Kommentszűrés
’16 júl
3
15:41

Szalonna: Még szép, hogy a magyaroknak drukkolnak a határon túliak

Írta: Redakció

szalonna.jpg

Természetes, hogy a határon túli magyarok is a magyar válogatottnak drukkoltak a foci EB-n – mondja Pál István Szalonna, a Magyar Állami Népi Együttes prímása a Mandinernek. Szalonnáról kiderül, hogy a családi birtokairól lemondva lett magyar állampolgár, hogy majdnem focista lett és ismerhette volna Oszama bin-Ladent. Szülőföldjéről is beszél, szomorúan: „este üresek az utcák Kárpátalján, mert nem mernek kimenni az emberek az utcára. Ha ugyanis jön egy autó és a kezedbe nyom egy behívót, akkor visznek. Igazából nem tudod, hogy mi lesz holnap”. Interjúnk.

„A határon túli magyarok kinek drukkolnak?

Nehezen tudom elképzelni, hogy egy gyergyói magyar a kocsmában ülve azt ordibálná, hogy „hajrá, Románia!”… Komoly zakónak nézne elébe. Természetes, hogy a magyaroknak drukkolunk. Most hallom, hogy az olimpiát lehet nézni majd magyar nyelven a Kárpát-medence összes országában. Csíkszeredában muzsikáltunk, még a norvég meccs előtt, a selejtezőben, majd felrobbant a terem. Százötven magyar nézte a magyar meccset, és épp akkor volt román meccs is, amit két román nézett a kocsma másik felén. Nemigen szóltak be…

Hogyan látja a kelet-ukrajnai háborút?

Jelen állás szerint ez egy fantomháború. Az egyszerű ember azt érzi, hogy a katonaköteles gyerekeinek át kell jönnie Magyarországra ténylegesen vagy virtuálisan, mindenesetre nem szabad átvenniük a behívót. Hivatalosan csak egy kis sorozásra visznek, de ki tudja, mi lesz a vége… a háború az előző hónapokban papírforma szerint áll, híradás sincs Donyeckből, de a gázár megy felfelé, a fizetések romokban, az emberek pedig próbálnak túlélni. Este üresek az utcák Kárpátalján, mert nem mernek kimenni az emberek az utcára. Ha ugyanis jön egy autó és a kezedbe nyom egy behívót, akkor visznek. Igazából nem tudod, hogy mi lesz holnap. Az előző 20-25 évben ahhoz mindenki hozzászokott, hogy nincs pénze. Mindenki vagy zöldséggel foglalkozik, vagy kis boltja van, vagy benzint hord át a határon, esetleg átsétál napi két doboz cigivel… mindenki túlél. Ezt megszokták, csak amikor találkoznak egy olyan helyzettel, hogy nem kell kiskapukat keresni, akkor is kiskapukat keresnek, mert megszokták.

Milyen az ukrán-magyar viszony?

A kárpátaljai ukránokkal nincs probléma: szomszédok, együtt jártak iskolába a magyarokkal… Mindig a betelepülőkkel van baj, akik nacionalisták. Minden régióban a »külsősökkel« van a baj, akik nem akarnak asszimilálódni.

Ahol be kell lépni a zenekari próbaterembe, van egy Nagy-Magyarország térkép. Említette az interjú előtt, hogy ezen kiakadt az egykori ukrán nagykövet, amikor meglátta. Miért?

Az előadásban a magyar korona alá tartozó területek táncait mutattuk be, és azt hiányolta, hogy miért nem volt kiemelve, hogy a bemutatott kárpátaljai táncok ukrán táncok, például Viskről. De hát azért nem, mert az nem ukrán tánc.

Táncolnak még Kárpátalján hagyományos táncokat?

Hogyne! Hétvégén, Visken, a királyi koronavárosok találkozóján Máramaros ukrán részétől kezdve jönnek együttesek, hagyományőrzők, mi a Magyar Állami Népi Együttessel adjuk elő a Kárpátalja-műsort. Foszlányaiban és az idősebb korosztálynál még fel lehet venni a táncokat, vagy egy modernebb lakodalomban is fel lehet fedezni régi lépéseket.”

Szilvay Gergely interjúját Fesztivál.mandiner oldalunkon olvashatják.

Címkék: zene interjú kultúra hagyomány népzene külhoni magyarok Kárpátalja Ukrajna Pál István Szalonna Szalonna

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr488863732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2016.07.03. 17:41:26

Szalonna rosszul tudja, a Nézését meg a járását... eredetileg kollégista diák / szerelmi / virágének, nem népdal, a címe: Lovamat kötöttem, aki elég idős hozzá, hatodikban tanulta.

Amit a mulatós-cigányba több darabból összeollózott Grofó, az -hogy úgy mondjam- nem minősül kósernek.

Ebből az a tanulság, a Gróféknál valaki járt hatodikba. Aki mások szerint nem is cigó, csak valamivel rosszabb.

vizipipa 2016.07.03. 18:43:29

@Bell & Sebastian:

Aztat olvastam régebben, hogy ezt a remek művet Fásy Ádám követte el az akárkivel, aztán Fásy odaadta a kis grofonak (név írása a Google szerint!).

Bell & Sebastian 2016.07.03. 22:02:51

@vizipipa: Sajnos nem.

www.youtube.com/watch?v=Q7KVWfkamZI

1995 -ben már filmbetét volt az alkotás, aminek a dallama és szövege egy műdalból és népdalból lett összeműtve, ragadós kezek által.

annamanna 2016.07.04. 02:17:29

@Bell & Sebastian: így azért egész kibírható: www.youtube.com/watch?v=GU_TDKRMb1k
(bár nevetés nélkül nehezen)

Bell & Sebastian 2016.07.04. 08:35:44

- Lúk, hogy csumidázzad lé a pérómat, hová a gecóba ráktád az ódinyitót?
- Melliket, he?
- Ányóc mit vécvölf, léngerte verzión.
- Aszt-é? Visszahívási akción van, elvitték a rendőrök egy trélerrel a német tulajnak.

Bell & Sebastian 2016.07.04. 16:00:36

@vizipipa: Ezekből a műcigókból se nézem ki, hogy képesek összeütni egy bukszanyitogató nótát, komolyabb, zeneileg művelt stáb áll mögöttük.

A cukormázas hígfos fogyasztásának térnyerése világjelenség, összhangban a krónikus elhülyüléssel.

Pont az vonatkozik ezekre is, ami a prájdoló buzikra, addig magánügy, amíg utcára nem viszik, mert onnan kezdve környezetszennyezés.

Lopott holmival gazdagodni, hadd ne mondjam, milyen ősi szokás. Ha itt konkrétan a tolvajt fosztják ki, akkor csak elkelt beszerzési áron.