Verespatak: tüntetések Bukaresttől Kolozsvárig
2013. szeptember 02. írta: tempetőfi

Verespatak: tüntetések Bukaresttől Kolozsvárig

Verespatak_Rosia_Montana_tuntetes_Bukarest.png

Vasárnap – Mihai Goţiu számításai szerint – legalább tizenötezren vonultak ki a Ponta-kormány Verespatakról szóló törvénytervezete ellen tüntetni szerte Romániában: Kolozsváron rendőrségi becslések szerint ötezren, Bukarestben a kezdeti pár száz fős tüntetés későbbre alsó hangon kétezresre duzzadt, éjjel kettőkor még állt a bál – lásd a videókat e posztban.

Arról a törvénytervezetről van szó (Eckstein-Kovács Péter kitűnően megfogalmazta a lényeget), amit a Victor Ponta által vezetett ballib kormány terjesztett elő, de amit Victor Ponta képviselő nem fog megszavazni, és amit Victor Ponta magánember mélységesen helytelenít. Azért elég aggasztó, hogy az ország vezetője minimum hárman van, amint azt valaki meg is írta, az ilyent pszichiátriai esetnek hívják.

Minderről a tavaly januári – valóban pár száz fős – bukaresti tüntetésről eposzi keretben beszámoló, a jelenlegi hatalom által uralt román média éppen csak említést tett. Nagyon vicces, amikor a különböző közösségi oldalak korában, hogy is mondjam finoman, a médiumok jobb esetben nem vesznek tudomást a valóságról, rosszabb esetben lehazudják a csillagos eget. A présza leszerepelt, és ehhöz már Szekuritáté sem kell: ezt jelenti a kapitalizmus Romániában, pénzér' bármit.

Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy hány honatya fogja véletlenül az igen gombot megnyomni a szavazáskor. Úriember biztosra nem fogad, de az előjelek szerint meglesz a szükséges többség. Olvasmányélményeim szerint a mérgekhez hozzá lehet szokni – és bár a szépirodalom éppen azért szép, mert nem föltétlenül a tudományosan igazolt tételek mentén építkezik, azért lassan kezdhetjük kanalazgatni a ciánt, hátha túléljük pártunk és kormányunk döntésének következményeit.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr195488815

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Verespatak: tüntetések Bukaresttől Kolozsvárig 2013.09.02. 14:13:01

A présza leszerepelt, és ehhöz már Szekuritáté sem kell: ezt jelenti a kapitalizmus Romániában, pénzér' bármit.

Trackback: Verespatak: tüntetések Bukaresttől Kolozsvárig 2013.09.02. 14:01:02

A présza leszerepelt, és ehhöz már Szekuritáté sem kell: ezt jelenti a kapitalizmus Romániában, pénzér' bármit.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.09.02. 13:35:11

Ergyák ezek a mócok! Tizenötezer ember az nudlipöcs, legalább másfélmillónak kellene most tüntetnie!

És: kíváncsi leszek, hányan fognak velem együtt tüntetni a paksi atomerőmű bővítése ellen, ami talán még a ciános zagytározónál is nagyobb merénylet a jövő ellen!

Robinzon Kurzor 2013.09.02. 15:34:08

" amikor a különböző közösségi oldalak korában, hogy is mondjam finoman, a médiumok jobb esetben nem vesznek tudomást a valóságról, rosszabb esetben lehazudják a csillagos eget
[...]
A présza leszerepelt, és ehhöz már Szekuritáté sem kell: ezt jelenti a kapitalizmus Romániában, pénzér' bármit"

Na, de milyen szerencse, hogy ez nálunk már másképpen van.
Elképzelhetetlen, hogy egy Közgép-projekt pénzügyi szempontjai felülírjanak természetvédelmi vagy örökségvédelmi szempontokat.

Nálunk ilyen már nincs, hála Pártunknak és Kormányunknak.

vizipipa 2013.09.02. 23:02:46

Turul!

Az NFÜ 119 osztályának 198 dolgozója nem ebbe a sorozatba tartozik?

vizipipa 2013.09.02. 23:04:58

@vizipipa: ezt persze a Tárkis abszurdhoz szántam.

S=klogW 2013.09.03. 21:24:52

@bbjnick: ne legyen már sötétzöld drága bbj

Dalla_Piccola 2013.09.09. 18:43:50

Ponta ma azt mondta, a román parlament nem szavazza meg. Hát majd meglátjuk.
süti beállítások módosítása