Rio 2016: a sikerről és arról, ami még hiányzik
2016. augusztus 24. írta: kiss.brigi

Rio 2016: a sikerről és arról, ami még hiányzik

olimpia_siker.jpg

Nyolc arannyal, három ezüsttel és négy bronzzal az éremtáblázat 12. helyén zárta Magyarország a riói olimpiát. A nyolc aranyból hetet női sportolók szereztek, ami példátlan a magyar sporttörténelemben. Az is csak egyszer fordult eddig elő (2004-ben), hogy a magyar aranyak többségét nők szerezték. Orbán Viktor miniszterelnök azonnal le is vonta a következtetést: valami baj van a magyar férfiakkal, önvizsgálatot kell tartaniuk.

Tény, hogy ha az érmes helyezéseket nézzük, akkor valóban nem sikerült ez az olimpia olyan jól a férfi sportolóinknak, mint a nőknek. De hogy ettől „baj lenne velük”? Ez most így alakult, eddig − egyetlen olimpiától eltekintve a nők szerepeltek gyengébben ebben az összevetésben, mégsem merült fel sosem, hogy a nők gyengébb szereplése ne volna rendben.

Meg lehetett volna közelíteni a riói olimpiai szereplést onnan is a miniszterelnök részéről: mennyire jó dolog, hogy ennyire remekek a magyar sportolónők. Ehelyett ő inkább onnan fogta meg a dolgot, hogy mennyire bénák a férfiak, amiért a nők jobbak szerepeltek náluk.

A probléma nem ezzel van

Magyarország ahhoz képest, hogy mekkora, hány lakosa van vagy éppen milyen a gazdasági teljesítménye, mindig messze jobban szerepelt az olimpiákon, mint a hozzá hasonló, vagy az akár még nála is sokkal kedvezőbb helyzetben lévő országok. Ha úgy tetszik, mindig bőven erőn felül teljesített, amire joggal lehetünk büszkék.

De ez az erőn felül teljesítés oda vezetett, hogy egyszerűen nem tudjuk értékelni azt, ha valaki nem dobogós, de a pillanatnyi öröm után sokszor azt sem, ha valaki nem első, „csak” második vagy harmadik. (Meg tudja még valaki mondani a sportbuzikon kívül, kik voltak ezüst- és bronzérmesek négy éve Londonban?). Miközben már az óriási teljesítmény, sok-sok év kemény munkájának és rengeteg lemondásának az eredménye, hogy valakinek sikerül kijutnia egy olimpiára.

Az még a kisebb gond, hogy nem értékeljük a tizen-huszon helyezéseket. De amikor az elmaradt sikerek miatt a fotelből, a laptop vagy telefon mögül még minősíthetetlen hangnemben kritizáljuk is a sportolókat ezért, az tényleg bosszantó. Mi, átlag magyarok, akik − tisztelet a ritka kivételnek nem hogy a világon, de jó eséllyel még az országban sem vagyunk ott a legjobbak között abban, amivel foglalkozunk. A korábbi paralimpiai bajnok Pásztory Dóra remekül írt erről a jelenségről.

Azért engedjünk az eredményességi szemlélet csábításának egy kicsit

Ha valamit ki kell emelni a magyar eredményeket nézegetve, akkor az nem az, hogy hány férfi és hány nő nyert (arany)érmet, hanem hogy milyen sportágakban és hányan voltak eredményesek. Jól mutat ugyanis a 8 arany, elképesztő teljesítmény és hatalmas büszkeséggel tölthet el mindenkit, hogy Magyarország a világon a 12. legsikeresebb ország az éremtáblázat szerint, de azért a kép elég csalóka.

Egyrészt mindössze négy sportágban szereztük érmet: úszásban, kajak-kenuban, vívásban és született egy meglepetés bronzérem atlétikában is a súlylökő Márton Anita révén. Másrészt azt is érdemes nem elfelejteni, hogy a nyolc aranyéremből hatban két, egészen rendkívüli sportoló − Hosszú Katinka és Kozák Danuta − teljesítménye is benne volt, nélkülük egészen máshogy festene a magyar olimpiai szereplés is.

És ez csak az érmes oldal. Számos sportágban ugyanis egészen messze vagyunk attól, hogy magyar sportoló kvótát szerezzen (állítólag lovas meg íjász nemzet vagyunk, miközben ezekben a sportágakban alig szerepelt magyar sportoló olimpián, legutoljára két évtizede; a két sportágban összesen pedig egyetlen magyar bronzérem született). Számos sportág van, ahol pedig csak egy-egy indulónk volt most Rióban is, és nem azért, mert nemzetenként csak egyetlen sportoló indulhatott.

De elég csak megnézni azt is, hogy az éremtáblán előttünk szereplő országok messze több sportolóval képviseltették magukat a játékokon, és számos olyan ország akadt, akik lehet, hogy nem szereztek annyit érmet, mint Magyarország, mégis sokkal-sokkal több sportolójuk volt ott Rióban.

Vagyis nálunk egyértelműen hiányzik a tömegbázis, hiányzik, hogy még több sportágban, még több sportolónk is képes legyen kiharcolni az olimpiára való kijutást akkor is, ha ott aztán nem a legjobbak között végez. És hogy ez így van, talán nem független attól a szemlélettől, hogy mi valóban csak az (arany)érmeket vagyunk képesek értékelni. Jó lenne ezen változtatni.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr8011648126

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kiss Brigi: Rio 2016: a sikerről és arról, ami még hiányzik 2016.08.24. 09:00:02

Magyarország mindig bőven erőn felül teljesített az olimpiákon, amire joggal lehetünk büszkék. De egyre inkább hiányzik az élsport tömegbázisa.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

S=klogW 2016.08.24. 09:34:41

a rothadó nyugat államai a bevándorolt sportolóikkal jól rávertek a Viktorbánságra

S=klogW 2016.08.24. 09:38:23

dühítő, hogy ez a gatyából kilógó seggű nép képes így bezabálni ezt a parasztvakító versenysportcirkuszt

de a TÖMEGSPORTJA egy fityingel nincs támogatva, mert az a lényeg, hogy gürizzen és dögöljön meg a nyugdíjkorhatárra

hogy lehessen a zsírjukból fizetni PARASZTVAKÍTÓIT ÉS A PARASZTVAKÍTÁS SZERVEZŐIT

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.24. 09:38:40

Mo. sikeres még nagyobb, ha más régióbéli országokéval vetjük össze.

Bulgáriának egyetlen aranya sincs, csak 1 ezüst és 2 bronz.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.24. 09:39:23

@S=klogW:

A tömesport nem ad lelki tőkét az országnak, az nem hoz nemzetközi elismerést.

S=klogW 2016.08.24. 09:51:52

@a BircaHang Média szerk.:

1. ország lelki tőkéje:

a) ennek az országnak ki van a segge és tele a töke saját magával

b) egy közösség lelki tőkéje, ereje tagjainak lelki erejéből áll össze, az egyéneknek pedig elsősorban saját életükben kellene megtalálni ennek a lelki erőnek a forrását, saját életükben kellene tudni megélni a sikert, saját magukra kellene tudni büszkének lenni -

erre éppen hogy jó az amatőr a tömegsport

és akkor a fizikális egészségről nem is beszéltünk,6pbnlybtesti betegségben sokkal nehezebb lelkinek is erősnek lenni

2. nemzetközi elismerést hoz

a) amilyen méretünkhöz mért teljesítményt nyújtunk az olimpiákon ahhoz képest a nemzetközi színtéren (még regionálisan is) elég silány az érdekérvényesítő-képességünk

b) az olimpiarendezés jogától (mint elismeréstől) meg az isten mentsen minket

Jean Sol Partre 2016.08.24. 09:53:35

@a BircaHang Média szerk.: mert egy ország akkor jó, ha sok a pátosz? Ez csak egy cirkusz, az ország lelki tőkéje pedig valóban csak parasztvakítás. Normális élet kell egy országba, nem lelki tőke, azt nyugodtan dudgd fel magadnak.

S=klogW 2016.08.24. 09:59:53

@Jean Sol Partre:

a normális élethez kell a lelki tőke is, de az nem parasztvakító cirkuszból fog fakadni

hoplita 2016.08.24. 10:20:11

"....Orbán Viktor miniszterelnök azonnal le is vonta a következtetést..."

Ja. 53 évesen 65-nek néz ki és a faszát már csak a tükörből látja a kis génhulladék.

gyalog.galopp 2016.08.24. 10:20:43

Ezek most valami viccek?
Mármint a cikk és a kommentek, egyik betegeb, mint a másik.

hoplita 2016.08.24. 10:21:43

@a BircaHang Média szerk.:

Anyád vasporos picsája, te hülye köcsög.

Conchobar 2016.08.24. 10:42:42

"Orbán Viktor miniszterelnök azonnal le is vonta a következtetést: valami baj van a magyar férfiakkal, önvizsgálatot kell tartaniuk." - Hülye ez az Orbán. A 8 éremből 6-ban nagyon is közrejátszott a férfi. Ha úgy jobban tetszik: Ő, a FÉRFI

GNDL 2016.08.24. 10:59:50

„nálunk egyértelműen hiányzik a tömegbázis, hiányzik, hogy még több sportágban, még több sportolónk is képes legyen kiharcolni az olimpiára való kijutást”

Ehhez klubok kellenek, sportolási lehetőségek, edzőtermek és pályák, sporteszközök, szakemberek, szakemberképzés, megfelelő felkészülési körülmények... és hát ugye maguk a sportolók, fiatalok, fiatalabbak, még fiatalabbak, utánpótlás. Pénz.

Ezzel szemben lásd néha milyen körülmények közt edzenek a sikeresebb sportágaink versenyzői, jó néhány sportágunk képviselői például azért tűntek el az olimpiákról mert az országban is eltűntek a lehetőségeik vagy mostohábbak a körülményeik mint egy porig bombázott szíriai faluban. A szakemberekkel ezen a területen is ugyan az a helyzet mint bármely más szakterületen az országban, akinek egy csöpp lehetősége és rátermettsége is van az külföldön fog munkát vállalni, nagyságrendekkel több pénzért (kíváncsi lennék az éremtáblán előttünk szereplő államok hány sportolóját készítette fel magyar, vagy magyarokat is soraikban tudó stáb külföldön). A szakemberképzés ezen a területen is egy rossz buta vicc. A sportágak klubelnökeit és szakvezetőit ma már nagyrészt korrupt politikusok vagy szervilis haverjaik adják akiknek ugyancsak többsége talán a tévében már látott olyan sportközvetítést amivel foglalkoznia-, amely sportágat építenie kellene az országban... de lehet még ott sem látott.

És hát maguk a (leendő) sportolók, a fiatalok és az utánpótlás. Ma amikor egy átlagos családnak éppen csak arra van anyagi lehetősége, hogy kifizessék a számláikat, törlesszék az adósságaikat és egyenek valamit amire még esetleg jut pénz, bár a többség csak az étkezésen tud spórolni... de sportfelszerelésre már nem jut, sportruházatra már nem jut, bérletre a helyi sportklubba, vagy tagdíjra már nem jut... és ha egy fiatal elkezd aktívan sportolni, saját kölyökkori példámból tudom, akkor bizony ki fogja rámolni a hűtőt és felzabál mindent maga körül, naponta többször. Erre sokaknak nem jut...

Teljesen mindegy, hogy én vagy más most örülünk egy érem nélküli pontszerző 4-8. helyezésnek, vagy elismerésre méltónak tartunk és meghajolunk egy 70. hely előtt egy bármilyen versenyen. Ettől még nem lesz több sikeresebb sportágunk, ettől még nem jön több érem...

A jelenlegi eredményeinket is csak annak köszönhetjük, hogy valamikor ennek a sport nevezetű dolognak voltak komoly hagyományai ebben az országban. De ahogy telnek és múlnak a generációk, ahogy egyre jobban szakad le az ország, ahogy egyre több fiatal szedi a sátorfáját, szemmel látható, hogy kopnak a sikerek, eltűnnek a sportágak, eltűnnek a sportolók... és nem csak a sportban ez a helyzet.

Kampányokkal és plakátokkal már nem lehet kezelni azokat a problémákat, amelyek Magyarországot marják és emésztik.

Bell & Sebastian 2016.08.24. 11:27:04

Pedig a lényeg a tömegsport kellene, hogy legyen, nem pedig a hivatásos gladiátorok futtatása, üzleti alapon.

Ép testben ép lélek, akkor nem ülne ekkora tort a hülyeség a józan ész felett.

Éremtáblából (ha népesség-arányos lenne) arra lehet következtetni, kiket nem fog megenni a kardfogú tigris.

Aktuálisan: Júda oroszlánja. Nos, ebből az aspektusból szemlélve a magyar férfiakat életkilátásait, elég csehül állunk. Vagyis németül, ahol muzulmán gyógyegerekkel akadályozzák az ütőképes honvédelmet.

Nálunk pedig, erre a minta mókusra, motiválatlan közmunkásokkal a piaci, bérszabályozó mechanizmust.

Jobbszélső-jobbszélső, tanultál volna inkább valami rendes szakmát akkor, amikor még lehetett, mert csak összezavarta a fejedet a sok küzdés, lényegében a semmiért, ami akár sok pénz is lehet. Például lehettél volna gázszerelő, annak mostanság nagy keletje van.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2016.08.24. 11:29:01

1. nyomorék ne szóljon bele, az csak cirkuszi szemétkedés amit velük sport címén műveltetnek.
2. aki nem érmes, elbaszta az egész életét, tök feleslegesen gürizett, csalódást okozott, menjen a picsába.

Bell & Sebastian 2016.08.24. 11:29:06

férfiak életkilátásait

Jean Sol Partre 2016.08.24. 11:38:34

@S=klogW: csakhogy az nem a "nemzet" lelki tőkéje, hanem az embereké, és abból fakad, amit ők érnek el, nem pedig a légtornász.

Conchobar 2016.08.24. 11:47:06

@Bell & Sebastian: "Pedig a lényeg a tömegsport kellene, hogy legyen, nem pedig a hivatásos gladiátorok futtatása, üzleti alapon" - Csakhogy a tömegsporthoz rengeteg pénz (versenyek, díjak, média-figyelem, szponzori támogatás) kellene, vagy pedig fasiszta/kommunista diktatúra, amely a mozogni vágyó gyerekeken kívül a többi nemzedéket is sportra, versenyre serkenti/kényszeríti. A versenyek alatt nem pocakos férfiak sörmeccsét/lábtengóját kell érteni

S=klogW 2016.08.24. 11:47:29

@Jean Sol Partre: eggyel fentebb magam is ezt írtam

annamanna 2016.08.24. 12:42:33

@GNDL: "(kíváncsi lennék az éremtáblán előttünk szereplő államok hány sportolóját készítette fel magyar, vagy magyarokat is soraikban tudó stáb külföldön)."

index.hu/sport/2016/01/15/karolyi_bela_budapesten_eletmudij/

www.youtube.com/watch?v=7-GUGob2WsY

www.youtube.com/watch?v=9HO0zsigh30

Miért nők nyertek hét aranyat? Orbán nagy rajongója a horoszkópnak (amit nyilván elég férfiasan készít neki Rákay Philip felesége) ezért a válasz egyértelmű: "most így állnak a csillagok".

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2016.08.24. 12:59:34

@a BircaHang Média szerk.: ez most irónia, ugye? Hogy az olimpia bámulása a tévében nagyobb lelki tőkét adna bárkinek, mint ténylegesen megmozdulni. Ugye?

Robinzon Kurzor 2016.08.24. 13:28:32

Magyarország számára az olimpiai szereplés mindig erőn felüli, mert eszetlenül politikai legitimációra használják.

Meg arra, hogy a sok aranytól érezze magát valakinek a magyar, akinek a mindennapokban leszegett fejjel és megroppantott gerinccel kell járnia, ha nem akar kimaradni a közmunkából, ha nem akarja, hogy kirúgják vagy ha csak egyszerűen nincs más teljesítmény sem, amiből önbecsülést meríthetne.

Ez volt már (legkésőbb) az 50-es években is, és ez megy azóta is, rendszereken átívelően.

Hogy a végén, amikor a láng kialszik, elégedetten böffenthessen minden magyar: na, ugye!

Jean Sol Partre 2016.08.24. 13:48:22

@Robinzon Kurzor: viszont az 50-es években mindehhez erősen szorgalmaztás és támogatták a tömegsportokat is.

annamanna 2016.08.24. 14:00:52

@Jean Sol Partre: "ország lelki tőkéje pedig valóban csak parasztvakítás. Normális élet kell egy országba, nem lelki tőke"

Gondolod, a lelki tőke és a normális élet nem függ össze?
4cdn.hu/kraken/image/upload/s--4ZPPa-qG--/c_limit,w_1160/6tyi1o74ZcXf1FQkks.jpeg

Tudom, hogy lelki tőkén nem vallást ért egyikőtök sem, de a fenti kép kapcsán ez érdekes:

"Kevéssé ismert, hogy a háborúval fenyegetett Dél-Korea a legkeresztényibb ország az egész ázsiai kontinensen. A közel ötvenmilliós lakosság negyvenkilenc százaléka aktív keresztény. Észak-Koreában viszont üldözik a hívőket."
"Ilyen arányú és gyorsaságú növekedés az egész világon példátlan a kereszténység modernkori történetében – tudtuk meg Tari Zoltán Korea-kutatótól"
"1953-ban lezárult háború után a megosztott ország mindkét felén rendkívül nagy nyomor és szegénység lett úrrá. Az elszegényedett déli lakosság kereste a lelki és fizikai megújulást. Ebben a történelmi háttérben kezdte meg a buddhistából megtért Yonggi Cho a tevékenségét."
"a jelenlegi miniszterelnök is gyülekezeti tag, megtért hívők ülnek – az éppen háborúra készülő – hadsereg vezérkarában, a koreai központú, globális világcégek (többek között a Samsung, a Hyundai) igazgatósági tanácsaiban."
mindennapi.hu/cikk/kulfold/koreai-keresztenyek-a-haboru-kapujaban/2010-11-28/543

S=klogW 2016.08.24. 14:13:14

@annamanna:

"Tudom, hogy lelki tőkén nem vallást ért egyikőtök sem"

hát, mert nem is azt kell, sokkal inkább hitet - önmagunkban, egyénként és közösségként

annamanna 2016.08.24. 14:23:44

@S=klogW: valóban, ez lehet a különbség oka: a dél-koreaiak hisznek önmagukban, az észak-koreaiak meg nem hisznek önmagukban, egyénként és közösségként.

Robinzon Kurzor 2016.08.24. 14:27:41

@Jean Sol Partre:

Azt már korábban is; amikor Trianon miatt erősen korlátozva volt a hadsereg létszáma.
A sok focipálya a külvárosi gyártelepek mellett, jórészt még a második világháború előtt épült, mert már az akkori kormány is nyomta a tömegsportot.
A magyar foci első aranykora, amit az 1938-as vb-ezüst koronázott meg, erre vezethető vissza.

De akkor ez az egész még inkább volt bújtatott hadkieg tevékenység, mint legitimációs eszköz.

annamanna 2016.08.24. 14:47:41

@Jean Sol Partre: még a fenti képhez - nézd meg, és hasonlítsd össze azzal, amit maroz sipákol. Majd arra még visszatérek, de önmagában ez a kép többet mond ezer szónál.

hacsaturján 2016.08.24. 14:57:53

khmmm! csendben jegyzem meg általam, miszerint amíg kegyetek megint gumicsontot rágcsálnak, addig a magyarok istene nemesbugyután lerakta egy ötvenezres stadion alapkövét, melyre egyházát fogja telepíteni....izé...ezt most elbasztam. de akkor is!

S=klogW 2016.08.24. 15:03:34

@annamanna:

bízzál itenben és tartsd szárazon a puskaport
segíts magadon, az isten is megsegít

mindkettő az önmagunkba vetett hit fontosságáról szól

bátraké a szerencse - ez is uarról

Jean Sol Partre 2016.08.24. 15:12:09

@annamanna: lelki tőkén történetesen a vallást is értem, bármit, ami ad valami erőt, tartást az embernek, de ahogy pontosítottam is, én a "nemzeti" lelki tőkére mondom, hogy parasztvakítás. Amúgy fontos dolog.

annamanna 2016.08.24. 15:37:55

@Jean Sol Partre: például, hogy minek a flancos ótómata mosógép, ha kézzel is lehet mosni, az emberiség kihal a teknika miatt, de ez most tényleg nem ide tartozik, majd visszatérek rá.

maroz 2016.08.24. 16:03:09

@Jean Sol Partre: Gyerekszáj, valamikor ezer évvel ezelőtt:

-Ez a vers olyan pákosztos!
-???
-Öööö, vagy pátoszos? IGEN!!! Megvan!!! Pátoszos, ezt a szót kerestem!!!

maroz 2016.08.24. 16:04:51

@annamanna: Amúgy mindig elcsodálkozom azon, hogy milyen is ez a kommunikáció, pedig nem kéne.

Forrásmunka:

"Gondolta a fene."

Arany János

annamanna 2016.08.24. 16:12:27

@maroz: ez csak városi legenda, van egy ilyen változata is:

"Tehát hogy Arany olvasott egy 1878-as Budapesti Szemlében egy Tompa Mihály költészetéről szóló tanulmányt, amiben a következő mondat szerepelt: „Tompa úgy tett, mint Arany, kiről szépen írja Erdélyi, megvárta az időjárást, míg hozzá föláradt a víz, hogy elbocsáthassa csónakát.” Ehhez a mondathoz fűzte állítólag Arany a lap szélére: „Várt a f… valamit.”"
www.urbanlegends.hu/2015/04/gondolta-a-fene-mondta-arany-janos/

S=klogW 2016.08.24. 16:34:21

@annamanna:

az emberiséget nem a gépesítés, hanem mohósága és túlszaporodása veszélyezteti (azon lehet filózni, hogy a mohóságnak mennyire következménye a gépesítés)

ráadásul felesleges is a túlszaporulat:
ha holnapra eltűnne az összes néger a világból meg az indiai-pakisztániak és arabok a saját országaikból + migránsok és a d-amerikai favellák lakói

a világ folyása szinte észre se venné és sok erőforrás felszabadulna/megspórolódna

maroz 2016.08.24. 16:46:08

@S=klogW: Az valószínű, hogy észre sem venné, de az nem igaz, hogy felszabadulna sok erőforrás. Azt ugyanis pont hogy a nyugati kultúrkör zabálja fel, tehát erőforrás szempontjából jobban járnánk, ha pimf néhánytízmilliónyi nyugati tűnne el, mondjuk a felső-középosztálytól felfelé mindenki.

S=klogW 2016.08.24. 16:53:12

@maroz: részben igaza van

de felszabadulna az afrikaimogató segélyszervezetek által elpazarolt erőforrások

és le lehetne állítani rengeteg közelkeleti légkondicionálót és öntözőgépet

megszűnne a szegény emberek természetpusztítása (ami fajlagosan kicsi de összességében nagy)

és becsukhatná aboltját sok nyugati élősködő milliárdos és mehetne kapálni a villája kertjébe és nem lenne pénze úszomedencét fenntartani

stb.

a túlszaporulat teszi lehetővé a kapzsik meggazdagodását és a föld kizsákmányolását

maroz 2016.08.24. 17:06:21

@S=klogW: Azért gondolod ezt, mert nincsenek érdemi információdit, adataid. Így könnyű szót szarni, kérdés, hogy miért jó ez neked, de erre csak tippjeim vannak.

Tudod miért nyalogatja a kutya a tökeit?

S=klogW 2016.08.24. 17:15:31

@maroz:

azért gondolom ezt segglyuk, mert másról sem szólt az új évezredből eddig eltelt idő, mint a termelőkapacitások csórók közé telepítéséről

azért a pénzért meg, amit ezeknek a biorobotoknak fizetnek, nem tudnák visszatelepíteni a részvényesek a gyáraikat - nem véletlenül szervezik a migráncsoltatást cégek hathatós közreműködése és bátorítása mellett

maroz 2016.08.24. 17:54:54

@S=klogW: Mezei tudatlanság, ezt mondtam, és nem igazán értem, hogy miért tartod fontosnak ezt felém alá is támasztani. Miben reménykedsz, hogy meghatódom, mert egy annyira hülyétől, aki összekeveri a termelést a fogyasztással illő meghatódni?

Tudod miért nyalogatja a kutya a tökeit?

S=klogW 2016.08.24. 18:58:43

@maroz: maga biztos szokta, ha tudja. engem meg nem érdekel.

maroz 2016.08.24. 20:51:57

@S=klogW: Pedig kéne. Azért nyalogatja, mert eléri.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2016.08.24. 21:11:21

Tömegsport? Margitszigeten jártok néha nyári délutánokon a parton?

Az aranyak nem értékeléséről meg kérdezzétek meg Nagy Petit, hányan ünnepelték a reptéren.

S=klogW 2016.08.24. 21:28:35

@Modor Tibi: a tömegsport nem egyenlő szigetkör

de tudod mit, legyen egyenlő

és akkor versenysportot is csak egyetlen, egyéni sportágban finanszírozzunk, és az összes többi kitartott meg keressen munkát

Killary Fucking Clingon 2016.08.24. 21:54:18

Jó hogy a szerző erről beszél.

Ha meghallgatta volna Orbán nyilatkozatát amit még Rió-ban tett akkor nem írta volna meg ezt a cikket.
De mivel a szerzők ezen és a többi hasonszőrű blogon szeretnek csúsztatni és még hazudni is hát így járunk.

Orbán arról beszélt hogy a rendszerváltozás előtt közvetlenül a leigazolt, sport klubokba járó és tömegsportban résztvevő emberek száma 1.2 millió volt.

Amikor először kormányra került a Fidesz és Orbán akkor már csak 200 ezer ember volt valamilyen sportklubhoz igazolva.

Azon dolgoznak hogy ez a szám visszatérjen a rendszerváltozás előtti szint közelébe.
Jelenleg a szám 300 ezer igazolt sportolónál jár, tehát valami elkezdődött, és ezért dolgoznak most és a jövőben is a szakpolitikusok és a kormány.

Tehát tökéletesen tisztában van a kormány és úgy általában a magyar emberek is ezzel a problémával.

Köszönjük, leülhet, egyes...

Egyallampolgar 2016.08.24. 22:07:48

Az élsportot tahó, bunkó államok támogatják. Kultúrált országokban a sportoló vagy megél a szponzoraiból, rajongóiból vagy értékelik a kijutást is.
Az elnyomó bunkó országok fordítják a közpénzt propaganda élsportra. Az egészséghez semmi köze ennek.
Az amatőr sport egészséges. Az amatőr azért sportol mert szeret sportolni. Hiába az állami milliárdok a prolik csak a TV-ben szurkolnak és tapsolnak fókaként míg repül az aranyhal a pofájukba.

annamanna 2016.08.24. 22:07:58

@Shabby Bear: 1. a rendszerváltás előtt nem volt mindennapos testnevelés.

2. A rendszerváltás előtt jóval nagyobb volt a gyereklétszám, mint ma.

3. Az utóbbi években kb 600 ezer fiatal munkavállaló hagyta el az országot.

4. "A program eredményeképpen néhány év múlva minden járásközpontban lesz legalább egy uszoda, és ez legalább 32 új uszoda megépítését jelenti."
Ezt Orbán Viktor miniszterelnök mondta a 2014-es választási kampányban. (...)
Putnokon még egy kapavágás sem történt, de a többi kijelölt helyszínen sem, mondjuk ott alapköveket sem raktak le."
444.hu/2016/03/04/meg-egy-helyen-lehetne-ertelme-milliardokat-kolteni-a-sportletesitmenyekre-de-azt-egyre-kevesbe-tamogatja-a-kormany

luis5 2016.08.24. 22:20:24

Ha egy ermunk sincs akkor sokkal jobb lenne? Barmok...

Killary Fucking Clingon 2016.08.24. 22:30:07

@annamanna: ez nem változtat semmit azon amit írtam bazdemg, hülye vagy? Azon dolgoznak hogy több ember sportoljon. Érthető?

Killary Fucking Clingon 2016.08.24. 22:32:31

@annamanna: Miskolcon világ színvonalú uszoda épült ( Kemény Dénes ) Debrecenben szintén, ahol még új jégpálya is épült. Budapesten szinte az összes sporttal kapcsolatos épület megújul és még többet építenek. Kettő ezer köztéri "kondi" park épül.. Mi a fasz bajod van neked? hogy Orbán kormányoz? Szokjál hozzá mert 18 ban sem fogtok győzni de szerintem később sem..

S=klogW 2016.08.24. 23:26:54

@Shabby Bear:

amióta ezen dolgoznak, nem tudok egyszerű, amatőr sportoló állampolgárként bejutni az uszodába, mert állandóan valamilyen klub foglalja el a pályákat vagy vízilabdások edzenek

annamanna 2016.08.24. 23:42:22

@Shabby Bear: bazdemg, hülye vagy? Mi a fasz bajod van neked?

Killary Fucking Clingon 2016.08.24. 23:54:56

@S=klogW: talán jelentkezz játékra :) vagy kelj korábban, vagy menj később vagy talán te ne próbálkozz..

S=klogW 2016.08.25. 00:52:41

@Shabby Bear: nem célom élősdi versenysportolónak lenni

maroz 2016.08.25. 06:32:32

@Shabby Bear: Optimizmus, elvtársam, optimizmus, az kell. Meg hit.

Nicolae Ceausescu elvtárs is megadta anno a hasznos útmutatásait, puhány a nemzet, sportoljon mindenki!

Nem mondom, hogy Orbán bármiben is hasonlítana Ceausescuhoz, szerintem a cipőjéig sem ér fel, inkább azt mondom, hogy az őt lelkesen útmutatónak elfogadók hasonlítanak Ceasusecu tapsoncaihoz, a szövegedet például ha lefordítanám és beleilleszteném valamelyik korabeli újságcikkbe a kutyának sem tűnne fel a csalás.

A sport mindig is ideológiai fegyver volt, és azon is le lehet mérni valaki gondolkodásának az ideologikusságát, hogy a sportot mennyire köti össze a mindenkori Kedves Vezérrel. Ha nagyon, ha visszamondja az aktuális lózungot, akkor annak a csókának már annyi, ideológiaharcos lett belőle, tizenkettőegytucat, legyintsünk.

maroz 2016.08.25. 07:32:45

@annamanna: Ideologikus a gondolkodása. Miközben a valóság:

"Az egyéni identitás fontos elemei kereskedelmi árucikkek formájában jelennek meg, ezt takarja a "kommodifikáció", az "áruvá válás" folyamata. A kommodifikációs folyamatok valódi következménye azonban nem az egyén elidegenedése, vagy manipulálása, hanem a választás sokféleségének mindennapos garantálása. "

Szociológia közgazdászoknak, kiadta a BME. Egy Csigó Péter nevű fülesfasz írta, ha jól látom 2007-ben.

Mára már a fingás is áruvá vált, és nagyon, de nagyon jól tartott fülesfasznak kell lenni ma ahhoz, hogy az emberben ne merüljön fel minimum a gyanú arra, mégiscsak inkább elidegenedést, manipulálást és egyéb szarságokat hozott a nagy többség számára ez az áruvá tevés, míg egy szűk kisebbség számára pont a választás sokfélesége okoz személyiségösszeomlást, szóval ha az ideológián túl is nézni szeretnénk ezt a "mens sana in corpore sano"-dolgot, akkor azt láthatjuk, hogy Orbán pofázik, de a valóságot a zsidózongora mondja meg. Ha meg tudod csilingeltetni akkor mozogsz, ha nem, akkor pimpósra rohadsz.

S=klogW 2016.08.25. 09:34:58

a lényeg, hogy a pénznek mozognia kell, mert akkor lehet belőle csipegetni

S=klogW 2016.08.25. 09:40:17

@luis5:

van pár ország az éremtáblán, akik utánunk végeztek (és rendre utánunk végeznek),

és akikkel most azonnal elcserélném a valaha szerzett összes olimpiai érmünket az ő életszínvonalukra

és mentalitásukra

Jean Sol Partre 2016.08.25. 10:27:12

@Shabby Bear: ólszaft dolgoznak, pofáznak csak, és ezt csak a hozzád hasonló hülyék szopják be.

S=klogW 2016.08.25. 16:02:12

@Jean Sol Partre:

ha az ember megengedi magának a képi asszociációt, ez rosszabb, mint a lóf.szt
süti beállítások módosítása