Kurzust építünk, igen! – L. Simon László a Mandinernek
2016. január 18. írta: Redakció

Kurzust építünk, igen! – L. Simon László a Mandinernek

l_simon_laszlo.jpg

Kizártnak tartja, hogy Lázár János pártot alapítson, habár azt elismeri, hogy vannak súrlódások a rendszerben. A Miniszterelnökség kulturális nagyberuházásokért felelős államtitkára részletesen válaszolt továbbá minden nagy port felvert ügyére családi földvásárlásoktól kezdve, cégének letagadásán át, a panziójához vezető úttal bezárólag. „Hozzá vagyok szokva, hogy a politikában minden szemétséget el kell viselni, azt viszont nem könnyű, amikor a feleségemet kezdik ki” – fakadt ki egy ponton L. Simon László, aki szerint a vele kapcsolatos „toposzok” egyike sem igaz. Nagyinterjúnk.

„A pixisből láthatóan könnyen ki lehet esni. Önt meg állítólag már csak Orbán barátsága tartja az államtitkári székben.

Nagyon megtisztelő, hogy a miniszterelnök barátjának tartanak, de ez munkakapcsolat.

Összebeszéltek? Lázár János pont ezt mondta Orbán Viktorról a múlt héten. Hogy nem a barátja.

Miért kellene, hogy az legyen? Nem a barátja. A főnöke. Ahogy nekem is főnökeim mindketten. Persze én nem tudnék olyan rendszerben dolgozni, ahol nem rokonszenvvel tekintek a miniszterelnökre. Vádoljanak ezért szervilizmussal. Nem érdekel. Jóban vagyunk, és azt gondolom, hogy az emberi szimpátia kölcsönös.

S ha döntenie kellene a két főnök között? Lázár János új pártjába menne vagy maradna Orbánnal?

János pártot alapít?

Török Gábor legalábbis ilyesmit vont le Lázár beszólásából, hogy ő nem klubtag Ibizán és nem jár meccsre, mint Orbán. Inkább dolgozik.

Kizártnak tartom, hogy János pártot alapítson. Látom a működését, az együttműködését a miniszterelnökkel. Minden rendszerben vannak súrlódások, de ismerve a szereplőket és a rendszert, kizártnak tartom.

Spéder-Lázár összefogás? Ilyen van?

Nem tudom, milyen kapcsolat van közöttük. Azt tudom, hogy van, de hogy milyen… Nem is rám tartozik. Én örökségvédelemmel és nagy kulturális beruházásokkal foglalkozom.

Az FHB és az állam pereskedik, közben Lázárnak jó kapcsolata van Spéderrel… Ezt nehéz nem szakadásként értelmezni.

Én is olvasom ezeket a cikkeket.

Hogyan? Mosolyogva? Legyintve?

Érdeklődéssel. De inkább azzal foglalkozom, hogy szellemi és kulturális értelemben hozzátegyek ahhoz, amit nevezhetünk akár kurzusépítésnek is. Láthatólag ez sokaknak fáj is, nem véletlen a nehéztüzérségi támadás ellenem, a sok méltatlan személyeskedés. A kulturális váltás sokkal fájdalmasabb, mint a családom gyarapodása.

Már nem tűnik ronda szónak? Vállalja, hogy kurzust építenek?

Régebben én is ódzkodtam a szótól. Már nem. A Nemzeti Kastélyprogram, a Hauszmann-terv, amely mögött koncepció van, szellemileg akar hozzátenni valamit a korszakhoz.

Korszak?

Ha lesz még egy ciklus, azt már nevezhetjük majd annak. Feltéve persze, hogy szellemi arculata is lesz. Anélkül nincs kurzus. Ha majd húsz év távlatából visszanézünk az előző ciklusra, nem az jut eszébe senkinek, hogy kikátyúztak ennyi meg ennyi utat, a Várkert Bazár viszont benne lesz.”

Stumpf András interjúját híroldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr648282126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2016.01.18. 11:43:58

A kurzus (átvitt értelemben) olyan, előre eltervezett cselekvések sorozata, amely új keretek közé szorítja / állítja (ez esetben) az állam működését.

Ha jól veszem le, ez egy támadó, beavatkozó, kezdeményező, aktív állam akar lenni, amely tartja a gyertyát a nászéjszakán, belenéz a fazékba, hogy dobjon bele egy csipetnyi sót és mise előtt egy órával harangozik: lehet menni borotválkozni, kedves testvérek.

Továbbá minden pénzt begyűjt, hogy elképzelési szerint újraossza, ha nem is mindet, egy kisebb, néha nagyobb részét.

De mivel 15 milliónyian vagyunk, a bölcsesség pedig nem végtelen, ennélfogva nem jut egyforma figyelem mindenkire és válogatni kénytelen a kormányzat a betegek közül.

Láttam én már olyat, hogy a főorvos úr volt a legbetegebb mind közül.

hívőlélek 2016.01.18. 12:01:19

Dehogy is építetek kurzust! Egyszerűen Ti csak loptok! ...ha kurzusnak lehet nevezni a kleptokráciát akkor persze kurzus de eddig még a történelemben nem volt ilyen.
Kurzus az valami melletti kiállás valamilyen emberi értékrend ...de nálatok ilyen nincs....CSAK A LOPÁS A KLEPTOMÁNIÁTOK KIELÉGÍTÉSE ... csak ezért MAGYARKODTOK, ....csak ezért KERESZTÉNYIESKEDTEK, ..... ezért hirdettek büdös lábbal és szájjal, szaros gatyával POLGÁROSDIT.
.... DE BŰZLETEK ORRFACSARÓ BŰZT ÁRASZT MINDEN TÉNYKEDÉSETEK!

venszivar 2016.01.18. 12:51:45

ez sincs meg sitten!?! Az igazság ODAÁT VAN!

GNDL 2016.01.18. 13:08:37

Nehéz eldönteni, hogy éppen melyik korrupt pöcs jelenti az aktuális intellektuális mélypontot a Fideszben... Kósa, Rogán, Szijjártó, Orbán, L. Simon, Tállai, Czomba, Semjén, Harrach... túl nagy a verseny... :)

Tehéntőgy 2016.01.19. 11:56:30

"a Várkert Bazár viszont benne lesz.”

Eddig ugye sikerült felcipelni Pécsről a Csontváry-gyűjteményt azok kedvéért, akik egy pécsi hétvégéhez is lusta sznobok.
Aztán sikerült felcipelni Szentesről a Koszta-képeket, azok kedvéért, akik egy csongrád megyei hétvégéhez is lusta sznobok, ráadásul mindezt kiválóan pocsék ritmusérzékkel egy évvel a hódmezővásárhelyi múzeum definitív jelentőségű Koszta-tárlata (és Koszta-kötete) után egy ahhoz képest értelemszerűen hótt érdektelen, érdemben újat mondani nem tudó kiállítást csinálva.
Szinte sejtem, miből fog állni a Várkert Bazár fantasztikus kiállítási repertoárja az elkövetkező években... fel lehet majd cipelni a Rippl-Rónai gyűjteményt Kaposvárról, a Munkácsykat Békéscsabáról meg Debrecenből, Vasarelyt Pécsről, Tornyait Hódmezővásárhelyről stb. és úgy tenni, mintha lenne bármi fingja L. Simonéknak arról, hogy mire is használjanak egy százharminc éves áruházépületet.

annamanna 2016.01.20. 02:17:50

Azért én másik szót keresnék a qrzus helyett.
Például a konszolidáció egész jól hangzana (ami ugyan nincs, de volna rá igény).
süti beállítások módosítása