A magyar megmondóemberek esete az iszlámmal és a migrációval
2016. augusztus 01. írta: Redakció

A magyar megmondóemberek esete az iszlámmal és a migrációval

Vendégszerzőnk, Sayfo Omar írása   Őszinte köszönet illeti Speidl Biankát a Mandineren megjelent, Abdelsamad Belhaj iszlám-kutatóval készült interjújáért. Mély, de laikusok számára is érthető analízist olvashattunk a dzsihádizmus és a neoliberális gazdasági rendszer összefonódásának…

Igaz magyar ember is koccinthat sörrel – interjú a sörtörténésszel
2016. július 31. írta: Redakció

Igaz magyar ember is koccinthat sörrel – interjú a sörtörténésszel

Koccint sörrel Katona Csaba akadémiai sörtörténész, aki a balatoni fürdőélet kapcsán kezdett el a nemes ital históriájával foglalkozni. Mi köze a sörhöz a suméroknak, mikortól iszik sört az emberiség, mitől sörös nemzet egy nép? A történésszel feltérképeztük a sörtörténet fontos epizódjait és…

A dzsihádban a bűntettek kegyes cselekedetek – Abdesszamad Belhadzs a Mandinernek
2016. július 27. írta: Redakció

A dzsihádban a bűntettek kegyes cselekedetek – Abdesszamad Belhadzs a Mandinernek

A dzsihád számára az anarchia és a háborús gazdaság „megszentelt”, a hadurak szentek, a bűntettek kegyes cselekedetek. A dzsihádizmust egy vallásos – mondhatni apokaliptikus – narratíva fűti, amely a pogány Nyugat elpusztítását és az iszlám végső győzelmét hirdeti. Valójában azonban mindez gazdasági…

Kémlel utánunk a Windows 10, adatvédelmi eljárást indított a NAIH
2016. július 19. írta: Redakció

Kémlel utánunk a Windows 10, adatvédelmi eljárást indított a NAIH

Egészen elképesztő mértékben hozzáfér a felhasználók adataihoz az e-mailek elolvasásától a számítógépen tárolt fájlok tartalmának megismeréséig a Microsoft legújabb operációs rendszere, a Windows 10. A Mandiner megtudta: a NAIH-nál több magyar felhasználó is panaszt tett, a hatóság ezért adatvédelmi…

Mohamed korában élne sok németországi török – Rosta Gergely a Mandinernek
2016. július 07. írta: Redakció

Mohamed korában élne sok németországi török – Rosta Gergely a Mandinernek

Mohamed-korabeli társadalmi viszonyokat szeretnének és a német törvények helyett inkább az iszlám szabályaihoz igazodnának? Közel egyötödük igen. A Münsteri Egyetem vallással és politikával foglalkozó kutatóközpontja nemrég átfogó kutatást készített a németországi törökök körében az identitásukról,…

süti beállítások módosítása
Mobil