Őrizetbe vették Kolozsvár polgármesterét – a magyarországi médiatér ingerküszöbét valamiért ez a hír ugrotta meg, holott Romániában már évek óta ez a a leginkább szórakoztató műsor: megpiszkálnak egy politikust, oszt’ mindenki ezen rágódik. A politikus, persze, ártatlan és a világ legbecsületesebb adófizető polgára, a pártja szerint politikai lejáratásról van szó, az újságok címlapoznak, a választópolgár pedig kap még egy erős indokot arra, hogy azt higgye: minden politikus lopós tolvaj. Meg van ez koreografálva rendesen.

  De kezdjük talán a lényeggel: Romániát – Bulgáriával párban – többek között azért golyózták ki a schengeni övezetből, mert nagy a korrupció, nem elég hatékony az igazságszolgáltatás stb. Bár az Európai Bizottság legutóbbi – 2011. június 20-i – jelentésében az elmúlt idők legenyhébb bírálatát olvashattuk, ősszel a finnek és a hollandok épp a korrupcióra hivatkozva vétózhatták meg az ország csatlakozását Schengenhez. És mindenki csont nélkül benyelte az indoklást. Én meg továbbra is mutogathatom a buletinemet [olv. személyazonossági] a határon.

  Pedig két állami hatóság is küzsd a korrupció ellen, az egyik az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (Direcţia Naţională Anticorupţie – DNA, ezt szokás magyarul korrupcióellenes ügyészségnek nevezni), a másik az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (Agenţia Naţională de Integritate – ANI). Mindkettőt rühellik a romániai magyar politikusok.

  És hát én inkább a mieinkkel foglalkoznék, ha már beletenyerelünk a témába. A DNA először akkor került célkeresztbe, amikor 2008-ban elkezdett vizsgálódni az RMDSZ-es háttéralapítványoknál. És bár vádemelésig nem jutottak, bukaresti magyarjaink gyorsan kimosták a pelenkát: amíg addig felvették a parlamenti pártoknak járó apanázst is, illetve melléje az évi kb. egymilliárd forintnyi, az erdélyi magyar közösség legreprezentatívabb szervezete számára visszaosztott kisebbségvédelmi (khm) adólejeket az általuk vezetett Communitas Alapítvány számlájára utaltatták – ennek kb. egyharmadát pályázati úton visszaosztották a magyar közösségnek, kétharmadát valószínűsíthetően a szervezetre költötték –, a DNA kurkászásai után lemondtak a pártpénzről, maradtak a magyar kisebbség számára kiutalt pénzzel (azért annyira bolondok sem voltak: a pártként kapott összeg a kisebbségi támogatásnak alig több mint három százalékát tette ki).

  Az ANI-t pedig kifejezetten utálják a magyar politikusok, Frunda György egész kereszteshadjáratot folytatott ellenük, és nem olyan rég társult hozzá Márton Árpád képviselőházi frakcióvezető, emberi jogi, baszod, és alkotmányossági aggályokra alapozva nyirbálta volna az ANI jogkörét, gyakorlatilag hazavágva az egész intézményt. Azért ölég árulkodó, hogy kinek mikor jutnak eszébe az emberi jogok. Legfrissebb hír, hogy a román Állami Számvevőszék vezetőtanácsába felbuktatott bihari parlamenter, Lakatos Péter is be akarja perelni az ANI-t, nehogy a partiumiak kimaradjanak a buliból.

  A leginkább elterjedt vélekedés szerint a DNA Traian Băsescu furkósbotja, ezzel rekcumolja a renitenseket, és most már az ANI-t is kezdik hozzá kötni. Csak a történeti hűség kedvéért jegyezzük meg, hogy a DNA-t 2002-ben, az ANI-t 2007-ben hozták létre, tisztára véletlenül előbbit a NATO, utóbbit az EU-csatlakozás előtt, Patyomkin-intézményeknek készültek, oszt a fagyi visszanyalt, és hát ez a legnagyobb baj velük. Hogy néha megpróbálnak működni is. Nem ezért szavaztuk meg anno, moroghatnak a honatyák, honanyák, való igaz, kinek hiányzik, hogy a vagyonosodásáról az istenadta nép tudomást szerezzen. Mert az eccerű kommenthuszár nem áll neki különböző honlapokon vagyonnyilatkozatokra vadászni (pláne, hogy ügyesen el tudják rejteni), viszont egy ilyen vizsgálat során könnyen napvilágra kerülhet, hogy a képviselői fizetések mellett, tegyük fel, a parlamenti kávészünetben még nyélbe lehet ütni egy kis üzletet, nagy a közköltség, meg az asszony is nyűgöl a konyhapénzért, érthető, hiszen – az egyik román portál számítása szerint – átlagban évi 55 000 lejt (kb. 3 944 632 forintot) vihetnének csak haza. Alapból.

  [Igaz, az újságírók némi rosszindulattal azt is kiszámolták, hogy a választottjaink évi mintegy 90 napot töltenek effektív a törvényhozásban, így pedig napjára valamivel több mint 600 lej jut, majdnem negyvenötezer forint, napszámnak sem épp utolsó. Főleg ha azt vesszük figyelembe, hogy a minimálbér alig több ennél (kb. ötvenezer forint). Egy másik számítás szerint juttatásokkal együtt, tokkal-vonóval olyan 21 000 lejt (kb. másfélmillió forintot) visznek haza havonta a képviselők a mi adólejeinkből, az kilencvennel osztva napi 2 800 lej (kicsivel több, mint kétszázezer forint). No, de még mielőtt végképp elmennénk a zsurnalisztikai demagógia irányába, kanyar vissza.]

  Nem turkálom végig politikusaink vélt vagy valós szennyesét, elég nagy a szórás, indokolatlan vagyonosodástól a kenőpénz elfogadásán át az összeférhetetlenségig, illetve a nepotizmusig elég széles a skála, ez utóbbi elég gáz, az asszony/gyerek vezeti a képviselői irodát, hát erre gyenge tromf lenne a családban marad. Azért sem érdemes most a bűnlajstromot felsorolni, mert Romániában egyetlen dolgot nem láttunk még: politikust hosszú időre a rács mögött.

  Az egész kapcsán legalább annyi hasznunk származott, hogy a román hatóságok, illetve az agresszív román média sikeresen bontogatják a romániai magyar sajtó egyik tabuját: a politikusi vagyonosodás kérdését.  A Szövetség a Tiszta Romániáért (Alianţa pentru o Românie Curată) nevű civil ernyő-tényfeltárók például még a 2008-as választásokkor is arra panaszkodtak, hogy a magyar megyék – Hargita és Kovászna – korrupciós szempontból fehér foltnak számítanak, a helyi magyar sajtó az égvilágán semmiféle mutyiról nem tud. Mint ahogyan az országos erdélyi magyar médiában sem olvashatunk oknyomozó riportokat ezekben a témákban, egészen egyszerűen kuss van. Az ún. interetnikus vidékeken a helyi román revolverújságok természetesen mindent megírnak, csakhogy azokat a magyar választópolgárok nem olvassák el. Párhuzamos kommunikációs térben élünk, a központi román média vonatkozó anyagait sem szemlézzük magyarul (a román újságírók mesteri szinten űzik ezt a műfajt, kár, hogy többségük politikai megrendelésre dolgozik), mindenesetre ha valamit meg akarunk tudni választottuk/jelöltünk aktív éveiről, érdemes kicsit adatbányászni románul, érik meglepetések az embert. A romániai magyar sajtó, hogy is fogalmazzak, óvatoskodása mindenesetre érthető: a közpénzek fölött politikusok diszponálnak, ha sokat pattogsz, írhatod a világ legprofibb pályázatát, a politikai alapon kinevezett kuratórium nem ad támogatást. Továbbá a magyar hatalom is csak hatalom, ha piszkálod, odaüt, és hát elég hatékony eszközeik vannak, főleg tömbmagyar vidékeken.

  Az erdélyi magyar politikus egyelőre még mindig kivételezett helyzetben van: ha vegzálja a román hatóság, akkor gyorsan viktimizálja magát, azér’ báncsák, mer’ magyar érdeket véd, néz bociszemekkel a Duna TV kamerájába, vagy készíttet magával interjút a saját tulajdonában lévő médiummal, olyan is van, aki előzékenyen a kérdést is megírja. És, naná, válaszol.

  Mindenesetre kíváncsiságból elkészítettem az egyik legszürkébb romániai magyar parlamenti képviselő vagyonosodási grafikonját. Direkt kispályást választottam, akiről alig tudunk valamit, csöndben teszi a dolgát, nem vizsgálta egyik hatóság sem, nem fűződnek a nevéhez botrányok, sőt, a helyi folklór sem tud róla rosszat mondani (illetve tudni tud, csak nem ebből a szempontból). Kizárólag a Képviselőház honlapján közzétett vagyonnyilatkozatai alapján néztem meg, mennyi az annyi:

  Az összegeket átszámoltam euróba, úgy nézzétek. A sötétkék a személyi jövedelme (cégprofittal, egyéb kereseteivel), a világoskék a kölcsönadott pénze (valamiért a saját cégeiknek adnak kölcsönt, valaki elmagyarázhatná, mi az oka ennek). A 2004–2011 közötti időszakot látjuk, és nézzétek meg az utolsó két oszlopot (2010. november 3-i és a 2011. június 15-i állapotok – kattints a képre a nagyobb felbontásért), ha nem hiszitek, hogy válság van.