Köln: az integráció kudarcáról és a migrációt követő nihilről
2016. január 12. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Köln: az integráció kudarcáról és a migrációt követő nihilről

welcome.jpg

Düsseldorfi koncertlátogatók willkommenskultúrája, még ősszel

A Kölnben és más városokban, európai országokban történt, migránsok általi erőszakoskodások kapcsán valláskritikus szekuláris mozgalmárok és idegenellenes jobboldali radikálisok is keresik a választ, no meg a felelősöket, hogy miért is történhettek meg ezek a tűrhetetlen cselekmények a civilizált Európa (poszt)modern nagyvárosainak kellős közepén. Ki ezt, ki azt tartja felelősnek a történtekért: vannak, akik szerint az iszlám fanatikus hálózatok keze van a dologban, hogy ilyesfajta provokációval szítsák a feszültséget az európai őslakosok és a migránsok és migrációs hátterűek között − ami elősegítené utóbbiak iszlamista radikalizációját −; mások meg egyszerűen azt mondják, az arabok, azok ilyenek és kész. Egyik oldalnak sincs igazsága, noha a történtek valóban mind az elkövetők eredeti vallási világára, mind származásukra visszavezethetők. 

De hogy megértsük, mi és miért is történt, ne az elkövetők gyökereire koncentráljunk, hogy kik voltak és honnan jöttek; hanem arra, hogy hol vannak most és mit vesztettek el útközben.

*

Természetesen nem tudom kizárni jelenlegi ismereteink alapján, hogy iszlám fundamentalista provokátorok vagy éppen idegen hatalmak ügynökei is voltak, vannak közöttük. Az egész migráció kapcsán sokan szeretik visszavezetni a komplett jelenséget egy szem ágens tevékenységére, legyenek azok a zsidók, az amerikaiak, a szaúdiak, vagy éppen személyesen Vlagyimir Vlagyimirovics. Naná, hogy egyik totális leegyszerűsítés sem igaz. És nem tudom azt se elképzelni, hogy egy darab külső motiváló erő játszott volna szerepet a szilveszterkor Kölnben és szerte Európában történtekre.

Ez az egész tragikus szilveszteri eseménysorozat pont hogy nem az elkövetők vallási fundamentalizmusából adódott, és nem is kizárólag abból, hogy ők arabok/észak-afrikaiak. Tűrhetetlen magatartásuk éppen az eredeti vallási/erkölcsi parancsaik, viselkedési szabályaik negligálásából, nemismeretéből indult.

Ezek a kölykök, főleg, ha friss migránsok, éppen kiszabadultak, kiszabadulóban vannak a hagyományos társadalmaikból és azok szabályrendszereiből. Ha meg sokadik generációs bevándorlók, akik a nagyvárosok szakadt peremkerületeiben járnak az iskolák meg a munkahelyek mellé, akkor az látszik, hogyan akadtak meg félúton őseik, szüleik kultúrája és életmódja és az új haza (ideiglenes tartózkodási hely) világa és szokásai között, sem ide, sem oda tartozva. A kulturális és szellemi, lelki senki földjén, a nihilben.

Nem csak a multikulti, az integrációs erőfeszítések is kudarcosak Európában. Meglepődtünk?

*

A liberális mantra, hogy majd egy-egy jó kis integrációs kurzus megoldja a problémát, mélységesen lenéző, hadd ne mondjam, rasszista felfogás a migránsok milliós tömegével szemben. A kívánatos integráció nem egyszerűen azt jelenti, hogy valaki egy vizsgán felsorolja az alapvető emberi jogokat és megtanulja Németország tartományainak nevét.

A befejezett integráció komplett személyiségcserét jelent, csak erről nem beszélnek eleget. Különösen a harmadik világból érkezett, képzetlen, tájékozatlan tömegek esetében. Nem csak néhány álllampolgársági lecke bemagolásáról van szó, hanem arról, hogy adja fel mindazt, amit az élet rendjéről, férfiakról, nőkről, gyerekekről, társadalomról, az emberek egymás közötti viszonyrendszeréről, a politikáról, hatalomról, jogok és kötelességek rendjéről és mindezeken túl a hitről, saját hitéről gondolt. Vagyis cseréljen személyiséget.

Belegondolnak a könnyelmű integrációzók, hogy milyen súlya van mindennek, hogy mennyire, de mennyire nehéz dolgot kívánnak a migránstól? Amikor az emberek általában még a cigiről vagy a csokievésről is nagy erőfeszítésekkel tudnak csak lemondani? 

Aki integrációt követel, az ne hippis, világbékés optimizmussal nézzen szembe annak kihívásaival. Ne ajándék sütivel vagy Welcome és Willkommen táblák lengetésével tudja le a feladatot. Azzal ugyanis nem lesz megoldva semmi. Gondoljon inkább vérre, verítékre, könnyekre. 

A könnyek mondjuk már meg is jelentek, Kölnben szilveszter éjszaka, vagy talán minden éjjel a szerte Európában eldugott, hírekben manapság nemigen szereplő menekültszállásokon.

*

A szilveszterkor a migráns és migrációs hátterű fiatalemberekből kiszakadó frusztráltság magyarázata: így csapódik le náluk a hitetlennek és erkölcstelennek tartott Európa általuk egyszerre áhított és megvetett szabad(os)sága. Piálnak, vedelnek és csajoznak, legalábbis próbálnak így tenni. Kontrollálatlan részegség és kontrollálatlan erőszakoskodás lesz a vége, hiszen sem a piálást, sem a csajozást nem tehették így meg Afganisztánban, Szíria-hátsón, Eritrea-külsőn, és így tovább.

És mivel a vallási-erkölcsi szabályaik alól kiszabadultak, viszont nem ismerik, nem értik, nem fogják fel a szekuláris viselkedési normákat és a nyugati, világi társadalmak megfoghatatlan emberi jogokon alapuló nemi egyenlőségét és toleranciáját, kiszabadul belőlük az ösztönlény. Főleg, ha tömegben csinálják, alkoholizált állapotban, fiatal, nőtlen, magányos, kiéhezett fiúk és fiatalemberek. Főleg, ha nem találkoznak a hatóságok erélyével, ha úgy érzik, büntetlenül azt csinálhatnak, amit akarnak.

S mivel új tartózkodási helyükre úgy érkeztek, hogy hét határon át, jellemzően papírok nélkül, netán hamis adatokat behazudva, illegálisan keresztültörtettek több országon, hogy végül tapsviharban, sütivel fogadják őket és az új lakhelyük első embere mosolyogva fotózkodjon velük, hát eléggé megalapozottan érzik azt, hogy övék a világ és azt tehetnek, amit akarnak.

Eléggé törvényszerű volt, hogy mi lesz mindezek a következménye. És igen, sokan megmondták előre, hogy ez lesz. És Köln még csak az új fejezet, az akciók és reakciók kezdete, nem a vége.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr68264060

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rajcsányi Gellért: Köln: az integráció kudarcáról és a migrációt követő nihilről 2016.01.12. 09:52:01

Nem csak a multikulti, az integrációs erőfeszítések is kudarcosak Európában. Meglepődtünk? Köln még csak az új fejezet, az akciók és reakciók kezdete, nem a vége.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2016.01.12. 10:02:47

Dawkinsi értelemben ez a mém bármire képes, hogy túlélését biztosítsa, addig ugrál gazdatestről gazdatestre, amíg csak egy marad, ő maga, függetlenül attól, hogy nem is létezik.

A probléma megoldása az, hogy megöljük a mémet, ami amerikai gyártású, Németország pedig a mai napig amerikai megszállás alatt van és ez így marad, Obama által is deklaráltan.

Ennél a pontnál belehararapunk a saját farkunkba.

Bell & Sebastian 2016.01.12. 10:31:36

Második lecke: A mém megölése

A legegyszűbb módszer erre: töröljük a hordozóját, azt a szót (integráció), aminek a vélt jelentése élteti.

Helyette vagy körülírjuk (lásd még: farkas, szarvas, JHV, egyebek...), vagy finos distinkciókkal visszavezetjük a jelentést a forrásra: például matematikai integrálás, amiről már mindenki hallott, aki középiskolába járt, csak nem értette meg a lényegét.

Az integráció, mint mém, tehát egy _pót-al-istenség_, amit világmagyaráznak szán az ateista papság.

Monoteistáknak használata tilos!
Tessék szépen körbeírni, attól válik egyértelművé és mint mém, bűzös, fölfúvódott hullává.

Bell & Sebastian 2016.01.12. 10:36:50

jav.: finom, világmagyarázatnak

I_Isti 2016.01.12. 10:46:50

"Főleg, ha nem találkoznak a hatóságok erélyével, ha úgy érzik, büntetlenül azt csinálhatnak, amit akarnak."

Miért, nincs igazuk?

Tündér_Lala 2016.01.12. 10:53:39

Az írás jó és erről van szó.
Az integráció pedig ilyen tömegben lehetetlen. A kialakuló párhuzamos társadalmakban pedig muszlim részről, a vágyott és megvetett szabadosság és a viszonylagos jólét konmbinációjából marad a frusztrált elutasítás és düh (pláne ha különböző prédikátorok a vallásszabadság nevében engedélyezetten még tüzelik is).
Az együttélés során sem ők sem az őslakosok nem érzik jól magukat, mert gyökeresen különböző kulturájuk, életfelfogásuk, stb.,stb. csak erőszakos fegyelemmel tűrheti meg egymást.

Nagyon nagyon gonosz, rossz ötlet ez a betelepítősdi.

lokkoL 2016.01.12. 11:09:25

a liberális humanista világnézet belső önellentmondása, hogy az emberek egyenlőek, a különbségeket szeretni, toleranciával negálja, vagy megszüntetni szándékozik ...

liberális utópia, hogy megszűnik minden különbség ember és ember között, nem lesznek nemek, nem lesznek nemzetek, különféle indentitások, mindenki beleolvad az egyenlőség masszájába ...

Kritika nélkül fogadják el, hogy a nyugati kultúra sikerének alapja szabadság egyenlőség testvériség, ami kiterjeszthető bárkire, és mindenki el is fogad, mivel mindenki alapvető érdeke saját jóléte, és a jólétnek ez az egyetlen útja

lassan de biztosan a világ be fogja bizonyítani mennyire nagyot tévednek

a különbségek természetesek. nem lehet mindenkivel ugyan úgy bánni ... ki fog derülni, amilyen az adjonisten olyan a fogadjisten. és egy ember adjonistenét jelentősen meghatározza neveltetési háttere.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.01.12. 11:11:52

@rajcsányi.gellért (ergé):

"eléggé megalapozottan érzik azt, hogy övék a világ és azt tehetnek, amit akarnak" --- írod.

Te ennyire lenézed ezeket az embereket? Ezek migránsok, @rajcsányi.gellért (ergé):, nem hülyék!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.01.12. 11:12:55

@lokkoL:
"Kritika nélkül fogadják el, hogy a nyugati kultúra sikerének alapja szabadság egyenlőség testvériség,"

A probléma gyökere a reneszánsz és a felvilágosodás, de ezek a pusztító eszmék a fehér ember eltűnéséhez vezetnek. A reszakralizáció az egyetlen megoldás.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2016/01/szemet.html

Tündér_Lala 2016.01.12. 11:17:40

@Tündér_Lala: Teszem hozzá a megvalósítás módja, amikot humanitárius jelmezbe oltöztetik ezt a visszataszító társadalom átalakító, békétlenséget hordozó emberkisérletet, az különösen aljas.
Az a neoliberális ideológia pedig amelynek nevében csinálják, éppen a muszlim felfogás szempontjából tűz és viz. Vagyis még ha valami hajlandóságuk volna hasonulni, ehhez a kurzushoz végképpen nem tudnak és nem akarnak. Sem a Charli Hebdóhoz, sem a többi agyrémhez, amelyet mi is nehezen tolerálunk nemhogy ők.

Bell & Sebastian 2016.01.12. 11:33:04

@Tündér_Lala: Integráció (vagy inkább az, amit annak hiszünk), még egyetlen egyed esetében is lehetetlen. Gondoljon az örökbefogadásra, ahol aztán mindent bedobnak a vállalkozó szülők, a hatékonyság mégis gyatra.

A németek ezen akciója legalább 100 évre előre meghatározza a sorsukat, tematizálja a köz dolgait, amin nincsen mit csodálkozni, hiszen ez is az eredeti cél.

Adtak egy játékot a gyereknek, ne nyúljon a puskához.

Sir Galád (már foglalt) 2016.01.12. 11:49:47

Ezt bírom a jobboldaliakban. Valami rossz történik, rögtön kudarc minden. Ez ám a hozzáállás az élethez...

bispora 2016.01.12. 11:53:23

"A liberális mantra, hogy majd egy-egy jó kis integrációs kurzus megoldja a problémát, mélységesen lenéző, hadd ne mondjam, rasszista felfogás a migránsok milliós tömegével szemben. "

Alapvetően hibás következtetés. A liberálisok azt hiszik a muszlim tömegek átlagos képességei személyiségjegyei megfelelnek az európai populációnak.
Pedig, és ezt jó lenne ha ergé is felfogná végre- nem arról van szó, hogy nem akarnak integrálódni, legalább a harmadgenerációs muszlim migránsok, hanem az, hogy képességeik elégtelensége folytán nem tudnak!
A szír-iraki-paki-afgán-szomál népesség a Föld rokonházasságokkal leginkább sújtott területe, ahol a PISA, TIMSS és egyéb nemzetközi felmérések és direkt intellektus vizsgálatok alapján 80-83 IQ az átlag! Ez megspékelve a vallással, klánrendszerrel hosszútávon is endogámmá teszi ezeket a csoportokat, ami tekintetbe véve a felnőttkori intellektus 60-80%-os genetikai determinizmusát.
A mostani muszlim migráns-krízisnek ez a legfontosabb szegmense, mert az integráció lehetetlenségét két három négy generáció múlva is prediktálja. Ami lesz, az egy egyre duzzadó párhuzamos társadalom, frusztrált, a társadalom peremén gettókban élő és radikalizálódó muszlim tízmilliókkal.
A béke hetven éve most fordul át Európában, történelmi idők tanúi leszünk hamarosan.

Tündér_Lala 2016.01.12. 12:02:47

@Bell & Sebastian: Az inegráció szerintem is lehetetlen. Valamiféle hasonulás (a nagyon normáslis egyedek esetében) elképzelhető volna, de nyilvánvalóan a komfortérzés rovására. Ez pedig hosszútávon kényelmetlen, zavar esetén pedig frusztrált kitörést eredményezhet.

Bell & Sebastian 2016.01.12. 12:39:27

@Sir Galád (már foglalt): Az nem lehet, szőrséged túl ostoba ahhoz, hogy levegye, miről brekegnek itten?

TG69 2016.01.12. 12:59:46

@ergé: Mért az a cím, hogy az "Köln: az integráció kudarcáról...", ha te is elismered hogy ez létező dolog, igaz nem egyhetes kurzusokról van itt szó, hanem vérről és verejtékről? Tehát hogy szerinted is létezik SIKERES integráció, hiszen ilyen hátterű emberek publikálnak számosan pl a mandinerre is. Az tény hogy el lett kúrva, igazatok volt a Merkel-féle meghívó, a dublini kvóta hülyeségei és a nagyságrend megrendítő voltában, de ebből nem következik az orbáni teljes bezárkózás és főleg a kulturális különbségek miatti integrálhatatlanság. Nincs még itt valami kognitív disszonancia?

Bell & Sebastian 2016.01.12. 13:11:43

@TG69: Kár volt elrontani a kognitív disszonanciával, mert ez is olyan, mint Occam szőrberetvája: a legbiztosabb ismertetőjegye annak, hogy innen már nem érdemes tovább olvasni.

Mentségedre szóljon, meg is ágytál.

Sir Galád (már foglalt) 2016.01.12. 13:17:42

@Bell & Sebastian: Szerintem kendnek és nekem is nyilvánvaló a válasz. Sőt az is nyilvánvaló, hogy a kettő nem ugyanaz.

közösperonos átszállás 2016.01.12. 13:30:06

@bispora: "ami tekintetbe véve a felnőttkori intellektus 60-80%-os genetikai determinizmusát."

Ez speciel fasság.

TG69 2016.01.12. 13:33:28

@Bell & Sebastian: Jó, akkor átfogalmazom a kérdést : "Mennyit kaptál ezért a címért?" :)

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2016.01.12. 13:58:50

@ergé,

„A befejezett integráció komplett személyiségcserét jelent, csak erről nem beszélnek eleget.”

Ugye, te sem akarod keverni az integráció és az asszimiláció fogalmakat?

bispora 2016.01.12. 13:59:23

@közösperonos átszállás:
Plomin prof mondja:
"The heritability of intelligence increases from about 20% in infancy to perhaps 80% in later adulthood. ...Intelligence captures genetic effects on diverse cognitive and learning abilities, which correlate phenotypically about 0.30 on average but correlate genetically about 0.60 or higher."

www.nature.com/mp/journal/v20/n1/full/mp2014105a.html

gyalog.galopp 2016.01.12. 14:20:47

@Bell & Sebastian:

Lehet, most szögön találtad a fejet. Ki is mondta, "Németország a világnak kevés, Európának sok"?

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.01.12. 14:31:06

@bispora: Az alacsony IQ oka lehet a kulturális különbség is. (Én legalábbis nem ismerek olyan IQ-tesztet, amely ne tartalmazna kultúra-specifikus elemeket.)

caralho voador 2016.01.12. 14:34:51

A "behazudni" szó használatáért, főleg egy újságíró esetében már önmagában faszkorbács jár.

high up! 2016.01.12. 16:26:49

Orbaneszkunak meg ennek az önmagára rázárkózott, a Kárpát medence középkori posvány szellemiségébe beragadt sokmilliónyi Átlaghülyemagyarnak a kedvenc bégetése, hogy a multikulti megbukott.
Miközben még definiálni se tudnák szeerncsétlenek, az meg mi.

Az meg végképp rémisztő lenne, ha azt kellene számba venni, hogy hova jutottak a nyitott EU-s országok a fejlődés történetben és hány évszázados civilizációs lemaradásban vannak ezek a lúzer fajgyülölő keleti törpe államok. Akik csak az EU támogatások árán tudják már csak a látszat fejlődés illúzióját felmutatni. De azt is már csak max. 2020-ig.

Utána húzhatnak el ezek a kis fos országok vissza ki az EU-ból az önmaguk szögesdrótos nacionalista fos világába. Vagy azonnal vissza a ruszki gazdijaikhoz.

FOLYTASSUK!

bispora 2016.01.12. 16:29:22

Szóval úgy gondolod, a fehérek IQ tesztjével már az arabok sem tesztelhetők. Ez azonban alapvetően hibás megközelítés. A tesztek ugyanis egy sor kultúra független elemet is tartalmaznak, mint pl arab számok megjegyzése és visszamondása , majd fordítva visszamondása, reakciósebesség- rövidtávú memória tesztek (amit pl egy csimpánz jobban csinál mint bármelyik ember) stb. A teszteket ráadásul adaptálják országonként is pont az eltérő kulturális hatások miatt. Valamint valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag a fehérek IQ tesztjében az ázsiaiak (koreai, japán kínai) sokkal jobban teljesítenek mint mi.
Aztán ott vannak a nemzetközi tanulmányi felmérések, melyek eredményei 0,9-0,95 korrelációban vannak a direkt IQ tesztekkel.
Ezekből az is látszik, hogy a svéd és német másod-harmadgenerációs diákok nemigen zárkóznak fel érdemben az őslakos diákokhoz, pedig már a szüleik is az új hazában születtek.
Amire gondolsz, az a fenotípusos és a genotípusos IQ különbözősége lehet rossz körülmények között élő populációknál. Afrikában ahol a paraziták betegségek és éhezés jelen van, az IQ tesztek valóban alábecsülnek- ott a manifeszt fenotípusos IQ sokszor 70 alatti. Igaz lehet ez pl Rushton szerbiai cigány IQ felmérésére is, ami a döbbenetes 70-es számot dobta. De ha megszüntetem ezeket az okokat, mint pl ahogy ez az USA afroamerikai populációjával történt, nő az IQ is, kezdi megközelíteni a genotípusos plafont. Így az amerikai feketéknél 85 IQ-t mérnek ötven éve, a szakadék továbbra is fennáll csak kicsit kisebb (úgy tíz százalékot hoz a normális körülmény a sanyarúhoz képest).
És még egyszer: a paki-szír-iraki-afgán muszlim csapat átlagos rokonházassági szintje (első-másod unokatestvér) 30-50% között szóródik. Ennek bizonyítottan nincs jó hatása az IQ-ra, illetve fixálja annak alacsony szintjét.

high up! 2016.01.12. 16:35:19

(ergé): "A liberális mantra, hogy majd egy-egy jó kis integrációs kurzus megoldja a problémát, "

Húbammeg! Ez csak a te mantrád, idézni nem tudnál, hogy ez hol áll így.

Amúgy szegény szögesdrótra zárkózott magyarok, ezeknek az egész világ egy liberális összeesküvés. A szoc kormányktól a konzervatív kormányokig (és a koalíciójukig) ezek mindenhol liberális világ összeesküvést sejtenek.

Mondtam már 1000-szer: fidesz hívőnek lenni már rég nem politikai kérdés, hanem elmeorvosi.

FOLYTASSUK!

Ad Dio 2016.01.12. 16:36:05

Amennyire látom, ez a migráció-jelenség egy komplex dolog.

Egy-egy esetből nem vonok le hosszútávú következtetést. Ezt mondtam Párizsnál, ezt mondom most Kölnnél is.

Ezek tragikus jelenségek, de nem billentik a mérleget sem erre sem arra, tekintve a részt vevő tömegek méretét.

Az integráció már keményebb dió. Minden optimizmusom és német-tiszteletem ellenére azt kell hogy mondjam, hogy valódi csoda kellene ahhoz hogy sikeres legyen. Ekkora tömeghez minimum 50-60.000 szakember kellene. A rendszer felépítése és a szakembergárda kiképzése éveket vesz/venne igénybe.

Sajnos az integráció ilyen tömegben lehetetlen.

Ugyanígy lehetetlen a kitoloncolás is.

Marad a párhuzamos társadalmak rendszere és az azzal járó feszültségek.

És akkor még nem beszéltünk azokról a tömegekről akik még csak most indulnak...

Az egyetlen minimális eséllyel kecsegtető lehetőség a kvóta szerinti lesosztás lenne. Viszont hogy erről egyáltalán tárgyalni lehessen, meg KELL állapodnunk egy új alapállásban: a willkommenskulturnak vége. Ott segítünk ahol a baj van. Befogadni csak azt fogadunk be, akit mi hívunk.

Ezt Németországnak el KELL fogadnia.

high up! 2016.01.12. 16:45:33

Amúgy meg legalább 40 éve van EurópÁban tömeges muszlim bevándorlás és sose volt ezzel semmi baj, úgyhogy aki a faluja határánál volt már messzebb, az nem is szopja be ezeknek a féleszü fidesz gengsztereknek a a Hitlertől átvett fajelméleti uszításait.

Jelenleg sincs nagyobb integrálódási probléma mint bármikor korábban. Nem ez változott meg, hanem egynek az, hogy az iszlám nevében futkosó terrorista barmok az utóbbi években túlszaporodtak a Közel-Keleten, kettő, a technika előrehaladtával bárhol, globálisan tudják beszervezni (pontosabban szólva behülyíteni) a kiforratlan világgal rendelkező tizen meg huszon éveseket.
Ezek egyike ellen se tud a magyar paraszt szögesdróttal küzdeni, bármennyire Janinak is hitte magát pár hónapig. Valójában seperc alatt kiiratkozott ez az ország az európai kultúrkörből.

De hát tudjuk Orbaneszkutól, hogy a magyar Félázsiába való, az az ő terepe. Nem pedig a müvelt és civiliált világ a toleranciával és boldog polgári élettel.

FOLYTASSUK!

Bell & Sebastian 2016.01.12. 16:54:58

@TG69: Nem mindegy, most jó lenni német politicusnak, Seehofer jeletkezhet kancellárnak, szabadon kilőhedő a vadtulok.

Bell & Sebastian 2016.01.12. 16:57:34

@Huffnágel Pista: Pista-Pista, amit a múltkor linkeltél, az már annyira elvont és szar volt, hogy szinte jónak számít. Még egyszer nem ugratsz bee.

Netuddki. 2016.01.12. 17:00:43

Qrvára unalmas már ez a folyamatos migráncsozás! Nem szóltak még odaföntről, hogy már a család a téma? A rádióban is már ez a reklám megy: "Csinálj a gyerekednek egy gyereket!" Vagy anyukádnak. A kötéllaca is megmondta...

Bell & Sebastian 2016.01.12. 17:01:31

@Sir Galád (már foglalt): Hámongyok a jelen és jövő mintha engem igazolna, ezért is kell rendszeresen borotválkozni, mert jobban kilátni.

Netuddki. 2016.01.12. 17:02:04

@bértrollbosszantó_kovi1970: De miattam a kötéllacának is csinálhatsz gyereket. Hogy finoman fejezzem ki magamat.

Bell & Sebastian 2016.01.12. 17:03:12

@bértrollbosszantó_kovi1970: Már megint mit mondott, amit a büdöskomcsik félremagyáztak a hozzád hasonlóknak?

Bell & Sebastian 2016.01.12. 17:05:12

@bértrollbosszantó_kovi1970: Menj oda te hozzá, hátha nem védekezik. Be is verné azt a nagy pofádat és még meg is tisztelne vele.

Conchobar 2016.01.12. 17:07:47

@high up!: "az nem is szopja be ezeknek a féleszü fidesz gengsztereknek a a Hitlertől átvett fajelméleti uszításait" - De kár ekkora hülyeségeket irkálni. Feltételezem, nem az a célja az írójának, hogy azokat is Orbánék mellé állítsa, akik amúgy távolságot tartanának

Conchobar 2016.01.12. 17:14:49

@kesztió: "Ugye, te sem akarod keverni az integráció és az asszimiláció fogalmakat?" - Európában (ahol a mainstream a kisebbségek védelmezőjének a szerepében tetszeleg) nagyon disszonánsan hangzana az (erőltetett/kényszerített) asszimiláció meghirdetése, ezért az eufemisztikus integráció szó használatos

bispora 2016.01.12. 17:20:45

@high up!:
Nagy a mellény, kicsit bevennék belőle. Ez előző beröffenésedben arra kértél példát, ki mondta, hogy integrációs kurzusokkal lehet megoldani a muszlim tömegek beépítését a nyugati társadalmakba. Ezt speciel maga Merkel mondta két hete, hozzátéve, hogy a megbukott multikultiban nem hisz. Azt meg már 2010-ben is aláhúzta, hogy a törökök integrációs kudarcáért maguk a törökök is felelősek- igaz Seehofer azon a gyűlésen még tovább ment és mondta ki az azóta elhíresült mondatot: Multikulti ist tot!
Szóval annyira nincs gond a muszlimok európai integrációjával, hogy a legeurópaibb változatuknak a törököknek sem sikerült a nagy ugrás- európaivá válni. Ezt szépem bizonyítják az adatok, amivel majd megkérlek te is támaszd alá a mondandódat: a másod-harmad generációs török diákok 16%-a érettségizik, 2,8%-uk szerez egyetemi diplomát. Ismerősek a számok: a cigányaink teljesítenek kb így.
Nos a németországi törökök még így is valóságos sikertörténet a francia arabokhoz képest, az algériaiak és marokkóiak ötven éve próbálnak beilleszkedni, de erre nem vet túl jó fényt a szilveszterenként fellobbanó ezernyi égő autó, meg a valami 7-800 no go zóna.
Én dolgoztam kinn Leuvenben, a belgiumi marokkói közösség megítélése gyakorlatilag a cigányságéval volt azonos már a kilencvenes évek végén is. Azóta picit romlott a helyzet, tudod ez a Molenbeek nem tett jót a muszlim közösség nemzetközi megítélésének.
Viszont kíváncsivá tettél, Te hol gyűjtötted az enyémmel ezek szerint szöges ellentétben lévő tapasztalataidat?

Kelly és a szexi dög 2016.01.12. 17:44:05

Farkasok a birkák között - ez az eredmény...
Nem kellene birkaként viselkedni - de legalábbis használni kellene a pásztorkutyákat!

jágör68 2016.01.12. 17:44:54

Brüsszel- a NATO- főhadiszállása!!!- tele van iszlámista terroristával… Ezt hogy?

Ad Dio 2016.01.12. 17:45:57

@bértrollbosszantó_kovi1970:

Tök izgalmas dolog a hőszigetelésről vagy épp a nyíllászárókról beszélgetni, csak nem akkor ha ég a ház ;-).

Ez a téma most mindennél fontosabb.

Ahelyett hogy szőnyeg alá akarnád söpörni (eddig se jött be, eztán se fog), inkább dolgozz ki egy korrekt baloldali hozzáállást, amiben életben marad Európa is...

borosnyuszi 2016.01.12. 17:54:57

Bármennyire is szeretem a szerző írásait úgy gondolom ez most egyszerű maszatolás. Ha, én kimegyek muszlimföldre (bármit bárhol jelentsen ez) az ottani viselkedési normákat betartom mert csúnyán rábaszok ha, nem teszem. Ennél többet mi sem várunk el a bevándorlóktól. És ennek semmi köze ahhoz ki honnan jött milyen a vallása. Ahoz viszont van köze, hogy nincsenek következmények vagy nagyon enyhék. Sajnos a migránsok ezzel tisztában vannak.

bonfred 2016.01.12. 18:19:45

". Kontrollálatlan részegség és kontrollálatlan erőszakoskodás lesz a vége, hiszen sem a piálást, sem a csajozást nem tehették így meg Afganisztánban, Szíria-hátsón, Eritrea-külsőn, és így tovább."
Ez tehát megengedhetővé teszi, és megmagyarázza ezeknek a sejthalmazoknak a viselkedését? Ezek szerint mindenképp így viselkedtek volna, csak otthon ezért kivégzés járt, itt meg nem? Csak ez az ok? Akkor hol a hiba? Bennük. Ezeket hívták be Hans-ék, rá is basztak. Lesz ennek még böjtje!

2016.01.12. 18:20:49

A személyiségcseréig olvastam mert addig semmi nem derült ki, ez egy ordas nagy baromság. Senki nem kell a személyiségét kidobja az ablakon, csak beépítse az újat a létezőbe.
Ennek egyébként még mindig nem tudom mi köze ahhoz, hogy a bűnözők bűnöznek, ugyanúgy kell elbánni velük ahogy az ultráinkkal. Sóbányába, Szíriuszra vagy valahová el kell küldeni azt aki antiszociális aztán kész.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.01.12. 18:25:49

@bispora: "Néha az az érzésem, hogy az intelligenciateszteket Franciaországban és Nagy-Brittanniában azért fejlesztették ki úgy száz évvel ezelőtt, hogy középszintű bürokratákat válogassanak vele távoli gyarmati országokba." (Howard Gardner)

(Nem mintha nekem alacsony lenne, 110-130 között ingázik, attól függően, melyik tesztet oldom meg, milyen hangulatomban.)

N. Barbie 2016.01.12. 18:29:04

@Sir Galád (már foglalt):
"Ezt bírom a jobboldaliakban. Valami rossz történik, rögtön kudarc minden. Ez ám a hozzáállás az élethez... "
En meg azt birom a ballibekben, hogy hiaba, hogy napi szinten kapjak a pofonokat az elettol, hogy a rozsaszin vilagkepuk egy tevut, akkor sem valtoztatnak rajta.
Valami rossz tortenik, rogton minden kudarc. Igen, ha ez az integracionak nevezett habiszti, akkor igen.
Mondj nekem csak egy peldat europaban(vagy akar a vilagban), amikor nagy tomegu, a befogadoktol jelentosen eltero kulturaval, szokasokkal rendelkezo kisebbseget sikerult integralni.
Nincs ilyen.

Conchobar 2016.01.12. 18:30:32

@randomgenerator: "a bűnözők bűnöznek, ugyanúgy kell elbánni velük ahogy az ultráinkkal" - Érdekes megfogalmazás. A komment írója szemlátomást nem tartja bűnözőknek az ultrákat, ám mégis sóbányába küldené őket. Nem tért ki a komment író arra se, hogy a kölni eseményekkel ellentétben, az ultrák a 'hatásukat' a másik csapat ultráira (továbbá a beavatkozó rendőrökre, valamint a stadionok és utcák berendezési tárgyaira fejtik ki)

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.01.12. 18:33:11

@bispora: Amúgy (ha már komolyan vesszük az IQ-teszteket), a fehér lakosság körében van statisztikailag kimutatható összefüggés az IQ-szint és a bűnözési hajlandóság között? Mert előbb ezt kéne belátni ahhoz, hogy más kultúrkörből érkezőknek is az IQ-szintjét tegyük felelőssé azért, hogy hajlamosabbak a bűnelkövetésre.

gyalog.galopp 2016.01.12. 18:42:58

@Ad Dio:

"Befogadni csak azt fogadunk be, akit mi hívunk."
Most én is azt kérdezem , amit maroz is kérdezett tőled, ki az a mi?
A németeken kívül senki nem csábítgatta őket, senki nem szelfizett velük. Ki hatalmazta fel a németeket arra , amit most csinálnak?

A felállás, most úgy néz ki, a németek intézkednek, mi, tagállamok pedig az adófizetőink pénzéből fizetünk.
A döntés egyéni német, a fizetés, kötelezettségvállalás meg közös.
Na, ez a fasza eus demokrácia.

GNDL 2016.01.12. 18:49:40

„nem ismerik, nem értik, nem fogják fel a szekuláris viselkedési normákat és a nyugati, világi társadalmak megfoghatatlan emberi jogokon alapuló nemi egyenlőségét és toleranciáját”

Ha ez így is lenne (de nincs így, lásd évtizedek óta létezik bevándorlás Európában, ez nem akkor kezdődött amikor bemondta a ma már csak nevében köztévé), pont egy fideszes talpnyalónak nem kellene ezt nagyon emlegetnie, mert sem a rezsiharcos fideszes prolik, sem kedvenc posztkommunista politikusbűnözőik nincsenek tisztában ezekkel, főleg nem az emberi jogokkal és toleranciával...

Sőt, túl sok az ideológiai hasonlóság az iszlám radikálisok és a Fidesz-KDNP valamint szavazóik közt: Nyugat- és Európa ellenesség, homofóbia, antiszemitizmus, vallási fanatizmus, demokratikus és polgári értékek, valamint ezek iránti tisztelet teljes hiánya. Ti vagytok Magyarország és Európa tálib-típusú radikálisai, vegyétek észre...

Egyébként meg bazmeg, állítólag már három hónapja „megmentette” Orbán a migránsoktól Európát, mivel ugye ezért basztak ki 30+ milliárdot a haszontalan kerítésre... ti meg másról sem tudtok írni. Most megmentette, vagy nem mentette meg?! :)

B.Jones 2016.01.12. 18:58:37

Kik mondták meg előre, hogy ez lesz? A „nácik”. Kiket lehet/kell minden körülmények között lehurrogni? A „nácikat”. Kiknek kell majd rendet rakniuk a libsik ámokfutása után? A „náciknak”. Kik lesznek UTÓLAG a felelősek mindezért? A „nácik”.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.01.12. 19:00:41

Nem tudom ki gondolhatja azt komolyan, hogy bármi jó kisülhet abból, ha egy archaikus, törzsi alapokon szerveződő tömeg korlátlanul és kontrollálatlanul rászabadul egy alapvetően individualizálódott szabadelvű táradalomra?
Amely folyamatosan beáramló tömeg kor, és nemek szerinti megoszlása ráadásul teljesen aránytalan, és 70 százalékban marginalizálódott fiatal férfiakból áll.
Aki nem képes ebbe belegondolni, az nem képes szembenézni a valósággal.Amely azért előbb-utóbb ránk vigyorog..

bispora 2016.01.12. 19:02:45

@Disznóvári:
Van egy igen szép anyag az IQ és a bűnözés kapcsolatáról. Finn kutatók jegyzik, ahol a katonaság miatt ötven éve minden férfi évfolyamot mérnek intellektus vizsgálatokkal. Így aztán rendkívül robusztus anyag gyűlt össze az IQ és a bűnelkövetési gyakoriság között. Ebből az látszik, hogy a bűncselekményekben a 80 IQ körüli réteg a legérintettebb és ahogy nő az IQ, úgy csökken szép lassan a gyakoriság- 100 IQ és fölötte már fele, harmada a bűncselekmény szám.
Nyilván ez a finn populációra igaz, de nem lehet nem észre venni, hogy a muszlim migránsok átlaga, ahová a legtöbben esnek szintén ez a sáv.
www.dropbox.com/s/tdibqiclqg4th0i/2015-schwartz.pdf

Jottó 2016.01.12. 19:07:20

@high up!: párszor már kiléptem a falumból, jó messze nyugatra..tőled eltérően én találkoztam problémákkal, 3ból 3szor migránsok(leszármazottai) raboltak ki/lóbáltak 15centis kést a szemem előtt franciaországban..unokatesómat szintén egy ilyen banda rabolta ki, svédországban,mondjuk ő többhetes kórházi kezelésre is szorult. szerencséd volt h te nem találkoztál ilyesmivel, de talán általánosítani nem kéne

Jottó 2016.01.12. 19:09:31

amúgy meg aki valaha is élt borsodban az láthatja hogy az integráció (akármit is jelentsen)többszáz év alatt se sikerülhet, szóval erről ennyit

Bell & Sebastian 2016.01.12. 19:16:09

@gyalog.galopp: Nem kell nekem elhinni azt, hogy az amerikai szuronyok árnyékából intézkednek a németek, egészen addig, amíg az amcsi sófár jelére el nem hajtják a Böskéjüket, pedig a cowboyt kellene.

Exploiter 2016.01.12. 19:26:41

@bispora:

high kollégával nem javaslom az eszmecserét.
Ha kiveszed a hozzászólásaiból orbán méltatását és a "magyarokkal", mint az elvont, démonizált csoporttal szembeni beteges gyűlöletre utaló megjegyzéseket, akkor rájössz, hogy lényegében nem mond semmit a témáról, szóljon az bármiről is éppen. Van még pár visszatérő pályatársa.
Lásd még gndl-t: első bekezdés: fidesz, második: szintén, harmadik: orbán.
Relevancia: 0
Persze ha szórakoztat, nyugodtan.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2016.01.12. 19:33:23

"hanem arra, hogy hol vannak most és mit vesztettek el útközben."
Bingo! Pontosan az a jelenség, amit leírsz.

"A befejezett integráció komplett személyiségcserét jelent, csak erről nem beszélnek eleget."
Ennyire azért nem drámai. Nem kell egyetértenie, vagy szeretnie a normákat, csak betartani őket. Ennyire még egy kutya is képes. Senki sem vitatja, hogy jogodban áll homofóbnak, antiszemitának, nőgyűlölőnek, szkinhednek, anarchistának stb. lenni, de ezek egyike sem jelent felmentést a törvények alól.

GNDL 2016.01.12. 19:43:21

@Exploiter: „ első bekezdés: fidesz, második: szintén, harmadik: orbán”

Nem, első bekezdés: a teljesen téves, és itthon csak fideszes körökben népszerű ostoba hiedelmek cáfolata, majd felhívtam a figyelmet a „saját szemben a gerendát” dologra.

Második bekezdés: helytálló és tényszerű párhuzamot vontam az iszlám radikálisok és a fideszes trógerek közt.

Harmadik bekezdés: feltegyem még egyszer a kérdést?

Bocs, hogy a fideszes fajelméleteitek taglalásába nem tudok beleszólni, de ezt a fajta vitát zárjuk is le ott, hogy alapjaitól nem értek egyet a magatokfajta nemzetiszocialista idegengyűlölő söpredékkel... :)

Ad Dio 2016.01.12. 19:55:49

@gyalog.galopp:

Abban egyetértünk, hogy ami most van, az egy agyrém.

Tehetünk róla mi magyarok?
Nem.
Ki tehet róla?
A németek és a többi bólogatójános nyugati ország.
Oké, akkor egyék meg amit főztek?
Persze!... kár hogy a dolognak van egy picike mellékhatása: európa gazdasága beleáll a földbe - velünk együtt :-(.

A migrációt be kell rekeszteni. A kerítésünk eddig ér valamit, míg a többiek felé kisebb az ellenállás. Ha a mi kordonunk lesz a legkönnyebb út, akkr majd megint erre jönnek.

A migráció megállítása csak a külső határnál lehetséges. Ehhez közös fellépés kell.

"Most én is azt kérdezem , amit maroz is kérdezett tőled, ki az a mi?"

Ahogy eddig is: minden tagállam maga dönti el, hogy milyen feltételekkel/célokkal engedélyez bevándorlást.

pragmatika2 2016.01.12. 19:57:41

"Aki integrációt követel, az ne hippis, világbékés optimizmussal nézzen szembe annak kihívásaival. Ne ajándék sütivel vagy Welcome és Willkommen táblák lengetésével tudja le a feladatot."

A libsik magatartása, kommunikációja, mint annyiszor, most is vastagon félresiklott.
Sokan azért lengették a willkommen táblát, mert egyszerűen olyan jófejesen sikkes. Egyszersmint baromira ostoba is, mint némelyik divathóbort, úgy általában. Miközben támadták a jobboldalt úgymond a "vaskalapossága miatt". Egyre gyakrabban hangzik el egyébként hogy ebben a kérdéskörben Orbánnak volt igaza.
Hát kérem, amit a libsik főztek maguknak, most el kell hogy fogyasszák, (politikai következményekkel).

Orbán egy geci 2016.01.12. 20:09:28

Tavaly Németországba érkezett 1,1 millió menekült.
Kölnben randalírozott 1000. Az 0,09%!

Tehát az integráció kudarc, hiszen van 0,09% aki nem integrálódott. Kilenc század százalék! Értem.

Nihil, armageddon, anarchia, Viktorsegícs!!!

Fidesznyik agymosott logika szerint tehát egy csoportot annak 0,09%-a alapján KELL megítélni, az nem számít, hogy 99,91% semmi rosszat nem csinált, az lényegtelen, de volt 1000 ember aki igen, tehát 1000 ember cselekedete miatt 1 099 000 ártatlan embernek kelljen bűnhödnie. Ezt diktálja a nemzeti keresztény erkölcs. Mondjuk ugyanezen elvek mentén akkor betilthatnánk a katolikus egyházat is, hiszen se szeri se száma a gyerekmolesztálási ügyeiknek, az meg ugye kit érdekel, hogy a papok többsége becsületes, ha van akárcsak néhány is aki nem, akkor máris kiejelnthető, hogy ez a kereszténység kudarca, ezek pedofilok mind. Ugye jól értem a logikát? Vagy így már nem olyan szimpi a kollektív bűnösségesdi?

Értem én az igyekezetet kedves Gellért, nehéz lehet a pártpropagandista sors, hozni kell a szintet, de lassan már önmagatok paródiái lesztek. Vigyázz, nehogy aranyeret kapj a nagy erőlködésben, nem ér annyit. Főleg, hogy lassan már senki se lesz aki kezeljen, mert az orvosaink is ott integrálódnak - együtt a többi migránssal - a hanyatló nyugati nihilben.

pragmatika2 2016.01.12. 20:09:51

@GNDL:

"Most megmentette, vagy nem mentette meg?! :) "

Meg akarta menteni, de a ti picsogásotok, világméretű médiahadjárattal nyakonöntve, megállította.
Orbánék azt tették, amit a willkommennes Merkel érdemelt, és amit én is tettem volna: "Menekülteket akartok ? Tessék."
Valami olyasmi történt, mikor ketten akarnak előről hátulról lecsapni. Lehajolsz, aztán egymást vágják pofán.
Aztán jött a kapu szárnyakkal duma vagy mi a t.köm.
Most már hiába maszatoltok. Ahogy egy ismerősöm szokta mondani "Rosseb megette"

pragmatika2 2016.01.12. 20:14:11

@Orbán egy geci:

"Tavaly Németországba érkezett 1,1 millió menekült.
Kölnben randalírozott 1000. Az 0,09%!"

Legyünk precizek, ezerről tudunk.
Ahogy a német sajtó, és a rendőrség lapított, egyáltalán nem vagyok abban biztos, hogy az az ezer csak ezer, és hogy ehhez hasonló esetek nem fordultak elő más helyeken más időpontokban is.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.01.12. 20:15:11

Angela Merkel lába alatt egyre forróbb a talaj. Most már a New York Times is nyíltan a távozását követeli. A spiler.blog.hu linkelte be a cikket:

www.nytimes.com/2016/01/10/opinion/sunday/germany-on-the-brink.html

"...That means closing Germany’s borders to new arrivals for the time being. It means beginning an orderly deportation process for able-bodied young men. It means giving up the fond illusion that Germany’s past sins can be absolved with a reckless humanitarianism in the present.

It means that Angela Merkel must go — so that her country, and the continent it bestrides, can avoid paying too high a price for her high-minded folly."

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.01.12. 20:19:59

@Voznyák Pista:

Talán tegnapi hír, hogy egy német rendőr elmondta: utasításba van adva nekik, hogy ne foglalkozzanak a migránsok által ekövetett bűncselekményekkel, nehogy rossz fény vetüljön a befogadási politikára. Gyakorlatilag tehetetlenek a bűnöző migránsokkal szemben, azok a pofájukba röhögnek. Elmondása szerint az utóbbi hetekben összesen egy némettel szemben kellett eljárnia, az összes többi esete migráns volt - akik ellen meg nem tehetett semmit.

Szegény kölni rendőrfőnök is ráfaragott, hogy követte az írásban nyilván nem megkapott utasítást. Írásban biztos nem kapta volna meg, vagy ha mégis, azzal menthette volna magát.

Exploiter 2016.01.12. 20:27:24

@GNDL:

A poszt a következőkről szól, címszavakban:

német; integráció; migráció; bűnözés okai; társadalmi hatások

A poszt a következőkről nem szól, címszavakban:

fidesz; orbán; magyarok; nácik

GNDL 2016.01.12. 20:27:41

@Voznyák Pista: „Meg akarta menteni”

Hujjuj... ez így ebben a formában már egy egészen más történet, mint aminek kampányára lopott közpénzek milliárdjait verte és veri el a Fidesz-KDNP, csak az elmúlt egy évben. :) Tehát a kommunista rezsiharcos tábor nem túl egységes ebben a kérdésben... értem. Kösz az infót. :)

„de a ti picsogásotok”

Nézd, „picsogtunk” akkor is, amikor Orbán privatizálta a Fidesz-KDNP talpnyalóinak az elméletileg független hatalmi ágakat, leépítette a demokratikus intézményrendszert, a jogállamiságot, és két marokkal kezdte fosztogatni a közpénzeket... ennek ellenére mindebben sikerrel járt. Akkor pont a mi kis „picsogásunk” gátolta volna abban, hogy megmentse a „keresztény európai civilizációt”?! :)

„világméretű médiahadjárattal nyakonöntve”

A kerítés megépült nem?! Mégsem mentette meg a „keresztény európai civilizációt”... Valami itt semmiféleképpen nem stimmel. :)

„Orbánék azt tették, amit a willkommennes Merkel érdemelt”

Ezzel kapcsolatban két dolog. Fentebb erősen „jobboldaliztál”, de csak azt az apróságot nem vetted számításba, hogy Németországban (és egyébként az európai kultúrkörben) Merkel a konzervatív/kereszténydemokrata jobboldal. Másrészt most egyfajta „orbáni bosszút” emlegetsz, de amit a Fidesz-KDNP művel hónapok óta menekültkérdésben, azzal nem kevés nemzetközi szerződést sért, nem utolsó sorban semmibe veszi az emberi és keresztény értékeket, valamint egyoldalúan felmondta az uniós tagállamok közti együttműködést. Gondolod erkölcsileg elfogadható az az irány, amit képviseltek?

„Most már hiába maszatoltok.”

Te mondasz ellent mindenben a Fidesz-KDNP kommunikációjának és kampányainak, ennek ellenére én maszatolok... aham, értem... vagyis nem, de mindegy. :)

Brix 2016.01.12. 20:29:44

@Orbán egy geci: "hogy 99,91% semmi rosszat nem csinált..." Biztos vagy ebben?? Az a helyzet, hogy a migránsok több ezer bűncselekményt követnek el évente Európában, közöttük gyilkosságokat is. Valójában azt sem tudják, hogy mennyien vannak itt...
A Frontex szerint 1,55 millióan érkeztek 2015-ben, de mi van azokkal, akik valamilyen vízummal jöttek és ittmaradnak illegálisan Európában..
Orbán nagyon helyesen mérte fel a helyzetet, jól látta , hogy nem menekültekkel van dolgunk , hanem túlnyomóan fiatal, muszlim, gazdasági bevándorlókkal, akik a törvényeket nem tisztelve, erőszakosan törnek céljaik felé Egy ilyen demográfiailag eltorzult, agressszív, követelőző tömeget nem lehet beengedni sem Európába, sem Magyarországra.
Orbán jól döntött, amikor kerítést épített és elzárkózott a menekültek befogadásától. Nem véletlenül van népszerűsége csúcsán manapság...Sőt, először van olyan politikusunk, aki tényező vált az európai politikában is.

Orbán egy geci 2016.01.12. 20:35:42

@Voznyák Pista: Legyen 10 000! Az 0,9%. Húha, hát így már egész más a helyzet! 0,9%, az már valami! Így már csak 1 090 000 embert, vagyis a menekültek 99,1%-át akarjátok ártatlanul meghurcolni 0,9%-nyi bűnöző miatt. Sokkal jobb.

GNDL 2016.01.12. 20:37:03

@Exploiter: „poszt a következőkről szól”

Igen, pontosan minderre reagáltam... :) Ha arról ír a Fidesz-KDNP aktuális ostoba kommunikációs stratégiájának pontosan megfelelő posztban egy lopott közpénzekből kitartott mandineres blogger, hogy „a magyar gazdaság jól működik”, akkor is felhívom a figyelmét, hogy „te hülye vagy bazmeg”... utólagos engedelmeddel, és kösz a lehetőséget. :)

gyalog.galopp 2016.01.12. 20:41:49

@Ad Dio:

"Ahogy eddig is: minden tagállam maga dönti el, hogy milyen feltételekkel/célokkal engedélyez bevándorlást. "

De itt nem bevándorlásról van szó, hanem európán keresztül gyalogló, ellenőrizetlen népvándorlásról.
Ha belegondolsz a honfoglaló magyarok még ennyien se voltak .
A bevándorlás engedélyezése nem járhat hátrányos következményekkel a többi tagországra.
Tudom, hogy ezt te is tudod, de pontosan ezek a körülmények világítanak rá, hogy nincs "mi" , nem működik, most derül ki, hogy eleve működésképtelen.
Brüsszel, most a lengyel sajtószabadsággal van elfoglalva, .....

GNDL 2016.01.12. 20:45:52

@Brix: „akik a törvényeket nem tisztelve, erőszakosan törnek céljaik felé ”

Akkor ebben a tekintetben nem sokban különböznek a Fidesz-KDNP korrupt közpénztolvaj holdudvarától. :)

„Orbán jól döntött, amikor kerítést épített”

Fent a barátnőd azt taglalta, hogy elkúrta, mert nem sikerült megvédenie a „keresztény európai civilizációt”... ideje lenne ott a kommunista rezsiharcos táborban végre valamiféle kommunikációt egyeztetnetek, ketten már háromfelé húztok. :)

„Nem véletlenül van népszerűsége csúcsán manapság”

Azért ha kivonnánk a kommunista rezsiharcot és a szocialista osztogatásokat az egyenletből, túl sokáig nem lenne népszerű a radikális baloldali Orbán... Az MSZP-SZDSZ-t is újraválasztották 2006-ban, de ugye abban egyet értünk, hogy nem azért, mert olyan faszán kormányoztak volna 2006-ig... inkább csak nem buktak le addig... :)

„először van olyan politikusunk, aki tényező vált az európai politikában is”

Már ha „tényezőnek” lehet nevezni akkor, amikor egyfajta mumusként példálóznak vele... :D

Brix 2016.01.12. 20:49:07

@GNDL: Orbán maga nem tudja megvédeni Európát, erre sem hatalma sem mandátuma nincs. Ahogy Merkelnek sem arra, hogy a törökökkel egyezkedjen a mi nevünkben....
2015 nyarán még meg lehett volna állítani a migráns-inváziót, ha Merkel nem küld szóbeli meghívást nekik, és EU-s szinten kialakítottak volna egy közös jogi, fizikai , és katonai védrendszert
Minden ott kezdődik, hogy a menekült addig menekült, amíg az első biztonságos országba pl. , Törökországba meg nem érkezik, onnantól már csak illegális bevándorló...
Merkel felelős a törvénytelenségért Európa káoszba- és anarchiába taszításáért! .Most már nehéz lesz korrigálni a kialakult helyzetet. Itt van Európában egy bizonytalan státuszú, veszetenivaló nélküli, kulturálisan elmaradott, képzetlen migráns tömeg, akikkel nem lehet semmit kezdeni... Alig hogy megérkeznek új lakóhelyükre, máris bűncselekmények elkövetésével indítanak...Szép jövő előtt áll Európa!

bElannaTorres 2016.01.12. 20:51:50

fura ez na. Egynek se jutott eszébe hogy ennyi kant nem szabad beengedni, hisz előbb utóbb baszni akarnak. És a hangsúly az akar szón van.
nőkkel semmi baj nincs, kár hogy őket javarészt otthonhagyták a nagy menekülésben. hmm. igazi férfiak.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2016.01.12. 20:53:35

@Brix:
"Orbán jól döntött, amikor kerítést épített és elzárkózott a menekültek befogadásától. Nem véletlenül van népszerűsége csúcsán manapság..."
Azért őrizzük meg a józanságunkat.
Itt fel se merült igazából a kérdés, mert Magyarországra senki nem akart jönni. Egyszerűen csak útban volt Németország felé. Amennyiben Magyarország célország lenne, akkor ez nem lenne opció.

Az, hogy a demagógia népszerű, már az ókori görögök óta ismert. Eleve ők nevezték el.

bispora 2016.01.12. 20:54:34

@Orbán egy geci:
Te meg egy kapitális barom vagy, GNDL olcsó, kicsit lebutított oem változata, csilivili szóvirágok nélkül.

Kölnbe 2015-ben tízezer muszlim migráns érkezett, mert a zöld Reker asszonyság ilyen lebegő humaniter picsa, aki átlagon felül vállalt migránsokat.
Számoljunk: a legtöbb elemzés szerint a migránsok 75%-a 18-40 közötti férfi. Ez 7500 fő. A Dómnál erőszakoskodók döntő része friss muszlim kan volt- legalább 750 fő. Ez pontosan tíz százaléka a 2015-ben megérkezett kölni migráns férfiaknak. Ami két szempontból is ijesztő szám: egyfelől ijesztő neked, mert rájöhetsz mekkora barom voltál, másfelől ha a migránsok ilyen nagy száma nem képes az elemi normakövetésre, az Merkel integrációs hadováját azonnal megkérdőjelezi. Ez az arány már a kollektív bűnösség kategóriája, ami a határok azonnali lezárását, a deportálások elindítását kellene, hogy eredményezze egy normális demokráciában. Németország jelenleg már nem az.

GNDL 2016.01.12. 20:55:39

@Orbán egy geci: Az egykori (vagyis Magyarország tekintetében inkább régi-új) szocialista államok uniós csatlakozása után elképesztő mértékben indult meg a „népvándorlás” Nyugat-Európa felé innen a régióból, a Közel-keleti helyzet fokozódásáig évente több mint egy millió (!!!) ember vándorolt ki-be a Nyugat-európai tagállamokba más európai államokból. Valamint ahogyan említették is fentebb, Európában egyébként évtizedek óta létezik ez a fajta bevándorlás, főleg az európai tagállamok egykori gyarmatairól évente százezrével érkeztek a főként muszlim bevándorlók Európába.

Tehát Európának ismerős ez a helyzet, az persze megint más dolog, hogy a Közel-keleti vérontások miatt tavaly radikálisan megnőtt a bevándorlók, menedékkérők száma.

Szóval hiába magyarázod egy fideszes pöcsnek, hogy egy újszülöttnek minden vicc új, ezek a retardált majmok sosem hallottak a bevándorlás kérdéséről addig, amíg a Fidesznek kiprivatizált, de sajnos a mai napig is több mint 80 milliárdnyi lopott közpénzből működtetett, és csak nevében „köztévé” híradója nem kezdett vele foglalkozni.

Nem értik. Egy kibaszott narancsszínű burokban élnek, Orbán és korrupt haverjai által teremtett fiktív valóságban. :)

Orbán egy geci 2016.01.12. 20:58:10

@Brix: Lásd előző kommentem. Legyen 10 000, az tízszer annyi. Az még mindig csak 0,9%, sőt, ha a te számaidat veszem alapul, akkor csak 0,6%. Azaz 0,6%-nyi bűnöző, a 99,4%-nyi becsületes emberrel szemben.

Orbán úgy tényező Európában ahogy Hitler volt. A gyűlöletre mindig van és lesz igény, amíg élnek a földön ostoba, manipulálható emberek, akik a saját egyéni kudarcukért másokat akarnak hibáztatni, és mindig lesznek olyan politikusok is, akik az ostoba emberek gyűlöletét kihasználva akarnak hatalmat szerezni vagy épp azt megtartani. Ehhez ellenséget mindig lehet találni, hol a zsidók, hol a menekültek, hol a cigányok, a választék végtelen.

Orbán a legkorruptabb politikus a rendszerváltás utáni Magyarország történetében, az ország minden szempontból a tönk szélén van, a tőke menekül, a gazdaság romokban, az egészségügy romokban, az oktatás romokban, de mindez semmit nem számít, hisz mindig van képzelt ellenség aki ellen küzdeni lehet és ami fontosabb lesz annál, hogy az ember közben megdöglik a kórházi várólista végén.

Brix 2016.01.12. 21:04:10

@GNDL: Lehet Orbánt kritizálni sok tekintetben, de éppen a migrációs politikája és a liberális demokrácia anomáliáinak őszinte feltárása miatt egyre inkább népszerűbbé vált az egész világon.
A nyugati társadalmak a politikailag korrekt sajtó diktatúrájától szenvednek, attól hogy nem lehet néven nevezni a dolgokat, elhazudják a valóságot, így az Orbán-féle kemény és őszinte beszéd tetszést vált ki a nyugati polgárok többsége között
Nem ritka, hogy a Guardian-on, vagy Yahoo-on megjelent cikkek, több ezer hozzászólást kapnak, és 80-90%-ban az orbáni megoldásokat támogatják.
Egy Orbánhoz hasonló képességű és erejű politikusra vágynak már a terror-, a bűnözés, és az illegális bevándorlás sújtotta Nyugat-Európában is. Olyan emberre, aki mer- és képes lecsapni az ellenségre, nem pedig pátyolgatja az európai kultúrát veszélyeztető hívatlan tömegeket.

GNDL 2016.01.12. 21:04:14

@Brix: „Orbán maga nem tudja megvédeni Európát, erre sem hatalma sem mandátuma nincs.”

Márpedig ezzel kampányolt... de akkor gondolom megy ez a kampánya is a „radikális adócsökkentés”, „elszámoltatás” és „megmentjük a nyugdíjakat” kampányai mellé, azok sem igazán jöttek össze... :) Csak ne kúrtak volna el milliárdokat ezekre a kampányokra, talán lett volna jobb helye is annak a közpénznek...

„2015 nyarán még meg lehett volna állítani a migráns-inváziót”

Utána is lehetett volna kontrollálni, de a „magyar” kormányzat sajnos az első nehézségek után azonnal kapitulált... sajnos ez van, amikor rátermett szakemberek helyett a korrupt futsalos haverok vannak kormányon a nepotizmus jegyében. :)

„amíg az első biztonságos országba pl. , Törökországba meg nem érkezik”

Ja, Törökország egy baromi biztonságos ország... csak éppen ellenzékieket vegzálnak karhatalommal, börtön vár mindenkire aki Orbán törökországi klónját meri kritizálni, és a török kormány éppen háborút folytat a saját országában azzal a kurd kisebbséggel szemben, amelyik egyébként a legtöbbet teszi az iszlám radikálisok megállításáért Szíriában és Irakban. :D Te egyébként melyik műsort szoktad nézni? :)

„Szép jövő előtt áll Európa!”

Hidd el, Európa még mindig a jelenlegi formájában működőképes lesz, amikor Magyarország összeomlik... utóbbi várhatóan 2020 után aktuális lesz, akkora fogynak majd el azok az uniós források, amik most lélegeztető gépen tartják az országot. Ha ennyire szíveden viseled a dolgot, akkor jobban tennéd, ha Magyarországért nagyjából ugyan ennyire aggódnál... :)

Exploiter 2016.01.12. 21:08:17

@Orbán egy geci:

"Orbán a legkorruptabb politikus a rendszerváltás utáni Magyarország történetében, az ország minden szempontból a tönk szélén van, a tőke menekül, a gazdaság romokban, az egészségügy romokban, az oktatás romokban"

Ez pontosan így van. Orbán leváltása mindenképpen szükséges egy élhető ország megteremtéséhez.
Ehhez első körben az kell, hogy létrejöjjön egy olyan politikai erő, amelyik képes a leváltásra. Ehhez társadalmi támogatottság kell. Ahhoz meg az kell, hogy ne ott támadják a fazont, ahol néhány tízezer embert kivéve igaza van.

Nem, a társadalmi támogatottságot úgy sem lehet elérni, hogy leváltjuk a társadalmat, vagy lehülyézzük, amiért nem ért egyet velünk.

Az ország népe a gonosz és felesleges kerítés miatt most távolról szemlélheti a nagy emberkísérletet, ami odaát zajlik és levonja a maga kis következtetéseit innen a távolból. Egyesek szerint a folyamat végén az utolsó sorban pozitív lesz a mérleg. Érdemes kivárni, hogy hány európai polgár adja még az életét a következő években, hogy kijöjjön a szumma, 10 év múlva sem lesz hiány harmadik világbeli éhezőkből, akikkel lehet futni még egy kört, ha úgy látszik, másoknak ennyi vér megérte.

GNDL 2016.01.12. 21:13:44

@Brix: „éppen a migrációs politikája és a liberális demokrácia anomáliáinak őszinte feltárása miatt egyre inkább népszerűbbé vált az egész világon”

Egyrészt Orbánnak nincs migrációs politikája, az idegengyűlölet szítását és a rasszista uszítást bár lehet egyfajta politikának nevezni, de ezzel még senki nem jutott előbbre semmiféle téren... főleg nem Európában... persze ha csak ultrarövidtávú politikai haszonszerzés a célja, akkor ahhoz ez még sok is. :)

A liberális demokrácia anomáliáinak feltárása pedig nem egyenlő a liberális szabadságjogok lábbal tiprásával, a jogállamiság és a demokratikus intézményrendszer leépítésével, és autoriter szocializmus restaurációval. Az ilyen dolgokat ezen a szinten konferenciákon, a társadalmi szervezetek együttműködésével szokták elintézni az „európai keresztény civilizációban”... :)

A népszerűségével kapcsolatban pedig már én is írtam, más is írt, de akkor még egy kis adalék: Orbán majdnem annyi aktív adófizetőt üldözött el, és készül elüldözni az országból, mint amennyien egy következő választáson elméletileg rá szavaznának. Persze, hogy a kádárista ingyenélő, szocialista osztogatásokból érő szarkupac rá szavazna egy választáson, de csak azért, mert nagyjából már csak ők maradtak az országban... :)

„Orbán-féle kemény és őszinte beszéd tetszést vált ki a nyugati polgárok többsége között”

Orbánnak sajtónyilatkozatai vannak, legfeljebb, utoljára talán 2010 előtt beszélt jelentős tömeg előtt. Ez is azt mutatja, hogy mennyire „népszerű”, mi?! :) Ráadásul a nyugati polgárok többsége már rágyújtotta volna a parlamentet, ha a „beszédéhez” a nyakukba kapták volna a radikális baloldali Fidesz-KDNP „intézkedéseit” is...

„több ezer hozzászólást kapnak, és 80-90%-ban az orbáni megoldásokat támogatják”

Igen, én is szívesen elcserélném Orbánt mondjuk Cameronra... ja, várj, magyarok százezrei már így döntöttek... :)

Ad Dio 2016.01.12. 21:16:30

@gyalog.galopp:

Hogyne lenne már "mi"? Csaknem úgy "mi", ahogy ők gondolják, hanem úgy ahogy "mi" :-).

Nem kidobni kell az Unió-t, hanem humanizálni. Bal-liberálisból jobb-liberálisba alakítani.

És nem Európai Egybesült Állatokat kell erőltetni, hanem Államszövetségként kell felfogni, bizonyos közös célok érdekében. Amit csak lehet meghagyva nemzetállami szinten.

GNDL 2016.01.12. 21:20:56

@Ad Dio: „ Bal-liberálisból jobb-liberálisba alakítani.”

Az unió alapvetően jobboldali és liberális.

„nem Európai Egybesült Állatokat kell erőltetni”

Ez a része mindegy is, de azt a részét ideje lenne erőltetni, hogy amely tagállam nem fogadja el az uniós normákat, a polgári szabadságjogokat, az uniós közös politikát, azoknak hatékonyabb gátat kell szabni. Gondolok itt elsősorban Magyarországra, ha az unió erőteljesebben és hatékonyabban lépett volna fel a Fidesz-KDNP ámokfutása ellen még 2011-13-ban, akkor most Orbán nem szíthatná tovább a feszültséget, és nem exportálhatná a posztkommunista gyűlöletpolitikáját Európába.

Brix 2016.01.12. 21:28:10

@Lord_Valdez: " Itt fel se merült igazából a kérdés, mert Magyarországra senki nem akart jönni..."
Ez így nem teljesen igaz...Bár, Orbán is ezt mondta...
Személyes tapasztalataimból mondom: sok embernek jó Magyarország...Budapesten és Debrecenben is egyre növekvő afrikai, közel-keleti közösség kezd kialakulni és nem az itt tanuló diákokról beszélek...
Ha javulna az életszínvonal, akkor nehéz lenne feltartóztani a tömeges migrációt Szerintem , idővel az összes európai országot be fogják lassan népesíteni, sajnos...

Exploiter 2016.01.12. 21:29:53

@Ad Dio: ebben nem vagyok biztos.
A mostani is egy olyan helyzet, amit egy központosított, erős federális szervezet sokkal hatékonyabban tudna kezelni, mint egy sor gyengébb, egymással marakodó ország.
Ehhez persze nem egy bürokratikus rémálomra van szükség, őrültek irányítása alatt. Ha csak az jut, akkor tényleg jobb a laza szövetség.

GNDL 2016.01.12. 21:30:28

@Brix: „javulna az életszínvonal, akkor nehéz lenne feltartóztani a tömeges migrációt”

Hát amíg Orbánék vannak hatalmon, ettől nem kell tartanod... Attól már inkább, hogy a kivándorlás miatt még egészségügyi dolgozó sem fog maradni az országban... ja várj, ez már most van. :)

Ad Dio 2016.01.12. 21:30:57

@GNDL:

"Az unió alapvetően jobboldali és liberális."

:-DDDDDD

Ad Dio 2016.01.12. 21:34:05

@Exploiter

A nemzetállam a legnagyobb olyan közösség, amit a magáénak tud érezni egy európai - elsősorban nyelvi, kulturális egység alapon. Ennél nagyobb egységet csak birodalmi alapon lehet egyben tartani (USA, Oroszország, Kína). Ahhoz katonaság és sikeres erőpolitika kell.

Európa előnye épp az lehet, hogy nem ilyen.

Közös célokra kell szerződni, nem elvi vagy ideológiai alapon, hanem szigorúan pragmatikusan.

GNDL 2016.01.12. 21:34:45

@Ad Dio: „:-DDDDDD”

Remek ellenérv... :) Mint a fideszes „folytatjuk” program... tényleg ne vigyétek túlzásba... :)

Ad Dio 2016.01.12. 21:36:06

@GNDL:

Ne haragudj, de majd ha hozol "érvet", akkor lesz ellenérv is.

Orbán egy geci 2016.01.12. 21:36:40

@Exploiter: "Ahhoz meg az kell, hogy ne ott támadják a fazont, ahol néhány tízezer embert kivéve igaza van."

Pont fordítva! Kb. tízezer embernél számolva van igaza, több mint 1 millió embernél meg téved. Azért ez nagyon nem mindegy.

Támadni pedig ott kell ahol nincs igaza és ebben a kérdésben sincs igaza.

Európában több mint 40 millió muszlim él, túlnyomó többségük békében, integrálódva, így semmiféle kísérletre nincs szükség. Bűnözők, terroristák eddig is voltak, lesznek, ez független vallástól, származástól, ennek semmi köze a bevándorláshoz. Kelet-Európából (így Magyarországról) is érkezett sokezer bűnöző nyugatra, ezen az elven minket is ki lehetne tiltani.

Ajánlom figyelmedbe:
en.wikipedia.org/wiki/Terrorism_in_the_European_Union

Továbbá olvass utána az alábbiaknak: IRA, ETA, RAF, Anders Breivik

A távolból való következtetés levonáshoz meg annyit, hogy Magyarországon a rendszerváltás óta eddig egyetlen terrorcselekmény történt, mégpedig a ferihegyi úti robbantás. Azt speciel echte németek követték el. Most akkor a németek mind terroristák?

GNDL 2016.01.12. 21:45:43

@Ad Dio: „majd ha hozol "érvet"”

Jóindulatból feltételeztem, hogy ismered az unió politikai és gazdasági alapvetéseit, mind a liberális és mind a konzervatív értékeit, a munkaerő, a szolgáltatások és a tőke szabad áramlásáról szóló alapvetéseit, a szubszidiaritás elvét... de gyanakodhattam volna, hogy lövésed sincs róla, amikor megjegyezted, hogy a jelenlegi unió baloldali... :)

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2016.01.12. 21:46:42

@Voznyák Pista:

rajtatok, Kúrbán viki birka népén minden nap nagyot röhög az emebr, hogy megint megszopatott titeklet a vezéretek:

Orbán: Több millió külföldit kell befogadni

Az elkövetkezendő öt évben Magyarországnak a gazdasági növekedés fenntartása érdekében több millió külföldit kell befogadnia. Ennek érdekében át kell gondolni a bevándorlási szabályokat - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) üzleti ebédjén csütörtökön Budapesten.

GNDL 2016.01.12. 21:47:55

@Orbán egy geci: „Kelet-Európából (így Magyarországról) is érkezett sokezer bűnöző nyugatra”

Sőt, Semjén egyszerűsített bizniszállampolgárságának és a korrupt fideszes hivatalnokoknak köszönhetően ma már több tízezer, magyarul böfögni is képtelen ukrán, orosz, moldáv és román maffiózó is magyar papírokkal „maffióskodik” Európa-szerte... :)

Ad Dio 2016.01.12. 21:55:25

@GNDL:

Az unión belüli szociális rendszerek (nem csak a magyar), milyen viszonyban is állnak mondjuk az USA rendszereivel?

Az unió alkotmánya milyen is sz USA-éval egybevetve?

Nem Barátom: Európa ma kifejezetten bal-liberális. Ideológiavezérelt, álmodozó, teszetosza. És ez nekem személy szerint nem tetszik. Én jobb-liberális vagyok, és az uniómat is olyannak látnám legszívesebben: minimális beleszólással a nemzetek életébe, közös célokért szövetkezve. Ha a hozzám hasonlóak kerülnek túlsúlyba, olyan is lesz ;-).

Ad Dio 2016.01.12. 21:59:22

@Ad Dio:

alkotmánya - természetesen az el nem fogadottról beszélünk...

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2016.01.12. 22:08:21

@Brix:
Az az elég sok, alighanem akár százas nagyságrend is lehet.
Elég kevesen vannak, akik kimondottan Magyarországra akarnának jönni.

És mitől javulna?

Egyébként annyira nem félek tőle. Az emberek alapvetően nem mozdulnak könnyen. Nagyon nagy különbség kell ahhoz, hogy feladják addigi életüket. (még szerencse, mert hülyén nézne ki 7 milliárd amerikai)

Exploiter 2016.01.12. 22:14:48

@Orbán egy geci:

Szerinted nincs igaza. A közvéleménykutatások alapján az emberek többsége szerint meg igen. Le akarod váltani? Jó. Tedd azt, amit a többség akar. Demokrácia, vagy mifene. Tényleg olyan bonyolult ez?

Exploiter 2016.01.12. 22:20:55

Nekem tetszik az amcsik magától értetődő beképzeltsége. Mondjuk nekem nincs bajom a birodalmi gondolkodással, meg erőpolitikával sem, amíg a pénisz elegáns oldalán állunk.
Inkább lennék egy mindenki által utált erős hatalom polgára, mint egy mindenki által körberöhögött gyenge kis országé, ami arra, megy, amerre lökdösik.

bispora 2016.01.12. 22:22:02

Helyzet van...
Az index mai cikke szerint az egész poszt okafogyott, ergé jégre szaladt, itt nem lesz gond az integrációva:

"Míg átlagosan minden harmadik Szíriából érkezett migránsnak van érettségije, az irániaknál ez az arány több mint 40 százalékos. Magas a felsőfokú végzettségűek aránya az iráni, a szír és az iraki menekültek körében – az iráni menekültek 40 százalékának van valamilyen diplomája. A szírek között a felsőfokú végzettségűek és érettségizettek aránya még magasabb is, mint az osztrák átlag. "

index.hu/gazdasag/2016/01/12/ausztria_jol_kepzett_a_szir_es_ireni_menekultek_tobbsege/

Exploiter 2016.01.12. 22:40:35

@bispora:

900 embert vizsgáltak, csak olyanokat, akiknek elfogadták a menekült kérvényét.

Nicht repräsentativ, aszondja a figura.

bispora 2016.01.12. 22:59:17

@Exploiter:
Az indexes Joób Sándor ezt a részt valamiért nem domborította ki.
Azért az igazsághoz eljuthatunk más módon is:
ha a szír átlag IQ 81, akkor egy felsőfokú végzettséghez szükséges százas IQ-val a normál eloszlás miatt a húszmillió szírből csak tíz százalék, azaz kétmillió fő rendelkezik. De ebből lejön a 18 éven aluliak köre, ami kb 25%, így ez egymillió ötszázezer fő.
Az idén érkező szírek között ezek szerint már nem nagyon lesznek diplomások.

Sascha Braun 2016.01.12. 22:59:22

Mindig meglep, hogy a vérbeli liberálisok mennyire buták és elszántak is egyben :) Ha holnap 200ezer német nőt erőszakolnának meg az arabok, akkor is azt hajtogatnák, hogy "dehát a 80%-uk tök ártatlan és már be is illeszkedett". Ja és Orbán Viktor, anélkül ugye nincs poszt. Egy igazi liberális demokrata élharcosnak már a nick-jében is illik jeleznie, hogy mennyire utálja. Ha Orbán azt mondaná, hogy a szarnak nincs jó íze, holnap itt húsz ember bizonygatná, hogy valójában mennyei csemege. Ezért halott a baloldal Magyarországon, a zsigeri gyűlölet még mindig fölülírja a józan észt.

GNDL 2016.01.12. 23:00:51

@Ad Dio: „unión belüli szociális rendszerek (nem csak a magyar)”

Az unió mint „intézmény” ezt a dolgot a szubszidiaritás elve alapján kezeli, tehát a szociális rendszereket minden tagállam magának alakítja. Az unión belül az egyes tagállamok szociális rendszerei persze eltérőek, legfőképp az adott állam pénzügyi lehetőségeihez mérten, de ha például a magyarországi rendszert hasonlítjuk bármelyik európai rendszerhez, akkor bár a prosperáló nyugati társadalmakban pénzbeni értéke magasabb a szociális támogatásoknak, de én a tapasztalataim (és külföldön dolgozó ismerőseim elmondása) alapján nem ismerek olyan európai szociális rendszert, amelyben semmittevéssel évekig, akár évtizedekig el lehet éldegélni... Most abba pedig bele sem mennék, hogy az általában az adott társadalmat minősíti, hogyan bánik az elesettjeivel, rászorultjaival, de ha szerinted a Nyugat-európai társadalmak szociális rendszerei alapvetően „baloldaliak”, akkor a magyar ehhez képest „ultrabaloldali”... ha hozzácsapjuk Orbán legújabb 10+10 milliós szavazatvásárlását, akkor „ultrabaloldali a köbön”... :)

Cameron szociális javaslatai is csak azért igényelnek uniós egyeztetést, és az uniós szerződések módosítását, mert az „egyenlő bánásmód elvét” sértik. Na ezzel megint ki nem ért egyet?! Hát igen... a rezsiharcos főnök... :)

„unió alkotmánya milyen”

Hát ebben a kérdésben nem tudok nyilatkozni, és szerintem te sem. :)

„USA-éval egybevetve”

Az Európai unió nem összehasonlítható az USA-val semmilyen téren. De mondjuk például a jenkik republikánus pártja Európában legalább három-négy politikai szervezet lenne, jobbközép liberálistól egészen a szélsőjobbig, a demokraták szintúgy. :)

„Európa ma kifejezetten bal-liberális”

Ennek még az is ellentmond, hogy legfőképp a baloldal szokta támadni a jelenlegi uniós intézményrendszert és közös politikát. :)

„Én jobb-liberális vagyok”

Ja, ilyen nyilvános fórumokon össze szoktunk gyűlni páran, csak akkor nem vagyunk sehol, amikor szavazni kéne... :)

Mail Undelivered 2016.01.12. 23:03:11

együgyű ergé együgyű posztja.
A 2D neked, vénhülye, az igazi káosz.
fosol, mint galamb a várnegyedben, hogy egyszer vége lesz a dínomdánomnak, de addig onthatod a hülyeséget, ami látszólag mélyenszántó.
A baromság baromság marad.

BéLóg 2016.01.12. 23:11:04

A Kölni Karneválhoz közeledve a szépségipar máris lecsapott a nagy lehetőségre!

Kölnisch Wasser?
Altmodisch!
Kaufen Sie unser neues Produkt, die KÖLNISCH FINGER.
Passt in jede Körperöffnung.
Wenn nicht, geben wir das Geld zurück.
Kaufen Sie unsere Kölnisch Finger in den Versionen Schwarz, Arabisch oder die ganz besondere Tausendeine Silvesternacht.
Kaufen Sie die Kölnisch Finger für Ihre Frau, für Ihre Freundinnen oder auch für Ihre Töchter. Sie werden sich nicht enttäuschen!
Kölnisch Finger, die beste Alternative für die angenehmste Erfrischung der modernen deutschen Frau!

GNDL 2016.01.12. 23:11:45

@Exploiter: „Demokrácia, vagy mifene.”

A demokrácia nem csak arról szól, hogy a relatív többségnek van igaza (lásd a jelenlegi kormányzatot a választópolgárok 27%-a szavazta meg, 39% nem szavazott, 34% nem rájuk szavazott), hanem arról is, hogy jogállam van és független demokratikus intézményrendszerek, amelyek így összességében lehetővé teszik egy állam demokratikus működését.

Magyarországon nincs jogállam, legalábbis úgy tűnik a korrupt politikusra és korrupt haverjára más törvények, vagy inkább semmilyen törvények nem vonatkoznak mint egy átlag polgárra. Magyarországon nincsenek szétválasztva a hatalmi ágak, törvényhozás, igazságszolgáltatás, végrehajtás egyetlen párt kezében, egyetlen párt irányítása alatt áll. Plusz ugye a „negyedik hatalmi ág”, a média nagy része (köztük a ma már csak nevében közmédia). Ráadásul a demokratikus intézményrendszerek sem működnek, nincs kormányzati ellenőrzés, nincs lehetőség civil kontrollra, sőt üldözik a civil kontrollt, minden állami szerv, minden költségvetési intézmény, minden ami közpénzből működik egyetlen párt irányítása alatt áll, átláthatatlanul, ellenőrizhetetlenül.

Valamint Magyarországon nincs is igény demokráciára... ugyanis demokratikus elköteleződésű állampolgárok a büdös életben nem szavazták volna meg újra Orbánt és korrupt posztkommunista bűnszervezetét.

Egyébként meg választás az MSZMP idején is volt... nagyjából hasonló állami kontroll alatt, mint 2014-ben. :)

Végül: egy demokráciában lehet népszavazást kezdeményezni anélkül, hogy az állam maga szabotálná ezt. Magyarországon ma már nem lehet.

GNDL 2016.01.12. 23:19:51

@Sascha Braun: „ Ha Orbán azt mondaná, hogy a szarnak nincs jó íze, holnap itt húsz ember bizonygatná, hogy valójában mennyei csemege.”

Csakhogy ez jelenleg úgy működik, hogy Orbán szerint a szarnak jó az íze, és a magadfajta szerencsétlenek tökéletesen egyetértenek vele. :)

„Ezért halott a baloldal Magyarországon”

Egyáltalán nem halott, több évtizede a baloldal van kormányon. Jelenleg is. Magyarországon évtizedek óta csak és kizárólag suttyószocialista baloldali retorikával és a kádári nosztalgia felidézésével lehet hatalmon maradni, vagy hatalomra jutni. Az MSZP-féle baloldal pedig csak azért nem rúg labdába jelenleg, mert Orbán radikális baloldali populizmusa és kádári nosztalgiája, kommunista rezsiharca és szocialista osztogatása elviszi a baloldali showt... :)

Jobboldal... na az nincs Magyarországon, és sajnos a jelekből úgy tűnik, ebben a koszos balkáni kádárista lepratelepen sosem lesz esélye hatalomra jutni egy jobboldali politikai szervezetnek. Amint nyilvánosságra hozná egy jobboldali politikai szervezet a programját, pontosan a Fidesz lenne az, amely a leghevesebben támadná. Nagyjából azzal a szlogennel, hogy „megvédjük a rezsicsökkentést”... ismerős?! :)

Exploiter 2016.01.12. 23:31:05

@GNDL:

Én azért fenntartom a véleményemet, hogy orbán csak és kizárólag azért lehet még hatalmon, mert a többiek még rosszabbul csinálják a dolgukat.
Csak egy normális alternatíva kellene és kiderülne, hogy csak lehet itt szavazással is kormányt váltani.
Arról nem én tehetek, hogy ehhez fel kéne adni néhány hagymázas álmot a magyar nép mint olyan átalakításáról.

BéLóg 2016.01.12. 23:52:20

@Exploiter: Vagy mondjuk az van, amit lassan már az USÁban is felfognak, hogy Orbán azon kevés valódi politikus egyike, aki a hazájáért és a nemzetéért MINDENT megtesz.
@GNDL:
Ugye az megvan, hogy a MAI amerikai (USA) politikai elit vagyonát a dédpapi meg a családja szeszcsempészetbből meg maffiakapcsolatokból (jobbik esetben), rosszabbikban meg rablással, gyilkolással, adócsalással gründolta össze.
Miközben UGYANEZEK utódai képezték ki a ma regnáló MAGYAR politikai elitet. Jól megtanították a leckét: PÉNZ nélkül nincs hatalom. Pont.
Szóval megvan?

GNDL 2016.01.12. 23:55:37

@Exploiter: „orbán csak és kizárólag azért lehet még hatalmon, mert a többiek még rosszabbul csinálják a dolgukat”

Orbán azért lehet hatalmon, mert az ország egy részének tökéletesen megfelel ez a posztkommunista kádárista nihil... mindig is megfelelt, sőt, nekik más tapasztalat híján ez a természetes, és sajnos ők a legelkötelezettebb Fidesz-MSZP szavazók is. :) Egy másik része szarik bele magasról, az utóbbi választásokon a választásra jogosultak 40%-a részt sem vett. Végül a maradék része már vagy nincs az országban, vagy elve külföldre készül és ezért szarik bele.

Magyarország elveszett, egy kurva nagy katarzis kellene ahhoz, hogy ez a balkáni söpredék végre észhez térjen. Mondjuk majd ha nem lesz pénz kommunista rezsiharcra, szocialista szavazatvásárlásokra, akkor lehet feleszmél a kádárista mob, de én személy szerint nem sok reményt fűzök hozzá akkor sem. :) Látva az eü., az oktatás, a gazdaság helyzetét, elég régóta itt van a nyakunkon a katarzis lehetősége, és nem esik le a parasztnak, hogy mekkora szarban az ország...

„egy normális alternatíva kellene”

A Fidesz-KDNP mellett ma már még az MSZP is egy normálisabb alternatíva. De van rajtuk kívül PM, LMP és Jobbik, ezek nagyrészt nem köthetőek az elmúlt 25 év elkúrásaihoz, van nyilvános programjuk, igaz bár elvétve de van megszólalási lehetőségük is, és mégsem, és csak nem hozzájuk pártolnak a választópolgárok... hanem a legkorruptabb, legdilettánsabb, legostobább és legelvetemültebb posztkommunista szarokhoz... mindig azokhoz... 25 éve... :)

Ahogy fent említettem, képzelj el egy olyan jó értelemben vett européer, piacpárti, adófizetőbarát jobboldali politikai szervezetet, és az ország jelenlegi állapotához mérten képzeld el a választási programjukat. Szerinted ki szavazna rájuk?! :) Én biztosan, de mi jobboldaliak mindig elenyésző kisebbségben vagyunk a magyarországi választásokon. :)

„fel kéne adni néhány hagymázas álmot a magyar nép mint olyan átalakításáról”

A magyar az egyik legostobább, legszervilisebb szolganép Európában, és erre 43 + 25 évnyi bizonyítékom van. :) Sajnos radikális szemléletváltás vagy valamiféle választójogi cenzus nélkül nem lesz változás Magyarországon... esetleg a katarzis, ami remélem jó sokáig elhúzodik majd, és a kádárista proli nagy része éhen hal vagy kinyírják egymást... mert ez is egy lehetőség lenne, bár nem túl szép, de mindenképp hasznos. :)

GNDL 2016.01.12. 23:57:50

@BéLóg: „MAI amerikai (USA) politikai elit vagyonát ...”

Hát ez egy elképesztő hülyeség... :) Kuruc.infon olvastad? Ne olvass ott többet... tényleg, saját érdekedben mondom... :)

Arcade Macho 2016.01.13. 00:36:06

a kerdes az az hogy mikor jon majd a nalunk is jol ismert oregezes
azt is megprobaljak majd a nemet rendorsegnel elhallgatni?
jol tudjuk hogy ott mar a szavazo nyugik lesznek a karvallottak, nos kezdhetjuk a bortonepitest hogy megfeleljunk a kvotanak, ha egyszer a nemet nyugdijashorda megszavazza a szelsojobbot es elkezdodnek a "deportalasok"

slowMotion 2016.01.13. 00:44:28

A németek (is) akartak szolgákat, ahogy az angoloknak van (volt indiai területekről), ahogy a franciáknak van, ahogy az amiknak van (mexikóiak). Nos, megkapták.
Adjátok át üdvözletemet Angélának.

BéLóg 2016.01.13. 00:45:36

@GNDL: Hát mit mondjak? Én nem kértem hogy hidd el, de ettől még PONTOSAN ez történt. Tudod a rablók lopnak aztán mikor már eleget loptak nekiállnak MEGVÉDENI a vagyonukat a többi potenciális tolvajtól, és akkor jön a normál világ.
Vadkapitalizmus - kapitalizmus, satöbbi.

Kurucinfó, hát lehet hogy TE olvasod, de én nem. Elég ciki hogy úgy tűnik te ennyire "ismered".

BéLóg 2016.01.13. 00:47:59

Ja és itt van megörökítésre ez:
spiler.blog.hu/2016/01/12/new_york_times_merkelnek_mennie_kell

Ja és még annyit, hogy érdemes lenne a német (svéd, norvég, finn satöbbi) nőknek keresni egy DISZNÓZSÍR spray előállító céget, rendőröknek, rendőrNŐKNEK különösen.
Az ezerszer jobban hat mint bármilyen Pfeffer vagy Paprika kivonat!

bElannaTorres 2016.01.13. 01:21:33

@BéLóg: egy fenét ezek csak addig vallásosak amíg nem áll fel.
de tényleg kéne paprika spré minden lánynak

Killary Fucking Clingon 2016.01.13. 01:44:51

T szerző,

Az " erelye " ilyen j-vel van írva helyesen.
A németek megérdemlik amit kapnak.
Ahogy a homokiak és a fekák is megérdemlik majd amit kapnak.

BéLóg 2016.01.13. 01:45:10

@bElannaTorres: paprikaspray? DISZNÓZSÍR spray!
A neten olvasható, Izraelben a buszokra disznózsír patronokat szereltek fel, mert a disznózsírral való beszennyeződés (vagy ha valakit egy nő öl meg) az az iszlám radikálisok számára egyenlő az elátkozással és a pokollal.
Amióta ilyen "patronok" vannak az izraeli buszokon, megszűnt az öngyilkos robbantás a járműveken.
Szóval nem Pfeffer vagy paprika, hanem disznózsír spray.

Killary Fucking Clingon 2016.01.13. 02:03:40

@GNDL: Csupa baromság amit írsz..
Magadat is győzködöd időről időre ezzel a szar és ostoba dumával???

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.01.13. 02:23:23

Nem csak az arabok találták nehéznek a beilleszkedést a civilizált társadalomba.

www.dw.com/en/leipzig-police-arrest-hundreds-after-far-right-hooligans-violent-rampage/a-18974153

Itt egy kicsit több történt, mint fogdosás és lopás, például 5 rendőr sérült meg és 211 randalírozót állítottak elő.

A rendőrség szerint 57 bűncselekményt követtek el az éjszaka, köztük fegyverekkel, drogokkal és robbanóanyagokkal kapcsolatosakat.

A város polgármestere igazi terrornak nevezte az eseményeket.

bkkzol 2016.01.13. 05:08:05

Szerintem 2016-ban be kell még hozni 1-2 millió fekete afrikait is (Nigéria, Szudán) ha lehet akkor kizárólag muszlimokat. Így lerövidíthető Európa kínlódása, gyorsan megkapja a kegyelem döfést.

Ad Dio 2016.01.13. 07:00:31

@GNDL:

"Az unió mint „intézmény” ezt a dolgot a szubszidiaritás elve alapján kezeli,"

Ez már rég nem igaz. Az összehangolás ugyan nem felülről, hanem alulról vezérelt, de kénytelenek az unió országai egymáshoz hangolódni. És az általános szociális felfogás nagyságrendekkel baloldalibb mint az USA-ban.

"Az Európai unió nem összehasonlítható az USA-val semmilyen téren. "

Helyett: az egyetlen olyan ország amivel érdemes összehasonlítani :-).

"Ennek még az is ellentmond, hogy legfőképp a baloldal szokta támadni a jelenlegi uniós intézményrendszert és közös politikát. :)"

Európában a progresszív liberalizmus Európa történetének egy hosszú szakaszán a baloldalhoz kapcsolódott. Ennek történelmi okai vannak. Ha egyszer majd lesz valami ilyesmi Kínában, ott minden bizonnyal majd a jobboldalhoz fog húzni.

Ez az amivel le kell számolni: bal-liberalizmus helyett pillanatnyilag jobb-liberalizmus kell.

"Orbán legújabb 10+10 milliós szavazatvásárlását, akkor „ultrabaloldali a köbön”... :)"

El vagy tévedve. Ez egy kifejezetten jobboldali (csúnya szóval elitista) lépés, ugyanis a támogatást teljesítményhez köti (gyermekvállalás+eleve meglévő anyagi lehetőségek).

Ad Dio 2016.01.13. 07:04:06

@GNDL:

"A demokrácia nem csak arról szól, hogy a relatív többségnek van igaz"

Jobb-liberálisként azt kell mondjam: de bizony PONT erről szól a demokrácia, semmi többről.

Aki nem megy el szavazni, az is szavaz. Ez van.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.01.13. 07:12:52

@annamanna:
Maga nem látja a fától az erdôt.

Ez a civilizációk harca. A fehér bôrû kelet-európai migránscsôcselék bejutott Európába, de integrálódni képtelen. Egy tömbben, kezelhetetlenül léteznek, pl. Lipcsében is. Ez a genetikusan alacsonyabb IQ-juk miatt van.

Területfoglalás zajlik, Európa ébredj!

megtorolom 2016.01.13. 07:22:00

@high up!:
Nem tudom hány normál némettel beszélgettél, én nagyon sokkal. Azonkívül ismeretségi körömből nagyon sokan dolgoznak kint.Van mintám a kérdést illetően. Az helyett, hogy rögtön fideszbarmozol, talán tájékozódj kicsit olyanoktól, akik kompetensek ebben a kérdésben. Menj ki, beszélgess el az utca emberével. Azután írd le itt, hogy mit tapasztaltál.Amúgy a mai információs lehetőségek közepette, nem kell ahhoz kampány, hogy az emberek tudják mivel állnak szembe. Most már Merkel asszony is tudja.

Exploiter 2016.01.13. 07:33:15

@GNDL:

A kormánykritikus oldal állandóan hangoztatott véleménye a magyarok konstans hülyézése, úgy téve, mintha ezen múlna a dolog. Nem ezen múlik.
Nincs. Alternatíva.
Építeni. Kell.
Ha a nép nem akar arabokat, akkor olyan párt lehet alternatíva, ami nem hoz ide arabokat.
A nagy szerencse, hogy nem olyan hülye, mint gondolod, ezért nincs még a jobbik kormányon.

Exploiter 2016.01.13. 07:49:11

@Doomhammer:

Már elég régóta gyújtogatnak szállításokat is. De azt hittem a nyugati ember felsőbbrendű kultúrlény, követendő példa, nem olyan, mint a másodrendű magyar. Lehet, hogy magyarok gyújtogatnak? Úgy helyre állna a világ rendje, ugye.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.01.13. 08:09:15

@Exploiter:
Azok a lipcsiek is ugyanolyanok, mint a magyarok, mind kelet-európaiak, akiket csak a segély érdekel. Ha nem kapják meg a pénzüket, akkor kiabálnak, gyújtogatnak, lázadást szítanak, elégedetlenkednek. Közben meg úgy élnek, mintha még mindig kôkorszak lenne, nézze csak meg, hogy a magyarok hogy bánnak a nókkel. Vak komondor és Kovács Ákos, mondanak ezek valamit? Van egyetlen nôi miniszterük?

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2016.01.13. 08:11:39

Rossz a megközelítés.

Ezek az emberek, akik ezt tették, mindig is ezt csinálták a nőkkel.
Apjuk is nagyapjuk is.

Erről tanúskodnak az uti beszámolók, miszerint a migráns nőket számtalanszor megerőpszakolják muszlim testvéreik, muszlim idegenvezetőik, amíg ide érnek.

Erről tanúskodnak a hazájukból jövő hírek évek óta.

A különbség annyi, hogy ezt a tettet ott a nők, és családjuk szégyenként élik meg, és az áldozatból lesz bűnös, így az esetek 99%-áról soha nem beszélnek ki sem derül.
Ha kiderül, akkor legfeljebb a megszégyenített apa, legfeljebb megöli a saját lányát.

Aki ezt új jelenségként kezeli, az hatalmasat hibázik.
Ez a kultúrális különbségek egyik hozadéka csupán.

jágör68 2016.01.13. 08:12:21

@Doomhammer:
Ezt súgták az NSA- ből?

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2016.01.13. 08:19:58

@Doomhammer:
Kovács Ákos soha semmit sértőt nem mondott a nőkre, az más kérdés, hogy a genderező ballibeknek a hagyományos családi modell végtelenül csípi a szemét.

A vak komondoros esetben valóban volt feleség verés.
Aztán az esetre rá esküvő, ami vélhetőleg bocsánatot jelentett a feleség részéről.

Ad Dio 2016.01.13. 08:26:48

@Exploiter:

"Mondjuk nekem nincs bajom a birodalmi gondolkodással, meg erőpolitikával sem, amíg a pénisz elegáns oldalán állunk.
Inkább lennék egy mindenki által utált erős hatalom polgára, mint egy mindenki által körberöhögött gyenge kis országé, ami arra, megy, amerre lökdösik."

Ehhez nem vagyok eléggé jobboldali azt hiszem :-).

Azt gondolom, hogy Európának éppen a jelen formájában lenne feladata és egyben lehetősége a világban "tényezővé" válni.

Ad Dio 2016.01.13. 08:29:46

@Doomhammer:

Kölnben épp lövöldöznek a migránsokra...

Valószínűleg a Lipcsében élő magyarok vendégszerepelnek ott is.

Conchobar 2016.01.13. 08:37:31

@Doomhammer: "Közben meg úgy élnek, mintha még mindig kôkorszak lenne, nézze csak meg, hogy a magyarok hogy bánnak a nókkel. Vak komondor és Kovács Ákos, mondanak ezek valamit?" - Kovács Ákos veri a feleségét? Netán a vakkomondorossal együtt tömegesen fosztanak ki és erőszakolnak meg nőket?

2016.01.13. 08:40:38

@bispora: Érdekes, épp most olvastam, hogy az osztrákok szerint a migránsok (a szírek) magasabb iskolai végzettségűek, és magasabb intellektusúak, mint az osztr

micsoda? 2016.01.13. 08:41:18

Azért az közismert, hogy az északi nők szexuális téren mindig szabadabban éltek, mint a déliek. Valószinű ez a migránsok előtt sem volt titok, de ráfáztak:)

Szerintem az erőszak nagy számában az is közrejátszott, hogy megvolt a lehetősége a bevándorlás elleni tiltakozásnak, és a nők éltek is ezzel, és a média meg tett rá egy lapáttal.

GNDL 2016.01.13. 08:41:29

@Ad Dio: „ kifejezetten jobboldali (csúnya szóval elitista) lépés”

Hát igen, van akiknek a kádárista radikális baloldali Fidesz is „polgári jobboldali”... de azért ne keverjük már a dolgokat. :)

„ugyanis a támogatást teljesítményhez köti”

A más adófizetők terhére történő gyerekvállalásban pontosan mi a teljesítmény?!

2016.01.13. 08:42:52

@Conchobar: Azért a kép kicsit árnyaltabb: lányfuttatás, emberkereskedelem....a UK-ban ez magyar" szakterület".

Conchobar 2016.01.13. 08:48:42

@Könnyen elkaptuk, uram!: "UK-ban ez magyar 'szakterület'." - Csakhogy azok pont annyira magyarok, mint amennyire német a sok Ahmed meg Ali Berlinben

bispora 2016.01.13. 08:49:48

@Exploiter:
Valószínűleg a Soros művek kármentő üzemmódba kapcsolt, most a 444-en jelent meg figyelemre méltó magyar felmérés (MTI?) hihetetlen eredményekkel:
"A Magyarországon élő migránsok között
két és félszer annyi a diplomás, mint a magyarok körében,
mégis minden ötödik alacsonyabb végzettséget igénylő munkakörben dolgozik. Az adatokból látszik, hogy a legtöbb esetben első generációs bevándorlókról van szó, 86 százalékuk ugyanis nem Magyarországon született. A megkérdezettek 38 százaléka kevesebb mint 5 éve van Magyarországon - negyedük csak 1-2 éve -, de 43 százalékuk több mint egy évtizede itt tartózkodik."
444.hu/2016/01/13/itt-elo-migransok-kozt-ket-es-felszer-annyi-a-diplomas-mint-a-magyarok-koreben

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2016.01.13. 08:54:12

@GNDL:

"A más adófizetők terhére történő gyerekvállalásban pontosan mi a teljesítmény?! "

Kevered a szezont a fazonnal.

Az MSZP és ballib kormányok alatt volt jutalmazva a korlátlan és teljesítmény nélküli gyermekvállalás.
Alanyi jogon járó segélyezéssel, és gyerekgyártási pótlékkal.

Most családi adókedvezmény és közmunka van.
A családi adókedvezmény, az azt jelenti amit a neve tartalmaz.
Kevesebb adót fizet, aki gyereket vállal, hogy könnyebben nevelhesse.
Nem a más adóját veszi el, hanem a sajátjából kap többet vissza.

Szöges ellentétben a ballib hozzáállással, akik a dolgozók adójából segítették az ingyenélők gyerekvállalását.

Conchobar 2016.01.13. 08:55:10

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Érdekes, épp most olvastam, hogy az osztrákok szerint a migránsok (a szírek) magasabb iskolai végzettségűek" - Ráadásként még az is meg volt írva, hogy honnan tudják ezt az osztrákok: maguktól a szírektől. Ezek a migránsok nemcsak azt mondták el magukról, hogy ők szírek, hanem még az iskolai végzettségüket is. Ha már lúd, akkor legyen kövér

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2016.01.13. 08:57:06

@bispora:

Ez egy érdekes statisztika.
Már csak azt kellene valahogy kideríteni, hogy a javarészt papírok nélkül, vagy hamis papírokkal érkező migránsok esetében, ezt ki állapította meg, és hogyan, mikor a nevüket is csak bemondásra ismerik a hatóságok is.

GNDL 2016.01.13. 08:58:24

@Ballib Cenzúra: „Most családi adókedvezmény és közmunka van.”

Adókedvezménynek nem igazán nevezném, hogy a középkorba van adóztatva a lakosság és a vállalkozások, a közmunka pedig semmi más, mint a foglalkoztatottsági statisztikák százmilliárdokból történő hamisítása.

„akik a dolgozók adójából segítették az ingyenélők gyerekvállalását”

Ezen a téren semmi nem változott... ja, de, több adót fizetünk mint 2010 előtt...

Exploiter 2016.01.13. 08:58:58

@bispora:

Ez egyébként nagyon helyes. Válogatott és kontrolált bevándorlásra szüksége van az országnak. Még szerencse, hogy képzett, embereket fogadunk be, jó hogy nem analfabétákat, az van itt is elég.

Exploiter 2016.01.13. 09:00:23

@Ballib Cenzúra:

Ez valszeg igaz lesz, 900 válogatott emberről van szó, akik pikk pakk meg is kapták a menekült státuszt. Az osztrákok se hülyék.

2016.01.13. 09:02:11

@BéLóg: Orbán azon kevés valódi politikus egyike, aki a hazájáért és a nemzetéért MINDENT megtesz."

Ezen hangosan felröhögtem. Ezt komolyan gondolod, vagy írnod kellett?
Orbán épp ad-hoc politizál. Keletre nyit, majd nyugatra nyal....
De hinni kell neki, hisz ő igaz magyar: " Ne azt figyeljék, amit mondok, hanem amit teszek!"
Igazi példakép...neked.

tevevanegypupu 2016.01.13. 09:03:44

Ennyi hülye eg rakáson..és mind árja..:)

2016.01.13. 09:08:27

@bispora: Ja, a KSH és az MTI minid Soros érdekeltség...igaz, a miniszterelnököt is ő képeztette ki...orvos már látott?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.01.13. 09:09:07

Már kezdődik. Az állam nem a saját állampolgárait védi meg a betolakodóktól, hanem eltussolja a betolakodók által elkövetett bűncselekményeket. Valahogy az erélyes rendőri fellépés is csak a saját néppel szemben valósul meg.

A betlakodók elleni polgári fellépést persze keményen megtorolja a német állam, várható a még szigorúbb rendőrállam kialakítása.

www.hidfo.ru/2016/01/nemetorszag-lakossagi-miliciak-alakulnak-a-migransok-buncselekmenyei-miatt/

Akit zavar a hidfo.ru, az elolvashatja a hírt a bild.de oldalán is. Arról nem állítható, hogy az oroszok manipulálják, még ha egy bulvár szennylap is.

A német polgárok önvédelméről:

"A városi rendőrség sajtószolgálata már jelezte, hogy az események ilyen alakulását egy nemkívánatos fejleménynek tartják, mert “az erőszakmonopólium az állam kiváltsága”. A regnáló hatalmi elit tagjai azonban hajlamosak megfeledkezni arról, hogy ez a bizonyos “társadalmi szerződés” – amire oly gyakran hivatkoznak – azon oknál fogva hatalmazza fel az államot az erőszak használatának kizárólagosságára, hogy azzal az állampolgárok védelmét garantálja. Amennyiben a hatóságok többé nem hajlandók megvédeni a lakosságot az anyaföldre beözönlő idegen népségekkel szemben, a regnáló hatalmi elit maga mondta fel ezt a társadalmi szerződést, hiszen annak ráeső részét nem teljesítette."

Arcade Macho 2016.01.13. 09:11:41

@bispora: "Valószínűleg a Soros művek kármentő üzemmódba kapcsolt, most a 444-en jelent meg figyelemre méltó magyar felmérés (MTI?) hihetetlen eredményekkel:"

ez egyaltalan nem hihetetlen
csak megfeleloen kell ertelmezni a statisztikat
szerintem a tavalyi arab invazio elott odafigyeltek arra hogy inkabb ertelmesebb tantorogjon be
igaz a cikk sugallana hogy a mostani migricskekrol van szo

Ad Dio 2016.01.13. 09:12:19

@GNDL:

"A más adófizetők terhére történő gyerekvállalásban pontosan mi a teljesítmény?!"

Tegyünk rendet ebben a dologban, mert szemmel láthatóan kissé kaotikus a képed erről.

2 féle adófizető polgár van:
- családos, gyermekeket vállaló - ők a kedvezményezettek, az adójukat visszakapják.
- gyermektelenek

Ez utóbbival érdemes foglalkozni, mert látszólag akár igazad is lehetne: az ő adójukból adnak másoknak.

Ha a gyermekvállalás egy hobbi vagy épp keresztényi jótétemény, esetleg merő ösztönfunkció lenne 0 gazdasági következménnyel, akkor ez igazságtalan lenne.

Persze nem így van. A gyermekvállalás és nevelés hasznos a társadalom és a gazdaság számára. Azok számára is, akik maguk nem vállalnak gyermeket.

Másfelől a gyermekvállalás gazdaságilag nehezebb életforma mint a gyermeket nem vállalóké.

E két érvet hozza igazságos formára minden támogatás amit a gyermekvállalók kapnak. A 10+10 is.

A támogatást minden kormány megtette és meg is teszi ma is. A különbség az a jobb és baloldal között, hogy a jobboldal ezt elitista módon teszi, míg a baloldal alanyi jogon, nem kötve azt semmiféle feltételhez. Az előnyöket és hátrányokat mérlegelve számomra a jobboldali megoldás jobban tetszik.

"Hát igen, van akiknek a kádárista radikális baloldali Fidesz is „polgári jobboldali”"

Az ilyeneket megspórolhatod. Csak megy vele az időd feleslegesen.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2016.01.13. 09:18:10

Egyszer csak megtalálják a golyóikat,töküket a németek!
Kérdés,mikor?

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2016.01.13. 09:28:49

@GNDL:

"a középkorba van adóztatva a lakosság"

Bezzeg a régi szép időkben, mikor 140.000 bruttó felett, már második kulcsot is kellett fizetni.

maroz 2016.01.13. 09:44:32

@gyalog.galopp: Amikor ugye a "mi" egy egészen rövid ideig a magyar népet, a nemzetet jelentette arról még a konzervatívok egy része is azt mondta, hogy csak ideiglenes állapot, átmenet, és majd feloldódunk egy nagy európai "mi"-ben, amelyik értékalapú, keresztény gyökerű, és minket nem alávetettként fogad be, hanem.

Áron bátyámnak is elmagyarázták annak idején ezt az átmenetet, mert ő sem értette: -áll egyik lábával a Mihályhavason a másikkal meg a Hargitán, az alacsonyabbik a szocializmus, a magasabbik a kommunizmus, na, érti már mi az átmenet? Érteni értette, csak azt nem értette, hogy miként fogja kibírni azt a kurvanagy terpeszállást.

"Mi" is így vagyunk most, nemzeti, saját "mi" már nincs, az európai "mi" pedig soha nem is volt, rosszabb illúzió, mint a kommunizmus. De ettől még egyes emberek egészen komoly fejjel osztják, hogy mit is kéne tennünk nekünk, balambér47 nicknek és Merkelnek. Dübörögnünk kéne egy kicsit a hídon, hátha.

Exploiter 2016.01.13. 10:06:37

@Ad Dio:

Nem tudom, hogy mennyire jobb/bal felosztás kérdése ez.

A SZU se volt annyira jobboldali, mint most az USA. Kínát hova sorolnád? És a császári Kínát? A klasszikus Rómát?

Ez a törekvés majdnem egyidős az emberiséggel, nem kell mindent aktuális ideológiák szemüvegén keresztül nézni.

2016.01.13. 10:18:27

@Conchobar: Nyilván tudod. Nomeg te majd eldöntöd, ki a magyar!

2016.01.13. 10:23:06

@Conchobar: De döntsd el magad:
Mate Puskas, 25, Zoltan Mohacsi, 36, Istvan Toth, 34, Peter Toth, 28, and Victoria Brown, 25, denied conspiracy to traffic women into the UK for prostitution
www.mirror.co.uk/news/uk-news/gang-who-shipped-50-hungarian-3002562

Nézd meg a lány fotóját is.

2016.01.13. 10:27:07

@Conchobar: Egy újabb eset, 2015-ből:
The rest of the gang – Erno Milankovics, 53, Zoltan Pamminger, 46, Monika Zoltai, 44, Natalia Csendes, 29, Csaba Kovács, 32, Melinda Jeger, 31, Agnes Szilli, 28, István Szilli, 46, and Zoltán Hogenádler 40 – were all jailed.
Bár a két főkolompos Burai és Braga cigányok, de azért ezt nem merném elmondani a többiekről...

Sir Galád (már foglalt) 2016.01.13. 10:27:19

@N. Barbie: Csak épp nem vagyok ballib. Meg hogy látnának bármit is rózsaszínben, ha problémájuk van a jobboldallal. Kissé következetlen.

Igenis, tessék : kelták, germánok, normanok, vikingek, őőőő magyarok....

Sir Galád (már foglalt) 2016.01.13. 10:29:44

@Bell & Sebastian: A jövő igazolja önt? Csak nem időutazó kend?

bispora 2016.01.13. 10:32:00

@Ballib Cenzúra:
Nagyon világos válasz volt, kösz.

bispora 2016.01.13. 10:39:34

@Könnyen elkaptuk, uram!:
A 444-en egészen más értelmezési keretet kínálnak a felületes olvasónak. Nézd csak meg, milyen képpel jelenítik meg a migránsokat a cikkben: ezek a nyári, friss, arab "menekültek".
Azaz lazán összemossák a muszlim szemetet, pl a vietnámi, vagy gondolom az ukrán (kárpátaljai magyar!)
migránsokkal- + a MENA és SS-afrikai populáció legjobb képességű, magyar egyetemen diplomázott szeletével.

GNDL 2016.01.13. 10:41:04

@Ad Dio: „2 féle adófizető polgár van”

Szerencsére ennél többféle van... még a „családos, gyermekeket vállaló” közt is van pár „apró” különbség, például vannak azok a szülők, akik kifejezetten családalapítás céljából vállalnak gyermeket anyagi és egzisztenciális lehetőségükhöz mérten, tehát _felelősen_, és vannak (többségükben) azok, akik csak és kizárólag az állami támogatásokért... aztán más adófizetők pénzéből gyártják a következő közmunkás/ingyenélő generációt.

„gyermekvállalás és nevelés hasznos a társadalom és a gazdaság számára”

Részben. Mert jelenleg ugye a fiatalok nagy része eleve külföldre készül, a másik nagy része pedig köszönhetően a trehány oktatási rendszernek és a gazdaság versenyképtelenségének haszontalan képzettséggel és digitális analfabetizmussal potenciális eltartottnak készülődik...

Egészen más szemléletre lenne szükség, és ez az elmúlt több mint két évtized családtámogatási rendszereinek sikertelenségéből nyilvánvalónak kellene lennie... ugye hiába verik el az adófizetők pénzét családtámogatásnak nevezett szocialista osztogatásokra, szavazatvásárlásokra, a magyar népesedés egyre hitványabb, és a gazdaság teljesítőképességén sem látszik ezeknek a „programoknak” bármiféle eredménye. Mert ha az a kölök felnő, és kiváló szakképesítést szerez, és aztán a munkájával/adójával elősegíti az ország épülését, akkor én azt mondom tömjék meg közpénzzel a szüleinek a bukszáját, ne legyen anyagi gondjuk soha semmire az életben. Na de ezt akkor még nem tudjuk, hogy az a kölök közmunkás lesz, vagy feltalálja a rák ellenszerét, így ha „nem válik be” az adófizetők „befektetése” a kölökbe, jelenleg nincs olyan intézmény, amely visszakövetelje az adófizetők feleslegesen kidobott pénzét a feleslegesen támogatott szülőktől...

„gyermekvállalás gazdaságilag nehezebb életforma mint a gyermeket nem vállalóké”

Talán ideje lenne elkezdeni végre azon dolgozni, hogy Magyarországon egyetlen becsületes munkával megkeresett egyetlen tisztességes fizetésből ne jelentsen anyagi gondot senkinek, akár egyedülállóként is nevelni legalább egy gyermeket, nagyjából két évtizeden át, bármiféle állami támogatás nélkül. Nem olyan nagy kérés ez... :)

„különbség az a jobb és baloldal között, hogy a jobboldal ezt elitista módon teszi, míg a baloldal alanyi jogon, nem kötve azt semmiféle feltételhez”

Más az értékrendünk, szerintem az, hogy valaki képes gyermeket nemzeni és világra hozni, semmiféle képzettséget, semmiféle rátermettséget, semmiféle komolyabb megerőltetést, mondhatni „teljesítményt” nem igényel. Márpedig jelenleg se szeri se száma ezeknek a szerinted „jobboldali” támogatásoknak. Az szja adókedvezményként adott támogatást még el is fogadnám, ha csak az lenne, és az is bizonyos jövedelemhatárt és eltartottak számát figyelembe véve (és nem pont a minél több gyermek annál több támogatás elve mentén, hanem kicsit racionálisabban, szigorúbban véve).

Én mint egy másik fajta jobboldali az ország jelenlegi helyzetében, amikor csak és kizárólag rekord adó- és járulékterhekből képes hitvány szinten fenntartani magát az állam, inkább óvszert osztanék „magadnak szülj ne az államnak” szlogenekkel: jóval olcsóbb, jóval hatékonyabb, az így felszabaduló „családtámogatási” forrásokat pedig inkább a középkorba visszaadóztatott munkaadók adóterheinek csökkentésére fordítanám. :)

GNDL 2016.01.13. 10:43:15

@Ballib Cenzúra: „Bezzeg a régi szép időkben...”

Amikor legalább két tucattal kevesebb adónemet kellett fizetni?! Hát igen, ma olyan „jól teljesít” az állam, hogy jóval több adót kell fizetnie mind a lakosságnak, de legfőképp a vállalkozásoknak, mint a 7%-os recesszióban vergődő válságos időkben... ha lehet ez a legegyszerűbb cáfolata annak, hogy bármi is „jobban teljesítene” manapság. :)

Ad Dio 2016.01.13. 10:43:24

@Exploiter:

Számomra a jobboldal alapvető jellemvonása az, hogy nem tekint az emberiségre mint egységes/egységessé teendő masszára, hanem nézőpont szerinti felosztásokat alkalmaz. Ezen nézőpontok szerinti felosztást a megfigyelő szempontjából értékkülönbségként is tekinti. Ezt a megkülönböztetést elfogadja és támogatja.

A legtöbb ember nem jobb és nem baloldali, mert ezek szélsőségek. Én a mai magyar (európai) társadalomban jobboldali vagyok, mert úgy vélem, a kívánatos egyensúly a mai állapottól inkább jobbra lenne. Azt hiszem az USA-ban "baloldali" lennék anélkül, hogy fejet vagy hitet cserélnék.

Ezért mondom, hogy ahhoz hogy jól tudjam érezni magam egy erőpolitikát folyató birodalomban már nem vagyok eléggé jobboldali.

Btw Kína jelen pillanatban sem nem jobb sem nem baloldali, merthogy ezek a kategóriák igazán csak demokráciában értelmesek. Az USA vagy épp a klasszikus Róma viszont véleményem szerint _egyértelműen_ jobboldali.

Ad Dio 2016.01.13. 10:53:06

@GNDL:

"Más az értékrendünk, szerintem az, hogy valaki képes gyermeket nemzeni és világra hozni, semmiféle képzettséget, semmiféle rátermettséget, semmiféle komolyabb megerőltetést, mondhatni „teljesítményt” nem igényel. "

Büntetlen előélethez, meglévő tőkéhez, normális adózási mentalitáshoz és jó törlesztői magatartáshoz is köti a törvény a feltételeket. A gyermeknevelés "minőségével" szemben ugyebár a fasiszta rendszereket kivéve nemigen szoktak kikötéseket tenni. Ha esetleg ebben az irányban indulnál el, az levezet Európa térképéről...

Ad Dio 2016.01.13. 10:54:30

@GNDL:

"Talán ideje lenne elkezdeni végre azon dolgozni, hogy Magyarországon egyetlen becsületes munkával megkeresett egyetlen tisztességes fizetésből ne jelentsen anyagi gondot senkinek, akár egyedülállóként is nevelni legalább egy gyermeket, nagyjából két évtizeden át, bármiféle állami támogatás nélkül. Nem olyan nagy kérés ez... :)"

Oké, gondolkodjunk rajta! Várom az ötleteidet :-).

omdG....

Ad Dio 2016.01.13. 10:55:45

@GNDL:

"Talán ideje lenne elkezdeni végre azon dolgozni, hogy Magyarországon egyetlen becsületes munkával megkeresett egyetlen tisztességes fizetésből ne jelentsen anyagi gondot senkinek, akár egyedülállóként is nevelni legalább egy gyermeket, nagyjából két évtizeden át, bármiféle állami támogatás nélkül. Nem olyan nagy kérés ez... :)"

Oké, gondolkodjunk! Várom az ötleteidet :-)...

omdG....

high up! 2016.01.13. 10:56:00

@bispora:

te, a német integráció bukását a te iskolai végzettséges statisztikáddal bizonyítani kissé dilettáns dolog. A te török statisztikád az összes törökre vonatkozik, még jó hogy magas a Nyócc osztáyt sem végzettek aránya, amikor a 70-es és 80-as években segédmunkára lett behíva a sok millió. Még csoda, hogy nem a diplomások rohantak túlélésért gyári összeszerelö melósnak Stuttgartba?

Oszt aztán most te meg ehhez a sok milliós számhoz méred, hogy de kevés a dipósok meg érettségizettek aránya. Hát ez egy frankó statisztika, ehhez hasonlókkal mutatják, ki hogy Lopbánisztánban szinte már nincs is munkanélküli, mindenki foglalkoztatott.

noch dazu: a szakmunkások aránya, különösen a 40 év alatti generációban, hol van a statiszikádban? Ha török szakmunkás vagy Németo-ban, akkor az azt jelenti, hogy csődöt mondott az integráció?????

FOLYTASSUK!

Ad Dio 2016.01.13. 10:56:48

@GNDL:

"a magyar népesedés egyre hitványabb"

Elárulnád ez alatt mit értesz?

Ad Dio 2016.01.13. 10:58:17

@GNDL:

"Mert jelenleg ugye a fiatalok nagy része eleve külföldre készül, a másik nagy része pedig köszönhetően a trehány oktatási rendszernek és a gazdaság versenyképtelenségének haszontalan képzettséggel és digitális analfabetizmussal potenciális eltartottnak készülődik..."

Halvány önellentmondást sem érzel ebben a szövegben? Nyugaton megfelelnek idehaza meg nem? :-DDD

high up! 2016.01.13. 11:01:59

@Ballib Cenzúra: "Bezzeg a régi szép időkben, mikor 140.000 bruttó felett, már második kulcsot is kellett fizetni."

az a múlt, a jövő pedig az, hogy havi 500 ezer felett be kell vezetni a 25%-os SZJA kulcsot, 800 ezer felett a 35%-osat és 1 millió felett meg a 42%-os kulcsot. Ha már a németeknél is ez van, akor miért mentse ki magát az arányosabb közteherviselés alól a magyar felső 3% magának 15%-kal?

FOLYTASSUK!

GNDL 2016.01.13. 11:07:00

@Ad Dio: „gyermeknevelés "minőségével" szemben”

Hát ezért kellene újragondolni az alapjaitól ezeket a családtámogatásokat, mert jelenleg, és ez megy évtizedek óta, nem igazán látszik a „még több közpénzt a gyermekeseknek” programok eredménye... sőt, egyre kevesebb adófizetőnek jelent egyre nagyobb megterhelést...

„Várom az ötleteidet”

Keresd elő a Fidesz-KDNP 2010-es, és egyben utolsó hivatalos programját. Ha azt kezdik el végrehajtani a 2010-es kormányváltás után a radikális baloldali ámokfutás helyett, ma a maradék V3-mak is annektálni szeretnék magukat Magyarországhoz. :)

„Elárulnád ez alatt mit értesz?”

Azt, hogy hiába a rekord állami támogatások, a népesség egyre csak fogy, fiatalok nagy része nem is Magyarországon képzeli el jövőjét.

„Nyugaton megfelelnek idehaza meg nem?”

Nyugaton van lehetőség, Magyarországon ahol lehet csak akadályt gördít az érvényesülés, vállalkozás és öngondoskodás elé az állam. Aki teheti, és akinek minimális képzettsége/rátermettsége is van, az húz el innen... lásd a képzett munkaerő általános hiányát országszerte.

Ad Dio 2016.01.13. 11:11:55

@GNDL:

:-/

No... Akkor most próbálj meg ne mellébeszélni, hanem mind a 4 problémára egyenesen felelni.

Nem célom az időmet szlamabáb-érveléssel tölteni.

GNDL 2016.01.13. 11:16:06

@Ad Dio: „most próbálj meg ne mellébeszélni”

Vagyis írjak olyat ami neked is tetszik?! :) Ez nem így működik... szerintem elég világosan fogalmaztam fentebb, de ha szerinted nem így sikerült, akkor kérdezz bátran. :)

Ad Dio 2016.01.13. 11:17:16

@GNDL:

Fogalmazni világosan, csak a. nem a problémára b. tárgyszerű tévedéssel. Esetleg adatok ;-)...

Jean Sol Partre 2016.01.13. 11:29:44

@GNDL: "Más az értékrendünk, szerintem az, hogy valaki képes gyermeket nemzeni és világra hozni, semmiféle képzettséget, semmiféle rátermettséget, semmiféle komolyabb megerőltetést, mondhatni „teljesítményt” nem igényel"

ez persze nem értékrend kérdése, neked simán fogalmad sincs, mit igényel az, ha gyereke van az embernek :)

Mr. Rustical 2016.01.13. 11:32:25

Ez mind rendben, én csak azt nem értem, hol itt a gond.

A kölni polgárok megválasztották a polgármester asszonyt, kifejezetten azért, mert megígérte, hogy ez fog történni.

A német törvényhozás megtiltotta a rendőröknek, hogy menekültekkel szemben eljárjanak, és azt is megengedi nekik, hogy kisebb bűncselekményeket elkövessenek. Kitoloncolás csak a nagyobb bűncselekmények elkövetőire vár.

Nyilvánvaló az a többségi szavazással megerősített politikai szándék, hogy a migránsok toleranciával találkozzanak, akkor is, ha éppen kicsit kieresztik a gőzt. Ennek a többségi akaratnak a szociológiai háttere is nagyjából adott, hiszen a választottak és a választók szavazók nem veszélyeztetett: nincsenek gyerekeik, vagy ha igen, nem foglalkoznak velük.

Minden politikai döntésnek vannak nyertesei és vesztesei. A tömeges migráció támogatásának nyertesei lesznek a német nyugdíjasok és középkorúak, már akkor is, ha a migránsok 25%-át sikerül munkába állítani. A vesztesek a fiatalok és a gyerekek, főleg a nők, mert nekik kell majd szembenézni a maradék 75% frusztrációjával. De a gyerekeknek nincs szavazati joguk, a fiatalokat meg könnyű megvezetni néhány síró gyerekes képpel.

Szóval ez így teljesen rendben van, mi a gond?

bispora 2016.01.13. 11:36:15

@GNDL:
"Talán ideje lenne elkezdeni végre azon dolgozni, hogy Magyarországon egyetlen becsületes munkával megkeresett egyetlen tisztességes fizetésből ne jelentsen anyagi gondot senkinek, akár egyedülállóként is nevelni legalább egy gyermeket, nagyjából két évtizeden át, bármiféle állami támogatás nélkül. Nem olyan nagy kérés ez..."

A probléma ezzel az, hogy az életszínvonal szakadék attól még meglenne a szingli és a gyerekvállaló között- ami a fő oka annak, hogy a nyugati társadalmakban 1.0-ás az adófizető, normakövető réteg TFR-je.
A fidesz tulajdonképpen jó irányba mozdult el, amikor a két- háromgyerekesek lakhatásának olcsóvá vagy ingyenessé tételével jelentkezett. Én azonban ezt máshogy csináltam volna: lett volna egy kikötés arra nézve, hogy csak legalább érettségizett, vagy szakmával rendelkező házaspárok kaphassák az "ingyen lakást" melyet azonban valójában ki kellene fizetni tíz év haladék után a szülők adójából jóváírva, három gyereknél az eredeti lakás ár harmadát, kettőnél a felét, egynél a háromnegyedét kifizetve. Ha ez a törlesztés nem jönne össze nyugdíjig, akkor a lakás állami tulajdonba kerülne.
Ezzel egy meritokrata szabályozási elem kerülne a támogatásba, mert való igaz, hogy az adófizetésre képtelen réteg számának bővített újratermelése nem érdek- ott enélkül is megvan a három királyfi-vagy vajdafi.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.01.13. 11:37:25

@Mr. Rustical:

"A kölni polgárok megválasztották a polgármester asszonyt, kifejezetten azért, mert megígérte, hogy ez fog történni. "

Szerintem nem választották volna meg, ha a nyakonszúrás szimpátia-szavazatait nem söpörhette volna be.

Valahogy úgy, ahogy anno valószínűleg Horn sem lett volna miniszterelnök (vagy nem akkora többséggel), ha nem éri a baleset.

GNDL 2016.01.13. 11:39:21

@Jean Sol Partre: Nem, tényleg, mesélj... sikeres, munkahelyteremtő vállalkozást könnyebb ma Magyarországon létrehozni, vagy gyermeket vállalni?! :)

Jean Sol Partre 2016.01.13. 11:42:38

@GNDL: miért kell összehasonlítani bármivel? A kijelentésed sem tartalmazott ilyet, csak azt mondtad, se rátermettséget, se erőfeszítést :)

steery 2016.01.13. 11:46:10

Ez mind nagyon szép és jó, csak egy baj van vele. Az európaiak nem mondhatják azt a bevándorlóknak, hogy bocsi srácok, de most gyorsan teljes személyiségcserét kell végrehajtanotok és mindent, amit eddig tanultatok, dobjatok ki szépen a kukába és vegyétek át a mi dolgainkat. Mert különben nem integrálódtok és visszazavarunk benneteket (hová?). Egyrészt, mert rengetegen vannak. Ki fogja nekik megtanítani az új személyiségjegyeket? És mi alapján? Melyik személyiséget? Hisz ahányan vagyunk, annyifélék vagyunk Eutropában. És addig, amíg az átprogramozásuk tart, mit csinálunk velük? Hová tesszük őket? Ki tartja el őket? És összeegyeztethető az európai mentalitással az, hogy a szabadságjogok nevében agymosásnak vessük alá a hozzánk érkező parasztokat? Rájuk nem vonatkozik a szabadság? És utána hogy fogunk nekik otthont, munkát biztosítani? Van ennyi üresen álló ház egész Eutropában? Munkahely? Mikor több millió munkanélküli van az Unióban?
Akárhogy nézem, ez a buli csakis polgárháborúval, üldöztetéssel és népirtással fejeződhet be, a legjobb esetben is. És az Unió széthullásával, 1-2 éven belül.

GNDL 2016.01.13. 11:47:04

@bispora: A „saját lakással” való „röghöz kötés” helyett inkább a bérlakásépítésre kellett volna ráállni, ami így nem csak az építőipar hosszabb távú jövőjét és fejlődését biztosította volna, de a munkahelyteremtést is élénkítette, elősegítette volna a munkavállalók mobilitása.

Az nem megoldás, hogy évtizedekre eladósítják a lakosságot egy „saját lakás” megvásárlásával, és odacövekelik őket egy bizonyos régióba, ahol lehet, hogy lesz megfelelő munkalehetőség a következő 18-20 évben amíg a gyerekek felnőnek... de lehet, hogy nem. Inkább az azonnali és megfizethető lakhatást kellene megoldani országszerte...

Jean Sol Partre 2016.01.13. 11:47:46

@bispora: az ötlet nem rossz. Annyit módosítanék, hogy én nem a szülő végzettségéhez/teljesítményéhez kötném, hanem ahhoz (nem tudom, hogyan lehet ezt jól), hogy a gyereket kell taníttatni, valahogy azt kéne mérni, bele mennyit invesztálnak a szülők. Hisz tulajdonképp a támogatás miatta van, nem a szülőért. Az a fontos, hogy belőle mi lesz, a szülőn már nem sokat változtathatunk.

bElannaTorres 2016.01.13. 11:50:08

@BéLóg: :D ez jó :D
de ha valaki már annyira kanos, hogy utcán teper le vadidegen nőt, arra nem tudom mennyire hat.. Komolyan azt se tudhatják, hogy a nőnek épp megvan e a menstruációja, most akkora poén vérben turkálni?
nem értem meg sose tudtam ennyire az ösztönök szintjén létezni.
valami nincs rendben velük szerintem, bár lehet tényleg csak az amiben felnőttek, de nem hiszem hogy csak az. Valahogy nem tudom elhinni, hogy csak nevelés és "kultúra" (ehh ez túl szép szó) kérdése.

elég fontos szerintem, hogy nem dolgoznak. Mindig azt mondom aki dolgozik nap mint nap, az már más ember lesz, mintha minden nap otthon döglene. Ezért se szabad úgy beengedni mindenféle népséget, hogy nincs nekik azonnali képzés és munka.

high up! 2016.01.13. 12:17:52

@bispora:

te Fritz, nézd mit találtam a német integráció kudarcáról: az olaszok iskolázatlansága, illetve a diplomások és érettségizettek "alacsony" aránya, szinte pont annyi, mint a törököké. De a görögek se állnak fényesebben.

www.welt.de/politik/deutschland/article7222075/Tuerken-sind-die-Sorgenkinder-der-Integration.html

Hábammeg, akkor ha a te genetika =IQ fejletség elméletedet erre alkalmazom, akkor abból az következik, hogy

Az olaszok és görögök genetikai alávalók, az alacsony iskolázatlanságuk ezt fényesen bizonyítja. 80 körüli egy átlagolasz, átlaggörög IQ-ja.

Ha meg a te integráció= iskolai végtettség elméletedet erre alkalmazom, akkor abból meg az következik, hogy

Az olaszok és görögök integrálása a német társadalomba megbukott!

Végkövetkeztetés: megbukott az olaszok és görögök (gy.k: EU-s népek) egymással élésének a multikultija, megbukott az olaszok és görögök integrálási kísérlete a német társadalomba,

ergo: ezek az integrálhattatlan és más kútúrájú olaszok, görögök, takarodjanak ki Németországból, ezek fenyegetik a keresztény Európát (is)!

na ennyi eszed van neked a Mengelei alapokon nyugvó szobatudósságoddal.

FOLYTASSUK!

Ad Dio 2016.01.13. 12:24:56

@GNDL:

Van még lejjebb...

"inkább a bérlakásépítésre kellett volna ráállni,"

Állami vagy magán tulajdonú bérlakásokat látnál szívesen. Ha válaszolsz, elmondom mit mondana rá GNDL ha a Fidesz ötlete lenne :-DDD.

Ad Dio 2016.01.13. 12:32:43

@Jean Sol Partre:

Taníttatáshoz lehetne kötni, de az folyamatos kontrollt jelentene, ami drága és nehézkes. Ráadásul borzasztóan támadható (fasizmuuuuuuuus!).

A büntetett előélet, a fennálló adótartozás és a nem fizetett hitel elég jól megszűri a jelentkezőket.

GNDL 2016.01.13. 12:42:30

@Ad Dio: „Állami vagy magán tulajdonú bérlakásokat látnál szívesen.”

Ha osztrák mintára a „közhasznú bérlakás-építési programot” elkezdenék megvalósítani, azzal kiegyeznék. :) Állami támogatás + tartományi támogatás + magánbefektetés, modern technológiák használatával alacsonyabb fenntartási költségű/környezetkímélő lakások építése/felújítása, és dübörög az építőipar is, amellett, hogy az elérhető lakhatás megoldott egy életre szóló eladósodás nélkül. :) De egyébként is jellemző Nyugat-Európára, hogy a középosztály egy nagy része ilyesféle bérlakásokban él saját ingatlan helyett (amit egyébként is csak a felső-középosztály, vagy a „felsőtízezer” engedhet meg magának).

Bár ehhez Magyarországon a politikai elit hozzáállásán is változtatni kellene, mert nálunk az állami támogatásokat az aktuális kormányok korrupt gazdasági holdudvara tenné zsebre, majd hitvány minőségű de méregdrága lakásokat kezdenének építeni/felújítani, ami így egyáltalán nem hozná a kívánt eredményt... lásd mondjuk az ócsai szellemfalut, sikerült az isten háta mögött budai luxusingatlan árban felhúzni az igazán „elrettentő példát”. :)

„Van még lejjebb”

Hát igen, ami Európában egyébként bevált és jól működő dolog, az Magyarországon ugye elképzelhetetlen... :)

Ad Dio 2016.01.13. 12:50:10

@GNDL:

No még egyszer:

Állami vagy magán tulajdonú bérlakásokat látnál szívesen?

GNDL 2016.01.13. 12:56:40

@Ad Dio: Mondom „osztrák minta”... van állami támogatás, ahhoz a helyiek is hozzáadják a saját forrásaikat (tartományi támogatás), majd ebből „közhasznúvá” minősített gazdasági társaságok végzik el a kivitelezést és a bérbeadást. Így tudják „relatív” alacsonyan tartani a bérleti költségeket, és még így is rekord nyereséges a szektor (bár a „közhasznú” gazdasági társaságoknak a profit egy nagy részét vissza is kell pörgetniük a bizniszbe, de még így is megéri nekik).

Ad Dio 2016.01.13. 13:01:00

@GNDL:

Nagyszerű. Tehát végső soron nem állami tulajdonban épülnek...

Akkor GNDL kifogása az volna, hogy: ez csak a gazdagokat teszi még gazdagabbá, a szegényeket szegényebbé.

+

"Bár ehhez Magyarországon a politikai elit hozzáállásán is változtatni kellene, mert nálunk az állami támogatásokat az aktuális kormányok korrupt gazdasági holdudvara tenné zsebre, majd hitvány minőségű de méregdrága lakásokat kezdenének építeni/felújítani, ami így egyáltalán nem hozná a kívánt eredményt... lásd mondjuk az ócsai szellemfalut, sikerült az isten háta mögött budai luxusingatlan árban felhúzni az igazán „elrettentő példát”. :)"

:-)))

GNDL 2016.01.13. 13:10:34

@Ad Dio: „végső soron nem állami tulajdonban épülnek”

A konkrét tulajdon a kivitelező és bérbeadó „közhasznú” gazdasági társaságoké, de módjával támogatva, hatékonyan szabályozva (és felügyelve) van a dolog az állam részéről... pont annyira, hogy működőképes legyen a projekt.

„ez csak a gazdagokat teszi még gazdagabbá, a szegényeket szegényebbé”

Hát ilyen baloldali bullshittet tőlem biztosan nem olvashattál, és nem is olvasnál soha. :)

Fentebb már leírtam, hogy ez így nem csak a munkaerő mobilitását segítené elő a munkahelyteremtés megkönnyítése szempontjából, nem csak az azonnali és megfizethető lakhatást oldaná meg nagyobb befektetés és egy életre szóló eladósodás nélkül, de jót tenne az építőiparnak is. Valamint _mindenki által elérhető_, szemben a fideszes, vagy anno a szocialista „ötletezésekkel”... ugye... :)

Jean Sol Partre 2016.01.13. 13:26:33

@Ad Dio: lehet, a lényeg, hogy így tudatosítani az emberekben.
Általában is, én viszonylag keveset adnék közvetlenül a szülők kezébe, inkább az óvodákra, az oktatásra és általában a közvetlenül a gyereknek "járó" szolgáltatásokra költenék. Hogy mindegy legyen, hova születik, legyen esélye normálisan felnőni.

A jelenlegi "családbarát" politika sajnos eredménytelen, leginkább azért (szerintem), mert nem erre koncentrál.

Ad Dio 2016.01.13. 13:28:44

@GNDL:

"Fentebb már leírtam, hogy ez így nem csak a munkaerő mobilitását segítené elő a munkahelyteremtés megkönnyítése szempontjából, nem csak az azonnali és megfizethető lakhatást oldaná meg nagyobb befektetés és egy életre szóló eladósodás nélkül"

Írtad is, írod is. Meg azt is leírtad, hogy mi lenne a kritikád ha a Fidesz ötlete lenne.

Annak pedig hogy miért nálunk van tulajdonosi rendszer és miért nem nyugaton, az oka merőben közgazdasági jellegű. Nagyjából 3 tényező adja az alapját: lakásárak-hitelköltség-lakbér.

bispora 2016.01.13. 13:42:16

@high up!:
Köszönöm az anyagot, nem tudom mennyire mélyedtél bele, mert alapvetően a jelzett nemzetek közül a cikk is a törököket emeli ki, mint akiknél az integráció nem igazán sikeres (pl 20%-uk nem tud németül, míg a lengyelek tizede, az olaszok huszada ilyen).
Akkor kezdjük a mengelés résszel. Rindermann 2015-ös anyagából idecitálnám a cikkben említett etnikumok-nemzetek átlag intellektus értékeit:
-lengyel:97,2
-olasz:97,62
-görög: 95,65
-szerb:92,18
-török: 89,2

Az anyagod szerint a törökök erősen felülreprezentáltak az analfabéták között több mint 7 százalékkal és 15%-uk Hartz IV szociális hálón függő, utánuk a görögök következnek 7,6%-al. Azt érdekes módon nem említetted, hogy a lengyelek a vizsgált etnikumok közül a legképzettebbek: kétharmaduk legalább érettségizett vagy szakmunkás, a törököknél ez 15,9%.
A török nők 70%-ának nincs szakmája.
A bemutatott iskolázottságot mutató táblázat alapján a görögök és olaszok valóban kilógnak, mert nem reprezentálják a forrásország oktatási mutatóit- őszintén szólva eléggé hihetetlen adatok. Ennek nyilván valamilyen mintavételi anomália az oka- lehet dél-olasz vendégmunkások nagy száma, vagy ilyesmi, mert Olaszországban az intellektusban egy jelentős észak-dél irányú különbség van (kb 6 IQ pont)
A táblázattal együtt is a publikációkban látható átlagintellektus adatok szépen rímelnek a cikkben olvasottakra és alátámasztják azt, hogy miért a törököket tekintik a szerzők a legintegrálatlanabbaknak.
No most a törökökhöz képest a szírek-pakik-irakiak-afgánok kognitív képessége majd SD értéknyire van a törökökétől, ami félelmetes jövőt jelez így a cikkedet olvasva.

drive.google.com/file/d/0B3c4TxciNeJZX0FHTnpiV3JPZDA/view?pref=2&pli=1

bispora 2016.01.13. 13:43:49

@bispora:
Helyesen:
"Azt érdekes módon nem említetted, hogy a lengyelek a vizsgált etnikumok közül a legképzettebbek: kétharmaduk legalább érettségizett vagy szakmunkás, a törököknél ez 25,9%."

Ad Dio 2016.01.13. 13:57:50

@GNDL:

"Fentebb már leírtam, hogy ez így nem csak a munkaerő mobilitását segítené elő a munkahelyteremtés megkönnyítése szempontjából, nem csak az azonnali és megfizethető lakhatást oldaná meg nagyobb befektetés és egy életre szóló eladósodás nélkül"

Jobboldali liberálisként ez a gondolat sem tetszik. Ugyanis míg az emberek a hitelükben voltaképpen befektetést képeznek, addig a bérleti szemléletben ilyen nem történik. A társadalmunk sajátos előnye származik az olcsó munkából: a magántulajdonú ingatlanok nagyobb száma. ezek az ingatlanok önmagukban is befektetések, de idővel más befektetések megvalósításának is fedezeti feltételei lehetnek.

GNDL 2016.01.13. 14:24:32

@Ad Dio: „az oka merőben közgazdasági jellegű”

Manapság egyrészt a hitvány bérek, az ország hitvány termelékenysége, régiós versenyképtelensége, és így a „nem igazán fizetőképes kereslet” nem csak erre nyomja rá a bélyegét, de a „saját tulajdonú ingatlan” erőltetésének túlnyomórészt politikai okai voltak, és vannak ma is... röviden: szocializmus. :) Ugye amikor a 90-es években az egykori „tanácsi bérlakásokat” elkezdték a piaci ár töredékéért kiszórni a prolinak, többnyire olyanoknak, akik képzettségük és munkájuk alapján a büdös életben nem jutottak volna saját tulajdonú ingatlanhoz.

„míg az emberek a hitelükben voltaképpen befektetést képeznek, addig a bérleti szemléletben ilyen nem történik”

Ja, Magyarországon a lakáscélú hitelezés egy igazi sikertörténet... csak ezer milliárdokat buktak a hitelfelvevők és a pénzintézetek az elmúlt években, családok ezrei mentek tönkre, ugyan, ez semmiség... :)

Jelenleg az ország észak-keleti régiójában rekord a munkanélküliség, míg a nyugati régiókban rekord a szakképzett munkaerő hiánya. Az észak-keleti régiókban iszonyat pénzeket öl az állam közmunkások + munkanélküliek szociális támogatására, a nyugati megyékben pedig iszonyat adó- és járulékbevételektől esik el a betöltetlen állások miatt. Lose-lose szitu. Ellenben ha az észak-keleti régiókból a szakképzett (vagy képzettebb) munkaerő mobilizálható lenne a nyugati régiókba, mindezt azonnal és különösebb lakossági befektetés, valamint egy életre szóló elköteleződés (hiteltartozás) és megerőltetés nélkül, akkor itt kevesebbet kellene költeni szociális támogatásokra, ott meg jönnének az adóbevételek. Ez már nem annyira lose- és win szitu. :) Persze ezzel még nem lenne megoldva az észak-keleti régiók felzárkóztatása, de az egy másik történet... bár biztosan lenne arra is példa, hogy az észak-keleti régiókban is megnőne a befektetési kedv, ha arrafelé is épülnének ilyesféle közhasznú bérlakások.

GNDL 2016.01.13. 14:33:30

@Jean Sol Partre: „én viszonylag keveset adnék közvetlenül a szülők kezébe”

Azt amiről beszéltek tulajdonképpen azzal (is, többek közt) lehetne „nem fasiszta” módon ösztönözni, hogy a felnevelt és kitaníttatott és munkát vállaló gyermek a saját tb. vagy nyugdíjjárulékaiból valamiféle adókedvezményként felajánlhat a nyugdíjkorhatárt elért szüleinek egyfajta „nyugdíj kiegészítést”, ami minél magasabb a keresete, így a járulékai (tehát valószínűleg jól képzett és versenyképes szakmája van), annál többet jelent szüleinek idősebb korukra.

Így a szülő már valóban tekintheti egyfajta „jövőbe való befektetésnek”, hogy minél jobban kitaníttassa, életre nevelje azt a kölköt... akár még annak kárára is, hogy mondjuk „háziasszonyként” a gyermeknevelés miatt jó pár évet, akár évtizedet is ki kell hagynia a munkából.

De ennek a dolognak egyik alapfeltétele tényleg az lenne, hogy Magyarországon ne jelentsen (a jelenlegihez fogható) anyagi gondot egyetlen becsületes munkával megkeresett egyetlen tisztességes fizetésből felnevelni legalább egy gyermeket...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.01.13. 14:50:32

@Mr. Rustical:

"A tömeges migráció támogatásának nyertesei lesznek a német nyugdíjasok és középkorúak, már akkor is, ha a migránsok 25%-át sikerül munkába állítani."

Egy fenét. Ők a másik 75% segélyét finanszírozzák az adójukból. De inkább még azt sem. Na meg nem lesz az 25%.

Ad Dio 2016.01.13. 15:20:11

@GNDL:

"a „saját tulajdonú ingatlan” erőltetésének túlnyomórészt politikai okai voltak, és vannak ma is... röviden: szocializmus. :)"

Öööö... nem. Adj már össze 2+2-t... leírtam a tényezőket. OmdG...

"Ja, Magyarországon a lakáscélú hitelezés egy igazi sikertörténet... csak ezer milliárdokat buktak a hitelfelvevők és a pénzintézetek az elmúlt években, családok ezrei mentek tönkre, ugyan, ez semmiség... :)"

Ugyanazokat az ezermilliárdokat bukta volna az ország akkor is, ha befektetői kézben vannak a lakások, csak akkor mindenki szívott volna, nem csak az aki felelőtlenül vette volna fel a kölcsönt. Ugyanis a veszteségeit a befektető a bérlőkkel fizettette volna meg. Gondolkodj kérlek picit mielőtt írsz. OmdG 2....

A hsz-od többi része olyan zagyva mese, amit először ujra kellene fogalmaznod érthetően.

Ami a lényeg: a mobilitás messze nem csak a lakásokkal függ össze. Praktikusan végiggondolva: szerinted hány albérlet van bejelentve? Elmondom: nagyon kevés. Ha valaki menni akar, megy ma is. Kiadja albérletbe a lakását "feketén" és gyí. Nem ez fogja vissza az embereket. Ez mese habbal.

Ad Dio 2016.01.13. 15:21:26

@GNDL:

"Azt amiről beszéltek tulajdonképpen azzal (is, többek közt) lehetne „nem fasiszta” módon ösztönözni, hogy a felnevelt és kitaníttatott és munkát vállaló gyermek a saját tb. vagy nyugdíjjárulékaiból valamiféle adókedvezményként felajánlhat a nyugdíjkorhatárt elért szüleinek egyfajta „nyugdíj kiegészítést”, ami minél magasabb a keresete, így a járulékai (tehát valószínűleg jól képzett és versenyképes szakmája van), annál többet jelent szüleinek idősebb korukra."

Az első jó meglátásod ma! Ezzel maximálisan egyet tudnék érteni.

Ad Dio 2016.01.13. 15:23:37

@GNDL:

"De ennek a dolognak egyik alapfeltétele tényleg az lenne, hogy Magyarországon ne jelentsen (a jelenlegihez fogható) anyagi gondot egyetlen becsületes munkával megkeresett egyetlen tisztességes fizetésből felnevelni legalább egy gyermeket..."

Én nem egyet nevelek, hanem sokat. És egy vállalkozásból megélünk. Nem vagyok szuperman, szóval simán utánam lehet csinálni. Tippeket is tudok adni :-).

GNDL 2016.01.13. 15:43:58

@Ad Dio: „leírtam a tényezőket”

...és akkor most kötelezően egyet kellene értenem?! :) Vagy hogy működik...

„Ugyanis a veszteségeit a befektető...”

Na de ácsi, itt arról lenne szó, hogy ne legyen veszteséges a dolog, mert akkor megette a fene... és nem is az, Nyugat-Európában a közhasznú/szociális bérlakásépítések menő, prosperáló szektorok. Persze „válságtól” is függ a dolog, recesszióban, pénzügyi gondokkal küszködve lehetnek problémák a finanszírozással/kereslettel, de hát a problémák azért vannak, hogy kezeljék azokat. :) A legutóbbi válságot is elég jól átvészelték, sőt, az adott ország kilábalását is nagyban segítették ezek a projektek...

„Gondolkodj kérlek picit mielőtt írsz.”

Ezt én is mondhatnám. Azért mert nem értesz egyet velem, nem azt jelenti, hogy nem is gondoltam át a véleményem. :) Ráadásul az, hogy a bérlakásépítés jót tenne az országgal több szempontból is, nem az én véleményem, hanem nagyjából a „szakmáé”... bár tudom, a „szakma” véleménye általában a legkevesebbet éri ma Magyarországon. :)

„valaki menni akar, megy ma is”

Ja, meg van aki bár menne, de a havi legfeljebb nettó 120 ezres fizetése miatt nem fog tudni kifizetni 80-100 ezreket havonta egy a családjának is megfelelő bérlakásra + két-három hónap kaucióra 160-300 ezret... plusz aztán a havi rezsi... és még egy falatot nem ettek... :) Ezeknek a közhasznú bérlakásoknak az az egyik előnye, hogy hosszú távú programok keretein belül építik/újítják fel a lakásokat, tehát nem azonnali megtérülésre játszanak, olyan technológiával dolgoznak amelyek olcsóbbá teszik a fenntartást (rezsi, ugye), és így a jó munkásemberek elérhető áron hozzájutnak bárhol, bármikor.

Valamint persze, elég komoly a feketézés a lakásbérléssel kapcsolatban is Magyarországon, talán azt is ideje lenne „kifehéríteni”... és nem feltétlenül online pénztárgéppel, mert hiába van online, ha így se, úgy se ütik bele a forgalmat. :)

„Az első jó meglátásod ma”

Volt több is, de neked csak ez tetszik. :)

„Én nem egyet nevelek, hanem sokat. És egy vállalkozásból megélünk.”

Nem rólad volt szó, hanem az általános magyarországi helyzetről. :) A nettó átlagkeresetek az egyik legalacsonyabbak az uniós tagállamok közt Magyarországon, az ezért végzett munkaidő az egyik legmagasabb, a gyermeknevelés pedig nem igazán az „olcsóbb hobbik” egyike... Mint ahogy már azt is említettem, a „zsák pénzt hozzávágunk a gyermekvállalókhoz” nem működik, ezzel nem nő a gyermekvállalási kedv, ezzel nem lehet a népesedési problémákat orvosolni, és erre 25 évnyi bizonyítékom van... :) De ugye mi szükséges a gyermekvállaláshoz?! Biztos, stabil munkahely, tisztességes megélhetés, elérhető és megfizethető fedél ugye, az otthon melege, mindemellett versenyképes gazdaság, hatékony egészségügy és oktatás, és többek közt de nem utolsó sorban kiszámítható nyugdíj. Ha ez így ebben a formában a tanulni/dolgozni vágyó állampolgárok számára elérhető lenne, a gyermekvállalási kedv is nőne automatikusan...

Ad Dio 2016.01.13. 15:48:15

@GNDL:

" „leírtam a tényezőket”

...és akkor most kötelezően egyet kellene értenem?! :) Vagy hogy működik..."

A matematika nem igényli az egyetértésedet. Voltaképpen a belátás benned hoz létre elmozdulást :-D.

szil_ 2016.01.13. 15:55:33

@GNDL: A gyermekvállalás legnagyobb korlátozója éppen a kiszámítható nyugdíj.
Vesd csak össze a világ országainak népesedési statisztikáját azzal, hogy van-e nyugdíjrendszer adott országban vagy nincs.

GNDL 2016.01.13. 16:09:18

@Ad Dio: „matematika nem igényli az egyetértésedet”

Gondolom ha megkérdezném, hogy a „lakásárak-hitelköltség-lakbér” megjegyzésnek mi köze ebben a tekintetben matematikához, akkor tudnál rá kielégítő választ adni... vedd úgy, hogy megkérdeztem. :)

Addig is: index.hu/gazdasag/2011/ingatlan/berlakas

„... több szociológiai kutatásból kiderül az is, hogy a magyarok a nyugati átlagnál nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a saját ingatlannak. Generációk óta él a hit, hogy csak a saját lakás az, ami biztos.

A saját lakás vágya méltó kormányzati támogatásra talált a rendszerváltás után: a bérlakáspiac fejlesztése háttérbe szorult a saját lakás vásárlására ösztönző programokkal szemben. A kilencvenes években az önkormányzati lakások rendkívül kedvező áron való kiárusítása, majd a 2000-es években beinduló államilag támogatott lakáshitelezés egyre több embert tett lakástulajdonossá. A lakásvásárlási trend a 2003-tól felpörgő, olcsónak tűnő devizahitelekkel folytatódott, ez nem csak a költségvetési pénzeket felemésztő kamattámogatott hitelt, de a lakásbérlési kedvet is leváltotta.”

Ad Dio 2016.01.13. 16:11:15

@GNDL:

„Ugyanis a veszteségeit a befektető...”

"Na de ácsi, itt arról lenne szó, hogy ne legyen veszteséges a dolog, mert akkor megette a fene..."

Te a hitelezés veszteségeiről írtál (2006-2010).

:-/

„Gondolkodj kérlek picit mielőtt írsz.” még 1x

Ad Dio 2016.01.13. 16:14:04

@GNDL:

"Ráadásul az, hogy a bérlakásépítés jót tenne az országgal több szempontból is, nem az én véleményem, hanem nagyjából a „szakmáé”... bár tudom, a „szakma” véleménye általában a legkevesebbet éri ma Magyarországon. :)"

Senki nem vitatja. Csakhogy Te a saját lakás HELYETT és nem MELLETT képzeled el a dolgot. EZT vitatom. Nem is kicsit.

Ad Dio 2016.01.13. 16:16:39

@GNDL:

"Ja, meg van aki bár menne, de a havi legfeljebb nettó 120 ezres fizetése miatt nem fog tudni kifizetni 80-100 ezreket havonta egy a családjának is megfelelő bérlakásra + két-három hónap kaucióra 160-300 ezret... plusz aztán a havi rezsi... és még egy falatot nem ettek... :) "

Az alapproblémád az volt, hogy "ha évekre leköti magát egy házhoz, nem tud mozogni".

Innentől:
- van egy háza
- kiadja a1 összegért
- beszedi az 3 x a1-et kaukcióban
- kivesz egy házat ahol akar a2 (hasonló ház hasonló összeg) összegért
- kifizeti 3 x a2-t

...

Ad Dio 2016.01.13. 16:19:06

@GNDL:

"Nem rólad volt szó, hanem az általános magyarországi helyzetről. :)"

Full átlagos pógi vagyok. Amit csinálok simán utánam lehet csinálni. Nem akkora ügy. Jobb-liberálisként hiszek a kapitalizmus nyújtotta piaci esélyben.

Ad Dio 2016.01.13. 16:22:45

@GNDL:

"„... több szociológiai kutatásból kiderül az is, hogy a magyarok a nyugati átlagnál nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a saját ingatlannak. Generációk óta él a hit, hogy csak a saját lakás az, ami biztos."

Ez nem csak idehaza létező "hit". Dolgoztam egy időben Svájcban. Ott is így vélik. Csak persze ott kevesebben engedhetik meg maguknak.

A bérlakás nem ördögtől való, de jelen viszonyaink közt csak a saját tulajdonú lakások mellett semmint helyett.

GNDL 2016.01.13. 16:45:16

@Ad Dio: „a hitelezés veszteségeiről írtál”

Kronológiai sorrendben: említettem, hogy a bérlakásépítés egyébként egy fasza dolog, Európában dübörög a szektor, Magyarországon is ideje lenne már belefogni. Te erre említetted, hogy a saját tulajdon kontra bérlakás jelenségnek Magyarországon közgazdasági jellegű okai vannak, és egyébként is a lakáshitelezés is egyfajta befektetés. Mire én említettem, nem cáfolva hogy közgazdasági jellegű okai _is_ vannak, de legfőképp és túlnyomó részt politikai okai vannak a saját tulajdonú ingatlan erőltetésének, majd emlékeztettelek, hogy egyébként milyen faszán is lett vége ennek a Nagy Lakáshitelezési Őrületnek Magyarországon, mint befektetésnek. Mire te felhoztad, hogy majd a befektető is a veszteségeit a lakásbérlőkre fogja hárítani. Mire én megjegyeztem, hogy ez a vitának ezen a részén már tök irreleváns. Most meg nem érted, miért vitted félre a vitát. :)

Tehát én már nem csak azt ajánlanám, hogy gondolkozz mielőtt választ írsz, de memóriazavaraid kiküszöbölése érdekében talán olvasgass visszafelé is, hogy tulajdonképpen miről vitázunk éppen. :)

„Te a saját lakás HELYETT és nem MELLETT képzeled el a dolgot”

Nem, engem nagyjából nem érdekel, hogy amíg valakinek van rá pénze (és nem szocialista állami osztogatás kedvezményezettje), addig milyen ingatlanokat vásárol, és mennyit. De az államnak nem a saját tulajdonú ingatlan vásárlását kellene támogatnia közpénzekből, hanem az olyan megoldásokat, amelyek több okból is segíthetik Magyarország különböző problémáinak kezelését, megoldását...

„Innentől: - van egy háza - kiadja a1 összegért”

Igen, a példámban szereplő borsodi családfő biztosan ki tudná adni olyan áron a pecóját, amiből Nyugat-Magyarországon megfelelő lakást tud bérelni munkavállalás érdekében. :) Azért a dolog nem feltétlenül ilyen egyszerű...

„Full átlagos pógi vagyok.”

A „full átlagos pógi” ma Magyarországon legfeljebb 100-140 ezer nettót keres napi 10-12 óra munkával, vagy közmunkás havi 52 ezer nettóért. Te meg egész nap itt lopod a napot munkaidőben, velem együtt... nem, mi nem vagyunk „full átlagos pógik”. És mindjárt megyek veszek egy üveg bort úgy 3-4 ezerért, mert tegnap benyeltem az egészet ami volt. A „full átlagos pógi” meg a seggét veri a földhöz örömében a havi 2-3 ezres spórolást eredményező kommunista rezsiharc miatt... :)

„Jobb-liberálisként hiszek a kapitalizmus nyújtotta piaci esélyben.”

Ja, abban én is, csakhogy Magyarországon szocializmus van. :)

„Dolgoztam egy időben Svájcban. Ott is így vélik. ... persze ott kevesebben engedhetik meg maguknak”

Pont nem: www.resourceinfo.hu/hu/cikk/resource/31375.html

„Németországban – Ausztriával és Svájccal együtt – gyakorlatilag a bérlakás­rend­szer a lakáspiac alapja. ... Németország, Ausztria, illetve Svájc abból a szempontból is különleges helyzetben van, hogy nincs olyan szoros összefüggés a háztartások jövedelmi helyzete és a saját tulajdonú vagy bérlakás választása között, azaz a bérlakáspiacra Európán belül itt a legkevésbé jellemző a szociális szegregáció.”

„jelen viszonyaink közt csak a saját tulajdonú lakások mellett semmint helyett”

Szerintem meg az állam ne saját tulajdonú ingatlan vásárlását támogassa, hanem kezdjen végre komoly bérlakás-építési programot megvalósítani. Az erre fordított közpénzekből a bérlakásépítéssel jóval szélesebb körben, és jóval komolyabb problémákat tudna megoldani...

Főleg akkor ne támogasson az állam saját tulajdonú ingatlan vásárlásokat, amikor nyilvánvalóan nem teheti meg.

Ramil Safarov 2016.01.13. 16:50:22

"A liberális mantra, hogy majd egy-egy jó kis integrációs kurzus megoldja a problémát,"

Az integraciot mar a hatarnal kene kezdeni. Mindegyik kecskebaszonak adni egy korant, hogy szarjon bele, hannyja le, es a lapokkal torolje ki a segget, majd egesse el az egeszet. Ezt persze fullhd-ben feltolteni a jutubra. Es amelyik erre nem hajlando az elso felszolitasra, vagy nem eleg lelkesen csinalja az takarodhat vissza iszlamiaba megdogleni.

Ad Dio 2016.01.13. 17:10:03

@GNDL:

"Kronológiai sorrendben: említettem, hogy a bérlakásépítés egyébként egy fasza dolog, Európában dübörög a szektor, Magyarországon is ideje lenne már belefogni. Te erre említetted, hogy a saját tulajdon kontra bérlakás jelenségnek Magyarországon közgazdasági jellegű okai vannak, és egyébként is a lakáshitelezés is egyfajta befektetés. Mire én említettem, nem cáfolva hogy közgazdasági jellegű okai _is_ vannak, de legfőképp és túlnyomó részt politikai okai vannak a saját tulajdonú ingatlan erőltetésének, majd emlékeztettelek, hogy egyébként milyen faszán is lett vége ennek a Nagy Lakáshitelezési Őrületnek Magyarországon, mint befektetésnek. Mire te felhoztad, hogy majd a befektető is a veszteségeit a lakásbérlőkre fogja hárítani. Mire én megjegyeztem, hogy ez a vitának ezen a részén már tök irreleváns. Most meg nem érted, miért vitted félre a vitát. :)"

"Ja, Magyarországon a lakáscélú hitelezés egy igazi sikertörténet... csak ezer milliárdokat buktak a hitelfelvevők és a pénzintézetek az elmúlt években, családok ezrei mentek tönkre, ugyan, ez semmiség... :)"

...

Ad Dio 2016.01.13. 17:11:20

@GNDL:

"Nem, engem nagyjából nem érdekel, hogy amíg valakinek van rá pénze (és nem szocialista állami osztogatás kedvezményezettje), addig milyen ingatlanokat vásárol, és mennyit. De az államnak nem a saját tulajdonú ingatlan vásárlását kellene támogatnia közpénzekből, hanem az olyan megoldásokat, amelyek több okból is segíthetik Magyarország különböző problémáinak kezelését, megoldását..."

Ebben nem értünk egyet. De mivel ezt semmivel nem támasztottad alá, én hitnek veszem.

Ad Dio 2016.01.13. 17:12:55

@GNDL:

"Igen, a példámban szereplő borsodi családfő biztosan ki tudná adni olyan áron a pecóját, amiből Nyugat-Magyarországon megfelelő lakást tud bérelni munkavállalás érdekében. :) Azért a dolog nem feltétlenül ilyen egyszerű..."

Ki kötelezte rá hogy ott vegyen ingatlant? Én ha ott élnék sem ott építkeznék a csokból. A gondolkozás alól senki nincs felmentve.

Ad Dio 2016.01.13. 17:18:18

@GNDL:

"Szerintem meg az állam ne saját tulajdonú ingatlan vásárlását támogassa, hanem kezdjen végre komoly bérlakás-építési programot megvalósítani. Az erre fordított közpénzekből a bérlakásépítéssel jóval szélesebb körben, és jóval komolyabb problémákat tudna megoldani..."

Ha az állam maga építené, akkor esetleg még ülhetne is a dolog, de nem úgy ahogy azt felvezetted. Ha a rendszernek profitot kell termelnie, akkor sehogy sem jön ki a matek.

"Főleg akkor ne támogasson az állam saját tulajdonú ingatlan vásárlásokat, amikor nyilvánvalóan nem teheti meg."

Tudod mennyi többletforrása maradt tavaly a költségvetésnek a tervezetthez képest?

GNDL 2016.01.13. 18:05:22

@Ad Dio: „mivel ezt semmivel nem támasztottad alá”

Mármint hogy a bérlakás-építési program Európában menő üzlet, és a hazai szakmai képviseletek is hiányolják ezt az egymást váltó kormányzatok programjából?! Mind a két általam fentebb idézett linken ugyan ezt említik, és ők is linkelik az egyik szakmai oldalt. Tessék kicsit többet olvasni abban a témában, amiben éppen vitázol... :)

„Ki kötelezte rá hogy ott vegyen ingatlant?”

A példámban mondjuk maga a „szükség”... :)

„az állam maga építené”

Az állam legfeljebb megbízást ad... az a legsötétebb szocializmus, amiben az állam „maga épít”...

„a rendszernek profitot kell termelnie”

Termel is. Lásd a nyugati példákat. Nem a meleg vizet kell feltalálni, vagy a kereket, csak a működő mintákat átvenni... ezt jelentené maga az „európai felzárkózás” is tulajdonképpen.

„mennyi többletforrása maradt tavaly a költségvetésnek a tervezetthez képest”

Ha rosszul (ebben az esetben alul)tervezik az adóbevételeket, az nem „többletforrás” hanem „számítási hiba”... esetleg a szokásos „trükkök százai”... Majd meglátjuk, hogy valóban „többletforrásról” van-e szó, ha rövid időn belül, mondjuk már az első negyedévben változik mondjuk az eü. és az oktatás eléggé forráshiányos helyzete... jelenleg ugyanis pont ennek a két ágazatnak a szakmai érdekképviseletei nincsenek túlságosan megelégedve, és ennek nem kevés hangot is adnak.

GNDL 2016.01.13. 18:06:27

@Ad Dio: „mennyi többletforrása maradt tavaly a költségvetésnek a tervezetthez képest”

Esetleg kifizethetnék a minisztériumi intézmények közel (vagy több mint) 30 milliárdos közüzemi tartozásait végre... :)

Ad Dio 2016.01.13. 18:57:13

@GNDL:

Marad még belőle azután is ;-).

Ad Dio 2016.01.13. 19:44:51

@GNDL:

"Ha rosszul (ebben az esetben alul)tervezik az adóbevételeket, az nem „többletforrás” hanem „számítási hiba”..."

Ha az IMF számai szerint számoltak volna, akkor 3x ennyi lenne a többlet. Merthogy ezt így hívják: többlet. Elhiszem hogy idegenül cseng, 2002-2010 közt nemigen találkoztunk a fogalommal :-/.

GNDL 2016.01.13. 19:50:01

@Ad Dio: Mondom, idén az első negyedévben ki fog derülni, hogy pontosan mi ez: számítási hiba (nem ez lenne az első), valóban többletbevétel, vagy ami valószínűbb, a szokásos "trükkök százai"... :)

annamanna 2016.01.14. 04:09:56

@Doomhammer: Remélem, hamarosan meglátjuk ezt:

"És látám, hogy az ég megnyílt, és ímé vala egy fehér ló, és a ki azon ül vala, hivatik vala Hívnek és Igaznak, és igazságosan ítél és hadakozik.
És az ő szemei olyanok, mint a tűzláng; és az ő fején sok korona; az ő neve fel vala írva, a mit senki nem tud, csak ő maga.
És vérrel hintett ruhába vala öltöztetve és a neve Isten ígéjének neveztetik.
És mennyei seregek követik vala őt fehér lovakon, fehér és tiszta gyolcsba öltözve.
És az ő szájából éles kard jő vala ki, hogy azzal verje a pogányokat; és ő fogja azokat legeltetni vasvesszővel; és ő nyomja a mindenható Isten haragja hevének borsajtóját.
És az ő ruháján és tomporán oda vala írva az ő neve: királyoknak Királya, és uraknak Ura."

Nzoltan 2016.01.14. 06:30:25

@GNDL: Nem fizetünk több adót. Csak vannak akik többet fizetnek. Főleg azok, akik azelőtt szinte semmit. Viszont többnyire ők vették igénybe az anyagi támogatásokat.

Nzoltan 2016.01.14. 06:48:56

@high up!: Nem KELL. Egyáltalán miért kellene a magyar adórendszernek bármiben is hasonlítani a németre? A gazdaság és annak szereplői teljesen másképp viszonyulnak egymáshoz. Az adórendszernek a magyar viszonyokhoz kell igazodnia es nem a külföldhöz. De tulajdonképpen mindegy is, mert a mostani adórenndszer népszerűbb az előzőnél. Legalábbis a 2014-es választási eredmények ezt igazolják.

BéLóg 2016.01.15. 01:34:20

@high up!: Barom! Aki egymilliót keres és ebből 160ezret fizet adóba, az pontosan TÍZSZER többet fizet a közösbe, mint aki csak százezret keres és az adója 16ezer.
Milyen jogo követelnél te vagy bárki attól MÉG TÖBB pénzt, aki így is többszörösét fizeti?
Igen, épp a mocsokbal volt az, akiknél a valóban dolgozó automatikusan a 32%-os adósávban találta magát, aztán még mert qrva gazdagnak momndták, még 4% SZOLIDARITÁSI pótlékot is kiróttak rá.
Aztán eltörölték az összes adókedvezményt (pl. családi), így akinek NEM VOLT jövedelme, az levonhatta (sic!), akinek meg nem, az nem.
Rohadtak.
Ha egy kereső, akár férfi, akár nő ELTARTOTTA a nem kereső otthon lévő párját 2+ gyerekkel, a KERESŐ nem kaphatott kedvezményt, csak a pénztelen (!) házastárs.
Szemetek voltak, csakúgy mint te is.

BéLóg 2016.01.15. 01:43:18

@bElannaTorres: Azt a viccet ismered, hogy leég egy ház a nyomornegyedben és számtalan bevándorló leli tragikus körülmények közt a halálát. A PC riporter kérdőre vonja a tűzoltóparancsnokot, miért szerepel a híradásokban csupa színesbőrű áldozat mikor a házban fehérek is laktak. A parancsnok mondja, hát igen, a földszinten volt egy muszlim család négy feleséggel és 12 gyerekkel, ők úgy tűnik segítségre vártak és nem tudtak kimenekülni.
Az elsőn élő fekete családot minden jel szerint alvás közben érte a tragédia.
A másodikon élő 12 tagú roma család minden bizonnyal a nagy füst és a zavar miatt nem találta meg a kivezető utat.
Na de mi történt a tetőtérben élő 6 gyerekes fehér családdal? -- kérdezi a riporter.
Azt még nem tudjuk, de úgy tűnik a szülők dolgoznak, a gyerekek meg bölcsiben, oviban és iskolában vannak.

BéLóg 2016.01.15. 01:49:25

@Mr. Rustical: Barátom! Többszázezer Európában szocializált, fiatal SPANYOL munkavállaló van MUNKA NÉLKÜL, képzett, iskolázott, mobilis, és LÓFASZT nem kellenek egyetlen kurva német gyárnak sem.
Angliából britek menekülnek Ausztráliába, Új Zélandra, spanyolok meg (É/D Amerikába), mert nem kapnak munkát.
Megmondanád hogy a 3,14csába lennének nyelvet nem beszélő kecskepásztorokból és Kalasnyikovlengetőkből, akhbározó tömegekből, nőket tapizó begerjedt senkiházikból ADÓFIZETŐ munkás, mi?
Te sem leszel már hüjjébb assz'em.

Messzi Vetek 2016.01.15. 18:31:56

csak nekem gyanús az az opció, hogy amúgy ezek a bevándorlók (fiatal, egészséges, könnyen fanatizálható, gyökértelen férfiak) nem munkásnak, hanem (német) katonának lettek idevándoroltatva?

BéLóg 2016.01.15. 23:24:56

@Robinzon Kurzor: Gondolom elolvastad. Mit gondolsz róla?
Mert szerintem ez a világ egyik legaljasabb szerecsen, azaz bocs, muszlimmosdatása! Egyébként azt tervezem, ha BÁRHOL szóvá teszik hogy a fidesz lop (hiszen LOP), szimplán beteszem ezt a velejéig aljas cikket.
Hiszen mivel MÁSHOL IS lopnak, mi köze a Nagy Büdös Fidesznek bármilyen lopásokhoz?
Lefordítva muzulmán nyelve, mivel ÁLLÍTÓLAG máshol is buzergálják a nőket, miért is kéne fellépni az ellen, ha ezt:
Nagy tömegben,
azonos szociális körből származó,
nagyjából azonos korú,
teljességgel azonos vallású,
jól körülhatárolható népcsoport,
egy erősen koncentrált időintervallum alatt,
stb. stb. stb. stb.
követik el?

A cikk szerzője és minden muszlimmosdató látványosan átugorja azt, hogy az iszlám vallásban a nőknek lófasz joga sincsen, már ami a szexet illeti. Az egyetlen feladata hogy a férfinak ÁLLANDÓAN rendelkezésére álljon. A férfi ezen túl több nőt is magához vehet és persze igen sok helyen még kötelezően meg is csonkítják a nőket.
De a legnagyobb aljassága a mosdató bagázsnak, hogy elfelejti hozzátenni, hogy az iszlámban feltüntetett kevéske, nőknek megadott jog KIZÁRÓLAG muszlim nőkre vonatkozik!
A muzulmánoknak az európai hitetlen (!) vagy éppen keresztény nők szimplán KURVÁK, akikkel HITÜK szerint azt csinálnak amit akarnak.

Ez utóbbi a szemetebb dolog, amit ez a cikk teljességgel elhallgat.
De legalább egy kicsit ébredeznek a németek a kölni éjszakából:
index.hu/kulfold/2016/01/15/kitiltottak_a_migransokat_egy_bonnhoz_kozeli_uszodabol/

Lesz ez még ennél durvább is!

Robinzon Kurzor 2016.01.16. 13:52:02

@BéLóg: "A muzulmánoknak az európai hitetlen (!) vagy éppen keresztény nők szimplán KURVÁK, akikkel HITÜK szerint azt csinálnak amit akarnak."

Az EU-ban él kb. 20 millió muzulmán.
Ezt eddig vajon miért nem tudták?

BéLóg 2016.01.16. 21:30:11

@Robinzon Kurzor:
Ha te nem tudod, én segítek.
1. VAN mit veszteniük.
2. Adott helyen kisebbségben vannak.
3. Annyira muszlimok mint amennyire te (már ha megkereszteltek) keresztény vagy.
4. SZEKULARIZÁLT muszlim országból jöttek.
5. EGYMÁST irtják (siíta-szunnita)
6. MÉG nem érzik magukat fölényben.
7. Csupán TÁMOGATJÁK a radikálisokat (szállás, pénz, transzport) mint a párizsi esetben.
8. MÁS országban aktivizálódnak.
9. ....
10. ....
....
99. ....
Gondolom érted.

Tudod minden ember tele van herpesz szimplex vírussal. Akinek egészséges az immunrendszere, azon nem jön ki a BETEGSÉG. Akivel egy kicsi probléma is van (allergia, egyéb gyöngítő betegség, láz, satöbbi), azon kitör. Kérdezd meg bőrgyógyászodat, háziorvosodat.
Tudod ha a Kölnisch Fingers feltalálói kerülnének valódi többségbe, ELSŐ dolguk lenne (mint atálibok tették) a NORMÁLIS (de szerintük természetesen hittagadó) muszlimok kiirtása, mondjuk mobil daruval nyilvános akasztással, nőknek minden hivatás és jog megvonással, satöbbi, satöbbi, satöbbi.

Tudod, a szegény kolerát mindenki utálja, pedig sokezer ember akár húszmilliószám is lenyelheti azt és semmi baja nem lesz... Mégse javaslom neked hogy próbáld ki te is ilyen immunis vagy-e vagy sem.
Itt a Wikiről egy infó:
hu.wikipedia.org/wiki/Kolera

Robinzon Kurzor 2016.01.21. 18:13:34

@BéLóg:

Pontokba szedve cáfolod saját magad, de nem biztos, hogy ez feltűnt neked.

Robinzon Kurzor 2016.01.21. 18:18:03

@Disznóvári:

Ezek szerinte te legalább felfogtad ... csak ezt nem tudod feldolgozni.

És ezt a magad sajátos módján tudatod a világ közvéleményével.

BéLóg 2016.01.21. 23:16:54

@Robinzon Kurzor: Egyáltalán nem értettél meg és ez viszont teljes mértékben feltűnt nekem.
Tudod, él a szervezetedben többmillió komoly betegséget okozó baktérium meg vírus, de lehet egész életedben nem leszel tőlük beteg, mert az IMMUNRENDSZERED jól működik.
Angela merkel új Németországában a társadalmi immunrendszer SÚLYOSAN meggyengült. Ezért ma már akár EZER ember is fenekestül képes felforgatni egyetlen rövid éjjel az egészet.

Robinzon Kurzor 2016.01.21. 23:55:14

@BéLóg:

Csak két állítást kell még bizonyítanod ahhoz, hogy egyáltalán foglalkozni lehessen a kommenteddel:

1. A biológiai modell érvényes arra is, amire te használod.

2. Németország jelenleg éppen fenekestül fel van forgatva és ezt ezer ember vitte véghez egyetlen rövid éjjel.

BéLóg 2016.01.22. 02:12:45

@Robinzon Kurzor:
1. Bizonyítva van.
Kinyitod a szemed és látod.
Járkálsz a világban és átéled.
Megvizsgálod a környezetedet és rájössz.
Meghallgatsz okos embereket és elfogadod az ő véleményüket.

2. Igen.
Azt hiszem az hogy fegyverrel járkáltak migráncsot keresni Kölnben elég bizonyíték? Hogy a rendőrök a NÉMETEKET vízágyúzták a migráncsok meg szelfiztek meg röhögtek miután KIENGEDTÉK őket a rendőrségről.
Hogy a Kölnisch Fingers az új frissítő a német nőknek, mert a Kölnisch Wasser már kiment a divatból és különben sem lehet vele bedugni a testnyílásokat.
Hogy Pegidáék disznózsír-spray előállításába fognak invesztálni mert ez az EGYETLEN dolog amitől ezek tényleg beszarnak. (Se Isten, se ember, se törvény, se Nnkisem :-)

Egyébként jelzem, nem azért írok hogy NEKED vagy bárkinek BEBIZONYÍTSAK bármit. te azt hiszel amit akarsz.

De azért csaxólok hogy a Kaporszakállú Öregisten Wakonda Dödpa járt nálam, megtapogatam, szakállát megszagoltam, HIDD EL minden valós volt és Ő mondta nekem hogy nyugodt lehetek a biológiai példa felől, mert az a társadalomra éppúgy érvényes.

Ha pedig még ENNEK sem hiszel, hogyan segítsek rajtad?

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.01.23. 00:27:24

@BéLóg: Komolyan gondolod, hogy ezzel a nyomorék szellemi éhenkórász patkánnyal meg tudsz értetni valamit is?
Egy olyan ostoba fasszal, aki összehasonlításképpen a magyar futballhuligánokat (jól bevett magyargyalázó sablon; mintha a brit és francia futballhuligánok nem lennének jóval rasszistábbak, mint a magyarok) hozza fel példának?
Hány százaléka is a magyar lakosságnak (vagy ha nagyon szigorúak vagyunk, Budapest lakosságának) futballhuligán?
A most beözönlött kölni migránsok hány százaléka vett részt a szilveszteri zaklatásokban?

Ezek a faszok még háromig sem tudnak számolni, annyira szét vannak csúszva, mert a hazugságokkal jól körülkerített kis világképük összeomlott. (Ezért persze átkozódnak, szitkozódnak, mint azt már megszoktuk tőlük. És ha száz érvvel szemben van egy nevetséges ellenérvük, azt hiszik, hogy nekik van igazuk. :) )

BéLóg 2016.01.23. 00:49:18

@Disznóvári: Köszönöm a tanácsot és a biztatást, de nem lévén hittérítő nem nagyon izgat hogy ki mit kezd azzal amit ÉN beírok.
Így vagy úgy, egyszer mindenki szembesül a valósággal. Mindenki a maga életéért felel elsősorban.

BéLóg 2016.01.23. 09:18:29

@Disznóvári: Tudod néha én is teljesen megdöbbenek ezen!

BéLóg 2016.01.23. 13:18:38

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Szerintem meg azért mert az perzsa (iráni) találmány és mostanában kicsit több gondjuk van ezzel a siíta hatalommal mint egyébként.
Ugye a sakk matt az perzsául úgy hangzik hogy "sah mat" és annyit tesz, a király halott...

Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, a béke vallásának követői nem a zsidókat, pláne nem e keresztyéneket, de még csak nem is a gyaurokat irtják a leghatékonyabban, hanem EGYMÁST. Tisztán a béke vallásának egyenes folyományaként Moh, a medikus vitán felül hitelesített parancsai szerint, Allahnak minden szempontból tetsző módon.
Még lyó hogy az a zsidó próféta, Józsué [A név eredete (C) Biff evangéliuma] megmondta:
"Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Tüskebokorról szednek-e szőlőt, vagy bogáncskóróról fügét?"
Mt. 7,16

Robinzon Kurzor 2016.01.23. 22:08:54

@BéLóg:

Magyarul össze-vissza beszélsz, és igényed sincs ennél többre.

Mondjuk a fenekestül felforgatásnak tényleg van némi nyoma: a DB pár napja bejelentette, hogy -- mivel kevesebb hó esett az előrejelzettnél -- feloldják az elővigyázatosságból elrendelt 200 km/h-s sebességkorlátozást.
Lehet, hogy tényleg elment az eszük?

BéLóg 2016.01.23. 22:45:30

@Robinzon Kurzor: ...mondod te. De én legalább nyitott szemmel járok nem pedig vakon és sötétbe'.
Márpedig ha neked a sötétség a fény, milyen lehet maga a sötétség?
De sajnos ez is egy idézet, viszont passzol hozzád.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.01.24. 11:30:27

Megy nagyban a szerecsenmosdatás. Most egy másik hír kapcsán olvasom, hogy állítólag nem is igaz, hogy a német rendőrség a szilveszteri kölni bűncselekmények kapcsán titkolta a bűnözők származását:

"Ez a vád már a kölni szilveszteri támadások kapcsán is felmerült, mondván, a rendőrség nem adott tájékoztatást arról, hogy az elkövetők észak-afrikaiak és más arab migránsok voltak. (Ez ugyanakkor már egy január 2-i rendőrségi közleményben szerepelt, ami akkor csak a helyi hírekbe került be)"

Forrás: index.hu/kulfold/2016/01/24/berlin_orosz_migracio_nemi_eroszak/

Érdekes, nem tudtam, hogy a német rendőrség a hivatalos közleményeit a faszbukon teszi közzé.

Arról nem is beszélve, hogy a média is mélyen hallgatott a dologról, az újságírók biztos nem olvassák a rendőrség hivatalos facebook-közleményeit. Vicc az egész.

Robinzon Kurzor 2016.01.24. 11:30:36

@BéLóg:

Bélám, közöttünk nem az a különbség, hogy te látsz és meg nem.
A dolog úgy áll, hogy én is látok-- csak nekem a szemem mögött agyam is van ... és veled ellentétben nem félek használni.

Az, hogy "nyitott szemmel jársz", meg gondolkodás nélkül elhiszel bármit, parancsszóra rettegsz a kívánt ellenségtől stb. az nem igazol, nem bizonyít semmit.
Max. rólad állít ki bizonyítványt.

BéLóg 2016.01.24. 15:20:06

@Robinzon Kurzor: ...mondja ezt egy vakember. Hát ez marha jó vicc!

ÉPP az a baj hogy te AZT HISZED látsz miközben nem, ezért hát teljességgel igaz, hogy ha benned a fény sötétség, mekkora lehet maga a sötétség?

Figyelj! Segítek. Nézz tükörbe és kérdezd meg:
Egy tök hülye ember BEISMERTE valaha hogy ő tök hülye?
Ha a válasz nem, na AKKOR kezdjél el gondolkodni.
Ha a válasz igen, akkor még magadnak is hazudsz.

Azok egyébként akik MÁSOKRÓL állítanak ki bizonyítvány olyanak, akik soha életben nem néznek tükörbe. Esetedben tükör nem nagyon lehet otthon, de valami szép festmény egy ideális állapotról, na ez lehetséges hogy van.

Bell & Sebastian 2016.01.25. 10:39:50

@BéLóg: Hja, már Freiburg sem a régi, ha jövőre csak hátul szállhatnak buszra. Mióta meghalt Mandela (sokáig nem akart), már az apartheid sem a régi.

Ideje egy jó jeltolmács után nézni, mert gyászolás lesz.

Robinzon Kurzor 2016.01.25. 12:23:48

@BéLóg:

És mindez rád nyilván nem vonatkozik.
Hiszen te nem csak hiszed, hogy látsz, hanem tényleg látsz, amiről te saját magad biztosítottad saját magad, tehát igaz ...

Nem baj, legalább vicces vagy ... manapság már az is valami.

BéLóg 2016.01.25. 19:24:03

@Robinzon Kurzor: Te bazsajogsz itt nekem, hallod-e? Tessék rendesen köpködni, különben én sem tudok semmi rosszat írni rólad. Afenébe!@Bell & Sebastian:
Újabb, és újabb, és újabb....
index.hu/kulfold/2016/01/25/halalra_keseltek_egy_sved_menekulttabori_dolgozot/

Robinzon Kurzor 2016.01.25. 20:43:53

@BéLóg: "Tessék rendesen köpködni..."

Azt egy másik ablaknál lehet igényelni.

annamanna 2016.01.26. 17:44:29

Bécs, 2016 január, levélrészlet:

"Még nem döntöttem, hogy hova utazom az idén, de már tervezem, bár egyre szűkül a kör, ahova utazni lehet. Mindenütt zavargások, túristák öldöklése, terror minden mennyiségben és rengeteg probléma! Azt mondták a tévében, hogy lehet, hogy néhány év múlva a túrizmus teljesen meg is szűnhet.
Esténként már sehova nem lehet mászkálni, az újság írta, hogy a nők egyedül nem lehetnek biztonságban (mit csinál az a nő, aki este 10-kor végez a munkahelyén? Minden nap taxival menjen haza?), nappal is megtámadják már az embereket, utcán, földalattiban, mindenhol! Egész nap szirénáznak a rendőrautók! (A nyáron még a mentőautók szirénáztak egész nap a nagy hőség miatt!)
Szóval nem olyan már az élet Bécsben, mint régen volt, amikor éjszaka is bárhonnan hazajöhettem, soha nem kellett félnem. Annyi ember van a városban, mint még soha eddig! És minden nap történik valami szörnyűség, másról sem írnak az újságok.
B. sem szeret már itt (a múltkor egy sofőrt lőttek meg, ott dolgozott, ahol B.), aztán valamelyik nap kívülről lőttek rá egy buszra, a minap pedig egy nőre fogtak pisztolyt hátulról a Metróban, délután, ezer ember szeme láttára. Aznap délután 5(!) órát le volt zárva egy metro-szakasz.
Még szerencse, hogy már nem kell dolgoznom járni, én is mindig éjszaka mászkáltam haza a munkahelyeimről, holt fáradtan, ez most elképzelhetetlen lenne, ebben a bizonytalanságban."
süti beállítások módosítása