MNB: sunyi titkolózással a tisztességes versenyért!
2016. március 01. írta: bakó.bea

MNB: sunyi titkolózással a tisztességes versenyért!

matolcsy_gyorgy.jpg

Cinizmus terén már a múlt héten is nagyot ment a kormány, de úgy tűnik, ezen a héten sem állnak le, sőt. Hétfőn nyújtották be azt a törvényjavaslatot, miszerint az MNB alapítványainak és cégeinek adatai jelentős részben kikerülnek a közérdekű adatok nyilvánosságát biztosító infotörvény hatálya alól. Mindez pedig annyira sürgős, hogy kedden megtárgyalták a bizottságok és délutánra már el is fogadta a parlament.

Az indok a nyilvánosság ellen: az MNB alapítványainak a pénze „elveszítette a közvagyon jellegét”, az MNB cégei pedig titkolózás nélkül versenyhátrányba kerülnének a piacon.

Az állami cégek és a tisztességes verseny

A posta szerződéseinek nyilvánosságát korlátozó február eleji törvényjavaslat tényleg csak a nyitánya egy új fejezetnek. Az a javaslat is arra hivatkozott, hogy ha a posta működésével összefüggő bizonyos adatok nyilvánosságra kerülnek, akkor az „a posta vagy az általa irányított vállalkozás üzleti tevékenysége végzése szempontjából aránytalan sérelmet okozna”. Az aránytalan sérelem pedig azt jelenti, hogy valamenyik versenytárs az adat közzététele miatt „indokolatlan előnyre” tesz szert. Eléggé mulatságosan hangzott, hogy a javaslat annak a postának a „piaci pozícióit” volt hivatott védeni, amely valószínűleg pár hónap alatt elvérezne, ha önerőből kellene megállnia a lábán a piacon, és amellyel szemben a többi csomagküldő szolgálat előnye nagyon is indokolt lenne – ha ugye a posta nem lenne kivételezett helyzetben.

A mostani MNB-s javaslat ugyanezt írja elő a jegybank többségi vagy kizárólagos tulajdonában álló cégekre, és az általuk közvetve vagy közvetlenül irányított társaságokra is. Érdemes megjegyezni, hogy az ilyen gazdasági társaságok Matolcsy jegybankelnöksége óta jócskán megszaporodtak: a legtöbbjük kifejezetten a jegybankkal összefüggő tevékenységet végez, de van köztük biztonsági, rendezvényszervező és követeléskezelő cég is.

Ha tehát egy adat közzététele ezen cégek valamelyikének aránytalan sérelmet jelentene (vagyis versenytársait „indokolatlan előnyhöz” juttatná), akkor az az adat nem ismerhető meg. Ez a versenytársak indokolatlan előnyhöz juttatásáról szóló gumiszabály az MNB cégeinek bármilyen, „üzleti tevékenységével kapcsolatos” adatára vonatkozik. Találóan hívta fel rá a Transparency International a figyelmet, hogy „a jegybank és csatolt részei kiterjedt beruházásaira figyelemmel lassan bármely ingatlanközvetítő és műkincsalkusz is a Magyar Nemzeti Bank piaci versenytársának számít, akire figyelemmel a jegybank eltitkolhatja a kiadásait.

Ezen kívül az MNB cégei által a kifejezetten a jegybank alapvető feladatával kapcsolatban kezelt adatok kifejezetten titkosak lesznek harminc évig. (Az alapvető feladatok között lehet például gondolni a pénznyomtatásra, az érmegyártásra vagy talán még a Giro elszámolási-rendszer működtetésére is, bár azt korábban a kereskedelmi bankok csinálták.)

A javaslat külön szépsége, hogy az MNB cégeinek üzleti titkai kapcsán – vagy bármely más olyan adatai kapcsán, amelyekre ráhúzható, hogy a közzétételük „aránytalan sérelemmel járna” – az indokolás az Alaptörvény M) cikkére hivatkozik, miszerint „Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit”.

A tisztességes versennyel kapcsolatban elgondolkodtató, hogy olyan cégek versenypozícióit féltik ezen a „tisztességes piacon”, amelyek egyébként legalább részben közpénzből működnek, de valamiért ezt a versenyelőnyt hajlamos elfelejteni a jogalkotó. Például a kereskedelmi bankoknak – amelyek közösen osztozkodtak korábban a fizetési tranzakciókat bonyolító GIRO Zrt-n – hogyhogy nem jelentett „aránytalan sérelmet”, hogy az MNB kivásárolta őket a GIRO-beli tulajdonrészükből úgy, hogy ő legyen az egyedüli tulajdonos? Hát úgy, hogy az MNB visszautasíthatatlanul jó ajánlatot tett. Node miből? Közpénzből. Ilyenkor nem vagyunk ugye finnyásak az „indokolatlan versenyelőnyre”.

A Pallasz Athéné alapítványok pénze nem „közvagyon jellegű

A javaslat másik része a jegybank alapítványait érinti. Közismert, hogy tavalyelőtt öt, Pallasz Athénéről elnevezett alapítványt hozott létre a jegybank, több mint 250 milliárd forintból. Az alapítványok oktatási, kutatási, szakmai kiadói és hasonló tevékenységeket végeznek. Akkor Matolcsy azt mondta, hogy azért van erre szükség, mert manapság a közgazdaság-tudományi képzésben a „mára meghaladott neoliberális közgazdasági iskola tanai, tévedései a meghatározóak”.

Az MSZP meg akarta tudni, hogy mire költik az alapítványok a jegybanktól kapott 250 milliárd forintot, ezért pert indított a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány ellen az adatok kiadása iránt. Február elején a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen megállapította, hogy az alapítványok közfeladatot látnak el, közpénzzel gazdálkodnak, így ki kell adniuk a kért adatokat. Azóta sem adták ki, hanem inkább felülvizsgálati kérelemmelfordultak a Kúriához.

Nyilván emiatt volt ilyen fontos ez a törvényjavaslat, amibe – a postáshoz hasonlóan – azt is beleírták, hogy folyamatban lévő ügyekre, adatigénylésekre is vonatkozik. Bár az ügyben már van jogerős ítélet, de ha megáll egy felülvizsgálati ok a Kúria előtt, akkor még ebben a konkrét ügyben is elképzelhető, hogy kimásznak az adatközlés alól valahogy. A szocialisták már be is lengették, hogy végrehajtási eljárást kezdeményeznek vagy alkotmánybírósághoz is fordulnak az ügyben.

Az indokolás leggyönyörűbb eszmefuttatását az alapítványi adatok titkosítása kapcsán sikerült véghezvinnie a javaslatot jegyző Bánki Eriknek. Eszerint „az MNB által létrehozott alapítvány vonatkozásában az alapító álta juttatott vagyon elveszíti közvagyon jellegét” (bizonyára valahogy úgy, amikor Matolcsy György vagy épp Bánki Erik a közpénzből származó fizetését elkölti a boltban), ezért ezen adatok nyilvánosságára nem az Infotörvény szabályait kell alkalmazni, hanem elegendő a közhasznú szervezetekre vonatkozó nyilvánossági szabályok (Ectv.) alkalmazása. Bánki azt is kifejti, hogy így nemhogy csökken, hanem nő az átláthatóság, hiszen az ilyen szervezetek évente beszámoló készítésére kötelesek.

Rafinált kivételek

Az egyik dolog ezzel kapcsolatban, hogy MNB alapítványok egyébként most is csinálnak ilyet, eddig azonban az infotörvény alapján a puszta számok mögötti részletekről is lehetett adatokat kérni, ezután meg majd nem lehet. Ez is bizonyára az átláthatóság növekedését jelzi. A másik, hogy a javaslat egy rafinált kivételt tartalmaz, amikor a közhasznú szervezetekre vonatkozó szabályozásra utal, és ez a kivétel – ki hitte volna – többek között épp a nyilvánosságra vonatkozik.

A közhasznú szervezetek működését szabályozó törvény (Ectv.). szerint a kettős könyvvitelt végző közhasznú szervezetnek (az MNB-alapítványok is ilyennek számítanak a javaslat elfogadása után, és a beszámolóból az is kiderül, hogy kettős könyvvitelt végeznek) a beszámoló kiegészítő mellékletében be kell mutatni „a támogatási program keretében végleges jelleggel felhasznált összegeket támogatásonként”. Ezt a Pallasz Athéné Domus Scientiae Alapítvány interneten fellelhető, 2014-re vonatkozó beszámoló-melléklete gyorsan elintézi: „A szervezet támogatást nem kapott.” Ezek után azonban majd még egyszerűbben elintézheti, mert a javaslat szerint az Ectv. Ezt előíró passzusa egyáltalán nem is fog vonatkozni az MNB alapítványaira. Mint ahogy az sem, hogy közhasznúsági mellékletet kell készíteni az elvégzett közhasznú tevékenység bemutatásával.

Végül pedig nem fog vonatkozni számos, szervezeti jellegű előírás sem az MNB alapítványaira, ami más közhasznú szervezeteknél elvárás: például a döntéshozó szerv üléseinek főszabály szerinti nyilvánossága, vagy a létesítő okirat olyan kötelező elemei, mint az összeférhetetlenségi szabályok, az éves beszámoló elfogadásának vagy az iratbetekintés szabályainak a meghatározása.

Vagyis Bánki Erik eszmefuttatásával ellentétben valójában arról van szó, hogy bár tényleg tartalmaz számos átláthatósági szabályt a közhasznú szervezetekre a törvény, de épp ezek alól élveznek majd kivételt az MNB alapítványok – úgy, hogy közben már az infotörvény hatálya alá sem tartoznak. Az alkotmány hatálya alá azért mindenesetre még igen, és szerencsére az is elég egyértelműen kimondja, hogy a közpénzekre vonatkozó adatok közérdekű adatok, és a közpénzekkel gazdálkodó szervezetek kötelesek ezzel elszámolni. Mindenesetre úgy tűnik, Orbánék a saját gránitszilárdságú alkotmányukkal is egyre kevésbé törődnek – örülhetünk annak, hogy legalább az még nyilvános, hogy Matolcsynak és Papcsáknak hányszorosára emelték a fizetését.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr768432372

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bakó Bea: MNB: sunyi titkolózással a tisztességes versenyért! 2016.03.01. 15:00:06

Cinizmus terén már a múlt héten is nagyot ment a kormány, de úgy tűnik, ezen a héten sem állnak le, sőt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.03.01. 15:15:14

A cikk elvész a lényegtelen részletkérdésekben.

Sokkal fontosabb kérdés, miért nyereséges az MNB, amit az alapítványaiba forgat?

Mert gyengül a forint.
www.origo.hu/gazdasag/gazdasag-plusz/20140829-mindenkeppen-kozpenznek-szamit-az-mnb-nyeresege-es-vesztesege-is.html

Vagyis a forint gyengülése - ami ergé szerint remek dolog, mert javítja a versenyképességet - igazából rejtett adóként funkcionál, ami az MNB-nél csapódik le. Ezt a pénzecskét - csekély 250 milliárdot - az MNB pedig egyszerűen eltűnteti azzal, hogy nem közpénz.

Évekig etették a népet itt olyanokkal, hogy a fideszesek tudják, mikor jön olyan bejelentés, ami hat a forint árfolyamára és ennek megfelelően spekulálnak. Szánalmas fantáziálás ez, amikor az orrunk előtt működik egy jól olajozott közpénzszivattyú.

GNDL 2016.03.01. 15:21:25

@Doomhammer: „cikk elvész a lényegtelen részletkérdésekben”

Ha arra vársz, hogy majd a lopott közpénzekből bőkezűen eltartott fideszes holdudvar fog felszólalni az arcátlan fideszes közpénzlopások ellen, akkor lenne egy-két rossz hírem. :)

Steve the Great 2016.03.01. 15:46:14

Támogatom Schiffer András ezirányú hozzászólását: "Ezek a törvények 2018-ban mennek a kukába, és akik ezekkel elrabolták a közpénzt, mennek a börtönbe"

GNDL 2016.03.01. 16:34:29

Egyre többen emlékeznek meg arról, ki szavazta meg az MNB lenyúlását: 40.media.tumblr.com/cefb0183486f51cd552435e6448990d1/tumblr_inline_o3d7kwIAc81qb93gk_500.jpg

Kellett Orbánnak lámpavasakat emlegetnie... lassan már választhat is egyet... :)

2016.03.01. 16:37:15

Az mnb alapítványok a tőzsde. és vagyonpiac stabilizálását végzik, egy deflációs környezetben.

Egy fontos cél van: mind a gazdasági- mind a hitelpiacot legalább szinten kell tartani, nem megengedhető sem a cégek sem az ingatlanok áresése, mert csődlavinát indítana el.

Az mnb nem önálló, az ecb-nek alárendelt, pénzt ilyenre nem költhet.

Az mnb nyeresége (nem csak) az árfolyam gyengüléséből ered, aktív résztvevője a pénzpiacnak, hasonlóan a többi központi bankhoz. Többek között ezért nincsenek nagy árfolyam mozgások.

Az mnb jelenleg az elit rossz beruházásait és a kivonuló oroszok vagyonát (ingatlan, műtárgy, cégek) vásárolja fel.

Hogy közben kiépül a nyugaton már megismert politika független "háttérhatalom"? Na az már kérdés hogy ez cél vagy következmény? (Nem szeretném ha üldözési mániának gondolnátok.)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.03.01. 16:58:23

@260:
" nem megengedhető sem a cégek sem az ingatlanok áresése,"

Csakhogy az MNB az ingatlanpiacon nem áresést akadályoz meg, hanem árlufit fúj fel. Ami majd egyszer ki is fog pukkanni és akkor lesz meglepi.

Sir Galád (már foglalt) 2016.03.01. 17:04:15

Nagyszerű cikk, undorító törvény.

Jean Sol Partre 2016.03.01. 17:10:32

itt lenne az ideje bezárni a mandit, már szopni se tudnak rendesen

2016.03.01. 17:11:47

@Doomhammer:

Lufi? Mármint dollárban/euróban?

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.01. 17:13:48

„A háború béke, a szabadság szolgaság, a tudatlanság erő.”

NT NT NT NT NT !!!

fociszoc!!!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.03.01. 17:18:31

@260:
Talán hagyjuk a dollárt, az egy másik történet.
hvg.hu/gazdasag/20160130_Kilottek_az_atlagarak_is_a_lakaspiacon
"Az abszolút nyertesek közé tartozik Budapest, valamint Békés, Pest és Bács-Kiskun megye, ahol a családi házak eladási ára is 7-17 százalékos növekedést mutatott, a lakásárak pedig 8-27 százalékal emelkedtek."

Ennyit nem romlott az euró. Amelyet nem mellesleg az MNB rontott, így aztán nyereség realizálódott nála, amit kénytelen volt arra költeni, hogy az ingatlanárakat emelje.

Logikus, nem?

Mert ugye a piacra nem lehet bízni ezeket a dolgokat, ez tudományos tény.

Bell & Sebastian 2016.03.01. 17:18:57

@260: Így van, buherálja a renccert, ha szép mutatókat akar a Pűnijó, hát megkapja.

Mi ebből azt érzékeljük, hogy stagnálunk, ha pont nem csúszunk vissza, pénzkivonás és összpontosítás folyik. egyben ez a magyarázat arra is, hova tűnik a bérnövekmény?

Tudomány és nem varázslat, törvényes, bár nem etikus.

Még az a szerencse, ez a fickó nem oda lő, ahova néz - amivel még Doomot is képes átejteni.

Több választást nem kell megnyerniük, jöhet a következő, ekhós-szekérderéknyi csepürágó, ugyanakkor mást nem tesznek, mint megfőzik a már készen kapott receptet, gyorsított eljárásban.

Mit ne mondjak, nem örülünk, mert ez fogja visszahozni Virág elvtársnőéket, hogy fussanak a kaszák elől.

Ezekből meg berni pásztor lesz, mint az apjuk volt, csak ohne birka.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.03.01. 17:26:34

@Bell & Sebastian:
"Még az a szerencse, ez a fickó nem oda lő, ahova néz - amivel még Doomot is képes átejteni."

Vagy magát.

Ne feledje, a Fidesz azt a kádárista trükköt használja, hogy minden társadalmi csoportnak más mesét ad be.

Ki tudja, hátha az is hazugság, amit magának mondtak.

Bell & Sebastian 2016.03.01. 17:30:33

@Doomhammer: Én azt gondolom, ezek a húzások pont erősítik a nemzeti valutát, ami a béka segge alatt volna - mindezek nélkül.

Majdnem tízmillió társadalmi csoport van Magyarországon, ha csatlakozik hozzám, kétszer olyan erősek leszek-szünk.

2016.03.01. 17:47:02

@Doomhammer:

Az hogy hosszú távon romlik a forint, az cél.
Ezt tudja a gazdaság, lassan csúszunk lefele.

Az eladási ár azt mutatja hogy arra van kereslet. Akinek van pénze/hitele drágábbat vesz ezzel emeli a statisztikát. Valamint most kerülnek a piacra a svájci frankos ingatlanok, szépek nagyok értékesek. Egy darab 100milkás a megyében, máris sok% éves átlagnövekmény.

Plusz a forint árfolyam.

plusz rengeteg apró trükk, állami vásárlás, vagyonátadás, cégek ingatlanjainak belevonása, .....

Közben amit nézek, évek óta szépen folyamatosan esik, és még így is felfele fogja nyomni a helyi statisztikát, na nem kell azt gondolni hogy én mentem majd meg a propagandát.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.03.01. 18:28:22

@260:
"Az hogy hosszú távon romlik a forint, az cél. "

Végre egy világos állítás. Csakhogy a "gazdaság" nem "ezt tudja", hanem ez egy politikai program. Attól, hogy az elkölthető jövedelem nő vagy csökken, attól még a forint árfolyama mehetne akármerre is. Az kényelem a politikának, ha a forint gyengül, hiszen az egy plusz, láthatatlan adó.

Az meg még külön kellemes, hogy ez az adó úgy folyik be, hogy "elveszítette a közvagyon jellegét", tehát semmilyen módon nem kell róla számot adni. Felhasználható politikai célokra, a klientúra gazdagítására vagy egyszerűen zsebre tehető nehezebb időkre.

Erről beszélünk tehát.

2016.03.01. 18:35:14

@Doomhammer:

>>Végre egy világos állítás.

Ha valami nem világos, akkor nem neked szól.

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.01. 18:58:09

a Történelem Urának mindehhez semmi köze. SEMMI!

Bell & Sebastian 2016.03.01. 19:59:08

@Doomhammer: @260: Azért ettől bonyolultabb, mert az ezen a módon megszerzett lóvét nem viszik ki csávásvödörben a moslékosvályűhoz, hanem karanténba teszik, bedunsztolják, elvermelik.

Ennek folyományiból következtetünk vissza, amit időnként alátámasztanak a jóindulattól csöpögő, bölcsis-firkászok jólértesülései.

Hazaviszik a Hazát, hogy vigyázzanak rá, Mi ebben a nóvum? Hogy most nem Gyurcsány anyósa kavarja a kakaót, hanem Kókadttal bótolnak? Minden mesébe kell júdó is, ha péncsinálásról van nagyba szó.

legeslegujabbkor 2016.03.01. 21:04:39

@Doomhammer:
"ez az adó úgy folyik be, hogy "elveszítette a közvagyon jellegét", tehát semmilyen módon nem kell róla számot adni."
@Bell & Sebastian:
"az ezen a módon megszerzett lóvét nem viszik ki csávásvödörben a moslékosvályűhoz, hanem karanténba teszik, bedunsztolják, elvermelik."

Semmilyen más cél nincs, csak a minél több pénz begyűjtése. Az ország meg le van szarva.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.03.01. 21:21:33

@Bell & Sebastian:
"Azért ettől bonyolultabb, mert az ezen a módon megszerzett lóvét nem viszik ki csávásvödörben a moslékosvályűhoz, hanem karanténba teszik, bedunsztolják, elvermelik."

Ez a jó eset. Pénzrontással adót vetnek ki, azt gazdaságélénkítési céllal keresztülhúzzák a gazdaságon, majd nehogy inflációt okozzon, semlegesítik. Csúnya módszer, de ezer éves, mindenki csinálja. Mondjuk ha a magyar adófizető megtudná, hogy rekordmagas adók mellé még az MNB is adóztatja a pénzforgalmat olyan évi 250 milliárdos mértékben, akkor valószínűleg nem köszönné meg a pénzügyi zseniknek, de ez politikai probléma. Majd Viktor mond valamit. Migráncsok, összeesküvés, szabadságharc.

Van azonban nekem és még egy jó pár embernek egy kellemetlen érzésünk, amit ez a nagy titkolózás csak alátámaszt. Hogy az a pénz nem veremben végzi, hanem "nemzetstratégiai" célok szolgálatában. Például abból vesznek TV2-t, abból stafírozzák ki a klientúrát állami termőfölddel, abból állják az "elit" mindenféle balfogását.

Ezt persze nem lehet bizonyítani vagy cáfolni mert minden nagyon titkos. Én szó nélkül kinézem a fiúkból.

Attól pedig, hogy ez a puccsista rablóbanda még ráadásul az én adómból szerezzen magának "hátországot" és az én adómból próbálja magát a végtelenségig újraválasztatni (tudja, a "demokrácia" csak egy humbug), attól pedig felhorgad bennem a kurucos, szabadságharcos vér.

Gyanúm, hogy nem vagyok egyedül.

GNDL 2016.03.01. 21:43:47

@Doomhammer: „abból vesznek TV2-t, abból stafírozzák ki a klientúrát állami termőfölddel”

...abból üzemeltetik az Orbán szócsövének számító médiát („Magyar” Idők, Pesti Srácok, 888.hu, Mandiner), abból finanszírozzák az álcivil gittegyleteiket (Alapjogokért Központ, Kárpát-medencei Családszervezetek, Nagycsaládosok Országos Egyesülete, Fiatal Családosok Klubja), abból csinálnak úgy, mintha őket a rezsiharcos nincstelen prolikon kívül mások is támogatnák...

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.03.01. 22:12:28

DRÓTSZŐRŰ, typisch jüdische aschkena NŐCI!

Hogy kerülsz TE IDE??!

Itt a Jobberek vannak és a fajtádra LÖVÜNK, leszbika!!!

Bell & Sebastian 2016.03.01. 23:50:24

@Herr Stacheldraht Leger: Ebben van igazság, csak fussa át az Indexet. Ez a komment folyam is csak reakció a reagálásra adott válaszra, de hogy ki tematizál, például ezzel a hírrel, az bár nem derül ki, de azért sejthető.

Az ötödik hadoszlop, mint a mérleg nyelve az a játsszmákban, pont olyan, mint a genyó SZDSZ ügyködése volt egykoron.

Ezért: magyar média = SZDSZ.

Az oknyomozás azért halott műfaj, mert sem igény nincsen rá, sem lehetőség. Össze-vissza azudozni sokkal olcsóbb és hatékonyabb.

Bell & Sebastian 2016.03.02. 00:00:04

@Doomhammer: Mit mondtam a banki jutalékról és bónuszról? Ugyanezt csinálják, például tévét vesznek belőle a kereskedelmi bankokban főrészvényes amerikai zsidók.

Fölháborodásunk akkor lenne jogos, ha már a leveskénél szólunk, nem a desszertnél. Megjegyzem, én szóltam.

Ne a tükröt szidd, ha a pofád ferde. -mondja az ismeretlen, titokzatos pénzköltő.

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.02. 06:59:16

@Disznóvári:

dobray kisminkelve sokkal izgisebb, főleg ha azt duruzsolja: genderkvóta

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.02. 07:00:40

@Bell & Sebastian: ennek megfelelően először kitilcsuk, utána becsukjuk. nixlárifári.

Bell & Sebastian 2016.03.02. 07:54:03

@Herr Stacheldraht Leger: Nem tartom normálisnak, ha egy kormánynak kisebb a mozgástere, mint egy magáncégnek, legyen az bármekkora vagy bárkinek a tulajdonában. Pontosan így van, először tiltsuk be, majd csukjuk le, például az RTL Klubot vagy CEU -t.

Ha ez (bármilyen okból) nem lehetséges, állítsunk melléjük ellenpárt.

Érted lopunk elvtárs, nem ellened!

tevevanegypupu 2016.03.02. 08:30:56

És mi belgák hova álljunk??

Bell & Sebastian 2016.03.02. 09:13:21

@tevevanegypupu: Magyarszágon kétféle televízió volt, az egyikben kancigányok ordítoznak és verekednek Budapesten, a másikban szomorú zsidók ingatják a fejüket, sopánkodva orbánoznak, napestig. Van még az ideológiailag semlegesnek szánt Duna, ami már nem semleges - legújabban, a sárasári magyarok nagy bánatára.

Ehhez képest van már KP (kormánypropaganda) I. - II. - III. - IV., és EKP (ellen-kormánypropaganda) I.

Ne mondja, hogy nincsenek visszafelé simogatva a neuronjai, tessen széen pamutgombolyaggal játszani önmagával és dorombolni hozzá.

Vagy kapcsolja ki a francba az összeset és járjon helyette lövészklubba.

Veder1 2016.03.02. 09:40:59

milyen csodalatos koltoi kep a lopasra: "az alapitvanyok vagyona elvesziti kozvagyon jelleget"

tevevanegypupu 2016.03.02. 09:46:37

@Bell & Sebastian:

Ó, már régen rájöttem, csak nem hiszek a szememnek. A mi kis városunk kicsiben pont olyan mint az ország nagyban. Már nehéz tudomásul venni, hogy "vannak még hibák elvtársak, de haladunk előre a...." szóval oda.

Bell & Sebastian 2016.03.02. 10:18:24

@tevevanegypupu: Erre a kombi nációra (cigó-zsici észjárás) senki sincsen felkészülve, csúcs, ez a ragadozó.

niklex 2016.03.02. 10:28:41

Ezek szerint, ha az MNB nyereséges (tehát pl. romlott a forint) akkor a nyereséget kiviszik magáncélra, azaz "elveszti közvagyon jellegét" de ha veszteséges lesz, akkor a törvény szerint a veszteséget közpénzből,az államnak kell kipótolni. Erre mondják, hogy ügyes....
Az MNB-nek egyébként nem lenne feladata műkincsek, ingatlanok, stb. vásárlása és iskolák fenntartása. Szereptévesztés. Normális országban már repült volna az elnök.

HToma 2016.03.02. 10:29:41

Ide is leírom, mert iszonyúan dühös vagyok és torkig vagyok az egésszel.
Pofán kéne baszni őket, aztán kiküldeni a Hortobágyra rizst kapálni.

maroz 2016.03.02. 10:34:49

@HToma: Oké, de kiket? Ezen elgondolkodtál már? ;)

kis864 2016.03.02. 10:37:12

Sziasztok!
Magyar posta meddig működhetne piaci alapon?
Kínából egy USB kábel postával együtt 540 huf.
Ugyanez Budapest-Pécs viszonylatban 1800 huf kábel nélkül!
Vajon a Kínaiak megéri?, mikor csődölnek be?
Ha lehet nem is használom a Magyar Nemzeti Postát.
A főnökök 5M keresetét viszont irigylem.

kisss

HToma 2016.03.02. 10:52:02

@maroz: Most éppen Kósa Lászlón húztam fel magam. Bírálta az újságírókat, mert egy bizonyos kérdésről szóló sajtótájékoztatón mást is kérdeztek. A kormánypárti képviselők menekülnek az újságírók elől. Az elvileg tanult, diplomás (tudom Kósa nem az) emberek képtelenek gondolkodni vagy valakit megkérdezni, mit gondoljak erről vagy arról. Igaz, hogy mindhárom alkalommal voltak kételyeim, de háromszor a Fideszre szavaztam és évek óta úgy érzem magam mint akit átvertek. És "nincs mérgesebb a felébredt baleknál." (Asszem Moldova Gy.)

HToma 2016.03.02. 10:54:54

Még valami. Sose szavaztam az MSZP-re vagy az SZDSZ-re így nem tudtam bennük csalódni. Tudtam rajtuk idegeskedni, de ennyire nem.

grafoguru 2016.03.02. 11:04:14

@Bell & Sebastian:

"Azért ettől bonyolultabb, mert az ezen a módon megszerzett lóvét nem viszik ki csávásvödörben a moslékosvályűhoz, hanem karanténba teszik, bedunsztolják, elvermelik."

Na, ezt te meg honnan tudod? Mondták?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.03.02. 11:11:11

@tevevanegypupu: Senki se mondta, hogy könnyű lesz helyreállítani Magyarország történelmi ragyogását, a kárpát-medencei kultúrfölényt, s fároszként mutatni az utat a tévelygő, lezüllött európai nemzetek számára az alkotó, értékes, keresztényi és igazán demokratikus nemzetállami létmód felé.

Ráadásul mindezt egy focireneszánsz lezavarásával egy időben, alig pár év alatt!

Bell & Sebastian 2016.03.02. 11:13:49

@grafoguru: Go to > levelő tagozat kezdőknek, első félév.

Ide profi hazududozók járnak.

Bell & Sebastian 2016.03.02. 11:17:42

@Counter: Egy Hollande csak jobb lenne nekünk, az már szétlövette volna a karácsonyi Ákos -koncertet identitás-zavarosokkal.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.03.02. 11:21:11

@Bell & Sebastian: Szóval már nem csak a tornyok, de Párizs is önmerénylet volt?

Sok lesz az összeesküvésekből.

Bell & Sebastian 2016.03.02. 11:25:26

Nyelvészeti mellékvágány: zavarososokkal, levelező

Bell & Sebastian 2016.03.02. 11:27:18

@Counter: Nyugodjon meg, lélegezzen papírzacskóból. Merkelnél csak ujjazás megengedett.

Trespass 2016.03.02. 11:31:34

@HToma: A legnagyobb őrültség ugyanazt a kisérletet, azonos feltételekkel mellett újra meg újra elvégezni és más eredményt várni.

kalevaleez 2016.03.02. 11:35:29

amennyire tudom az eu-s törvények szerint a jegybank nem finanszírozhatja az államadósságot. viszont az alapítványai, ha nem derül ki, igen.

ezért nem is tudom örüljek, vagy ne, hogy ilyen szennyesek a fiúk, mert ha kiderül, magyarország újabb büntetés elé nézne.

az meg kinek jó.

persze egy tisztességes kormány mindenkinek jobb lenne.

maroz 2016.03.02. 11:36:23

@HToma: Elhiszem, hogy fel lehet húzódni ezeken a pofákon, én csak azt kérdőjelezem meg, hogy számít-e az, hogy a szereplőt most történetesen Kósának hívják.

Nézd úgy, hogy hasonló cipőben járunk: engem a ballibek vittek az orromnál fogva három cikluson keresztül, és akkor el is juthatunk oda, hogy az elitünk elég sokunkat elég durván átalbaszott, oldalfüggetlenül.

Nekem egyre atomstabilabb a meggyőződésem, hogy ez a rendszer elválaszthatatlan adottsága. A világrendszeré, amelyikben nekünk a félperifériás betagozódású ország szerepét osztották. Kósa nem érdekes, mert ő csak egy szerep, mint ahogyan Orbán sem érdekes, meg Gyurcsány sem, hiszen ezek is mind-mind szerepek. A félperiféria helytartói, akik nem a népnek, hanem a globális hatalmi aktoroknak tartoznak elszámolással, és persze kis részben a saját oligarcháinak is, de az már csak következmény, a gondunk abból származik, hogy a centrumországoknak kell dolgoznunk, oda megy a munkánk haszna, és ezt a rendszert csak így, csak ilyen helytartókkal és ilyen módszerekkel lehet fenntartani.

Nagyon nehéz ma megmondani azt, hogy kit is kéne elvinni bányába, hogy változás legyen. Ha egy Kósa nevű szereplőt elviszel lesz a szerepére egy másik, aki csupán csak annyiban fog tőle különbözni, hogy Sókának fogják hívni. Vagy akárhogy, ez teljesen mindegy. A struktúrát kéne elvinni Recskre, de azt meg hogyan.

tevevanegypupu 2016.03.02. 11:37:47

@Counter:

Egyik pártunk és kormányunk követi másik pártunk és kormányunk. Valamelyiknek csak sikerül elérnie majd, hogy tesvér lészen minden ember és minden nap lehessen kapni papayát a közeli cba-ban.

tevevanegypupu 2016.03.02. 11:38:40

@Bell & Sebastian:

Egy közmondás mindenesetre nem bizonyult igaznak: a zord külső igenis zord lelkeket takar.

Bell & Sebastian 2016.03.02. 11:42:30

@tevevanegypupu: Szegény Counter, most jól lerandázta. Használja helyette: ki szép, reggel is szép, jég dupla visz kivel.

tevevanegypupu 2016.03.02. 11:54:14

@Bell & Sebastian:

..kivel visz ki, kivel visz ki..mindegy kivel visz ki, a lényeg hogy szódával.

ati27 2016.03.02. 12:24:07

@maroz:

A "szerepekkel" kapcsolatban igazad van. Az "összeesküvés" elméletben meg nincs. Szimplàn ilyen az àtlagos magyar néplélek. Amíg az emberek nagy része "okosban" oldja meg a dolgait, meg az a legviccesebb hozzàszólàs: "a korrupció az amiböl kihagynak" addig itt nem lesz vàltozàs. Rövid tàvon meg tuti. Lehet csodàt vàrni, de...

Veder1 2016.03.02. 12:32:01

@Trespass: did I ever tell you the definition of insanity?

Bell & Sebastian 2016.03.02. 13:05:35

@ati27: Hülyeség. A korrupció melegágya a ránkerőltetett, kereskedelmi bankszektor, a politicusok is onnan plagizálnak. A civil korrupció ezeknek ezredrésze, ha van. Ócska duma erről hablatyolni, az ősforrás említése nélkül.

@Vödör: Ez is hülyeség, fülesedény.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2016.03.02. 13:08:07

a mandiner szerkesztősége rácsodálkozik az orbáni fasiszta maffiaállamra.

grafoguru 2016.03.02. 13:16:56

@Bell & Sebastian: Most, hogy olvasom a kommentjeidet, már látom én is.

BiG74 Bodri 2016.03.02. 13:18:36

Nos szerintem is pofán kellene baszni már őket ennyi, meg lopás összes legalizáló magyarázóját.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.03.02. 13:27:40

@Bell & Sebastian:
"Nem tartom normálisnak, ha egy kormánynak kisebb a mozgástere, mint egy magáncégnek,"

Egy kormánynak mindig jóval nagyobb a mozgástere, mint egy magáncégnek, mivel kezében a törvényalkotó hatalom és törvényeket érvényre juttató erőszakszervezetek.

Ezért különösen kiakasztó, hogy mindez nem elég neki, de piaci befolyást is akar. Mindezt természetesen nem a piacról szerzett bevételből, mint a maga által kárhoztatott piaci szereplők, hanem láthatatlan adót vet ki a pénzforgalomra és abból.

A pofátlanságnak is van határa.

maroz 2016.03.02. 13:46:58

@ati27: Köszönöm az idézőjelet, mert tényleg nem összeesküvés-elmélet.

Hanem a wallersteini világrendszer-elmélet szükségszerű velejáró jelensége. A centrumállamok polgárainak csak akkor lehet többé-kevésbé minőségi közszolgáltatásokat nyújtani, ha van rá fedezet és ezt a fedezetet egy igen jelentős mértékben mi, félperifériás államok polgárai adjuk össze.

A problémának abból fakad, hogy a mi vállalkozó szellemű, meggazdagodni akaró polgárainknak nincs játéktér, ahol kibontakozhatnának, mert ezeket a játéktereket elfoglalták a külföldi, jellemzően multinacionális tőkével működő aktorok. Ma nincs más pálya egy hazai spílernek, csak az állami újraelosztás, ami ősrégi megfigyelések szerint szükségszerűen hozza magával a korrupciót. Egészen egyszerűen nem játszhat meg érdemben mást egy hazai vállalkozó, mert a pályákat elfoglalták a multik.

Akik minket szaré'-húgyé' dolgoztatnak, miközben a profitot hazaküldik a centrumországokba, és abból ott lesz közszolgáltatás, működőnek látszó állam, és nem itt. Ebben nincs semmi összeesküvés, mindenki követi a saját érdekét és azé érvényesül jobban, akinek több a hatalma. A centrumállamok vigyáznak arra, hogy csak kezes helytartók kerüljenek a lokális hatalom közelébe, ezek a helytartók vigyáznak arra, hogy a lokális hatalmuk biztosítva legyen, így a helyi társadalmak kábé 15%-a érdekelt lesz a félgyarmati rendszer fenntartásában, miközben a 85%-nak nincs semmi hatalma, így hatással sem bír lenni a folyamatokra.

Trespass 2016.03.02. 14:30:09

@Vödör: No, but Einstein did. :)

ati27 2016.03.02. 14:33:33

@maroz:
Màr csak egy lépésre vagyunk a gyíkemberek, illuminàtusok, zsidók,meg a hàttérhatalmaktól. Kinek vérmérséklete szerint!

maroz 2016.03.02. 14:44:38

@ati27: Ezt megértem, sajnos nagyon sok egyszerű és emiatt hihetetlen magyarázat született minderre, és érthető, ha valaki nem akarja megismerni érdemben a wallersteini világrendszer-elméletben leírható strukturális okokat akkor elkezdi az amúgy korrekt, alátámasztható magyarázatokat összemosni a gyíkemberelméletekkel.

Ha te is ezt az utat követed akkor végső soron megfosztod magad attól, hogy megismerj egy kevéssé ismert és nem annyira közszájon forgó valóságértelmezést. Nyilván, ennek a viselkedési stratégiának is van értelme, hiszen alkalomadtán a valóság megismerése kognitív disszonanciát és egyéb lelki terheket is okozhat, és ezért a hárítás, a megismerés ideológiai alapú elutasítása egy kifejezetten hasznos stratégia. Rövid távon, teszem hozzá. A kockázatokról és mellékhatásokról pedig kérdezze meg ideológusát, történészét.

2016.03.02. 14:54:00

@ati27:
>>Szimplàn ilyen az àtlagos magyar néplélek.

Nagy (névtelen) tömeg nem vesz részt a gazdaságban. Kb 4-5 millió ember közel önfentartó életet él, kicsit fizet kicsit kap vissza, kerüli az államot ahol csak lehet. De ettől még nem korrupt vagy ahogy te mondanád "adócsaló".

Az állam úri huncutság.

hauptrichter 2016.03.02. 14:58:05

@maroz: lenne rá mód... majd meglátjuk...

hauptrichter 2016.03.02. 15:00:36

@Doomhammer: nem vagy egyedül, sokan vagyunk /leszünk, még a végén megoldást is találunk, hogyan kellene jobban intéznünk az ügyeinket...

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.02. 20:08:25

@Bell & Sebastian:

semmi se nagyobb ellensége a progressziónak, mint maga a CEU. számolatlanul ontja a karikatúraszerű felhomályosultakat, akik aztán mint einstein a kovipornóban addig filóznak az ideális beesési szög humán dimenzióján, míg végül a lányka inkább egy mucsainak pucsít, aki jó meg- és átb*szarintja, de legalább törődve van vele.

nem véletlenül kímélte meg a fülkeforradalom az intézményt.

Bell & Sebastian 2016.03.02. 21:35:36

@Herr Stacheldraht Leger: Akkor menjenek a gödi, fészkes fenébe, ahol a kommunisták permutáltak, de azért az szegénységi bizonyítvány, hogy ami se a cseheknek, se a lengyeleknek nem kellett, az ide még pont jó. De tudja mit, maradjanak. Egy utálatos szent is kell az ikonosztázba.

Bell & Sebastian 2016.03.02. 21:39:42

@Doomhammer: Éppen nem most lépték át a pofátlanság határát (nálam) a Szent Piac és Befektetők köré font nimbusz pedig legalább akkora hoax, mint a demokratikus választási rendszer.

Egy biztos, van kitől tanulniuk. Adolf se volt buta gyerek, annak is volt kitől tanulnia.

HToma 2016.03.02. 22:39:26

@maroz: És miért van, hogy vannak országok melyek a félperifériás helyzetből fel tudtak zárkózni a centrumhoz a hidegháború időszakában vagy '90 után. Miért előzött meg minket Szlovákia?

2016.03.02. 22:52:39

@HToma:

Propaganda.

Ugyanott járnak, egyes dolgokban előrébb másokban hátrább.

Szlovákiának csak a pozsonyi része fejlett, északnyugat tűrhető, a kelet pedig lemaradva (mint nálunk).

maroz 2016.03.03. 06:48:37

@HToma: Már eleve ez is egy hamis, értelmetlen narratíva, és csak azt a célt szolgálja, hogy a félperifériás társadalmak egymással versenyezve termeljék a multinak a profitot.

Az emberek túlnyomó többsége nem érzékel semmi ilyesmit. Az hogy valamelyik félperifériás állam bizonyos szerencsés körülmény fennállása esetén (például közel van a centrumhoz) közelebb tud időlegesen vagy tartósabban kerülni a centrumállamokhoz úgyszintén a rendszer sajátossága, amint hogy az is, hogy a közelkerülőkből bármikor lehet leszakadó és fordítva.

Viszont azt is érdemes figyelni, hogy amikor azt mondjuk, hogy "Magyarország így és így a versenyben" akkor valójában nem az országról, nem az összlakosságról beszélünk, hanem azt mondjuk, hogy bizonyos mutatók alapján rangsorba állítva az országokat Magyarország itt és itt van. Simán előfordul, hogy miközben maga az ország a figyelt mutatók alapján "jól teljesít" ugyanez a jobb teljesítmény nem jelenik meg az adott társadalom kétharmadának az életében.

Ma ez az egyik legnagyobb veszély. Az, hogy a tömegek leszarhatóak, az ember ma csak zavar, a termelésben csökkentendő költségtényező, kirakható a picsába a hóra, és kivonható a nagy, nemzeti egyenletből. Abba az irányba tartunk, ahol egy-egy társadalomnak, pláne félperifériásnak csak a felső 10-15%-a fog számítani, a többi csak töltelék, örüljenek, amíg ingyen kapnak levegőt. És mindezt azért, hogy a centrumállamok dőzsölhessenek. Nagyon, de nagyon rá fogunk erre baszni.

Szindbad 2016.03.03. 09:05:30

@maroz: Azt magyarázd meg inkább, hogy a kínai segédmunkás miért áll sorba reggel a Foxconn gyár előtt, hogy robot lehessen, és gyárthasson egy pici részt az Applenak az iphonehoz, ahelyett, hogy élne boldogan a kizsákmányolás nélkül?

maroz 2016.03.03. 09:11:28

@Szindbad: Hangsúlyozom, neked ezt maga az atyaúristen se tudná elmagyarázni. Vaknak a hajnalt, junó. De azért te kitartóan kérdezz rám havonta, hátha csoda történt, mit lehessen tudni, Izaura is visszakapta a látását a sorozat végére, vagy mi.

2016.03.03. 09:17:32

@Szindbad:
Kínában 800 millió ember dolgozik.

300millió földműves ---->nem áll sorban
300millió állami és vállalati alkalmazott-->nem áll sorban
200millió versenyszektor alkalmazott, nagyrésze nem áll sorban, bemegy teszi a dolgát, meg sem kell érte szakadni.

Aki sorban áll az kivétel, nem szabály.

maroz 2016.03.03. 09:31:14

@Szindbad: Gondolom ha férfi vagy (szerintem inkább nő, de mindegy), akkor a kurvázást is így magyarázod: miért áll sorba' a céda, hogy téged leszopjon háromezer forintért, ahelyett, hogy boldogan oktatna matematikát egy angliai egyetemen? Naná, hogy azért, mert imádja a faszodat szopni. Akkora egy alember vagy, hogy téged még lehányni is csak hason fekve lehet.

Szindbad 2016.03.03. 09:32:46

@260: A Foxconn is a verseny szektor része, nem?

2016.03.03. 09:38:52

@Szindbad:

A foxconn az egyetlen cég, legyen még tíz olyan, legyen összesen 10 millió melós, és akkor elérkeztünk a 0.00125 sorban álló per melós szintre. Számít?

Most basznak ki 7 millió acélmunkást. Számít?

Bell & Sebastian 2016.03.03. 09:52:45

@maroz: De legalább érdeklődő típus. :)

/Kínomban a Totalcart olvasgattam, mit ne mondjak, nagyon nincsen már lejjebb az autós újságírásban. Sehol egy műszaki témájú beszúrás, mindig csak a bölcsész-picsogás. Ennyit adott hozzá Sz. a világjobbításhoz, ő látta meg leghamarabb, bölcsészekkel sűrűn állunk (a sorban), de többen mégsem lettünk./

maroz 2016.03.03. 10:05:00

@Bell & Sebastian: Átmenet. Két év múlva már szoftver fogja írni. Az építészeti lapokat már ma is az írja. Úgy kezdődött, hogy az ember alkotta szövegben megjelent pár olyan félmondat, aminek semmi értelme, de csillog. Majd teljes mondat, mondatok, bekezdés, cikk, cikkek és ma már szoftver írja a kilencven százalékát, hiszen rájöttek, hogy értelmetlen szöveget gép is tud generálni, ráadásul a gépnek nincs havonta pms-e, nem jön be hétfőn másnaposan, nem megy el szülési szabadságra, és nem mellékesen olcsóbb is.

Ráadásul ez találkozik a megképzett kereslettel is, hiszen pászentosan illeszkedik a kortárs élményfogyasztásba: csillog, gyöngy, utána kapok, nyúlik, talán gyöngysor, nem, takony, elengedem, kapok egy másik csillogó után, és ezt naponta háromezerszer. És akkor jön egy ilyen tipikus élményfogyasztó azzal, hogy magyarázzam el neki miért is nem szabad akarat az, amikor valakit lefognak és megerőszakolnak. Számára úgy tűnik, hogy a megerőszakolt is élvezi, tehát minden rendben van, a világ kerek, a verseny jó, nahát, egy újabb gyöngy, kapjuk fel.

Bell & Sebastian 2016.03.03. 10:10:33

@maroz: Áhá, Szindbad egy bot. :D

(Van ebben ráció, ezernél több panelem nekem sincs.)

maroz 2016.03.03. 10:11:01

@260: Szerintem félreérted. Ő azt mondja, hogy a kínai rabszolga azért megy a Foxconnhoz, mert az neki jó és nem csak a Foxconnak. Ez a balliberális gondolkodás egyik szépsége: aki szopik, az szabad akaratából szopik, hiszen ebben a szép liberális világban tehetne mást is. This is what Scientologists actually believe, mondaná erre a South Park.

Szindbad 2016.03.03. 10:12:27

@260: És a 7 millió acélmunkás hol fog sorban állni szerinted? Miért menne el dolgozni, és miért hagyná magát kizsákmányolni, ha élhetne boldogan is?

Szindbad 2016.03.03. 10:23:25

@maroz: Igen, azt mondom, hogy jobb sorban állnia, mint az alternatívák.

2016.03.03. 10:36:55

Az emberek különbözőek. Vannak olyanok akik boldogan állnak sorba a foxconnál, biztos megvan mindegyiknek a megfelelő oka rá.

De ez nem fő jellemzője a kínainak.

>>Miért menne el dolgozni, és miért hagyná magát kizsákmányolni,
>>ha élhetne boldogan is?
Munka nélkül kínában nem tud megélni, ott nincs ingyenélés.
A kínai alapvetően taoista-confucianista-buddhista illetve ezek keveréke. Egyik sem törtetésre nevel, hanem stabil önálló életre hogy az

önállóság a közösséget erősítse.

"önállóan de együtt".

>>... kizsákmányolni,
Minden rendszer kizsákmányoló.
Minden rendszer pocsékoló.
A kizsákmányolásod a pocsékolásra kell.

Szindbad 2016.03.03. 11:34:15

@260: Rendben, de mondj jobbat.

2016.03.03. 11:45:16

@Szindbad:

Mit jobbat? Minél jobbat?

Bell & Sebastian 2016.03.03. 11:58:06

A kibuckalakó se boldogabb.

Szindbad 2016.03.03. 12:01:23

@260: "Minden rendszer kizsákmányoló." -nál.

Értem, hogy lehet kritizálni a piaci kapitalizmust, de nem csinált még senki jobbat.

2016.03.03. 12:19:11

@Szindbad:

A lényeg a rendszeren van, nem a "milyen" rendszeren.
Kis rendszer kis pocsék.
Nagy rendszer nagy pocsék.

Jó rendszer nincs. A rendszerek automatikusan rosszabbodnak. Minél idősebb és minél nagyobb egy rendszer annál inkább diszfunkcionális.

A kapitalizmus csak egyik alkotója a mostani rendszernek, a további főjellemzőkkel így hangzik:

nemzetközi pénzügyi feudál kapitalizmus

maroz 2016.03.03. 12:29:21

@Szindbad: Annyira idiota vagy, hogy ezt kell mondd, tudom, ezt mar megbeszeltuk. Ja, es ne kepezd mar meg itt annak a latszatat, hogy kepes lennel megerteni az alternativa fogalmat.

Mondjuk az is egy jo kerdes, hogy miert beszelgetek en egy robottal...

Szindbad 2016.03.03. 12:38:19

@maroz: Teljesen nyitott vagyok arra kérdésre, hogy HOGYAN lehet megszüntetni a kizsákmányolást, meghallgatlak. Ezt próbálom kihúzni belőled már mióta.

Robinzon Kurzor 2016.03.03. 13:28:14

@maroz:

Egészen vicces az a trollkodás, amit itt a Mandineren művelsz.

Ha bárki rákérdez nálad bármelyik nagyívű kinyilatkoztatásodra, tehát amikor érvelned kellene, akkor kétféle válaszod van:
1. az illető túl hülye ahhoz, hogy a válaszodat megértse, ezért nem válaszolsz és/vagy
2. már a kérdésből is látszik, hogy a kérdező a neolib/ballib mantrát fújja, ezért nem válaszolsz.

Nekem tetszik, ahogy fullba nyomod a kretént, kellenek ide az ilyen figurák.

maroz 2016.03.03. 13:37:18

@Robinzon Kurzor: Nem bárki, ezzel csak te hülyíted magad. Megértelek, hiszen így mégiscsak jobban jársz, mint ha a valósággal kéne szembe nézz: azzal, hogy veletek, konkrét ballib seggfejekkel nincs értelme szóba állni, mert a gondolkodásotok ideologikus és magába zárt. Másokkal, nem ballib debilekkel egészen jól elvagyok.

Amúgy ki a faszomnak képzeled magad, miért hiszed azt, hogy nekem számít az, hogy te, mint a ballib seggfejség egyik lokális mintapéldánya mit gondolsz rólam? Na nehogy már.

Ja, és azt is észrevehetnéd, hogy egy ideje én már nem szólok a legpenetránsabb seggfejekhez, most is a Szindbad nevű robot játszotta le az egyik szokványos kislemezét, a "de most magyaraázd el nekem!!!" kezdetűt. Huszadjára. Izgalmas, ugye?

IdomitottFoka 2016.03.03. 14:02:33

@maroz: "hogy miert beszelgetek en egy robottal"

A probléma az, hogy te azt amit művelsz, beszélgetésnek hívod.

maroz 2016.03.03. 14:26:45

@IdomitottFoka: Irónia volt, tényleg nem beszélgetés, eszem ágában sincs annak hívni. Egészen egyszerűen nem tudok a balliberális gondolkodás hordozójával beszélgetni, és nekem teljesen mindegy, ha te valamiért azt hiszed, hogy ezért én lennék a hibás.

Azt, hogy veled lehet-e beszélgetni még nem tudom, hiszen eddig nem túl sokszor próbálkoztunk, legalábbis emlékeim szerint. Pedig érdekelne, hogy miért tartottad fontosnak közölni velem azt, amit közöltél. Kíváncsi lennék a motivációdra, valamint a stratégiádra: mit vársz el ettől a közléstől, milyen céllal tetted meg?

IdomitottFoka 2016.03.03. 14:47:58

@maroz: Csak zavart az anyázás.

maroz 2016.03.03. 15:53:01

@IdomitottFoka: Igen, ez egy nehéz műfaj, időnként zavarják az embert dolgok. Kérdés, hogy mit lehet tenni. Jelen esetben például elég nehezen tudok működőképes stratégiát elgondolni, hiszen már eleve a helyzet megítélése is minimum ambivalens szerintem, hiszen amit te "anyázásnak" konstruálsz meg azt én egészen másnak, így nem érzek komoly késztetést arra, hogy ne zavarjalak. Ha meg tudnál győzni arról, hogy nekem bármiféle érdekem is fűződne ahhoz, hogy téged itt ne zavarjanak dolgok, akkor átgondolnám.

IdomitottFoka 2016.03.03. 15:59:31

@maroz: Azt írunk, amit akarunk. Csak kérdezted miért írtam, amit.

maroz 2016.03.03. 16:31:23

@IdomitottFoka: Összetett mondat volt, egyébre is rákérdeztem, és a válasz igazából akkor lett volna értékelhető a számomra, ha azokra is reflektálsz, hiszen végső soron cselekedtél, amit ésszerűen akkor követ el az ember, ha vár tőle valamit.

Bár számomra az sem tűnik egyértelműen ésszerű cselekvésnek, hogy ha téged az anyázás zavar, akkor ezt írod:

"A probléma az, hogy te azt amit művelsz, beszélgetésnek hívod. "

és nem azt, hogy figyelj, maroz, engem zavar az anyázás. Ha ezt írtad volna, akkor az egy korrekt közlés, énprezentáció, nem is szükséges rá válaszolni, illetve ha mégis, akkor lehet annyit is, hogy oké, tudomásul vettem.

Látod, engem meg az zavar, hogy az emberek tipikusan ésszerűtlenül viselkednek, holott elméletileg viselkedhetnének másként is. Gyakorlatilag nem viselkedhetnének másként, hiszen a rendszer alapja sérülne meg súlyosan, amit egy irracionalitásra épült rendszer nem könnyen viselne el, így ésszerű lenne, ha ezt érzelmileg is el tudnám fogadni, de nem könnyű, így valahol megértelek téged is.

Veder1 2016.03.03. 23:11:17

@Herr Stacheldraht Leger: mostanaban nekem is gyakran eszembe jut az a south park resz.

IdomitottFoka 2016.03.04. 07:56:32

@maroz: "Látod, engem meg az zavar, hogy az emberek tipikusan ésszerűtlenül viselkednek, holott elméletileg viselkedhetnének másként is."

Ez vicces. Olyan emberekkel beszélgetni, akikkel bevallottan nem tudsz beszélgetni, az sem tűnik ésszerűnek.

És hogy ne maradjon megválaszolatlan kérdésed, a kommentem csak egy jelzés volt, nem vmi manipulációs kísérlet, elvárás, hogy ezt vagy azt tedd.

maroz 2016.03.04. 09:14:23

@IdomitottFoka: Ezért is adtam neked azonnal igazat abban, hogy valójában nem beszélgetés amit folytatunk, és jeleztem azt is, hogy ésszerűtlen volta miatt nem is én kezdeményeztem valamint ugyanazért a folytatásától is eltekintenék. Valójában a "beszélgetésünk" a részemről egy közlés volt, amit több korábbi alkalommal már megfogalmaztam teljesen anyázásmentesen is Szindbád és még néhány balliberális gondolkodású klónja felé: elmondtam nekik, hogy a valóságot nem fogjuk tudni közösen értelmezni, mert ahhoz hiányzik a közös értelmezési keret. Elmondtam, hogy a párbeszéd, a beszélgetés, de ha nagyképűsködni akarunk akkor: a diskurzus alapfeltétele, hogy az abban résztvevők nagyjából azonos értelemben használjanak fogalmakat, illetve azt, hogy a fogalmi meghatározatlanság ellehetetleníti a párbeszédet. Erre még példát is hoztam, sőt, javasoltam a droidnak, hogy a beszélgetés előtt tisztázzunk pár fogalmat, például a politika fogalmát, de sajnos a robotnak erre nem volt alkalmas alrutinja.

Nyilván, én is, mint minden ember egy idő után ráunok arra, hogy kólaautomatákkal diskuráljak, ezért ha egy ilyen sokadjára is megszólít anyázok. Ez egy jó játék, mert üzembiztosan ideesz a fene egy ilyen robinzonakármi nevű szerencsétlen fórumzombit és lecsap rá, mert neki ez az öröme. Mégnyilvánabb, hogy az ilyen jelzések sokat nem érnek, hiszen nézd meg a robinzonkettőpontullát, ő jó libsiként a saját személyén keresztül interpretálja ezt a helyzetet: én, a nagy robinzonizé kijelentem, hogy hülye vagy, és ugye ha én egyszer kijelentettem!!! Egyrészt tényleg, ki nem szarja le őket, másrészt pedig az ésszerűtlenség: miben reménykednek? Hogy majd belátom, miszerint nekik van igazuk? Vagy abban, hogy mivel ők meghozták az ítéletet ergo mindenki más is úgy fogja gondolni, ahogyan ők? Meg kéne rettennem, mert az összes robinzonszindbád kiszeret belőlem?

Holott te is láthatod, hogy ha nem seggfej algoritmusok lennének, akkor hozzászólhatnának érdemben is, hiszen az anyázás előtt többször és alaposan kifejtettem, hogy mi a problémám, de mivel egy seggfej algoritmus érdemi párbeszédre alkalmatlan ezért marad az anyázós narratíva és a beszólás.

Sajnos ha ebben te őket követed a jelzéseddel, akkor nem nagyon tudok mást mit tenni, mint hozzád is hasonlóan viszonyulni, mint hozzájuk. Ebben nem látok semmi problémát, hiszen nem keletkezik veszteségünk, illetve neked egy pici, hiszen így megfosztod magad attól a lehetőségtől, hogy rajtam keresztül megismerj egy kevéssé ismert és ezért akár újszerűnek is nevezhető valóságértelmezést. De ez csak élménykérdés, gyakorlati jelentősége nulla.

Robinzon Kurzor 2016.03.04. 10:24:49

@maroz:

Jól nyomod, csak próbáld meg rövidebben!
Annyira azért nem vagy szórakoztató, hogy három bekezdésnél hosszabban is érdekes legyen, amit csinálsz ... szóval mértékkel, és akkor jó lesz ez!

Szlartibartfast 2016.03.04. 10:40:45

@maroz: "hogy rajtam keresztül megismerj egy kevéssé ismert és ezért akár újszerűnek is nevezhető valóságértelmezést"

Erről bővebben?

IdomitottFoka 2016.03.04. 10:59:34

@maroz: "hogy rajtam keresztül megismerj egy kevéssé ismert és ezért akár újszerűnek is nevezhető valóságértelmezést"

Nem fogom átolvasni a komplett munkásságod, de azért belenéztem. Elég egyfókuszúnak tűnik az utolsó bekezdések alapján, de legalább nem vádolhatnak felszínességgel. Alapvetően semmi bajom azzal, ha vki kritikával áll hozzá a dolgokhoz, legyen az bármi, de egy dolgot azért hozzáfűznék, van egy szint (nem mintha elérted volna) amikor vitaképtelenné válik ez a fajta fixáltság, lásd bircát.

maroz 2016.03.04. 12:03:28

@Szlartibartfast: Vannak olyan törekvések, amelyek a helyzetet megpróbálják a szokványos, mainstream értelmezési kategóriák felfrissítésével és - elcsépelt fogalom, de mégis - kritikai újraértelmezésével leírni és én ezekre figyelek, mintegy közvetíteni is tudom őket, ha van rá érdeklődés.

maroz 2016.03.04. 12:08:43

@IdomitottFoka: Igazad van, erre oda kell figyelni. Nem mentegetőzés, nem magyarázkodás, de én egyáltalán nem érzek késztetést arra, hogy mindenáron megmondjak, láthatod, hogy a blogírást is felfüggesztettem. Nincs értelme, hiszen attól, ha megértünk valamit még nem fog megváltozni a megértett dolog.

Szóval igen, oda kell figyelni arra, hogy az ember mikor válik monomániássá, de a kérdés persze mindig az, hogy kire, kinek a kritikájára figyeljen az ember.

Jean Sol Partre 2016.03.04. 15:32:27

@maroz: "ha van rá érdeklődés"

persze, hogy van, ezért kérdeztem. Engem érdekel.

Jean Sol Partre 2016.03.04. 15:33:39

@Jean Sol Partre: csak persze nekem sose fogod elmondani :D

maroz 2016.03.04. 16:23:13

@Jean Sol Partre: Egy fasz vagy. Felajanlottam neked az öltáncot? Felajanlottam. Elmesz te a picsaba szolidan.

maroz 2016.03.04. 16:29:45

@Jean Sol Partre: Egyebkent neked is vazoltam azt az ertelmezesi keretet, amirol beszelek, linkek sokasagat adtam neked, de te egy verbol valo vagy Szindbaddal, kar beled egyetlen szo is, mert ugyis ugyanazt fogod tovabbra is mondani. A ti befogadokepessegetek kabe egy masfeloras rajzfilm szintjen mozog, es ezen belul ertelmezitek a vilagot. Ti valami olyan okorseget varnatok el tolem, mint amit a mesekben is megszoktatok, hogy mondjam el mit kell csinaljon a csampas, teljesen eselytelen fohos hogy a film vegere gyozzon az igazsag es meglegyen a hepiend. Szornyen ostobak vagytok, mar ne is haragudj.

Piszok Alfréd 2016.03.04. 23:47:14

@maroz: nézd, ha a tudományt el lehet mondani pár mondatban az izsáki kocsma népének, akkor ez se lehet lehetetlen, legfeljebb te nem vagy rá képes.

maroz 2016.03.05. 06:01:34

@Piszok Alfréd: Zsanpól, te még nicket váltani sem tudsz, ne kóstolgass már.

maroz 2016.03.05. 06:05:47

@Piszok Alfréd: Egyébként a kocsma népe az öt értelmi szinttel fölötted áll, mert ő veled ellentétben felismeri és beismeri azt, hogy nem tud mindent. Naja, ő, veled ellentétben nem a multi 600 eurón eltartott csicskája, és emiatt nincs is übermensch-komplexusa, nem hiszi azt magáról, amit te, hogy ő már mindent tud.

Akárhogyan is passzírozzátok a szart, bárkire próbáljátok is kenni a valóság sajnos mégis az, hogy ezt a világot ti basztátok el, édes kicsi bendőtónikáim. Hatszáz euróért szopjátok bő nyállal a hegemón faszát. És közben még egy szar nickváltás is kifog rajtatok. Hát, ezen tényleg már csak a Gyurcsány segíthet.

Jean Sol Partre 2016.03.07. 09:51:06

@maroz: dehogynem tudok, de ez most véletlen volt, nem neked szántam.

Jean Sol Partre 2016.03.07. 09:53:21

@maroz: sose mondtam, hogy mindent tudok, sőt, pont azért szeretném, hogy elmondd, amit te tudsz. Ha már elbasztam valamit, tudjam már meg, mit és miért.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.03.07. 10:31:02

@Jean Sol Partre: Sajnos mivel balliberális vagy, ezért képtelen vagy felfogni, hogy ez miért rossz. Így minden neked szánt magyarázat elvesztegetett szó, elfecsérelt energia.

Érd be azzal, hogy hülye, bukott ballib vagy, nem kíváncsi rád az izsáki kocsma népe.

maroz 2016.03.07. 10:34:14

@Jean Sol Partre: Nem mondtad, de azt sem mondtad, hogy lenne valami, amit nem tudsz. A legcsekélyebb mértékű kíváncsiságot sem sikerült felfedeznem a gondolkodásodban, így tényleg de facto nem állítod, hogy mindent tudnál, pusztán csak úgy viselkedsz.

De ne keseregj, ez nem személyes, nem benned van a hiba, ez kortünet. A hegemón manapság sajnos másként nem tudja uralni a valóságot csak a valóságról való gondolkodás uralásával, ezért neked, az uralomalattinak méltatlan lenne felróni, hogy a gazdád nem enged kételkedni. Ja, és nem basztál el semmit, ott a hatszáz euró a bendődben, különbül élsz, mint a néped 85%-a, megengedheted magadnak azt a luxust, hogy elitfaszomságokkal foglalkozz a legszebb dologidőkben egy tök értelmetlen internetes fórumfelületen, szóval ne aggódj, te ennek a rendszernek a nyertes pincsikutyája vagy, csóváld lelkesen és ne foglalkozz azzal, amiket mondok. Az a kételkedőknek való. Te is az leszel öt éven belül, amikor a gazdád kibasz a lábai közül a hóra, akkor majd gyere vissza és a pofád le fog szakadni, hogy milyen akkor majd milyen pöpecül fogod érteni mindazt, amit most az istennek sem. Tudat, lét, ilyesmik.

maroz 2016.03.07. 10:35:37

@Counter: Meg különben is, ott vagy te, leszopod, cserébe ő is téged, és a végén megállapodtok, hogy nem ótvaros szellemi buzeránsok vagytok, hanem kvittek.

Jean Sol Partre 2016.03.07. 11:42:49

@maroz: "A legcsekélyebb mértékű kíváncsiságot sem sikerült felfedeznem a gondolkodásodban"

nem is próbáltad.

"Ja, és nem basztál el semmit"
lásd: "maroz · kakukkfeszek.blog.hu 2016.03.05. 06:05:47
@Piszok Alfréd: ...
Akárhogyan is passzírozzátok a szart, bárkire próbáljátok is kenni a valóság sajnos mégis az, hogy ezt a világot ti basztátok el"

döntsd már el

maroz 2016.03.07. 13:20:08

@Jean Sol Partre: Átbasztak ám téged, tényleg van olyan, hogy frigid nő.

"döntsd már el"
Eldöntöttem, nem ezzel van a baj, hanem azzal, hogy te nem érted. Azt hiszed, hogy te számítasz, mert ezzel hülyítettek és erre alapozva tartanak pincsikutya-státuszban, de valójában te, egyénként porfing vagy, nem számítasz. A "ti" a fontos az általad idézett mondatban, csak te ezt nem vetted észre, mert azt hiszed, hogy te mind egyéniségek vagytok.

Szóval a "ti" az a neoliberális populista gondolkodás, amit nem te találtál ki, te nem tudsz szart se, azt mások találták ki, te csak ekhó vagy, visszhang, dől belőled, de közöd nincs a forráshoz. Ezért van értelme annak, hogy te egyénként nem vagy felelős, de ti kollektíven igen. Ami úgyszintén nem sokszemélyi felelősséget jelent, hanem azt, hogy az a fajta gondolkodás a felelős, amit belétek oktrojáltak. Illetve nyilván, ha tovább lépünk, akkor végső soron a gazdád a felelős, aki a pórázodat fogja, de ezt te már nem akarod hallani, szóval legyen elég, hogy kollektíven egy seggfej vagy, de ettől még individuálisan lehetsz akár puszipajtás is. Például a vacogós cápának.

Robinzon Kurzor 2016.03.07. 13:54:42

@maroz:

Egyre cukibb vagy, de tényleg.

maroz 2016.03.07. 14:09:17

@Robinzon Kurzor: Ennyi??? Mindösszesen??? De hát ez meg már volt!

Csulabajnok, tőled többet vártam.

maroz 2016.03.07. 14:12:07

@Jean Sol Partre: @Counter: @Robinzon Kurzor:

Skacok, ezt a tavasz teszi? Eddig csihadtatok. Tombolnak a hormonok? Mintha pattanásos tinik lennétek. Ej-ej.

maroz 2016.03.07. 15:18:07

@Szlartibartfast: A Helyzet Műhely körüli, két-három évvel ezelőtti mozgolódások indítottak el. Klasszikus ábra: egy kazal fiatal társadalomtudós(aspiráns) hirtelen megijed, hogy kiszorulnak a szokványos legelőkről és emiatt új pampák felé kezdenek el nézgelődni. Ennek a folyamatnak volt az egyik érdemibb állomása egy kötet kiadása arról, hogy mikbe kapott bele a műhely:

fordulat.net/?q=huszonegyedik

Amitől mindez érdekes az a sajátosabb szempontrendszerek: fordulat.net/pdf/21/F21_Helyzet_Muhely.pdf

Ne érts félre, nem azt mondom, hogy ez hűdemennyire nagy találmány, csak azt, hogy az ilyen keretek közé helyezett valóságértelmezés Magyarországon (sem) nem tartozik a szokványos kategóriába, így aki nem keresi kifejezetten az rá se nagyon bukkanhat. Meg persze azt se mondom, hogy ez lenne a tutifrankó, hanem csak annyit, hogy egy olyan megközelítés, amit érdemes megismerni. Ha másért nem, hát azért, hogy tisztességesebben lehessen kritizálni.

Jean Sol Partre 2016.03.07. 15:19:21

@maroz: úgy tűnt, felcsillant egy lehetőség, de persze vaklárma volt, mindegy.

Pelso.. 2016.03.07. 16:40:54

@maroz: Hatszáz euróra zsugorodott a 800?
Sebaj, annyiért még mindig kapni munkaerőt, a hazai minimálbér szerencsés esetben is talán 5-7 év múlva ér oda.

maroz 2016.03.07. 17:06:39

@Pelso..: Ugye? Téged csak ez érdekel: neked megvan a gazdádék felé szokásos csont harmada, mert ha jól emlékszem te arra verted, hogy te már az ezereurós kategória vagy, gumi nélkül, szóval a te bendőcskéd rendben, alember akit kizsákmányolhat a gazdád amint mondod bőséggel van, mi a faszt rinyál az a pinaszád állandóan, én ezt nem értem. Mi hiányzik neked? Az, hogy tiszteljenek is, ugye? Így van, pincsikém? Az fáj neked, hogy hatalmad ugyan van, aranyéleted, de a pór nem tisztel eléggé. Fogadjuk, hogy még csak meg se süvegelnek! Ugye?

Pelso.. 2016.03.08. 11:24:48

@maroz: Rosszul emlékszel, nem vertem magam s nem említettem összeget, hanem azt írtam, hogy nem tudsz annyit fizetni, - hogy miért, egyértelműn kiderül az akkori párbeszédből.
Ha valaki megsüvegelne, hát kinevetném, mert abszolút szükségtelen, persze én sem teszem senki irányába.
Nem a kizsákmányolás ténye szúrja az emberek szemét, hanem annak tudott vagy vélelmezett mértéke-aránya és az alapbér-minimálbér szintje.

maroz 2016.03.08. 11:54:43

@Pelso..: Azt mondtad, hogy te a 6-800 eurós szint fölött vagy. Rosszul emlékszem?

maroz 2016.03.08. 18:47:13

@Pelso..: "más kategóriában vagyok"

Most akkor ne szarozz már, inkább áruld el, hogy mi vagy. Te már pilóta?

Amúgy meg mi a téma? Hoztál? Valaha is?

Pelso.. 2016.03.09. 10:11:14

@maroz: Sőt, űrrepülő pilóta.
Nem akarok hozni, akad itt bőven.
Az akkori témát látod ott, folytatni értelmetlen.

maroz 2016.03.09. 10:24:06

@Pelso..: Na, szoval ne vicceld el, hanem valaszold meg, ne utolag baszogass. Mi vagy? Otezer euroval megfizetett nyugatiertelembenvett, vagy hatszaz euros pincsi, ez volt a dilemma.

Mondd azt, hogy vagyok, aki vagyok. Neked ez allna jol.

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.09. 19:23:15

@maroz:

Választóvonalat kell húznunk közénk és az ellenség közé, és sohasem szabad ellenséges álláspontra helyezkedve az ellenséggel szemben tanúsított magatartással kezelnünk elvtársainkat. Forró és őszinte szeretettől áthatva kell felemelnünk szavainkat, mégpedig úgy, hogy védelmezzük a nép ügyét, fokozzuk a nép öntudatát, sohasem szabad magatartásunkban gúnyolódásnak vagy támadásnak érvényesülnie.

Pelso.. 2016.03.10. 09:38:31

@maroz: Nekem semmiféle dilemmám nincs e téren.
Vagyok, aki vagyok.

maroz 2016.03.10. 20:18:13

@Pelso..: "dilemmám"

Az mi? Disznóhús ingyen?

Pelso.. 2016.03.11. 15:29:04

@maroz: Nem.
Az egy kevéssé ismert és ezért akár újszerűnek is nevezhető valóságértelmezés egy eleme. (fő gondolat Tőled) Részemről e kör tényleg befejezve.
süti beállítások módosítása