Kommentszűrés
’16 júl
6
11:01

Hiba volt kiírni a kvótanépszavazást

Írta: Stumpf András

kvotanepszavazas.jpg

„Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” Ez lesz a kérdés, amelyre válaszolhatunk, már azt is tudjuk, mikor: október 2-án. Márpedig ha az ember nem Fodor Gábor, és szerencsére kevés ember Fodor Gábor, akkor az épeszű válasz erre a látszólag egyszerű kérdésre: nem. Nyilván nem akarom, hogy az ország szuverén ügyeibe, abba, hogy kit engedünk be és kit nem, bárki kívülről beleszólhasson, a fejünk fölött dönthessen.

El kell tehát menni szavazni? Be kell húzni a nemet keményen?

Nehéz most jó választ találni erre a kérdésre. Nem kicsit. Nagyon.

Először is azért, mert ez a népszavazás teljesen értelmetlen. Ez pedig a népszavazás intézményéből magából következik. Mert mi is a következménye bármilyen referendumnak, ha az érvényes és eredményes? Az, hogy az Országgyűlés jogszabályt alkot az adott kérdésben, mégpedig a népakaratot kifejező jogszabályt.

Kit, mit kötelez tehát egy magyar népszavazás eredménye? A magyar Országgyűlést. Senki mást. Brüsszelt pont nem. A helyzet ráadásul az, hogy az Országgyűlésben értelemszerűen többségben vannak a kormánypárt képviselői. Akik tehát akár holnap hozhatnának jogszabályt, amilyet csak akarnak. Parlamenti határozatot mondjuk, hogy nem, nem, soha, Brüsszel nekünk nem ugathat, stb. A Jobbik segítségével az alkotmányt is módosíthatnák, oda is beírhatnák, hogy az Országgyűlés feje fölött senki nem dönthet arról, ki jön ide és ki nem. A kormánypártok álláspontja ismert, nem akarják a „kényszerbetelepítést”. Egy számukra sikeres népszavazás után viszont pontosan annyi jogosítványuk és hatásuk lesz, mint ma van. Semmivel sem több.

Tehát ha a kérdésre adott nem válasz önmagában egyértelmű is, ez cseppet sem jelenti, hogy el is kell mennem szavazni, hiszen a szavazatom egyáltalán nem befolyásolja az ügy kezelését, kimenetelét.

Vagy ha igen, annál rosszabb.

Egyetlen eset lehetséges ugyanis, amikor érvényesülhet a feltételezhető népakarat (ne a fejünk felett döntsenek). Van olyan döntés, amely a magyar parlament jogkörébe tartozik, s általa el lehet érni a kívánt célt. A döntés nem más, mint hogy mi is kilépünk az EU-ból. Akkor bizony nem dumálhatna bele Brüsszel, hogy kit telepít ide. Ez lenne az egyetlen biztos módja annak, hogy a kormány teljesíthesse a nép akaratát saját hatáskörben. Hogy érvényt szerezzen egy győztes népszavazás eredményének.

Persze más lenne az eredmény, ha a kérdést korrektebbül, mondjuk így tennék fel:

„Ellenzi-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését olyan áron is, hogy inkább kilépne az EU-ból, csak hogy ez meg ne valósuljon?”

Erre is nemmel felelnék természetesen. Magyarországnak érdeke az EU-tagság, ez egészen nyilvánvaló, bármit mond is Lázár János magánember”. (TGM már felhívta a figyelmet, hogy polgári demokrácián belül a kormányinfót tartó csúcsminiszter fogalmilag nem lehet magánember, TGM-nek pedig ebben igaza van.) Szóval: attól, hogy egy adott kérdésre van válaszunk önmagában, még nincs értelmes válaszunk semmire. A körülmények, az ár ismerete nélkül ugyanis teljesen értelmetlen válaszolgatni.

Akar-e ön vadiúj, szuper autót?

Igen.

Akar-e ön vadiúj, szuper autót, ha a megszerzéséhez el kell adnia a lakását, tehát hajléktalan lesz, viszont lesz vadiúj, szuper autója?

Nyilván nem.

Ilyesmi.

Minthogy mindenféle konzultációs papírok vannak a Fidesz birtokában, ráadásul vannak még közvélemény-kutatások is, amelyek mind azt mutatják, hogy kötelező brüsszeli kvóta ötletét a magyarok baromságnak tartják, erről nyugodtan lehet értesíteni Merkelt telefonon vagy személyesen. Ehhez igazán nem kell népszavazás. Ha Juncker meghatódik a magyarok véleményétől, ahogy nyilván nem, a vélemény ismert.

A kormány dolga népszavaztatás helyett inkább az lenne, hogy nemzetközi partnereket találjon a kvótaellenes állásponthoz. Ha ugyanis a Tanácsban többségbe kerül az ezt elutasító miniszterek, kormányfők tábora, nem lesz kvóta. Ott lehet ezt elérni, esetleg még bíróságon. Lehetne még európai népszavazással is − ha lenne olyan intézmény a magát egyébiránt rendkívül demokratikusnak tartó EU-ban (ami van, az vicc, azt ne tekintsük népszavazásnak). Ahhoz persze melózni kellene, megpróbálni mindent, ügyesen, bravúrosan, hogy a belső álláspontot hangoljuk úgy Brüsszelben, ahogy az nekünk jó, ahogy mi helyesnek gondoljuk. De hopp! Pont erre tartjuk a diplomatáinkat, politikusainkat, nemde?

Nem arra, hogy Brüsszelt semmire sem kötelező népszavazások tábortüzéhez invitáljanak, hátha sütök nekik ott egy kis belpolpecsenyét.

A cél nyilván ez. A kormány valójában nem kivezetni akarja az EU-ból az országot (igaz, a két vicces kedvű angol troll, Boris Johnson és Nigel Farage sem kivezetni akarta Britanniát), csupán belpolitikai hasznot akar húzni egy jogos érzület meglovagolásából. Éppen úgy egyébként, ahogy a briteknél is történt. Természetesen az ellenzék is ezt szeretné, hasznot magának, ha már előállt ez a helyzet és nem tudta megakadályozni a népszavazás kiírását. Molnár Gyula, az MSZP újdonsült elnöke már ki is mondta: bojkottra szólítanak. Kézenfekvő húzás: a sajátjaimhoz számolhatom a végén azokat is, akiket egyszerűen nem érdekel a kérdés és sosem mennek szavazni. Ha tehát nem járul elég ember az urnákhoz októberben, ha többen maradnak otthon inkább, azt úgy fogják értelmezni: az ellenzéket támogatták.

Azt már leírtam fönt, hogy igennel nyilván nem szavaznék. Azt is leírtam, nemmel miért nem szavaznék. Marad tehát, hogy maradok otthon. Akkor viszont egy olyan MSZP malmára hajtom a vizet, amely épp Hunvald Györgyöt választotta helyi vezetőjének.

Ez a dilemma, kérem. Valószínűleg így is otthon maradás lesz ebből, de majd még eldöntöm. Van idő októberig.

Ma még egyetlen dolgot tudok csak biztosan:

Ezt a népszavazást kár volt kiírni.

(Ismerős helyzet, ugye?)

Címkék: népszavazás migráció kvóta MSZP Fidesz Orbán Viktor Orbán-kormány EU migránskvóta kvótanépszavazás

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr768869624

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Stumpf András: Hiba volt kiírni a kvótanépszavazást 2016.07.06. 11:52:01

Igennel nyilván nem szavaznék. Azt is leírtam, nemmel miért nem szavaznék. Marad tehát, hogy maradok otthon. Akkor viszont egy olyan MSZP malmára hajtom a vizet, amely épp Hunvald Györgyöt választotta helyi vezetőjének. Ez a dilemma, kérem.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.07.07. 11:13:12

@Tündér_Lala: Hát igen. Minden bolsevista mozgalomnak fel kell egyszer ismernie, hogy ők tudományosan meghatározták, mit akar _valójában_ a nép, s ennélfogva minden eset, amikor a nép mégse azt akarja, amit szerintük akarniuk kell, érvénytelen és semmis.

Jean Sol Partre 2016.07.07. 11:17:14

@maroz: már az októberi is erről fog szólni. "üzenjünk Brüsszelnek". Még a legautentikusabb szavazat az lesz, aki egy nagy lófaszt rajzol a papírra, az jó üzenet mindegyiknek.

Bell & Sebastian 2016.07.07. 11:22:33

@Counter: Ne mondja mán, hogy Brüsszelben nem marxbolsik és szexbolsik csücsülnek! Még kimutatás is van róla, valamelyik extrém-jobb kigyűjtötte név szerint, egyszer már linkeltem. Golyó, fogja?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.07.07. 11:27:57

@Counter: Odáig stimmel, hogy Brexit = jogos népharag. (Nagyjából.) A mozgalmárság nem stimmel: megértem a leave-szavazókat, a józan ész viszont inkább a remain mellett szólt. Ugyanakkor a remain-tábor az arrogancia és a szűklátókörűség olyan fesztiválját rendezte meg, hogy azzal egyszerűen képtelen vagyok nem ellenszenvezni. Most örüljek, hogy nem vagyok brit? :) Mindegy, akkor sem számítana egyetlen szavazat.

Nehéz ügy. Szerintem a józan kompromisszum a legjobb, de nem biztos, hogy azt mindig meg lehet kötni. Meg lehetett volna-e kötni a szatmári békét már 1703-ban? A kiegyezést már 1848 tavaszán? Vagy előtte mindenképpen le kellett játszani, ami lejátszódott?

"Kérem vigyázzanak, a kiegyezés felé vezető ajtók záródnak."

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.07.07. 11:33:17

@Szindbad: Na de mi vezetett odáig? Mi lehetett az ok? Csak egy Szauron-szerű Hitler a varázserejével? Vagy a német nép hülyesége? A nép egyszerűen csak elhülyült, megfertőzte a nácivírus, ennyi? Nem volt előtte ott pl. egy tűrhetetlenül mohó és megalázó békerendszer, meg egy gazdasági válság?

Szindbad 2016.07.07. 11:34:40

@Holger Hartland: A brexitért az idióta konzervatív elit a felelős, akik, miután elérték az agyhalott céljukat, egyenként lelépnek. (Hogy ez egyénként mennyire konzervatív szokás!)

Bell & Sebastian 2016.07.07. 11:35:29

@Tündér_Lala: Olyan ez, mint átvezetni a nyanyát a zebrán, minden tiltakozása ellenére. Újra és újra felosztják a világot, ami fölfordulással jár. A cél az, hogy ne mi fordoljunk föl. Eszközünk van-e hozzá, a pofánkon kívül? Mit tettünk azért, hogy legyen? Úgy értem, pofázáson kívül? Hozzákötöttük magunkat a németekhez.

Most úgy néz ki, az unió nem nyújtható Izraelig, pedig ezért dolgozott Merkel és Orbán is.

Mondom, hogy zavar van Erőben és Clintonnétól nagyon kikapunk ezért. De legalább van egypár haverunk a túloldalon is. :)

Bell & Sebastian 2016.07.07. 11:37:21

@Holger Hartland: Kér belé a disznósajt, csak úgy eszi, ha halnak mondja.

Robinzon Kurzor 2016.07.07. 11:48:08

@Holger Hartland: " Írtam eleget."

Csak abból semmi sem cáfolta azt, amit állítottam.
Van ilyen.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.07.07. 11:48:25

@Holger Hartland: Azért mozgalmár, mert a tömegekre hivatkozva nem regisztrálja a tudata, hogy a Brexitet mint politikai alternatívát prezentáló politikusok konkrétan megtagadták a saját alternatívájukat - ugyanis győztek.

Tömegekre mozgalmárok szoknak hivatkozni emlékeim szerint.

@Bell & Sebastian: Jó, akkor tehát a Tündér_Lalákat is hozzájuk lehet csapni.

Bánom is én.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.07.07. 11:49:51

@Holger Hartland: A sanyarú gyerekkort kihagyta, így maximum kettes alá.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.07.07. 11:55:02

@Szindbad: Harci szlogennek nem rossz. Írjak én is harci szlogent? "A világ bajaiért az önző és hataloméhes liberális elit a felelős, amelynek tagjai, ha a konzervatív lázadás eléri a célját, örülhetnek majd, ha egyenként leléphetnek." Na, milyen? :)

GNDL 2016.07.07. 12:00:09

@maroz: „Tehát a zorbánsátán tartja lenyomva a béreket, ugye?”

A kormánynak, vagyis ideális esetben a törvényhozás többségének jóval nagyobb befolyása van a bérek alakulására mint akár a munkaadóknak, a befektetőknek, vagy éppen a munkavállalók képviseleteinek. Jóval nagyobb...

Meglehet, hogy közvetlenül nem áll érdekében a jelenlegi kormánynak (vagyis Orbánnak, mert ugye még arról is ő vagy legközelebbi talpnyalói döntenek hogy hány kréta legyen egy-egy osztályteremben, hány papír a hivatali fénymásolókban) hogy alacsonyan tartsák a béreket. De közvetve éppen ennek érdekében hoznak olyan intézkedéseket, amely miatt nem lehet ma Magyarországon többet fizetni a munkavállalóknak, holott hozhatnának olyan intézkedéseket is amelyek segítik a bérek felzárkózását. Csakhogy akkor nagyrészt mindennek az ellenkezőjét kellene tenniük mint az „elmúlthatévben”... :)

Ha például megfelelő mértékben csökkentenék a jövedelmek egyébként rekord adóterheit, akár 20%-os általános, nettó, az ország összes munkavállalóját érintő fizetésemelést is el lehetne érni egyetlen intézkedéssel, máról holnapra (és valamilyen szinten beérni legalább Szlovákiát ezen a téren). Csak azt kellene kitalálni, hogy hol vágják meg a kiadási oldalt annak érdekében, hogy ne újabb adóterhekkel kompenzálják a költségvetésből az adócsökkentés okozta bevételkiesést, mint amikor az szja csökkentésével/egykulcsosításával kampányoltak (majd nyakon vágták a lakosságot és a vállalkozásokat 50+ válságadóval). Ez lenne az a fajta „strukturális reform”, ami már legkésőbb az uniós csatlakozásunk óta késik... mert a kedves Fidesz-MSZP a) vagy nem értenek hozzá; b) vagy nem merik vállalni, hogy lecsatolják az állam emlőiről az ingyenélőket és korrupt holdudvarukat.

Egyébként meg a téves közhiedelmekkel ellentétben ma egy magyarországi magyar munkavállaló egészen pontosan annyit keres, amennyit a munkája Magyarországon ér, se többet, se kevesebbet. Lásd ha ugyanez a melós nyugaton vállal munkát, egyből a magyarországi fizetésének többszörösét keresi, tehát nyilvánvalóan nem vele van baj, hanem a „gazdasági környezettel” amelyben alacsonyabb a bére.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.07.07. 12:01:21

@Robinzon Kurzor: Cáfolta, mire újraírnád a játékszabályt. Az már nem az én játékom, játszd a hasonszőrűekkel.

@Counter: Nem értem a problémáját. Igen, a brexitelő politikusok megijedtek az alternatívájuk győzelmétől. Ettől a megosztottság még létezik, ugyanis ez volt az eredeti téma. Tömegek meg léteznek, mit csináljak.

Rosszul fog mutatni a káderlapján, hogy kettes alát ad nekem. A libbant hatalom gyengekezű elhajlónak fogja tartani, aki visszariad a szigorú de igazságos buktatástól.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.07.07. 12:11:30

@Holger Hartland: Ó, tehát a politikusok képtelenek formálni a választói akaratot? Őket (ti. a brexit arcait) csak felkapta a népakarat sodra, aztán most ijedten kikecmeregtek a partra.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.07.07. 12:26:12

@Counter: Oda-vissza formálják egymást. A Brexit arcai szörfözni akartak, de megbaszta őket a hullám, így ijedten kikecmeregtek a partra.

maroz 2016.07.07. 12:45:13

@Pelso..: A tőke, az nem. Ki van zárva, hiszen negyven éve kipróbált elvtársnő mind, a tőke az nem lehet hibás, hanem valami más. Tippem: a zorbánsátán.

Pelso.. 2016.07.07. 12:53:18

@gyalog.galopp: Valóban sokat.
A GYOSZ javaslatához:
Az esetleges járulék csökkentésből adódó aktívumot 100%-ban a munkaadó béremelésre köteles fordítani, lesz rá törvény..? Ám legyen valamerre elmozdulás, vegyük elő a szlogent: "maradjon a pénz az embereknél"...:), közben mi lesz az ebből adódó költségvetési lyukkal?
A differnciált béremelés - összhang jövedelemtermelő képességgel, ennek lehetőségét nem látom. Kötelező, egyedi céges bértábla az előző évi mérleg alapján?

maroz 2016.07.07. 12:55:09

@Jean Sol Partre: A fő, hogy strukturálva legyen bármiféle esetlegesen megjelenő durcisabb akarás. Az egyik mondjuk irányulhat arra, hogy helyes a népszavazás míg a másik ellene, ismétlem, a fontos, hogy bármiféle esetleges ressentiment (szép szó, megszerettem) okosan és bölcsen be legyen csatornázva.

Én azt üzenem mindenkinek, hogy igenis egy érzelmi lény vagyok és elegem van abból, hogy értelmetlen harcot vívjak saját magam megracionalizálásáért egy eleve irracionális korban, és testületileg kapják be, mert ilyen szarságokkal nem akarok foglalkozni. Számomra nem a migráns a probléma, mert én is az lennék, hanem az a rendszer, amelyik arra kényszerít tízmilliókat, hogy a szülőföldjét elhagyva máshol próbálja meg elérni azt az életet, amiről a nyugati értékek azt mondják, hogy az az életek legjobbika és csak az ember, aki úgy él, csak éppen nem hagy teret, lehetőséget arra, hogy egy ilyen élet a szülőföldön is elérhető legyen. Ebben partnerük a lokális elitek is, így én bizony egységesen üzenem nekik óriásplakáton, hogy az apátok faszát, azt! Hogy megrettennek, ugye? ;)

maroz 2016.07.07. 13:01:20

@Jean Sol Partre: Volt ugye a KGST, amit plasztikusan úgy ábrázoltak, hogy zöld mezőben hét sovány tehén feji egymást. A mostani EU hogy nézne ki heraldikailag? Öt paraszt civakodik hogy ki szánthat többet a döglött lóval? :)

Robinzon Kurzor 2016.07.07. 13:01:37

@Holger Hartland: "Cáfolta, mire újraírnád a játékszabályt."

Semmiféle játékszabályt nem írtam újra.
Kezdettől fogva a kokárdás mutatványra hivatkoztam, mint nemzeti identitásból levezetett politikai megosztásra, kormányfői szájból előadva.

Ezzel vált a politikai véleménykülönbség (ami természetes) emberek között olyan vízválasztóvá, ami a kommunikációt és sokszor magát az emberi kapcsolatot is lehetetlenné tette.

Erre neked kb. annyi "ellenérved" volt, hogy máshol is van "megosztottság" (most már), meg hogy nálunk is volt korábban. De az állítás nem ez volt, egyik sem.

Csak a jegyzőkönyv és a "hasonszőrűek" kedvéért. ;-)

Pelso.. 2016.07.07. 13:02:48

Nincs kizárva, a döntés többszereplős.
A te tipped, te tudod.

maroz 2016.07.07. 13:21:52

@Jean Sol Partre: A baloldalról, a létezőről:

"GÖRAN THERBORN

AN AGE OF PROGRESS?

We are living in a global, in a civilizational crisis. History has no direction, but if this system continues, it will collapse. Progress was something people believed in in the 1960s. Now we know that history has no progressive trend . . ."

Érdekel a dolog? Akkor perkálj érte három fontot! :))

newleftreview.org/II/99/goran-therborn-an-age-of-progress

És ezekre mondják manapság azt, hogy markszicsták, vagy posztmarkicsták, vagy mi, szóval hogy ma ők a kommonisták. Agitkát írni és három fontért terjeszteni, ez igen, mondaná Kohn bácsi, az ősszocdem.

maroz 2016.07.07. 13:26:28

@maroz: Ja, és a faszi valami Kembriccs nevű helyen okoskodik, ez nem tudom pontosan merre van, de majd Taktaharkánynál megkérdezzük, hogy jobbra-e vagy balra. ;)

Jean Sol Partre 2016.07.07. 13:40:57

@Holger Hartland: túl sokat képzelsz a népakaratról, szerintem.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.07.07. 13:43:31

@Holger Hartland: A szörföző nem formálja a hullámot.

Jean Sol Partre 2016.07.07. 13:46:26

@maroz: csak épp a döglött ló is veri az asztalt

Jean Sol Partre 2016.07.07. 13:50:10

@maroz: van valami tudományos kalóz oldal, ott nincs ez meg?

maroz 2016.07.07. 14:05:57

@Jean Sol Partre: Annyira nem érdekes, mert tudom, hogy mit ír, itt az az érdekes, hogy a baloldali megváltást ma három fontért adják. :)

(Amúgy a ballerek az academia.edu-ra szokták felrakni a dolgaikat, én ott szoktam olvasgatni, már amikor.)

Jean Sol Partre 2016.07.07. 14:38:11

@maroz: értettem, tényleg röhej. Még az igazi tudományoknál is botrány ami van, de hogy politikai röpiratokért is pénzt kérnek... Előfizetés 40 font. Biztos a dolgozó népre költik a bevételt.

nudniq 2016.07.07. 14:44:37

@Counter: "az előzetes jóváhagyásra tekintettel ezzel saját alkalmatlanságát mondaná ki"

De ebből lenne számára menekülőút. Hiszen az előzetes jóváhagyásnál azt a beadványt vizsgálta, ami szerint azért alkotmányellenes a kiírás, mert "nemzetközi szerződésbe ütközik".

Tudtommal arra senki sem kérdezett rá,h abba a tilalomba ütközne a kiírás,h az Alaptörvény rendelkezéseiről nem lehet népszavazni. Márpedig egy "igen" győzelem (amire az égvilágon senki sem számít, olyan meglepő lenne, mintha a britek az EU-ból való kilépésre szavaznának) esetén át kellene írni magát az Alaptörvényt, hisz a nép átruházná a szuverenitás egy fontos részét az Országgyűlés helyett az EU-ra... ;)

Vagy nem is tudom. Most saját hatáskörében vizsgálódhat-e az AB, vagy köteles tartani magát a beadványhoz, és ha az nem vet fel egy alkotmányos problémát, akkor azzal nem is foglalkozhat az AB?

gyalog.galopp 2016.07.07. 14:59:40

@Pelso..:
A GYOSZ nem számít.
Kelet-Európa nagyjából egy szinten mozog, igazából nincs sok lehetősége a kormányoknak feltornáztatni a béreket, mivel a beruházásokért egymással versenyeztetik őket.
A 3-5 szörös munkaerőköltség önmagáért beszél.
A kecskeméti Merciket nem harmad áron árulják, tehát el lehet képzelni mekkora hasznot termel Kecskemét a németeknek, és így tovább.
Tehát ritka nagy baromság azt állítani, hogy az EU tart el bennünket, keletieket.
Az is nyilvánvaló, hogy a magországok ezen az arányon nem kívánnak változtatni, mert azt a saját szavazóbázisuk nem tolerálná.

Az is nyilvánvaló, hogy a keletiek nem akarják a végtelenségig eltartani a magországokat, nagyobb részt követelnek a bevételből, ettől lettek nacionalisták és populisták.
A kvótanépszavazás nem egyszerűen a migránsokról szól, hanem az EU működésének újra szabályozásáról.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.07.07. 15:26:10

@nudniq: Sejtésem szerint az alaptörvény-ellenességet hivatalból vizsgálnia kell, nem csak hivatkozás esetén.

nudniq 2016.07.07. 15:33:07

@Counter: a Választási Bizottságnak igen, és az ő felülvizsgálati szervének, a Kúriának talán.

De az AB most ki van véve a népszavazási kérdések rendes elbírálási folyamatából. (Most a Kúria az a fórum, ami pl. a vizitdíjas népszavazás idején még az AB volt.) Az AB most egy plusz külön kör volt, amikor az Országgyűlés már kiírta a népszavazást, akkor ezt az országgyűlési határozatot lehetett az AB előtt megtámadni. De nem ismerem az AB új eljárásrendjét (a régit sem ismertem igazából, csak voltak róla fogalmaim). Az lenne a logikus, amit írsz, de nem vagyok róla meggyőződve,h a magyar eljárásjog a logikát olyan szorosan követi... ;)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.07.07. 15:40:42

@Counter: Akkor keressen jobb hasonlatot.

@Jean Sol Partre: Miért, mit gondolok róla? :) Vannak dolgok, amiknek a gondolására nem lehet csak úgy rávenni a népet, amint azt a liberális projekt recsegése-ropogása is mutatja.

@Robinzon Kurzor: A te játékszabályod az, hogy csakis a nemzethez tartozás megkérdőjelezése számít megosztásnak és a másik fél megbélyegzésének, és az is csak úgy, ha politikus által történik. De ez a te játékszabályod, nem az enyém. Ne add a kezembe, mert már dobom is a tűzre, ahogy még decemberben ígértem. :)

Jean Sol Partre 2016.07.07. 15:45:02

@Holger Hartland: "Vannak dolgok, amiknek a gondolására nem lehet csak úgy rávenni a népet,"

viszont vannak más dolgok, aminek gondolására igen könnyű, lásd az egyre növekvő gyűlöletet. Ne tetesd magad hülyének légyszi :)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.07.07. 16:09:55

@Jean Sol Partre: Ne csináld ezt ebben a melegben. Bizonytalan vagyok, hogy mit is jelent az "egyre növekvő gyűlölet". Forgatókönyv-szagot érzek és hallom a közelből tűz ropogását. :)

De mindegy is. Ha a népet bizonyos dolgoknak a gondolására nem lehet rávenni, más dolgoknak a gondolására pedig nagyon is könnyen, az pont azt jelenti, hogy a nép saját preferenciákkal rendelkező entitás. Nem csupán játékszer, bár az is tud lenni.

Hagyjuk abba, ez bonyolult. Láttad, hogy jártam tavaly: hónapokig szívtam egy végül 53 ezer leütésre nyúló poszttal. Most már írjon inkább más. :)

Jean Sol Partre 2016.07.07. 16:19:33

@Holger Hartland: " Ha a népet bizonyos dolgoknak a gondolására nem lehet rávenni, más dolgoknak a gondolására pedig nagyon is könnyen, az pont azt jelenti, hogy a nép saját preferenciákkal rendelkező entitás"

igaz, igaz, nincs összefüggés. A nép persze saját preferenciákkal rendelkező entitás, de ez a fentiekből nem következik.
És sajnos értő kezekben könnyen játékszer is lesz.

Nekem nincs blogom, szóval nem fogok írni :)

Jean Sol Partre 2016.07.07. 16:21:58

@Holger Hartland: "Bizonytalan vagyok, hogy mit is jelent az "egyre növekvő gyűlölet"."

Nem láttad Gór Nagy Máriát? Kirabolták Törökországban, máris gyűlöli az arabokat :)

maroz 2016.07.07. 16:37:40

@Jean Sol Partre: A probléma inkább az, hogy mire irányulHAT az a bizonyos népakarat. Neked Ottlikoztam már? ;)

Jean Sol Partre 2016.07.07. 16:39:12

@maroz: nem, nekem még nem, jöhet :)

maroz 2016.07.07. 17:00:58

@Jean Sol Partre: "A szekrényrend ábrái nem adtak módot zöld szvetterek titkos elhelyezésére."

A mai szekrényrendnek is vannak ábrái és azok nem adnak módot arra, hogy a népakarat tetszőleges, de legalább diverzifikáltabb módon manifesztálódjon. A kérdés pedig jellemzően inkább e körül forog, tehát hogy mit tegyen a nép vagy mit mulasszon el megtenni, és az, hogy mit gondoljon az ehhez képest csak másodlagos. Ráadásul első sorban nem is arra megy ki a munka, hogy mit gondoljon, hanem arra, hogy milyen érzelmei hívhatóak elő a cselekvés vagy a nemcselekvés érdekében.

Gondold el, hogy valamilyen kisebb csoda folytán a te céged kap egy megbízást arra, hogy a kvótanépszavazás mellé szavazókat gyűjtsön, és egy nagyobb csoda folytán neked teljesítened is kell. Próbálj meg eljátszani a gondolattal, hogy mire, miként építenéd fel a kampányt. Mit érez a nép? Bizonytalanságot, mert azt mindig. Aggódik a jelene miatt, régebben a jövője miatt aggódott, de az régebben volt. Érzékeli a szűkösséget, valamint a felzárkózási lejtő egyre durvább meredekségét. Az, hogy a nép ilyen feltételek közepette hogyan gondolkodik úgy nagyvonalakban ismert, és aki rendelkezik ezzel az ismerettel az technológiát is képes csinálni belőle: hogyan, milyen módon hassunk, kommunikáljunk, hogy bizonyos attitűdökre ráerősítve egy olyan kollektív érzelmi állapotot hozzunk létre, amelyikben az általunk feltett kérdésre jó eséllyel megkapjuk az általunk elvárt választ.

És igen, minden további nélkül lehetne a másik válasz mellé is beállni napszámosnak, de azt csak olyan konstrukcióban szabad elvállalni, ami nem sikerdíjas, mert olyan technológiát én nem igazán ismerek, amelyik egy szorongó, a jelenét féltő, a szűkösséget nap mint nap megélő, szarráfrusztrált társadalmat meg tudna győzni arról, hogy inkább befogadó és toleráns legyen, mint durcimurci.

Szóval valami ilyesmi dolog ez a szekrényrend: van, amit lehetővé tesz és van, amit nem. Ha nem lenne szekrényrend, akkor persze sok minden más is lehető lenne, de hát van.

Robinzon Kurzor 2016.07.07. 17:10:15

@Holger Hartland: "A te játékszabályod az, hogy csakis a nemzethez tartozás megkérdőjelezése számít megosztásnak és a másik fél megbélyegzésének"

Nem. Ezt a játékszabályt te most találtad ki és megpróbálod nekem tulajdonítani.

Az én játékszabályom az elejétől fogva változatlan: Orbán volt az első, aki (1) kormányfői minőségében ÉS (2) nem az ellenfél politikusai, hanem az ellenzéki választók nemzethez tartozását kérdőjelezt(ett)e meg a kokárdás akcióval.

Nem írtam olyat, hogy csak ez számít megosztásnak. Azt írtam, hogy ezzel lett új, végletes szintre emelve a megosztás.

Szerintem érteted te ezt, csak kellemetlen szembesülni vele.

Robinzon Kurzor 2016.07.07. 17:20:09

@Jean Sol Partre: "Nem láttad Gór Nagy Máriát? Kirabolták Törökországban, máris gyűlöli az arabokat :) "

Jaj, az nem GNM volt, hanem a Vilmácska a Szomszédokból!

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.07.07. 17:26:31

@Jean Sol Partre: Még az is bonyolult, hogy mennyire és mennyiben entitás. Végül is itt arról van szó, hogy ki/mi csinálja a történelmet. A "nagy emberek", akiknek a kezében a nép csak játékszer? Vagy a nép, és a "nagy emberek" csak nagyjából arra tudják vezetni a népet, amerre az magától is menni akar/hajlandó? Vagy gazdasági, társadalmi és demográfiai folyamatok?

Ugye te sem gondolod, hogy ezt pont mi, pont itt megbeszéljük?

Foglalkoztak már vele sokan. Tessék, egy idézet:

"Hiú törekvés. Mert egyént sosem
Hozandsz érvényre a kor ellenében:
A kor folyam, mely visz vagy elmerít,
Uszója, nem vezére, az egyén. -
Kiket nagyoknak mond a krónika,
Mindaz, ki hat, megérté századát,
De nem szülé az új fogalmakat.
Nem a kakas szavára kezd viradni,
De a kakas kiált, merthogy virad."

Biztos lehetne találni ellenkezőt is.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.07.07. 17:29:07

@Robinzon Kurzor: Köszönöm a tisztázást. Ha kezdettől ez volt a játékszabályod, akkor kezdettől fogva kellett volna elutasítanom. De sosem késő. A tanulság ugyanaz.

Robinzon Kurzor 2016.07.07. 17:34:09

@Holger Hartland:

Ilyen állat márpedig nincs! -- jelentette ki az Állatkertben az öreg paraszt, miközben fejét csóválva a zsiráfot méregette.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.07.07. 17:43:28

@maroz: Ez pontosan így van, nehézséget is okozna jobban megvilágítanom ezt a helyzetet.
Ehhez képest viszont mi csupán annyit láthatunk, kik és milyen jól találják el a szekrényrendet, és ha úgy tetszik, lehet hozzá igazodni, ha nem, hát nem. Egy biztos, ez(a szekrényrend) ettől nem változik.

A nagy kérdések egyike persze az, hogy az adott helyzethez képest milyen "rendet ismerő" befolyás az, ami csak megközelítőleg is megfelelő irányban képezi le magát. Ez a mi kis szavazósdink, ez nem egy nagy talány, a brexit egy kicsit nagyobb volt, mégis meghátráltak.
Úgyhogy, elég szar a helyzet.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.07.07. 18:10:34

@nudniq: Olyan nincs, hogy az Alkotmánybíróságon valami átmenjen, s arról ezt követően egy újabb körben az AB kitalálja, hogy ja hát kérem, ez alaptörvényellenes - volt.

@Holger Hartland: Jöjjön maga jobbakkal, hiszen maga kezdett el szörfösökről ábrándozni. (Ezek szerint Helly Hansen-pulcsija már lett?)

S=klogW 2016.07.07. 18:19:02

1.:
"Akar-e ön vadiúj, szuper autót?

Igen."

Legfontosabb lenne megtanulni lemondani.

2.:
Kőkeményen zajlik a társadalom birkásítása. A versenysport és különösen versenycsapatlabdajátékok ennek tökéletes eszközei. Csak "kell egy csapat". (Ez pedig mindig lesz, mert mindig lesz jelentkező, aki nem akar rendes munkát végezni.)

3.:
Meg kellene végre állapodni szavaink egyértelmű jelentésében - vagy legalább kicsavarásukban kellene konszenzust kreálni.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.07.07. 18:27:40

@S=klogW: Valamit nem értett? :) inkább kérdezzen.

S=klogW 2016.07.07. 18:33:48

@Mihint: Miből gondolja, hogy valamit nem értek? :P

A 3. pont épp, hogy az értésről szól: a média mediálásával szájbaSZajkózott sok hivatalos(ság) dum(áj)a duplafenekűségének érzékeléséről.

S=klogW 2016.07.07. 18:38:39

egyetlen esetben tudok megbocsátani orbánnak: ha 18 nov. 30 éjjel megindulnak a pácélosaink, a csatahelikoptereink és drónrajaink é-erdély visszafoglalására

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.07.07. 18:40:21

@S=klogW: Rendben, és Ottlikot olvasta? Mert most éppen olyasmiről fecsegünk, ami nem érinti közvetlenül a "közösségi tudatmanipulációt", amit oly nagyon gyűlöl :)

S=klogW 2016.07.07. 18:42:03

@S=klogW: de az is megfelel - ha már sájlokék a tanácsadói - ha bedönti szőrőstalpország gazdaságát, de úgy, hogy élelmiszerért legyenek kénytelenk eladni nekünk é-erdélyt

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.07.07. 18:45:32

@S=klogW: Na jól van, ha így is jó, majd szólok a Gyurinak :)

S=klogW 2016.07.07. 18:51:12

@Mihint: bevallom, amíg nem olvastam visszább, a szekrényrendről azt hittem, hogy Narnia krónikájából idéznek :)

azt is bevallom, hogy még általános iskolában Móricz Egyszer jóllakni novellája meg Gelléri Andor Endre egy novellája kapcsán, amiben munkások köpködésnek van egy érzékletes leírása, averzióm támadt a 20. századi irodalomtól: a szellem művei (művészetnek nem nevezném, az nekem valami pozitívat jelen) korának tükrei is - és hát milyen is volt az a 20. század, ugye

ha muszáj megismeni, inkább történeti monográfiát olvasok

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.07.07. 18:56:43

@S=klogW: :) Ottlikot pedig olvassa el, nem fogja megbánni. (Nro1: Iskola a határon, mek.oszk.hu/02200/02285/02285.htm )

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.07.07. 19:00:10

@S=klogW: Staples-t csak előtanulmányokkal tudja igazán élvezni, amúgy roppant felszínesnek tűnhet.

annamanna 2016.07.07. 19:03:34

@S=klogW: Gelléri proli volt, a prolikról írt, és nem kellett a komcsiknak. Azoknak nem kellett, akiknek egyébként sem volt szükségük a valóságra. Inkább a részeg hányást választották helyette meg a bad tripet.

S=klogW 2016.07.07. 19:16:22

@S=klogW: @Mihint: @annamanna: oly korban éltem én a földön, mikor még kötelező volt Gorkij(?) Az anyája

abban a részeségnek van egy olyan leírása, hogy magam is rosszul letten tőle (bár igaz, egy autó hátó ülésén olvastam, de sose volt szokásom haladó mozgást rosszul lenni járműben)

maroz 2016.07.07. 19:18:04

@S=klogW: Mibe, hogy egy osán menyecskére fájik a fogad? ;)

S=klogW 2016.07.07. 19:20:25

@Mihint: Drága Uram! Ahányszor csak kell

ennek a hazának a kárpátok oltalma nélkül semmi értelme nincs (igen, ahhoz d-erdély is kell majd) - legalábbis amíg románok álmodnak Nagy-ot a szomszédban - vagy amíg a nyelvek el nem töröltetnek

S=klogW 2016.07.07. 19:22:31

@maroz: víbite? nem az osanban veszem a csirkét

S=klogW 2016.07.07. 19:28:33

@Mihint: bevallok még valamit: ha éjjel vagy hajnalban egyedül megyek haza valahonnan, katonadalokat és hasonlókat szoktam énekelni

pl.:

"Mint a puszta fergeteg"
"Bajtárs ma még tán"
"Ott ahol zúg az a négy folyó"
Panzerlied
Engelandlied

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.07.07. 19:34:39

Próbálja a "Jártunk lent a kéklő dunaparton" kezdetűt is, mára nincs több javaslatom, legfeljebb az, hogy alaposan pihenje ki magát, mielőtt bármibe is belekezd holnap, vagy holnapután ;-)
(ha elég szívós és okos, és helyén marad a szíve, megérheti még, én már nem)

maroz 2016.07.07. 19:35:29

@S=klogW: Észak-Erdély különlegessége, Avasság, románul: Țara Oașului. Ezt lakják többek között az osánok, románul: oșeni. Amolyan a románság bicskás székelyei ők, hegyi nép, súlyos attitűdökkel. Hallottam olyan mondást is, miszerint nem igazi osán az, aki nem tud meginni egy liter pálinkát egy slukkra, nem ölt embert és soha nem erőszakolt meg nyolcvanévesnél idősebb menyecskét. Na meg olyan viccet is, mely szerint két osán koma enyhén berúgva hadat üzen Kínának, majd három nap múlva kijózanodva kérdi a kocsmában egyik koma a másikat: -te, tudot te, hogy mennyien vannak ezek a kínaiak? Nem, mennyien. Másfél milliárd! Hű, bazdmeg, hová temetünk ennyit, miután leszúrtuk őket?

Szóval próbálom érteni a vonzódásod Észak-Erdély irányába. Ugye jó úton járok? ;)

maroz 2016.07.07. 19:39:53

@S=klogW: Mert félsz?

"„Ördögborda ördögborda
mézes lett a mackó orra”"

dia.pool.pim.hu/html/muvek/KANYADI/kanyadi00600/kanyadi00139/kanyadi00139.html

S=klogW 2016.07.07. 19:45:52

@maroz: vonzódásom nemzet- és geostratégiai jellegű :)
moldova bekebelezése és az erdélyi magyarság lassú felmorzsolása után jön a tiszántúl mint slusszpoén ebben a nagy(on rossz) román viccben

@Mihint: :) épp az álmosság ellen (is) alkalmazom a pattógós indulódudorászás
sajnos aligha (vagy lehet, hogy jobb is) az én okosságomon múlik, a szívósságra szükség lesz viszont kivárni :)

maroz 2016.07.07. 19:58:46

@S=klogW: Kár, mert a szekszuális jellegűt érteném, de ha nem, hát nem, én nem erőltetem.

Nézd meg mit veszítesz!

youtu.be/eSJrZaYypZs

Amúgy a kebelezésben partner vagyok, igaz, nekem csekélyek az igényeim, mindösszesen csak azt kérem vissza Észak-Erdélyből amit én fedeztem fel, és azt se tulajdonba, csak használatra, de még azt se akarják engedni. Valami tankos dudorászót tudsz?

S=klogW 2016.07.07. 20:19:30

@maroz: Die deutsche Sprache ist Ihnen unbekannt?

(ó jaj, ezzel a kérdéssel lehet elindultam az értetlen értlemisis úton)

A panzerlied pont tankos dudorászós.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.07.07. 20:39:35

@S=klogW: Kivételesen, és utoljára, mert tudom, hogy be van rúgva. Azonban holnap elolvassa, tehát:
- az értelmisi úton elindult négy éve, de már rájött, hogy.
- a berúgás útján is elindult, de ennek csak irányított módon van értelme, és.
- küldök egy-két érdekes muzsikát, remélem segíti a pihenését :) :

www.youtube.com/watch?v=KzRJgAgRu-g

www.youtube.com/watch?v=GHGaOZVQPBE

tömegmanipuláció, igaz, kedves álmos zöldfülűm :)

S=klogW 2016.07.07. 20:56:31

@Mihint: talán kellene nekem egy mester.

maga csak nem jelentkezik épp? ;) :D

S=klogW 2016.07.07. 20:57:40

@Mihint: a türelméért mindig hálás leszek :)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.07.07. 21:20:02

@Counter: Akkor legyenek szupergazdag szörfösök, akik bazi nagy hajókkal, szélgéppel meg víz alatti robbantásokkal bele tudnak kavarni a hullámzásba. Így jó?

Nem kell a szar Helly Hansen-ruházat, nekem egyedi Holger Hartland-ruházatom van.

maroz 2016.07.07. 21:53:38

@S=klogW: Semmi baj nincs azzal az úttal, amíg kellően dadaista és nem vesszük rajta magunkat komolyan. Majd megteszik helyettünk mások, de hát az meg legyen az ő bajuk. ;)

annamanna 2016.07.08. 00:36:14

@S=klogW: ez volt az? "Annál mozgalmasabb és izgatóbb a «Részegen», a harsány színek e kis remeke. A kelmefestők megbolondulnak egy bárónőtől, aki műhelyükbe toppan, berúgnak a benzin szagától és gőzétől, föllázadnak gazdájuk ellen, pucérra vetkőztetik s befestik kékkel, sárgával, zölddel, pirossal. Ujjuk majd elfagy a benzintől, de fejük tüzel. A hirtelen őrület hangütése mesteri. «Azt kiabáljuk az ablakoknak: Virágot vegyenek, virágot.» A festékek így beszélnek hozzájuk: «Parancsotokra részeg kelmefestők! Bátor kelmefestők!»"

Gelléri tényleg dolgozott kelmefestőként (is). Másrészt erről inkább a Napfivér, holdnővér jelenete ugrik be: www.youtube.com/watch?v=7df_uAWP9Ao#t=02m28s

annamanna 2016.07.08. 00:42:38

@S=klogW: ez nem katonadal, viszont hátborzongató végighallgatni: www.youtube.com/watch?v=MAqop8fR-4E

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2016.07.08. 03:01:23

Ja, még ezt a szerzőtől nagyon ajánlatos megfontolni a Habony-műveknek, mint népszavazási kérdést az 1szeri magyar embörök számára:

"Ellenzi-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését olyan áron is, hogy inkább kilépne az EU-ból, csak hogy ez meg ne valósuljon?"

Már látom az újraéledő polgári köröket, amint B. Zsolt vezérletével gyorstalpaló szemantikai kurzusokat tartanak.

S=klogW 2016.07.08. 05:11:16

@annamanna: Összekeverte Gorkijt Gellérivel.

Még egy undorító irodalmi élményem, ez már középiskolából: Déry Képzelt riportja.

S=klogW 2016.07.08. 05:43:53

@Mihint: @annamanna: ezek borzalmasak, kérem - és maguk képesek ebben turkálni >:)

nézzék, nem arról van szó, hogy általában és különösebben szeretném a különböző indulókat, csasztuskákat, a felsoroltakon kívül többet nem is nagyon ismerek (48asokat még), és ezek is inkább amolyan "célszerszámok" számomra álmos bandukolás ellen

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2016.07.08. 08:01:49

Na itten az idő! Felszólítom a hatalmat, hogy ezt az alkoholista, korai magömléses, ostoba sajtópatkányt tüntesse el!

Roberto a rettenetes faszú 2016.07.08. 08:21:33

A lengyel és magyar fülkeforradalom után meg kell csinálni az európai forradalmat:
Lengyel magyar két forradalmi nemzet, meg kell induljon a Keleti Szél az áprodott Nyugat kitakarítására.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.07.08. 08:29:45

@Holger Hartland: Jobbnak éppen nem mondanám, de adekvátabbnak igen.
Mellesleg a szupergazdag szörfösök nem is biztos, hogy maguk állják a robbantás- és szélgép-számlákat, hogy árnyaljuk a képet (de legalábbis más, velük ugyan éppen nem szörfölő urak is be-beszállnak az általuk végzett hullámmacherkedésbe, egyirányúlagosan).

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.07.08. 08:30:52

@Holger Hartland: És mondja, nem nézik ki a Bálnából vagy a Miniszterelnökség folyosóiról, netán kies vidéki kastélyszálló-kúriák zártkörű rendezvényeiről, fogadásairól az egyedi Holger Hartland-maskarájában?

Jean Sol Partre 2016.07.08. 10:48:33

@Holger Hartland: szép idézet, és persze nem beszéljük meg, de ugye azért tudod, miről beszélek?

Jean Sol Partre 2016.07.08. 10:59:10

@S=klogW: "vonzódásom nemzet- és geostratégiai jellegű"

perverz :)

Jean Sol Partre 2016.07.08. 11:00:46

@maroz: " kebelezésben partner vagyok"

megint a szexualitás :)

maroz 2016.07.08. 12:02:20

@Jean Sol Partre: Az mindig, de most kivételesen a nedves kőre feküdnék és nem a kedves nőre, de nem akarják hagyni a szőröstalpúak és ezzel úgy felbosszantottak, hogy vettem is egy honvédsapkát! ;)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.07.08. 12:07:26

@Jean Sol Partre: Szerintem tudom, hogy miről beszélünk, ld. amit írtam. Nagy fa, kis fejsze.

@Counter: Nem néznek ki sem a Bálnából, sem a Miniszterelnökségről, sem az új elit vidéki kastélyaiból, de még az Európai Parlamentből, az angol királynő fogadásáról, sőt, sőt, még a Pancho Aréna VIP-páholyából sem!

A hullámkeltés költségeit pedig természetesen a pórnép fizeti. Az a dolga, nem?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.07.08. 12:55:15

@Holger Hartland: Nohát, alig pár hónapja állt be teljes gőzzel gyodázni és szuveréndemokráciázni, s máris így felvitte az Isten a dolgát?

Örömmel hallom, hogy a tehetség mindig érvényesül ebben az országban!

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.07.08. 13:28:44

@Counter: Valóban, tökéletes a stratégiám. Ha nem érti, egy forintért megmondom. Balliberális tüntetésekről és körúton belüli értelmiségi elitkörökből sem néznek ki. Marginális külvárosi kommunista klubokból sem néznek ki. Politikai pártokból sem néznek ki. Lehet, hogy van hely, ahonnan kinéznének, de még nem sikerült.

sztd 2016.07.09. 07:59:07

@GNDL: Értelmezhető többség: a többség a (esetünkben a népszavazás után) úgy gondolja, hogy a többség (akibe az ezt gondoló nem biztos, hogy beletartozik) Orbán Viktor álláspontját osztja az adott kérdésben.
Ez nem jogi, vagy matematikai definíció, nem független az utólagos értelmezésektől sem, de jól felismerhető a közhangulatban.

Hegedűs_Imre 2016.07.11. 19:33:26

@nudniq: Ebben igaza van. Így meg lehet különböztetni az eleve passzív szavazásra jogosultaktól a tudatos bojkottálókat. Azt, hogy az utóbbiak kit követnek ezzel már nehéz eldönteni hiszen látjuk: még Stumpf András is gondol erre - egy sor párt mellett.