Kommentszűrés
’16 feb
28
10:01

Ettől a „polgármesterestől” tényleg mindenki megőrült – így zárult a kampány Salgótarjánban

Írta: Redakció

salgotarjan.jpg

Vasárnap eldől, hogy Szeged mellett lesz-e még egy megyeszékhely, amelynek baloldali polgármestere van, vagy a Fidesz a 2014-es bukta után visszahódítja-e Salgótarjánt. A Jobbik lényegében az egész kampányt takaréklángon tolta végig, a Munkáspárt elnökének, Thürmer Gyulának viszont épp az az egyik célja, hogy a Jobbikot lenyomva harmadik helyen végezzen a választáson. Az MSZP több száz aktivistával, a Fidesz ingyen étellel és ingyen borral zárta a kampányt.

Nagy divat volt a mostani kampányban az autós felvonulás, ahol az aktivisták és a szimpatizánsok a megfelelő lufival, zászlóval feldíszített autóval vonulgattak fel-alá, keresztbe-kasul a városban. Ezt a szocialisták 2014-ben már csinálták, de idén a Fidesz is bevette az eszköztárába. Ők már a múlt héten is vonultak egyet, de nem hagyták ki most szombaton sem. A Fidesz egy óriásbográcsot állított fel a téren kampányzáró gyanánt és ingyen babgulyással, lángossal és borral várta a szimpatizánsokat, vagy hát azokat, akik éhesek voltak.

Egy középkorú férfi például arról mesélt: egész életében fideszes volt, Simon Tiborhoz pedig személyes kapcsolat is fűzi, mivel fiatalabb korában jó viszonyt ápoltak. Számára tehát nem is kérdés, kire húzza majd az X-et vasárnap. Ugyanakkor többen elmondták, hogy nem mennek szavazni, csak enni jöttek. Egy idősebb nő pedig konkrétan azt mondta, hogy a baloldali jelöltre fog szavazni és erre biztatta a vele beszélgető kerekesszékes férfit is. Amikor megkérdeztem, hogy de hát akkor miért van itt, akkor azt mondta: mert finom a gulyás. Hozzátette: amikor az MSZP szervezett ételosztást, akkor az is finom volt. Hozott ételhordót is magával, amivel egyébként nem volt egyedül. 

Kiss Brigitta riportját híroldalunkon olvashatják.

Címkék: választás Jobbik MSZP Fidesz Munkáspárt Salgótarján Simon Tibor Thürmer Gyula

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr818425366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2016.02.28. 10:50:26

Valahol nagyon szomorú ez, hogy egy tányér leves elegendő motiváció. Tarján már a szocionizmusban is szürke zóna volt, ha idénymunkás kellett, onnan hordtuk 7,5 tonna -számra (a poén onnan van, hogy az ifás a menetlevélben 4,5 t munkásőrre becsülte a rakományát, szó se róla, elég dagadtak voltak) a cigókat. Akik aztán jól nem dolgoztak, eldobálták a tízórait és órákat aludtak - nappal, de kaptak némi pénzt.

Ha sparhelt vagy cserépkályha kellett, akkor vetődtünk arra, de szerencsére a legszélen adták, be se kellett menni a városba. Pedig szép vidék - lenne.

Itt az fog nyerni, akinek népesebb a rokonsága.
___

Ungváryról az Imrédyről szóló írása kapcsán csak annyit: fáról gyümölcsét.

Mi lenne itt, ha nem keresztény-szociális kormányunk lenne? Mégegyszer kivégeznék, hogy elélvezhessen minden, utána született Vincent?

tevevanegypupu 2016.02.28. 13:35:12

@Bell & Sebastian:

Ha valaki fázik vagy éhes, egy tányér leves per pillanat sokat számít. A rémség az, hogy Európa közepén a XXI. században is. Majdnem mindegy egyébként, ki lesz Salgótarján polgármestere, csodát nem tud csinálna..legfeljebb ha egy kdnp-s nyeri..Állítólag nekik meg van a mobilszámuk felfelé..hacsak ott fenn meg nem változtatták a számot, mikor meglátták Semjént a fehér lovon..

2016.02.28. 15:18:41

@tevevanegypupu:

>>Ha valaki fázik vagy éhes, egy tányér leves per pillanat sokat számít.

Ha valaki fázik vagy éhes, azon egy tányér levesért eladott szavazat nem fog segíteni.

lényeglátó 2016.02.28. 15:39:41

A "gerinces” Kárpátokon túli magyar pártját aszerint választja, melyikbe lesz, a hatalom támogatott állatja!" Szabó Dezső: Mit jelent ez a jobb és baloldaliság? Azt, hogy az illetők egy az országot érintő egyetemes, vagy részletkérdésekben nem fizikai és pszihikai adottságok összes ismeretéből s a szóban forgó probléma elképzelhető minden hatásából alkotják meg az ítéletüket: hanem egy híg tudományellenes, elemeiben ellentmondó piszkos frázeológia szerint mely őket jobb- vagy baloldaliakká kötelezi” — aszerint, hogy melytől reméli a maga boldogulását, zsákmányát, mondom hozzá én. 90 éve rágjátok a ló leányka ezen álmát! Pejparipa pipilőjét!
Közben nem látjátok, azonos a lovatok! Efftárs a pógárotok!

lényeglátó 2016.02.28. 15:49:43

Kik azok a szabad demokraták? Szabó Dezső írásai, 1927-ből

„A közéletben súlyos tehetségű morális embert veri az immorális, minden ordításra kapható, ezerfogú éhes emberbestia. És megszületik a szervezett gyilkosságok, rablások a morállá konszolidált bűnök, hazugságok és perverzitások irtózatos szisztémája, a világtörténelem legóriásibb arányú haláltánca: a korlátlan szabadverseny, a polgári kapitalista demokrácia, a zsidónak megígért nagy történelmi szüret… Legáltalánosabb formája a politikai szabadverseny elvének: az állam minden felnőtt tagja választhat, és választható.

De egyszerre felhemzsegnek a műveletlen, semmi lelkiismereti törvénytől meg nem kötött, vad politikai kalandorok, elszánt, éhes politikai apacsok, akik a törvények dzsungelében könyörtelenül gázolnak át mindenen szilaj étvágyuk kielégítésére. És ezek jobban tudnak ordítani, ezek mindent tudnak ígérni a nép őselégületlenségének, ezek a végsőkig tudják nyargalni az aktuális jelszavakat, mert a becsületes lehetőségek, hazafias aggódás és a felelősség nehéz érzése nem köti őket.” (A népképviselet problémája cikkből)

A liberális tábor, mint a páncél a harcos testét, a nemzetközi imperialista zsidó tőke testét vértezi. És így az a hallatlan történelmi humor kerekedik a vizsgáló megfigyelésébe, hogy a kizsákmányoló, elnyomó, imperialista nagytőke a szocializmus, a szociális igazság, szabadság és a gazdasági elnyomottak nevében hirdet harcot a kizsákmányoltak, a megrablot¬tak, a nincstelenek tábora ellen.

Az egyik igazság a „liberális” tábor lényegét mutatja meg. A világtörténelem egyik legzseniálisabb ténye volt az, mikor a világuralomra törő vér szerint imperialista és kapitalista zsidó faj az emberi elégületlenséget, a szociális forradalmat tette hódítása eszközévé

Hirdet szocializmust, szabadságot, kommunizmust, új gazdasági világrendet, világmegváltást, hogy a kihasználtak nagy tömegeit a maga imperializmusa eszközévé tegye.

Hogy a kommunista, a szocialista, a forradalmár zsidó csak előharcosa, élő tankja zsidóságnak, s győzelmük esetén meghamisítják a kommunizmust, megsemmisítik a szabadságot, széttörnek minden szociális jogot, a proletárt csak vak eszköznek tűrik meg, s szocializmusuk nem más, mint átmenet egy új most már az egész faj szélesebb alapjaira fektetett kapitalizmus világuralmi berendezkedésére.

Ebből három dolog következik: Szabó Dezső ráérzett a globalizációra, ezt se tanították a pártiskolán, és nem véletlenül volt indexen!

Az előzmények: Meyer Amschel Rothschild 1773.-ban: elképzelése szerint vagyoni erejük összpontosításával olyan elviselhetetlen gazdasági viszonyokat képesek teremteni, hogy a tömegeket munkanélküliség révén és más eszközökkel az éhhalál szélére sodornak, és propagandistáik által az uralkodó rétegek ellen hangolva forradalomra késztetnék. Időközben alkohol, kábítószerek, erkölcsi bomlasztás, és mindennemű bűnözés terjesztésével az összes nemzetek ifjúságát meg kell rontani. Fel kell karolni a „Szabadság, egyenlőség és testvériség” jelszavait, hogy az uralkodó osztályokat megdöntsék, és egy új, vagyonra alapozott arisztokráciát hozzanak létre. Közhivatalokba az Őket feltétel nélkül kiszolgáló jelölteket kell juttatni. Vagyonuk felhasználásával minden hírközlő eszközt birtokukba kell venni. Mindenütt pánikot, és gazdasági válságot kell teremteniük, ami végül is az általuk ellenőrzött világkormányt és egy új világrend létrehozásához fog vezetni.
Nem politikus az, és becstelenség a közügyekbe avatkoznia annak, akinek legalább ötven évre előre látó szociális politikája nincs!

Bell & Sebastian 2016.02.28. 15:55:25

@tevevanegypupu: Nézze meg az arcokat, veszett fejsze nyele az egész tragikomédia, szürke zóna az ott.

@260: Fogalma nincsen, hányan élnek máról holnapra Magyarországon, ugye? Ha lenne, használhatná a szociálisan érzékenység - kifejezést.

Nem az alpjövedelemmel kellene kampányolni, hanem az alapétkezéshez való joggal, az utóbbit többen el tudják képzelni, mint az előbbit.

Mert pénzt hiába ad, ha megoldhatatlan feladat átváltoztatni mondjuk pulykanyak levessé, hogy ideológialilag semleges példát mondjak.

El nem tudja képzelni, hogy a nyomor milyen mélységébe lehet eljutni a mi országunkban, akár még a csúcsról is, egyetlen pillanat alatt (és tömegesen).

Többnyire a "sajátságos" jogértelmezésnek "köszönhetően".

Igen, demagóg vagyok, nem pösti.

Bell & Sebastian 2016.02.28. 16:06:33

@lényeglátó: Tényleg, Szabó Dezső szobrot hol avatnak legközelebb? Odamennék egy dózerrel, arra az esetre, ha megint szellemi vetélkedő támadna az antiszemitizmuson.

Egyszer csak sikerül valami, a Főtanács pecsétje nélkül.

lényeglátó 2016.02.28. 16:50:21

Parlamenti hozzászólás? Érintettség címén?
"Az igazság a legfájdalmasabb"! Metternich kancellár!
Önismereti tanfolyam, gyakorló ostobáknak

1. Az Úristen sem gyógyított meg egyetlen ostobát sem, mert az (nem tudván „fogyatékáról”) nem is kérte!
2. Az ostobaság gyógyíthatatlan fogyatkozás, mert a tudatlan nem ismeri magát, s így nem is igyekszik segíteni a hiányon. Némelyek bölcsek lennének, ha nem hinnék, hogy azok.
3. …az ostobák mindig merészek. Együgyűségük nem engedi meg, hogy előre gondoskodjanak kibúvókról, és utóbb tudatában legyenek kudarcuknak.
4. Minden ostoba meggyőződéses, és minden meggyőződéses ostoba. Bölcsességek könyve! Ezért pártba tömörül!

tevevanegypupu 2016.02.28. 16:59:23

@260:

Ha valaki ilyesmire szorul, azt nem érdekli, hogy mi lesz holnap.

program készítő 2016.02.28. 17:00:38

Mennyit sikerült lepapírozni a kampánnyal?,gondolom a fekete pártpénzek elköltése jó üzlet volt.

tevevanegypupu 2016.02.28. 17:06:00

@Bell & Sebastian:

Hogyne tudnám hányan élnek nagyon rossz körülmények között Magyarországon, elég kimenni az utcára és végignézni az embereken. És aztán látja az ember a hajléktalanokat, a széttúrt konténerekben kotorászókat és a nagy plazákban az ajtó mellett toporgó kéregetőket. Szociálisan érzékeny sz egyébként mit segít? melik párt az, aki meg tudja ezt oldani? mert a rendszerváltás után olyan még nem volt, ha lenne, biztosíthatom, mindig rájuk szavaznék.

Bell & Sebastian 2016.02.28. 17:59:50

@tevevanegypupu: A hosszabb rész nem magának szólt, hanem Kettőhatvannak. Nincsen ilyen párt, csak vallás.

2016.02.28. 18:09:17

@Bell & Sebastian:

Nem veszem magamra, másról írtam.

Bell & Sebastian 2016.02.28. 19:03:29

@260: Arról, hogy eladta a szavazát. Ami csak feltételezés, a biztos a tányér leves, ami átsegíti a következő órákon. Ebből, a molykelepkék táncából (demokratikus választás), bármi kihúzható, csak a gulyáságyú maradjon!

Ami kiállítja a szegénységi bizonyítványt mindkét félről, választóról és aspiráncsról.

tevevanegypupu 2016.02.28. 19:38:33

@Bell & Sebastian:

Igen, vallás még van.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.28. 21:10:30

index.hu/belfold/2016/02/28/nagy_a_verseny_salgotarjanban/

egy csapat független alkotmánytudós kopasz hirtelen megeszi az eredményjegyzőkönyvet, így a kimenet egyértelműségének hiányára hivatkozva újra ki kell tűzni a választást

tevevanegypupu 2016.02.28. 21:40:38

Csak azt nem értem, mit remélnek még a szocialistáktól..akkor már szavaztak volna a Jobbikra, ők ott még nem voltak..de ugyan mit tud tenni ez a mostani szociáldemokrata társulat a városért??

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.02.28. 21:51:27

@tevevanegypupu:
"de ugyan mit tud tenni ez a mostani szociáldemokrata társulat a városért?? "

Hát esetleg nem kezdi etetni a lakosságot a legvadabb összeesküvéselméletekkel és uszítással. Kicsi dolgoknak is örülni kell mostanában.

tevevanegypupu 2016.02.28. 22:18:48

@Doomhammer:

Persze igaza van, ki a kicsit nem becsüli..gondolom a szocialisták az egyenes úton járnak, és eddig is nagyon sikeresen kormányozták a várost. Gyurcsány Ferenc is gratulált, a többi párt vezetője pedig nyilván most magába roskadt, és egyelőre nem tudják, hogyan tovább..hacsak nem a lenini úton.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.29. 03:08:03

@tevevanegypupu: megkérdőjelezed a ZEMMMMBEREK és a TÖBBSÉG akaratát? hhhhazaárulóóóóóóóóóóóóó!!! sorsolósbérenc!

lényeglátó 2016.02.29. 04:53:28

@Bell & Sebastian: Választás után 2002

Az értelem les, bambán, szélütötten,
A bunkó örül: mi vagyunk többen!
Nekik vannak egyenlő elveik.
Ki dolgozik, attól elszedik,
Kik a napot, tyúkot lopják,
Szegények, hát nékik adják.
Ez ám az i(gazi)gazság!
—hol a tolvajt jutalmazzák!
A potyalesők ezt megszavazzák!
(Az értelmet elzavarták!)

S mert mind csak önmagával gondol, a nemzeti tudat szintjére nem tudunk felemelkedni, s így képtelenek vagyunk kilábolni a nyomorú létből. Invidualisták/lusták vagyunk, önállótlanok, sápítozók, anyagilag tehetetlenek, s mindezt gőggel palástoljuk. Pedig a gőg, mindig a tehetetlenség jele! Kik üres gőgjükben erőszakkal akarják kitiltani a külföldi könyveket, erőműveket, gazdasági műszereket, Száchenyi

tevevanegypupu 2016.02.29. 07:13:16

@Herr Stacheldraht Leger:

Eltévesztette gyermekem..azt kellet volna írnia, hogy: orbáááááábérenc,elcsuticigányhívőgázszserelőkisvasúúúúúúúúúúúúúút..fasiszta, náci,ejrópasegícccs

LevLev 2016.03.01. 11:12:03

Nem működik a gulyással megveszem. Ez jó!

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.01. 21:12:40

@LevLev: a kopasszal megverem lesz a következő trükk. leves helyett nyakleves. majd megtanulják, hol a helyük a Történelem Ura fényes ösvényén.

tevevanegypupu 2016.03.02. 09:49:31

Senki nem tud csinálni semmit, nincs ipar, nincs semmi ott. Viszont változatlanul nem értem, hogy miért nem szavaztak legalább a Jobbikra vagy az lmp-re, ők ott még nem garázdálkodtak..Hogy az mszmp utódpártja nyert ekkora fölénnyel abban a városban ahol 1956-ban annyi embert megöltek, na ezt aztán végképp nem értem.

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.02. 20:11:33

@tevevanegypupu:

roppant egyszerű: ha zabos a nép, akkor nem valakire, hanem valaki ellen szavaz. ilyenkor a legerősebb kihívó a mágnes, ott éppen az mszp volt az, tapolcán a jobbik, veszprémben a kész-kampfgruppe.

tevevanegypupu 2016.03.02. 22:03:42

@Herr Stacheldraht Leger:

De akkor is..mszpre? Hát ott volt akkor már a jobbik meg az lmp..sőt, egy igazán odavaló is, Türmer a munkáspárttal. Állítólag kész programmal.

tevevanegypupu 2016.03.02. 22:04:43

@Doomhammer:

Kackac. Hazudnak és uszítanak mint bármely más párt, mást ott tenni úgysem lehet.

picur3ka 2016.03.03. 00:48:59

@Doomhammer:

Lol. Bagollyal kezdődik.