A történelem most történik
2016. július 05. írta: Redakció

A történelem most történik

tortenelem_2.jpg

Vendégszerzőnk, Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatójának írása

 

A demokratikus illegalitásról − miért ne szabaduljon el Django?

Sokáig azt hittük: a demokráciában minden nyilvános, azaz a demokrácia attól jobb rendszer, mint a többi, hogy transzparens. Ennél nagyobb tévedésünk talán nem is lehetett volna. Mert ha így lenne, ha a folyamatok átláthatóak lennének, akkor például nem kellene most, utólag vonulniuk tízezreknek az angol parlament elé, anti-Brexitet követelve.

Persze érteni vélem, a mai demokráciákban miért működhet csak egy viszonylag korlátozott nyilvánosság. Nem azért, mert – mint a diktatúrákban – valakik ezt korlátozzák. Hanem azért, mert a demokratikus rendszerek működésének alapjai a mai, végletekig globalizálódott világban egyszerűen átláthatatlanok. Amíg a demokráciák nemzetállami keretekben működtek, nagyjából meg lehetett mondani, ki hozza a döntéseket és mi az, hogy politikai tekintély. Ma fogalmunk sincs a döntéshozatal valódi mibenlétéről, a tekintélyt pedig egyszerűen kitessékeltük politikai szótárunkból.

*

A modern társadalmak lakói nem tudnak mit kezdeni a demokrácia nyilvánosságával, hanem egészen egyszerűen kivonulnak a nyilvános terekből és kismillió alternatív teret hoznak létre. Aminek persze mindig van oka. Van, akik azért vonulnak ki, mert elegük van a provincializmusból. Mások azért, mert elegük van az univerzalizmusból. Jean Baudrillard, a kiváló francia politikai filozófus írja, 2000-ben megjelent: Az utolsó utáni pillanat című könyvében: „Még a mi egyetemesre kulturálódott társadalmainkban is látható, hogy semmi sem tűnt el teljesen, amit feláldoztunk az egyetemesség fogalmának − csak illegalitásba vonult”.

Az elmúlt évtizedek vezető jelszava az univerzalizmus volt. s miközben meg voltunk győződve, hogy az univerzalizmus értékei univerzálisak, elképzelni nem tudjuk, mennyien gondolták ennek az ellenkezőjét. Csak most tudunk erre következtetni; most, amikor az univerzalizmus-kivonulók kezdenek visszatérni a politikába. Ami persze rendkívül rossz hír a másik tábornak, mert nyilvánvaló, hogy ezt a visszatérést egyfajta provincializmustól való menekülés, azaz az univerzalisták kivonulása fogja követni.

Aki azonban illegalitásba vonul, az nem szabad, mert politikai teljesítményt tart vissza. Ezzel azt fejezi ki, hogy a neki nem kedves kormányhoz semmi köze. Aztán persze, ha jön a számára kedves kormány (már ha egyáltalán létezik még ilyen), akkor előbújik az illegalitásból és örömét fejezi ki. Ebben a periódusban viszont a másik tábor megy a „föl alá”, s kezd el ugyanúgy viselkedni, mint az előző periódusban ő.

Azt látjuk tehát, hogy a mai demokráciákban az állampolgárok egy nem csekély része képtelen „föld felett” maradni, ha a számára nem kedves irányzat van hatalmon. Ilyenkor a társadalomnak ez a része mindent megtesz, hogy mielőbb megbuktassa a kormányon levőket, vagy ha erre nem is képes, elterjessze róluk, hogy ezek semmiképp nem demokratikusak, nem liberálisok, nem européerek.

*

Ez azonban egy adottság, egy alaphelyzet, s egyáltalán nem panaszkodás. Hiszen a demokrácia nem kőbe vésett rendszer. Nincs olyan demokrácia, amelyet egyszer valaki létrehozott, s annak szabályai ötven év múlva is ugyanúgy működnek. Nem sokra jutunk, ha elszörnyülködünk a demokráciák ilyetén megváltozása láttán. Nem túlságosan jó dolog persze látni, hogy az ellenzékiség hovatovább azonosítódik az illegalitással. Viszont sok következtetés levonására ad alkalmat.

Az egyik ilyen – Baudrillard mondatához kapcsolódó – következtetés az, hogy az egyetemesség jó dolog, de nem érdemes túlfeszíteni. Ahogy semmit sem érdemes, ha csak nem akarunk törést. A túlfeszítésnek ugyanis az a következménye, hogy sokan, nagyon sokan illegalitásba vonulnak akár a világ legjobb eszméjével szemben.

Az „illegálisokat” viszont botorság a „haladás ellenségeinek” tekinteni. ez rossz elemzés. A politika legnagyobb veszélye, ha – mint Django – elszabadul. Ha különösebben nem érdeklik a veszteségek, s nem érdekli az illegalitásba vonulók tömege. Vonuljanak azok illegalitásba az univerzalizmus vagy a provincializmus ellen.

Ma jönnek elő az illegalitásból az univerzalizmus kárvallottjai, akik a maguk számára túl sok pozitívumot nem találtak benne. És nyilvánvaló, hogy kezdenek „alámerülni” azok, akik a provincializmus „torától” rettegnek.

Ez bizony nem egy ismeretlen helyzet. Ezt hívják történelmi léptékű átalakulásnak. Az emberiség jó sok ilyet megért. Nagyjából semmit nem tanult ezekből. Most érdemes figyelni azt ami körülöttünk zajlik, azon a szemüvegen keresztül is, hogy vajon képesek vagyunk-e tanulni.

A demokráciát nem arra találták ki, hogy emberek nagy csoportjai illegalitásba vonuljanak más csoportokkal szemben. Ha ez mégis bekövetkezik, ott valamit elszúrtak. Django, bizony elszabadult.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr568867776

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Csizmadia Ervin: A történelem most történik 2016.07.06. 09:26:02

Ez bizony nem egy ismeretlen helyzet. Ezt hívják történelmi léptékű átalakulásnak. Az emberiség jó sok ilyet megért. Nagyjából semmit nem tanult ezekből.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.07.05. 17:41:10

>>Hanem azért, mert a demokratikus rendszerek működésének alapjai
>>a mai, végletekig globalizálódott világban egyszerűen átláthatatlanok.

tessék már rám bízni hogy megfelelően értelmezem-e az egyébként törvényi kötelesség ellenére sem nyilvános információkat, nincs szükségem arra hogy megmondják mi micsoda.
lehet hogy csak egytízmilliomod része vagyok az országnak, de azt az egytízmilliomodot azt kéretik tiszteletben tartani, és az az egytízmilliomod most azt mondja hogy

hazudsz!

azért kardba ne dőlj emiatt, vagy ha mégis akkor szólj, mert még meg kell vennem a pezsgőt.

NemodaBuda 2016.07.05. 18:49:19

Jamis a baba, Csizmadia ! Beleesett Ön a saját csapdájába, elhitte, hogy pl. az angol, vagy akármelyik más kormány nem hallja meg a saját népe hangját ? Tényleg ennyire ostoba Ön ? Olvas-e Ön (de most komolyan, a leányregények nem számítanak)? Hát persze, hogy a demokráciának mindehhez semmi köze sincs ! Csak Ön erre még nem jött rá és soha nem is fog, mert nem azon az úton jár, ahol erre rá kellene jönnie ! Az viszont tényleg felháborító, hogy a magyar kormány - en bloc - úgy lop és hazudik, úgy kezel hűtlenül és minden társadalmi kontroll nélkül, mintha ez lenne az egyetlen korszerű gazdasági megoldás a XXI. században. És még ironizál is, hogy mások meg erre nem jöttek rá ! Vegyen már észre néhány új oligarchát, néhány elcsaklizott milliárdot Mészároséknál, orbánéknál, rogánéknál, gerencsiéknél, a Századvégnél, akárhová néz - lényegében mindenütt ! A demokrácia meg elvan Ön nélkül, Ön nem lehetett volna senki sem a demokrácia nélkül !

2016.07.05. 20:58:34

Tökmindegy hogy magyarázzátok a dolgokat. A káoszelmélet ezek szerint működik, ennek vagyunk jelenleg tanúi.

Bell & Sebastian 2016.07.05. 21:21:03

Volna egypár észrevételem.

- Ha ügyesen osztjuk ketté a társadalmat, 50-50% -ot kapunk, vagyis kiegyenlített lesz a népakarat, minden, preferált kérdés feltevésénél, azaz a végeredmény lutri, mert mérési hiba és hazudós vagy bujkáló minta-alany mindig is lesz.

- Életszerű körülmények közt ritka a döntéskényszer, olyan, hogy azonnal, de izibe, vagy igen / nem szinte nincs is. Helyette majdok és talánok vannak.

- Aki középről nézi ezt a jakobinus felosztást és a vele járó majomparádét, azt nagyon gyorsan elkapja a hányinger.

- Az pedig végképp nonszensz, hogy a politika hiperaktív bolondként szabna-varrna át mindent, amihez csak hozzáér. Takarodjon ki a mindennapi életből, a franc se kíváncsi naponta ötször a deformált pofájukra.

- Valóban a sárija törvénykezés tudna csak kibaszni ezekkel, kéz és láb nélkül nézhetnék az epsomi derbit. Fej nélkül még így se.

- A kibaszott kvótázás pozitív diszkriminációba mártogatva oda vezetett, hogy mára tiszta kezű, normális magyart nagyítóval sem találni az úgynevezett elitben. Mert nem elit ez, legfeljebb a pokolban.

- Úgy van, a zuhanás most történik, kellemes becsapódást mindenkinek!

2016.07.05. 22:14:53

@Bell & Sebastian:

>>- Úgy van, a zuhanás most történik, kellemes becsapódást mindenkinek!

hohó, most jön még csak a legjobb rész, amikor a tétlen ügyészség és velük cinkos rendőrség elveszíti a kontrollt, 1987-90 visszatér. amikor a polgi mindennap látja a maffia állam jeleit akkor gyorsan erodálódik a jogállamba vetett hit, az önkorlátozást felváltja az önbíráskodás, mindez a mobilkommunikáció előnyeivel és az internet adta tippekkel fűszerezve.

ez az erózió kihat még a gazdaságra is, gondolom a gyalázatos számok egyik faktora már most is.

murcielago 2016.07.05. 22:37:24

Tehát aki nem univerzalizmus-hívő, az provinciális, ezt is megtudtuk.

Az univerzalizmus tényleg jobban cseng ma már, mint a globalizmus. Az igazi gond a provinciális jelző. Az önkormányzatiság hívei pl. miért provinciálisak? De majd megtudjuk a politológusoktól. Vagy nem.

2016.07.05. 22:56:57

@Bell & Sebastian:

erre varj inkább gombot:

üzenem itt egy hónapja: #kormányváltás

ezek meg beraknak egy volt postabankos csajt a felső vezetésbe. nézem az elérhető információkat:

miután 1992-ben diplomát szerzett a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemen, tanácsadóként tevékenykedett, majd 1998-tól a Postabanknál dolgozott különböző beosztásokban,

van egy másik másik verzió:

Szakmai pályafutását a Postabank Rt.-nél kezdte, ahol többek között vezető kockázatértékelőként, illetve a vezérigazgató szakmai titkáraként tevékenykedett.

van még további verzió is:

Bártfai-Mager Andrea a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán végzett, posztgraduális tanulmányok keretében pénzügyi menedzsment és banki kapcsolatok képzésen vett részt.

na itt a csavar:

....és Moszkvában, a Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében végezte. (ez az mnb.hu-ról van)

szóval 92-ben végzett pesten, vagy mégis inkább moszkvában, aztán egyből postabankos, de inkább csak a 97-es csőd után, vagy csak hiányzik 6 év a hölgy életéből.

kémelhárító legyek ha ezen ki tudok igazodni. a némethné legalább egyszerű gondolkodású zsoldos, de ki a picsa ez a nő?

murcielago 2016.07.06. 07:56:18

"Amíg a demokráciák nemzetállami keretekben működtek, nagyjából meg lehetett mondani, ki hozza a döntéseket és mi az, hogy politikai tekintély. Ma fogalmunk sincs a döntéshozatal valódi mibenlétéről" -

bár elég talányos ezen rész értelme, a legvalószínűbb értelmezés szvsz, hogy ma már a demokrácia nem nemzetállami keretekben működik. Ez egy meglepő újdonság, én pl. nem tudtam róla, hogy nemzetállami keretekben nincs demokrácia.

Persze, persze! Ha "Ma fogalmunk sincs a döntéshozatal valódi mibenlétéről" - hát ez tényleg nem demokrácia...most már értem, hol járok.

2016.07.06. 08:05:09

@Herr Stacheldraht Leger:

ha ennyire unatkozol segíthetnél bányászni. migráncsokat úgyis szereted.
téma:
tavaly a törökök leszűrték a náluk lévő menekülteket, és akikről úgy gondolták hogy a háború végeztével nemkívánatosak hogy hazatelepüljenek azokat elhajtották ide európába. etnikai tisztogatás szaga van, nem voltak közöttük türkök, csak szíriai egyéb népek.

keresem az összes elérhető infót, ha lehet minél korábbról, akármilyen nyelven.

Pelso.. 2016.07.06. 08:13:42

Fene ezt a transzparenciát, be kell homályosítani-ködösíteni, hogy a nagy tévedésünk, pontosabban tévedésed okozta hibák korrigálva legyenek. Te ne tudnád, csak így tovább.

Conchobar 2016.07.06. 08:26:27

Adott egy berendezkedés, amelyben a vezetőket négyévente választják, és amelyben a vezetők azt csinálnak, amit akarnak, amit jónak látnak. Avval megkötéssel, hogy ha túl naggyá válik a vezetettek elégedetlensége, akkor talán érdemes figyelembe venni, esetleg orvosolni az elégedetlenséget. Meg avval a megkötéssel, hogyha valami rendkívüli dolog folytán népszavazást tartanak, a népszavazás eredményét érdemes figyelembe venni. Már csak a hitelesség kedvéért is, merthogy ennek a rendszernek ki tudja miért az a neve, hogy demokrácia. Az volt a neve az előzőnek is ('népi demokrácia'), amely nevezte még önmagát diktatúrának is ('proletárdiktatúra'). Mindkettő egyaránt hazug rendszer. Mindezek tetejébe még itt hantázik egy politulok az illegalitásba vonulásról, meg effélékről

Bell & Sebastian 2016.07.06. 08:28:15

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!: Nájá, Rózsa Sándor (nini, megint egy Sanci), aki negyvennyolcban kicsit még rumspringen (< aranygyapjas, amish kifejezés) -ezhetett, mint lovaskiképző, ám utána csak méltó helyére került a Monarchiában.

Itt ilyen nem lesz, a Három Sándorok addig élnek, amíg meg nem nyúvadnak.
___

Valszeg szabad vegyérték a három molekula között. Ha háromnevű, akkor sanszosan ősmagyar.

Bell & Sebastian 2016.07.06. 08:33:23

@Conchobar: A prolidiktatűra, amit Kádár vitt, felemelt hárommillió prolit, akik se nem munkások, se nem parasztok, se nem katonák voltak, hanem csak így, nemes egyszerűséggel: nincstelen proletárok.

Ezek megtermeltek ugyanennyit proliból (visszacsinálták az egészet), közben pontosan annyit bugáztak, ami legalulról és középről hiányzik.

Ki a rosszfiú? - ez a kérdés.

Bell & Sebastian 2016.07.06. 08:40:54

@murcielago: Nemzeti keretek közt is legalább háromrétegű a hatalom, még a legnagyobb jóindulat mellett is csak azt mondhatjuk, a középsőre van némi rálátásunk / befolyásunk a kvázi-demokratikus választásokkal.

De mi van a szervezett bűnözéssel és informális szupremáciákkal, mondjuk az olajozásból kinőtt bárányhimlősökkel vagy a német-amerikai, színzsidó, szabadkőműves páholyokkal?

Mi magyarázza a jellemzően tehetségtelen és buta kisebbség egyes tagjainak szédítő gazdagodását?

Bell & Sebastian 2016.07.06. 10:02:38

@Pelso..: A korrekció mikéntje csak történelmi párhuzamokkal érthető és magyarázható. A barna veszedelmen a fekete kerekedett felül (Röhm), Deripaszkától meg Putyin kérte vissza a tollát, miután aláíratta vele a saját "kivégzését". Az utóbbi oszlopos tagja a Strabagnak. Oligarcha csak akkor vész el, ha lelövik egy homo-orgián.

Mindenki a más oligarcháját szidja, csak a faj marad, viszont a minőség alászáll. A szociál-darwinista kontraszelekció értelmében.

Furore Carcosa 2016.07.06. 10:08:15

Volt valaha egy példaértékű illiberális demokrácia, a Kr. e. V-IV. században Athénban. Ott senki nem vonult belső illegalitásba, mivel a politikai irányváltásokat az istenadta nép kivégzésekkel és száműzetésekkel nyomatékosította.

Bell & Sebastian 2016.07.06. 10:16:07

@Furore Carcosa: A német-olaszról jutott eszembe, a bundázás megelőzésének legjobb módja: a vesztesek lemészárlása.

gyalog.galopp 2016.07.06. 11:10:53

@Furore Carcosa:

No, a méregivásra kötelezést se hagyjuk ki.
Milyen jól mutatna már egy kolbászfesztivál, ahol a menő politikusok az utolsó poharukat öntik magukba.

Conchobar 2016.07.06. 11:43:53

@Furore Carcosa: "a politikai irányváltásokat az istenadta nép kivégzésekkel és száműzetésekkel nyomatékosította" - Abban a korban kissé érdesebben léptek fel a vesztesekkel. De semmiképpen nem a népet kellene kezdeményezőnek tekinteni a rivális likvidálásában, merthát ilyen alapon azt is mondhatnánk, hogy napjainkban a nép veszi vissza Simicska eddigi pozícióit

murcielago 2016.07.06. 12:09:51

@Bell & Sebastian:

Igen Monszignore, ki vagyunk téve a páholyoktól a maffiáig mindenfélék kénye-kedvének, Gyuri bácsinak is. „Ne tiporjatok rajta nagyon, Vér-vesztes, szegény, szép szivünkön” – mondá a költő. A dolog azonban kétoldalú, tudják ők, nem fogják túltolni a biciklit, mert a zseb bölcsebb tanácsokat osztogat, mint egy…(innentől engedelmével nem folytatnám).

Jean Sol Partre 2016.07.06. 12:19:23

@Bell & Sebastian: lusta vagyok gondolkodni, ki a másik két Sándor?

Bell & Sebastian 2016.07.06. 15:21:30

@Jean Sol Partre: D., Cs., P. -t tenném meg a tippmixen.

Jean Sol Partre 2016.07.06. 15:32:41

@Bell & Sebastian: á, köszönöm! A P a fejemben volt (nyilván törvényesen), a többi nem jutott eszembe

Ballib cenzúrázók réme 14 2016.07.06. 15:35:23

Az megvan, hogy Ausztriában a ballibek bizonyítottan elcsalták a választásokat ?

Nincs ?

Nem csoda.
A kutya nem beszél erről a tényről sem.

magyarhirlap.hu/cikk/60251/Harmincezer
Persze, mindenki beszámolt a hírről, aztán semmi. Illetve nem is mindenki. Az osztrák alkotmánybíróság bejelentésének napján, kora este a HVG internetes kiadásában például egyszerűen nem lehetett semmit sem olvasni az ausztriai megismételt választásról, egy árva mínuszos hírecskét sem.

Persze, hogy nem. Túl kellemetlen ügy ez, hogy politikailag korrekten fogalmazzak. Kellemetlen, annál is inkább, mert ezt a bulit a két nagy párt összejátszása nélkül nem lehetett volna megcsinálni. Ezek a „szabálytalanságok” csak úgy „követhetődtek” el, hogy a két nagy párt, amely eddig kormányozta Ausztriát, megegyezett egymással. Megegyeztek az „elkövetődésben”. Mert nem számít semmi sem, csak a Szabadságpárt jelöltje nehogy győzzön. Így kellett „elkövetődnie” harmincezer szavazatnak, jó helyre. - See more at: magyarhirlap.hu/cikk/60251/Harmincezer#sthash.FnTGhfZp.dpuf

Bell & Sebastian 2016.07.06. 15:46:37

@Ballib cenzúrázók réme 14: Egy kívülállónak is, már a választás napján, le kellett, hogy essen, márpedig itt csaltak. Kérdés az, hogy lesz-e korrekció, vagy csak időt nyertek és szívunk tovább a határon. Igaz, a magyarok akkor is szívtak, amikor a radikál-jobb volt hatalmon.

Ergo: nekünk _majdnem_ tök mindegy.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2016.07.06. 15:54:05

A demokrácia sokszor bizonyította már, hogy csupán egy parasztvakítás. Klasszikus PR fogás arra, hogy az emberekkel elhitessék, az ő akaratuk teljesül, csak nem fogják fel.

A demokrácia most bukott meg az Egyesült Királyságban és Ausztriában. Miután a befolyásolatlan - azaz sajnos az emberek többsége által szokásos módon, szinte vaktában leadott - szavazás túl kis különbséggel hozta ki az egyik fél többségét, a nép és a hatalom is új választást követel. Vagyis ami eredetileg volt az emberek akarata, az nem ér, most kell egy kis agygyúrás, aztán fussunk neki újból.

A közösségi akaratnyilvánításra alapuló kormányzás rendszere most lesz képes első ízben megmutatni azt, hogy nem egyenlő a demokráciával, hanem jobb annál. Mert az abnormális, hogy a lakosság fele elviselni köteles azt, amit a lakosság másik fele ráerőltet pusztán azzal, hogy egy kicsit többen vannak. Az Egyesült Királyság és Ausztria bemutatni készül azt, hogy a nagyjából kétharmados többség az alapja egy nagy horderejű ügyről való döntés közakaratra hivatkozásának.

A demokráciát mindig azok kifogásolják, akik kisebbségbe kerültek. Az eltelt 26 évünkben láthattuk MINDEN mai párttól, hogy amikor többségben voltak, akkor a döntéshozatal demokratikusságát még kis, esetleg csak szövetséggel (alkudozással) kialakított többség esetén is teljesen rendben működőnek tartotta.

A demokrácia fogalma nincs elfogadható pontossággal definiálva. Ez azért felel meg a világon viszonylagos erőfölényben levő országok politikusainak, mert "aggódhatnak" más, kisebb országokban a demokráciáért. Aggódni miatta nagyon nyerő dolog, mert azt hiteti el, hogy itt minden jó, ott bezzeg aggasztó a helyzet, mi látjuk, ti nem látjátok, de mi látjuk, és teszünk ez ellen, mert cseszegetjük azokat. Ezzel lejjebb tudjuk nyomni a gazdasági erejüket, ert megvonhatunk tőlük ezt-azt, és a többi erős ország politikusai ezt bölcs bólogatással szentesítik. Hiszen ők is csak nyernek a bulin, legalább látszatot.

Az ellenzék az, akik éppen nincsenek abban a helyzetben, hogy a pénzt oszthassák. A megszólalásaik túlnyomó többsége mindössze azt az érzést erősíti, hogy az egyetlen szándékuk a pénzosztás lehetőségének megkaparintása. Ha majd az ellenzék javaslatokat tesz, jobbakat, mint ami a kormányzó többség terve, akkor megérdemli majd, hogy ellenzéknek tiszteljük. Addig csak kimaradóknak szabadna hívnunk őket.

Ebből következik, hogy az átláthatatlanság a kimaradóknak is érdeke. Mert ha ők lesznek a hatalom, akkor marhára nem fog hiányozni nekik, hogy mindenki lássa, ahogy ők kezdik osztogatni a pénzt az ő barátaiknak. Sőt, azt sem igazán kívánatos megmutatni, hogy most, kimaradóként miféle egyezségeket kötnek a hatalommal, cserébe sok dologért. Ha a kimaradók átláthatóságot akarnának, akkor pontosan megmondanák, hogy hogyan történjen az. De célszerűbb mindössze annyit mondogatni a tévében kétnaponta, hogy átláthatóságot követelnek, mert a serény közérdekvédő szerepében mutatkozhatnak a figyelmetlen emberek előtt. Választásra csak majdnem két év múlva kerül sor, vagyis ma általánosságban pofázni a kormány ellen teljesen fölösleges időtöltés, viszont a kimaradóknak ez élvezet, és kevésbé figyelnek oda az ő gyanús ügyleteikre. Hiszen más értelmes magyarázatot nem lehet találni arra, hogy másfél évvel a kampányidőszak előtt minek vesztegetik az időt terméketlen és értéktelen cseszegetésre.

A demokrácia a képviselőválasztás, a vezetők számonkérése, a törvény előtti egyenlőség, a megígért jogok kikövetelése, az elnyomószerv uralmának féken tartása, a közrend fenntartatása. Egyik sem túl meggyőző nálunk, az olaszoknál, az osztrákoknál, a franciáknál, a belgáknál, a svédeknél. Ők demokratikusak, mi természetesen nem.

A demokráciát sokan tévesztik össze a szabadság külön tárgyalandó eszméjével. A szabadság eszméjét sokan tévesztik össze a szabadossággal és a rendnélküliséggel. A rendet pedig a rendnélküliség igénylői fasizmusnak hívják. Ennyiből is látszik, hogy egy címke mennyire keveset mond.

A politika a hatalom játéka. A demokrácia pedig a hatalom legügyesebb eszköze a hatalma megtartására.

2016.07.06. 15:55:43

@Ballib cenzúrázók réme 14:

szerinted csak ausztriában lehet elcsalni a szavazást?
két nagy osztrák párt, a harmadik ellen, hmmm...... elgondolkodtattál, micsoda véletlen hasonlat!

nembaj, a ballibek cenzúráznak ez a fontos!!!!!!

HaCS 2016.07.06. 16:01:37

"Persze érteni vélem, a mai demokráciákban miért működhet csak egy viszonylag korlátozott nyilvánosság. Nem azért, mert – mint a diktatúrákban – valakik ezt korlátozzák."

Már meg ne haragudjon a kedves szerző, de ezt tényleg hogy véli érteni? Hogy nem azért, mert korlátozzák?

Hát éppen a transzparencia a legnagyobb baj. A felelős választópolgárhoz eljutó információkat (főleg a nagyobb horderejűeket) bizony korlátozzák. Üzleti titokra, nemzeti érdekre, vagy az időjárásra hivatkozva. Az csak a hab a tortán, hogy mérhetetlen mennyiségű elterelő információval tömik a kommunikációs csatornákat.

Ettől függetlenül a felelős, tudatos szavazó továbbra sem tudhat meg információkat sem Paks2-ről, sem az EU-Amerikai szabadkereskedelmi egyezmény állásáról. Ugyanúgy korlátozzák, szelektálják az információkat, mint bármely diktatúrában. Csak most épp kapitalizmus van, a tőkés elit autokráciája, semmi több.

dunántúli gyerek 2016.07.06. 18:52:14

16 millióan szavaztak a Brexitre. Az Index remaint kampányolt.

Az index szerint össze kéne szarni magunkat pár tízezer tüntetőtől, akinek nem tetszik a demokrácia. Sőt az Index szerint még mindig nem jó 5let a brexit.

Lefosom a bokám.

Tündér_Lala 2016.07.06. 19:36:21

Kéremszépen, a cikkíró zsonglőrködik, a fogaémakkal.
Javasolnám nevezzük a nevén a dolgokat és akkor egy lépéssel máris közelebb vagyunk a világos képalkotáshoz.
Az univerzalizmust nevezzük nyugodtan globalizmusnak. Mi a globalizmus ? Az amerikai pénzoligarchák (ők uralják a multikat és a sajtócézárokon keresztül a médiákat is, végsősoron így a politikát is) találmánya, amelynek célja, hogy a fejlett és lggazdagabb államokból kimenekítsék a termelést olyan helyekre, ahol az elérhető profitot nem terhelik a magas munkabérek, a szociális, munkajogi és környezetvédelmi előírások és költségek. Ez természetesen ezeket az országokat a külkerdeficitek miatt bajba sodorta és ezért válságról válságra bukdácsolnak. (Van pozitívuma is, például, hogy egy sor ország népességét munkához juttatta, viszont az ár túl magas az eltúlzott mértéke miatt. Szabályozottan, mértékkel többet ért volna az egész, a beállt instabilitásról nem is beszélve.)

A régi fogalmak pedig ma már semmit nem jelentenek, csupán arra szolgálnak, hogy a valóságot elfedjék. A baloldal nem baloldal (az ugyanis az egyszerű bérből és fizetésből élő embereket képviselné), hanem a globalista oldal. A jobboldal nem jobboldal (hiszen az a tőkéseket képviselné), hanem az antiglobalista oldal.
Mi a globalizmus eszközrendszere ? A tőke és a munkavállalók szabad áramlásának biztosítása. Ezt kikényszerített szabadkereskedelmi egyezményekkel biztosítják. A munkaerő szabad áramlása pedig kezdetben a szimpla agyelszívást jelentette, ma már azonban a népesség dehomogenizálását célozza. Ez minőségugrás, mert itt a cél már nem pusztán a profit növelése, hanem hatalmi ambiciókat takar. Magyar a dehomogenizált népesség részei egymás ellen kijátszhatók és így akaratukat akadálytalanabbul tudják keresztülvinni.

A megosztottság ? Nos a ködösítés, a fogalmatlanság és az egymáshoz nem illő fogalomrendszerek eredménye. Ugye nem gondolják komolyan, hogy a magát baloldalinak gondoló kisember a globalizmust eröltető elszabadult amerikai pénzoligarchák érdekében adja a voksát a baloldalra ? Pedig valójában erről van szó !
(Az elszabadult (szabályozatlan) oligarchák különben mindenütt katasztrofát okoznak Ukrajnától az USA-ig. Legfeljebb az USA oligarchái az egész világban rerítik az általuk okozott bajokat és veszteségeket, amelyből további hasznot húznak.)

Ez a rendszer pedig jól megfigyelhető módon halad a diktatura felé. Én éltem a szocializmusban. Betiltott nevek és fogalmak, irányított sajtó, minimálisan egzisztenciális és morális megsemmisítés az emgedetlen elemek "jutalma". Az illegalitás megjelenése ezekután csodálkozás tárgyát képezi ?

2016.07.06. 19:54:32

@Tündér_Lala:

szóval a globális homogenizálás az nem igazi homogenizálás hanem dehomogenizálás.

#tied_a_mai_nap_leghülyébb_kommentje

gratula.

Messzi Vetek 2016.07.06. 21:07:07

@Tündér_Lala: jól mondja, Lala.
annyi csak még hozzákívánkoznék, hogy az ún "jobboldal" (azért továbbra) is a tőkéseket képviseli; csak - ezen az éghajlaton - pont azokat, akik az előbbiek kihívói: ezért lép fel a revüben antiglobalista ruciban. ők szeretnének szívornyázni többet: ehhez pedig előbb le kell vágni a gazdatestet a másik parazita orrmányáról.

támogatás - szupport - nélkül ebben a rendszerben ugyan ki tudna betörni a politikai "piacra"? a kétfarkúkutyapárt? vagy az elempé?

Tündér_Lala 2016.07.06. 21:37:07

@Messzi Vetek: Természetesen. Az oligachák azért használhatnak is, ha kézben vannak tartva. Dehát a nagyon utált oligarchák sanyarú sorsú áldozattá válnak, ha a hatalom visszautasítja - persze szankciókkal együtt - az uralkodási kísérleteiket.
A globális oligarchákat persze nincs esélyünk helyre tenni, legfeljebb megpróbálhatjuk visszavenni tőlük azokat a lehetőségeket, amelyeket mi is meg tudunk oldani, a saját hasznunkra.

Messzi Vetek 2016.07.06. 23:01:20

@Tündér_Lala: hat de a másikok is globálisak.
nem a kompradorokrol beszelunk, en azt hittem.
akikre maga celoz az az apraja.

dunántúli gyerek 2016.07.07. 00:10:33

@Messzi Vetek: Azért veszélyesek a prolik, mert nekik tökmind1 hogy nemzeti v. globális oligarcha nyomja el őket. Leginkább irigységből és sértődöttségből szavaznak. Ezek a modern balpártok szavazói (európában is).

Vigyázni kell minden államnak h több középosztálybelije legyen mint prolija. Előbbiek igyekeznek tanulni és felelősséget vállalni a sorsukért. Óriási különbség van egy Rotschild bankház vagy egy Csányi szintü milliárdos lobbierejében, és amelyik nemzetnek nincs elitje annak reszeltek. Amelyiknek csak zsidó elitje van (mint Demján) annak is reszeltek.

maroz 2016.07.07. 06:12:50

Nahát, a mandineren már egy kommentből is posztot csinálnak? Ki büfizte ide ezeket a marhaságokat eredetileg és melyik poszt alá?

maroz 2016.07.07. 06:19:39

@Bell & Sebastian: Milyen érdekes viszont az, hogy a sok kurvaokos elemző és politikatudós és vávává fel nem tenné azt a kérdést, hogy milyen faszom demokrácia már az, ahol csak olyan fontos és lényeges kérdések kerülhetnek a nép elé, mint hogy milyen színű legyen az olajfesték a bolondokháza folyosóján. Mert csak a bolondok házában képzelhető el az, hogy a bentlakók osszanak-szorozzanak úgy, hogy a csóré seggükön túl semmijük sincs. Ja, meg Magyarországon és egyéb félgyarmatokon is, de végső soron ez se más, mint egy ispotály, csak kicsit lazábbnak tűnik az őrizet. Lám, itt is leírhatta egy posztban egy ápolt, hogy milyen szörnyű dolog az, ha nem demokratikusan osztjuk el a semmit.

maroz 2016.07.07. 06:23:19

@Jean Sol Partre: Hát a József és a Benedek! Nem emlékszel, zsákban viszik a meleget! Öööö, vagy hozzák? Nem, mégis inkább viszik. ;)

Bell & Sebastian 2016.07.07. 08:36:20

@Tündér_Lala: A magyar origamikkal sokkal több a probléma, mint gondolná. Először is: rámutatással választódtak ki, hogy mi vagy ki által, az csak sejthető.
Másodszor: mindegyik virtigli "náci", könyörtelen vezetési módszereit tekintve. Harmadszor: egy se magyar, inkább mondhatni: Mischling, de méginkább cigó. Negyedszer: nem különösebben okosak, inkább bátrak.

Sokadszor: egytől-egyig stróman mindegyik, annak a szolgálatában, aki odatette.

A probléma az, hogy míg sokunknak az a baja, elér-e a takaró hó végéig, ezeknél pár milliárd annyit számít, mint nekünk egy fagyi vagy sör.

Összességében elmondható, hogy a határtalan őrületet szolgálják, de azt legalább teljes odaadással.

Ennélfogva nincsen ezeken mit szeretni, mégcsak nem is szükséges rossz a létük, nem magyarázat az sem, hogy sárkányra sárkányfűvel megyünk, hanem mindegyik egy-egy szarvashiba a rendszerben.

Sok szarra meg vadászpuska a megváltás.

Bell & Sebastian 2016.07.07. 08:44:59

@maroz: A portás biciklijének esete, amit már Murphy is megénekelt. Mivel kerékpárt már mindenki látott arról többet vitatkoznak a parlamentben, mint mondjuk a csatlakozási szerződésről, ami hosszú, bonyolult, ráadásul blikkfangos nyelven íródott, különben is, eszi vagy nem eszi, e'van.

Aztán csak kiderült később, hogy a cseheknek, lengyeleknek és szlovákoknak több eszük volt, nem adták oda magukat üveggyöngyökért, ők nyalósót is kaptak a portfólióba.

maroz 2016.07.07. 13:35:46

@Bell & Sebastian: Most meg majd nézzük a végjátékban kívülről, hogy miként védi meg a mag huszonöt évnyi munkánk gyümölcsét, immáron tőlünk is:

index.hu/belfold/2016/07/07/szijjarto_indokolatlan_az_ellenorzes_az_osztrak-magyar_hataron/

Klasszikus forgatókönyv: jönnek a portyázók, immáron a jobbágytelkek nehezen védhetőek, mi legyen, ami szokott: megerősítik a vár védelmét és a jobbágyok vagy bejutnak a várba várcselédnek vagy mennek, amerre látnak, úgyis visszajönnek ha vége a portyázásnak, mert a jobbágy az olyan, hogy mindig visszajön.

Ki kéne írni egy népszavazást arról, hogy milyen minták legyenek az osztrák kerítésen. Szerintem illő lenne, ha a mi oldalunkon magyarosch minták lennének, és a taposóaknák is csárdásritmusban robbannának.

Bell & Sebastian 2016.07.07. 15:05:35

@maroz: Világos, az osztrák, szúrós szemmel benézés valóban a látványkonyha része, az osztrák jobbágyoknak szól. A Sancibetyár visszaszívatása pedig a mi mókánk.

A sógorpajtások tanulékonyak, a múltkor indokolatlanul kikúrtak éjszaka egy nyolcvanas táblát és egy automata fényképezőt az autópályára, közvetlenül a magyar határ elé. 45 ezüst / darabáron mérték a találatot, asszem bőven 1 héten belül jött a végzés lefordítva, ami új rekord nekünk. Aszonták, egy hónapod van paraszt és nem firtatjuk, ki vezetett, ami azt jelenti, nincsen büntetőpont, csak tehénfejés.

A mieink ezekhez képest Grál-lovagok, ha nem számít, ki fújta meg az ivóserleget,
süti beállítások módosítása