. Mármint egy egészséges államnak talán nem kéne kivetnie az önkéntesen elesetteket segítőket magából. Pláne, hogy ő mindezt helyben, Törökországban teszi. Ezzel az erővel az Orvosok határok nélkül program résztvevőit rohadt paradicsommal kéne megdobálni, meg felvetni, hogy vegyék már fel a kongói állampolgárságot, ha már úgy is oda mennek segíteni.

A lemondás oka a néma tiltakozás. Az egyszerűsített állampolgárság szabályait ez a rezsim dolgozta ki, azok számát ez a rezsim használja fel politikai célra. Az arról való lemondás szimbolikus jellegű. Akinek ez átjött, az értette.

Virág et. 2015.08.05. 13:41:32

@bbjnick: Nagyon igaz. A Soros-ösztöndíjasból akár még miniszterelnök is lehet. Csak aztán nehogy hálátlan legyen a végén!

freehckr 2015.08.05. 13:45:58

@grundigg: „nem sikerült megértened a posztot”

Gondoltam, hogy ez is felbukkan majd, pedig hidd el, egyről beszélünk. Nekem az nem kerek a történetben, hogy a Fidesz-KDNP hülyeségei elleni tiltakozás Nágó esetében miért lenne hülyeség?! Miért nem lehet egyszer ott megállni, hogy a Fidesz-KDNP hülyeségéről van szó, és pont, és nincs szükség arra, hogy másokat is lehülyézzünk, csak hogy a debil orbánista pöcsök ne álljanak ott egyedül hülyén?! :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.08.05. 13:56:59

@Virág et.:

"Nagyon igaz. A Soros-ösztöndíjasból akár még miniszterelnök is lehet." --- írod.

Hogyne lehetne! Romániában. Mert a magyar állampolgárságáról már, ugye, lemondott a kis bohó!:-D

murcielago 2015.08.05. 14:02:05

@Virág et.:
Te úgy fogalmazol, mintha a Magyar Állam, vagy képviselői forszírozták volna, hogy lemondjon, erről szó sincs (sőt, ha jól rémlik, a M.Á.-nak formálisan el is kell fogadnia a lemondást).

Rezsim-független/poszt-független megjegyzésem annyi, hogy a titkos akciók általában fedettek. Kiváló fedési lehetőség a karitatív tevékenység. Persze ezt megállapítani egy szakma összes tudása kell, vagy bírósági eljárás. Ezért nem helyes az egyszerű embereket azzal vádolni, hogy megtagadják a krisztusi parancsot, amikor nincs elhárítási szakmai álláspont, vagy független bírói ítélet.

picur3ka 2015.08.05. 14:34:26

@murcielago:

nagyon jó helyen tapogatózol szerintem. igen kacifántos életrajza van a kishölgynek.

--------

egyébként meg le van xarva. a menekültek ellepik Budapestet. jó románnak lenni, ott nincs kettő se.

murcielago 2015.08.05. 15:01:17

@picur3ka:
Ja, Románia megint szépen alakít egy szerepet, a medveölő kutyáét…:)

Vén muskétás 2015.08.05. 15:22:24

Biztos nem ingyen. A fényképek beállítottsága és a kenetteljesen édeskés, bugyirózsaszín pátosz déja vu-t kelt.

Bell & Sebastian 2015.08.05. 16:36:52

Az állampolgársággal akciózás előtt is meg lehetett azt szerezni, csak kellett hozzá némi elszántság. Aki megdolgozott érte, az nyilván nem válik meg tőle egykönnyen.

Azért van ebben a történetben egypár csavar.
Nem mi vagyunk a főszereplők, csak a vadkár elszenvedői. A németek, mint célország, meglehetősen furán viselkednek.

Aki nyilvánosan szót emel az erőltetett befogadás ellen, az másnap repül, akárhol is múlatta az időt eddig, ugyanakkor deklaráltan ki akarják mazsolázni a nekik kellőket, a többi pedig mehet vissza oda, ahonnan jött.

Azaz hozzánk. Gondolom, kiválogatjuk mi is a resztlit, de hogy innen hova tovább, azt még ez a díszmagyar perszóna se tudja.

A köznémet pedig úgy van vele (ámbár két tartomány közt nagyobb a szellemi távolság, mint mondjuk Erdély és az anyaország közt), hogy -a berlini hippiket leszámítva- töke tele van a multikukival és mivel választások jönnek, ezt el is fogja mondani, a maga módján, szigorúan de igazságtalanul.

Ha valamitől, hát ettől be van szarva Merkel és a létrán mindenki, aki csak a szoknyája alá lát.

A zöldek, mint politikai lufi, gyorsan felismerték a témában rejlő lehetőségeket és már fel is pattantak rá.
Elhamarkodottan , mert most retteghetnek, ki lesz gyorsabb, az amcsi bérgyilkos vagy a népi felszabadítás?

murcielago 2015.08.05. 16:48:04

@Bell & Sebastian:
Ők (Ny-Eu) már nem tudnak tenni afelöl, hogy génjeik kb. 20 %-ban módosítva lesznek (ennek is lehet előn0ye: libidó, farokméret, ilyesmi). Elméletileg fennállt egy lehetőség Kelet-Európára, hogy mivel nem igazán részesült a fogyasztói mennyországból, mégha főállásban nyalt is Nyugatnak, hogy legalább GMO-mentességét megőrízheti. A probléma megoldása szemünk előtt zajlik.

Bell & Sebastian 2015.08.05. 17:03:04

@murcielago: Annyit már látni, hogy egy keresztény vietnámival jobban járnak, mint egy muzulmán arabbal.

A legjobban a hindi programozókkal jártak volna (ez volt az eredeti terv), de a szabadon kószáló, csontsovány marhák teljes hiánya megakadályozta a maradéktalan megvalósulást.

Különben is, hogyan nézne ki a Rajnán úszkáló, félig elszenesedett, indus nagypapi? Lóheringnek kifordulna a bele.

murcielago 2015.08.05. 17:12:07

@Bell & Sebastian:
Én is a hindi programozót választottam volna:) De még a török a maga kicsit törzsies hagyományaival is jobb, mint a „jöjjön akárki” Kivétel, ha keresztény, akkor sorompó fel, egy koptra még szomszédként is kiváncsi volnék...

Bell & Sebastian 2015.08.05. 17:19:36

@murcielago: A törököket bírom, szemrebbenés nélkül beleszarnak a McDonald's virágágyásába. Ki van fizetve -alapon. Született döner-nyiszatoló mind, legújabban rezgőkéssel nyomják a katanás szamurájt és szaporák, mint a nyulak.

A kurdokat például bármikor kiverik a kocsmából. Az még számomra is rejtély, hogy miről ismerik meg őket? Talán hetente fürdenek, vagy ilyesmi lehet...

Bell & Sebastian 2015.08.05. 17:22:01

@murcielago: A koptok jó fejek, még a rokonságban is elférnének. Porosz nevelés? Az náluk csak turbó-libsi.

murcielago 2015.08.05. 17:28:05

@Bell & Sebastian:
Igazából én se tudom, egyszer olvastam olyat, hogy a törökök a nézésükről ismerik fel a kurdokat, mivel az izzó, őrült-szerű (szerintük)

murcielago 2015.08.05. 17:32:24

@Bell & Sebastian:
A koptok többet tudnak a keresztény vallásról, mint mi.

Bell & Sebastian 2015.08.05. 17:56:55

@murcielago: No, azért tudnék nekik okozni meglepetést. Csak ne az énekórára hívjanak.
___

Akkor Petőfi és Attila tuti kurd volt, de Matolcsy is esélyes.

murcielago 2015.08.05. 18:01:12

@Bell & Sebastian:
„hogyan nézne ki a Rajnán úszkáló, félig elszenesedett, indus nagypapi”

és hogy néz ki egy boszorkánysággal vádolt afrikai, akinek autógumit raknak a nyakába, lelocsolják benzinnel és meggyújtják?

Ne válaszoljon! (költői kérdés)

murcielago 2015.08.05. 18:08:40

@Bell & Sebastian:
Nem is gondolja, mennyire nem hülyeséget mond…:)

Ha a sumer-óstörök(turán) leszármazási elmélet megáll, bizony láthatunk Mo.-on is ilyen atavizmusokat.

(én amikor Görögországban jártam, direkt figyeltem, hogy az utcai járókelők hány %-ánál figyelhető meg a klasszikus görög arcél..Jelentem 15-20 %, egy gyakorlatilag elszlávosodott népben.)

Pelso.. 2015.08.05. 18:19:06

Így igaz, Beácska.
Termék maga az állampolgár, az a szavazó-adófizető fajta. Olyan párszor használatos.

murcielago 2015.08.05. 18:19:16

@picur3ka:
Fúúú, akkor mégse békültünk ki....
:)

picur3ka 2015.08.05. 18:27:25

@murcielago:

német fickó, nem engedték be valamelyik közel-keleti országba, határőrség azt gondolta, fekete mágus

Bell & Sebastian 2015.08.05. 19:04:27

@picur3ka: Nagy szerencsénk, hogy nem az FKK magazinban találta.

@murcielago: Kabóca hova számít? Szláv vagy égei, mert az nyert.

murcielago 2015.08.05. 19:21:51

@picur3ka:
én is küldök neked egy fotót, amiből - a Te küldeményeddel ellentétben - lehet épülni, tanulni

twitter.com/ChadHale2/status/477488880321429504/photo/1

murcielago 2015.08.05. 19:31:16

@Bell & Sebastian:
A kuszaszemű? De biztos tudja, hogy a családi ősök nemcsak kertészettel-pomológiával foglalkoztak. Rendes család na. Melyikünk életében nem volna kacskaringó, ha nem több is?

De egyébként nem szereti a mediterránokat? Ez az "égei" olyan "hát futottak még.."-szerű.

picur3ka 2015.08.05. 20:03:12

@murcielago:

A boszorkánysággal vádolt afrikairól jutott eszembe, teljesen logikus asszociáció.

@Bell & Sebastian:

Nem, nem. lol.

Bell & Sebastian 2015.08.05. 21:23:52

@picur3ka: @murcielago: Ez se rossz! Felhívnám a figyelmet az amcsi kreativitásra, ami már a népköltészet határait verdesi esetenként alulról, mikor is a kommentekben Obamát szólítják meg.

www.youtube.com/watch?v=11l8nLZNPSY

Eddig a legjobb az volt, amikor a polar bear és grizzly házasságának gyümölcse (van ilyen) mintájára alkottak nevet nekije - csak elfelejtettem.

Vincenzo6 2015.08.05. 22:45:32

A román állampolgárságáról kellett volna rég lemondania, mert olyan román kormány nem volt még, amelyik vagy nyíltan, vagy tenyérbemászó, sunyi módon ne irtotta volna a magyar kultúrát minden létező eszközzel. Ehhez képest olyanokért meg aggódik, akik illegálisan beszöknek ide, majd képtelenek elfogadni a helyi szabályokat, miközben átvonulnak.

picur3ka 2015.08.05. 22:47:04

@Bell & Sebastian:

Nálunk is dívik...

2015.08.05. 23:01:17

Hát, hülyék mindenhol vannak.

picur3ka 2015.08.05. 23:15:27

@Bell & Sebastian:

Ezt a videót egyébként megnézhetné Valez úr is. Tanulna valamit a keleties sikkről meg a politikáról.

Tudományos libsizmus 2015.08.06. 00:15:21

Szomorú, hogy Erdélyben is vannak hülye libsi picsák, nem csak Magyarországon.

Pop40 2015.08.06. 00:53:02

Abszolút respekt a csajnak.

Akiket az ilyen@Tudományos libsizmus: seggnyaló fideszes hazaáruló hulladékok gyaláznak, az csak rendes ember lehet.

annamanna 2015.08.06. 03:03:34

Tehát az állampolgárság nem politikai termék. Kár, hogy nem volt kifejtve, akkor micsoda? Talán ipari, mezőgazdasági, kulturális, civilizációs termék? Vagy egyszerű természeti jelenség, mint egy üstökös, vulkán vagy cunami?

"Pedig az állampolgárság a mindenkori magyar államhoz való kötődést, ahhoz kapcsolódó jogokat és kötelezettséget testesít meg, nem pedig pusztán egy kormány adománya. "

Mit jelent az a szó, hogy "mindenkori magyar állam"? Azt, hogy örökkévaló? A világ kezdete óta létezik és az örökkévalóság végéig van? (Tehát sosem lesz vége*).

Egyáltalán, mi az, hogy állam? Talán nem politikai termék? Tehát nem a polisz (mondjuk úgy, közösség) kreálmánya az állam?

Például az ásóbot, a kapa, a fejsze nem termék?
Nem az emberi elme találmánya, hanem van valami "mindenkori" ásóbot, kapa, fejsze, aminek esetleg a pillanatnyi megtestesülése az, amit épp a kezembe fogok? Tehát ezek öröktől fogva létezők, ideák, vagy más szóval istenek?

Ha a magyar állam mindenkori, akkor öröktől fogva létező, ha pedig öröktől fogva létezik, akkor isten?
Most ez ennek a cikknek az értelme?

Mert ha nem, akkor mégis micsoda?

Ha nem politikai termék az állampolgárság, akkor mégis micsoda?

* "Tehát sosem lesz vége."

Erről nekem perszehogy a Vadászat lemez Orgia c. dala ugrott be, és nézzük meg ennek az időben való korlátozottságra, avagy időben való korlátlanságra vonatkozó kifejezéseit:

"A lejárt gramofon sisteregve ismétli egy
Régi induló UTOLSÓ hangjait.
Nincs TÖBBÉ álom.
Egy szem, egy arc...
Óh, a kép mennyire pontos,
Az öreg Bosch hogy pirulna, ha látná,
A vén kokós.
A padláson VÉGET ÉRT az Öngyilkosok Bálja,
Mindenki a pincébe igyekszik, ahol
A Paraziták Parádéján a Patkány a prímás.
Íme az UTOLSÓ kínrím:
Ez egy nedves KOR,
NAPPAL vér folyik,
ÉJJEL bor.
A kis balerina vezeti pónilovát.
Hamupipőke, te SOSEM alszol? - kérdezi a Bohóc.
Vigyél el innen, barátom!
Nem lehet, itt kell ÖRÖKRE maradnom.
Mozdulatai kecsesek, ám a látvány szomorú.
Talán csak a Bolond mulatságos, ahogy integet,
Hogy MAJD ír! Igen.
És nem felejt el semmit.
Szeretlek.
SOSEM lesz vége. SOSEM lesz vége.
SOSEM lesz vége. SOSEM lesz vége.
SOSEM lesz vége. SOSEM lesz vége?!"

Tehát nyilván óriási különbség van az időben korlátolt, azaz időben létező, és az idő által nem korlátolt, azaz az örökkévalóságban létező entitások között.
Bosch például már nem lát, mert ő az időben létezett. Hamupipőke viszont sosem alszik, mert ő nem az időben létezik, hiszen mesefigura.
Az időben létezők tartoznak ahhoz a valósághoz, amit tapasztalati úton megismerhető világegyetemnek nevezünk.
A nem az időben létezőkről viszont - mint pl a számokról, a mesefigurákról vagy Istenről - igen nehéz tapasztalati ismereteket szerezni; ez az a világ, amiről azt állítja a Biblia, hogy "hit által értjük meg". (A matematika is axiómákra épül, amiket nem kell bebizonyítani, csupán el kell hinni róluk, hogy igazak).

Tehát a 3-ról, Hamupipőkéről vagy Istenről elhisszük, hogy azok, amiknek mondják őket. Mert tapasztalatot nagyon nehéz, vagy éppen lehetetlen szerezni róluk.
Az is belátható, hogy a 3, Hamupipőke, vagy Isten nem tartozik az idő korlátoltsága alá, hanem mindenkori vagy örökkévaló.

Tehát a kérdés, hogy a magyar állam nem tartozik az idő korlátoltsága alá? A magyar állam mindenkori?

A magyar állampolgárság pedig nem termék? Az is valami örökkévalóságban létező cucc?

Kéne egy nick... (törölt) 2015.08.06. 03:11:42

Sajnos a határontúli magyarok közt rengeteg az idegenszívű.
Felvidékiek és vajdaságiak meg erdélyiek esetén is tapasztaltam mennyire gyűlölik a magyarországiakat.
Amennyire a Gyurcsány-kormány 23 millió románozása hibás volt, úgy hibás az Orbán-kormány állampolgárság biznisze is. Politikai, szavazatszerző húzás volt, amúgy meg semmi szükség rá, magyar lehetett eddig is bárki lélekben, kulturálisan akár amerikai állampolgárként is.

A széljobb leszámolhatna azzal, hogy ajnározza, hergeli, pénzeli a határontúliakat. Nincs semmi szükség erre. Láttam én, hogy amikor románnak kell vallani magukat, akkor románok, amikor a magyarországiaktól jön pénz, akkir meg magyaroknak vallják magukat.

Tudományos libsizmus 2015.08.06. 03:23:43

@Pop40:
Te Londonban nyalod a niggerek seggét, nem? Akkor mi a ferde faszt keresel itt?

nu pagagyí 2015.08.06. 05:03:39

Egy tipikus magyar jobboldali soha nem fogja felfogni, hogy az állampolgárság és egy adott néphez való tartozás két különböző dolog. A hölgy természetesen magyar marad papírok nélkül is. Politikai okokból lett magyar állampolgár, ugyanezen okból ki is jelentkezett belőle.

Talán inkább az indokain kellett volna filozofálgatnia a cikknek, e helyett a nemzetet saját magával azonosító cikkíró gyalázkodásba és zavaros fejtegetésekbe bonyolódott a maga soviniszta, kisajátító módján. Szánalmas lenne a dolog, ha nem hasonszőrűek uralnák a magyar politikát. De sajnos, igen.

Pop40 2015.08.06. 05:16:03

@Tudományos libsizmus:

?
Hát ezt meg ki mondta neked?:-)

De biztosra veheted, hogy én Londonban sem nyalnám senki seggét, ha ott lennék.
Az a te reszortod.

Pop40 2015.08.06. 05:20:34

@nu pagagyí:

"Egy tipikus magyar jobboldali soha nem fogja felfogni"

Ha lehet, ezeket inkább ne "jobboldalinak" nevezd.
Egy igazi, valódi jobboldalinak köze nincs ehhez a degenerált csürhéhez.

Ezek egyszerűen fideszesek.
Ebben a szóban benne is van minden, amit tudni kell róluk.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.08.06. 05:28:05

@murcielago:

Ha elszlávosodtak volna, nem beszélnének görögül.

Larry Silverstein 2015.08.06. 06:19:00

Mellékes információ hogy az erdélyi magyarok 99%- a szavazott a migránstalanító oldalra legutóbb.

Nágó meg hallotta h Áder mostanában visszavonja a csalással szerzett állampolgárságokat, így elébe ment a dolgoknak.

nu pagagyí 2015.08.06. 06:35:44

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Hát, igen! Amióta Orbán kinyilatkoztatta, hogy a "magyar nemzet" egyenlő vele és még százezer tolvajjal, azóta az itteni gulág lakói sem nagyon örülnek a "szerencséjüknek". Ki a fene örülne annak, hogy egy elmeháborodott által vezetett intézmény kiszolgáltatott betege? Megértem a hölgy döntését.

nu pagagyí 2015.08.06. 06:37:58

@Larry Silverstein: Mellékes információ, hogy már megint hazudsz valamiről, valamit.

Pop40 2015.08.06. 06:46:41

@Larry Silverstein:

"Nágó meg hallotta h Áder mostanában visszavonja a csalással szerzett állampolgárságokat, így elébe ment a dolgoknak."

Elvtárs, elvtárs... Hogy ti mindig magatokból indultok ki...

Fel se tételezed, hogy létezhetnek olyan emberek, akik nem csalással szereznek meg valamit, ugye?:-)

Persze nyilván a környezetedben nem sok ilyet látsz
:-DD

Nágó Zsuzsa - akinek amúgy maximális tiszteletem - lemondott valamiről, mert úgy érezte, ellenkezik a meggyőződésével (ez ismét olyan dolog, aminek te hírét sem hallhattad soha.)

Talán azért, mert ő önkénteskedett menekülttáborokban, élőben látott menekülteket, nem egyet, nem csak a fotelból nyáladzik, mint te, meg a fajtád.

erdely.atlatszo.hu/2015/08/04/lemond-magyar-allampolgarsagarol-igy-tiltakozik-az-epulo-kerites-ellen-egy-erdelyi-lany/

Szóval szakadj le róla, és kotord vissza magad a pöcegödörbe, ahonnan előmásztál fikázni valakit, akinek a lába nyomába sem érhetsz.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.08.06. 06:51:47

@nu pagagyí:

Valójában az igazi ok a ballibek magyarellenessége ebben a kérdésben, Ha ez nem lett volna, Orbán nem tudott volna az ügyből politikai fegyvert kovácsolni.

Romániában, Horvátországban, Olaszországban, Bulgáriában, Spanyolországban hogyan nem lett politikai fegyver a könnyített állampolgárságból? Úgy, hogy ott minden politikai erő eleve támogatta.

Aztán erre rádöbbentek a magyar ballibek is, de későn. Ma már az MSZP és az agonizáló bajnaiisták (Együtt Post Mortem párt) nem ellenzik sem az állampolgárságot, sem a szavazati jogot, de most már késő. Csak a DK maradt meg a hagyományos magyarellenes nézetnél a balliba táborból.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.08.06. 06:53:12

@Pop40:

Csodálkozom pl. Gyurcsány miért nem mond le a magyar állampolgárságról, ha igaz az amit írsz.

Vagy azt akarod mondani, hogy Gyurcsány támogatja a rohadt, cigány Orbán diktatúráját???

nu pagagyí 2015.08.06. 07:00:51

Az állampolgárságnak csak egy köztársaságban van értéke. A köztársaság polgári egyenlőséget - egyenlő jogokat és kötelezettségeket jelent. Egy olyan országban, amelyben mindez nincs meg, az állampolgárság csak a tulajdonos marhabélyege. Magyarország szerintem, már nem köztársaság, nincs jogegyenlőség, egy junta került hatalomra puccsal és kisajátított mindent magának.

Ricordo 2015.08.06. 07:08:23

Micsoda ökörség ez a poszt. A politikai véleménynyilvánítás módját mindenki maga választja meg és mindaddig, amíg ezzel más jogát nem sérti, addig senkinek nincs joga emiatt fikázni őt. Ha ez a nő úgy érezte, hogy lelkiismereti szempontból vállalhatatlanná vált számára a magyar állampolgárság és ezért lemond róla, akkor nehogy már a Mandiner, meg a ki tudja honnan szalajtott Bakó Bea megpróbálja kioktatni emiatt.

Pop40 2015.08.06. 07:08:47

@maxval bircaman megbízott szerkesztő:

Gyurcsány magyar állampolgárként (egyedüli állampolgársága, és nem Vityától kapta) mi a fenéért mondana le róla?
Az, hogy ő magyar állampolgár, nem Vitya érdeme.

A hölgy ellenben a rendes állampolgársága MELLÉ kérte a magyart, mert úgy érezte, azonosulni tud vele. Mikor kiderült, hogy mégsem, visszaadta, maradt az eredeti állampolgárságánál, mert rájött, hogy nem tud azonosulni annak a kormánynak a céljaival, akitől az állampolgárságot kapta.

A két esetnek épp semmi köze egymáshoz.
Mi a francért adná vissza valaki Vitya miatt az állampolgárságát, ha ahhoz Vityának semmi köze nem volt, s nem is lesz?

nu pagagyí 2015.08.06. 07:16:16

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: A határainkon túl élő magyarok többsége nem azért vette fel a magyar állampolgárságot, amit behazudsz magadnak. Az ő szülőföldjük ott van, ahol élnek, ott kell boldogulniuk, hacsak át nem költöznek ide. Mivel ott élnek, ott fizetnek adót, követelésük is az ottani állammal szemben áll fent, amelynek ők is részei: miniszterek, hivatalnok, képviselők, vállalkozók, dolgozók. A legtöbbjük pusztán praktikus okokból lett kettős állampolgár, mert így schengeni papírokkal utazhatnak vagy vállalhatnak munkát az EU-n belül. A hölgy egyébként nem ez a kategória, ő nyilván nemzeti szolidaritásból tette elsősorban, különben nem mondana le a magyar állampolgárságról, látva mivé fajult az ország.

Pop40 2015.08.06. 07:18:13

@maxval bircaman megbízott szerkesztő:
A szavazati jogot mindenki ellenzi, akinek van egy kis esze.
Igen, a külhoni magyarok közül is.

A szavazati jog akkor, mikor téged nem érint a szavazásod következménye, tipikusan a "más f.szával vered a csalánt"-esete.

Ennek egy kevésbé kártékony példája, mikor te Bulgáriából okoskodsz azoknak, akik minden nap kénytelenek elviselni a fideszmaffia ámokfutását.
Kevésbé kártékony, mert tényleges kárral szerencsére nem jár, (mint a szavazati jog), ez csak szimplán idegesítő.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2015.08.06. 07:46:00

@Tudományos libsizmus: Ugyanazt, mint maxval bircaman megbízott szerkesztő, aki Bulgáriából kommentel minden blogon, és ha nem övé az első idióta bejegyzés, akkor belebetegszik.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.08.06. 07:54:49

@nu pagagyí:

A román útlevéllel ugyanúgy vállalható munka bárhol az EU-ban, mint a magyarral. Ezt tudtad?

Netuddki. 2015.08.06. 07:54:49

Mindenki tudja, hogy az orbánnak csak azért kellettek a határon túliak, hogy rá szavazzanak. Egyéb kérdés?

nu pagagyí 2015.08.06. 07:55:22

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Egy magyar nem lehet magyarellenes, te buta. Orbán-ellenes annál inkább. Te már annyira degenerálódtál, hogy ezt sem érted. Gondolkozz, mielőtt leírsz valamit!

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.08.06. 07:55:56

@Pop40:

Aki állampolgár, azt érinti a szavazás eredménye.

Netuddki. 2015.08.06. 07:56:34

@Pop40: Ó bammeg! A bolgár ürüt akarod meggyőzni? Minek? Falra hányt borsó...

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.08.06. 07:56:49

@nu pagagyí:

Te nem érted. Emlékezz csak vissza a 2004-es népszavazási ballib gyűlöletkampányra.

val 2015.08.06. 07:57:43

Igaz. Akkor mit fog csinálni, ha a románok is elkezdenek kerítést építeni?
Más: A 23 millió románozás sem volt ám túlzottan politikamentes.

Netuddki. 2015.08.06. 08:01:05

@val: "Akkor mit fog csinálni, ha a románok is elkezdenek kerítést építeni?"

Ahhoz neked mi közöd?

val 2015.08.06. 08:09:26

@bértrollbosszantó_kovi1970: Ez nagyon frappáns volt. Brühühű.

XD

nu pagagyí 2015.08.06. 08:13:20

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Pontosan 2014-től vállalhatnak korlátozás nélkül munkát az EU-ban a román állampolgárok. Azaz, tavalytól, de a hülyítő kampány 2006-tól kezdődött, amikor a Fidesz ráültette a határainkon túl élő magyarok gazdasági érdekeire magyarkodó kampányát, leköpve a köztársasági elvet, degradálva a magyar állampolgárságot egy kötelezettségeket (objektív okokból) nem vállaló szavazóréteg megnyerése érdekében és persze azért, hogy megossza az országot. Azóta is osztogatja, hol így, hol úgy. A Fidesz tálalásában semmi sem az, ami. Most épp ott tartunk, hogy aki hangosabban ordítja, hogy ő magyar, az a magyar. Olyanok, mint Bayer, Szájer, Áder, Zázrivecz, Orbán, Habony, Rogán. Csupa turulszármazék.

micsoda? 2015.08.06. 08:14:52

Bátor nő minden tekintetben, úgy cselekszik ahogy gondolja. Gratulálok.

MACISAJT 2015.08.06. 08:22:22

Idézném a kékbarisnyával készült "interjúból":

"Erdélyiként ezelőtt nem sokkal kaptad meg a magyar állampolgárságot. Mi volt a motivációd, amikor kérted?

– Egy éve kaptam meg a magyar állampolgárságot. Azért kérvényeztem, hogy tudjak szabadon utazni, és segítsen a munkavállalásban."

Legalább őszinte. Az ilyen aztán minden további nélkül le is mondhat az állampolgárságáról.
Nem kár érte és a hasonszőrűekért.

Rudi Kató 2015.08.06. 08:23:54

Ha a képen látható élőlényről van szó akkor nem tud lemondani az állampolgárságról mivel ez soha nem volt Magyar csak egy koszos cigány!

MACISAJT 2015.08.06. 08:28:48

Egyébként a ballibáknak és a kékbarisnyához hasonlóaknak ajánlom hogy az USA, Franciaország, Egyesült Királyság stb. kormányai ellen tiltakozzanak.
(nem fognak, persze.Sem a "helsinki bizottságok").

A múlt héten megjelent hvg.hu interjúból( címe:
„Az eurózóna olyan hiba, amit nem lehet kijavítani” )
idézném Wolfgang Streecket, mert az interjúban valójában csak nyíltan kimondja mindazt amit tudtunk/tudunk.

Hogy:a hvg "Most úgy beszél, mintha az amerikai külügyminisztériumban dolgozna. Ez nagyon veszélyes hozzáállás."

Hogy:"Az Egyesült Államok is belekezdett a háborúba Irakban, holott minden
szakértő ellene beszélt. Az eredmény több százezer halott, egy teljesen szétvert ország, és gyilkos rablóbandák mindenfelé."
Hogy:"Most az történik, amit a nemzetközi kapcsolatok elméletében túlterjeszkedésnek hívnak, és amire Amerika jó példa. Amikor egy
politikai alakulat túl sok problémát vállal fel, és túlságosan belemegy más területek ügyeibe. Egy ilyen politika miatt szét tud esni egy egész
állam. És könnyen lehet, hogy az Európai Unió már át is lépte azt a bizonyos határt, a problémái pedig már megoldhatatlanok. De persze az uniós intézményekben ezt még mindig nem akarják észrevenni: "

Hogy:"A politikát nem az értékek mozgatják, hanem hatalmas gépezetek PR-részlegei, amelyek a cselekvéseikre utólag ráhúznak valami
értékrendet. Jó példa erre, amikor a franciák és a britek berángatták az amerikaiakat Líbia bombázásába. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy a
beavatkozással szétverik a működő struktúrák maradékát is"

Hogy:" Most az, hogy a németek hatvanezer, 180 ezer vagy épp 320 ezer menekültet vesznek fel, a valóságban mit sem számít. A bukott államok száma egyre nő, részben az amerikaiak „fantasztikus”
felszabadító hadműveleteinek köszönhetően, részben a britek és a franciák líbiai beavatkozásai miatt. Százezrek, sőt milliók hagyják el a hazájukat. Abban a reményben érkeznek ide, hogy itt majd rövid időn
belül nyugat-európai életszínvonalon élhetnek"

Netuddki. 2015.08.06. 08:29:23

@MACISAJT: Szóval akkor a "kékbarisnya" nem jó határon túli magyar állampolgár. Szerintetek, megosztó, hazaáruló, hazug, tolvaj fideszesek szerint. Csak azok a jó magyarok akik teljesítik a fidesz vezérürük elvárásait. Balfasz fideszesek, fideszes balfaszok! Eltakarodhatnátok már az ország "éléről"!

Netuddki. 2015.08.06. 08:30:16

@MACISAJT: "Egyébként a ballibáknak és a kékbarisnyához hasonlóaknak ajánlom"

Anyukádnak tegyél ajánlatot! Mégis kiafsz vagy te?

MACISAJT 2015.08.06. 08:31:02

@MACISAJT: ("A múlt héten megjelent hvg.hu interjúból( címe:
„Az eurózóna olyan hiba, amit nem lehet kijavítani” )
idézném Wolfgang Streecket, mert az interjúban valójában csak nyíltan kimondja mindazt amit tudtunk/tudunk.")

A link:

hvg.hu/gazdasag/20150728_Az_eurozona_olyan_hiba_amit_nem_lehet_ki

nu pagagyí 2015.08.06. 08:35:57

@Rudi Kató: Én sem vagyok büszke rád, neki meg nem feltétlenül muszáj.

Pop40 2015.08.06. 08:36:11

@Rudi Kató:
A hölgy milliószor magyarabb, mint te, ostoba korcs.

Pop40 2015.08.06. 08:38:00

@The Ghost Wolf: @bértrollbosszantó_kovi1970:

Gondoltam, teszek egy próbát...:-)
Nem is igazán meggyőzni akarnám. Inkább helyretenni a hülyeségeit.

nu pagagyí 2015.08.06. 08:40:03

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: A 2002-es dzsihád-meghirdetésére gondolsz? Tényleg elég gyűlöletkeltő volt.

Pop40 2015.08.06. 08:42:39

@maxval bircaman megbízott szerkesztő:

Nem érinti. Pláne mióta a fideszmaffia úgy adja az állampolgárságot, mint a kofák a piacon a zöldséget.

A szavazás eredménye azokat érinti, akik ott adóznak vagy költik a pénzüket, érinti őket a bürokrácia, a kormány intézkedései, stb. Azt, aki személyesen, vagy legalábbis a rokonain keresztül ott él.

MACISAJT 2015.08.06. 08:45:51

@bértrollbosszantó_kovi1970: ("Szóval akkor a "kékbarisnya" nem jó határon túli magyar állampolgár. ")

Olyan amilyen.
Aki nyíltan bevallja hogy "Egy éve kaptam meg a magyar állampolgárságot. Azért kérvényeztem, hogy tudjak szabadon utazni, és segítsen a munkavállalásban."

Majd most "lemond", az bizony olyan mint a ballibák többsége: Hígmagyar. (Na jó, szarmagyar.)

Nincs ebben semmi meglepő.

Ricordo 2015.08.06. 08:50:59

Automatikus szűrést kérek minden olyan hozzászólás (számomra történő) megjelenítésére, amely a következő kifejezések bármenyikét tartalmazza:
- "ballib"
- "balliba"
- "fidess"
- "törpe diktátor"
- "kúrcsány"
- "fröcsög*"
- "károg*"
- "liberálnáci"
- "turulnáci"
- "libsi"
- "emlékezetpolitika"

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2015.08.06. 09:01:14

kíváncsi lennék, Magyar (vagy MAGYAR) honfitársaimba hogyan és honnan szorult ennyi frusztráció, utálat és megvetés.

szánalmasak vagytok...

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2015.08.06. 09:06:00

@MACISAJT: sokkal egzotikusabb a magad fajta zsírmagyar. vagy vérmagyar, ha úgy tetszik. akinek nincs semmi értéke, de azt rendkívül hangosan tudja előadni.

aztán csodálkoztok, hogy mi, hígmagyarok viszolygunk tőletek.

különvélemény2 2015.08.06. 09:06:25

@Ricordo:
Biztos meg lehet oldani egyes reklámszűrőkben, hogy kiszedje a blokkot, ha tartalmazza a szót.

Pop40 2015.08.06. 09:13:57

@MACISAJT:
Alig pikáns, mikor olyanok fröcsögnek egy meggyőződését vállaló nő ellen, akik amúgy fényesre szopják azt a fideszmaffiát, aki boldog-boldogtalannak osztogatja pénzért, szavazatért, bármiért az állampolgárságot, letelepedési államkötvényt, stb
index.hu/gazdasag/2014/09/16/magyar_nyelven_szavaltak_szep_magyar_szoveget/

"Aztán tavaly, amikor valamelyikük tudott angolul, rákérdeztem, hogy miért nem turistáskodnak. Mire simán elmondták, hogy apu már magyar, középvezető volt Moszvákban, de forró lett a lába alatt a talaj, ezért 10 ezer euróért (nagyjából 3 millió forintért) vett egy magyar állampolgárságot, és gyorsan kiment Németországba. Most a család többi tagjánál várnak az eskütételre, pár órán belül mindenki magyar lesz, és mehetnek ők is utána.
Ha érdekel a dolog, akkor beszéljek az állampolgárság-brókereikkel, mindjárt jönnek, elmondják örömest, hogy megy ez a folyamat
– mondták."

index.hu/gazdasag/2015/01/29/valaki_boduleteset_kaszal_rogan_otleten/

"Óriási, több tízmilliárdos üzletté nőtte ki magát a pénzes kínaiaknak kitalált letelepedési kötvény. Csak sajnos nem a magyar államnak, hanem pár ismeretlen hátterű offshore cégnek, akik ismeretlen helyre adják a nyereségüket. Furcsa, hogy úgy lett kialakítva a rendszer, hogy az államnak kevésbé érje meg. Az egészet egyébként Rogán Antal vitte rohamtempóban végig, ő igazolta az üzletembereket is, akik végül legtöbbet kaszálhatnak a magyar papírok kiárusításán."

Ti veszitek a szaros szátokra ezt a nőt, elvtárs?
Ti, akik bárkinek kiáruljátok a hazát, csak fizessen?

Hígmagyart akarsz látni?
Nézz tükörbe, rögtön látsz majd egyet.

Bell & Sebastian 2015.08.06. 09:16:31

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Tessék Kos, jó szívvel adok egypár, elsőfüves macedón jerkét.

www.youtube.com/watch?v=bWIXMznobeE

Váljék egészségére!

Pop40 2015.08.06. 09:20:45

@különvélemény2:

Ejha. Tehát Nágó ugyanazt mondta 2 hónapja, amit most.

Ez neked, meg a fajtádnak tényleg idegen lehet, akik mindig csak aznap reggel tudják meg Vityától, mi az aznap épp aktuális véleményük, másnap meg már nem is emlékeznek rá. :-)))

Mindenesetre a hölgy nevében kösz, hogy belinkelted, milyen következetesen, és változtatás nélkül képviseli az álláspontját.
Nem csoda, hogy nem tudják hova tenni a fideszes férgek. :-)

különvélemény2 2015.08.06. 09:28:00

@Pop40:

Pontosan, a libsik következetesen nyomják a jól fizetett mantrát.

Még akkor is ezt fogja szavalni, amikor az Eurábiai Unió frissen bevezetett törvényei alapján halálra kövezik a főtéren, mert nem megfelelően hordta a burkát.

MACISAJT 2015.08.06. 09:29:23

@idelle: ("aztán csodálkoztok, hogy mi, hígmagyarok viszolygunk tőletek. ")

Én már olyan vagyok ezzel kapcsolatban is, mint egy 50 éves tháiföldi prostituált: ritkán csodálkozom/lepődöm meg.

A hígmagyarok( na jó, ne udvariaskodjunk:szarmagyarok) viszolygásán sem, különösen a gyurcsány-werberi 23 millió beözönlő román vagy a 2004 december 5-i ballib kampányok után semmiképpen...

Majd mindjárt jövők egy Márai idézettel, azt szeretni szokták.

MACISAJT 2015.08.06. 09:31:29

@MACISAJT:

„A zsidóság. Két frontja van ma: egyik kapitalista, másik bolsevista; egyik a vagyonát védi minden áron, másik az életét. De mindkét tábor megegyezik abban az égő, olthatatlan gyűlöletben, ahogyan a magyarság egészének vesztét kívánják. Nem igazságot és jóvátételt kívánnak, ha­nem bosszút, az elszenvedett, valóban irtózatos és kegyetlen gyötrelmek és veszteségek miatt, bosszút hetedíziglen, tekintet nélkül a nemzet egyedeinek személyes bűntelenségére vagy felelősségére. Egy­formán kívánják, hogy pusztuljon el a nemzet…”
(Márai Sándor)

Pop40 2015.08.06. 09:32:26

@különvélemény2:
A libsik zöme egyáltalán nem támogatja, hogy válogatás nélkül, mindenkit beengedjenek.
Az más kérdés, hogy azt az ócska, szavazatvadász hangulatkeltést sem, amit a fideszmaffia művel.

Pop40 2015.08.06. 09:34:29

@MACISAJT:
"Én már olyan vagyok ezzel kapcsolatban is, mint egy 50 éves tháiföldi prostituált"

Kitűnő hasonlat, tényleg olyan vagy.

Szaros a szád, de legalább az önismereted rendben van. :-)

Maurice Minifield 2015.08.06. 09:40:31

@idelle: Ilyen helyesírással várod, hogy komolyan vegyenek?

(Ezen a hisztid sem segít.)

Rob67 2015.08.06. 09:58:54

Gondolom mar rajta van az ugyon a Fityesz.
Meg egy ket nap es kiderul hogy baloldali, zsido es egyebkent is hazudott az allampolgarsag megszerzesehez szukseges dokumentumokban.
Ugyhogy nem O mond le, hanem megfosztjak.

val 2015.08.06. 10:05:12

Na, kedves liberálisok, itt a követendő példa, a csúnya Orbán miatt lehet szépen lemondani a magyar állampolgárságotokról. ROTFLMAO

Bell & Sebastian 2015.08.06. 10:23:28

Igazából egyszerre nehéz és könnyű eldönteni, mi a helyes viselkedés ebben a helyzetben?

Az öreg, angol zsidó, aki a lordságig vitte, aki mostanában keresztényeket ment hálából azért, mert őt is keresztények csempészték át Angliába a vészkorszakban, arra a kérdésre, hogy arabokat miért nem, azt válaszolta:

- Az egész világot nem tudom megmenteni.

Ha a „székely” lány előbb érzi a harcos muzulmánokat övéinek, mint a „bamba” magyarokat, hát lelke rajta.

Csak aztán ne csodálkozzon azon, ha ez fordítva is így megyen, netán lerángatják egyszer a buszról az arabjai.

A helyében azért mélyebbre ásnám magam az anyanyelvemben, ha már egyszer írva megmondok arról, mit kell gondolnia a világról egy bolygó léleknek - feltéve, hogy egyáltalán az.

gyalog.galopp 2015.08.06. 10:46:38

Az állampolgárság nem politikai termék, hanem gazdasági, ezt mindenütt a világon így fogják fel, kivéve a haza hontalanokat.

csabakirályfi 2015.08.06. 11:03:48

"...akkor azt fogadjuk el, hogy létezik első- és másodrangú állampolgárság..."
Ó, remek! Létezik. Nekem, mint született magyar állampolgárnak, a választáskor regisztráltatnom kell a nagykövetségen és oda kell utaznom leadni a szavazatomat. Más nem született magyar állampolgárok elküldik levélben. Ennyi.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.08.06. 11:20:28

@csabakirályfi:

Ha szavazni lehetne belföldi címmel is levélben, az a leveles szavazás belföldi elterjesztését jelentené. S ez nem biztos, hogy jó lenne. Szerintem a belföldi címmel nem rendelkezőknél is meg kellene szüntetni a leveles szavazást.

Hozzáteszem: a leveles szavazat eleve a normál szavazat felét éri, ami szerintem alkotmányellenes.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.08.06. 11:22:51

@Pop40:

A könnyített állampolgársági eljárés semmi egyéb, mint igazodás a nemzetközi gyakorlathoz.

Pénzért nem lehet állampolgárságot venni Mo-on.

2015.08.06. 11:26:04

@csabakirályfi: "Nekem, mint született magyar állampolgárnak, a választáskor regisztráltatnom kell a nagykövetségen és oda kell utaznom leadni a szavazatomat. Más nem született magyar állampolgárok elküldik levélben."

Érdekes, én is született magyar állampolgár vagyok, mégsem kellett semmilyen nagykövetségen regisztrálnom, ugyanis a lakóhelyemen szavaztam. Ha te azt hazudod a magyar hatóságoknak, hogy Kápolnásnyéken laksz, akkor miért várod, hogy másképp kezeljenek, mint a többi kápolnásnyékit? Ha szíveskedtél volna közölni a hatóságokkal, hogy te már rég Zimbabwében élsz, és nincs magyarországi lakóhelyed, akkor te is szavazhattál volna levélben. Ahogyan a székelyföldi magyar se szavazhat levélben, ha hamisan be van jelentve Kecskemétre.

gyalog.galopp 2015.08.06. 11:30:28

@maxval bircaman megbízott szerkesztő:

Igen? Akkor vezesd le mi értelme van a politikának gazdaság nélkül.

picur3ka 2015.08.06. 11:54:09

@val:

Oh, yeah!

----

Micsoda bögretroll dzsamburi alakult itten.

Ezek ilyen koránkelő kubikusok, vagy külföldről kommentelők serege?

Bell & Sebastian 2015.08.06. 11:55:58

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Kap egy azonosítót, odamegy az internets terminálhoz, az feldobja a szavazólapját, vántácsízi, oszt mehet,

Mit kell ezen ennyit bonyolítani?

Tudtommal a letelepedési kötvénnyel is jár állampolgárság, azaz: csak meg lehet venni csengő csikón.

picur3ka 2015.08.06. 12:00:43

@Bell & Sebastian:

Bizony.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.08.06. 12:14:20

@gyalog.galopp:

Miért vezetném le azt, ami nem igaz?

A kettő két külön terület, de egymást kiegészítik.

A politikai jogok és a gazdasági jogok nem feltétlenül egyeznek.

Lásd a legtöbb ország gyakorlatát. Adóznia kell mindenkinek, aki adóalany: aki jövedelmet szerez az adott országban. Viszont az adófizetés nem ad politikai jogot, azaz nem szavazhat az, aki adózik.

Jelenleg a 28 EU-tagállamban egyetlen van, ahol szavazati joga van az ott élő külföldieknek is parlamenti választásokon. A többiben csak az állampolgárok szavazhatnak, ill. ott van két speciális eset (Anglia és Írország), ahol bizonyos országok állampolgárai szavazhatnak, mások meg nem. Írországban az ott élő britek szavazhatnak. Angliában pedig az írek, plusz az összes nemzetközösségi állampolgár, tehát pl. egy Londonban élő nigériai szavazhat, de egy magyar meg nem.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.08.06. 12:14:55

@Bell & Sebastian:

"Tudtommal a letelepedési kötvénnyel is jár állampolgárság, azaz: csak meg lehet venni csengő csikón."

Rosszul tudod.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.08.06. 12:15:58

@Bell & Sebastian:

"Kap egy azonosítót, odamegy az internets terminálhoz, az feldobja a szavazólapját, vántácsízi, oszt mehet"

Na, ez lesz a mennyország az összes szavazatvásárló pártnak...

átlátó 2015.08.06. 12:27:06

Szegény asszony...mondom ezt úgy, hogy baszok én a fideszre is.
Öööö...csak eszembe jutott, hogy milyen sipákolás dzsalózott, amikor ez a kormány például a határon túli magyar iskolákat valamilyen, bármilyen módon segítette...hogy "van itthon is éhező gyerek éppen elég".
Együttérzésem mellett tegyenek rendet ott Ázsiában maguk körül. és minden téren. Köszönöm, ha most nem kezd el senki 1956-hoz nyúlni, de megelőző csapásként elmondom. Nagyjából egy kultúrkör segített egymáson.
Minimum, hogy egy helyre jártak szarni.
A kivételek továbbra sem érdekelnek, mint díszpéldányok. Így vagyok a cigányokkal is. Az általánosságokra hagyatkozok. A kivételek pedig menjenek a jégre olvadáskor, vagy másszanak hegyeket.

gyalog.galopp 2015.08.06. 12:35:11

@maxval bircaman megbízott szerkesztő:

Igen?
Akkor iratkozzál be egy három napos politikai szemináriumra, ahol nem kapsz se vizet, se kaját, nincs légkondi, nincs fűtés, sőt épület sincs, sőt meztelen vagy...
Ha nem tudnád, mindegyik gazdasági termék.

Tatko 2015.08.06. 13:15:47

Ha a kormány folyamatosan azt kommunikálja, hogy az állampolgárságot ő adta, és a másik kormány meg nem adta, akkor az ilyen jelentéstartalommal bővült állampolgárságról nem ördögtől való dolog lemondani, mert a felvett állampolgárságnak része lett a kormányhoz való lojalitás. (Mellesleg az ilyet inkább felvenni nem okos dolog.)
Másodszor pedig, ha egy ország egészének közös politikai és kultúrális minimumával nem értünk egyet, másképpen fogalmazva, ha nem tudunk részesei lenni a társadalmi szerződésnek, akkor itt az ideje leadni az állampolgárságot.
Szóval Nágó Zsuzsának akár két megalapozott oka is lehet.

kewcheg 2015.08.06. 13:22:03

A tököm televan már ezekkel az Erdélyből ilyen -olyan okból átjövő, itt sertepertélő alakokkal. Jelen pillanatban kb. több tucat ilyen személyt ismerek, egyszerű magánembert,politikust,"művészt" , üzletembert , Tóásót, de valahogy egy se bírta magát belopni a szívembe. Teljesen más a helyzet az Erdélyben élő és ott maradó emberekkel, elég csak Böjte atyára utalnom. De aki közülük idejön, az nagy valószínűség szerint egy törtető, gátlástalan alak, aki melldöngetve magyarkodik, kurvára tud ügyeskedni, letarol, átgázol másokon, amihez segítséget nyújt neki hogy hozza magával a kétes "góbé" ravaszságot, ha kell mindenben túltesz az itteni magyarok legrosszabb tulajdonságain. Érdekes módon a többi magyarlakta területről jövő honfitársaimra ez nem áll, bár igaz, hogy máshonnan nem is nagyon jönnek.
Ja, még egy kárpátaljai magyart is ismerek , aki sok éve jött át, most fehérgalléros bűnöző...

Zár Balta 2015.08.06. 14:29:41

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Dögölj meg rohadt szar bolgár hazaáruló geci !
Pfőőőőőőőőőőjjjjj
Rák egye ki a beled.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.08.06. 15:06:14

@Zár Balta:

Gyenge vagy. Így nem fogsz pénzt kapni a Párközponttól.

Imrebá 2015.08.06. 17:26:49

Bár még nem tettem le az állampolgárságit, már most számolgatom, mennyiért érné meg lemondanom róla.

anarch 2015.08.06. 18:28:20

Szerintem a cikk szerzője roppant naív. Putyin pl. az állampolgárságot, mint katonai fegyvert (is) használja.
1. lépés: állampolgárságot osztogatunk nagykanállal.
2. lépés: megvédjük az állampolgárainkat - fegyveres invázió

Ezt a módszert eljátszotta már Grúziával (Dél-Oszétia) és Ukrajnával (Krím) is. Magyarországon is sok az orosz állampolgár egyébként.

Ajtony 2015.08.06. 18:30:02

@Vincenzo6: vagy éppen elkezdenek visszafelé vonulni: mai hír - 100 főt toloncolt vissza Németország és 470-et akar visszaküldeni Csehország. :-( de minek a kerítés?

Ajtony 2015.08.06. 18:32:37

@anarch: szerintem éppen te vagy naiv. :D az USA semmiféle állampolgárságot se osztogatott, aztán megtámadta: soroljam vazze, vagy ismered :D

Bell & Sebastian 2015.08.06. 19:31:28

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: És tényleg rosszul tudtam, mert csak születéssel, honosítással, visszahonosítással és családjogi tények alapján lehet magyar állampolgárságot szerezni. Legújabban még az alapfokú magyartudáshoz is ragaszkodnak.

Tőkejegyzéssel csak tarkózkodási engedélyt adnak.

picur3ka 2015.08.06. 19:47:22

@Bell & Sebastian:

Aztán jön a többi.

Bell & Sebastian 2015.08.06. 20:22:30

@picur3ka: Ha öt évig kibírja a néptelen demokráciát, tőlem akár a hercegi címet is megkaphatja - kacagánnyal és szomorúfűzzel- az állampolgárság mellé.

Van ennek hagyománya, ajjaj!

picur3ka 2015.08.06. 21:07:57

akinek pénze van? különben sincs röghöz kötve.

Maga mióta bírja ki? Na látja.

Imrebá 2015.08.07. 03:23:44

@Bell & Sebastian: 2015-08-06 19:33:03

A szameget két essel kell írni!

annamanna 2015.08.07. 03:44:50

@Bell & Sebastian: @Imrebá: sztem meg a tarkózkodást volt kár javítani, mert kifejezőbb.
néha én is érdekesen nyomtam mellé, pl. cinizmust akartam írni, de véletlenül cionizmus lett belőle.

Rudi Kató 2015.08.07. 08:19:29

Pop40

Genetikai selejtek vagytok mindketten, ráadásul csak élősködtök a nyakunkon!!!

Rudi Kató 2015.08.07. 08:20:56

@nu pagagyí:

Szerencsére nem tartozunk egy nemzethez a Magyarhoz, csak szívjátok a vérünket!

les miserables 2015.08.07. 13:38:04

Kivanom ennek a buta nonek amikor a muszlimok atveszik a hatalmat es lesz gyereke ,elotte eroszakolja meg 5 muszlim a lányat
Majd 100 dollarert ot is afják el sexrabszolganak.Js ennyire szereti oket kerjen afgan allampolgarsagot es koltozzon hozzajuk.

IdomitottFoka 2015.08.08. 16:19:02

@les miserables: Kívánom, hogy amikor megint nekifutsz a magyar nyelvtan tantárgynak, akkor már ne bukj meg belőle. És viszont kívánjuk neked szívmelengető szavaid.

murcielago 2015.08.09. 23:29:04

@maxval bircaman megbízott szerkesztő:
Persze a nyelvük, identitásuk új- görög, de ettől függetlenül Thessalonikiben például Balkán-feelinget fogsz érezni, nem ó-görögöt. A szlávok a 6-7. szd.-tól amelyik népbe lehetett, oda be is olvadtak, a görögbe is.

Egy mai görög pedig nem tudja eredetiben elolvasni az Iliászt és az Odüsszeiát, - hacsak nem tanulja meg az ó-görögöt-, pedig Bizáncban még az ókori egyik változatát használták (1453-ig), vagyis a mai görög nép később formálódott. (Volt görög osztálytársam, kettő is, tőlük tudom,) nagyon fontos számukra az ókori hagyomány, de tudják, hogy népük nem azonos az ókorival, annak inkább örököse.

pocaklakó minimanó 2015.08.10. 15:00:10

Hogy lehet az, hogy egy "román" csak úgy megkapja az állampolgárságot, miközben az átmenetileg hazánkban senyvedő pakisztániaknak nem jut lélegeztetőgép?
süti beállítások módosítása