Nagyon kevesen tiltakoztak az erzsébetvárosi csendrendelet ellen
2010. június 24. írta: bukovics

Nagyon kevesen tiltakoztak az erzsébetvárosi csendrendelet ellen

  Bár a Facebookon már 2600+6500 ember csatlakozott az ügyhöz, nagyon gyér érdeklődés mellett, gyakorlatilag röpke húsz perc alatt zavarták le az erzsébetvárosi csendrendelet elleni csütörtöki tiltakozást a szóban forgó önkormányzat épülete előtt. Jó, ha hatvanan voltunk - ebből legalább húsz fotós és újságíró, ráadásul a tüntetés szónokai se jelentettek valami nagy izgalmat, sőt. Előrángattak valakit, aki állítólag nagy ismerője a budapesti kávéházi életnek, és arról beszélt, hogy Erzsébetváros Magyarország legélhetőbb, legjobb része, és most ezt akarják tönkretenni.

  Őt követte egy jogász, aki felolvasta a Societas témábavágó csendrendelet-ellenes sajtóközleményét, majd hozzátette: jó lenne, ha a szocik hallgatnának az ifjúsági tagozatra. Ezután jött valaki, aki arról beszélt, hogy egy nála sokkal nagyobb hatalmú ember nem is olyan régen meghirdette a pálinka szabadságharcát, és hogy ezt milyen jól tette. Eközben a TV2 riportere bejelentkezett élőben, majd miután a szónok végzett, hirtelen vége szakadt a tüntetésnek. Osztottak még málnaszörpöt szódával, aztán mehetett mindenki, ahová akart, úgyhogy nézegessük inkább Kocsis Janka képeit:

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr392107521

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nem lesz kötelező az erzsébetvárosi csendrendelet 2010.06.25. 13:06:01

A lakók fognak dönteni a szórakozóhelyek és boltok nyitvatartásáról, az üzletekkel szomszédos társasházak a jegyzőnél kérvényezhetik a korai zárást, döntött az erzsébetvárosi közgyűlés pénteken. A civilek a Facebookon győzelemként fogják fel a döntést.

Trackback: Csend, rend, fegyelem 2010.06.25. 12:46:54

Mégsem kell bezárniuk éjféltől reggel hatig az erzsébetvárosi vendéglátóegységeknek, mivel a képviselő-testület pénteken olyan módosító javaslatot fogadott el, amely szerint csak egyes szórakozóhelyek kötelezhetők a korlátozott nyitva tartásra. A szabá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.25. 01:12:23

És ki az a Kocsis Janka? :))

Alfőmérnök 2010.06.25. 05:44:27

@Gasper: Kocsis Janka for president. :)

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.06.25. 06:05:05

Mennyi ember, pffff.
Úgy látszik, inkább pihenni szeretnének a zemberek.

Joejszaka 2010.06.25. 07:10:49

Majd fellendül az V., VIII. és XIII. kerület éjszakai élete.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.25. 07:39:27

nem könnyű mainapság a mindigizgága, mindigdemonstráló, mindigvilágváros származásúaknak.
az embereknek nem kell világváros, nem kell demokrácia, nyugalom kell, kiszámíthatóság, kádár.
ezért kudarcos a schmitt komcsi volt, orbán elbassza a demokráciát sirám.
az erzsébetváros alemberi lakossága nem akarja nézni, ahogy munkanélküli turisták /mert ki a lófasz jön erre a szörnyű helyre/ meg újlipót és hegylakó ifjak, és kevésbé ifjak, a félhavi nyugdíjukat isszák el a teraszon. néha megállnak, az üveggel fedett árlaphoz nyomják az orrukat és a sokdioptriával kiolvassák: káj-pi-rinnya. 1400 forint. és ölni tudnának.
:)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.25. 07:48:47

Csak a pihenni vágyó lakosság arra például biztosan nem gonol, mekkorát ugrik a közös költség, ha bezár a ház aljában a kávézó, meg a pizzéria. Idáig már nem látnak.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.25. 08:00:44

@El Topo (Sgt. Elias):
miután az ilyen helyiségeket az önkormányzat adja bérbe, a lakók jelenleg csak annyit tapasztalnak, hogy az önkormányzatok rendre és évekig nem utalnak közösköltséget a háznak, milliós elmaradásban vannak.
ha arra gondol, hogy a házé a bérlemény és övé a bevétel, akkor maga szamár, mert mikor a lakásokat eladta /megszabadult a költségeitől/ az önkormányzat, akkor baszott eladni a lakóközösségeknek a bevételt hozó, kiadni érdemes helyiségeket.
tehát a lakók, a zajtól, a hányástól, az orrhangú hébeizálástól, a bérlők trükkjeitől, a konyhaszagtól és egyebektől szabadulnak meg.
persze más kérdés, hogy a városlakóknak ezt bizonyos határig el kell tűrniük, mert ilyen a városi élet. csakhogy ezen a határon rég túl vagyunk. a szemétdomb 6-7-8 kerületek romkocsmás vigalmi negyedek lettek.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.25. 08:08:22

@Grift:
El vagy kissé tájolódva. Egy darabig egy belvárosi üzletet vezettem, igaz, nem a z Erzsébetvárosban. Az üzlethelyiségeket is eladta az önkormányzat. A ház alját elfoglaló négy kereskedelmi illetve vendéglátóipari egység olyan szépen tejelt, hogy 100-130 m2-es lakások közös költsége 10K ft alatt maradt, beleértve a központi fűtést is.
Mégis nap mint nap el kellett viselnünk a ház lakóinak kicsinyes rosszindulatúságát. A kukahasználat, vagy bármilyen jelentéktelen átalakítás, felújítás kérdésben.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.25. 08:10:01

@Grift:

Ja, és mi a farkam az a hébeizálás?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.25. 08:14:07

@El Topo (Sgt. Elias):
héberizálás. elütés.

fogadja el, hogy nem az a jellemző, hogy a házé a bevétel.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.25. 08:18:24

@El Topo (Sgt. Elias):
ja, és amit leír, az gondolom új építésű társasház. a vigalmista kerületekre a 9. kivételével nem jellemző.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.25. 08:38:35

Szerintem nincs még egy olyan európai főváros, amiből akkora kuplerájt csináltak volna, mint Budapestből. Ha legalább elitkupi lennénk, de nem. Ide többek között a legalja angol proli jár, múltkor be is borítottam egyet egy kapualjba, miután minden ok nélkül meg akart ruházni.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.25. 08:47:23

@Grift:

És a héberizálás alatt mit értünk? Valakit héberré tevés?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.25. 08:48:04

@Grift:
Hát ez egy több mint 100 éves ház volt.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.25. 08:50:51

@Gasper:
és van a magyarban valami szolgai lelkesedés a külföldi iránt. valami nagyon ócska dolog ami messze áll a vendégszeretettől, inkább az alacsonyrendűség érzése, a lelkesedés a külföldi iránt. cselédérzés. a világ legostobább németjeivel, angoljaival állnak szóba, szólnak a havernak a kocsmában, gyere van itt egy holland srác, tök jó fej....a holland srác meg azért ragad itt akár két hónapra is, mert otthon a kutyafasza nem állt szóba vele, mert hülye mint a segg, otthon csak ül egyedül, vagy a bárgyú haverjaival, és nem szólnak, itten meg egy igazi unikum.
és akkor ne is beszélünk a legendásan könnyen kapható honleányainkról. a holland srác maláj kuplerájba fog járni fizetésnapon 20 év múlva fellációért, mert a felesége nem fogja a szájába venni az egész napi sörözéstől ammónia szagú szerszámát, a megyari honleány, mondjuk joghallgató, simán megteszi a romkocsma melletti kapualjban.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.25. 08:55:40

@El Topo (Sgt. Elias):
helyiség? nem is akartam leírni, csak valami más jutott eszembe, közben kép a képben kompozit térképet néztem, hogy mehetek e már bringázni, lefőtt a kávé, stb. :)
a héberizálás, az, mikor újlipót, vagy hegylakó fiatalemberek az italtól ütötten őseik hangján szólnak, torokhanggal, orrhanggal, hörgéssel.

az a legritkább,hogy egy régi ház nem lakáscélúit eladták a lakóknak. szerencsések.

tevevanegypupu 2010.06.25. 09:01:13

"/mert ki a lófasz jön erre a szörnyű helyre/ meg újlipót és hegylakó ifjak, és kevésbé ifjak, a félhavi nyugdíjukat isszák el a teraszon"

((-:
A fiatalok nem tudjak, de regen, az osidokben, az en gyerekkoromban szokas volt a helyi lakosok osszejovetele egy-egy teraszon, ittak a kevertet, a sort meg a csaszarkortet, nagy beszelgetesek voltak. Igazan hangos dajdajra nem emlekszem, de arra igen, hogy nehany reszeg dalolva ment hazafele, hogy akacos ut..
Ha hazamegyek rettenetes az a csend, mar este kilenckor az utcakon nyaron is, Sopronban este hatkor beszedtek az utcarol a szekeket, bezartak a kavezok, az esz megall. Olyanok a varosok mint Pompei. Sehol nincs ilyen, egyetlen europai varosban sem, mi ez a hungaricum?
Marrrakechben a magyar turistak cirkuszt rendeztek este tizkor szombaton, hogy hallgattassak el az utcakon aramlo tomeget meg a zenenet. Jo, hogy ki nem dobtak oket a szallodabol..sok hulye magyart.(-:

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.25. 09:06:47

@Grift:

Igen, helyiség. Gömrő az helység, a konyhám viszont helyiség, mit nem értesz ezen?
Nem a lakóknak adták el, hanem a használóknak, azért nem bérleti díjat fizettünk, hanem közös költséget.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.25. 09:10:39

@tevevanegypupu:

Azaz, ungarische virtschaft.:D
Múltkor elmentünk görögországba valami haveri társasággal, és kint dumáltunk a teraszon este 11 körül. De ezt ne úgy képzeld, hogy óbégattunk, vagy valami, teljesen normális hangerővel beszélgetett 6 ember. Erre kiugrott valami mammer a felettünk lévő emeleten, hogy takarodjunk aludni, ők ide pihenni jöttek.:D

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.25. 09:12:08

@El Topo (Sgt. Elias):
édes csillagom, mondtam, hogy nem erre volt reakció a helyiség, nem ide akartam írni, valami eszembe jutott, megosztott figyelem....nem lényeges.

Tehetetlen Dodó 2010.06.25. 09:17:17

@tevevanegypupu: "helyi lakosok osszejovetele egy-egy teraszon, ittak a kevertet, a sort meg a csaszarkortet"

No, ez többnyire lánybuli lehetett.
Komoly férfiember nem iszik kevertet, császárkörtét meg más efféle kontyalávalókat.

Tehetetlen Dodó 2010.06.25. 09:20:01

@Grift: Ja. És ez rendszerfüggetlen jelenség.
Kádár alatt is a legócskább digókat meg a legtaplóbb sógorokat rajongták körbe a hülye magyar csajok.

Hja, a nájlonharisnya meg az orkánkabát komoly vonzerő.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.25. 09:20:11

@Tehetetlen Dodó:

Mostmár.
Bizony a hetvenes-nyolcvanas években férfiak is itták a kevertet, a jugoszláv rumpuncsot, de még a diólikőrt is.
A hideg kiráz, ha belegondolok, miket voltunk képesek meginni.

tevevanegypupu 2010.06.25. 09:22:07

@El Topo (Sgt. Elias):
Igen, az a meglepo, hogy meg ha kirandulni jar is a magyar tomeg, akkor is aludni akar mar este tizkor is. Tenyleg erthetetlen.

@Tehetetlen Dodó:
Valami regi dolgot akartam mondani, amit manapsag mar nem isznak a nepek. A lanybulikon akkoriban kulonben a tripliszek volt a meno..(-:

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.25. 09:22:32

@Tehetetlen Dodó:
sőt, a horthy korszakban is ezért voltunk népszerű ország, független és nem független utazók előtt.
:)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.25. 09:24:51

@tevevanegypupu:
a magyar azért akar aludni, mikor nyaral, mert nem érti a helyi tévét. mást meg nem tud csinálni. a magyar nem beszélget. sem otthon, sem a kocsmában.

Tehetetlen Dodó 2010.06.25. 09:26:44

@El Topo (Sgt. Elias): Nekem mondod?
Én már a hetvenes évek elejétől aktív alkoholfüggő vagyok.
De azért féprfiember inkább rumot, feketecímkés cseresznyét, esetleg raki rushit vagy szkanderbéget ivott...

Tehetetlen Dodó 2010.06.25. 09:27:43

@tevevanegypupu: Hú, az még ragacsosabb volt, akárcsak a cherry brandy meg a bon-bon-meggy...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.25. 09:28:18

@tevevanegypupu:

Arról nem beszélve, hogy nekem szilárd meggyőződésem, hogy aki fáradt, az nem ugatérozik, hogy kussoljon mindenki, hanem alszik.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.25. 09:29:14

@Grift:

Az nem a magyar, hanem a nemzetközi félállat jobbágy.

suski 2010.06.25. 09:31:49

@Gasper: akkor talán a kuplerájokat kéne betiltani, nem a kocsmákat. Ezt maximálisan támogatnám is.

k trout 2010.06.25. 09:35:42

Én az előzményt nem értem. Azt magyarázza meg valaki, hogy az hogyan történt, amikor kialakultak ezek a helyek.
Én úgy tudom (lehet, hogy rosszul), hogy a társasháznak joga van megszavazni a tulajdonában lévő bérlemény jellegét, azaz, megvétózhatja, ha nem tetszik neki a kocsma. Mondhatja, hogy ő bizony nem adja ki a helyiséget kocsmának, csak és kizárólag bálás turkálónak vagy csendes zöldségesnek.

suski 2010.06.25. 09:38:56

@tevevanegypupu: "Marrrakechben a magyar turistak cirkuszt rendeztek este tizkor szombaton, hogy hallgattassak el az utcakon aramlo tomeget meg a zenenet"

Na ez az a mentalitás ami a VI-VII kerben is megnyilvánul. Szánalmas kispolgárok vagy vén kecskék/sziportyók, akik irigylik, ha más jól érzi magát. Rendezzen nekik babazsúrt a hunvaldgyuri.

vizipipa 2010.06.25. 09:44:53

Akkor a felkelés érdeklődés hiányában elmarad.

tevevanegypupu 2010.06.25. 09:46:43

@Tehetetlen Dodó:

Ma mar nem szivesen innek ilyesmit, de akkoriban nagyon "meno" volt, pedig tulajdonkeppen nem is szerettuk.(:

@El Topo (Sgt. Elias):

Pesti rokonaim ablaka alatt Zugloban ket villamos megalloja is van, el lehet kepzelni azt a csikorgast mikor fekeznek, meg a nepseget akik fel- es leszallnak, nincsenek csendben. Es hajnaltol ejszakaig tart a virtsaft. Elso ejszaka egy kicsit furcsa, de a tobbin mar nem is hallja az ember. Ehhez kepest egy kavehazi terasz nulla, raadasul ott nem is minden nap zajonganak. Aki nagyvarosban el az szokja meg, hogy nagyvarosban el.

@suski:
Lehet, hogy valoban irigysegrol van szo. De mibol allna nekik neha-neha lemenni es egy malnaszorp mellett kicsit elnezelodni? Helyette Hunvaldnak kotozik inkabb a szalagokat a fakra.(-:

vizipipa 2010.06.25. 09:49:34

@k trout:
Rosszul tudod. A funkcióváltást tilthatják meg. Ahol egyszer kocsma lett - bármely okból és körülmények között, mindegy milyen fedőnévvel - ott marad is.
Mert a kisbolt becsukhat, de a kocsma vitelére mindig van jelentkező.

tevevanegypupu 2010.06.25. 09:50:18

@Grift:

"a magyar azért akar aludni, mikor nyaral, mert nem érti a helyi tévét. mást meg nem tud csinálni. a magyar nem beszélget"

Hat ez nagyon igaz, ezt elfelejtettem mondani, ez valoban nagy problema, hogy nincs Duna tv, mier' nincs Dunatv, Tuneziaban meg Jordaniaban van Dunatv.((-:

k trout 2010.06.25. 09:51:50

@vizipipa: Hát, a fene tudja. Egy ismerős házában a lakóközösség nem adta ki a ház aljában lévő helyiséget egy étteremnek, mondván, felszáll az ételszag a gangra.

suski 2010.06.25. 10:06:17

@k trout: minden pesti bérházban permanens káposztaszag van...étterem nélkül is.

@tevevanegypupu: esetleg lemehetnének bulizni a helyiekkel?

suski 2010.06.25. 10:11:31

@tevevanegypupu: ugyanezek a turisták vajon Spanyolországban is panaszkodnak az éjszakai életre? Ahol este 10-kor kezdenek el a vacsorához készülődni? Mégpedig az utcákon? Ó jaj, és a fiesták!! Borzalmas!!
Már kezdem érteni miért maradhatott egy demszky polgármester Bp-en 20 évig.

Alfőmérnök 2010.06.25. 10:15:32

@Gasper: "Szerintem nincs még egy olyan európai főváros, amiből akkora kuplerájt csináltak volna, mint Budapestből."
És talán nincs egy nagyváros még, amiben ekkora lehetőségek lennének. Vagy lettek volna.
A véletlenek fura összjátéka.

arabs 2010.06.25. 10:20:31

Drága Bukovics kolléga!

Dobd el a tollad gyorsan, és ne is találd meg! Azt sem tudod, kik szólaltak fel, mi a szarért mentél egyáltalán oda?! Több alázatot a szakma iránt és több tiszteletet a szervezők és az ügy érdekében! Zeke Gyula kávéháztörténész,író és Jánossy Lajos író/kritikus/elhíresült kocsmológus
Olvass utánuk!
ArabSanyi

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.25. 10:20:58

@tevevanegypupu:

Én meg -ahogy a költő mondja- vasútnál lakom. Mármint nem közvetlenül, de nem messze innen van egy gurítódomb. Éjszakánként rendezik a vonatokat. Hallani éppen hallom, de attól még remekül alszom.

sorokinV 2010.06.25. 10:30:28

@El Topo (Sgt. Elias):

Nálunk meg a szembeházban lakik egy süket, aki egész éccaka' max. hangerőn üvölteti a tévét. Nos, az zavaróbb, mint egy sörözőből kiszűrődő akármi! És ez a belső udvar, nem az utcafront.

Amúgy meg a IX.-ben van kocsmám, szal' éljen a Hunvald-kerület. Hozzánk lehet jönni. :D

kackia 2010.06.25. 10:33:14

@Grift:" a magyar azért akar aludni,"

Maga nem keveredik ön ellentmondásokba?

Egyszer azt mondja , hogy a magyar a kocsmában bizantinista módon a hollanddal bájcseveg, most meg azt állítja , hogy külföldön csak a TV nézi, mert nem tud kommunikálni.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.25. 10:34:49

@sorokinV:

Régebben laktam Békáson. Ilyen négyemeletes házban. Négy ház volt négyszög alakban szembeforgatva egymással. 240 lakásból mindig volt valakinek névnapja, születésnapja, helyehuja, vigalom. Úgy voltam ele, hogy aki ilyen helyen vesz lakást, az fogadja el ezt!
Jobban zavart az alattam lakó ügyvéd csávó, aki úgy beparfümözte magát minden nap, hogy egy emelettel feljebb majdnem kifordult a belem.

Téglagyári Megálló 2010.06.25. 11:29:06

Hölgyek, Urak,

én azt nem értem, hogy miért baj az, ha éjfélkor be kell zárnia a kocsmáknak. Ki az aki rendszeresen ráér hajnalig lumpolni? Én utoljára amikor diák voltam.

eeepunk 2010.06.25. 11:33:30

@Téglagyári Megálló: Ezért voltak ilyen kevesen. Nem rendszeresen. Csak nagy a nép, mindig mások lumpolnak :)

suski 2010.06.25. 11:33:48

@Téglagyári Megálló: például a diákok? Például hétvégén bárki? Pl aki nem 8-17-ig dolgozik? De fiatalon az is belefér, hogy 4-kor mész haza és 8-ra mész dolgozni :)) Például a turisták?

suski 2010.06.25. 11:38:40

www.gondola.hu/hirek/135395-Nem_kell_bezarniuk_ejfelkor_az_erzsebetvarosi_vendegloknek.html

"Az ülésen a rendelettervezetet Puskás Attila Sándor, a Szövetség Erzsébetvárosért (SZEM) képviselőjének módosító javaslatával fogadták el; a szabályozás szerint a környező társasházak kezdeményezhetik a nyitva tartás korlátozását."

Téglagyári Megálló 2010.06.25. 11:46:53

@suski:

A haladó Angliában 11-kor bezárnak a kocsmák.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.25. 12:13:41

@kackia:
az nem magyar aki a hollandussal bájcseveg, és romkocsmázik és a pokol hatalmáért tüntet. találja ki, kik azok! :)

suski 2010.06.25. 12:22:04

@Téglagyári Megálló:

"A haladó Angliában 11-kor bezárnak a kocsmák.
"A haladó Hollandiában legális a marihuána. Na és? Gondolom Angliában is azzal próbálnak érvelni, hogy Kenyában reggel hatig van nyitva a kocsma. Na és?
Az angol kocsmakultúra teljesen más, mint a magyar, sőt az egész kultúra teljesen más, ezért egy-egy dolgot kiragadni nem szerencsés. Ja és 11 után ott vannak a klubok.

suski 2010.06.25. 12:23:54

@Téglagyári Megálló: vannak haladó országok, ahol nem lehet sört/bort kapni a közértben. Na és?

dz02 2010.06.25. 13:26:41

fogyasztani itt sem lehet... mellesleg.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.25. 14:16:48

@Grift: a Horthy-korszakban még kellemes fürdőváros voltunk.
Ez reakció @Alfőmérnök: kommentjére is az egyik kiugrási lehetőséget illetően. Igaz, még csak most derülnek ki a főváros aljasságai a fővárosi fürdők kiárusításáról.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.25. 14:48:57

@Gasper:

is.
és a mulatók városa is. a külországi látogatók egy része a fürdőkre emlékszik, a nagyobb része a pezsgősvödrökre, lokálokra, kurvákra és kuplerájokra. :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.25. 14:52:46

@Gasper:

mondok még valamit.
ide a tisztességes, kicsit fantáziátlan úriemberek jártak, akik ellentétes nemű, nem gyermekkorú partnerrel egy egyszerűt szerettek volna dugni.
megtalálhatták volna persze a perverzek is a könnyűvérű sémita nőket, de nem ez volt a köztudat.
a szexuális gurmék viszont berlinbe utaztak, ottan aztán minden volt, amit a szexuális aberrációkról csak kitaláltak a vörös-tengeren száraz lábbal átkelők. :)

kackia 2010.06.25. 14:54:37

@Grift: Máskor legyen kíméletesebb, nem volt könnyű rájönnöm. Egész idáig próbáltam a talányt megfejteni, addig keresgéltem a hálózaton, de végül csak megtaláltam a megfelelő magyarázatot, mely egyben rávilágított a régmúltban meghúzódó okokra is. A lunáris népek mindig mástól lesznek fényesek!!
Kik is lehetnek azok kik idegen népekhez dörgölőznek évszázadok óta baksis és dicséret reményében?

pannonfront.hu/29/evola.zsidosagmatematika.htm

" az ősi szemita népek, ezen belül is különösen a zsidóság világszemléletére, és ekkor kiderül, hogy olyan karakterisztikummal bír, amely a világ és a világ feletti világ, valamint az élet és az életet felülmúló élet közötti ősi árja szintézist rombolja le. Az előtérben itt egy dualizmus áll, amely néha egyenesen szélsőséges vonásokat mutat, és minden belső nyugalmat, minden egyensúlyt és a szemlélés minden tisztaságát a porba dönti. A test itt a „bűnök” gyökereként felfogott „hússá” válik, ami a „szellemmel” összeegyeztethetetlen. A világ nem isteni rend, nem kozmosz többé, hanem valami szentségtelen. A valóság puszta anyagiság, és a szellem ennek megfelelően valami valótlanná, rossz értelemben vett transzcendenssé válik. Az ember „teremtménnyé” lesz, egy alapvető passzivitás által meghatározva, ami „lunáris” természetet kölcsönöz neki – mint a Hold, ő is egy rajta kívül álló princípiumból meríti és kapja a fényt. Ezért lehetséges az, hogy a zsidó lélek örökre a szélsőséges materializmus, a nyers érzékiség és a „megváltásra”, az elérhetetlen „szentségre” való sóvárgás között lebeg. De már a valójában nem zsidó, hanem általában szemita kultúrkör is hasonló káros hasadásokat mutat. "

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.25. 14:59:11

@kackia:
ej, ez a csibész evola, namán! :)

kackia 2010.06.25. 15:04:13

@Grift: Szerintem Evolát tanítani kellene már az általános iskolában, erkölcs és világnézeti órán.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.25. 15:22:34

@Grift: naná, hogy a fürdőzés kultúrája magában rejti az efféle dolgokat, mégis jobb fürdővárosként bekerülni a köztudatba, mint a romkocsmák és permanens fesztiválok városaként, illetve országaként.

Más. Had kérdezzem meg, hogy ez a pontozás (.) amit Alfival űztök, valami új kommunikációs divat?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.25. 15:26:25

@Gasper:
nem, egy logikus lépés a blogmotor noszogatására, ha joobb oldalon megjelenik a komment, itten meg nem. más is él vele. mekkbukkon nem megy? :)))

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.25. 15:45:07

@kackia:

Aranyos, főleg a zsidó fizikáról szóló rész.:) Meg a lunáris népek.:D

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.25. 16:28:36

@Grift: már értem. Eddig mekbúkon hasított a dolog, nem kellett még pettyezni. De meg lehet kérdezni Gloire-t is. Ő is mekken csapatja.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.06.25. 16:37:57

@El Topo (Sgt. Elias): A szomszéd ház aljában üzemelő korcsma tulajcsaja is hasonlókat mesélt. A MELLETTE lévő ház lakóinak hobbija az aláírásgyűjtés. Mindig be akarják záratni a helyet, mert az állatorvos-tanoncok odajárnak. Csak mivel a helyiségnek helyet adó ház lakói nem zúgolódnak, az üzletvezető gyűjtögeti lutraalbumnak az íveket.

@suski: Á, spanyolban imádtam, hogy este kezdtek élni az emberek! Teljesen az én bioritmusomra járt az agyuk.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.25. 16:53:04

@neccharisnyás útonálló:

Képesek voltak aláírást gyűjteni, amikor olyan elszívót akartam csináltatni, amitől végképp nem ment volna fel hozzájuk az ételszag.

tevevanegypupu 2010.06.25. 17:00:39

@El Topo (Sgt. Elias):
Laktam en is vasut mellett, ott szerettem meg a 424-eseket, eppen ott volt az indohaz, ahol a kis repulohidon at kellett menni Nadorvarosbol a belvarosba. A baratnomek haza meg kozvetlenul a Budapest-Gyor-Becs vasutvonal mellett van, ha jon a vonat, mintha a szalonon menne at. Senkit nem erdekel, eszre sem vesszuk sem ejjel, sem nappal.Mindenesetre aki nem szeret varosban elni mert zavarja a zaj, annak ajanlatos videkre koltozni, ott legfeljebb a kakaskukorekolas zavar. Nagy, pesti berhazakban szerintem sokkal borzalmasabb elviselni az orrfacsaro sulo hagyma vagy egyeb fozesszagokat, amik ejjel-nappal beszovik a legteret.(:

tevevanegypupu 2010.06.25. 17:04:34

@Téglagyári Megálló:
Itt a fejletlen foldreszen altalaban ejjel fel ketto fele csendesul a taj, akkor alszanak el, persze egy-egy keson erkezo autodudalasa es a gardienek hangos csevelye behallaszik a lakasba. Reggel napkeltekor a muezzin ebreszti az embereket es ettol fuggetlenul az orszag azert megy-megyeget, ritkan latni kialvatlan embereket.(-:

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.06.25. 17:27:05

@El Topo (Sgt. Elias): A magyar ilyen hörcsögfaj. Gyűjtöget. Kisfiúk kavicsokat, kislányok barbikat, a jogilag felnőttek meg aláírásokat. MINDENRŐL. Tudnám miért nem költöznek az ilyenek Svájcba: szarrágó mentalitás már megvan, + jelentősen besegíthetnének a rendszeres félévi népszavazás aktatologatós előkészítésébe.
Schwyz RULZ!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.06.25. 17:29:22

@tevevanegypupu: Én nyaraltam vasúti sín mellett a Balatonon. Kaphatok Chuck Norris a Marson Is Megélek díjat? :D

tevevanegypupu 2010.06.25. 18:05:36

@neccharisnyás útonálló:
Igen, de igy van ez vegig
Algeriaban es Tuneziaban is.

Egyebkent az oreghegyi vasut Almadiban evekig a mi kis nyaralonk felett jart, aztan valami miniszter - meg kommunista - epitkezett ott egy kicsit feljebb, es a vasutat leallitottak. Zavarta. Az a regi vasutvonal ami Gyortol kozlekedett a Balcsiig, az orszag egyik legszebb vasutvonala volt.

kackia 2010.06.25. 23:52:23

@El Topo (Sgt. Elias):
Mért nem veszi komolyan Evolát? Maga szerint csak aranyos" és még mosolyra is húzza a száját. Pedig a báró a tisztán látó elmék egyike volt. Különösen a férfias, napközpontú, fényes árja kultúra, mint az ősi pogány világkép és az asszonyos,lunáris sémi társadalmak összehasonlítása figyelemre méltó tanulmány. Lehet,hogy pont a hangsúlyos női princípium miatt oly gyakori a zsidók körében a homoszexualitás és egyéb szexuális anomália,identitás zavar. Ez viszont elég okot szolgáltat a zsidóság liberális elkötelezettségéhez.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.26. 09:20:32

@kackia:

Most ezt remélem, nem komolyan kérdezed.:D

nayan 2010.06.28. 12:12:52

Egy újabb téma amin lehet rágódni...
süti beállítások módosítása