Kommentszűrés
’16 jan
19
18:01

Elhurcolások − Túlélni a túlélhetetlent

Írta: Redakció

hercegkut.jpg
Vendégszerzőnk, Stumpf Anna írása
„Bús magyarok imádkoznak égi Atyánk hozzád,
Fordítsd felénk, magyarokra Jóságos, szent orcád! 
Sírva sírunk, fohászkodunk, hozzád sír a lelkünk.
Ennyi tenger sok fájdalmat, miért is érdemeltünk. 
Bús magyarok imádkoznak, hallod Atyánk, hallod?
Sem testünkkel, sem lelkünkkel nem kívánunk harcot! 
Megbocsájtunk mindazoknak, akik reánk törtek. 
Csak még egyszer add vissza a Drága Magyar Földet.”
 

(Stumpf Lászlóné Nagy Mária: A rabok imája; Hercegkút, 1945. január 2.) 

 

Három napi élelem, két váltás ruha, ágynemű és evőeszköz. Ennyit vihetett magával az a 135 férfi és nő, akit 1945. január 2-án a Magyarországot „felszabadító” szovjet csapatok a tokaj-hegyaljai Hercegkút községből összegyűjtöttek és bevagonírozva elhurcoltak szülőföldjükről. 

„Mészoc raboti”, pár nap közmunka a debreceni gyufagyárban - ebben a tudatban indult útnak a falu összes munkaképes, 17–45 év közötti férfija és 18–30 közötti nője a didergető télben. Két héttel később, és 1600 kilóméterrel keletebbre, a mai kelet-ukrajnai harcok helyszínén álló, Sztálin megyei csisztyakovoi lágerbe érkezvén világossá vált, hogy a három napos helyreállító „közmunka” helyett beláthatatlan ideig tartó, testi-lelki terrorral nyomorított kényszermunka várt a hercegkútiakra a Hitler csapatai által berobbantott ukrán szénbányákban. A szovjetek már a háború lezárta előtt megkezdték a jóvátétel behajtását.

Az internáltak feladata a szénbányák működőképes állapotba hozatala, később a szovjet ipar számára az üzemszerű termelés beindítása volt. A brigádok addig nem jöhettek fel a bányából, amíg az előírt normát nem teljesítették, ha ez nem sikerült, volt, hogy három napig nem látták a földfelszínt. 

Élelmük gyér, munkakörülményeik életveszélyesek voltak. A nyirkos bányákból szabadulva órákig gyalogoltak a rájuk fagyott vizes ruhákban a lágerekig. Azt a hideget és fagyot, ami hosszú hónapokon keresztül a mindennapok része volt, mai fejjel egyszerűen elképzelni sem tudjuk. A tífusz, a malária, a vérhas fertőzés folyamatosan szedte áldozatait.

Az elpusztultakról pontos nyilvántartást nem vezettek, a helybeli elhunytak névsorát az elhurcoltak imakönyvének vége rejtette, már ha az egyáltalán megmaradt. Az áldozatok temetési helye csak hellyel-közzel ismert, az egykori munkatáborok melletti névtelen sírok jelzik földi maradványaikat.

Az elhurcoltak egyetlen bűne, hogy svábok voltak. 

A faji alapú megkülönböztetés hitleri módszere a szovjet megtorlás és az orosz hadigazdaság biztosításának alapvető eleme volt. Sztálin 1944. december 16-án kiadott frontparancsa, amely minden munkaképes német származású férfit és nőt egyaránt kényszermunkára fogott, Magyarország akkori lakosságának majd egytizedét érintette. 

Az olyan, svábok által sűrűn lakott vidékeken, mint Tokaj-Hegyalja, ez a falvak brutális megcsonkítását jelentette. Mindenkit vittek, lányokat, asszonyokat, papokat és az olyan, doni katasztrófát épphogy túlélő férfiakat, mint dédapámat. Mindenkit, aki képes lett volna a térségen átvonuló front utáni újjáépítésben segíteni a faluban, elvittek. A parancsot megtagadókat vagy ellenszegülőket családjuk kiirtásával fenyegették.

A Hercegkútról elvitt 135 sváb közül tizenöten már soha nem térhettek vissza a festői zempléni dombok között nyugvó, 1750-ben alapított, ma a világörökség részét képező pincesorok által ölelt kis faluba. Aki visszatért, lelkileg megtörve, testileg meggyengülve ért haza; és csak keveset, ritkán de leginkább egyáltalán nem beszélt a gulag borzalmairól. A szovjetek minden hazatérőt megfenyegettek: ha beszélni mernek, a családjuk bánja és indulhatnak vissza a bányába. Az utolsó 13 fő 1949. október 20-án érkezett haza.

Az elhurcolás szörnyű emlékét a túlélők annak minden lelki terhével együtt inkább magukban tartották. Történetük az utánuk jövő generációk számára egy fájdalmas, de elnyomott és nagyon homályos emlék maradt, ahogyan lassacskán a német nyelv használata is. 

A Hercegkútról elhurcolt németek története csak egy a sok közül. 

Azt, hogy egy származása miatt meghurcolt, meggyötört és megtizedelt közösség végül hogyan volt képes saját talpára állni, hogyan volt képes keresztyén hitében megerősödni, szívében megbocsátani és arccal büszkén a jövő felé fordulni, csak a Kegyelem magyarázza. 

Hogy hogyan jut el egy, a kollektív bűnösség skarlátbetűjét évekig magán hordozó közösség oda, hogy ma, több mint hetven évvel az elhurcolások után a környék egyik legdinamikusabban fejlődő faluja, amely arccal büszkén a jövő felé fordulva szervezi identitásában egyre erősebb közösségi életét, fejleszti világörökségi pincesorai által nyújtott páratlan élmények tárházát, építi keresztény hagyományainak emlékeit - egy igazi modern feltámadástörténet.

Hercegkút túlélte a sokak által túlélhetetlent. De mindez a kis közösségek ereje, a hit, az emberi akarat és a munka hagyományos becsülete nélkül lehetetlen lett volna. 

Stumpf Anna

Címkék: történelem emlékezet kitelepítés németek svábok világháború 1945 1946 malenkij robot Szovjetunió Hercegkút

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr138286106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

legeslegujabbkor 2016.01.19. 19:52:08

Szörnyű dolgok történtek a legutolsó világháborúban, akik hallották a beszámolókat csak annyit tehetnek hogy megfogadják, soha többé háborút, soha többé harcokat, soha többé kényszersorozást, soha többé civilek mészárlását.

Bell & Sebastian 2016.01.19. 21:29:32

A Teheráni- és Jaltai konferencián Sztálin 4 millió németet kért az angolszászoktól, a Szovjetet ért háborús károk helyreállítására.

1947 -ben 4 millió német (szerte Európából) dolgozott munkatáborokban a Szovjetúnióban, közülük 600 e. - 1 M pusztult el, a kezdeti, mostoha körülmények következtében.

Hogy senki se értse félre, az anglo-amerikaiak is adtak át Sztálinnak a saját, német-készletükből, amit a nyugati megszállási övezetben szedtek össze.

Ugyanakkor '47 -ben még harcoltak német hegyivadászok, saját egyenruhában és fegyverzettel, a nyugati szövetségesek oldalán, mint Olaszországban, mint Görögországban - a kommunista partizánok ellen.

Akkor hogyan is _volt_ ez?

A tegnap történelme ma születik, ugyebár.

annamanna 2016.01.20. 02:02:07

@legeslegujabbkor: "megfogadják, soha többé háborút"

Ez nagyon szép, csak az vele a probléma, hogy ezek minden napos történetek a világ más részein. Sőt ha a szimpla gyilkosságokat is hozzávesszük, akkor Európában is mindennapos eset a civilek mészárlása.
Jó lenne, ha az élet mindig szép, derűs és biztonságos volna, de ez sajnos hiú remény. A fenti történetnek van egy egészen más tanulsága, és a szerző is pontosan erre a tanulságra élezte ki a cikket:

"Azt, hogy egy származása miatt meghurcolt, meggyötört és megtizedelt közösség végül hogyan volt képes saját talpára állni, hogyan volt képes keresztyén hitében megerősödni, szívében megbocsátani és arccal büszkén a jövő felé fordulni, csak a Kegyelem magyarázza.

Hogy hogyan jut el egy, a kollektív bűnösség skarlátbetűjét évekig magán hordozó közösség oda, hogy ma, több mint hetven évvel az elhurcolások után a környék egyik legdinamikusabban fejlődő faluja, amely arccal büszkén a jövő felé fordulva szervezi identitásában egyre erősebb közösségi életét, fejleszti világörökségi pincesorai által nyújtott páratlan élmények tárházát, építi keresztény hagyományainak emlékeit - egy igazi modern feltámadástörténet.

Hercegkút túlélte a sokak által túlélhetetlent. De mindez a kis közösségek ereje, a hit, az emberi akarat és a munka hagyományos becsülete nélkül lehetetlen lett volna."

Az ilyen szörnyűségekből inkább azt lehet megtanulni, hogy emberek hogyan képesek a poklot is túlélni. Például ez a könyv is a túlélésre koncentrál: documents.tips/documents/victor-frankle-megis-mondj-igent-az-eletrepdf.html
A Sorstalanság, a recski táborról szóló Szökés, Örkény Budapest c. egypercese, a Tizedes és a többiek, Az ötödik pecsét vagy a 127 óra c. film is a túlélésre koncentrál, és még sokáig lehetne sorolni.
Persze a túlélés nem is a legjobb kifejezés. Talán jobb a megmaradás, helytállás, kitartás, az adott szituációhoz való alkalmazkodás és a lehetőségek felismerése.
A cikkben azt írja a szerző, hogy ennek köze van a hithez. Wittgenstein valahogy úgy fogalmazott, hogy az istenhit azt jelenti, hogy az ember az élet értelmére vonatkozó kérdésre igenlő választ ad; tehát az Istenbe vetett hit azt jelenti, hogy az életnek van értelme.
Ha pedig van értelme, akkor van értelme vigyázni rá, van értelme megőrizni. Ha az életnek van értelme, akkor célja is van. Ha van célja, akkor a túlélést leginkább az segíti, ha az ember a céljára koncentrál. Viktor E. Frankl is erről ír: a KZ-lágert nem a legerősebbek élték túl, hanem azok, akik nem a tábor borzalmaira, hanem a táboron kívüli életükre, céljaikra koncentráltak.
Ha valaki nagybeteg, és elcsügged, akkor is pontosan ezzel szokták biztatni, hogy küzdjön a gyógyulásáért: gondoljon arra, hogy a gyerekeinek, unokáinak stb még szükségük van rá. Az ember akkor tudja a leginkább összeszedni magát, ha tudja, hogy valami fontosat el kell érnie.
Persze, a körülményeket nem lehet kontrollálni, és nyilvánvaló, hogy nagyon sok múlik a szerencsén, egy tábor esetében például az őrség viselkedésén, vagy éppen az időjáráson, a munkavégzés (pl. bányaépítés) körülményein, a ruházaton, a fertőzéseken stb.

Amit az egyén ezekhez hozzá tud tenni, az a hite, az életvágya, valamint hogy nem fecsérli el minden erejét a kesergésre, hanem megpróbálja elfogadni a körülményeket olyannak, amilyenek; tehát megpróbálja elviselni azt, amin nem tud változtatni. Kertész Imre után szabadon: úgy dönt, hogy bármennyire is nem maga választotta, de mégis ez az ő sorsa és kész; azok között a körülmények között kell megállnia a helyét, amik közé került.

Egészen meglepődtem ezen az adaton: "135 sváb közül tizenöten már soha nem térhettek vissza" - csak 15 fő veszett oda? Nem az a furcsa, hogy meghaltak a szovjet munkatáborban, hanem hogy csak ilyen kevesen. Ebben nyilván nagy szerepe volt a józanságnak, fegyelmezettségnek, önuralomnak.

a nagy hohoohooo 2016.01.20. 06:08:51

Stumpf Anna szándékosan -ebben biztos vagyok-elfelejti,kihagyja az igazságot-a szovjetek nem maguktól jöttek ide,hanem az őket megtámadó,az országukat leromboló,kifosztó ,emberek millióit lemészárló magyar és náci német csapatok üldözése ,megsemmisítése okán.
Sztálin már az elején megmondta:
www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww2/doksi/sztalin/sztalin02.html

"A fasiszta Németország elleni háborút nem tekinthetjük közönséges háborúnak. Ez nemcsak két hadsereg közötti háború. Ez a háború egyben az egész szovjet nép nagy háborúja a német fasiszta csapatok ellen. A fasiszta elnyomók elleni, az egész népet felölelő honvédelmi háborúnak nemcsak az a célja, hogy az országunk fölött tornyosuló veszélyt megszüntesse, hanem az is, hogy segítsük Európa összes népét, melyek a német fasizmus igája alatt nyögnek."

hívőlélek 2016.01.20. 08:18:58

@hoplita: Te a sajátodat! ...... bizony bizony MI HÍVTUK BE A SZOVJET CSAPATOKAT! A meghívót valahol a Don kanyarnál adtuk át.... de lehet hogy még előtte amikor az első katonák a Szovjetunió területére léptek. ..... úgy hogy Te "Baszd dögre a kurva anyádat".

legeslegujabbkor 2016.01.20. 08:50:45

@annamanna: Azt, hogy ki hogy élte túl a megpróbáltatásokat, nagyon sokszor nem tudjuk meg. Az itthon maradottakhoz való visszatérés reménye, valamelyik Istenhez fohászkodás, esetleg csak szimpla életösztön, vagy lehet a bosszúállás dühe is.

Bell & Sebastian 2016.01.20. 09:25:51

@a nagy hohoohooo: Előtte meg csókos volt a kétféle szocialista. Ne relativizáld a kibaszott Sztálin bűneit, mert ez is büntetendő, Fidesznek hála, hogy szépítettek valamit a mocskos, diktált törvényen.

@hívőlélek: Téged biztos felszabadítottak, büdös kommer.

hoplita 2016.01.20. 10:08:08

@hívőlélek:

Meg akarsz velem ismerkedni, kisköcsög?
Azt hiszed, hogy nem tudlak lenyomoztatni?
Fogd vissza magad, mert a kurva anyád sem ismer rád, ha kezelésbe veszlek.

hívőlélek 2016.01.20. 10:29:00

@hoplita: mi van puha pöcs, Tom és Jerry filmet néztél ?

hívőlélek 2016.01.20. 10:36:12

@Bell & Sebastian: kommer vagy te! Azoknál szokás újra írni mindent. ...de mi nem tetszik az hogy mi magyarok behívtuk a Szovjeteket ....pedig így igaz Horthyék hívták be! ..
Tudod az anti világban a szomszédolást- látogatást viszonozni szokták .... igaz azzal nem számolt a nemzet hogy kicsit soká maradnak ... de ha hívtuk ugye akkor viselnünk kellett az árát.

István Tamasi 2016.01.20. 11:01:40

A kitelepítés nem a magyar kormány ötlete volt, hanem azt a magyar kormánynak a győztes hatalmak parancsára kellett végrehajtania a Szövetséges Ellenőrző Bizottság felügyelete mellett.
A másik oldalról viszont a Csehszlovákiából kitelepített - és akkor már hetek-hónapok óta itt-ott tengődő - magyar családoknak kellett a hely és ekkor adta be a derekát a magyar kormány a győztes hatalmaknak.
Egyáltalán nem értek egyet a kollektív bűnösség és kollektív büntetés elvével.
Egyetzemi csoporttársam családját a Felvidékről kitelepítették és több hetes vasúti vagonban nyomorgás után egy kitelepített sváb család házát kapták meg. Egykori csoporttársam a mai napig ott lakik.

István Tamasi 2016.01.20. 11:05:47

@Bell & Sebastian:
A háború után Délkelet Ázsiában az ottani népek - akik a britek/amerikaiak oldalán harcoltak a japánok ellen- fegyvereiket arra használták, hogy megakadályozzák a brit gyarmatosítók visszatérését. Erre a britek visszaadták a fegyvereiket a japán hadifoglyoknak és zászlóaljparancsnoki szintig kizárólag saját japán vezetés mellett a japánokat küldték afelszabadulásukért küzdő helyiek ellen.

annamanna 2016.01.21. 05:34:27

@legeslegujabbkor: Egy példa: a Don-kanyarban ketten voltak a családból. Az egyikük hegedűtanár volt, és megőrült (hazahozták, de onnantól kezdve már mindig bolondokházában élt).
A másik kovács, aki a fronton sofőrként szolgált, bőrruhát kapott, ezért aztán nem fagyott meg. Számomra elég nyilvánvaló, hogy a hegedűtanár idealista ember volt, aki képtelen volt elfogadni valóságként a háborút, inkább megzavarodott. A kovácsmester hozzá képest jóval gyakorlatiasabb, pragmatikusabb volt, neki megmaradt a józan paraszti esze.
A túlélést tekintve számít, hogy mennyire vagyok hajlandó elfogadni valóságként azokat a körülményeket, amik közé csöppentem, vagy pedig mennyire ragaszkodom ahhoz, hogy az legyen a valóság, amit a fejemben annak gondolok.

Mondok egy másik példát. Karinthy felesége a zsidóüldözések elől Amerikába ment; de hazajött azzal az indokkal, hogy a fiát lebeszélje a nősülésről. A fiúnak esze ágában sem volt anyucira hallgatni, és megnősült; a mama viszont már nem tudott visszautazni az USA-ba. A család barátai annak érdekében, hogy minél biztonságosabbá tegyék az életét, eldugták egy távoli vidéki városban, Zalaegerszegen. Azt gondolták, ott nagyobb biztonságban lesz, mint Pesten. Amikor bevagonírozták a vidéki zsidókat, a nő állítólag üvöltözött, hogy ezt hogy merik vele megtenni, ő a legnagyobb magyar író özvegye; és amikor Auschwitzban leszállították a vonatról, állítólag pofonvágta és/vagy leköpte a német katonákat, úgyhogy addig élt.

Persze lehet mondani, hogy nagyon bátor volt, de az előzményekhez az is hozzátartozik, hogy Karinthy agyvérzésben halt meg, amit egyik veszekedésük közben kapott, és a felesége ihlette a Capillária című regényét, amiben a nők által elnyomott férfiakról ír. Tehát a viselkedését nem annyira bátor kiállásnak tartom, sokkal inkább azt gondolom róla, hogy foggal-körömmel ragaszkodott ahhoz, hogy a valóság az legyen, amit ő akar. Egyrészt mindenképpen el akarta érni, hogy a fia azt csinálja, amit ő akar, nem engedte meg, hogy a fia a saját valóságát élje meg. Aztán pedig képtelen volt felmérni a valós erőviszonyokat közte és a német katonák között.

Ezzel szemben a Sorstalanság a valóság elfogadásáról szól. Arról, hogy a táborban lehetetlen illúziókhoz ragaszkodni; ott az a valóság, ami van és kész; a lágert csak akkor lehet túlélni, ha valaki elfogadja azt, ami körülveszi. A "muszlimok" vagy hogy hívta őket Kertész, csak néztek ki a fejükből és meghaltak, nem voltak hajlandók valóságnak elfogadni a tábort, és nem voltak hajlandók elfogadni a táborban kiosztott szerepeket.

Vagy például azok, akik a háború alatt merényletet követtek el Hitler ellen, rajtavesztettek és húskampóra akasztva haltak meg. Szerintem ebben is azt kell észrevenni, hogy ők nem akarták elfogadni az aktuális valóságot, a háborúra nem úgy tekintettek, mint aminek szabályai vannak, és ha valaki betartja a szabályokat, akkor nyer. Pedig Hitlert végül mégiscsak azok verték meg, akik szabályszerűen küzdöttek ellene, akik elfogadták valóságnak ezt a "játékot", és megtanulták a szabályait.

Lehet, hogy őrültségnek hangzik, amit írok, pedig szerintem fontos. Úgy nem lehet nyerni, ha valaki felborítja a sakktáblát. Csak az képes nyerni, aki megtanul sakkozni, és jobban tud sakkozni, mint az ellenfele. Tehát aki elfogadja és megtanulja a sakk szabályait.
Például a Volt egyszer egy vadnyugat egy fiú története, akit kiütött egy gonosz erő; a fiú megtanult a gonosz erő szabályai szerint harcolni, és nyert. Nem alattomosan, csalással, hanem szabályosan.
A Gladiátor egy katona története, akit kiütött egy gonosz erő és új játékot kezdett; a katona is új szabályokat tanult meg, és egy új játszmában, szabályosan nyert. Nem alattomosan, csalással, hanem szabályosan.

Egy gonosz erő általában azt csinálja, hogy felborítja a játéktáblát, és azt mondja, mostantól kezdve új játék van és én hozom a szabályokat. Ebben a játékban nem fog nyerni az, aki nem fogadja el az új valóságot, hanem ragaszkodik a régihez. Csak az nyer, aki elfogadja a kihívást, az új szabályokat. Azért van esélye a nyerésre, mert a gonosz erő a saját szabályait sem képes betartani, tehát nem képes a szabályszerű küzdelemre. Ha képes lenne, nem kellett volna az előző játékot sem felborítania.

Persze a nyerés nem mindig jelent túlélést is egyben; illetve a túléléshez nincs feltétlenül szükség szabályszerű játékra. De általánosságban véve szerintem jó stratégia, ha elfogadom az élet aktuálisan felkínált játékszabályait. Valami hasonlóról szól Az élet szép c. Benigni-film is.

Ha tagadom a valóságot, attól az még valóság marad. Ha valaki küzd a valóság ellen, a valóság nyer.
"Aki a rossz ellen harcol, ugyanazt teszi, mint aki a jó ellen küzd: mindketten a valóságot támadják."
"A boldog, harmonikus és sikeres élet előfeltétele az, hogy az ember szeresse, ismerje önmagát és azokat a törvényszerűségeket, amelyeknek alá van rendelve."
www.soulstorage.org/foldi-vilag/emberi-let/hit/fogalmak/28-a-polaritas-toervenye

annamanna 2016.01.22. 04:36:41

"ebben a tudatban indult útnak a falu összes munkaképes, 17–45 év közötti férfija és 18–30 közötti nője a didergető télben."

A 18-30 közötti női korosztály volt az, akik közül a legtöbbnek lehetett már gyermeke, vagy épp terhes volt. A gyerekeseket, terheseket otthon hagyták, vagy elválasztották tőlük a gyermekeiket? Mivel valószínűleg a férj is a 17-45 közti korosztály tagja volt, ha a gyerekeket otthon hagyták, ők kivel maradtak? Vagy csak a gyermektelen nőket vitték el?

Ukrajnában tavaly is előfordult olyan eset, hogy egy férfit besoroztak, mire közölte, hogy a beteg anyjáról egyedül gondoskodik, nincs kire hagynia; erre börtönbe csukta a Jacenuk-Timosenko-Porosenko-Turcsinov-féle politikai garnitúra. (Ez utóbbi baptista lelkipásztor is, azám. Van egy fia, aki pont sorozható korú, úgyhogy meg is kapta a behívóját; de Turcsinov kijelentette, hogy a vallása tiltja a katonai szolgálatot, azám. www.karpatinfo.net/cikk/tarsadalom/behivot-kapott-turcsinov-fia Kár, hogy a fentebbi fickó nem ugyanerre hivatkozott, őt is biztosan felmentették volna a katonai szolgálat alól. A beteg édesanya nem számít, de ha a vallása tilcsa, az más.)