Stumpf István: Trónt fosztottak a fülkeforradalom huszárjai
2016. május 11. írta: Redakció

Stumpf István: Trónt fosztottak a fülkeforradalom huszárjai

stumpf_istvan_1.jpg

„Posztsólyomizmusról”, visszaélésszerű alkotmányozásról és a jog politizálódásáról beszélt Stumpf István egy keddi pódiumbeszélgetésen. Az eleinte fideszesként számon tartott, aztán egyre inkább renitensnek tűnő alkotmánybíró a fideszes hatalomgyakorlást és a sólyomi alkotmánybíráskodást is kritizálta, de beszélt a régi szép koleszos időkről is. Stumpf szerint a mai nemzetközi viták közepette a kormánynak is egy erős Alkotmánybíróságra lenne szüksége, nem pedig olyanra, amit a pártpolitikai logika mozgat.

Mindenesetre a „politikai konstitucionalisták látványos győzelmet arattak”. Eljött a „posztsólyomizmus”, a láthatatlan alkotmány trónfosztása megtörtént a történelmi alkotmányra utalással – szögezte le Stumpf István, amire az IKSZ-es moderátorok kényszeredett vihogással válaszoltak.

Stumpf finoman fogalmazva azt mondta: mivel a jog politizálódott, a politika pedig jogiasodott, felértékelődött az olyan intézmények szerepe, amik az ilyen vitákban dönthetnek. A mostani kemény nemzetközi szuverenitási meccsek közepette épp az jönne jól a kormánynak, hogy egy erős, jó reputációjú Alkotmánybíróság legyen Magyarországon, mert ha az kimond valamit, akkor arra odafigyelnének külföldön is. Viszont nem sokan fognak adni a testület szavára, ha azt pártpolitikai logika mozgatja.

Bakó Bea tudósítását Jog.mandiner oldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr998705550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.05.11. 15:15:13

nem stumpfnak van egy hivatala hanem az aktuális hivatalnak van egy stumpfja.

hosszú gerinctelen életút és még mennyi kárt fog okozni

vizipipa 2016.05.11. 16:01:40

"egy erős, jó reputációjú Alkotmánybíróság legyen Magyarországon, mert ha az kimond valamit, akkor arra odafigyelnének külföldön is"

Mi lenne az a külföld? Nigéria? Törökország? Netán - szokásos módon - a Nagy Nyugat? (az mi egyébként? definiálná valaki? vagy mindig éppen az ami az adott ügyben szimpatikus?)

Mert a Nagy Nyugatnak a liberálfasizmus tetszik. Azt kell mondani, és jön a taps! Nem olyan bonyolult ez!
A súlya meg olyan lesz, mint az ország súlya, mérsékelt. Még ha a felszínen nagy is a handa-banda.

Bell & Sebastian 2016.05.11. 16:28:32

A magyar Scalia. :)

A ki mögött vár állott, s most romhalom, azt kellene védenie. A német Alaptörvény, amit majmolunk, azért ideiglenes, mert minden németek egyesítésére várnak. Ami elég komikusan hangzik, a merkeli kurflik fényében.

Mi -gondolom- Nagy-Magyarországra várunk, csak nem volt bennük annyi kurázsi, mama, hogy végiggondolják az alkotmány és alkotmányozás belső logikáját.

Felemás is lett, nincsen mit az ablakba tenni.

Stumpf István nem buta, pontosan tudja, ha etikusan jár el, bizony csak azt a láthatatlann alkotmányt képviseli, ami csak az ő fejében létezik.

És most jön a poén!
Scalia legalább keresztény volt, vissza tudott hivatkozni 2.000 éves, rendíthetetlen elvekre.

Stumpf mit tud? Esküdni Lenin sapkájára vagy Sztálin pipájára?

Hogy a jó fenébe ne lenne amcsibarát, ha nem több egy szabadkőműves malteroslegénynél. Mert férfinek ezért nem tartanám.

Szerintem itt még Orbán vitéz sem tudja, pontosan mit is akar. Akkor az általa fölfogadott végrehajtók honnan tudnák? Csak cikáznak a szirtek közt, mint zsidóban a gólyafos. Vágják a centit, mikor lesz már vége, mert folyamatos hányingerben nehéz tartósan élni.

Bell & Sebastian 2016.05.11. 16:30:54

@vizipipa: Legyen egy tekintélyes Alkotmánybíróságunk! De mégelőtte egy korszerű Alkotmányunk, nem válogatptt cigólegényekre és garabonciás kisztitkárokra szabva.

Herr Stacheldraht Leger 2016.05.11. 20:37:43

@Bell & Sebastian:

lássuk konzi módra: alsó és felsőház, közvetlenül választott elnök, erős megyei önkormányzatok, kotmányt életbe léptetni és módosítani csak népszavazással lehet

hümmm... ez korlátozná a főgórét/élcsapatot... ooops, inkább a forradalmi fényes ösvény, vár meg a lekvár

Herr Stacheldraht Leger 2016.05.11. 20:40:50

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!: bezzeg majd halmai egy marék idegpirula benyelése után rittyent egy jobbat, seppli áld meg a magyart

2016.05.11. 21:17:22

@Herr Stacheldraht Leger:

jobb nem lesz, ez a sztenderd, mind ilyen.
de nehogymár szó nélkül tűrjem a mekk eleket mintázó szakmaiságát.

legeslegujabbkor 2016.05.11. 22:12:46

"Stumpf finoman fogalmazva azt mondta: mivel a jog politizálódott, a politika pedig jogiasodott, felértékelődött az olyan intézmények szerepe, amik az ilyen vitákban dönthetnek. "

Miről beszél? Azokról az intézményekről, amiket felszámoltak és tönkretettek?

Herr Stacheldraht Leger 2016.05.12. 04:35:47

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!:

valahogy a mekk & bíróság kombinációnál is más nevek ugranának be a kontárlista elejére
süti beállítások módosítása