Kommentszűrés
’16 ápr
5
14:01

Nem válok célvesztetté – Kárász Róbert a Mandinernek

Írta: Redakció

karasz_robert.jpg

„Teljesen kifárasztott a tévé, a Lámpás és a Maci együtt, de egész életemben önmegvalósító voltam” – mondja Kárász Róbert televíziós műsorvezető, újságíró a Mandinernek. Hogy mi az a Lámpás és a Maci? Ugyan Kárászt a kereskedelmi tévékből ismeri a nagyközönség, van egy másik énje is, aki folyamatosan jótékonysági ügyekkel, eltűnt gyerekek és fogyatékkal élők helyzetével foglalkozik. Budapesten például kávézót nyitott fogyatékkal élő munkavállalókkal, de vidéki kultúrházakat is újjáélesztene. Még a TV2-től való távozása előtt beszéltünk erről először Kárásszal, de az elmúlt napok viharai után újra megkérdeztük tőle, hogyan tovább? Bár a képernyőről talán eltűnik egy időre, a televíziós szakember egyáltalán nem vált célvesztetté. Interjúnk.

„Hamar megszületett bennem a kávézó gondolata, ahol megváltozott munkaképességűek dolgoznak majd. Elkezdtem nézegetni budapesti ingatlanokat. A Vörösmartyba rendszeresen jártam moziba, míg be nem zárt. Amint megtudtam, hogy üresen áll az épülete, felkerestem a helyet. Beléptem és egy pillanat alatt kialakult bennem a koncepció: nem is csak kávézót, hanem egy kulturális központot fogunk itt létrehozni. Miközben ott álltam, megállt az idő, kitágult a tér és láttam, magam előtt az egészet. Tudtam, hol lesz a kávézó, hol a pékség. Eldöntöttem, hogy meg kell tartani a kis mozitermet, ahol művészfilmeket vetítünk majd, de át kell alakítani a nagytermet, amely konferenciák, zenei estek helyszínéül fog szolgálni. Megálmodtam mindent, majd kezdődött a procedúra, hogyan lehetne megszerezni az épületet a fővárostól.

Nehezen ment?

Elkészítettünk egy szakmai anyagot, amit 2014 végén beterjesztettük a Fővárosi Közgyűlés elé. Rá két hónapra a közgyűlés ellenszavazat nélkül úgy döntött, az egykori Vörösmarty Mozi épületét az alapítvány üzemeltetheti tovább. Ekkor kezdődött az igazi munka. Tervezőirodákat kerestem fel, azzal a kéréssel, hogy támogatásként tervezzék meg ennek a társadalmi összefogású projektnek az épületét. Összesen húszmilliónk volt, pedig tudtuk, a megvalósításhoz legalább százmillióra lenne szükségünk. Volt olyan cég, aki elutasított, de az irodák nagy része mögénk állt.

Az alkalmazottak kiválasztása úgy történt, mint bármely más kávézóban?

Nekem nincs képesítésem arra, hogy megtaláljam azokat a fogyatékkal élő embereket, akik az itteni feladatokat könnyen, örömmel, szívvel-lélekkel el tudják látni. Ehhez hozzáértő emberek kellenek. Segítséget kértem hát a Salva Vita Alapítványtól, akik munkaerő közvetítéssel – főleg autisták, értelmi sérültekkel és megváltozott munkaképességűek elhelyezésével – foglalkoznak. Ők bejárták a helyszínt, kiválasztották a feladatokra alkalmas személyeket, tréningezték őket. A megnyitó előtt pár nappal tartottam nekik egy állásinterjút, ahol első látásra egymásba szerettünk. A fogyatékossággal élők azonnal beleszerettek a munkába, a helybe, a légkörbe, és én is azonnal megszerettem őket; nem is volt kérdés, hogy együtt folytatjuk a munkát.

Nem csak fogyatékossággal élők dolgoznak a kávézóban. Könnyen megy a közös munka?

A fogyatékossággal élő hét munkatársunk mellett a pultban és a konyhán ép alkalmazottak is dolgoznak, akiknek már a legelső interjún elmondtam, hogy ez egy olyan hely, ahol megváltozott munkaképességű kollégákkal fognak együtt dolgozni. Egy nem megfelelő mondat vagy gesztus feléjük és viszontlátásra. Akinek ez nem tetszik, nyugodtan fölállhat és elmehet, nem kell vállalnia a munkát. Meglepetésünkre mindenki ülve maradt.

Kapnak külön figyelmet a megváltozott munkaképességű dolgozók?

Tudtuk, hogy szükségük lesz egy olyan emberre, akihez mindig fordulhatnak, főleg a down-szindrómás dolgozóink. Bár én igyekszem mennél több időt itt tölteni, nem tudok éjjel-nappal jelen lenni. Ezért találtuk ki a mentori állást, így került hozzánk Irén. Ő a mi »nagymamánk«. Irén állandóan a down-szindrómás kollégákkal van; de igyekszünk elérni, hogy a fogyatékos munkatársak is egyre jobban önállósuljanak, végül száz százalékosan a saját lábukon álljanak. Ekkor már Irén is csak a háttérből fog figyelni. Olyan lesz ez, mint amikor a szülő elengedi a felnőtté vált gyermeke kezét.”

Meszleny Zita interjúját híroldalunkon olvashatják.

 

Címkék: média interjú társadalom jótékonyság kávézó fogyatékkal élők TV2 Kárász Róbert

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr198568044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

annamanna 2016.05.11. 01:55:04

Felteszem, Kárász áll emögött is: varosban.blog.hu/2016/05/10/kattints_ha_jo_voltal_es_meg_jobb_leszel

"40 ezer kattintás után már utalnak is egymillió forintot a Baltazár Színháznak, az ország egyetlen értelmi sérült színészekből álló hivatásos társulatának. Ez pedig jelenleg Budapesten a leggyorsabban növekvő "fontos ügy": gyors egymásutánban két olyan kávézó is nyílt, ahol a fogyatékkal élők tudnak dolgozni, nem kirekesztve, nem a saját életterükbe zárva. Persze a Baltazár már régóta neveli a színészeit, számukra ez nem új vállalás, meg is érdemlik a támogatást.
Szóval kivételesen mindenkinek érdemes a bannerre kattintani. És kivételesen nincs megtiltva, hogy erre biztassak mindenkit, hiszen jó ügyet támogat vele."