Az MNB-alapítványoknak nyilvánosan kellett volna dönteni – Kósa Lajos a Mandinernek
2016. május 04. írta: Redakció

Az MNB-alapítványoknak nyilvánosan kellett volna dönteni – Kósa Lajos a Mandinernek

kosa_lajos_1.jpg

Nyilvánosan kellett volna dönteniük a támogatásokról a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak Kósa Lajos szerint, viszont ezzel együtt megszavazzák Varga Mihály legújabb, szintén titkolózós javaslatát. A Fidesz frakcióvezetője szerint a sajtó ma egyre inkább Lenin elveit követi és az osztályharc eszköze. Az újságírók ráadásul nem köszönnek és be sem mutatkoznak. Kósa azt is elárulta, mi a különbség közte és Mick Jagger között. Interjúnk.

„Fogadjuk el a logikát, hogy ha Matolcsy jó monetáris politikát folytat, cserébe kedvére költekezhet közpénzből?

Nem. Én sem ezt mondom, de jó látni, mi a nagyságrend. Simor idején sok száz milliárdot buktunk évente. Az egész vita meg most azért lehetséges, mert a jegybankunk eredményes.

Az MNB nem cég, nem kereskedelmi bank. Nem dolga nyereséget termelni.

Valóban, s az eredmény is inkább az árfolyammal függ össze, de azért nem mindegy, hogy Simorék idejében mindig arról kellett döntenie a parlamentnek, hány milliárdot toljon bele az MNB-be, hogy az elkerülje a csődöt. Most meg eredmény van, amit a költségvetésbe nem tudnak befizetni – az európai szabályok miatt. Ezek vitatható szabályok, de ha ezen a helyzeten változtatni akarnánk, ahhoz bizony ki kellene lépnünk az EU-ból. Ön szerint megérné?

Nem. Csak az a kérdés, miért nem tüntették fel az MNB-alapítványok, mire költenek? Minek titkolóztak? Önnek sem kellett volna olyanokat nyilatkoznia a védelmükben, hogy az a pénz már »elvesztette közpénz jellegét«.

Jogos. Meggyőződésem szerint az alapítványok kultúra-, tudomány- és oktatástámogató tevékenysége jó cél, zömében támogatható döntéseket is hoztak, a mecenatúra pedig még Surányi György szerint is bevett gyakorlat az európai jegybankoknál. Nyilvánosan kellett volna dönteni a támogatásokról, s akkor legfeljebb arról menne most a vita, hogy ide kell-e a pénz, vagy amoda.”

Stumpf András interjúját híroldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr78685548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.05.04. 18:25:12

,"... zömében támogatható döntéseket is hoztak"

minálunk szemtelen lopásnak hívják.

nem csoda ha kell a zálogforgalmi jog, kilopták a pénzt és most mint befektetésvédelmi garanciával biztosított tőkeimportként hoznák vissza.

hasonlókat csináltak eddig is, ez csak egy újabb módszer.
gazdasághoz vállalkozáshoz szakmához nem értenek, így uzsorásnak állnak, (széchenyi 150 évvel megkésve)

István Tamasi 2016.05.04. 18:30:00

Ugyan mekkorát ajvékolna a fitymasz és bértollnokai ha Simor csak tizedét költötte volna el annbak amit eltolcsi költ nem jegybanki feladatokra??

Ferenc Kása 2016.05.04. 20:00:28

Miből nyereséges a jegybank? A mi pénzünkből! A gyenge forintárfolyamnak köszönhetően 20%-al kevesebbet ér mindenkinek a pénze vagy vagyona. Ezt még a Kósa (20%)is tudnia kellene.Ha valaki megmondja hogy más dolog áll a háttérben akkor kíváncsian várom a választ. Esetleg még szóba jöhet a rengeteg kivetett különadó a bankokra és multikra. Úgyhogy nem lehetnek büszkék,inkább eltolhatná már a biciklijét ez a "piros pöttyös"zseni.

gyalog.galopp 2016.05.04. 20:18:15

@Ferenc Kása:
Miből veszteséges a jegybank? Naná, hogy a mi pénzükből.
Hová megy a lóvé itt, hová megy ott?
Neked mért jobb az egyik, mint a másik?

rovid 2016.05.04. 21:52:08

a megszokottól eltérő szert szedett?!

legeslegujabbkor 2016.05.04. 22:03:35

@gyalog.galopp:
Állami külkereskedelem a megoldás rögzített árfolyammal, akkor nem lenne ez a folytonos számolgatás.

Dinkainka 2016.05.05. 05:04:31

Nyilvános akasztás?

2016.05.05. 07:00:14

A csúti pohos csörgősipkás udvari lakája osztja az észt .
Lajos ! Inkább igyál, az legalább meglátszik rajtad.

Conchobar 2016.05.05. 07:28:53

"Fidesz-közeli erők tartják napirenden a Matolcsy-botrányt? - kérdezi címében a Heti Válasz a legfrissebb számában" (index.hu/belfold/2016/05/05/hetivalasz_fideszesek_matolcsy-botrany_torok/). Lehetséges, hogy Törököt most csak a vágyai vezetik, semmint a valóság, de az amúgy homogénnek tűnő Fideszben is törvényszerűen előbb-utóbb meg kell, hogy jelenjenek a törések. A Simicska-Orbán és Tarlós-Lázár párharcokon kívül egyebek is felszínre fognak kerülni a koncon való marakodás következtében

Doubledeceker 2016.05.05. 15:18:20

Hát Kosával még a maradék konzervatív szavazókat is el lehet üldözni.

Azért nem szakad rá az ég, hogy pont az ellenkezőjét állítja annak, mint 3-4 hete.

Nagyon gáz.

Bell & Sebastian 2016.05.06. 17:34:24

Ez most a Júdea Népe Front vagy a Júdeai Népfront hangja? Nem mintha nem lenne tök mindegy.
süti beállítások módosítása