„Nem vagyok fideszes, de Orbánnak most igaza volt” – Az utca embere a menekültválságról
2016. február 05. írta: Redakció

„Nem vagyok fideszes, de Orbánnak most igaza volt” – Az utca embere a menekültválságról

migrans_12.jpg

Egy éve, 2015 elején kezdett tömegessé válni s ezzel a mindennapjaink részévé válni az illegális migráció. Kíváncsiak voltunk, hogyan látja az utca embere a migráció által fémjelzett hónapokat. Elsőre épp egy rég itt élő és dolgozó, beilleszkedett, magyarul beszélő afgán fiúba botlunk, aki megérti a menekülteket – de a határkerítést is. A megszólalók nagy része egyetért a kerítéssel, még akkor is, ha nem Fidesz-párti. Egyesek az unokáik, mások egész Európa jövőjét féltik. Akad olyan is, aki a még idén megkezdődő harmincéves háború után egy új kalifátus megszületését jósolja.

Elsőként egy fiatal lányt szólítunk meg, aki meglepetésünkre azt válaszolja, hogy barátja – aki épp mellette üldögél – afgán, ezért máshogy gondolkodik az kérdésről, mint az átlag magyar. „Ide Magyarországra csak az jön, aki tényleg menekült, hiszen itt nekünk is nehéz a megélhetés. Aki gazdasági okokból jön, más országot választ” – vélekedik. A huszonegy éves lány ennek ellenére egyet ért a kerítésépítéssel, hiszen annak, aki az életét menti, nem lehet gond, ha regisztrálnia kell magát. Csak abban reménykedik, „hogy végül az egész menekültválságot nem azok fogják megszenvedni, akik már évek óta itt vannak és dolgoznak, mint a párom is”.

Az afgán fiúhoz fordulunk, hiszen honfitársai nagy számban érkeznek most Európába. Ahmed, aki tíz éve jött ide, szinte hibátlan magyarsággal mondja el véleményét.„Képzeljétek el, hogy itt sétáltok Budapesten, aztán hirtelen becsapódik egy bomba és meghal mellettetek húsz-harminc társatok. Ha ezek az emberek nem lennének életveszélyben, nem tennék kockára az életüket, nem kelnének át a tengeren és bíznák embercsempészekre a sorsukat.” Noha Ahmed megérti az érkezőket, mégis jogosnak tartja a kerítés megépítését. „Semelyik miniszterelnök nem akarja, hogy az országában ugyanaz megtörténjen, mint Párizsban” – szögezte le.

Angela Merkel történelmet írt, amikor kimondta azt a bizonyos mondatot, hogy nincs felső határ – jelenti ki egy 65 éves tanárnő. Úgy véli, ennek a kijelentésnek beláthatatlan következményei lesznek. „Én nem vagyok Fidesz-párti, de Orbán Viktornak most igaza volt” – hangzik el a beszélgetéseink során nem utoljára a mondat.

Végül egy ötvenkilenc éves férfit faggattunk. Alig tesszük fel kérdésünket, zúdítja is ránk mondandóját. „Gyakorlatilag vége Európának. Az arabok elfoglalják az egész kontinenst” – kezdi. Majd azzal folytatja, hogy mivel a migránsok sem dolgozni, sem nyelveket beszélni nem tudnak, munkapiaci értékük nulla. Hosszú monológját egy nem sok jóval kecsegtető jóslattal zárja. „Mint azt Baba Vanga, a vak bolgár jósnő már 1996-ban megjósolta, Európát el fogják foglalni az arabok. A jövendölés szerint 2016-ban egy harminc-negyven éves háború veszik kezdetét, mely Európa pusztulásával, majd egy Róma központú iszlám kalifátus felemelkedésével végződik majd”.

Meszleny Zita tudósítását híroldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr438362654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GNDL 2016.02.05. 14:32:20

Ha nem az idegengyűlölet szítására és a közvélemény félrevezetésére vertek volna el idestova százmilliárdokat a fideszes elvtársak az elmúlt egy évben, kezdve a ma már csak nevében „közmédia” 15-16-os közel 200 milliárdos költségvetésétől a „tájékoztató kampányoknak” nevezett agitprop szeméten át a lopott közpénzekből eltartott fideszes cselédsajtó ámokfutásáig, hanem ebből a közpénzből mondjuk „A Föld lapos és a Nap kering a Föld körül” kampányokat szerveztek volna, akkor legyen bármennyire is nevetséges és tudományos szempontból baromság a felvetés, a „proli” többsége ugyan így nekik adna igazat... ez sajnos így működik. Lásd a retardált Baba Vanga hívőt, elsők között lenne aki garatra szopná ezt a baromságot... is...

Ezért is lenne szükség egy olyan kormányra, amely nem mondjuk az oktatás és egészségügy kárára próbálja rekord korrupciós ügyeiről és kormányzásképtelenségéről százmilliárdokból elterelni a figyelmet ilyesféle gyűlöletkeltéssel és félrevezetéssel.

A kerítés pedig még mindig nem megoldás, mint azt ugye látjuk: Orbán csak kerülte a munkát, ami a regisztrációval/adminisztrációval járt volna, és áthárította a probléma kezelését a szomszédos uniós, és nem uniós tagállamokra, egyoldalúan felrúgva nemzetközi szerződéseket és az uniós tagállamok közti szolidaritás és együttműködés elvét.

Főleg akkor nem megoldás egy 30+ milliárdos (vagy a ki tudja mennyi közpénzt loptak el erre is) kerítés, amikor maguknak a kormányhivataloknak van ilyen nagyságrendű közüzemi tartozásuk, amit évek óta basznak fizetni a fideszes elvtársak... komolyan, mint a cigányok...

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.05. 15:14:59

Igen, ezt a meccset a ballibák csúfosan elbukták.

2016.02.05. 15:54:03

Ez bajnokság még tart. Hazai pályán játszottunk, az ellenfél nem is tudta hogy kerítést húztunk a pálya köré nehogy megjelenjenek.

Most jön a következő forduló amikor a befogadó országok összeállítják a hazatérő egységeket. Ez a németeknek rengeteg és közvetlen kereskedelmi kapcsolatot jelent majd. Nekünk kb. semmit. Nekünk marad orbán, a felszított gyűlölet. Ja bocsi, nektek.

És közben a hazai termelés megugrott, kilőtt a gazdaság, csökkent az adósság, szaporodik a magyar, és piszok olcsó lett a kaviár.
www.culinaris.hu/item/altonaer-beluga-kaviar-56g
www.xe.com/currencycharts/?from=EUR&to=HUF&view=1Y
hungarytoday.hu/news/hungarys-budget-deficit-reached-1088-full-year-target-november-69331

Olvasom a másik poszton hogy 11 órát is dolgozhattok már, annyi a munka hogy nem győzitek.

Volt már akármelyik mandineres valamelyik közelkeleti országban? (a tel-avivi akreditáció kivételével)

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.05. 16:18:13

az utca embere a korrupcióról... központosításról... közbiztonságról... közoktatásról... kórházakról... ?

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.05. 16:29:41

@GNDL: szerintem állíts fel egy asztalkát és kezd el regisztrálni az összes migráncsot. attól megoldódik minden és kitör a béke a közel-keleten, nemde :D

GNDL 2016.02.05. 16:41:52

@Herr Stacheldraht Leger: A menekültekkel Európába is begyűrűző számos Közel-keleti válság kezelésének _egyik_ eleme a menekültek adminisztrációja, nyilvántartása és elhelyezésük megszervezése. Orbánék már ezen a ponton kapituláltak, a munka legelején... mondjuk a korrupt futsalos kispad nem érthet mindenhez, nem is értenek szinte semmihez, úgyhogy ez a része nem volt meglepő. :)

Véletlenül történne valami tömegszerencsétlenség egy Sziget fesztiválon, ahol jóval több külföldi fordul meg mint amennyi menekülttel egy hetes intervallumban foglalkozni kellett volna a déli határszakaszon, a magyar hatóságok elég nyilvánvalóan képtelenek lennének kezelni azt a helyzetet is. Bár minden bizonnyal a Hajógyárit lekeríteni olcsóbb lenne, mint a Szerb határszakaszt... :)

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.05. 17:09:24

@GNDL: nomármost a migráncsok célországa nem ez itten, emiatt elsöprő többségük a visszatoloncolás elkerülendő eleve nem is hagyta magát regisztrálni helyben. nosza akkor hogy és hova helyezed őket? zárt lágerbe, nehogy muttihoz szökjenek? ooops, te kis náci :D

rámenős 2016.02.05. 17:16:33

Lenne két kérdésem, kis fecsegők.
Jönnek hozzátok és becsengetnek, hogy segítséget kérnek. Mit csináltok?
Be akarnak mászni a kerítésen jó páran. Mit csináltok?
Ennyire egyszerű, mindenféle handabanda nélkül.
Abba ne menjünk bele, hogy ki miképp csinálná a dolgokat. Ez olyan mint a foci. Mindenki ért hozzá meggyőződése szerint. Még az is aki soha életében nem focizott.
Az elsőre: Meggondolom, hogy mit tehetek. Azután cselekszem.
A másodikra: Szólok a kutyámnak, hogy küld el őket.

GNDL 2016.02.05. 17:17:07

@Herr Stacheldraht Leger: A te ötleted volt a láger, és én vagyok a náci... téged sem az eszedért szeretnek otthon, mi?! :) Ha egyáltalán...

Gondolkoztam, hogy válaszoljak-e a nekem címzett első hozzászólásodra, mert már abból az infantilis véleményből is ki lehetett olvasni, hogy te veszekedni jöttél ide nem pedig vitázni. A magadfajta primitív pöcsök öklendezéseire meg most nem vagyok kíváncsi, úgyhogy ha kérhetnélek, maradj a te színvonaladon, ott van mondjuk a hozzád hasonlóan agyonművelt @BircaHang, próbálj nála trollkodni, xenofób vonalon valószínűleg egy húron fogtok pendülni... :)

GNDL 2016.02.05. 17:23:58

@rámenős: Aha, és te otthon milyen nemzetközi szerződéseket ratifikáltál már?! :) Mert tudod egy államnak kicsit másként kell működnie, mint a te kis háztartásodnak...

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.05. 17:26:17

@GNDL: igen te vagy a náci. önként ugye nem akarnának a "menekültek" az eu bármilyen békés, de szegényebb tagállamaiba elosztódni, ergo csak lágerbe zárva tudnád őket helyben tartani. más megoldást ugye nem villantottál, de nincs kizárva, hogy a szép hosszú regisztrációs ívek lengedezése a szélben teljesen megigézné őket.

GNDL 2016.02.05. 17:36:48

@Herr Stacheldraht Leger: @BircaHang barátnőd nem ért rá?!

„más megoldást ugye nem villantottál”

Értenéd? A te infantilis szinteden? :) Már vesztegettem rád párszor az időmet, szerintem egy naposcsibét hamarabb tanítanék meg alapvető aritmetikai műveletek elvégzésére, mint veled megértetni, hogy _mi lett volna a dolga_ a „magyar” kormányzatnak...

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.05. 17:45:52

@GNDL: még mindig várom a progresszív megoldást, hogyan lehet szabadságkorlátozóan dehumanizáló eszközök nélkül olyan országokban tartani a migránsokat, ahol nem is akarnak lenni.

GNDL 2016.02.05. 17:58:23

@Herr Stacheldraht Leger: Látod?! :) Fent elég világosan fogalmaztam, többször is... de te nem az én véleményemmel akarsz vitázni, ez elég nyilvánvaló.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.05. 18:03:41

@GNDL: még mindig várom a progresszív megoldást, hogyan lehet szabadságkorlátozóan dehumanizáló eszközök nélkül olyan országokban tartani a migránsokat, ahol nem is akarnak lenni.

Sir Galád 2016.02.05. 18:17:29

Akkor most kérdezzük meg az utca emberét, hogy mit gondol a Jurrasic World-ről, meg Adam Sandler-ről. Ez is valami?

chrisred 2016.02.05. 19:44:03

A migránshisztéria egyik slágerszövege ez a "sose bírtam Orbánt, de most jól csinálja". Ezek az emberek nyerték meg a választást tíz éve Gyurcsánynak?

Pelso.. 2016.02.05. 20:07:53

@Herr Stacheldraht Leger: Pénzzel, s akkor máris ott akarnak lenni-maradni, hehe.

@Sir Galád: Kérdezzük. Pár évig el lesz a hamis tudattal, hogy számít a véleménye.

Bell & Sebastian 2016.02.05. 20:39:30

Továbbra sem tudjuk, mi értelme van ennek a kutyakomédiának? Hatása kiszámítható, drága, destabilizál, fokozza az elnyomást, veszít a szabadságfok, mindenféle válságot okoz és a többi.

Ennélfogva bukott nagyot Obama és Merkel, a TTIP, de a kerék tovább forog, közben a mókus rég kiszédült belőle. A történet vége még beláthatatlan messzeségben.
/ Amikor valószínűleg a lényegen (romeltakarítás) lényegében túlvagyunk./
___

Példa

A konnektoron felirat:
- Ne hugyozz az elektromos dugaszoló aljzatba, mert csak 50% az esélyed arra, hogy a nullát találod el és nem a fázist - első kísérletre.

A hősök kétszer próbálkozhatnak.

Imrebá 2016.02.05. 22:26:08

@Szindbad:

Hálátlan.
Nemhogy örülne, hogy végre valahol kiunatkozhatja magát.

GNDL 2016.02.05. 22:57:39

@Pelso..: „Pénzzel, s akkor máris ott akarnak lenni-maradni”

Mondjuk ha első körben nem egy hevenyészett körbekerített sáros kukoricást neveznek el/használnak intézményszerűen „gyűjtőtábornak”, valamint nem egy ugyancsak simán csak körbekerített nullkomfortos tisztást a pusztában „menekülttábornak”, akkor 100-ból lehet nem 100 ember, hanem már csak 90 akart volna órákon belül elhúzni onnan a fenébe... és ez csak egyetlen feladat a több tucatnyi közül, amibe Orbánéknak már a legelején beletört a bicskájuk.

Végül is nem kolbásztöltésről, pálinkázásról vagy huszadosztályú béna magyar fociról volt szó, ráadásul ellopható közpénz is alig akadt benne, így érthető, hogy inkább szartak bele ezek a „mélykeresztények” ilyen alapvető emberi dolgokba... :)

Szóval még mindig arról lenne szó, hogy _mi lett volna a kormányzat dolga_ ahelyett, amit csináltak... vagy nem csináltak.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.06. 00:35:23

@Pelso..:

"Pénzzel, s akkor máris ott akarnak lenni-maradni, hehe. "

ohóóó.. szóval akkor mégse menekültek, hanem szocpol túristák? akiknek ugye még a bármilyen hazai kormány lehetőségeit is messze meghaladó osztrák segílyke se volt elég? hát még ilyet :DDD

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.06. 00:36:06

@GNDL: még mindig várom a progresszív megoldást, hogyan lehet szabadságkorlátozóan dehumanizáló eszközök nélkül olyan országokban tartani a migránsokat, ahol nem is akarnak lenni.

Hegyi Zerge 2016.02.06. 05:17:41

Egy migráns se akart Magyarországon maradni, Magyarországon a magyarok se nagyon akarnak maradni mióta ilyen klassz putrit csináltak belőle. Ez megint olyan, mint hogy "hősködött" a ruszkik hazaküldésével mikor már a nagy részük hazament. A magyaroknak ezek kellenek, szánalmas.

incze 2016.02.06. 05:35:37

ez a magyar fideszesek védjegye. a "nem vagyok, de". (nem csak a fideszeseké, de ott alapkövetelmény)

chrisred 2016.02.06. 05:37:48

@Herr Stacheldraht Leger: A migránsokat sehol sem kell tartani, minden ország saját hatáskörben szabályozhatja a bevándorlási szabályait. A menekült státuszra jogosult személyek esetén igaz az, hogy azt az (állampolgársági státuszból fakadó) védelmet, amit a származási ország nem képes/akar neki biztosítani, helyette egy másik állam köteles megadni. És nem a menedékjogi kérelmet benyújtó személy dönti el, hogy melyik legyen ez az állam.

rámenős 2016.02.06. 06:53:01

@GNDL: Akkor nem a gondolkodásomban van a hiba, hanem az említett szerződésekben és a reagálásra képtelen döntéshozókban.
Lásd Hunyadit és a főurakat a török háborúk idején. Ha nem lett volna, már régen Mekka felé fordulva imádkoznának a hozzád hasonlók Európában.
Most nincs Hunyadi, de Európa sem lesz sokáig, ha nem jön meg az esze. Márpedig ez nem valószínű, ismerve a körülményeket.

rámenős 2016.02.06. 06:56:41

A cím tökéletesen visszaadja a józanul gondolkodó emberek véleményét.
Most tekintsünk el a politikai hozadéktól.
Érdekes, hogy a megszólaltatott érintettek is igazat adnak Orbánnak.
Ha nagyon feszegetjük a dolgot, érdemes meghallgatni az arab szakértőket.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.06. 06:57:00

@chrisred:

no de kérem, szóval ha mégsem a menekült dönti el, merre is kap menedéket, akkor miért is gyalogoltatják őket végig fél európán, csupa háborúmentes országon keresztül? meg aztán ha a menekült ezek után is válogatni kezd a willkommen opciók közt, az tulajdonképpen nem is menekült, hanem migráns, az meg belátás szerint auf wiedersehen.

bonyolult dolgok ezek, meg kéne kérdezni GNDL_t hogy is van ez

Pelso.. 2016.02.06. 08:01:12

@Herr Stacheldraht Leger: Abszolút hidegen hagy, hogy a napi trendnek és bármely ..izmusnak megfelelően ki-miként nevezi és ítéli meg őket. Közvetlen károm nincs (még...?) belőlük, mert nem ugrálnak a kertemben, s pártunkkal ellentétben hasznom se.

@GNDL: Végtelenségig lehet tucatnyi kombinációban taglalni, hogy mi lett volna a kormányzat dolga, értelme semmi. Klasszikus epizód annak szemléltetésére, hogy a politika hasznot húz, ugyanakkor eltérő véleményeik (tényszerűség mindegy) miatt az emberek között csak a gyűlölködés mélyül.
Benne alig akadt közpénz, no de mellette, merész képlettel akár forintosítani is lehetne hasznát. - hát számít más?:)

Csaba Szikora 2016.02.06. 08:04:36

@GNDL: Az első mondatodra válaszolva,a többi tranzit ország pedig a károk helyreállítását,és az átutaztatás költségeit nyögték,nyögik milliárdokban számolva.
És azok az országok még mennyit fognak költeni rájuk,a jövő kérdése.Orbán jól csinálta,lezárta a határt még idejében.
Arról ne is beszéljünk hogy a baloldal a mai napig a betelepítésről papol,de a külhoni Magyarok ellen szavaztak az állampolgársági ügyben.Kérdem én szerény személyedtől,mennyivel ér többet egy szíriai menekült,mint egy magyar anyanyelvű Erdélyi,vagy felvidéki Magyar?

chrisred 2016.02.06. 08:08:31

@Herr Stacheldraht Leger: Permanens módon kevernek két dolgot.

1. Melyik állam hatósága dönt arról, hogy ki jogosult menekült státuszra.

2. Melyik állam biztosítja a menekült számára a státuszából adódó jogokat.

A kettő szokványos esetben nem különbözik, de a menedékkérelmek tömege minden államot külön-külön kihívás elé állít. És itt válik külön a ázsiai/balkáni és az európai jogrend. Törökországtól egészen a Lajtáig terjedő területen az államok úgy oldják meg ezt a problémát, hogy azt a jogosultságot nem létezőnek tekintik, amiről a hatóságaik nem képesek eldönteni, hogy fennáll-e vagy sem. Míg a nyugati államok egészen addig fennállónak tekintik a menekült státuszt, amíg az eljárás során jogerős döntés nem születik az elutasításról. Ki az a hülye, aki egy hatósági eljárást nem a második rendszerben indít meg?

chrisred 2016.02.06. 08:15:45

@Csaba Szikora: Az akkor MSZP-SZDSZ szavazóknak nagyjából a fele ment el szavazni 2004-ben a népszavazásra.

GNDL 2016.02.06. 09:10:25

@Csaba Szikora: „a többi tranzit ország pedig a károk helyreállítását,és az átutaztatás költségeit nyögték,nyögik”

Ezek a költségek egyrészt töredékei a fideszes agitprop kampány + hitvány kerítés költségeinek, másrészt ezen költségek nagy részét az unió egy közös alapból finanszírozza... míg Orbán korrupt és értelmetlen szarjaira már egy fillért nem adnak. Ez azért nem kis különbség... :)

„Orbán jól csinálta,lezárta a határt még idejében.”

Mondom: igazi balkáni cigány módjára kerülte a munkát. Dolgozzon helyette más. Jellemző. :)

„Arról ne is beszéljünk hogy a baloldal”

A Fidesz-KDNP is baloldal, sőt, ők igazán. Ha Magyarországon létezne jobboldal, pár éve minden nap tüntetnének a szélsőbalos Orbánék ellen... :)

Engem speciel meg nem érdekelnek a határon túli magyarok, leszarom ezt a fajta „nacionalista melldöngetést”, azok a százezrek sokkal jobban érdekelnek, akik miattatok (Fidesz-MSZP hívők és korrupt geci politikusaitok) húznak el százezrével az országból. Szerencsésebb lenne ha ti is többet foglalkoznátok ezzel a valós problémával...

toportyánzsóti 2016.02.06. 09:18:29

1 éves a G-nap narancsbértollnokok,röhög a normális magyarok vakbele rajtatok.

toportyánzsóti 2016.02.06. 09:21:54

@BircaHang Média: Putingazda bukott nagyot most hogy elfogytak a tartalékok,csak így tovább remélem kopekben kapod az apanázst.

Pelso.. 2016.02.06. 09:49:24

@toportyánzsóti: Abban sem, esik az orosz GDP az előző évi időszakhoz képest rendesen.

István Tamasi 2016.02.06. 09:51:55

Az a helyzet, hogy a magát "civilizáltnak" meg "műveltnek" nevező fejlett nyugati országok - a mi szövetségeseink, sőt több esetben bennünket is bevonva - indítottak /közvetlenül vagy felbujtóként és titkosan/ hosszú évekig tartó háborút Afganisztánban, Irakban, Líbiában,. Szíriában, stb, stb.
Ezen országok lakói, állampolgárai most visszahoznak egy kicsit a háborúból Európába amin egyesek felháborodnak.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.06. 09:57:32

@chrisred: úgy-úgy. csak ippeg az ominózus eljárás indítása az első útba eső schengeni állam dolga lenne, oszt mégse látom szegény GNDL-t azon toporzékolni, hogy miért nem teszik a dolgukat a görögök. meg aztán kettő v. több békés ország közt továbbvándorolva sem a zöldhatár papír nélküli átlépése a jóhiszemű eljárás a szegény "menekült" részéről, ergo ha az ilyeneket a határvadász fülön csípi az történetesen az érvényes nemzetközi szerződéseink teljesítése, van valami schengeni határvédelmi kötelezettség, stb stb stb.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.06. 10:01:30

@GNDL:

achtung-achtung, az osztrákok katonákat küldenek a migráncsok feltartóztatására:

www.spiegel.de/politik/ausland/fluechtlinge-oesterreich-will-notfalls-soldaten-auf-den-balkan-schicken-a-1075965.html

brühühüüüüüüü, faymann cserben hagyja a progresszióóóót (heves zokogás)

toportyánzsóti 2016.02.06. 10:44:56

@Pelso..: Hasznos idióták ingyen is tovább csinálnak hülyét magukból,ez a homofób kérődző teljesen bekattant,kényszergyógy kéne a fajtájának.

2016.02.06. 12:35:23

@toportyánzsóti: @Pelso..:

Ha a dollár erősödik akkor minden állam DOLÁRBAN SZÁMOLT gdp-je érintve lesz. Az oroszok keményen leértékelték a rubelt. Ha egynesúlyba teszed akkor 10% körüli termelés bővülés jön ki, ez kb megfelel az előzetes becsléseknek.

A gdp része kb 60%-ban fogyasztás. Az oroszok töltik a raktárakat gyorsított ütemben készülnek a háborúra. Ez újabb gdp csökkentő.

A külker változik olcsó olajért olcsóbb terméket vesznek, megint gdp csökkentő.

A gdp egy marhaság(disznóság), nem véletlen hogy a tőzsdeindex és valutaár mellett a napi propaganda része lett.

GNDL 2016.02.06. 12:40:49

@Herr Stacheldraht Leger: Egyrészről maga a hozzáállás is korrekt, eszembe nem jutna hogy Kurz vagy Doskozil ne értenék a dolgukat és csak (a korrupciós ügyeikről való figyelemelterelés és a közvélemény megtévesztése céljából) ostoba kampányként tennének ilyesféle ígéreteket, valamint másrészről továbbra is ott a pozitív hozzáállás: segítség, együttműködés, közös katonai-polgári misszió, közös megoldáskeresés, valamint szolidaritás más uniós- és nem uniós tagállamokkal. Vesd össze Orbánék xenofób ámokfutásával, ég és föld...

Szóval továbbra sem érted, mi a baj veletek... de nem is fűzök hozzá túl sok reményt, hogy valaha is érteni fogjátok. Xenofób ökölrázás, attól vagytok ti balkáni szarok a Janik... :)

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.06. 12:48:51

@GNDL: mintha a V4 tagállamok hónapok óta teljesen szolidárisan védnék a határt, ehhez társulnak a sógorok (inkább későn, mint soha, nemde)

egyébiránt:

még mindig várom a progresszív megoldást, hogyan lehet szabadságkorlátozóan dehumanizáló eszközök nélkül olyan országokban tartani a migránsokat, ahol nem is akarnak lenni.

Pelso.. 2016.02.06. 12:50:25

@260: Feltételezem, nem mondok újat: az olajár alakulása/alakítása nem véletlen. Kíváncsian várom Putyin idei gazdasági intézkedéseit.

GNDL 2016.02.06. 12:55:34

@Herr Stacheldraht Leger: „a V4 tagállamok hónapok óta teljesen szolidárisan védnék a határt”

Arra gondolsz, hogy elterelték a menekültek útvonalát Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Ausztria felé, szartak bele hogy ők hogyan oldják majd meg, sőt, magukra hagyva a balkáni csóróbb államokat is?! Pontosan kivel is szolidárisak elvtársaid? :)

„még mindig várom a progresszív megoldást”

Persze, mert még mindig nem érted, hogy mi a probléma a magadfajta emberszabásúakkal... :)

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.06. 13:08:39

@GNDL: szóval ha a balkán nem egy állama röhögve átintette a zöldhatáron ellenőrizetlenül az eu felé migránsözönt (hogy legyen csak más gondja, mit érdekli az őket), majd erre fel a v4-ek rájuk csapták a kaput schengeni határvédelmi kötelességeik teljesítése keretében jogszerűen eljárva, akkor mégis a v4-ek a hibásak, mert... ööö... miért is?

2016.02.06. 13:17:16

@Herr Stacheldraht Leger:

A határőrség rendfentartó alakulat. Az összes nato országban a hadsereg veszi át a rendfentartást, Rendőrből kevés van és civil szerepet adtak nekik.

A görög határra kivonulók regisztrációt végeznek és a csempészetet blokkolják. Ez mennyiben jelenti hogy katonákat küldenek a migráncsok ellen?

Nagyobb kép:
Asszad nyerésre áll, ki fogja dobni az országból a lázadókkal és iszlám állammal kooperálókat. Most jön majd a menekültek azon hulláma akik allahot kicsit jobban szeretik.

Kezdhetitek a zárakat olajozni, vasvillákat hegyesíteni, keresztet sűrűn csókolgatni.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.06. 13:26:37

@260: meglehet a határra küldött katonák szilveszteri udvarlási szokások ismertetésére vonulnak ki, esetleg segítenek drótot vágni ill. jogvédői panaszlevelet írni a migránsoknak, vagy csak gyönyörködnek a tavaszba forduló táj szépségén. fogalmilag kizárt, hogy a katonák a migráncsok feltartóztatásában akarnának segédkezni bárkinek is, nem vitás.

GNDL 2016.02.06. 13:28:02

@Herr Stacheldraht Leger: „legyen csak más gondja, mit érdekli az őket”

Nem uniós tagállam hogyan is tud uniós tagállami kötelezettségeinek és ezzel kapcsolatos elvárásoknak eleget tenni?

Ide kapcsolódik, hogy az alulfinanszírozás (és látványos kormányzati hozzá nem értés) miatt széteső egészségügy és oktatás ellenére mégis van az államnak felesleges 50 milliárdja vajdasági szavazatvásárlásokra (mínusz ugye a szokásos, és nagy arányú fideszes közpénzlenyúlás), akkor pár milliárd nem akadt volna tavaly, mondjuk nyár elején arra, hogy a balkáni államokat kisegítve, velük együttműködve, osztrákokat, horvátokat, szlovéneket is bevonva mint uniós tagállamokat közösen lépjenek fel nem csak balkáni határőrizeti feladatok érdekében, nem csak a bevándorlók/menekültek hatékony adminisztrációja érdekében, de összehangolt rendvédelmi akciók keretein belül az embercsempészet ellen is?

Lehetett volna ezt „kicsit” kulturáltabban is... még ma is lehetne, de akkor a rasszista félázsiai szemetet nem tudná külön műsorral kiszolgálni a „magyar” adminisztráció. :)

„a v4-ek rájuk csapták a kaput schengeni határvédelmi kötelességeik teljesítése keretében jogszerűen eljárva”

Azt, hogy jogszerűen-e, majd meglátjuk, de hogy _nem ez volt a dolguk_, az ugye egészen nyilvánvaló...

2016.02.06. 13:32:51

@Pelso..:

Mindennek csökken az ára, természetes folyamat. Egyre könnyebben hatásosabban olcsóbban lehet mindenféle nyersanyagot kitermelni. Az olajár emelkedése a nemzeti olajtársaságok megjelenésének ideiglenes hatása volt.

A pénzemberek vs technokraták.
avagy
Konzervatívok vs progresszívok.

Most kell sürgősen visszabombázni mindenkit a középkorba, királyok, pénzváltók, rabszolgaság, ...micsoda jóélet volt akkor.

Meleg víz sucks, buta liberális dekadencia.

Előre!!!!

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.06. 14:08:57

@GNDL: szóval ha egy állam nem az eu tagja, akkor abból egyenesen következik, hogy nincsen semmiféle határvédelmi, rendészeti feladata a tömegesen papír nélkül átsétáló migráncsokkal kapcsolatban, hátra lehet dőlni, ühüm. és ha a v4-ek meg előírás szerint védik a határt (schengen az ugye a schengenen belüli korlátlan mozgásról szól, nem a korlátlan belépésről), akkor az bezzeg nem jogszerű, ühüm.

GNDL 2016.02.06. 14:32:39

@Herr Stacheldraht Leger: Persze vannak más lehetőségek is, idegengyűlölet szításától kezdve ökölrázáson és elvörösödött fejjel ordibáláson át akár lövetni is lehetne... én csak a „helyzet kulturált, civilizált kezelésére” utaltam. Tudod, mint előkelő helyen késsel-villával enni... már ha tudod... :)

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.06. 14:42:34

@GNDL:

civilizált megoldások, oh yeee:

még mindig várom a progresszív megoldást, hogyan lehet szabadságkorlátozóan dehumanizáló eszközök nélkül olyan országokban tartani a migránsokat, ahol nem is akarnak lenni.

2016.02.06. 14:42:54

@GNDL:
@Herr Stacheldraht Leger:

Eltévedtetek.

A migráns ügy emberi jogi ügy.

Minden országra vonatkozik, aki kivonja magát pária lesz. Mi nekünk még tovább megy mert mi vállaltuk
az emberi jogok európai egyezményéből és az európai menekültügyi egyezményből fakadó kötelezettségeket is.

Amikor itt határok védelméről meg biztonságpolitikáról meg egyébről beszéltek elfelejtitek hogy az élethez való jog felülírja ezeket, így a katona segíteni megy, meg sorba állítani a menekültet, meg megkérdezi hogy akar-e vizet.

Mert mi jogállam vagyunk. Vagy nem?

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.06. 14:54:51

@260: aha, az usa-mexikói határ ezek szerint nem jogállami, a texas ranger karabélya amott felülírja az illegális átlépők élethez való jogát. szerintem vonulj tüntetni az usa követség elé, hogy innentől méltóztassanak buckshot helyett starbucks kávét felszolgálni a migránsoknak, különben páriák lesznek (meg kirekesztők, fasiszták, stb.)

sőt, a spanyol-marokkói határon se virágesővel szembesül a migráns, na ideje kirakni franco szellemi örököseit is az eu-ból

good luck with that ;)

GNDL 2016.02.06. 15:12:11

@Herr Stacheldraht Leger: „civilizált megoldások”

Melyik szót nem érted?

„még mindig várom a progresszív megoldást”

Akkor segítek, hogy miért vagy egy zsákutca: olvass kicsit utána az uniós szabályozásnak és nemzetközi egyezményeknek a menedékkérők őrizetével és a dublini eljárás gyakorlatával kapcsolatban. (Mondjuk ezt még azelőtt kellett volna megtenned, hogy egy ilyen vitába nyilvánvalóan nem ismerve a részleteket páros lábbal beszállsz... mármint „előkelő” helyeken, tudod, ahol késsel-villával esznek:) Van menekültügyi őrizet, amire te gondolsz, van ezzel kapcsolatos konkrét és világos szabályozás, de ez a legnagyobb sajnálatotokra nem úgy működik, hogy bármiféle vizsgálat lefolytatása nélkül ráfogjátok minden arab kinézetű emberre, hogy „ez nem is menekült hanem gazdasági bevándorló/terrorista”... tudod, kicsit „dolgozni” is kell vele, már ha ez a szó ismerős neked. :)

GNDL 2016.02.06. 15:20:23

@260: „migráns ügy emberi jogi ügy”

Ne nekem mondd, ezzel nagyjából tisztában vagyok.

„Mert mi jogállam vagyunk.”

Hát nem tudom, én ellopnék akárcsak egyetlen milliócskát is a közpénzekből, majd lebuknék, egészen biztosan bíróság előtt kötnék ki és megkapnám a büntetésem is érte. A fideszes törvényhozók és haverjaik száz milliárdokat loptak az elmúlt években... igen nagy részük elég nyilvánvalóan le is bukott ezzel... ennek ellenére nem kerültek az igazságszolgáltatás látókörébe... szóval röviden ennyit arról, mennyire vagyunk jogállam. :)

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.06. 15:29:05

@GNDL: hát bubuskám a dolog ott bukik, hogy többnyire a regisztrációt is megtagadják, határátkelő helyett zöldhatáron szivárognak be, oszt nem közvetlenül háborús zónából érkezve egy pöppet nehezebben vélelmezhető csuklóból a rászorultságuk a menedékre, pláne hogy ugye papír nélkül utazva senkinek se szokás bemondásra elhinni, hogy ő üldözött békésbocika. azt bezzeg nagyon is határozottan közlik a traumatizált szegénykék, hogy eszük ágában sincs csóró eu tagállamban meghúzni magukat a háború elől, szóval a feladvány adott:

még mindig várom a progresszív megoldást, hogyan lehet szabadságkorlátozóan dehumanizáló eszközök nélkül olyan országokban tartani a migránsokat, ahol nem is akarnak lenni.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.06. 15:38:59

Műsorszünet:

index.hu/kulfold/2016/02/06/megeroszakolt_egy_kisfiut_egy_iraki_menekult_becsben/

frusztrált volt szegény pedomaci, de ez csak olyan emberjogi empátiás dolog

GNDL 2016.02.06. 15:39:15

@Herr Stacheldraht Leger: „bubuskám a dolog ott bukik”

Nem, a dolog ott bukik, hogy a) nem ismered a konkrét szabályozást, ez elég nyilvánvalóan kiderül ostoba véleményeidből; b) nem is akarod megismerni, mert ha már egyszer egy ilyen vitába belefolysz mégis mi a francért kéne azt ismerned, nem igaz?!; c) és ha félkegyelmű szellemi vezéreidet kritika éri, hogy _nem tartják be sem a nemzetközi egyezményeket sem a törvényeket_, akkor még a magadfajta pöcsfejeknek áll feljebb, annak ellenére is, hogy lásd a) pont.

Kicsit szedd már össze magad, töki...

GNDL 2016.02.06. 15:44:05

@Herr Stacheldraht Leger: Mert ugye ilyesmi magyar családokban, keresztény egyházakban, magyar gyermekekkel szemben, magyar elkövető részéről még soha se nem történt, igaz?! :) A KSH szerint 2011-ben „csak” több száz ilyen eset volt Magyarországon, de az gondolom más, amikor a szittyának megy el az esze...

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.06. 15:47:28

@GNDL: nyilván rutin eset csak úgy spontán egy közfürdőben kisfiút kettyinteni, ha viszket a bráner

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.06. 15:54:08

@GNDL: kérlek szépen ha én annyira nem ismerem a szabályokat, te meg igen, akkor ott a feladat:

még mindig várom a progresszív megoldást, hogyan lehet szabadságkorlátozóan dehumanizáló eszközök nélkül olyan országokban tartani a migránsokat, ahol nem is akarnak lenni.

2016.02.06. 16:01:15

@Herr Stacheldraht Leger:

Ez a migráns háborús zónából menekül, ellátod kisegíted, ha akarod véglegesen befogadod vagy segítesz neki hazatérni, máshova menni. De nem dobhatod ki nem zárhatsz ajtót előtte.

A mexikóit pedig befogadják most valahol 15milliónál jár a számuk, az állampolgárságot szerzetteket már nem is számolják, 40 millió körül a teljes pop.

2016.02.06. 17:22:07

@Herr Stacheldraht Leger:

A kerítés a szabályozott bevándorláshoz kell. Befogadják, ellátják, ha van igény rá megtartják, maradék megy haza, vagy kiokosodva visszatér. Hol itt a gond? A migráncs felajánlja az életét az állam meg nem- vagy elfogadja.

De csinálnak valamit, nem pedig a dohány utcai kormányépület ablakán köpködnek ki.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.06. 19:13:28

@260: persze, kész disneyland, teambuildinges akadályverseny haladóknak.

rámenős 2016.02.06. 21:50:35

@GNDL: Kedves GNDL. Nem lehetne egy kicsit kulturáltabban?
Attól, hogy ilyen a hangnemed, nem vagy sem okosabb, sem civilizáltabb.
Válaszolj Herr Leger kérdésére, ha annyira téped itt a szádat.
Egyébként nem ártana arab szakértőket, kopt papokat is meghallgatnod a " menekültekkel " való bánásmódról, céljaikról. Különösen a Korán általi igaz hit terjesztésének kötelezettségéről. Még mielőtt levágják azt az okos, humánus fejedet.
Ez nem félelem, hanem meghallgatása az ilyesmit átélt embereknek.
Arról már nem is beszélek, hogy a homokba dugod a fejed amikor az általad nagyra becsült sereg által hátrahagyott helyeket, vagonokat mutatják civilizált embertársaid műveivel.

chrisred 2016.02.07. 06:26:50

@Herr Stacheldraht Leger: Egyszer már leírtam, nyilvánvalóan csak a menekültekre vonatkozóan, mert általánosan a külföldiekkel (legyenek migránsok vagy a turisták) kapcsolatban egy országnak sincs ilyen kötelezettsége. Ha egyszer elismerte a menekült státuszát, olyan felelőssége és jogai vannak vele szemben, mintha az ország állampolgára lenne. A magyar állam hogyan tudta megakadályozni, hogy az állampolgárai Angliában emberkereskedelemmel foglalkozzanak vagy nőket prostitúcióra kényszerítsenek? A belga állam hogyan tudta megakadályozni, hogy az állampolgárai Párizsban tömegmészárlásban vegyenek részt?

GNDL 2016.02.07. 10:06:55

@rámenős: Egyrészt kulturálatlan fajankókkal szemben nem lehet szebben... ha a barátnődet a szülei nem tanították meg a kulturált vita alapjaira, ezen a ponton túl én már semmit nem tudok tenni az ügyben. Másrészt már válaszoltam neki, gondolom elkerülte a figyelmed, igaz, a Fidesz-KDNP 2014-es programjánál kicsit többet kell olvasnod hozzá, hogy megtaláld. :) Harmadrészt neked is feltettem egy kérdést korábban, de erre vagy elfelejtettél válaszolni, vagy közben rájöttél, hogy te is mekkora baromságot írtál feljebb: igen, te felléphetsz a kerítéseden bemászókkal szemben, de egy állam másként működik.

Ne legyetek már ennyire infantilisek basszátok meg. Ez sokkal komolyabb probléma, mint hogy a végtelenül primitív fideszes kommunikációval és kampányszlogenekkel álljatok neki vitázni róla.

rámenős 2016.02.07. 17:21:43

@GNDL: Valakivel összekevertél.
Valahogy a válaszodat sem találom. Nem írtál sem mézesbödönről, sem olyan autómatáról ahol csak a migránsok kaphatnak pénzt. Másképp nehéz lesz őket egy helyben tartani. Az meg végképp megoldhatatlan, hogy ne tegyenek tönkre mindent és ne hagyjanak tonnányi szemetet maguk után.
Voltál te a Keletinél?Mert akkor tudnád, hogy miről beszélek.
Csak nektek még az orrotokat sem lehet beleverni,de itt osztod az észt.
Ha nem érted a józan észről írtakat, az csak azt bizonyítja, hogy nálad nincs otthon. Mindenféle nemzetközi szerződések ellenére sem.
Olvasd el sokszor a címet. Akkor talán majd leesik a tantusz. Itt nem fidesz dicsőítés folyik. Az a cím, hogy nem vagyok fideszes, de O V-nek igaza van. Bármennyire a nehezedre esik ez.

GNDL 2016.02.07. 17:59:23

@rámenős: „Valakivel összekevertél.”

Legnagyobb sajnálatodra csak párat kell felfelé görgetni itt az oldalon, és megtalálod: „rámenős 2016.02.05. 17:16:33”

Majd a válasz és a kérdésem: „GNDL 2016.02.05. 17:23:58”

Mondjuk ha ennyi infót nem tudsz kiböngészni magadnak, akkor a tájékozódóképességedről, vagyis leginkább annak súlyos hiányosságairól most ne is beszéljünk, igaz?! Főleg a memóriádról, azt sem tudod, mit írtál egy napja... :)

„Másképp nehéz lesz őket egy helyben tartani.”

De miért akarod korlátozni őket a szabad mozgásukban? Legyél szíves ne idegengyűlölettől fűtött, esetleg vallási fundamentalista vagy negatív sztereotípiákból táplálkozó rasszista választ adj.

„ne tegyenek tönkre mindent és ne hagyjanak tonnányi szemetet maguk után”

Mondom legyél szíves ne idegengyűlölettől fűtött, esetleg vallási fundamentalista vagy negatív sztereotípiákból táplálkozó rasszista választ adj. Láttad már hogy néz ki a környék egy fideszes rezsiharcos békemenet után?! Vagy mekkora szemetet hagyott maga után a részeg proli a belvárosban szilveszterkor?

„Voltál te a Keletinél?Mert akkor tudnád, hogy miről beszélek.”

Ha kulturált menekülttáborokban civilizált körülményeket biztosított volna a magyar állam az erre a célra folyósított uniós forrásokból (ahelyett, hogy nagy részét simán csak ellopták a fideszes elvtársak) a déli határszakasz közelében (és nem mondjuk Debrecenben, onnan légvonalban is 200km-re), akkor ott el lehetett volna helyezni a menekültek nagy részét.

„nektek még az orrotokat sem lehet beleverni”

Ja igen, voltam kétszer a Keletinél, egyszer egy kisbusznyi ásványvizet vittünk ki a civil segélyszervezeteknek, másodszorra pedig több doboznyi kötszert és egészségügyi felszerelést, mert amikor először kint voltunk azt mondták a civil aktivisták, hogy inkább ez kéne, de nagyon. :) Mivel sajnos az állam szarik bele magasról, és nem látja el feladatát...

Egyébként abban is benne vagyok, hogy „beleverd az orromat” valahova, privátban küldd el a címed és szívesen meglátogatlak. :) Ígérem, a járókeretedre és a protézisedre vigyázok majd... :)

„de itt osztod az észt”

Próbálkozom, de a magadfajta emberszabásúaknál a megfelelő minőségű felfogó közeg az, ami ebben akadályoz. Vagyis az értelem... :)

„Olvasd el sokszor a címet. Akkor talán majd leesik a tantusz.”

Nézz utána, hogy 2018-ra már közel egy millió aktív adófizető fogja elhagyni Magyarországot, többnyire miattatok és kádárista ideológiai vezéreitek miatt. De a magadfajta alulművelt prolinak akkor sem fog leesni a tantusz...

GNDL 2016.02.07. 18:05:07

@rámenős: „Itt nem fidesz dicsőítés folyik.”

A Mandineren?! :D Egyfolytában Orbán faszát szopják... :)

Ez állítólag egy „utca embere” riport lenne, de nem látunk videót, amin az „utca emberét” kérdezgetnék, ahogyan az az „utca embere” riportoknál szokás. Így vagy igaz, amit írnak, hogy megkérdeztek 3-4 (!!!) embert, vagy nem, és csak kitalálták a sztorit. Utóbbinak, tekintve a lopott közpénzekből eltartott mandineres talpnyalókat, több esélyt adok... :)

Tessék, egy „utca embere” riport: www.youtube.com/watch?v=8ALKq4tVuUQ

Nyilvánvaló hogy nem pont az az értelmiségi/agyonművelt kategória a Fidesz-KDNP szavazói... :)

rámenős 2016.02.07. 20:15:54

@GNDL: Sajnálom, hogy ennyire felhergeltelek.
Már azt sem tudod mit javasoltam. A kvótai helyben tartásról érdeklődött nálad H Leger, hogy azt hogyan képzeled el. Dehumanizáló eszközök nélkül. Stb.
Ne nekem válaszolj. Azt már kiveséztük és nem értetted a józan ész szavát. Mindenféle hülye szerződésre hivatkozol.
Arról nem beszélek, hogy a te felfogó közeged milyen. Magad minősíted.
Én a cikkről beszéltem, amit véletlenül én is tapasztaltam. Tudom én ilyen alantas körben forgok.
Érdekes, hogy nem találkoztunk a Keletinél. Nagyon hamar elpucolhattál.
A fidesz kormányzásról nem nyitok vitát, mert lehet, hogy negatívabb a véleményem mint neked.
Ez az egész menekült ügy nagyon jól jött nekik. De ez más tészta.
Itt sem azon erőlködsz, hogy hogyan kellene kezelni ezt az egészet, hanem zsigerből gyűlölködsz. Ezt nem lehet észérvekkel legyőzni. A humánus megoldásaidról csak annyit, írtam, hogy már régen Mekka felé fordulva imádkoznának a hozzád hasonlók. Még lehet, hogy megérem ezt is, pedig lassan a járókeretre szükségem lesz.

GNDL 2016.02.07. 22:06:07

@rámenős: „Sajnálom, hogy ennyire felhergeltelek.”

Korántsem, csak próbálok mindig a nekem címzett hangnemben válaszolni... ez így fair. :)

„kvótai helyben tartásról érdeklődött nálad H Leger”

De mint azt többen is említettük, ez mindegy is. Nincsenek zárt lágerek, bármennyire is efelé hajlanának a „nem náci” fideszesek és jobbikos utánfutóik. :) Hogy hogyan lehet megakadályozni, hogy egy Magyarországra „kvótált” menekült mondjuk Németországban bukkanjon fel? Egy magyar állampolgárt hogyan akadályozol meg, hogy Németországban vállaljon munkát? Egyáltalán, meg kell ebben akadályozni?

„Mindenféle hülye szerződésre hivatkozol.”

Hát baszki... nem kell betartani a magyar állam által korábban ratifikált szerződéseket, de akkor nem kell miniszterelnöknek sem menni, akinek viszont _kötelessége_ betartani ezeket a szerződéseket. :)

„Itt sem azon erőlködsz, hogy hogyan kellene kezelni ezt az egészet”

De, már nem egyszer említettem: mi lenne, ha a magyar állam csak a kötelezettségét teljesítené?! Hm?! :) Nem a magyar állam fogja rendezni a Közel-keleti helyzetet, nem a magyar állam fogja anyjába visszabombázni Asszadot (a szír Orbánt), vagy a KDNP-hez hasonló Iszlám Államot... Nem, a magyar államnak nem is kötelezettsége idegengyűlöletet szító kampányokat lopott közpénzekből finanszírozni... Egyszerűen csak azt kellene tenni, amit az unió elvár a tagállamaitól, és amire nemzetközi szerződések kötelezik is a mindenkori magyar kormányzatot.

„hanem zsigerből gyűlölködsz”

Ja, idegengyűlölő szarokat idegengyűlölő szaroknak nevezni bár nem túl jól hangzik, de inkább ténymegállapítás, mint „gyűlölködés”... tudod, nem a hírhozót kell bántani, ha rossz a hír. :)

„már régen Mekka felé fordulva imádkoznának a hozzád hasonlók”

Nekem azért ennél erősebb a keresztény hitem, és szerintem az 500 milliós Európa keresztény kultúrája is meg fog birkózni legfeljebb pár millió muszlim menekülttel, átmenetileg... ha nem, akkor az európai keresztény kultúra annyit is ér. :)

De ha tényleg jártál a Keletiben, akkor láttad, hogy az ott összegyűlt több ezer ember közül csak pár tucatnyian, legfeljebb pár százan imádkoztak, pedig a hívőknek napi ötször kell... legalább. Többen dohányoztak, színes, márkás, amerikai ruhában jártak, sőt, többen söröztek is, amit a mélyen vallásos muszlimok nem tennének. A menekültek nagy része ugyan olyan mint mi: bár a gyökerük nem keresztény, hanem iszlám, ezért nem karácsonyoznak hanem ramadánoznak, de „világi” emberek... ja, és _emberek_. És bajban vannak, és nekünk mint keresztényeknek, mivel tudunk rajtuk segíteni (lásd „jobban teljesít” és „a reformok működnek”), ezért valamilyen szinten kötelességünk is...

Erről szólna a dolog, az emberi, Európához illő keresztény hozzáállásról. Nem az elvörösödött fejű idegengyűlölettől toporzékoló ökölrázásról... az nagyon távol van mindentől ami keresztény, mindentől ami emberi.

rámenős 2016.02.08. 05:34:24

@GNDL: Na legalább a politikai meggyőződésemet részben kihagytad. Fejlődsz. Így kevésbé tévedsz.
Az idegengyűlöletemről: Itt is tévedsz.
Jártam itt ott a világban. Tapasztaltam egyet mást. Azt nem tudom, hogy te hol szerezted ezeket, de akkor nem egy helyen jártunk, mint ahogy írod, a Keletiben sem.
Van ismerősöm aki hithű mohamedán és nem imádkozik naponta ötször Mekka felé fordulva. Magában imádkozik. Viszont nem fogyaszt alkoholt. Akiket te láttál, nagyobbrészt renegátok. / Nem mind. /
Tapasztalatom szerint ez a legveszélyesebb fajta, mert nem ismer korlátokat. Csak azt a tanítást követi, amelyik éppen kedvezőbb számára.
A tévedésetek ott van, hogy most nem Szulejmán jött el Mohamed parancsára, terjeszteni az igaz hitet.
Ez a modern idők hittérítése.
Mielőtt megvádolnál, hogy bigott keresztény vagyok, ki kell, hogy ábrándítsalak.
Egyszerűen azt nem értem, hogy értelmes emberek miért nem látják a fától az erdőt? Mi elől is menekülnek? A háború elől? Ki okozta a háborút? Az okozók viselik a háború következményeit? Miért a mi nyakunkba akarják varrni? Stb,stb.
Azt meg sem merem említeni, hogy van tapasztalatunk más kultúrájú népek " felemelésében,
" legalább 600 éve. Eredmény?
Na kora reggel elég ennyi kérdés?

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.09. 21:21:47

@chrisred: szép-szép, CSAKHOGY van itt egy olyan bökkenő, hogy

a) százezreket kell valahova suvasztani, amíg egyáltalán elbírálod, hogy most jogosult menekült státuszra v. sem (hot spot sztori, ami lényegében trendi szó a gyűjtőlágerre)

b) menekült státusz megszerzése után is tili-toliznák őket egyesek kvóta címszó alatt (noha ugyebár ha A ország elismerte menekültként, max önként tessékelheted B ország menekültszállójára - mint láthattuk a kudarcba fulladt olasz-román transzferen)

na erre kéne progresszív gombot varrni, szigorúan humánusan

chrisred 2016.02.10. 06:09:32

@Herr Stacheldraht Leger: a) A hot spot teljesen értelemszerű megoldás, és a menekült/csempész útvonalak ismeretében a leglogikusabb elhelyezésük Görögországban, Olaszországban és Magyarországon lenne. A humanitárius része a tábor megközelítése, kialakítása, felszerelése és a gyors, szakszerű ügyintézés hozzáértő személyzettel, akik képesek megértetni magukat az ügyfelekkel és nem úgy etetik őket, mint az állatkerti majmokat.

b) Ez nem egészen így van, a kvótás rendszer pont arra a helyzetre szolgálna, ha egy fogadó országnál problémákat okozna a menedékes ügyek intézése.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.10. 18:01:05

@chrisred:

a) görög stimmel, olasz stimmel, hisz ezek schengen/dublin értelmében tengeri határországok és onnan jön az áldás. de magyar hotspot? cö-cö. nem a mi dolgunk elvégezni azt, ami a görögök dolga lenne, pláne a sokadik csilliárdos mentőcsomag tükrében. ezt immár a GNDL által egekig magasztalt derék sógoraink is így látják időközben, na sowas :)

b) "ügyek intézése", hmmm, milyen ügyek is? dominóelven visszatoloncoltak biztos őrzése? mások helyett regisztrálni? másutt menekültstátuszt kapottak jóltartása, ha ott már tele a csónak és/vagy nem elég szakképzettek a gazdasági csodához? kinek és minek a pénzén? és változatlanul áll a kérdés, hogy az akármilyen címszó alatt idekvótázottakat úgy mégis hogy a fészkes fenébe tudod itt tartani, ha nekik semmi se jó a német életszínvonal alatt (gondolom a háborús trauma miatt lettek ilyen válogatósak)

arról az apróságról nem is beszélve, hogy bő egy éve még a szír határ melletti ensz táborokban az eu árszínvonal töredékéből meg tudták oldani a segítésüket (és nyugi volt), aztán furamód megcsappant a segélykassza, harsogott a willkommen meg bizonygatta a sok vircsaftszkamara, hogy ez bazijó lesz a gazdasági növekedésnek. amikor meg jééé a remélt instant csodahatás helyett "váratlan" integrációs gondok léptek fel, bezzeg mindenki legyen szolidáris megoldani a (szomszéd) kontinens gondjait, ühüm.

chrisred 2016.02.11. 05:45:05

@Herr Stacheldraht Leger: a) Nem értem, mi az, hogy tengeri határország. A schengeni rendszerben az a határország, amelyik közvetlenül határos egy nem schengeni országgal, vagyis ellenőriznie kell az onnan érkezőket, hogy jogosultak-e belépni az egységes schengeni területre. Ez a Közel-Keletről tengeri útvonalon érkezők esetében Görögország és Olaszország, szárazföldi útvonalon a Balkánon keresztül érkezőknél Magyarország. (És elméletben Szlovénia, de az kevésbé logikus útvonal.)

hu.wikipedia.org/wiki/Schengeni_egyezm%C3%A9ny#/media/File:Schengen_Agreement_map.svg

Nem tudom, milyen összefüggés van a gazdasági támogatás és a schengeni kötelezettségek teljesítése között, mintha a kormányunk ezzel kapcsolatban emlegetett volna zsarolást. De az könnyen belátható, hogy a görögök azokkal semmit nem tudnak kezdeni, akik a magyar határon tolonganak.

b. Ezt se értem, elvileg a kvótarendszer pont a határországok megsegítésére szolgálna, vagyis az ő átmeneti nehézségeik megoldására szolgáló együttműködési rendszer. Tehát willkomment idekeverni értelmetlen, mert Görögország, Olaszország (és ha hajlandó lenne az együttműködésre, Magyarország) területéről vinnék el a menekülteket más uniós országokba. Szerintem a bedőlt Dublinnal keverheted, na az kifejezetten életszerűtlen rendszer volt, ha éppen mutatóba érkezik pár menedékkérő, akkor lehetett volna velük papírgyártósdit és kicserélősdit játszani.

Igen, nyilvánvaló, hogy az uniós országoknak akkor kellett volna közbelépni és támogatást nyújtani a táborokban élők részére, amikor még tartottak a forrásaik, és bíztak abban, hogy rövid időn belül visszatérhetnek a lakóhelyükre. De ez egy elmulasztott esély volt, nem éltek vele, az Unió néppárti vezetése bele is bukott ebbe a válságba.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.11. 07:44:56

@chrisred:

a) "De az könnyen belátható, hogy a görögök azokkal semmit nem tudnak kezdeni, akik a magyar határon tolonganak."

pláne, hogy ők intették át első körben, oszt még 2 balkáni állam pluszban. nekik ugye semmi dolguk a menekültekkel, akiknek tudtommal nincs olyan nemzetközileg rögzített előjoga, hogy válogasson eu/nem eu, vagy eu-n belüli államok közt (mert az már a gazdasági migráns kategória)

b) "Ezt se értem, elvileg a kvótarendszer pont a határországok megsegítésére szolgálna, vagyis az ő átmeneti nehézségeik megoldására szolgáló együttműködési rendszer."

aha... persze... ha csőtörés van, akkor az a megoldás, hogy szétkvótázzuk a betörő vizet a szobák közt, japeeersze, ez a szobák érdeke, kac-kac-kac, ráadásul a kvótán legerősebben izmozó németek nem határ, hanem célország, itt valami nem stimmel a mesével, pláne, hogy kb 2013-ig éppen mutti szabotálta legerősebben a lampedusa miatt szétosztósdit kérő olaszok ilyen törekvéseit.

éééés még mindig nem igazán derül ki, hogyan tartanád másutt helyben humánusan a szétkvótázott migránsokat, ha ők egyszer ugye muttitól akarnak szocpolt

oszt a skandinávoktól az osztrákokig immár "Plan B" mentén az a farba, hogy inkább vasfüggönyözzünk minél délebbre, sőt sógorék már 600 milliárdos kártérítést is kérnek a vándorcsapat miatt junckertől. brühühü.

chrisred 2016.02.11. 19:33:45

@Herr Stacheldraht Leger: "akiknek tudtommal nincs olyan nemzetközileg rögzített előjoga, hogy válogasson eu/nem eu, vagy eu-n belüli államok közt"

De semmilyen nemzetközi szabály nem tiltja.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.12. 00:59:10

@chrisred: no és akkor hogyan tudod őket az eu vagy a világ más részébe zsuppolni és helyben tartani, ha ők egyszer már csak ilyen válogatós menekültek?

2016.02.12. 13:17:06

@Herr Stacheldraht Leger:

Miért lenne válogatós? Oda megy ahol ellátást kap. Kapott görögben, szerbiában, minálunk?

Magyarországon sorozáskor a lakosság két százalékára számítanak.
A többi menekült lesz, majd ide-oda bolyong.

Sok sikert.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.12. 15:05:40

@260: de még mennyire, hogy válogatós. kapott mindegyik ellátást a szíria körüli ensz táborokban (ott már nem üldözte őket senki), de aztán még egyszer kockára tették saját és családjuk életét a még jobb ellátás reményében - ez már gazdasági migráció, csókolom. Útközben senki se halt éhen, cserébe karattyolva dobálták vissza az önkéntesek és hatóságok által nem eléggé fincsi meg iszlámnak tekintett élelmiszert. hogy aztán végül muttihoz érve kulcsrakész kalácsházikó helyett (nédda) újfent sebtiben rögtönzött menhelyen találják magukat, amelyeket átlag 3 naponként rájuk gyújt valami lelkes helyi. (nem kéne ilyenkor valami tomboló fasisztaveszélyről regélnie GNDL-nek?)

megérte a javából.

ja hopp, időközben már az eu is pária:

migracio.mandiner.hu/cikk/20160212_ultimatumot_adott_gorogorszagnak_az_eu

virágcsokor helyett szigorú határvédelmet szorgalmaznak, brühü

chrisred 2016.02.12. 16:02:34

@Herr Stacheldraht Leger: Akárhogy nézem a cikket, csak az jön ki belőle, hogy határellenőrzést szeretnének. A határvédelem katonai kifejezés, és ha valami, akkor az pont hogy van a görög-török határon, inkább, mint bárhol máshol Európában.

2016.02.12. 16:10:20

@Herr Stacheldraht Leger:
A mandi már sokszor hazudott, miből gondolod hogy ebben mond igazat. A migráció tálalása félrevezetés, hülyét csináltak az emberekből sokadjára.

Az únió befolyási övezetként tekint a közel-keletre. És vállalja az ezzel járó kötelezettségeket. Mára kezd összeállni a menekült/migráncs kezelő rendszer, a centcom kapta a logisztikát, és a németek a szervezést.

Teljesen természetes hogy egy ekkora államszervezet lassan reagál, főleg hogy orbán meg hasonlók még keresztbe is tett.

Én nem várhatom el tőled hogy tovább láss a mandiner féle horizonton, de a történelmi tapasztalat az, hogy azok mindig alulmaradtak akik sohasem tévesztették szem elől a falujuk templomtornyát.

Apró részletekbe kapaszkodva sohasem érted meg.
A proli gyújtogat, a migráncs reklamálja a szalámit, a katko fájlalja a félholdat,.... Ez mind nem számít.

Egyből az első ábra:
reports.weforum.org/global-risks-2016/shareable-infographics/

Itt a teljes jelentés, tv/index/mandiner helyett ezt nézegesd:
www3.weforum.org/docs/Media/TheGlobalRisksReport2016.pdf

Nincs semmi a kezedben sem a fejedben amivel a folyamatokat befolyásolni tudod. Saját magadat hoztad ebbe a helyzetbe amikor leszoktál a gondolkodásról. Most már senki nem vesz figyelembe.

A karaván halad a kutya ugat.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.12. 17:14:47

@260: ne aprózd el, miért nem kapásból az instabil fekete lyukak pángalaktikus kihatására koncentrálsz, titkok nagy tudója :))))

a nagybötűs valóság az, hogy:

"Az únió befolyási övezetként tekint a közel-keletre." - múltidő. mostanság a meglévő klub szűkebb körű újraszeletelése a főműsor.

"És vállalja az ezzel járó kötelezettségeket."
aha, ezért kennék egymásra azt keresztbe kasul

volt az untergang c. filmben egy pompás kis jelenet, ahol bajszos adolf a román olajmezők jelentőségét firtatta elmélyülten, noha már egy utcasarokra állt a vörös front: te se vessz el a big pikcsörben, az élet az ablak alatt nem tudományos röppályán halad

2016.02.12. 17:34:34

@Herr Stacheldraht Leger:

A filmek álomvilágát ne próbáld meg megélni.

A közel-keletet fehér emberek lakják. Ráadásul a tojásfejű alrassz. Sokkal inkább összetartozunk mint bárki mással a földön.
És ők is inkább idetartozónak érzik magukat, nem akarnak sem a sárgák sem a feketék táborába tartozni.

Polarizálódunk, két nagy tömb van kialakulóban, és mindenki igyekszik a szerinte nyertes félre húzódni.

A migránsok jönni fognak, megakadályozni nem tudod, mert ha másként nem, akkor lelőnek és berakják a házadba. Az ország az emberek a gyárak az utak a föld minden az únió és az úniót szervező családok tulajdonában van. Ez már akkora szuperentitás hogy tíz-húsz-ötvenmillió ugribugri nem számít. A progresszívok rendelkeznek a gazdaság-pénz-szervezet erőforrásokkal, a konzervatívoknak csak a morgás maradt. De attól még próbálkozhattok, mi van ha mégis sikerül.

Sok sikert hozzá.

De egész pontosan mit is akartok?

Mert csak azt tudni hogy mit "nem".

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.12. 17:49:05

@260:

"A filmek álomvilágát ne próbáld meg megélni."

ez a te problémád, nem az enyém

a karaván bolyong, a kutya nyávog

miféle progajrópai bazinagyhatalom az már, aminek saját elmondásod szerint egy kisvasútmániás is keresztbe tud tenni?

2016.02.12. 18:35:38

@Herr Stacheldraht Leger:

Te jöttél a filmes hasonlattal. Minek? Jelent valamit?

A keresztbe tenni nem jelent végleges akadályt. Orbán akadályozta a folyamatot, ezért megkerülték. Amikor részt vesz olyankor bevonják.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.12. 18:51:59

@260: rád céloztam a filmes szituval...

"A keresztbe tenni nem jelent végleges akadályt. Orbán akadályozta a folyamatot, ezért megkerülték. Amikor részt vesz olyankor bevonják. "

milyen folyamat is? ahol először jöjjönmindenki limit nélkül, majd pár hónapra rá mégsejöjjönmindenki. ahol először legyen kötelező kvóta, majd csak önkéntes kvóta legyen. ahol először schengent meg kell tartani össznépinek, majd schengent szűkíteni kell mageurópára. ahol a először a kerítés szó önmagában tilos, majd ahol versenyben csinálja mindenki.

bolyong ez a karaván és egyre szomorúbban nyávog a kutya.

chrisred 2016.02.12. 19:47:29

@260: "Teljesen természetes hogy egy ekkora államszervezet lassan reagál, főleg hogy orbán meg hasonlók még keresztbe is tett."

Semmi természeteset nem látok abban, hogy egy hatalmas erőforrást felhasználó bürokratikus rendszer napról napra rögtönöz olyan történések során, amit évekkel ezelőtt előre lehetett látni. Mondjuk az elég nagy probléma, hogy nem államszervezet, hanem államok szervezete próbálja megtalálni a megoldást, és közben huszonnyolc féle módon próbálja sütögetni a belpolitikai gesztenyéjét. Az unió legnagyobb problémája, hogy az irányító politikusok Európa lakosságának legnagyobb része felé semmilyen felelősséggel vagy elszámolással nem tartoznak. Az Európai Bizottság ugye senki felé semmivel, az Európai Tanács tagjai meg a többi 27 ország lakossága felé.

2016.02.12. 20:15:41

@chrisred:

Az úniós bevándorlás már régóta meglendült, eddig simán ment, délről évente sokszázezrek érkeztek. Tavaly volt egy kis tumultus, de láthatóan javul a helyzet. Nálunk csak a buta negatív propaganda megy, semmi köze a valóságos folyamatokhoz. Minden héten bukik a merkel, az únió, az euró, minden amit nem mi csinálunk.

A bürokrácia nem vezet rosszabbul mint az általános választásokon nyertes. Mindkettőnek vannak hibái, de mi legyen helyette?
Történelmi távlatban: sok rendszer volt már, de öröklött bürokrácia minden esetben jelen volt. Lehet hogy nem tudunk élni nélküle?

2016.02.14. 21:04:16

@Herr Stacheldraht Leger:

Franciaország befogad? ---- Igen.
Régóta, folyamatosan? -------Igen.
Meg fog ez változni?-----------NEM!
De miért nem?-------------------Mert befogadó állam.

rinse and repeat.

200k per év, 100k kap állampolgárságot, 30k a természetes fogyás, a maradék felszívódik vagy kidobják.

Te tényleg ennyire hatása alatt vagy a propagandának, hogy képes vagy egy zsindex féle cikkbe kapaszkodni?

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.15. 22:32:09

@260: nos, kedves (mű)progger trollkám, a diszkurzus nem azon zajlik, hogy az egyes eu tagállamok befogadóbb, vagy bezárkózóbb bevándorláspolitikát folytassanak-e, ez mindegyiknek maga dolga. a bökkenő ott lészen, hogy egyesek lényegében a teljes eu-ra kényszerítenének egy lavinaszerű, eltérő kultúrájú menekült/migránsáradatot és annak minden terhét, érdemi felhatalmazás, korlát és szűrés nélkül. na ez nincs rendjén és inkább későn, mint soha alapon a tagállamok többsége már szintén ugyanígy gondolja, mint tették a v4-ek az elejétől.

ennyike

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.15. 22:33:23

@260: ez sehol sincs egy békebeli public enemy nótához képest.

2016.02.15. 23:32:20

@Herr Stacheldraht Leger:

Te hoztad példának a franciát, én rámutattam hogy nem igaz. Miért magyarázol mellé?

Legközelebb hazudj okosabban.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.16. 00:05:09

@260: kedves funkcionális analfabéta bahhátom... a francia példa arról szól, hogy immár ők sem kérnek a limit és ész nélküli menekültbefogadásból. ezt hivatott aláfesteni, nem pedig bárminemű bevándorláspolitika elmeszelését, pláne hogy nem az tét és téma, mint ahogy - a gyengébbek kedvéért - expressis verbis ki is hangsúlyoztam fentebbi commentemben. hogy ebben te ráadásul miért akarsz holmi "hazugságot" látni, az végképp szakorvosi segítséggel interpretálható momentuma páratlan elméd ragyogásának.

2016.02.16. 00:55:56

@Herr Stacheldraht Leger:

A bevárdorlás folyamatosságát ecseteltem amire te belebökted hogy a franciák nem akarnak több menekültet fogadni. Ami nem igaz. Stat ott fent. A többi csak melléduma. Minél jobban erőlteted annál inkább hazugság. Mert ha azt mondod hogy ja tényleg akkor semmi gond, megyünk tovább. De ha már a száraz tényeket is zagyvasággal akarod félremagyarázni, az már csak buta hazugság.
A politikus hülyeséget beszél, az a dolga. Te meg elhiszed az a te dolgod. Én meg kötözködöm, ez meg az én dolgom.

Szóval: akkor most a franciák miért is nem fogadnak be? Megunták az elmúlt 1000 év folyamatos bevándorlását? Vagy már szíria nem tartozik francia érdekkörbe? Változott valami az elmúlt egy évben ami miatt a franciák letettek volna a földközi tengeri álmaikról?

Mert ha mindez nem akkor mi alapján jössz itt megálló bevándorlásról?
Még mi is befogadó ország vagyunk, 40 éve (megvan az 1000 év is, majd később bemutatom) importáljuk a kelet európai zsidókat határon túli magyarok címen, plusz ezresével áruljuk az állampolgárságot mindenféle ellenőrzés nélkül 2 év államkötvény lejegyzéséért, és közben a kamatkülönbségen keresztül még fizetünk is nekik csak hogy magyarok legyenek.
És még nem is láttuk a 2014-2015 statisztikákat, lesz meglepi.

Hülye vagy fiam, és nagy jövő előtt állsz.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.16. 01:11:14

@260: hihi-haha-hoho. kötözködni se tudsz rendesen, beleképzelsz rögeszmésen a másik mondókájába olyat, amit az nem is mondott, oszt rugózol rajta lelkesen.

ez olyan... vincsenzó elekótyagosch

2016.02.16. 01:28:44

@Herr Stacheldraht Leger:

Én nem kötözködöm hanem felhívom a figyelmedet hogy hazudsz.

Most már folyamatosan.

így kezdted, aztán csak rontottál rajta:

>>achtung-achtung, az osztrákok katonákat küldenek a migráncsok feltartóztatására:

Buta troll vagy, és buta troll nem jó troll.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.16. 01:41:33

@260: lila lepkéket fingasz és még mindig tagadod, de most jól elkaptalak már megiiiint, bi-bi-biiii

tiszta dedós vagy koma, nem csoda, hogy bebuktad az MTA éceszgéber vágyálmot

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.16. 06:48:17

@260:

amúgy bitte zér:

www.welt.de/politik/ausland/article152192740/Oesterreich-bereit-zur-Entsendung-von-Soldaten.html

hivatalosan megaszondta Kurz a macedón kollegának, hogy szívesen beszállnak a határvédésbe és ha a policáj nem lenne elég, küldenek akár hadsereget is, készen állnak. nyilván nem a macedón szuverenitást sértve egyoldalúan és hozzájárulás nélkül küldik a csapatokat, de nem szokásom vitapartnerekkel szemben captain obvious módot kapcsolni mondatonként.

natürlich kezdhetsz kötekedni okoska, illetve egy lendülettel kikombinálhatsz egy választ arra a még mindig a levegőben lógó kérdésre is, hogy a mutti által kötelezően szétkvótázott migráncsokat ugyan hogyan tudod humánusan az egyéb eu tagállamokban marasztalni, ha azok egyszer gerMONEY felé kaparnak mindenáron.

2016.02.16. 09:06:49

@Herr Stacheldraht Leger:

A probléma megoldása nem az én dolgom. Én csak hozzáteszem a gondolataimat megfigyeléseimet.

Az idézett cikked arról szól hogy rendezett formában akarják folytatni. Külön kihangsúlyozza hogy tartják magukat a kvótához.

Ez a legszebb:

"Im Kampf gegen....."
Kampf, pfff.... migráncs ellen. Birka újság birkáknak.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.17. 06:26:01

@260: csak rendezett forma... aha... határ LEZÁRÁSÁVAL, flüchtlinge stoppen, hoppsza, ráadásul tegnap esti hírek szerint immár hegyeshalom környékén is, brühühü... na tedd hozzá gondolataidat szépen.

2016.02.17. 13:15:17

@Herr Stacheldraht Leger:

Fogalomzavar van a fejedben.

A "határok" az a zöldhatár, nincs lezárva.
Átirányítják a nem scengeni állampolgárokat a határátkelőkre. Ha nem megy magától akkor összeszedik és elviszik oda. A migráncs iroda ott lesz felállítva, lesz ott tábor kórház, minden egyéb. A befogadottakat aztán szervezetten viszik tovább. Az elutasítottak vissza hozzánk, itt kapnak tábort, a maradék megy eggyel vissza, lesz ott tábor, a maradék megy eggyel vissza.......

Szervezett ellenőrzött és irányított lesz.

A migráncs természetes folyamat, a világ mozgásban, a nyugat ebben aktív szereplő.

A menekült pedig megy a táborokba kap ellátást aztán idővel felszívódik valamerre.

Hiányos ismereteidet továbbiakban olvasással tudnád fejleszteni, tv/filmek/propaganda nélkül meg fogod érteni a világot.

Ennyi.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.17. 19:44:50

@260:

óóó persze, a zöldhatárnál majd az alpesi szél tereli a migránsokat a policáj karjába... vagy a kerítés, ami valójában - mint olvashattuk nemrég - csak egy "ajtó külső elemekkel". ezek a fránya fogalmak...

:DDD

ui.: a migráció természetes folyamatát ippeg napi nyócvan potenciális ügyfélre limitálták sógorék.
süti beállítások módosítása