Kommentszűrés
’16 már
1
08:51

El a kezekkel a gyerekektől!

Írta: Redakció

iskola.jpg

Vendégszerzőnk, Bencsik Gábor írása

 

A kormány időnként elszúr dolgokat. A közoktatásban is elszúrt jó sokat, fizetések csúsztak, tankönyvek nem készültek el, alkalmatlan vezetők lettek kinevezve, tanárok tízezrei lettek frusztrálva felesleges vagy nem jól kitalált feladatokkal.

Eléggé a netadóra hajaz ez az egész – a kormány viszonylag gyors visszakozásával együtt. Helyes: ha valami el van szúrva, akkor azt ki kell javítani, nem pedig presztízskérdést csinálva belőle makacsul ragaszkodni hozzá.

Azzal sincs probléma, hogy az egész ellenzék rárepült a dologra. A jobboldal is mindig rárepült az éppen adódó elégedetlenségekre, amikor ellenzékben volt. Az ellenzéknek ez a dolga, ezért (is) tartjuk. 

Azzal sincs gond, hogy baloldali érzelmű tanárok megpróbálják a végletekig fenntartani a feszültséget – szívük joga. A szakszervezeteknek is szíve joga, hogy minden eszközzel megpróbálják kierőltetni a sztrájkot – meg akarnak dolgozni a pénzükért. 

De a gyerekektől el a kezekkel.

Az egyik iskolában (vajon hány iskolában) a tanárok üzentek a szülőknek (szóban, persze, semmi írás), hogy amelyik szülő egyetért a pedagógusok követeléseivel, az ne küldje iskolába a gyerekét. A szülők pedig a minden osztályközösség mellett olajozottan működő riadóláncon keresztül eljuttatták a hírt minden érintettnek.

Kedves anyukatárs, apukatárs, aki iskolába küldi a gyerekét, azt Juli tanító néni és Lajos tanár bácsi úgy tekinti, hogy nem szolidáris vele. 

És a szülők értettek a szóból. Otthon tartották a gyereküket. Én is otthon tartottam volna. Annyit nem ér a dolog, hogy a gyerekemre a sztrájktörő bélyege égjen. 

De azért kikérem magamnak. Ez a hétfő így a pedagógus szakma szégyennapja lett. Nem lesz könnyű elfelejteni.

Címkék: oktatás tanárok ellenzék diákok szülők oktatáspolitika Orbán-kormány

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr948431340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maroz 2016.03.01. 12:03:19

@gyalog.galopp: De hát te is látod, hogy nincs olyan, hogy "tanerő". Van egy elit, és az mindenki nevében nyilatkozik, miközben a mezei tanerőt úgy lenézi, hogy csak na. Amint hogy a nemelit iskolában tanuló diákot is.

Akárhogyan is nézem a probléma gyökerét abban látom, hogy nincs valamiféle organikus módon kialakult elitünk, aki - baloldali terminológiával (de lehet ezt másként is mondani) - a népből vétetett és azzal is tud fundamentálisan azonosulni. Marad tehát az, hogy a tíz százalék a kilencven százalék nevében csinál dolgokat, de érdemi támogatást szerintem soha nem fog kapni, mert még csak szóba se áll azokkal, akiktől kaphatna. Nézd meg mi a mostani mozgolódásnak a legitimációja: valami elvont érdekre, többnyire európaira, vagy mi a tökömre hivatkoznak és arra, hogy a gyerek, illetve rajta keresztül az ország "versenyhátrányba kerül", mert "rossz az oktatás". Nem arra hivatkoznak, hogy a szülők és a gyerekek elevenen megeszik őket, ha ez így folytatódik, mert ez nem csak hogy nincs így, de egyenesen elképzelhetetlen. Naná, hiszen a szülők minimum kétharmada ívesen leszarja az egész oktatást, hiszen ép ésszel felmérve rájön, hogy neki abból úgysem származik semmi haszna, így miért is kepesztene érte.

Nincs ki szolidáris legyen kivel, mert nincs elit és alávetett között érdemi beszélőviszony és nincs ki kikényszerítse a változást, mert a szülők nagyon helyesen felismerték, hogy ezért a mai oktatásért nem hogy tüntetni, de legyinteni sem érdemes. Ez most konkrétan egy olyan probléma, amelyikre a jelenlegi rendszerben nincs megoldás.

GNDL 2016.03.01. 12:15:45

@maroz: „valami elvont érdekre, többnyire európaira, vagy mi a tökömre hivatkoznak”

Egészen konkrét dolgokra hivatkoznak: www.oecd.org/hungary/Education-at-a-glance-2015-Hungary-in-Hungarian.pdf

Ilyesmire: www.portfolio.hu/img/upload/2015/11/3oktatasraford-20151125.png

„a szülők minimum kétharmada ívesen leszarja az egész oktatást, hiszen ép ésszel felmérve rájön, hogy neki abból úgysem származik semmi haszna”

Na az elmúlt hetek tiltakozásai világosan rámutatnak, hogy ez szerencsére nincs így. :)

maroz 2016.03.01. 12:20:56

@GNDL: Öblögetések, mondom.

Mire mutattak rá? Hogy az elit, miután hat éven át tarajosra szopatták merészel egy óvatos nanehogymárt megereszteni? Nanehogymár.

gyalog.galopp 2016.03.01. 12:33:00

@GNDL:

Mért akarsz a sorok közé olvasni, ha a sorokat se érted?

Mondok egy példát: egyik vidéki orvos kihirdette, hogy a hétfőn lógni akaró nebulóknak orvosi gazolást ad, mire a kamara odaszólt neki, hogy azt próbáld meg ....

Valami ilyesmit kellett volna a tanárok részéről is, ezt hívják taktikának, tudod, amikor az ember nemcsak az orráig, hanem pár centivel tovább lát.

GNDL 2016.03.01. 12:33:44

@maroz: „Mire mutattak rá”

Arra, hogy a szülők egy nagy része igen is fontosnak tartja hogy milyen oktatási rendszerbe járnak a gyermekeik, és egy nagy részük már azt is kezdi kapiskálni, hogy alapvetően meghatározza gyermekeik jövőjét az a közoktatási rendszer, amelyben elkezdik tanulmányaikat.

Orbánék a talpnyaló Bencsikjeikkel ezt a problémát már nem tudják a szőnyeg alá söpörni, mert ez a probléma már túllépett azon a ponton, ahol még a lopott közpénzekből finanszírozott ostoba fideszes kampányokkal befolyásolni lehet a közvéleményt. Amikor már a gyerek panaszkodik otthon, hogy Orbánék hogyan tesznek nekik és tanáraiknak valamint iskolájuknak keresztbe, azt már nem lehet rezsiharcos osztogatással vagy Bencsik-féle cselédek posztjaival lehazudni... :)

És van egy fogadásom arra is, hogy az egészségügyből is heteken belül nagyobb tiltakozási hullám fog elindulni.

Orbánék a közpénzek két marokkal való fosztogatása helyett vagy elkezdenek végre kormányozni is, vagy elég kemény hónapjaik következnek... akár utolsó hónapjaik kormányon. Nem véletlenül emelte be Orbán a retorikai repertoárjába a lámpavasat sem pár napja... :)

GNDL 2016.03.01. 12:34:43

@gyalog.galopp: „Valami ilyesmit kellett volna a tanárok részéről is”

A tanároknak semmi közük nem volt a tegnapi akcióhoz.

gyalog.galopp 2016.03.01. 12:43:22

@maroz:

Értem, te a belpesti vízfejet nevezed elitnek, én meg csak belpesti vízfejnek. De valami különös hatása lehet annak a víznek, mert ha vidéki iszik belőle már is megfertőződik és odaszületettnek érzi magát.
Sok nekünk az a főváros és kurva sokba kerül.

Sir Galád (már foglalt) 2016.03.01. 12:46:06

Szar az oktatás, kicsit baj, szarok az intézkedések, kicsit baj. Mi az igazi baj? A tiltakozás módja, az baj, az hú, az nagyon nagy baj, az az egyetlen igazi baj. Egy napig nem mentek iskolába. Atyaisten!!!! Most mi lesz????

Ha tényleg ennyire érdekelnek titeket a gyerekek, írjatok cikkeket a kormány oktatáspolitikájáról, mert ma ez a nagy baj, semmi más. Így nagyon kilóg a lóláb.

Sir Galád (már foglalt) 2016.03.01. 12:47:56

@Robinzon Kurzor: Figyu már itt nincs kettős mérce, minden diákot és tanárt egyformán elbírálnak, akinek nem tetszik az oktatáspolitika.

Trespass 2016.03.01. 13:19:49

@maroz:
" Naná, hiszen a szülők minimum kétharmada ívesen leszarja az egész oktatást, hiszen ép ésszel felmérve rájön, hogy neki abból úgysem származik semmi haszna, így miért is kepesztene érte. "
Bravo, sikerült belegázolni pár millió emberbe! Kurvára lenézed honfitársaid nagyobbik részét, és mások szemére hánysz elitizmust? Ez így hogy?
Nekem sincs nagy véleményem az átlagos értelmi és morális nívóról M.o-n, de azt nem merném kijelenteni, hogy a szülők döntő többsége ne akarna jobbat a gyerekének, mint ami neki jutott, pusztán egoista, önző okokból.

Trespass 2016.03.01. 13:24:16

@gyalog.galopp:
"Sok nekünk az a főváros és kurva sokba kerül."
Ezt kifejthetnéd...

GNDL 2016.03.01. 13:28:29

@Trespass: „Ezt kifejthetnéd”

Fideszes szalonzsidózás...

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2016.03.01. 13:34:37

@Sir Galád (már foglalt): "írjatok cikkeket a kormány oktatáspolitikájáról"

Folyamatosan, évek óta írunk a témáról

2016.03.01. 13:34:43

@GNDL:

A szokásos pestizés. Irigyek mert pest elszívja az agyakat és nem marad vidéki elit, illetve olyan amilyen.

Robinzon Kurzor 2016.03.01. 13:43:07

Nahát, most elolvastam a posztot és mégiscsak napi 1 kormánynak benyalós poszt ez is, nincs vér a pucában.

Ezt a dumát: "fizetések csúsztak, tankönyvek nem készültek el, alkalmatlan vezetők lettek kinevezve, tanárok tízezrei lettek frusztrálva".

Hát persze: történelmileg (sajnos) így alakult, egészen pontosan alakulódott.
Mert hát egy kicsit túltolták és egy kicsit elszúrták. A legjobb családban is előfordul, ugye.

Ez az egész elcseszett, überközpontosított oroszborotva oktatási rendszer Orbán Viktor személyes víziója volt, amit (Pokorni ellenérvei dacára) Hoffmannak még akkor is végre kellett hajtania, amikor már ő is belátta, hogy baromira nem fog működni. (Le is akart mondani szegény, de Orbán nem engedte.)

Ezt miért nem meri senki egy posztban leírni?
Ja, hogy akkor mehettek vissza a balettba ugrálni, mert piaci alapon nagyon menne ez a Mandiner...

Ehelyett jönnek naponta a barnanyelvűek, akik az egészből képesek azon fejcsóválva rágódni, hogy a "szülősztrájk" milyen rossz dolog.

Az álkonzervatív-műkeresztény narancsbolsi rajongótábor meg komoly arccal bólogat hozzá ...

Robinzon Kurzor 2016.03.01. 13:54:25

@gyalog.galopp: "Ha a tanerőnek csak egy hangyányi esze lett volna a hétfő lógás ügyben, akkor szépen, elegánsan megköszönik a szülői felajánlást, de pont a gyermekek érdekeire hivatkozva nem kérnek belőle, merthogy ez a felnőttek dolga."

Az egyik gyerekem iskolájában (vigyázat: budapesti elitgimnázium) pont ez történt.

Még okosabbak is voltak, mert azt is leírták: köszönik a diákok "kockásinges" szolidaritását (jól esett nekik), a szülőket arra kérik, hogy támogatásukat azzal fejezzék ki, hogy csatlakoznak a "hermannos" kezdeményezéshez és részt vesznek a demonstrációkon.
De a gyerekeket ennél jobban EGYELŐRE nem szeretnék ebbe bevonni.
Ment is mindenki suliba, amennyire én tudom. Persze sokan, köztük az én gyerekem is, ismét kockás ingben.

A másik gyerekem iskolájában (másik budapesti, ha nem is országosan elit, de igen "erős" gimnázium) az volt a mondás, hogy teljesen a szülőkre van bízva a döntés, senkinek nem lesz sem előnye, sem hátránya abból ha megy hétfőn, de abból sem ha otthon marad.
Itt kb. 10 hiányzó volt (32 fős osztályból), egyelőre nem tudni, hogy ebből mennyi írható az influenza számlájára), és további néhány diák (köztük az én gyerekem is) kockás ingben ment ismét.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.03.01. 14:15:30

@Bell & Sebastian:
"Az oskola nem lehet idiológiai harc színtere, mert egyfélét kell, hogy hirdessenek, aki pedig nem ért vele egyet, az fojtsa a nagypárnába zokogását."

Hát látja, itt van a probléma gyökere.

Mert egyfelől igazi fideszes módszerrel mondtak mindent, amivel be lehet etetni a "technokratákat" meg a "liberális jobboldaliakat". Hogy esélyegyenlőség meg kistelepülések iskolái meg leszakadók.

De a KLIK létrehozása és körömszakadtáig való védelme nem emiatt történt. A valódi ok az, hogy a Fidesz szélsőséges ideológusai szerint a nemzet széthullik, ezért minden rendelkezésre álló eszközzel egységet kell teremteni. Ennek eszköze az iskola is, így nem megengedhető, hogy a diákok mindenfélét tanuljanak, hanem egyfélét kell nekik.

Most maga pont ezt írta le.

Ezen logika szerint nem számít az "oktatás" minősége, hanem kizárólag az indoktrináció, a "nevelés" számít. Jelzem, az egyházi iskolákban - amelyeket annyira támogat a kormány és amelyek annyira nem népszerűek - pont ez a módszer dívik évtizedek óta, ezért zuhant óriásit a színvonal olyan oktatási intézményekben, amelyeket visszaadtak az egyháznak. De ez, mint mondtam, nem számít, hiszen a szülő nem megrendelő, aki piacképes tudást vár a gyerekének, hanem beszállító, aki átadja a gyerekét agymosásra, a pedagógus nem szakképzett alkalmazott, aki a tudást átadja, hanem szolgálatot teljesít, mint a rendőr vagy a katona és az állam nem éjjeliőr, aki a minőségi mutatókon keresztül méri, milyen minőségű lesz a jövő generáció, mint munkaerő, hanem ő mondja meg, mit kell gondolnia az új generációnak a "nevelés" végén.

Tehát Orbán oktatási rendszere nem megreformálható, meg kell szüntetni, akár a Kádár-rendszert. Nincs vita, főleg az ilyen Bencsik-félékkel nincs.

gyalog.galopp 2016.03.01. 14:16:16

@GNDL:

Neked üldözési mániád van? Megint nem azt olvasod, amit írtam.

@260: Nem az agyakat szívja el, a vízfej nem agy, hanem a levegőt.

@Trespass:

A cseheknek, sógoroknak elég egy fele főváros, de a kb 60 milliós olaszoknak is elég egy 3 milliós Róma. Ennyit az arányokról.

Ha egy ország lakosságának negyede egy központba és annak agglomerációjába , a kulturális , gazdasági és politikai irányítás pedig csaknem teljesen ide tömörül, akkor egy egészségtelen, megújulni képtelen szerkezet alakul ki. Ennek a szerkezetnek a saját fogyasztása a tényleges gazdasági teljesítményéhez mérten indokolatlanul megnő, a virtuális teljesítmények finanszírozása a perifériáktól vonja el fejlődés lehetőségét.
Aki ezt zsidózásnak veszi az egy hülye.

gyalog.galopp 2016.03.01. 14:18:38

@Robinzon Kurzor:

Na végre valamiben egyetértünk.:)

Sir Galád (már foglalt) 2016.03.01. 14:23:44

@rajcsányi.gellért (ergé): Mióta elindult a tiltakozás, csak a protestálókat kritizáljátok olyan hülyeségekért, hogy miért hordanak kockásinget, meg miért lógnak. Az utolsó 3 oktatással kapcsolatos cikk erről szólt a négyből.

Komolyan kérlek, gondold végig, ezek valóban fontos dolgok? Vagy ha mégis, nem lenne fontos azon is végigmenni azóta mi történt? Hogy reagált a kormány, milyen intézkedéseket hoztak? Mi változott? Ha változott, az mit változtat a rendszer egészén?
Talán nem tartod fontosnak, de szerintem nagyon is az, hogy nem történik semmi. Egyeztetést mímelnek, holott 6 éven keresztül leszarták mit gondol bárki is az oktatásról, nincs kétségem afelől, hogy most is leszarják, ez egyszerű színjáték. Összemossák a tiltakozókat azzal pár piócapolitikussal akik rákapaszkodtak és így szépen lassan el lehet kenni az egészet, amíg lecsillapszik minden és megy tovább úgy, ahogy eddig volt. Mert pénzt és energiát nem fognak erre áldozni. Van fontosabb. Pl. a stadionépítés, minél több gazdasági szektor államosítása, hogy olcsón privatizálhassák, Matolcsy milliárdok titkosítása és a többi. Ezek azért fontosak mert pénzt termelnek. Na nem nekünk. A Market Zrt-nek, az alapítványvezetőknek és a különböző offshore cégeken keresztül még ki tudja kinek.
Ti meg partnerek vagytok ebben, mert a konzervatív közvéleményt afelé irányítjátok, hogy a tüntetőkkel komoly baj van, hiszen lógnak az iskolából és hülye kockás inget vesznek fel. Bénák? Bénák. Nem politikusok, nem újságírók, akik vágják a politikát hanem egyszerű diákok , tanárok és szülők, akik jobb rendszert szeretnének. Tüntetni már régen kevés, jó példa erre Gyurcsány, aki évekig miniszterelnök volt, hiába a tiltakozás.

Lehet, hogy kritizálod az oktatáspolitikát ergé, de ha tüntetéskor a tüntetők ellen fordulsz (ráadásul pitiáner dolgok miatt), azzal a nyilvánvalóan rossz rendszer regnálását segíted elő.

2016.03.01. 14:37:37

@gyalog.galopp:

Az agyakkal együtt elszívja a pénzt, a fogyasztást, a kezdeményezést, az

_aktivitást_.

A vidék megdermedt, az élet megállt, a zombik meg hörögnek.

Még nem léptél tovább a "pesti vízfej" gondolatsoron azért egészítettem ki.

GNDL 2016.03.01. 14:40:25

@gyalog.galopp: „Neked üldözési mániád van?”

Tapasztalataim vannak, és ezek alapján Hóman- valamint Donáth szoborállítások, sorosozások, lopott közpénzekből finanszírozott idegengyűlöletet szító állami kampányok után akár még egy jóízű „bűnös városozás” is belefért volna... :)

Az van, hogy az elmúlt évek fideszes ámokfutásai után célszerű a legrosszabbat feltételezni a fideszes politikusokról és igen alacsonyan művelt szimpatizánsaikról... elkerülendő a csalódást. :) Sajnos ez működik jelenleg...

2016.03.01. 14:46:05

@Doomhammer: "Ennek eszköze az iskola is, így nem megengedhető, hogy a diákok mindenfélét tanuljanak, hanem egyfélét kell nekik."

Attól, hogy a diákok egyfélét tanulnak, még nem lesznek egyformák, és nem fogják mindenről ugyanazt gondolni. Ellenkező esetben mindenkinek személyre szabott könyvből kéne tanulnia személyre szabott tanárral, különben pont olyan lesz, mint az osztálytársa.

Amúgy az iskolákban minden ellenkező híreszteléssel szemben nem agymosás folyik, ahol az a cél, hogy mindenki ugyanazt gondoljon. És nem az folyt 2010. előtt sem. Az iskolákban tanulás folyik, az hogy ki mit gondol, nagyjából senkit nem érdekel.
Azt hallom, túl sok a tananyagban a lexikális követelmény. Magyarul tényeket és adatokat kérnek számon, függetlenül attól, hogy ki mit gondol róluk.

Robinzon Kurzor 2016.03.01. 14:50:49

@gyalog.galopp:

Nem áll szándékomban minden áron kötekedni, de nem látom, hogy miben értünk egyet. :)

Szerintem pont az ellenkezőjét írtam le annak, amit te a "tanerőről" állítottál. ("Ha csak egy hangyányi esze lett volna ..." írtad.)

Nem mintha zavarna, ha valamiben egyetértünk, csak nem teljesen értem ...

jaaskinnen (törölt) 2016.03.01. 14:53:36

Ha ez így megy, akkor én is kikérek valamit.

Ez az elmúlt X év minden napja az újságíró szakma (hi-hi-hi) szégyennapja volt.

És nem lesz könnyű (a résztvevőket) elfelejteni.

Most aztán jól kikértem:)

gyalog.galopp 2016.03.01. 15:20:22

@Robinzon Kurzor:

Abban értettünk egyet szerintem, hogy az elit iskolád eljárása helyes volt, mert szerintem helyes volt.
Azt vártam volna el, hogy ez ne egy - két, néhány elszigetelt eset legyen , hanem egy közös , nyílt állásfoglalás, ha úgy tetszik felhívás a szülők felé a "tanerő" részéről. Hát ez elmaradt, amit komoly taktikai hibának látok.

gyalog.galopp 2016.03.01. 15:28:04

@260: @GNDL:

Egyébként a túlméretezett szervezetek törvényszerűen vízfejesednek, lásd pl klik. :)

Robinzon Kurzor 2016.03.01. 15:28:15

@gyalog.galopp:

Oké, ebben tényleg egyetértünk.

Talán csak abban nem, hogy ez "komoly" taktikai hiba lenne.

Eléggé el van szokva (le van szoktatva) ez a társadalom az akciózásról, ez most egy tanulási folyamat és ennyi "hiba" belefér.

Túl van ez a bringa tolva itt a Mandineren (2 poszt, 2 nap alatt), miközben az alap problémáról meg óriási a kussolás.

Polgári underground ... röhögnöm kell ... az orrukat nem merik kifújni engedély nélkül.

gyalog.galopp 2016.03.01. 15:31:07

@Robinzon Kurzor:

Pontosan ezért volt taktikai hiba, a mozgalom lábon lőtte magát, hogy egy nagy klasszikust idézzek.

maroz 2016.03.01. 15:35:51

@gyalog.galopp: Ugyanazt a wallersteini tagolodast (centrum-felperiferia-periferia) lokalisan is meg lehet figyelni, nem csak globalisan. Es tartok tole, hogy a hatasa is ugyanolyan lesz: megroppano, es emiatt mukodeskeptelenne valo tarsadalmak, ahol a felso 15% egyre durvabban elszakad a nagy tobbsegtol. Jon egy huzat es beledoglunk.

maroz 2016.03.01. 15:47:06

@GNDL: Pillanatnyilag azt latni, hogy a szulok egy elenyeszoen kis resze valamifele parttalan es celtalan ressentiment menten bohockodik. A nagyon nagy tobbseg szart se ert belole es nem is erdekli.

Ezen tul latni meg a szokasost is: a balliberalis tudat hordozoi szokasukhoz hiven nem veszik eszre, hogy ez is csak egy szokvanyos elitproblema, behulyitik sajat magukat, hogy immaron a "nep" tiltakozik Orban ellen es azert, amit egy balliberalis elfogadhato oknak tart, mikozben a valosag az, hogy a tarsadalom tulnyomo tobbseget nem foglalkoztatja ez a problema. A berzenkedo elitet pedig majd lecsendesitik, vannak erre kivalo modszerek, nezd meg a kisebb porocskat felvert kecskemeti gimnaziumigazgato esetet is: kijarta, hogy egy kiados kanossza es a szukseges kezcsokok utan o maradhasson a ballibfeszek iskola igazgatoja a kovetkezo huszonoteves terv idejere is. Marad a ballib onbecsapas, hogy majd jon a "nep" es elkergeti neki Orbant. Mikozben a neveben szocialista part nepszavazast kezdemenyez a vasarnapi munkavegzest tilto torveny visszavonasaert. Idiota idoket elunk, ez van.

gyalog.galopp 2016.03.01. 15:53:54

@maroz:
Szeretjük emlegetni a Római Birodalmat párhuzamként a mai helyzetünkre, a Római Birodalom a mai globalista világ makettje volt. Nehéz nem meglátni a párhuzamokat, amint a központ fölzabálja a perifériát, aztán jönnek a barbárok.
Ha meg a lokális központosítás veszélyeire hívod fel a figyelmet akkor meg rád szólnak, hogy ne zsidózz. :)

maroz 2016.03.01. 15:55:19

@Trespass: A szulok donto tobbsege jobbat akar a gyerekenek, csak eppen nem hiszi el, hogy ezt a celt a kozoktatas reven erhetne el.

Akik most tiltakoznak az a szuk elit. Coresz van, egyre kevesebb a forras, es ezt csak fokozodni fog, mert a centrumallamokban is coresz van es nem tehetik meg, hogy ne zsakmanyoljanak ki minket meg jobban. Azt latni, hogy most az elit also szegmense elkezdett beszarni, retteg, hogy nem fogja tudni generaciosan atmenteni a hatalmat es ebben partnerre talalt a pedagogus elit azon frakciojaban, akik ugyszinten mostansag kezdtek el erzekelni, hogy akar ki is eshetnek a tutibol.

Szoval nekem meggyozodesem, hogy ez a mostani pedagogusceco egy elit cicaharc, erintheti a felso 10-15 szazalekot, es a szegyen az, hogy mindekozben szo sem ejtodik az also ketharmad problemairol. Ha ez nem elitizmus, akkor nem tudom mi lenne az.

GNDL 2016.03.01. 16:06:10

@maroz: „elenyeszoen kis resz”

Gondolom tudsz hivatkozni „megbízható” Századvég vagy Nézőpont kutatásra... :D

„latni meg a szokasost is”

Nem, nincs „szokásos”. A pedagógus társadalom nagy részének tele a hócipője a fideszes közoktatási ámokfutással, és a több hete tartó tiltakozásuk már rég túlment azon a ponton, ahol a Fidesz-KDNP még le tudta volna hazudni, vagy szőnyeg alá söpörni az általuk nem kezelt eddigi, valamint általuk létrehozott újabb problémákat. Túl sok választásuk most már nincs is: vagy nekiállnak végre az állampolgárok érdekében kormányozni, vagy akkor ennyi volt az orbáni ámokfutás.

Felkészül: egészségügy, ma már ott is pattanásig feszült a helyzet.

„a tarsadalom tulnyomo tobbseget nem foglalkoztatja ez a problema”

A társadalom túlnyomó többségét sosem érdekelték a problémák az elmúlt két évtizedben, a kádári nosztalgia pont elég volt nekik. :) Sosem bukott még kormányzat inkompetencia, erkölcstelenség, vagy pofátlan korrupciós ügyek miatt. De ha elvették a szocialista osztogatást, ha nem emelték a családi pótlékot, ha megszűnt a 13. havi juttatás... akkor a kádárista proli büntetett. :)

De most azért kezd végleg kifogyni erőforrásaiból az ország: százezrek léptek le az országból okozva igen komoly szakképzett munkaerőhiányt, az egészségügy ebből a szempontból a végét járja, az uniós források elapadásával a magyar gazdasági is végleg kimúlik. Nem egy távoli, homályos jövőről van szó, hanem nagyon legfeljebb 2018-2020-ról... bár Orbánék tervezik az uniós források nagy részét elverni 2018-ra, szóval akár még előbb is jöhet a katarzis.

Igen, valószínűleg a kádárista választópolgárok fogják elkergetni Orbánt, és igen, utána valószínűleg megint rosszul fognak választani ahogyan az elmúlt két évtizedben mindig.

De az nem kérdés, hogy Orbán ideje hamarosan lejár, mert azt ugye nem túl életszerű, hogy a fideszes korrupt moszkovita szarok egyik reggel felkelnek, és megtanulnak kormányozni. :)

„szocialista part nepszavazast kezdemenyez a vasarnapi munkavegzest tilto torveny visszavonasaert”

És az állítólag „polgári” és „jobboldali” politikai szervezet rendez államosító, központosító, szektoradókat szakmányban bevezető és piacgazdaságot korlátozó kommunista ámokfutást. Az állítólag „keresztények” rendeznek az idegengyűlölettől elvörösödött fejjel ökölrázást.

Idióta ország ez, így van. :)

Zb74 2016.03.01. 16:08:53

"Az igazán cinikus és aljas figurák még a példátlan mértékű csonkolás közepette is önfeledten mocskolják a pedagógusokat, a szülőket meg a diákokat"

szelsokozep.com/cikk/915-tanult-magyarorszag-nem-orszag-zseller-magyarorszag-mennyorszag

maroz 2016.03.01. 16:10:45

@gyalog.galopp: Most olvasom eppen, hogy mit irt C. Wright Mills az oktatas decentralizaltsagarol:

"Ha a központosított államhatalom nem bízhatna abban, hogy az iskolák az ifjúság lelkébe belevésik az állampolgári kötelességtudatot, akkor az állam vezetői nyomban változtatnának a nevelési rendszer decentralizáltságán."

Ezt az otvenes evekben irta, Amerikaban. Ma nalunk a centralizacio leginkabb az unio miatt kell, es az allampolgari kotelessegtudat is kimerul abban, hogy fogadd el a toke mindenhatosagat es legyel rendes, engedelmes bermunkas, a jogaiddal pedig ne foglalkozz, mert arra ott vannak a civil szervezetek.

maroz 2016.03.01. 16:14:47

@GNDL: Orbanfixalt ballibsi blablat lokod, nincs kedvem mindenkit egyenkent elkuldeni a picsaba, szoval inkabb csak jelzem, hogy nem erdekel ugyanaz a felkerodzott ostobasag, ami a tobbi ballibsibol is dol.

maroz 2016.03.01. 16:17:34

@GNDL: Ja, hogy te idomitott ballib vagy, na, igy mas, igy mar kijar a nevre szolo picsaba kuldes!

GNDL 2016.03.01. 16:21:29

@maroz: „ballibsi blablat”

Jobboldali vagyok és liberális... közlöm megnyugtatásul. :) És a Fidesszel valamint kádárista rezsiharcos szimpatizánsaikkal szembeni ellenérzéseim szerintem érthetőek: egyszerűen csak megvetem ezt a műveletlen és erkölcstelen kommunista közpénztolvaj söpredéket, akiknek egy valamiféle rendszerváltás után semmi keresnivalójuk nem lenne egy demokratikus közéletben.

GNDL 2016.03.01. 16:22:51

@maroz: „te idomitott ballib vagy”

Ja, lásd fentebb te retardált majom...

maroz 2016.03.01. 16:52:39

@GNDL: Affaszt. Lokod a neolibsi maszlagot, tizenketto egy tucat. Kiszamithatobb vagy, mint egy kolaautomata: lam, szoba kerult a fovaros-videk ellentet, mire beloled elojott a beledplantalt zsidozhatnek. Erre dresszuraltak, ne arcoskodj mar, hogy te valamifele oldali lennel. A neoliberalis populizmus engedelmes szocsove vagy, ne hulyits mar, mert minek.

GNDL 2016.03.01. 16:58:59

@maroz: „mire beloled elojott a beledplantalt zsidozhatnek”

Világosan válaszoltam erre, arról nem tehetek, hogy a kommunista rezsiharcos táborban átlagon aluli a rajongók értelmi képessége, így még színes vidám rajzokkal is nehezen tudnám megértetni magamat velük. :)

„neoliberalis populizmus”

Ja, érthető, egy kommunistának még a balközép is jobbra van. :)

„ne hulyits mar”

A te esetedben én erre már képtelen lennék. :)

2016.03.01. 17:01:57

@maroz:

Budapest már megint a zsidók városa lett.
Az "állam" mindenhol a zsiványok menedékhelye, minél magasabb a poszt annál inkább zsidók foglalják el.

De ezen semmi különös nincs, természetes folyamat.

Jean Sol Partre 2016.03.01. 17:06:20

@grundigg: "függetlenül attól, hogy ki mit gondol róluk."

pont ez a baj, nem tanítja meg, hogy valamit gondolni kéne róluk.

maroz 2016.03.01. 18:05:32

@GNDL: Így van, a komcsigombot is belédépítették és működik. Tizenkettő-egy-tucat neolibsi hanglemez, haladjunk, nincs itt semmi látnivaló.

GNDL 2016.03.01. 18:42:20

@maroz: Úgy érzem, mintha inkább nálad lenne egy ilyen ballibsi/neolibsi/libsilibsi kapcsoló... nem gondolod hogy Orbán putyinista baromságai kezdenek agyatokra menni?! Már annak a kevésnek, ugye, akiknek van ilyenje köztetek... :)

maroz 2016.03.01. 18:52:02

@GNDL: Igen, ezt a Putyin-toposzt is elhelyeztek beled es engedelmesen vissza is mondod. Ket lab rossz, negy lab jo.

Kabe annyira vagy izgalmas, mint egy kolaautomata: megnyomom a fantagombot, kijon egy fanta, nahat.

egysmás 2016.03.01. 20:29:57

Nehéz megküzdeni a valósággal és mindenféle történeteket kell kiagyalni, hogy ne fájjon?

bElannaTorres 2016.03.01. 20:57:04

@GNDL: ugyan hogy lehetne jól választani?

egy jó választás van amit sokan megléptek, elhúztak innen amíg lehet, míg kellenek máshová. Nekünk akik maradtunk nyugdíjunk se lesz, de nemcsak a pénzről szól a népességfogyás - mert itt arról van szó, hogy a fiatalokból lesz kevés, öregekből jó sok, kevés dolgozó ember kevesebb ápolót, orvost, rendőrt stb jelent.

gyalog.galopp 2016.03.01. 21:01:34

@maroz:
A centralizáció akkor rossz, ha nem én irányítom, akkor jó , ha én.
Budapest központúság jó dolog, a klik nem jó dolog.
Ha a vidék kezdeményez valamit azt Budapest vagy elnyomja, vagy ellopja, aztán szart csinál belőle, mint a pedagógusok megmozdulásából.
A vízfejet nem úgy lehet lecsapolni, hogy minisztériumokat kirakunk vidékre, ez marhaság, csak a költségeket növeli, tökmindegy hol ütik a papírra a pecsétet, ha a döntést máshol hozták.

A döntéshozatalt kell kihelyezni, de ehhez pedig a jelenlegi közigazgatási felosztást el kell felejteni.
Egy nagyobb budapesti lakótelep lakossága annyi, mint egy kisebb megyéé, a lakótelepen van egy körzeti megbízott, mint államapparátus , a megyében meg főrendőrség, főügyészség , főbíróság, főönkormányzóság , meg minden tokkal, vonóval. De akármekkora is az a megye valójában tényleges döntési lehetőségük nincs, ha akarnak valamit mehetnek Pestre nyalizni.
Az egészségügyi , oktatási reformok valójában sorra ezen a központosításon buknak el. Ami nyilvánvalóvá vált a KLIK esetében , azt nem hajlandók felismerni Budapest esetében.

GNDL 2016.03.01. 21:04:21

@bElannaTorres: „ugyan hogy lehetne jól választani?”

Nem ezen múlik, mert nem azon lenne a hangsúly, hogy „jól választani”, hanem azon, hogy „ha azok akiket választottak nem tartják be a törvényeket/ígéreteiket, menjenek”. Magyarországon soha nem volt előrehozott országgyűlési választás, mindegyik korrupt geci kormányzat kihúzta a ciklusát... ma már elég nyilvánvaló, hogy ez a fajta a politikai stabilitás a gazdasági és jogállami stabilitás rovására ment.

Szavazzunk akár évente. :)

Ha most jönne egy kormányzat, amelyik a jelenlegi törvényeket tartatná be, a jelenlegi Fidesz-KDNP frakciók és korrupt holdudvaruk nagy része kerülhetne vagyonelkobzás alá és utána börtönbe.

Ez a hozzáállás hiányzik ahhoz, hogy megtisztuljon a közélet a posztkommunista és korrupt politikai kalandoroktól. Rövid időn belül. Egyelőre elég lenne az aktuális törvényeket betartatni. :)

GNDL 2016.03.01. 21:06:49

@gyalog.galopp: „döntéshozatalt kell kihelyezni, de ehhez pedig a jelenlegi közigazgatási felosztást el kell felejteni”

Szubszidiaritás... jó reggelt. :)

Bár nem csak a jelenlegi ötszintű közigazgatást kellene leépíteni, hanem ezzel egyidejűleg ebben az ötszintű közigazgatásban dolgozó több százezer fénymásoló-segédmunkást is utcára tenni.

Na tippelj, melyik politikai szervezet lenne erre képes kormányon...

GNDL 2016.03.01. 21:12:25

@bElannaTorres: „egy jó választás van amit sokan megléptek, elhúztak innen amíg lehet”

Bár ez is igaz, hogy aki a jövőjére gondol, az húz a picsába ebből a korrupt balkáni mocsokból...

gyalog.galopp 2016.03.01. 21:20:13

@GNDL:

Hát ez aranyos, te mondod nekem, hogy jó reggelt.
Ugyanerről beszéltem akkor is , amikor fideszes zsidózással vádoltál. Akkor neked jó estét, úgy látom te egy bagoly típus vagy, most kezdel ébredezni.

Egyébként a közigazgatási határok változtatásával a polgárok hatóságokhoz fordulási kedve nem változna, minden maradna a régiben csupán néhány fö... titulus lefokozódna normálra.

GNDL 2016.03.01. 21:26:35

@gyalog.galopp: Nem, akkor ezt még nem mondtad, csak arra utaltál, hogy „a főváros sokba kerül nekünk”. Nem nehéz ellenőrizni, csak feljebb kell görgetned egy keveset... :) Ez a fajta „budapestezés” pedig fideszül valami nagykörúti zsidózást jelent többnyire, ahogyan ezt alább említettem is. :)

„közigazgatási határok változtatásával a polgárok hatóságokhoz fordulási kedve nem változna”

Azért nem a közigazgatási határokat kellene átszabni, hanem egyenesen leépíteni az ötszintű közigazgatást, gittegylet hivatalokat, járási rendszert megszüntetni, önkormányzatokat összevonni (minek polgármester és közgyűlés egy alig pár száz fős isten háta mögötti koszfészekbe)... valamint a közigazgatást digitalizálni, online ügyintézés, online ügyfélkapu, üdv 21. század... :)

picur3ka 2016.03.01. 21:41:32

Még mindig ezzel az álproblémával foglalkoznak, mikor mindjárt kitör a háború?

gyalog.galopp 2016.03.01. 21:43:05

@GNDL:

Nem kell görgetni, képzeld még nem felejtettem el, mit írtam.
Az isten háta mögötti összes porfészek önkormányzatának 100 évi költségvetését elvitte a négyes metró, ami többnyire üresen szaladgáló szellemvasút.

Én már elég régóta onlajn vagyok.
Jó estét, akkor ha már felébredtél nézzél körül , hogy képbe kerüljél.

gyalog.galopp 2016.03.01. 21:44:51

@picur3ka:
A háború már kitört, és közeledik.

GNDL 2016.03.01. 21:50:28

@gyalog.galopp: „képzeld még nem felejtettem el, mit írtam”

Mindegy, elsőre úgy tűnt... másodikra is... :)

„isten háta mögötti összes porfészek önkormányzatának 100 évi költségvetését elvitte a négyes metró”

Na de nem egy isten háta mögötti koszfészek van, hanem több száz... és itt nem az elcseszett négyes metróról van szó, ami még akkor is olcsóbb lett volna ha Orbánék 2010-től betemetik a fúrt alagutat, hanem arról az elcseszett 20. századi papír és fénymásoló alapú, ma már középkorinak számító közigazgatásról, ahová az elmúlt két évtizedben protezsálták be a kétkezi munkára teljesen alkalmatlan családtagjaikat és haverjaikat a Fidesz-MSZP elvtársak a nepotizmus jegyében, és amelyhez az előbbi célok érdekében sorozatban gyártották a gittegylet hivatalokat és jogszabályok százait, csak hogy annak a fideszes/szoci havernak/unokatesónak legyen is munkája valami, ne csak gubbasszon mint egy szardarab... néha nyomtasson és fénymásoljon is... :)

GNDL 2016.03.01. 21:52:41

@gyalog.galopp: „ami többnyire üresen szaladgáló szellemvasút”

Mondom, még betemetni is olcsóbb lett volna (de főleg újratárgyalni és új nyomvonalat kijelölni), de a fideszes elvtársak az istenért sem akarták kihasználatlanul hagyni a szocialista elvtársaik által jól bejáratott korrupciós útvonalakat... és lemondani lenyúlt tízmilliárdokról... :)

micsoda? 2016.03.01. 21:59:32

" Ez a hétfő így a pedagógus szakma szégyennapja lett. Nem lesz könnyű elfelejteni."

Szerintem sem lesz könnyű elfelejteni, mert az állam kenyerén élők ritkán ilyen kitartóan bátrak, mint a pedagógusok. Komoly oka lehet, legalábbis a gondolkodó ember erre gondol, és nem a probléma elterelésére.

gyalog.galopp 2016.03.01. 22:00:39

@GNDL:
Te , már megint felületesen olvasol, azt írtam, hogy az összes porfészek.
ááááásíííít, jó éjt!

maroz 2016.03.01. 22:04:40

@gyalog.galopp: Vidéken nincs semmi erőforrás. Izsák egy hatezres kisváros és kábé hatszázmillióból gazdálkodik egy évben. Majd ha a munkánk haszna nem a német kisvárosokat gyarapítja akkor lesz értelme helyben dönteni, de addig? Oké, például eldöntöm, hogy kell tömegközlekedés. Eldöntöttem, és akkor mi van? :)

GNDL 2016.03.01. 22:07:28

@gyalog.galopp: Csak próbáltam rávilágítani, hogy több százan vannak, évi közel százmilliárdos költségvetéssel összesen, az nem 100 év a 4-es metró viszonylatában, hanem legfeljebb 5-6... és ez csak a fenntartási költségeik, nincsenek benne a fejlesztési baromságaik (lásd stadionok, templomfelújítások), ahol újabb tízmilliárdoktól szabadítják meg az adófizetőket a fideszes elvtársak...

Nem móka ez, haver... kocsmában ennek a lopott közpénznek elenyésző töredékéért késelnek. :)

nu pagagyí 2016.03.01. 22:10:58

A Fidesz rátette a kezét a gyerekekre, hátha sikerül alattvalókat nevelni belőlük. Előbb talán ezeket a kezeket kéne odébbpakolni a gyerekekről.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.03.01. 22:25:51

@gyalog.galopp: És mit csináljunk?

Kössük engedélyhez a fővárosba beköltözést?
Küldjük a minisztériumokat vidékre (hogy is áll a projekt)?
Csatoljunk Magyarországhoz nagyobb lélekszámú határközeli városokat az egészségesebb településszerkezet kialakítása érdekében?

Esetleg alapítsunk új fővárost, hiszen tűrhetetlen, hogy ma is a sztálinista rendszer fővárosában kell hogy legyen a fővárosunk, nem ezért lett a kétharmad?

picur3ka 2016.03.01. 22:35:15

@micsoda?:

Abból a 20 politikai aktivistából ilyen nagy következtetéseket nem feltétlenül érdemes levonni.

GNDL 2016.03.01. 22:43:40

@picur3ka: Csak megjegyzem, hogy ha valóban csak 50 ezer diák hiányzott a hétfői tanítási napon, akkor arányaiban egy ilyen tiltakozás már egy nagyjából 400 ezres Kossuth téri tüntetésnek felel meg.

Ebben a témában a Fidesz-KDNP kurvára egyedül maradt a kádárista rezsiharcosaival...

GNDL 2016.03.01. 22:49:15

„kurvára egyedül maradt a kádárista rezsiharcosaival”

Meg a talpnyaló közpénztolvaj Bencsikjeivel... :)

Berni Balogh 2016.03.01. 23:09:07

El a kezekkel a gyerekektől? Igen! El a kezekkel, de a nemzeti jelmezes, valójában azonban a legsötétebb rákosista, bolsevik kezekkel! Azokéval, akik a gyerekeink jövőjét rabolják el a "haza megvédése" hazug jelszava mögé bújva! Akik a közoktatást "közneveléssé" átnevezve és züllesztve alattvalóneveldékké silányítják az amúgy is sanyarú sorsú közoktatásunkat. Akik az uniós ezermilliárdok ellopása mellett még a közoktatásra (egészségügyre, szociális kiadásokra) szükséges pénzeket is megcsapolják, ellopják és a haverok, strómanok zsebébe tömik milliárd számra.
A Kedves Vezér, a bolsevik diktátor, fegyveres, nyílt diktatúráról álmodik, miközben a Budai Várat nézte ki ő és slepjje új lakhelyéül, ahová újabb százmilliárdokért költözne.
Putyinnak ez a hű, bolsevik szolgája nem ismeri a magyar népet. Sokáig tudunk tűrni, nyögni, csendben, összeszorított fogakkal. Ez a csend, az átmeneti látszólagos nyugalom az, amit sok mocskos diktátor félreértett már. Mert a pohár egyik pillanatról a másikra lesz - lett - tele, mert amikor már nincs az a józan jóhiszeműség, amivel másnak lehetne látni a gyilkos rablást, mint ami valójában, akkor elszakad a cérna. És akkor csak 300 ezer szovjet katona és 2000 tankja - amennyivel Hitler a sokszor nagyobb Franciaországot rohanta le - volt elegendő a magyar nép leigázására. Van neked ekkora hadsereged orbántolvaj, a magyar nép ellen?
Szerintem nincs.
Találkozunk március 15-én a Kossuth téren.

picur3ka 2016.03.01. 23:10:19

@GNDL:

Lószart sem ér az egész, ha közben lerohanják az országot (azon kívül, hogy aki ezt szeretné és szervezi, örül), valamint, ha az oktatásügy rendszerszintű, legalapvetőbb problémáit meg sem címezi.

picur3ka 2016.03.01. 23:41:41

@Berni Balogh:

Te provokátor vagy, vagy pediglen hülye?

2016.03.02. 00:29:53

@picur3ka:

Mindkettő.

Attól még ott leszek mellette, every little helps, inkább vele érzek mint az otthon lapító okosokkal.

gyalog.galopp 2016.03.02. 05:14:17

@GNDL:
Pár száz fős porfészkekről beszéltél, azoknak összesen nincs néhány milliárdnál nagyobb költségvetésük.
Javaslom, a stadionok helyett focizzál a 4-es metró alagútjában , Demszky lehet a kapus. Az győz, aki előbb ér az állomásra mint a vonat.

gyalog.galopp 2016.03.02. 05:27:26

@maroz:
Hát, nem feltétlenül Izsákkal kezdeném a döntéshozatalt.:)
Alapvetően a régiósításra gondoltam, ami már elég régi téma, csak hát túl sok fő..széket kellene kibaszni a picsába. A régiók nagyobb szerepet kapnának az újra elosztásban, fejlesztésekben, pl megvétózhatnának ilyen 4-es metró, Római parti mobilgát típusú értelmetlen beruházásokat.

Látod, mihelyt kiejted a szádon , hogy vidék , már le is antiszemitáznak, leporfészekeznek, a problémád nem is létezik , egyáltalán te nem is létezel.:(

maroz 2016.03.02. 06:21:41

@gyalog.galopp: Plusz még komcsi is vagyok.

Nem kell ezen csodálkozni, ez a neoliberális populizmus része, a centrumállamok erre kondicionálták a félperiféria félrabszolgáját. Amint meghall bizonyos kifejezéseket (azt, hogy egyenlőtlenség, vagy a zsidót, bármilyen szövegkörnyezetben) azonnal elindul benne a "komcsi!!!" vagy a "náci!!!" lemez és mondja. Tényleg olyan megbízhatóan működnek, mint egy kólaautomata.

maroz 2016.03.02. 06:23:57

@Berni Balogh: "Találkozunk március 15-én a Kossuth téren."

Egymillióan a...?

közösperonos átszállás 2016.03.03. 16:26:27

@gyalog.galopp: "A cseheknek, sógoroknak elég egy fele főváros"

Ezt már a múltkor is toltad, és már akkor se volt igaz.

Bp: urban 2,55m, metro 3,3m
Bécs: urban 1,8m, metro 2,6m

forrás: Wiki, erre pont jó. És az osztrákok 8,5m-an vannak, tehát a nép 21 ill. 30%-a tömörül Bécsben, ez 10m magyarral számolva 25 és 33% Pestre, nincs szakadék.

Messzi Vetek 2016.03.03. 16:58:11

@közösperonos átszállás: osztom. birodalmi főváros volt mindkettő, nem 8-9 milliós országocskák fővárosai. ez egy adottság: a település-struktúra nem változik olyan gyorsan, mint az államhatárok közép-európában.

gyalog.galopp 2016.03.03. 20:30:20

@közösperonos átszállás:

Bécs lakosságát elnéztem, rendben, de attól a vízfej még vízfej. Budapestnek nem kellene vízfejként működnie, de úgy működik.

Nézzük az oktatást:
www.magyarkurir.hu/hirek/roma-jogvedok-gorogkatolikus-iskola-ellen-folytatodik-nyiregyhazi

www.ma.hu/belfold/183830/11_ev_utan_megszunt_a_jaszladanyi_alapitvanyi_altalanos_iskola
/ ezt még Magyar Bálint kezdte/

vs.hu/kozelet/osszes/a-kuria-szerint-nincs-szegregacio-a-huszar-telepi-iskolaban-0422

A lényeg elhangzik a hívószó, szegregáció, rasszizmus, hátrányos helyzetű, ekkor a pesti kommandó kivonul, ott tölt max. 2 órát, jegyzetel, visszamegy, média cirkusz , jogi cirkusz hónapokig, évekig, aztán ami idáig működött az már nem fog, a pesti meg van elégedve, a vidéki meg les, mint a vett malac.

A hülye vidéki nem érti , hogy mért kell alapvető pedagógiai elveket felrúgni, mért kell feszültséget gerjeszteni ott ahol nem volt, mért pofáznak a dolgába politikai celebek, akik, segíteni nem tudnak és nem is akarnak, a hülyeségeikért meg nem hajlandók sem anyagi, sem erkölcsi felelősséget vállalni.

Mondhatnám még a miskolci szoci rendőrkapitányt, akit a vízfej egyetlen mondat miatt leváltott, de a helyi népakarat visszakövetelt.

A vízfej ettől vízfej, minél nagyobb a központ a perifériához képest , annál érzéketlenebb a periféria problémái iránt, annál inkább veszíti el a realitás érzékét. A vízfejnek a méretével arányosan növekszik a hatalmi gőgje , ami védettséget biztosít számára.... stb, stb...

maroz 2016.03.03. 22:07:34

@Messzi Vetek: "ez egy adottság: a település-struktúra nem változik olyan gyorsan, mint az államhatárok közép-európában"

Mit értesz település-struktúra alatt?

picur3ka 2016.03.03. 22:25:54

@260:

Persze. Az egyik legajánlottabb szabadidős tevékenység a demonstrálás. Friss levegő, demokratikus intézmények degradálása, a hülyének megéri.

2016.03.04. 08:12:12

@picur3ka:

A demokráciában kötelező demonstrálni kötelező szóvá tenni ha szerintem rosszul működik a rendszer. Semmit sem rombol, ellenben oktatja a demokráciát.

Demokrácia nem a 4 évenkénti szavazásról szól.

Majd rájössz, illetve dehogy, na jó talán.

közösperonos átszállás 2016.03.04. 08:19:50

@picur3ka: "demokratikus intézmények degradálása"

A micsodának a micsodája? A Klik neked demokratikus intézmény?

Az ugye megvan, hogy a demokrácia nem annyi, hogy lehet szavazni egynél több jelöltre és ha nem az ajánlottra szavazol, mégse vernek meg?

@gyalog.galopp: Oké, abban egyetértünk, hogy Bp túlnőtt az optimumon, és nemhogy a mérséklése, hanem a tovább erősítése folyik.

Messzi Vetek 2016.03.04. 09:45:57

@maroz: sajnos nem vagyok szakértője a témának, így nem állíthatom, hogy a primer jelentésénél mélyebb értelemben használtam volna.
ilyenekre gondoltam, mint a települések természeti-földrajzi elhelyezkedése, (épített) fizikai adottságaik, lakosságuk számossága, rétegzettsége (összetétele), a települések szűkebb-tágabb környezetükben betöltött szerepe, alá-fölérendeltségi viszonyuk: ezek összessége.
(ennél persze komplexebb, ha arra gondolok, hogy az egyes települések mentális reprezentációja - vagy akár mondhatjuk: reputációja? - olybá tűnik, hogy nem feltétlenül csak a fentiekből ered, de képes olyan városokat megemelni, mint Dubai és olyanokat hazavágni, mint Detroit.)

maroz 2016.03.04. 10:01:41

@Messzi Vetek: Én sem vagyok szakértője, de egy bizonyos szintig muszáj volt beleásnom magam, és furcsának tűnt az állításod, ezért is kérdeztem rá. Ha érdekel a téma érdemes utánaolvasgatni, mert a jelek arra utalnak, hogy a település-struktúra sokkal gyorsabban változik, mint az államhatárok, és nem is annyira keleteurópa-specialitás. Sajnos nem tudok konkrét olvasnivalót ajánlani, pláne nem tudok valami nagyobb, monografikus műről, de amit ebben a témában eddig elolvastam az mind-mind azt állítja, hogy gyorsan, alkalomadtán eszeveszetten gyorsan alakulnak a struktúrák. Például a "tőke perverz áramlása" nevű baloldali megközelítést is érdemes megismerni, mert az elég jól leírja, hogy miért is változik a település-struktúra úgy, ahogyan.

Messzi Vetek 2016.03.04. 10:45:21

@maroz: utánanézek majd.
ugyanakkor nekem meg az a furcsa, hogy furcsának találtattam.
ha ránézek a térképre, akkor - néhány kivételtől eltekintve - azt látom, hogy viszonylag elenyésző azoknak a nagyvárosoknak az aránya, amik a semmiből nőttek ki (ezek jobbára 1-1 birodalom "döntéseinek" eredményeképpen jöttek létre: mint Brasilia, Canberra, Szentpétervár; vagy valamilyen nyersanyaglelőhely köré szerveződtek --- bár utóbbiak soha nem nőnek meg _annyira_).
általánosságban úgy tűnik, hogy a már meglévő lokális centrumok koncentrálják (egyre jobban) a humán- és anyagi tőkét a környezetük (perifériájuk) rovására (ez extrém esetekben országhatárokon átívelő is lehet: ilyen London most Európában). és látszólag ennek csupán egy másik lokális centrum tud gátat szabni. ilyeténképpen, ha a környezetben több ilyen is van (Németországban pl Berlin, Hamburg, München, Frankfurt, Ruhr (Köln-Bonn)), nem tud megszaladni egyik sem, míg például Moszkva, Isztambul vagy Mexikóváros megállíthatatlanul nő.
a trend egyébként párhuzamos a te élménytársadalomra vonatkozó fejtegetéseiddel: nagyobb koncentrációjú lakosságban kevesebb erőforrással szofisztikáltabb szolgáltatások alakíthatók ki és hatékonyabb az infrastruktúra kihasználtsága is. baloldali olvasatban ugyanez: mivel a tőke kevesebb befektetéssel tud nagyobb profitot termelni (nem kell infrastruktúrát építenie és munkásokat (illetve egyes esetekben a termékeket) szállítania) ezért a városba helyezi a gyártó- éspervagy szolgáltató-kapacitásokat. a munkavállaló pedig - mivel máshol nem kap munkát - kénytelen a városba költözni: így ott egyre több a munkavállaló, amiből a tőke válogatni tud. az elnéptelenedő vidék erőforrásai pedig a tőke kezébe kerülhetnek - olcsón.

gyalog.galopp 2016.03.04. 10:45:24

@Messzi Vetek: @maroz:

Dubai és Detroit, jó példa a tőke " perverz áramlására".
Dubai egy óriási tőke fogyasztó hely, Detroit tőke termelő hely volt, míg jövedelmezőbbet nem találtak és ki nem vonult onnan.
A technóligia fejlődése következtében egyre kevésbé van szükség a humán termelőre, annál inkább a humán fogyasztóra. A fogyasztást pedig a minél nagyobb városokban lehet leginkább felpörgetni.
Dubai fenntartása óriási összegeket emészt fel , de ha a tőkefogyasztók megunják, hihetetlen sebességgel fogja betemetni a sivatag.

maroz 2016.03.04. 12:27:46

@Messzi Vetek: Persze, éreztem én, hogy csak fogalmi eltérés van köztünk, amit abban tudnék azonosítani, hogy a struktúrát egy kicsit más hangsúlyokkal értelmezzük.

Ha azt nézzük, akkor tényleg igaz az állításod, hiszen nem nőtt ki mondjuk Pókaszepetk külterületén egy megapolisz húsz év alatt, és az európai fizikai struktúra sem nagyon változott, de ennek leginkább az az oka, hogy a játszótér itt már annyira berendezett volt, hogy nem is maradt már komolyabb lehetőség az építkezésre. A kínai ellenpéldákat biztosan te is ismered, az Urbanista foglalkozott vele a napokban, na, az az igazi döbbenet. Kicsi lokális hasonlók vannak, lásd Tó-Park-torzó, meg a spanyol szellemvárosok, de ennél sokkal lényegesebb az, hogy hogyan változott a struktúra nem fizikai része.

Az pedig brutálisan. A centrum-félperiféria-periféria lejtő egyre üzembiztosabban leképeződik lokálisan is, így pár évtized alatt az a bizonyos felzárkózási lejtő gyakorlatilag csúszdává meredekült és ez nagyon súlyos traumákat okoz. Különösen egy olyan társadalomban, ahol gyakorlatilag nincs organikus felsőbb osztály, így még igazodni sincs mihez, tehát érthető, ha a polgárt szét fogja feszíteni a felzárkózási trauma. A II. Kritikai Pszichológia Konferencián volt erről egy érdekes előadás, ezt csak azért mondom el, hogy láthassuk mennyire összefügg minden mindennel. Ma a vidék szinte végletesen leszakadt, akik ott élnek reménytelenül depressziósok, az öngyilkosok kétharmada ezerfős kistelepülésekről kerül ki, vidéken gyakorlatilag nincs semmi, miközben a centrumokban olyan szintű dajdajozás megy, hogy az már gyomorforgató. És az ezt eredményező strukturális átrendeződés alig pár évtized alatt zajlott le.

Sajnos aki csak a centrumot látja és csak azt érti annak nem annyira szembetűnő az, hogy ez a folyamat mennyire nem egy zéróösszegű játszma volt, hiszen a centrum csillogása sikeresen elnyomja a vidék sötétségét, így ha az ember nem kényszeríti magát akár erővel is arra, hogy a homály mögé is benézzen akkor nem kap teljes képet a folyamatokról. A látszólagos változatlanságok mögött valójában brutális átalakulások vannak, de azok inkább a hatalmi struktúrákban jelentkeznek és csak kisebb mértékben a fizikaiban.

maroz 2016.03.04. 12:29:20

@gyalog.galopp: Hehe, én is ezen röhögök egy ideje, hogy milyen hamar fog leereszteni dubáj, ha kihúzzák a dugót. :)))

2016.03.04. 12:45:31

Dubai egy szép nagy vidám park, nagyon jó menedzsmenttel és értelmes tulajdonosokkal.

Amíg ember lesz, igény is lesz rá.

maroz 2016.03.04. 12:53:15

@260: A pecó klassz, de a telek fekvésével akadnak gondok.

közösperonos átszállás 2016.03.04. 13:11:27

@Messzi Vetek: Ez egyébként csak addig megtérülő, amíg az állam ingyen (illetve hát nem ingyen, tudja ezt mindenki, hanem az egész ország/régió erőforrásaiból) folyamatosan építi a nagyvároshoz az infrastruktúrát. Ami fajlagosan sokkal drágább akár, mint kisebb, lokális centrumokat erősíteni, elég csak a közlekedési beruházásokat megnézni (a metró per def drága játék, és ha még emlékszünk az M6-os bevezetőjére, 6 km 48 mrd-ért...).

maroz 2016.03.04. 13:20:24

@maroz: "mennyire nem egy zéróösszegű játszma volt"

Affrancba. Helyesen: pont hogy zéróösszegű játszma volt, hiszen a centrum gyarapodása a vidék lepusztulása árán történt meg.

Messzi Vetek 2016.03.04. 13:38:09

@maroz: közeledünk.
annyi, hogy szerintem az így felhúzott "városok" - mondjuk Kínában - nem valódi városok sok tekintetben (munkamegosztástól a szofisztikált szolgáltatásokig, a helyi identitásig, a különbözőképpen belakott terekig sok minden hiányzik belőlük), hanem épületek együttese. alapból nem akar odamenni egy ilyen helyre a kutya se'. persze, ha erőszakkal betelepítik a lakókat, akkor lehetőség van rá, hogy valódi várossá váljék, mondjuk egy generáció múlva. ugyanakkor az ilyen városok mindig sokkal sérülékenyebbek az olyan szomszédok szívóhatásával szemben, amelyek már korábban is _városként_ funkcionáltak.
[mondjuk ilyen szempontból különösen érdekesek Mo-on többek között Dunaújváros meg Tiszaújváros (Sztálinváros és Leninváros), amik ugye 1-1 nagy gyár köré épültek. ma már sok egyéb tevékenység is megtalálható mindkét helyen, de ha a Dunaferr meg a TVK lehúzná a rolót, akkor az említett városok is gyorsan sorvadásnak indulnának. még egy olyan régi, sokkal komplexebb és jóval organikusabban fejlődött város is majd' felére csökkent a "gyár" bezárása után, mint Miskolc.]
és itt kanyarodnék vissza oda, hogy egyetértünk, a lokális centrumok szívóhatása egyre gyorsuló folyamat és ez sokszor feldolgozhatatlan az egyénnek (akinek sokszor rosszabb, kényelmetlenebb, de legalábbis ismeretlen terekbe kell áttelepülnie), ráadásul roncsolja a közösségeket és - ezzel együtt - a szolidaritást is.
szerintem fontos megjegyezni, hogy ez úgy tűnik, hogy elkerülhetetlen a mai rendszerben, hiszen minden centrum közben versenyben van a szomszédos (és már nem csak szomszédos) centrumokkal is az erőforrásokért. éppen ezért legalábbis kétséges, hogy a mi saját versenyzőnktől (Bp) előnyös-e, ha eőforrásokat vonunk el (mondjuk Szeged meg Debrecen javára), vagy a szívóhatást esetleg könnyen átveszi Bécs, Pozsony, Belgrád, (London).
talán előremutatóbb volna, ha Budapestet terjesztenénk ki az egész országra (valóban a város agglomerációjává válna) és olyan infrastruktúrát alakítanánk ki, ami gyors (tömeg?) közlekedést tesz lehetővé az ország bármely pontja és a Deák tér között bármely időpontban.

más: valóban nem könnyű a homály mögé látni. megdöbbentő, de még Budapesten belül sem. teljesen különböző a lakosság összetétele majdhogynem kerületenként. a vidék pedig - néhány idilli helyet leszámítva - konkrétan haldoklik.

Messzi Vetek 2016.03.04. 13:47:52

@260: tény, de Disneyland sem olyan menő már, mint 20 éve volt. az ilyen témaparkok egy idő után elavulnak, és a díszletet felújítani már senkinek nem éri meg, épül egy másik, modernebb, csillogóbb, divatosabb.

hosszabb távra én mindenesetre nem fektetnék be olyan helyen, ahol nincs édesvíz. persze a mostani tulajok sem hosszabb távra fektettek be. majd lepasszolják ezt is valami lúzernek amikor épp a csúcson van az ára.

Messzi Vetek 2016.03.04. 13:52:00

@közösperonos átszállás: egyről beszélünk, hol itt a hiba? az állam most is olyan beruházásokat eszközöl, amiket a tőke tőle kér és ez ezután sem fog megváltozni.

gyalog.galopp 2016.03.04. 13:52:51

@260:
a luxusra, divatra van igény, de amikor már mindenkinek ugyanaz van, értéktelen lesz. A tőke utálja az állandóságot, neki állandó forgáskényszere van.

2016.03.04. 13:56:43

A kínaiak csak követik a nemzeti agenda21-ben vállaltakat, az új városok ahhoz kellenek:

www.fukuoka.unhabitat.org/programmes/scp/china/index_en.html

www.un.org/esa/agenda21/natlinfo/countr/china/inst.htm

Tavaly már linkeltem a magyar verziót:
www.sze.hu/~bulla/KP1.pdf

Ezekből mindig vannak legfrissebbek érdemes olvasgatni, láthatjátok merre tartunk.