Rühösek, koszosak, ápolatlanok az idomeni sátortábor menedékkérői az ott tapasztalható embertelen körülmények és folyamatos esőzés miatt. Schuler Zsófia, a Magyar Vöröskereszttel a helyszínen segítő magyar gyerekorvos a Mandinernek mesélt a görög-macedón határnál lévő tábor mindennapjairól, a leggyakoribb betegségekről, a népek közti feszültségekről.
„Hány orvos van a táborban? Elegendő orvos van ott?
Négy szervezet volt kint, hogy ellássa az orvosi ügyeletet. Az Magyar Vöröskereszt február 19. óta van kint, a második csapatba már az Osztrák Vöröskereszt is delegált egy orvost, az Orvosok Határok Nélkül, a Médecins du Monde és a görög Praxis. Huszonnégy órás orvosi ügyeletről van szó, egy ellátó csapat mindig ott volt, de előfordult olyan is, hogy párhuzamosan dolgoztunk.
Nem mondom, hogy elég orvos volt a helyszínen, az ellátási idő végére nálunk is többször ott maradt húsz ember, akinek már nem tudtunk segíteni − ők a következő csoporthoz mentek. Amikor két orvos csapat dolgozott egyszerre, akkor is folyamatosan jöttek betegek. A mi hatfős csapatunkban két orvos volt, a görög Praxis egy orvossal és egy nővérrel dolgozott, az Orvosok Határok Nélkülnél több is.
Milyen a táborban élők általános egészségügyi állapota?
A higiéniás körülményeknek és időjárási viszonyoknak megfelelő. Vagyis rossz. Olyan betegségeik voltak, amik abból adódnak, hogy nincs hol kezet mosniuk, fürdeniük, mosakodniuk, ruhát mosniuk. Rühösek, koszosak, ápolatlanok voltak, fejtetűt is találtunk. Aki látta az Idomeniről készült képeket, látta, hogy ez egy sátortábor a sárban. Folyamatosan esett az eső, nagyon hideg volt éjszaka, 10 foknál biztosan nem volt melegebb. Nem a saját hibájukból betegedtek meg.
A gyerekeknél milyen betegségek voltak?
Gyomor- és bélrendszeri problémák a kézmosás és a higiénia hiánya miatt, valamint légúti megbetegedések a hideg időjárás következményeként. Volt persze más is: fájó láb és az úttal járó kisebb sérülések.
Mi volt a legmegdöbbentőbb, amivel találkoztál?
A legmegdöbbentőbb ezeknek az embereknek a türelme. Ahhoz képest, amilyen helyen és állapotban voltak, teljesen normálisan, emberien, kedvesen és jól viselkedtek, amikor bejöttek hozzám a rendelőbe. Persze volt egy kis tolongás is, ami abból adódott, hogy ők sokan voltak, mi meg kevesen. Folyamatosan dolgoztunk, de nem tudtunk mindenkit egyszerre ellátni, ebből volt feszültség.”