Kommentszűrés
’16 jún
1
14:11

Hit, vita, migráció − világhelyzet 2016-ban

Írta: rajcsányi.gellért (ergé)

lama1.jpg

Két egészen tömör és egészen friss hír, 2016 nyarának első pillanataiból.

Szükséges és erkölcsileg védhető, ha Európa korlátozni akarja a kontinensre érkező menekültek számát – nyilatkozta a dalai láma. Tendzin Gyaco szerint erkölcsi kötelesség segíteni a bajban lévőket, ám Németországban mára egész egyszerűen túlságosan megnőtt a menekültek száma. „Németország nem válhat arab országgá. Németország az Németország”, fogalmazott a buddhista vezető.

Eközben Nunzio Galantino, az olasz katolikus püspöki kar főtitkára arról beszélt: Európának „nem volt bátorsága”  humanitárius folyosókat nyitni, hogy biztonságossá tegyék a migránsok indulását Európa felé. Szerinte a migránsok éppen „az európai külpolitika és gazdasági döntések által teremtett helyzetek miatt menekülnek”; és a menekültek befogadása mind a 28 európai tagállam közös feladata.

Innen szép nyerni hinni. Főleg a két szemünknek és a két fülünknek.

Címkék: buddhizmus kereszténység migráció dalai láma katolikus egyház Európa Nunzio Galantino

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr618767126

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rajcsányi Gellért: Hit, vita, migráció − világhelyzet 2016-ban 2016.06.01. 14:26:01

Mit mond a migrációról a dalai láma? És a katolikus püspök? Két egészen tömör és egészen friss hír, 2016 nyarának első pillanataiból.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.06.01. 14:48:49

Végül is, én sem homoszexuális, sem alkoholista nem vagyok, egy kis "szerencsével" megúszhatom annyival, hogy muszlim gazdáim beérik majd dzsizjával (védelmi adóval) és haráccsal (földhasználati adóval), a CSAK MUSZLIMOK számára fenntartott intézményeket, köztereket, szolgáltatásokat elkerülöm, az utcán lesütött szemmel járok... Ha ez az ára, hogy a kereszténység újjászülethessen Európában, akkor ez az ára.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.01. 14:54:49

"Eközben Nunzio Galantino, az olasz katolikus püspöki kar főtitkára arról beszélt: Európának „nem volt bátorsága” humanitárius folyosókat nyitni, hogy biztonságossá tegyék a migránsok indulását Európa felé."

Magyarul az ateista buzik szeretnének több iszlamistát, hogy seggtáncot járhassanak velük.

"Szerinte a migránsok éppen „az európai külpolitika és gazdasági döntések által teremtett helyzetek miatt menekülnek”"

Ami igaz persze, de nem függ össze az előző mondattól. Tipikus ferencista hazugság.

Bombát a Vatikánra!

TG69 2016.06.01. 14:58:33

Mit nem értesz ezen ergé? Mivel az EU az évekkel ezelőtt kezdődő válságra nem volt képes időben jó választ adni, (ez lehetett volna egy éves kvótás befogadás = püspök szavaival humanitárius folyosó) ezért a közben csurig megtelt Törökországból tömegével kezdtek elárasztani minket szabályozatlanul, és hihetetlen gyorsasággal. Ez ellen fel kell lépni (ez meg a dalai láma mondandója), mert ennyi embert képtelenség integrálni. Megjegyzem mindkét álláspont horizontja magasabban van, mint Orbán hülyesége a zéró befogadásról és hogy ezt meg lehet csinálni (Merkelnek elég lenne üzennie, hogy állj).

Tündér_Lala 2016.06.01. 15:01:39

A legközelebb születendő lámát (is) Soros köre választja ki, azután nem lesz véleménykülönbség.

batiszkáf · http://batiszkaf.blog.hu 2016.06.01. 15:07:48

Kicsit már közhelyes ideiktatni, mert minden migránsos cikknél előbb-utóbb szóba kerül, ám minthogy magyarul nem elérhető opusról van szó, érdemes megismételni: Jean Raspail már a hetvenes években megírta az egészet. Le Camp des saints, valaki? Esztétikai szempontból nem kifogástalan ( Raspail-nak jobb regényei is vannak), de hogy profetikus volt, az biztos.

batiszkaf.blog.hu/2015/11/21/egy_szenvedely_margojara_601

2016.06.01. 15:15:48

@bbjnick:

nyuszikám, előbb lesz kínai főnököd mint muszlim.

a kínai nagyságrenddel kapzsibb, materialista, inkább dolgoztat.
a muszlim hajlamosabb saját maga csinálni, és családi vállalkozásnál többet ritkán akar.

Robinzon Kurzor 2016.06.01. 15:26:28

Orbán seggéből a világ... MCMDLXVII

Jean Sol Partre 2016.06.01. 15:27:34

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!: "előbb lesz kínai főnököd mint muszlim"

ez tényleg valószínű. Már a velencei kávézókat is kínaiak üzemeltetik, és Párizsban a(z egyik) szíriai éttermet is. Azt hittem, eldobom az agyam, mikor megláttam.

Robinzon Kurzor 2016.06.01. 15:30:04

@bbjnick:

Esetleg Kun Béla elvtársad nyomában emigrálhatsz Moszkvába és Putyin elvtárs égisze alatt megvédheted a kereszténységet.

Pelso.. 2016.06.01. 15:54:15

@bbjnick: Miért lennének neked muszlim gazdáid, hogy jöhetne létre olyan szituáció?
Habár, ne is boncolgassuk, neked legyenek.

Herr Stacheldraht Leger 2016.06.01. 17:29:10

ideje a kdnp helyett a bdnp (buddhista demokrata néppárt) megalakításának

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.06.01. 18:20:36

@rajcsányi.gellért (ergé):

Jób 1.1
Volt Husz földjén egy Jób nevű férfi. Feddhetetlen, derék ember volt, félte az Istent és kerülte a rosszat.
Jób 1.2
Hét fia és három lánya született.
Jób 1.3
Nagy vagyona volt: hétezer juha, háromezer tevéje, ötszáz iga marhája, ötszáz szamara és számos cseléde. Így hatalmasabb volt napkelet valamennyi fiánál.
Jób 1.4
Fiai vendégséget szoktak rendezni: ki-ki a saját házában, a rá eső napon. Ilyenkor üzentek és három nővérüket is meghívták, hogy egyenek és igyanak ők is velük.
Jób 1.5
Valahányszor sorra lejártak a vendégség napjai, Jób elhívatta és megtisztította őket. Korán reggel fölkelt, és égőáldozatot mutatott be mindegyikükért. Így gondolkodott ugyanis: "Hátha vétkeztek gyermekeim és szívükben káromolták Istent." Így járt el Jób minden alkalommal.
Jób 1.6
Egy napon az történt, hogy az Isten fiai fölkerekedtek, és az Úr elé járultak. A sátán is megjelent köztük.
Jób 1.7
Az Úr így szólt a sátánhoz: "Honnét kerülsz ide?" A sátán ezt felelte az Úrnak: "Szerte bebarangoltam a földet és bolyongtam rajta."
Jób 1.8
Akkor az Úr így szólt a sátánhoz: "Felfigyeltél-e szolgámra, Jóbra? Mert nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen, derék ember, féli az Istent és kerüli a rosszat."
Jób 1.9
A sátán azt válaszolta az Úrnak: "Talán bizony ingyen olyan istenfélő az a Jób?
Jób 1.10
Nem magad emeltél-e sövényt köré, háza és minden vagyona köré? Megáldottad keze munkáját, úgyhogy birtoka egyre gyarapszik a földön.
Jób 1.11
Csak nyújtsd ki egyszer a kezedet és nyúlj hozzá egész vagyonához! Szavamra, szemtől szemben fog majd káromolni!"
Jób 1.12
Az Úr erre azt mondta a sátánnak: "Nos, kezedbe adom mindenét, amije van. Csak rá magára nem szabad rátenned a kezed." Erre a sátán eltávozott az Úr színe elől.
Jób 1.13
Egyik nap (Jób) fiai és lányai legidősebb bátyjuk házában lakomát tartottak és bort ittak.
Jób 1.14
Ekkor hírhozó érkezett Jóbhoz és így szólt: "A marhák szántottak, a szamarak meg mellettük legelésztek.
Jób 1.15
De rajtuk ütöttek a szabeusok és elrabolták őket. A szolgákat kardélre hányták, csak én tudtam elmenekülni, hogy hírt hozzak neked."
Jób 1.16
Még be sem fejezte mondanivalóját, máris jött egy másik, és jelentette: "Isten nyila hullott az égből, tűzvészt támasztott a juhok és a szolgák között, és elpusztította őket. Csak én tudtam megmenekülni, hogy hírt hozzak neked."
Jób 1.17
Még nem ért beszédje végére, máris jött egy másik, és ezt mondta: "A kaldeusok három rajba álltak, megtámadták és elhajtották a tevéket. A szolgákat kardélre hányták, csak én tudtam elmenekülni, hogy hírt hozzak neked."
Jób 1.18
Még be sem fejezte mondanivalóját, máris jött egy másik, és szólt: "Fiaid és lányaid lakomát tartottak és bort ittak legidősebb bátyjuk házában.
Jób 1.19
Hirtelen vihar kerekedett a sivatagon túlról, megrendítette a ház négy sarkát, úgyhogy rászakadt a fiatalokra és mind meghaltak. Csak én tudtam elmenekülni, hogy hírt hozzak neked."
Jób 1.20
Jób ekkor fölkelt, megszaggatta ruháját és megnyírta fejét, a földre borult és imádkozott.
Jób 1.21
Így szólt: "Mezítelenül jöttem ki anyám méhéből, és ruhátlanul térek oda vissza. Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!"
Jób 1.22
Mindezek ellenére nem vétkezett Jób, és nem szólt dőreséget Isten ellen.

Lásd tovább: Jób könyve itt: mek.oszk.hu/00100/00176/html/

Herr Stacheldraht Leger 2016.06.01. 18:46:06

@bbjnick: a párt adta, a párt elvette, áldott legyen a főtitkár efftárs neve. mindezek ellenére nem szavazott át bbjnick, és nem szólt feddően a főtitkár efftárs ellen.

Robinzon Kurzor 2016.06.01. 22:56:22

@bbjnick: "A hencegésed bűzlik a rettegéstől."

Te csinálod itt a rettegdét.

Bullshit generátor nálam is van telepítve, íme:
A rettegésed bűzlik a hencegéstől.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.06.02. 02:43:09

A katolikus egyházat elfoglalták a komcsik?
Na jó, akkor népszavazzunk. Merjünk többen lenni.

chrisred 2016.06.02. 05:47:30

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!: Bizony, az emírek és a teljes családjuk éjt-nappallá téve robotol az olajkutak környékén, idegent oda sem engednek.

2016.06.02. 07:53:46

@chrisred:

- kivétel nem általánosítható.
- a muszlimok nagy többsége nem olajból él
- muszlim nem egyenlő arab.

best

chrisred 2016.06.02. 09:06:17

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!: A kínaiak többsége pedig nem munkáltató, hanem munkavállaló.

Jean Sol Partre 2016.06.02. 09:43:55

@Holger Hartland: túl sok narancsot ettél, nyugi :)

Jean Sol Partre 2016.06.02. 09:46:18

@chrisred: igaz, de a velencei kávézóban már nem olasz kávé fő, tehát a tulaj is kínai. tendencia.

2016.06.02. 09:46:20

@chrisred:
- terelsz

másképp:

kína nagy összeggel árudömpinggel támogatja a kivándorlók által terjeszkedő gazdasági imperializmust, a muszlim csak útiköltséget kap. (ha kap)

a kínainak célja a nem dolgozni, a muszlimnak célja hogy tevékeny maradjon.

merkantilmaterialista vs vallásos filozófikus

a kínai többet akar, a muszlim békét és tiszteletet.

vagy helyben: zsidó vs keresztény

2016.06.02. 18:44:13

@Herr Stacheldraht Leger:

legalább olvasd el a cím után is:

>>...they always have to get something rather than give to the company.
nem szeretnek bérmunkások lenni, családi vagy kisvállalkozásban viszont kérés nélkül robotolnak.

ps
körültekintő olvasás és sok utazás sokat segít a világ megértésében, kipróbálhatnád.

"corporate culture and employee attitudes"
pffff.......

Herr Stacheldraht Leger 2016.06.02. 19:24:26

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!: csakhogy a remélt vircsaftsvunder szemszögéből sem a sarki gyros bodega a mérvadó, prrrruty!

gulfnews.com/opinion/thinkers/arab-world-needs-japan-s-work-ethic-1.751468

pláne, ha ld. fent ez kifejezetten öndiagnosztizált probléma a kibocsátó szíriában (is)

ppprrruuuutyy!!!

2016.06.02. 19:53:24

@Herr Stacheldraht Leger:

nem értelek. most elő fogsz citálni mindenféle megérkezett a bokorugró kannibál a nagyvárosba és ott megtalálja a bölcsek kövét.

minek?

neked bejön az a corporate rabszolgaság, te szereted magad másokhoz képest "zseninek" meg jobbnak látni, wishful thinking.

a világ változik. de hogy a corporate culture lesz-e nyerő én erősen kétlem.

Herr Stacheldraht Leger 2016.06.02. 20:20:23

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!:

"nem értelek."

ez legyen a te bajod, nem korrepetálok

"te szereted magad másokhoz képest "zseninek" meg jobbnak látni, wishful thinking."

sokadszorra javallom, hogy ne magadból indulj ki, számos szempontból nem éri meg

2016.06.02. 22:46:45

@Herr Stacheldraht Leger:

>>sokadszorra javallom, hogy ne magadból indulj ki,...

eddig még nem írtad, hazudsz mint szoktál. ellenben ideidézlek:

>>hozzád képest a múltban, jelenben és jövőben
>>egyaránt zseninek érzem magam. prrruttty!!!!

hazugság és nagyképűség swarci a neved.

szép álmokat

prrruuttty.

Imrebá 2016.06.02. 22:54:21

@bbjnick: Szerintem talán még egy picivel magasabbra kell szárnyalnia a gazdasági mutatóinknak, hogy belátható idõn belül legyen mitõl félnünk Magyarországon.

Imrebá 2016.06.02. 22:58:53

@bbjnick: Ezt a biblia idézetet mire vonatkoztatta?
Ön szerint ki személyesíti meg Jóbot ebben az adott helyzetben?

Bell & Sebastian 2016.06.03. 00:55:34

Arab-muszlim vagy muszlim-arab, baj lehet a szememmel, mert én egyre több négert és a fene se tudja miféle náció fiát-lányát látom Germániában semmitteni.

Ha ezek menekültek, megeszem a kucsmámat, ha előkerül végre.

Ezért nevezzük ezt az inváziós jelenséget inkább betelepítésnek, génturmixolásnak vagy bármi másnak, csak ne menekültek befogadásának.

Hiszen a menekülők sorsára mi jutottunk.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.06.03. 01:27:19

@Jean Sol Partre: Nem kell ahhoz narancsot enni, hogy ne szeressem a libbantakat és a komcsikat. A mostani pápa komcsi. Sajnálom, ez van. A kereszténységnek van egy ilyen hagyománya is. Nem véletlen, hogy a pápa kitől vette a nevét. Jobb lett volna még egy Benedek: "ora et labora". Vagy éppen... egy Orbán. ;)))

Herr Stacheldraht Leger 2016.06.03. 04:12:34

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!:

lecke alapfokú szövegértésből: ha valaki magát hozzád képest zseninek érzi magát, az nem önmagát fényezi, hanem téged fikáz.

na ezt is szépen tárold el magadnak.

Robinzon Kurzor 2016.06.03. 09:55:39

@Holger Hartland:

Ha már a pápamobil is szembejön a sztrádán, akkor arra nem is lehet más magyarázat, mint hogy a pápa (is) komcsi.
(Hogy a mi sorfőrönk volna az ámokfutó, az egyszerűen lehetetlen, hiszen ő a bölcs magyar nép szent akaratából ül a volánnál.)

Jean Sol Partre 2016.06.03. 10:27:25

@Holger Hartland: de jó, hogy ezt mondod, ez segített megfogalmazni bennem egy kérdést.

Már számos esetben felmerült, legutóbb Semjén esetében, hogy keresztény létére mennyi bűnt követ el, de hát ugye nem ezért szeretjük. Az én kérdésem az lenne, hogy mik azok a legfontosabb keresztényi (vagy bármilyen erkölcsi) értékek, amiket egy embertől, és különösképp egy vezetőtől elvár egy magát kereszténynek valló ember? Mi az, ami megbocsájtható, mi az ami kizáró (mármint a pozícióból)?

Érdekelne minden szinten, egy átlagember honnan lesz "méltatlan", egy keresztény politikus, illetve egy egyházi vezető mikor, mitől lesz elfogadhatatlan és melyek a legfontosabb kritériumok?

Jean Sol Partre 2016.06.03. 10:28:58

@Robinzon Kurzor: Soros Gyürgy személyesen eregette a füstöt a Vatikánban.

Robinzon Kurzor 2016.06.03. 11:08:37

@Jean Sol Partre: Ezt szerintem több hiteles szemtanú (megbízható elvtársak mind) is igazolni tudja, ha szükséges.

Robinzon Kurzor 2016.06.03. 11:36:40

@Jean Sol Partre: Ja, tényleg: most már én is láttam! Tisztán emlékszem: mindkét kezével csinálta!

murcielago 2016.06.03. 15:16:56

@Herr Stacheldraht Leger:

Úgy látom érdemes bekapcsolva hagyni a gépet (lesz itt sziporka, szellemi tűzijáték, sőt görögtűz, ha megjön Rácsok...).

murcielago 2016.06.03. 15:33:21

@Bell & Sebastian:

Amit az arányok javítására tehetett, azt a Bundestag a maga részéről megtette, az aktualitás alapján hozott határozatot az örménykérdésben, ja bocs az igazság alapján.

Persze kell egy is kis idő, míg ez átfut a török politikán.

Herr Stacheldraht Leger 2016.06.03. 18:30:08

@murcielago: rácsoska az abszolút kedvenc langyikám, bár most, hogy a szaniszlót elcsapták az echóból, tökéletes állás nyílt meg neki és nem itt a gyéren látogatott blogon kéne prüntyögnie.

Pelso.. 2016.06.03. 19:45:14

@Jean Sol Partre: Mi az hogy "elvár"? a mezei nép az elittől? Ez utóbbi kreál mércét, két ugyancsak különbözőt, a többinek meg kuss ott lent.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.06.04. 00:37:12

@Jean Sol Partre: Ezt ne tőlem kérdezd. Ismerem a kereszténységet valamennyire, de nem vagyok keresztény. Hittan volt, hitem nincs. Úgy meg nem lehet.

Ezért is írom olyat könnyedén, hogy a pápa komcsi. Nem az én pápám. Azt pedig bizony mondom néked, hogy kereszténységben van egy "baloldali" - szélsőséges nemtetszés-nyilvánítással: "komcsi"! :) - hagyomány is. A konzervatív keresztényeknek bizonyára nem könnyű ezt összeegyeztetni a nézeteikkel.

(A második bekezdés @Robinzon Kurzor: nak is megy.)

2016.06.04. 06:56:27

@Holger Hartland:
szvsz,

a kommunizmus = kereszténység isten nélkül.

egy újabb reformáció, levágták a rárakódott sallangokat, és a liturgiákat meg a misztikumot lecserélték materialista realista hókuszpókuszra.

az emberek vágynak a változatosságra és ha még biztatják is őket (gumibot-pénz-propaganda) örömmel ugranak a legvadabb marhaságokba.

Herr Stacheldraht Leger 2016.06.04. 07:45:17

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!:

"az emberek vágynak a változatosságra és ha még biztatják is őket (gumibot-pénz-propaganda) örömmel ugranak a legvadabb marhaságokba."

te vagy élő példa, langyika

pruuttyy!

Jean Sol Partre 2016.06.05. 09:50:39

@Holger Hartland:
Tulajdonképpen az is érdekelne, hogy egy nem vallásos ember mely erkölcsi értékeket tartja minimum szinten fontosnak egy világi vezetőjétől. Van-e olyan erkölcsi érték ami nélkülözhetetlen? Van-e olyan bűn, ami kizáró ok?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.05. 18:40:33

Nem akarjuk, hogy a magyar szocialisták 1 millió bevándorlót telepítsenek Magyarországra!

www.youtube.com/watch?v=hK3KdaLN_pw

Bell & Sebastian 2016.06.05. 18:50:42

@Doomhammer: Szerintem a szocialisták sem akarhatják, hogy disznóbőrbe varrva himbálódzanak a VÉDA -kamerák mellett. Mondjuk annyi nincs is, hogy jusson belőlük mindenhová.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.05. 19:04:55

@Bell & Sebastian:
Szerintem a szocialisták sem akarhatják, hogy kittensinurface kivideoblogolja őket hangzatos túlzások keretében.

Ugye világos, mi az a kampánystílus, amitől számos embernek Hitler hatalomrajutása jut eszébe? (függetlenül a propagált ideológiától) Bombasztikus bejelentések, amelyeknek igazságtartalma minimális, az emberek biztonságérzetének állandó piszkálása (ha nem lesz ez vagy az, akkor mindenki meg fog halni, de különösen a nők, a gyerekek és az öregek), olyan kijelentések, amelyeket a tömegmédiának mindenképpen le kell hoznia. Ezt csinálja Orbán, ezt csinálja Trump, de a recept Oroszországból érkezett, egyenesen Putyin propagandistáitól.

Egyébként tudja, hogy a disznóbőrbe varrt lógatással való fenyegetés kimeríti a Btk. közveszéllyel fenyegetés tényállását?

Ezt itt ni:
"338. § (1) Aki a köznyugalom megzavarására alkalmas olyan valótlan tényt állít, híresztel, vagy azt a látszatot kelti, hogy közveszéllyel járó esemény bekövetkezése fenyeget, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

Mivel nyugodtan állíthatjuk, hogy Magyarországon olyan kevesen akarnak szocialistákat disznóbőrbe varrni, hogy az bőven belefér a rendőri eszközökkel megoldható problémák kategóriájába.

pitcairn2 2016.06.05. 20:43:09

@Doomhammer:

amióta világ a világ a tömegdemokráciák efféle technikákkal élnek...

nem kell ehhez Putyin...

pitcairn2 2016.06.05. 20:47:24

@Doomhammer:

megjegyzem a diktátorok is az amerikai PR guru könyvéből tanultak...

Select Quotes from Edward Bernays’s “Propaganda”
iamlegionnaire.wordpress.com/2015/03/25/select-quotes-from-edward-bernayss-propaganda/

állítólag ő volt Goebbels kedvenc szerzője...

pitcairn2 2016.06.05. 20:49:28

@Doomhammer:

zseniális:)

How to Control What People Do | Propaganda - EDWARD BERNAYS | Animated Book Summary Video #2

www.youtube.com/watch?v=8Q-3qwEDyPM

pitcairn2 2016.06.05. 20:57:20

@Doomhammer:

ezt direkt neked vadásztam össze:)

Edward Bernays 1: Torches of Freedom
www.youtube.com/watch?v=druOAHVKHCQ&feature=youtu.be&t=110

aki ilyenre képes az egy katonai puccsot is minden további nélkül össze tud gründolni:)

Edward Bernays 2: Selling War
www.youtube.com/watch?v=JQZFTbPh4jM

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.05. 21:00:31

@pitcairn2:
Nem a tömegdemokráciák élnek ilyen technikákkal, hanem a diktátorok vagy a wannabe diktátorok.

Az elv az, hogy az emberek hülyék, olyanok, mint a gomba, szarral kell etetni és sötétben tartani őket. És a vicces az, hogy egy darabig működik is. Aztán becsap a valóság és jön a nagy pofáraesés.

Magyarország a pofáraesés szélén van, ugyanis egy dolog számít ott, az "életszínvonal". A növekedés látszatát eddig a megvetett, hanyatló Nyugat transzfereiből tartották fenn, de most kiborult a bili.

pitcairn2 2016.06.05. 21:09:10

@Doomhammer:

a diktátorok a tömegdemokráciákban kifejlesztett marketingpszichológiai technikákat használják...

ez mainstream történelem

még BBC dokumentumfilm is készült róla:)

The Century of the Self (Full Documentary)
www.youtube.com/watch?v=eJ3RzGoQC4s

pitcairn2 2016.06.05. 21:16:17

@Doomhammer:

"The author of books such as Crystallizing Public Opinion (1923) and Propaganda (1928) — both of which were heavily utilized by Adolf Hitler’s Nazi propaganda minister, Joseph ___Goebbels___ — Bernays has been credited with manipulating public opinion about such varied subjects as World War I, smoking, and even bacon. He has been dubbed the “Father of Spin” and the “Godfather of modern public relations” because of his extraordinary ability to alter public opinion.

"

Bernays' Ideas on Propaganda Continue to Haunt Americans
www.thenewamerican.com/culture/item/19553-bernays-ideas-on-propaganda-continue-to-haunt-americans

pitcairn2 2016.06.05. 21:21:26

@Doomhammer:

"Az elv az, hogy az emberek hülyék, "

Bernays pontosan ezt a szót használta a "tömegekkel" kapcsolatban:)

youtu.be/eJ3RzGoQC4s?t=1946

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.05. 21:21:42

@pitcairn2:
Nézze, az korántsem mindegy, hogy egy, az emberi tudat (korlátos) működésén alapuló eszközt arra használja-e fel, hogy azt az illúziót keltse, hogy _mindenki_ ProductX-et használ, vagy azt, hogy minden bokorban brutális menekültbűnözők bújkálnak, tehát van ok a félelemre.

Az utóbbi nem egyszerűen szalonképtelen, de mint feljebb látja, a magyar törvényekbe is ütközik. Ehhez képest azt látom, hogy pontosan jósolható hullámokban vagy a Jobbik, vagy a Fidesz gyűlöletkampányokat indít el. És nem akármilyen gyűlöletkampányokat, hanem jól meghatározható témák szerint: kisebbségek, menekültek, bűnözők, Európai Unió, globalizáció.

Ez a recept nem véletlen. Oroszországból származik és a konkrét témaválasztás miatt már nem tekinthető általános marketingpszichológiai módszernek.

pitcairn2 2016.06.05. 21:30:29

@Doomhammer:

Bernays első nagy dobása az európai intervenció "eladása" volt 1917-ben...

a "bringing democracy to Europe" bullshit mentén...

youtu.be/JQZFTbPh4jM?t=92

2 év vérfürdő és egy kommunista hatalomátvétel lett belőle...

PS. arról se feledkezzünk el, hogy Wilson a "He kept us out of war" jelszóval nyert választást 1916-ban...

pitcairn2 2016.06.05. 21:35:36

@Doomhammer:

a konkrét problémád különben szerintem "vihar egy pohár vízben", ami pedig a propagandatechnikákat illeti eme tudományos diszciplína az USÁ-ban jutott el a csúcsra

közel 90 évvel ezelőtt:)

Propaganda (book)
en.wikipedia.org/wiki/Propaganda_(book)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.06.05. 21:41:13

@Jean Sol Partre: Ez elég bonyolult, én pedig nem fogom megígérni, hogy majd posztolok róla, mert megint úgy járok hogy 3-4 hónapon át írhatok vagy 40 ezer karaktert. :) De annyi legyen világos, hogy számítanak az érdekek is, és a vezetővel szembeni alternatívák is. Akik minket ki akarnak nyírni, azokra nem szavazunk (sőt, polgárháború esetén lövünk rájuk), erkölcsösnek pedig nyilván nem fogjuk tartani, már ha egyáltalán ez releváns rájuk nézve. Saját vezetőnek pedig az előbbiek elleni harcban elfogadható majdnem bárki. Majdnem.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.05. 21:46:06

@pitcairn2:
Nem, az én konkrét problémám nagyon is valós. Ha nem így lenne, a Btk. nem foglalkozna a közveszéllyel való fenyegetés tényállásával, vagy úgy általában a köznyugalom elleni bűncselekményekkel (331-341).

Sokszor felmerül a kérdés, amikor megmagyarázhatatlan erőszakról esik szó, hogy miért. Nagyon egyszerű: rémült emberek nem képesek racionálisan gondolkodni és sok mindenre rávehetők, amire normálisan nem lennének képesek. Aki pedig ezt a rémületet szándékosan szítja, hogy olyasmire késztesse az embereket, amiket egyébként nem tennének, az bűnöző, a Btk. szerint is és az általános erkölcsiség szabályai szerint is.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.05. 21:52:21

@pitcairn2:
Nem, az emberek nem hülyék, hanem nagyon is okosak. A probléma ott van, hogy az emberi tudat működése több szintű és az energiaminimumra való törekvés miatt igyekszik nem bevetni a magasabb tudat funkcióit, ha a feladat egyszerűnek látszik. Ezt használják ki a manipulátorok, hogy megkerüljék a magasabb tudat szűrőit (pl. hogy az egyén egyáltalán feltegye a kérdést, hogy igaz-e amit hallott/látott).

Ennek komoly irodalma van és nem a YouTube-on, ez az arc pl. Nobel Emlékdíjat kapott az ezzel kapcsolatos kutatásaiért.
en.wikipedia.org/wiki/Daniel_Kahneman

Egy dolog kihasználni ezeket az effektusokat egy mosópor eladására (ezen az elven működik az összes óriásplakát vagy tévéreklám) és más dolog emberek nagyobb csoportjai ellen gyűlöletet kelteni vagy megalapozatlan félelmeket generálni a lakosság nagyobb csoportjaiban. Az utóbbiak, mint mondtam, bűncselekménynek számítanak a magyar törvények szerint is.

pitcairn2 2016.06.05. 21:54:13

@Doomhammer:

akkor címezd a konkrét problémádat azoknak, akik az utóbbi 25 évben a "demokráciára" és az "emberi jogokra" hivatkozva destabilizálták a közel keletet, ill. előtte "mudzsaheddineket" pénzeltek Afganisztánban...

pitcairn2 2016.06.05. 21:59:48

@Doomhammer:

én inkább a közösségi választások elmélete kapcsán a racionális tudatlanság gondolatát említeném, melynek nyomán kb. oda jutunk el ahová anno Arisztotelész

azaz a demokrácia csak kis közösségekben, pl. az arisztotelészi példában polisz szinten, működőképes

minél inkább eltávolodik ettől a szinttől annál inkább kiüresedik és végül nyílt vagy burkolt zsarnokságba csap át

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.05. 22:10:01

@pitcairn2:
Bocsánat, Arisztotelész egyáltalán nem érdekel, a rá való hivatkozásokat csak viccnek tudom felfogni. Ennek nagyon egyszerű oka van: több, mint 2000 éve élt. És habár igaz, hogy a homo sapiens azóta nem sokat változott biológiailag, de összehasonlíthatatlanul bonyolultabb társadalmakban él összehasonlíthatatlanul bonyolultabb eszközöket használva, amelyek megváltoztatják a gondolkodását.

A bázisdemokrácia vs. képviseleti demokrácia viszonyáról köteteket írtak már össze. Azonban a képviseleti demokráciában is az van, hogy a kormányzatnak időről időre (sőt: állandóan) meg kell győznie a kormányzottakat arról, hogy jó irányba viszi a dolgokat, amire egy diktátornak nincs szüksége. Ha valaki kiiktatja ezt a magyarázkodási fázist olymódon, hogy tömegpszichológiai módszereket alkalmazva átveri az embereket, diktatúrát hozott létre. Ez ráadásul nem is tartós, mivel az emberek okosak és előbb-utóbb rájönnek, hogy átverik őket. És akkor jön az, amit a Miniszterelnök Úr emlegetett a minap: lámpavas. Nem én mondtam ...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.05. 22:11:57

@pitcairn2:
"akkor címezd a konkrét problémádat azoknak, akik az utóbbi 25 évben a "demokráciára" és az "emberi jogokra" hivatkozva destabilizálták a közel keletet,"

Forduljon a Professzorhoz.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2015/06/a-vilag-rakja.html

Bocsánat, hülyeségekre nincs időm, az ilyesmivel etesse a hitsorsosait.

pitcairn2 2016.06.05. 22:13:48

@Doomhammer:

attól még hogy régen élt még írhatott értelmes dolgokat a témában

az ókori demokrácia kapcsán őt igazolta az idő, pl. lásd a Római Köztársaság esetét amely a principatus során már csak díszletnek maradt meg, míg végül a IV. században formálisan is eltakarították az egészet...

pitcairn2 2016.06.05. 22:18:57

@Doomhammer:

csak ismételni tudom magamat:

"azaz a demokrácia csak kis közösségekben, pl. az arisztotelészi példában polisz szinten, működőképes

minél inkább eltávolodik ettől a szinttől annál inkább kiüresedik és végül nyílt vagy burkolt zsarnokságba csap át "

Mari néni még arról talán képben van, hogy mi történik a lakóhelyén, de arról lövése sincsen,. hogy mi zajlik pl. az Európai Parlamentben...

pitcairn2 2016.06.05. 22:19:54

@Doomhammer:

ezen a ponton a "menekültválság" kapcsán kb. a lényeget kerülöd ki...

pitcairn2 2016.06.05. 22:28:21

@Doomhammer:

ne haragudj, de ez nettó hülyeség:

"a képviseleti demokráciában is az van, hogy a kormányzatnak időről időre (sőt: állandóan) meg kell győznie a kormányzottakat arról, hogy jó irányba viszi a dolgokat, amire egy diktátornak nincs szüksége"

ha ez igaz lenne akkor mi a fenének kell minden diktátornak egy böhöm nagy propaganda gépezet?!

a diktátor is csak addig marad hatalmon amíg a többséggel el tudja hitetni azt, hogy ő a legjobb választás

lásd az alábbi klasszikus példát Romániából:

Nicolae Ceausescu LAST SPEECH (english subtitles) 1/2
youtu.be/wWIbCtz_Xwk?t=155

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.05. 22:30:28

@pitcairn2:
Talán nem tűnt fel, de az emberi migráció annyira örök természete a fajnak, hogy mi, magyarok is menekültként érkeztünk a Kárpát-medencébe az alapító legenda szerint.

Utoljára pedig 1956-ban menekült el az országból 200000 magyar drámai körülmények között és az elmúlhatév során meg kábé ugyanennyi (vagy több) kevésbé drámai körülmények között.

De ha már a lényegnél tartunk, mondok magának egy érdekes hírmorzsát, amit a Doomhammerek közötti hírcsatornán hallottam. Nekem ugyan nincs közöm a tirpákbloghoz, amit ennek a nikknek a neve mellett van, de képzelje, azt hallottam, hogy a látogatók több, mint 30%-a orosz címről érkezik arra a blogra. Nem gondolja, hogy ez furcsa? Miért érdekli ennyire az orosz felhasználókat egy obskurus magyar "közgazdász" hagymázait karikírozó viccblog, amelynek fő alapvetéseit maga itt nagy pontossággal ismétli el? Miért?

Nekem van válaszom, fent el is mondtam. Mert ennek a "globalizációkritikus", "euroszkeptikus", "menekültválsággal riogató", "alternatív, kontinentális Európát vízionáló" propagandának a forrása Oroszország.

Nem Magyarország: Oroszország. Csakhogy tudjuk, merre hány méter.

pitcairn2 2016.06.05. 22:33:40

@Doomhammer:

ami pedig a "magyarázkodási fázisodat" illeti, az modern tömegdemokráciákban nettó tömegpszichológia ugyanis az emberek elsöprő többségének lövése sincsen arról, hogy valójában miről szavaz...

pitcairn2 2016.06.05. 22:36:43

@Doomhammer:

akkor mutass példát és oszd meg a lakásodat néhány hajléktalannal:)

PS.:

demokratikus állam = zártkörű klub

sajna ez van...

a határ nem dísz, nem azért van, hogy mindenki ilyen olyan segélyt követelve átgyalogoljon rajta...

pitcairn2 2016.06.05. 22:40:38

@Doomhammer:

a politikai integráció elmélyítéséért harcoló csoportoknak pedig úgy hiányzik az "orosz propaganda" mint szomjúhozónak a sivatagban egy pohár víz:)

PS. a szupranacionális integráció különben a politikai hatalom monopolizálásáról és a demokratikus rendszerek további kiüresítéséről szól

a nemzetállami rendszer által felvetett problémákra nem a nemzetközi politikai integráció, hanem a politikai decentralizáció a valódi válasz...

pitcairn2 2016.06.05. 22:42:41

@Doomhammer:

a migrációval kapcsolatos kérdésekre is csak helyi szinten lehet érdemi választ adni

az egyik településen talán szívesen látnák őket, a másikban azonban nem

ez a valódi demokrácia...

hozzánk se önkényesen gyalogoltak be a hospesek...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.05. 22:56:02

@pitcairn2:
"a politikai integráció elmélyítéséért harcoló csoportoknak pedig úgy hiányzik az "orosz propaganda" mint szomjúhozónak a sivatagban egy pohár víz:)"

Bocsánat, de a "politikai integráció" se érdekel. Az már annál inkább, hogy egy Magyarországgal szomszédos ország háborúban áll Oroszországgal - többek között azért, mert erősebbre akarja fonni a kapcsolatait az EU-val - és ezzel párhuzamosan az egész kelet-európai térségben gombaként nőnek ki az egymásra döbbenetesen hasonlító "globalizációkritikus", "euroszkeptikus" pártok, paramilitáris osztagok kezdenek masírozni, ártatlan leánykákat és idős embereket mészárolnak le kegyetlen bűnözők és menekültek olyan forgatókönyv szerint, amit mintha kinyomtattak volna előre.

Nevezzük már néven a dolgot. Oroszország védi az érdekeit, viszont gyenge, ezért csinálja, amihez nagyon ért: zűrzavart kelt azokban az országokban, ahol hagyományosan erős a jelenléte (mert erős kommunista párt volt ott vagy nem is régen szovjet befolyás alatt voltak). Az összes többi hadova a fehér ember civilizációjáról meg a globalizációkritikáról meg a szupranacionalizmusról üres duma. Csak arra van, hogy elkábítsa a birka szavazókat.

A kelet-európai politikusok közül pedig nem egy úgy döntött, hogy ha már itt dübörög az oroszok tankja, inkább felül rá, minthogy széttapossa. Csak aztán nehogy sírás legyen a vége.

pitcairn2 2016.06.05. 23:01:55

@Doomhammer:

Putyin szobrot érdemelne minden EU intézmény elé, az egységes Európa megteremtéséért végzett áldásos munkájával:)

ha nem lenne, ki kéne találni:)

pitcairn2 2016.06.05. 23:02:43

@Doomhammer:

jav.:

Putyin szobrot érdemelne minden EU intézmény elé, az egységes Európa megteremtéséért végzett áldásos munkájáért:)

pitcairn2 2016.06.05. 23:05:57

@Doomhammer:

az oroszok tankját különben mindig nyugati pénz mozgatta, pl. hozzánk is anglo-amrikai támogatással érkeztek meg 1945-ben (lásd lend lease program), a hadiiparukat is nyugati cégek gründolták össze a 30-as években, az ipari kapacitásaikat is nyugati cégek állították helyre a 20-as években, az első kommunista külképviselet is a Wall Street-en jött létre, Trockij is onnan indult forradalmat csinálni:)

2016.06.05. 23:44:59

@Doomhammer:

az orosz ip semmit sem mutat, a leggyorsabb nem fizetős proxy-k és anonymizerek orosz (cloud) ip-n vannak.

"proxy chain" a téma iránt érdeklődők keresőszava

Jean Sol Partre 2016.06.06. 10:35:24

@Holger Hartland: ad abszurdum Charles Manson is mehetne, ha egyeznek a céljaitok? Nincs olyan ami mindenképp kizáró ok?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.06. 17:29:32

@pitcairn2:

az milyen durva lesz, amikor kiderül, hogy a legtöbb diktátor tanult matematikát.

nem lennék én akkor és ott a matematikusok helyében.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.06. 17:30:21

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!:

manapság már inkább a vpn a menő, és nem véletlenül.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.06.06. 18:08:46

@Jean Sol Partre: Ad abszurdum, ha a másik alternatíva nála is rosszabb, bár nem nagyon tudok olyat elképzelni.

@Robinzon Kurzor: Azt hiszem, igen.

2016.06.06. 18:57:19

@mavo:

mi az a nem véletlen?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.06. 19:22:19

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!:

ja, oké, minden véletlen. véletlenül mostanság nem a lovaskocsi a sláger.

2016.06.06. 20:02:49

@mavo:

mellébeszélsz.

szóval van valami ami nem lovaskocsi, de határozottan lassabb, célpontja kismillió exploiternek és figyelőrobotnak, nyilvánvalóan megfigyelési és adatgyűjtési célú, de azért nem véletlenül sláger.
vagy talán azért mert a jól elhelyezett tárgyszerű elemzésnek látszó, valójában viszont disinfóval preparált reklámok beugrasztották a könnyű biztonságra vágyókat?

pitcairn2 2016.06.06. 20:38:08

@mavo:

edward bernays munkássága azonban nem került be a kötelező tananyagba:)

The Century of the Self (Full Documentary)
www.youtube.com/watch?v=eJ3RzGoQC4s

mondjuk úgy, hogy fakultatív kurzus volt lelkes érdeklődőknek:)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.06. 21:01:52

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!:

hát igen, a proxy sokkal biztonságosabb, hiszen ssl...

ja, bocs, mégse

pitcairn2 2016.06.06. 21:21:15

@mavo:

már miért lenne gond? :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.07. 08:57:40

@pitcairn2:

még mindig bírom a humorodat. :)