Kiss László-ügy: megint magyar tragédia, megint katarzis nélkül
2016. április 06. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Kiss László-ügy: megint magyar tragédia, megint katarzis nélkül

uszas.jpg

Mélységes mély a múltnak kútja, különösen itt, a magyar földön, ahol a 20. századi történelmünk legsötétebb zugai tárulnak fel rendre a legváratlanabb helyzetekben. A legendás úszóedző, Kiss László nagy nyilvánosság elé került ügye, az eredeti történettel, a vádakkal, a sejtetésekkel és maga Kiss reakcióival együtt semmi másra nem jó, és nem is lesz jó, csak hogy szembesítsenek minket, ezredszerre is egy valódi rendszerváltás, egy valódi múltfeltárás és annak katarzisának elmaradásával.

Kiss Lászlót a hírek szerint csoportos nemi erőszak miatt ítélték el, több mint fél évszázada, 1962-ben. Eszerint 1961 nyarán több társával erőszakot tett egy fiatal nőn, a korabeli ítélet szerint nagyon durva körülmények között.

Mit tudunk most? Azt, hogy Kiss László nem tagadja az elítélését és azt se, hogy börtönbe került. És azt is tudjuk, hogy nem tagadja kategorikusan az elítélésére okot adó esetet, bár ma is vitatja az ítéletet.

Kiss előbb a VS-nek beszélt röviden, remegő hangon: „Erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkezem, az egész életemet erkölcsösen éltem”. Majd nem sokkal később a Népszabadságnak beszélt, kicsit részletesebben: „Beszélhetnék arról, hogy 1962-ben mennyire volt megalapozott az ügyünkben hozott ítélet. Mennyire volt bebizonyítva mindaz, ami az ítéletben olvasható. Soha nem hallgattam el a történteket. Soha nem tudtam és nem is fogok túllépni rajtuk. Viszont az a közeg, amelyben előtte sportoltam és amelybe később edzőként visszatértem, képes volt rá. Mivel sem a bíróság, sem más hatóság nem tiltott el – az ítéletbe foglalt bűnöm ellenére sem –, hogy gyerekekkel foglalkozzak, kaptam egy új esélyt, és én éltem vele. Mindenki döntse el, a magyar úszósport elmúlt évtizedekben elért eredményei alapján, hogy kellőképpen bizonyítottam-e vagy sem.”

Kiss védekezése érthető. És az egész nemzet hálás lehet annak az úszóedzői teljesítménynek, amely fényes nemzetközi sikereket hozott a sportágnak és ezzel Magyarországnak. Ennek lehetünk hálásak.

De a bűn és bűnhődés dilemmái csak felmerülnek most az emberekben. Tényleg megerőszakolt a későbbi legendás edző egy nőt, majd foglalkozott utána magyar úszók, úszónők hosszú sorával? Vagy egy akkor még nagyon is kemény diktatúra rendszere használt fel, csavart ki egy homályos esetet, hogy durva történetet és kemény ítéletet kreáljon Kissék ellen, netán valamilyen kifejezett későbbi célból?

És mi magyarázza utána Kiss életpályáját? Szinte közvetlenül a büntetés leülése után, 1965-ben főfoglalkozású edzője lett a Budai Spartacusnak. 1967-ben már a klub vezetőedzője, 1969-ben immár az öttusa-válogatott úszóedzője lesz. A későbbi fényes karrierről nem is beszélve. Ilyen pályafutást tudtak bejárni más hasonló okból elítéltek is a Kádár-rendszer legmélyén?

S az újabb csavar: az atv.hu értesülései szerint Kiss László 1963-ban, amikor még elvileg a büntetését kellett töltenie, már részt vett a magyar úszóbajnokságon. Ez történt, vagy alaptalan híresztelésről van szó? Ha a sztori igaz, akkor az hogyan történhetett meg?

Méltatlan lenne, ha magyarázkodni kezdene − mondta most a Népszabadságnak Kiss László. Érthetjük a helyzetét.

De számunkra meg az a méltatlan, hogy egy újabb eset került elő a kommunista diktatúra mélységes kútjából, amiben nem látunk és nem is láthatunk tisztán.

Kiss László bűnös volt és megbűnhődött? Vagy bűnös, aki nem bűnhődött meg, sőt, a sötét múlton gyorsan túllépve fényes jövő várt rá a szocialista sportvilágban? Netán valahol a kettő között van az igazság − elkövetett egy szörnyű tettet, ami máig kísérti őt? Vagy Kiss László teljességgel ártatlan volt, a rendszer áldozata, aki aztán a rendszerrel szemben, önnön kiválósága nyomán vívta ki a sikert és a karriert magának? Ezt aligha tudjuk itt most eldönteni.

Van dráma, tragédia és tragikomédia, nem is kevés a magyar közéletben. Csak a katarzis ritka. Ha valamit, akkor ezt megszokhattuk itt, a magyar glóbuszon.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr308573374

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rajcsányi Gellért: Kiss László-ügy: megint magyar tragédia, megint katarzis nélkül 2016.04.06. 12:39:02

Méltatlan lenne, ha magyarázkodni kezdene − mondta most Kiss László. Számunkra meg az a méltatlan, hogy egy újabb eset került elő a kommunista diktatúra mélységes kútjából, amiben nem látunk és nem is láthatunk tisztán.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.04.06. 13:16:37

moralizálunk?
orbán és bandája is sorra kerül?
megvárom.

I_Isti 2016.04.06. 13:20:58

"„Erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkezem, az egész életemet erkölcsösen éltem”"

Hát ja. Ezek szerint a jó erkölcsbe beleérthető az, ha valaki lefog egy lányt, amíg ketten megerőszakolják, aztán amikor már elájult a lány, akkor ő is nekilát...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.04.06. 13:25:00

@I_Isti: Simán.

Az is lehet, hogy ott se volt.
Meg egyébként is: meg voltunk szállva, nem felelős senki semmiért.

Lattimer 2016.04.06. 15:01:49

Nem lepne meg, ha azért szabadult volna ilyen hamar, mert vamzer volt. Ez a későbbi fényes karriert is valamelyest megmagyarázná.

Bell & Sebastian 2016.04.06. 15:06:15

II. Kicsi bácsi

No, ezért nem vagyok nagy véleménnyel az élsportról, Gyárfás keresztapáig kizárólag.

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!: Addig éljünk! Most olvasom, hogy ismét meglenne a kétharmad. Esetleg ha az alagútról lelopnák a hegyet, az csak feltűnne cöféknek. Nincs mese, ebből boldoggá avatás lesz, számtalan, bizonyított csodával.

Bell & Sebastian 2016.04.06. 15:11:34

@Counter: Ott se volt, mert le sem ülte. Különben is, alig kopott a leány, jó az még.

Matematikai feladvány
2 kondom hány alkalmi kapcsolatra elég, ha egy férfi csak egyszer képes?
(a megoldáshoz: kifordítom-befordítom, egymásra húzom)

A szerencsétlen nyertest nagy szerencse éri.

Robinzon Kurzor 2016.04.06. 15:14:05

"egy újabb eset került elő a kommunista diktatúra mélységes kútjából"

Egy újabb eset, ami most már elsősorban nem a kommunista diktatúra mélységes kútjának tartalmáról szól, hanem megint arról, hogy mit tudunk kezdeni vele.
Egészen pontosan arról, hogy mennyire nem tudunk mit kezdeni vele.

Plagi bácsinál sem csak az volt gáz, amit anno csinált (a plágiummal szerzett doktori nyilván össze sem hasonlítható egy csoportos nemi erőszakkal), hanem ott is az, ahogyan ezt a mából visszanézve értékelte.

Robinzon Kurzor 2016.04.06. 15:16:58

További érdekes kérdések:

Migráns-e Kiss László? De legalább mohamedán?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2016.04.06. 15:39:01

valaki írhatna már szécsitamás dolgairól is. mondjuk rózsanorbert vendégszerző :)

Pelso.. 2016.04.06. 15:44:41

@Robinzon Kurzor: + neolibsi, és fogadjunk, hogy offsorolt is.

Conchobar 2016.04.06. 15:50:47

"Soha nem hallgattam el a történteket. Soha nem tudtam és nem is fogok túllépni rajtuk. Viszont az a közeg, amelyben előtte sportoltam és amelybe később edzőként visszatértem, képes volt rá." - Laci bácsi! Ők voltak a hibásak. Mindenben. A közeg. Akik nemcsak túlléptek a történteken, hanem még ki is rántottak téged a kaptárból a legközelebbi versenyre. Neked viszont mindez hatalmas törést és traumát okozott és a sok lelki vívódás odavezetett, hogy kénytelen voltál elvállalni a kapitányságot, meg az evvel járó dohányt, meg a kitüntetéseket, meg hogy uszodát nevezzenek el rólad (Szászhalombattán)

Azazel Anna 2016.04.06. 15:55:09

Igen, beismerte a tettét, de azért mégiscsak a rendszer a hibás, nemugye?

Robinzon Kurzor 2016.04.06. 16:40:13

@Pelso..: "+ neolibsi, és fogadjunk, hogy offsorolt is"

Azokra is jellemző a csoportos nemi erőszak?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2016.04.06. 17:48:35

egyébként tegye már fel a kezét, aki még nem erőszakolt meg senkit!

Herr Stacheldraht Leger 2016.04.06. 17:50:23

csak átesett egy vak komondoron

Bell & Sebastian 2016.04.06. 17:57:24

@jose maria padilla: Én egyszer, a Dácián az olajleeresztő csavart. Balmenetes jel volt rajta.

Tündér_Lala 2016.04.06. 18:14:12

Mondjuk én arra lennék kíváncsi, hogy ki ásta ezt elő 55 év után.
Nekem sem kedvencem Gyárfás, de el kell ismerni jól menedzselte az úszó sportot, a szakmát nyilván Kiss képviselte.
A kérdés, hogy mekkora kárt okoz ez a botrány (ennyi idő után nyilván irrelváns), a bizalomvesztés hány tehetséget tüntet el a rendszerből, stb.

Azt hiszem hihetetlenül kártékony rosszindulatú csibészség van a háttérben és aki elkövette igazi seggberúgást érdemel.

Bell & Sebastian 2016.04.06. 18:35:39

@Tündér_Lala: Csak nem gondolja komolyan, hogy egy kontraszelektált bagázsban mindig minden megúszható? Aki víz alá nyom - azt megfullasztják.

Ma nekem, holnap neked! -ahogyan a régi, népi bölcsészség tartja.

Túl sokan lettek hirtelen ebben az országban, akiknek mind záróvonal-átlépési engedélyük van. (Ezzel Karda Beát vágták át egykoron a palánkon, aki nem pont emeletes eszéről híres.)

tarackos 2016.04.06. 18:39:00

Ennek az esetnek nem a multhoz valo viszony a lenyege, hanem az ahogy ma viszonyulnak hozza. Az uszoszovetseg mehet a pebe es az uszok is ha tenyleg tudtak rola es kussoltak. A teljesitmeny megitelesen ez nem valtoztat.

Zb74 2016.04.06. 18:39:31

@Robinzon Kurzor: Eh, nem érted te ezt. Vannak, akiket a csoportos nemi erőszak csak akkor háborít fel, ha a migirik és buzulmánok követik el. Ha jómagyarember csinálja, akkor "fiatalkori botlás", és - mint @Tündér_Lala: mondja - csak az a kérdés, "ki ásta ezt elő 55 év után".

Tündér_Lala 2016.04.06. 18:53:41

@Bell & Sebastian: Nem kétlem, hogy Gyárfás viszonozza majd. A gond csak az, hogy a csetepatéban kiöntik a fürdővízzel a gyereket.

Herr Stacheldraht Leger 2016.04.06. 18:57:40

@Pelso..:

nem érted, mon capitaine.

eddig a genderőrült feminácikat kellett fikázni, most meg az az ukáz, hogy a női méltóságot kell védeni lovagiasan.

egy fillérbe sem kerül, de lehet bizonygatni a megroggyant kultúrajrópaiság imázsot

Sir Galád 2016.04.06. 19:00:34

Hát ha ártatlan, kurva szarul védekezik.

György Baranyai 2016.04.06. 21:00:51

Mondhatnánk erre, hogy 55 év alatt elavult. De nem tudom ezt mondani, mert "csak" a fele büntetését töltötte le (ezt hívják "felezési időnek" a fizikusok) és szégyellje magát az a közeg, aki tudván erről a helyzetről, vezető pozícióba helyezte azt a Kiss Lászlót, akit én "istenítettem". Magyarul, becsaptak bennünket. Nem szeretném Kiss Lászlót (érdemei elismerése mellett) Rióban látni...
Tisztelettel.

Veridicus76 2016.04.06. 21:07:06

Na ez most korrekt cikk, gratula!
Egy dolgot ne felejtsünk ki a sztoriból: 55 év után épp Rió előtt néhány hónappal előhozakodni ezzel a dologgal - nos, ez nyilvánvalóan szervezett destrukció.

pitcairn2 2016.04.06. 21:55:56

@I_Isti:

a 60-as években még valószínűleg 10 (vagy 100) __ezrével__ voltak az országban olyanok is akik embert öltek a háború alatt

akár nem is egyet...

persze ezzel nem állítom azt, hogy védhető lenne amit az edző "úr" tett anno csak afféle viszonyításként írom

Bell & Sebastian 2016.04.06. 22:40:39

@Tündér_Lala: Félre ne értse, nem szomjazom én ennek az embernek a vérére. Nagyobbra kellett volna nőnie, úgy, mint mondjuk az Alföldből olajat fakasztóknak, akkor sosem piszkálja senki, aki élő. Bűnben fogant a teljes miskulancia, ezért nincsen abban semmi meglepő, ha így kezelik / kezeljük őket. Rémélem, álmaikban kísérti őket az a számtalan halott (számos, de le nem írom), akiknek a hátán felkapaszkodtak az uborkafára, diszkont-megváltást hazudva.

Bell & Sebastian 2016.04.06. 22:47:28

Sorra utasítják el a V4 -ek az új, menekült-elosztási tervezetet, csak a magyarok hallgatnak. Mi van már megint, ellopták a Főnök telefonját, amit nem is használ - a legenda szerint. Ilyen emberekkel körbevéve - nem is csodálkozom.

Robinzon Kurzor 2016.04.06. 23:12:38

@jose maria padilla: "egyébként tegye már fel a kezét, aki még nem erőszakolt meg senkit!"

Pontosan!

Mindannyian piróztunk gyerekkorunkban ... és hát melyikünk nem robbantott fel egy benzinkutat közben ...

Robinzon Kurzor 2016.04.06. 23:18:32

@Zb74: "Ha jómagyarember csinálja, akkor "fiatalkori botlás""

Még csak az sem.
A tudomány mai állása szerint az azóta már elhunyt áldozat egy "tekintélyes ember könnyen kapható lánya" volt.
vs.hu/sport/osszes/gyarfas-kiss-laszlo-azt-mondja-hogy-artatlan-0406

Vakkomondor.

Még pár nap és Kiss lesz a meghurcolt áldozat.

Herr Stacheldraht Leger 2016.04.06. 23:36:27

@Bell & Sebastian: ráhibáztál.

Herr Stacheldraht Leger 2016.04.06. 23:54:51

@jose maria padilla: nix erőszakolósdi! a németek erős embere nő. az usa leendő erős embere nő. nyugatról fúj a dezodor megint, affenébe. jófiút kéne játszani megint egy darabig. kevesebb korrupció? az pénzbe fájna. több fékezős ellensúly? az pozícióba fájna. több szakértelem? ócska bolsevik trükk... inkább a saját fegyverével verjük a libsiket! kapnak a nyugati vezír naccságos asszonyok egy kis feministahanovizmust. a csavaros észjárású gógyis forradalmár ilyenkor kifényezi a szaros csizmát, tenyértől könyökig keziccsókolomozik. dobrayt a genderbashing cikkeivel együtt seprűkamrába zárjuk, női kvótás törvényt egyenest egy vak komondor fog beadni. szobrot állítunk az ismeretlen tampon emlékének is.

ezzel jól túljárunk ismét az imperialisták eszén, csak bájologni kell egy kicsit a macáik előtt, ki tudna ellenállni a férfiasch magyar virtusnak?

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.04.07. 00:12:01

@Herr Stacheldraht Leger: "ezzel jól túljárunk ismét az imperialisták eszén, csak bájologni kell egy kicsit a macáik előtt, ki tudna ellenállni a férfiasch magyar virtusnak?"
Ami azt illeti, elég kevesen. Vagy nem emlékszik, mekkorát pukkant vagy hatvan éve a "magyarosch virtus"?
olvasson:

akkrt.hu/390/tudomany/tudomany_es_technikatortenet/a_marslakok_erkezese

na ugye.

Herr Stacheldraht Leger 2016.04.07. 05:41:26

@Mihint: atombombajó marslakóktól a diplomás tányérmosóig a mai napig büszkék lehetünk a máshova kivándoroltakra. a hasznon ugyan másé, de a dicsőség azért a miénk. mondom: túljárunk az imperialisták eszén. nekik haszon, nekünk habony. nem lennék a helyükben.

chrisred 2016.04.07. 05:56:52

@Robinzon Kurzor: Azt hiszik, hogy az egész országban senki nem emlékszik már arra, hogy milyen volt az élet és a hatalom akkoriban. Valaki összebalhézik egy tekintélyes emberrel, és pár évvel később országos szintű karriert csinál? Mese habbal. Hamvas Béla nem dugta meg Lukács György lányát, csak vitába keveredett vele, és nyugdíjas koráig raktárosként dolgozott.

Tehéntőgy 2016.04.07. 07:34:36

"Vagy egy akkor még nagyon is kemény diktatúra rendszere használt fel, csavart ki egy homályos esetet, hogy durva történetet és kemény ítéletet kreáljon Kissék ellen, netán valamilyen kifejezett későbbi célból?"
És mi lett volna a cél? Ha eleve besúgónak akarták őket beszervezni, akkor minek egy ilyen módon esetleg mesterségesen kompromittált embert börtönbe zárni, mikor pofonegyszerűen meg is lehet zsarolni? Túl van ez gondolva rendesen.
Sok minden görénység elképzelhető a hatvanas évek elejének magyar szerveiről, de nem vádolgattak meg szabad idejükben unalomból egy-egy olimpikon versenyzőt csoportos nemi erőszakkal. Persze az igen könnyen lehet, és valószínű is, hogy a kiszabadulásáért cserébe vállalt ezt-azt, és ez segíthette a későbbi karrierjét is, de önmagában az, hogy Kissnek volt egy csúf köztörvényes ügye 1962-ben, kevés alap rá, hogy valamiféle rossz kalandregénybe való állambiztonsági provokációt lássunk a dolog mögött.

Conchobar 2016.04.07. 07:47:47

@Tehéntőgy: "minek egy ilyen módon esetleg mesterségesen kompromittált embert börtönbe zárni, mikor pofonegyszerűen meg is lehet zsarolni? Túl van ez gondolva rendesen" - Nem holmi túlgondolt ötlet, hanem egyszerűen egy egetverő ostobaság. Ha már bezárta, akkor már nem tudja zsarolni, akkor már megszűnt a zsarolási lehetőség

Conchobar 2016.04.07. 07:50:10

@Tehéntőgy: "de nem vádolgattak meg szabad idejükben unalomból egy-egy olimpikon versenyzőt csoportos nemi erőszakkal" - Mind a 3 az volt, és mind a hármukat gyorsan kiengedték

Conchobar 2016.04.07. 07:54:07

@chrisred: " Valaki összebalhézik egy tekintélyes emberrel, és pár évvel később országos szintű karriert csinál? Mese habbal." - Éppenséggel lehetett a történetben tekintélyes ember. Ugyanis Kisséket gyorsan kiengedték, ráadásul rájuk (köztörvényesként) nem vonatkozott az 1963-as amnesztia

Steve the Great 2016.04.07. 09:39:27

@Zb74: Vagy ahogy Acél Endre volt kedves fogalmazni:

"Fogalmatok sincs, hogy hány úszócsaj és szép fürdőző lány volt, akit legalább három jóképű fiatal úszófiú „megerőszakolt”. Tömegével. A vadászat vég nélkül folyt, és nem eredménytelenül."

Bell & Sebastian 2016.04.07. 09:42:19

@Herr Stacheldraht Leger: Nekem Beata Szydlo szimpatikusabb, mert okos. Magának meg anyakomplexusa van, Klintonnéval súlyosbítva.

A nőivarú gazemberség ötven árnyalata ...

Bell & Sebastian 2016.04.07. 09:47:09

@Steve the Great: Teljesen legális tesztoszteron-dopping, ugyebár. A sport nemesbbé teszi a politikát.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2016.04.07. 09:53:23

nyivákolnak itten. az egész sportvilág ilyen, mindenki baszik mindenkivel, főleg az edzők a tanítványokkal, és nyilvánvalóan az erőszak sem ritka. eleve, a versenysport durva embereknek való, azok meg szeretik az erőszakot. akár elszenvedni is. az olyan sportoknál meg, ahol erősen felülreprezentáltak a libidókirály közelkeletiek, ottan még gyakoribb. nézzék meg a klein tettestársait, mind magyarított nevűek. ezért, aki hörög, antiszemita.

Bell & Sebastian 2016.04.07. 09:57:20

@jose maria padilla: Hétköznapi hitlerizmus, ha már beleolvasott Himmlerbe, egy-az-egyben.

Aki itt höröghetne, pont a sémita. :)))

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2016.04.07. 09:59:02

@Bell & Sebastian:
most tudtam meg, hogy az "áldozat" is zs volt. innentől tipikus túlfűtött zs belügy az egész. :)

Bell & Sebastian 2016.04.07. 10:05:22

@jose maria padilla: Nekem ez olyan, mint a majmokat bámulni az állatkertben. Tisztes távolból és sapkában, hogy be ne rántsanak, de ha mégis, arra van a dekli.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.04.07. 13:42:29

Szabad kérdeznem valamit?

Annak idején Schmitt Pált azért mondatta le a "közvélemény" és a kormányzat, mert (húsz évvel korábban írott) doktori dolgozatának (állítólag) 70-80%-a (nem kellő alapossággal hivatkozott) idézet, tehát Schmitt egy plagizátor, s ez erkölcsileg alkalmatlanná teszi posztjára. (Most ne menjünk abba bele, hogy anno dolgozatát a doktori tanács elfogadta, s abba sem, hogy nyilvánvalóan nem plagizált, hiszen, dolgozata végén, valamennyi általa fölhasznált irodalmat megnevezett.) Ma Kiss László körül azért indult meg az "erkölcsi habzás", mert egy (két) újság nyilvánosságra hozta, hogy több, mint ötven évvel ezelőtt csoportos nemi erőszakot követett el, amiért börtönbüntetésre ítélték (amit anno le is töltött).

No most! Őszintén szólva nem érdekel, hogy ki az úszószövetség szövetségi kapitánya (és, ha nagyon őszinte akarok lenni, meg kell mondjam, az sem nagyon, hogy ki a köztársasági elnök:-)), az viszont érdekelne, mi az hogy, nagyon is, milyen erkölcsi elvek szerint született meg a verdikt Schmitt felett és milyen erkölcsi elvek szerint születik meg most Kiss felett!

Egyszóval: mi a "zsinórmérték", ami alapján a "közvélemény" és a kormányzat ítél?

2016.04.07. 13:54:41

@bbjnick:

a közvélemény le van szarva.

schmitt ment a levesbe nehogy elinduljon a kamu diplomák felszámolása. majd ha kiss ügye veszélyezteti az elitet őt is kidobják a hajóból.

Bell & Sebastian 2016.04.07. 14:18:11

@bbjnick: A dzsungel törvénye az úr. Nincsen világos erkölcsi mérce, sőt, semmilyen sincsen. Van a "közvélemény" és ennek manipulátorai. Végül a közvélekedés dönt, miután átesett egy tudatformáláson.

Ebben az egészben az a borzasztó, hogy ez a mechanizmus csak azért működhet, mert a "közvélemény" -nek, ami egyedekből áll, egyáltalán nincsenek szilárd, erkölcsi elvei: ahogyan éppen esik, csak úgy puffan.

A mégborzasztóbb pedig az, hogy erre tudatosan rájátszik mindkét féreg, kvázi-oldal.

Akiket pedig rabul ejtenek, az bizony a többség. Ezen alapul a Tyrannosaurus Rex összes tudománya, pontosan ezért fog a végén szarba harapni, ahogyan ezt maga is oly kiválóan megfogalmazta, egy korábbi alkalommal.

Olyan ez a világ, mint a kőkorszaki zsidóké: legyakni mindenkit, aki nem paríroz! Míg csak megint visszájára nem fordul a buli.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2016.04.07. 15:37:55

@György Baranyai: Akkor itt írd alá.

www.peticiok.com/kiss_laszlo_es_gyarfas_tamas_mondjon_le

A relativizálók közül egyébként hányan foganhattak úgy, hogy a strich kurva anyukáját partiba kúrták?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2016.04.07. 15:39:10

Bazmeg, ezt a sok felülemelkedett senkiházi görényt, akik itt tanyáznak! Kibűzlötök az internetből, nyomorult cestodák.

Jean Sol Partre 2016.04.07. 16:54:46

@bbjnick: az a kérdés, küldenéd-e a lányodat hozzá úszni, ha tudsz az ügyről?

Robinzon Kurzor 2016.04.07. 18:39:09

@Robinzon Kurzor: "Még pár nap és Kiss lesz a meghurcolt áldozat."

Hát megmondtam, vagy megmondtam?

Robinzon Kurzor 2016.04.07. 18:48:25

@bbjnick:

Schmitt a pontos hivatkozások elmulasztásával sajátjaként tüntette fel azt a 70-80%-ot, amit átmásolt.
Ha rendesen hivatkozik, akkor elhajtják, mert egy nulla a saját hozzáadott értéke ... pont ezért nem hivatkozott.

És amikor mindez kiderült: hazudott az egészről.
Mert erre szocializálódott: csak amivel már lebuktál, azt kell bevallani, a többire lehet bármekkorát hazudni, aztán majd az elvtársak megoldják a többit.

És ezt tartod te erkölcsileg rendben lévő eljárásnak, az ezzel egyet nem értőket pedig lincselőknek.

Kiss-ügyben is hasonló a forgatókönyv: az eredeti cselekedet relativizálása (vakkomondor), az évtizedes lapítás felmentése, az érdemi kitárgyalás helyett azok mocskolása, akik nyilvánosságra hozták.

És igen, a legfőbb kérdés: szülőként szeretnéd-e tudni, hogy a gyereked tanára/edzője/stb. ült-e nemi erőszakért?

Robinzon Kurzor 2016.04.07. 18:54:08

@Pelso..:

Ezek szerint Laci bá' verte is a gyerekeket.
Értem én, hogy akkor ez bevett módszer volt, de azért érdekes lenne, hogy mondjuk Egerszegit is verte?

Pelso.. 2016.04.07. 18:55:47

@bbjnick: faék egyszerű kérdésem: mi volt a közvetlen és tényleges oka SP lemondásának?

Bell & Sebastian 2016.04.07. 19:15:44

@Pelso..: Ugyan nem asztalom, de (sport)diplomáciai okokból került oda, feltételezem, egy foci EB vagy VB volt megcélozva. Nyilvánvaló, milyen rágcsálók estek neki, ahogyan az is, ki tarthat aktát (többek között) Kissről. Az, aki hozzáfért és volt alkalma kimazsolázni az egérürüléket. Mindkét esettel mindkét tábor gyanúsítható, akármit is mond a látszat, ami csal.

Pelso.. 2016.04.07. 19:19:50

@Robinzon Kurzor: Csak ismételni tudom, várd ki a végét.
Egyébként a linkelt írás tartalma harmadsorban is mindegy, nézzük inkább, ki üzen.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.04.07. 19:29:18

@Jean Sol Partre:

A kérdés nem ez.

Az én erkölcsi értékítéletem szerint a csoportos nemi erőszak az egyik elképzelhető legaljasabb dolog, amit ember elkövethet. De most nem a személyes erkölcsi értékítéletemről van szó, hanem a társadalom erkölcsi értékítéletének működéséről.

Azok, akik most Kiss meglincselésén munkálkodnak, ugyanúgy esnének nekem, mint most Kissnek, ha hasonlóan járnék el, mint ők és megbízhatatlanságára hivatkozva nem alkalmaznék a vállalkozásomban egy börtönviselt cigányembert.

Ha egy társadalomban az erkölcsileg elfogadható és elfogadhatatlan mértékévé az válik, hogy ki tudja a másikat hangosabban és kitartóbban vádolni és befeketíteni, ki tudja a tömegek lincshangulatát jobban feltüzelni, akkor annak a társadalomnak régen rossz.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.04.07. 19:32:01

@Robinzon Kurzor: @Jean Sol Partre:

Ti szülőként szeretnétek-e tudni, hogy gyerekeitek tanára homoszexuális, esetleg AIDS-es stb.?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.04.07. 19:47:21

@Pelso..:

"Amikor Sólyom László köztársasági elnök és Kis János morális válságról bátorkodott szólni Gyurcsány – a saját maga ellen intézett, híres, hatásos vádbeszédében elismert – füllentéseivel kapcsolatban, akkor őket a balliberális „oldalon” röhögőkórus és karaktergyilkossági kampány fogadta. A mai magyarországi jobboldal viselkedése a szánalmas Schmitt-ügyben kevésbé cinikus, ámde gyávább."

Bell & Sebastian 2016.04.07. 20:16:23

Mi ebből a tanulság?

Létezik a mai Magyarországon egy láthatatlan, harmadik szupremácia, amit senki sem választott, csak úgy, a rendszerrel járt, vele adták, mint a házastárs rokonait, ami kitapossa a belét bárkinek, akiben ellenséget sejt. Külföldi vélemények szerint a különböző titkosszolgálatok Eldorádója lett ez az ország, az elhárításunk -enyhén szólva- nincsen a helyzet magaslatán, a Főnök testőréből hipp-hopp tábornokká tett Párt Öklének képességeit messze meghaladja ennek a problémának a kezelése (is).

Alapvetően három válasz létezik arra, hogy végső soron melyik történés kinek az érdekeit szolgálja jobban? Amerika és az oroszok továbbra is huzakodnak rajtunk, míg Izrael csendben figyel a háttérből, de azért szorgalmasan tesz-vesz ezt-azt.

Közben a nemzeti érdek szépen elsikkad, bármekkora elánnal is rázzák a nemzeti lobogót a centrális erőtérben.

Mit lehet itt tenni? Megint kivárni, míg kinyírják egymást, ha nem mi kerülünk sorra elsőbb.

sztd 2016.04.07. 23:26:27

Szerintem semmi jelentősége, hogy 54 éve miért ítélték el. Az ügyben tekinthehjük bűnösnek, de azóta törvényesen járt el.

Értem, hogy de akkor is a gyerekeket oktatta, de igazából ez sem volt tilos.

Azt gondolom, hogy hiba volt lemondania, mert ezzel azt üzente, hogy büntetett előélettel nem lehet valaki sikeres. Ez egy rossz üzenet. Azt kellene üzenni, hogy a büntetés után van visszaút a társadalomba.

@bbjnick: Szerintem Schmitt Pál addig még nem bűnhődött meg. Ha 2017-ben újra köztársasági elnökké választják, akkor már nem kell a doktori ügye miatt lemondania.

Robinzon Kurzor 2016.04.08. 00:52:28

@bbjnick:

Homoszexuálisnak vagy AIDS-esnek lenni nem morális kategória.
Nemi erőszaktevőnek lennie igen.

Nem olyan nehéz ezt megérteni és már előre röhögök azon, hogy fogod egyre nagyobb baromságokba lovalni magad.

Robinzon Kurzor 2016.04.08. 00:57:20

@bbjnick: " megbízhatatlanságára hivatkozva nem alkalmaznék a vállalkozásomban egy börtönviselt cigányembert."

Érteted te ezt pontosan, ezért is kell csúsztatnod a cigány szállal.
Ami itt nincs.

Aki korábban sikkasztott, azt nem veszem fel pénztárosnak. (Akár cigány, akár nem. Persze érted te ezt magadtól is, ennyire nem vagy ostoba.)

Aki korábban nőt erőszakolt, azt nem engedem fiatal nők közé edzőnek.

Nem olyan furfangos dolog ez.
Sőt, kevés ennél egyszerűbb dolog van a világon.

Robinzon Kurzor 2016.04.08. 01:01:45

@Bell & Sebastian: "Létezik a mai Magyarországon egy láthatatlan, harmadik szupremácia, amit senki sem választott"

Nyilván a MÚSZ "vezetőségére" gondolsz, erre a senki által meg nem választott, Gyárfás-féle politbüróra, aki -- ezek szerint -- a tényleges döntéseket hozza.
A többi elnökségi tag csak díszpinty, fecskében.

Másra szerintem nem gondolhatsz, mert különben szánalmas terelés lenne az egész kommented, holmi gigaglobális nagy összefüggésnek látszó óriási humbug.

2016.04.08. 01:43:36

Az edző erőszakolt.
Megbüntették, börtönben volt.
Utána, mivel tehetséges volt, tovább folytatta a sportpályafutását.
Később edző lett.
Foglalkozott gyerekekkel és nem ártott nekik, hanem hírességet faragott belőlük.
Ergó jó útra tért, hasznos tagja lett a társadalomnak és még erkölcsi bizonyítványa is van erről.
Közben eltelt fél évszázad, minden bűncselekmény elévül ennyi idő alatt, kivéve a zsidó állampolgárok elleni 2. világháborús mészárlást, elvégre ők a kiválasztott nép. OK. Elvileg ezt tartja korrektnek ez a társadalom.
Akkor most mégis mi a probléma?! Mi a fenéért került ez most elő? És ki a fenét érdekel?!
A liberális értékrend hívei hangoztatják legfőképp, hogy a bűnösöket nem büntetni, hanem jóútra téríteni kell. Sikerült. Vagy most akkor inkább mégis lőjük hirtelen agyon, vagy mi legyen?! Nem ártana már eldönteni végre!
Én konzervatív vagyok, aki szándékosan, szexuális, vagy egyéb aljas indokból, vagy anyagi haszonért ölt, lógassuk fel. A hazaáruló titkos ügynököket és a szexuális erőszaktevőket is. Az edző az én értékrendem szerint 50 éve halott lenne, probléma sem volna, meg sportsikerek sem. Jobb lenne? Fene tudja, de nektek az én értékrendem nem tetszik. Aggódtok minden bűnözö jogaiért. Hirtelen az edzőnek most nem járnak a jogok, melyeket oly vehemensen védelmez minden liberális? Nem álságos ez egy csöppet, t. liberálisok? Vesd össze, a norvég tömeggyilkos náci karlendítéssel küzd épp az emberi jogaiért a börtönben. Az nem zavar senkit?!
Szerintem:
Bárki, aki gyerekekkel foglalkozik csak és kizárólag erkölcsi bizonyítvánnyal, pszichológusi szakvéleménnyel tehesse. Ja és heterónak kötelező lennie mindenféle fertőző betegség (különösen a szexuális úton is terjedők, aids, hepatitis, stb.) nélkül.
Aki ezt a véleményemet nem osztja, az viszont ne ugasson 50 évvel ezelőtti erőszak miatt, főleg ha közben a többségi szexuális normáktól eltérőket közben erkölcsösnek tartja. Képmutatás.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.04.08. 01:43:52

@Robinzon Kurzor: Ne feledjük:

"... ahogy a nyilvánosság belép a politika újabb és újabb szféráiba, a valódi döntéshozatal mindig eggyel hátrébb lép, újabb és újabb színfalak mögé. (Mert valódi politikai döntéseket nyilvánvalóan szűk körben, a nyilvánosság kizárásával lehet csak hozni.)"

-- Szánthó Miklós (Alapjogokért Központ)

magyarhirlap.hu/cikk/51564/A_politika_kiszervezese

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.04.08. 01:46:23

@1234567890987654321: Tehát az egyetértés képességével bíró egyetértő felek közti homoszexuális aktus nagyobb bűn, mint az egyet nem értők közötti heteroszexuális aktus?

2016.04.08. 01:59:43

@1234567890987654321: és kimaradt, a büntetlen előélet is kötelező tanároknál, bár ugye ez logikus.
Dehát ugye a cuculizmusban a sportsiker minden erkölcsi véleményt felülírt. Akárcsak ma a t. liberális kollégáknál a pártutasítás, vagy a zseton. Nehéz más mozgatórugót látni az események mögött, v.ö. ki a fenét érdekel mi a fene történt >50 évvel ezelőtt. Az ítélet megvolt, a büntetés megtörtént, stb. Vagy aki most kijön a börtönből küldjük vissza még egy körre? Csak hát szegény bűnözők akkor egyből emberi jogokért kiáltanának. Na meg a jogvédők! Hű! Akkor várjunk meg egy legközelebbi nőmegerőszakolós ügyet és akkor összecsaphatnak a feministák, az erőszaktevők jogaiért kiáltók meg a liberálisok. Menjetek ölre is, úgy lesz jó. Én meg előveszem a géppuskát, mert szerintem ti mind hibbantak vagytok egytől egyig és ha felém közelítetek, tüzet nyitok rátok önvédelemből. Gerinctelen önző férgek vagytok és pillanatnyi érdekből lesz szerintetek a fekete fehér és viszont.

2016.04.08. 02:04:04

@Counter: Nem. Egyáltalán nem bűn. Magánügy. De az én és a többségi társadalom erkölcsi normáinak nem felel meg. Ilyen tanár az én gyerekemet ne tanítsa. Pont. Jogom van ehhez. Aki a homo utat választja, tegye, egészségére neki. De így nem lesz a párjától leszármazottuk és pár dologra nem lesz alkalmas. Pld. se papnak, se katonának, se tanárnak nem való. Csináljon valami mást.

2016.04.08. 02:10:47

@Counter: Egyébként ügyesen csúsztatsz.
Leírtam, az edzőt én felkötöttem volna, homokos meg nem taníthatna. Na akkor vajon melyik a nagyobb bűn?
Tetszik tudni olvasni meg szöveget értelmezni ugye?
Vagy csak csúsztatgatunk, hátha össze a kavarom a zavarom, sunyikám?

Közbiztonság Szilárd 2016.04.08. 03:19:19

Végre egy újságíró, aki nem követi a sakálokat, és megemlíti azt is, hogy mi van, ha az eset nem is történt meg.

Több helyen lehet olvasni, hogy az állítólag megerőszakolt nő szülei magas rangú rendőrök voltak, és bár erőszak valójában nem történt (a csaj nagyon is benne volt a buliban), a szégyen (akkoriban a szüzesség elvesztése, plán olyan haladó gondolkodásúaknál, mint a Horthy-rendszerben szocializálódott, 40-50 éves rendőrök) elkerülése érdekében perelje be erőszakért a 3 úszót.
És ha 1961-ben egy főrendőr azt mondta a bírónak meg az ügyésznek, hogy valakit el kell ítélni, azt elítélték.

Közbiztonság Szilárd 2016.04.08. 03:22:24

@1234567890987654321:
A büntetett előélet nem egy életre szól, hanem a kiszabható maximális ítélet időtartamától függő idő elteltével automatikusan törlődik. Tehát ha kapott az illető 3 évet olyasmiért, amiért 5 év a maximum, akkor a 3 év letöltése (vagy ha rövidítik valamiért, akkor annyi) + 5 év után már nem számít büntetett előéletűnek, kaphat erkölcsit.

Pont azért, hogy ha valakit egyszer elkapnak kiflilopásért, ne legyen rajta a bélyeg örök életére.

Közbiztonság Szilárd 2016.04.08. 03:24:45

Egyébként nagyon tetszik, hogy ennyi erkölcsös (erkölcscsősz) ember él ebben az országban, akik mind makulátlan életet élnek, és úgy érzik, elítélhetnek bárkit azért, amit egyszer tett (vagy nem tett).

Pedig van ez a Jézus nevű mesehős, annak volt valami híres mondása arról, hogy ki vesse kire az első követ.

Erről mintha még ennek a mesének a hívei is elfeledkeznének nagy löttyös indulatukban.

Éééérrrdekes, nem?

Közbiztonság Szilárd 2016.04.08. 03:42:47

@Robinzon Kurzor:
Miért pont fiatal nők közé nem?
Nem gyereket erőszakolt (ha erőszakolt).
(Azért én az 1961-es bíróságban és annak ítéletében, ha tényleg főrendőr volt a vádló (meg persze ez esetben a rendőrség által gyűjtött bizonyítékokban) nem bíznék meg teljes mértékben.)

Most ugyan már állítólag nem él az állítólag megerőszakolt nő, de 1990-től kezdve lett volna ideje, hogy előálljon a váddal, mert Kiss már akkor is sikeres és ismert ember volt.

Közbiztonság Szilárd 2016.04.08. 03:45:46

@1234567890987654321:
Ha minden ponttal nem is, de jó részével egyet lehet érteni.

Közbiztonság Szilárd 2016.04.08. 03:52:57

Az egyébként fel sem merült senkiben, hogy esetleg Kiss László igazat mond, és meghurcolták egyszer valamiért 55 éve, amit nem követett el, és most meghurcolják érte még egyszer?

Azért 1961-ben simán rábizonyították volna Jézusra meg Buddhára is, hogy csoportos nemi erőszaktevők, ha egy főrendőr azt adja ki ukázba, sőt, mindkettő be is vallotta volna.

Ha mégis így lenne, minden itt vádaskodó szembeköpné magát?

(Aki ugyanis ilyen erőszakolós típus, az általában nem változik meg, pláne ha még súlyos ítéletet sem kap, és az élete sem szenved nagy hátrányt miatta. De Kissre az elmúlt 55 évben még csak halvány említés szintjén sem történt ilyen irányú utalás, még Szepesi Nikoletta kitálalós botránykönyvében sem. Persze biztosan csak véletlen, vagy Kiss mindenkit megfélemlített.
Azt ugye fel sem tételezhetjük, hogy netán igaza van...

Nem mondom, hogy tutira igaza van, mert én sem voltam jelen az esetnél, de azért egy rövid gondolkodást megérdemel ez a lehetőség is, nem?)

Közbiztonság Szilárd 2016.04.08. 04:03:11

@Conchobar:
Azért ha vettél volna egy kis fáradságot a gondolkodásra, rájössz hamar, hogy nem így van.

A zsarolás lehetett az, hogy akkor most 3 évig sitkó, és nincs versenyzés (aki versenyzett valaha, az tudja, hogy ez mekkora kiesés 21-22 évesen), de akár még azzal is, hogy SOHA többé nem sportolhatnak, ha nem azt teszik, amit a hatalom mond. Nincs külföldi versenyzés, amivel valójában a pénzt keresték (nem a versenydíjakkal, a csencseléssel, hoztak egy táskányi szajrét, amit eladtak a butikosoknak).
Sőt, normális munkájuk sem lesz, mert börtönviseltek.
Merthogy akkor itt épp olyan rendszer volt, hogy ha felülről leszóltak, hogy XY-t nem lehet felvenni, akkor nem vették fel.
Volt olyan ismerősöm, akit középiskolából csaptak ki azért, mert visszaütött az őt megpofozó igazgatónak, akinek véletlenül a városi KB-titkár volt a bátyja. Nos, a srácot utána az ország egyetlen középiskolájába sem vették fel, jó tanulmányi eredmény meg egyébként jó magaviselet ellenére. Pedig ez már a 80-as évek eleje, egy jóval enyhébb rendszer volt.

Szóval bizony lehetett ott zsarolni rendesen még börtönbe csukás után is. Persze csak azokat, akik előtt egyébként volt valamilyen távlat.

Herr Stacheldraht Leger 2016.04.08. 05:43:33

@Bell & Sebastian:

a trolloknak alapból anyázós komplexusa van, nyasgenetikai adottság.

Herr Stacheldraht Leger 2016.04.08. 05:48:27

@Pelso..: ugye mondom, itt új tendencia van kibontakozóban. sosa írnak véletlenül egyfelé a fijugg.

asebes 2016.04.08. 07:15:34

Elolvasva Bayer írását, köszönöm, hogy megerősített.
Soha, semmiben nem értek egyet vele, most is a vén szatírt védi - ergo igen, helyes az álláspontom.
Nincs az a közelgő olimpia, ami miatt a helyén maradhatna.
Normális országban egy úszószövetség ellenszavazat nélkül küldte volna el, azonnali hatállyal. Miután itt mindenki a vén szatírt támogatta, az úszószövetség valamennyi akkor és ott szavazó potentátjának el kellene takarodnia a közéletből, élükön a "kaméleon" Gyrárfással.
De nincsenek illúzióim, egy olyen primitív, hímsoviniszta országban, ahol tömegek állnak ki minden fórumon egy ilyen ember mellett - erre semmi esély. És ezért semmi esély arra, hogy valaha a tisztességes országok, népek közé tartozzunk.

Amúgy 2 lányom van, és a világegyetem összeomlásáig gyűlölném és megvetném azt, aki csak egy ujjal hozzájuk nyúlna, bántaná őket. És az se érdekelne, ha az illető akárhány olimpiát nyerne, érmet szerezne és feltalálná a rák ellenszerét.

Nem fogják fel: NINCS kettős mérce. Ugyanaz, mint a Schmitt ügy esetén. Laci bá' most fogadkozik, hogy "bebizonyissa" az igazát. Pali bá' anno - ki emlékszik már rá - azt ígérte, hogy doktori címét vén fejjel újra megszerzi. Tud róla valaki? Viszont a Nemzet Sportolója lett. Szerintem Laci bá' lesz a Nemzet következő sportolója.

asebes 2016.04.08. 07:20:05

@Közbiztonság Szilárd: Hát igen. És az még gyanúsabb, ha 1961-ben valakit a büntetése felénél szabadon engednek, és folytathatja a pályafutását.

Írók, értelmiségiek mentek szabadulásuk után segédmunkásnak. Figyelem: 1961, még az ENSZ napirendjén a magyar kérdés. Még nincs "amnesztia". Még "aki nincs velünk, az ellenünk" a jelszó...

Szóval, hogyan is szabadulhatott ez az ember egy olyan rendszerbenm amely egyébként a köztörvényesekkel sem bánt kesztyűs kézzel?

Éhes ló 2016.04.08. 07:55:38

Nem kell maszatolni, az őt kaserolók jelentős része tudott arról, mit tettek és miért kerültek börtönbe.
A nyomorunk ott rejlik, hogy ennek ellenére ilyen pályát futhatott be, ennyi plecsnivel dekorálták ki.
Ha holokausztot tagadó antiszemita, cigányellenes rasszista lett volna már rég eltakarították volna még a kuakpucoló munkahelyéröl is.
De egy gojt megerőszakolni, átverni, megölni, hamis esküt tenni egy zsidónak az nem bűncselekmény, még csak nem egy apró botlás, hanem normál zsidó biznisz, még a saját hagyományaik szerint is.
Ez a magyarázata a fényes karrirernek és az uszodákat ellepő fertőnek, mert nem csak ez a szar alak matatott ott nadrágokban, bugyikban, hanem sok sok társával kéz a kézben tették ezt, akik közül nem kevés bukott meg az évtizedek során és nem kevesen lapítanak még a háttérben.

hacsaturján 2016.04.08. 09:01:36

@Veridicus76:

ha ettül egy uszó elfelejt úszni, akkor meg is érdemli.

hacsaturján 2016.04.08. 09:08:46

@Éhes ló:

a priznicet próbáta mán?

Pelso.. 2016.04.08. 09:52:41

@Bell & Sebastian: Van benne valami. Viszont, ne feledjük, a sport diplomácia mögött mindig kemény üzlet található, alapként és mozgató rugóként egyaránt. Tekintsük úgy, hogy résztvevő elrontották néhányak komoly üzletmenetét, na ez az, ami megbocsájthatatlan.

@bbjnick: Gyanítottam, hogy mellébeszélsz, csupán azért tettem fel a kérdést.

I_Isti 2016.04.08. 10:03:35

@sztd: "
"Szepesi Nikolett – az idézet szerint – többször vált szexuális zaklatások áldozatává pályafutása során az uszodákban. Állítása alapján nemegyszer volt példa arra, hogy meztelenre kellett vetkőznie egy – meg nem nevezett – sportági szakember utasítására, olykor annak egyik kollégája előtt. És tűrnie kellett azt is, hogy a férfi bárhol megérintse, csókolgassa. Ráadásul azt állítja: nem ő volt az egyetlen lány, aki a férfi „szexuális játékszerévé” vált."

Nem biztos, hogy ez Kiss volt.

De része volt annak a rendszernek, ami ezt lehetővé tette.

Jean Sol Partre 2016.04.08. 10:26:17

@bbjnick: a cigányságot felesleges idekeverni, börtönviselt embert nyugodtan lehet alkalmazni, de nem biztos, hogy bármilyen munkahelyen. Tudod, van, ahol erkölcsi bizonyítvány kell, van ahol C tipusú átvilágítás, az élet ilyen. Nemi erőszakolót, pedofilt nem alkalmazok kislányok, gyerekek mellé, kleptomániást banki biztonsági őrnek és ilyenek.

Jean Sol Partre 2016.04.08. 10:29:53

@bbjnick: hogy homoszexuális-e az nem érdekel, mert nem fertőző és nem veszélyes, ha AIDS-es az határeset (mert fertőzhet).
A nemi erőszak az az, ráadásul pont a célcsoport veszélyeztetett, ez azért elég nagy különbség.

gyalog.galopp 2016.04.08. 10:37:19

Sokan hiszik, hogy tudják, ismerik az erőszak fogalmát, pedig dehogy ismerik. Mint minden fogalom ez is képlékeny, nem egzakt, megítélése nagy mértékben függ a szenvedő féltől is, ezért lehet most elővenni az 55 évvel ezelőtti ügyet.
Az iratokból már ki nem deríti senki az igazságot, de a " csoportos nemi erőszak " említésétől is kifordul minden jó érzésű ember gyomra, ettől legfeljebb a pedofília vádja hatékonyabb, agár igaz, akár nem.

Kiss Lászlón olyan fogást találtak, ami védhetetlen, mert nem számít, mi volt az igazság.
A vizes VB óriási pénzmozgással jár , mindenki célkeresztbe kerülhet, aki közvetve, vagy közvetlen befolyással lehet erre a mozgásra.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.04.08. 11:47:05

@Közbiztonság Szilárd: Talán csekkold le a Btk-t, nincs ez egészen így.

Azt pedig remélhetőleg nem gondoltad komolyan, hogy a jogerős, marasztaló ítélettel lezárt büntetőügyek sértettjeinek 5-10 évenkénti kötelezettségük volna újból megvádolni az elkövetőt és újból rábizonyítani a tettét, vagy különben az visszamenőleg ártatlanná válik :-D

Nem igazán fogadod el a jogerő intézményét, nekem úgy tűnik.

annamanna 2016.04.08. 12:42:40

@Counter: Az ügyet eredetileg megszellőztető cikk szerint: "A börtönből szabadulva Kiss László feltűnően gyors karriert futott be (...) A jelek szerint Kiss esetében a rovott előélet - „valamiért” - nem bizonyult hátránynak… (A Privatkopo.hu megjegyzése: a hatvanas évek kemény kádári diktatúrájában „tiszta erkölcsi bizonyítvány” nélkül gyakorlatilag csupán segédmunkási állás betöltésére nyílt lehetősége az embereknek, tehát nem lehet teljességgel kizárni, hogy Kiss László valamilyen „együttműködést” vállalhatott az elnyomó rendszerrel.)"
privatkopo.hu/WebArticleShow.aspx?MN=Hirmix&AGM=EroszakosBuncselekmenyek&AN=kisslaszloeroszak&LN=Hungarian

És: "Kiss László közleményt adott ki, amelyben azt állítja, hogy az „1962-es bírósági ítéletben foglalt cselekményt soha, semmilyen körülmények között nem követte el”. Kiss leszögezte: „idő előtti szabadulásomat nem bármiféle beszervezésnek, hanem az 1963-as amnesztiarendeletnek köszönhettem, mely igaztalan büntetésemet enyhítette”."

"Ezzel szemben a valóság:

„FOGALOMTÁR
1963 részleges amnesztia
Az 1956-os forradalom és szabadságharc bebörtönzöttjeinek amnesztiája, ami azért jöhetett létre, mert az USA javaslatára az ENSZ levette „a magyar kérdést” a napirendjéről. Azonban az amnesztia csak részleges volt, elsősorban a politikai elítéltekre vonatkozott, a köztörvényes bűncselekmények elkövetőire nem. Ám a megtorlás során mindenkire próbáltak valamilyen köztörvényes bűncselekményt is ráfogni, őket így nem érintette."

Tehát Kissre - állításával ellentétben - a Kádár János által kihirdetett amnesztia nem vonatkozhatott, hiszen köztörvényes bűncselekmény miatt ítélték el."
privatkopo.hu/WebArticleShow.aspx?AGM=EroszakosBuncselekmenyek&AN=kisskozlemeny&MN=Hirmix&LN=Hungarian

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.04.08. 12:46:41

@annamanna: Hazudozik ezerrel. Hol megbűnhődte már, hol el se követte, hol nem is úgy volt, hol amnesztiával szabadult, hol kegyelmet kapott az ingatag bizonyítottság miatt.

Egy szavát se lehet hinni.

I_Isti 2016.04.08. 12:54:36

@gyalog.galopp: Ha nem volt erőszak, akkor is nagyon gáz harmadikként beleszállni egy nőbe. Az állatok lehet, hogy csinálnak ilyet, de egy igazi ember nem.

Közbiztonság Szilárd 2016.04.08. 12:58:32

@asebes:
Egy másodpercig se zavarjon, hogy 1963-ban engedték ki, amikor az amnesztia volt.

Közbiztonság Szilárd 2016.04.08. 13:01:04

@Éhes ló:
Az állítólag megerőszakolt nő is zsidó volt.

Bár vannak olyan híresztelések is, hogy az erőszakolási perre azért volt szükség, mert a csaj teherbe esett a pasijától (azaz nem a 3 vádlott valamelyikétől), és akkoriban abortuszt csak igen súlyos esetekben engedélyeztek, az egyik ilyen az volt, ha a terhesség erőszak következménye.

Ez aztán meg is magyarázná, hogy miért engedték ki őket ilyen hamar, és miért nem tört kerékbe egyikük karrierje sem.

Közbiztonság Szilárd 2016.04.08. 13:02:36

@Counter:
De, egészen így van.
Gondolod, hogy ha valakit egyszer megbüntettek jogerősen kiflilopásért, és után 50 évig semmit nem követ el, akkor is büntetett előéletű marad?
Hát nem.

Ne A nyomorultakból indulj ki, Jean Valjean óta eltelt vagy 200 év.

Közbiztonság Szilárd 2016.04.08. 13:06:09

@annamanna:
"Tehát Kissre - állításával ellentétben - a Kádár János által kihirdetett amnesztia nem vonatkozhatott, hiszen köztörvényes bűncselekmény miatt ítélték el."

Ez mondjuk nem igaz, de ne is zavarjanak a tények.

Közbiztonság Szilárd 2016.04.08. 13:06:58

@I_Isti:
Vannak egyébként swinger klubok is, ahol még háromnál többen is beszállnak.
Ja, és teljesen legális.

Robinzon Kurzor 2016.04.08. 13:13:55

@Közbiztonság Szilárd:
"Miért pont fiatal nők közé nem?
Nem gyereket erőszakolt (ha erőszakolt)"

Nem gyerekeket, hanem fiatal nőt.
Talán pont ezért nem írtam gyerekeket, hanem fiatal nőket, hogy nem kell közéjük engedni edzőnek.

Robinzon Kurzor 2016.04.08. 13:18:48

@Közbiztonság Szilárd: "Az egyébként fel sem merült senkiben, hogy esetleg Kiss László igazat mond, és meghurcolták egyszer valamiért 55 éve, amit nem követett el, és most meghurcolják érte még egyszer?"

Bennem felmerült.
Két dolog is ellene szól, már azon túl, hogy annak rendje és módja szerint elítélték.

Ha a belügyes apuka sztori igaz lenne, akkor ilyen ellenszélben szabadulás után hogy folytathatta ott, ahol a börtön előtt abbahagyta?

És miért nem keresett soha elégtételt magának? Ha máskor nem, akkor 1990 után? Ha annyira nyilvánvaló, hogy ártatlan, akkor miért nem lehetett ezzel kiállni a nyilvánosság elé? Akár edzői karrierje csúcsán, akár szövetségi kapitányi kinevezésekor.
Vagy csak úgy, sportból?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.04.08. 13:21:10

@Közbiztonság Szilárd:
Btk. 97. § (2) [...] A visszaesés és az ahhoz fűződő, e törvényben meghatározott hátrányos jogkövetkezmények a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 178/A. § (2) bekezdése szerint, az újabb bűncselekmény elkövetéséhez legközelebbi időpontban a bűnügyi nyilvántartásból beszerzett adatok alapján akkor is megállapítandók, ha utóbb ezek az adatok törlésre kerültek.

98. § (3) Újabb bűncselekmény elkövetése esetén a mentesítés nem terjed ki azokra a büntetőjogi jogkövetkezményekre, amelyeket e törvény a korábbi elítéléshez fűz.

Jean Sol Partre 2016.04.08. 13:28:22

@Közbiztonság Szilárd: kurvajó, akkor vidd hozzá a lányodat úszni, bazdmeg.

2016.04.08. 13:37:11

@Counter: Kiss László nem visszaeső és nem bűnismétlő, úgyhogy ezeket hiába idézed. Inkább a 98. § (2)-t kéne, mert Kiss-re ez vonatkozik:

"A mentesített személy büntetlen előéletűnek tekintendő, és - törvény eltérő rendelkezése hiányában - nem tartozik számot adni olyan elítéltetésről, amelyre nézve mentesítésben részesült."

Amúgy ez a kérdés természetesen nem a (büntető) jogról szól és nem a mentesülésről, hanem arról, hogy mik az elvárásaink egy ilyen szintű sportvezetővel szemben. Ilyen múlttal ne legyen egy nemzeti válogatott szövetségi kapitánya. Sima mezei edző éppenséggel lehetne, mert az elmúlt 50 évben bizonyította, hogy nem árt senkinek, de egy nemzet képviselője, egy válogatott vezetője ne
legyen.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.04.08. 13:42:39

@sztd:

Szerinted. Ha megkérdezel tíz embert, minimum tizenkétféle választ fogsz kapni (mert mindig vannak bizonytalanok, ill., akik könnyen meggyőzhetők) arra, mit mond az erkölcsi érzéke az adott kérdésben. Melyiküknek van igaza?

A kérdés nem az, hogy melyikünk erkölcsi érzéke mit mond egy adott kérdésben, hanem az, hogy hogyan kezelhető méltányosan egy ilyen szituáció.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.04.08. 13:47:13

@Pelso..:

Én is gyanítottam, hogy "kár beléd" a minőségi válasz. Ígérem, legközelebb nem fogok utánakeresni, hogy érdemi választ próbáljak számodra prezentálni, hanem (hozzád hasonlóan) visszaböfögök valamit vagy válasz nélkül hagylak.

Jean Sol Partre 2016.04.08. 13:56:45

@bbjnick: mit értesz méltányos kezelés alatt?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.04.08. 14:04:20

@Jean Sol Partre: @Robinzon Kurzor:

A homoszexualitás, az AIDS-betegség ugyanúgy személyes adat, mint a büntetett előélet.

"A ma hatályos Büntetőtörvénykönyv X. fejezete foglalkozik az ítéletekhez kötődő hátrányos jogkövetkezményekkel, illetve a mentesítéssel. (...) ...akit egy évet meghaladó, de öt évnél nem hosszabb tartamú szabadságvesztésre ítéltek, azoknál a büntetés kitöltését követő öt év elteltével mentesülhetnek. (...) A törvény úgy fogalmaz, hogy „a mentesített személy büntetlen előéletűnek tekintendő, és - törvény eltérő rendelkezése hiányában - nem tartozik számot adni olyan elítéltetésről, amelyre nézve mentesítésben részesült."

Azaz, ha én együtt dolgozom valakivel vagy alkalmazok valakit, aki büntetett előéletű, de a jogkövetkezmények alól már mentesült és értesülök börtönviseltségéről, majd erre hivatkozva elküldöm vagy infómat kikotyogom, nyilvánosságra hozom, akkor megsértem az ő személyiségi jogát.

Az pedig, hogy a homoszexualitás vagy az AIDS-betegség morális kategória (vagy az is)-e, az személyes megítélés kérdése.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.04.08. 14:32:21

@Jean Sol Partre:

méltányos mn vál 1. (Mások) helyzetét, igényeit tekintetbe vevő, érdemét, jogait méltányoló. Méltányos elintézés. 2. Vmely értékhez v. teljesítményhez szabott. Méltányos ár, bér.

méltányos ts ige vál| Érdeme v. értéke szerint elismer vmit. Méltányolom a szorgalmát.| Méltányol vkit.: méltányolja vkinek az érdemét, értékét.| Méltányosnak tart. Méltányolja a kérdést. [<--- méltán]

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.04.08. 14:33:22

@bbjnick:

méltányos ts ige vál| = méltányol ts ige vál|

Jean Sol Partre 2016.04.08. 14:34:55

@bbjnick: nyilván nem ismertem a szót, köszi.
A konkrét helyzetre kérdezem, mit gondolnál méltányosnak? Vagy SP esetében mit gondoltál volna annak?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.04.08. 14:40:48

@grundigg: "ha valakit egyszer elkapnak kiflilopásért, ne legyen rajta a bélyeg örök életére."

Ezt vitattam.

Látom, egy szót sem sikerült megértened sem a szabályozásból, sem a vita tárgyából.

Bizony örökre megmarad a bélyeg akkor is, ha erkölcsit kap. A büntetlen előéletűvé válás nem abszolútum, a korábbi elítélés ténye soha nem kerül ki véglegesen a személy életéből.

Kissnek 55 éve volt arra, hogy választása szerint megbűnhődhessen a tettéért; addig-addig halogatta, hogy így tért vissza az általa eldobott bumeráng. Megesik. Tanulságos.

2016.04.08. 15:32:49

@Counter:

Először is talán el kellene döntened, hogy miről beszélsz: jogról, erkölcsről vagy valami másról. Ha ez sikerült, és mondjuk jogról akarsz beszélni, akkor próbálj releváns jogi előírásokat keresni. A bűnismétlőkre és visszaesőkre vonatkozó szabályok nem ilyenek azon egyszerű oknál fogva, hogy Kiss nem bűnismétlő és nem visszaeső. Kissre az vonatkozik, amit a kedvedért idéztem és most idézem újból: "A mentesített személy büntetlen előéletűnek tekintendő, és - törvény eltérő rendelkezése hiányában - nem tartozik számot adni olyan elítéltetésről, amelyre nézve mentesítésben részesült."

Tehát a jog szerint Kiss büntetlen előéletűnek tekintendő és nem tartozik számot adni az elítéléséről. Ha tehát a jogból indulunk ki, akkor bizony nem maradt semmiféle bélyeg Kissen.

Persze mondhatod, hogy téged nem érdekel a jog (ahogyan fentebb leírtam, ez nem egy jogi kérdés), mert erkölcsileg "örökre rajta marad a bélyeg" (amúgy szerinted, amikor azt írtam, hogy ilyen múlttal ne legyen szövetségi kapitány, akkor nem ugyanezt mondtam?), csak az erkölcsöt ne a Btk. egy minden szempontból irreleváns (még egyszer és utoljára: bűnismétlőkre és visszaesőkre vonatkozó) előírásából próbáld levezetni.

gyalog.galopp 2016.04.08. 15:45:43

Akik itten most egy 55 évvel ezelőtti ügyben, tökmindegy milyen alapon ítéletet mondanak, gondoljanak arra, hogy több ezer éves jogi , erkölcsi, vallási dogmákat döntögetnek.
Amennyiben a véleményüket komolyan gondolják, akkor az un erkölcsös nyugati világ kb 1/3-a utcaseprő, kukabúvár, alkalmi segédmunkás lehetne, a politikusok 4/5-e takarítani se járhatna be a jelenlegi munkahelyére.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.04.08. 16:38:01

@Jean Sol Partre:

Hogy én mit gondolok konkrét esetekben méltányosnak, ilyen helyzetekben mellékes. Általánosságban pedig az volna a méltányos, ha volna "közmegegyezés" az efféle helyzetek kezeléséről és mindenki ahhoz tartaná magát.

"Az eset jogi megítélésének összetettségére, illetve a bűncselekmény áldozatának jogai, valamint más érintettek személyes adatainak védelmére tekintettel felhívom a sajtótermékek szerkesztőségeit és kiadóit, valamint mindazokat, akik az üggyel összefüggésben bármilyen dokumentummal vagy információval rendelkeznek, hogy az eljárás lezárultáig újabb részletek nyilvánosságra hozatalától tartózkodjanak."

mandiner.hu/cikk/20160408_peterfalvi_attila_a_sajto_egyelore_ne_kozoljon_ujabb_reszleteket_kiss_laszlo_ugyeben

A média rákapatta a csőcseléket a (jelenleg még csak virtuális) lincselésre. Eredetileg politikai célokat szolgált az alemberi tömegek hergelése, de ma már szerintem rég túl vagyunk ezen. Senki sincs biztonságban, bármikor, bárkit bedarálhat a média, hogy aztán a cafatait koloncként odadobja a csőcseléknek, hogy azok vonszolhassák, téphessék, marakodhassanak rajta. Ha ez így megy tovább, rövidesen meglesznek az első valós áldozatok is; a tömeg embereket fog lincselni az utcán vagy megostromolja a házaikat és ott végez velük stb.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.04.08. 16:39:47

@Counter:

Szerintem maga csak szimplán lincselni akar, csak nem elég egyenes, hogy ezt kimondja.

Tehéntőgy 2016.04.08. 17:05:52

@gyalog.galopp: Azért szélsőségesek a reakciók, mert nagyon sok minden torlódott fel rövid idő alatt. Nem csak Kiss 55 évvel ezelőtti ügye borzolja a kedélyeket, hanem a mostani viselkedése is. Először arról beszélt, megbűnhődött, aztán utalgatott mindenféle nem rendben lévő dologra az ítélet kapcsán, aztán most már hirtelen valamiféle politikai koncepciós per áldozatának tekinti magát. Gyárfás szavaiból kiindulva korábban négyszemközt épp csak le nem kurvázta utólag az áldozatot. Oké, hogy eléggé kétségbe lehet most esve, de mindez nem igazán segíti a tárgyilagos megítélését. Közben pro és kontra a legvadabb pletykák terjednek. El kellett volna mondania, szerinte mi történt, és lehetőleg őszintén.

És valóban, a büntetését letöltő bűnös ne legyen kukabúvár, integrálódjon a társadalomba, de biztos pont versenyúszóként- edzőként tegye ezt valaki, miután uszodában követett el ilyesmit? E között és a teljes páriasors között azért vannak fokozatok.

Emellett a b. nagyközönség most egyik kedvenc önbecsapó hazugságának, a magyar élsport nagyszerű, idolokkal teli világáról szóló ostoba maszlagnak újabb büdös szeletkéjével is szembesül, márpedig az ilyet kevesen bocsátják meg.

2016.04.08. 17:27:29

@bbjnick:

>>Eredetileg politikai célokat szolgált az alemberi tömegek hergelése, ...

egyetértek, alemberek, ilyeneket posztolnak:

>>...a lakosságra és a működőképességre veszélyt jelentő hordák.<<

Közbiztonság Szilárd 2016.04.08. 17:53:00

@Counter:
Tök másról beszélünk. Nem lényeg.

@Robinzon Kurzor:
Az "annak rendje és módja szerint elítélik" 1961-ben azért kicsit más volt. Akit el akartak, azt elítélték. Simán lecsukták volna betonstabil bizonyítékokkal alátámasztva Jézust is szexuális bűnözőként, ha az az ukáz.
Gondolom, utána meg azért folytathatta, mert sportolóként szükség volt rá.
Esetleg az is lehet, hogy bevállaltak egy ilyet, hogy a csaj elmehessen abortuszra, ők meg Nagyfán (ami azért inkább munkaterápia, mint börtön) letöltöttek némi időt, talán még edzeni is kijárhattak.
1963-ban meg törölték a priuszukat is a szabaduláskor.

Ha szexuális bűnöző lenne, akkor 1970 óta, amióta lányokat edz, csak kiderült volna néhány eset, hogy kit hogy dugott meg vagy kényszerített ilyesmire.
De egy ilyen sem derült ki. Ha jól tudom, a felesége az egyik tanítványa lett aztán.

@Jean Sol Partre:
Nincs lányom, de simán vinném, ahogy Egerszegi meg Kovács Ági is nála edzett, és nem nagyon borogatják a bilit, hogy hát őket molesztálta volna Kiss.

És 45 év alatt csak kiderült volna, ha van ilyen, de még Botránykönyv Niki sem írt róla semmit.

Tényleg keselyűk vagytok.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.04.08. 18:13:25

Meglehet, a "dolgok" ennyire egyszerűek; némi pozícióharc, szakmai irigység, effélék?

"Meg­van, ki sú­gott Kiss Lász­ló­ról

(...)

Gyárfás Tamás régi ellenfele, égi nagy ellenfele robbanthatta ki Kiss ügyét a magyar sajtóban. Mint ismert, az úszók szövetségi kapitányáról a Privát Kopó magazin írta meg az "uszodai berkekben" ismert történetet,hogy a szakember 1961-ben csoportos nemi erőszak miatt börtönbüntetést kapott.

(...)

De vajon ki "súghatott" az újságíróknak? Minden jel arra utal, hogy az úszóelnök Gyárfás Tamás rendszerét évek óta kritizáló, tavaly az elnökségre is pályázó Hornyák Viktor volt a "felbujtó".

"Néhány éve, némi ital elfogyasztása után mesélte a történetet egy, a kapitányhoz közel álló edző. Ez nem személyes ügy, de az ilyen emberektől meg kell tisztítani az uszodát" - nyilatkozta a Borsnak a szakember, aki szerint a 75 éves Kissnek nincs helye a magyar sportban.

"Csak az lep meg, hogy eddig mélyen hallgattak róla. Mellesleg már másfél évvel ezelőtt a Facebook-oldalamon írtam a történetről, s azóta is megpróbálom felmelegíteni. Talán most ért el arra a pontra a magyar társadalom, hogy szóba lehet hozni a régi ügyeket."

(...)"

szupertanacsok.blog.hu/2016/04/07/meg_van_ki_su_gott_kiss_lasz_lo_rol

2016.04.08. 18:14:05

@bbjnick:

idéztem egy feheccelt alembertől.

hol itt a baj?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.04.08. 18:16:53

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!:

Próbálj rájönni magadtól! Miről szól az általad idézett szövegtöredék a maga kontextusában?

"A Magyarországon keresztüli népvándorlás egy nap alatt megállítható volna. Mindössze annyit kellene a kormányzatnak tennie, hogy komolyan veszi a feladatát és teljesíti azt. Nem szabadna terminológiai és ideológiai vitákba bonyolódnia, hanem akként kellene viszonyulnia az idegenekhez, ahogyan azok viselkednek. Közrendvédelmi szempontból indifferens, hogy az ország területére illegálisan belépő, ismeretlen (és beazonosíthatatlan) azonosságú és szándékú, a magyarországi törvényeket és szokásokat semmibe vevő (törvényfelettiként és törvényenkívüliként mozgó, cselekvő) csoportokat és azok tagjait minek nevezzük, ezek a csoportok, hazánk rendjének és békéjének fenntartása szempontjából, a lakosságra és a működőképességre veszélyt jelentő hordák. Ekként kellene eljárni velük. Természetesen, ha az idegenek változtatnának magatartásukon, nekünk is felül kellene bírálnunk velük kapcsolatos viszonyunkat, de addig..."

bbjnick.blog.hu/2015/09/08/a_magyarorszagon_keresztuli_nepvandorlas_egy_nap_alatt_megallithato_volna_110

Tehéntőgy 2016.04.08. 18:29:00

@bbjnick: Ebben semmi pláne nincs, naná, hogy Kiss valamilyen rosszakarója borított, ez nem kérdés. Ez a fickó már régebben is többször aposztrofálta nemi erőszaktevőnek Kisst a Facebookon (még a Hosszú Katinka-viták idején láttam az oldalát, és emlékszem, meg is állapítottam magamban, hogy ilyen szemétségeket azért nem kéne légből kapottan állítani - hát nem volt légből kapott).

Tehéntőgy 2016.04.08. 18:32:21

@Közbiztonság Szilárd:

"Gondolom, utána meg azért folytathatta, mert sportolóként szükség volt rá." Épp ez a probléma.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.04.08. 18:56:56

@Tehéntőgy:

Az egy nagyon síkos talaj, amire maga tévedt! Ha most attól el is tekintünk, hogy szinte semmit nem tudunk a konkrét ügyről (amit tudunk, az innét nem ítélhető meg egyértelműen), egy 1962-es ügyről van szó, a maga korába beágyazott politikai viszonyokkal, társadalmi működéssel. Ahhoz nagyon hülyének vagy nagyon erkölcstelennek kell lennie valakinek, hogy azt gondolja, az ő tudása, erkölcse, értékítélete stb. olyan abszolút érvényű, hogy azzal ítéleteket alkothat a múltra, a jelenre és a jövőre vonatkozóan egyaránt. Ezt a '62-es ügyet csak az tudná viszonylag tárgyilagosan megítélni, aki hosszasan vizsgálódna a kor és az érintett személyek viszonyai között --- és az is csak megközelítőleg.

Erkölcsi állásfoglalást 50-100-akárhány évvel ezelőtti dolgokról képtelenség hozni. Erkölcsi állásfoglalást csak a jelenben lehet hozni, ami így csak a jelenre tud érvényes lenni.

gyalog.galopp 2016.04.08. 19:34:48

@Tehéntőgy:
Mostanság semmi nem olyan dolog nem torlódott fel, ami ezt a hisztit indokolná. A versenysport zárt belső világában zárt belső információk terjednek. Ezek az információk kölcsönös érdekek alapján belsők és zártak , aki ebbe belekerül ,el kell döntenie, hogy elfogadja, vagy kilép belőle. Pont.
Aki azt állítja, hogy a versenysport egy szűzies tiszta világ, az vagy nagyon hülye, vagy hazudik.

De hagyjuk a sportot, itt egy alapvető több ezer éves , bibliai és nem utolsó sorban büntetőjogi alapelv megdöntéséről van szó, mégpedig a megbocsájtásról, ha úgy tetszik a megtért bárányról.

Mindemellett, az 55 évvel előtti csoportos nemi erőszaktól is gyomorforgatóbbak azok a vélemények , miszerint úszóedző lehetne, de szövetségi kapitány nem. Magyarán a bivalybasznádi lányokat partba vághatná , de azémá nemá....

Ha valami Kiss László mellett szól az egyrészt a zavartsága, másrészt a szabadulása és az azt követő pályafutása. Ezt ma vádalkunak neveznék.
Ha az én lányomat csoportosan megerőszakolnák, aztán az elkövetők jóval idő előtt szabadulnak és karriert építenek, hát proli létemre sem hagynám annyiban, nemhogy főrendőrként.

Visszatérve a megbocsájtás intézményére. Milyen esélye van a büntetett előéletűek utógondozásának, ha egy 55 éves eredményes, makulátlan pályafutás sem érdemel bűnbocsánatot?
Föl tetszenek mérni, hogy hány elszánt bűnözőt szabadítanak így a társadalomra?

asebes 2016.04.08. 19:36:53

@Közbiztonság Szilárd:
A Kádári amnesztia a POLITIKAI ekítéltekre vonatkozott. Még a valójában politikai/56-os elítéltek között is akadtak olyanok, akiket "látszólag" köztörvényes bűncselekményért ítéltek el.

Az általam igazán nem kedvelt Wittner Mária se szanadult.

A nemi erőszakra, erőszakos köztörvényes bűncselekményekre nem vonatkozott az amnesztia - ami köztudodottan egy politikai alku volt, hogy a "magyar ügy" lekerüljön az ENSZ napirendjéről.

Nem hinném, hogy a "szabad világ" a Kiss László féle erőszakos bűncselekmények miatt elítéltek érdekében lépett volna fel.

Még valami. Szabadulása után rögvest az országos bajnokságon indulhatott - tehát vagy nem tiltották el a versenyzéstől (ami ilyen esetben furcsa), vagy ezt is megváltoztatták, ami más okból furcsa. És bronzérmes lett, ami - hmmm - nem okvetlenül egy diktatúra börtönéből frissen szabadult rab fizikai és egészségügyi állapotára jellemző.

Édesapám - politikai okokból - eleget ült Kádár börtöneiben, nagybátyám és nagyapám Rákosiéban - szóval e téren vannak tapasztalataink.

Nagyfa a hatvanas években "Szigorított Büntetés-végrehajtási Munkahely" volt, nem börtön...

asebes 2016.04.08. 19:46:41

@bbjnick:
"Erkölcsi állásfoglalást 50-100-akárhány évvel ezelőtti dolgokról képtelenség hozni. Erkölcsi állásfoglalást csak a jelenben lehet hozni, ami így csak a jelenre tud érvényes lenni. "

Bizonyos esetekben még igaz is lehet. A csoportos nemi erőszak - békeidőben - az azért 55 év távlatából megítélhető. Ez nem középkorban volt, hanem pl. az én életemben.

Bell & Sebastian 2016.04.08. 19:55:10

@asebes: Ebből az ügyből pontosan annyit látsz, mint amennyit a sajtó -manipulációs célzattal- eléd tálal.

Ha tartottad a gyertyát az esetnél, még akkor sem tudsz ítélkezni a mában - maradjunk ennyiben. Mert 55 évnyi utóéletről fogalmad sincsen és soha nem is lesz.

pitcairn2 2016.04.08. 19:58:11

@Közbiztonság Szilárd:

" nem nagyon borogatják a bilit, hogy hát őket molesztálta volna Kiss."

előrebocsátom

lövésem nincs a Kiss ügyről

azzal azonban vitába szállnék, hogy __gyomorfogatóan botrányos__ történeteket ne lehetne hosszú időn keresztül eltusolni

pl. ihol lenne egy BBC klasszikus:)

450 gyereket molesztált Jimmy Savile
www.origo.hu/nagyvilag/20130111-450-gyereket-molesztalt-jimmy-savile.html

Közbiztonság Szilárd 2016.04.08. 20:55:51

@Tehéntőgy:
Ez miért is probléma?
A büntetését letöltötte.
A te szemléleted szerint ha valaki ellop egy kiflit, akkor is örök életére kiírta magát a társadalomból, és ne kaphasson munkát?
Még szerencse, hogy a jogalkotó nem ennyire barom volt.

@asebes:
Nem csak a politikaiakra vonatkozott, és a politikaiak közül is az életfogytosokra (Göncz, Mécs stb.) és egyéb súlyosabb ítéletet kapottakra nem.

Másrészt olvastam valahol olyat is a neten (és talán le is írtam fentebb), hogy valójában a csajt felcsinálta a pasija, és akkoriban abortuszt elég nehéz volt elintézni, de ha nemi erőszak következménye volt a terhesség, akkor mégis engedélyezték, Kissék meg egy ilyen alkuba mehettek bele, hogy milyen stiklit úsztak meg így, az más kérdés (lehet, hogy pl. aranycsempészést, amit akkor egyébként minden sportoló csinált, mivel ők járhattak ki nyugatra, más annyira nem).

gyalog.galopp 2016.04.08. 21:20:27

@pitcairn2:
Na, azért a kettő nem ugyanaz. A Kiss ügy a jelen állapotában egy 55 évvel ezelőtti egyszeri történet.

2016.04.08. 21:30:46

@gyalog.galopp: "Mindemellett, az 55 évvel előtti csoportos nemi erőszaktól is gyomorforgatóbbak azok a vélemények , miszerint úszóedző lehetne, de szövetségi kapitány nem. Magyarán a bivalybasznádi lányokat partba vághatná , de azémá nemá...."

Ugyan nem nekem címezted a kommented, de én fogalmaztam meg ilyen véleményt, ezért engedd meg, hogy röviden reagáljak.

Aki alapszinten beszél magyarul, az értette, hogy azt írtam, Kiss az elmúlt 50 évben a munkájával bizonyította, hogy nem árt senkinek, nem bánt senkit, főleg nem a tanítványait, ezért nem kell attól tartani, hogy "partiba vágja" a bivalybasznádi lányokat vagy akár a budai fiúkat. Az igényes és ízléses megfogalmazásodhoz egyébként ezúton is gratulálok.

A bivalybasznádi lányok "partiba vágása" tehát a te sötét agyad és még sötétebb fantáziád terméke.

Ahhoz külön gratulálok, hogy egy véleményt (amit felfognod sem sikerült) gyomorforgatóbbnak tartasz egy csoportos nemi erőszaknál. Ez olyan magas erkölcsiségről tanúskodik, ami predesztinál arra, hogy erkölcsről és megbocsátásról prédikálj. A problémád persze könnyen megoldható: ha jobban forog a gyomrod egy véleménytől, mint egy csoportos nemi erőszaktól, akkor kommentek olvasása helyett próbálj meg inkább csoportos nemi erőszak áldozatává válni. Az majd nem lesz olyan gyomorforgató.

És hogy miért nem lehet szövetségi kapitány? Azért mert a szövetségi kapitány az ország úszósportjának egyik első embere, aki egy nemzetet képvisel pl. az olimpián, és akinek egyebek mellett az a feladata, hogy az úszósportunk elismertségét, megbecsülését növelje itthon és külföldön. Akinek meg ilyen múltja van, az sajnos nem alkalmas erre.

Közbiztonság Szilárd 2016.04.08. 22:52:14

@pitcairn2:
Tuti?
Csak mert én semmi olyat nem írtam, mint amire te válaszoltál.

Közbiztonság Szilárd 2016.04.08. 22:54:56

@grundigg:
Pedig teljes mértékben igaza van.

Ami meg az erkölcsiséget illeti, te papolsz arról, hogy mit tehetne meg, mit pedig nem.

Szóval te mennyire is állsz magas erkölcsi alapokon, hogy ilyeneket megszabj bárkinek, hogy ki mire alkalmas?

Hogy is van az az első kő rávetésével?

asebes 2016.04.08. 23:03:37

@Közbiztonság Szilárd: Ha így van/lenne, akkor miért akarták 100 Ft-tal elkenni?

És hát azért szerintem piszok nagy ügy kell ahhoz, hogy az ember egy "csoportos nemi erőszakot" bevállaljon ártatlanul... Nem aranycsempészés...

Ez olyan, mintha a pali elmegy kocsmázni a haverjaival, kimarad fél éjszaka, majd azzal a magyarázattal áll elő otthon, hogy kuplerájban volt, ráadásul 3 nővel...

Nem, ez így nem jön össze. Ezek nem hülye kommunisták voltak, mint Rajk és társai, akik a "párt" érdekében halálra ítéltetik magukat...

asebes 2016.04.08. 23:17:30

@Bell & Sebastian: Miért, te ott voltál?
Vagy azt se hiszed el, hogy volt egy Soós nevű rendőrgyilkos, akit kivégeztek, de az se úgy volt ám?

Vagy Hitler se létezett, mert én még nem éltem akkor? Ugyan már...

Akivel a rendszer b@szott ki, az 1990 után előállhatott a farbával, kérhetett perújrafelvételt, rengeteg embert rehabilitáltak utólag. Akkor miért nem jutott ez Kis eszébe?

De olyat már hallottam, nem is egyet, amikor fejesek, sportolók, színészek bűnügyeit elkenték valamilyen "magasabb" cél érdekében - épp ahogy most egyesek szerecsenmosdatják ezt a vén szatírt.

Joga lenne elmondani, mi volt szerinte! De hallgat, kussol, illetve elküld a picsába.

Miközben csak a MOB-tól havi 1 millát kapott (nem az úszószövetségtől, ahol alkalmazásban volt).

Nem, én ezt nem eszem meg.

Ez egy Schmitt Pál ügy, csak kicsit nagyobbat szól.

Húzzon a francba a vén szatír, húzza meg magát, annyit hazudozott már, hogy egy szavát se hinni.

Tehéntőgy 2016.04.08. 23:38:50

@Bell & Sebastian: Semmi nem akadályozza Kiss Lászlót, hogy előtálalja a saját változatát, és akkor nem csak azt lehetne látni, amit a csúnya gonosz sajtó manipulál. Nem állt elő semmi kézzelfoghatóval.

@gyalog.galopp: Persze, az élsport olyan, amilyen, a magyar is. Indokolni meg annyi indokolja most az ügyet, hogy akik ki akarták robbantani, most robbantották ki.
Ugyanakkor lehet, hogy ez olcsó moralizálás a részemről, de a tékozló fiú történetéből egy fontos elem most nagyon hiányzik. Pontosan: a megbánásé. Nem feltétlenül valamiféle nyilvános enfejre való hamuszórásra gondolok, hanem minimális alázatról, komoly szavakra egy komolyan vehető embertől. Semmi ilyesmi nem volt, sőt. A fiú csak úgy megkapta a hízott tulkot, mert milyen tehetséges egy ember (valóban az), most is úgy érzi, hogy voltaképp járt neki az a tulok, és mélyen meg van sértődve, hogy bárki szóba meri hozni a múltat, és egyébként is a Heródes Antipás zsarnokságát kiszolgáló gonoszok állították be őt annak idején züllött gazfickónak. A barátai is mind meg vannak döbbenve, hogy ilyesmi szóba került, hiszen vagy nem is úgy volt, vagy ha mégis, akkor az a szamaritánus kurva volt a hibás.

Közbiztonság Szilárd 2016.04.08. 23:54:07

@asebes:
Ja, hogy a hamis vád hamis tanúvallomásának egy pontját vegyük mégis igaznak?
Miért pont ezt?

Nem is ítélték őket halálra, a csaj kikapartathatta magát, ők meg kaptak egy névleges ítéletet, nyaraltak egy jót Nagyfán, és ugyanúgy jártak edzeni, mint addig, ráadásul nem igazi börtönbe csukták őket, mint ami a csempészésért járt volna - akkor ezt sokkal komolyabban vették, mint most, ha volt otthon 1 (egy) dollárod, amit nem ajánlottál fel az államnak megvételre, hanem a lakásodban "rejtegetted", azért is simán börtön járt -, és akkor az annyi idő kiesés edzésből is. Ha edzettél valaha, gondolom, megvan, hogy visszafejlődni az adott szintre kb. annyi idő, mint amennyit kihagytál.
(És az akkori börtönök nem szállodák voltak, színes tévé, edzőterem meg a faszom tudja, mint a mostaniak.)

Sima vádalku.

Kiss valószínűleg sáros volt valamiben, de abban szinte biztos vagyok, hogy nem nemi erőszakban.

Közbiztonság Szilárd 2016.04.08. 23:57:49

@asebes:
Azért, mert piti ügynek tartotta, amit fölösleges bolygatni, ráadásul akkor már vagy 25 éve büntetlen előéletűnek számított, semmi hátránya nem volt belőle.
Te sem bolygatnád.

Röhej, hogy te, aki azzal jössz, hogy a te családod mekkorákat szopott abban a rendszerben, azt simán benyeled, hogy Kiss meg nyilván köztörvényes erőszakoló volt.

"Húzzon a francba a vén szatír, húzza meg magát, annyit hazudozott már, hogy egy szavát se hinni."

Nézd meg a szatír szó jelentését a szótárban, és ne beszélj ökörségeket.

Másrészt mit is hazudozott?
Soha nem vállalta el az erőszakot, sem akkor, sem azóta.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.04.09. 00:10:55

@Tehéntőgy:

Maga (erős eufemizmussal) nem őszinte:-)

Tehéntőgy 2016.04.09. 00:11:55

@Közbiztonság Szilárd:
Te komolyan elhiszed ezt?
Tegyük fel, hogy olyanok, akiknek hatalmuk van rá, belezsarolnak sportolókat egy csoportos nemi erőszak elvállalásába, és ezeknek az embereknek akkora hatalmuk van, hogy a pártállami hatóságoknál el tudják érni a nagyfai szolid ítéletet, és az elítéltek kedvezményes szabadulását is.
Szóval ezek a nagyhatalmú figurák közben épp csak arra nem lettek volna képesek, hogy enélkül az óriási hercehurca nélkül szimplán odahassanak az abortuszbizottságra, hogy XY esetén legyenek elnézőek? Nem hangzik túl életszerűen. Sőt, teljesen életszerűtlenül hangzik.

Tehéntőgy 2016.04.09. 00:13:21

@bbjnick: Na meséljen, miért nem :-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.04.09. 00:29:33

@asebes: @Bell & Sebastian:

Elővettem, amit otthonról hoztam, a nagyszüleimtől megörökölt erkölcsöket. Megkérdeztem magamtól, ők hogyan reagálnának egy ilyen "ügyre"? És rájöttem, hogy sehogyan. Ugyanis, ők még tudták, hogy nem az ő kompetenciájuk.

Ebben az ügyben ma csak Kiss Lászlónak és az Úszószövetségnek volt dolga. Az Úszószövetség bizalmat szavazott neki, Kiss pedig lemondott. Ennyi.

Ha most, nem kevés gondolkodás és mérlegelés után, hogy mi a véleményem az ügyről, azt válaszolnám: nem az én dolgom megítélni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.04.09. 00:30:51

@bbjnick:

és mérlegelés után, hogy mi a = és mérlegelés után, megkérdeznék, hogy mi a

asebes 2016.04.09. 02:09:46

@bbjnick:
1. DEMOKRÁCIÁBAN a köz ügyei mindenki ügyei. Más kérdés, hogy ebben az országban az embereknek fogalmuk sincs arról, miaz, hogy demokrácia.

2. Kiss László számtalan ÁLLAMI kitüntetés birtokosa. Az állam az állampolgárok (így Te és én) nevében tüntet ki. JOGOM van tudni, hogy méltatlanul tüntetik-e ki.

3. Csak a MOB-tól kapott havi 1 millió forintot. Közpénzből, mert a MOB állami finanszírozásból tartja fenn magát. Nem önfenntartó. Az meg, hogy kire-mire költik az adómat, az RÁM IS tartozik. DEMOKRÁCIÁBAN. A többiről ne is beszéljünk. Hogy kiket hoz rossz hírbe (a magyarokat)...

4. Az, ha valaki félrekefél, magánügy, feltéve, hogy nem közpénzből utazik a titkárnőjével párizsi hétvégére. De ha ezt teszi, akkor bizony már HENDE úr intim világa is KÖZÜGY. Ahogy Lázár úr rejtélyes hotel-ügyletei is.

5. Épp ez a gondolkodásmód - hogy SEMMI KÖZÖM HOZZÁ - teszi lehetővé, hogy olyan ország legyen a hazánkból, mint amivé vált. Hogy csupa hazug, becstelen politikus élősködik a nyakunkon immár 25 éve. Azelőtt is, persze, de ilyen pofátlanul, mértéktelenül még a kádáristák se loptak. Ha ALATTVALÓNAK tartod magad, akkor gondolkodj úgy, hogy nincs közöd hozzá. Ha ÁLLAMPOLGÁRNAK - akkor nagyon is van közöd. És tök mindegy, hogy egy fideszes lop vagy egy emeszpés, netán egy viszonylag független sportoló vagy üzletember: BENNÜNKET lop meg.

Köztünk a különbség az - ezek szerint - hogy Te ALATTVALÓ vagy, én meg ÁLLAMPOLGÁR.

És amíg Ti, ALATTVALÓK vagytok többen, itt soha nem lesz se DEMOKRÁCIA, se JOGÁLLAM.

Ptiszai 2016.04.09. 08:31:28

Felívelő karrierjéhez, a börtön letöltése után, csak annyi kellett hogy III/III besúgóvá beszervezte a párt Kisst!

Ptiszai 2016.04.09. 08:36:42

Stefka István újságíró, a Békemenet egyik szervezője, MEGVÉDTE Kisst.
Na persze...
Stefka István munkásőr bolsi volt.
Itt egy kép róla:
kuruc.info/galeriaN/hir/munkasor.jpg

Összezárnak a fideszes öreg bolsik.:)

pitcairn2 2016.04.09. 08:44:05

@asebes:

b verzió)

te nem vagy tisztában a demokrácia működésével:)

I. A demokrácia mítoszai
libertarius.info/beydem/chap01

pitcairn2 2016.04.09. 08:50:23

@asebes:

az igazat megvallva valószínűleg sohasem fog kiderülni, hogy mi volt a konkrét ügy kapcsán 1962-ben...

kb. van egy bírósági ítélet, oszt vagy hiszel neki vagy nem...

lehet, hogy igaz, lehet, hogy nem...

annyi azonban biztos, hogy akkoriban a magyar igazságszolgáltatás nem állt a helyzet magaslatán (finoman fogalmaztam...)

persze ettől még lehet, hogy ebben az ügyben korrekt ítélet született

vagy az is lehet, hogy nem...

2016.04.09. 09:00:36

@Közbiztonság Szilárd:

Pontosan miben van igaza?

Hogy szerintem Kiss nyugodtan "partiba vághatja" a bivalybasznádi lányokat? Vagy hogy egy vélemény gyomorforgatóbb egy csoportos nemi erőszaknál?

Mert az én kommentem kapcsán ezt a két állítást sikerült megfogalmaznia. Szerinted ezekben van igaza?

Amúgy én nem dobálok követ senkire, egy kicsit sajnálom is Kisst, de sajnos az a helyzet, hogy a vezetőkkel szemben szigorúbbak az elvárások, mint másokkal szemben. Ez van.

Az meg túl olcsó lenne, ha most visszanézném, hogy a t. kommenttársak az összes közéleti témában az ítélkezés és a kődobálás ellen lépnek fel, és bőszen gyakorolják a megbocsátás erényét, vagy keményen ítélkeznek, ha szimpátia, pártérdek vagy más miatt úgy tartják célszerűnek.

gyalog.galopp 2016.04.09. 11:06:48

@grundigg:

1. Valóban nem neked címeztem, hanem mindenkinek , aki erre az ügyre most rárepült és ítélkezik.

2. Én elhiszem neked, hogy nem azt akartad mondani, ami szövegedből következtethető, de ez nem az én hibám.
Döntsd el, Kiss veszélyes az úszónőkre , vagy nem veszélyes, ha veszélyes, akkor senkit, sehol ne oktasson, ha nem veszélyes, ráadásul tehetséges, akkor mért ne lehetne kapitány?

3. Egy átlagos munkahelyen is mindenki tud mindenkiről sokmindent, akár igaz, akár nem. Volt, hogy az új munkahelyen az első pár napban felhívták a figyelmem melyik nővel vigyázzak, mert ő a főnöké.
El tudod képzelni, hogy egy olyan zárt világban, mint a versenysport bármi titokban maradhat?
Ha 55 évig nem zavarta a a közvetlenül érintetteket Kiss múltja , akkor te , kívülállóként milyen alapon mondasz most erkölcsi ítéletet lényegében a teljes úszósport felett? Jaa, tudom te csak Kissről mondtál véleményt, persze, csakhogy Kisst a versenyzők a szakma 55 évig elismerte. Most valószínűleg rendkívül boldogok, hogy végre valaki felnyitotta a szemüket, micsoda erkölcsi fertőben éltek idáig.

4. Kiss most ugyanolyan védtelen csoportos erőszak áldozata, mint egy csoportosan megerőszakolt, védekezésre képtelen nő.
Kiss múltja nem volt titok, többször próbálták "eladni", most úgy tűnik, 55 év után szabad lett a préda, a sakálok meg rá is rontottak, hiszen szabad a préda.
Eléggé érdekes az az agyatlan következetlenség, ahogyan a média az áldozatok felelősségét kezeli. Amikor a pécsi rendőrök közzétettek egy kis videót, hogyan viselkedjenek a nők , hogy elkerüljék a támadásokat, ment a hiszti és a felháborodás, mikor a degenerált kölni lotyó a nőket tette felelőssé, a migránsok által elkövetett erőszakért csend, most az áldozati ráhatás említése is szentségtörés.
A viktimológia, áldozattan egy létező valami, nem bulvár komédia, mi több a büntetőjog pl. a nemi erőszak esetében is vizsgálja és értékeli az áldozat magatartását.
Azért nem boncolgatom tovább, mert Kiss ügyében mindkét oldal védekezésre képtelen, jó érzésű ember ebből kimarad.

5. ha Te azt hiszed, hogy Kiss mellett, vagy érdekében írtam , amit írtam, nagyon tévedsz, én az agyatlan következetlenség , a meglévő jogszabályok gátlástalan semmibevétele ellen írtam.

Robinzon Kurzor 2016.04.09. 13:55:48

@bbjnick: "A homoszexualitás, az AIDS-betegség ugyanúgy személyes adat, mint a büntetett előélet."

Nem jogi kérdésekről beszélünk, hanem morális kérdésekről.

Korábban kérdezted, hogy mikor és hol kellett volna Kissnek nyilvánosságra hoznia ezt a sztorit (amiről most azt hazudják, hogy úgyis mindenki tudta).

Hát például ebben a róla szóló könyvben:
www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/memoar-eletrajz-interju/az-edzofejedelem

Vajon a szerző (Csurka Gergely) tudott az ügyről? Ha egy ilyen könyvben még csak nem is érintik ezt a témát, akkor ott a szerzőnek is komoly felelőssége van abban, hogy ezt eltitkolták.

Robinzon Kurzor 2016.04.09. 14:28:40

@Közbiztonság Szilárd:

Tehát az mondod, hogy a jogerős ítélet dacára inkább az a valószínűbb verzió, hogy egy 17 éves lány annyira szeretett kefélni, hogy mindjárt 3, nála 4-5 évvel idősebb, frissen megismert sráccal bújt ágyba.
Szemben azzal a verzióval, hogy az "élsportolók vagyunk, nekünk mindent szabad" életérzés jegyében elkövették ezt a "férfias csínyt", mert azt gondolták, hogy úgysem lesz rájuk nézve hátrányos következménye.
(Vajon hány hasonló eset történhetett akkoriban vagy azóta, amiből tényleg nem lett rendőrségi ügy?)

A politikai kontextus emlegetésével ezek szerint bármely 1990 előtt ítélet megkérdőjelezhető.
Sőt, lényegében a mai napig is, bármelyik.

Hogy mi történt (vagy nem történt) 1961-ben az persze nem lényegtelen.

De ha egyszer van egy jogerős ítélet csoportos nemi erőszakról, akkor lehet-e úgy tenni évtizedekig, mintha ez nem is létezne, az egy legalább ennyire fontos kérdés.

Meg az is, hogy ha ez kiderül (most kiderült) és minden mehet tovább, mert hát egyrészt régen volt, meg különben is, szeretett a csaj kefélni, értitek ... szóval ez mit üzen ma?

Én még csak azt sem mondom, hogy ne lehetett volna Kiss akár ezzel az előélettel úszóedző vagy szövkap. Csak azt állítom, hogy egy ilyen előéletet eltitkolni morálisan elfogadhatatlan ebben a munkakörben, ráadásul egy államilag ilyen gazdagon kidekorált "edzőfejedelem" esetén.

És az már nagyon is lényeges kérdés, hogy ki és milyen felhatalmazás alapján adhatta volna meg a morális felmentést Kissnek, és ennek milyen előfeltétele (tisztázás, kiállás a sztorival) lett volna Kiss részéről.

pitcairn2 2016.04.09. 14:37:41

@Robinzon Kurzor:

"kiss ügy" = újabb gumicsont a nagyérdeműnek...

Robinzon Kurzor 2016.04.09. 15:18:15

@gyalog.galopp: "Kiss múltja nem volt titok"

De igen, az volt.

Horn pufajkás múltja nem volt titok (1994-re), akik rá szavaztak, annak tudatában szavaztak rá.
Kiss múltja viszont titok volt, csak néhány beavatott tudott erről az ügyről konkrétan.

Hogy úszóberkekben (bármi jelentsen is ez) voltak, akik hallottak arról, hogy volt valamilyen "nőügye", az egyáltalán nem jelentette azt, hogy akár a közvetlenül érintettek (pl. a versenyzői és azok szülei) pontosan tudták volna, hogy miről is van szó.

Ráadásul: a homályos utalgatások pont arra jók, hogy aki hall ezt-azt, abban azt az érzetet keltse, hogy egy érinthetetlen emberről van szó.
Hiszen lám, volt olyan ügye, ami után józan ésszel nem lehetne itt, aztán mégis itt van.

Robinzon Kurzor 2016.04.09. 15:27:28

@pitcairn2:

A Kiss-ügy önmagában gumicsont, ami körülötte zajlik, abban benne van az egész szájba szart ország.
Szerintem.

Robinzon Kurzor 2016.04.09. 15:30:09

@gyalog.galopp: "A viktimológia, áldozattan egy létező valami"

Csak nem az a tárgya, hogy miért az áldozat a felelős az elkövető helyett.

A nem akkor is nem, ha már a melltartó is lekerült.
Ezt érted?

gyalog.galopp 2016.04.09. 15:32:40

@Robinzon Kurzor:

Ha a Te országod is, akkor ne szard szájba.
Ha nem érted a viktimológia lényegét, inkább hallgass.

Robinzon Kurzor 2016.04.09. 15:44:22

@gyalog.galopp:

Nem szarom szájba, hanem azok, akik eddig is ezután is inkább eltussolnák a Kiss-ügyet és az összes többi hasonló ügyet.

Ha te egy következmények nélküli mutyiországot akarsz, akkor az optimista olvasat szerint is minimum nem zavar, hogy ez egy szájon szart ország.

A viktimológia lényegét pedig te nem érted, ha egy nemi erőszak kapcsán az elkövető felmentésére akarod felhasználni.

A kérdésre pedig várom a válaszodat: ha már lekerült a melltartó, akkor visszakozhat-e még a nő, vagy innentől már magára vessen a ringyó, a felaljzott férfiszenvedély pedig büntethetőséget kizáró ok.
Tehát?

gyalog.galopp 2016.04.09. 15:52:39

@Robinzon Kurzor:

A lekerült melltartó megítélése bírói hatáskör, volt, van arra példa, amikor a bíró az önként levett melltartó után nem állapította meg az erőszakot.

Én nem vagyok bíró!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.04.09. 16:04:54

@gyalog.galopp: Értem, tehát ha leveszi a melltartót, akkor az arra járó bajtársak jogosan segítenek be az imígyen megadott és vissza nem vonható engedélyből fakadó igények teljesítésébe, sőt maguk is kimeríthetik saját igényüket.

Bell & Sebastian 2016.04.09. 17:32:24

@Counter: Egy koca, mint áldozat, esetében ez az ítélkezési eljárás meglehetősen bajos lenne, mert mire végez az összes kengyellel és lengedezésfékkel, garantáltan lelohad a lelkesedés.

gyalog.galopp 2016.04.09. 18:15:56

@Robinzon Kurzor:

Vannak ezek az internetes egészségügyi, jogi , meg akármilyen tanácsadók.
Most úgy őszintén, ha azt érzed, hogy az egészségeddel valami nincs rendben, akkor te nem orvoshoz mégy, hanem az internetről kérsz segítséget? Szerintem ennél több eszed van , mint ahogy azt sem tételezem fel rólad, hogy jogi problémáiddal az internetes közvéleményhez fordulnál.

A lekerült melltartó ténye önmagában semmit nem mond, mert az mond valamit, hogyan, miért került le az a melltartó.
A bíróság nem véletlenül ragaszkodok a személyes meghallgatáshoz , ez egy alapelv, a többi az meg más lapra tartozik...

Robinzon Kurzor 2016.04.09. 18:18:37

@gyalog.galopp: "Én nem vagyok bíró!"

Ettől még bele tudod képzelni magad a helyzetbe, akár férfi vagy, akár nő.

Tehát ha a nő már levette a melltartót, de meggondolja magát és nemet mond, akkor az erőszaktevőt fel kell menteni?

A te személyes válaszod érdekel, nem pedig az, hogy állítólag egyszer egy bíró milyen alapon mit ítélt (főleg úgy, hogy az összes többi körülményt nem ismerjük).

Tehát?

tevevanegypupu 2016.04.09. 19:58:57

Mi ez a vita? Nem is értem, hogy lehet kétségbe vonni azt, hogy nagyon nagy hiba volt alkalmazni edzőnek, és egyáltalán nem maradhat tovább..Micsoda perverz, beteg emberek vannak az úszósportban sőt a MOB vezetőségében , hogy ezt tudva alkalmazták? Nincs az a bajnokság meg olimpiai arany ami megéri. Barbárok.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.04.09. 20:06:27

@tevevanegypupu: Maguknak, liberálbolsevikoknak, minden barbarizmus, bőgatya és barackpálinka, ami nekünk, magyaroknak örömet okoz. A világverő sportolók, a fess, fiatal, erős bajnokok, a szigorú, fegyelmet megkövetelő, teljesítményt díjazó edzők - ezek maguknak nem jelentenek, nem is jelenthetnek semmit.

Azt is tudom, miért.
Mert maguk nem magyarok, és soha nem is lehetnek azok.
Maguk hazátlanok.

tevevanegypupu 2016.04.09. 23:10:26

@Counter:

Maga mélymagyar, mit tudja maga mi az európainak lenni.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.04.09. 23:57:05

@tevevanegypupu: Buzis dolognak tűnik, úgyhogy nem is akarok ennél többet tudni róla. Nem kell az nekünk, mi magyarok vagyunk. Olyanok, amilyenek, de tudjuk, hogy honnan jövünk és hová megyünk.

Maguk csak ne akarjanak minket civilizálni, mert ha mandulafácskát hoznak, megetetjük a kondával. Ha könyvtárat építenek, eladogatjuk egyenkint, ahol kell a pénz cigire, piára, vagy begyújtunk vele, ha fázunk. Ha meg képeket aggatnak a falra, majd jók lesznek ólajtónak.

https://de.wikipedia.org/wiki/Völkertafel_(Steiermark)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.04.10. 00:53:21

@tevevanegypupu:
Elég a genderizmusból, a női és a férfi szerepek tagadásából. A nő dolga, hogy csábítson, a férfié, hogy engedjen a csábításnak. A fiatal úszótehetségek és a csábító hölgy között a dolgok kissé elfajultak, ezt ki kell mondani. Megbűnhődtek érte, de ezzel legyen az ügy lezárva.

És most koncentráljunk Kiss László dús érdemeire abban, hogy mi, magyarok büszkék lehetünk. Ami nagyon ráfér arra a sokat szenvedett nemzetre.

gyalog.galopp 2016.04.10. 07:26:58

@Robinzon Kurzor:

nálam a nem, az nem. Te meg ne legyél gyerek, de mégis, de mégis.:)

@Doomhammer:
"...arra a sokat szenvedett nemzetre."

merre van az arra, frajdi elszóló?

annamanna 2016.04.10. 12:30:05

@Közbiztonság Szilárd: mi nem igaz? Egy kiskorút megerőszakolt. K.i.s.k.o.r.ú.t. Ez nem köztörvényes bűncselekmény? Hanem micsoda?
Ami meg az indexes mentegető cikket illeti, gondolom, mesélhetne az a rengeteg sportoló, művész, értelmiségi, vagy éppen paraszt, munkás, akiket a komcsik vegzáltak, félreállítottak, tönkretettek, hogy mecsoda előny volt számukra az a tehetség, amivel rendelkeztek!

gyalog.galopp 2016.04.10. 12:42:48

@annamanna:
csak mellesleg, a kiskorú az nem büntetőjogi fogalom, akkor sem volt az

gyalog.galopp 2016.04.10. 12:44:02

@annamanna:

igen, meg ha a cipőm mesélni tudna

annamanna 2016.04.10. 14:53:12

@gyalog.galopp: "Fontos megjegyezni, hogy a Be. értelmében a kiskorú sérelmére elkövetett, a gyermek érdekét sértő és a család elleni bűncselekmények miatt indított büntetőeljárást soron kívül kell lefolytatni."

"Passzív alany: kiskorú, a Ptk. szerint kiskorú az, aki a 18. életévét még nem töltötte be, kivéve, ha jogszerűen házasságot kötött."
buntetojog.info/kulonos-resz/btk-208-%C2%A7-kiskoru-veszelyeztetese/

"1978. évi IV. törvény

197. § (1) Aki mást erőszakkal, avagy az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel közösülésre kényszerít, vagy más védekezésre, illetőleg akaratnyilvánításra képtelen állapotát közösülésre használja fel, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha

a) az erőszakkal, avagy az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel közösülésre kényszerített sértett a tizenkettedik életévét nem töltötte be,

b) a sértett az elkövető nevelése, felügyelete, gondozása vagy gyógykezelése alatt áll,

c) a sértettel azonos alkalommal, egymás cselekményéről tudva, többen közösülnek.

(3) A büntetés öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, ha a (2) bekezdés a) pontja szerinti erőszakos közösülés a (2) bekezdés b) vagy c) pontja szerint is minősül."
hu.wikipedia.org/wiki/Er%C5%91szakos_k%C3%B6z%C3%B6s%C3%BCl%C3%A9s

Ez a törvény ugyan 12 évben húzza meg a határt, ami miatt különösen súlyosnak minősíti a nemi erőszakot, de ugyanilyen súlyosbító tényezőnek veszi a csoportos nemi erőszakot is, ami miatt 5-10 év a büntetési tétel!
Nem pár hónap!!
Az enyhítés csakis azért volt lehetséges, mert az illető vamzer volt.

"Az összes pénzed kevés lesz ahhoz, hogy a becsületedet megvedd
Mert aki vamzerként él, az egy köcsögként hal majd meg"
"nincs az a pénz, nincs az bér
hogy odategyem magam egy köcsög vamzerért
inkább leeszem a fáról a rügyeket
inkább, mint tanúként segítsem az ügyeket"
"te sem vagy különb, mint egy pedofil pap
szteroid a picsádba, de még sincsen kraft
minden lépés kabaré, nem meglepő"
"hányszor buksz le még, hogy látod ki mit vallott
akkor nézz már jól utánam, üresek a lapok!
..élvezd a luxust a barátaid árán
de egyedül maradtál az életedben árván
ügyes-bajos dolgaidat sose teregettem
akkor melyikünk az áruló? mondd már meg nekem!"
www.youtube.com/watch?v=FFN-rF1OSB8&nohtml5

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.04.10. 15:07:53

@asebes:

Nagyon demokrata barátom! A természetjáró vagy a numizmatikai vagy az stb. szövetség alelnökét, szakosztályvezetőjét, egyéb tisztségviselőjét kinek a joga és feladata megválasztani? Ha pld. a buzisszövetség elnökségi döntését kívülről valaki megtámadná, kétségbe vonná, nem a jogállam sérülne-e akkor, nem az egyesületi autonómia durva megsértésével állnánk-e szemben?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.04.10. 15:14:27

@Robinzon Kurzor:

"Nem jogi kérdésekről beszélünk, hanem morális kérdésekről." --- írod.

Kinek az erkölcsei szerinti morális kérdésről?

"Korábban kérdezted, hogy mikor és hol kellett volna Kissnek nyilvánosságra hoznia ezt a sztorit (amiről most azt hazudják, hogy úgyis mindenki tudta). Hát például ebben a róla szóló könyvben:
http://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/memoar-eletrajz-interju/az-edzofejedelem" --- írod.

Mint fentebb is idéztem: "A ma hatályos Büntetőtörvénykönyv X. fejezete foglalkozik az ítéletekhez kötődő hátrányos jogkövetkezményekkel, illetve a mentesítéssel. (...) ...akit egy évet meghaladó, de öt évnél nem hosszabb tartamú szabadságvesztésre ítéltek, azoknál a büntetés kitöltését követő öt év elteltével mentesülhetnek. (...) A törvény úgy fogalmaz, hogy „a mentesített személy büntetlen előéletűnek tekintendő, és - törvény eltérő rendelkezése hiányában - nem tartozik számot adni olyan elítéltetésről, amelyre nézve mentesítésben részesült."

asebes 2016.04.10. 15:30:50

@bbjnick:
Rendkívül aktív, és mindenhez értő kedves "barátom".

Nem mindegy, hogy egy egyesület - társadalmi szervezet - az államtól - adófizetőktől - kapja-e a pénzt, vagy a tagoktól. Főleg nem mindegy, hogy mennyit. A magyar állam a sportra annyit költ az adófizetők pénzéből, amennyivel az oktatást és az egészségügyet pár év alatt rendbe lehetne hozni. És ezek adóforintok.

Ráadásul a civil szervezetek pályázhatnak csekély állami támogatásért - nem a CÖF-re gondolok, ahová dől a lé, de a támogatás felhasználása előírt, és szigorúan ellenőrzött, sok esetben a civil szféra legnagyobb bánatára utófinanszírozott.

A sportszövetségek viszont biankó csekként kapják azt a hatalmas pénzt, és gyakorlatilag arra költik, amire akarjál. Lásd pl. Gömöri Zsolt elvtársat, aki a parasportolók pénzét saját magának utalta ki, "természetesen" az elnökség jóváhagyásával, mi több, dajcstomi javaslatára még 3 milla vissza nem térítendő támogatást is kapott...

Egyébként az államtól teljesen független szervezetek (pártok, egyesületek, alapítványok stb.) belső dolgaiba is joga van a bíróságnak beleszólni, utólag határozatokat, kinevezéseket érvényteleníteni. (Az egyházak ebben kivételek; ez nem jó, de az se lenne jó, ha rájuk is érvényes lenne; esetükben nincs jó megoldás).

A hozzád hasonló gondolkodású ALATTVALÓK miatt történhetett meg, hogy a magyar kormány (don Vito kormánya) simán elsikkasztotta ("másra költötte") pl. hogy a parlagfűirtásra szánt egyszázalékos felajánlásokat. Egy DEMOKRÁCIÁBAN ennyi elég ahhoz, hogy egy kormány megbukjon.

Németországban miniszter bukott bele, hogy pár napot nyaralt egy barátja villájában... Nálunk meg Hende, Lázár és egyéb elvtársak titkosítják a szerelmi légyottokra vagy csak sima luxusnyaralásra szolgáló útjaikat.

Mindezt azért tehetik meg BÜNTETLENÜL - és itt természetesen beszélhetünk ugyanúgy a szocik hasonló botrányairól - mert ebben az országban ALATTVALÓK vannak.

Kukkants egy pillanatra Izlandra, ahol a panama-botrány kirobbanását követően párthovatartozástól függetlenül tízezrek tüntettek a miniszterelnök ellen, aki 24 órán belül le is mondott.

Na ez a különbség, sajnálatos, ha ezt tényleg nem vagy képes megérteni.

annamanna 2016.04.10. 15:34:08

@bbjnick: Azért kicsit különös, hogy összezár Aczél Bandi és bbjnick.
Igen, igaza van Robinzon Kurzornak, ha ebben az ügyben tisztességes volt a bírói eljárás, és valóban "nem kell szégyellnie" magát, akkor erről be kellett volna számolni a könyvben. Nyilván Zalatnay sem fogja kihagyni az életrajzából a börtönt.
De ez el lett sikálva, és nagyon is terhelt maradt a lelkiismerete, itt semmi nem lett elszámolva, letisztázva.
És ahogy egy vidéki edző mondta - ez csak a jéghegy csúcsa.
És ez is gáz 24.hu/sport/palyan-kivul/2016/04/08/gyarfas-tamas-maffiamodszererol-vallott-egy-uszoedzo/ és még nagyon sok minden bűzlik itt.

Például ez totál zavaros szöveg:
"A miniszter Kiss László, az úszóválogatott csütörtökön lemondott szövetségi kapitánya ügyével kapcsolatban hangsúlyozta az emberi méltóság védelmének, valamint a gyermekek védelmének jelentőségét, egyúttal úgy vélte, az is fontos, hogy ha valaki megbűnhődött, képesek legyünk a megbocsátásra.
A miniszter szerint 1962-ben Magyarországon nem volt jogállam, de bűnök, bűncselekmények természetesen voltak.
Szerinte az áldozatok hibáztatása helyett az áldozatokkal való szolidaritásra van szükség.
Azt mondta, ennél kevésbé lényeges kérdés az elismerések esetleges visszavonása, mert ha valaki érdemtelenül kapott meg egy kitüntetést, akkor "az, aki adta, az vállalja az ezzel kapcsolatos hibát, és ne a visszavonással próbálja tetézni a rossz döntését"."
www.atv.hu/belfold/20160408-balog

What the fuck?

annamanna 2016.04.10. 15:44:11

@bbjnick: Balog páter szerint tulajdonképpen ki az áldozat? Ki hibáztatja az áldozatot (Zsuzsannát)? Egyelőre Kiss van hibáztatva, ő pedig nem áldozat. Vagy mégis? A szöveg szerint az áldozattal való szolidaritásra van szükség, és Balog Kiss-sel szolidarizál, tehát tulajképpen Kiss az áldozat, és Zsuzsanna erőszakolta meg a három faszt!

Ehhez meg: "ne a visszavonással próbálja tetézni a rossz döntését"."

Ennyit: "Rendőrök százai éppen karácsony előtt kapták kézhez azt a felszólító levelet, amelyben munkáltatójuk több százezer forintnyi túlóradíj visszafizetését követeli tőlük.
Mindannyian a déli határnál teljesítettek szolgálatot, legtöbbször napi 16 órában. A Független Rendőr Szakszervezet főtitkára szerint az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szép kis csomagokat tett a rendőrök karácsonyfája alá.
- Miért kellene visszafizetni, amiért megdolgoztak?
– A túlóra kifizetése minden esetben parancsnoki engedéllyel történik. A határon teljesített szolgálatot követően is így történt. A felsővezetés azonban úgy gondolta utólag, hogy a többletórák egy részét nem túlórának, hanem készenléti szolgálatnak számolja el, ami lényegesen kisebb pénzzel kell honorálniuk.
- Mi volt a probléma, nem teljesítettek eleget, elég jól a kivezényelt rendőrök?
– Nagyon is jól teljesített az állomány 2015-ben. Sajnos éppen ezért is állunk megrökönyödve a rendőrség vezetésének három karácsonyi csomagocskája előtt. Az első volt, amikor a migránsválság kezelésben résztvevőknek beígért rekreációs pihenésre szánt Erzsébet-utalványból nem jutott mindenkinek.
A második az volt, hogy a bérszámfejtésnél sokaknál nem kerültek elszámolásra tételek, a harmadik pedig a mostani felszólító levél."
www.blikk.hu/aktualis/belfold/a-jo-teljesitmeny-ellenere-visszakerik-a-rendorok-penzet/fl5hw00

Balog páter megmondta: "ne a visszavonással próbálja tetézni a rossz döntését"."
Csak nem annak mondta, akinek kéne. De legalább megmondta!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.04.10. 15:48:54

@asebes:

Attól, hogy handabandázol és személyeskedsz, még nem lesz igazad. Egy kézzelfogható, konkrét megállapítást tettél: "Egyébként az államtól teljesen független szervezetek (pártok, egyesületek, alapítványok stb.) belső dolgaiba is joga van a bíróságnak beleszólni, utólag határozatokat, kinevezéseket érvényteleníteni."

Helyes! Milyen jogcímen vizsgálhatná felül vagy semmisíthetné meg a bíróság Kiss László, az úszószövetség által megerősített, szövetségi kapitányi kinevezését?

annamanna 2016.04.10. 15:53:17

@gyalog.galopp: "Egyszer megkérdezték Heller Ágnest, hogy mit gondol arról, hogy Lukács György B-listáztatta Hamvas Bélát és ő meglehetős határozottsággal azt felelte, hogy Lukács nem volt abban a helyzetben, hogy B-listázhatott volna, hiszen csak egy egyetemi tanár volt. Azt is hozzátette, hogy középszerűnek tartja Hamvas műveit. Nem vagyok filozófus, annyira nem, amennyire egy ember képes nemfilozófus lenni, és nem fogok állást foglalni Hamvas kvalitásait illetően. Azt gondolom, hogy Lukács Györgynek komoly szerepe lehetett abban, hogy Hamvas Béla élete rettenetesen szomorú fordulatot vett, és azt is gondolom, hogy Heller akadémikus nem is gondolhatta komolyan, hogy Lukácsnak nem volt köze Hamvas ellehetetlenítéséhez. Igenis köze volt hozzá, ahogy mások ellehetetlenítéséhez is köze volt. Lukács Györgyöt is érték megpróbáltatások, nagyon súlyos megpróbáltatások, de Hamvas Béla szempontjából ez ugyanannyira másodlagos dolog, mint az 1961-ben megerőszakolt lány szempontjából is másodlagos lehetett sok minden, ami a szörnyű nap előtt és után történt. Az ő élete akkor megváltozott, csak remélni tudom, hogy nem tragikus módon, mint Hamvas Béláé."
orulunkvincent.blog.hu/2016/04/08/lukacs_gyorgy_esete_kiss_laszloval_privatposzt

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.04.10. 16:07:15

@annamanna:

Most nem az én erkölcsi értékítéletemről beszélünk, hanem a közerkölcsökről, a társadalom morális értékítéletéről, a közvélemény működéséről.

Az én személyes értékítéletem szerint a csoportos nemi erőszaknál aljasabb tett nem sok van. Ha konkrét döntési helyzetben vagyok (pld. elnökségi tag vagyok az úszószövetségben), akkor, a lehető legalaposabb tájékozódás után, döntési jogommal személyes értékítéletem alapján élek. Azonban, mint kívülálló, tkp. mint kibic, nem érzem felhatalmazva magam arra, hogy egy olyan ügyben, egy olyan ember felett ítélkezzek, amiről, akiről szinte semmit sem tudok, ami, aki felett ítélkezni nincs semmiféle kompetenciám.

Engem ez a Kiss László-ügy vészesen emlékeztet a Schmitt-ügyre, a László Petra-ügyre, a Kovács Ákos-ügyre stb.; hogy magamat ismételjem: A média rákapatta a csőcseléket a (jelenleg még csak virtuális) lincselésre. Eredetileg politikai célokat szolgált az alemberi tömegek hergelése, de ma már szerintem rég túl vagyunk ezen. Senki sincs biztonságban, bármikor, bárkit bedarálhat a média, hogy aztán a cafatait koloncként odadobja a csőcseléknek, hogy azok vonszolhassák, téphessék, marakodhassanak rajta. Ha ez így megy tovább, rövidesen meglesznek az első valós áldozatok is; a tömeg embereket fog lincselni az utcán vagy megostromolja a házaikat és ott végez velük stb.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.04.10. 16:08:15

@bbjnick: Miért kéne felülvizsgálni? Úgy hallottam, lemondott.

Amúgy természetesen a társadalmi szervezetek működése feletti törvényességi felügyeletet a bíróság látja el; aki úgy érzi, hogy jogát, jogos érdekét sértette egy szervezeti határozat, az forduljon hozzájuk bizalommal.

Megjegyezném, hogy az országos sportági szakszövetség nem egy közönséges bélyeggyűjtő szakkör. Különleges jogállást élvez, nemzeti jelképek használatára jogosult, közvetlen központi költségvetési támogatáshoz juthat, sőt a TAO-program keretében közpénz felett diszponál.

(Egyébként nem hiszem, hogy a nagyszülei akkora disznópásztorok lettek volna, hogy ne tudták volna eldönteni, szar ember-e, aki harmadmagával megy rá egy 15 éves lányra. Hogy maga annyira nem bírja ki, ha nem áll a figyelem középpontjában, hogy ilyen baromságokba is belekeveri őket...? Mindenkinek jobb lenne, ha inkább ízléses tüllszoknyában pörögne végig az Andrássy úton. Akkor is néznék.)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.04.10. 16:23:40

@Counter:

Uszítson csak, uszítson!:-) A gyávaság és aljasság, nyilván, identitása integráns eleme.

annamanna 2016.04.10. 17:08:55

@bbjnick: A közvélemény elítéli.

A csőcselék azokat az embereket jelenti, akik elítélik a csoportos nemi erőszakot elkövető, hatalommal összejátszó, besúgó, hazudozó, Hosszú Katinkával összebalhézó, 72 évesen még mindig mindent leuraló edzőistenséget?

Velük szemben áll a "keresztény erkölcsiségű" Balog páter, a fenti szöveggel? Megismétlem a kérdéseimet: Balog páter szerint tulajdonképpen ki az áldozat? Ki hibáztatja az áldozatot (Zsuzsannát)? Egyelőre Kiss van hibáztatva, ő pedig nem áldozat. Vagy mégis? A szöveg szerint az áldozattal való szolidaritásra van szükség, és Balog Kiss-sel szolidarizál, tehát tulajképpen Kiss az áldozat, és Zsuzsanna erőszakolta meg a három faszt!
Ez a keresztény erkölcs? Még az is kiderülhet, hogy a Sátán a Messiás, nemde? Jézus egyébként meg magára vessen, mert PROVOKÁLTA a Szanhedrint!! Nem kellett volna!!

annamanna 2016.04.10. 17:15:14

@bbjnick: És ezt olvasd el: www.origo.hu/sport/uszas/20160408-kiss-noemi-volt-uszo-iro-a-kiss-laszlo-ugyrol-az-uszodak-vilagarol.html

Egerszegi Krisztinát is verték, pofozták. Ez helyes????? Hajrá Magyarország, hajrá, magyarok???

Pelso.. 2016.04.10. 17:41:34

@bbjnick: Te és a minőségi válasz:)
A kitartásod figyelemre méltó, - ahogy kinevetted magad folyamatosan, elég az itteni diskurzusba betekinteni.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.04.10. 18:04:49

@bbjnick: Tudja, mit jelent az "uszít" szavunk, vagy rossz szótárból tanult meg magyarul?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.04.10. 18:11:20

@Pelso..:

Az általad minősített komment egy Tamás Gáspár Miklós-idézet.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.04.10. 18:21:09

@annamanna:

"A csőcselék azokat az embereket jelenti, akik elítélik a csoportos nemi erőszakot elkövető, hatalommal összejátszó, besúgó, hazudozó, Hosszú Katinkával összebalhézó, 72 évesen még mindig mindent leuraló edzőistenséget?" --- kérdezed.

A csőcselék azokat az embereket jelenti, akik kellő tájékozottság és bármiféle kompetencia nélkül, minden, a tömegmédia által lekaraktergyilkolt, számukra lincselésre odadobott személy fölött, ordítva, habzó szájjal ítélkeznek. Ma még csak virtuálisan lincselnek, de ha az uszítás a jelenlegi módon folyik tovább, holnap már lehet, hogy valóságosan is.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.04.10. 18:24:57

@Counter:

Támadásra biztat, ingerel. Lázít, bujtogat.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.04.10. 18:27:40

@bbjnick: Látszik, hogy tanulgatott, de igazából nem ért magyarul, jófelé tapogatózik, de reménytelen.

asebes 2016.04.10. 18:58:46

@bbjnick:

Bocs, nem tudtam, hogy egy bérkommentelő narancsos troll vagy. Nem szándékozom a továbbiakban kommunikálni veled.
Vagy ostoba és tájékozatlan vagy, vagy pedig élvezettel kötözködsz.

asebes 2016.04.10. 19:03:49

@Doomhammer:

"A nő dolga, hogy csábítson, a férfié, hogy engedjen a csábításnak. "

Normális, egészséges ember vagy te?

A te értelmezésedben a nő szexuális tárgy?

Hogy a fenébe keveredtél Európába?

asebes 2016.04.10. 19:10:45

@Counter:

Ezzel a bb-akárkivel nem érdemes vitázni, egy kötözködő narancsos bértroll.

Amúgy tökéletesen igazad van. Annak a hüjjjegyereknek én is hiába magyaráztam, hogy ahol csak 1 % állami pénz van - akár csak egy projekt erejéig - az már KÖZÜGY. Példának okáért az Állami Számvevőszék is vizsgálódhat.

Tök mindegy, hogy milyen szervezet; illetve nem, mert az egyházak esetében - nem értem, milyen alapon - a törvény kivételt tesz; de vannak tisztességes országok - pl. Franciaország, ahol a francia katolikus egyház és egy horgászegyesület jogállása között semmilyen különbség nincs.

Érdekesség ugyanakkor, hogy néhány igazán liberális államban - főleg Észak-Európában, az állam hajtja be az egyházi adót... Ki gondolná...

Robinzon Kurzor 2016.04.10. 19:56:38

@bbjnick: "Kinek az erkölcsei szerinti morális kérdésről?"

Mondjuk az én erkölcseim szerinti.
Meg a te erkölcseid szerinti.
Én az enyém nevében tudok nyilatkozni; te pedig a sajátod nevében állsz csalók, erőszaktevők és hasonló (szerintem erkölcstelen) figurák mellé.

Amit pedig a mentesülésről idézel a továbbra is jogi kérdés.
Jogi értelemben mentesül, de ez nem jelenti azt, hogy aki tudott róla, annak ezt el kell felejtenie vagy titkosan kezelnie.
Azt meg pláne nem jelenti, hogy magas erkölcsi követelményeket támasztó szerepet betölthet.

Ezen ponton pedig visszatérhetünk a jog világába: állami kitüntetés ugyanis nem adható annak, akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítéltek, még akkor sem, ha egyébként már nem számít büntetett előéletűnek (mentesült).

De a jog nem ennyire kegyetlen, vagy egy kiskapu, amin lehet, hogy Kiss még át is fért volna: különös méltánylást érdemlő esetben mégis lehet.
Ennek viszont mindenképpen feltétele kellene hogy legyen (ezt már én mondom, nem a törvény), hogy ez a közösség (nemzet) egésze előtt ismert legyen.

gyalog.galopp 2016.04.10. 20:51:12

@annamanna:
A "kiskorú" az nem büntetőjogi kategória, de ezt nem azért mondtam, hogy jogászkodjunk, hanem azért mert Kiss ügye 55 év távlatából semmi esetre sem jogi, hanem morális ügy.

Ergé is pontosan ezt a morális kérdést taglalja, mert Kiss jogilag teljesen tiszta, az ő jogi tisztasága, jogi alapon megkérdőjelezhetetlen.
Aki Kiss ügyében most jogászkodik az jogellenesen teszi ezt.

Maradjunk tehát a moralizálásnál, Te , aki oldalakat idézel mindenféle biblikus szövegekből, pont Te felejted ki a legismertebbet a megtért bárányról.
Ami most Kiss kapcsán történik az messze túlmutat Kissen, nagy az esélye annak, hogy @bbjnick: -nek beválik a jóslata.

De amiben én látom a veszélyt, az a büntetett előéletűek utógondozása, a normálisnak mondott életbe való visszavezetése, és persze a társadalom toleranciája a be- visszafogadáshoz. No, ennek innentől annyi, ami eddig sem volt egy sikertörténet az innentől igazoltan reménytelenné válik, és akkor próbáld meg felbecsülni az egy főre jutó elítéltek számából a biztonságodat fenyegető veszély növekedését az évek múlásával.

Kiss esete, nem Kissről szól, hanem rólunk.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.04.10. 21:23:52

@gyalog.galopp: Természetesen egy jogerős ítélet nem veszíti hatályát az időmúlás miatt.

Pont ez a jogerő lényege.
Érdekes is volna, ha a 25 évesen elvált házastársak 75 éves korukban egyszercsak azt vennék észre, hogy ismét házasok, mert elfelejtették megújítani a válásukat :-)

Sajnos mindent összekeversz mindennel, nem tudom miért, de következetesen.

pitcairn2 2016.04.10. 21:30:13

@asebes:

amit ma "liberálisnak" becéznek az - de facto - inkább fasizmus:)

en.wikipedia.org/wiki/Liberal_Fascism

nem véletlenül hívják ma magukat a klasszikus liberálisok libertáriusnak...

tevevanegypupu 2016.04.10. 22:11:23

@asebes:

..magának viszont humorérzéke és ítélőképessége annyi van mint egy lépegető exkavátornak..

asebes 2016.04.10. 22:15:54

@tevevanegypupu:

Magának meg jó modora nincs.

tevevanegypupu 2016.04.10. 22:16:43

@Doomhammer:

Tökéletesen egyetértek de lehet fordítva is, mai világunkban mikor az egyenjogúság alapvető emberi jog, tulajdonképpen mindegy is ki csábít és ki hagyja magát. Tudja ez a genderizmus nem is olyan hülyeség, legyen mindenki minden, félre a szégyellős nőkkel és az aszfaltbetyár férfiakkal..sodrófát az erősebb hímnem kezeibe is..bajuszt és szakállt a nőknek!

Kiss László érdemeiről már napok óta zeng a sajtó, sokkal többet nem tudunk hozzátenni..

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.04.10. 22:59:07

@asebes:

Nos, ha én olllyan hüjjjegyerek vagyok, akkor világosíts föl engem a te mérrrhetetlen nagy okkkossságoddal: Milyen jogcímen vizsgálhatná felül vagy semmisíthetné meg a bíróság Kiss László, az úszószövetség által megerősített, szövetségi kapitányi kinevezését?

Tehéntőgy 2016.04.10. 23:47:02

@pitcairn2: Ugyan már, Jonah Goldberget az USÁ-ban is legfeljebb a breitbart.com-on képzelik valami komolyan vehető eszmetörténésznek. Ennyi erővel Moldova György is nagy politikai gondolkodó, aki meghatározó dolgokat írt a kádárizmusról :-) Goldberg könyve egyszerű trollkodás, akként olvasva mondjuk szórakoztató. (Hogy mást ne mondjak, az egész könyvben egy értelmes fasizmusdefiníciót is képtelen összehozni.)

annamanna 2016.04.11. 03:05:34

@bbjnick: Jahajj, hagyjuk már ezt, majd még sírok is miatta, ó, a szerencsétlen, aki verte Egerszegi Krisztinát, összebalhézott Hosszú Katinkával, csoportosan megerőszakolta Zsuzsannát, komcsi besúgó volt, mi más is lenne, mint áldozat, a csőcselék elé védtelenül odadobott konc! Brühühűűűű!

"ordítva, habzó szájjal ítélkeznek."

Mégis kiről beszélsz? Te látod például, hogy én ordítva, habzó szájjal ítélkezek?
Tudod mit? Amikor az Utolsó Ítélet napján Isten elé állsz, csak majd nehogy azt mondd akkor is, hogy ordítva, habzó szájjal ítélnek rólad, és védtelenül, ártatlanul odadobnak a csőcselék ítéletének, akik felkoncolnak!

Ha így beszélsz egy börtönviselt hazudozóról, akkor vajon mennyi istenfélelem szorulhatott beléd?
Nem féled az Istent? Nem tartasz az ítéletétől? Az Ő országába nem kerülhet egyetlen ilyen mocsok alak sem, hacsak meg nem bánja a bűneit!
És vajon Kiss uraság bánja, amiket elkövetett? Hát egy lófaszt bánja.
Ha bánná, minimum beismerné, de még csak el sem ismeri, noha börtönbe került miatta!

@gyalog.galopp: "Kiss ügye 55 év távlatából semmi esetre sem jogi, hanem morális ügy."

Ó, már hogyne volna jogi ügy! Nem ülte le a büntetését, amire ítélték. Pár hónap után kegyelmet kapott, de milyen áron? Újabb aljas bűncselekmény árán! Egy rohadék besúgó lett, a kommunizmus falának téglája, egy büdös patkány.

"pont Te felejted ki a legismertebbet a megtért bárányról."

Hol látsz te megtért bárányt? Se te nem vagy az, sem Kiss László nem az, és valószínűleg soha nem is lesztek megtért bárányok. Fogalmad sincs róla, mit jelent megtért báránynak lenni, és nyilvánvalóan nem is érdekel, mert ha érdekelne, akkor a szádra sem mernéd venni az ilyen szavakat, és nem mernéd a Bibliát ilyen mocsok melengetésére használni.

"amiben én látom a veszélyt, az a büntetett előéletűek utógondozása, a normálisnak mondott életbe való visszavezetése, és persze a társadalom toleranciája a be- visszafogadáshoz. No, ennek innentől annyi, ami eddig sem volt egy sikertörténet az innentől igazoltan reménytelenné válik"

Ó, hogy ez mekkora ócska duma. Kiss egész életében az elit tagja volt, milliós fizetéssel, annak biztonságában verte Egerszegit, azzal a zsebében balhézott Hosszú Katinkával. A világ legjobb úszónőivel, ő, a nőverő, nőerőszakoló, dölyfös kényúr!

Általánosságban pedig még inkább szardobálás az, amit művelsz. Azokat vádolod, azokat kéred számon, akik normálisan, tisztességesen élnek. Ők a hibásak azért, mert vannak bűnözők? És a bűnözők nem hajlandóak tisztességesen élni? Mi köze van ennek a tisztességes emberekhez? Mi dolguk van a bűnözőkkel? Semmi!
Te ennyire nem vagy tisztában azzal, milyen erőfeszítéssel lehet tisztességesen élni? Mennyi keserves munkával, megaláztatással, üggyel-bajjal, fáradtsággal van teli a Sándor Máriák élete, akik hibásak azért, mert a Kiss Lászlók milliós fizetéssel a zsebükben jajveszékelnek azon, hogy a Sándor Máriák népe megveti őket a kéjelgő erőszakosságuk miatt??

Például mégis mit gondoljon Kiss László uraságról az az ismerősöm, aki a családjával egy hajléktalanszálló mellett lakik, ütött-kopott kis vályogházban, több műszakos munkarendben dolgozik minimálbérért, vagy még kevesebbért (de örülhet, hogy legalább van munkája); a felesége rokkantnyugdíjas, tisztességesen felnevelt és iskoláztatott két szép, értelmes és JÓ MAGAVISELETŰ fiút, semmiféle összeütközése nem volt soha a törvénnyel - mégis mit szóljon, szerinted? Néha, amikor látom kerékpározni, olyan lassan hajtja, hogy szinte áll. Mit szóljon a milliós fizetésű Kiss uraság bőgéséhez? Hibás azért, mert megveti ezt a szarcsimbókot?
Vagy például mit szóljon az a cigány ember, aki állami gondozásban nőtt fel, és saját erejéből prima primissima díjas kovács lett? www.youtube.com/watch?v=bngX-uAsM-4
Mit szóljon a cserdi polgármester?
Mit szóljon a 82 éves nárciszos Juliska néni?

Neked ennyire nincs bőr a képeden? Hogy van merszed az agyonhajszolt, küszködő embereket vádolni azzal, hogy akadályozzák szerencsétlen multimilliomos köztörvényes bűnözők pályafutását!

Ez neked szóló üzenet: www.youtube.com/watch?v=eJlN9jdQFSc

gyalog.galopp 2016.04.11. 07:29:57

@annamanna:

A dolog jogi részét beszéld meg Counterrel, ebben ő menő.
Szépen felmondtad, de a leglényegesebbeket kihagytad, azokat, akik 55 évig "futtatták" Kisst, úszókat edzőket, a mindenkori akármilyen kormányokat.
Velük mi legyen, ők megúszhatják az 55 évi sunnyogást, bűnpártolást?

Robinzon Kurzor 2016.04.11. 12:52:05

@bbjnick:

Vagyis most inkább nem égeted magad tovább a hülyeségeiddel.

Valójában érthető.

Robinzon Kurzor 2016.04.11. 12:56:29

@gyalog.galopp: "De amiben én látom a veszélyt, az a büntetett előéletűek utógondozása, a normálisnak mondott életbe való visszavezetése, és persze a társadalom toleranciája a be- visszafogadáshoz"

A büntetett előéletűek utógondozása nem azt jelenti, hogy elhitetjük vele és a környezetével, hogy egy igazságtalan koncepciós per áldozata volt.

Közbiztonság Szilárd 2016.04.11. 14:11:09

@Robinzon Kurzor:
Egyrészt nem 17 éves volt a csaj, hanem felnőtt, azaz 18 fölött.

Másrészt a nimfománia nem életkorfüggő.

Közbiztonság Szilárd 2016.04.11. 14:14:46

@Robinzon Kurzor:
Hogy lett volna titok a múltja, amikor nemcsak a magyar, de még a nemzetközi sajtó is megírta?

Ja, hogy az utcán nem minden szembejövőnek úgy mutatkozott be, hogy KL vagyok, 1961-ben elítéltek nemi erőszakért?

Te hülyébb vagy, mint amilyennek látszol.

@annamanna:
A kiskorú 14 év alatti, baromka.
14-18 között fiatalkorú.
Akit ÁLLÍTÓLAG megerőszakoltak, az meg FELNŐTT volt.

Közbiztonság Szilárd 2016.04.11. 14:24:28

@Counter:
Baromka, olvasgass jogszabályokat.
A jogerős ítélet alól bizonyos idő elteltével MENTESÜL az, aki letöltötte a jogerős ítéletet, tehát onnantól olyan, mintha el sem lett volna ítélve, büntetlen előéletűnek számít.

Közbiztonság Szilárd 2016.04.11. 14:27:29

@annamanna:
Én konkrétan magasról leszarom az istent, de még inkább a hozzád hasonló farizeusokat, akik hívőnek gondolják magukat, de a Jézus nevű mesealak tanításaira a legmagasabbról szarnak, pl. az "az vesse rá az első követ" kezdetűre és hasonlókra.

És igen, te vagy az agyatlan csőcselék mintapéldája.

pitcairn2 2016.04.11. 14:32:08

@Tehéntőgy:

nem teljesen trollkodás elvégre a jó öreg Mussolini rendszerének a lelke a korporativizmus volt

ez pedig valósággal virágzik a mai "liberális" demokráciákban...

persze a körítés sok tekintetben más, a lényeg azonban nem sokat változott

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.04.11. 14:37:25

@Közbiztonság Szilárd:
Nem olvasgatni szoktam, hanem olvasni.

Nem, nem mentesül _az ítélet_ alól, csak _egyes_, az elítélés tényéhez kapcsolódó hátrányos jogkövetkezmények alól. (De néhány lényegesebb alól pl. akkor sem.)

Az ítélet pedig addig marad hatályban, ameddig jogerős. Márpedig a jogerőre emelkedett ítélet csak rendkívüli esetben veszíti el a jogerejét, az időmúlás által NEM.

Egy 30, 40, 50, 100, akár 200 éve született jogerős ítélet is jogerős még a mai napon is (a benne foglaltakat valónak kell elfogadni), ha azóta nem dőlt meg a jogereje egy kifejezetten erre irányuló aktussal (ahogy pl. politikainak minősített perek járni szoktak - jobb helyeken egy eseti, erre irányuló vizsgálat lefolytatását követően).

---

Ha valaki 40 éve elvált házastársától, akkor fenyegeti-e az a veszély, hogy időmúlás folytán a házasságot felbontó ítélet hatályát veszti, s egy szép napon arra ébred, hogy ismét házas?

Robinzon Kurzor 2016.04.11. 14:56:05

@Közbiztonság Szilárd: "Hogy lett volna titok a múltja, amikor nemcsak a magyar, de még a nemzetközi sajtó is megírta?"

Titok azért volt, mert aki ismerte a történetet, az nem beszélt róla.
Hogy ezzel kapcsolatban valamit ír valamilyen újság, az nem egyenlő azzal, hogy mindenki tud(hat)ja, hogy mi történt.

Szabó Joe nyilatkozatát tessék olvasni, például.

Robinzon Kurzor 2016.04.11. 15:01:45

@Közbiztonság Szilárd: "aki letöltötte a jogerős ítéletet, tehát onnantól olyan, mintha el sem lett volna ítélve"

Ezt (is) rosszul tudod.

Például -- és Kiss esetében ez lényeges -- állami kitüntetés nem adható annak, akit korábban jogerősen bűncselekmény miatt elítéltek. Akkor sem, ha időközben mentesült már a büntetett előélet hátrányos jogkövetkezményeitől.

És bár itt van egy kiskapu (mert kivételes méltánylást érdemlő esetben mégis kaphat), az egy érdekes kérdés, hogy Kiss kitüntetésének adományozásakor fel sem merült a korábbi bűncselekménye, vagy pedig (ha igen, akkor ki és milyen mérlegelés alapján) úgy döntött, hogy különleges méltánylást -- és egyben további elhallgatást -- érdemlő esetről van szó.

Na, szóval "olvasgass jogszabályokat"!

Robinzon Kurzor 2016.04.11. 15:04:43

@Közbiztonság Szilárd:

Létezik nimfománia, aminek tipikus megnyilvánulási formája, hogy 18 évesen vadidegen férfiakkal bújik ágyba, akiket aztán feljelent nemi erőszakért, és akik olyan szerencsétlen flótások, hogy pechükre már más nimfomániások is pont róluk utólag kitalálták, hogy megerőszakolták őket.

Létezik erkölcsöt nem ismerő szerecsenmosdatás is, tipikus esetét mutatod most be.

Bell & Sebastian 2016.04.11. 15:12:11

Meg a túlhajszolt nemi élet teljes hiánya, mindent a Pártért!

gyalog.galopp 2016.04.12. 05:55:53

@Robinzon Kurzor:

A 210 évi C. tövény:

X. FEJEZET
AZ ELÍTÉLÉSHEZ FŰZŐDŐ HÁTRÁNYOS JOGKÖVETKEZMÉNYEK ÉS A MENTESÍTÉS
Az elítéléshez fűződő hátrányos jogkövetkezmények

97. § (1) A büntetőjogi felelősség megállapításához, büntetés kiszabásához vagy intézkedés alkalmazásához fűződő hátrányos jogkövetkezményt törvény állapíthat meg.

(2) A büntetőjogi felelősség megállapítására, a kiszabott büntetésre és az alkalmazott intézkedésre vonatkozó adatokat közhiteles hatósági nyilvántartás tartalmazza a törvényben meghatározott időpontig, ezt követően hátrányos jogkövetkezmény az elítélés miatt már nem állapítható meg az elítélttel szemben.

A mentesítés hatálya

98. § (1) A mentesítés folytán – törvény eltérő rendelkezése hiányában – az elítélt mentesül a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól.

(2) A mentesített személy büntetlen előéletűnek tekintendő, és – törvény eltérő rendelkezése hiányában – nem tartozik számot adni olyan elítéltetésről, amelyre nézve mentesítésben részesült.

(3) Újabb bűncselekmény elkövetése esetén a mentesítés nem terjed ki azokra a büntetőjogi jogkövetkezményekre, amelyeket e törvény a korábbi elítéléshez fűz.

A mentesítés módja

99. § Az elítélt mentesítésben részesülhet

a) e törvény erejénél fogva,

b) bírósági határozat alapján vagy

c) kegyelem útján.

Na most nem akarom a mentesítés különböző formáit ide másolni, rá kell keresni, el kell olvasni, ami nem érthető, ahhoz kell keresni tanulmányokat, cikkeket.
A lényeg Kiss semmilyen formában nem volt kötelezhető arra, hogy táblával a nyakában hirdesse a büntetett előéletét.
Javaslom, Countert nem nagyon olvassá, mert agysorvadásos tünetekkel jár.

Az erőszak fogalmáról is értekezhetnénk, de a gugli neked is annyi, mint nekem. Egy dolog viszont biztos, a csoportos nemi erőszak 55 évvel ezelőtt is kiemelten súlyos bűncselekmény volt, ehhez képest Kissék relatíve keveset kaptak, majd még ebből is levettek.
Azért ne gondoljuk, már, hogy 55 évvel ezelőtt minden bíró, rendőr, ügyész gátlástalan gazember volt és kényük kedvük szerint gyártottak ítéletet köztörvényes ügyekben is. A viszonylag enyhe ítélet az erőszak akkori kritériumok szerinti bizonytalan megítéléséből is adódhatott, vagyis a bíró a sértetti magatartást az elkövetők javára írta.

gyalog.galopp 2016.04.12. 05:56:52

@gyalog.galopp:

a francba .
2012. évi C. törvény

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.04.12. 08:35:29

@gyalog.galopp:
1. A jogerős ítélet ismertetése nem hátrányos jogkövetkezmény.

2. A mentesítés tényéből tehát nem következik, hogy a jogerős ítélet tartalmának megismerhetetlenné kellene válnia. Mint ahogy nem következik az sem, hogy a tartalma hatályát veszítené, vagy hogy a sértettet és az eset más érintetteit a mentesítés miatt hallgatásra kötelezhetnénk.

3. A mentesítés hatálya a büntetett előélethez - és nem máshoz - fűződő hátrányos jogkövetkezményekre - és nem másokra - terjed ki. Nem követelhető a mentesítésre hivatkozva, hogy az emberek szeressék az illetőt, mert az nem hátrányos jogkövetkezmény. Nem követelhető, hogy az illetőt ne tekintsék a bűncselekmény elkövetőjének, mert ez is csak egy ténykérdés, amit jogerős ítélet mond ki - tehát a világ (vagy a jogerő) végéig: úgy lesz.

Tehéntőgy 2016.04.12. 09:14:16

@pitcairn2: Mely mai liberális demokráciák korporativisták?

pitcairn2 2016.04.12. 10:43:17

@Tehéntőgy:

kivétel nélkül mindegyik

Tehéntőgy 2016.04.12. 11:35:54

@pitcairn2: Amennyiben? (A fasiszta korporativizmus ideológiájának semmi köze a tőkés korporációkhoz, ha erre gondolsz.)

pitcairn2 2016.04.12. 13:29:27

@Tehéntőgy:

az egész fasiszta muppet show-t politikai kapcsolatokból élő (nagytőkés) oligarchák futtatták...

Tehéntőgy 2016.04.12. 15:13:38

@pitcairn2: Igen, de ettől még továbbra sem lesznek a liberális demokráciák korporatív államok.

Robinzon Kurzor 2016.04.12. 16:12:27

@gyalog.galopp:

Szerintem nem egészen érted, hogy mit jelent (és nem jelent) a mentesítés, kire nézve milyen kötelezettséget jelent és milyet nem.

És ha már ilyen ügyesen használod a népszerű internetes keresőt, akkor nyilván azt a jogszabályt is megtalálod, ami alapján -- kivételes méltánylást érdemlő esetet kivéve -- nem adható állami kitüntetés annak, akit korábban bűncselekmény elkövetéséért jogerősen elítéltek, még akkor sem, ha közben már mentesült a hátrányos jogkövetkezmények alól.

Míg Kiss ügyének eltitkolása úgy általában nem jogi, hanem erkölcsi kategória, addig az állami kitüntetése minden jel szerint jogszabályt sértett. (Legalábbis egyelőre nincs nyoma annak, hogy bárki mérlegelte volna, hogy különös méltánylást érdemlő esettel állunk-e szemben.)

pitcairn2 2016.04.12. 16:43:31

@Tehéntőgy:

pedig teljes mértékben azok, különösen az un. nemzetközi jog és az EU jog megjelenése térnyerése

azt lényegében fő profilban lobbicsoportok írják

pitcairn2 2016.04.12. 16:44:02

@pitcairn2:

jav.:

pedig teljes mértékben azok, különösen az un. nemzetközi jog és az EU jog térnyerése óta

gyalog.galopp 2016.04.12. 17:10:13

@Tehéntőgy: @pitcairn2:

A kenyér a valamilyen őrölt gabonából és lisztből készül a világ minden pontján. Aztán a világ minden pontján variálják ezzel , meg azzal, ettől lesz más az egyik kenyér , mint a másik, de a kenyér funkciója nem változik.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.04.12. 17:33:20

"(...)

Friderikusz

2016. április 12.-i adás:

A múlt héten nem egészen három nap alatt
megsemmisítettek egy embert. Lenullázták
az egész életét, mindenki szabad prédájává tették.
Kiss Lászlóról van szó, aki az úszók páratlanul sikeres
szövetségi kapitánya - volt, a múlt hétig. Ma este Gerő András
történésszel a felrúgott elemi emberiességi szabályokról,
gondolkodási követelményekről és erkölcsi normákról beszélgetünk.

(...)"

www.facebook.com/Friderikusz-165910896932229/

gyalog.galopp 2016.04.12. 18:38:13

@bbjnick:

Kiket akarunk mi meggyőzni, funkcionális analfabétákat, szervilis makákókat, de minek?
Tökmindegy mit mondasz nekik, arra nem válaszolnak, csak támadnak, bármivel, bármiért. Saját gondolatból egy betű nem fedezhető fel náluk, néha azt hittem direkt csinálják, csak provokálnak , de nem, egyszerűen ennyire futja tőlük, és még meg is vannak magukkal elégedve.

Robinzon Kurzor 2016.04.12. 19:11:09

@gyalog.galopp:

Adjak pézsét, vagy kisírod magad bébéjé vállán?

A sok meg nem értett önkéntes erkölcsi mérvadó ... nem lehetne, hogy egyszer, tényleg csak a változatosság kedvéért ne egy csaló, egy gyereket rugdosó vagy egy nemi erőszaktevő legyen a megvédendő "áldozat"?

annamanna 2016.04.13. 01:13:08

@gyalog.galopp: Megúszni - ezt a fogalmat a Biblia nem ismeri. Csak azt ismeri, hogy megtérés és elkárhozás. Megtért valaha is Kiss László? Ugye hogy nem.
Egyáltalán nem is változott meg, perverz maradt egész életében.
Egy anyuka FB-bejegyzése: kkbk.blog.hu/2016/04/07/kisslaci-csehlaci

Ezzel kapcsolatban nagyon tanulságos cikkek:

wmn.hu/2016/04/06/okkal-vagy-ok-nelkul-miert-baj-hogy-elhallgattak-kiss-laszlo-szovetsegi-kapitany-nemi-eroszak-ugyet/

lathatatlangyerekek.444.hu/2016/04/09/gyereksport-es-eroszak-kez-a-kezben

A futtatóknak ehhez ennyi köze van:

" És a miképen nem méltatták az Istent arra, hogy ismeretökben megtartsák, azonképen oda adta őket az Isten méltatlan gondolkozásra, hogy illetlen dolgokat cselekedjenek;
A kik teljesek minden hamissággal, paráznasággal, gonoszsággal, kapzsisággal, rosszasággal; rakvák, írigységgel, gyilkossággal, versengéssel, álnoksággal, rossz erkölcscsel;
Súsárlók, rágalmazók, istengyűlölők, dölyfösek, kevélyek, dicsekedők, rosszban mesterkedők, szüleiknek engedetlenek,
Balgatagok, összeférhetetlenek, szeretet nélkül valók, engesztelhetetlenek, irgalmatlanok.
Kik jóllehet az Isten végzését ismerik, hogy a kik ilyeneket cselekesznek, méltók a halálra, mégis nemcsak cselekszik azokat, hanem az akképen cselekvőkkel egyet is értenek." (Róma 1:28-32)

Mint látod, nem csak az méltó a halálra, aki elköveti a bűnt, hanem az is, aki EGYETÉRT VELE.

@Közbiztonság Szilárd: 17 éves volt.
Már idéztem a törvény szövegét, de nyilván nem tudsz olvasni, azért még egyszer megpróbálom:
"Passzív alany: kiskorú, a Ptk. szerint kiskorú az, aki a 18. életévét még nem töltötte be, kivéve, ha jogszerűen házasságot kötött."
buntetojog.info/kulonos-resz/btk-208-%C2%A7-kiskoru-veszelyeztetese/

"Én konkrétan magasról leszarom az istent"

Csak nyugodtan próbáld meg. Felfelé nem fogsz tudni szarni. De a pokol tüzén égve az örökkévalóság végéig szarhatsz oda, ahová csak tudsz.

gyalog.galopp 2016.04.13. 05:33:56

@annamanna:

Hát én is pont erről beszélek, nehogy megálljunk már Kissnél, teljesen abszurd lenne. Kiss nem más , mint egy velejéig korrupt, csaló rendszer egyszerű katonája, de abban legfeljebb őrmester.
Ez a rendszer, amit pofátlanul amatőr versenysportnak neveznek, valójában a globális karvalytőke, vagyis a sátán ármánykodása a nép ellen.
Stadionokat, sport templomokat építenek, olimpiákat, világbajnokságokat rendeznek, elhitetik, hogy az elért eredmények nem a kémia, hanem a személyes kvalitások , tehetség, szorgalom következménye.
A sátán így vonja el Isten gyermekeit az igaz hittől és csábítja őket hazug templomaiba.
Gyehenna tüze égesse égessen el mindenkit, aki ebben a világméretű csalásban részt vesz.

Jean Sol Partre 2016.04.13. 10:55:09

@gyalog.galopp: támogatom. Nem vagyok hívő, de nagyon örülnék, ha a pokol tényleg létezne.

I_Isti 2016.04.13. 12:54:01

@bbjnick: "erkölcsi normákról beszélgetünk."

Na, ez vicces volt!

annamanna 2016.04.13. 13:53:48

@gyalog.galopp: Csoportos nemi erőszakból hol rendeznek világbajnokságot és olimpiát? Hiába próbálsz terelni, nem vagy benne profi, ezt a műfajt még tanulnod kell.

gyalog.galopp 2016.04.13. 15:51:26

@Jean Sol Partre:

azt elhiszem, hogy örülnél a pokolnak, ott több az ismerős:)

@annamanna:

dehogy terelgetek, dehogy terelgetek, csak következetesen végig viszem a gondolatmenetet

Jean Sol Partre 2016.04.13. 16:00:46

@gyalog.galopp: naná, és érdekesebb a társaság :D meg fázós is vagyok

annamanna 2016.04.14. 03:45:58

@gyalog.galopp: Dehogy terelsz? Akkor válaszolj a kérdésre: Csoportos nemi erőszakból hol rendeznek világbajnokságot és olimpiát? Legyünk együtt következetesek, és gondoljuk végig logikusan.

gyalog.galopp 2016.04.14. 06:35:22

@annamanna:

Nem tudok róla, hogy csoportos nemi erőszakból rendeztek volna bajnokságot, de mivel ez általában tiltott, nem is szerepelhet a sport műsorokban.

Az sport viszont az erőszakról szól, az erőszak szocializált kiéléséről, a sportoló mások és önmaga legyőzésére kondicionálja magát.

Az erőszak nem egzakt fogalom, sem annak , aki adja, sem annak, aki kapja, nincs mérőszáma , éppúgy , mint a fájdalomnak.
Az erőszak adását és tűrését is lehet tanulni, a sportolót pedig erre képezik ki, legyen agresszív és tűrje a fájdalmat.

Végül, ahogy a székely is mondja, az asszony nem ember, a tesztoszteron pedig nem játék.

annamanna 2016.04.14. 07:00:04

@gyalog.galopp: " a sportolót pedig erre képezik ki, legyen agresszív és tűrje a fájdalmat.

Végül, ahogy a székely is mondja, az asszony nem ember"

Ahh, tehát a LOGIKUSAN végigvitt gondolat a következő:

sport = nők csoportos megerőszakolása

sportolók = nők, akiket arra képeznek ki, hogy tűrjék az erőszakot és a fájdalmat.

sportolók =/= emberek, mert azok a férfiak.

Nade, ha a sportolók ráadásul agresszívak is legyenek, ez vajon kikre vonatkozhat? Nem az emberekre, hiszen azok a férfiak, nem a nőkre, hiszen azok dolga, hogy tűrjék az erőszakot.... hmmmm.... koncentráljunk.... aha! megvan! nyilván a lovakra, mert azokkal is sportolni szoktak.

Tehát - azt kívánom neked, te férfiember, hogy sportoljon sokat a végbeledben egy ló.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.04.14. 07:45:00

@gyalog.galopp: Közös edzést tartottak, de az ostoba, puhos civilek ezt nem érthetik.

Kellene már egy csak élsportolókra érvényes párhuzamos jogrend, hol van egy Werbőczy, amikor kéne, ki fogja kőbe vésni az una et eadem libertast, amikor élsportolókat hurcolnak meg a meg nem értése miatt?

gyalog.galopp 2016.04.14. 08:32:29

@annamanna:

kedvenc logika példám:

Aki sokat iszik, az sokat alszik.
Aki alszik az nem bűnözik.
Aki nem bűnözik azt szereti az isten.

Tehát, aki sokat iszik, azt szereti az isten.

A logikai levezetések általános hibája, hogy szubjektív módon határozunk meg elemeket, kihagyjuk, vagy túlértékeljük.

A logikánk tehát a szubjektumunkat tükrözi. :)

annamanna 2016.04.14. 08:52:47

@gyalog.galopp: értem, hogy ez a kedvenc példád, csak ebben nincs logika. Hacsak nem erre gondolsz logikaként: www.youtube.com/watch?v=XeNGNt3jJuI

gyalog.galopp 2016.04.14. 09:08:32

@annamanna:
Persze, ez a tévútra vezető logika, amit Te is művelsz.
Egyébként jó, hogy Hofival jöttél, így minden el van nézve.

2016.04.14. 14:30:44

@annamanna: érdekes felvetés

nemcsak sportban, katonáknál is.

Forty-one percent of female veterans at an L.A. veteran's hospital reported male soldiers had sexually assaulted them, and 29 percent were raped, said Rep. Jane Harman (D-Cali.) to the committee. "

murcielago 2016.04.14. 18:46:46

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!:

Lehet, hogy ez meglepőnek tűnik, de ezek a katonai adatok nem nagyon térnek el a szélesebb körű adatgyűjtés-eredményektől. Átlagosan a nők 20 %-a esik élete során nemi erőszak áldozatává, és további 20 %, aki ellen megkísérlik azt. (katonáéknál a befejezett akció arány talán nagyobb).

www.urban-eve.hu/2014/08/26/szexualis-zaklatas-nem-nem-nincs-kivetel/#comments

annamanna 2016.04.15. 05:21:50

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!: Tudod, mi az érdekes? Hogy a két vh közt élt egy magyar misszionáriusnő, Molnár Mária, aki még a húszas évek végén elköltözött a pápuákhoz. Egyedülálló fehér nőként élt velük egy szigeten. Addigra a pápuák már épp befejezték az emberevést, de még mindegyikük evett emberhúst, tehát csak pár évvel korábban hagytak fel a kannibalizmussal.
Ismétlem - egyedülálló fehér nőként egyszál egyedül élt egy pápua szigeten.
16 évig élt ott; a háború alatt japánok ölték meg.
16 évig a kannibál pápuák nemhogy nem ölték és ették meg, de még csak meg sem erőszakolták.
Jó, nem volt egy Palvin Barbara, középkorú molett nő volt, de itthon többször előfordult már, hogy 80-90 éves anyókákat erőszakolt meg a betörő tesvér.
De az exkannibál pápuáknak ez valahogy nem jutott eszébe.
Én ezt tartom nagyon érdekesnek.
Mert ha ez így van, akkor a nemi erőszaknak nem az az oka, hogy az erőszakoló egyszerűen nem bír magával, nem tud parancsolni az ösztöneinek. A három erőszakoló úszó nem az ösztöneivel nem bírt, hanem egyszerűen rohadékok voltak.

gyalog.galopp 2016.04.16. 06:15:13

@annamanna:

Próbálom lassan mondani, hogy megértsd, az erőszak fogalma nem mindenkinél jelenti ugyanazt, van akinek még játék, van akinek meg már erőszak.
Azért próbálj meg várni még egy kicsit, hátha nálad is elmúlik a gyíkság.

Ezt kifejezetten neked, tőlem:

www.youtube.com/watch?v=qvzNfKvIG9s

annamanna 2016.04.16. 06:24:57

@gyalog.galopp: ja persze, például aki megégeti a boszit, annak ez csak játék. A boszinak viszont nagyon nem tűnik játéknak.
Kiss László csak játszott, aha.

"Felkelvén azért másnapon jó reggel, áldozának égőáldozattal és hálaáldozattal is; azután leüle a nép enni és inni; azután felkelének játszani.
Szóla pedig az Úr Mózesnek: Eredj menj alá; mert megromlott a te néped, a melyet kihoztál Égyiptom földéből."

"Se bálványimádók ne legyetek, mint azok közül némelyek, a mint meg van írva: Leüle a nép enni és inni, és felkelének játszani.
Se pedig ne paráználkodjunk mint azok közül paráználkodtak némelyek, és elestek egy napon huszonháromezeren."

Péld 30,20 Ilyen a paráználkodó asszonynak úta; eszik, azután megtörli száját és azt mondja: nem cselekedtem semmi gonoszt.

Kívánom, Kiss László a te seggeddel is játszadozzon, csak hogy meg ne kísértsen a gyíkság. Ami nemtom mi lehet, de Kiss László farka biztosan távol tart tőle.

gyalog.galopp 2016.04.16. 09:40:50

@annamanna:

Itt most Kiss a boszi, Te meg a szerencsétlen áldozat, akit gyíkká változtatott, csak nálad még nem múlt el. :)

( nem akartam elsütni, mert annyira kézenfekvő... )

annamanna 2016.04.17. 04:30:37

@gyalog.galopp: Jó, terjesszük ezt ki a pedofilokra is, akiket szintén a vaksi, bigott, vért habzó, fogait csattogtató csőcselék ítél el. Szegény áldozatok ők, akiket boszorkányként üldöznek, akár a középkorban!

Na meg a drogkereskedők, lányfuttatók, orgyilkosok, maffiózók, és így tovább.
Mindezeket a szerencsétlen áldozatokat igazságtalanul ítéli el a társadalom. Csak bűnbakok ők, akiken a frusztrációjukat igyekeznek levezetni a sikertelen életvezetésű tömegemberek.
Akik ráadásul általában rasszisták is, például állandóan cigánybűnözésről kajabálnak, miközben nem bírnak élni, a panellyukból osztják az észt. Csorog a nyáluk a vasakból meg prostikból vett Porsche után, azabaj. Na meg az antiszemitizmus... a zsidókra is csak irigyek ezek a nyomorult férgek. Még hogy ezermilliárdjával lopják az áfát.... bahh. Folyton a hülye törvényeikre hivatkoznak, de ki nem szarja le, mit hablatyolnak ezek a csökevényes parasztprolik. A genetikailag alsóbbrendű mélymagyarok.
Tessék művelődni, tessék olvasni Niccsét, és megtanulni, hogy a legmenőbb filozófia a szolipszizmus.

annamanna 2016.05.08. 01:28:06

@gyalog.galopp: remélem, láttad: rtl.hu/rtlklub/fokuszplusz/exkluziv-megszolalt-a-kiss-laszlo-ugy-halottnak-hitt-aldozata

"megfenyegették az apját, valakik meg is verték, mert Zsuzsanna nem vonta vissza a vallomását.
"A családot komoly atrocitások érték, pénzt kínáltak, hogy vonjam vissza a pert. A nevelőapám azt mondta, ne aggódjak, ez ezzel jár, és kitartunk a végtelenségig. Nevelőapám cipészmester volt, nem pedig befolyásos ember, ahogy ez szintén tévesen jelent meg."

"nem ő volt az egyetlen áldozat, ezt a rendőrök is megerősítették. Felfoghatatlan számára, hogy "ezzel szórakoztak ezek a fiatalemberek."
„A tárgyaláson nem éreztem megbánást, nem is értették, mit keresnek ők ott. Ma sem érzem a megbánást.
Utálattal néztek rám. Nem fogták fel, hogy mit tettek. Nem tudtam megbocsátani nekik. És hát nem is kértek bocsánatot. Felbosszantott, hogy koncepciós perről beszélt Kiss. Én is, ő is pontosan olyan jól tudja, mi történt. 55 év után sem fogja fel, hogy mit követett el."

"biztos benne, hogy Kiss László ugyanúgy nézne rá a "hideg kék szemeivel", mint amikor megerőszakolta: nem akarja tudomásul venni, hogy mit csinált."

"Nekem nem 20 hónapig tartott, amíg túlléptem rajta, mint Kissnek, inkább 3-4 évig, amíg összeszedtem magam. Nehéz volt túltenni magam a történteken fizikailag és lelkileg is."

"Otthon a szüleinek nem szólt, bezárkózott a szobájába. Később ideggyógyászhoz járt, a felvételije nem sikerült.
Az egyik barátnője addig faggatta, miért sír, miért rossz a kedve, amióta az uszodából eljöttek, míg neki elmondta, mi történt vele."

"A három diplomás Takáts, aki 29 évesen már főmérnök volt, hosszú vívódás után vállalta a nyilvánosságot. A hazugságok és az ostobaságok késztették arra, hogy megszólaljon. Gyárfás Tamás például azt állította róla, hogy könnyen kapható volt."
index.hu/sport/uszas/2016/05/07/takats_zsuzsanna_kiss_laszloek_aldozata/

Nem
bánta
meg.

Jellemtelen senkiházi hazudozó. Elvetemült, kéjsóvár, erkölcstelen, agresszív nyomoronc. Meg aki egyetért vele, az is.

Kertész Ákos/Rényi Tamás/Juhász Jácint Makráját ajánlom figyelmedbe, ott van egy hasonló jelenet; a kiserdőben egy csapat fiatalember megpróbál megerőszakolni egy lányt, Makra bepöccen és szétveri a haverjait.
nava.hu/id/552470/ (csak ún. NAVA-ponton nézhető meg, de nyilván már láttad).

maroz 2016.05.08. 08:51:03

@gyalog.galopp: Hehe, ezek a hírességek ezek szerint úgy vélik, hogy ami berángatható a házba-telekbe az az övék és ez nem erőszak:

www.penzcentrum.hu/otthon/verprofi_trukkokkel_lopjak_a_gazt_a_villanyt_a_magyarok_fotok.1049501.html

Áram, gáz, nő, mindegy is, a lényeg, hogy ők a nemzetet naggyá tették (igen, hidd el, lakodalomlajosék is így gondolnak magukra) és ők már egy más elbírálás alá esnek. Az, hogy ettől a nemzetfogalom válik sokak számára kevésbé szerethetővé járulékos kár, gondolom (tudom) van olyan ideológia, amelyik azt mondja, hogy megéri.

gyalog.galopp 2016.05.08. 09:54:49

@annamanna:

Világéletemben nőpárti voltam, vagyok, a nőkkel szemben semmilyen erőszakot nem tolerálok.
Nem Kisst és pláne nem az erőszakot védtem, hanem az információ hiányos ítélkezést támadtam.
Új információ nyilván megváltoztatja, módosítja az ember véleményét ez természetes, sőt ez a természetes.

@maroz:

Hehe, mondj nekem egy szoborba öntött nemzeti hőst, bárhol a világon, akinek makulátlan a múltja, akinek nincs kiábrándító takargatni valója.
(Ne a sikkasztó Kossuthal kezd.:))

A hősöket nem a nemzet gyártja, mi gyártjuk magunknak, mert sikeresek akarunk lenni, ehhez pedig példaképek kellenek.

maroz 2016.05.08. 10:11:48

@gyalog.galopp: Ne keverjuk mar. Ezek nem hosok, hanem celebek. Igen, az olimpikonok is, es azok is, akik az elsportolok korul baszakodnak.

Ez a joember egy celeb, es az a funkcioja, hogy az elit a segitsegevel uralkodjon. A celeb tehat nem hos, hanem fogyoeszkoz, 15 percet kap, utana ugy elfelejti a nemzet, ahogyan kell, mert jonnek az ujabb celebek. Erdekesek akkor szoknak lenni, ha kiderul roluk ez-az. Peldaul Kis vajon megfarkalta-e Egerszegit is? Csupa izgalom.

A nemzet elveszettsegere utal az, hogy ma a celebek uraljak a gondolkodasunkat, de hat ugye ez nem veletlen, ez a neoliberalis ideologia "tortenelmi szuksegszerusege". Addig jo, amig Kis faszan ragodunk, es a nemzeti hovatartozasunkat a percemberek viselt dolgain keresztul gondoljuk el. Innen kurvanehez elinditani egy olyan gondolkodast, ami peldaul arra futna ki, hogy par aprosagot eppen ideje lenne mar nemzeti tulajdonba venni, ballereknek: allamositani.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.05.08. 10:38:38

@maroz: Helyes premissza, téves következtetés. Jó ez így, hogy ebből nehéz levezetni az államosítások újbóli szükségszerűségét és egyéb neokommer programpontokat.

maroz 2016.05.08. 11:32:45

@gyalog.galopp: Megnyomták rajta a komcsigombot, ennyit tud, jajj, de izgalmas. Idomított neolibber. :)))

Pelso.. 2016.05.08. 12:27:39

@Counter: Mindent államosítani kell, azonnal.
Főleg a tegnap alapított, gyorsan felfutó, akut pályázatnyerő betegségben szenvedő cégeket. Csak elszivattyúzzák a jólétet a néptől, élősködnek. Aki meg ezek tulajdonosi körére tekintettel van, az áruló, sőt, talán libsikomcsi is.

maroz 2016.05.08. 13:31:31

@Pelso..: Ha ilyen szépen tercelsz akkor menj el a felszopottjaid szeánszára és rídd bele a batízandráska vagy másik körúton belüli geci fülébe, hátha eljut a sorosgyuribácsihoz és odabasz végre a zorbánsátánnak, visszahozza a doktordöményt a médiagecik etetőjének az élére, a jótündér lesz a szólásszabadságügyi főtanácsadója, te pedig boldogan szophatod a faszukat, ahogyan azt eddig is tetted. A balliberális paradicsom csak azért nem jön el, mert te itt tercelsz egy másik majomnak és nem váltod le a rendszert, pedig batízandrás azt üzente! Hát mi lesz így orbanisztán felszabadításából, he?

maroz 2016.05.08. 13:42:12

@maroz: Ja, bocs, ez egy másik szál, azt hittem abba terceltél bele, de látom, hogy nem, így viszont nem fogod érteni a batízandrást, de sebaj.

annamanna 2016.05.08. 14:57:13

@gyalog.galopp: Egy dolgot árulj el nekem, mert ezt nem értem. Az ügy kirobbanása óta rengetegen politikai támadást emlegetnek, a fidesz direkt lejáratását.
Mégis mi köze van ennek a fideszhez, illetve a fidesznek mi köze van ehhez a vén bakkecskéhez?
Ebben az ügyben mi a politikai támadás?

annamanna 2016.05.08. 16:16:38

@gyalog.galopp: még valami, ha esetleg igazat adnál Aczélnak: 444.hu/2016/05/08/aczel-endre-szerint-kiss-laszlo-aldozata-nem-mond-igazat

Azt, hogy Kiss szexfüggő, egyrészt alátámasztja a csoportos nemi erőszak ügye, amit a rendőrség szerint folytatólagosan, rendszeresen követtek el;
másrészt egy anyuka FB-bejegyzése, aki szerint a kislánya elmesélte, hogy Laci bácsi milyen disznóságokkal szórakoztatta őket; minden mondatába szexuális utalásokat kevert - miközben gyerekekhez beszélt (ez nem régi sztori), tehát Kiss egész életében szexfüggő volt.

Ez egy elég jó könyv a témáról: moly.hu/konyvek/anne-wilson-schaef-menekules-a-meghittseg-elol
Részletesen leírja, hogy a szexfüggőség is pontosan úgy működik, mint valamilyen szerfüggőség; a függő egyre destruktívabbá, zavartabbá, hatalmaskodóvá, erőszakossá, hazudozóvá stb válik tőle.
A szexfüggő számára a "partner" csak a függőség kiélésének TÁRGYA, nem valós személy. Ezért egy függőnek tökmindegy, hogy Bódy Sylvit vagy egy 41 kilós csontkollekciót erőszakol meg, a lényeg, hogy zavartalanul megtehesse.
Ezek a perverzek nem akartak a lányokkal hosszútávú kapcsolatot, semmiféle érzelmet nem éreztek irántuk, annyira sem, hogy megbánják, mit műveltek velük.
Úgyhogy Aczél jelenlegi érve, hogy Takáts Zsuzsanna nem volt elég szép, nem állja meg a helyét. Korábban egyébként pont azzal érvelt, hogy túl csinos és kikapós volt. Tehát ha van rajta kalap, az a baj, ha nincs rajta kalap, az a baj. (Amúgy a rendőrök is alig akarták elhinni neki, hogy pont őt erőszakolták meg).

A másik érve, hogy a lány túl bevállalós volt, mert minden további nélkül bement a sráccal a házba... nos, ez sem állja meg a helyét.
Először is - mindenki magából indul ki, mindenki a maga szemüvegén keresztül nézi a világot, és aki naiv és ártatlan, az másokról is jót feltételez. Pláne egy kisgyereken lehet ezt látni, aki mindenkiről azt hiszi, hogy jó hozzá.
Ez a lány 18 évesen is teljesen tapasztalatlan volt a férfiakkal, és mivel saját maga nem volt rosszindulatú, hát Lantosról sem gondolta, hogy az volna.

Láttam egy olyan videót, sajnos már nem tudom, hogy keressem meg, ahol egy fickó bebizonyította, milyen iszonyat veszélyben vannak a lányok. Saját magát 15 éves fiúnak kiadva 12-14 éves lányokkal ismerkedett meg a neten, és mindegyik lányt randira hívta. Aztán szólt a szülőknek, hogy jöjjenek el vele, és nézzék meg, mi történik - mindegyik lány elment a megbeszélt helyre, simán beült ismeretlen autóba, anélkül, hogy az életben valaha is találkozott volna a '15 éves sráccal'. A lányok mindenhol a szülőkbe futottak, akiket az idegbaj kerülgetett, hogy mi történhetett volna... és sajnos nagyon sok esetben valóban baj történik, mert a lányok rettenetesen naivak és óvatlanok.
Takáts Zsuzsanna okos és határozott, 3 diplomát szerzett, de ilyen tekintetben ő is ugyanolyan védtelen volt, mint azok a tömegek, akiket pl bulikon leitatnak, gólyatáborban megerőszakolnak stb.
A naivitással, hiszékenységgel, gyöngeséggel, kiszolgáltatottsággal, jóindulattal vagy mondjuk butasággal visszaélni gazemberség.
Egyszerűen semmi sincs, ami felmenthetné azokat, akik a védteleneket tapossák el.
Miért nem fordítva történt? Hogyhogy nem a 41 kilós kiscsaj bánt el a 3 kigyúrt izomaggyal?

gyalog.galopp 2016.05.08. 20:49:09

@annamanna:

Pénzről, hatalomról van szó, ha szocik lennének kormányon, akkor ők lennének érintettek, a politika, csak másodlagos az ügyben, szerintem, többet meg nem tudok.

Minimális információ alapján ítélkezni az nálam boszorkányüldözés, amennyiben a többlet információ valóban boszorkányt igazol, akkor égjen, de csak akkor.
Semmi olyat nem írtam korábban, amit most vissza kellene vonnom.

Te említetted a pedofíliát, tudod, hogy hány diplomás nő tanítja rajzolni a gyerekét, hogy a válóperes tárgyalásra bevont pszichológus szakértőt hülyítse? Meglepődnél milyen sikerrel.

Az erőszaknak nincs egy etalon mértéke valahol egy klimatizált szobában, az erőszak mértékét általában az áldozat határozza meg.
Most is azt mondom, a Kiss félék más dimenzióban mozognak, nem az a baj, hogy szexfüggő, hogy durva - ez alapján a világ kb felét ki lehetne irtani - , hanem az, hogy nem a saját szintjükről választanak, választottak partnert, az a baj, hogy nem törődnek a másik fél érzékenységével, ezért kijár nekik a büntetés.

Robinzon Kurzor 2016.05.08. 23:59:01

Csak összeáll a kép.

Schmittnél is érdekes volt látni, hogy még akkor is hazudott, amikor már tudnia kellett volna, hogy azzal is lelepleződik.

Kissék rosszul emlékeztek, hogy végül melyik áldozatuk megerőszakolásáért ítélték el őket.
Nyilván -- saját maguk számára is -- jobban hangzott, hogy nem is volt erőszak, csak egy főelvtárs kefélni szerető lánya felkérezkedett rájuk... és végül ők maguk is elhitték ezt a hazugságot.

Vajon mit gondol most az úszószövetség "vezetősége", az edzők?
Nem arról, ami 55 éve történt.
Hanem arról, hogy Kiss a szemükbe (is) hazudott az ügyről.

annamanna 2016.05.09. 05:38:47

@gyalog.galopp: Nekem már annyi információ elég volt, hogy Egerszegi azt mondta, nem akar edző lenni, mert azt a lelki terrort, amit átélt, képtelen volna másokra rázúdítani. Tehát egyetértett azzal, hogy lelki kínzással lehet csak kellő teljesítményre sarkallni valakit, mert vele is ezt tették, és lám, milyen sikeres lett. De ő maga nem akart mások mentális elnyomójává válni.
Szerintem ennyi bőven elég ahhoz, hogy az ember semmi jót se gondoljon Kiss Lászlóról. És Egerszegi már nagyon régen abbahagyta a versenysportot.
De ha ez nem lenne elég, ott volt a Hosszú Katinkával való alpári összeveszés.
Ez a két eset annyira durva jellemet sejtet, hogy számomra már csak megkoronázza a nemi erőszakért való börtönbüntetés.

Konkrétan az üggyel kapcsolatban egy idézet ugrott be:

"A folyó "paradicsoma", a Margitsziget jelentette számomra a legstílszerűbb felkészülést a történelmi találkozóra. (Meg kell az embernek öregedni, akkor minden történelmi eseménnyé válik!) A margitszigeti bejárat a hídról ma is olyan szép, mint akkor volt, hajdanán, vagy talán még szebb. Vajon olyan nagy, színpompás virágágyak voltak ott közvetlenül az első világháború után is, amikor a fővárosi parkok az állami költségvetéshez igazodtak?
A Duna átkarolja a szigetet - egy kicsit hevesen, éppen az áradás miatt, és áztatja a talajt - ettől nőnek a fák ilyen nagyra, és ettől lesz olyan dús a rét. Néha elnyeli a teniszpályát is, és vörös lesz tőle a víz.
A lányok, akik a strandon heverésztek, most többet mutattak a bájaikból - és valóban volt is nekik. Régen Magyarországon sokkal szemérmesebbek voltak a lányok, mint Hintertupfingban, a kis német faluban. Ha egy heverésző családot néztünk, azt láttuk, hogy a nők nemcsak mind fekete és felsőlábszárig érő zárt fürdőruhát viseltek, de hordtak felette egy kis szoknyát is. Edit annak idején a pusztai fürdőn nem viselt szoknyát, s ez már szenzációszámba ment, pedig csak tizennégy éves volt. Most hasonló frivol öltözetben a magukat mutogatni kívánó fővárosi lányok között mint valami múzeumi lelet keltene szenzációt."
(Hugo Hartung: Piroska. A regényből ezen film készült: www.youtube.com/watch?v=KTqCqrLprsE az író 1923-ban és 1965-ben járt Magyarországon, az idézetben épp összehasonlítja a két korszakot).

Ami ebből számomra érdekes, az az, hogy a szerző szerint a lányok mutogatni akarják magukat a Margitszigeten. Ezt kétszer is elismétli a rövid bekezdésben - a lányok mutogatni akarják a bájaikat.
Egy részük lehet, de azért nem mindenki. Aki nézni akarja őket, az egészen biztosan úgy gondolja, hogy a lányok csakis azért vannak a strandon, hogy látszódjanak, nem másért.
Nem tudom, Takáts Zsuzsanna miért ment el a Sportuszodába, lehet, hogy ő is csak azért, hogy közszemlére tegye a 41 kilóját. De azért elmesélek valamit, ami velem esett meg a Margitszigeten.
Vidéki vagyok, életemben egyetlen egyszer napoztam ott, 16 éves voltam. És felelősségem teljes tudatában állítom, hogy az égegyadta világon semmi más nem motivált erre, mint hogy napozzak. Olvastam egy könyvet, és közben semmi másra nem gondoltam, mint amit épp olvastam.
Egyszer csak megállt mellettem egy fickó, azzal a szöveggel, hogy ő hittérítő, és beszélgethetünk-e.
Akkor még nem voltam vallásos, nem hittem Istenben, de érdekelt, hogy mit akar mondani. Ez a szöveg számomra azt jelentette, hogy az illető hittérítő, és a vallásról akar beszélni. Ennyi. Nem feltételeztem semmiféle hátsó szándékot róla, úgyhogy azt mondtam, persze, beszélgethetünk.
Belekezdett valami mondókába, amiből már csak arra emlékszem, hogy "halleluja" (életemben akkor hallottam először).
Aztán egy idő után megkérdezte, bekenheti-e a hátamat; azt mondtam, hogy kösz, de nem; összepakoltam és elhúztam.

Gyanakodnom kellett volna egy ilyen szöveg hallatán? Eleve azt kellett volna válaszolnom, hogy hagyjuk már, ne fárassz, takarodjál innen, nem is vagy te hittérítő, tuti, hogy csak baszni akarsz...?
Tudod, mi a különbség az én sztorim és Takáts Zsuzsanna története között?
Az, hogy nekem szerencsém volt. Semmi több. Ennek a szerecsenmosdatásnak nincs értelme: "az erőszak mértékét általában az áldozat határozza meg."
Én ugyanúgy totál elhittem, hogy a fickó tényleg a vallásról akar velem beszélgetni, ahogy Takáts Zsuzsanna is arra gondolt, hogy kellemesen beszélget egy szimpatikus fiatalemberrel.
Azt mondta, eldicsekedett az érettségivel és a felvételiről beszélgettek (mert őt éppen ez foglalkoztatta). Bár nem emlékszik arra, mit akart neki Lantos mutatni a lakásában, de a helyében én például biztosan bedőltem volna annak, hogy:
- Á, szóval építészmérnök akarsz lenni. Akkor maketteket is kell majd készítened. Ilyesmit én is szoktam bütykölni, gyufaszálból összeragasztottam a Mátyás-templom modelljét. Itt van 50 méterre a lakásom, látod, ott; egy perc és már jövünk is vissza. Megnézed?
Egyáltalán nem gyanakodtam volna, és biztos nem azon pörgök, hogy jujj de jó, megyünk baszni.

annamanna 2016.05.09. 05:41:31

@gyalog.galopp: Még erről egy pöttyet: "az erőszak mértékét általában az áldozat határozza meg."

Ez durva áldozathibáztatás.
Jó, én keresztény vagyok, és Isten kegyelméből megúsztam három nemi erőszak kísérletet úgy, hogy a hajam szála se görbült. Biztosíthatlak, hogy a kacérsági mutatóm a nulla és mínusz ezer közti tartományban mozgott, de ez nem zavarta azokat, akik megpróbálták. És plusz megúsztam néhány zűrös helyzetet (pl autóstoppolást, utólag már a fejemet fogom, hogy nem voltam normális, az autóstop kész istenkísértés; de akkor nem jutott eszembe, hogy veszélyes).
Mindenki, azaz MINDENKI kerülhet védtelen helyzetbe, akár saját hülyeségből, akár véletlenül. Mutatok két filmes példát, ahol könnyű az áldozatokat hibáztatni, de a filmekből kiderül, hogy a lányoknak az adott helyzetben eszükbe sem jutott, hogy bárki prédának tekintheti őket.

www.youtube.com/watch?v=xyLWDe1XmaE #t=00m42s - itt a lány megúszta az autóstoppot, de még nézni is rossz, hogy mekkora baromságot csinál.
www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20110508-a-menyasszony-bosszuja-valami-kek-kritika-zomboracz-virag-teby.html - ezt a kisfilmet érdemes végignézni, itt a lány nem ússza meg, sőt még kacérkodik is, de annyit biztosan lehet tudni a filmből, hogy eszébe sem jut, hogy ebből bármi baja lehet. Ő csak jól érzi magát az esküvőn. Meg sem fordul a fejében, hogy mindjárt rámásznak, mert ha félne az erőszaktól, akkor nem viselkedne ilyen lazán.
A fenti helyzetekben a lányoknak eszükbe sem jut, hogy szexuális ragadozók feneked(het)nek rájuk. Sőt még durvábbat mutatok: ezeknek a lányoknak sem volt veszélyérzetük: www.borsonline.hu/aktualis/undorito-mit-muvelt-a-turistalanyokkal-a-rendor/94233

Erre persze lehet azt mondani, hogy a nők totál idióták, mivel ehhez hasonló helyzetek tömegesen fordulnak elő.
Sőt a fiatalok általában véve is nagyon óvatlanok, nagyon sok hülyeséget csinálnak vagy elhisznek (például, hogy Orbán Gázsi által majd az Isten elfoglalja az országot és kiárad a tűz. Ezt a szart velem már nem lehet megetetni, de sok naiv fiatal simán bedől még ennek az átlátszó trükknek is, mert nincs elég tapasztalatuk. Lehet, hogy még maga Gázsi is elhiszi, amit mond). Rengeteg kokit és sallert kell elviselni, mire az ember kellően cinikussá válik.

Szóval azért álljon meg a nászmenet, nehogy az áldozat ravaszságán vagy egyéb képességein múljon, hogy ne erőszakolják meg.

"nem az a baj, hogy szexfüggő, hogy durva - ez alapján a világ kb felét ki lehetne irtani"

A szexfüggő nem azt jelenti, hogy az illető szexuálisan aktív. Hanem azt, hogy személytelen, nem akar/nem képes normális párkapcsolatot létesíteni, mert egyetlen célja van, a kéj; és semmi több. Ehhez a célhoz eszközöket használ fel, bárkit tárgyiasít, aki mint személy egyáltalán nem érdekli.
És ahogy a szerfüggőség idővel elmélyül, úgy a szexfüggőnek is valószínűleg egyre nagyobb adagokra van szüksége ahhoz, hogy fenntartsa a "lebegést". Esetleg függőséget válthat, de az alapvető célja mindenképpen az marad, hogy "kiüsse magát".

"nem a saját szintjükről választanak, választottak partnert"

Takáts Zsuzsanna szerint Lantos művelt, értelmes fiatalembernek tűnt, akivel érdemes beszélgetni, később újságíró lett belőle.
Nem a szintkülönbséggel volt probléma, hanem a szexfüggőséggel, ami ugyanolyan roncsoló és közveszélyes, mint a szerfüggőség.

Pelso.. 2016.05.09. 11:22:49

@maroz: A gond ott keletkezik, hogy mindent írtam, ugye.
A felszabadítani veled ellentétben semmit sem akarok, várom néhány Tesco megrohamozását, sok sikert.

maroz 2016.05.09. 11:37:39

@Pelso..: Persze, hogy nem akarsz, hiszen te vagy az, aki védi a teszkót, és ezért egyszerűsíted le ilyen idióta kisóvodás szintjére a valójában teljesen legitim és normális kérdést, de hát ismétlem és hangsúlyozom: neked ezt kell tenned, erre vagy edukálva, ez tart el, a nyugati fasz nélkül te kábé a követ szopnád, ami mégiscsak kínosabb, szóval öltögessed csak bátran a nyelved, amikor ugye éppen szabad.

annamanna 2016.05.09. 15:23:44

@gyalog.galopp: hopp, itt az ügy egy másik olvasata, és lehet, hogy hitelesebb nézőpont, mint például az enyém:

"Az 1960-as évek elején 30 éves voltam, és mint tolmács benne voltam az élet “sűrűjébe”. Az akkori elit élsportolókból, maszek kisiparosokból, magasabb funkcionáriusokból, illetve gyermekeikből állt. Az oldal vonalon futottak azok a fiatal nők, akik nem akartak futószalag mellett robotolni. Chani! Nem írtam, hogy minden nő ilyen volt. Ti mind a négyen érzelemből vitáztok, és átugortok azon, amit írok. Világosan megírtam:

Nagy hiba 2016-ban, 2016-os világképpel ítélkezni 1961-es esemény felett. A hajlandóságot mutató lányok “megerőszakolása” mindennapos esemény volt.

Ti nem voltatok ott, semmit se tudtok. Igen, a menő úszó fiúk arattak. Ez az eset valahogy félrecsúszott. Ez az igazság. Végignéztetek, végigolvastatok egy erősen manipulált visszaemlékezést, ami érzelmileg felkavar és ezen az alapon nekiálltok vitázni velem. Nincs értelme, mert nem vitázok. Megírtam azt, amit legjobb tudásom szerint az ügyhöz hozzá tudok tenni. Aki akar, az tanul belőle, aki nem akar az kijelentheti, hogy csalódott bennem. Ez a legegyszerűbb, ha mást írok, mint amiben te hiszel, akkor én hagyok fel az objektív szemlélettel. Miközben a visszaemlékező T.Zs. történetéből is világosan kisüt a valóság. 5 perc ismeretség után szobára ment (és nem is tudja miért). Ennyi."
www.antalffy-tibor.hu/?p=19045

Jean Sol Partre 2016.05.09. 15:48:15

@gyalog.galopp: " az erőszak mértékét általában az áldozat határozza meg. "

ezt hogy érted?

gyalog.galopp 2016.05.10. 06:03:46

@annamanna:

Írni szeretsz , azt látom, de néha olvassá is.
Szerintem elég egyértelműen az erőszakkal a szexualitással szembeni érzékenység szintjére utaltam, nem az IQ-ra.
Az áldozat magatartása döntő az erőszak megítélésében és ez nem az áldozat hibáztatása, hanem vizsgálandó körülmény.

Csak gondolj bele, ha nem így lenne, egyszerű bemondásra bárkit erőszakkal lehetne vádolni és elítélni.

@Jean Sol Partre:

A józan paraszti ész is a jog is az erőszakon valamilyen ellenállás megtörését, akarat hajlítását ért . Az ember védekezőképessége, akaratérvényesítő képessége nem egyforma az egyén fizikai és mentális állapota határozza meg. Nem mindegy, hogy a támadó 120 az áldozat 40 kg, vagy fordítva, fizikai erővel, vagy fegyverrel, késsel kényszerít.

Szindbad 2016.05.10. 06:42:59

@maroz: De hát idehaza már legalább 6 éve nem a neoliberális ideológia az uralkodó ideológia.

Jean Sol Partre 2016.05.10. 09:53:25

@gyalog.galopp: de akkor nem az áldozat határozza meg, hanem a viszonyok (ahogy mondtad, mekkora a támadó?). Miért vered az egészet az áldozatra?

Pelso.. 2016.05.10. 10:04:24

@maroz: Egy szóval sem védtem, felőlem holnap kivonulhat.
Az államosításra értendő, hogy legitim, jogszabály van rá?

Szindbad 2016.05.10. 10:56:31

@maroz: Hát úgy látom nettó kommunistaságossá váltál öreg korodra, szomorú, de mindegy, én ilyenkor szoktam megkérdezni azt, hogy az a fene nagy államosítás mit fog megoldani. Pl. a Klik-ből vezethetnéd le nekem.

2016.05.10. 11:02:51

@Szindbad:

a rossz vezetőkiválasztási- és végrehajtási módszer nem érvényteleníti a közösségi tulajdonlás igazolhatóságát.

gyalog.galopp 2016.05.10. 11:10:41

@Jean Sol Partre:

Tényleg nem értem, mit nem értesz. Ha azt mondom, hogy az erőszak az, amit a sértett annak érez, akkor jól mondom, és ha jól mondom, akkor ki határozta meg az erőszakot?
Mit nem lehet azon érteni, hogy a sértett védekezőképessége határozza meg az erőszak tényét.
A védekezőképesség határát pedig vizsgálni kell, mert egyénileg változó, van aki leblokkol, van akiből kihozza az oroszlánt. Ugyanaz az elkövetői magatartás az egyik áldozatnál hatástalan, a másik esetben megállapíthatóan erőszakos.

Az, hogy Kisséknek le kellett fogni a lányt az egyértelműen erőszak, de ezt Kissék nem tartják erőszaknak, ők a játék részének tartották, tartják. Akkor most ki határozta meg az erőszakot, kinek adott igazat a bíróság, meg a közvélemény is?
Hol van itt áldozathibáztatás?
Szóval magyarázd már el, mit nem értesz.

Jean Sol Partre 2016.05.10. 11:22:54

@gyalog.galopp: Tehát ha a lány karatebajnok lett volna, akkor nincs erőszak? Akkor KL és barátai vicces fiúk akik rosszal kezdtek ki mert nem hagyta magát?
Ha én megölök valakit, de én azt nem tartom gyilkosságnak, akkor a halott határozza meg a gyilkosságot?

Szerintem az erőszakot a szándék határozza meg és az áldozatnak vajmi kevés köze van hozzá. Erőszak nem az, amit a sértett érez, hanem amit az erőszakoló csinál. Hogy bármit is akar vagy érez a sértett, az erőszakoló akkor is véghezviszi amit akart.

Jean Sol Partre 2016.05.10. 11:23:56

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!: ha a módszer a rendszer velejárója, akkor sajnos érvényteleníti.

gyalog.galopp 2016.05.10. 11:41:32

@Jean Sol Partre:

"Hogy bármit is akar vagy érez a sértett, az erőszakoló akkor is véghezviszi amit akart."

és mi van akkor, ha a "sértett " élvezi , amit az erőszakoló véghez akar vinni? mer ugye a bármibe ez is belefér :)

Jean Sol Partre 2016.05.10. 11:51:28

@gyalog.galopp: akkor az erőszakolónak mázlija van, mert nem lesz feljelentés. De attól még ez is erőszak.

2016.05.10. 11:59:25

@Jean Sol Partre:

a rossz vezetőkiválasztás és végrehajtás a magántulajdonú rendszereknek is jellemzője.
akkor azok is érvénytelenek.

maroz 2016.05.10. 12:09:10

@Szindbad: De, az. Értenéd, ha tudnád, hogy mi is az, de nem tudod és ezzel a nemtudással jól elvagy.

maroz 2016.05.10. 12:13:51

@Szindbad: Rosszul látod. Te váltál a neoliberális populizmus áldozatává: vedd észre, hogy én semmilyen radikális baloldali javaslatot nem tettem, csak rámutattam, hogy a jelenlegi rendszer mi miatt tarthatatlan.

Te sajnos arra vagy kondicionálva, hogy bármi, ami a kulturális-humanista szférából az elosztás felé indulna el agyonüsd. Ez a neoliberális ideológia fő csapásiránya: senki ne merjen az elosztásról beszélni, és aki mégis, azt le kell kommunistázni.

Pont olyan ostoba ez a populizmus, mint az orwelli: négy láb jó, két láb rossz, kapitalizmus jó, minden más komcsi. Neked a saját fejedben kellett belőlem kommunistát csinálj azért, hogy ne omoljon össze a világképed. Még szerencse, hogy mindez engem semmire sem kötelez.

Jean Sol Partre 2016.05.10. 12:17:40

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!: "a rossz vezetőkiválasztás és végrehajtás a magántulajdonú rendszereknek is jellemzője."

a magántulajdon a rossz vezetőkiválasztást természetes szelekcióval sújtja, a rendszer ebből a szempontból öngyógyító.
a köztulajdon esetében ez a mechanizmus (jelenleg) nincs. nem mondom, hogy nem is lehetne, de most nincs, sőt.

maroz 2016.05.10. 12:26:43

@Pelso..: "Az államosításra értendő, hogy legitim, jogszabály van rá?"

Te tényleg egy totálisan tudatlan és tájékozatlan, unatkozó junior partner vagy. Szar ügy.

maroz 2016.05.10. 12:28:35

@Jean Sol Partre: Mi az a "jó"? Milyen nagyobb jóban oldódik fel, illetve következik belőle?

2016.05.10. 12:52:38

@Jean Sol Partre:

nincs természetes kiválasztódás, a szervezetek nem életképességük hanem a rendszerben betöltött szerepük alapján maradnak életben.
a magántulajdon vesztesége a közösség vesztesége is, ezért is mentjük ki őket, mert még mindig olcsóbb mint felnevelni a következőt.

ha a hibás magántulajdont hibás közösségivel lehet helyettesíteni, akkor miért preferálnánk azt amelyik az önzésen alapul?

gyalog.galopp 2016.05.10. 13:21:27

@Jean Sol Partre:

Állítólag Kissék perújrafelvételt akarnak, mert tagadják az erőszakot, nekik semmiféle erőszak nem állt szándékukban.
A te logikád szerint valóban nem volt erőszak, mert nem is akartak erőszakolni, ők csak örömet szerettek volna okozni egy lánynak. Mert ugye nem az számít , mit érez a sértett, illetve nincs is sértett, mert az erőszakolók nem is akartak erőszakolni, tehát Kisséknek igazuk van, koncepciós per áldozataik.

Te meg remélem jogász vagy, de , ha nem, sürgősen váltsál, te még hiányzol a palettáról.

Jean Sol Partre 2016.05.10. 13:36:30

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!: "ezért is mentjük ki őket"

ez egész egyszerűen nem igaz, csak egy nagyon kis halmazban.

Jean Sol Partre 2016.05.10. 13:41:12

@gyalog.galopp: nem vagyok jogász, nyilván ezért nem is tudok jogi nyelven pontosan fogalmazni.
De az ugye világos, hogy ha a sértett nem egyezett bele, akkor erőszak volt. Akkor is, ha aztán esetleg élvezte volna, akkor is, ha azt mondod, a szándék nem ez volt. Nem a lófaszt, ha ő tiltakozott, ezek meg lefogták, akkor erőszak és mivel lefogták, ez számukra is teljesen világos volt.
Ha akarod, kerítek neked valakit aki megmutatja, aztán élvezd :)

Jean Sol Partre 2016.05.10. 13:44:37

@maroz: azt a közösségnek kell eldönteni, mi neki a jó. Ha magántulajdonom van, akkor én döntöm el, ha közösségi tulajdonban van valami akkor a közösség. Ha az állami akkor pedig az állam. Nem tudom, miben oldódik fel :)

2016.05.10. 13:52:37

@Jean Sol Partre:

a törvényi kibúvók is közösségi kimentés.
lehetővé teszik és segítik a cégek recilkulációját, megkönnyítve a hibás működés terheitől, amit aztán mindig valamilyen állami alap nyel el. lásd még: a magyar állami vagyonkezelő értékpapír temetője.

csak a már előzőleg kiürített cégeket süllyesztik el, az érték a know-how, a melósok addigra az új név alatt futnak.

gyalog.galopp 2016.05.10. 13:57:13

@Jean Sol Partre:

eddig csak azt élveztem, ahogy összevissza beszélsz, cáfolod önmagad, de már ezt sem mert meguntam.

erőszak az, ami fizikai, vagy pszichikai kényszer hatására a sértett akaratát eltéríti. Az elkövető hiába akarna erőszakoskodni, ha a sértett ebbe önként dalolva beleegyezik, mert ő egy mazochista és azt szereti a durvulnak vele.

Tehát, ki dönti el, hogy mi minősül erőszaknak?

Jean Sol Partre 2016.05.10. 14:42:15

@gyalog.galopp: ügyesen csűröd csavarod a szavakat, de te az erőszak _mértékéről_ beszéltél, meg arról, hogy attól függ, mekkora és milyen erős az áldozat.
Azt, hogy mi minősül erőszaknak, azt az dönti el, hogy volt-e beleegyezés vagy nem. _Utólag_ pedig valóban az áldozat tudja megmondani, "mekkora" volt az erőszak. De a történéskor nem ő "határozza meg" az erőszak mértékét, hanem az erőviszonyok.

Simán elhiszem, hogy te így értetted már eredetileg is, és félreértés az egész, de amit írtál, abból rohadtul nem ez jött le.

maroz 2016.05.10. 16:37:48

@Jean Sol Partre: Nálunk a közösségnek közösségként nincs vagyona vagy negatív. A magánvagyonok eloszlása bőszen követi a Pareto-elvet, de a 80-20 arány durvul. Teljes generációk állnak a céltalanság, kilátástalanság határán, vagy azon is túl, mert a magánvagyonokat olyan "jól" működteti a menedzseri réteg, hogy az embert, mint zavaró termelési tényezőt már szinte teljesen ki is küszöbölte. A magánvilág, az individualizmus oda vezetett, hogy a társadalom többségének semmi beleszólása, semmi ráhatása nincs semmire sem. Kérdés, hogy jó-e az, ha a 20 százalék úgy csinálja magának és a felső egy százaléknak a "jót", hogy közben a 80% teljesen eljelentéktelenedik, mintegy kiszerkesztődik a saját életéből.

Tehát ha a magántulajdon működtetője "jól" működteti, az végső soron csak egy adott osztálynak jó, míg a túlnyomó többségnek zömmel rossz és borzalmas. Kérdés, hogy aki nem a szerencsés osztályban létezik az mihez kezd mindezzel. Jónak igen nehezen nevezhetné, már ugye ha bárki is kíváncsi lenne a véleményére, de nem az.

Jean Sol Partre 2016.05.10. 16:42:38

@maroz: pont ez lenne a gondom az államosítással, mert az állam az ugyanaz a felső egy százalék, a közösségnek meg továbbra se jutna semmi.

Jean Sol Partre 2016.05.10. 16:46:19

@maroz: amerikában, legalábbis kisebb városokban még szuperül működik a közösség, az ott lakó emberek munkával is, pénzzel is támogatják a saját városukat, adnak (önként, nem adó) pénzt az iskolának, a tűzoltóságnak, mindenre, amire azt gondolják, hasznos a közösségüknek.
Svájcban kevesebb az adományozó, viszont a közösség a saját "kárára" is megszavazza akár a nagyobb adókat is, hogy a közösségnek jó legyen.

Nem tudom, ők hogy csinálják, nálunk ez kihalt vagy soha nem is volt.

maroz 2016.05.10. 16:57:04

@Jean Sol Partre: Egyszerű, minket (többek között ) dolgoztatnak és annak a hasznát osztják el. Amúgy meg a kis közösségeknek fogalmilag is annyi, szűk száz év alatt a nyugati világra jellemző 70-30 százalékos falu/város arány megváltozott, ma pont fordítva igaz, de inkább tart a 20-80-hoz. A vidék elöregszik, elnéptelenedik, kihal, míg a városokban esély sincs arra, hogy organikus közösségek alakuljanak ki, akik akár szolidárisak is tudnának lenni egymással alkalomadtán.

maroz 2016.05.10. 16:58:10

@Jean Sol Partre: Pont az ellenkezőjét bizonyítják a történelmi tapasztalatok: államosítottak, masszívan, és évtizedes jólét jött el a kisemberek számára.

Jean Sol Partre 2016.05.10. 17:02:55

@maroz: nem arra gondoltam, hogy honnan van pénzük, hanem hogy maga a közösségi érzés - szolidaritás, felelősség - megvan bennük. De az igaz, hogy a nagyvárosokban nyilván fogy vagy már nincs.

Jean Sol Partre 2016.05.10. 17:03:33

@maroz: de az nem _ez_ az állam volt.

Pelso.. 2016.05.10. 17:10:51

@maroz: Fogalmad sincs a gazdaság (és hátterei) működéséről. Így hát a kő marad neked.

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!: a közösségi (melyik közösség) tulajdonlásra a társadalmi igény önmagában nem elég érv. Haverok, pereputty, mutyi nélküli működtetés és kozmetika mentes számok elengedhetetlen tényezők. Ez utóbbiak nálunk nem lesznek soha.

maroz 2016.05.10. 18:42:45

@Pelso..: Proffessor Pelso, teach me, bitte!

maroz 2016.05.10. 18:49:48

@Jean Sol Partre: A pénztől van. Ha nincs szűkösség, akkor a bizalmi viszony erősödik, hiszen nincs érdek és késztetés arra, hogy bizalmatlan legyek vele szemben. Ha szűkösség van, akkor bizalmatlanság van, hiszen eleszi előlem, és nekem az rossz. A szűkösséget én a relatív depriváció értelmében használom, tehát nem elég az, hogy abszolút szűkösség van, hanem kell hozzá a kéznél levő, erősen ható viszonyítási alap is. Ezt fontos megjegyezni, mert az abszolút, tehát a szinte mindenkit érintő szűkösség inkább a bizalom irányába hat, feltéve, ha nem gátolják strukturálisan. Kölyökkorom falujában például egy százas gazdagsági skálán úgy oszlottak meg a falubeliek, hogy a leggazdagabbnak volt öt a legszegényebbnek három, és ez érthető módon meghagyta a teret a bizalmi viszonyok kialakulásának. Amit aztán szétbaszott az erőltetett urbanizáció, az, hogy egy idő után már a fél falu a környező ipari létesítményekben segédmunkált és haza leginkább már csak alkoholizálni jártak.

maroz 2016.05.10. 19:06:41

@Jean Sol Partre: Nyilván, ha itt államosítás lenne, akkor azt tényleg nem _ez_ az állam csinálná, hanem egy másik, amit úgy konstruálnának meg az alakító erők, hogy államosítani tudjon. Nagyon, de nagyon nem úgy nézne ki, mint a mostani és természetesen igazad van neked abban, hogy ez a mostani állam igyon lúgkövet, ne államosítson, de abban nincs igazad, hogy az államosítás, mint eszköz rossz megoldás lenne és ne lenne érdemes elgondolni azt, hogy ha nem ez a mostani, akkor egy milyen másik állam tudna államosítani.

Nézd meg, hogy azért van itt némi ciklikusság is a dologban. Amikor van pálya a gyarapodásra olyankor inkább versenyeznének az emberek individualista módra de amikor beszűkülnek a pályák olyankor inkább a közösségi eszközöket keresik, lásd államosítás. Ilyen ciklus része volt az ötvenes évek nagy nyugati államosítása (most ne maszatoljunk azzal, hogy milyen különbségekkel zajlott a folyamat az egyes országokban, Piketty elég jól leírta, például), amelyet nem a szívjóság szült, hanem az a felismerés, hogy ha nem kap valamit a pór a pofájába akkor durcis lesz és szeretni fogja a szovjet népet.

A probléma most is hasonló, és számomra nagyon furcsa, nehezen elfogadható érv az, hogy ne foglalkozzunk a problémával, ne gondoljuk végig alaposan a lehetőségeket pusztán csak azért, mert egy hasonló problémára egy régebbi korban rossz válaszok _is_ születtek, illetve bizonyos megoldásokat eltérő haszonnal alkalmaztak. Engem nem köt a gondolkodásban az, hogy a neoliberális populizmus hívei minden áron be akarnak tolni valami vulgárkomcsi szerepbe, ettől én még simán végig tudom gondolni azt is, hogy mi lenne ha. Néha gyíkká változom, de hamar elmúlik.

maroz 2016.05.10. 19:10:32

@Jean Sol Partre: Plehanov például úgy képzelte el, hogy előbb polgári forradalmat csinálnak, hagyják egy ideig működni a kapitalizmust, aztán ha már van mit elosztani akkor csinálják meg a kamanyizmust. Nehéz műfaj ez a megváltás, sokat kell kísérletezni és időbe is telik, no meg ugye az oroszlánok is fel-felfalnak időnként minket, szóval nem minden út könnyed tavaszi séta...

gyalog.galopp 2016.05.10. 19:15:46

@Jean Sol Partre:

Az elején azzal kezdtem , hogy általában a sértett határozza meg az erőszak mértékét, tehát vannak kivételek..
Ezt neked írtam: "Mit nem lehet azon érteni, hogy a sértett védekezőképessége határozza meg az erőszak tényét.
A védekezőképesség határát pedig vizsgálni kell, mert egyénileg változó, van aki leblokkol, van akiből kihozza az oroszlánt. Ugyanaz az elkövetői magatartás az egyik áldozatnál hatástalan, a másik esetben megállapíthatóan erőszakos."

Ez szerintem egyértelműen arról szól, hogy a sértett dönti el, hogy őt az adott szituációban erőszak érte vagy sem, az más kérdés, hogy az ő döntése, véleménye a büntetőjog szempontjából mennyire releváns.
Mert azért elég röhejes lenne, ha egy 40 kilós , görbehátú nyápic kölyök puszta kézzel bevonszolna egy 90 kilós súlylökő sportolónőt a bozótba.
Mennyire vennéd komolyan a sportolónő védekezést, hogy ő az erőszaknak engedelmeskedett?
Az alapállás tehát az akarat megtörése, ha nincs meg a sértetti fizikai, mentális adottságaiból adódó elvárható ellenállás, akkor nem beszélhetünk akarat megtörésről, erőszakról.

Szindbad 2016.05.10. 20:57:18

@maroz: " hogy közben a 80% teljesen eljelentéktelenedik, mintegy kiszerkesztődik a saját életéből. "

Ez mit jelent? Egy német munkás miért jelentéktelenedik el?

Jean Sol Partre 2016.05.10. 21:42:11

@gyalog.galopp: erről beszéltem, ha az utólagos "beárazásról" van szó, akkor nincs vita, akkor félreértés forog fenn.

Jean Sol Partre 2016.05.10. 21:53:22

@maroz: nekem alapvetően semmi problémám az elmélkedéssel, gondoljunk végig minden megoldást (persze előtte pontosan állapítsuk meg, mi a probléma). Az egyetlen amit szeretnék, hogy tanuljunk az előző hibákból, tehát ha tudjuk, hogy egy probléma beépítve része a rendszernek, akkor találjunk ki valami mechanizmust, ami kiküszöböli. És aztán az összes megoldást gondoljuk végig és utána döntsünk.
De persze nem így megy, ha túlfeszül a gőz akkor felrobban a kukta és ki tudja, hol találjuk meg a csülköt. Ha meg nem feszül eléggé, nyers marad.

annamanna 2016.05.10. 23:49:34

@gyalog.galopp: "Az áldozat magatartása döntő az erőszak megítélésében és ez nem az áldozat hibáztatása, hanem vizsgálandó körülmény.

Csak gondolj bele, ha nem így lenne, egyszerű bemondásra bárkit erőszakkal lehetne vádolni és elítélni."

Nézd, a Valami kék c. kisfilmben a lány kicsípte magát az esküvőre és becsípett; sőt flörtölt a későbbi erőszakolóval. De! Nem egyezett bele a szexbe, abszolút nem akart semmiféle szexuális aktust. Ami történt, az erőszak volt, ráadásul több elkövetővel. Valaki ott örömöt akart okozni a lánynak?

Keringett a neten egy durva videó (már nem találom, nem fontos), amiben egy (egyébként molett testalkatú) iráni nő kicsit becsípve táncol a házukba hívott vendégekkel. A férfiak egy idő után leteperik, a nő kétségbeesetten tiltakozik, kiabál, de persze ott sincs kegyelem. Aztán az látszik, hogy már rendőrök vannak a házban, az egyikük kezében van a nő levágott feje; végül az öt faszit lámpavasra lógatják fel.
Szerinted ezek a férfiak csak örömöt akartak okozni a nőnek?

Vagy ebben az esetben, Kiss László korábbi ügyében: index.hu/belfold/2016/05/10/korabban_is_eroszakoskodott_kiss_laszlo/ - vajon miféle örömszerző tevékenységre ismersz rá?

Az áldozat magatartásával kapcsolatban pedig annyit tudok mondani, hogy "alkalom szüli a tolvajt"; azaz az erőszakoló ott próbálkozik, ahol megítélése szerint sikerrel járhat.
Pl bulikban, ha a lány alkohol hatása alatt áll, vagy netán flörtöl is, az máris egy remek alkalom. A Valami kék c. film sztorija után Józsi nyilván azzal védekezne, hogy a lány is akarta az aktust, hiszen flörtölt vele. De a néző pontosan tudhatja, hogy a lány semmiben sem volt benne, hevesen tiltakozott, akarata ellenére kényszerítették.
Az iráni nő egyedül volt egy házban a férfiakkal, kicsit részeg is volt; remek alkalom nyílt a csoportos erőszakra, de lehet hallani, ahogy torka szakadtából kiabál, sikítozik, egyáltalán nincs benne semmiben. Egyáltalán nem tanúsít PARTNERI magatartást.

A nemi erőszak esetén nem lehet PARTNERRŐL beszélni, te pedig ezt emlegetted: "hanem az, hogy nem a saját szintjükről választanak, választottak partnert, az a baj, hogy nem törődnek a másik fél érzékenységével, ezért kijár nekik a büntetés."

A nemi erőszak esetén NINCS PARTNER, ott áldozat van. Semmiféle egyenrangú viszonyról nem beszélhetünk, ott maximálisan alá-fölé rendeltség van, ragadozó és zsákmánya.

Sokat írok, de azért még traktállak a sztorijaimmal, szerintem azokból is lehet látni, hogy gondolkozik egy erőszakoló.
Mindegyik esetben negyvenpár kilós voltam. Ez sajnos "vonzerő" az erőszakoló számára, mert könnyű zsákmánynak ígérkeztem.
Az egyik esetben egyszerűen hazafelé mentem egy utcában. Mellékutca volt, senki sem járt ott, és már sötét este volt. De hát naponta százezrek mászkálnak este az utcákon. Nincs háború és kijárási tilalom, ez egyáltalán nem rendkívüli és veszélyes cselekmény. Tehát mentem, és valaki rámugrott hátulról, letepert a földre. A lámpafényben annyi látszott, hogy szemüveges fiatalember (amúgy pont az egyetem épülete mellett történt). Kiabáltam, és szerencsére az utca végén meghallotta egy nő, és ő is kiabált, hogy "Ki az? Mit csinál? Hívom a rendőrt!" Erre a fickó elfutott.

A másik esetben épp imádkozni próbáltam (ez is pont az egyetemen volt, az egyik "tesó" kitalálta, hogy le lehet menni a pincébe, ott tuti senki sem jár és senki sem hall meg minket, nyugodtan imádkozhatunk, úgyhogy időnként lejártunk). Hát egyszer nem voltam egyedül, valami fickó rámugrott, letepert, kiabáltam, hogy "Jézus segíts!" A fickó egy kicsit huzakodott, aztán elfutott, nem tudom, miért, de szerencsére elment.

A harmadik esetben egyszerűen aludtam egy kollégiumi szobában egyedül, és bejött egy csapat fiú. Erre felébredtem, és megkérdeztem, "mit akartok", erre szélvészként elviharzottak. Nem a saját hangom jött ki a torkomon, hanem egy mély férfihang; a szomszéd szobában is felébredt rá az ismerősöm, másnap megkérdezte, ki volt nálam. Nem viccből írom, hogy a hang nem az én hangom volt. És elég ijesztő is lehetett, mert iszonyat gyorsan eltűntek a fiúk.

Tehát megúsztam mindegyik esetet (szerintem Isten segítségével). De a sztorikból nem az áldozati magatartásról lehet megtudni valamit, hanem az elkövetői magatartásról: a könnyű prédára hajtanak, arra, akiről feltételezik, hogy nem lesz képes védekezni. Mert gyönge, vékony, épp alszik, egyedül van és senki sem tud neki segíteni.
Ez pont ugyanolyan, minthogy tanyákat és öregeket rabolnak ki előszeretettel; nem azért, mert sokat lehet tőlük zsákmányolni, hanem azért, mert védtelen helyekről könnyen lehet lopni.

annamanna 2016.05.10. 23:54:54

@gyalog.galopp: Ez ráadásul kultúrafüggő is lehet, mert a Közel-Keleten eszméletlenül erős a nemi erőszak "kultúrája"; ugyanakkor érdekes, hogy a két vh. közt egy magyar misszionáriusnő 16 évig élhetett háborítatlanul pápuák közt; nemhogy nem ölték és ették meg, de nem is erőszakolták meg. (A pápuák pont azelőtt szoktak le az emberevésről; még mindegyikük evett embert, de már nem gyakorolták. Egészen hihetetlen ez a sztori, de igaz; a nőt végül a háborúban a "civilizált" japánok lőtték bele a tengerbe: mindennapi.hu/cikk/kultura/kannibalok-kozt-halt-meg-a-magyar-misszionariusno/2011-09-10/7183 )

Hogy a magyar "nemi kultúra" hol áll ennek a kérdésnek a megítélésében, azt jól mutatja Kósa Lajos szánalmas védekezése: kettosmerce.blog.hu/2016/05/10/kosa_lajos_szerint_az_elsportban_a_nemi_eroszak_olyan_mint_a_szabalytalansag_a_fociban
Kósa Lajos cizellált nemiségéről egyébként is ódákat lehetne zengeni.

Mellesleg, hogy Kiss mindenképpen erőszakos és agresszív alkat, azt több más tényező is alátámasztja. Már írtam, hogy nekem attól is felfordul a gyomrom, hogy mint edző, lelki terror alatt tartotta a versenyzőit. Nekem ennyi bőven elég Kiss megítéléséhez. Kiss alapvetően agresszív, erőszakos, másokat letaroló, megsértő, az érzékenységüket semmibe vevő személyiség.

Kiss egyetlen mentsége a bunkóságra, ha alapjáraton estj lelkialkat: lelektanitipusok.hu/humor_013.html
De ez sem menti fel a sorozatos nemi erőszak vádja alól. Sőt, az estj típus kifejezetten szabálykövető és törvénytisztelő.

annamanna 2016.05.11. 00:29:28

@gyalog.galopp: Ezt még kifelejtettem, a siránkozást a politikai üldöztetés miatt, hogy Kiss szerint a nemi erőszak vádja koncepciós per volt.
Furcsa módon széles körben elterjedt az a vélemény, hogy az ügy felelevenítése politikai támadás a fidesz ellen. (Tényleg mindenféle "nemzetikeresztény" védelmébe vette Kisst, Orbán, Balog stb, kivéve Dajcstomit, akitől leginkább távol áll az álszenteskedő szemforgatás).
A politika idekeverése talán tényleg nem véletlen, legalábbis az ominózus privátkopós cikk szerint Kiss annak az árán szabadult, hogy besúgó lett: www.blikk.hu/sport/miert-uszta-meg-ilyen-olcson-a-nemi-eroszakot-kiss-laszlo/jss2qjt

Erről ez a kis poénka jut eszembe: www.youtube.com/watch?v=bUjQ2Oo-DuU#t=28m46s
Angéla: Emiatt akartok indulni a Ki mit tud?-on? Hogy utánamenjél?
Attila: Halkabban!
Bajkon úr: Alig hallani magukat! Nem társalognának kissé hangosabban?

maroz 2016.05.11. 08:09:09

@Jean Sol Partre: Valójában az nem kérdés, hogy lenne-e ma esély olyan politikára, aminek része a közösségi tulajdon erősítése a magántulajdon rovására, mert egyértelmű, hogy ilyesmire nincs esély. A kérdés sokkal inkább az, hogy van-e esély olyan vízió kitalálására, amely az egyént írja le egy olyan rendszerben, amelyik nem az árutermelésen nyugszik. A dolog ott válik szellemileg izgalmassá, amikor az ember megpróbálja elképzelni, hogy hogyan működne egy ilyen világ. Egy kicsit olyan, mint egy sci-fi. Gondolom azt tudtad, hogy a tervgazdálkodás nem kamanyista éca, és hogy nyugaton is volt olyan időszak, amikor még nem óbégatták ennyire a piac mindenhatóságát, szóval ha a helyzetet szeretnénk előbb érteni akkor nem árt figyelni arra is, hogy erőszakkal terelnek minket abba a gondolkodási irányba, hogy aki meg meri kérdőjelezni a piac szentségét az bides kamanyista, holott ötven-hatvan évvel ezelőtt ez még nyugaton is legitim vitatéma volt.

gyalog.galopp 2016.05.11. 08:26:33

@maroz:

Igen, valami olyasmiről volt szó, hogy a világot menedzserek irányítják, a központi termelés irányításnak és a piacnak valami egyvelege alapján.
No de, ha jól megnézzük ennek a tanúi vagyunk, globális technológia és termelés, elosztás lokális piaci viszonyok mellett.

maroz 2016.05.11. 08:50:55

@Jean Sol Partre: Ezt neked is:

www.criticatac.ro/lefteast/beyond-moral-interpretations-of-hu-eu-migration-crisis/

A környékünkön Romániában van legközelebb olyan hely, ahol baloldali elemzések teret kaphatnak. Akkorát, amekkorát, de mégiscsak.

maroz 2016.05.11. 08:54:39

@gyalog.galopp: Gyakorlatilag ma durvább tervgazdálkodás van, mint amilyenről Sztálin valaha is álmodozhatott, de mivel mindenkit kiröhögtetnek a majmaikkal aki ezt fel meri vetni így marad az a hülyeség, hogy ez versenyen alapuló piacgazdaság lenne. A cukor ágazat például a szocializmus alatt kevésbé volt centralizálva és tervutasítással irányítva, mint ma, de hát ugye ha ezt ma piacnak nevezzük és demokráciának, akkor minden rendben, így már elfogadják. Az államszocik ezt baszták el, nem tudtak jól elnevezni.

gyalog.galopp 2016.05.11. 09:57:14

@Jean Sol Partre: @annamanna:

A falu bolondja kicsit betépett és elhatározta, hogy mostan nőkkel fog ismerkedni. Az utcán szembe jön vele egy nő, kést nyom a hasához és arra kéri menjenek együtt sétálni. A nő sikít elszalad, jön a következő nő, kés, sikít, elszalad. Bolondunk a buszmegállóban meglát egy nőt, kés a hashoz, gyere velem sétálni, a nő pedig , a kurva anyádat te rohadék, durr egy nagy pofon, hogy a buszmegálló adja a másikat, majd a nő módszeresen punkosítja a bolond frizuráját két oldalról két kézzel, tövestől.
Ezt a harmadik, huszonéves leányzót ismertem, úgy megijedt a késtől, hogy kicsit bepisilt, sokkot kapott és ebben az állapotban kapta szét a gyereket.

Annamanna, nem tudom, te mit látsz ebben Kiss féle történetben, de az már egyre nyilvánvalóbb, hogy egy eredetinek nem mondható, de idáig precízen működő perverz dramaturgia tanúi vagyunk.

Ebben nincs semmi speciálisan magyar, a dráma elején pedig nem szokás a katarzist emlegetni.

Ezt a drámát a főszereplők tudta és beleegyezése nélkül írták meg és vonták be őket, ennek a nem a katarzis, hanem ellenkezőleg az erkölcsi megsemmisítés a célja.

Az 55 évvel ezelőtti ügynek már nincs, nem is lehet semmilyen jogi következménye, igy jogi megoldása sem.
A megoldás a két főszereplő kezében van, ami csak morális szinten lehetséges, nekik kell elzavarni a jelenlegi dramaturgot és közösen kell megírniuk a befejezést a katarzishoz.

I_Isti 2016.05.11. 12:38:37

@annamanna: "Kiss alapvetően agresszív, erőszakos, másokat letaroló, megsértő, az érzékenységüket semmibe vevő személyiség. "

@gyalog.galopp:

Ez az ügy egy jel, egy üzenet Magyarországnak: hiába ér el bárki bármilyen nagy sikereket, hiába emelkedik bármilyen csúcsra, szerez meg bármekkora hatalmat, bármekkora vagyont, bármilyen nagy befolyást bármilyen barátokat, akik tisztára mossák akármilyen mocsokból -- mégis van, létezik Bíró, akinek joga van arra, hogy az életének a végére mindent, amit összeszedett elvegyen tőle -- ha az életének az alapja bűn, erőszak, hazugság.

Most már soha többet nem a sikerek fognak erről az emberről az eszébe jutni, hanem az a mocsok, amit tett.

A mai magyar politikai elit is pontosan így fog járni, ha nincs benne Istenfélelem.

Szerintem ha Kiss meg nem tér, és nem alázza meg magát sárga anyaföldig az áldozatai előtt, és nem kér bocsánatot, akkor hamarosan még lejjebb fog kerülni.

Robinzon Kurzor 2016.05.12. 13:05:40

@maroz:

A leginkább piaci viszonyok között működő gazdálkodó szervezetekben működik a legjobban a tervezés. (Akinél nem működik jól, az nem éli túl a versenyt.)

Robinzon Kurzor 2016.05.12. 13:08:38

@I_Isti: "Most már soha többet nem a sikerek fognak erről az emberről az eszébe jutni, hanem az a mocsok, amit tett."

Schmitt még KE lehetne, és Kiss pedig nemzeti legenda, ha az ügyük kipattanásakor felvállalják, hogy akkor (20, illetve 55 éve) valóban hibáztak.

Egyikük sem abba bukott bele, amit 20/55 éve tett, hanem mindketten abba buktak bele, ahogyan az akkori tettükhöz most viszonyultak.

2016.05.12. 14:07:27

@Robinzon Kurzor: Ezt te sem gondolhatod komolyan. Őszinteséggel és megbánással nyilván jobban kijöhettek volna a dologból, de hogy nem maradhattak volna köztársasági elnök, ill. "nemzeti legenda", az biztos.

Amúgy @I_Isti:-vel sem értek egyet: miért kellene, hogy egy emberről kizárólag egy dolog jusson eszünkbe, a többi tettét pedig felejtsük el? És ha kizárólag egy dolog juthat eszünkbe róla, az miért éppen ez, miért nem valami más? Mike Tyson is ült nemi erőszakért, mégis milliók vannak, akiknek nem ez az első, ami eszükbe jut róla, hanem az, hogy minden idők egyik legnagyobb ökölvívója volt.

gyalog.galopp 2016.05.12. 14:28:58

@grundigg:

Megelőztél.

@Robinzon Kurzor:

Mindkettő bukásához érdeke fűződött valakiknek, ők győztek, a többi meg blablabla....

@I_Isti: @annamanna:

Hol is kezdjem? Kezdem a rómaiaknál, cirkuszt és kenyeret a népnek, ha nincs cirkusz a nép politizálni kezd. A Kiss ügy indulása személyes érdekekhez kötődik, a túlhajtása pedig veszélyezteti a cirkuszt.
A Kiss ügy végkifejlete borítékolható volt, lásd, a poszt a címében már a dráma nyitányakor a katarzist hiányolja.

Csak úgy mellesleg ott van pl. Polanski egy gyermeket erőszakolt meg ..., nem részletezem, tudjuk, tudjátok, csak úgy látszik elfelejtettétek.

Én a szüleim révén gyárilag katolikus vagyok, de amiért még kezdő ministráns koromban hitehagyott lettem az pont az állandó istenhivatkozások miatt volt. Gyerek fejjel kénytelen voltam megtapasztalni, hogy ha valakinek nem tetszett valami, akkor elkezdte istent emlegetni. Én is próbálkoztam vele, de engem a felnőttek mindig leintettek....

Robinzon Kurzor 2016.05.12. 14:37:10

@grundigg:

Pedig egy közepes PR-tanácsadó fél óra alatt összedobta volna a szükséges nyilatkozatot.

Schmittnek azt kellett volna mondania, hogy bár akkoriban bevált gyakorlat volt, amit csinált, nemi sokan szereztek így "kisdoktorit", és az eljárás során nem is emelet senki kifogást, most utólag már másképp látja ezt.
Tudatában van annak, hogy az ország első polgárára olyan erkölcsi mérce vonatkozik, amely magasabban van, mint amit esetleg sikerese élsportoló akkoriban megtehetett. Ezért lemond a doktori címről és arra kéri minden egykori "kollégát", akik hasonló módon szereztek tudományos fokozatot, hogy gondolják át ők is...
Az elnöki megbízatását pedig a dolog természetesen nem érinti, hiszen a doktori címe (amiről egyébként is lemondott) semmilyen módon nem függ ezzel össze, nem emiatt lett elnök stb.
Ettől még támadták volna, de ez egy simán védhető álláspont lett volna Magyarországon.

Kissnek sem visszatámadnia kellett volna, önnön ártatlanságát (hazugságokkal) bizonygatnia és egykori áldozatát mocskolnia.

Neki azzal kellett volna kiállnia, hogy ifjú korában olyan életet élt, amit azóta már nagyon megbánt, nagyon sajnálja már a történteket, és bár megváltoztatni nem tudja, de nagyon örül, hogy annak idején kapott egy esélyt a társadalomtól, hogy helyrehozza a hibáját és nagyon reméli, hogy a szakmai pályafutása, az általa nevelt világklasszis versenyezők által jóvá tudta tenni bűneit. És ezek után emlékeztethette volna a nagyérdeműt, hogy a mentesülés miatt neki egyébként nem kötelessége számot adni azokról az időkről, aki pedig ezt továbbiakban feszegeti, az jogsértést követ el.
Felajánlhatta volna még lemondását, amit ezek után természetesen a szövetség nem fogad el. És ezzel az ügy itt véget is ért volna.

Csakhogy ez a két ember egész életében olyan közegben volt, ahol sunyítás-lapítás-dörgölőzés volt a siker záloga, ezért voltak a reakcióik olyanok, amilyenek. Az eltelt évek alatt (vagy már eleve) meggyőzték magukat, hogy tényleg minden rendben volt azzal, amit és ahogyan csináltak.

Aztán így jártak.
Kiss esetében ez nagyon durva személyes megsemmisülés. Szerintem nem sokan bírnák ezt ki.

Robinzon Kurzor 2016.05.12. 14:41:18

@gyalog.galopp: "Mindkettő bukásához érdeke fűződött valakiknek, ők győztek, a többi meg blablabla...."

Tömérdek ember bukásához fűződnek mindenféle érdekek, aztán egy mezei plágiumnál 100x durvább dolgokba sem buknak bele, sőt.

Attól, hogy valami megtörtént (úgy történt), csak annyi következik, hogy lehetséges volt, az nem, hogy szükségszerű.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.05.12. 14:43:36

@Robinzon Kurzor: Igen.

A lehető legrosszabb "kármentést" produkálták, vesztett helyzetben emelték a tétet, aztán csodálkoztak, hogy kocsi-ló lett a veszteség két krajcár helyett.

2016.05.12. 15:38:41

@Robinzon Kurzor:

Ezt már soha nem tudjuk meg, de szerintem esélyük sem lett volna, akármilyen nyilatkozatokat fogalmaznak meg.

"Csakhogy ez a két ember egész életében olyan közegben volt, ahol sunyítás-lapítás-dörgölőzés volt a siker záloga, ezért voltak a reakcióik olyanok, amilyenek."

Schmitt kapcsán ezt még tudom értelmezni, de Kiss esetében nem gondolnám, hogy a "sunyítás-lapítás-dörgölőzés" vezet az olimpiai és világbajnoki sikerekig.

A reakciók nem a "sunyítás-lapítás-dörgölőzés" miatt voltak olyanok, amilyenek, hanem azért mert tudták, ha kiderül az igazság, akkor buknak, akármit is tanácsol nekik akármilyen PR-tanácsadó.

gyalog.galopp 2016.05.12. 15:48:59

@Robinzon Kurzor:

"Tömérdek ember bukásához fűződnek mindenféle érdekek, aztán egy mezei plágiumnál 100x durvább dolgokba sem buknak bele, sőt."

A szopós Mónikát még ki lehetett magyarázni, de bankvezér által szopatott szállodai takarítónőt meg nem, vajon miért?
Ha 100x nagyobb dologba nem bukik bele, akkor 100x erősebb érdekérvényesítés fűződik a mentéshez.

Robinzon Kurzor 2016.05.12. 15:53:23

@grundigg: "Ezt már soha nem tudjuk meg, de szerintem esélyük sem lett volna, akármilyen nyilatkozatokat fogalmaznak meg".

Szerinted Magyarországon ennél nagyobb "ügyekbe", tehát egy másolt doktorinál, meg egy nem köztudott, majd elbagatellizált (de letöltött büntetéssel végződött) bűncselekménynél komolyabb ügyekbe szükségszerűen belebuknak emberek?

Milliárdos vagyonok jönnek létre a semmiből, videó felvétel van az ibizai kokózásról, jogsértő földügyek, dohánybolt-ügyek, "elveszíti közpénz jellegét", közismert kórházi állapotok stb. stb. stb ... ha ezekbe nem lehet belebukni, akkor egy másolt doktoriba (!!!) mégis miért kell szükségszerűen belebukni?

Egy 55 évvel ezelőtti, letöltött börtönnel zárult bűncselekménybe miért kell szükségszerűen belebukni?

A válasz az, hogy nem kell.
A sportriporter azt mondaná: ki nem kényszerített hibák vezettek ide.

Robinzon Kurzor 2016.05.12. 15:56:01

@grundigg: "Kiss esetében nem gondolnám, hogy a "sunyítás-lapítás-dörgölőzés" vezet az olimpiai és világbajnoki sikerekig"

Nem Kiss nyert olimpiát és VB-t.
Esetében a "sunyítás-lapítás-dörgölőzés" a kinevezésekhez, a rendelkezésre álló erőforrások feletti rendelkezéshez volt szükséges.
Vagy szerinted egy Gyárfás vezette úszószövetségben nem ezekkel lehet érvényesülni?

Robinzon Kurzor 2016.05.12. 16:00:58

@gyalog.galopp:

Önmagával próbálod igazolni az állításodat.
Azt állítod, hogy az érdekek nagysága dönti el, hogy ki mibe (nem) bukik bele, és ezt azzal igazolod, hogy ha valaki egy nagyobb dologba nem bukott bele, akkor biztos nagyobb volt a nem bukás melletti érdek, hiszen különben belebukott volna.

gyalog.galopp 2016.05.12. 16:06:31

@Robinzon Kurzor:

nem akarok én igazolni semmit , így gondolom, ennyi:)

2016.05.12. 16:08:31

@Robinzon Kurzor:

Nem azt mondtam, hogy minden ember minden pozícióban minden körülmények között belebukott volna. Konkrét személyekről és konkrét esetekről beszéltünk.

Azok a példák, amiket sorolsz, egy ember személyes karrierje vagy megítélése szempontjából jóval kevésbé kényesek, mint egy plágium vagy egy nemi erőszak. Ha miniszter vagy és a minisztériumodban milliárdos pazarlások, akár korrupciógyanús ügyek vannak, abba nem kell, hogy belebukj, de ha ellopsz egy 100 forintos rágógumit, abba szükségszerűen belebuksz.

Az egyetlen érzékeny téma a felsorolásodból az ibizai kokózás, csakhogy arról nincsen videofelvétel, ráadásul az illetőnek semmilyen olyan pozíciója, kitüntetése vagy társadalmi megbecsültsége nincs, amit elveszíthetne.

2016.05.12. 16:18:26

@Robinzon Kurzor:

Hogy az úszószövetségben mivel lehet érvényesülni, nem tudom, de szerintem te sem. Mondjuk mondhatnál néhány Kissnél jobb úszóedzőt, akik nem érvényesültek, holott szakmailag sokkal jobbak.

"Nem Kiss nyert olimpiát és VB-t."

Ezt nem is állítottam, de az olimpiai és világbajnoki sikerek az edző sikerei is. Azért arra a szintre tényleg nem kéne lemenni, amin az a kiváló magyar fociedző áll, aki előadta, hogy ha ő lenne a Barcelona edzője, akkor ő nyerné sorra a BL-címeket, de valamiért neki olyan pechje volt, hogy őt nem a Barca kérte fel edzőnek, csak egy magyar NB 2-es csapat (lehet, hogy nem NB 2-es, már nem emlékszem, melyik észkombájn volt ez). A Guardiolának meg csak mázlija van, hogy ő lehetett a Barca edzője, mert a Honvéddal ő se vinné semmire.

Robinzon Kurzor 2016.05.12. 16:32:48

@grundigg: "arra a szintre tényleg nem kéne lemenni, amin az a kiváló magyar fociedző áll, aki előadta, hogy ha ő lenne"

Ezt meg én nem állítottam.

Nem az a kérdés egyébként, hogy a versenyző sikerében vastagon benne van-e az edző is, mert nyilvánvalóan igen.

Arra kívántam rámutatni, hogy ha egy sztáredzőnek emellett komoly befolyása van arra, hogy mely klubok milyen támogatást kapnak (és melyek nem), akkor az egyben komoly befolyás arra is, hogy a potenciális világklasszis versenyzők hová menjenek (és hova, kihez ne).

A Hosszú Katinka-ügyből pont az derült ki, hogy aki ebből a hatalmi hálóból ki akarja vonni magát, azt megpróbálják kikezdeni. (Cseh László például elnökségi tag, ő nem szólhat semmiért, hiszen részese a fontos döntéseknek. De aztán kiderült, hogy valójában mégsem, mert van egy "vezetőség" is.)

Robinzon Kurzor 2016.05.12. 16:37:22

@gyalog.galopp: "nem akarok én igazolni semmit"

Ja, hogy nem kell racionalitást, ok-okozati összefüggést keresnem a "ha, ... akkor ..." szerkezetű mondatodban.

Mindkettőnek egyszerűbb így az élete.

Robinzon Kurzor 2016.05.12. 16:43:19

@grundigg: "mint egy plágium vagy egy nemi erőszak"

A plágium annyi, hogy másolta a háziját.
Ez szerinted tényleg akkora bűn Magyarországon?

A nemi erőszakért meg leülte, amit a bíróság kiszabott rá. Ez egy 55 éves sztori.
Ki bukik bele egy olyan bűncselekménybe, ami 55 évvel ezelőtt volt és leülte érte, amit a bíróság kiszabott rá?

Szerintem a gombhoz varrod a kabátot, amikor ezeket szükségszerűnek állítod be, még ha csak az adott személyekre vonatkozóan is.

2016.05.12. 17:19:44

@Robinzon Kurzor:

A nemi erőszak bizony olyan dolog, aminek nyilvánosságra kerülése bárkit megsemmisít egy pillanat alatt, még akkor is, ha 55 éves a sztori. A harkányi alpolgármester egy 43 éves nemi erőszak miatt bukott meg, pedig az "csak" kísérlet volt, ő is letöltötte a büntetését, és még csak szövetségi kapitány sem volt, és uszodát sem neveztek el róla.

A plágium egy köztársasági elnököt szintén buktat, és itt nem a bűn súlyosságának van jelentősége, ezért hoztam példának a 100 forintos rágógumi ellopását. Persze az erkölcsi megsemmisülés ellenére még lehet ragaszkodni a pozícióhoz, és akinek megvannak a szükséges hatalmi eszközei és elég vastag a bőre ahhoz, hogy elviselje egy ország megvetését, az még küzdhet, mint malac a jégen, de valójában már megbukott. Mint pl. Gyurcsány 2006. szeptember 17-én, holott még évekig harcolt ő is.

Robinzon Kurzor 2016.05.12. 22:20:55

@grundigg:

Már miért semmisítene meg bárkit egy 55 évvel ezelőtti bűncselekmény, akár egy nemi erőszak, ha leülte érte a büntetését?
Vagy egy plágium?

Abból, hogy ezek az esetek megtörténtek, nem következik, hogy szükségszerű volt. Nem következik, hogy másként ne végződhettek volna.
Le is írtam, hogy kb. milyen kommunikációval kellett volna fellépni.

És ráadásul a Gyurcsány-példád is engem igazol, őt is egy kommunikációs trükk tartotta hatalomban még 3 évig. (Ami önmagában nem érv sem pro, sem kontra a poszt témáját illetően, csak érdekességként mondom, ha már szóba került.)

annamanna 2016.05.13. 03:35:08

@I_Isti: ezzel teljesen egyetértek, egy dal hozzá (olyan előadótól, aki később a saját bőrén is megtapasztalhatta, amiről énekel):

www.youtube.com/watch?v=53EkWTypBHc

"A mai magyar politikai elit is pontosan így fog járni, ha nincs benne Istenfélelem."

Sőt, minden ember (akiben nincs istenfélelem).

"Szerintem ha Kiss meg nem tér, és nem alázza meg magát sárga anyaföldig az áldozatai előtt, és nem kér bocsánatot, akkor hamarosan még lejjebb fog kerülni."

Na, azóta eljátszott egy blőd színjátékot, amiből egy villanás sem volt őszinte és egyenes. De hát ez van. Az utolsó ítéletkor majd nem színlelhet és nem hazudozhat.

@gyalog.galopp: "Hol is kezdjem? Kezdem a rómaiaknál"

Az késő, már hamarabb is lehet kezdeni. Legyen például Szókratész; tőle biztosan datálható az az évezredek óta tartó vita, ami két táborra osztja az embereket. Az egyik tábor szerint a legfontosabb emberi törvény, hogy "szeresd felebarátodat, mint magadat"; a másik tábor szerint pedig a legfontosabb emberi törvény, hogy az erősebb kutya baszik.
A két nézet hívei évezredek alatt sem jutottak dűlőre, és ma ugyanúgy szembenállnak egymással.
A ma ismert történelem addig tart, amíg az egyik vagy a másik nézet végleg egyeduralkodóvá nem válik az emberiség számára, és a másiknak semmi helye sem marad.
Én persze hiszek benne, hogy az első számú nézet fog győzni, és a második számú nézet lesz teljesen elfelejtve.

Pár linket a figyelmedbe ajánlok a sok-sok cikk közül:

www.facebook.com/anemaznem/photos/a.310987735769886.1073741828.310927849109208/482381198630538/?type=3&theater

hvg.hu/itthon/20160411_kiss_laszlo_partibadobas_nemi_eroszak_vadirat_amnesztiarendelet

tenyek.hu/tenyek/210634_eutanaziat-kert-egy-lany-mert-nem-tudta-feldolgozni-hogy-megeroszakoltak.html

gyalog.galopp 2016.05.13. 07:11:27

@annamanna:

Azért még lehet csavar az ügyben, pl. a sértett és az elkövető közösen perelnék azokat, akik megsértették a személyiség jogaikat.
Csont nélkül nyernének, csak az összeg lehet vita tárgya.

gyalog.galopp 2016.05.13. 07:19:59

@annamanna:

ja, majd el felejtettem. Szerinted jó ötlet egy elévült bűncselekmény sértetteit arra rávanni, hogy ismét szembesüljenek azzal, amit nagy nehezen elfelejtettek.

Képzeld el micsoda élmény lehet neki, mikor elmegy a kedvenc zöldségeséhez az már messziről szívélyesen üdvözli, " kezit csókolom drága Akármi néni, most hallom hogy önt is megerőszakolták azok a rohadékok .... mit tetszik parancsolni, van friss kígyóuborkánk "

Én elég morbid ötletnek tartom.

annamanna 2016.05.13. 15:45:58

@gyalog.galopp: Nem hiszem, hogy egy per erejéig is együtt tudnának működni. Kiss "bocsánatkérés" utáni zagyválása, mellébeszélése mindent elmondott. Még a "bocsánatkérés" alatt sem volt képes őszintén beszélni. Elhadarta, amit betanult, még jó, hogy nem botlott meg a szőnyegben: www.youtube.com/watch?v=LYUQIEAd8II

Hogy megérdemelten lett közmegvetés tárgya, jogosan verte el rajta a port a közvéleményt, arra egy bibliai idézetet hozok. Az isteni szeretet nem olyan nyálfolyatós idióta, amilyennek némelyek szeretnék láttatni. A Biblia komolyan veszi az erkölcsi követelményeket, értsd - követelményeket. Az embernek be KELL tartania az erkölcsi szabályokat, és ez alól nem ment fel a sportkarrier:

"A krétaiak mindig hazugok, gonosz vadak, rest hasak. E bizonyság igaz: annakokáért fedd őket kímélés nélkül"

Hosszabban:
"Mert van sok engedetlen, hiába való beszédű és csaló, kiváltképen a körülmetélkedésből valók,
A kiknek be kell dugni a szájokat; a kik egész házakat feldúlnak, tanítván rút nyereség okáért, a miket nem kellene.
Azt mondta valaki közülök, az ő saját prófétájok: A krétaiak mindig hazugok, gonosz vadak, rest hasak.
E bizonyság igaz: annakokáért fedd őket kímélés nélkül, hogy a hitben épek legyenek,
Nem ügyelvén zsidó mesékre, és az igazságot megvető emberek parancsolataira.
Minden tiszta a tisztáknak: de a megfertőztetetteknek és hitetleneknek semmi sem tiszta; hanem megfertőztetett azoknak mind elméjök, mind lelkiismeretök.
Vallják, hogy Istent ismerik, de cselekedeteikkel tagadják, mivelhogy útálatosak és hitetlenek és minden jó cselekedetre méltatlanok."
(Titus 1:10-16)

annamanna 2016.05.13. 21:00:40

@gyalog.galopp: na, ez neked való: www.facebook.com/abestmagazin/photos/a.1512145692353534.1073741827.1512144235687013/1798458287055605/?type=3&theater

A Best megkereste az ügy egyik érintettjét (Lantost vagy Várszegit); az illető a megbánás legkisebb jelét sem mutatta, kijelentette, hogy már leülte a büntetését, jogilag tiszta, és mindenkit be fog perelni, aki utólag emlegeti a nevét. Pontosabban mind a hárman perelni fognak, mert eben az ügyben Kiss a góré, és ők azt követik, amit Kiss csinál.

Namost, hogy Kiss eljátszotta a bocsi-puszi nagyjelenetet, kíváncsi vagyok, a spanjai mikor utánozzák ebben is a Bosst. Nem kéne a Főnököt magára hagyniuk, induljon be újra a trottyos galeri.

annamanna 2016.05.13. 23:25:57

@gyalog.galopp: egy percnyi tiszteletadás a hímsovinizmusnak, előadja Hosszú Katinka és Shane Tusup:

www.youtube.com/watch?v=ynTdrMg2u5o#t=02m32s

Nem igaz a kiscsaj, hogy meddig játssza még,
Hogy rázza magát, pedig tökre leég,
Hát ringanak a csípők és kivannak a csöcsök,
Asziszi, hogy ettől a szék mellé ülök.
Mert nem tudja még, hogy az ász az az én,
Attól gerjed be, hogyha a konyhába lép,
Mert mosás, főzés, takarítás, ez dolgod,
Úgyhogy: uzsgyi! Gyerünk csináld, ha mondom
Én nem vagyok apám hímsoviniszta
De jobban szeretem, ha egy nő befogja
És tudja hol a helye, és tudja mi van velem
És nem hív fel percenként, hogy: -Jaj! Mi van veled?
Csak a kozmi' shopping, disco ez a dolguk,
Hát jöhetnének hozzám pucolni a polcot,
A retyón ülve is a körmeit félti,
Szolibérlet nélkül pedig nem tudnak élni!

Mi van veled baby?
Haggyá má élni!
Mért szívod a vérem, mért kötekedsz?
Ez nem olyan Tündi-Bündi
Nem olyan édi, ha ilyen a baby
De a csöcs meg a bunkesz az kitűnő nem baj mit vaker úgysem érted!

Felénk se skubiznak, ha nincs fajin verdánk,
A barátnőkkel tuti, hogy kitárgyalják a cerkám
És nem hiszem el, hogy azt mondani kell,
Ha hajnalban elmegy, ne keltsen fel.
Még arra is képes, hogy felhívja az anyám
És elmesélje neki, hogy a fia egy patkány,
Hogy ezt csinálta, meg azt tette utána
Meg én vagyok a családnak a szégyene.
Én nem értem őket, de nem is akarom,
Így soha nem lesz belőlem egy papucs majom!
De mit akarok én, hogy változzon meg ő,
Hát nem tehet semmiről, hiszen csak nő.
Ha kedves vagy egy percig, már mindjárt jön a duma,
Hogy este nyolc után öcsém sehova.
Az egyetlen megoldás, ha nagyon kemény vagyok...

az eredeti www.youtube.com/watch?v=sVl1go05NIc

annamanna 2016.05.14. 01:39:43

@gyalog.galopp: a közös perlés kapcsán valaki ezt jegyezte meg:

" T. Zsuzsa vallomása több ponton ellentmondásos, ez tény. A megismert periratokkal meg szintén több ponton ütközik, ez is tény. Nem véletlenül nem akarja és perel azért, h ne kerülhessenek a periratok nyilvánosságra. Ha minden úgy lett volna, ahogy állítja, akkor most már nem oszt, nem szoroz, h nyilvánosak lesznek-e a periratok, sőt emberi számítás szerint jól is jönne neki, mert az ő verzióját támasztaná alá... "

itt: www.borsonline.hu/sport/bocsanatkeres-helyett-feljelent-kiss-laszlo-tarsa-lantos/112767

Egy másik megjegyzés: "Különös, hogy Lantos számára az a feltételezés számít becsületsértésnek, hogy fiúk is lehetnek az áldozatok között. Hogy még több lány, az nem."

"Nem attól nincs becsületetek,mert homoszexuálisok is vagytok,te barom,hanem attól,hogy megerőszakoltátok az áldozataitokat.Seggfej."

"Harmadmagukkal tudnak csak dugni. Igazi férfiak."

"pereljenek csak; igy biztos, hogy ki fog derulni az osszes ilyen ugyuk. Kissnek is ugy kezdodott a 'kalvariaja', hogy o megsertodott Hosszuval kapcsolatban, es csak nem hagyta abba a nyilatkozgatast ide meg oda... Akkor valaki ugy dontott, hogy kiboritja a bilit..."

"Megágyaztak. Levetkőztek. Ágyba bújtak.
Mariska eloltotta a villanyt. Ő is lefeküdt. Egy ideig hallgatott, aztán félénken megkérdezte:
– Háromba vágtad, édes, jó Lajosom?
– Háromba? Nem. Négy egyforma darabba vágtam… Talán nem jól tettem?
– De jól tetted, édes, jó Lajosom – mondta Mariska. – Te mindig tudod, mit hogyan kell csinálni.
Feküdtek, hallgattak, forgolódtak. Oly fáradtak voltak, hogy végül mégiscsak elnyomta őket az álom. Tót azonban alva is forgolódott, rágott, nyögött, egyszer majd kiesett az ágyból. Rosszat álmodott talán? Ez azelőtt nem volt."

gyalog.galopp 2016.05.14. 05:51:38

@annamanna:

Hát, nem tudom eldönteni, hogy direkt csinálod, vagy gyárilag vagy ilyen.
Személyiségi jogokról van szó.
Nézzé után, míg nem késő, csak szólok.

maroz 2016.05.14. 14:04:23

@Pelso..: "Fogalmad sincs a gazdaság (és hátterei) működéséről. Így hát a kő marad neked."

Ebben látod sok igazság van. Most például kéne valaki, aki röviden összefoglalja nekem Nicolae Georgescu The Entropy Law and the Economic Process című könyvében leírt elképzelés lényegét és annak a kortárs kritikáját. Tudnál segíteni?

annamanna 2016.05.14. 16:37:55

@gyalog.galopp: bűnről és bűnhődésről van szó.

gyalog.galopp 2016.05.14. 17:05:58

@annamanna:

A cselekményt hárman követték el.

annamanna 2016.05.14. 17:28:34

@gyalog.galopp: Jó, és ebből mi következik? A figyelem azért irányult Kissre, mert a másik kettőt a kutya se ismeri. Bármilyen bűnügyet fel lehetne eleveníteni a múltból (pl ezt csinálta a Félvilág c. film is); ha maguk a szereplők nem váltanak ki emóciókat az emberekből, akkor senkit se fog érdekelni az esemény előhúzása. A Félvilág c. film emocionálisan ragadott meg egy száz évvel ezelőtti gyilkosságot, így érdekessé tette azt, ami már rég elmúlt.
Matuska Szilveszter robbantása ma is emóciókat vált ki, így az ő neve a mai napig közismert. Nyilván azért is, mert amit csinált, az nem "hétköznapi" bűncselekmény volt.
Nemi erőszak ügyekből sajnos Dunát lehet rekeszteni. Óriási indulatokat vált ki, de csak azokból, akik ebben közvetlenül érintettek.
Kiss ügye viszont a hatalom legfelsőbb köreibe mutat. Hiszen összekapcsolható a Hosszú Katinka-féle botránnyal, Egerszegi elfordulásával az úszástól (22 évesen vonult vissza!!!!); összekapcsolható Gyárfás Tamással, aki ellen a bíróságon Rohác és Tasnádi is tanúskodott, mégsem hallgatták ki, még tanúnak sem hívták be. Összekapcsolható rengeteg dologgal, az élsport által elsinkófált százmilliárdokkal, a pökhendi megmondóemberekkel, akikből sokaknak elege van (Friderikusz, Aczél stb).
É persze hogy összekapcsolható azzal, hogy Kiss egy gyenge láncszem a hatalmi gépezetben, amin keresztül "fékezett habzással" vezethető le az az indulat, ami egyébként mások felé irányul.
Például Pukli is csak azt kérte, hogy kérjenek bocsánatot a tanároktól. Orbán kiröhögte.
Most Kissnek kellett eljátszania azt a kutyakomédiát, amit Orbánék nem akartak bevállalni. Pedig Balog lelkész!!! Gazsika lelkipásztora, Szőnyi Szilárd szerint Balog sokat beszélgetett a hitről Orbán Gazsival. Egy lelkésztől igazán különös, hogy meg sem hallotta, amikor bocsánatkérésre szólították fel!
Tehát ez mind benne van, és ezen kívül a mindennapi, hétköznapi erőszak, férfisovinizmus, nemek közti huzakodás is. Az a rengeteg megalázás és sértődés, ami most utat talált magának Kissen keresztül.
Ezt el kell tudni viselni, méltósággal. És nem jajgatni.
Aki bűnös, és mégis jajveszékel, és áldozatnak állítja be most magát, arra később sokkal erősebben fog lesújtani Isten ostora. Ezt Lantosra és Várszegire értem.
Kiss most átmegy egy purgatóriumon, neki szerencséje van, mert megtapasztalja azt, hogy ez mivel jár.
Ha Lantos és Várszegi a sunyi önteltséget választják, és ahhoz ragaszkodnak, hogy ők ÁLDOZATOK, sokkal rosszabbul fognak járni, mint Kiss.

gyalog.galopp 2016.05.14. 17:47:48

@annamanna:

Én tudom magamról, hogy megerőltető, de azért nem árt néha gondolkodni.

annamanna 2016.05.14. 17:53:00

@gyalog.galopp: ebben egyetértünk. aki nem gondolkozik, az kénytelen lesz a körülmények kényszerítő hatása miatt impulzívan cselekedni.
Cheyenne a Volt egyszer egy vadnyugatban elmesél egy sztorit: egy nővel volt éppen, amikor hazajött a férj, és hogy ne lepleződjön le, meztelenül kiugrott az ablakon, bele egy nagy kaktuszba. Az adott pillanatban jó ötletnek tűnt.
Szerinted ebben a sztoriban ki viselkedik úgy, mint Cheyenne?

annamanna 2016.05.14. 18:17:47

@gyalog.galopp: Miért? Indokold meg.
Szerintem az ügy egyik legfontosabb tanulsága az, hogy az isteni jogrend sokkal erősebb, mint bármilyen emberi ítélet. Mert az bele van égve az emberek lelkiismeretébe, és aszerint fognak ítélni.
Jaj annak, akinek nincs lelkiismerete!

gyalog.galopp 2016.05.14. 19:23:57

@annamanna:

Azért mert nem érzed a fenekedben a kaktusz tüskéit, attól azok még ott vannak.

annamanna 2016.05.14. 21:51:38

@gyalog.galopp: jó, hát ennél azért kicsit konkrétabb indokot szeretnék hallani.

Tehát, ismétlésképp: van egy botrány, amiben egy úszóedzőről és két társáról kiderült, hogy 55 évvel ezelőtt gonoszul megerőszakoltak egy 41 kilós gimnazista lányt. Az ügy után börtönbe kerültek, de nem lett a dolog tisztességesen elrendezve, hamarabb szabadultak, gyors karriert csinálhattak, utólag elhallgatták a börtönt, mintha meg sem történt volna.
A botrány kirobbanása után folyamatosan hazudoztak, tereltek, vádaskodtak, amíg csak az érintett ki nem pakolt.
Ezek után egy kutyakomédia keretében az úszóedző egy virágcsokorral "megkövette" az áldozatot.
Ennyi történt, és engem pontosan mivel is vádolsz?

Nézd, a világon kétféle emberideál van, kétféle erkölcs létezik.
A vadász és a pásztor erkölcse és ideája. Az egyik ősképe legyen Nimród, aki "nagy vadász volt az Úr előtt"; a másik ősképe Jézus, a Jó Pásztor.
Itt nem férfi-nő ellentétről van szó, mert mind a férfiak, mind a nők között vannak vadászok és pásztorok.
Az egyik nézőpontból a másik típusú ember rossz.
Mivel te engem rossznak látsz, ebből következik, hogy nyilvánvalóan két típusba tartozunk.
Nem valószínű, hogy valaha is típust váltunk. Nem valószínű, hogy belőlem valaha is vadász, belőled meg pásztor típusú ember lesz.
Az általad preferált, ideális nő nyilván egy vadász, mint pl: buzzfudge.com/o/901f/images/5629976665a52.png
vagy: kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2016/05/rc.jpg
Nekem ezekről a nőkről (és a hozzájuk hasonló férfiakról) az jut eszembe, hogy romlottak, gonoszak, erkölcstelenek, ragadozók, kizsákmányolók.

Neked meg rólam jut eszedbe az, hogy rossz vagyok. Hát jó, lelked rajta. Isten színe előtt ki fog derülni, melyikünknek van igaza, és melyikünk hamis.

Jean Sol Partre 2016.05.17. 12:10:40

@maroz: a hétvégén beszélgettem egy Párizsban élő sráccal, nagyon érdekeseket mondott. Ő a közszférában dolgozik, tanár. Franciaországban a közalkalmazottak nagyon védettek, gyakorlatilag nem lehet őket kirúgni. Ez iszonyú problémákat okoz, mert nagyon sokan visszaélnek vele, ad abszurdum még azt is megtehetik, hogy be se járnak dolgozni.
Ugyanakkor azt is pontosan látja, hogy milyen rettenetes feszültségek vannak a külvárosokban, hogy csúsznak le a kevésbé képzettek, a régi bevándorlók a gépesítés és a keleteurópai munkások ("polish plumber") (a neoliberalizmus átka) miatt.

Irtózatos nagy a dilemma, hogy hogyan lehet feloldani ezt a dolgot, mert mindkét véglet rossz és nagy károkat okoz, ráadásul a PC jegyében gyakorlatilag még beszélni sem lehet a problémáról rendesen, így a kormány nagyjából csak homokba dugja a fejét, a szélsőjobb erősödik, a helyzet meg egyre romlik.

Megoldás nincs.

maroz 2016.05.17. 17:36:23

@Jean Sol Partre: A világ forradalmainak legalább a fele francia volt. Ha már nekik sincs semmi ötletük, akkor tényleg régen rossz.

annamanna 2016.05.18. 02:35:18

@Jean Sol Partre: ez tényleg elképesztő. Egy másik hasonló csigazabáló abszurditás, hogy megtiltották a férfiaknak, hogy dns-teszttel ellenőrizzék, a gyerekük tényleg az övék. Akárkinek a gyerekét is szüli meg a nő, ha azt állítja, Jacques Foches az apa, akkor Jacques Foches-nak kell felnevelnie, és nem ellenőrizheti le, hogy igaz-e a nő (mondjuk a klosár Ginette) állítása.
Az egy dolog, hogy nem lehet egy olyan országot irányítani, ahol 400 féle sajtot gyártanak; az meg egy másik dolog, hogy nem lehet egy olyan országot irányítani, ahol abszurd törvényeket hoznak.

2016.05.18. 09:25:49

@annamanna: "Akárkinek a gyerekét is szüli meg a nő, ha azt állítja, Jacques Foches az apa, akkor Jacques Foches-nak kell felnevelnie, és nem ellenőrizheti le, hogy igaz-e a nő (mondjuk a klosár Ginette) állítása."

Ez természetesen nem így van, az apaságot a francia jogban is meghatározott tények alapozzák meg (házasság, elismerés, bíróság általi megállapítás stb.), a nő puszta állítása senkit nem tesz apává. Ha így lenne, a leggazdagabb, leghíresebb franciáknak minden bizonnyal több ezer "gyereke" lenne.

Az apasági teszt elvégzése annyiban korlátozott, hogy csak bíróság rendelheti el, azaz magánúton nem lehetséges, de bírósági eljárásban igen. És ez persze mindkét nemre vonatkozik, tehát a nő sem csináltathat magánúton apasági tesztet.

Jean Sol Partre 2016.05.18. 09:40:11

@maroz: Hollande nem az a nagy ötletelő. Jelenleg ők sem állnak túl jól értelmes politikusokkal, az emberek meg még nem elég elszántak. A középosztálynak nem rossz ott, csak látják, hogy milyen jelenségek vannak, de még nem érinti őket nagyon. A butábbja meg simán bedől a szélsőjobbnak, nyilván minél több konfliktus lesz, annál többen.

Jean Sol Partre 2016.05.18. 09:42:57

@annamanna: "megtiltották a férfiaknak, hogy dns-teszttel ellenőrizzék, a gyerekük tényleg az övék"

Ez így elég hihetetlenül hangzik.

@grundigg: ez sokkal hihetőbb verzió.

Jean Sol Partre 2016.05.18. 09:47:21

@annamanna: és milyen finom sajtok az a 400 féle!
Nem olyan rosszak azok a törvények, meg volt a maguk értelme amikor hozták, csak a változásokkal nem tartják a lépést, mert nem is nagyon látszik, mi lenne a jó törvény.
Nyilvánvalóan védeni kell a munkavállalót valamennyire, a kérdés az, hogy hol az ésszerű határ. Ráadásul a franciák nagyon könnyen mennek az utcára, tehát ügyesen és okosan kell csinálni, ne haragítsák magukra az embereket. Szóval a politikusok be vannak szarva rendesen és inkább nem lépnek semmit, struccpolitika.

maroz 2016.05.19. 06:33:52

@Jean Sol Partre: Ide már nem politikus kéne, mert azok gondolkodásilag foglyai az adott helyzetnek. Ide már olyanok kellenének, akik tényleg el tudnak végre valami újat is gondolni, mert pillanatnyilag vízió sincs.

annamanna 2016.05.20. 02:54:08

@grundigg: ezt csak most vettem észre, kösz a javítást.
süti beállítások módosítása