Semmit sem lehet kidobni és elfelejteni – mondja Bereményi Géza a Mandinernek. A hetvenéves íróval, költővel és rendezővel a Cseh Tamáshoz fűződő kapcsolatáról, irodalmi törekvéseiről és a kultúrpolitika alakulásáról is beszélgettünk. Elmondása szerint nyomasztotta, hogy Cseh Tamáshoz kötik, ugyanakkor meg is védené az énekes emlékét a kultúrpolitikai játszmáktól. Bereményi nem tud mit kezdeni a táborokhoz való besorolással. Szerinte „az antikommunisták közül is a buták kerülnek hatalomra. Mint minden -izmusban”. Úgy látja: az ideológiáknak vége, a migrációs hullám pedig egy új, nyomasztó korszak kezdete. Bereményi nagyon bonyodalmasnak tartja életútját, de ha meg kell határoznia önmagát, arra így válaszol: „Keresztény, európai, fehér, magyar. Ez vagyok”. Nagyinterjúnk.
„Az ideológiáknak vége van tényleg? Ma is sokan ágálnak a progresszió, a haladás nevében, vagy épp a konzervativizmusért...
Nincsenek már ideológiák, de ideologizálni attól még bőven lehet. Elméletek még vannak, de a kommunizmus, a fasizmus, az összes -izmus kártyavárként omlott össze '89-ben. Mondjunk egyet, amely koherensen létezne ma! Nincs ilyen. A kommunizmus legfőbb bűnei közé tartozik egyébként, hogy az önmagánál is butább ideológiát kitermelte: az antikommunizmust.
Az miért buta?
Mert az antikommunisták közül is a buták kerülnek hatalomra. Mint minden -izmusban.
A Fidesz ennek most nem fog örülni.
Ezt mondtam pedig Kövér Lászlónak is, amikor életemben egyszer véletlenül összefutottam vele. Hogy az antikommunizmus összehoz, de csak egy darab időre. Aztán mosolyogtunk és elváltunk egymástól.
Most már nem is hozza össze velük?
Nem. Senkivel.
Nyomják pedig kurzusépítésileg az antikommunizmust.
Persze, hogy megnyerjék azokat az embereket, akik erre rezonálnak. Miközben a duma, hogy a kommunizmusért, a fasizmusért harcoltam, duma volt már a huszadik században is, de azért hat még valamelyest.
Valamelyest? Amikor még mindig Hóman-szobrokon vitatkozunk, mintha a huszadik század szósza folyna rajtunk végig ma is.
Persze. Azon is ez a szósz folyik végig, aki Hóman-szobrot akar állítani, meg azon is, aki ez ellen hangos szóval tiltakozik. Nem lehet könnyen szabadulni. Lassan sorvad ez. Már nem lehet vele mit kezdeni, mégis tart. Egy hanyag mozdulattal kidobni – ez az, ami ma már látszik, hogy lehetetlen. Semmit sem lehet kidobni és elfelejteni. Lassú ez és nem tudni, hogy mi jön helyette.
Dehogynem. Már '97-ben írt róla, a Kék páviánok című dalban. »Új szótár van, muzlim, vagy mi...«
Önkéntelen jóslatok voltak azok, új idők új dalai. A mostani migrációs helyzet közben vészesen kongatja a halálharangot egy korszak fölött. Ez itt már tényleg a 21. század. Nagy változás, s mint ilyen, nagyon nyomasztó.”
Stumpf András interjúját híroldalunkon olvashatják.