Kommentszűrés
’16 aug
22
12:31

Így gondozzátok a lovagkereszteteket!

Írta: rajcsányi.gellért (ergé)

lovagkereszt.jpg

Egy: tiszteletem minden lovagkeresztesnek, különösen azoknak, akik megérdemelten kapták a díjat, bármilyen területen is értek el eredményeket.

Kettő: minden kitüntetett azt csinál a lovagkeresztjével, amit akar. Kitűzheti a kandalló fölé, feltűzheti az öltönyére, berakhatja a széfjébe avagy a sufnijába, vagy vissza is adhatja, ha úgy gondolja.

Három: mégsem értem meg a visszaadókat. Ha ők maguk úgy érzik, hogy teljesítményük alapján megérdemelten kapták a díjat, és ha úgy fogják fel, hogy a mindenkori Magyarország méltatja ezzel, életre szólóan a hétköznapin túlmutató teljesítményüket, minek kell mindezt egy másik kitüntetett egyszeri esete kapcsán felülbírálni, gyakorlatilag magunkat megfosztani egy elismeréstől?

Négy: több tucat arra érdemesnek ítélt ember kapja meg évről évre a lovagkeresztet. Mit számít egy kitüntetettnek, hogy egy adott évben egy neki nem tetsző kormány egy neki nem tetsző embernek adja a díjat? Hát mit számít ez (nagyon) hosszú távon? Minden és mindenki el fog múlni, de talán maradhat egy nemzet által elismert teljesítmény utánunk, amire utódaink majd büszkék lehetnek. Hol fog akkor számítani, hogy valaki másnak valamilyen másik kormány mit és miért adott?

Öt: a fentieket leszögezve sem tudom a most beindult lovagkereszt-visszaadási hullámot és különösen annak mások általi, tüntetőleges számolgatását máshogy értelmezni, mint egy hatalmát/befolyását/jelentőségét vesztett, illetve nagyon ráérő brancs aktuális pótcselekvését, heti rendes felhorgadásötpercét, amivel egymás előtt bizonyítani akarják önnön erkölcsi fölényüket.

 

Címkék: kitüntetés lovagkereszt felhorgadás

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr9211356616

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rajcsányi Gellért: Így gondozzátok a lovagkereszteteket! 2016.08.22. 12:39:01

Tiszteletem minden lovagkeresztesnek. De ami most folyik, az egy hatalmát/befolyását/jelentőségét vesztett, illetve nagyon ráérő brancs aktuális, heti rendes felhorgadásötperce.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.23. 12:22:21

@GNDL:

"Nincs is alkotmányunk"

ENnek nézz jobban utána...

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.23. 12:23:36

@GNDL:

"lopott közpénzekből feltőkésítik a saját inkompetens holdudvarukat tökéletesen ellentétes a kapitalizmussal"

Nyugaton is így alakult ki a nagytőkés osztály, édes emberszabásúm... nézz kevesebb hollywoodi mesét...

GNDL 2016.08.23. 13:58:12

@a BircaHang Média szerk.: „összes választési bizottságban ott van minden érdekelt párt képviselője”

Erre mondom, hogy ez a fajta bolsevik hozzáállás a diktatúra demokráciának álcázása. Eddig számtalan esetben felemelték már a szavukat választási csalások vagy a választási rendszer igazságtalanságai ellen, maguk a hatóságok tesznek rá magasról. Végül is felemelhetik a szavukat, de a fideszesített intézményrendszer lesöpri még a videofelvételeket is mint bizonyítékokat az asztalról... kibaszott bolsevikok vagytok. :)

„Tizedrangú kérdéseket kritizált”

Elég súlyos kritikákat fogalmaztak meg, de egy magadfajta emberszabású félkegyelmű szarnak a Bayer-féle nyilas hozzáállás is elfogadható, a közpénzek két kézzel való fosztogatása sem ütközik az erkölcsi értékrendetekbe, majd pont egy választási csalás fogja elérni a kibaszott bolsevik ingerküszöbötöket, mi?! :)

„Mi az akadály?”

Ti vagytok az akadálya...

„Ami a költségek csökkentését is jelenti. Akarsz felakkora nyugdíjakat?”

Felőlem az is mehetne, többségükben a kedves kádárista nyugdíjasok szavazzák hatalomra két évtizede a Fidesz-MSZP-t, ideje lenne ha az általuk okozott károk helyreállításába végre beszállnának... bíztak a Fidesz-MSZP-ben, elkúrták, fizessenek. :) Amíg a nyugdíjasok többet érnek a kormányzatnak mint a jól képzett aktív adófizetők, addig Magyarország szopórollerre van ítélve... a kádárista hiedelmekkel ellentétben nem a nyugdíjasok a jövő reménységei. :)

De egyébként amíg korrupció van, amíg bürokrácia van, amíg kormányzati inkompetencia van, amíg ostoba presztízsberuházások vannak, amíg szocialista osztogatás és szavazatvásárlás van, addig lenne honnan elvenni, lenne hol racionalizálni, megreformálni az államot az adócsökkentés érdekében.

„Aki a homoszexuális értékeket propagálja, az homoklobbista, nem?”

Aki meg náci propagandát terjeszt az náci, nem?

„Ennek nézz jobban utána...”

Nincs alkotmányunk te istenverte félkegyelmű barom. Alaptörvényünk van... :)

„Nyugaton is így alakult ki a nagytőkés osztály”

Ja, a rákosista történelemkönyveitekben, legfeljebb... :)

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.23. 14:05:52

@GNDL:

"Erre mondom, hogy ez a fajta bolsevik hozzáállás a diktatúra demokráciának álcázása."

A demokrácia tehát a demokrácia álcázása?

"Eddig számtalan esetben felemelték már a szavukat választási csalások vagy a választási rendszer igazságtalanságai ellen, maguk a hatóságok tesznek rá magasról."

Csalás nem volt. Megvannak a szervek erre, komoly eset sosem volt 1990 óta, apróságok pedig mindig voltak.

"Elég súlyos kritikákat fogalmaztak meg"

Pl.?

"Bayer-féle nyilas hozzáállás"

Ha Bayer nyilas, akkor te is az vagy.

"a közpénzek két kézzel való fosztogatása"

Ballib mítosz.

"pont egy választási csalás fogja elérni a kibaszott bolsevik ingerküszöbötöket"

Hol történt ez a csalás? Melyik választás lett elcsalva?

"a kedves kádárista nyugdíjasok szavazzák hatalomra"

Likvidáljuk őket, mert nem a gazdáidra szavaznak?

"a nyugdíjasok többet érnek a kormányzatnak mint a jól képzett aktív adófizetők, addig Magyarország szopórollerre van ítélve"

Ökörség. Az összes nyugdíj is csak egy morzsa a nyugati gazdáid által kisíbolt pénzekhez képes.

"Aki meg náci propagandát terjeszt az náci, nem?"

Így igaz.

„Ennek nézz jobban utána...”

"Nincs alkotmányunk te istenverte félkegyelmű barom. Alaptörvényünk van"

A hatályos alkotmány NEVE alaptörvény.

GNDL 2016.08.23. 14:15:34

@a BircaHang Média szerk.: „demokrácia tehát a demokrácia álcázása?”

Nem, de eddig sem értetted azt amit írtam, a jellemző fideszes szellemi korlátaid miatt, gondolom ezután sem fogod érteni... :) Pontosan ezért kaptatok csak egyetlen szavas választási programot, elvtársaitok vigyáztak, nehogy megerőltessétek magatokat a programjuk olvasása közben. :)

„Csalás nem volt.”

Mondjuk az EBESZ is elég diplomatikusan fogalmazott ezzel kapcsolatban, de összességében a 2014-es választás már befolyásoláson, megtévesztésen és csaláson alapult a kormányzat és csatlósai részéről.

„Pl.?”

Már többször többen elmagyaráztuk neked, akkor sem értetted, lásd fent, most sem fogod érteni. Az nem úgy működik, hogy állandóan korrepetálni kell téged... a szerető anyád biztosan nagyobb odaadással és türelemmel van irántad, mint szellemi fogyatékos kis szeme fénye, de én nem fogok neked mindet ötször leírni, csak azért, mert képtelen vagy az értő olvasásra... és főleg az aranyhal memóriád mindent pillanatokon belül kidob magából... :)

„Bayer nyilas, akkor te is az vagy.”

Ezek remek érvek, töki, a homokozóban a többi ovis mellett biztosan hasonlóan jó vitákat szoktatok lefolytatni... :D

„Ballib mítosz.”

Hát, elég lenne csak a korrupció kutatók tanulmányait olvasgatnod, hogy 2009-2016 közt milyen mértékben lovasították meg az uniós forrásokat, többnyire már a fideszes elvtársak.

„Melyik választás lett elcsalva?”

A 2014-es egészen biztosan, illetve most a népszavazásba már eleve belekódolták a csalás lehetőségét... kezdjük ott, hogy alapvetően jogellenes a népszavazás, ahogyan a kéményseprők sem kezdeményezhettek népszavazást, utóbbiak joggal.

„Likvidáljuk őket, mert nem a gazdáidra szavaznak?”

Olvasd vissza fentebb hogyan emlékeztem meg a tetves anyádról a gazdáid miatt...

„hatályos alkotmány NEVE alaptörvény”

Tehát nem alkotmány. De még így sem fogod érteni... :D

Nézd, olyan szánalmasan félkegyelmű vagy, hogy erre nincsenek szavak.

S=klogW 2016.08.23. 15:24:36

Egyébként Bayer életművében (írásban, filmben) hol szerepel a GULAG?

Demszkytől találtam írást a témában:

beszelo.c3.hu/cikkek/egy-fejezet-a-gulag-magyar-vonatkozasairol

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.23. 15:56:19

@GNDL:

"eddig sem értetted azt amit írtam, a jellemző fideszes szellemi korlátaid miatt, gondolom ezután sem fogod érteni"

Nem volt mit megérteni. Szerinted el lett csalva a választás, gondolom a valóságban a gazdáid 90 %-ot kaptak, de a csúnya, cigány Orbán meghamisított mindent, viszont érdekes, hogy erre egyetlen adatot se tudtál adni.

"csak egyetlen szavas választási programot"

Pont elég a "nem ballib kormányt!" szerintem, igaz, ez már 3 szó.

"nehogy megerőltessétek magatokat a programjuk olvasása közben"

Te is tudod, EGYIK párt szavazója se olvas választási programot. A ballib szavazók se, az ő programjuk 2 szóból állt "ne Orbánt!".

"az EBESZ is elég diplomatikusan fogalmazott ezzel kapcsolatban"

Azaz magadad hazudtolod meg, hiszen elismered, az EBESZ szerint nem lett elcsalva a választás.

"összességében a 2014-es választás már befolyásoláson, megtévesztésen és csaláson alapult"

Összességében idióta vagy.

"Már többször többen elmagyaráztuk neked"

Eddig nem írtál konkrétumot. Vagy félrebeszélsz, vagy trágárkodsz, vagy gágogsz. Adat még nem hangott el.

"„Bayer nyilas, akkor te is az vagy.”
Ezek remek érvek, töki, a homokozóban a többi ovis mellett biztosan hasonlóan jó vitákat szoktatok lefolytatni"

Mivel Bayer nem nyilas, így nyilasnak nevezni őt valóban óvodás dolog, de ezt te kezdted...

"elég lenne csak a korrupció kutatók tanulmányait olvasgatnod, hogy 2009-2016 közt milyen mértékben lovasították meg az uniós forrásokat, többnyire már a fideszes elvtársak"

S ez hogyan kapcsolódik az elcsalt választásokhoz.

"„Melyik választás lett elcsalva?”
"A 2014-es egészen biztosan"

Hogy? Mikor? Hol?

"most a népszavazásba már eleve belekódolták a csalás lehetőségét"

Hogy?

"Olvasd vissza fentebb hogyan emlékeztem meg a tetves anyádról a gazdáid miatt"

Most már értem miért nem tetszik nektek Bayer, mert pont olyan trágár, mint ti...

"„hatályos alkotmány NEVE alaptörvény”
Tehát nem alkotmány"

Tehát alkotmány. Soroljak neked országokat, ahol NEM hívják alkotmánynak az alkotmányt?

GNDL 2016.08.23. 16:03:45

@a BircaHang Média szerk.: Az hogy ennyire ostobának tetteted magad, és még azt sem érted amit saját magad idézel, ami tényleg a röhej kategória így ebben a formában, hidd el nem nekem kellemetlen... de az összefüggéstelen bullshitre amit itt újra összehordtál csak ugyan azt tudnám írni amit fentebb is, hiszen cáfolni semmit nem tudtál eddigi véleményeimből.

Amennyiben pedig nem ostobának tetteted magad hanem valóban ennyire félkegyelmű vagy, az meg főleg nem nekem kellemetlen, de remekül demonstrálod, hogy milyen alacsony értelmi szint kell ahhoz, hogy valaki hozzád hasonlóan fideszes szavazó legyen...

Szokták mondani, hogy mindenki fideszesnek születik, de van aki végól kijárja iskoláit... és ennél jobban nem tudnám összefoglalni azt az ámokfutást, amit itt fentebb rendeztél. :)

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.23. 16:11:07

@GNDL:

Én vagyok az ostoba, aki érvel, míg te vagy az okos, aki soha nem képes érveket hozni?

Pazarolják rád a pénzt a gazdáid, csak röhejessé teszed őket mint bérkommentelő. Olvassa a debil butaságaikat, trágárkodásaidat, hisztizéseidet az átlagember és egyetlen gondolata "csak ezek a félkegyelműek ne kerüljenek ismét hatalomba, akkor inkább az Orbán"...

A röhej az, hogy nem a Fideszre szavaztam tavalyelőtt...

GNDL 2016.08.23. 16:14:12

@a BircaHang Média szerk.: Pont erről beszélek, hogy olyan ostoba vagy, nem csak érvelésre képtelen, de még azt sem érted amit saját magad idézel... a rossz buta vicc kategória vagy, már komolyan gondolkozom azon, hogy ennyire biztosan nem lehet hülye valaki, te csak így akarod lejáratni a fideszeseket. Akkor nagyon jól csinálod, tényleg mesteri... :)

Hun Félix 2016.08.23. 18:00:41

Egy hatalmát/befolyását/jelentőségét vesztett csoport cselekedete. Ez így van.

Robinzon Kurzor 2016.08.23. 22:08:54

Pásztory Dóra mondjuk elég jól megfogalmazta.
Nem is tud vele egyebet kezdeni a Mandiner úri törzsközönsége, mint lekurvázni.

Gazda Albi meg bepucsított, azt játssza, hogy inkább nem mer odanézni és így látszólag jogosan értetlenkedik.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.08.23. 22:19:04

"...már több halott is visszaadta. (...) ...kezd a sztori X-aktásodni..."

Robinzon Kurzor 2016.08.23. 22:46:17

@bbjnick:

Valamibe muszáj kapaszkodni.
Hogy ebbe sikerült, az egyszerre minősít téged is, meg az ügyet is, amit védeni próbálsz vele.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.08.23. 23:10:48

@Robinzon Kurzor:

Mit kellene védeni? Azokat, akik Bayer lovagkeresztjén felháborodnak, de amikor Marjai József (MSZMP KB-tag, a Minisztertanács elnökhelyettese) vagy Fekete János (MNB elnökhelyettes) elvtársakat, mindketten sokat próbált elvtársak, a negyvenes évek végétől főkáderek (Rákosi alatt mindketten már főosztályvezetői pozícióban voltak különböző minisztériumokban) nemhogy kiskereszttel (lovagkereszttel), de egyenesen középkereszttel tüntették ki meg sem rezzentek? Azokon szerintem semmi védeni való nincs. Azok szimplán hülyék vagy hazugok.

Robinzon Kurzor 2016.08.23. 23:22:52

@bbjnick:

Pont erről van szó: Bayer lovagkeresztjét az legitimálja, hogy Marjai is kapott, TEHÁT akkor Bayer is kaphat. (Hogy Bencsik és Stefka Kádárék seggét is ugyanolyan lelkesen nyalta, mint most Orbánét, és nekik onnan is megvan a seggnyalásért járó plecsnijük, az például téged zavar?)

Bayer lovagkeresztje mellett az szól, hogy mi szól azok ellen, akik szót emeltek ellene.

Valójában egy klasszikus medencébe hugyozós dramaturgia van és ebben a jelenetben Bayer kitüntetése a trambulinról hugyozós momentum.

De Pásztory pontosan leírja, az ő érveivel kellene vitatkozni, és esetleg mellétenni egy olyan teljesítményt is, amit ő már letett az asztalra.

GNDL 2016.08.23. 23:37:55

@Herr Stacheldraht Leger: Most akkor erre kiverted? És, sikerült?! :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.08.23. 23:40:34

@Robinzon Kurzor:

Hantázol, Boborján!

Egyébiránt, azt a szegény kislányt belerángatni ebbe a szargyúrásba nagyságrenddel nagyobb aljasság volt, mint Bayernek ilyen pléhpofával nekimenni.

GNDL 2016.08.23. 23:44:27

@bbjnick: „Azokon szerintem semmi védeni való nincs.”

Ha most elkezdeném sorolni, hogy hány MSZMP apparatcsik van a Fideszben, sőt, a kormányban, sőt kezdve Matolcsyval vagy Kövérrel, és a fideszes egykori három per akárhányas nettó hazaárulókról nem is beszélve akik közül egy még ma is rendészeti államtitkár, vagy volt külügyminiszter, akkor még reggel is itt ülnék, mert egy igen nagy részük a legelvetemültebb hithű exkomcsi a fideszes elvtársaknak...

És, akkor most tömeges öngyilkosságot követtek el? Vagy úgy vélitek hogy az MSZP komcsijai nem olyan Nagy Magyar Hazafiak, mint a Fidesz retkes komcsijai?

Azt vegyétek már észre, seggfejek, hogy ti sem vagytok mások, vagy jobbak, sőt... ma már jóval több az exkomcsi a Fidesz-KDNP környékén mint az MSZP környékén, és ha ez még nem lenne elég, hát akkor még gecibbek, arcátlanabbak és gátlástalanabbak is vagytok náluk.

Akkor komcsizzál bazmeg, ha már tudod védeni a hátadat... de egyelőre ebben a témában jobb ha ti nagyon mélyen kussoltok.

GNDL 2016.08.23. 23:49:01

És most már tényleg ott tartunk, hogy több mint 70 tiltakozó Bayerrel szemben nem ér el Orbánig...

Nem gondolkoztatok el még azon, hogy a miniszterelnökötök tényleg egy a nyilvánvalóan erős gyógyszereitől tökéletesen szedált állapotban lévő elmeháborodott faszfej? :)

Mikor is adott utoljára ellenzéki sajtónak interjút Orbán? 6-8 éve? Nem engeditek felügyelet nélkül messzire, vagy mi a fasz van ezzel a szotyis paraszttal? :)

annamanna 2016.08.24. 00:49:43

@MikeBoy: Amit írsz, abból számomra semmi sem érthető.

@GNDL: "uniós források nélkül egy fűszálat nem lehetne keresztbe tenni az országban"

Na ez az alapvető probléma, egy olyan torzulás a világban, amit már észre sem veszel, pedig okos vagy.
A torzulás az, hogy a munka fogalma alá számodra csak az tartozik, amiért valaki pénzt kap. Pénz nélkül semmit sem lehet csinálni, még egy fűszálat sem lehet arrébb tenni. Ha nem fizetik meg, akkor a fűszál nem lesz arrébb téve, ha megfizetik, akkor oda lesz rakva, ahová a pénzzel rendelkező mondja. Ez a munka.
Csakhogy a munka egyáltalán nem ez. Talán könnyebben érthető, ha a munka szót feladatokra cserélem. A világ elképesztő mennyiségű feladatokkal van tele, amik arra várnak, hogy valaki elvégezze őket. A feladat szó nincs olyan szoros összefüggésben használva a pénz szóval, mint a munka. A feladatok nem arra várnak, hogy valaki megfizesse az elvégzésüket, csak arra, hogy valaki elvégezze őket. A feladat az irányítással, főnök-beosztott viszonnyal sincs olyan szoros összefüggésben, mint a munka. Feladat: látod, hogy arrébb kéne tenni a fűszálat. Fogod és arrébb teszed. Vársz érte pénzt? Nem. Megvárod, amíg valaki felszólít, hogy tedd arrébb? Nem. Képes vagy magadtól is észrevenni, és képes vagy magadtól is végrehajtani ezt a feladatot? Igen.
Ha nem kapsz érte pénzt, föl sem merül benned, hogy most épp munkát végeztél.
Mi a különbség aközött, amikor magadtól, pénz nélkül hajtasz végre egy feladatot, vagy amikor felszólításra végzed el ugyanezt a munkát, és pénzt vársz érte?
A fűszál ekkor is meg akkor is arrébb lett téve.
Ha nem kapsz érte pénzt, te osztod be, hogy mikor, hogyan és hová rakod a fűszálat. Ha pénzt kapsz érte, mások mondják meg neked. Szerinted melyik verzió jobb?
Tegyük fel, hogy nem fűszálról van szó, hanem írásról. Az egyik esetben senki nem mondja meg neked, mit írj. Te magad döntöd el, mit, mikor, hogyan, kinek írj. Ahogy épp jólesik. A másik esetben megrendelik, hogy milyen paramétereknek feleljen meg az, amit írsz. Mikor leszel felszabadultabb, kreatívabb, ötletesebb, nyitottabb, kedvesebb, viccesebb, lazább? Valószínűleg akkor, ha senki sem szól bele abba, hogy mikor és miről írj, hanem csakis saját jószántadból ragadsz tollat vagy billentyűt.

Ez most azért is konkrétan ide tartozó dilemma, mert pontosan egy író megítéléséről van szó: "És pontosan ez az, amiért dühös vagyok rá. Másfél évtizeddel ezelőtti cikkeit nem csak azért érdemes olvasni, mert jók - hanem, azért is, mert összehasonlítva azokkal, amelyek manapság kijönnek a billentyűzetéből, egy félelmetes és igen tanulságos visszafejlődés-történet rajzolódik ki előttünk. A kemény szókimondástól így lehet eljutni az öncélú prosztó trágárságig, az ügy melletti elköteleződéstől a zselégerincű szolgalelkűségig, a bátran vállalt konfliktusoktól az éjsötét pártfanatizmusig, az őszinte felháborodástól a megrendelésre felhorgadó kannásborszagú böffenetekig." alfahir.hu/lovagkor

Mit lát Balogh Gábor problémának Bayer Zsolt írásaiban? Azt, hogy ordít róluk, hogy megrendelésre készülnek. "megrendelésre felhorgadó kannásborszagú böffenetek" Íróként épült le Bayer, mert nem azt írja, amit szeretne, amire magától képes volna, hanem azt, amit elvárnak tőle. És az, aki korábban rajongott érte, most úgy fogalmaz: "Piszkosul haragszom rá."

A pénzért való munkavégzés nem az a feladatvállalás, amire valóban szükség volna. A pénzért való munkának és a feladatoknak nem sok közük van egymáshoz. A feladatok felvállalását és teljesítését a leginkább pontosan a pénz akadályozza.
Ha Bayer egy fillért sem kapna a szövegelésért, valószínűleg akkor is írna (hiszen tényleg tehetséges); de biztos, hogy mást, mint így.
Karinthy rettenetesen szenvedett amiatt, hogy pénzért kell írnia, biztos volt abban, hogy ha nem kellene pénzt keresnie, sokkal jobbat és mást írna, esze ágában sem volna idióta krokikat gyártani.
Emlékezz Madách falanszter színére, ahol Ádám felháborodik azon, hogy zseniális művészeket lát "dobozolni", értelmetlen, megalázó, semmirekellő munkát végezni, csak mert erre utasították.
Az embernek arra van szüksége, hogy felnőjön, autonóm felnőttként viselkedjen. Aki felnőtt, az magától is el tudja dönteni, hogy mit és hogyan akar csinálni. Nem kell utasítgatni.

Gondolj abba is bele egy csöppet, hogy működik a kereszt-visszaadás. Az első öt emberről még el tudom képzelni, hogy valóban saját maguktól horkantak fel, és önként dobták vissza a kitüntetést. Az összes többit a csordaszellem hajtja. Nem akar kimaradni a buliból, esetleg rátelefonáltak, hogy léccike, te is csatlakozz, jó buli lesz. Akárhogy is, a lényeg, hogy nem autonóm módon cselekszenek, pláne akkor biztos ez, amikor halott ember családja intézkedik a halott nevében. Nincs joguk hozzá, ezt nem tehetnék meg, ha tiszteletben tartanák a személyiséghatárokat. Nem tartják tiszteletben. Ranschburg Jenő biztosan nem adná vissza, mert nem volna hajlandó hisztériázni. A hiszti nem méltóságteljes és nem férfias.

GNDL 2016.08.24. 01:22:41

@annamanna: Ha ez lenne a válaszod arra a kérdésre hogy "mennyit is lehet nálatok keresni" akkor tökéletesen lövésed sincs arról, mi a baj Magyarországgal... ;)

picur3ka 2016.08.24. 01:57:32

Nem olvastam a hsz-okat, de nyilvánvalóan naív vagy álnaív a poszt maga is. A zsidók, mint rendkívül rasszista, kirekesztő társaság, mindig cirkuszolnak, ha nekik nem tetsző kap bármit. Senki más nem kaphat semmit, csak ők. Pont.

annamanna 2016.08.24. 02:02:55

@udvaros: "Szerénység, önkritika, éleslátás, bölcsesség: kiváló erények."

Ahogy mondjuk Ranschburg is viselkedett.
Ranschburgnak kifejezetten fontos témája volt a férfiasság, ő teljesen biztos, hogy nem venne részt ebben a komédiában, ha élne. Rosszul esett neki, hogy Magyar Bálinték nem tartották méltónak arra, hogy megkérdezzék a véleményét oktatásügyben (ő mesélte egy olyan előadáson, amit szdsz-esek szerveztek). De nyilvánosan nem hápogott miatta. Most pláne nem tenné.
A bandázás, a csordában való sodródás nem felnőtt viselkedést jelez, és ki tudná ezt jobban, mint Ranschburg. Nem adna vissza semmit, és nem ajvékolna Bayer miatt. Soha nem volt jellemző rá az ajvékolás.
Tiszteletlenség a halála után a nevében intézkedni. Pláne, hogy ő aztán egyáltalán nem volt pártos, tartotta magát ahhoz a József Attila-i elvhez, hogy "egész népemet fogom, nem középiskolás fokon, taní-tani".
Most is közmegbecsülésnek örvend, genyóság széthúzásra, megosztásra, uszításra felhasználni a nevét.

@Jean Sol Partre: "Ha a hatalom bármilyen szarházit megbecsül, akkor a megbecsülése nem ér semmit.
Ez eddig is így volt, de ők csak most jöttek rá."

Szerinted mire jöttek rá? Ezt a két szöveget érdekes összehasonlítani:

"A kétezres évek elején 18-20 éves koromban nem volt olyan Bayer publicisztika, amit el ne olvastam volna. A Tündértemetőt az elmúlt negyedszázad egyik legjobb novelláskötetének tartom, (...) gyönyörű, szépirodalmi igényű szövegeinek hatását. Az „Új moralisták, farizeusok” című cikkgyűjteménye a mai napig ott pihen a könyvespolcomon, néha le is emelem – hogy emlékezzek rá, milyen újságíró szerettem volna lenni akkor, amikor Bayer Zsolt ezt írta." alfahir.hu/lovagkor

"A Tündértemető talán legjobb darabja a „hogyan nyertem meg az osztályharcot?” című szöveg. Itt éppen a „fosás” problémája vezet el minket ahhoz a katartikus felismeréshez, hogy még a legnagyobb sznobok is emberek és bele tudnak egy egészségeset harapni a barackba. (Spoiler: nem a sznobok „fosnak”, hanem Zsolt találja szembe magát ezzel a nagyon is emberi kihívással).

A könyvben egyébként az Isteneknek sokszor van módjuk sírni a gyönyörűségtől.

A Tündértemető ugyanis a nagyotmondás könyve.

Ebben az értelemben biztos hogyegyenes út vezet a korai Bayer Tündértemetőjétől a nagy felháborodó kései Bayer „kurvaanyátok-világáig”. Az érdligeti mozi első sorából a hátsóig. Ahol Zsolti csibesárga rövidnadrágban, ölében a nagyot terpesztő, felhúzott szoknyájú Keglovics Margittal nem szűnve ontja politikai iránymutatásait.

Megállj Zsolti, tizenöt év múlva kikacaglak."
888.hu/article-gfg-olvasonaplo-bayer-zsolt

Ez utóbbi szöveget GFG írta. Neki ez a véleménye Bayer Zsoltról. Elgondolkoztató, nem?

A lovagkereszt-botrányból valakik hasznot húznak, ez evidens, csak az a kérdés, kiknek jön jól.
GFG vitriolos szövege után sajnos nem tudom elhessegetni magamtól a gondolatot, hogy a botrány értelmi szerzője akár egy belsős is lehetett, aki valamiért elirigyelte Bayer népszerűségét és íráskészségét (a pénz nem helyettesíti a tehetséget).

Persze ha már irigység, akkor akár Gyurcsány is irigykedhet Bayerra, hiszen ő is azt ígérte tíz évvel ezelőtt, hogy "írok majd kibaszott jó könyveket a modern magyar baloldalról."
Na de hol vannak azóta ezek a kibaszott jó könyvek? Annak a megírásához tehetség is kell ám. És Bayer alpári stílusa biztos, hogy bejön Gyurcsánynak is.
És lám, Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció alelnöke is visszaadta a lovagkeresztjét, tehát ők is benne vannak a buliban.

Remélem, mandineresek nem kapnak kitüntetést a közeljövőben.

@GNDL: Szerintem meg te mindennek tudod, mi az ára, de semminek nem tudod, mi az értéke.
Ha nem ismered valaminek az értékét, ha nem értékeled, akkor megveted. Ez olyan alapvető probléma, ami miatt mindegy, milyen megoldást javasolsz Magyarország problémáira. Hiszen megvetsz mindent, a mindenbe beleértve magadat is.
Meg kellene tanulni értékelni az életet, önmagadat, a világot, (Istent). Ez nagyon hiányzik abból, amiket írsz. Amit nem értékelsz, azt nem tudod megjavítani, mert lehetetlen, hogy tisztán és helyesen lásd. Amit megvetsz, azzal kapcsolatban előítéleteid vannak, amik alapvetően hamisak. És a hamis előítéletek akadályoznak meg abban, hogy rájöjj a megoldásra. Zseniálisan okos is lehetsz, ha előítéletekből indulsz ki, soha nem jutsz el a megoldásig. Már eleve a problémát sem látod tisztán, és nem tudsz jó kérdéseket feltenni.
Biztosíthatlak, hogy nem a pénzhiány az ország alapvető problémája, hanem Isten ismeretének, hitének, tiszteletének, félelmének a hiánya.

"még gecibbek, arcátlanabbak és gátlástalanabbak is vagytok náluk"

Oké, oké, oké, elhisszük. Néha egy kicsit próbálj meg lazítani. Kicsit viccelődj. Legalább próbáld meg, mint ez a szaki: www.facebook.com/RussianLounge/videos/1784350008488914/?pnref=story
Igaz, hogy nem jött össze neki, hogy vicces legyen, de legalább megpróbálta.

annamanna 2016.08.24. 02:39:52

@picur3ka: Nos igen, sajnos, ezt most találtam: 444.hu/2016/08/23/orban-viktornak-es-ader-janosnak-nincs-mas-valasztasa-mint-hogy-azonnal-visszavonja-bayer-zsolt-kitunteteset
És akkor mi van, ha nem vonják vissza? Háborút indít a Holokauszt Múzeum Magyarország ellen?

@GNDL: Vagy vegyél példát nőkről. Nem kell mindent túlkombinálni, a hülyeség néha boldogít. 444.hu/2016/08/23/udvozoljetek-uj-urnotok

444.hu/2016/08/23/marsi-aniko-rohogogorcsot-kapott-a-tenyekben

www.youtube.com/watch?v=k8Fvy-0HXQ8

Herr Stacheldraht Leger 2016.08.24. 02:47:59

@GNDL: sőt, bekenem magam baracklekvárral és közétek fekszem, aaaaaaaaaaaaaaaah

2016.08.24. 08:27:05

@GNDL:

"És most már tényleg ott tartunk, hogy több mint 70 tiltakozó Bayerrel szemben nem ér el Orbánig..."

Bitztos? :)
index.hu/belfold/2016/08/24/bayer_zsoltban_felmerult_valami/

2016.08.24. 08:31:52

@annamanna:

"Amit írsz, abból számomra semmi sem érthető. "

Komolyan mondom megsajnáltalak.
Ennél szánalomra méltóbb beismerése annak, hogy szétszedtek egy beszélgetésben szerintem nincs.
Csak a kedvedért a pirézről magyarra váltok, hátha azon a nyelven beszélsz. ;)

Jean Sol Partre 2016.08.24. 09:59:20

@bbjnick: "Hantázol, Boborján!"

feltört a kognitív disszonancia?

Bell & Sebastian 2016.08.24. 11:37:35

@bbjnick: Nem megmondtam, hogy a vészkorszakot fogják belelátni, ha elég kitartóan rejszolnak rá? És lőn igazam, mára már eurovíziója is támadt egy felhorgadtnak.

2016.08.24. 11:40:15

@gyalog.galopp:

Ember!
Neked mi van az agyad helyén?

"Még egyszer, aki valami teljesítményért kapott díjat elfogadta, azután visszaadja, az utólag elismeri, hogy nem érdemelte meg.
Ez az én álláspontom, szubjektív véleményem, ezt nem nekem kell igazolni, vagy cáfolni."

Ki a bánatot érdekel, hogy neked mi a szubjektív álláspontod egy ember cselekedetének motivációjáról, amikor maga az ember elmondja, hogy mi motiválta? Ekkora hülyét hogyan hordhat a föld a hátán? :D

gyalog.galopp 2016.08.24. 11:47:27

@MikeBoy:

Aha, a motiváció legitimálja a cselekedet, ez igen izgalmas, a világ összes diktatúrája ezt vallotta, vallja, a jegyzett ideológiától függetlenül.

Jean Sol Partre 2016.08.24. 11:48:36

@Bell & Sebastian: milyen nickváltás?

Robinzon Kurzor 2016.08.24. 11:54:53

@bbjnick:

Még nem ért le a négy kevert, amikor tegnap este géphez ültél, ezért egy egészen rövid időre úgy tűnt, hogy lehet értelmes vitát folytatni veled.

Az a lány százszor, ezerszer többet tett le a közös asztalra, mint amit te valaha is fogsz és ezért van is mire gerincesnek lennie.

És ez téged láthatóan baromira zavar ...

Bell & Sebastian 2016.08.24. 11:56:21

@Jean Sol Partre: Azt én honnan tudjam, ki itt az igazi Boborján?

Jean Sol Partre 2016.08.24. 12:02:07

@Bell & Sebastian: biztos ami biztos, se bbj, se kurzor nem én vagyok. Csak észrevettem, hogy bbj terel, ami akkor szokása, mikor rájön, hogy a másiknak van igaza.

Bell & Sebastian 2016.08.24. 12:12:01

@Jean Sol Partre: Vagy rég kinőtt a dedóból, ami egy hihetőbb verzió.

Jean Sol Partre 2016.08.24. 12:21:35

@Bell & Sebastian: nyilván kinőtt, de ez nem érv és nem igazolja az állítását.

Robinzon Kurzor 2016.08.24. 12:29:59

@Bell & Sebastian:

Sebikém, ha már ilyen bátran boborjánozol, akkor vajon ahhoz van-e vér a pucádban, hogy elismételd a Nagy Midway Baromságot?

Hogy ti. szerinted a japánok ott, Midwaynél direkt feláldozták az ócskavasat, amikor elveszítették a csapásmérésre alkalmas hordozó flottájuk kétharmadát (beleértve a harci gépeket) és gyakorlatilag az összes harcedzett pilótát.

Na, rajta Boborján, bátran, hadd röhögjön rajtad mindenki!

Robinzon Kurzor 2016.08.24. 12:33:01

@Jean Sol Partre:

Sebikém nyilván magából indul ki (mi másból), ezért azt feltételezi, hogy összesen ketten kommentelnek a Mandinerre: aki nem az ő valamelyik nickje, az mind ugyanaz az egy ember.

Hogy nem mindenki pszichiátriai beteg, mint ő(k), az fel sem tud merülni benne.

annamanna 2016.08.24. 12:41:50

@MikeBoy: Tudom, hogy te is felsőbbrendű piréz vagy, és a pirézek logikáját csak más pirézek érthetik, azok a gójok számára egyszerűen az elmebetegség tüneteinek tűnnek.
De téged ne zavarjon, hogy a gójok számára szimplán hülye vagy - a te felsőbbrendű eszed járását csak más kiválasztottak tudják értékelni. Azért is jár nektek minden díj.

2016.08.24. 12:51:28

@gyalog.galopp:

"Aha, a motiváció legitimálja a cselekedet"

OMG! :D
Te úgy tisztában vagy a szavak jelentésével, meg azzal, hogy itt miről beszélünk?
Komolyan ez már rettenetesen szánalmas öregem amit művelsz.
Arról beszélünk, hogy MIÉRT tették és nem arról, hogy LEGITIM-E?
Megpróbálhatsz terelni, de itt ez nagyon nehéz lesz öregem.

2016.08.24. 12:53:49

@annamanna:

Figyel ide! Kapituláltál és ennyi.
Tolhatod a szánalmas hülyeségedet tovább, de engem már ez nem érdekel sajna....

gyalog.galopp 2016.08.24. 13:45:59

@annamanna:

Ugyanmá , egy kis nyelvgyakorlat, semmi más, a mondanivaló szóra sem érdemes.

annamanna 2016.08.24. 14:59:53

@GNDL: Az alábbi képpel remélem, érthetőbbé válik ez a mondat: "Biztosíthatlak, hogy nem a pénzhiány az ország alapvető problémája, hanem Isten ismeretének, hitének, tiszteletének, félelmének a hiánya."

4cdn.hu/kraken/image/upload/s--4ZPPa-qG--/c_limit,w_1160/6tyi1o74ZcXf1FQkks.jpeg

"Kevéssé ismert, hogy a háborúval fenyegetett Dél-Korea a legkeresztényibb ország az egész ázsiai kontinensen. A közel ötvenmilliós lakosság negyvenkilenc százaléka aktív keresztény. Észak-Koreában viszont üldözik a hívőket."
"Ilyen arányú és gyorsaságú növekedés az egész világon példátlan a kereszténység modernkori történetében – tudtuk meg Tari Zoltán Korea-kutatótól"
"1953-ban lezárult háború után a megosztott ország mindkét felén rendkívül nagy nyomor és szegénység lett úrrá. Az elszegényedett déli lakosság kereste a lelki és fizikai megújulást. Ebben a történelmi háttérben kezdte meg a buddhistából megtért Yonggi Cho a tevékenségét."
"a jelenlegi miniszterelnök is gyülekezeti tag, megtért hívők ülnek – az éppen háborúra készülő – hadsereg vezérkarában, a koreai központú, globális világcégek (többek között a Samsung, a Hyundai) igazgatósági tanácsaiban."
mindennapi.hu/cikk/kulfold/koreai-keresztenyek-a-haboru-kapujaban/2010-11-28/543

annamanna 2016.08.24. 16:01:38

Elolvastam, amit Ranschburg Zsuzsa írt: mandiner.hu/cikk/20160824_az_elhunyt_ranschburg_jeno_keresztjet_is_visszaadtak

Két (amúgy pont zsidó származású) híresség felesége jutott eszembe.
Az egyik Böhm Aranka, Karinthy neje:
"1944. július elején azonban Zalaegerszegről Birkenauba deportálták.
„A legnagyobb magyar író özvegye vagyok!” – ordibálta a zalaegerszegi pályaudvaron, de helyzetén ez sem segített." www.strassertibordr.hu/index.php/eletut-mas-kep-pen/3-apro/apro/414-bohm-aranka

A másik Gyarmati Fanni, Radnóti neje:
"Radnótiról nem írt, valamint a férje nevét felvett intézmények ünnepségein sem jelent meg, csupán a hagyatékhoz kapcsolódó ügyek intézésével foglalkozott." hu.wikipedia.org/wiki/Gyarmati_Fanni

Hogy a két nő milyen szerepet játszott a férjeik életében, az részletesebben nem ide tartozik. Mindenesetre nem tartom egészségesnek az ősökbe, rokonokba való kapaszkodást, a klánszemléletet. Ez valahol az egyéniség határainak olyan fokú elmosása, ami szerintem egyszerűen nem egészséges és nem etikus.
A halott "újrahasznosítására" a legrémesebb példa az angol királyi család, akikről köztudott, hogy az élő Dianát nem bírták elfogadni, bezzeg a halála után állandóan felidézik a "szellemét": royal-fans.com/wp-content/uploads/2016/06/Catherine-Duchess-of-Cambridge-Prince-George-and-Princess-Charlotte-In-Buckingham-Palace-Balcony-The-photos-are-uncannily-similar-Photo-C-Instagram.jpg

Ez a téma persze messzire vezet, az Arany János-i "gondolta a fene" megjegyzéstől a történelmi emlékezet állandó újraaktualizálásáig és tovább.

Az alapvető probléma ezzel, hogy nem tisztázott a felelősségvállalás kérdése. Ha valamire azt mondom: "én csak azért csinálom ezt, mert ő is ezt csinálta volna", akkor mosom kezeimet, hiszen a döntést nem is én hozom.

Szép példája a halott akaratának teljesítése kontra önrendelkezés dilemmájának a Kőszívű ember fiai, ahol Baradlayné a férje halála után úgy döntött, minden fia azt kezd az életével, amit akar.
A másik szép példa ugyanerre a dilemmára a Hamlet.

Nehogy már a befőtt tegye el a nagymamát.
"Mi az ami nekem jár?
A szám."
www.youtube.com/watch?v=brckh3BmBM0

gyalog.galopp 2016.08.24. 16:30:57

@annamanna: Ranschburg életműve számomra nem annyira csodálatos, de amit írtál, azzal egyetértek.

Jean Sol Partre 2016.08.24. 17:34:03

@annamanna: egyetértek. A felelősségvállalás kérdése mellett ott a másik, a dicsőség kérdése. Amikor nem csak a felelősséget tolod a múltra (és annak szereplőire), de a dicsőséged is csak örökölt. Ebből születnek a remek történelem hamisítások.

S=klogW 2016.08.24. 17:56:50

@annamanna: az angol királyi család - másként hogy épült volna fel a birodalom - (hulla)rablók (is)

S=klogW 2016.08.24. 18:31:14

@annamanna: @S=klogW:

ugyanakkor magát ezt a fotót ilyen kontextusba állítani marhaság:

miben jelenjen meg a hercegné, nejlonotthonkában hajcsavaróval? vagy pucéran?
a gyerekeit meg dugja el?

a kalap pedig hagyományos női viselet a királyi családban

Robinzon Kurzor 2016.08.24. 19:43:10

@Bell & Sebastian:

Na, mi van, megint elbújtál a semlegesnemű budiba?

És mondd, mennyire szar érzés ilyen sefiú-selány neutronnak lenni?

Hogy meg sem mered ismételni, amit nagy pofával állítottál, hiszen már pontosan tudod, mekkora faszságot mondtál...

De ahhoz meg zéró az önbecsülésed (naná, mitől lenne neked olyanod), hogy elismerd: tudatlanságodban ordas nagy faszságot állítottál.

Szánalmas kis senki vagy és ez ilyen helyzetben egyértelműen kiderül: saját magadat sem mered felvállalni ... csak lapítani mersz vagy terelni.

annamanna 2016.08.24. 21:20:36

@Jean Sol Partre: Persze. De kiemelhetem a lopást is, mint a jelenség lényegét. Elvenni azt, ami nem az enyém, ami engem valójában egyáltalán nem illet meg.
Itt följebb említettem Böhm Arankát, róla jut eszembe egy sztori: szemlét tartott a szekrényében, és kijelentette, hogy abban az évben felújítja a ruhatárát és nagy bevásárlásokat fog tartani. Karinthy megkérdezte tőle, hogy mégis miből fogja finanszírozni az új ruhatárát? Hát majd magát fogom hajtani, hogy minél többet írjon, hogy nekem legyen pénzem ruhára - volt a válasz. Logikus, nem?
Annyira átszövi az életünket ez a szemlélet ("Együtt sírunk, együtt nevetünk, ugye, Arankám?"), hogy eszméletlenül sok esetben föl sem tűnik, hogy átmentünk a záróvonalon, és már olyan területen járunk, ahol nem volna jogunk lenni, azt a földet tapossuk, ami nem a miénk. ("Vedd észre, nem vagy te egy honfoglaló tatár./ A kerítés nem csak jelkép, az a telekhatár...!" www.youtube.com/watch?v=8phTawA-NIA )

Itt még a washingtoni Holokauszt Múzeumnak is joga van beleszólni abba, hogy Orbánék kit tüntethetnek ki. Itt még a holtakat is csatasorba állítják, hogy küzdjenek a szent világszabadságért!
Na persze Orbán sem jobb a Deákné vásznánál, ő is rengeteg minden fölött rendelkezik, amihez valójában nem volna joga. De ennek a kitüntetésnek az adományozásához speciel a kormánynak van joga, ebbe senki más ebbe nem pofázhat bele, oszt slussz. Aki ebbe nem törődik bele, az átmegy a záróvonalon.

@S=klogW: Nézd meg jobban a képet, még a fülbevaló is koppintás, ahogy a kalap formája is. De ha ez nem elég, akkor nézd meg ezt a képet: img2-1.timeinc.net/people/i/2015/news/150629/prince-william-3-800.jpg A gyereknek még az utolsó ruhafodra és gombocskája is ugyanolyan.
Az egész életüket megpróbálják újrajátszani, a képbeállításokat lemásolni. Na persze egyáltalán nem a Diana iránti tisztelet motiválja azt, hogy mindent igyekeznek kopírozni, sokkal inkább az, hogy ezt az ostoba lotyót próbálják meg eladni újratöltött "Szívek hercegnője"-ként. Pedig kurvából nem lesz szalonna. Akármit csinálnak vele, attól ez a balfék még egy utálatos, jellemtelen, hiú szörnyeteg marad. Közönséges, lusta és féleszű, rongyrázó, beképzelt, koravén hisztérika. Egy pattanás a világ seggén.

annamanna 2016.08.24. 21:53:34

@S=klogW: ezt a linkedhez, plusz Bayer védelmében:

"A nyugati krónikás bámulattal adózott lovagjaink teljesítményének, s nem bírta ki, hogy ne örökítse meg velőtrázó csatakiáltásukat, ami betűhív átírásban így fest: „Wezteg kwrwanewfya zaros nemeth, iwtattok werenkewth, ma yzzywk thy werthekheth.” És így hangzik: Veszteg kurvanőfia szaros német, ittátok vérünket, ma isszuk ti véreteket!"

"Luxemburgi Zsigmond korából, 1429-ből származik egy összeírás, melyben szerepel továbbá „Georgius Polczonzaro dictus” (Polczonszarónak nevezett György), akinek ragadványneve az első írásos bizonyíték a pottyantós budi használatára Magyarországon."

"A szintén megemlített „fasz” kifejezés eredete bizonytalan, finnugor származását valószínűsítik. Első írásos előfordulása szintén egy kedves ragadványnév, egy 1370-es összeírásból: „Ladislaus dictus lagfazou” (Lágyfaszúnak nevezett László).

Ennyi ismerettel felvértezve végre nekivághatunk a középkori Budának."

"Tizenkét hasonló kifejezés után pedig következik az első társalgási párbeszéd-minta, ami nem más, mint:

- hol vret (Hol urad?)
- Bassnement (B…ni ment.)"

"Nem kerteltek hát eleink. A kor megítélése szerint nem beszéltek ők csúnyán, csak éppen szerették néven nevezni a dolgokat. Az örökség pedig, amit reánk hagytak, kötelez. Éppen ezért töltött el oly nagy örömmel a múlt héten, amint a Népliget autóbuszállomás felé haladva észrevettem az aluljáróban azt a néhány tucat átszellemült tekintetű fiatal nyelvápolót, akik vitézlő zöld-fehér öltözetben, kórusban skandálták az ősi rigmusokat: „B…átok az anyátok ”, „Faszszopók!”, „Kurva anyád büdös román, hej, hej!”
Szememet behunyván szinte magam előtt láttam Nagy Lajos királyunk rendíthetetlen taljánverő seregét, a Zsigmond korabeli lebujt, melyet tudós nyugati deákok látogattak, vagy az európai zenetörténet legnagyobb magyarul szitkozódó alakját. Magával ragadó, csodálatos érzés ez, a történelmi folytonosság varázsa. Bizony, több mint ezer éve bazmegolunk a Kárpát-medencében."
nyelvesztelen.blog.hu/2008/12/15/bestia_curvafia

S=klogW 2016.08.24. 22:16:37

@annamanna:

és ott vannak még Janus Pannonius hasonló szóhasználatú, középiskolában nem oktatott művei is

S=klogW 2016.08.24. 22:20:57

@annamanna:

a nyilvánosságnak szánt fotók nyilván megkomponált fotók

és ép ez az, nem egy konkrét korábbi képre akarnak hasonlítani, hanem van egy bevált kompozíció, amit újra meg újra alkalmaznak

tehát az előbbi képpárra visszautalva, nem Lady Diana emlékét akarták PRcélra használni, de ezt bizonyítja az is, hogy nem csak LD fotójának kompozíciója van lemásolva (pontosabban újra felhasználva)

annamanna 2016.08.25. 00:00:04

@S=klogW: Bezzeg a mai műfordítók! index.hu/kultur/cinematrix/2016/08/23/lassits_focsodor_az_ilyen_tuti_bukszak_nem_flangalnak_pasi_nelkul_szinkronszavak/

Nézd, a ruhák vannak lemásolva, és tricsillió helyen erőltetve a Diana-Katalin párhuzam. www.google.hu/search?q=Diana+Kate&espv=2&biw=1600&bih=799&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ved=0ahUKEwiL_-CmhNvOAhUGCCwKHTqbCWcQsAQIGQ

Pedig a kettő úgy aránylik egymáshoz, mint az igazgyöngy a bizsuhoz. Katalin üresfejű, lélektelen, közönyös, rideg, lusta és ostoba.
Isten malmai lassan őrölnek, de a végtelenségig egyetlen hazugságot sem lehet fenntartani. Egyszer majd csak kiderül, kiknek állt érdekében ezt a nyomorult hisztérikát a világ pofájába tolni.

picur3ka 2016.08.25. 02:25:52

@Robinzon Kurzor:

"ezért azt feltételezi, hogy összesen ketten kommentelnek a Mandinerre"

Ez kb. igaz is.

picur3ka 2016.08.25. 02:30:04

@annamanna:

Nem kell felizgulni. Hadban állunk az usákokkal, ahogy van, soha vissza nem vonták, tehát jogilag érvényben van. Nem kell megüzenni sem.

(megfogadtam, hogy magával nem állok szóba, van ez a hibám, hogy el szoktam ezt felejteni, maga egy erkölcstelen senki)

picur3ka 2016.08.25. 02:32:33

@Herr Stacheldraht Leger:

Micsinálsz?

Nem érdekel, csak fucsállom...

annamanna 2016.08.25. 02:37:23

Elolvastam Gazda Albert cikkét, és ez ugrott be róla:

"Monda pedig néki egy a sokaság közül: Mester, mondd meg az én testvéremnek, hogy oszsza meg velem az örökséget.
Ő pedig monda néki: Ember, ki tett engem köztetek biróvá vagy osztóvá?"
(Lukács 12: 13-14)

Fliegauf Bence a 83. keresztes, ezen annyira röhögök, mert az ő filmes pályafutásánál talán csak Kovács Kovi Istváné és Gattyán Györgyé kártékonyabb.

@picur3ka: Ezt Jézus eldönti helyetted, drágám.
Valóban nincs miért (fel)izgulni, biztonságos távolságban töltöd tőlem az örökkévalóságot, a jól megérdemelt dagonyázóhelyeden.

picur3ka 2016.08.25. 03:07:13

@annamanna:

Dehogy. Én döntöm el, hogy kiről mit gondolok.

Te honnan okoskodsz különben, hajnalban, rendszeresen, vagy inszomniás vagy, esetleg ausztrál, etc?

picur3ka 2016.08.25. 03:36:28

@GNDL:

"hogy több mint 70 tiltakozó Bayerrel szemben nem ér el Orbánig...

Nem gondolkoztatok el még azon, hogy a miniszterelnökötök tényleg egy a nyilvánvalóan erős gyógyszereitől tökéletesen szedált állapotban lévő elmeháborodott faszfej? :)"

70 tiltakozó nem ér el? Nem te vagy a faszfej véletlen?

picur3ka 2016.08.25. 03:40:34

@GNDL:

Most komolyan, két zsidó tiltakozik, tehát változtassák meg az államformát. Kurvára senkit nem érdekel, sőt, utálja őket mindenki. Ha másképp akarják, húzzanak el. Mindkét fél boldog lesz, ilyen egyszerű a megoldás.

Jean Sol Partre 2016.08.25. 10:43:56

@annamanna: Bayerrel persze nem az a probléma, hogy csúnya szavakat használ :)

S=klogW 2016.08.25. 11:41:33

@Jean Sol Partre: nekem igen, a g.ci és hasonlók azért mégsem nyilvánosság elé valók

maroz 2016.08.25. 11:42:42

@bbjnick: Például az, hogy csúnya. Szerintem lehetne inkább nő, szép, és mutogathatná magát.

maroz 2016.08.25. 11:46:05

@S=klogW: Csavaros a, csavaros a hümm-hümm fasza! Eléd nem valók, ne gecizz már. De akkor miért nézed, ezt nem értem. Tán csak nem azért, mert nagy hebrencsségedben saját kisded lófaszjankóságodat azonosítottad a teljes nyilvánossággal?

Most már, hogy tudod miért nyalogatja a kutya a tökeit sikerült közelebb kerülj a saját problémádhoz?

Jean Sol Partre 2016.08.25. 12:25:37

@bbjnick: imádom, amikor hülyének tetteted magad :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.08.25. 12:30:28

@Jean Sol Partre:

Engem pedig hidegen hagy, hogy te hülye vagy. :-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.08.25. 12:37:40

A "Bayer-ügy" juttatta eszembe:

"(...)

Miért kell antiszemitává lennem?

Azt hiszem, egy írót, aki legalább húsz kötetnyit írt, mégsem lehet három mondata alapján megítélni. Munkásságom nyilvános, aki ismeri, annak tudnia kell, hogy milyen része volt benne az antiszemitizmusnak. Miben voltam én antiszemita? Antiszemita voltam abban, hogy olyan szerepet töltöttem be, vagy iparkodtam betölteni, amely a Nyugat korában zsidó monopólium volt. Helyemet puszta tehetségemmel szereztem és tartottam meg, bal- vagy jobboldal, íróklikkek, újságok, kiadóhivatalok támogatása nélkül, olyan pőrén, amilyen pőre ebben az országban csak az ország érdeke lehet. Tulajdonképp szépírónak készültem, s csak azért lettem az, ami lettem, mert úgy éreztem, hogy hiába nagy író, nagy alkotás, ha nemzettest és írók közt nincs igazi korrespondencia. Ebben voltam én antiszemita, s ha az voltam, bűnhődtem és bűnhődöm érte; aki pályámon végigtekint, sok egyéb jel közt megláthatja rajtam a fordított sárga foltot. De ezek az urak, akik nagyon is jól ismerik írásaimat, azt is tudják, hogy miben nem voltam antiszemita. Hatvany szerint én kritikusi gyakorlatomban üldöztem a zsidó írókat. Ez a legtudatosabb hazugság, amit íróember leírt. (...) Mi a magyarázata hát ennek a vérvádnak?

A magyarázat egyszerű. A zsidó érzékenység, mint végtelen háló futja be az országot, ha egy helyen megütik, az egész hálózat csörög, reszket, vonaglik. Ma különösen. Aki ennek a hálónak az ura, annak hatalmas eszköz van a kezében, hogy sérelmeit megbosszulja. Ezek az urak részben személyes bosszúból, részben hatalmi okokból rázták meg a hálót, azzal a jól bevált kétszínűséggel, amellyel az „üldözöttek” szokták nálunk az „üldözőket” proskribálni. Csak mellesleg jegyzem meg, hogy Hatvany cikke nyomán a könyvnapról folyóirataim nyomtalanul eltűntek.

Zsidók és zsidók.

Ne értsenek félre: nem mosakszom. Rosszul ismeri az Shylockot, aki azt hiszi, hogy őt más, mint a font hús, megnyugtatja. Én elsősorban e csaták nem zsidó nézőit figyelmeztetem, hogy ne azonosítsák Hatvanyékat a zsidósággal. Szomorú volna, ha az a fajgyűlölet, amelyet ők szítanak humanista álcájuk alatt, hátunk mögött megint indulatba borítaná az ifjúságot, vagy épp a mi szemünk előtt mosná össze a zsidóságot. (...)

A magyarországi zsidóságnak ma három főtípusa van. (...) A harmadik típus a Hatvany Lajosoké. Ezek arra emlékeznek, amikor még a műveltség zsidó privilégium volt Magyarországon, s a változott viszonyokon azt az időt követelik, amikor ők voltak itt az egyetlen „új nemesség”, mely egyenkint s külön hűségnyilatkozatok ellenében fogadta be a magyarság menekült kiválóbbjait. Ennek a rétegnek egyszer már kezében volt az ország, s most a fogát csikorgatja, hogy kiszalajtotta. Csak egyszer kerüljünk még felül, sziszegi ez a „shylocki” zsidóság, s mi, akik önállóan, de senkit sem bántva, próbáltunk itt minden néposztály érdekében írók lenni, tőlük tanuljuk meg, mint ez az eset is bizonyítja, hogy mi az a humanista inkvizíció.

Shylock humanizmusa.

Ennek a tábornak legfőbb törekvése, hogy a mai bal-jobb ellentétet minden áron fenntartsa, s mivel a jobboldalon az íróféle elhelyezkedést nehezen talál, íróinkat az ő meglévő kereteikbe kényszerítse, fegyelmükre rászoktassa, szellemi kincseiket, mint a „baloldali” érdemek fegyverét csillogtassa. Harcmodorukra jellemző a fiatal Ignotusnak A horogkeresztes hadjáratról írt könyve. Az „örök baloldalt” magasztalja ebben a könyvben, melyhez a nyugtalan szellemek, újítók, költők, humanisták tartoznak s fognak tartozni a tömeggel szemben. De ügyes szemfényvesztéssel ezt a baloldalt azzal a politikai baloldallal azonosítja, melyen ő áll, mintha a világ összes zsenijei csak azért éltek volna, hogy az Esti Kurír álláspontját sub specie aeternitatis fényövezzék. Holott az igazság épp az, amit ők gondosan elhallgatnak, hogy ez a baloldal a gondolkozásnak épp magasabb fórumain bukott meg, s hogy a bal-jobbnak az a korhadt ellentéte, amelyet nálunk is csak néhány száz bal- és jobboldali érdeke tart fenn, az egész világon összeomlóban van.

(...)" (Németh László: Egy különítményes vallomása, 1934)

pim.hu/hu/dia/dia-tagjai/nemeth-laszlo#

S=klogW 2016.08.25. 16:20:06

@Jean Sol Partre: mint írtam: "nekem"

@maroz:
maga meg csak csavargassa a f.szát,
egyszer majd csak eléri a segglyukát,
de nem folytatom én itten a buzdítást,
oldja meg magának az önbuzítást

maroz 2016.08.25. 16:32:34

@S=klogW: Örülök, hogy ha keservesen is, de mégiscsak ráéreztél a lényegi problémára.

Én elvagyok valahogyan, ez van, nem érem el, elfogadom, ha szomorú is. De ettől még nem szükségszerű az unalmat hülyeségek írogatásával űzni, persze nem is tilos, de aki úgy, olyan lelkesen keresi a tökéletességet, ahogyan te az azért küzdhetne egy kicsit. Te hátha mégis eléred, ki tudja.

S=klogW 2016.08.25. 16:53:37

@maroz:
nem keresni, törekedni kell
nem mindenben érdemes tökéletességre törekedni -
pl. a magának válaszolgatásban sem

maroz 2016.08.25. 17:46:53

@S=klogW: Egy kis többlethajlékonyság, ha már törekedni kell.

huKKK 2016.08.25. 22:30:07

@A Hannibal Lektűr-attitűd:
Erőt, egészséget. Mi történt a blogtérrel?
Elvitte a cica?

@Imrebá:

:)))

huKKK 2016.08.25. 22:34:23

"Imrebá 2016.08.23. 07:47:27
A hét vicce kategóriában szeretnék indulni.
(Minden jog fenntartva!)

Bézsé bácsi áll a tükör elõtt diadalittasan:
- Visszaadták.
- Megszólalt a lelkiismeretük.
"

Like!

jetilovag 2016.08.25. 22:37:41

@huKKK:

Ez nagyon ott van...
Ez a 3 mondat a poszt lényegét ragadta meg.

Imrebá 2016.08.25. 22:41:05

@huKKK: @jetilovag:
Köszönöm a kritikus megjegyzéseket.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.08.25. 23:05:20

@Imrebá: Le tetszett maradni harminckét brosúrával, mert már 93:

444.hu/2016/08/22/visszaadott-lovagkereszt-szamlalo

Kevés. Csak ennyi lovagkeresztest tud felmutatni a brancs?

Bell & Sebastian 2016.08.26. 00:26:26

@Robinzon Kurzor: Nem vagy te sóhiányos? Kecskéknél tapasztaltam ilyet utoljára. Hát akkor nyalni kő, nosza.

Bell & Sebastian 2016.08.26. 00:44:50

@bbjnick: Ez bizony így van, nagyon sértődékeny és roppant bosszúálló faj(ta), aki ezt nem hiszi gój létére (mert például elkerülte a "jó"szerencsét, interakciót velük), az tartsa is fönt szakadatlanul ezt az állapotot, mert minden történet úgy végződik (Magyarországon), hogy kiszögezik a bőrét a falra ágyelőnek, mert ráadásul még sóherebbel is a skótoknál, akik az elüldözött, tékozló svábokból alakultak.

Az úgynevezett bírói függetlenség örvén állítják elő a legnagyobb törvénytelenségeket, mert holló a hollónak...

Történelmi szövetségeseik a cigók, akik hanghúen vették át a know-how -t.

Magyarnak itt lapot nem osztottak, sajátságos magyarázatuk szerint: mélymagyar alatt az orgoványi erdő humuszából poszt előmászó fehérterrorista értendő, amiből csak az következik, a "dicsőséges 133 nap" szellemi örököseitől van szó.

Csak győzzük kivárni a kuglóf és habos kakaó osztogatást a balatoni pionyírdki mindet táborokban.

annamanna 2016.08.26. 01:33:18

@Bell & Sebastian: ez nagyon ott van: "Jaj nektek, ha az én magyar vérrel szentelt lovagkeresztemnek a súlyát megérzi a ti bő, mindent és mindenkit elnyelő, nemzetietlen zsebetek! Mert ti még nem tudjátok azt, hogy az én lovagkeresztem mily nehéz. De meg fogjátok tudni, ti kutyák, amikor az első becsüshöz beestek vele, hogy eladjátok a tőlem szerzett aranyat." nol.hu/velemeny/igy-adna-vissza-o-1629129

Bell & Sebastian 2016.08.26. 12:04:28

@annamanna: Szerencsére a szerző, fórum és cím eligazít, de még így is majdnem beugrottam. Karcol, mint gyémánt.

Robinzon Kurzor 2016.08.26. 19:18:17

@Bell & Sebastian:

Sebikém, te gerinc-, valamint nemijelleg-hiányos vagy, ez már kiderült.

Ilyen magadfajta, önmagától is beszarrantó sefiúselányt még nem baszott Európa.

Tényleg nem mered megismételni, amit korábban nagy mellénnyel állítottál?
Tényleg ekkora kis miniatűr senkihelyettes bújik meg a fölényeskedésed mögött?

Bell & Sebastian 2016.08.27. 00:48:54

@Robinzon Kurzor: Volna egy ötletem. Most ugasd a holdat egy kicsit, mert úgysem válaszolok Maargit, vagy minek is nevezett Bbj.

picur3ka 2016.08.31. 00:00:13

@Herr Stacheldraht Leger:

Nem vicces, hanem nincs válszod. Én nyertem.

picur3ka 2016.08.31. 00:03:36

@S=klogW:

"nem keresni, törekedni kell"

Igy van, de kiigazítanám, ha nem haragszik:

Hogy ki mennyit keres, lényegtelen, a találás a lényeg.

picur3ka 2016.08.31. 00:09:56

@S=klogW:

Ne haragudj, ezekkel tele van az egész magyar sajtó, Bayer egy választékos lovag benne. Ő csak helyén használja, keményen, ahova való, nem kötőszóként, mint az ún. újságírók sokasága.

Ő - minőség.

Akik acsarkodnak rá: senki tökmagjankók.

picur3ka 2016.08.31. 00:16:40

@picur3ka:

Jut eszembe, nekem is aszonta Turul anno, hogy a káromkodásért tiltottak ki.

1. hülye kifogás

2. az írek hoztak is egy ilyen törvényt: megbírságolnak, ha káromkodsz

Ez utóbbi, persze, valamennyire érthető, ők most tartanak az államalapításnál, vallásosos bigottok. Nálunk is volt ilyen törvény a XV. században. Ide megyünk visszafelé. Na, nem mert ilyen hülyék, hanem diktatúra és kisebbségek okán.