Na, letelt a két hét türelmi idő, eljött az ideje annak, hogy mi is belerúgjunk az új (höhö) kormányba. Márpedig rúgnivaló az akad bőven.

 De először is nézzük, mi az, ami ösztönös ellenérzéseink ellenére tetszik nekünk Bajnaiban és csapatában.

 1. Bajnainak a repifotókon pont olyan kék szemet fotosopolnak, mint amilyen a fremeneknek van. Tehát a kommunikációs stáb grafikusai között vannak sci-fi rajongók, ami jelentős pozitívum ebben a mai eldurvult világban. Persze az is lehet, hogy Bajnai tényleg iszonyú sok fűszert tol, ami az ő dolga, mi ezért nem ítéljük el.

 2. Bajnai kapus. Nos, mint köztudomású, kapusnak a szerencsétlen lúzer pöcsöket szokták beállítani, akik aztán - ha nem unják meg az egészet, és hajlandóak megalázó módon ugrabugrálni (míg a többiek cseleznek, passzolnak, lőnek), meg visszahozni a mellélőtt labdákat a kapu mögötti susnyásból, és nem pofáznak túl sokat - egy idő után a csapat épphogy csak megtűrt, de szerves részévé válnak. Nos, mi az ilyen szerencsétlen lúzer pöcsök iránt eleve némi szimpátiával viseltetünk (0:11, he?).

 3. Bajnai eddig bejelentett válságkezelő intézkedéseinek jelentős részét szükségesnek, sőt elkerülhetetlennek tartjuk, amelyek jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy az elmúlt két-három hétben nem omlott össze a forint, és még mindig jár a villamos.

 Nagyjából ennyi pozitívum jut eszünkbe Bajnai Gordon kormányáról, és végül is ez sem kevés, hiszen Gyurcsányról ennyi jót sem tudtunk írni. És most nézzük, mi a baj ezzel a díszes társasággal.

 1. A „nincsenek politikai ambícióim” jellegű kommunikációs panel arcátlan hazugság. Az egész Bajnai-kormány annak a politikai ambíciónak köszönheti a létét, hogy nehogy az MSZP-s és SZDSZ-es kádereknek idő előtt kihúzzák a seggük alól az Audit. Lehet mondjuk, hogy ez nem számít politikai ambíciónak, de ettől csak még rosszabb a helyzet. Mindenesetre Bajnai nem bújhat ki ez alól; ráadásul a magánszférát már jó néhány éve otthagyta, és azóta echte politikusként tevékenykedik - volt ő már minden a Gyurcsány-kormányban, éppen csak Lamperth Mónika nem. Most meg miniszterelnök, vaze, ne mondja már, hogy nem kíván politizálni. Elvégre az a dolga, hogy politizáljon.

 2. Gazdasági és politikai előélete alapján egyértelmű, hogy Bajnai annak a félművelt posztkomcsi hálózati személynek a classic képviselője, akik miatt Magyarország alapvetően szar hely maradt húsz évvel a rendszerváltás után is. Hiába a sikeres üzletember imidzs, azt mindannyian tudjuk, hogy Bajnai és cégei nem abból gazdagodtak meg, hogy feltalálták a vízzel hajtott autót vagy a faszon hegedülő okostelefont, eladtak belőle egy csomót, felvásárolták a szilíciumvölgyet és a svájci óraipart, majd szétszopatták Soros Györgyöt valami határidős ügylettel. Nem, Bajnai körül ügyes privatizációs megoldások, állami megrendelések, oda- és visszabérlések savanyú bűze terjeng, ahhoz ért, amihez egész KISZ-es nemzedéke: a magyar állammal üzletelni. Eddigi politikusi tevékenységéről pedig két dolgot jegyezzünk meg. Egyrészt gazdasági miniszter volt a modern kori magyar történelem egyik legpocsékabb gazdaságpolitikáját megvalósító kormányban (aki nem hiszi, járjon utána a KSH-évkönyvekben). Másrészt vezetése alatt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség is tipikus újszoci lopó- és szopatóhivatalként működött: az Állami Számvevőszék jelentése szerint például tájékoztatás helyett imázsépítést folytatott (sokmilliárdból), átkúrta az EU-t (saját működési és bérköltségeit más célra szánt EU-s forrásokból fedezte), négy költséges országos tanácsadói hálózatot is fenntartott, amelyek egymással sem kommunikáltak, a döntések és kifizetések elhúzódtak (2007-ig, éppen Bajnai alatt a 90 napon túl is kifizetetlen számlák aránya megközelítette a 80 százalékot!), ráadásul az NFÜ a több ezer milliárd forintnyi támogatást nyilvántartó számítógépes rendszert úgy adta ki gebinbe egy ingatlankereskedelemmel foglalkozó, 3 milliós törzstőkéjű kft-nek, hogy a milliárdokért elkészült fejlesztés felett nem rendelkezik tulajdoni joggal. Na most az az ember, aki egy viszonylag hálás feladatot, az EU-s pénzek szétosztását sem volt képes ilyen balfaszságok nélkül megoldani, az nekünk ne tetszelegjen a hozzáértő technokrata képében.

 3. A hozzáértő technokrata mellett Bajnai a kemény döntéseket meghozó férfiember szerepét is igyekszik eljátszani, noha eddigi lépései alapján valójában tőrőlmetszett puhapöcsnek tűnik. Megvonni a 13. havi nyugdíjat nem egy nagy vasziszdasz, ha lenne egy-két nekünk kiszolgáltatott frakciónk, mi is lazán megtennénk. Igazi férfias tettet akkor hajtott volna végre, ha nem a nyuggereket, hanem a szocialista-szabaddemokrata mamutokat vadássza le, ezt azonban, úgy tűnik, meg sem próbálta. A miniszterelnök-jelölő rendkívüli MSZP-kongresszus utáni napokban nyugodtan megtehette volna, hogy kiáll: „Oké gecók, vagy úgy ugráltok, ahogy én fütyülök, vagy szopolesz, kukáresz, jön helyettünk a kétharmados Orbán Viktor, amit én speciel, mivel nincsenek politikai ambícióim, magasról leszarok, vesztenivalótok csak nektek van.” E kegyelmi pillanatban Bajnai előtt nyitva állt a lehetőség, hogy Szekerest, Kisst, Draskovicsot és társaikat kiviteti a szoborparkba, s ha ott esztétikai okokból nem kellenek, akkor kiteszi őket a kertjébe, és befuttatja őket repkénnyel. Bajnai azonban nem élt ezzel a lehetőséggel - túlságosan vonzotta őt a hatalom, minthogy kockára tegye -, sőt ő vette fel a szopóálarcot. Kormányának tagjairól - a MEH-et vezető csókán kívül - gyakorlatilag nem ő döntött, sőt programjáról sem: azt Gyurcsány jó előre titokban rögzítette egy nemzetközi szerződésben, s csak az utolsó pillanatban hozta nyilvánosságra sunyi módon a Magyar Közlönyben. A ballib képviselők által aláírt nyilatkozattal pedig, ami eleinte jó ötletnek tűnt, Bajnait megint csak megszívatták: a hozzá csatolt záradékokkal az egész elvesztette az értelmét. (Amúgy maradjon köztünk, de elég nagy köcsögség egyoldalú záradékot fűzni egy dokumentumhoz; aki meg ezt elfogadja anélkül, hogy az asztalra csapna, annak nyilván az ellen sincs kifogása, ha bőrtangában elfenekelik.)

 4. A fentiek alapján aztán a hős technokratának sikerült olyan miniszterekből megalakítania kormányát, akiknek neve hallatán maga Lázár György is elégedetten csettintett volna. Balázs Péter, Draskovics Tibor, Gráf József, Herczog László, Hiller István, Kiss Péter, Szabó Imre, Székely Tamás, Szekeres Imre, Varga Zoltán meg az állami vállalatok igazgatóságai iránt különös vonzalmat érző Hónig Péter. Közülük önök szerint ki nem lehetett volna miniszter 1978-ban vagy 1983-ban? Rajtuk kívül ott van a pénzügyminiszter, aki arról nevezetes, hogy eddigi cége sokmilliárdos perben állt a magyar állammal (Postabank-ügy) - s hogy e perben a magyar államot hivatalból éppen a pénzügyminiszter képviselte. Molnár Csabát talán hagyjuk, Varga István Shell-vezér pedig bevallottan B verzióként lépett a Ganxsta Zolee és a Kartel-rajongó gazdasági miniszterjelölt helyébe. Nos ők a nem politikus, szakértői kormány. Akárhogy is nézzük, itt nem egy-egy állatorvosi lovat látunk, baszki, hanem egy egész ménest: magukba sűrítik a tehetségtelen szoci káderek minden elképzelhető és elképzelhetetlen fogyatékosságát.

 5. Az iménti felsorolásból kihagytuk Totó kutyát, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító minisztert, akinek kinevezése Bajnai egyik legdurvább lépése. Gyurcsány Ferenc országlásának véleményünk szerint nem a gazdaság hazavágása vagy a korrupció végletes elburjánzása volt a legsötétebb eleme, hanem a rendőri és titkosszolgálati szervek bevonása a belpolitikai küzdelmekbe. Ha egy kormány összevissza hazudozik, azon már csak cinikusan mosolygunk; ha azonban a rendőrséget és a titkosszolgálatot veti be politikai és gazdasági ellenfeleivel szemben, azzal messze átlépi az elviselhetőség határát. Márpedig Gyurcsány átlépte ezt a határt - ezt eddig egyik elődje sem merte megtenni. Az pedig, hogy az új kormányfő a látszatra sem adva, minden észérvnek ellentmondva Totót tette meg a titkosszolgálatok vezetőjévé (és hogy Draskovicsot a helyén hagyta), a gyurcsányizmus nyílt folytatását jelenti ezen a területen. Másképp mondva: ne legyenek illúzióink, Bajnai ugyanúgy közénk lövetne, mint Gyurcsány.

 6. Végül a híres Bajnai-programról, ami fájni fog. Erre nem szeretnénk sok szót vesztegetni, azt mindenesetre szögezzük le, hogy a szociális kiadások megnyirbálása elkerülhetetlen, ezt végrehajtani kábé annyira hősies e kormány részéről, mint talajrészegen belevezetni a buszt a Dunába, majd utasítani az utasokat, hogy emeljék fel a nagy seggüket a pihe-puha ülésekből, és ússzanak fel a felszínre, ha tudnak. Persze itt is vannak méretes baromságok, például a GYED-del szívózni addig, amíg konkrétan nincsenek bölcsődék, nem tűnik túl átgondolt ötletnek, nem is szólva Magyarország legsúlyosabb problémájáról, a demográfiai katasztrófáról. A megszorítások mellett Bajnai adóátcsoportosítást is bejelentett, erről annyit, hogy az összadóteher csökkenése egész pontosan 0 ft lesz. Hogy a nagy szakértelem közepette mi a ráktól kezdene növekedni a gazdaság, arról továbbra sem szól a fáma.

 7. És persze még mindig ott vannak azok, akiknek nem fog fájni: több ezer államilag kitartott MSZP-s és SZDSZ-es semmittevő ül a különböző igazgatóságokban, felügyelő-bizottságokban, testületekben, kuratóriumokban, bizottságokban, tanácsokban stb., az ő kiseprésükről Bajnai említést sem tett. És nem tűnik úgy, hogy leállnának a pazarló nagyberuházások és beszerzések, vagy hogy lenne bármilyen törekvés a korrupció visszaszorítására. Amíg ezekben az ügyekben nem történik változást, addig akármilyen visszafogottan beszél is, Bajnainak egy szavát sem fogjuk elhinni azon kívül, hogy kormányzása fájni fog.

***

 „Milyen ország az, ahol én lehetek a miniszterelnök?” - kérdezte anyjától állítólag a méltán elfeledett Dinnyés Lajos, miután 1947-ben kormányfővé választották. Nem tudjuk, hogy Bajnai Gordon kérdezett-e hasonlót édesanyjától, azt mindenesetre reméljük, hogy Dinnyéstől eltérően Bajnai alatt nem kerül majd sor kékcédulás választásokra, koncepciós perekre és kollektivizálásra vagy bármi másra, ami abban a pillanatban éppen a komancsok érdekét szolgálja. Kvalitásait, töketlenségét, hajlékonyságát tekintve úgy tűnik, ez nem Bajnain fog múlni.

 Úgyhogy marad a szokásos végszó: tényleg húzzatok már el a picsába!