Index, Trump és a liberálisok rácsodálkozása az új valóságra
2016. december 09. írta: dobray

Index, Trump és a liberálisok rácsodálkozása az új valóságra

alt_right.jpg

Láttak már olyat, hogy az Index egyszer és mindenkorra megfejti a Trump-jelenséget? Nem? Akkor mutatjuk. Tóth Gergely egyfajta beadandó szemináriumi dolgozatot írt a Trump-jelenség politikafilozófiai hátteréről, de hogy a haszna is meglegyen, leközölte az Indexen is. Van itt minden, Trump, szélsőjobb, populizmus, alt-right, rasszisták, fehérek, feketék, neoreakciósok vagy mik, sőt a végére még Schiller, de Maistre és Hegel is előkerül. Atyaúristen.

Az eszmefuttatás szerint Trumpot az „új amerikai szélsőjobboldal” választotta meg, úgy mint: a republikánus törzsszavazók rejtőzködő rasszistái; a nagy pártokat elutasító old school szélsőjobb; a neoreakciósok; és a Trump-forradalom igazi motorja, az alt-right mozgalom.

*

Az Index szerzője igazi amcsi progresszív hévvel kezdi, az első igazán radikális jelöltnek Barry Goldwatert kiáltva ki 1964-ből, s ide vezeti vissza mindenek eredőjét. Nemrég írtam a City Journal nyomán Goldwater démonizálásáról, mert Goldwater ugyanúgy nem volt egyáltalán sem radikális, sem szélsőjobbos, ahogy Trump sem az (a City Journal-cikk pont az indexes agymenésekről szól egyébként). Trump egy szabadelvű showman, Goldwater meg egy mérsékelt libertárius volt. Trump biztosan nem konzervatív, Goldwater amerikai viszonylatban annak számít. De Goldwater, az „igazi radikális”? Ezért a címkézésért maximum az egyre balosabb amerikai egyetemeken adnak pontot, jobb helyeken mélyértelmű csend, esetleg a tananyag ismétlésére való felszólítás a reakció.

A további ördögfattyúk a neoreakciósok és az alt-right szellemi vezérei volnának, Richard Spencer, a monarchista-egyenlőségellenes Nick Land és egy bizonyos Jared Taylor. S hogy mi az alt-right, azaz Alternative Right? A fősodratú amerikai konzervativizmust elutasító, radikális-szélsőjobbos mozgalom, ami főleg nacionalizmussal és rasszizmussal azonosítható, de nincs igazán egy átfogó ideológiája, mivel mindenféle, furcsa nevű mozgalmakat ide sorolnak.

Tóth Gergely leír olyan marhaságokat is, hogy „Land jobb pillanataiban nagyon emlékeztet Joseph de Maistre francia esszéistára, aki a francia forradalom megrázkódtatásaira válaszul dolgozta ki a Trón, az Oltár és a Hóhér (!) szenthármasságán alapuló reakciós rendszerét.” Hát én ilyet nem olvastam szegény de Maistre-nél, aki Isaiah Berlinnek köszönheti rossz hírét. De Maistre egy mérsékelt monarchista volt világéletében, a francia ellenforradalmárok honi szakértője, Nyirkos Tamás szerint pedig a hétezer oldalas életművéből összesen negyven oldalon emlegeti a hóhért.

Az Indextől megtudjuk, hogy „a neoreakciósok a modernség folyamatát a permanens társadalmi forradalmi időszakként éli meg”. Bizonyára így van, bár a felvilágosodással és a modernitással az egész konzervatív gondolkodás hadilábon állt mindig is (az amerikaiak éppenséggel mindig jobban ki voltak vele békülve). Ez ügyben, ha már a Wikipédiáról és a Politicóról összeolvasva gyorsan írt egy esszét indexes kollégánk, akkor ajánljuk neki Charles Taylor kommunitárius filozófus A Secular Age című könyvét, ami hosszabb, mint egy Politico-cikk, de jobban meg lehet belőle érteni a konzervatívokat, mint maguktól a konzervatívoktól, már ami a premodernt és a modernt illeti.

Tóth Gergely még olyasmi dolgokra csodálkozik rá, hogy „egy posztideologikus generáció tagjaiként nincs értelme nézetek és értékek szerint besorolni őket”, meg hogy „az alt-right a polkorrektség legnagyobb áldozatának a faji/etnikai gondolkodást tartja, mert eltakarja a Nagy Igazságot, miszerint: az identitás fontosabb az ideológiánál”.

Nos. Senki sem siránkozzon az alt-rigthos identitáspolitikán, miután az identitáspolitikát jelen pillanatban főleg a progresszívek űzik, az LMBTQSTB-mozgalom háza táján például. Az identitáspolitika (identity politics) lényege: ha kritizálsz (legyen a kritika akármilyen udvariasan megfogalmazott, megalapozott, akadémiai vita keretében elhangzó kérdés akár), akkor az identitásomat vonod kétségbe, azaz a létemet és annak értelmét; márpedig ahhoz nekem jogom van, neked meg nincs jogod az identitásomat kétségbe vonni. E felfogás szerint az identitáshoz minden hozzátartozik, amit az érintett hozzá sorol. Vallás (kivéve a kereszténységet), nemzet (kivéve a nyugatiakat), szexuális irányultság (kivéve a heterót), a nézetei, az, hogy egyszer Napóleonnak, aztán Jézusnak, majd Mohamednek képzeli az ember magát. A progresszív identitáspolitika a pszichiátria tagadása, mert őrültek és képzelgők nem létezhetnek, hiszen azt mondani a sokadik Napóleonnak, hogy ő nem Napóleon, az identitásába való illetéktelen beavatkozás. Csak ezt még nem merik maguknak bevallani a progresszívek. Csoda, ha ez az identitáspolitika kitermeli a maga „reakciós” változatát?

Amúgy meg csak a nyugati médiaértelmiségi képzeli úgy, hogy fejlett demokráciában van három-négy „ideológia”, vagyis eszmerendszer/kidolgozott politikai világnézet (pl.: konzervativizmus, liberalizmus, szociáldemokrácia), amelyek közül mindenki kiválasztja a neki tetszőt, és kész, ez a fejlődés csúcsa. Az akadémiai elit bizonyára rendszerint rendelkezik ilyesfajta kidolgozott világnézettel, de a választók többsége inkább nem. Vagy nem olyan fokon. Amúgy meg: az identitás megtenni központi témának úgyszintén lehet világnézet/ideológia.

*

kidrock.jpg

Kid Rock, az illiberális Amerika redneck sztárja

A legfőbb probléma azonban − idétlen nevű mozgalmak, megjegyezhetetlen nevű, új ideológiák és különféle koalícióik ide vagy oda −, hogy a Kid Rock-i értelemben vett United States of America nem ez alapján szavazott Donald Trumpra.

Az alt-right, a neoreakciósok és más, indexes szerzőnk által felsorolt mozgalmak követői nem rendelkeznek akkora bázissal, hogy érdemes legyen miattuk rájuk hangolni egy kampányt, a Trump-szavazók túlnyomó többségének pedig fogalma sincs Richard Spencer, Nick Land és Jared Taylor kilétéről (Landről még annyit: most komolyan, hány monarchista szaladgál az Egyesült Államokban? Üdvözlöm amúgy őket, de hát…). Biztosan érdekes volt Tóth Gergelynek ez a szellemi kaland, a kutya azonban máshol van elásva.

„Make America Great Again” – szólt a Trump-kampányszöveg. A progresszívek egyik hibája, hogy azt hiszik, ez csak az ötvenes évekre vonatkozhat, a csomagból pedig nem lehet kivenni a fehér felsőbbrendűséget. Kár, hogy Ben Carlsonnak és más feketéknek nem szóltak előre ez ügyben. Persze ő biztos öngyűlölő, jobb esetben félrevezetett fekete (esetleg áruló).

Valahol mulattató az a sok erőfeszítés, ahogy a baloldalon izzadságosan próbálják megérteni, miért is szavaztak annyian Trumpra. Kicsit persze atyáskodóan leereszkedő is, de ezt a kezet lesöpörheti bárki a vállunkról. Értelmezzék csak a „Trump-jelenséget”, addig sincsenek mással elfoglalva, ez meg viszonylag ártalmatlan tevékenység.

A Guardian hasábjain egy bizonyos Laura Bogart, egy Hillary-szavazó hölgy beszélget Trump-szavazó édesapjával. Előjön az összes sztereotípia a Trump-szavazóról. A mi Lauránk pont azt rója fel apjának, akinek tetszik, hogy Trump újra naggyá akarja tenni Amerikát, hogy ez az ötvenes éveket idézi, amikor sem a nőknek, sem a feketéknek, sem a melegeknek nem volt ám olyan jó. De miért is kellene, hogy Amerika ismételt naggyá tétele az ötvenes évek egy az egyben való másolását jelentse? És bárki komolyan gondolja, hogy Trump el akarja venni a nők és feketék jogait? A hillarysta baloldal paranoiájában nagyobb háborút képzel el, mint a Kincs, ami nincs japán katonája pár évtizeddel a második világháború vége után.

A decens, brit Catholic Herald szerzője úgy fogalmaz: „Vissza akarom kapni az országomat – mondják Trump választói. Az okoskodók szerint ez a gyári munkahelyek és a fehér férfi uralmának ideje iránti nosztalgiát tükrözi. Tévedés. Ez egy szomorú, metafizikai siránkozás valami szilárd és örök iránt”.

R.R. Reno hozzáteszi: az előző évtizedekben az „érdekek politikája” uralta az angolszász világot, már ami a dolgok interpretációját illeti: eszerint minden magasztos eszme csak valami alattomos önérdek csalóka maszkja. „Hazafiság? Az etnocentrizmus maszkja. Házasság? Patriarchiális intézmény, ami a férfiak érdekeit szolgálja. Hivatás? Az orvosok fogyasztóknak nyújtanak szolgáltatást; a tanárok kiszolgálják az oktatás fogyasztóit. Még a férfiak és nők közti természetes különbségeket is úgy magyarázták, mint amivel egyesek (a ciszgenderek) hatalmat gyakorolnak mások (a transzgenderek) felett.” Következtetés: „Politikai képzeletünk egy leegyszerűsített Foucault és egy lealacsonyított Hayek sivatagjában fonnyadozik”.

Nos, ez az elnyomó/elnyomott-interpretáció az, ami ideologikus, és ilyen ideológiára nincs szükségünk. Ezzel szemben egy fehér amerikai férfi miért is ne hivatkozhatna a saját identitására politizálási alapként, ha úúgy érzi, épp az ő saját, fehér, amerikai férfiasságát akarják kicsinálni?

*

De még csak nem is erről van szó. A „Make America Great Again” szavazóit nem érdemes túlelemezni. Amúgy más szavazókat sem. Kevesen vannak, akik sok gonddal farigcsált eszmék mentén szavaznak, még azok között is, akik sokat foglalkoznak eszmékkel. (Lehet, hogy önök még nem láttak zsigeri gyűlöletből és indulatból szavazó, balos egyetemi professzort, de mi már láttunk, nem is egyet. Az egyetemi professzorok is csak emberek.)

Trump egy szempontból bizonyosan konzervatív: kiáll egy életmód mellett, amit sokan meg akarnak őrizni. Nem hinném, hogy a feketéktől, nőktől, transzgenderektől el akarnák tagadni ezt az életmódot, kisebb gondjuk is nagyobb annál. Trump egyszerűen egy olyan életmód megőrzését ígéri, amelyet joggal szeretnének megőrizni egykori és mai gyakorlói. Jogok elvétele nélkül is.

Vajon mi az, amit a Trumpra szavazók nem akarnak? Míg ugyanis sokak számára Hillary Clinton volt a hős, vagy legalább a kisebb rossz, egy másik sokaság számára éppen Trump volt a kisebbik rossz. És éppen ők a tudatosabb választók, többek között az elkötelezett vallásosak, akik nem akarnak például etikai kérdésekben további „haladást” (visszacsinálás úgyse lesz, marad a status quo). Az sem épp fehér szupremácia meg nacionalizmus, ha az egyszeri amerikai szimplán csak amerikai akar lenni, és nem akarja, hogy állandóan szapulják neki az amerikaiaságot. Ez egyszerűen normális mentális önvédelem. 

*

A Trump-szavazók azt üzenik a demokrata pártiaknak: hagyjatok minket békén. Nos, ez tényleg reakciós hozzáállás, mindenféle „neo” előtag nélkül. Hagyjatok békén, ennyi. És ez az, ami miatt a progresszívek akármennyire igyekeznek, sosem fogják tudni megnyerni maguknak a Trump-szavazókat, meg az egész republikánus tábort. A progresszívek ugyanis azt hiszik, valami fatális tévedés, félrevezetés áll a háttérben, ami miatt megint csorbát szenvedett a történelmi szükségszerűség. Szegény Trump-szavazókat félrevezették, nem lettek eléggé felvilágosítva, hogy a mennyország Hillaryéknál van, fals bálványokat állítanak előttük a nyomorukra rájátszó, ádáz nacionalisták és populisták. Mintha a Clinton-család sosem tett volna alattomos lépéseket a szavazatmaximálás érdekében, mintha ők a magasztos eszméikről lennének híresek (lásd: Clinton-alapítványok).

Itten bizony törésvonal és szakadék van: a Trump-szavazók és minden korok jobbosai éppen azt nem akarják, amit a progresszívek akarnak. A progresszív mennyország számukra a pokol álneve. Ennyi. 

Még valamit hadd ajánljak megfontolásra. Ez pedig a populizmussal kapcsolatos. „Right wing populism” – a populizmus csak ebben a kontextusban használatos mostanában. Csakhogy egyrészt a (tömeg)demokrácia saját definíciójából fakadóan populista, hiszen a választók akaratát kellene teljesíteni ugyebár. Másrészt amit ma szélsőjobbnak neveznek a progresszívek, az többnyire klasszikus demokrata liberalizmus. Eleve ha csak egy egydimenziós egyenesként tekintünk a politikai palettára, a szélsőbaltól (ja, olyan nincs) a szélsőjobbig, az már inkább akadályozza a megértést, mintsem elősegíti. A jobboldal mindenféle csoportocskái ugyanis bizonyára számos kérdésben egyetértenek, de számos másban meg nem. Bizonyára így van ez a baloldal mindenféle csoportocskáival is. De Maistre, Hegel és Barry Goldwater pedig bizonyosan nem tudna sok mindent kezdeni a mai alt-rightosokkal.

Ez van ma: ha nem tetszett korábban a decens, pulóveres, kandallós-köldöknézős, „mérsékelt” konzervatív, és elvettétek a szendvicsét; akkor most jön nektek a csajozós-ajtóberúgós, iskolai bandavezér vagánygyerek, jobbos kiadásban.

Ja, és még egyszer: várjuk a cikkeket a szélsőbalos-progresszív populizmusról meg a Hillary-szavazók leereszkedő megértéséről. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr512034527

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szilvay Gergely: Index, Trump és a liberálisok rácsodálkozása az új valóságra 2016.12.09. 11:26:01

Ha nem tetszett korábban a decens, pulóveres, kandallós-köldöknézős, „mérsékelt” konzervatív, és elvettétek a szendvicsét; akkor most jön nektek a csajozós-ajtóberúgós, iskolai bandavezér vagánygyerek, jobbos kiadásban.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.12.09. 12:57:44

A jobboldal és benne az alt-right sokkal összetettebb, mint ahogy az Index-firkász (kötelezően) láttatja, mert sokkal inkább az határozza meg, hogy mit utasít el, mint hogy mit támogat. Ahogy egy "antifasiszta" koalíció is terjedhet a konzervatívoktól a liberálisokon és a szocdemeken át a véresszájú kommunistákig, úgy "korunk fasizmusa", a balliberalizmus elleni koalíció is magában foglalhat libertáriusoktól szociális konzervatívokon át igazi fasisztákig mindenféle népséget.

annamanna 2016.12.09. 14:17:21

Trump beígérte a mexikói falat - erre spanyolul beszélők elrabolnak és brutálisan megkínoznak egy szép szőke nőt, a bőrébe üzenetet égetnek velvet.hu/helyszinelo/2016/12/05/elment_futni_3_het_mulva_megkinozva_a_borebe_egetett_uzenettel_kerult_elo/ - nagyon nehéz azt gondolni, hogy ez az eset nincs összefüggésben Trump megválasztásával.

"Trump egyszerűen egy olyan életmód megőrzését ígéri, amelyet joggal szeretnének megőrizni egykori és mai gyakorlói. Jogok elvétele nélkül is."

Ígérni bármit lehet. De meg tudja valósítani? A Papini-család igazi american dream-életet élt idáig. Megvédte Trump ezt az életet? És a többiek életmódját képes lesz megvédeni? Persze Hillary sem volna rá képes.

Herr Stacheldraht Leger 2016.12.09. 14:26:12

"Ez van ma: ha nem tetszett korábban a decens, pulóveres, kandallós-köldöknézős, „mérsékelt” konzervatív, és elvettétek a szendvicsét; akkor most jön nektek a csajozós-ajtóberúgós, iskolai bandavezér vagánygyerek, jobbos kiadásban."

jajj dobbi manó, akkor most szépen kukázod a templom alaprajzaidat, kérsz habonytól egy gucci táskára való kotont és csapatod a bakkóbejja-skrabfruzsina anal fisting figurát

pláne, hogy kardigános-kandallós imázzsal ezelőtti 20 évvel se nyert semelyik párt elnökválasztást az usában.

az meg végképp titok, hogy a korrupt, harácsoló családimaffiózó elit elleni proteszt-szavazás is vastagon benne volt a sztoriban oooops csak semmi hazai áthallás, óóójaj :))))

drain the mandiner!
lock dobray up!
make articles great again!

2016.12.09. 14:59:10

Ben Carson, L nélkül. Amúgy jó és jogos cikk, pedig libbant vagyok.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.12.09. 17:13:44

@dobray:

"amit ma szélsőjobbnak neveznek a progresszívek, az többnyire klasszikus demokrata liberalizmus" --- írod.

Nagyjából-egészében ez a lényege ennek az egész kérdéskörnek. Az összes többi már csak ennek a habzása.

GNDL 2016.12.09. 17:32:46

A Rolling Stones posztnál akartam megjegyezni, hogy rátok nézve szerencsésebb lenne ha maradnátok ezen az infantilis lipsiző/migráncsozó vonalon, ez jobban illik a lopott közpénzen eltartott vidéki fideszes tahó karakteretekhez, de a fentiek után szerintem inkább hagyjátok ezt az egészet a francba... fél napja van kint a poszt, 330 olvasás, alig komment... elég nagy bajban lesztek amikor majd ebből kellene megélnetek... :)

Herr Stacheldraht Leger 2016.12.09. 18:47:52

@bbjnick: már csak a gázszerelő-jógatanárnő koordinátarendszerben kéne valahogy elhelyezni. főnyeremény: egy adófizetői pénzen felújított kastély

Herr Stacheldraht Leger 2016.12.09. 18:50:18

@Holger Hartland:

stimmel, az igazi alt-right valóban ellenzi a fennhéjazóan arrogáns pay-to-play felcsút foundationt

:))))))

maroz 2016.12.09. 18:50:42

@GNDL: Lám, te legalább kitartasz. Franc se olvassa, nem is kommenteli, mert tényleg egy rakat szar, de te azért itt vagy és eltartod őket.

Miért is nem hagyod _te_ a francba, ha már ennyire jól felismerted, hogy hagyni kéne?

Herr Stacheldraht Leger 2016.12.09. 18:54:20

@maroz:

sorosgyuri jól fizet a "populizmusellenes aktivizmusért"

dobray kiveri gndl-nek, gndl kiveri dobray-nak, csak semmi b*zizás

GNDL 2016.12.09. 19:22:05

@Herr Stacheldraht Leger: Gondolod ilyesmivel oldani tudod a kis barátnőd frusztrációját?! :)

tireless treehugger 2016.12.09. 21:53:07

ajaj, most hogy kifogytak a libsikből jönnek a progresszívok.

az igazi magyar az regresszív!!!!!!

nem tudom feltűnt-e már nektek de még a duna is progresszíven folyik, nem kellene csinálnotok már valamit azzal is?

GNDL 2016.12.09. 22:42:10

@Herr Stacheldraht Leger: De ez komolyan mi?! Ha már annyira rossz elmeállapotban vagy hogy akár egyszerűbb mondatok helyett is csak képekre mutogatva tudsz kommunikálni, akkor nem érzed hogy kicsit nagy szarban vagy?! :)

Bell & Sebastian 2016.12.10. 01:30:14

Ez a Tóth Gergely valaha normálisnak tűnt, de mivel újságíróról van szó, elválaszthatatlan a seggtől, amit nyalni kénytelen.

Az amerikaiak is harapnak a politikai gyilkosságokra és a Blackwater -féle magánhadseregekre. Most lett elegük.

Egyszer a magyaroknak is elegük lesz az idomított majmokból, akiket rendszeresen beszavaznak. A többit már leírtam.

Sir Galád 2016.12.10. 11:36:55

Ó atyám... Ennyi marhaságot egy cikkben, beleértve dobrayt is.

gyalog.galopp 2016.12.10. 16:40:51

Ezek nem marhaságok, ő így látja, én meg úgy.
Aki itt is élt, meg ott is élt, abban természetes módon kialakul egy kettősség.

Nem is olyan régen egy település alvége és felvége ádáz harcban áll egymással, nyilván a nők miatt. A vasárnapi nagymisét követően a semleges kocsmában rendezték le a vitáikat.
A migránsoknál még semleges kocsma sincs, közös gyökerek sincsenek, mindenben különbözünk, ami a kultúráinkat illeti.
Mire számít az, aki idecsalogatja, vagy akár csak beengedi őket?

gyalog.galopp 2016.12.10. 20:18:31

@gyalog.galopp:

ez meg mit keres itt, nem ide szántam!

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.12.10. 20:46:49

@Herr Stacheldraht Leger: Az alt-right sokszínű, így ha van/lesz "magyar alt-right", abba belefér olyan is, aki utálja a Fideszt, meg olyan is, aki fideszes.

@gyalog.galopp: Azért jó helyen van itt is.

Pelso.. 2016.12.10. 21:36:52

"...számos kérdésben egyetértenek, de számos másban meg nem."
Ezért már elismerés jár, esélyes vagy portásnak Garancsi új toronyházába.

annamanna 2016.12.10. 22:28:20

@Pelso..: csak arra figyeljen, hogy kellő alázattal engedje be a a csajozós-ajtóberúgós, iskolai bandavezér vagánygyerekeket.

maxval bircaman BircaHang szerk · http://bircahang.org 2016.12.11. 17:02:31

@GNDL:

A világ nem a te gazdáid felé halad, ez van, törődj bele...

GNDL 2016.12.11. 17:14:50

@maxval bircaman BircaHang szerk: Eleve nem szoktam a magadfajta degenerált trolloknak válaszolni, főleg az olyasféle igen erősen korlátolt elméjű szardaraboknak akik szerint akinek más véleménye van az bizonyára „gazdáinak” akar megfelelni, de itt most pontosan mire gondolsz, töki?! Hogy majd a magatokfajta iskolázatlan söpredék újra világégést idéz elő, mint a hetyke bajszos főideológusotok a múlt század 30-as 40-es éveiben?! Hidd el, töki, sokkal hamarabb lesztek most visszarugdalva a barlangjaitokba mint azt egy az átlagosnál is gyengébb pillanatodban képzelted volna... :)

maxval bircaman BircaHang szerk · http://bircahang.org 2016.12.11. 17:19:57

@GNDL:

Ezt a gazdást TI kezdtétek, ostoba makákóm.

Nálatok alapdogma, hogy aki nem liberális, azt valaki fizeti.

Hitlerről meg a helyedben én nem beszélnék, mert a te nagyapád volt lelkes híve, nem az enyém, te elmeháborodott.

Szóval, elmebeteg majmom, nyugodj le, mert ha nem...

sztd 2016.12.12. 15:05:18

Szerintem, ha Tóth Gergely meg akarja érteni, hogy mi folyik a világban, és miért szavaztak úgy az emberek, ahogy, az jó.
Az, hogy elsőre nem jutott messzire, nem biztos, hogy az ő hibája. A lehetőségek és a határidő is szoríthatta.

Ilyenkor a cikk érdemeinek elismerése mellett, lehet korrigálni, de nem kell ledorongolni valakit, akinél egy témában jobbak vagyunk. Pozitív, hogy megpróbálta, és jó, ha legközelebb is megpróbálja.
Ebből kellene kiindulni.

Bloodscalp 2016.12.13. 11:53:29

És hol van szélsőbalos populizmus? Bolíviában? Amúgy onelegult sátáni vigyorral elemzi dobray elvtárs a 444.hu cikkét is a breitbart médiáról vagy ott már nem tudja kimutatni hatalmas szellemi folenyet

Bloodscalp 2016.12.13. 12:25:15

@GNDL: teljesen igazad van☺ filmeket zenéket elemezni """ egyértelműen khm..Kicsit sem lóg ki a lóláb hogy erről és erről a témáról most nem irunk helyett kerültek ki. Stumpfi meg aztán baromi nagy zeneszakértő.

Hja, 31000 ember lajkolja az oldalt (?) És 330 nézte meg a posztot...beszédes.
süti beállítások módosítása