Kommentszűrés
’16 okt
2
08:01

Miért nem?

Írta: Redakció

hatar.jpg

Antal-Ferencz Ildikó írása

 

Sosem fogom elfelejteni a magyar állampolgárságról szóló népszavazást. Volt egyetemi társaim zavart arccal kérdezték róla a véleményemet és én még zavartabb arccal vonogattam a vállam: ha ez valakinek nem egyértelmű, én − határon túl született, Budapesten élő magyarként nem fogom elmagyarázni nekik. Olyan, mintha alamizsnát kérnék. Pedig csak egy gesztusról volt szó. Hány millió románnal is ijesztgettek akkor?

Most megint népszavazásra készülünk és én megint zavarban vagyok. Kismama barátnőim körében kerüljük a témát. Pedig számomra most is éppolyan egyértelmű a válasz, mint ahogy 12 éve is az volt. És ugyanolyan szomorúan szemlélem a helyzetet, mint akkor. Most is a nagy embertömeget emlegetik, mint akkor. De mekkora a különbség! Nemcsak azért, mert most a másik politikai oldal teszi ezt, hanem mert az akkori valóban riogatás volt, ez viszont tény.

A „románok” nem indultak el. A harmadik világ igen.

És mit csinálnak? Jönnek és beilleszkednek? Hálásak a befogadásért és elfogadják az európai kultúrát? Dolgozni akarnak? Van, aki igen. A többségnek viszont eszében sincs. Mert nem ezért jött.

Csak zárójelben kérdezem: azok, akik 12 éve a „románoktól” annyira féltek, most miért várják tárt karokkal ezeket a teljesen más kultúrából érkező, az európai értékeket elutasító, beilleszkedésre képtelen hatalmas tömeget? Már ha tényleg várják. Vagy csak abban reménykednek, hogy mind továbbmennek, ők viszont megőrzik (ál)humánusságukat? De mi történik, ha nem mennek tovább, mert nem lesz hova? Maradnak itt és folytatják azt, amit Nyugat-Európában elkezdtek? Akkor mi lesz velünk? És mi lesz a gyermekeinkkel meg az unokáinkkal? És ki segít majd nekünk/nekik megoldani azt a helyzetet?

Természetesen vannak kevésbé fehér-fekete kérdések az ügyben. Például, hogy van-e szükség egyáltalán olyan kampányra, ami hónapokig tematizálja a sajtót és a közbeszédet; hogy lehetett volna-e más stílusban kampányolni és ellenkampányolni; hogy egy erőszakos és ezért sokszor idegesítő kampány helyett inkább megvitatni az ügyet; hogy van-e jogilag értelme az egésznek; hogy mit kezd vele az, aki kitalálta és mit fog tenni az, akinek ezzel üzenünk? Ezek nehéz kérdések. De valahol mellékesek, a fő kérdés adott. Mert ha már itt van a népszavazás, akkor jogunk és kötelességünk elmenni és véleményt nyilvánítani. És ott már egyszerű a kérdés − azaz a válasz.

Címkék: népszavazás migráció kvóta migránskvóta kvótanépszavazás Antal-Ferencz Ildikó

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr6111759003

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Antal-Ferencz Ildikó: Miért nem? 2016.10.02. 08:26:01

Sosem fogom elfelejteni a magyar állampolgárságról szóló népszavazást. Hány millió románnal is ijesztgettek akkor? A „románok” nem indultak el. A harmadik világ igen.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Virág et. 2016.10.02. 09:25:51

"A többségnek viszont eszében sincs. Mert nem ezért jött."

Édes Istenem ... Na jó. Ennyi elég is, ma már nem olvasok több fogalmatlant. Ennyi ostobaság konkrétan fáj a képernyőn keresztül is. Leírnám ide, ha vitaképesnek tartanám a szerzőt, de nem tartom, hogy tessék már ezt valamivel alátámasztani, de kapnék érte valami nógrádi vagy spöttle kategóriás "elemzést", ami már-már túladagolás lenne hülyeségből.

"Csak zárójelben kérdezem: azok, akik 12 éve a „románoktól” annyira féltek, most miért várják tárt karokkal ezeket a teljesen más kultúrából érkező, az európai értékeket elutasító, beilleszkedésre képtelen hatalmas tömeget?"

Ezt nem a szerzőnek írom, mert reménytelen, hanem annak, aki olvassa.

1. Nem várja őket senki tárt karokkal. Nem b.sszuk rájuk az ajtót, mert ez a kötelességünk. Mint embernek, meg mert ezt az adott szavunk, nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségünk. És meg mert, ha egy másik ember segítséget kér tőled, valóban bajban van, akkor segítesz. Ezért. Ez nem "álhumanizmus", hanem alapvető emberi magatartás.

2. A románok nem háború elől jöttek (egyébként jöttek, az EU-s csatlakozásunk után megugrott a nálunk dolgozó román és ukrán vendégmunkások száma és messze nem csak a határon túli magyarokkal), hanem jobb élet reményében. Ma már nem jönnek, tettünk erről. Kedvenceid is, sőt, ők leginkább. 1990 óta a legtöbbször Viktornak hívták a magyar miniszterelnököt és nem Ferencnek. A szíriaiak, akik közül eddig 0 robbantott (!!!), akiknek az útleveleivel marokkóiak meg algériaiak visszaélnek, akik totális háború elől menekülnek, eddig kétszázezren haltak meg közülük egy amúgy nem túl nagy országban, azok azért jönnek, mert már nem maradt más. Eddig Törökországban voltak, de az ottani helyzet tarthatatlan. 4 éve ott dekkolnak és 4 év hosszú idő, eddig várták, hogy valami legyen, hogy haza lehessen menni. Nem lesz semmi, mára feladták a reményt. A környező országokból Jordánia és Libanon erőn felől vállal menekülteket. Kis országok ezek, Jordánia pl. kb akkora mint mi, mégis millió közeli a menekültek száma. Számszerűleg is több, mint amennyi összesen ma az EU-ban van. Az EU 500+ milliós, Jordánia nincs 10 sem.

Amit itt leír a szerző az vagy ostobaság és fogalmatlanság, vagy önnyugtató hazugság. A kérdés nem az, hogy akarjuk-e ezeket az embereket. Mert nem, nem akarjuk őket. A kérdés az, hogy annak, aki rászorul segítesz-e vagy rettegsz inkább otthon és rácsapod az ajtót. Ez a kérdés. Hogy szarember vagy-e. Saját magad nyugtatgatod ezzel a "gazdasági migráns" meg "megerőszakol" meg "terrorista" baromsággal, mert így könnyebb a sz.remberség.

Az élet viszont olyan, hogy visszaadja azt, amit adsz. Ha majd neked és családodnak kell menekülnöd, kívánom, hogy hasonló fogattatásra találj más országban.

AussieBloke 2016.10.02. 09:44:33

Én is Erdélyben születtem, és töltöttem életem felét. Ugyanúgy csalódtam 2004- ben, mint Ön, Ildikó. De nem a magyar politikusokban, hanem az ignoráns magyar lakosságban, amelynek a hergelésében most Ön is részt vesz.
Ilyen székely névvel szégyen beállni egy nemzetállami autokrácia mögé.
Mi megszenvedtük a román nemzetállamot. Önnek az jött le belőle, hogy a nemzetállam remek ötlet, csak annyi a baj vele, hogy nem magyar?
Nekem a nemzetállam maga lett örökre gyűlöletes.

Erdély pedig Isten őrizz, hogy 1940 után ismét ezeknek a fefújt dölyfös magyarországi hólyagoknak a kezére kerüljön. Sokkal inkább a magunk toleráns transzilvanizmusa.

Bell & Sebastian 2016.10.02. 09:49:43

Virág, ha esetleg nem lenne világos, miről van itt szó, csak lapozz bele a nyugati ellenpropagandába, miféle ocsmány eszközökkel, de össztűzzel igyekeznek befeketíteni most már nem is Orbánt, hanem a teljes, magyar népességet!

1.200 - 1.600 _egyszeri_ menekült befogadásáról beszélnek, és az intenzív kormánypropagandáról, aminek hősiesen ellenállnak a Kétfarkú Kutyák és az ugyanezekből szervezett, ötven darab belpesti libsi, a felvételeken ügyesen megszorozva tüntikézők gyér létszámát.

Oké, mondjuk azt, hogy Orbán Viktor hazudik.

De akkor mit mondunk az ellenérdekelt félre? Hogy szőrdisznó-módon nem mond igazat?

A németek, jól hallotta, a németek már náciznak. No, nem minket, az arabokat. Kell ez nekünk?

Az a problémád neked, Keleti Boszorka, hogy még mindig le vagy maradva egy brosúrával / nyelvcsapással. Neked az új idők - régi -ségek.

Bell & Sebastian 2016.10.02. 10:02:45

@AussieBloke: Neked is valami nagyon fals dolog jött le ebből az egészből, mert ki beszél itt nemzetállamról?

Ez a transzszilvóriumizmus pedig pontosan Orbán kedvenc vesszőparipája.

Ne keverjük már össze ezt a maréknyi rablólovagot, lézengő rittert, vagy szerencselovagot a magyar államisággal. Hogy te nem kérsz belőle és minduntalan előjön, hogy a székely nem is magyar (ja, haszonelvű, félig zsidó, gondolom), akkor te csak ugródeszkának használod ezt az országot, ami érhető, elfogadható, de nem pont a kényes ízlésűeknek való.

Gyurcsányt, azt bírod?

AussieBloke 2016.10.02. 10:23:21

@Bell & Sebastian:
A bálványod beszél nemzetállamról.
Gyurcsány dettó hiteltelen politikai marketing seggfej, ti pedig képtelenek vagytok az Orbán/Gyurcsány csapdából kimászni.

A transzilvanizmusnak utána kellene nézned, az nyugatos magyar-román-német szövetséget jelent, és elfordulást a piti nacionalizmusoktól. Orbán alig hiszem, hogy ezt akarná, gúnyolódhatsz reggelig, ahogy otthon egymással megszoktátok: emiatt jutottatok idáig.

2016.10.02. 10:23:27

@Virág et.:

"Saját magad nyugtatgatod ezzel a "gazdasági migráns" meg "megerőszakol" meg "terrorista" baromsággal, mert így könnyebb a sz.remberség."

Mielőtt vitaképtelennek (meg fogalmatlannak és ostobának) minősítesz valakit, próbáld már meg bemutatni a saját vitaképességed azzal, hogy a posztban írtakkal szállsz vitába. Abban ugyanis szó sincs terroristákról, gazdasági migránsokról meg megerőszakolásról.

Ha pedig bőszen szaremberezel (lám, a kormány "gyűlöletpropagandája" megtette a hatását, virág elvtársból fröcsög a gyűlölet; aki nem úgy szavaz, ahogy ő, az szarember), elmesélhetnéd, hogy te személyesen miben segítettél és kinek. Mert ugye aki rászorul, annak segítesz.

Azt már csak csendben jegyzem meg, hogy eddig arról értekeztél, hogy ez a kvóta nem is a betelepítésről szól, hanem csak a kérelmek elbírálásáról. Ezek szerint te azt érted a rászorulókon való segítés alatt, hogy mi bíráljuk el a kérelmüket. Ez aztán segítség, mondhatom. De akkor tulajdonképpen már egy csomónak segítettünk, akiknek elbíráltuk a kérelmeit és visszaküldtük őket Szerbiába.

Bell & Sebastian 2016.10.02. 10:41:32

@AussieBloke: Egy fenét beszél nemzetállamról.

A transzizé meg kiválóan működött a törökkel is, ami nem pont a német kultúrkörből jött.

Nem is értem Viktor minek vette be a székely cumit, amennyit én ismerek belőlük, csak megtollasodni jött ide, miközben szemellenzős baloldali.

Életemben egyszer vettem részt tömegverekedésen, az is Moszkvában volt. Egy Csau-hű, erdélyi, magyar-német gimis osztályt páholtunk éppen önfeledten, mire gumibotot vontak a rendőrök.

Erdély ragaszkodik az önrendelkezéshez? Tessék parancsolni, vissza az állampolgárságot és szavazati jogot, akkor Istenálgya kendet!

Bell & Sebastian 2016.10.02. 10:51:45

@AussieBloke: Jut eszembe, nem te vagy véletlenül Triggerheppy? Mert akkor nem pont te vagy az exkluzív merítés a a fajtádból.

maroz 2016.10.02. 10:54:40

@AussieBloke: Van Erdélynek saját dölyfös hólyagja, nem? :))

A transzilvanizmus egy kulturális irányzat, egy elithobbi. "Ha a nagyanyámnak kereke vóna...", mondják, de Wess Mitchell megmondja, hogy nincs, és azt is, hogy mi legyen Transzilvániában. Többek között.

Virág et. 2016.10.02. 11:26:31

@grundigg: Százezerszer leírtam a véleményem, itt a mandin és máshol is. Az n+1. hülye, aki ugyanazt a szart ontja magából, ami megy két éve, akiről lerí, hogy nem is vette soha a fáradságot, hogy a kormányzati propagandán túli világot egyáltalán meghallgassa, az ennyit érdemel. Azaz ennyit sem. És igen, aki rácsapja az ajtót az olyanokra, akik a halál elől menekülnek, az egy rakás trágya és nem ember. Ez a véleményem, deal with it.

"elmesélhetnéd, hogy te személyesen miben segítettél és kinek"

Nagy örömmel. Személyesen adót fizetek és személyesen elvárom, hogy az adómból ne Garancsi-Mészáros tengelynek (magyarul Orbán zsebe) menjenek a milliárdok, hanem hogy betartsuk azt, amire mint ország a szavunkat adtuk és ami amúgy is alapvető emberi kötelességünk. Ugyanennyit teszek a bűnözés ellen is: fenntartom a rendőrséget. Nem megyek ki rablókat kergetni. Mert így működik, működne a modern állam. Hogy nem én nekem kell elvégeznem az állam helyett az ő feladatát. Nagyon szívesen teszek személyesen is mindezekért, fizetek a saját, nem adókból összelopott, vagyonomból is ehhez hozzá, ha majd az állam lesz szíves nem elvenni a jövedelmem 40-60%-át ilyen-olyan adók formájában.

"Azt már csak csendben jegyzem meg, hogy eddig arról értekeztél, hogy ez a kvóta nem is a betelepítésről szól, hanem csak a kérelmek elbírálásáról."

Így igaz. A fenti picsogás viszont nem kvótáról szól, ha nem tűnt fel, hanem JÖNNEK A MIGRIK ÉS MINDENNEK VÉGE!!!! kategóriás, nulla értékű szellemi végtermék. Erre a válasz az, amit leírtam. A kvótával kapcsolatosan kifejtettem a véleményem. Azt is leírtam, neked személyesen is, többször is, hogy az igazi baj nem a kerítés, az nem számít, hanem a jogi határzár. Hogy az elbírálás egy színjáték, mert mi konkrétan a tegnap kihalászott 1 hónapos síró, vérző csecsemőt is úgy dobtuk volna vissza a határon, mint a szél. Ilyen remek menekültügyi szabályaink lettek.

Ez egy ilyen ország lett, te, meg a többiek meg ehhez asszisztáltok.

Zoltan Hazafi 2016.10.02. 13:00:06

@AussieBloke: Nem tűnik Orbán-Gyurcsány tengelyűnek ez a hajcihő - minden politikusi szemétség ellenére, inkább az EU-n belüli szabadságharc motiválhatta - taktikai játék a Brexit okozta gyengeség kihasználására, célja a nemzetállam-vonal erősítése az EU-n belül. Vagyis - az EU "visszatolása" a korábbi nemzetek Európája vonalhoz, amin az EU már túllépett.

Sir Galád 2016.10.02. 13:06:26

Tehát azért, mert ez volt a plakáton...váó.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2016.10.02. 13:17:54

@AussieBloke:
azt a kolozsvári kurva anyádat, büdös libsi

Zoltan Hazafi 2016.10.02. 13:23:49

Orbán személyes ambíciójáról is szól a mese - mert miért is akar élére állni egy olyan alakulatnak, amiből inkább kilépnie kellene - nem elfogadva annak döntésmechanizmusát...

Bryan élete 2016.10.02. 15:18:36

Azért egyvalamit tisztázzunk az Ildikók számára: nem a romániai magyarok állampolgársága volt a félelem fő tárgya, hiszen akkorra már százezrével éltek és illeszkedtek be M.o-n, hanem a szavazati jog.
És lőn, beigazolódott, kétharmaddal hálálták meg 2010-ben az ujdonsült állampolgárok Orbánnak.
Most már eljött a kijózanodás ideje, de ez a hazug tolvaj kisgömböc azóta lerázhatatlanul itt ül a nyakunkon, köszönhetően kedves testvéreinknek is.

Bryan élete 2016.10.02. 16:18:36

Egyébként most hallottam a rádióban, hogy Románia bejelentette : önkéntesen 5000, ötezer menekültet befogad.

Bell & Sebastian 2016.10.02. 16:26:23

@Spániel: Tologatni az F-16 -osokat, mert nem indulnak?

A román diplomácia abban elvtelenül tehetséges, hogy mindig oda nyal, ahonnan a legtöbbet reméli, most például az amcsiknak. Uniós aspiránsként. Adnék én nekik olyan belépést, hogy attól koldulnak.

Bryan élete 2016.10.02. 17:08:47

@Bell & Sebastian: hahaha, erre mondják a diplomáciában /is/, hogy ügyes.
Ezzel szemben a mi Petikénk ..........

Bell & Sebastian 2016.10.02. 18:12:21

@Spániel: Ennyi kecske egész Rommániában nincs. Ez itt no-go zóna.

S=klogW 2016.10.02. 18:26:27

Túltolta a Fidesz:

gyanítom részben azért, mert néhány médiás fideszhavernak jó pénz folyt be a kampányból.

Bell & Sebastian 2016.10.02. 18:49:00

@S=klogW: Ha a szándék nemes és a cél tiszta...

Habony is elhibázta, a kormány is, Orbán is, de ettől még győztünk, mi, a Nép. Valamennyit javult az alkupozíció, de migráncs is lesz. Minden élőláncos vigyen haza tízet, oszt etesse, de az életben többet ne ugasson nekem Gyurcsány és bandája a cigányok integrációjáról, mert ha egy vad idegen fontosabb neki, mint a honfitársa, akkor a Dunába kell lőni a cipőjét.

Vagy megsorozni a villáját, mint ahogyan ő tette a népével. Repedtsarkú kommunistahulladék!

Graves 2016.10.02. 18:57:10

Csórikám buta cikkíró, az elkésett propagandista a káp-os népszavazáson kesereg. Közben ugyanolyan érveket használ mint azok, akik akkor nemet mondtak. Mondjuk ha tudom, hogy ilyen szellemiségű alakokat szabadít magára a nép, mint cikkírócska, én is elmentem volna nemmel szavazni.
Mert nem elég, hogy magyar lettél, cikkírócska. Embernek is kellene lenni, cikkírócska.

AussieBloke 2016.10.02. 23:53:17

@Bell & Sebastian
Ti CSAK gyűlölni tudtok mindenkit (egymást is), és nagy hangon kioktatni? Nektek egy megszólalás megalázás kell legyen, különben hol a magyar felsőbbrendűség?
Mi tett ilyenné titeket?

Egyébként egyetértek, semmi közünk a bezárkózó magyarországi törvényhozáshoz, egyetértek, vissza kell adni az állampolgárságaitokat. Cserébe tartsátok otthon az orbángyurcsányokat. Mi kevesebben vagyunk, ne terjesszék a magyarországi mérget köztünk.
Bukarestet már kiismertük, a ti megosztó gyűlölködésetektől kell félnünk.

@jose maria padilla:
Igen, kolozsvári-melbourne-i büdös libsi vagyok - hogy a tifélétek nyelvezetét használjam. És van egy kibaszott rossz hírem. Erdélyben épp a protestáns fiatalok a büdös libsik, egyre többen... Hosszú távon nem volt jó ötlet az az állampolgárság-dolog.

AussieBloke 2016.10.03. 00:11:56

@maroz:
Ha annyi vér volna a közös nemzeti pucánkban, mint a transzilvanizmus alapítójának, Kós Károlynak volt, most nem itt tartanánk. Nem elit szórakozás volt ez, hanem a kétségbeesett felismerése, hogy Magyarországra nem számíthatunk. Lásd Kiáltó szó.

Meg persze a Wekerlét, az Állatkertet, az Óbudai refi templomot, stb. kaptátok tőle.

picur3ka 2016.10.03. 01:28:59

@Spániel:

A csehek, lengyelek, szlovákok is így játsszák. Önkéntesen átvesznek 1000 darab keresztény menekültet.

picur3ka 2016.10.03. 01:35:38

@AussieBloke:

Te vagy román, stb. politikai aktor vagy, vagy pediglen hülye.

Pl. : gyűlülöd a nemzetállamot, de transzilvánizmusról okoskodsz, hojj, logikából hányszor buktál?

maroz 2016.10.03. 07:24:25

@AussieBloke: Ja, tetézzük meg ezt az elithobbit egy kis múltbanézéssel is, mi hiányzik még? Némi romantika, tehát meg se állj a fejedelemségek koráig.

Én nem kaptam tőle semmit, te baromira el vagy tévedve. Mint ahogy a kortárs elittől sem kaptam sokat, legfeljebb némi kulturális masszírozást, de hát az ugye csak akkor ér szart is, ha elitsátuszban vagyok én is.

Egészen egyszerűen az van, hogy nekem az identitásom leginkább lokális, és abba passzentosan belefér az, hogy az erdélyi, a székely és egyéb identitásokat nem túl sokra tartom. Kolozsvárinak lenni például nagyon súlyos jellemhiba, én ebben nőttem fel, és akkor mi van?

A transzilvanizmus elithobbi, azért van, hogy egy Parászka Boróka is tudjon mivel foglalkozni, hogy ápolhasson ő is valamit, ha már beteget nincs kedve. Ráadásul az egésznek nincs is a kulturálison túli mondanivalója, az is csak az elit számára.

maroz 2016.10.03. 07:26:48

@AussieBloke: "Bukarestet"

És Washingtont? Wess Mitchell megvan?

Tehéntőgy 2016.10.03. 09:45:57

"Hány millió románnal is ijesztgettek akkor?"

Eggyel sem. Ez a Fidesz egyik házilegendája.

(Segítek: az Orbán-Nastase paktum idején eresztette el Kovács László a 23 millió romános nagy okosságot, évekkel korábban.)

Sir Galád 2016.10.03. 19:08:41

@picur3ka: Vagy kurvára semmit nem tudsz róla az égvilágon, én inkább erre tippelnék....

Bell & Sebastian 2016.10.03. 19:13:27

@Tehéntőgy: Tőgyi, bazmeg, a saját szememmel láttam a tévében, amivel együtt Kovács Gatya László előadta a többvagonnyi Fidesz-nyomtatványt, ami pont most lépte át a határt. jólértesültsége szerint. Hazudsz, besnye!

Tehéntőgy 2016.10.03. 19:49:00

@Bell & Sebastian: Tekintve, hogy Kovács 2004. november 18-ától már az Európai Bizottság adóügyi biztosa volt, előtte pedig szeptember 27-től a meghallgatásokon volt teljesen elfoglalva, és egyáltalán nem vett részt a magyarországi népszavazás kampányában, biztosra vehető, hogy tévedsz.

Bell & Sebastian 2016.10.03. 20:06:10

@Tehéntőgy: Pedig bizony ott izgult a kamerák előtt és ő mondta a legnagyobb blődséget a többvagonnyi kék cédulával, mert a 6 millió román csak a második lett. Nem is, zsidó. Asszem belezavarodtam. :)

Bell & Sebastian 2016.10.03. 20:08:42

Maradjunk abba, ha létezik videó róla, holnap az itt lesz, az oroszok el szokták rakni finomabb csemegéket. :)

Bell & Sebastian 2016.10.03. 21:49:44

@Tehéntőgy: Videó nincs, ez van helyette. Amiből az tűnik ki, áthangszerelték, plakátokon felhasználták a szlogent, de Gyurcsány kicserélte a 23 M románt 800.000 magyarra. Tévedésemért addig is elnézésedet kérem, amíg nem tudom bizonyítani, hogy bizony Kovács is ott csóválta a farkát a finisben.

alfahir.hu/nyolc_eve_tortent_a_szegyen_napja-20121205

mno.hu/migr/gyurcsany-vall-a-23-millio-romanrol-es-kover-kotelezeserol-497726

Bell & Sebastian 2016.10.03. 22:29:20

@AussieBloke: Szerintem se, de megszavaztam, mert fő a bizalom. Hosszútávú játék ez, túlmutat még a protestáns libsiken is. Nem örülök, hogy visszaigazoltad a származáselmélet alaptételét: mindenkinek a magáét. Neked is, bolygó nem hollandi.

picur3ka 2016.10.04. 02:46:01

@Sir Galád:

Hogy lehet ilyen hülyeséget válaszolni? Abból, amit bárki ír, levonunk következtetéseket, mindnyájan, mindig.

Tévedhetünk, persze, de van, ami egyértelmű.

picur3ka 2016.10.04. 04:08:30

@AussieBloke:

Te rosszabb vagy, mint gondoltam, provokálsz rendesen.

Kopjál le!

Sir Galád 2016.10.04. 16:08:13

@picur3ka: A kérdés inkább az, hogy hogy lehet ilyen oltári nagy hülyeségeket következtetésként levonni. Ha nem ért veled egyet, akkor román? Akkor ha te meg nem értesz egyet velem, vagy szlovák vagy, vagy oltári nagy hülye? A példád meg nem logikus, csak egyszerűen röhejes, mert a transzilvanizmusnak egyáltalán nem kell nemzetállamhoz kötődnie. Lehet, hogy 100 éve politikai okokból kellett, csak azóta pár halott leúszott már a Dunán. Ha már logika...

picur3ka 2016.10.05. 01:17:21

@Sir Galád:

Erre már csak aklasszikusokat tudom idézni: Makk, makk.

Sir Galád 2016.10.05. 11:10:34

@picur3ka: Őszintén nem is vártam többet...

annamanna 2016.10.08. 01:44:33

magyarországi mecsetek, muszlim közösségek listája (elég hosszú)

Budapest
VI. kerület
- Star Kebab
Budapest, VI. Teréz körút 62. (az étterem pincéje)
pénteki szentbeszéd nyelve: török

VII. kerület
3.bp.blogspot.com/.../20150626_202225%255B1%255D.jpg

- Mecset
Budapest VII. Verseny utca-Dózsa György út sarok
pénteki szentbeszéd nyelve: arab

VIII. kerület

4.bp.blogspot.com/.../SUtnK9a5fxA/s320/dobozi.JPG

- Magyarországi Muszlimok Egyháza Al-Huda Mecset
Budapest, VIII., Dobozi utca
pénteki szentbeszéd nyelve: arab

- Omár (Afgán) mecset
Budapest VIII., Ganz telep (Az Orczy tér felőli kapun kell bemenni,

majd az első sarkon jobbra fordulni)
pénteki szentbeszéd nyelve: arab
tanítás nyelve: perzsa, pastu

1.bp.blogspot.com/.../T%25C3%25B6r%25C3%25B6k.PNG

- Élő Anatólia Alapítvány - Török mecset
Budapest VIII., Ganz telep (Bejárat a Golgota tér felől!

Az épületet -melyben az első emeleten található- díszes tábla jelöli)
pénteki szentbeszéd nyelve: török

1.bp.blogspot.com/.../K%C5%91b%C3%A1nyai%2B%C3...

- Tauhíd Mecset
Budapest, VIII. Ganz telep (A Könyves Kálmán körút felőli első kapun kell bemenni,

a Tomi büfénél balra kell fordulni, a Tempo Uno boltját is magában foglaló épület

második kapuján belépve kell az emeletre felmenni.)
pénteki szentbeszéd nyelve: arab

X. kerület

3.bp.blogspot.com/.../DivgUa49poU/s320/Makk+utca.PNG

- Magyarországi Iszlám Kulturális Egyesület
Budapest, X. Makk utca 6/A
pénteki szentbeszéd nyelve: török

XI. kerület

1.bp.blogspot.com/.../Hqfa7.../s320/D%25C3%25A1r.jpg

- Dar-al-szalam mecset (egykori Iszlám Egyház)
Budapest XI., Bartók Béla út 29.
pénteki szentbeszéd nyelve: arab

4.bp.blogspot.com/.../s320/Budapest+mecset.JPG

- Magyarországi Muszlimok Egyháza Budapest Mecset
Budapest XI., Fehérvári út 41.
pénteki szentbeszéd nyelve: arab

XIII. kerület

4.bp.blogspot.com/.../gtIznBEvurw/s1600/MIK.PNG

- Magyar Iszlám Közösség
Budapest XIII., Róbert Károly körút 104.
pénteki szentbeszéd nyelve: arab, magyar

Debrecen

2.bp.blogspot.com/.../s320/2012-05-11+12.53.02.jpg

- Mecset
pénteki ima a Debreceni Egyetem Auguszta nevű kosárlabda termében,

hétköznapi imákra az orvosi egyetem elméleti tömbjében van imaszoba

(További felvilágosítás: Ali baba étterem)
pénteki szentbeszéd nyelve: angol, arab

2.bp.blogspot.com/.../Em0QE9BbnS0/s1600/Debrecen.jpg

- Magyar Iszlám Közösség Debreceni Iszlám Kulturális Központja
Egyetemi sugárút 56. (Poroszlay utca sarok)

Gödöllő
- Imaszoba a Szent István Egyetem Kollégiumainak B épületében
Az imahely vallási felügyeletét a Magyar Iszlám Közösség látja el.

Győr
- Magyar Iszlám Közösség Mecsete
Hunyadi utca 6.

Kecskemét
- Mecset
Török kamionparkoló a Lajosmizse felé vezető úton
pénteki szentbeszéd nyelve: török

3.bp.blogspot.com/.../Aluakf+Mecset%252C+Miskolc.jpg

Miskolc
- Mecset
Miskolc, Huba utca 30.
pénteki szentbeszéd nyelve: arab

3.bp.blogspot.com/.../Jakov%25C3%25A1li+Hasz%25C3...

Pécs
- Jakovali Haszan pasa dzsámi
Pécs, Kórház tér
pénteki szentbeszéd nyelve: arab

Salgótarján
- Imaszoba
Szent Lázár Megyei Kórház rendelőintézete 0054-es öltözője, Füleki út 54-56.
pénteki szentbeszéd nyelve: arab

1.bp.blogspot.com/.../Malkocs+Bej+Dzs%25C3%25A1mi...

Siklós
- Malkocs bej dzsámi
Siklós, a Városháza mögött
pénteki szentbeszéd nyelve: bosnyák

Szántód
- Imahely
Siófoki út hsz. 883.

1.bp.blogspot.com/.../8btsMZnUr28/s320/Szeged.PNG

Szeged
- Mekka mecset
Szeged, Gogol utca 23.
pénteki szentbeszéd nyelve: arab

A múzeum nyitva tartása idején az imádkozás a szigetvári várban található

Szulejmán szultán dzsámiban és az esztergomi

Hadzsi Özicseli Ibrahim pasa dzsámiban is megengedett.

Már zárva tartó, egykori mecsetek

/3.bp.blogspot.com/.../s68TRp3Cw34/s320/safrany.jpg

-A legújabb a Zsidó Rabbiképző Egyetem szomszédságában épül (forrás: atv)

Magyarországi Muszlimok Egyháza Iszlám Kulturális Központja

Budapest XI., Sáfrány utca 43.
pénteki szentbeszéd nyelve: arab

1.bp.blogspot.com/.../vbsac8PrPhc/s1600/Piaci.PNG

- Tauhid mecset
Budapest VIII., Kőbányai út (A kínai piac bejáratánál )