Kommentszűrés
’16 jan
13
15:41

A Hosszú Katinka-ügyről

Írta: Redakció

hosszu_katinka.jpg

Vendégszerzőnk, Bencsik Gábor írása

 

Az egész országba beleakadt ez a Hosszú Katinka-ügy. Az ember szeretné érteni, de sajnos nem megy, mert a panaszos az igazság valószínűleg legfontosabb szálait nem bontotta ki és most már nem is fogja. Egyszerűen nem tudjuk, mi a baj, csak azt tudjuk, hogy Hosszú Katinka fantasztikus úszó, és valahogy meg kellene oldani, hogy megnyerje nekünk az olimpiát.

De ezért mégiscsak jó lenne érteni is a dolgot. Mivel biztosat nem tudunk, találgatni vagyunk kénytelenek. A megoldáshoz, mint legtöbbször, itt is annak föltételezése vihet közelebb, hogy nem igazság ütközik hamissággal, hanem az egyik részigazság a másik részigazsággal. Továbbá annak föltételezése, hogy – mint ilyen esetekben szinte mindig – a konkrét konfliktusok mögött rendszerszintű ellentétek húzódnak meg.

Egy ilyen rendszerszintű ellentét azonosítható is: az amerikai profizmus ütközött a magyar álamatőrséggel. De vigyázat: ez nem minőségi, eredményességi különbségtétel. Valójában két egyformán sikeres útról van szó – éppen csak keverni nem szabad a kettőt.

Az amerikai profizmus lényege, hogy az élversenyző minden létező szolgáltatást, technológiát, tudományos eredményt és szakmai segítséget megkap – ha (a szponzorpénzekből és versenydíjakból) megfizeti. Ha sikerül világklasszissá válnia, akkor nagyon sok pénzt tud keresni, minden tollvonásért, minden közéleti vagy médiaszereplésért sok pénzt kap – viszont minden költségét maga fizeti. Az edzőt, a gyúrót, a felszerelést, az uszodát, az utazást, a nevezési díjat – mindent. Ez egy tiszta üzleti rendszer.

A magyar – és nagyrészt egész Európában honos – félamatőr rendszer másként működik. Itt a versenyző csak a pályája elején fizet, akkor sem túl sokat, és ha már eljut az első osztályú szintig, onnan minden ingyen van a számára. Ha válogatott lesz, akkor még annyi pénzt is kap, hogy megél belőle, miközben az egyesülete – közvetve az állam – továbbra is fizeti az összes feltételeket. Aztán jönnek még különböző juttatások, autóhasználat, lakás, ingyen telefon, ez meg az, részben baráti alapon. A magyar világklasszis messze nem keres annyi pénzt, mint az amerikai profi, viszont nem is költ a sportra szinte semmit. Aki az olimpiai éremtáblázatokra pillant, láthatja, hogy a rendszer működik. 

A Hosszú-Tusup házaspár ebbe az ellentmondásba gabalyodott bele. Igénybe vették a hazai félamatőr státusz összes előnyét (jött is az eredmény), de mostanára már elvárják, hogy emellé az amerikai profi viszonyokat is teremtsék meg körülöttük, ide értve a reklámfilmekben való szereplés díjazását is. És ez így nem fair, ráadásul éppúgy lehetetlen, mint a baloldali közlekedésű országban egyes autóknak jobboldalon hajtani. 

De az olimpiai győzelem-várományos úszónőt most elugrasztani nem szabad. Ezt az egész konfliktust most valahogy jegelni kell Rióig, járni kell a tojástáncot. Azután viszont neki kell látni tisztázni a dolgokat. Ha sikerül, abból messzemenő következtetéseket lehet majd levonni.

Címkék: sport úszás állam profizmus USA Egyesült Államok Hosszú Katinka Magyar Úszó Szövetség

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr948268664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hoplita 2016.01.13. 16:29:11

Azt én pontosan nem tudom, hogy a profi-félamatőr státus milyen anyagi vonzaatokkal járnak, valami halvány lila fingom van, de nem az asztalom..

Viszont az, hogy te a firkálásból megélsz, te kibaszott faszszopó, az mindennél nyilvánvalóbban bizonyítja, hogy ez egy elkúrt ország

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2016.01.13. 16:57:13

Egészen nyilvánvaló, hogy egy olyan formáljon véleményt a témában, aki első mondatában bevallja, hogy kurvára nem érti, mi is történik. Azért agyatlan fikázásra futja neki. Mert ez Mandiner! Lassan alulról nyaldossátok a gépnarancs színvonalát.

WLaci 2016.01.13. 17:02:31

Ez végre egy igen értelmes elemzése a helyzetnek, gratulálok.

venszivar 2016.01.13. 17:34:48

Nem beszarni! Majd zsuzsa a szóvivő úszik Katinka helyett vagy mást csinál....kicsivel kevesebbért.:)

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2016.01.13. 17:47:33

"Egy ilyen rendszerszintű ellentét azonosítható is: az amerikai profizmus ütközött a magyar álamatőrséggel. "

Szerintem az alábbi írás nagyon jól megmutatja, hogy nem az "amerikai profizmus" vs. "magyar álamatőrizmus" áll szemben egymással, hanem a polgári mentalitás a hűbéri mentalitással:

"Amit nagyon nem szeretnek: Katinka saját tehetségével, szorgalmával, erőfeszítésével kikapart sikerével anyagilag is függetlenné, önállóvá válik, akit nem tudnak kontrollálni, kézben tartani. Véleménye, saját akarata van. Vagyis polgár.

Nem függ az államtól, a rendszertől, sőt attól azt várja el, hogy szolgálja a szabad emberek törekvéseit.

A hűbéres sikere jó, a szabad polgár sikere veszélyes. A hűbéres sikere a miénk, nélkülünk nem is lenne, a polgár sikere életveszélyes, mert abból kiderül, hogy nincs ránk szükség. Azaz nem ránk, élősködőkre van szükség, hanem olyanokra, akik szolgálják a polgárt. Nekünk alattvaló versenyzőkre van szükség, nem szabad, független polgár versenyzőkre."

kapitalizmus.hvg.hu/2016/01/11/katinka-a-polgar/

ZöldszemM2 2016.01.13. 17:57:45

Így van ahogy acikk bemutatja. A K. kicsit mohó, de majd elmúlik !

GNDL 2016.01.13. 18:27:48

„De ezért mégiscsak jó lenne érteni is a dolgot.”

Akkor segítek, mert az elején számomra (és sokunk számára) is meglepő volt a dolog, de telnek múlnak a napok, és kezd alakulni a dolog.

- A történet egyik szereplője egy posztkommunista, korrupt, közpénztolvaj geci, aki ráadásul ma már börtönben ülne, ha működne Magyarországon az igazságszolgáltatás. Ezek az infók már alapvetően meghatározzák ennek a szereplőnek a jellemét.

- A történet másik szereplője egy világszínvonalú, sőt, világelső élsportoló, aki a saját erejéből, saját kitartásával küzdötte fel magát oda, ahol most van. Ezek az infók is meghatározzák ennek a szereplőnek is a jellemét.

Hosszúnak minden bizonnyal abból a magyarországi posztkommunista korrupt és szakmaiatlan, urambátyám nihilből lett elege, ami miatt magyar adófizetők százezrei is menekülnek az országból... de egyelőre még mindig csak tippelek. :)

„mostanára már elvárják, hogy emellé az amerikai profi viszonyokat is teremtsék meg körülöttük”

Talán nem kellene állandóan azzal kampányolni, hogy „jobban teljesít” és „működnek a reformok”, meg „lesz itt pénz még Paks2-re és olimpiára is”, és akkor az állampolgároknak nem jut eszébe, hogy ha már így bő lére vagyunk eresztve, akkor ennek ideje lenne nem csak a korrupt haverok mesés vagyonosodásán meglátszania, de az élet egyéb területére is végre begyűrűzhetnének ezek a „sikerek”... mondjuk hogy világklasszis magyar sportolóknak legyen végre legalább öltözőjük, és ne kérésre legyen, mert milyen szakmai/technikai vezetés az, amelyik „elfelejti” az öltözőt... és csak remélni lehet, hogy csak azt felejtették el... :)

Bloodscalp 2016.01.13. 18:44:18

Na, visszajönnek a régi tipikus seggnyaló/lejárató mandiner írások:) Nincs ebben semmi meglepő.

P.Guszti 2016.01.13. 19:12:43

Értelmes elemzés, egyetértek vele.

Bell & Sebastian 2016.01.13. 19:23:36

@stoic79: Pontosan.
___

Pár éve keringett az interneten egy kép arról, milyen a hatályban lévő munkaszervezés: 1 db melós állt a gödörben, nyolcan körbe- (beosztásuk nevesítve) és magyarázták szerencsétlennek, hogyan ásson.

A sport nagy üzlet, sokkal többen és jobban élnek meg belőle, mint ahányan hivatásszerűen művelik.

Erről a Gyárfásról is eldönthetnék végre, hogy lecsukják vagy bekerült örökélet plusz egy napra a csókosok közé. Gyaníthatóan az utóbbi, mert úszószövetségi származású, sok pénzt mozgat és rengeteg, befolyásos haverja van a világban.

Az a probléma, hogy a példa szabadon átvihető az élet _bármely_ területére.

Vannak a paraziták és vannak, akiknek a vérét szívják. Majd az ágyi poloskának szurkulunk, mi? Hápersze.

GNDL 2016.01.13. 20:03:55

@Bell & Sebastian: "sok pénzt mozgat és rengeteg, befolyásos haverja van a világban"

Mint Blatter?! Mármint anno... :)

Szindbad 2016.01.13. 20:13:57

Azt írja, hogy "magyar álamatőrséggel". Beszarás :-)

Conchobar 2016.01.13. 20:39:05

"ide értve a reklámfilmekben való szereplés díjazását is" - Azért egy ilyen rendezvényre dől valamennyi lé, ami talán néhányaknak eredményez valami bizniszt (uszodát építeni, medencében vizet leengedni stb.). Ne legyen már törvényszerű, hogy az úszóknak ingyen kelljen reklámozni azt a rendezvényt, ami másoknak dohányt hoz. Különösen akkor nem, ha az adott versenyző számára nem jelent előnyt a magyarországi verseny-rendezés, nem fűződik különösebben érdeke a magyarországi rendezéshez (hiszen idegenből is tud érmet hozni)

Bell & Sebastian 2016.01.13. 20:47:51

@GNDL: A sportot betenném az értelmező szótárban a maffia -címszó alá, félreértéseket elkerülendő.

Bell & Sebastian 2016.01.13. 20:49:53

@Szindbad: Ezt is két l -lel kellett volna írni?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2016.01.13. 21:09:22

A mandiblogon pusztít az agyhalál, ahogy látom.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2016.01.13. 22:27:07

@ZöldszemM2: persze hogy úgy vagy ahogy vizét bencsik elvtárs mondja, ha egy fideszes pártszolga megmond valamit, az úgy van!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2016.01.13. 22:32:45

@Szindbad: RENDSZERKRITIKA :D

belülről bomlaszt :D

a bkv is álamatőr, a máv is!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2016.01.13. 22:37:05

@grundigg: mi a baj az álamatőrrel?

hogy csak a felszín az amatőr, amúgy nagyon profik :) mármint vitéz bencsik elvtárs szerint. egy új módszert találtak fel a magyarok hogy lehet világszínvonalat hozni költséghatékonyan :D Katinka szerint ez csak ideig-óráig hozható, mert jóval le van maradva a technológia.

-A fordulókat nem tudjuk kielemezni, mert nincs hozzá felszerelés, a rajtkövek idejétmúltak, a víz klórtartalma túl magas, a hőfok 2 fokkal magasabb az ideálisnál, a melegítő medence túl kicsi, az öltöző szekrényeibe nem fér el a felszerelésem..stb.

-Ha adnánk még 12 milliót zsebbe az megoldaná a problémáidat?

-Nem.

-HOGYHOGY NEM??????

m.cdn.blog.hu/kk/kkbk/image/bencsik_nepszabadsag_1986_10_17%20%C3%A9s%20vt%C3%A9z.jpg

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2016.01.13. 22:41:22

@ZöldszemM2: mohó de azért összetépi a 12 millát és az t mondja, inkább ezt a pénz a magyar úszósportba tegyék bele?

most mivan? te amúgy szoktál gondolkodni néha?

2016.01.13. 22:43:37

@tesz-vesz: Az egy másik Bencsik, de ne is törődj vele.

2016.01.13. 22:58:53

@tesz-vesz:

"A pénzt elvileg a
felkészülésemre adnák, de a szerződésben egyetlen kikötés van: vegyek
részt a 2017-es világbajnokság promóciójában. (...) Még mindig úgy érzem, hogy az eredményeimmel már
kiérdemeltem a támogatást, és nem kéne azt további követelésekhez
kapcsolni. Ezért nem írom alá a szerződést."

Tehát ha minden feltétel nélkül utalták volna a 12 milliót, azt köszönettel (vagy anélkül) elfogadta volna. Azért nem írta alá saját állítása szerint, mert cserébe részt kellett volna vennie a vb promóciójában.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2016.01.13. 23:56:51

@grundigg: nem másik, a testvére, egy komcsi család

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2016.01.13. 23:57:48

@grundigg: és mit mondott ezután? azt is másold ide.
meg tudod csinálni kölyök, hiszek benned

Arthur Bloch 2016.01.14. 04:25:54

A cikk egy okoskodó ember írása.A sorok persze sok igazságot is tartalmaznak. ( Félprofizmus stb...)..Egy alapvető gond van,amivel nem foglalkozik ill. nincs helyzetképben: - A második sajtótájékoztatóban Katinka hosszan felsorolta a bajokat, és a javaslatait- nem dedósan ! Ha valaki nem tudja részleteiben értelmezni az ott elmondottakat :" sportszakmai tervek hiánya, - a szövetség feladata lenne az elméleti és technikai háttér biztosítása, - a kéréseim egy sporttudományos szekció kialakításának alapját képezhetnék a szövetségen belül..." - annak lett volna ideje személyes beszélgetéssel tisztáznia azt,hogy mit nem ért. Lehet,hogy Shane Tusup egy indulatos emberke,de tetszik vagy sem ez az ember már szakmailag rég felülmúlta a szövetség "szakmaiságát". A pénzen is lehet polemizálni, sőt !- De ahhoz egyenlő partnerként kellene viselkedni s nem visszaélni az össze-vissza szövetségi lehetőségekkel...Uraim , eltársaim ébresztő ! Nem M.o. a világ !!!

Arthur Bloch 2016.01.14. 04:33:43

Ami kimaradt még : Ha az előbbiek zavarosak,akkor csak annyit tegyünk meg kérdésként : Kinek milyen érdeke van abban,hogy semmi se változzon ???! Ki - mit akar és milyen érdekből ???!

annamanna 2016.01.14. 05:49:33

Gyárfás Tamás 66 éves és még fekete a haja?
Legutoljára az agárdi csecsemőgyilkosságról írt cikkekben láttam hasonló korú férfit (a nagypapát) festett hajjal.
Mit kommunikál magáról a feketére festett hajú 66 éves Gyárfás Tamás?

Péld 20,29 Az ifjaknak ékessége az ő erejök; és a véneknek dísze az ősz haj.
Péld 16,31 Igen szép ékes korona a vénség, az igazságnak útában találtatik.

De hát min is csodálkozom, amikor Deutsch Tamás szerint a legmenőbb fiatalember a 70 éves Mick Jagger.

@tesz-vesz: ezt csak úgy mellékesen:
index.hu/belfold/2012/08/01/gyarfas_svabhegyi_birtokot_adott_portikeknak/
pestisracok.hu/tasnadi-gyarfas-megbizott-likvidaljam-fenyo-janost/
pestisracok.hu/rohac-nem-tagit-gyarfas-tamas-volt-a-fenyo-gyilkossag-felbujtoja/

gyalog.galopp 2016.01.14. 06:55:06

Mi a fasznak olvas, aki képtelen értelmezni a szöveget?
Egy bajai kislány közvetlenül az érettségi után elmegy az Angyalok városába, pszichológiát tanulni, meg lubickolni, természetesen az addig megspórolt fagyi pénzéből.
Az usában a sportolókat vagy a gazdag szüleik, vagy szponzorok támogatják, a szponzorok nyilván ellenszolgáltatást várnak a támogatásért.
Nálunk egyetlen fizetőképes szponzor van az állam, aki természetesen szintén ellenszolgáltatást vár a támogatásért.
Hosszú Katinkának 12 millió fejében néhány másodpercet kellett volna szerepelnie egy promóciós filmben, nem tetszett neki.
Amire Bencsik utal nem más, mint egy szerződés, ahol lefektetik előre, hogy mi, mit ér.

A hazai szakemberekre tett megjegyzések igen előrehaladott agykárosodásra utalnak.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2016.01.14. 08:34:25

tekintsünk el gyárfástól, mert feleslegesen színezi ezt a dolgot az a gazember.
hosszú katinkát el kéne tiltani a versenyzéstől, ki kéne baszni az országból. és fel kéne jelenteni a wadánál.
még hogy polgár :) rabszolga. a férje rabszolgája.
a férje hatalmat akar most már az egész magyar úszósport felett. formálisat is. meg nem formálisat is. simán el tudom képzelni a fasziról, hogy ő akarja szervezni mindenki teljesítményfokozását. persze a legálisra gondolok. mert ezek képesek feljelenteni egy kommentet is. :)

2016.01.14. 09:17:22

@tesz-vesz: A testvére az nem másik?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.01.14. 09:46:40

@gyalog.galopp: Aztakurva.

1. Mekkora proli vagy te.
2. A MÚSZ nem a magyar állam.

Conchobar 2016.01.14. 09:52:25

@jose maria padilla: "a férje hatalmat akar most már az egész magyar úszósport felett" - Erre aztán végképp semmi jel nem mutat (hacsak nem az USA-beli magyar úszósportra célzott). Semmilyen jel nem mutat arra, hogy meg akarna gyökeresedni Magyarországon ez a Tusup. Egy csak egy végtelenül rosszindulatú feltételezgetés. Még az is hülyeség lenne, ha azt feltételezné, hogy Tusup (nem magát, hanem) a feleségét próbálja az úszószövetség elnökévé tenni. Tusup bármennyire is ellenszenves, nem szereplő a dologban (még akkor se, ha megbeszéli a történteket a feleségével)

Conchobar 2016.01.14. 09:54:55

@jose maria padilla: "a férje hatalmat akar most már az egész magyar úszósport felett" - Amúgy meg, kár lenne lecserélni a dörzsölt Gyárfást és a garnitúráját, ugye?

Conchobar 2016.01.14. 10:06:56

@jose maria padilla: "persze a legálisra gondolok" - Inkább arra gondolj, hogy legutóbb Hosszú a férjével készült fel, és aranyakat hozott az EB-ről. Ebben az úszószövetségnek (és Kiss Lászlónak) csak annyi szerepe volt, hogy benevezték. Annak ellenére, hogy igazi segítséget előzőleg nem adtak, volt pofájuk kívánsággal előállni Hosszú felé. Hosszú bírálatára meg avval válaszoltak, hogy (egyrészt beugratták Kisst), másrészt a sajtó felé Hosszút a férje által befolyásolt pénzéhes perszónának próbálták beállítani. Az is roppant árulkodó, hogy hazudtak Hosszú minapi versenyengedélyéről, ráadásul ('majd ő megmutatja, ki itt a főnök' alapon) Hosszút kényszeríteni próbálták, zsarolták (a Kissel való telefonra). Aki ezeket a momentumokat figyelmen kívül hagyja, az vagy vak, vagy hülye, vagy ő Gyárfás

Veridicus76 2016.01.14. 10:34:35

Shane Tusup 2015 szeptemberében: "„Sokan segítenek, sokan támogatnak minket, az edzéslehetőségek, a felszerelések is megfelelőek a tökéletes munkához. (...) A kormány támogatja a sportot, a Magyar Úszó Szövetségre és az olimpiai bizottságra is számíthatunk.”

Forrás: www.vizipolo.hu/shane-tusup-egy-kicsit-mar-en-is-magyarnak-erzem-magam/

Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy 3 hónapja még minden szipiszupi és nagyszerű, majd keddről szerdára minden tönkrement. Ennyit a szakmai hitelességről.
A dolog emberi oldala pedig az, hogy egy Kiss Lászlót, aki bajnokokat adott ennek a nemzetnek, még egy Hosszú Katinka sem (a jöttment jenki senki pedig pláne nem) alázhat meg. Így egyszerűen nem viselkedik egy normális ember. Tisztelet. A nagypofájú jenkinek elsőként ezt a szót kell beleverni a fejébe magyarul.

Bell & Sebastian 2016.01.14. 10:35:47

@jose maria padilla: Szőrös sellővé változtatja a csajokat? A génkezelt sportolás is amerikai tészta.

István Tamasi 2016.01.14. 10:45:57

A magyar félamatőr-félfeudális rendszer fogaskerekeibe akadály került egy tehetséges és sikeres sportoló személyében. Azért akadt el a gyárfás, rezsibiztosnémet és hasonlók uralta feudális függőségi rendszer mert Katinka nem függ a sunyik által nekik csorgatott közpénztől és nem tudják betömni a száját néhány forinttal.

István Tamasi 2016.01.14. 10:47:41

@Veridicus76:
Minden tiszteletem Kiss lászlóé mint sikeres edzőé, de ő csak egy apró fogaskereke a félfeudális közpénzosztogató rendszernek.

Bell & Sebastian 2016.01.14. 10:48:15

Hámongyuk a manuális módszerrel csúcsra jutattásnál picinykét korszerűbb borotvált Csubakka, a delfin.

Veridicus76 2016.01.14. 12:35:59

@István Tamasi: Érdekes módon a jenki senki és Hosszú Katinka szeptemberben még teljesen elégedett volt ezzel a rendszerrel.
Gyárfásnak rég egész máshol lenne a helye, nem a MÚSZ élén. Ez nem kérdés.
De az sem fordulhat elő, hogy egy sikeredzőt így megalázzon a jenki senki és az általa ismeretlen okból hergelt Hosszú Katinka. Ez egyszerűen tahóság.

szekertabor · provo.blog.hu 2016.01.14. 13:17:03

"...ha már eljut az első osztályú szintig, onnan minden ingyen van a számára..."

Pontosan az mutatja a keveredést a profi és az álamatőr sportvezetési mentalitás között, hogy egy első osztályú amatőr sportoló esetében a felkészülésre szánt pénz feltételéül nem a felkészülést, hanem a VB promotálását szabták.
Katinka olyan eredményeket ért el támogatás nélkül, amikkel már megfizette a most felkínált támogatás "árát". Most pedig a támogatást önkéntes reklámtevékenységhez kötné a sportvezetés.

István Tamasi 2016.01.14. 13:47:52

@Veridicus76:
Nem vagyok jenkiimádó, de "senkinek" nevezni a világ mind szakmailag mind financiálisan legsikeresebb úszónőjének edzőjét szerintem nem állja meg a helyét.
Kis László érdemeit elismerem mindazonáltal ő csak egy apró fogaskerék a MÚSZ - értsd gyárfás feudális impériuma- rendszerében.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2016.01.15. 09:53:33

@Bell & Sebastian:
Csinos bajuszkezdeménye látható több fényképen...

Bell & Sebastian 2016.01.15. 11:44:12

@Hepci: Nem vagyok biztos benne, hogy az A -változatot -Pici bácsikkal- mindenki levette. A B se jobb.

hoplita 2016.01.16. 05:51:42

@Gombos!:
Gombold be anyádat hátulról.

hoplita 2016.01.16. 05:54:21

@jose maria padilla:
Esélyed sincs már arra, hogy hülyébb legyél.

hívőlélek 2016.01.16. 06:49:11

@hoplita: bízz benne! Ő nagyon akar legalább az akaratát díjazd!

annamanna 2016.01.16. 07:02:41

"a sport és a foci központi problémája az autonómia. Ez egy a politika és a gazdaság szabályain kívüli világ. Ami nonszensz, hiszen a futballipar a szórakoztatóipar legnagyobb és legjövedelmezőbb ága. Évi százmilliárd dolláros üzlet. És most ez az amatőr időkből megmaradt autonómia vonzza mágnesként a bűnözőket. Akik dollármilliókat csinálnak ezen a háborítatlan kis szigeten a manipulációból, a pénzmosásból és az emberkereskedelemből. Ha ezen nem változtatunk és a foci és a sport nem kap külső kontrollt, akkor hamarosan összeomlik ez a világ.

Ezek szerint azok az úgynevezett sugar daddy-k, akik milliárdokért vettek és vesznek nagy európai klubokat, ugyanezzel a céllal vásárolták be magukat a futballiparba?

Valójában igen. Persze vannak őrültek meg akik a nevüket akarják fényezni egy klubbal, de azért ne legyünk teljesen naivak. Hatalmas pénzeket lehet a sportban tisztára mosni.

Hoppá, akkor bűnözők kezén vannak a nagy európai focicsapatok?" mandiner.hu/cikk/20151203_novak_tamas_foci_maffia_thomas_kistner_interju

"iszonyú pénzek folynak be globálisan a sportba. Zajlik az iparosítás, de közben megy a duma, hogy testkultúra, hagyomány, eszme... Kemény üzletemberek ebbe a maskarába öltöztetik a bizniszt, hogy ne kelljen olyan átláthatóan, szabályozottan működniük, mint más szektorokban." nol.hu/velemeny/fizikaora-1584713

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2016.01.16. 12:59:01

@grundigg: egy komcsi család

nem érted? hülye vagy? biztos véletlenül van mindkettő az elitben.

gyalog.galopp 2016.01.16. 14:31:36

@Counter:

Nincs szánalmasabb, mint mikor a szövegértési problémák szelektív információ befogadással párosulnak.