Kohn és Grün meg a vasárnapi boltnyitás
2016. április 21. írta: Redakció

Kohn és Grün meg a vasárnapi boltnyitás

fogyasztas.jpg

Vendégszerzőnk, Zárug Péter Farkas írása

 

Tisztázzuk most a legelején: a vasárnapi boltzár feloldásához sem a népnek, sem a kereskedelemben dolgozóknak, sem a boltosoknak, sem a multiknak, sem a kiskereskedelemben dolgozóknak semmi köze nincs.

Egyetlen oka van: az, hogy ne lehessen népszavazás az ügyben; az, hogy az ellenzék ne tudja a társadalom jelentős részét megmozgatni egy számára kedvező ügyben a harmadik Orbán-kormány ellen; s így utóbbi elkerülje, hogy egy számára szimbolikus, ám de – mint látjuk – korántsem fontos társadalompolitikai kérdésben vereséget szenvedjen.

Minden más csak politikai kommunikáció mindenki részéről, aminek jó esetben részben van köze csak a valósághoz, de inkább csak etetése a kedves választópolgárnak. Az ellenzék oldaláról azzal, hogy ők itt most valami nagyot győztek egy szimbolikus kérdésben; a kormánypárt oldaláról pedig azzal, hogy valami nagy és bölcs belátás húzódik a fényességes kormány és kormánypárt döntéshozóinak fejében, amely méghozzá a női fogyasztók emócióméréseivel van alátámasztva. 

Nos, „lószart, Mama!” – idézhetnénk a nagy kalandort.

Merthogy ebből a kommunikációból semmi nem igaz. Legalább a kedves Mandiner-olvasó ne egye nagykanállal ezeket az olcsó paneleket, amelyek valóban csak politikai termékké teszik a mai magyar politikai valóság ellenzékiségét és kormánypártiságát egyaránt.

Leginkább azért ne tessék fogyasztani e termékek egyikét sem, mert maga a téma nem ér annyit, hogy ennyi romlott árut bevigyen az ember magába. Épp elég elviselni a nyeregben lévő offshore-lovagok kalandozásait, a semmiből földesurakká váló Döbrögiket, az egész nemzet vagyonát gyarapító, szerencsejáték-üzletágban nyomuló félkarú rablókat.

Ezekhez képest egy visszaállított vasárnapi nyitva tartás semmiség.

Jó vagy rossz nekünk?

Tegyünk inkább úgy, ahogy a viccbeli Kohn bácsi Jeruzsálemben, amikor Grün a reggeli kávézás közben odaszól neki szörnyülködve: „Te Kohn, hallottad mekkora földrengés volt éjszaka Ecuadorban?” Mire Kohn decensen: „És az jó vagy rossz nekünk?”.

Nos, ha a vasárnapi boltbezárás-nyitva tartás kérdéséhez nem pártpretoriánusként vagy örökös fanatikusként állunk, akkor minden politikai kommunikációs panelt elutasítva is azt mondhatjuk Kohn bácsi kérdésére: a vasárnapi boltzár feloldása inkább jó, mint rossz nekünk. Jobb a kereskedelemnek, jobb a fogyasztónak, jobb a többségnek, mint a kisebbségnek. 

Több a konkrét ügyben nincs - és mégis van. A vasárnapi zárva tartás ugyanis szimbolikus és alapvetően a nemzeti keresztény politikai programba illő programpont volt a Fidesz, de leginkább a KDNP politikájában. A fő cél ugye a családok vasárnapi, nem fogyasztásközpontú összetartása lett volna.

Máris tegyük hozzá a sok liberális károgóval szemben: a kormánynak lehetnek ilyen célú intézkedései. Igenis egy kormány, amely magát nemzetinek, s néha-néha még konzervatívnak is mondja, megfogalmazhat ilyen típusú társadalmi víziókat. E víziók nem feltétlenül jelentik azt, hogy az egyén szabadsága sérül.

Nos, e téren tehát azt mondhatjuk, hogy a vasárnapi boltbezárás ideája pont, hogy illeszkedett abba a politikába, amelyik nemzeti-polgári oldalról nem csak politikai termék volt, hanem valós társadalomformáló, nemzeti programelem, ám visszavonásának pillanatában e programelem is „topic”, nyerhető vagy veszthető politikai termékké silányult a Fidesz-KDNP oldaláról nézve. Miközben maga a kormány, de még a kereskedelmi szakszervezetek is elismerték és a KSH adatok is igazolták, hogy a kiskereskedelem forgalmára igenis jó hatással volt a vasárnapi boltzár, ráadásul a multik sem szenvedték meg, mert egyszerűen a másik hat napra lett elosztva a hetedik nap forgalma, aközben a társadalompolitikai eszme és cél egy hét alatt lett kidobva. Akkor, amikor az ellenzék népszavaztatási helyzetbe került.

Szegény KDNP-n ilyenkor látszik igazán, hogy ő maga is csak kreált politikai terméke a Fidesznek, politikai smink a valóban nemzeti, keresztény és konzervatív szavazók felé.

Politikai termékcsere

Vagyis az első tanulság egy régi tanulság: a Fidesz és a kormány bármilyen nemes és nemzeti társadalompolitikai programjából néhány nap alatt politikai terméket képes előállítani, s teljes kommunikációs gépezete gombnyomásra indul be azért, hogy a nagy bűvésztrükkből nehogy bármi lelepleződjön a könnyes szemű békemenetelők körében.

Persze máris mondhatnánk: hát ha az összes közvélemény-kutató szerint a fideszesek nagyobb része is elutasította a vasárnapi boltzárat, akkor a nép ellenében mégsem lehet társadalompolitikát folytatni. Csakhogy felvetődik itt egy kérdés. Talán a Fidesz nem ismerte korábban a vasárnapi boltbezárás társadalmi elutasítottságát? 

Dehogynem. Kétszer is felvetődött a téma korábban, amikor is a KDNP-t azzal állította le a Fidesz vezetése, hogy túl nagy a társadalmi elutasítottsága a kérdésnek. Aztán: 2015-ben szinte az összes érintett szervezet jelezte vissza a kormánynak, hogy amellett, hogy ők – szakszervezetek egy része, munkaadók érdekvédelmi szervezetei, kereskedelmi kamara és a többi – saját érdekük szerint ellenzik a vasárnapi boltzár bevezetését, mindegyikőjük önálló mérése szerint a kiváltképp materiális magyar társadalom jelentős többsége is elutasítja e fogyasztási szokást és családi életvitelt reformálni akaró lépést. Ők maguk mondták, hogy a kormány ne akarjon a társadalom ellen társadalmi reformot végre hajtani. 

És aztán mégis elgurult a pöttyös labda az ügyben. 

Nincs köze a népakaratnak a kormány döntéseihez

A második tanulság tehát – ami ugyancsak tapasztalása már a magyar társadalomnak 2010-től – hogy a tényleges vagy képzelt népakaratnak, netán szektor szerinti szakpolitikai-társadalmi visszacsatolásoknak semmi köze nincs ahhoz, hogy egy döntést meghoz vagy nem hoz meg a kormány és a kormányfő. Ez csakis saját pillanatnyi mérlegelésüktől függ, és ha kell, akár dafke is döntés születik egy adott ügyben. 

De vajon tudjuk, hogy végül is mekkora a tényleges társadalmi támogatottsága vagy elutasítottsága a vasárnapi boltzárnak? Nem. 

Látjuk az első újra nyitva tartó vasárnap után, hogy semmilyen vasárnapi roham nem volt a boltoknál, sőt? Igen.

Lehet tehát, hogy gond nélkül megszokta volna a magyar társadalom, hogy ugyanúgy mint Ausztriában, szombaton 14 óra után mindenki leteszi fogyasztói mivoltát és más társadalmi szerepeire koncentrál? Nagy valószínűséggel igen.

Kibírta volna a magyar nemzetgazdaság ezt az átalakulást? Egy év mérlege alapján látjuk, hogy igen.

De akkor miért a meghátrálás?

A harmadik tanulság miatt!

A népszavazás ügye

Azért, mert a vasárnapi nyitva tartásról szóló népszavazás ügyét már nem lehetett feltartóztatni. Mindaz, ami a Nemzeti Választási Iroda és az ellenzéki kérdésbenyújtások kapcsán történt, az világosan megmutatta, hogy a végrehajtó hatalom gyarmatosította ezt a tőle elvileg független demokratikus intézményt. A Kúria viszont azt igazolta, hogy még áll a lábán e téren.

Pont ilyen egy illiberális demokrácia mérlege. Itt-ott nincs, itt-ott van demokratikus kontroll.

Tehát akkor a Fidesz-KDNP saját társadalompolitikai reformjának társadalmi támogatottságával nem akart szembesülni? Nem így áll a dolog.

Merthogy a vasárnapi boltzár kapcsán a népszavazás nem csak a vasárnapi boltzárról szólt volna, hanem általános véleménynyilvánítás lett volna a kormány tevékenysége kapcsán. Amiben benne lett volna a migránsügy jó kezelése, a pozitív makrogazdasági mutatók, a rezsicsökkentés és a béremelések; de benne lettek volna az offshore-lovagok, a földesurak, az oktatás, az egészségügy, az új oligarchák és a felcsúti kisvasút ügye is.

És úgy tűnik, mindezzel együtt már a kormány nem akart szembesülni a jelenlegi mérlegével.

Hogy hatalomtechnikailag jól tette-e? 

Igen. 

Hogy ezzel kiénekelt-e egy sajtot az ellenzék szájából? 

Igen.

Hogy, társadalmi támogatottság tekintetében van-e dilemmája a kormánypártoknak?

Igen, van.

És hogy következetes-e?

Nem.

És, hogy jól kommunikálnak-e? 

Nem.

És ebből legalább a jövőre nézve levonnak-e következtetéseket döntésmechanizmusaikról?

Nem fognak.

Ha pedig visszahelyezzük magunkat Kohn bácsi szerepébe és azt kérdezzük, mindez így akkor most jó vagy rossz nekünk, a válasz az, hogy – miközben a boltnyitás önmagában inkább jó – az egész történet sajnos sokkal inkább rossz.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr198647616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doubledeceker 2016.04.21. 08:15:37

Tök jól megszoktuk, hogy nincs Vasárnap bolt, de vannak ismerőseim, akik már az első nyított vasárnap rárohantak a Tescora, és még büszkék is voltak rá.... :D

De mondjuk eleve hülyeség volt úgy bevezetni, hogy nem volt meg a társadalmi támogatottsága, nem lehet mindent erőből rátolni a népekre....

Esetleg fokozatosan kellett volna bevezetni.
Na az meg külön szívás, hogy közben a Vasárnapi 100% pótlék is elveszett.

De amúgy a Fidesz általában mindent a politikai szempontok szerint dönt el, így a lépés a visszavonásra logikus. Viszont nem kicsit aggasztó, hogy minden, de tényeg minden politiaki alapon dől el, a szakmaiság háttérbe szorul. Lásd. Klik 1 éve jelzik, hogy baj van, de csak akkor kezdenek foglalkozni a problémával, amikor már politikailag is aggályos lesz a dolog.

Steve the Great 2016.04.21. 09:01:25

@Doubledeceker:
"Klik 1 éve jelzik, hogy baj van, de csak akkor kezdenek foglalkozni a problémával, amikor már politikailag is aggályos lesz a dolog. "

Ez is megérne egy misét. A legújabb fideszes kommunikáció már ott tart, hogy hát hiteltelen az oktatás helyzetének bírálata, mert a bírálók is soktízmillió Ft-ért vettek részt a rendszer kidolgozásában. Mintha a központi akarat engedett volna bármi olyat kidolgozni, amivel nem tudnának (azaz leginkább Orbán nem tudna) azonosulni. Szinte már várom - miközben vagy 250 lesz a vérnyomásom - hogy igazából a KLIK kialakításáért is Gyurcsány a hibás.

dr. jenőke (jenőke) 2016.04.21. 09:09:07

Szépen megfogalmazott, okos okfejtés egy semmire sem jó rendelkezés visszavonásához, amelynek csak annyi értelme volt, mint ennek:
„Kerékpárosok által is használható autóbusz forgalmi sáv" = a tábla azt jelzi, hogy az autóbusz forgalmi sávon a kerékpárosok közlekedése is megengedett.

Vagyis a kerékpáros zavartalanul zavarhatja az autóbusz forgalmát. Mivel az autóbusz értelemszerűen kikerüli a kerékpárost, az autóbusz is meglepetést okozhat a vele párhuzamosan, egy irányba haladó járműveknek, amelyek nem karikaturisták.
Így kerül egy platformra a kerékpár és a vasárnapi nem vásárlás.

2016.04.21. 10:58:16

A Kohn és Grün cím miatt kattintottam. Azt hittem a régi zárvatartásos viccet látom majd a posztban.

Íme:
Kohn és Grün beszélget.
- Te Kohn, szörnyű helyzetben vagyok, az üzletem minden nap csak veszteséget termel.
- De akkor miből élsz?
- Hát abból, hogy szombaton zárva tartok.

---

@Doubledeceker: milyen olyan döntés volt eddig, amit a Fidesz nem politikai alapon, erőből vert rá a társadalomra?

"Tök jól megszoktuk, hogy nincs Vasárnap bolt" - azt is tök jól megszokták a magyarok anno, hogy a Horthy meg komcsi rendszerekben nem volt szabad választás. A korrupciót is tökre megszokták.
A vasárnapi zárvatartás miatt azóta panaszkodtak emberek, hogy bevezették.

A visszavonás azért mehetett könnyen mert annyira kiherélték a törvényt, hogy nem szolgálta már a CBA érdekét se.

Jellemző emberbaráti Fideszes húzással azért még odavertek a munkavállalóknak, lecsökkentették a vasárnapi pótlékot. Sértett geci kismalac mentalitás.

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2016.04.21. 11:10:04

"Igenis egy kormány, amely magát nemzetinek, s néha-néha még konzervatívnak is mondja, megfogalmazhat ilyen típusú társadalmi víziókat. E víziók nem feltétlenül jelentik azt, hogy az egyén szabadsága sérül."

De sérül a munkaadó szabadsága, hiszen nem nem köthet olyan szerződést, aminek része a vasárnapi munka. Általában az ilyen kérdésekkel pont ez a probléma, hogy gazdasági problémákat politikai eszközökkel akar orvosolni: liberatorium.blog.hu/2016/04/17/politikai_kenyszer_kontra_gazdasagi_kenyszer

2016.04.21. 11:15:52

urak

ha a mandi ennyire erőltet egy narratívát, akkor az propaganda.

a lényeg hogy mindig arra nézzetek és azt vitassátok amit mondanak.

a nemzeti dohány-alkohol boltok körül van a válasz.

Steve the Great 2016.04.21. 11:28:15

@stoic79: A munkaadó szerződéskötési szabadságát nagyon helyesen sok más szempontból is korlátozzák törvények, lásd pl. minimálbér, munkaidő, ünnepeken történő munkavégzés ésatöbbi.

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2016.04.21. 11:37:49

@Steve the Great: A linkelt írásban pont azt mutatom meg, hogy ezzel a korlátozással mi a probléma.

BobAlice 2016.04.21. 13:37:21

"ha a vasárnapi boltbezárás-nyitva tartás kérdéséhez nem pártpretoriánusként vagy örökös fanatikusként állunk..."

Ezen jót röhögtem. :)

constantinus (törölt) 2016.04.21. 14:24:40

Csak hát a fidesz nem azért nyert választásokat, mert a zistenadta nép annyira kívánt már a nyakába egy kis világnézeti erőszakoskodást.

(Pedig de szép is volt szombaton délelőtt a 2 bölcsissel meg a középsőssel sorbanállni a cipőbolt előtt, beengedtetésre várva. Aztán meg a vásárcsarnokban közlekedni a 2 személyes babakocsival. Nagyon fognak hiányozni ezek a meghitt családi pillanatok. Persze, nem lett volna ekkora tumultus mindenhol szombatonként, ha a történelem furcsa szeszélye nem hozott volna a korábbi években plázastoppot, meg a bankszívató lépéseknek köszönhetően általános beruházási stoppot, de hát véletlenül pont így alakult.)

nu pagagyí 2016.04.21. 17:31:47

@Steve the Great: A hatalmi helyzetben levő korlátozása teljesen rendben van. Erről szól valójában a Munka Törvénykönyve.

Herr Stacheldraht Leger 2016.04.21. 17:34:36

"Mindaz, ami a Nemzeti Választási Iroda és az ellenzéki kérdésbenyújtások kapcsán történt, az világosan megmutatta, hogy a végrehajtó hatalom gyarmatosította ezt a tőle elvileg független demokratikus intézményt. A Kúria viszont azt igazolta, hogy még áll a lábán e téren."

ezt a szentenciát bakó bejjától vártuk volna

MACISAJT 2016.04.21. 18:22:00

Ez az ügy többszörösen is fel volt nagyítva,ugyanakkor többszörösen is el lett kúrva.

Először is: a kormány a lehető legrosszabb pillanatban vezette be a vasárnapi zárva tartást, akkor amikor szinte szándékosan hergelték a népeket különféle kommunikációs csőddel(lásd internet adó, autópálya matricák stb.)
Várható volt, hogy ez sokan nem felejtik el.
Ráadásul , az eltel egy évben, míg az ellentábor mindent megtett az ellene való uszítás érdekében, a kormányoldal és kommunikáció elfelejtette hetente legalább egyszer ezeket cáfolni. Pedig lett volna mivel.
Végtére is a "művelt Nyugaton" , Ausztriától Angliáig, Németországtól Spanyolországig bőven van rá példa.

A következő elkúrás pedig most volt. Félni egy népszavazástól, amely akkor lett volna érvényes ha minimum 4,1 millió szavazó elment volna? Mennyi esélyük lett volna a ballibáknak? Nulla.
Buktak volna mint az ólajtó, ráadásul ezzel ment volna el majd egy évük.

Holle anyó 2016.04.21. 18:57:13

@Doubledeceker: Én is rohantam, bár eddig sosem vásároltam vasárnap, csak tartós fogyasztási cikket.
Most vettem egy liter olivaolajat.

nu pagagyí 2016.04.21. 19:20:36

@Herr Stacheldraht Leger: Hát, elég kínos volt a választási iroda ténykedése. Nyilván más kamerát néztek, ha nem vettek észre semmi feltűnőt. A nyaloncok fő tulajdonsága egyébként pont ez, nem látják a nyilvánvaló tényeket, ha az ellentmondana a a felülről jövő elvárásoknak.

xclusiv 2016.04.21. 19:21:38

@czikk

"vasárnapi boltzár feloldásához sem a népnek, ... semmi köze nincs."

A népnek igenis köze van hozzá, a nép ugyanis annyira utálta ezt a szart hogy még orbán is megértette, hogy itt hátra van az előre, csak az a kérdés hogy kapnak-e mellé pofont is vagy nem.
Lásd még: népszavazás

"A vasárnapi zárva tartás ugyanis szimbolikus és alapvetően a nemzeti keresztény politikai programba illő programpont volt a Fidesz, de leginkább a KDNP politikájában."

Itt két tévedés van.
Egyrészt a kdnp nem létezik, az csak a fidesz másik neve
Másrészt semmi köze se a nemzeti, se a keresztény politikához, ezzel csak a haverokat (cba) akarták helyzetbe hozni, de a legjobb esetben is csak paternalista társadalom-mérnököskés volt. Apu megmondja, hogy mikor fogsz bevásárolni...

"a kiskereskedelem forgalmára igenis jó hatással volt a vasárnapi boltzár"

Nem igaz, lásd még: korreláció és kauzalitás.

"De vajon tudjuk, hogy végül is mekkora a tényleges társadalmi támogatottsága vagy elutasítottsága a vasárnapi boltzárnak? Nem."

Pontosan nem tudjuk, azt tudjuk hogy nagyon nagy. Annyira nagy, hogy ezzel már a fidesz se mer szembe menni.

"Lehet tehát, hogy gond nélkül megszokta volna a magyar társadalom, hogy ugyanúgy mint Ausztriában, szombaton 14 óra után mindenki leteszi fogyasztói mivoltát és más társadalmi szerepeire koncentrál? Nagy valószínűséggel igen."

Igen, és még 10-20 év múlva is orbán kurva anyját szidta volna az okosabbja (a hülyébbje semjénét), mert régen sokkal jobb volt, és ezzel az 1 napos hétvégi bevásárlási lehetőséggel ráadták a szopóálarcot ezek a gecik.

2016.04.21. 19:32:57

@nu pagagyí: A munka törvénykönyve pont a fidesznek köszönhetően most már a melós torkosborzként való szopatásáról szól. Tudod, pótlékok megszüntetése, kismama kirúgása stb.

2016.04.21. 19:36:39

Az utolsó bekezdésből kimaradt néhány kérdés-válasz együttes.

1. Feladta az elveit rövid távon az MSZP?

Igen!
2. Profitált ebből ténylegesen valamit is az MSZP?

Nem!

3. Ezek után van olyan párt az országban, amely a bérből és fizetésből élők érdekeit képviseli?

Nincs!

4. A továbbiakban mondhatjuk az MSZP-re, hogy szociáldemokrata párt?

"Lószart mama!"

Ennyi.

Herr Stacheldraht Leger 2016.04.21. 21:50:34

@nu pagagyí:

majd politicus blogtársunk meg- és kimagyarázza. vagy sem :)

Bell & Sebastian 2016.04.22. 00:12:42

Nahát, ez a Zárug is hogy megváltozott! Egyedül belőle nézem ki, hogy bármelyik vitapartnerét képes lenne péppé verni, ha nagyon beidegesítik. És ezt ők is tudják, ezért az átlagosnál gyakrabban igazul meg.

Az Orbán és népizenekarából a népi is bátran kihúzható, pedig ott se volt.

Herr Stacheldraht Leger 2016.04.22. 00:40:59

@Bell & Sebastian: pedig szegény vincsenzó elek még két évvel ezelőtt is szentül azt hitte, hogy ergé lesz az első kitáncoló.

2016.04.22. 01:07:32

@MACISAJT: nem,Angliában nyitva vannak a boltok. Egyébként megdöbbentőgyorsasággal változik a véleményed...ja, ha Orbán mondja...

2016.04.22. 03:08:23

@MACISAJT: a fejlett nyugaton azért több helyen van nyitva vasárnap a bolt, mint ahány helyen zárva van. Ahol meg zárva van, ott akkora a jólét, hogy az emberek vasárnap (is) családostól elmennek étterembe, pubba, tapas bárokba, hüttékbe, wellnessbe vagy swinger klubba. A magyar meg a bundáskenyérhez akar alapanyagot venni... Hidd el, a magyar is leszarta volna a vasárnapi zárvatartást, ha...
1. Nem egy vallási törpepárt ideológiai maszlaga lett volna mögötte
2. Nem elsősorban a CBA-nak akart volna a törvény versenyelőnyt biztosítani (ami nem jött össze)
3. Lett volna valódi konzultáció róla. Nem volt, pedig Orbán minden kis faszság miatt százmilliókért konzultált korábban.
4. Nem ez lett volna a sokadik izomból átnyomott baromság (internetadó és társai után)
5. A magyar is keresne annyit, mint egy osztrák, amiből mehetne vasárnap templomba és/vagy swinger klubba, majd urána síelni és hüttében zabálni a rizottót, inni a forralt bort.

Az egész vasárnapi zárvatartás egy végsőkig hergelt magyar társadalomra erőltetett újabb baromság volt.

lobster thermidor 2016.04.22. 06:26:14

Ott azért valóban komoly probléma van a kommunikációval, ahol Kósa Lajost küldik ki, hogy megmagyarázza a megmagyarázhatatlant. Sőt, már ez sem igaz, mert kitalálta a "door step" kommunikációs forma fidesz változatát, mely szerint nem válaszol semmilyen kérdésre sem.

Trackers 2016.04.22. 07:21:45

Két irány van...

Az egyik irány kiharcolta, hogy legyneke munkavállalói jogok.
Hogy ne legyen gyerekmunka, hogy hétvégén ne kelljen dolgozni, hogy 8 óra legyen a limit. (Értelemszerűen vannak kivételek, de az irány az ez volt).

Van a másik irány a multik érdekeit képviselő lobbi, amely ezen kiharcolt munkavállalói jogokat követeli vissza. EGyre többet. A multi érdeke, és a fogyasztói társadalom alapjaié, hogy minnél többet fogyasszon az ember. Ezt az irányt csak úgy lehet elérni ha egyre többen dolgoznak szombaton, vasárnap is.

A röhej, hogy azok akik követelik a hétvégi nyitvatartást, nem látják át, hogy ők is sorrra kerülhetnek bármikor.
Mert ha sokan dolgoznak, akkor kell majd óvodai és napközis ellátás is. Kell majd bank ami nyitvatart, ....

A két irány közül, nekem mint munkavállalónak az az érdekem, hogy engem védjenek.
Azaz minden körülmények között azokat az intézkedéseket támogatom, ami ezen jogok bővülését eredményezi.

Tekintetbe véve, hogy ezen jogok kiharcolásához évtizedek, és emberáldozatok sokasága kellett, az ellenkező irányú munkavállalói jogok csökkentéséért, szerintem , csak a TV-ben szocializálódott, fogyasztói társadalom zombijává változtatott nem túl okos emberek, küzdenek.

Trackers 2016.04.22. 07:26:48

@karandash:

Biztos vagyok benne, hogya társadalmi fejlődés, a vasárnapi boltzár irányába hat.

Ez a baloldalinak egyáltalán nem nevezhető hecckapmány, pillanatnyi politikai érdekek mentén tudott ugyan győzedelmeskedni, de szart se ér.

Egyrészt rávilágított, hogy a hazai baloldal, még mindig sokkal inkább a multik érdekeit képviseli, mint a munkavállalókét.
Másrészt a krománynak ez nem fáj, mitöbb demokratikus elkötelezettségét erősíti. Lásd: A többség akarata érvényesül.

Egyedül a munkavállalók szívnak, akiket vasárnap munkavállalsára kényszerítenek.
És nem igaz hogy többlet bérért.
A Tescóban ha heti 10.000-et akarnak adni, a munkavállalónak, akkor annyit fognak. Csak némi kalkuláció kérdése, hogy ez kijöjjön, a vasárnapi bérpótlék beszámolásával együtt is.

Nzoltan 2016.04.22. 07:36:00

@karandash: Internetadó? Hol? Mikor?

Nzoltan 2016.04.22. 07:40:09

Amelyik csōcselék a vasárnapi munkavégzésért harcol, ugyanazok az idióták harcolnak a multik adómentességéért és a munkavállalók nagyobb adóztatàsáért. Ki érti ezt?

DocBulywood 2016.04.22. 07:51:19

@MACISAJT:

"Először is: a kormány a lehető legrosszabb pillanatban vezette be a vasárnapi zárva tartást... Ausztriától Angliáig, Németországtól Spanyolországig bőven van rá példa."

Nem tudom, idén Londonban már bevezették a kötelező vasárnapi zárva tartást? Tavaly még reggel 6-tól 23h-ig nyitva voltak a boltok vasárnap is.

Micsoda?! Azok az emberek ne nézzék egymást a négy fal között, otthon? Azt a leborult kapitalista, kizsákmányoló, #&@#>#đ[]!#@#&

Tegyük már tisztába! Nem kötelező az összes vasárnapot végig dolgozni! Havi egy szombatot és egy vasárnapot kell elvállalni.

Azt meg tessék mosolyogva, alázatosan, méltóságosan megköszönni a Fidess-nek, h képtelenek egy gombnyomással visszaállítani a Mt.-ben a 100%-os vasárnapi pótlékot.

2016.04.22. 08:05:00

Egy dolog van kifelejtve mindig a vasárnapi nyitvatartásból: a turizmus. A helyiek meg tudják oldani, hogy más napokon vásároljanak, de aki ideérkezik 2-3 napra, amiből egyik nap csak egy üresen kongó várost lát, az legközelebb Budapest ellenében fog mérlegelni.
Régebben is láttam a Váci utcában vasárnap zárva tartó boltokat, amik előtt ezrével sétáltak el a turisták. Nem értettem akkor sem, hogy ha valaki kereskedelemre adja a fejét, hogy nem lát ebben lehetőséget a pénzszerzésre. Mi a fenét akar akkor egyáltalán?

Circus 2016.04.22. 08:38:29

@karandash: kösz, megspóroltad, hogy leírjam
+1

Ballib Cenzúrázók Lidérce 2 2016.04.22. 08:50:43

@Trackers:

Végre egy értelmes ember..

Nagy kár hogy a fogyasztás istenében ilyen sokan hisznek, és semmibe se veszik a munkavállalói jogokat.

Ballib Cenzúrázók Lidérce 2 2016.04.22. 08:51:32

@Mokaka:

A turista nem Tescoban vásárol vasárnap, hanem a várban flangál, a bazársoron.

Lődörgő Hollandi 2016.04.22. 09:08:08

Végülis a tatárjárást is túlélte az ország, meg a török uralmat is, miért a vasárnapi boltzárba rokkanna bele? Miért nem romboljuk le a gátakat Budapestnél, had' öntse el a várost az árvíz, hiszen azt is túl lehet élni!

room_101 2016.04.22. 09:17:33

A fidesz asszertív. Ez azt jelenti, hogy úgy tud csoportokat, rétegeket alázni, hogy még az alázott kér elnézést a végén. Erre mondják sokan, hogy birka ez a nép, pedig csak megfelelő eszközökkel kell idomítani.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2016.04.22. 09:36:38

Vásárnap

Templom után láttam, be a
Spájzba gyütt pár csótánylárva.
Méregért mentem vón’, de a
Méregbolt vásárnap zárva.

Csótánycsapat rám támadott,
S így lett két gyermekem árva.
Azért ült tort e vad had ott
Rajtam, mert a bolt volt zárva.

Igen csúnya véget értem,
Testem tetem, száradt rá sár,
S törött fejjel mégsem értem,
Pont vásárnap mért nincs vásár?!

„Gratulálok, költő úr, ezzel az otromba fertelemmel totálisan alulmúlta nemcsak önmagát, de a világirodalom rögös útját szegélyező szennyvízelvezető árok összes mélypontját. Eddig elleneztem a boltok vasárnapi zárva tartását, de ha ez elősegíti, hogy a hirtelen szimpatikussá váló csótányok fradytlanítsák a költészetet, ám legyen! Anyám szerint ettől még lehetne vásárnap vásár, hiszen a Tesco gazdaságos rovarméreg úgyse öli meg, csak úgy felmérgesíti a rovarokat, hogy ők tudnának ölni, de hát valamit valamiért! Hajrá csótányok!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Nagy szerencséd van, költő gyermekem, hogy közvetlenül a mise után haltál hősi halált, mert a gyónástól megtisztult lelked pár évszázadnyi purgatóriumi tisztulás után okvetlenül a Mennybe jut. Mivel úgy tudom, hogy te is Messi rajongó vagy, okvetlenül szólok érted pár jó szót a Főnökömnek. In nomine Patris, et Filii, et Spiritus Sancti.” /I. Ferenc pápa/

„Jaj, apa, ne spilázd túl a szerepedet ezekkel a hatásvadász fogásokkal! Dehogy lettünk mi árvák, hiszen a cipőd talpával reccsenősen széttapostad az összes csótányt, hogy megírhasd a
Csótányoknak leve rőt,
Bekente a heverőt!
bugyután horrorisztikus kétsorosodat!” /Frady Fanni, a költő nagyobbik kislyánya/

„Micsoda?! Ez az aljas féreg eltaposta a szent anyatermészet által évmilliárdok alatt féltőn kievolúcionált háziférgeket?! Halál az állatkínzókra! Azonnal menjünk és vegyünk akciós máglyát az Auchanban! Mi, hogy vasárnap zárva van?! Vesszenek a multik! Vesszen mindenki, aki nem rendeli alá magát a természetnek! Irtsunk ki mindenkit, aki irtja az őserdőket! Vért akarunk, vért akarunk! Éljen a humanizmus!” /Fűzöld Ficánk, a Tiszta Bolygó Club (TBC) környezetvédelmi terrorcsoportjának sajtószóvivője/

„Költő úr, ha maga itt a vasárnapi zárva tartás ellen uszít, akkor mi hamarosan megjelenünk önnél a nagy fekete autóval és egy kiadós dádá után nem csak vasárnap tartjuk majd magát bezárva.” /Csávás Kálmán vezérőrnagy, rendteremtési főelőadó/

„A sokak szemében vörös posztó, ám spirituális ujjbegyét a társadalom pulzusán tartó költő önnön keresztrímekre feszítettségének vérzivataros tudatában hörgi a rajta gúnyolódó világegyetem süket lelki füleibe a megszentelt hetedik nap rovarrágta megprofánosulását. A líra az antiklerikális materializmus fölötti győzelem rögös útján kapott sebek deheroizált apoteózisa, mely fölülmúlja talán még a témában nagy elődként számon tartott Csobánkay Lepnyő munkásságát is! La Gran Catarsis!” /Ollé Ottóné Rög Rozália, középiskolai magyar-spanyol tanár és maszek torreádor/

„Nana, Rozália, nana! Fogd vissza magad, mert beköplek, hogy nyári szünetben bikák vérével hizlalod magad, hogy az év többi részében éhen ne halj anorexiásan karcsú pedagógusi életpályamodellként!” /Csobánkay Lepnyő/

„Én Magyarországon járva mindig vasárnap vásárolok, mert olyankor rajtam kívül se vevő, se eladó nincs a boltokban, így fizetnem se kell az árukért, amiket a polcokról a kosaramba fejelek.” /Chuck Norris/

„Ugye milyen jó, hogy az Égbolt vasárnap sincs zárva?” /az Úr/

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2015/03/vasarnap.html

Azazel Anna 2016.04.22. 09:39:38

Zárug Péter Farkas egy zseni. Ha mindezt nem írja meg, sosem jövünk rá. Egyébként meg olyan cuki, ahogy a tv-stúdióban vitatkozik, rajta a napszemüveg, a hasa kitölti teret, olyan, mint Jabba a Csillagok háborújában.

VT Man 2016.04.22. 09:49:30

@DocBulywood:
Angliaban, Londonban is jellemzoen 11-17h-ig vannak nyitva vasarnap a nagyobb boltok (6 ora), ez a torveny. Most szeretnek ezt kiterjeszteni, de a munkaspart (!!) ellenzi.

Bell & Sebastian 2016.04.22. 09:52:11

@Herr Stacheldraht Leger: Tényleg, Turul hová lett? Melegebb éghajlaton kibekkel.

Jean Sol Partre 2016.04.22. 09:58:46

@Trackers: két irány van. Az egyik elgondolkodik, mi a valódi probléma, elemzi a helyzetet és a körülményeket és megpróbál valódi megoldást adni, figyelembe véve a különböző érdekeket, lehetőleg olyat ami a minél több embernek jó.
A másik meg izomból nyom valami baromságot, lehetőleg olyat amit sok oktondi könnyen elhisz, aztán erőből végigveri, az akadékoskodókat pedig túlbeszéli vagy simán ellenséggé minősíti.

Ma nem tudok politikust (világméretekben sem) aki az első megoldást választaná. Legtöbben persze nem is tudnák mert tehetségtelenek, de aki tudná annak sem érdeke. Az egyetlen, amit alaposan kielemeznek, az a közvéleménykutatások a népszerűségükre vonatkozóan.

Jean Sol Partre 2016.04.22. 10:02:04

@MACISAJT: figyu, már Svájcban is lazulnak a szabályok, 10 éve még egész Zürichben csak a főpályaudvaron volt 1 azaz egy bolt ami éjjel nappal nyitva volt, ma meg már egy csomó kisbolt van ami vasárnap is, és a szupermarketek is este 10-ig. Ez a tendencia, nem a minél több bezárás.

Pelso.. 2016.04.22. 10:28:05

@Trackers: A Tescó 10e forintos heti bére hogy jön ki, hány órás a munkavállaló, milyen munkarendben?

Azazel Anna 2016.04.22. 10:31:52

Amit Zárug itt leír, az nyilvánvaló, mindenki tudja. Gondolata nincs, stílusa nincs. Egy ilyen cikket akárki meg tud írni.

Azazel Anna 2016.04.22. 10:33:15

Zárug is inkább kocogna esténként egy órát, akkora, mint egy hízott disznó, már csak le kéne vágni.

MACISAJT 2016.04.22. 11:29:30

@Könnyen elkaptuk, uram!: (" nem,Angliában nyitva vannak a boltok")

Valóban? Akkor idézném az egy hónapos hírt:

Elkaszálta a brit parlament a vasárnapi nyitva tartást
16.03.10 08:45
A kabinet hivatalosan vissza is vonta a kezdeményezést.
• Elkaszálta a brit parlament a vasárnapi nyitva tartást
• Vasárnapi nyitva tartás: nem módosítanak a britek

És ráadásként Ausztria:

Zárva maradnak vasárnap az osztrák boltok
2015/04/19

Bécsben nehezen változnak a dolgok, így talán kevésbé meglepő, hogy ismét megbukott az ausztriai boltok vasárnapi működését megtiltó szabály eltörlésére indított kezdeményezés. A zárva tartás ellenzői most visszavonulnak, néhány évig pihentetik az ügyet.
A boltok zárva tartása ellen néhány bécsi üzletember, köztük Richard Lugner osztrák építési vállalkozó, bevásárlóközpont-tulajdonos már évtizedek óta kardoskodik. A vállalkozó már másodszor fordult az alkotmánybírósághoz, a legtöbb politikus és a szakszervezetek ezzel szemben a vasárnapi pihenőnap fontosságát hangsúlyozzák.

MACISAJT 2016.04.22. 11:33:34

@DocBulywood: ("Nem tudom, idén Londonban már bevezették a kötelező vasárnapi zárva tartást? Tavaly még reggel 6-tól 23h-ig nyitva voltak a boltok vasárnap is")

Erről beszéltem, mikor említettem hogy a kormányzati kommunikáció szótlanul tűrte az effajta hazudozásokat...

Miközben a helyzet így néz ki, Angliában:

Elkaszálta a brit parlament a vasárnapi nyitva tartást
MTI, 2016. 03. 10. 05:55

Elvetette a brit parlament azt a kormányzati törvénymódosítási tervezetet, amely központi jogszabályi korlátozás helyett a helyi önkormányzatokra bízta volna a boltok vasárnapi nyitva tartásának szabályozását.

A módosítás tervét George Osborne pénzügyminiszter jelentette be egy éve, a jelenlegi pénzügyi év költségvetését ismertetve, azzal az indokkal, hogy a helyhatóságok jobban átlátják a helyi közösségek vásárlási igényeit, és ennek megfelelően – ha erre szükség van – enyhíthetnek a jelenlegi korlátozásokon.

A vasárnapi nyitva tartásról 1994-ben hozott, Angliára és Walesre kiterjedő törvény értelmében a 306 négyzetyard – vagyis körülbelül 280 négyzetméter – alapterületű és ennél nagyobb áruházak vasárnaponként legfeljebb hat órán át tarthatnak folyamatosan nyitva a délelőtt 10 és este 6 óra közötti időszakban. Ez az alapterület-meghatározás azt jelenti, hogy a korlátozás gyakorlatilag az összes angol és walesi szupermarketre és nagyobb áruházra érvényes.

Skóciában ezt a szabályozást régen feloldották, ott a boltok maguk határozzák meg vasárnapi nyitvatartási idejüket.

A törvény 1994-es elfogadása előtt a brit nagyáruházak egyáltalán nem nyithattak ki vasárnap, csak olyan szakosodott üzletek árusíthattak, mint például a gyógyszertárak.

A kormányzati javaslat a jelenlegi törvényi korlátozást is megszüntette volna, azzal, hogy a helyi önkormányzatok illetékességébe utalta volna a vasárnapi árusítás szabályozását.

A módosító tervezet azonban még a kormányzó Konzervatív Párton belül is népszerűtlen volt, a két legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt és a Skót Nemzeti Párt (SNP) pedig mereven elvetette a kormány előterjesztését. Végül a Labour és az SNP alsóházi frakciója, valamint 27 konzervatív – vagyis kormánypárti – képviselő alkalmi szövetséget alkotva, együttes erővel leszavazta a szerdán késő este megtartott voksoláson a módosítási javaslatot, kínos vereséget mérve a kormányra.

A kabinet ezután hivatalosan vissza is vonta a kezdeményezést.

A szavazás előtti háromórás vitában a tervezetet ellenző alsóházi képviselők rendre azzal érveltek, hogy a korlátozás enyhítését a kormány nem támasztotta alá megfelelő gazdasági érvekkel, és a módosítást a bolti dolgozók érdekképviseletei, valamint az egyházak is ellenzik.

A brit kisáruházak szövetsége szerda esti nyilatkozatában “nagy győzelemnek” nevezte az alsóházi szavazás eredményét. A nyilatkozat szerint a kormány nem készített előzetes hatásvizsgálatot, és a jelenlegi szabályozási rendszer egyébként is olyan megfelelő kompromisszum, amely lehetővé teszi a családoknak, hogy együtt töltsék a vasárnapot, emellett komoly támogatást jelent a helyi közösségekben működő kis üzletek fennmaradásához is.

CoolKoon 2016.04.22. 12:07:55

Nem rossz cikk, de sajnos a fő alapvetése sántít: tudták, hogy a vasárnapi boltzárat MINDENKI rühelli. És ezt már azóta tudják, hogy az idióta KDNP először felvetette. Akkor mégis miért vezették be? Kinek akartak ezzel kedvezni, ha tudták, hogy a lakosság kétharmada utálja? Ugyanis ez még a "haveroknak" is rosszul jött: a CBA-t ugyanúgy szarul érintette, mint a "aljasrohattmocsok" nyugati áruházláncokat. Igazából még gumicsontnak/látszatmegoldásnak se volt jó (az intézkedés népszerűtlensége miatt). Szóval (kizárásos alapon) marad a butaság mint fő ok.
Az meg milyen érv már, hogy az osztrákoknál is megszokták? Arrafelé is igazából csak a szakszervezetek az egyetlenek, akik kiállnak mellette a mai napig. Ha az embereken múlna, vsz. már ott is rég beszántották volna úgy, ahogy van.

CoolKoon 2016.04.22. 12:15:55

@Trackers: Először is mondok egy nagyon csúnyát: a gyermekmunka tilalma a legfőbb oka annak, hogy a jóléti társadalmakban alig születik gyerek. Ugyanis gonoszul/ridegül hangzik, de senki se akar gyereket úgy, hogy csak viszi a pénzt. Ez van, az ember már csak ilyen, végtelenül önző lény.

Másodszor is én pont azért követeltem teli szájjal a vasárnapi boltzár megszüntetését, mert dolgoztam hétvégén kötelező jelleggel, nem is keveset (évekig, opcionálisan még ünnepnapokon is). És képzeld, nem haltam bele, és nem is származott belőle semmi hátrányom. Ja, az is igaz, hogy már a munka legelején, állásinterjúkor szóltak, hogy lesz majd hétvégi munka is, azt mondtam, oké. Úgy is lett. Ezért se hiszek azoknak, akik arról pofáznak, hogy őket hétvégi munkára kényszeríti valaki (legfeljebb saját maguk), mert ez nem igaz.

Herr Stacheldraht Leger 2016.04.22. 16:03:44

@Bell & Sebastian: turulkával éppen egy kármentő projekten dolgozunk. nem jött be a "minden lapot a republikánusokra" taktika, hamarosan jön Hillary Haragja, ajjaj-ajjaj, tehát most egy szem valódi szövetséges híján gyorsan jó pontot szerzünk Izraelben és feldobjuk az egész blogközösséget a moszadnak (veled az élen). hátha hálából a new yorki lobbin keresztül lebeszélik hillaryt a teljes szerkesztőség karóba húzásáról. mindenesetre már tele a pincém mindenféle héber betűs digitális kütyükkel, a fűnyírót se tudom hova rakni, ráadásul turul még hoz pár dobozzal. ugyan beígértek egy trafikot érte, de lassan egy stadion sem kárpótol az egész felhajtásért.

constantinus (törölt) 2016.04.22. 16:15:30

@Trackers: "Biztos vagyok benne, hogya társadalmi fejlődés, a vasárnapi boltzár irányába hat." - Ennek a trend keményen ellentmond. Oka is van rá: az élő munka egyre nagyobb hányadát foglalkoztatja a szolgáltató szektor, egyre több a 24/7 szolgáltatás, a globalizáció is ellene hat a más időzóában, más államban, más kultúrában élő partnerekkel tartott intenzív kapcsolatnak köszönhetően. A következő néhány évtizedben inkább a vasárnapi nyitvatartás további térhódítására fogadnék.
süti beállítások módosítása