Kommentszűrés
’16 júl
12
08:41

Brexit után: mihez kezd majd Theresa May?

Írta: Redakció

theresa_may.jpg

Vendégszerzőnk, Hörcher Ferenc egyetemi tanár írása


Egy kicsit megkönnyebbülhettek a brüsszeli folyosókon: egy EU-s körökben jól ismert politikussal kell majd végigtárgyalni a Brexit folyamatát. Theresa May ugyanis már hatodik éve belügyminisztere hazájának, így volt alkalma elégszer találkozni uniós kollégáival és a brüsszeli bürokráciával.

Ellenfele, Andrea Leadsom kétségtelenül súlyos hibát követett el, amikor May gyermektelenségét is felemlegette saját alkalmasságát igazolva, de hogy ilyen hamar buknia kellett, a mögött további tényezők is lehetnek. De ezek ismerete nélkül most eltekintünk annak vizsgálatától, hogy a Brüsszelben, Washingtonban és Berlinben ismeretlen Andrea Leadsomot mi vezethette ténylegesen a kampány feladására. Így is maradnak bőven kérdőjelek a történetben.

Az első kérdés mindjárt May szerepfelfogására vonatkozik. Kicsit bulvárosan úgy fogalmazható meg a kérdés, hogy Merkel vagy Thatcher példáját követi-e. Miközben mindenki egybehangzóan úgy látja, hogy kemény, egyesek szerint könyörtelen vezető lesz belőle, kérdés, hogy a folyamatos konfliktusok vállalása lesz-e az általa választott út (ez lenne Thatcher példája), vagy inkább a lavírozás, az ügyes egyensúlyozás, és a hátsó színpadon zajló erőpolitika lesz-e rá jellemző (ahogy Merkelről gondolják).  Feltehetőleg még ő sem tudja ezt, az új szerepbe még bele kell nőnie.

De van itt néhány megfontolás, ami segítheti a vele kapcsolatos mérlegelést.

Eleve pikáns az a helyzet, hogy a Brexit levezénylése egy olyan konzervatív politikusra marad, aki a bent maradók táborához tartozott. Valószínűleg ez a tény döntő jelentőségű volt, amikor ellenfeleivel összehasonlították őt mint potenciális vezetőt. A népszavazás kampányában, majd eredményében elszabadult radikalitást orvoslandó nyugalmat ígér, s nem további meglepetéseket. Ám a Brexitre szavazók többségét sem idegenítheti el magától, ezért Theresa May máris kijelentette: „A Brexit Brexitet jelent. A kampány lezajlott, a szavazás megtörtént, sokan vettek rajta részt és a szavazók ítéletet mondtak. Nincs helye semmilyen kísérletnek arra, hogy az EU-ban maradjunk…”

Ez valószínűleg azt jelenti, hogy nem kívánja visszafordítani a szavazás után előállt politikai helyzetet, még ha nyilvánvaló érdeke is lesz a szavazás negatív következményeinek tompítása. Politikai jövője ezért attól függ, képes lesz-e olyan eredményt elérni európai tárgyaló feleivel, amely garantálja az ország szuverenitását, de a lehető legkedvezőbb feltételeket biztosítja az EU-val fennálló brit kapcsolatokban. S nem utolsó sorban az is a tét, hogy sikerül-e országát egyben tartania – hiszen Skócia már kinyilvánította, hogy az EU része kíván maradni.

Ám van egy további politikai eleme is May győzelmének.

Azt állítja, hogy a népszavazás világossá tette: a szavazók változást akarnak. Elégedetlenek a politikai elittel – s nem csak a brüsszeli, de a westminsteri hatalmi manipulátorokkal is. Túl sok vesztese volt a jelek szerint a gazdasági válságnak, s ők most kifejezték elégedetlenségüket. May érzékeli, hogy a leszakadó kispolgári, alsó középosztályi, sőt a labour bázisát jelentő munkás rétegeket is meg kell szólítania. De szembe kell néznie olyan ma aktuális politikai kihívásokkal is, mint amilyen a terrorfenyegetettség, s az erőszakkal rémítő etnikai konfliktusok, melyeket persze már belügyminiszterként is jól ismerhetett. Theresa May miniszterelnöki megbízatása egyáltalán nem ígérkezik könnyű missziónak.

Címkék: EU Nagy-Britannia Konzervatív Párt Brexit Theresa May

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr538882140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.12. 09:49:27

"Ellenfele, Andrea Leadsom kétségtelenül súlyos hibát követett el, amikor May gyermektelenségét is felemlegette saját alkalmasságát igazolva"

Magyarországon az ellenfél gyerektelenségét felemlegetni nyilván nem lenne probléma, ki is nézem pár KDNP-sből, hogy gond nélkül megcselekednék. Sőt, még büszkék is lennének rá.

aszekelyek 2016.07.12. 10:04:17

@Doomhammer: úgy is van , a munkaadók úgyis rühellik, ha valakinek gyereke mer lenni.Kiskorú... ,na az pláne... Hanem ez a hölgy , pont azért alkalmasabb , mert neki magyarázhatnak, blődliket, eltéríteni nem fogják tudni ahogy nem tudták Thatchert sem akaratától. Voltak ők már nagyobb slamasztikában is és megállták a helyüket. A Labour és UKIP is felkötheti. :D Ők se a nyaralásra készülhetnek.

Bell & Sebastian 2016.07.12. 10:31:36

@Doomhammer: Minálunk kérkedés lenne a vagyoni helyzettel, adja csak össze gyorsan, mibe van egy terhesgondozás, ha felelősségteljes az anya? Megáll félmilliónál?

Két napja láttam életem első, leszbikus reklámklipjét egy európaiértelembevettfejlettnyugati retekklubon.

Gondolhatja, mennyire megviselt, ha leállok itt vitatkozni magával, a katakomba-kereszténnyel.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.12. 11:29:50

@Bell & Sebastian:
" adja csak össze gyorsan, mibe van egy terhesgondozás, ha felelősségteljes az anya"

Amikor utoljára a világot fenyegető veszélyekről olvastam - kitől, talán pont magától? - akkor leginkább az fenyegette a világot, hogy mélyszegény proletárnők milliárdszámra szülik és nevelik fel a gyerekeket. Nyilván kvázi ingyen, mert miből fizetnének?

Meg tudja magyarázni ezt az ellentmondást nekem?

"Gondolhatja, mennyire megviselt, ha leállok itt vitatkozni magával"

Maga egyszerűen unatkozik, mert a cimborái mind valami vízben lubickolnak, ahová nem lehet számítógépet vinni és nincs Internet. Miért nem megy maga is vízbe? Ajánlom a fürdőkádat, mint low-cost megoldást. Komputert ne vigyen oda, mert csak beleejtené és engem átkozna. Vagy ami sokkal rosszabb, a fürdőkád megihletné valami extrém hozzászólásra, aztán magyarázkodhatna később.

Bell & Sebastian 2016.07.12. 11:47:31

@Doomhammer: :) Ügyes. Mert nem engedi a munkám, különben is, itt hideg van.

Valóban van abban ellentmondás, hogy a nyúlként szaporodó prolik kiszorítják a -mondjuk így- középosztályt, amelyik nem a farkából kíván megélni.

Ezért értelmetlen lekádározni a patásördögöt, mert pontosan a csodálatos proliszaporítást láthatjuk az előadásában.

Hogy ez Angliában hogyan van, bizonyára maga jobban tudja. De akinek csak egy csöpp esze volt Magyarországon, az eddig is kicígölt az UK -ba, megszülni a gyerekét.

De majd most másként lesz - bizonyára.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.12. 11:53:55

@Bell & Sebastian:
Lepődjön meg, a történelem során mindig úgy volt, hogy a legszegényebb rétegeknek volt a legtöbb gyerekük. És ez még a felnőttkort megért gyerekek tekintetében is így volt.

Az a történet, hogy a proligyerekek elöntik a Földet és kiszorítják a civilizált népeket, ugyancsak ősrégi. Én XIX. századi angol írásokból ismerem, de nyilván lehetne régebbre is menni. Arisztotelész nem írt erről valamit, tök el tudnám képzelni, hogy a nők és az alacsonyabb néposztályok természettörvényből következő elnyomása mellé még a proligyerekekről is írt valami ütőset.

A magyarok Nagy-Britanniában ugyan több gyereket szülnek (egy nőre 1.6-ot, szemben a magyarországi 1.3-mal), de ez még mindig nagyon messze van a kívánatos 2.1-től. Úgy tűnik, a magyar nők Nagy-Britanniában is a nemzethalál érdekében tevékenykednek.

komolytalan samu 2016.07.12. 12:24:07

May már bejelentette, hogy a kilépés főtárgyalója brexit párti politikus lesz, már ha talál olyat közülük, aki elvállalja.

Az nekem is feltűnt, hogy a leszakadó melósrétegeket kiemelte, sőt kulcsfontosságúnak nevezte a védelmüket.
Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a szabad munkaerő-áramlást valamilyen formában korlátozni fogják, amiért viszont máshol kell majd fizetniük.

Úgy néz ki, hogy mégsem jelképes lesz a folyamat. Lesznek áldozatok mindkét oldalon.

Bell & Sebastian 2016.07.12. 12:55:58

@Doomhammer: Alapvetően azt nem értem, mi baja van magának ezzel a rendszerrel, ha bármit is mondjanak, az eredeti, kilencvenes évekből származó, amerikai forgatókönyv valósul meg Magyarországon: ebből az elégedetlenkedő fajtából 3 millió magyar-magyar bővel elég, a többi helyet majdcsak betöltjük ilyen-olyannal.

A globális kapitalizmus is kínál egérutat, ami gyakrabban kényszerpálya, mint öröm, ha valaki elég kozmopolita hozzá és hajlandó elfelejteni a nemzetállamot. Ami páros lábbal rúgja ki, ezért nem is nagyon van rajta mit szeretni.

Ismeri a szákállas bácsi viccet: Mindkét rendszert a zsidók találták ki, csak a kapitalizmust maguknak, a szocializmust nekünk.

Mintha a Kárpátok ölében ezt mutatná be az aktuális rezsim, párhuzamosan-egyszerre.

Asszonynak kötelesség, lánynak dicsőség! -itt hagytuk abba. Milyen meglepő, hogy britben is van ilyen, aki ezt gondolja, a KDNP -ben meg végleg.

Most akkor mi van, ez a nő rejtőzködő leszbikus és így célozgattak rá, ami nem eléggé politikailag korrekt a libsi univerzumban?

Világosítson már föl arról, miért keverte ide a KDNP -t ebben az ügyben, amikor, mint az a nevéből is kiderül, ebben a kérdésben doktríner párt. Én inkább azt érzem hányingert keltőnek, ha a cigány-sággal vagy zsidó-sággal játszadoznak el, mert alapvetően nincsen abban szégyellnivaló, hacsaknem úgy is viselkedik. Mert onnan tényleg gáz.

Ballib cenzúrázók réme 15 2016.07.12. 13:42:28

@Doomhammer:

Érdekes felvetés..

Én meg Gyurcsány gazdid pártjából nézem ki, hogy megteszik a gyerektelenség felemlegetését.
Amekkora suttyú barmok politizálnak a DK-ban ez szinte alap.

Tekintve, hogy a KDNP régebb óta létezik, mint a DK, és még egyszer sem tette meg, az én tippem megalapozottabb is a tiedétől.

exterminador 2016.07.12. 13:56:28

Még mindig azt mondom, hogy nem lesz semmi a brexitből. Vissza fognak táncolni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.12. 14:13:12

@Ballib cenzúrázók réme 15:
"Tekintve, hogy a KDNP régebb óta létezik, mint a DK, és még egyszer sem tette meg,"

Ejnye, dehát maga nem olvasta a Cselekvési Tervet?
hvg.hu/itthon/201603_otleteles_a_szingliadorol_gondolatkisertet

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.12. 14:14:29

@Bell & Sebastian:
"ebből az elégedetlenkedő fajtából 3 millió magyar-magyar bővel elég"

Ha az elégedetlenkedő magyarokat így akarják kiszűrni, az nem túl hatékony. Mivel a szegényebbeknek születik több gyerekük és az ember azt gondolná, hogy a szegényebbek elégedetlenebbek, mint a gazdagabbak.

Ballib cenzúrázók réme 15 2016.07.12. 15:04:40

@Doomhammer:

Most tényleg..
Aki nem próbálja megoldani a nyugdíj bombát az egy ökör.
Azaz minden éppeszű párt, és itt élő ember alapvető érdeke, hogy rábeszélje, ösztönözze a fiatalokat a gyerekvállalásra.

És ennek semmi köze ahoz, hogy akinek nem lehet, vagy nincs gyereke azt bárki is megbélyegezze.

Csak legfeljebb az agyhalott Gyurcsány csicskák fejében létezik ezeknél korreláció.

bloglegelő 2016.07.12. 15:18:48

Miért is volt beszarva Brezsnyev az 1968-as Csehszlovákiától ? A reakciót ismerjük.

Ne lepődjünk meg majd, hogyan bánnak velünk Merkelék.

Bell & Sebastian 2016.07.12. 16:41:57

@Doomhammer: Ezek szerint a cigókat és félcigókat, meg a többi prolit nem köti le a valóságsó és faszbúk, csak a közösülés, utánam a vízözön -felkiáltással.

Tán dolgozniuk kéne vagy okosodni, akkor nem lennének velük tele a börtönök és lelencházak.

Bell & Sebastian 2016.07.12. 16:43:32

Doom, leszbikus ez a nő vagy nem? Csak hogy tisztázzuk.

Herr Stacheldraht Leger 2016.07.12. 22:10:13

( feltesz egy kanna vizet pure ceylon teához )

annamanna 2016.07.13. 01:51:39

@Bell & Sebastian: ha az, akkor ő csak egy újabb érv ahhoz a teóriámhoz, hogy a pedofilok termelik ki a homokosokat: guerrillademocracy.blogspot.hu/2014/12/theresa-may-untold-story.html

Bell & Sebastian 2016.07.13. 16:36:40

@annamanna: May valahol nyilatkozott egy igen furcsát családról-gyerekről, ami alkalmatlanná teszi a funkciójára. Ha szerepet játszatnak csak vele, akkor persze tök mindegy.

A fenti tétellel nem értek egyet, mindkettő egy tőről fakad és köcsögből több van, ezért fordítva a valószínűbb.

Az sem törvényszerű, hogy csak az taníthatja, aki műveli is, mindenesetre ha demográfiai problémáik támadtak, akkor az nem biztos, hogy ő a legalkalmasabb jelölt.

annamanna 2016.07.13. 17:28:46

@Bell & Sebastian: Lehet, hogy tényleg nem ő a legjobb jelölt, de úgy tűnik, van oka annak, miért beszél zavarosan a család-gyerek témáról. Nyilván demográfiai kérdésekben nem őrá kellene bízni a döntési jogot, mert ha nem látja tisztán a valóságot (mert a látását eltorzította valami), akkor nem tud jó döntéseket hozni.

Bell & Sebastian 2016.07.13. 17:39:45

@annamanna: Én még a saját, főegerész-macska etetőmről sem tudok okosságot mondani, pedig az buzgón lapozgatta a különféle kisebbségek névszótárát, oszt mégse megyünk vele semmire, nemhogy az ángólról.

Mondjuk a borzalmas csokijuk soha nem fog hiányozni.

annamanna 2016.07.13. 17:57:47

@Bell & Sebastian: itt van egy érdekes grafikon napicsart.blog.hu/2016/05/18/jobban_utaljak_a_magyarok_az_uniot_mint_valsag_elott?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201607 aminek elég szélsőséges pozícióiban helyezkedik el mind az UK, mind mi. Írország és Luxemburg van még ilyen szélsőséges pozícióban, csak ők pozitívan ítélik meg a tagságot.
És az nagyon különös, hogy eszerint a grafikon szerint még a britek véleménye is jobb az Unióról, mint a miénk. Persze mi most hirtelen visszahőköltünk (valamennyire).

Bell & Sebastian 2016.07.13. 20:30:56

@annamanna: Van itt kettő probléma is ezzel: az úgynevezett gazdasági haszon max. egy tucat család és a pártok (fekete) kasszájába vándorolt, az úgynevezett gazdasági haszon nekünk olyan, mint gyereknek az uzsonnapénz, ugyan az övé a legtöbb az osztályban, csak közben naponta vesznek el a kedvenc játékaiból egyet. Ha visszavenné magának a számára fontosabbakat, pont nem jutna uzsira.

A magyar nem hülye, hanem mérges.

Bell & Sebastian 2016.07.13. 20:51:29

De nézzünk egy egy példát az intergalaktikus ökörségre!

Befejezték a tiszta ivóvíz -programot, némi csúszással ugyan, de meglett. Magyar eljárással és nem a drága franciával tisztítunk, pofára is estek, pedig ők érték el a határértékek harmadolását. Mindenki és minden beépített anyag magyar, hurrá, nyaralunk.

Most ne firtassuk a megvalósítás módját, mert szokás szerint az uniós kifizetés 15 százalékából épült, a szárny meg a comja Orsósék asztalán landolt, hanem nézzük az eredményességet.

Pontosabban, eredménytelenséget, mert a lerakódások az elosztó hálózatokban benne maradtak, ezt nem cserélték, a kivételi műnél az ivóvíz hibátlan, csak a kád lesz barna tőle egy hét alatt, mert vidáman oldja le a trutymót az utcai vezeték faláról.

Gondolom, ezeket majd akkor cserélik, ha a mocskos unió ad rá pénzet, amitől megint lesz szőlő 's lágy kenyér, meg rongyrázás Ibizán.

Kevés olyan helyzetet tudok, amikor mindenkinek igaza van, a mutogató uniónak, a jobban teljesítő Fidesznek és a felháborodott lakónak, de ez pont ilyen.

Itt van három, felsorolt szereplő, mindegyikük hülye, melyik a kakukktojás? A bőkezű szponzor, a fineszes Rumcájsz vagy az, aki kocsis maradt, pedig apja és fia is geróf.

2016.07.14. 08:16:47

mihez kezdene?

nemzeti egységre törekszik, ide is egy kicsi, oda is egy kicsi.

félnek a konfrontációtól, akármelyik oldalra állnak a másik 20millió fog lázadni.

közben csöndben elsodródnak az eu-tól, és az átmeneti időben mindenkinek van ideje a terveinek megfelelően változtatni.

annamanna 2016.07.18. 01:55:25

@Bell & Sebastian: "az úgynevezett gazdasági haszon nekünk olyan, mint gyereknek az uzsonnapénz, ugyan az övé a legtöbb az osztályban, csak közben naponta vesznek el a kedvenc játékaiból"

Engem ez gondolkoztatott el: index.hu/gazdasag/2016/07/14/olaszorszag_brexit_bankvalsag_rossz_hitelek_eurozona_panik_stagnalas/

"a világ legöregebb működő pénzintézete, az 1472-ben alapított Banca Monte dei Paschi di Siena. Ez Olaszország harmadik legnagyobb bankja, és mérlegéhez képest rengeteg rossz hitellel küzd. Olyannyira, hogy az Európai Központi Bank nemrég arra szólította fel, szabaduljon meg nem teljesítő kölcsöneinek 40 százalékától."

Azt most komoly, hogy a világ legöregebb pénzintézete annyira elhülyült, hogy csupa rossz hitelt ad ki, és nem törődik a következményekkel? És a többi bank is hasonlóan ilyen ütődötté vált? Ezt higgyem el?
Mi van akkor, ha különösebben nem is céljuk visszaszedni a kiadott hiteleket? Mi van, ha az egész pénzkölcsönzésnek a végső célja nem a pénz, hanem az emberek fölötti hatalom megszerzése? Amíg valaki adós, addig kiszolgáltatott; ha sosem tudja visszafizetni a kölcsöneit, akkor sosem szabadul fel, és ez a lényeg. Mármint mi van, ha tényleg ez a lényeg? Akik ilyen rengeteg pénzzel játszanak, azok szerintem a pénzre már egyáltalán nem úgy tekintenek, mint azok, akiknek nehézséget okoz a pénzhez való hozzáférés. Lehet, hogy nekik különösebben nem is fontos a pénz, sokkal fontosabb az, amire a pénzen keresztül rátehetik a kezüket, és ez elsősorban embereket, emberi lelkeket jelent (mondjuk mint kedvenc játékot az uzsipénzért cserébe, ami addig jár, amíg a játékokat el lehet szedni, de ha valaki nem adja oda a játékait, az nem fog enni, mert azt csak uzsipénzért cserébe kaphat).
Kérdés - meddig meddig tűri el az ember az adósrabszolgaságba kényszerítést? És ha nem tűri el, akkor mit csináljon?
Harcoljon az uzsipénzért vagy a játékaiért? Szerintem inkább a lelkéért harcoljon, amit az uzsipénzért cserébe megvettek tőle.