Kommentszűrés
’16 jan
11
11:31

Csak űr – David Bowie halálára

Írta: Stumpf András

david_bowie_halal.jpg

Meghalt David Bowie.

Én meg csak ülök itt a döbbenetemmel és próbálom megfejteni. Nem őt. Magamat. Az érzést, amely bőven túl van azon, hogy halálhír, ki kell tenni, aztán hozza majd a kattintást. Szex és halál. Azok mindig mennek, ugye.

Ez most nem ilyen. Gyászolok. Nem tehetek róla, de szúrós-fájós érzés van bennem, amióta meghallottam a hírt, pedig se barátom, se ismerősöm, se boldog ősöm nem volt ez az ember. Sőt, még csak mániákus Bowie-rajongó sem voltam soha.

Akkor mégis miért? Szép lassan kezdem kapiskálni. Ő tehet róla. Bowie. Direkt csinálta. Szándékosan és olyan hatásosan, ahogyan csak nagyon kevesen képesek hatást gyakorolni. Mert szomorú persze az is, amikor egykor volt hírességek, kiöregedett dívák és frontemberek halnak meg, egy adott korszak képviselői, jelképei... Olyankor az adott nemzedék a saját fiatalságát is gyászolja. Ez esetemben szóba sem jöhet.

Amikor Bowie előállt Ziggy Stardusttal, amikor kitalálta és megjelenítette a sebezhetően emberi, mégis sterilen távoli űrbohócot, s létrehozta vele a borzongatóan komoly futurisztikus popzenét, még nem is éltem. A nyolcvanasokban már igen, a Let's Dance ment is a rádióban. Nem gyakorolt rám nagy hatást.

Az mondjuk fejbe csapott, amikor egy másik óriástól búcsúzott a rockvilág, ő meg Annie Lennox-szal énekelte az Under Pressure-t. Tizenegy voltam akkor. Megdöbbentett a méltóság, amely minden mozdulatából, minden hangjából áradt. A legextravagánsabb sminken, legdurvább kosztümön is átütött mindig ez a ki tudja, honnan, de biztos, hogy valahonnan a Földön túlról hozott méltóság. E kettő, az örökös távoliság és a méltóság volt az, amely Bowie-t nagyon megkülönböztette. Bowie sosem volt haver.

Haláláról értesülve persze gyászolok kort, korszakot is. A nagy egyéniségek korát a pop-rock zenében. A tehetség korát. A lemezkiadók korát. A lemezkiadókét, amelyek persze rengeteget kaszáltak, de éppen ezért pénzük is volt minőségi lemezeket finanszírozni, kísérletezni, engedni a művész agymenéseinek, de keretet is szabni annak. Lehet, hogy olykor rossz lóra tettek, meg persze kiadtak egy rakás egynyári gagyit is, néha biztosan nem vették észre a tehetséget − de nagyrészt azért észrevették. A lemezek korát is gyászolom tehát, a kort, amikor tíz-tizenöt dalos egységben, urambocsá' műalkotásban gondolkodtak az előadók, akik szerzők és producerek is voltak. Olyanok (is) készíthettek lemezt, akik tudtak gondolkodni.

Akiknek volt valami a fejében, ami kikívánkozott onnan. A forma alapvetően megkövetelte a gondolkodást, a szerkesztést, az érzéket, érzékenységet. Az epika kora volt ez a popzenében, a hatvanasok végétől úgy a kilencvenesek közepéig.Ha ma megnézem a Freddie-emlékkoncertet, ott van rajta beteljesülten az egész korszak. Óriásnövés, az szokott lenni a vége. Az lett itt is.

Volt még egy-két nagy dobása Bowie-nak a kilencvenesekben, a Jump például meghatározó élményem, s az se rossz, hogy láthattam élőben a Szigeten, talán '97-ben.

De mindez még nem magyarázza a szomorúságomat. Van itt még valami. Az ugyanis, hogy Bowie egyáltalán nem egy letűnt kor embere volt vasárnap este, amikor meghalt. Amikor egy hónapja a új lemezének címadó dala, a Blackstar kikerült a Youtube-ra, kénytelen voltam a Facebookon áradozni a majd' tízperces etűdről. A kompromisszummentes formavilág zenében és képben azt üzente: van feltámadása a popzenének, lehet
ilyet is, még ma is.

 

Néhány napja megjelent a második klip, a halállal, feltámadással szembenéző Lazarus. Akkor ezt írtam:

„Egyszerűbb mint a Blackstar, amelytől rázott a hideg, annyira jó volt, de ez a nóta is olyan, hogy... Tényleg ez a hetvenéves csóka ad értelmet a popzenének 2016-ban. Jó, a csóka nem akárki, elkövette már ezt a trükköt néhányszor, de ez azért már mégis a nem várt fordulat kategória, bőven. Ilyen, amikor megmarad a tehetség is és a méltóság is, sőt, csak nő, teljesedik kifele. Remélem, a régi cimbora és dugópartner, Mick Jagger figyeli erőst. Így kell ezt valahogy.”

A hetvenéves nem stimmel, Bowie épp' csak betöltötte a hatvankilencet, arról meg sejtelmem sem volt, hogy a rák már gyakorlatilag fel is falta, mire a Lazarus a halála előtti napokban megjelent. Nem lehetett róla sejtelmem. Bowie nem akarta, hogy legyen. Nem sajtótájékoztatókat tartott, nem interjúkban beszélt a betegségéről.

Úgy beszélt róla, ahogy egy művész teszi. Istenem, ez is mennyire velejéig Bowie! Megint csak a távolságtartás és a méltóság. Mintha csak azt mondta volna: semmi közötök hozzá. Nem adok módot rá, hogy sajnáljatok, hogy hülye kérdéseket tegyetek fel a rákról, hogy banális válaszokat adjak hétköznapi nyelven, szenzációvá aljasítva a betegségemet. Azt közlöm, amit közölni akarok és úgy, ahogy közölni akarom. A lehető legőszintébben, de személyes nyüszögés nélkül, eltávolítva a halált a hétköznapitól, azzá emelve, ami: súlyossá, transzcendenssé, megismételhetetlenné.

Fejedelmi attitűd.

Bowie az is volt. Bizonyítéka annak, hogy nem, nem egyenlő mindenki mindenkivel. Hogy igenis létezik autoritás. Nem földi, hanem bizony Földön túli előjogokból (tehetség) fakadó, egyéniségből és teljesítményből születő. Olyan, amely előtt nem lehet nem meghajolni. Amely ha eltűnik, ha nincs többé, a helyén nem lesz semmi.

Csak űr.

Címkék: zene élet pop kultúra halál művészet David Bowie poptörténet

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr458261154

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Stumpf András: Csak űr – David Bowie halálára 2016.01.11. 11:52:02

David Bowie fejedelem volt. Bizonyítéka annak, hogy nem, nem egyenlő mindenki mindenkivel. Hogy igenis létezik autoritás. Nem földi, hanem bizony Földön túli előjogokból (tehetség) fakadó, egyéniségből és teljesítményből születő. Olyan, amely előtt nem le…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2016.01.11. 16:45:17

Te is libsi vagy egy posztmodern világban, az egykorvolt kultúrád roncsain ücsörögve, a felböfögött érzelmeid utóérzületén kérődzve és már csak a halál képes mellbevágni.

Márpedig az garantáltan mellbevág.

Nihil_AK 2016.01.11. 18:48:38

@Bell & Sebastian: Te meg igazi faszkalap, aki egy megemlékező cikk alatt is csak acsarogni képes.

The Hangman 2016.01.11. 19:21:22

@Bell & Sebastian: remeljuk nem sokaig... te szerencsetlen, megnyomorodott, ertektelen fasz.

Bell & Sebastian 2016.01.11. 20:19:23

@The Hangman: Negatív hullámokat érzek áradni belőled, tán rokonod ez a zsúrpubi? (hogy melyik, azt találd ki magad)

degeco 2016.01.11. 21:59:32

@Bell & Sebastian: Köccccccsög !

Afrika steht an der Elbe 2016.01.11. 22:38:06

Ez az arc szerintem elmebeteg volt. Csak rá kell nézni.

BéLóg 2016.01.12. 00:16:11

Dawid Bowie nagy Zenész volt, nyugodjék békében!

FF 2016.01.12. 08:48:20

Szokták mondani, hogy halottakról jót vagy semmit.
Még ki sem hűlt és már gyalázzátok... mondjuk nem tudom, mit várok.

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2016.01.12. 08:53:33

Zseni volt.....tegnap este emlékeztem rá.....egy kis zenehallgatással....Ashes to ashes...ezzel fejeztem be.

Ibn al-Haiszam 2016.01.12. 08:53:58

Nem csoda, hogy acsarognak a szalonnácik, Bowie sokszor vert az orrukra összetekert újsággal .

Bell & Sebastian 2016.01.12. 09:43:25

Popsztárokról írt, szívhezszóló nekrológokkal több, generálisnak is nevezhető baj van.

- Először is, mindenki tartogassa az érzelmeit a saját szeretteire, apjára, anyjára, vagy tetszőleges rokonára.

- Másodszor: ez csak egy termék, amit teleíratlan agyak zsibbasztására találtak ki. Ennyi erővel a Schmoll pasztát, magyar önrendelkezést vagy Hajmási Péter által szétugrált nagybőgőt is sirathatnánk.

- Harmadszor: zene-ügyben az pofázzon, aki eljutott a csúcsra - értésileg. Mondjuk végigült egy Wagnert. Addig öcsipöcsök gagyogása.

Megjegyzés: egyáltalán nem ezt a hímnős egyedet fikáztam, egy bizonyos korszakában nagyon is kedveltem.

Szóval: mindenkinek érdemei szerint!

rockjano 2016.01.12. 10:26:56

Ostoba kommentelők szokásos gyűlölködő kommentjei után…konntrasztként :-)

Na én egy tizessel idősebb vagyok mint te András (és még a politikai nézeteidet sem osztom alapvetően :-) de nagyon-nagyon egyetértek minden gyönyörűen megfogalmazott soroddal. Igen én is inkább tisztelő voltam mint fan mindig is. És nem is mindig volt annyira jó a zenéje.

De ahogy a halálából művészetet csinált az csak a legnagyobbakhoz mérhető talán még azon túl is van.

Elképesztő az utolsó két klip (de kár hogy több már nem készülhetett) elképesztő az hogy nem szólt senkinek semmiről (és hogy nem is szivárgott ki a mai bulvárvilágba) és fantasztikusan jó a zene a videó ő maga és minden. Az utolsó remegő tánc, az asztalról lecsúszó írás, a májfoltos kék eres keze, a ráncos bőre a lány az ágy alatt amikor felnyúl és a végén amikor magára csukja a szekrényajtót azt egyszerűen nem bírom elfelejteni.

Nagyon magasra tette a lécet azzal kapcsolatban hogy hogyan kell elmenni és egyszer ugye mindannyian távozunk, ez a maradandó példa hogy kell azt…

gyurmicsek 2016.01.12. 10:50:53

@Bell & Sebastian: Bár csak te is termék maradtál volna egy spermabankban.

gahan 2016.01.12. 10:59:38

@rockjano: minden soroddal azonosulni tudok! Stumpf Andrásnak pedig köszönet, ez a legvalódibb megemlékezés, amit olvastam, nálad is magasra került a mérce, erre az írásra igazán büszke lehetsz, szívből gratulálok! :)

Intimitás Gourmet · http://intimitasgourmet.blog.hu/ 2016.01.12. 11:34:03

Az eddogi talán legjobb és legszebb nekrológ. Köszönöm. A trollok meg évezzék, ha nekik ez ad örömet.

Számomra talán ez az eddigi legnagyobb veszteség a pop/rock zenében. Lennonnál még túl fiatal voltam, Mercury pedig valahogy nem forrt még ki nekem. Benne is túl sok maradt amit nem mutathatott meg.

Nem emlékszem, hogy valaha is készült volna bárkitől ilyen méltó és szép búcsú, mint amit ő adott. Bár lassan 50 éve elemzi őt mindenki, de talán most jön el az az idő, amikor valóban elkezdhetjük értelmezni és tisztelni az ő munkásságát. Mert maga az egész popzene milyen lenne nélküle, de akár a alemezkiadás, a letöltés is hogyan alakult volna. Létrejött volna egy Lady Gaga, ismernénk-e mostani Iggy Pop-ot? Brian Eno és az ambinet ilyen irányba fejlődött volna és lehetne sorolni. És akkor még színész volt, költő és festő. Dalokat írt másoknak, hangzást adott sok lemeznek, támogatta a fiatal zenekarokat. Hatással volt a divatra. Az ő nunkássga már nem is bloggerekre tartozik, et egy sokkal komolyabb életmű, minthogy pár trollal kellene hadakozni.
De a trollok gonodkodjanak el azon, hogy miközben neten ongyen töltenek le zenéket, Bowie még ebben is az elsők között volt.

zsebatya 2016.01.12. 12:05:19

@Bell & Sebastian: Végigültem Wagnert. Többször és kimagasló, csodálatos előadásokon. Talán értem és/de bizonyosan szeretem Bartókot is. De ettől a Jethro Tull Passiójátéka, vagy éppen Bowie életművének nagyobb része nem egyszerű "pop" (ahogy te írod), hanem invenciózus, kortárs alkotás, amely azonban bizonyos kereskedelmi és egyéb megfontolások miatt popos környezetben jelenik meg. Egyik-másik ezek közül még torkon is ragadja az embert, ez pedig művészet, bizony. Jár hát neki a respekt.
Amúgy meg Stumpffal úgy általában nem értek egyet, de hogy ilyen írása miatt rugdoss bele, azt méltánytalannak tartom.

Le Orme 2 2016.01.12. 13:19:31

Popikon volt, mint Andy Warhol, meg performansznűvész; akit ez megragadott, az sirathatja, egyébként "művészetét" nem értékelem; én pl. Gabrielle Ferzetti vagy Eli Wallach halálánál éreztem azt, hogy amit nagy művész halálakor szoktunk. És egyetértek @Bell & Sebastiannal: "mindenki tartogassa az érzelmeit a saját szeretteire, apjára, anyjára, vagy tetszőleges rokonára."

annamanna 2016.01.13. 03:02:54

"Fejedelmi attitűd.

Bowie az is volt. Bizonyítéka annak, hogy nem, nem egyenlő mindenki mindenkivel. Hogy igenis létezik autoritás. Nem földi, hanem bizony Földön túli előjogokból (tehetség) fakadó, egyéniségből és teljesítményből születő. Olyan, amely előtt nem lehet nem meghajolni."

Valahol olvastam egy gondolatot, amit megjegyeztem: ha valaki azt gondolja, hogy az ő szerelmi története rendkívüli, egyedülálló, amilyen nincs még egy, az a gondolat nem egészséges, nem normális.

Ez nyilvánvalóan általánosan is értendő: aki azt gondolja, hogy ő rendkívüli, emberfeletti, übermensch, akinek előjogai vannak másokhoz képest, kiválasztott, stb, az a gondolat NEM NORMÁLIS.

Aki azt gondolja, hogy ő nem tartozik az emberek közé, mert fölöttük áll, az ugyanilyen erővel gondolhatja azt is, hogy ő az emberek alatt áll; tehát a felsőbbrendűségi tudat és a kisebbségi érzés nincs messze egymástól, igazából ugyanaz, csak más olvasatban.
Ha valaki szembeállítja magát az emberekkel, akkor akár az is elképzelhető, hogy nem érzi magát embernek, pl. a Columbine gimnáziumban történt lövöldözés két elkövetője mondta (Michael Moore Kóla, puska, sültkrumpli c. mozijában), hogy ők "már elhagyták ezt az emberi szarságot", ők már mások.

Nem kötözködni akarok, de a "komplex poszttraumás stressz zavar" egyik tünete lehet "a másoktól való teljes különbözőség érzése (különlegesség érzése, másoktól való teljes egyedüllét érzése, kételkedés bárki megértésében, nem-emberi identitás érzése)"

Ennyit leírok róla: "A páciens élettörténetének valamely pontján hosszantartó - néhány hónaptól akár több évig terjedő - totalitárius jellegű hatalomnak való alávetettség. A példák közé tartoznak a túszok, a hadifoglyok, a koncentrációs táborok, valamint egyes szélsőséges vallási szekták túlélői. Ide tartoznak továbbá a totalitárius szexuális vagy családi rendszerekben élők: a családon belüli erőszak, továbbá a gyerekkori fizikai és szexuális erőszak, valamint a szervezett szexuális kizsákmányolás* túlélői.
* Fő helyszínei: pedofil körök, prostitúció és kényszerprostitúció, valamint a nőkereskedelem és a pornóipar."

Ezen kívül a skizoid és skizotip, vagy épp a nárcisztikus személyiségzavarra is jellemző lehet a nagyfokú különcség.
"Anyám művész, aki nagyon sokat ad a megjelenésére. Nem túlzás, hogy a legnagyobb tömegből is kitűnik az öltözködésével. Már akkor úgy nézett ki, mint Madonna, amikor a popdíva még nem volt sehol. Szándékosan úgy öltözik, hogy megbámulják, és minket, gyerekeket is sikerült meggyőznie arról, hogy mindig mindenki minket néz. Emlékszem, ha a családunk bement egy étterembe, amint leültünk, anyám máris azon járatta az agyát, hogy mit gondolnak rólunk mások. (...) Anyám bizonyos értelemben torz személyiség, akinek nagyon furcsa az értékrendje. Nagyon önző, ugyanakkor borzasztóan kedves és szeretetreméltó ember, akit mindig érdekelt, hogy mi történik velünk. (...) Másfelől azonban gyerekes, önimádó és gonosz. (...) Az egyik legrosszabb dolog, amit ezzel elért, hogy nem bízom a saját értékítéletemben és a döntéseimben. Soha, semmivel kapcsolatban nem érzem azt, hogy elég jó. De jó lenne, ha egyszer az életben nem találna bennem semmi kivetnivalót. Anyámmal kapcsolatban minden olyan ellentmondásos. (...) Nagyon zavaró. Azt hiszem, az egyik dolog, amit meg kell tanulnom, hogy le tudjam halkítani a fejemben az anyám hangját..."
(Steven Carter - Julia Sokol: Segítég, a párom nárcisztikus! 125-127 p.)

Visszatérve Bowie-ra. Nézzük ezt a nem is olyan régi (2013-as) The next day c. klipet: www.youtube.com/watch?v=7wL9NUZRZ4I
Vagy úgy értékelem, hogy Bowie a pokolba került, vagy úgy, hogy olyan erős zavart szenvedett a személyisége (valamilyen korai trauma miatt), amit egész életében nem bírt kiheverni. És valamiért folyamatosan szembeszegült a normalitással.

Sok nagy zenész halt meg, pl. Mercury, Michael Jackson, Johnny Cash, Elvis, John Lennon, és a végtelenségig lehetne sorolni a neveket, akik közül egy sem úgy távozott, mintha fejedelem lenne, akihez az embereknek semmi közük. Hanem úgy haltak meg, mint akárki, bárki, mint bármelyik normális ember. Nem hiszem, hogy a fent felsoroltak úgy gondolták volna, hogy senkinek semmi köze az ő rendkívüli és TRANSZCENDENS!! halálához.

József Attila írta (aki azért lerakott egy keveset az asztalra): "S ezt az emberiséget,/ hisz ember vagy, ne vesd meg."

Bowie-ról viszont a Zoolander, a TRENDKÍVÜLI jut eszembe, és nem hiszem, hogy túlságosan erőltetett volna a párhuzam.
"Én találtam fel a zongorabillentyűs nyakkendőt! Te mit kezdtél az életeddel?"
www.youtube.com/watch?v=B7wM4QRtN_o

Amit írtam, az nem Bowie zenei teljesítményére vonatkozik, hanem a cikk idézett részére.

A magam részéről eleve a BÁLVÁNYOZÁST sem tartom jónak, azt meg pláne nem gondolom helyénvalónak, ha valaki saját magát BÁLVÁNYNAK képzeli.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.01.13. 03:51:28

@annamanna:

Bowie kamaszkorától benne volt a sóbizniszben. 16 évesen már egy profi rockandrollegyüttesben, a Kingbees-ben énekelt, koncerteztek, lemezeik jelentek meg. Egy kamasznak, nyilván, odab_sz egy ilyen életforma. Később ráeszmélt, hogy nem elég jó énekes (ezt ő maga vallja magáról egy interjúban) és, hogy nagy sztár lehessen, az extremitások felé fordult: drogkultusz, nőimitátorkodás, homoszexuális kalandokkal való hencegés stb. Zenéjét is extremizálta, olyan "kísérletező" zenésztársakat keresett maga mellé, akik dalainak hangzását "különlegessé" tették. És "bejött neki", abban az értelemben bizonyosan, hogy valóban nagy sztár, sőt, popikon lett. S hogy ezért milyen árat fizetett? Nyilván, nagyobbat, mint azt mi "eccerű emberkék" még csak elképzelni is tudnánk.

annamanna 2016.01.13. 06:09:49

@bbjnick: Na és akkor mi van? Mindenkinek van egy sztorija, és sokan gőgösek, tehetség nélkül is, mások meg nem gőgösek, bármilyen tehetségesek is.
www.youtube.com/watch?v=-wyC7sWGpoQ

A tehetség nem jelent felmentést:

"Előjövén pedig az is, a ki az egy tálentomot kapta vala, monda: Uram, tudtam, hogy te kegyetlen ember vagy, a ki ott is aratsz, a hol nem vetettél, és ott is takarsz, a hol nem vetettél;
Azért félvén, elmentem és elástam a te tálentomodat a földbe; ímé megvan a mi a tied.
Az ő ura pedig felelvén, monda néki: Gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, a hol nem vetettem, és ott is takarok, a hol nem vetettem;
El kellett volna tehát helyezned az én pénzemet a pénzváltóknál; és én, megjövén, nyereséggel kaptam volna meg a magamét.
Vegyétek el azért tőle a tálentomot, és adjátok annak, a kinek tíz tálentoma van.
Mert mindenkinek, a kinek van, adatik, és megszaporíttatik; a kinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, a mije van.
És a haszontalan szolgát vessétek a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás." (Máté 25:14-30)

Jn 5,41 Dicsőséget emberektől nem nyerek.
Jn 5,44 Mimódon hihettek ti, a kik egymástól nyertek dicsőséget, és azt a dicsőséget, a mely az egy Istentől van, nem keresitek?

Ezt www.youtube.com/watch?v=7wL9NUZRZ4I nehéz azzal mentegetni, hogy csak vicc. Én nem tudok rajta nevetni.

Ettől függetlenül persze biztos hű meg ha. Mondjuk Björkről még sokkal inkább az a véleményem, mint Bowie-ról, számomra érthetetlenül extrém. Bowie-ról nem is volt különösebben semmiféle véleményem, csak ez nem tetszett:

"Megint csak a távolságtartás és a méltóság. Mintha csak azt mondta volna: semmi közötök hozzá. Nem adok módot rá, hogy sajnáljatok, hogy hülye kérdéseket tegyetek fel a rákról, hogy banális válaszokat adjak hétköznapi nyelven, szenzációvá aljasítva a betegségemet. Azt közlöm, amit közölni akarok és úgy, ahogy közölni akarom. A lehető legőszintébben, de személyes nyüszögés nélkül, eltávolítva a halált a hétköznapitól, azzá emelve, ami: súlyossá, transzcendenssé, megismételhetetlenné.

Fejedelmi attitűd.

Bowie az is volt. Bizonyítéka annak, hogy nem, nem egyenlő mindenki mindenkivel."

Ez a hozzáállás nem tetszik.

"Figyelj és az milyen, tudod, hogy jönnek az ilyen kiscsajok, biztos sok
Ilyen csaj megy hozzád, hogy jól körberajongják a Nagy Bálványt, szánalmas"

Eszembe jut Heller Ágnes, aki Szent Péternek képzeli magát: „Elmentem a Máté-passiót meghallgatni, és arra gondoltam, Péter háromszor elárulta urát, és rá lehetett építeni az egyházat, akkor nekem is van lehetőségem, hogy egyházat építsenek rám.”

Mit is mondhatnék erre... "Szerénység... Ne tömjénezze magát.... Szerénység... Ha én valamit szeretek magamban, az a szerénység!" www.youtube.com/watch?v=AVZ-BOfC5fI