Kommentszűrés
’16 ápr
11
13:31

Megfutamodás – a vasárnapi nyitásról

Írta: pinter.bence

plaza.jpg

A kormány eltörli a vasárnapi nyitva tartást korlátozó szabályozást – jelentette be hétfőn Rogán Antal. Rogán szerint „a Fideszben úgy ítélik meg, hogy olyan sokan ellenzik a zárva tartást, hogy nem éri meg belemenni a vitába. A kormány szerint a nők körében különösen népszerűtlen volt a vasárnapi boltzár, az emberek véleményét pedig meg kell hallgatni”. A kormány szerint tehát a következő történt: hoztak egy intézkedést, ami népszerűtlen volt, de a kormány meghallotta a nép hangját, ezért visszavonta az intézkedést.

Amilyen gyorsan és hatástanulmány-mentesen jött, olyan gyorsan és hatástanulmány-mentesen távozik tehát országunk életéből a boltok vasárnapi kötelező zárása. Pedig az ember azt gondolná, hogy ha a kormány valamit annyira jó dolognak, remek vívmánynak tart, mint az eddigi kommunikáció szerint a vasárnapi zárva tartást, akkor azért akár a néppel szemben is hajlandó kiállni. Hiszen a vasárnapi boltzár jó mindenkinek kommunikálta eddig a kormány. Mi változott?

Az ugyanis nem ma derült ki, hogy az intézkedés népszerűtlen. Már tavaly májusban három közvélemény-kutatás ezt mutatta ki, aztán volt egy decemberben, ami szintén és ez most csak az a pár, amit egy-két kereséssel meg tudtunk találni. Az ötlet felmerülésétől kezdve világos volt, hogy ez az intézkedés egyszerűen nem tetszik az embereknek, hiába minden citált nyugati példa. A kormány nyilván kap kézhez belső méréseket, nyilván mindenkinél jobban tudták, hogy a vasárnapi boltzár a magyaroknak nem fekszik. Nem ez tehát az eltörlés oka.

Az eltörlés oka ugyanis az, hogy a népszavazás csak addig jó intézmény, amíg a Fidesz csinálja. Éppen a napokban írtam arról, hogy az MSZP a Fidesz 2008-as sikerét szeretné másolni, ráadásul az ügyben beállt a szocialisták mögé a DK és a Jobbik is: a kormánypárt tehát egy eleve veszett ügyben találta volna magát szemben az ellenzék két legnagyobb, és talán több kisebb pártjával. Ezért láthattuk az elmúlt egy évben, ahogy a hatalom minden lehetséges módon igyekezett elgáncsolni a referendumot: kaszáltak el kérdést; jelentek meg random emberek hasonló tárgyú kérdéssel, hogy hátráltassák a folyamatot; végül pedig már izomemberek gyűrűjében ment a közelharc a blokkolóóránál.

A kormánypárt mindent megtett, hogy elkerülje ezt  no nem a vasárnapi boltzár bukását, hanem azt, hogy a vasárnapi boltzár egy hosszú kampányban vérezzen el, amelyben az ellenzék a kormány iránti elégedetlenséget összpontosíthatta volna, összekapcsolhatta volna a nevét egy sikerre vitt üggyel, egy népszerűtlen intézkedés eltörlésével. A hosszú huzavona végén a Kúria átengedte a szocialisták kérdését, nem maradt tehát több eszköz a népszavazás megakadályozására: így a Fidesz egész egyszerűen beáldozta a vasárnapi boltzárat, amit még a múlt héten is védtek. Vége lett így is, de nem bummal, hanem nyüszítéssel.

A másik kulcsmondata Rogánnak az, hogy nem éri meg belemenni a vitába. Valamiért a Fidesz csak akkor szeret kommunikálni az emberekkel, ha ők diktálják a feltételeit, tehát ún, nemzeti konzultációt tartanak dolgokról. A nyílt vita, az nem működik. Olyan nem lehet. Nem csodálkoznánk viszont, ha hamarosan a kormánypárti média, a közmédia lapjain, a különböző helyeken nyilatkozó fideszes politikusok nyilatkozataiban megjelenne, hogy a vasárnapi boltzár mindig is rossz dolog volt, azt csak Brüsszel és/vagy Soros György erőltette a kormányra.

Ez a mai – végeredményében üdvözölhető – lépés csak újabb bizonyíték arra, hogy a Fidesznek nem az ügyek fontosak, hanem csak és kizárólag az adott ügyek kihasználhatósága, a politikai eredményesség, vagy ahogy GFG a világ elé tárta: a pillanat uralása.

Címkék: gazdaság jobboldal társadalom vasárnap népszavazás kereskedelem baloldal ellenzék MSZP Fidesz vasárnapi zárva tartás vasárnapi nyitva tartás boltzár

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr928587962

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bebukták az egyházak? 2016.04.11. 18:07:03

 A friss hír az, hogy hamarosan újra szabadon kinyithatnak az üzletek vasárnap. Újjé! Szabadon költhetjük a pénzünket vasárnap, csilingelhetnek a pénztárgépek. Nem kell többé templomba járni, vagy kirándulóhelyet keresni azért, hogy ne unjuk halálra ...

Trackback: Pintér Bence: Megfutamodás – a vasárnapi nyitásról 2016.04.11. 13:39:01

A Fidesznek nem az ügyek fontosak, hanem csak és kizárólag az adott ügyek kihasználhatósága, a politikai eredményesség, a pillanat uralása.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.04.11. 13:49:00

nem az ellenzék miatt.

a lopást és hibás vezetést megelégelő civilek ellenállása miatt.

már megint átpolitizáljátok a dolgokat, pedig elvileg ti csak "nemzetikonzervatív" média lennétek, ehelyett politikai propagandát nyomtok.

a lopás az lopás, a hülye az hülye az alkalmatlan az alkalmatlan.

Messzi Vetek 2016.04.11. 14:03:39

és a szerző szerint ez a lépés - végeredményében(!) - üdvözölhető.
mégis mi?
a cirkusz (mert ezek szerint csak az volt, nincs itt semmi látnivaló) vagy az, hogy a multinacionális tőke monopolizálja a hazai kiskereskedelmet? esetleg az, hogy korlátlanul kizsákmányolhatja munkavállalóit?
nagyszerű, akkor üdvözöljük együtt kórusban.

nem tudom, mi van otthon, hogy ennek (még ti is) tapsoltok, mert errefelé azért az utcára megyünk, ha a heti munkaórák számát a törvényhozó ki akarja venni a Mtv.-ből és rá akarja bízni arra, hogy a munkavállaló és a munkaadó majd közösen megegyezik benne (mintha a tárgyalási pozíció kiegyenlített lenne, muha).

úgy tűnik, a cinizmus és az ignorantia a végén mindenhol győzedelmeskedik.

Robinzon Kurzor 2016.04.11. 14:03:45

A Fidesz nem hogy mellette lett volna, de valójában mindvégig kifejezetten ellenezte a kötelező vasárnapi zárva tartást.

Ennek eltörlésére most, hogy a Gyurcsányék által felvett hiteleket visszafizettük, megnyílt a lehetőség.

Bármit hazudik is erről a Soros-bérenc ellenzék, ez az ország közös sikere -- a magyar reformok működnek!

Robinzon Kurzor 2016.04.11. 14:06:05

Egyebekben pedig: ha a Fidesz-közeli közvélemény-kutató cégeknél beépített (megzsarolt) rendszergazda rendesen végi az munkáját és megfelelően futtatja esténként az SQL-sctipteket, akkor semmi sem lehetetlen a magyar belpolitikában.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.11. 14:21:32

Orbán Viktor vereséget szenvedett.

Az országot egy vesztes irányítja. Ez nemzetstratégiailag is veszélyes helyzet - kisantant, trianon, nemzethalál.

Conchobar 2016.04.11. 14:23:09

"Az eltörlés oka ugyanis az, hogy a népszavazás csak addig jó intézmény, amíg a Fidesz csinálja." - Úgy hírlik, a Fidesz is akar népszavazást (migránsügyben), tehát nemcsak az MSZP, hanem ők is 'könnyű tétel'-t húztak. Márpedig a boltzár feloldásával már csak ők maradnak rivaldafényben

Bell & Sebastian 2016.04.11. 14:48:20

Elvtelen nyulak, csak a pénz és hatalom számít. Keserű ébredés.

aszekelyek 2016.04.11. 15:10:42

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!: politikai propaganda , az tény.Amig érvényben volt, annak is volt haszna.A hazaiak verseny hátrányából lefaragott es adóbevételt is generált, addig is, amíg vége lesz a le tagadott nyereség kihordasanak elméleti lehetőségének..A határidő hamarosan lejár.Ha azután hajlandó valamelyik adót itt a nyeresége után fizetni, séta lesz.Szerintem az MSZP kétszer is azért be azóta el , mert ez történt..., hogy amikor harmadszor mar , kellő hírverés mellett végül beadják....., adó évet el ek mar ne nagyon legyen akadálya es ne haragításában magukra közben, a piaci részesedéstöl , amiatt el eső kisboltok tulajait.Persze lehet, hogy csak bénák....Ha lesz elég munkavállaló is a nagy területű , de nem túl sokat fizető es alkalmazó tulajok ak, lehetnek nyitva is de anélkül nem fognak tudni mar egy olyan, pozícióba visszakerülni ..., mely nem is kívánatos ujra.Erre szoktak mondani, hogy jaj jaj, ne kiszámítható a piaci környezet.Eleg idejük volt kiszámolni, most, hogy éri meg nekik.Azt nem követeli a maszolygas, hogy törölje el a kormány a nyereségadó letagadja sarok es következményeiről alkotott törvényt.Az sem véletlen.Barmilyen kormánynak is kell az az adóbevétel es főleg az államháztartásnak.A több foglalkoztatott, ugyanúgy.

I_Isti 2016.04.11. 15:12:33

@aszekelyek: "Eleg idejük volt kiszámolni, most, hogy éri meg nekik."

Figyelj, nem tűnt fel, hogy _ezek_ nem tudnak számolni?

aszekelyek 2016.04.11. 15:14:51

@Bell & Sebastian: jön téved vagy nem akarja látni az elveket éppen most érvényesülni.Lehet szabályozni, mit tehetnek meg es mit nem, a túl nagyok....es ne kell kicsiknek lenni mernunk.A régi szoci hozzáállásnak ezek után lőttek.Mely olyan elvtelenül szolgálta a multik minden adóelkerülő elvárásait ki.

aszekelyek 2016.04.11. 15:27:12

@I_Isti: lassan, önnek, kifejtem, hogy a multiknak volt elég idejük kiszámolni, melyik éri meg nekik.Tobb munkaerővel jelen lenni ezen a piacon , esetleg továbbra is letagadni a nyereséget es kivonulni.Ugyanezzel a munkaerő létszámmal sem fognak tudni ezentúl vasárnap is nyitva tartani.Az adóbevételekrol is a kormány dolga gondoskodni es joga is...., meg az üzleti környezet kialakításáról is dönteni.Orban harmadik kormánya elvégezte, amit nem mertek a szocik, a koalícióban.Ott csak kicsik mertek lenni.Mondhatni elblicceltek az általuk képviseltek érdekeinek védelmet. Ami a hatalomba kerültek kötelezettsége.Ma nem csak úgy tesznek, mintha kormányoznának.

aszekelyek 2016.04.11. 15:37:48

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!: persze az egy blodli , hogy a lopást megelégelok es hasonlók.......,ne ár , hogy az uszitottak kedvéért csupán......Van olyan, hogy gazdasági érdek es ez is amiatt van.A
marhaságokat rikoltozok miatt semmi butaságot nem tettek, ami ártani tudott volna.Az a politikai propaganda, amit ön itt előad.Az is a gazdasági érdekeink miatt volt, hogy eleddig volt vasárnapi zarvatartas a túl nagyoknak......

Tündér_Lala 2016.04.11. 16:23:54

Sajnálom, de ez tényleg elvtelenség.
Szerintem is jó intézkedés volt, kár érte.

Van egy másik lehetőség, hogy olyan erős a támadás kvóta ügyben (az azért tényleg összehesonlíthatatlanul fontosabb ügy), hogy nem akarnak a régi/új fronton harcolni. De szerintem akkor sincs jó üzenete.

Zb74 2016.04.11. 16:45:39

"Valamiért a Fidesz csak akkor szeret kommunikálni az emberekkel, ha ők diktálják a feltételeit, tehát ún, nemzeti konzultációt tartanak dolgokról. A nyílt vita, az nem működik."

Persze, hogy nem.

@Disznóvári: Jó intézkedés, mi? Amikor ki akarod festeni a kisszobát, megveszed a festéket a barkácsáruházban (jókora ráhagyással), aztán vasárnap nekigyürkőzöl a festésnek, majd kiderül, hogy a csibész festékgyártó nagyot lódított azzal kapcsolatban, hogy mekkora felületet lehet kifesteni vele, ezért - jókora ráhagyás ide vagy oda - nem elég a festék. Te pedig ott állsz meglőve, mert nem tudsz az adott gyártmányú, színű, típusú festékből még egy vödörrel venni, mert a barkácsáruház a törvény erejénél fogva zárva. Tényleg jó intézkedés, az, ja.

Nem boltzár kell, hanem előírás, hogy a vasárnapi munkvaégzésért négyszeres órabér jár.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.04.11. 16:52:41

"(...)

A két szakszervezet márciusban a frankfurti közigazgatási bírósághoz fordult egy keresettel, miszerint semmi az égvilágon nem indokolja, hogy április 10-én, vasárnap kinyissanak az üzletek Frankfurtban, mint ahogy azt a boltok eredetileg eltervezték. A szakszervezetek szerint a zenei kiállítás, amire hivatkozva az üzletek nyitva tartanának, nem érinti az egész várost, a vasárnapi nyitvatartás így indokolatlan.

A frankfurti közigazgatási bíróság március 24-én elutasította a keresetet. A szakszervezetek azonban nem adták fel, szintet léptek, és a kasseli székhelyű tartományi közigazgatási táblabírósághoz fordultak. A kasseliek a német szövetségi legfelsőbb közigazgatási bíróság egy korábbi ítéletére hivatkozva úgy döntöttek: a szakszervezeteknek van igaza, hiszen nem valószínű, hogy a zenei kiállítás látogatói tíz kilométert utaznának mondjuk a kiállítás helyszínétől tíz kilométerre lévő a NordWestZentrum nevű plázába, így nem állja meg a helyét, hogy ezek az üzletek bármivel is hozzá tudnának járulni a kiállításlátogatók ellátásához.

(...)

Katja Deusser, a ver.di kereskedelemért felelős szakszervezeti titkára örül a döntésnek: „Nagyszerű siker ez számunkra. A vasárnapot, az élet ritmusának egyetlen munkamentes napját az alkotmány védi. Ez a nap a pihenésé, az egyesületi életé, vagy hitünk megéléséé” – nyilatkozta a Bildnek. A szakszervezet szerint a vasárnapi nyitvatartás csak a pénzéhséget és profitot szolgálja, amit az emberek szabadidejük, pihenésük, sportos vagy kulturális kikapcsolódásuk feladásával fizetnek meg.

(...)"

mandiner.hu/cikk/20160408_a_vasarnapi_zarvatartasert_kuzdenek_a_nemet_szakszervezetek

2016.04.11. 17:07:39

@Tündér_Lala:

nem hiszem hogy a kvótaügy van mögötte.

mutatok egy másik okot, több is van, csak ez éppen itt van kéznél.
www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_wnvn004.html

még a ksh-nál is elismerik hogy nagy az elvándorlás, figyeld az évszámot, ahogy a mindkét fidesz nyerés után magasabb szintre ugrik a számadat.
és ezek csak azok akik bejelentették hogy kivándoroltak, tapasztalom hogy nem szokás, sokkal nagyobb a tényleges migráció.

viszont kik a bevándorlók?

Conchobar 2016.04.11. 17:21:01

@Zb74: " aztán vasárnap nekigyürkőzöl a festésnek, majd kiderül, hogy a csibész festékgyártó nagyot lódított azzal kapcsolatban, hogy mekkora felületet lehet kifesteni vele, ezért - jókora ráhagyás ide vagy oda - nem elég a festék" - Magunk között szólván nagyon rosszul hangzik ez a 'becsaptak, elhittem, rosszul kalkuláltam, elfelejtettem, hétköznap nem volt kapható, csak később jutott eszembe' dolog. Nem mi vagyunk a pedáns németek. Sokkal életszerűbb az, hogy felmentést kaptunk, és aznap már ráhagyjuk a dolgot, hagyd száradjon, nem fut az, majd megvesszük a jövő héten

Conchobar 2016.04.11. 17:21:59

@Conchobar: jav: nem fut az el, ráérünk megvenni a jövő héten is

Imrebá 2016.04.11. 18:15:39

Kedves Bence.
A kormány nem futamodott meg.
A nemzet sóhaját,igényeinek változását és mindenkinek a hajszálát számon tartja.
Magyarország összefogott.
A kormánnyal.
A kormány pedig a nép ütőerén tartva kezét, a néplélek ismerőjeként megtette amit a haza megkívánt.
Mindenki egyért, egy mindenkiért.

szmoker (Homo Trollicus) 2016.04.11. 18:19:46

Vajon miről a miféle milliárdos, százmilliárdos lopásról akarják elterelni a figyelmet most ezzel?
Vagy arra játszanak, hogy a nép ostoba, és 2 hét múlva már tényleg a népnyúzó Soros-Gyurcsány tengely lesz a felelős a boltzárért?

Trompf · http://trompf.blog.hu 2016.04.11. 18:37:20

Nincs értelme olyan dolgokba beleállni erőből, ami okána nép hajlandó elmenni a szavazófülkéig is hogy változtasson rajta.

Mitöbb, éppen ez a demokrácia célja, ha van ennek az intézmények ilyenje.
Hogy nevezetesen, amit a többség nagyon akar, azt a kormány megvalósítsa .

Nem a Fidesz csinálja okosan, hanem ez a természetes.

Szerintem éppenhogy az nem volt természetes, ahogyan az MSZP beleállt a baromságaiba, a vizitdíjtól kezdve a határontúli honfitársaink megtagadásáig.
Javarészt ezek következményeit nyögi ma is.

hoplita 2016.04.11. 18:50:47

@aszekelyek: Nem takarodsz innen, libafos?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.04.11. 19:02:37

@Bell & Sebastian:

A fidex a züllesztésben semmivel sem marad le a szoclib mögött.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.04.11. 19:07:12

@Trompf: A nép pont hogy nem volt hajlandó elmenni a szavazófülkéig a határon túli magyarok állampolgárságának megadása végett.

(Egyébként szerinted az állampolgárság megadása az elfogadás/megtagadás döntő kérdése?)

Ebben a kérdésben nem a ténylegesen nem létező népakarat (valójában népérdektelenség) figyelmen kívül hagyása volt az MSZP politikai hibája, hanem hogy - teljesen fölöslegesen - győzni akartak egyet.

Pedig abban a csatában nem nyerhetett senki, ahogy azt az azóta bekövetkezett, ostobánál ostobább fejlemények igazolják is. Viszont a bölcsesség már akkor sem volt erős oldaluk :-D

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.04.11. 19:08:35

@bbjnick: Mi lett volna a helyes kormányzati lépés ön szerint?

Mert akkor a " népszavazás??!!!! büntiből a vasárnapi bérpótlékot is eltöröljük! MIATTATOK!!!!" válasz nyilván nem az.

I_Isti 2016.04.11. 19:29:08

@bbjnick: "A fidex a züllesztésben semmivel sem marad le a szoclib mögött. "

Naja, de ők nem direkt csinálják.

Bell & Sebastian 2016.04.11. 19:44:21

@bbjnick: Erre van az a kifejezés, hogy: rezignáltan legyint. Zsoldosban sem túl gyakori a megbízóihoz hűtlen, mert súlyos következményekkel jár az árulás. Ha én lennék a stüszi vadásztársaság, most pattannék meg, mert van az a határ, amin nem kellene lejjebb adni.

A kígyóként csúszás-mászás _nagyon_ meg szokta bosszulni magát.

Bell & Sebastian 2016.04.11. 19:46:34

@szmoker (Homo Trollicus): Üdv a fedélzeten. Mi történt? Elvonási tünetek?

Bell & Sebastian 2016.04.11. 19:49:19

@aszekelyek: Szerintem most a teszkós skót röhög a markába, aki 75 ezret fizet egy kétgyerekes pénztárosnak havonta.

Bell & Sebastian 2016.04.11. 19:53:17

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!: A beszerzési korrupció is mindkét fidesznyerés után nagyságrendet ugrott. És, beavatkoztak a demokratataták?

Robinzon Kurzor 2016.04.11. 19:56:55

Nem hittem volna, hogy itt is ekkora lesz a sírás-rívás.

Amúgy van egy jó hírem a keresztény tálibok számára: nem lesz kötelező vasárnap teszkóba menni.

Pop40 2016.04.11. 20:35:13

@Robinzon Kurzor:

Bizony, így van!

Az ország közös sikere a szocik bevezette boltzár eltörlése!

:D

Pop40 2016.04.11. 20:39:37

@Conchobar:
Egyszerű a megoldás, az ellenzéknek közösen ki kell jelenteni, hogy elutasítják az egyébként valóban káros kvótát.

Akkor lesz egy 90% körüli igen, és a fideszmaffiának nehéz lesz kisajátítani a végeredményt.

Pop40 2016.04.11. 20:44:41

@Tündér_Lala:
Szerintem is jó intézkedés volt.
Alig 5 millió ember szívott miatta, ez elég jó arány a fidesz 1-1 átlagos intézkedéséhez képest.

Pop40 2016.04.11. 20:50:02

@szmoker (Homo Trollicus):

"Vagy arra játszanak, hogy a nép ostoba, és 2 hét múlva már tényleg a népnyúzó Soros-Gyurcsány tengely lesz a felelős a boltzárért? "

Ne aggódj, van az a réteg, amelyik bevenné. :D

Bell & Sebastian 2016.04.11. 21:28:08

@Pop40: De mit szívott, te nagyon agyhalott?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.11. 21:45:45

@Pop40:
"Akkor lesz egy 90% körüli igen, és a fideszmaffiának nehéz lesz kisajátítani a végeredményt. "

Azért ne lepődjön meg, ha újra fennakadások lesznek az EU-pénzek kifizetésében, mint történt az elmúlt fél évben.

Már többször bebizonyosodott, hogy a Fidesz csak a pénzügyi nyomásból ért. De abból mindig.

Pop40 2016.04.11. 22:11:43

@Bell & Sebastian:

Semmit, segghülye elvtársam.

Egy mentősnek pl, aki 12 órás műszakban végzett este 6-kor, kész felüdülés lehetett utána még a tömegben tülekedni a másnapi kajájáért.
Mikor meg másnap reggel ment melózni, nem volt nyitva tecsó, így megvette a kaját 3x annyiért a kisboltban.
Ezzel semmi gond nincs, mert mióta a hülye vezéred hatalmon van, azóta minden mentős milliomos, szal telik nekik rá.

De azok is baszott boldogok voltak, akik eddig a ruhát, cipőt, háztartási cuccokat, műszaki cuccokat stb szépen kényelmesen beszerezték vasárnap.

Most mehettek holtfáradtan, kapkodva tülekedni a tömegbe, meló után, vagy szombaton, mikor be sem lehetett férni.
Tényleg, kész áldás volt mindenkinek ez a cirkusz.

Oké, hogy ostoba vagy, mint a fekete föld, fideszesként ez érthető.
De hogy még hirdeted is...

Pop40 2016.04.11. 22:13:52

@Doomhammer:
Ez benne van, sőt.
2020 után nem is nagyon lesznek eus pénzek.

Na majd akkor, a földbe állt gazdasággal lehet nyomatni, hogy Magyarország jobban teljesít!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.11. 22:19:47

@Pop40:
Akkor majd ki lehet lépni és akkor lesz majd igazán mozgástér. Nem lesznek kukacoskodó eurokraták, hogy mi van már a kopaszokkal meg a népszavazással.

4 évig meg még kibírjuk a boltok vasárnapi nyitvatartását. Hanem aztán igazán jöhet a nemzeti szocializmus.

2016.04.11. 22:20:21

@Doomhammer:

120millió euró, zsebpénz ezeknek.

valutaspekuláción (pl: 2016.03.20-24) összejött a több mint annyi.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.11. 22:23:49

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!:
Zsebpénz? Azért kezdtek el sztrájkolni a tanárok, mert a KLIK-et nem lehetett finanszírozni, mivel hiányzott az a pénz, amit mögé terveztek.

Maga egy kicsit túl naív ezzel a valutaspekulációval. Oké, az MNB időnként zsebretesz 2-300 milliárdot, amikor leértékeli a forintot. De annyit az "elit" el is tapsol rendszeresen, kábé félévente. Egyik zseniális terv a másik után. Fizeti az adófizető.

Robinzon Kurzor 2016.04.11. 22:27:24

@Bell & Sebastian:

Adjak pézsét, Sebikém?

2016.04.11. 22:47:30

@Doomhammer:

fx, leveraged, forward, 100x nyeremény.
csak annyit kell tudni hogy az mnb aktív, passzív, melyik irányba.

pénz nem hiányzik az oktatásból.

a fentartáson spórolnak, évi 100mrd, ezért vették el az önkoriktól, így nem lehet követni, plusz a haveroknak lehet passzolni a feljövő munkákat.

Pop40 2016.04.11. 22:54:37

@Doomhammer:

Na, az biztos, akkor jön el majd a kánaán.

Akkorra már sikerül majd elb*szni még azt a kevés dolgot is, ami most még működik.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.11. 23:07:25

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!:
"pénz nem hiányzik az oktatásból."

Nyilván ezért nem tudtak gázszámlát fizetni. Többek között.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.11. 23:08:48

@Pop40:
"Na, az biztos, akkor jön el majd a kánaán."

Az "elitnek" biztosan. Micsoda szívás, hogy nem csinálhatnak azt, amit akarnak, amikor övék a hatalom?

Herr Stacheldraht Leger 2016.04.11. 23:16:45

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!:

nyilván a papprékakinga megfenyegette egy nyilvános lábszőrtelenítéssel a finessz fijuggat, akik ettől azonnal kapituláltak.

2016.04.11. 23:21:08

@Doomhammer:

www.xe.com/currencycharts/?from=EUR&to=HUF&view=1M

a gázszámla pedig a fentartásból megy, legalább spóroltak, nem kell olyan meleg az iskolákba, sokat pocsékolnak, meg káros.

ha valamit nem értesz, nem neked szól.

Herr Stacheldraht Leger 2016.04.11. 23:23:51

@Disznóvári: szar volt. mint ahogy anno popcorni hiába próbálta elejét venni a klik őrületnek, úgy lightosan a varga is fékezte volna a bótzáras bulit, hát neki se ment, de ez is ráégett csúnyán az ösztönös zsenikre.

most jön a harmadik felvonás, valahogy lesápolni, izé, centralizálni kéne a turisztikát.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.04.11. 23:24:45

Elég nyomorult egy poszt. Vannak, akikkel akkor sem cseresznyézünk egy tálból, amikor látszatra lehetne. De fiatal még a szerző, majd megtanulja.

A boltzárnak három értelme volt:
1) A hazai szereplők helyzetbe hozása. Nem sikerült.
2) Konzumidiotizmus-ellenes népnevelés. Nem sikerült.
3) A munkavállalók védelme a vasárnapi dolgoztatástól. Az meg pont a baloldalt nem érdekelte.

Az intézkedés visszavonása így logikus lépés.

2016.04.11. 23:25:02

@Herr Stacheldraht Leger:

szia prutyi, mit írt ma az index?

Robinzon Kurzor 2016.04.11. 23:31:06

@Holger Hartland: "A boltzárnak három értelme volt:"

Nem volt annak semmi értelme.
Csak történelmileg úgy alakult, hogy betiltódott a vasárnapi nyitva tartás. A többi csak utólag csapódott hozzá.

Herr Stacheldraht Leger 2016.04.11. 23:37:31

@Holger Hartland:

1) A hazai szereplők helyzetbe hozása. Nem sikerült.

persze, ha a hazai szereplő a bótzáron idejének előtte felbátorodva még drágábban adja ugyanazt a szart, mint a multi, akkor hiába van nyitva vasárnap, inkább megy szombaton shoppingolni tecsóba óccsóért a nép.

2) Konzumidiotizmus-ellenes népnevelés. Nem sikerült.

mert pont egy bótzárral éred ezt el, miközben gucci árpi, vuitton tóni, vajcsitimcsi stb. a szolid polgári mintakép

3) A munkavállalók védelme a vasárnapi dolgoztatástól. Az meg pont a baloldalt nem érdekelte.

hát igen, annyi munkalehetőség van és annyira jól fizetnek, hogy maholnap a szieszta bevezetése a legnagyobb gond

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.04.12. 00:02:50

@Robinzon Kurzor: Utólag nem, de kb. ezek lehettek a célok.

@Herr Stacheldraht Leger: 1) Volt régen egy hasonlat, nem tudom, kitől (Modovától talán?), hogy a szabad verseny azt jelenti, hogy kapsz egy Trabantot, és azzal szabad versenyezned a Ferrari ellen. Ennyit a hazai szereplőről (akkor is, ha egyébként megéri a pénzét).

2) Tóni, Árpi, Timi és társaik: ebbe fog egyszer belebukni a Fidesz, és meg is fogja érdemelni. A baj csak az, hogy ha egy lépéssel tovább gondolkodunk, és azt is megkérdezzük, na és kik jönnek majd helyettük, akkor nem éppen szívderítő a válasz.

3) Nem mindenki akar dolgozni vasárnap. Egyáltalán, heti 40 óránál többet dolgozni. Csak muszáj. Nem vagy meg heti 40 órából. Nem tudom, mikor találták fel a nagymutatót (tudod, amikor még nem digitális órák voltak), de úgy tudom, egy ideig az nem volt, hanem csak a kicsi. Most vasárnap egy hegy tetején arra jutottam, hogy az lenne a szép világ, ahol újra csak számlapos órák vannak, és rajtuk csak kismutató. :)

Herr Stacheldraht Leger 2016.04.12. 00:12:26

@Holger Hartland:

1) ez a trabiferrari dolog nem egészen stimmol, mert furamód a sarki éjjelnappali is lassan óccsóbb a cba-nál, pedig nem a sarki bótos lobbizta ki az hótziher

2) a "dehátamásikisrongyrázós" nem érv

3) a heti legalább 1 pihenőnapon a lényeg, a melósok többségét bazira nem érdekli, hogy ez épp vasárnapra esik, vagy sem. pláne nem volt ez a bótzár előtt a top 20 közéleti topicban se soha. oszt az se mellékes, hogy a vasárnapi meló plusz díja sokaknak egyenest kell, mert kalap szar a fizujuk.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.12. 00:12:37

@Robinzon Kurzor:
"Nem volt annak semmi értelme."

Értelme nem volt, de oka volt.
Az oka az volt, hogy a katolikus egyház katekizmusában benne van a vasárnapi munka tilalma.
Láss csudát, a KDNP programjában is benne volt, időtlen idők óta. Erre a Jobbik még rátett, mert ők a gyárakat is bezáratták volna vasárnap.
Amint a KDNP hatalomra került 2010-ben, azonnal elkezdte követelni ezt a programpontot. Akkor Matolcsy még ellenállt a válságra hivatkozva, azonban 2014-re Magyarország elkezdett jobban teljesíteni, így aztán semmi akadálya nem lett, hogy bevezessék a boltzárat.

Ez ugyanaz a történet, amikor az SZDSZ-es szakértők átverték az MSZP-SZDSZ koalíción az egészségügyi reformot. Bele is rokkant a baloldal. Itt a KDNP játszotta a kis támogatottságú rétegpártot, ami aránytalanul nagy hatalomra tett szert.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.04.12. 00:20:28

@Herr Stacheldraht Leger: 1) Az elmúlt 26 év egyik alapkérdéséről van szó, nem csupán a CBA-ról.

2) Nem. Ha még csak az lenne! De rosszabb.

3) A kereskedelmi dolgozók egy részét érdekelte. Az, hogy "dolgozzon vasárnap, aki akar, és majd kapnak érte remek pótlékot", elvben csodás - de a gyakorlat? Majd megkérdezem a szomszédban lakó pénztáros-családanyát, hogy mit szól.

Baldrick68 2016.04.12. 00:34:46

@Holger Hartland:

Ha annyira akarták volna védeni a munkavállalókat akkor csak a következőt írják bele a munka törvénykönyvébe:

Vasárnapi munkavégzés 3x órabér
Egy dolgozó egy hónapban nem dolgozhat több munkaórát mint a (havi munkanapok száma + 1 nap)*8 óra

És ennyi.
Ennek ellenére a fidesz pont az ellenkezőjét tette.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.04.12. 00:52:33

@Baldrick68: Nyilvánvaló, hogy miért ezt a lehetőséget vettem utolsónak a háromból. Lásd még:

valasz.hu/itthon/vasarnapi-zarvatartas-ezt-uzeni-a-tesco-penztarosa-118065

Pop40 2016.04.12. 02:16:15

Ceglédi Zoltán:

Kedves CBA! Önök az elmúlt években harcos támogatói voltak a vasárnapi boltbezárásnak (bár azt a kutya se értette, hogy akkor MIÉRT NEM ZÁRTAK BE ELEVE már a törvény előtt is vasárnaponként). Most, hogy a kormány eltörölni készül a boltbezárást, nagyon remélem, hogy önök tartják magukat az évek óta zsolozsmázott üzeneteikhez, miszerint vasárnap nem is szeretnek vásárolni az emberek, hogy ezen a napon mindenki menjen inkább sétálni a zöldbe (amit még nem irtott ki a Fidesz), meg bábszínházba, meg nyaralni, mert olyan gazdag itt mindenki, hogy ha nem tud venni tizenkét forintért zsemlét a teszkóban, akkor elmegy egy wellness-hétvégére. Szóval remélem, nem lesz pofájuk újra kinyitni vasárnaponként.
---------------------

Szerintem lesz pofájuk.
Pofa-ügyben a fidesz meg a hívei mindig is jól el voltak látva.

Pop40 2016.04.12. 02:19:48

@Holger Hartland:

1,2,3 helyett: 4, haverok kitömése vevőkör átcsatornázásával - nem sikerült.

Herr Stacheldraht Leger 2016.04.12. 07:03:31

@Holger Hartland:

1.) csak hát éppen szemlátomást még csak véletlenül se a multik rokkantak bele a vasárnapi boltzárba

2.) telek végi stadion megvan? az ám a konzumidiótizmus csúcsa

3.) majd ha annyi vasárnapibótzár mellett tüntető közértes néni lesz a kossuth placcon, mint amennyi pedagógus a klikk ellen, akkor elhiszem hogy kiemelten fontos társadalmi gond volt a dolog

Conchobar 2016.04.12. 08:11:53

@Pop40: "Egyszerű a megoldás, az ellenzéknek közösen ki kell jelenteni, hogy elutasítják az egyébként valóban káros kvótát. Akkor lesz egy 90% körüli igen, és a fideszmaffiának nehéz lesz kisajátítani a végeredményt" - Hát ez történt tegnap: Gyurcsány is diadalt hirdetett, meg a kopasz (hogy is hívják ama Miss Hungary férjét) is. A kvótával kapcsolatban nehezebb az ügy, mert akkor föl kellene adniuk alapvető politikai lényegüket: a Nyugat-Európához való feltétlen simulást. A kormánypárt esetében a boltzár ügyében nem volt ilyen elvi szempont (pláne, hogy azt a KDNP ügyeként van feltüntetve)

I_Isti 2016.04.12. 10:04:38

@Doomhammer:
És az megvolt, hogy a vasárnapi boltzárról vasárnap döntöttek?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.12. 10:07:37

@I_Isti:
Elfogyott a sajtos stangli a konferenciateremben és zárva volt a bolt?

Most azt mondják, a Főnök már egy hete döntött. Lehet, hogy akkor is vasárnap.

tevevanegypupu 2016.04.12. 13:09:21

Na, ez itt egy nagy szocialista győzelem..bár tényleg, kik is küzdöttek mindig a nyolcórás munkaidőért (tanárok nak 22 óra egy hétre és semmiféle ellenőrzés plusz wc papír) meg a vasárnapii zárva tartásért? Kunhalmi álljon ki és örvendezzen..:)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.04.12. 14:05:20

@tevevanegypupu:
1. Aki egy héten 22 órát tart, annak a munkaideje nem 22 óra. Képzelje, egy egyórás zenei előadás megtartásának a munkaidő-igénye sem egy óra. Egy kétórás mozifilmet sem két óra alatt forgatnak le. Érti?

2. Maga otthonról vitte a klozetpapírt a munkahelyére?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.12. 14:29:15

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!:
"ha valamit nem értesz, nem neked szól. "

A grafikonján az látszik, amit mondtam. Elfogyott a pénzük, ezért leértékelték a forintot egy időre, ezzel lényegében egy különadót vetve ki. Sokadszor csinálják meg és általában a karvalytőkére szokták fogni. Spekulációnak nem nevezném, mert abban a szóban benne van az, hogy a spekuláns bukhat; ebben a húzásban az állam sose bukhat, ez egy biztos tipp.

Inkább az az érdekes kérdés, hogy mit kúrtak el, ami miatt újból be kellett vetni ezt a trükköt. Biztos bizniszeltek valahol a világban és nem jött be nekik.

tevevanegypupu 2016.04.12. 14:36:03

@Counter:

Tudom, óravázlat és felkészülés..hogy meg ne szakadjanak belé..egy zenei mű előadása nem hasonlítható egy óra leadásával, ha egy tanár annyit gyakorolna mint Ránki Desző, akkor zsenik kerülnének ki az iskolából..de mint tudjuk nem ez a helyzet..sem a tanárokkal sem a diákokkal.

Inkább az iskolákból szokták hazavinni a wc papírt és mindent ami mozdítható, írópapírtól kezdve ceruzán keresztül bármit..

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.04.12. 15:36:25

@tevevanegypupu: Úgy hallottam, nem csak Ránki Dezső szokott gyakorolni fellépés előtt, hanem - minden, közönségét minimálisan is megtisztelő előadó.

Maga nyilván jobban tudja, persze. Mindenki lusta, tehetségtelen, bolsevik, és persze csúnya is meg rosszul öltözött is, a kanász ősök fajtajellege kiütközik.

Robinzon Kurzor 2016.04.12. 16:23:26

@Doomhammer:

Az evolúcionista magyarázatot értem, csak a kreacionista magyarázatot (ami valami tervezettséget próbál látni ott, ahol az nincs) vontam kétségbe.

Robinzon Kurzor 2016.04.12. 16:27:12

@Holger Hartland: " elvben csodás - de a gyakorlat?"

Ha valamiben, akkor itt lehetne élni a törvényhozási többség adta lehetőségekkel.

Vasárnapi bérpótlék, vasárnapi munkavégzés(re kötelezés) törvényi maximalizálása, minden hónap utolsó vasárnapján kötelező zárva tartás stb.

Szóval lehetett volna itt ésszerű megoldásokat keresni és találni, csak hát nem ez volt a cél.
És most sem az, pedig nem kerülne semmibe, sőt kifejezetten szavazókat hozna.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.12. 16:38:46

@Robinzon Kurzor:
" csak a kreacionista magyarázatot (ami valami tervezettséget próbál látni ott, ahol az nincs)"

Már miért ne lenne tervezettség? A katolikus egyház gründolt egy pártot - a KDNP-t - és megbízta azzal, hogy érvényesítse a hittételeit. Ezek közül a boltzár a kisebb jelentőségűek közül való, de nagyobb befolyást akarnak szerezni az oktatásban, több pénzt akarnak az egyháznak és ki akarják szorítani az elterjedőben levő újdonász egyházakat.

Ezt a KDNP mind megtette nekik az elmúlthatévben és úgy adódott, hogy a boltzár vágta ki a biztosítékot a többségnél, akik viszont nem akarják, hogy a katolikus egyház érvényesítse a hittételeit.

Tervek és ellentervek, mint mindig.

GNDL 2016.04.12. 16:47:39

„Az ugyanis nem ma derült ki, hogy az intézkedés népszerűtlen. ... Nem ez tehát az eltörlés oka.”

Ja... mert akkor holnap el kellene kezdeniük az oktatási „reformjukat” is visszacsinálni, mivel ugye az sem túlságosan népszerű, a tiltakozó pedagógusokkal egyetértő lakosság száma vetekszik a vasárnapi boltzárat a francba kívánókéval... :)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.04.12. 16:53:35

@Herr Stacheldraht Leger: Nem tudom, mire akarsz kilyukadni. A boltzár mögött három cél lehetett, az első kettő nem valósult meg, a harmadik pedig nem fontos - vagyis a kormány logikusan döntött, amikor visszavonta. Mondom: "logikusan". Függetlenül attól, hogy ezt valaki "helyesnek" vagy "helytelennek" ítéli.

@Robinzon Kurzor: Elvben. A baj az, hogy az elveket nehéz összehozni a gyakorlattal. Például ha csak önként lehet vasárnap dolgozni, akkor esetleg megparancsolják az alkalmazottnak, hogy jelentkezzen önként. (Ez eredetileg ugye nem is magyar példa.) Ha vasárnapra pótlék jár, akkor meg majd a főnökség megoldja, hogy papíron hétfő legyen.

A vasárnapi boltzár egy éves fennállása csak arról győzött meg, hogy tulajdonképpen egy túlhájpolt kérdésről van szó. Ha a három lehetséges funkcióját ellátta volna, vagy ha tényleg akkora bajt okozott volna, fontos lehetett volna. De végül is nem vált azzá.

Robinzon Kurzor 2016.04.12. 17:00:58

@Holger Hartland: "Például ha csak önként lehet vasárnap dolgozni, akkor esetleg megparancsolják az alkalmazottnak, hogy jelentkezzen önként."

Ja, hát például pont nem ezt írtam.
Hanem azt, hogy törvényben legyen maximálva, hogy hány vasárnap dolgozhat havonta a munkavállaló. Például.

"Ha vasárnapra pótlék jár, akkor meg majd a főnökség megoldja, hogy papíron hétfő legyen."

Szegény, eszköztelen Fidesz és a magyar államigazgatás az összes hatósággal (+TEK) pedig nem tud ez ellen tenni. Sajnálatosan.
Ki legyen érte a hibás? A migráncsok? Soros? Gyurcsány?

Robinzon Kurzor 2016.04.12. 17:05:17

@Doomhammer:

Abban, hogy pont akkor és olyan vasárnapi boltzár lett amikor és amilyen, ugyanúgy semmilyen tervezettség nincs, mint abban, amikor és ahogyan vissza lett csinálva az egész.

A KDNP meg szerintem fordítva van. Jó ötletnek tűnt egy kereszténynek (katolikusnak) látszó pártot alapítani, néhány politikus számára biztos megélhetés.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.12. 17:34:52

@Robinzon Kurzor:
Pont olyan és pont akkor? A KDNP mindig követelte, akkor sikerült keresztülvinnie. Egyébként hogy még milyen lehetett volna, afelől nézze meg a Jobbik 2010-es törvényjavaslatát, ők még a gyárakat is bezárták volna.
www.parlament.hu/irom39/01793/01793.pdf

Orbán múlt pénteken pont ezzel fenyegetett, alátámasztva azt a gyanút, hogy már a 2010-es Jobbik törvényjavaslat is koordinálva volt a Fidesszel a centrális erőtér szellemében.

A KDNP-sztorit én úgy ismerem, hogy Erdő Péter ötlete volt, hogy egy önálló KDNP-t gründol magának. Az éppen ellenzékben levő Fidesz bepánikolt, hogy lemondhat a szavazói egy részéről és létrejött ez a furcsa kétfejű párt, ami a Fidesz-KDNP. A katolikus szavazatoknak ára van, például a boltzár is. Valamit éppen adni kellett.

Ezért tartom jó ötletnek, hogy az MSZP nem áll meg az aláírásgyűjtéssel. Nyilván csak ideiglenesen adták fel a boltzárat. Ha megnyerik 2018-at, újra előkerül majd.

Pelso.. 2016.04.12. 17:39:02

Ez a vasárnapi pótlék munkaszerződés és munkabeosztás függő. Megszakítás nélküli munkarend esetén nem kell fizetni. Sajnos, a kétharmadnyi legenda nem ért rá ezen (is) változtatni az Mt-ben.
Egyébként, miféle pótlék...., a kereskedelmi dolgozó elégedett, ha a ténylegesen ledolgozott óraszámában be van jelentve s megkapja az alapbért.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.04.12. 17:49:51

@Robinzon Kurzor: A kormány megoldhatná, ha akarná, de nem akarja.

Yorik 2016.04.12. 18:14:17

A poszt tartalma annyi, hogy a Fidesz egy elvtelen machiavellista (esetleg maffiavellista) párt, amely mindig elmegy a falig, mielőtt visszakozna. Ez ma már legfeljebb egy csecsemőnek lehet újdonság, kár volt billentyűzetet ragadni.

Herr Stacheldraht Leger 2016.04.12. 19:00:27

@Holger Hartland:

logikus az lett volna, ha bele se kezd, pláne ilyen esztelenül

Herr Stacheldraht Leger 2016.04.12. 19:02:06

@Disznóvári:

ha a szomszéd libsi megvisíttatása érdekében rágyújtod magadra az egész házat, ne csodálkozz, ha az összes lakó morcos lesz és nem értékeli a tréfát

Bell & Sebastian 2016.04.12. 19:18:22

@Herr Stacheldraht Leger: Református cigók ezt soha nem érik fel ésszel, hogy mi értelme _lett_ volna az egésznek.

Ha kinyírom az összes szakszervezetet és báb-kamarákat etetek az asztalról, akkor sajnos magamra hűztam mindezek ódiumát, nekem a zemberek érdekét védeni, a zemberek ellen és magam ellen is.

Hárman egy gatyában, ez aztán a mutatvány! Kár, hogy hülyeség az egész, agyalágyult elképzelés. Diktor Jedikill és Miszter Hájdpark mellé még egy Vitéz Hajrámagyar is, most kellene elmenni cihómókushoz, amíg nem késő, igyí Grác!

Robinzon Kurzor 2016.04.12. 19:21:59

@Holger Hartland: "A kormány megoldhatná, ha akarná, de nem akarja"

Erről van szó.
Ebből is látszik, hogy a 2-3. pontok (amit írtál) soha nem voltak érvényesek.

Pelso.. 2016.04.12. 19:22:04

@Herr Stacheldraht Leger: De belekezdett. A becsült, de nyilvánvaló veszteség kompenzálására vajon mit javasolnak majd a főnöknek a tanácsadók....? (vagy fordítva:))

Bell & Sebastian 2016.04.12. 19:37:49

Gorkij

Rajtunk már csak egy vadiúj köztársasági elnök segít, aki méltóképpen reprezentálja a sunyi magyarokat, akik nem kérnek a jóból, kifejezetten tetszik nekik, hogy miután kitaposták a belüket, még a pofájukba is röhögnek.

Valami római arcélűre gondoltam, aki nem bukik le öt másodperc alatt az első milliárdocskával. És ha lehet, értsen is valamihez, bármihez, csak ne a hasbeszéléshez.

Aranyhal, vetted az adást?

Herr Stacheldraht Leger 2016.04.12. 19:39:12

@Pelso..: veszteség? miféle veszteség? működisztánban ez nem létezik.

Bell & Sebastian 2016.04.12. 19:39:19

@Pelso..: Háát, hogy ugorgyon be a részvényeiért, ha éppen arra jár.

Herr Stacheldraht Leger 2016.04.12. 19:42:13

@Bell & Sebastian:

ismerős, régi trükk ez:

Sachsen ist wie ein Mehlsack, egal wie oft man draufschlägt, es kommt immer noch etwas heraus.

ütni kell.

Bell & Sebastian 2016.04.12. 19:57:16

@Herr Stacheldraht Leger: Innen kezdve azzal a problémával néznek farkasszemet, hogyan tudják megtartani mindazt, amit eddig megszereztek, de a java már azzal is elégedett lehet, ha megússza anélkül, hogy söralátétet tímárolnának a bőréből. Ami alapvetően rossz hír, mert a legfőbb bajok még mindig megoldásra várnak, csak hát ezek (is) ellinkeskedték, de legalább fölfújt pofával.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.04.12. 21:27:38

@Herr Stacheldraht Leger: Volt benne logika, csak nem jött be, amit akartak. Vállalható célokat rosszul próbáltak megvalósítani. Ha viszont egyszer nem sikerült, akkor az intézkedés visszavonása a logikus lépés. Hülyék lettek volna megvárni a népszavazást.

@Robinzon Kurzor: Dehogynem - csökkenő prioritással. A multik visszaszorítása és a hazaiak favorizálása a Fidesznek volt fontos, a népnevelés a KDNP-nek, a vasárnapi szabadnap a javaslat mellé csapódó szakszervezeteknek ill. a családos dolgozóknak.

Szindbad 2016.04.12. 21:31:18

@Holger Hartland: A CBA többet ártott a kiskereskedelmi ügynek, mint a multik. A CBA nagyon szépen mutatja, hogyan működnének a magyar megoldások a multik nélkül.

Herr Stacheldraht Leger 2016.04.12. 21:48:15

@Bell & Sebastian:

ezt mondogatják 89 óta

Herr Stacheldraht Leger 2016.04.12. 21:50:33

@Holger Hartland:

persze persze. a páciens előzetes figyelmeztetés ellenére kútba ugrik, majd elismerést vár, hogy páratlan logikával mégis inkább kimászna belőle.

Bell & Sebastian 2016.04.12. 21:51:18

@Holger Hartland: Maga szerint kit vagy kiket említsünk első helyen, aki(k)nek ennyire fontos volt visszavonatni ezt a törvényt?

És kit bíztak meg azzal, hogy intézzék el helyettük?

Bell & Sebastian 2016.04.12. 21:56:18

@Herr Stacheldraht Leger: Linkeljek szakirodalmat arról, hogy a poszt-apokaliptikus demokrácia erős középszerűséghez vezet? Nem tudja kezelni sem a múltat, sem a jövőt, sem a tehetséget, sem a leszakadást.

Végül arra a következtetésre jut: mindenki gondoskodjon magáról. Az önmagáért való állam.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.04.12. 22:03:18

@Herr Stacheldraht Leger: Ha a kútban lehet a lopott szajré, akkor a "páciens" ugorjon csak. Aztán ha kiderül, hogy nem, akkor másszon ki. Van ilyen.

@Bell & Sebastian: Nem a multikat, az biztos.

Bell & Sebastian 2016.04.12. 22:17:34

@Holger Hartland: Akik Doomot is fizetik, nyilván azok. :)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.04.12. 22:48:31

@Bell & Sebastian: Doom csak egyes ügynök, nem kettős. :)

GNDL 2016.04.12. 23:06:02

@Holger Hartland: „szabad verseny azt jelenti, hogy kapsz egy Trabantot, és azzal szabad versenyezned a Ferrari ellen”

A szabad versenyben nem kapsz semmit a lehetőségen kívül. Ami egyébként pont elég... :)

„Tóni, Árpi, Timi és társaik ... na és kik jönnek majd helyettük”

Tóni, Árpi, Timi és társaik után akár Tünde és Győző is jöhetnének (a Kiszel és a Gáspár), nagyjából annyira értenének hozzá ők is. Szomorú lenne, ha pont az inkompetens közpénztolvaj Fidesznek ne lennének alternatívái Magyarországon, és szerencsére nincs is így... nem mindenki korrupt geci... :)

„Nem mindenki akar dolgozni vasárnap”

Kibaszott csóró magyarok bazmeg, az unió földönfutó parasztjai, és akkor a kádárista szardarabok azon izélnek, ogy nehogy má' varásnap dolgozni kelljen.

Akkor dolgozol bazmeg, amikor munka van, különben éhen döglesz. Nem fog örökké tartani a közmunkás és rezsiharcos kánaán, nem sokáig lesz pénze az államnak családi pótlékra, családi adókedvezményre meg csok-ra, úgyhogy erről a fajta szocialista ingyenélésről még ma kéne elkezdeni leszokni, hogy aztán ne legyen sírás a vége, amikor majd egyik napról a másikra kell szembesülni a fideszes szocializmus bukásával. :)

Ha valaki nem akar dolgozni vasárnap, az válasszon olyan munkahelyet, ahol jellemzően nem kell dolgozni vasárnap. De idegenforgalom, turisztika, szórakoztató-, vendéglátó és szolgáltatóiparban jellemzően vasárnap is dolgozni kell.

Kint a seggük a gatyából a parasztoknak bazmeg, és akkor még itt pihenőnapról álmodoznak, mikor a kurva kölkeit is az adófizetők tartják el... eszem megáll, kibaszott magyarok, halálra van ítélve ez a balkáni söpredék.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.04.12. 23:13:24

@GNDL: Nem érdemlünk meg téged. Költözz el!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.12. 23:14:07

@Bell & Sebastian:
"És kit bíztak meg azzal, hogy intézzék el helyettük? "

Engem. Megyek is a pénztárhoz hamarosan.

Szegény Habony Árpi meg pofára esett, sokszorosan. Egyfelől tele az ügyeivel a média, másfelől a megrendelői is dühösek.

De nem érdemes a sajnálatunkat vesztegetnünk a balszerencse csúcsaira.

GNDL 2016.04.12. 23:16:18

@Holger Hartland: Hát ez az bazmeg, hogy semmi más nem történik itt évek óta, csak folyamatosan üldözitek el azokat, akiken egyébként múlik az ország sorsa: a fiatal és fiatalabb, jól vagy jobban képzett aktív adófizetőket.

A kádárista nyugdíjasaitokkal, rezsiharcos ingyenélőitekkel és rejtett erőforrás cigányaitokkal sokra nem fogtok menni... ne legyen az, hogy nem szólt senki. :)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.04.12. 23:35:53

@GNDL: Mi, ugocsai, szarszagú, fasiszta magyarok, egyszerűen genetikusan alkalmatlanok vagyunk rá, hogy a méltatlanul kapott Nyugati Fényt vagy a kvízmesteri Ténytár kincseit befogadjuk. A Te érdeked, hogy mihamarabb elhagyd süllyedő hajónkat! Máris túl sok időt pazaroltál ránk!

(Na, coki.)

GNDL 2016.04.12. 23:39:27

@Holger Hartland: „mihamarabb elhagyd süllyedő hajónkat”

Hát ezt nem kell kétszer mondani senkinek, évente kisvárosnyian lécelnek... :)

Vedd ezt akkor csak egy kósza megjegyzésnek: ezzel a hozzáállással tényleg nem fog menni semmi...

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.04.12. 23:48:40

@GNDL: Csakhogy ez így már a mi ügyünk. Nem a tiéd. S innentől akkor ennyiben is maradnék. :)

Robinzon Kurzor 2016.04.13. 00:44:35

@Holger Hartland:

Ezeket utólag magyarázták bele, hogy (valamilyen sajátos logika mentén) legalább látszólag értelmesnek tűnjön a boltzár.

Hogy valami hasonlóra volt szándék a KDNP részéről, abból egyáltalán nem következik, hogy ehhez a konkrét intézkedéshez, főleg a ténylegesen megvalósult módon bármi érdemi közük lett volna.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.04.13. 01:30:57

@Herr Stacheldraht Leger: Libsizni nem szokásom max. libizni. Amúgy csak azért reagálok, mert nem vagy teljesen hülye, bár mintha néha kissé be lennél füvezve.
1. konkrétan tudok kis/középvállalkozásokat, amiket multik tettek taccsra és jól jártak az intézkedéssel
2. szvsz helyreállt a világrend, a héten egy nap nem minden a bevásárlásról etc. szólt
3. liberálfasisztáink aljasságán, tudatlanságán röhöghettünk, mert úgy állították be, mintha ez vmi mucsai specialitás lenne, nem eurokonform (lásd Olaszország, ahol még ebédidőben is zárva vannak a boltok) dolog

gyalog.galopp 2016.04.13. 06:04:34

@Disznóvári:

A dolog két irányú, ezt nem az MSZP nyerte meg, hanem a Fidesz bukta el.
A vasárnapi zárva tartás bevezetése előkészületlenül erőből történt, ezt még azok sem tolerálták, akiket valójában az egész nem érdekelt.

A Fidesz kommunikációja egysíkú volt a multikról és a bukott baloldalról szólt és természetesen kioktató, támadó éllel, amit a közönség már teljes joggal nagyon ún. Ehelyett bemutathatta volna a helyi kistermelők, kisvállalkozók lehetőségeinek javulását, mondjuk értelmesen elmagyarázhatta volna, hogyan működik egy multi kereskedelmi lánc üzlet és árpolitikája.

A KDNP óriási lehetőséget hagyott ki a családi hétvégi programok propagálásával, ami természetesen nem a templomról szólt volna, hanem közös kirándulásokról, fagyizásról, helyi éttermekről, közösségi eseményekről.

Most a helyi fagyizók, kis éttermek helyett a multikba költik ugyanazt a pénzt, plusz még vásárolják az értelmetlen kacatokat, amit 2 nap múlva a szemétbe dobnak. Összességében a pénzüket gyorsabban és pocsékabb életminőséggel költik el, teszik tönkre saját lakókörzetük lehetőségeit.

Pelso.. 2016.04.13. 06:07:18

@Holger Hartland: A tulajdonosi körön kívül kinek lenne jó, ha létrejönne egy újabb Aldi?

Herr Stacheldraht Leger 2016.04.13. 06:29:38

@Bell & Sebastian:

tetszettek volna forradalmat csinálni, mondja a nagy klasszikus.

Herr Stacheldraht Leger 2016.04.13. 06:42:17

@Disznóvári:

1. cserébe pölö az egész balatoni régió lázongott, mert a hétvégi turizmusnak meg frankón betesz az speciális körülményekre, regionális különbségekre semennyire sem tekintettel lévő egyenszabott boltzár

2. komplett hülyeség, fogyasztói szokásokra nincs döntő hatással holmi nyitvatartás, a mit helyett a mikor változik csak. legfeljebb más napon vesz fel áruhitelt valami trendi szarra az egyszeri shopperdroid. ráadásul a köményen dolgozó kisemberek többsége hétvégén és nem napközben tud nyugodtan bevásárolni, ez meg így egy napra zsúfolta az egészet.

3. ez meg ismét az az eset, hogy nem éri meg egy kis libiugratásért felpaprikázni a széles néptömegeket.

Herr Stacheldraht Leger 2016.04.13. 07:12:49

@GNDL: nem mintha 2010 előtt olyan baromira fiatal, aktívkedvező, KKVbarát politikát láttunk volna...

Herr Stacheldraht Leger 2016.04.13. 07:15:00

@GNDL:

"kibaszott magyarok, halálra van ítélve ez a balkáni söpredék."

how to alienate voters and loose elections

Herr Stacheldraht Leger 2016.04.13. 07:18:34

@Holger Hartland: magyar aldinak simán ott lenne/lehetne a cba/coop miegymás, persze ehhez nem elég a kádártól örökölt boltot két évtized alatt egyszer kifesteni, majd drágábban adni az alapvető élelmiszert mint a bécsi éjjelnappali

Herr Stacheldraht Leger 2016.04.13. 07:23:55

@Holger Hartland:

volt a kút előtt pár tábla:

"Amint meg lehet élni majd heti ötnapnyi munkából, én is azok közzé tartozom majd, akik támogatni fogják a vasárnapi zárvatartást. Addig azonban, úgy érzem, erre nincsen lehetőség." (ov)

"Amikor minden ötödik ember vasárnap intézi a vásárlást, ezt nem bölcs dolog korlátozni. A minisztérium álláspontja szerint Magyarország ma még nem olyan gazdag ország, ahol a legfontosabb probléma az, hogy vasárnap nyitva van-e valami vagy nincs." (varga)

pruuutty!!!

Pelso.. 2016.04.13. 08:21:16

@gyalog.galopp: A Fidesz számára egyszerűbb és felettébb kedvezőbb volt a multi és a bal ekézése, mint a kisvállalkozó helyzete. Egyébként, utóbbiak üzleti kilátásai, lehetőségei xy bérből-fizetésből élőt érdeklik? Abszolút nem, sőt, ezek javulása esetén gyorsan ellenségképpé válhatnak ők is, hisz a szomszéd tehenének kimúlása nálunk tradicionális elv.

KDNP propagálása nélkül is fagyiznak és kirándulnak az emberek, lehetőség és pénz kérdése csak.

gyalog.galopp 2016.04.13. 08:50:13

@Pelso..:

A Fidesz kommunikáció képtelen felnőni saját magához, úgy tűnik ebben már nem is lesz változás.

Nem a fagyizóknak kellett volna a KDNP, hanem a KDNP-nek egy bemutatkozási felület, mert a Fidesz-KDNP utolsó négy betűjéről sokan azt se tudják mit jelent. :)

Egyébként a hiper láncokat az internet fogja kivégezni a vasárnapi nyitvatartási idő mellett is.
Közhiedelemmel ellentétben a Coop boltok és a CBA Príma egész szépen ki van stafírungozva, az árszintjük összességében vetekszik a multik kisebb boltjaival, az árubeszerzésük rugalmas.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.04.13. 08:50:23

@Robinzon Kurzor: Remek példa a politikai "párbeszéd" lehetetlenségére. Amikor az emberek már a pontokat is máshogy kötik össze, akkor nem kell a szöveg, csak négy évenként a szavazat, és legyen az, amit többen akarnak.

@Herr Stacheldraht Leger: Dettó.

@Pelso..: Nem konkrétan. Arra utaltam, hogy ahhoz, hogy félgyarmatból mondjuk csak negyed legyünk, valamit belülről is fel kéne tudni mutatni. Az idegenek felé legyen csak a táblán, hogy "Magyarország a magyaroké", de befelé meg az, hogy "nem elég, hogy magyar vagy, jónak is kell lenned".

maroz 2016.04.13. 09:18:27

@Pelso..: Téged se érdekel, neked is csak addig kell, amíg elnyíghatod, hogy orbándiktátor meg nyugatiértékek. Ha kapsz egy szép menórát a seggedbe és ígéretet, hogy bárhol mutogathatod akkor meg vagy véve kilóra, pláne ha alföldiróbert igazgatja neked a frankómondót.

maroz 2016.04.13. 09:25:01

@gyalog.galopp: A kommunikáció szépművészet lett? ;))

Én úgy látom, hogy eszközként egészen jól használják, az esztétikai pontokat meg csak hadd számolgassák azok, akik örömüket lelik benne. Persze ha akarom, akkor szép is: a felvilágosult abszolutista hatalom a nép érdekében szorított volna, a nép ezt nagyon nem vette jó néven, és mivel a felvilágosult felvilágosult ezért engedett. Lám, akár közéjük is lövethetett volna, ahogyan azt Gyurcsány tette, aki természetesen nem felvilágosult.

Korunk sarkalatos problémája, hogy legyen-e nyitva a bolt vasárnap. Erről szól a közbeszéd, és ez a kommunikáció sikerességének a fokmérője: erről, és nem másról. Ez ma a fajsúlyos, pártokat öndefiniáló kérdés, ezen pörgünk, nemzetileg. Ha ez nem siker, akkor nem tudom mi lehetne az.

Szindbad 2016.04.13. 09:28:03

@maroz: Ne cseszegess már minket, próbáljuk rendbe hozni az életed során elkövetett hibák káros gazdasági következményeit. Fizetem például a nyugdíjadat.

maroz 2016.04.13. 09:35:12

@Szindbad: Te már többes is vagy? Hogy szaporodnak a mesehősök, ez mindig is érdekelt volna: ivarosan vagy ivartalanul? Valószínűbb a sarjadzás, ezért is beszélhetsz most többesszámban, de ha leválik rólad a fölösleg, kitörli, lehúzza és elmegy onnantól te már megint szabad leszel, egyes szám, első személy, és némi vizes élménycsúszda után élvezheted, hogy túl vagy a szaporodáson, létrehoztál egy embert sarjadzással, vár a jól megérdemelt pihenés az ülepítőben. Még hogy te fizetsz, ne röhögtess már, egy szál gyufát nem tudsz meggyújtani, mindened, amid van mások munkájának a gyümölcse, te parazita.

Bell & Sebastian 2016.04.13. 10:26:26

@Doomhammer: A kitartó fűrészelés még az évszázados tölgyet is kidönti, nemhogy egy tejfölös köcsögöt.

Bell & Sebastian 2016.04.13. 10:29:59

@maroz: Há'mongyuk, ezt most alaposan leoltotta.

Jean Sol Partre 2016.04.13. 10:37:00

@Holger Hartland: "A multik visszaszorítása és a hazaiak favorizálása"

ez nemes cél lenne, csak épp félreinterpretálás. A multik és a hazaiak kiszorítása és csak a _haverok_ favorizálása. Ez volt a cél aminek annyira örülsz.

Jean Sol Partre 2016.04.13. 10:44:03

@Herr Stacheldraht Leger: "drágábban adni az alapvető élelmiszert"

és romlottan

Jean Sol Partre 2016.04.13. 10:46:16

@gyalog.galopp: "A KDNP óriási lehetőséget hagyott ki a családi hétvégi programok propagálásával, ami természetesen nem a templomról szólt volna, hanem közös kirándulásokról, fagyizásról, helyi éttermekről, közösségi eseményekről."

akkor szokott volna csak igazán le mindenki a kirándulásról, fagyizásról meg mindenről, ha a kdnp kezdi propagálni.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.04.13. 10:46:39

@Herr Stacheldraht Leger: mak-mak
Ezek álérvek. Az alemberek megtapasztalták, hogy lehet élni vasárnapi bevásárlás nélkül is, már megérte.

Jean Sol Partre 2016.04.13. 10:49:24

@gyalog.galopp: a közhiedelem egy dolog, én néha bekényszerülök Prímába, az egyik legnagyobba, és a kistafírungozott felszín alatt kosz van, ócskaság, romlott kaják és rohadás.

Jean Sol Partre 2016.04.13. 10:51:24

@Holger Hartland: " "nem elég, hogy magyar vagy, jónak is kell lenned". "

De ezt sajnos a Fidesz sugározz a legkevésbé, minden tettéből az ellenkezője árad, illetve még az sem: "Válassz minket és nyalhatsz".

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.04.13. 11:02:28

@Jean Sol Partre: Csúsztatsz vagy butaságot írsz, vagy a kettőt egyszerre. Látod, ezért nincs "párbeszéd". Ezért nem is lesz, és már nem is kell. Francnak van erre ideje és energiája. Majd adunk a Fidesznek még egy ciklust két év múlva (vagy ha nélkülem is megvan, akkor talán LMP), oszt jó napot.

Bell & Sebastian 2016.04.13. 11:06:14

@Herr Stacheldraht Leger: Jó törvény volt, pocsék végrehajtási utasítással.

Viszont a porfelhő sikeresen elfedi a globalizáció "áldásait": termelés kivonása, munkanélküliség, jövedelem megvonás, pocsék áruk fóruma, minden szinten.

Gyorsul a föld fölzabálása és mi a heti egy pihenőnapon vitatkozunk, mint a gyépés cigópurgyék arról, melyikük családjában van több terhelt rokona az emberjogi főprédikátornak.

Pelso.. 2016.04.13. 11:28:51

@Holger Hartland: A félből negyed felé tendálás gondolata szép, de sok mindennel együtt utópia marad, s ebben nekünk is jelentős a sarunk, szerintem. Nekünk itt=országon belüli, nem feledve a multik letaposó akcióit.

@maroz: nahát, már orbándiktátorozol is, nem gondoltam volna. (sokadszorra sem írtam olyasmit, amit szívesen olvasnál tőlem)
Attól meg a sors óvja meg a hazai kisvállalkozásokat, hogy pl a Te figyelmed, elképzelésed feléjük forduljon.

maroz 2016.04.13. 11:52:10

@Pelso..: Faszkalap, en abban elek es nem a multi faszat szopom senior younameit menedzserkent. Ti az en eletemrol okoskodtok, mert beleszorult a fejetek oteves korotokban a mesebodonbe es ugymaradtatok es kozben azt hiszitek, hogy hudenagyon ertetek mindent ebben az orszagban, de a valosag az, hogy a multi irodajan tul nem lattok. Utallak benneteket, mint a szart, mert aljadek csicskanepek vagytok, akik raadasul le is nezik azt, akit kizsakmanyolnak. Suljon le a pofatokrol a bor.

I_Isti 2016.04.13. 12:41:36

@Disznóvári: " lehet élni vasárnapi bevásárlás nélkül is, "
Végül is heregolyók nélkül is lehet élni. De ez nem ok arra, hogy mindenkit kiheréljenek kormányzati célból.

Jean Sol Partre 2016.04.13. 14:40:43

@Holger Hartland: a saját állításaidból sem tudod levonni a logikus következtetéseket, az a baj.
Írod, hogy "a kormány megoldhatná csak nem akarja". Majd ártatlan naívsággal újra elmondod, mit nem sikerült megoldaniuk. Pedig te is, mások is sorolják a módszereket amivel meg lehetne. De ha tudod, hogy nem akarja, akkor miért bizonygatod, hogy de igen?
Ha pedig nem akarja a problémákat megoldani, mégis hozott egy törvényt, akkor azt nyilván valami más okból kifolyólag hozta. És mivel az nagyon is látszott, mi lehet ez az ok, kár csúsztatással meg butasággal vádolnod. Inkább cáfold, mert ez így megfutamodás ál indokokkal.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.04.13. 14:48:55

@Jean Sol Partre: De hát én szarok rád. Meggyőződtem róla, hogy ennek a közlésénél többet nem érdemes veled foglalkoznom. Kell az idő másra, most léptem is.

Jean Sol Partre 2016.04.13. 14:56:41

@Holger Hartland: te még gondolkodni is gyáva vagy

gyalog.galopp 2016.04.13. 15:48:37

@maroz:

Hát persze, mikor nem volt az? Ha vannak szépírók, kell lennie ékesszólóknak is. Persze nem mindenki az, mint ahogy nem mindenki szép aki ír .

Az a helyzet, hogy a Fidesz, mint polgári párt a polgári mivoltából ad a legkevesebbet. Álandó harckészültséget kommunikál, - ami ugyan a migránsok esetében bejött- de a többiben röhejes, tekintettel egy padlón fetrengő impotens ellenzékre.
A KDNP -nek úgy sem volt más dolga, rittyenthetett volna egy kis polgári életérzést, de elkényelmesedtek ott a langymelegben.

@Jean Sol Partre:

:),
Hát, nem egy kocsmába, és nem egy Prímába járunk.

Jean Sol Partre 2016.04.13. 16:05:38

@gyalog.galopp: én a Corvin Plazába, mikor nagyon muszáj. Kocsmába ritkán de mindenfelé :)

maroz 2016.04.13. 17:11:29

@gyalog.galopp: Ez a polgárnak levés egy kemény műfaj:

"Ember és polgár leszek..."
Üzenet Csokonai Vitéz József Attilának

De szeretnék polgár lenni!
Késsel, sõt: villában enni!
Mint a rossz pénz, járni-kelni...
Baszod!... Minek vegyek kuglert?
Míg magamat szopogatnám,
Puvoárom mutogatnám,
Dicsekednék fûnek-fának,
Fûvel-fával, fût-fát, s többet!

Erre gondolni kihívás,
S bárha merek, feszt bepörgök -
S mert nincs jó sok boldog dolog,
Azért inkább ember leszek.

Messzi Vetek 2016.04.13. 17:21:44

@Herr Stacheldraht Leger: ez a balatoni régió nagyon speciális, tényleg. nem tudom, de a lakóhelyemen évente 16 millió külföldi turista fordul meg azt' mégis megoldják valahogy évek óta, hogy vasárnap is legyen mit enni meg inni. a vendégeknek is meg a bennszülötteknek is. biztos zsenik.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.04.13. 18:52:47

@Jean Sol Partre: Vegyél rólam példát: ne várj buksisimit az ellenségtől. :D

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.04.13. 21:31:19

@I_Isti: Ha ezt meg merték csinálni a fidesznácik, a következő lépés nyilván a tömeges ivartalanítás lesz.

I_Isti 2016.04.13. 22:13:54

@Disznóvári: Sőt, amilyen ökörface fideszesek vannak, még meg is fogják magyarázni, hogy miért is jó dolog, ha mindenkit kiherélnek. És ott fogják tolni a bértrollnokok, hogy mennyire nem trendi nem miskároltnak lenni. És még nemzeti konzultáció is lesz arról, hogy milyen király dolog impónak lenni.

gyalog.galopp 2016.04.13. 22:19:59

@I_Isti:

Hát kend tán csak nem hermafrodita tetszik lenni, vagy az már csak volt?

Herr Stacheldraht Leger 2016.04.13. 23:23:32

@Messzi Vetek: a balatoni régióban a legmasszívabb a hétvégi turizmusnak nevezett bigyula. sokan útközben oda/vissza intézték a hétvégi bevásárlást is, ahol éppen kényelmes volt. de nem mindenütt van okvetlenül vasárnap is nyitva tartó kisbolt, pláne nem olyan, ami ezt a forgalmat ki tudná szolgálni. így aztán az lett az egész vége, hogy ott is a legközelebbi multimarketben lett tömegnyomor szombaton.

Herr Stacheldraht Leger 2016.04.13. 23:28:07

@Bell & Sebastian:

na látja ez a mesélőtől függ:

- az egyik szerint a pihenőnapról szól a sztori
- a másik szerint az emberbarát nyitvatartásról

minekután többen vannak, akik vasárnap vevőként és nem dolgozóként járnak üzletbe, a kettes opciót tapsolja meg a nagyobb közönség. alapfokú populista matek, de túl nagy csíkot szippanthatott a nemfőtanácsadó.

Herr Stacheldraht Leger 2016.04.13. 23:30:44

@Disznóvári: mak-mak. az emberek ha megtapasztalják, hogy felülről megkérdezésük nélkül erővel belepofáznak a megszokott rutinjukba, akkor morcosak lesznek.

Herr Stacheldraht Leger 2016.04.13. 23:37:24

@Jean Sol Partre: romlott élelmiszer az van a multinál is. itt sózza el azt, amit nyugaton már nem merne. a hazai meg onnan szerez árut, ahol éppen olcsóbb. végeredmény ugyanaz, ergo az ár meg a körítés a döntő.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.04.14. 00:33:19

@Herr Stacheldraht Leger: Én nagyon morcos vagyok, mert néhány embert meg szeretnék ölni, de nem tehetem, mert az állambácsi megbüntetne érte. Fasizmus!!!

maroz 2016.04.14. 06:26:34

@Disznóvári: Ha tanultál volna most orvos lehetnél és nem lenne okod morcosnak lenni. Gyerekek, ez van: mindig hallgatni kell az öregekre, amikor azt mondják, hogy tanulj, fiam!

gyalog.galopp 2016.04.14. 06:43:23

@maroz:

Legyek szimplán csak ember, a kutyának jobb sora van mint az embernek. A kicsapom a kutyámat, mert nem tudok neki enni adni, megbüntetnek állatkínzásért, ha kirúgnak a munkahelyről, nem tudok mit enni, a lőtéri vadászkutyát nem érdekli.

Messzi Vetek 2016.04.14. 09:31:37

@Herr Stacheldraht Leger: meghajlok az érvelése előtt. csak arra bátorkodtam utalni, hogy a Côte d'Azur-ön, Normandiában vagy Görögországban ezzel együtt bírnak élni az ott-tartózkodók. logisztika.
(az is igaz ugyanakkor, hogy a spanyol meg a hrvác tengerparton szezonban vasárnap is nyitva lehetnek az ottani boltok. ez is egy út.)

murcielago 2016.04.14. 10:16:31

Azért ebben jó a Fidesz, ha minden kötél szakad, villámgyors kihátrálás az általa képviseltek (hülyeségek) mögül, pl. netadó.

Gyakran megfordulok egy bizonyos kisvárosban. Vasárnap délelőttönként olyan kihalt volt mostanában, mintha egy támadás után 24 h-val lennénk. Arrafelé a kisboltok nem éledtek újra, a városrész élelmiszer-ellátását változatlanul négy nagy multi-szupermerket, szinte egymás mellé települve, biztosítja. A nép átszokott ezekhez és már nem fog visszaszokni a kisboltokhoz (sem a templomokhoz).

Jean Sol Partre 2016.04.14. 11:40:11

@Holger Hartland: rólad példát? szó se lehet róla :)

Jean Sol Partre 2016.04.14. 11:43:28

@Herr Stacheldraht Leger: biztosan van, de én se Sparban, se Lidlben nem látok annyit (konkrétan semennyit) mint a CBA-ban. A Corvin Primájában a salátapultban ott virít az erjedt sali, az akciós sajtok már rég romlottak (szerintem nem tárolták őket jól) és sorolhatnám.

Robinzon Kurzor 2016.04.14. 12:03:37

@Holger Hartland: "nem kell a szöveg, csak négy évenként a szavazat, és legyen az, amit többen akarnak"

Ha nem kell a szöveg, csak a rezsicsökkentés, akkor az egy elég tartós lefelé spirál.

Robinzon Kurzor 2016.04.14. 12:09:57

@Jean Sol Partre: "akkor szokott volna csak igazán le mindenki a kirándulásról, fagyizásról meg mindenről, ha a kdnp kezdi propagálni"

Gyerek születésből is azért (is) van kevés, mert a Harrach meg a Semjén próbál kedvet csinálni a gyerekcsináláshoz.

gyalog.galopp 2016.04.14. 12:29:25

@murcielago:

Az észrevételed fedi a valóságot, a kisboltok igazi konkurenciái nem a teszkó, meg az osan, hanem a lakókörnyezetbe betelepült közepes nagyker láncok,
ilyen az Penny, Coop, és a CBA.
Még 1o évvel ezelőtt egy Coop üzlet mellett megélt két kisbolt, ma 5-öt is bezárhat.
Ma pl. a Coop közvetlenül a termelőtől is rendelhet, másnap már ott az áru, nincs raktárkészlet, az árban is versenyképes marad, a kisbolt forgalma viszont ehhez túl kicsi, nem tudja követni.
A helyzet hasonló az autó alkatrész boltokhoz, sorra zárnak be.
Én se nem veszek komolyabb műszaki cikket üzletben, mikor az internetről sokkal több információt kapok, mint akármelyik szakboltban.

maroz 2016.04.14. 14:29:45

@gyalog.galopp: Érdemben ma közvetlenül a termelőtől viszonylag kevesen rendelnek. A piacon ölik egymást a nagykereskedők is, így a termelő közvetlenül csak pitiáner jelentőségű terméket vihet be a hálózatba, nem is érdemes vele foglalkozni.

A kisboltokat minden sújtja, például a demográfia és a településstruktúra átalakulása. Rengeteg a bezárt bolt, kihaltak, elmentek az emberek, aki maradt annak semmi pénze, így állnak a boltok lelakatolva. Ugyanaz a felborulás lett az elmúlt 25 évben az országban is, mint a világban: a centrumban csillog-villog és a centrum polgára dühös, ha vasárnap nem élvezheti, míg a periférián lassan gyakorlatilag sincs semmi és a kettő közötti átmenet is kezd lassan felszámolódni. Mindehhez képest ez a vasárnapi nyitvatartásos civakodás elég kisstílűnek tűnik.

gyalog.galopp 2016.04.14. 16:06:30

@maroz:
őőő, igazad van, a beszállítók megfogalmazás a megfelelő, a lényeg, hogy napi szinten működik.

murcielago 2016.04.14. 16:32:04

@gyalog.galopp:

Az említett példa Penny-ről, (Polus után) Aldi-ról, Spar-ról, Lidl-ról szól, ezek, mint mondtad „lakókörnyezetbe betelepült közepes nagyker láncok”. Az, hogy a kisboltokat árversenyben legyőzik, az végülis valahol o.k., csak ugye felmerül a kérdés, hogy ezek valódi versenyben vannak-e egymással?

Én ezt (információ-hiány miatt) nem tudom eldönteni, akik ugye, jómagyarok, reklámújsággal a kezükben mennek vásárolni, azt mondják, az egyik dolog az egyiknél, a másik dolog a másiknál akciós. (ők persze körbemennek és mindenütt azt veszik, ami akciós..)
Az igazi veszély az oligopólium.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.04.14. 19:47:00

@Robinzon Kurzor: Nézd meg a hazai közbeszéd állapotát, és mondd meg magad, van-e itt még bármi helye a "párbeszédnek". Szerintem nincs, és ez most elsősorban a balliberális oldal felelőssége. A párbeszéd a kisebbségben levő fél érdeke, neki kell értelmesen meggyőznie a többséget, különben simán leszavazzák. Ennyi választási bukta után és ilyen közvélemény mellett a balliberális oldalnak kellene - elvileg! - magába szállnia és átgondolnia, hogy mit és hogyan is mondjon.

De nem teszi, nézz bele az újságjaikba, a blogjaikba, a fórumaikba - megvitatható gondolatot nemigen, kesergést, magyargyalázást és harcias hepciáskodást annál inkább találsz. Egy Tóta W. Árpád vagy Konok Péter, egy narancsos vagy 444-es újságíró, vagy egy vincentes törzsgárdista nem tárgyalóképes - nekem nem, és azt hiszem, ezzel nagyon nem vagyok egyedül. Ezekkel az emberekkel a politikáról nincs mit megbeszélnünk, nem vagyunk polgártársak, sőt, a politikában ellenségek vagyunk, mintha nem is egy, hanem két, egymással háborúban álló ország polgárai lennénk. Az embert csak úgy lehet meglátni és értékelni bennük, ha valami másról van szó, ami nem politika.

Lehet, hogy a "párbeszédhez" az vezetne, ha az emberek elkezdenének nem politikáról, hanem mindenféle más dologról beszélgetni, és csak amikor már kialakult valamiféle kölcsönös respekt, azután politizálni. (És közben rendszeresen visszatérni az egyéb közös témákhoz.) Aki pl. tudja értékelni a Caruana által nemrég Moszkvában félrekezelt Philidor-állás rejtelmeit (vagy más, hasonlóan fontos dolgokat :)), azt megbecsülöm, és azt sem bánom, ha ballib, ám legyen. De még ennyi sem kell. Annyi elég, hogy valaki egyszerűen csak normális. Látszik rajta, hogy ember. A médiában és a neten pedig nem látszik. Ballib ismerőseimnek szoktam néha említeni, hogy ismerek személyesen jobbikosokat és helló, nem nácik, hanem teljesen normális, rendes emberek.

Lehet, hogy ezt a helyzet is hozza így. Lehet, hogy a ballib térfélen a csökkenő erőforrások miatt kialakult egy verseny, hogy ki tud hangosabban orbánozni, nagyobb megvetéssel szidni a büdös mucsai magyarokat, magasabb lámpavasat követelni a fideszeseknek, hangosabban követelni és reménykedni, hogy majd a nyugati Gazda helyreteszi a rebellis félgyarmatot, és ez vezet a hangnem radikalizálódásához. A kormánypárti sajtótól meg mit várunk, nem érdekük a párbeszéd, a Fidesz még mindig nyerésre áll. Értelmes gondolatokat mostanában leginkább a kormánykritikus jobboldalon, pl. a Simicska-sajtóban találok (Heti Válasz, Magyar Nemzet) - na, ez sem volt mindig így. :) A Mandiner sem rossz. Kint a pikszisből, de másnak a fenekébe sem bebújva - ott a legjobb.

Herr Stacheldraht Leger 2016.04.14. 20:44:48

@Messzi Vetek:

nos, a cote d'azur ér társai a balatonnal ellentétben nem a helyi hétvégi turizmussal szembesülnek, 1-2 nap helyett jellemzően 1-2 hétre megy oda közönség és ha már úgyis szabin van, nem gond hétköznap shoppingolni.

logisztikánál is fontosabb a megszokás. ahol mindig vasárnapi boltzár volt, ott az évtizedek/századok alatt kialakult és kirostálódott az igényekhez passzintott vásárlási szokás, szolgáltatás és az ezt igény szerint kiegészítő kiskapu. az átkosban is boltzár volt elvileg, de ezt a hatóságok jótékony félrenézése mellett a szükséges helyeken kipótolta a maszekozás. ha viszont a rendszerváltás után két évtized alatt a vasárnapi nyitvatartás lett a bevett ábra, akkor azt mind a szolgáltatók, mind a vevők szempontjából csak apránként és ésszel és nem utolsósorban a helyi észrevételek és adottságok mentén lehet visszacsinálni, nem hirtelenjében, izomból, fűnyíró elvvel, különben az lesz ami lett...

Herr Stacheldraht Leger 2016.04.14. 20:52:23

@Jean Sol Partre: boltja válogatja. aldi és lidl egységesen managelt lánc, a cba franchise. ha az aldiban szalmonellás eper meg penészes kenyér a gond, akkor az minden üzletbe kikerül (idei sztorik). cba-nál meg annak függvénye, mennyire korrekt v. zsivány az egyes tulaj. cba-val van jó és rossz tapasztalatom is, na meg a jó magyaros pályaív, hogy a kiválóan üzemelő bolt egy idő után elkurvul.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2016.04.14. 23:37:42

@aszekelyek:
Úgy tűnik, nem tanultál meg jobban törni magyar, mióta a Törökgábor-blogon kiszüremkedtél a napi közszolgálatból. :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2016.04.14. 23:51:59

@tevevanegypupu:
Te 1 marha vagy.
A leglelkiismeretlenebb tanár is készül fél órát minden órájára, plusz egyéb teendők.
22 óra tanítás egy héten nonszensz, a wc-papírt meg a kórházakban köllene biztosítani, stadionépítés helyett.
Tévedések elkerülése végett: én jobboldali vagyok.

maroz 2016.04.15. 07:09:06

@Holger Hartland: Azért jó, hogy időnként hosszan írsz, legalább látni, hogy mennyit értesz meg a világból. Pont annyit, amennyit a ballib, de hát a Jótündér cipője már csak ilyen. Kár, hogy rajtad az övé eléggé lötyög, ez van, rossz mispóchét dobhatott neked a gép, de ettől még kínosabb: kis epigon kis elefántcsonttornyocskában, miközben a lényeg ugyanaz. Tudom, tudom, ne szóljak hozzád, még összezavarnálak. Fogtok ti még nyelves csókot váltani, mert olyan nincs, hogy idővel ne nyaljon össze, ami összetartozik.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.04.15. 09:34:50

@maroz: Ne bántsd szegényt, most naggyábú igaza van.
Van valami hír Elekék MSZP-s mecénásáról?

maroz 2016.04.15. 09:55:40

@Disznóvári: Ott, az elefántcsonttornyában vitán felül. Kíváncsi vagyok, hogy ő vagy Elek rendeli-e be előbb Steiner csapatatait. Más kérdés, hogy a mi elitünk nem azt a változatot szokta játszani, hogy kiissza a méregpoharat a végén, hanem a Zrínyiset: megtömi a zsebeit és kirohan.

Az állampárti pribékcsemetét nem figyelem már jó ideje. Elit-elit, egy vérből valóak ők mind, minek szálazni? Majd viszi őket a sarló, egységesen. Vagy a kalapács.

maroz 2016.04.15. 10:02:10

@Disznóvári: A legalapvetőbb problémám azzal a félmondattal volt, ami a normalitásról szól, azaz normális az, akin látszik, hogy ember. A problémám ismeretelméleti: "normális" és "ember" többféleképpen megkonstruálható, és az esetek többségében az ilyen kijelentés valódi értelme az, hogy: normális az, aki olyan, mint én és ember az, aki olyan, mint én. A világ ideologikus-utópikus értelmezése, a lehető legvulgárisabb, tehát elitkonform módon, illetve pontosabban elitista-konform módon, és ez az, amiben ikrek ők Elekkel: mindkettőjük szerint az a normális és az az emberi, ami és aki pont olyan, mint ők. Akkor én már inkább ebihal.

Pop40 2016.04.16. 01:27:07

@Conchobar:

"A kvótával kapcsolatban nehezebb az ügy, mert akkor föl kellene adniuk alapvető politikai lényegüket: a Nyugat-Európához való feltétlen simulást"

Az nem is lenne gond.
Éppen úgy, ahogy egy házasság sem attól működőképes, hogy a felek mindig, mindenben egyetértenek.

Európának közösen meg kell mutatni, hogy Merkel elmebetegsége súlyos tévút volt.

Imrebá 2016.04.18. 18:11:22

@Jean Sol Partre:

Ne finnyáskodjon már!
A hazai az akkor is jobb ha lejárt.
Romlott élelmiszert csakis hazai üzletlánctól!
Ne bízzon idegenekben!
Ne bambulja,ne szagolgassa,hanem egye.
Egy-két nap ide vagy oda mit számít.
Magyarok vagyunk vagy nem?
Ne szőrözzön már maga is!

Jean Sol Partre 2016.04.19. 10:20:02

@Imrebá: magyar seggbe magyar lófaszt. De én már nagyon nem vagyok magyar.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2018.09.06. 18:22:57

@Doomhammer: Meg azt is akarják, hogy véletlenül se kérdezzék meg őket arról, mit is akarnak.
Abból csak baj lesz.

Pelso.. 2018.09.08. 06:51:27

@Counter:
a.) Dehogy kell megkérdezni a népet, sokkal jobban tudják a választott bölcsek, mi kell annak, ezért adta a nép a kétharmadot ismét. Amúgy pedig elég belenézni néha a fideszmédia fórumaiba, tud maga az ottani hozzászólásoknál hitelesebb népakaratot??
A kérdezgetésnek egyébként is költsége van, azt a pénzt inkább a Honvéd kórház sürgősségi osztályára költik a meg- s kiválasztottak, hogy áldassék lábuk nyoma is.
b.) Százpontos népszavazást akarok, mint:
- hétfőn tv szünet
-HUF-EUR, 400
- kerítésjegy bevezetése (minta a téglajegy), valamint nem béke, hanem harci kölcsön.
ugye folytatja?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2018.09.11. 13:01:59

@Pelso..:
Konzultatív demokráciáról hallott már?

www.chinatoday.com.cn/ctenglish/2018/zdtj/201802/t20180228_800118798.html

Van a vezetés, ami lényegében leválthatatlan. De azért ők nem aféle diktátorok, megkérdezik a népet.

Persze nem ám a fogalmatlan prolikat, hanem azok bölcs képviselőit.
"In each term (five years) of the CPPCC National Committee, the forum invites 1,600 attendees from CPPCC members and 320 attendees of heads of ministries and commissions to exchange opinions and suggestions. Therefore, voices of all groups can be heard."

Pelso.. 2018.09.16. 17:55:35

@Doomhammer: Ha Mo.-ról is beszélünk, nevezzük inkább szelektáltan konzultatív demokráciának. Az hova vezet, ha a nép azon gondolkodik, hogy mit kérdezhet?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2018.09.19. 00:31:39

@Pelso..:
Azért nézze meg alaposabban a kínai receptet. Nem a nép kérdez, hanem annak bölcs képviselői, akik jobban tudják, mi kell a népnek. 1600 ember képviseli egész Kínát ebben a rendszerben.

Jean Sol Partre 2018.09.20. 14:41:53

@Doomhammer: a népnek a credit rendszer kell, mert jelenleg az a legfejlettebb

Pelso.. 2018.09.20. 19:18:31

@Doomhammer: Tudni, hogy mi kell a népnek, az gyakran nem elég. Adni valamit, vagy legalább hatékonyan hitegetni, az inkább teljesítmény.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2018.09.23. 10:05:48

@Pelso..:
A nép természetesen azt akarja, hogy meghallgassák. A politikai elit meg azt akarja, hogy azt tehesse, amit csak akar és beadja a népnek, hogy ez igazából értük van.

Egyszer megértik majd és megköszönik.

Ez Magyarországon mindig így volt, mert itt a "fejlesztési diktatúrának" nagyon hosszú hagyományai vannak. A rendszerváltás kissé megzavarta a jóindulatú diktátor-aspiránsokat, de most újra lendületbe jöttek.

Pelso.. 2018.09.25. 05:39:21

@Doomhammer: E szempontból nem elég figyelmes mostanában a hatalom nálunk. Ahhoz, hogy az egyébként természetesen teljes mértékben boldog nép meghallgatás vonatkozásában is kielégülhessen, vagy negyedévente kellene egy nemzeti konzultáció.
Nem elfelejtendő, a nép jó pár éve még arra sem kapott választ, mit takar a "folytatjuk". Nem akadt egy lánglelkű komisszár, aki kiállt volna, s megmondja a népnek, mit gondolhat erről s mit nem....? A bértollnokon történő üzengetés manapság elavult, s erodálja az eszmét. A tisztázatlan kérdések adnak igazán teret a belső ellenségnek, lásd pár századvéges lázadása minap. Remélhetőleg példás ítélet születik ügyükben, persze nyilvános tárgyalással a Hősök terén, utána békemenet oda-vissza.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2018.09.25. 15:12:06

@Pelso..:
Meglepő számomra, hogy állítólag a nemzeti konzultációk hatásosak.

Nincs módom reprezentatív felmérésre, de az én környezetemben ezeket semmire se tartják, pedig ezek nem különösebben iskolázott emberek. Ők is azt mondják, hogy ordít róluk a manipulatív szándék és hogy a hatalom nem is igazán kíváncsi a véleményükre.

A konzultációk válaszadási aránya sem árulkodik arról, hogy ezek különösebben nagy tömegeket mozgatnának meg. Az egyetlen dolog, amit el tudok képzelni, az az, hogy a konzultációk válaszadói azok, akik elmennek szavazni a kormánypártra, ha esik, ha fúj. Ezzel a nagyjából 40%-kal nyer a Fidesz évek óta.

Pelso.. 2018.09.25. 19:50:49

@Doomhammer: S ha nép kétharmada kedveli, ha manipulálják? (jobb híján)
Különben meg, a konzultációk hatékonyak, s még hosszú ideig komoly hivatkozási alapot képeznek, bármihez.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2018.09.27. 07:37:12

@Pelso..:
A Fideszre sose szavazott kétharmad, mostanában 40% se. Ők azok, akikre azt lehet mondani, hogy kedvelik, hogy manipulálják őket. Azonban azt is lehet tudni, hogy ez a 40% nagyon megosztott, a propagandát egy részük (vitatott, mennyi, 10-30% körüli számok hangzanak el) kifejezetten utálja (de azért behúz a Fideszre). Tehát nagyságrendileg a "nép" 30%-ánál működik a propaganda vagy ők azok, akik egyáltalán hajlandók meghallgatni.

Pelso.. 2018.09.30. 19:31:34

@Doomhammer: Kínlódva ironizáltam.
Nézze meg, mi mindenre adott felhatalmazást az a százalék.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2018.09.30. 21:50:05

@Pelso..:
Felhatalmazás?
A kommunistáknak sose volt többségük. Hitlernek se. Ezzel nem akarom a Fideszt egyikükhöz se hasonlítani, csupán arra akarok rámutatni, hogy bevett módszer *egyszer* meghekkelni a rendszert és utána diktatorikus módszerekkel, a népre hivatkozva kormányozni.

Pelso.. 2018.10.03. 05:34:16

@Doomhammer: Régen végtelen naivitásommal s optimizmusommal azt hittem, hogy eddig ugyanazzal a bevált módszerrel át lehetett vágni a népet párszor, aztán lesz egy újabb felvilágosodás kora, amely jelentősen amortizálja az efféle módszereket, kicsit tisztább lesz minden, ill. legalább nem rohad oly gyorsan. A lehetőség, amely halványan ott volt 90' környékén, már rég elolvadt.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2018.10.03. 07:43:02

@Pelso..:
Más. Mit is mondott Orbán, 30 éve repül magánrepülővel? 1988-ban ki adott neki?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2018.10.03. 10:45:15

@Pelso..:
A manipuláció és a manipuláció felismerése a "nép" széles tömegei által ágyú-páncél párharc. Ha az egyikben előrelépés történik, idő, míg a másik követi.

Most volt egy előrelépés.
www.amazon.com/Thinking-Fast-Slow-Daniel-Kahneman/dp/0374533555

Pelso.. 2018.10.06. 05:15:43

@Doomhammer: Pár éve elhangzott tőle valami olyasmi, hogy "ne arra figyeljenek, amit mondok........"

Az a bizonyos idő, nos, az tisztán elveszik az emberek számára, az elitnek meg a zavartalan nyereséges időszak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2018.10.06. 18:33:12

@Pelso..:
Elvész? Nem vész el, csak rosszabbul élnek, mint élhettek volna, ha nem kajálják be a propagandát.

Én hiszek a demokráciában. Az embereknek joguk van a saját döntésük alapján rossz irányba menni. Azért is élhetnének rosszabbul, mert hoztak egy rossz döntést. Itt a rossz döntést - rossz döntések sorozatát - libatömővel nyomták le a torkukon, ez már túllép az szabad akaraton. Ezek a módszerek megszüntették a demokráciát.

Pelso.. 2018.10.13. 20:31:26

@Doomhammer: Nemcsak rosszabbul élnek, hanem (ha lehet) még eddiginél is homályosabb jövőkép jut nekik, -ezért léptek le oly sokan.

Talán fel kellett volna nőni, nem bedőlni a végtelenül, sőt, megalázóan lebutított hívószavaknak, frázisoknak,- ehelyett várták a messiás szavait meg a bözsi utalványt. Ha csupán kételyeiket kifejezésre juttatták volna, (ami persze ma már egyenlő a hazaárulással), hát nem rohadt volna le az ország oly mélyre.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2018.10.19. 08:20:49

@Pelso..:
Most hallottam, hogy az lett ígérve, hogy Magyarország néhány éven belül az EU legmagasabb "életminőséget" biztosító országa lett.

Jaj, egy újabb klasszikus. Definiáld a szót, aztán nyerd meg. Mi az az életminőség? Senki se tudja, ezért tuti, hogy mi leszünk a legjobbak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2018.10.19. 08:25:43

@Pelso..:
"Talán fel kellett volna nőni, nem bedőlni a végtelenül, sőt, megalázóan lebutított hívószavaknak, frázisoknak,"

Ez hibás megközelítés. Ajánlottam a könyvet feljebb. Nem véletlenül olyan sikeres, a szerzői azt kutatták évtizedeken keresztül, hogyan lehet átverni az amúgy meglehetősen intelligens embereket átlátszó elmetrükkökkel. A kulcsszó a figyelem, ha az agy állandóan működő (a modelljükben "gyorsnak" nevezett) valóságérzékelő gépezete nem riasztja az általuk "lassúnak" nevezett magasabb tudatot, akkor az üzenet úgy jut be a memóriába, hogy nem lett alaposabb elemzésnek alávetve. Ehhez az kell, hogy a bejuttatni kívánt üzenet folyton a radar alatt maradjon.

Ennek a manipulációs taktikának nincsen köze az alany intelligenciájához, mindenki fogékony rá. Ezen az elven működnek pl. az óriásplakátok. Lehetetlen őket nem észrevenni, mégis az emberek többsége azt mondja, nem tudja mi van rájuk írva. Pedig dehogyisnem.

Pelso.. 2018.12.04. 04:43:08

@Doomhammer: Felnőni itt egyenlő: nemcsak látni, el is olvasni a plakátot, s még másnap is mérlegelni annak tartalmát, s ami még lényegesebb: annak hatásának következményeit.
Amennyiben a célszemély a kényelmesebb megoldást választja, csak átfuttatja rajta a szemét, így az agitprop osztály elgondolása megvalósul, hogy csak a főkép rögzül, - annak nagyon nagy ára van.
Aki többtucat évesen is a naiv gyermekkorban akar élni, ne csodálkozzon, ha karácsonyra kapott díszes doboz belül üres, s valamiért még kibontania sem szabad.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2018.12.08. 10:15:16

@Pelso..:
"Amennyiben a célszemély a kényelmesebb megoldást választja, csak átfuttatja rajta a szemét, "

Maga a mai nap hány szövegen vagy képen futtatta át úgy a szemét, hogy nem vette alaposabban szemügyre? A valódi számnak százas nagyságrendben kell lennie, egy egész nap akár ezresnek.

Ezek a pofák alapvető emberi tulajdonságok kihasználásával manipulálják a közönséget. Ha jobban odafigyel, hallhatja a cinikus szövegüket, milyen birkák az emberek. Pedig nem azok, a körülményeket kell úgy hajlítani, hogy ezek a módszerek működhessenek. Például óriásplakátra nem tehet fel olyan termék reklámját, amiről tudja, hogy mérgező. De gyűlöletpropagandát feltehet (igazából azt se, de a kormány megmutatta, hogy ez lehetséges).

Pelso.. 2018.12.15. 18:33:52

Amennyiben csak átfuttatom a szemem, akkor (szerencsémre) egyetlen rejtetten vagy nyíltan sulykolt részlet sem rögzül.
Itt viszont bizonytalanná váltam, becsukjam-e a fülem, vagy sem.
www.youtube.com/watch?v=2W7Lp7jG79k

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2018.12.15. 22:30:10

@Pelso..:
"Amennyiben csak átfuttatom a szemem, akkor (szerencsémre) egyetlen rejtetten vagy nyíltan sulykolt részlet sem rögzül. "

Ebben nagyon téved. Kahnemann modellje szerint a "gyors" tudat érti a nyelvet. Azonban nem rendelkezik a "lassú" tudat mélyelemző tulajdonságával, egyszerű asszociációs tár. "Ha"-"akkor" szabályok tömkelege. Ezek nagyon gyors, de nem feltétlenül optimális döntésekhez vezetnek, ami evolúciós szempontból előnyös. A modell másik feltételezése az, hogy a "lassú" tudatot a "gyors" indítja be akkor, ha olyan rendellenességet észlel a környezetben, amit nem tud értelmezni.

Ez persze egy modell, Kahnemann hangsúlyozza is, hogy ő nem tudja, hogyan működik a tudat, ő csak egy modellt próbál felállítani, ami bizonyos körülmények között megfelel a valódi emberi tudat működésének. Ebből a modellből azonban az következik, hogy ügyes módszerekkel el lehet érni, hogy a "gyors" tudat elolvassa/meghallgassa az üzenetet, azonban ne indítsa be a "lassú" tudatot, mivel az üzenetet vagy a körülményeit nem tartja eléggé fontosnak.

Az óriásplakát ilyen környezet. Nem fenyegető, nem fontos, tehát a "gyors" tudat úgy olvassa el a rajta levő üzenetet, hogy a "lassú" tudat sose tud róla. És már be is jutott az üzenet az agyába úgy, hogy mélységi elemzésnek sose lett alávetve. Ilyen környezet még a rádióban szóló reklám vagy akár a műsorvezető szövege is.

Erről a modellről tudni lehet, hogy meglehetősen jól írja le a valóságot. Attól még persze nem kell, hogy a "gyors" és a "lassú" tudat valóban létezzen, elég, ha az óriásplakátok vagy a kereskedelmi rádiók műsorának tervezői eléggé hatékony tartalmat állíthassanak elő vele. És ez így van.