5 euró – durvul a kampány a német liberálisoknál
2014. április 28. írta: bukovics

5 euró – durvul a kampány a német liberálisoknál

fdp.jpg

Nem elég, hogy népszerűtlen politikája és a szerencsétlen pártvezetés miatt tavaly ősszel kiesett a német jobbliberális FDP a Bundestagból, Gutenberg városában, Mainzban az EP-kampány alatt párbeszédbe kezdtek a német választópolgárral – igaz, másképpen, ahogyan azt egy kampánytanácsadó elképzelné.

A szöveg fordítása valami ilyesmi:

Tisztelt plakátrongáló!

Bizonyára vidám dolog volt összefirkálni ezt a plakátot. Talán viccesnek tartottad, hogy ezzel bemostál egyet a „hülye berlini FDP-nek”.

Csakhogy rosszul tudod: ezt a plakátot nem az FDP berlini központja, hanem a rajta szereplő jelölt fizeti, a saját pénzéből. Ez a plakát például legalább 5 euróba kerül.

A jelöltünk nem egy fizetett állásért kampányol, hanem egy önkéntes, tiszteletbeli munkáért, mert szeretné lendíteni egyet városunk, Mainz sorsán.

Arról nem is beszélve, mennyire mocskos munkája van azoknak az önkénteseinknek, akik szabadidejükben felragasztják, majd a választást követően eltávolítják ezeket a plakátokat.

Lábbal tiportad az ő munkájukat is.

Örülnénk, ha elgondolkodnál azon, amit írtunk. Köszönjük a figyelmedet!

Bőven van még hova fejlődnie a magyar közéletnek!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr396090400

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 5 euró – durvul a kampány a német liberálisoknál 2014.04.28. 11:00:01

Az FDP az EP-kampány alatt párbeszédbe kezdtek a német választópolgárral – igaz, másképpen, ahogyan azt egy kampánytanácsadó elképzelné.

Trackback: Mandiner blogajánló 2014.04.28. 10:52:04

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vizipipa 2014.04.28. 11:06:04

Plakátrongálás sokféle van, a firkálás csak az egyik mód. Van ennek barbár, primitív és kreatív válfaja is.

Egymás mellett élnek az utcán elkövetett és az interneten alkotott szálak, a mémek. Nem egyszer hatnak is egymásra.

Nem tudom a szerző a plakátrongálások közé sorolja-e azt, amikor A, B, C pártok plakátragasztói (ritkán önkéntesek, legalább is Budapesten) néhány óra időközzel követve egymást gondosan felülragasztják a nemrég kirakott másik párt plakátjait, mindezt 2-3 naponként ismételve. Ezek persze nem az óriásplakátok, hanem az egyéb méretek, amik jól hozzáférhetők.

Vajon melyik okoz több kárt? A hívek/játékosok/primitívek dekorációi vagy a hivatásos átragasztók?

pocaklakó minimanó 2014.04.28. 11:51:05

- Nincs érdekesebb mesterség, mint az enyém. Úgy is mondhatnám, hogy én vagyok az utca hírmondója. Úgy is mondhatnám, hogy én irányítom a közvéleményt.
- S mit üzen a gyerekeknek?
- Azt, hogy ne szaggassák le a plakátokat, mert az az utca hírmondója.

picur3ka 2014.04.28. 12:16:23

Erdekes. Haborus helyzet van egy szomszed orszagban.

Plakatok...

pocaklakó minimanó 2014.04.28. 12:27:19

Weimar szelét érezni a plakátok szaggatása mögött. Kim Lane Scheppele gyorsan szakértsen egyet! :)

Spamet nem küldünk rád (törölt) 2014.04.28. 15:05:26

Onnantól, hogy szerepel benne a liberális kifejezés, a második mondattól hazugság minden állítása.
"Saját pénzéből" haha, négy évig kormányon voltatok, bazmeg...

Az aktivista egyébként is a legkártékonyabb, nem irtható állatfajta.

vadkelet 2014.04.28. 15:20:00

Hol van 200,000 derek, nemet, nemplakatrongalo szavazo? :P

Bell & Sebastian 2014.04.28. 16:41:39

Mi kerül ezen öt euróba? Legszívesebben letépném, hogy kiderítsem.

Csumpi bá’ 2014.04.28. 17:07:44

@Bell & Sebastian: Ha letépnéd, 500-at fizettetnének veled.

polom13 2014.04.28. 18:26:32

@Bell & Sebastian: Plakát 5 cent,visszaosztás 4 euró 95 cent.Liberálisok.

Bell & Sebastian 2014.04.28. 19:10:52

@polom13: Értem, akkor a ragasztót "találták" és az ingyen aktivisták buzik.

_most_ 2014.04.28. 23:50:39

ezzel szemben nálunk meg valamelyik fideszes megélhetési politikus bekameráztatta a plakátjait, mert megrongálták, elég látványos a különbség a két reakció között.

Bell & Sebastian 2014.04.29. 00:35:52

@_most_: Ezekre majd nem öt eurót adnak nyomra vezetési díjként, ebben biztos vagyok.

Istóczy Viktor · http://kuruc.info 2014.04.29. 01:35:19

Az a rongáló, aki a legalsó plakátot ragasztotta ki.

belekotty 2014.04.29. 06:41:42

A doktriner liberális, na. Vesszenek!
Hol a narancskommandó a ballibsizéssel? Elfogyott a netes trollokra a kőcségvetés?

Conchobar 2014.04.29. 06:56:41

"a plakátot nem az FDP berlini központja, hanem a rajta szereplő jelölt fizeti, a saját pénzéből" - Valóban van még hová fejlődnünk, valóban van még mit átvennünk nyugatról (bár sanszos, hogy a "saját pénz" kifejezés ott is az önmaguknak megszabott képviselői javadalmazást jelenti)

midnight coder 2014.04.29. 07:13:27

@Conchobar: Vagy amit a közbeszerzéseken lopnak. Becsületes politikus sehol nincs, ott sem. Pláne liberós.

tisztapista 2014.04.29. 07:32:21

Ha jól látom, akkor a saját jelölt fejét ragasztották le a dörgedelmekkel. Ez azt jelenti, hogy az FDP-s agytröszt leragasztja a saját plakátját, mert nem tud együtt élni a gondolattal, hogy egy választáson mindig vannak plakátrongálások.

Majd az ottani választók megmondják, hogy kit támogattak - a lefirkált plakát lehet szimpátiakeltő is, ez a mostani nyavalygás szerintem inkább taszít.

belekotty 2014.04.29. 07:33:49

@midnight coder: Mi az összefüggés a lopás és a liberalizmus köz5t?
+ tod magyarázni, vagy csak úgy bebüfögted h emeld a vérnyomásod, mert kávéra nem futtya?

Ad Dio 2014.04.29. 08:32:08

Ez egy korrekt szöveg. ÉS a németek vevők is az ilyenre, bármilyen meglepő. Az "5 euro" a kulcsa a dolognak.

gyalog.galopp 2014.04.29. 09:01:32

"Bőven van még hova fejlődnie a magyar közéletnek!"

Bizony, bizony, ha pl. Vona hitlerbajúszát ragasztják át egy ilyen plakáttal a demokratikus erők teljes mellszélességgel dobták volna be magukat a vélemény nyilvánítás szabadságának álszent módon történő lábbal tiprása ellen.

pocaklakó minimanó 2014.04.29. 11:14:17

Egy MAGYAR LIBERÁLIS és a MEGÉLHETÉS... :)

Fodor Gábor nyilatkozata (részlet). Most.

"Négy évig nem volt politikus. EZALATT MIBŐL ÉLT?

Egyfelől egyetemen tanítottam, másfelől próbáltam különböző helyeken, ahol igényt tartottak rá, tanácsokat adni, segíteni azzal a tudással, amivel rendelkezem, akár a környezetvédelem területén, akár más területen. ÉS A TARTALÉKAIMAT ÉLTEM FÖL. NEHÉZ IDŐSZAK VOLT."

Istóczy Győző · http://kuruc.info 2014.04.30. 19:17:24

@pocaklakó minimanó:

Abszolút hihető, hogy egyetemi tanárként, futtatott celebként, született életművészként 20 év képviselőség után tartalékokat felélő nehéz időszaka volt.

Igazi libsi.
süti beállítások módosítása