Alaptörvény-módosítás: mi fér bele a terrorveszélyhelyzetbe?
2016. január 22. írta: pinter.bence

Alaptörvény-módosítás: mi fér bele a terrorveszélyhelyzetbe?

tek.jpg

Módosítaná az alaptörvényt a Fidesz: belekerülne a terrorveszélyhelyzet, melyet a kormány hirdethetne ki és utána hatvan napig nagyon széles jogkörökkel rendelkezve léphetné át a törvényi kereteket.

Nem vitatjuk, hogy indokolt lépés a tavalyi fejlemények tükrében átgondolni hazánk felkészültségét egy-egy ilyen rendkívüli helyzetre, a javaslat viszont mindenesetre legalább egy ponton aggályos, elfogadásához pedig pont arra lenne szükség, amire a kihirdetéshez nem: kétharmados támogatásra.

Nem ördögtől való a jelenlegi jogi állapot felülvizsgálata, hiszen nem egyértelmű, melyik különleges jogrendi állapot vonatkozhat a terrorizmusra. Jelenleg az alaptörvény 48-54. cikkelye foglalkozik a különleges jogrend helyzeteivel, azaz a rendkívüli állapottal, a szükségállapottal, a megelőző védelmi helyzettel, a váratlan támadással és a veszélyhelyzettel. A veszélyhelyzet leginkább természeti katasztrófák esetében vezethető be, a rendkívüli állapot pedig egyértelműen háborús veszély esetén érvényesíthető, tehát ezek nem igazán alkalmasak a terrorhelyzet kezelésére. A megelőző védelmi helyzet szintén főleg háborús veszély esetén tűnik alkalmazhatónak.

A szükségállapot meghatározása már ígéretesebb, mivel „a törvényes rend megdöntésére vagy a hatalom kizárólagos megszerzésére irányuló fegyveres cselekmények, továbbá az élet- és vagyonbiztonságot tömeges méretekben veszélyeztető, fegyveresen vagy felfegyverkezve elkövetett súlyos, erőszakos cselekmények esetén” rendelhető el. A meghatározás második fele egyértelműen leírhat terrorcselekményt, viszont a kihirdetéshez itt a parlament támogatására van szükség. Szintén alkalmas lehet egy ilyen helyzet kezelésére a váratlan támadás esete, amely „külső fegyveres csoportoknak Magyarország területére történő váratlan betörése” esetén alkalmazható, de ez sem egyértelmű. Ebben az esetben a kormány dönt a különleges jogrend bevezetéséről, ami addig tart, amíg nem rendelnek el szükség- vagy rendkívüli állapotot.

A terrorveszélyhelyzet tervezett javaslata az eddig nyilvánosságra került részletei szerint a különleges jogrendet a kormány rendelhetné el az országgyűlés kétharmados támogatás nélkül, hatvan napra. Terrorveszélyhelyzetben a kormány többek között bevethetné belföldön a hadsereget, korlátozhatná az információ-, gyülekezési- és sajtószabadságot, gazdasági és utazási korlátozásokat vezethetne be és átírhatná a költségvetést. A különleges jogrendi állapot meghosszabbításához már szükség van a parlament támogatására; az alatt pedig folyamatosan tájékoztatni kellene a köztársasági elnököt és az Országgyűlés állandó bizottságait a fejleményekről.

Logikus, hogy egy akut vészhelyzetben, terrortámadás esetén szükség lehet arra, hogy a kormány gyorsan megteremtse a jogi keretet az ilyen helyzetekben szükséges különleges intézkedésekre. Nem világos azonban, hogy a mostani törvényi keretek miért nem adnak erre lehetőséget a kormány szerint. Ott van ugyanis a váratlan támadás” esete: ezt a kormány rendelheti el, és egészen addig tart, amíg össze nem ül a parlament, hogy döntsön a további intézkedések szükségességéről. Ez pedig magában foglalhatja a szükségállapot kihirdetését. Persze azon lehet vitatkozni, hogy egy terrortámadásra vajon áll-e a külső fegyveres csoportoknak Magyarország területére történő váratlan betörése” meghatározás, de lehet, hogy ezen adott helyzetben nem vitatkozna senki – vagy az is lehet, hogy elég lenne ezt a kitételt kibővíteni.

A probléma ugyanis az, hogy rendkívül homályos az, mit tekinthet a kormány a terrorveszélyhelyzet elrendelésére alkalmas körülménynek. A párizsihoz hasonló események persze világos helyzetet teremtenek, akkor nem lehet kérdés, hogy mi a teendő. Ugyanakkor Lázár János a minap azt találta mondani, hogy a röszkei betörési kísérlet esetén vagy a Keleti pályaudvarnál kialakult helyzet kapcsán megfontolható lett volna a különleges jogrend kihirdetése. Ez pedig rendkívül aggályosnak tűnik, mivel ezek közel sem esnek abba a súlycsoportba, mint egy fegyveres terrortámadás mondjuk Budapest belvárosában.

A terrorveszélyhelyzet tehát leginkább egy biankó csekknek tűnik: a kormány kismillió dolgot kiálthat terrorcselekménynek, vezetheti be a megfelelő különleges jogrendet hatvan napra, és ennek értelmében akár el is hallgattathatja az ezzel ellenkező hangokat. Ezután pedig két hónapig azt csinál, amit akar. Eközben a legnagyobb jóindulatot feltételezve sem tűnik szükségesnek az alaptörvény-módosítás, hiszen a jelenlegi alkotmányszöveg lehetőséget ad a gyors cselekvésre, illetve megfelelően korlátozza is az államhatalmat a parlament mielőbbi beleegyezésének szükségessé tételével.

A terrorveszélyhelyzet egyetlen előnyének az tűnik, hogy a kétharmados támogatottsággal nem rendelkező kormány minél hosszabb ideig tudjon az ellenzék beleegyezése nélkül tevékenykedni egy általuk kikiáltott vészhelyzetben – ami, ha Lázár szavait vesszük alapul, szinte bármi lehet.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr718301350

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Pintér Bence: Alaptörvény-módosítás: mi fér bele a terrorveszélyhelyzetbe? 2016.01.22. 12:13:02

A terrorveszélyhelyzet egyetlen előnyének az tűnik, hogy a kétharmados támogatottsággal nem rendelkező kormány minél hosszabb ideig tudjon az ellenzék beleegyezése nélkül tevékenykedni egy általuk kikiáltott vészhelyzetben.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2016.01.22. 13:15:10

balfasz nyafogás. milyen kétharmad?
szükségállapot esetén egy picit több mint egyharmad azonnal le lesz tartóztatva. nem marad kétharmad.

Robinzon Kurzor 2016.01.22. 13:18:14

Aggályos?
Ez aztán a markáns megfogalmazás ...

Konkrétan mik voltak a "tavalyi fejlemények", amelyek korábban nem fordultak elő?

Az alkotmánypótló alaptörvény felülvizsgálata persze bármikor jó ötlet, csak ebből hogy jött ki, hogy pont ott kocsonyásodott el a gránitszilárdság?

hívőlélek 2016.01.22. 13:50:59

terror veszély .... ha a TEK vagy a rendőrség rátámad az emberekre. Nagy valószínűséggel máskor nem fordulhat elő.

..... félnek az elvtársak, fosnak... meg esetleg ha jogszerű körülmények közt nem tudják politikai, üzleti ellenfeleiket likvidálni akkor majd a terrorveszélyre való hivatkozással lehet.
Lásd. Törökország.

Zb74 2016.01.22. 13:58:23

A különféle terrorszervezetek merényleteivel évtizedek óta szembenézni kénytelen Angliában, Francia-, Német- és Spanyolországban sem bír ilyen rendkívüli felhatalmazással a kormány, még a valódi terrortámadások utáni napokban sem. Sőt, a joggal kritizált amerikai PATRIOT Act sem ad ilyen szintű hatalmat a szövetségi kormány kezébe. Az meg, hogy a röszkei "betörési kísérlet" vagy pláne a Keleti pályaudvarnál - eleve az állam hibájából kialakult - káosz elegendő jogalap lenne a rádiók és televíziók működésének a korlátozására/betiltására, a külföldi személyekkel (ne feledjük, ilyenek a felvidéki rokonok és az angol/német/osztrák stb. állampolgárságot szerzett haverok is!) való érintkezés megtiltására, a lakosság egy részének a kitelepítésére stb. stb. stb. - ami mind benne van a jogszabálytervezetben -, az totális nonszensz.

GNDL 2016.01.22. 14:18:49

Terrorveszélyhelyzet... :D Ebben mi hol is állunk politikai szempontból?

Magyarországnak jelenleg nincs félnivalója a manapság terrorista akciókat végrehajtó iszlám radikálisok miatt, mivel a „magyar” kormányzat is az Iszlám Állam egyik „nem hivatalos” szövetségese:
- Nyugat-, főként USA és Európa-ellenesség: pipa.
- Európai Unió-ellenesség: pipa.
- Idegengyűlölet: pipa.
- Homofóbia: pipa.
- Antiszemitizmus: pipa.
- Vallási fanatizmus: pipa.
- Illiberalizmus, demokrácia és demokratikus értékek elutasítása: pipa.
- Polgári szabadságjogok elutasítása: pipa.

Ha a korrupció visszaszorításával és a rekord közpénztolvajlás megakadályozásával foglalkozna annyit a Fidesz-KDNP, mint az idegengyűlöletet szító és a lakosságban félelmet keltő ostoba kampányokkal, már sokkal beljebb lennénk... de említhetném az oktatást, egészségügyet, a gazdaság versenyképességét is akár, ezek mind olyan területek ahol igen látványosan és egyre nagyobb mértékben romlik a helyzet a Fidesz-KDNP hatalomra kerülése óta.

Ha esetleg elkezdenének végre kormányozni a fideszes elvtársak... és legfőképp felidéznék magukban, hogy Magyarország nem az Iszlám Államhoz, nem Oroszországhoz vagy valamelyik kecskepásztor egykori szovjet tagállamhoz, hanem az Európai Unióhoz csatlakozott anno, az kezdésnek remek lenne... :)

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2016.01.22. 16:36:52

Szerintem se szabad ezt megszavazni.

Elsősorban nem is a Fidesz miatt, hanem Gyurcsány miatt.

Elgondolni is rossz, hogy milyen vérengzést csapott volna ez az őrült 2006-ban, ha van hozzá jogosítványa.

És elméletileg még visszatérhet.
Reméljük ez csak elméleti opció marad, de ne adjunk a kezébe ilyen eszközöket, a hozzá hasonló elkúúróknak !

Bell & Sebastian 2016.01.22. 16:53:32

A terror magyarul megfélemlítést jelent, ennélfogva nem valószínű, hogy belülről jövő, reális veszély, hacsaknem a kormány tenorizálná a lakosságot, ami abban nyilvánulhat meg, hogy a miniszterelnök magas férfihangon erőszakoskodik a Kossuth rádióban, péntek hajnalban.

Ez ellen van orvosság: nyomjuk meg a pirossal jelzett gombot. Ha ettől még valami fel is robban, iszkoljunk onnan de izibe, mert taperolás lesz.

Vagy a rendőr - vagy a migráncs, mindenkinek a magáét.

hívőlélek 2016.01.22. 17:09:08

"a kormánypárti politikusok is elég általánosan szoktak terrorveszélyről beszélni, csütörtökön rákérdeztünk Lázár Jánosnál, mikor lett volna indokolt az utóbbi időben Magyarországon, hogy terrorveszélyt hirdessenek.
Lázár szerint a röszkei események, illetve a “Keletinél történtek” idején merülhetett volna ez fel,
..... Kovács Zoltán kormányszóvivő hozzátette azt is, amikor a menekültek az autópályán gyalogoltak."

...és akkor kihirdetik a terrorveszélyt -lekapcsolják a mobilhálózatot, - ha nem akkor bárkit lehallgathatnak, pár napra lecsukhatnak, házkutatást végezhetnek, lefoglalhatnak ingóságokat, bankszámlákat zárolhatnak ..... és a többi és a többi .... azért mert menekültek gyalogoltak az autó pályán!

... hogy ez pl Kádárnak nem jutott eszébe ....

Bell & Sebastian 2016.01.22. 17:30:32

@Holger Hartland: Az alaphelyzet itt a sánta, mert erősen hasonlít az I.VH után lefegyverzett Ném..., izé, Magyarországéhoz. Még egy fogalmatlan vándoragitátornak is a védelmi képesség megerősítése jutna először az eszébe erről, a bonyolulttá fokozódott nemzetközi helyzetről, nem pedig a TEK, mind véderő felpumpálása. Ami szükséges, ez könnyen belátható, csak nem elégséges.

Ugyan terrorhelyzet nincsen, nem is várható (hacsaknem egy Hollande -hoz hasonló idiótát vet nekünk kockán a CIA), ám csak elhatározás kérdése és lesz itt olyan terrorveszély, mint ide Brükszeles.

Ettől függetlenül nem mond a Jobbik ökörséget. Ha én H.H. lennék, mint Humor Harold, azt firtatnám, legitim-e megszavazni kétharmaddal azt, mi legyen négyötödös?

Csukták volna le inkább a dilinyós Gyurcsányit, a gyermekmeséket pedig hagytuk volna meg az amerikaiknak, akik még hisznek ilyesmiben.

nevetőharmadik 2016.01.22. 18:25:18

És azt mégis hogy gondolták az urak, hogy egy esetleges terrorveszélyen hogyan segít az információ- és sajtószabadság megszüntetése például? Mert hogy gyülekezni tilos (kijárási tilalom), az értelmes elővigyázatosság is lehet, de... áhh, tudjuk jól.

Bell & Sebastian 2016.01.22. 18:35:14

@nevetőharmadik: Fiatal szűzlányok írhatnak naplót, hogy az apjuk jól megélhessen belőle, miután a javított változatot kiadta a Komintern.

Barkalot 2016.01.22. 19:01:31

Ez a Mandiner full olyan mint a TG féle nagyon óvatos "egyrészt-másrészt" "elemzései". Sajnos viszont kilóg a lóláb, hogy kiket is támogattok.

nevetőharmadik 2016.01.22. 19:22:18

@Bell & Sebastian: Hümm, én inkább azt kérdezném, hogy legitim-e kétharmaddal megszavazni azt, hogy mi ne legyen négyötödös - tudom, késő :)

Bell & Sebastian 2016.01.22. 19:54:45

@nevetőharmadik: A magunk által előidézett bajok megjavításának legjobb módszere, hogy nem rontunk el semmit.

Egy futóbolond nagy kárt tud okozni, ha végrehajtja mindazt, amiért odarakták.

A csavar az benne, hogy mindebből ő semmit nem érzékel.

Mi is csak annyit, hogy a józan ész mintha ki lenne csapva a legelőre, oszt boldogulna szegény nélküle, csak nem tud. A megmagyarázók megmagyarázásai pótolják is addig, amíg vissza nem tér belé, ha egyáltalán van annyi esze.

A terrorveszély sem több egy mémnél, ezért ott kell agyoncsapni, ahol csak felüti azt a nagy seggfejét.

Bell & Sebastian 2016.01.22. 20:19:39

Nehezen tudok elképzelni a németnél töketlenebb hadsereget, amibe -minden jel szerint- csak gyógyegereket vesznek fel, holokauszt megelőzés céljából.

Eddig az volt a baj, hogy az Özvegycsinálók, vagyis Tornadók pilótáit vakította a sivatagi nap a fülkében, ezért képtelenek voltak harcolni.

De most megoldódott. Nem sildes sapkát kaptak, hanem egy amerikai Avacs -ot, majd az jól megmondja, a HUD célkeresztjében feltűnt, látszólag békésen tevegelő arab jó elvtársuk-e, vagy rossz?

Ügyes, nem mondom. A bomba meg fából van kiesztergálva és egy gumipertli visszarántja becsapódás után, mert különben ráhátékáznák a harcimarcira.

Vörldpísz és no para, Lufthanzik!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.01.22. 21:32:35

@Bell & Sebastian:
"Ugyan terrorhelyzet nincsen, nem is várható"

És mi van a forradalommal?
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2016/01/robbantsunk.html

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.01.22. 22:30:35

@nevetőharmadik:

"egy esetleges terrorveszélyen hogyan segít az információ- és sajtószabadság megszüntetése például?"

Például Párizsban egy család majdnem az életét vesztette azért, mert a sajtó közzétette, hová bújtak el a terororisták elől.

@Zb74:

"Francia-, Német- és Spanyolországban sem bír ilyen rendkívüli felhatalmazással a kormány, még a valódi terrortámadások utáni napokban sem"

Meg is szívták, mert a párizsi merényletek egyik szervezőjét azért nem tudta letartóztatni a rendőrség, mert bár erős gyanújuk volt (ami később igazolódott), hol tartózkodik, éjjel nem volt joguk behatolni a lakásba, másnapra meg már elszökött.

chrisred 2016.01.23. 05:11:37

A legzseniálisabb benne, hogy még utólag sem kell igazolni, hogy bármilyen terrorcselekmény bekövetkezett volna a terrorveszélyhelyzet kihirdetése nélkül. Elég, ha az a (mondjuk a kibertérből érkező) fenyegetés olyan jelentős volt, hogy a kormánytagok pánikba estek tőle. De attól még a bírói ítélet nélküli, akár tömeges vagyonelkobzás is jogszerű lesz.

toportyánzsóti 2016.01.23. 05:42:33

Azemberek illen szintű meglopását és gyilkolását már csak a rendkívüli állapot bevezetésével úszhatja meg a csuti tolvajfejedelem és analfabéta hazug tolvajai.Nem kell agysebész intellektus ezt felfogni.

Herr Stacheldraht Leger 2016.01.23. 07:28:04

mandi 2017: alaptörvény-módosítás: mi fér bele az államvagyon csútizálásába?

mandi 2018: alaptörvény-módosítás: mi fér bele az ellenzék betiltásába?

mandi 2019: alaptörvény: kell ilyesmi a Történelem Urának?

mandi 2020: (lángokban a szerkesztőség, morajló tömeg az ablak alatt, hátrébb felkuncog egy gudfrend)

Bell & Sebastian 2016.01.23. 15:46:40

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Amíg a mienk a legszigorűbb fegyvertartási törvény és az állam (enyhén szólva) csoportérdekek támogatására használja az elnyomó szervezeteit (ami csak azt jelenti, mindenki diliflepnis, csak ő nem - legalábbis szerinte) enyhén szólva gyanús, miért pont most és éppen ez ütötte át az ingerküszöbét, amikor annyi randa és rossz van még ezen kívül, hogy csoportosan kellene a Dunába lőni az évtizedes, államszervezési problémákat ahhoz, hogy eltűnjenek végre, akkor eléggé a homályban, egyáltalán komolyan gondolják -e, vagy megint csak vicceskednek.

Terrorveszélynek van szezonja, hát ezt nyomassák, más oka nincsen annak, hogy ezt a lufit fújják. Mi meg szívjuk.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.01.23. 15:55:19

@Bell & Sebastian:

Annyira nagy szükségét én sem látom ennek a tervezett törvénynek. De sokak rémüldözését sem látom megalapozottnak.

Bell & Sebastian 2016.01.23. 19:02:53

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Arra jó csak ez, hogy Gyurcsány rárepüljön. Ergo: eleve meg volt beszélve. Fenn kell tartani a látszatot, hogy kétféle III/III -as iratdaráló van: a jó és a rossz. Az összes többi (akik mi vagyunk) ezt a cuclit kellene, hogy bevegye.

Majd jól felháborodok és legközelebb rajzolok én is egy fütyit a szavazólapra, hátha bejut, közvetlenben még úgysem próbáltuk.

Robinzon Kurzor 2016.01.24. 10:31:30

@Bell & Sebastian: "az Özvegycsinálók, vagyis Tornadók pilótáit"

Az F-104 (Starfighter) volt az Özvegycsináló (illetve korábban a B-26 első szériái), nem pedig a Tornado.

De hát miért pont ezt tudnád jól, nem igaz, Sebikém?

Robinzon Kurzor 2016.01.24. 10:34:27

Csak a jegyzőkönyv kedvéért: a déli megyékben mai is "migrációs válsághelyzet" van érvényben, pedig a migráncsmegállító csodakerítés már csodálatosan megoldotta a helyzetet, hála természetesen Bölcs Vezérünknek.

Robinzon Kurzor 2016.01.24. 11:24:56

@Holger Hartland:

Nem kell itt szórakozni négyötöddel.

Majd a Bölcs Vezér egymaga eldönti, hogy mikor unja meg ezt a sok pepecselést a törvényességgel és akkor ő majd felhatalmazza magát, amire csak akarja.

Még jó, hogy nem kell erről népszavazás, ez nem olimpia ... oh wait ...

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.01.24. 16:31:15

@Robinzon Kurzor: Itt már nem a bölcsvezérezés a poén, hanem az lesz a nagy poén, ha Novák Előd és társai védik meg a demokráciát.

Bloodscalp 2016.01.24. 18:55:41

@Robinzon Kurzor: ez is olyan lófaszt neki semmiség, amire majd később azt mondják majd hogy mi is anno felszólaltunk a kormány rossz döntése ellen....aha, megmondtátok ti is.

Robinzon Kurzor 2016.01.25. 12:33:58

@Holger Hartland:

Itt az lesz a nagy poén, hogy ha igazi terrorista kell a rendeleti kormányzáshoz, akkor meglesz az is.

Volt már itt komoly robbantássorozat (1997-98), csak hát egy pufajkásnak eszébe sem jutott rendkívüli állapotot bevezettetni holmi Kossuth téri bomba miatt (1994).

Ha most robbanna bomba ugyanott, szerinted Novák Előd a demokrácia védelme nevében nem fogja hatötödös többséggel megszavazni a bármit?

Bővebben:
index.hu/bulvar/merenyletkr/

Jean Sol Partre 2016.01.25. 13:01:11

@Robinzon Kurzor: a mi belügyminiszterünk nagyon ügyes ember, ha terrorista kell, azt is fog szerezni, jó kapcsolatai vannak.

Jean Sol Partre 2016.01.25. 13:07:14

@Holger Hartland: hát, ha megvédi. Ha nem, akkor meg senki, mert úgy látom, téged se zavar eléggé, bízol a mi nagy és bölcs vezérünkben. @Herr Stacheldraht Leger: -nek van igaza sajnos, egyértelmű az irány.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.01.25. 14:41:47

@Robinzon Kurzor: Most a Jobbiknál van a labda.

@Jean Sol Partre: Gondolkodtál már? Pl. hogy miért javasol a Fidesz olyat, amit nem tud megszavazni.

Jean Sol Partre 2016.01.25. 14:48:17

@Holger Hartland: talán bízott a jobbikban.
Szerinted miért?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.01.25. 14:55:53

@Jean Sol Partre: Elképzelhető, hogy terelésből.

Miért bízna benne a Fidesz, hogy a Jobbik ezt megszavazza? Vagy ami azt illeti, bárki? Ez az alkotmánymódosítás két pontban összefoglalható:

"1. Terrorveszély esetén bármit megtehetünk.
2. Mi mondjuk meg, hogy van-e terrorveszély."

Miért szavazná meg ezt az a Jobbik, amelyik a Fidesz fő ellenfele szeretne lenni? (És van is rá esélye.) A saját kinyírásához adna eszközt.

Jean Sol Partre 2016.01.25. 14:58:00

@Holger Hartland: de mi lehet az, amit ezzel a szarral akar elterelni? Nem még rosszabb akkor nekünk?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.01.25. 15:11:56

@Jean Sol Partre: Mi vagyok én, kremlinológus?

Annyit látok, amennyit más is. Benyújtanak egy javaslatot, amit kétharmad nélkül már meg sem tudnak szavazni, tehát más pártok támogatására szorulnak. De a javaslat pont azok ellen is fegyvert adna a kezükbe, akiknek a támogatása nélkül nem szavazható meg. Nem gyanús?

Itt van ez a "Ragadozók" c. cikk jobboldalt az ajánlóban. Ha nincs időd elolvasni, összefoglalom a tartalmát röviden: "Hörr-hörr." Lehet, hogy a javaslatnak csak az a célja, hogy ilyen cikkek íródhassanak, és lehessen még egy kis kampány. Egy kis néphergelés, népszerűség-hajhászás, ami kell is most a kormánynak a tanár- és eü-lázadás közepette.

Jean Sol Partre 2016.01.25. 15:25:50

@Holger Hartland: Török Gábor meg bevizel örömében, micsoda tematizálás? A jobboldaliak meg tapsikolnak, nálunk nincsenek menekültek, kerítés van, hurrá, betegek meg nem leszünk meg gyerekeink se, soha?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.01.25. 15:38:05

@Jean Sol Partre: Török Gábor sem vagyok. Nem tudom, hogy mi ez és mennyire válik be, csak gyanús. Attól tartok, a kormány most már több bőrt akar lenyúzni a migrációs kérdésről, mint amennyi rajta volt és amennyit eddig - szvsz végül is jogosan - lenyúzott. Most már tényleg csak az hiányzik, hogy a javaslat leszavazása után legyen egy "terrorcselekmény", és akkor aztán lehet mutogatni, hogy tessék, mi megvédtük volna az országot, de EZEK nem hagyták.

Jean Sol Partre 2016.01.25. 15:55:14

@Holger Hartland: ha jól gondolkodsz, márpedig logikus amit mondasz, lesz is.

gyalog.galopp 2016.01.25. 15:58:57

Jó fél évvel ezelőtt még nem volt semmiféle migrásn veszély csak a zorbán találta, ki .....
Ma ott tartunk, hogy mindenki kerítést épít, önjelölt önkéntes rendőrök már fegyverrel kergetik a migránsokat, kitiltják őket a szórakozóhelyekről stb, stb

A civil felháborodás egyre nő , a migránsok egyre többet piálnak, hamarosan százezer szám fognak azonosíthatatlan, migráns csoportok több, kevesebb szervezettséggel kóborolni szerte Európában, könnyű megélhetést, prédát keresve. A terrorizmussal nagyon jól lehet keresni.

Robinzon Kurzor 2016.01.25. 20:50:57

@Holger Hartland: "Pl. hogy miért javasol a Fidesz olyat, amit nem tud megszavazni."

Hogy a meg nem szavazás után olyan helyzetet teremtsen, amiből "egyértelmű", hogy meg kellett volna szavazni.

Ha a Gyurcsány-fél eü-reformoknak lehetett "halálos áldozata", akkor egy ilyen horderejű ügynek miért ne lehetne?
Csak ez most Vona lelkén fog száradni, akárki meglássa.

És aztán a Jobbiknak nem lesz más választása, mint bocsánatot kérni a magyar néptől és megszavazni.

Robinzon Kurzor 2016.01.25. 20:51:57

@Holger Hartland: " a javaslat leszavazása után legyen egy "terrorcselekmény", és akkor aztán lehet mutogatni, hogy tessék, mi megvédtük volna az országot, de EZEK nem hagyták. "

Na, látod, tudsz te, ha akarsz ...

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.01.25. 21:57:21

@Robinzon Kurzor: A forgatókönyvedben túl sok az ismeretlen és a bizonytalanság. Távoli lehetőség, és a labda akkor is a Jobbiknál lesz. Legfeljebb eladja. :) Egyébként pedig, ha a közvéleményt nem érdekli a dolog (márpedig úgy tűnik, hogy nem), akkor ezt bizony a jelentős politikai erők fogják lejátszani. A pártok és persze külföldi hatalmak. Nem Bokros, nem a PKP, nem a Mandiner, nem te, és nem én.

Robinzon Kurzor 2016.01.25. 22:32:25

@Holger Hartland: "A forgatókönyvedben túl sok az ismeretlen és a bizonytalanság"

Egymás mellé tettem egyszer már megtörtént dolgokat.

2010-ben ehhez képest azt mondani, hogy tandíj lesz és államosítják a manyupokat ... na az tényleg vadul hangzott volna.

Egyébként pont elromlott a fluxuskondenzátor, szóval ki kell várni a végét.

Jean Sol Partre 2016.01.26. 09:27:57

@Holger Hartland: a legviccesebb, hogy erről úgy beszélsz, mintha téged sem érdekelne.

Jean Sol Partre 2016.01.26. 14:02:13

@Holger Hartland: nézd, nekem már volt olyan barátom, aki 2010 előtt teljes mellszélességgel kiállt a fidesz mellett, sőt, rájuk szavazásra buzdított, bizonygatta, hogy az lesz az igazi, csak bennük lehet bízni. Majd 2011-ben elhúzott az országból és fel van háborodva, ha "számonkérem" rajta a szavait (nem kérem persze számon, csak emlékeztetem).

Igen, zavar kicsit, illetve inkább csak nem értem. Hacsaknem te is külföldön vagy már :)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.01.26. 14:29:28

@Jean Sol Partre: Itthon vagyok és maradok, amíg el nem kergetnek. :) Mi a gond?

Jean Sol Partre 2016.01.26. 14:34:56

@Holger Hartland: nincs gond, csak csodálom a nyugalmad

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.01.26. 14:47:52

@Jean Sol Partre: Miért kéne idegeskedni? Azt olyan dolgok miatt érdemes, amelyekre az embernek hatása van. Amire nincs, abban fölösleges. (De azért elkövetjük ezt a hibát mind, rendszeresen.) A tervezett alkotmánymódosításra milyen hatása van az egyes állampolgár véleményének? Nagyjából semmilyen. Ezer állampolgárnak sincs, lásd a Bokros-féle tüntetést. Százezernek már lehet, egymilliónak még inkább. De jelenleg nem alakul ilyesmi. Jelenleg a képviselőkön, elsősorban a Jobbikon múlik a dolog, és persze azokon a külföldi hatalmakon, amelyek beleszólhatnak az ország életébe.

Robinzon Kurzor 2016.01.26. 14:48:21

@Jean Sol Partre:

Nyugalom?
Inkább beletörődés.

Jean Sol Partre 2016.01.26. 15:00:24

@Holger Hartland: "A tervezett alkotmánymódosításra milyen hatása van az egyes állampolgár véleményének?"

fordítva. a tervezett alkotmánymódosításnak milyen hatása van az állampolgár véleményére? :)

@Robinzon Kurzor: hát igen. én azért nem aggódok, mert akár a zöldhatáron is kijutok, ha kell, de nem mindenki ismeri ezeket az utakat.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.01.26. 15:15:04

@Jean Sol Partre: Nem tudom, milyen hatása van. A közvélemény-kutatásokból majd kiderül. Főleg ha nemcsak pártszimpátiákat kérdeznek, hanem konkrétan ezt is.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.01.26. 16:09:40

@Jean Sol Partre: Nem értem. Hatással? Osztom a poszt értékelését, plusz ugye itt vannak a kommentek, visszaolvashatod. Erre gondoltál? De hát ez világos.

Jean Sol Partre 2016.01.26. 17:20:19

@Holger Hartland: na, ezt a sztoicizmust nem értem, de úgy tűnik, ez már így is marad :)

Zb74 2016.01.26. 17:53:44

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Tájékozatlan vagy. A belgáknak van olyan idióta jogszabályuk, amely megtiltja az éjszakai razziázást. Ilyen tilalom Magyarországon - és az említett többi országban - normál esetben sincs; emiatt teljességgel indokolatlan terrorveszélyre hivatkozva magyarokat telepíteni ki a lakóhelyükről, betiltani a tévéket, korlátozni az internetforgalmat stb.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.01.26. 19:02:42

@Zb74:

OK, mit változtat a lényegen, ha nem Framciaországban, hanem Belgiumban van ez a hülye szabály?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.01.26. 19:10:15

@Zb74:

"Tájékozatlan vagy. A belgáknak van olyan idióta jogszabályuk, amely megtiltja az éjszakai razziázást."

Mellesleg a kommentemben hol is írtam, hogy a franciáknál van?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.01.26. 23:58:24

@Jean Sol Partre: Majdnem írtam erről egy posztot. Pedig most már tényleg amatőr novellákat szeretnék posztolni. Szerintem ti szívatni akartok. :)

Jean Sol Partre 2016.01.27. 09:51:32

@Holger Hartland: én novellákat is szívesen olvasok :)
süti beállítások módosítása