Kommentszűrés
’17 már
3
11:51

Kétféle populizmus létezik

Írta: Redakció

populizmus.jpg

Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatójának írása

 

Két populizmus, amelyek feltételezik egymást

Kétfajta gondolkodás létezik. Az egyik mindig kiemel valamilyen jelenséget és önmagában elemzi. A másik: ha bármihez nyúl, mindig a kontextusra, a kölcsönhatásra kíváncsi. Az eleső gondolkodásmód számára a populizmus voltaképpen önmagában áll: egyszer csak megjelennek a színen a populisták, és elkezdenek a demokráciára veszélyt jelenteni. Hogy amikor nem jelentettek még veszélyt, akkor hol bújtak, s ha egy ideig bújtak, hirtelen miért merészkedtek elő, nem derül ki. A másik gondolkodásmód viszont abból indul ki, hogy a populizmus – mint bármi más – csak úgy értelmezhető jelenség, ha találunk hozzá egy kontextust.

A köztes gondolkodásmódok olykor már találnak ilyen kontextust. Például azt, hogy a populizmus kialakulásában a mainstream politikának is lehet tán némi szerepe. Mert amennyiben az úgynevezett mainstream pártok hatékonyabbak, a társadalom problémáira fogékonyabbak lettek volna, nem erősödhetett volna meg a populizmus.

Van benne valami. De még mindig nem maga a lényeg. A lényeg ugyanis máshol van.

Ahhoz, hogy megértsük, hívjuk segítségül a demokráciaelmélet egyik legíresebb tételét a „nép zsarnokságáról”. Alexis de Tocqueville fogalmazza meg ezt a tételt a legpőrébben világszerte és méltán olvasott könyvében. A fő tétel, ugyebár, az, hogy nem csupán egy ember (legyen az király, császár vagy bárki) lehet zsarnok, hanem egy egész közösség is. De mi van, ha ezt a tézist továbbgondoljuk és a kérdést így tesszük fel: vajon válhat-e zsarnokká az összességnél kisebb, de az egy személynél nagyobb csoport? Vagy másképpen: lehet-e populista a szellemi tudásbirtokosok csoportja?

A szellemi tudás birtokosai miért is ne lehetnének hajlamosak valamiféle elkülönült közösséggé válni, mondjuk hasonlóképpen, mint bármilyen más csoport, amely hasonlóságokat fedez fel magában? A gombászok, a bélyeggyűjtők vagy a focidrukkerek persze szintén rokonszenv vagy valamilyen más közös jegy alapján szerveződnek, csak éppen nekik nem feltétlen lesz közük a nagypolitikához. A szellemi elitek azonban szinte mindig a nagypolitika integráns részei.

De még ennél is többről van szó: a szellemi elitek olyan csoportot alkotnak, amely a maga sajátos eszközeivel képes tömeghatást kiváltani. Hogyan? Például az által, hogy megmondja, mit gondoljunk a világról, vagy divatosabb kifejezéssel: a liberális demokráciáról.

A szellemi elit általában liberális, mert a liberális szellemi elit az, amely a leginkább hivatottnak érzi magát, hogy a világ számára felkínálja „az” utat. Az út felkínálása – nyugodtan mondhatjuk – az elit egyik legmagasabb szintű koncentrációja, mert a legadekvátabb módon fejezi ki a kivételesség érzését. Ha az elit fogalmát hirtelenjében felcseréljük az értelmiség fogalmával, nyugodtan mondhatjuk, hogy az értelmiségi akkor birtokolja (Konrád és Szelényi kifejezésével) a legtöbb transzkontextuális tudást, ha vezetői hatalma van. Ha eszméi „behatolnak” a tömegekbe, ha fáklyaként mutatja az utat.

Az értelmiségi hatalom – állítják sokan – már régen a múlté, merthogy helyére a világon mindenütt a professzionális politika lépett. Ha így lenne, megmagyarázhatatlanná válna a populizmus „egyik” formája: a „népi” populizmus.

Hiszen ez a fajta populizmus nem a professzionális politikus ellen robban ki. Ha így lenne, a mainstream politika már megtalálta volna az ellenszert. Ám populizmus csak populizmussal szemben robbanhat ki. Ezért a népi populizmus kiváltója valójában az „értelmiségi” populizmus, az eszmei mindenhatóság, a „világ haladó értelmiségijei egyesüljetek” szituációi. Mert miképpen értelmezzük másként az igényt, hogy a világ egyetlen nézőpontból megítélhető, s egyetlen haladó attitűddel élhető, ha nem szellemi populizmusként? A szellem emberei pontosan úgy szerveződnek, mint a nép fiai, csak persze nem olyan alaktalan módon.

Arra a következtetésre kell tehát jutni, hogy a populizmus elemzésének kontextusa a két populizmushoz visz el minket. Bármennyire is furcsa: a kettő nagyban hasonló, mindkettő olyan, mint az ár: el akarja sodorni az útjába kerülő tárgyakat. A szellemi populizmus a többi szellemi termékkel akarja ezt tenni, a népi populizmus a többi politikai irányzattal. A feladatot persze azzal még nem tudtuk le, hogy mindezt megállapítottuk. Azt is meg kell néznünk: a kettő kialakulása van-e valamilyen időbeli viszonyban egymással. Azaz: melyik volt előbb?

Határozottan azt kell megállapítanunk: a szellemi. Amely természetesen indulása pillanatában nem volt populizmus, s pláne nem zsarnok. A nép sem eredendően zsarnok, de - ahogy Tocqueville mondja – azzá válhat. De azok is azzá válhatnak, akik a nép zsarnokká válását szeretnék a maguk mérsékeltnek, kifinomultnak tűnő eszközeikkel megállítani. A finom és mérsékelt elvek egyáltalán nem jelentenek védettséget attól, hogy totalizálni kívánjuk őket. És 1990 után a liberalizmus mérsékelt és toleránsnak mondott elveivel történt meg, hogy túl nagy terheket raktak a vállára.

Egy egész világrendet kellett a vállára vennie.

Egy egész világrendet pedig még Atlas sem bírna el. Éppen ez vezetett oda, hogy a liberalizmus, ha nem is zsarnokká, de intoleránssá vált, és legfőképpen érzéketlenné saját magára, saját mérsékeltségére és egyensúly-fenntartó mivoltára. Túlságosan arra figyelt csak, hogy ellenfeleit lebaltázza, s ez által létrehozta saját szerves ellenfeleit: a népi populistákat. Ez utóbbiak aztán maguk is követték a „játékszabályokat”: veszítsük el a mértéket, ne akarjuk megtartani az arányokat, ne legyünk toleránsak, és váljunk totálissá mi, magunk is.

Az elmúlt három évtizedre tehát, mint két sajátos populizmus felnövekedésére és versenyére célszerű ránéznünk. Az egyik szellemi, a másik gyakorlati síkon járatja magát a csúcsra, s persze totálisan tagadják és egyáltalán nem értik egymást.

A totális meg nem értés az élhető demokráciákra leselkedő legnagyobb veszély.  

Címkék: populizmus társadalom liberalizmus elit szellem értelmiség Csizmadia Ervin

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr6412309521

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.03. 12:08:33

Van továbbá balos és jobbos populizmus.

A gond, hogy egyelőre képtelenek egymást megérteni.

Bell & Sebastian 2017.03.03. 13:43:39

Definíciós szőrszálhasogatás. Minél magasabbra toljuk a politikai Olümposz hegyének lejtőjén, annál elvontabbá tehető, miközben materiálisból transzcendenssé lényegítjük.

Mivel ez itt szándék szerint a maradárok blogja, maradjunk a klasszikus meghatározásnál, a populizmus az a sárgarépa, amit belógatnak a szamár elé, hogy elmozdítsák a kitüntetett irányba. A csali a Becsali csárdába.

Ebből egyenesen következik, kik találták ki, azzal együtt, hogy _nem_ ideológia.

Ha a népi - urbánus ellentétet akarjuk leírni evvel a hamissággal, az nem fog sikerülni.

Kimosdatott demagógia rejlik csak mögötte. Meg aztán szégyenbélyegként is sütögetik erre-arra, többnyire olyanokra, akik erre "érdemtelenek".

Mindemellett az a jó hír, hogy kezdünk felfejlődni szómágiában, ami nem egy hátrány. Kazárok hitvitáján akár még előny is lehet. Ide minden kazár vitézt, elő a gyertyatartókkal!

Veder1 2017.03.03. 15:26:36

Most tenyleg a nepi-urbanus ellentetnek adtunk masik nevet? Ez egyidos az emberiseggel lasd. a Kain-Abel tortenetet

Tündér_Lala 2017.03.03. 16:06:26

Nem kell ezt túl cifrázni.
Az értelmiség által kínált utópiák és gyönyörűségessen szép eszmék (ma már megállapíthatjuk) a történelem legvéresebb diktaturáihoz és legembertelenebb rendszereihez vezetett. Nem utolsósorban a liberelizmus is ebbe az irányba tart. A tervezőasztalnál kitalált társadalommérnökösködés és az új embertipus a valláserkölcs önkorlátozása nélkül torz szörnyeteggé válik.
(És akkor nem foglalkoztunk a hátsó szándékokkal, az új (pénz)arisztokrácia hatalomvágyával, mindent és mindenkit önmaga alágyűrési szándékával.)

Szögezzük le: Az emberiség és az emberek élete nem kísérletezés tárgyai. Ha nem sikerül eldobjuk és próbálunk valami másik kisérletet (agylövést).

Kandeláber 2017.03.03. 17:00:53

Valamikor réges-régen Nyugat-Európában léteztek önálló akarattal és arculattal rendelkező szociáldemokrata pártok, olyan vezetőkkel mint Svédországban Olof Palme, Ausztriában Bruno Kreisky vagy Nyugat-Németországban Helmut Schmidt.
A komcsikat a Szovjetúnió és Kína pénzelte, ennek megfelelően nyilvánultak meg.
A mostani, "liberalizmusnak" nevezett torz ideológia is létezett, de akkoriban még nem tett szert akkora befolyásra, mint manapság: még nem volt erejük ahhoz, hogy mindennapi gyakorlattá tegyék a "politikai korrektségnek" nevezett cenzúrát, és nem tudták rákényszeríteni a jobb sorsra érdemes nyugat-európai polgárokra a multikultularizmust. Nem létezett még a gender-idiotizmus sem, amelynek jegyében mostanság szerencsétlen kisgyermekek egészséges nemi identitását is befolyásolni akarják.
Az elmúlt három évtizedben azonban ez a "liberalizmus" átfonta a nyugati polgárok életét.
Reméljük, rövidesen vége szakad a rémálomnak.