Kommentszűrés
’16 jan
4
11:21

2016? Hajrá, visegrádiak!

Írta: rajcsányi.gellért (ergé)

visegrad.jpg

Katt a képre a nagyobb felbontásért!

Sokat, nagyon sokat beszéltek már a visegrádi országok (V4: Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország) együttműködéséről, annak szükségességéről, lehetőségeiről − és eddigi kihasználatlanságáról. A rendszerváltások után újra elnyert szabadságot e négy ország a papíron a kezdetektől meglévő együttműködés ellenére nem használta fel arra, hogy valóban erősen és tartósan összefogjanak saját, sok tekintetben azonos érdekeik képviseletére, mind Kelet (az orosz szféra), mind Nyugat felé.

Most, 2015-2016 fordulóján fordulhat a kocka?

Talán Magyarország, különösen a magyar jobboldali kormányok részéről volt mindvégig a legerősebb késztetés arra, hogy az együttműködést szorgalmazzák északi sorstársainkkal. De a magát a nyugat-európai nagyhatalmakhoz mérő Lengyelországgal, a Németország ölében lévő, Magyarországgal és a magyar érdekekkel nem különösebben foglalkozó Csehországgal, valamint a velünk ugyebár tartósan, sok ügyben fasírtban lévő Szlovákiával nem sikerült tartalommal és valódi erővel feltölteni a visegrádi együttműködést.

Ez változott meg 2015-ben a migrációs hullámmal: egy éles, fontos, sőt, történelmi léptékű ügyben a visegrádiak közös nevezőre jutottak és a sarkukra álltak, s azóta is próbálják nagyjából egységesen képviselni a saját érdekeiket, nézeteiket − úgy, hogy egyébként két országban jobboldali, a másik kettőben pedig baloldal kormányzat működik.

A visegrádiak eddigi együttműködéséről és lehetőségeiről könyvtárnyi irodalom és több folyóméternyi publicisztika áll rendelkezésre. Van is miről beszélni a téma kapcsán. De most így, évindítónak csak leközöljük a landofmaps térképét néhány alapvető adattal, amelyekben összevethetjük a visegrádi négyek nagyságát és erejét Európa vezető országaival. És aztán elmélkedhetünk, vitatkozhatunk a kommentekben a témáról.

Ahogy látható: 533 ezer négyzetkilométeres területtel Franciaország mögött a második; 64 milliós összlakossággal a negyedik; 1760 milliárd dolláros GDP-jével Spanyolországot megelőzve (és ami még érdekesebb, Oroszországhoz közelítő nagyságrenddel!) az ötödik legnagyobb gazdasági erejű entitást teszik ki a visegrádiak az EU-ban.

Önök hogy látják: van már esély a V4-csoport valódi összefogására és együttműködésére? Szerintem igen. 2016 legyen a visegrádiak éve!

Címkék: visegrádi együttműködés Magyarország EU Szlovákia Európa Lengyelország Csehország Visegrád V4

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr608235430

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rajcsányi Gellért: 2016? Hajrá, visegrádiak! 2016.01.04. 11:26:01

A rendszerváltások után újra elnyert szabadságot e négy ország nem használta fel arra, hogy összefogjanak saját, sok tekintetben azonos érdekeik képviseletére, mind Kelet (az orosz szféra), mind Nyugat felé. Most, 2015-2016 fordulóján fordulhat a kocka?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tralalala 2016.01.04. 11:59:48

Nem akarok ünneprontó lenni, mert tetszik a v4 gondolata, de még 2 kérdés:

A katonai ereje mekkora, és van-e atombombája.

Elnézést :D

GNDL 2016.01.04. 12:20:04

Először is...

- legyen végre Magyarországon jogállam, annak összes kormányzati- és kormányzattól független stabil, átlátható és ellenőrizhető intézményrendszerével;

- európai politikai kultúra européer politikusokkal, transzparens és ellenőrizhető pénzügyi-, és egyáltalán szakmai/szakpolitikai háttérrel rendelkező politikai szervezetekkel;

- hosszú távú, a politikai/értelmiségi/szakmai elit konszenzusával létrehozott stratégia az egészségügy, az oktatás, a gazdaság, és az egyéb társadalmi problémák kezelésével, az életszínvonal, az átlagkeresetek európai felzárkóztatásával, a szegénység felszámolásával kapcsolatban;

- és legyen végre rend és törvényesség az országban: a korrupt közpénztolvaj gecik bűntársaikkal együtt üljenek börtönben, az összelopott vagyonuk legyen elkobozva a családtagjaitól is, és akiknek egy valamire való rendszerváltás után semmi keresnivalójuk nem lenne a közéletben, azok ne is legyenek a közéletben.

Legyen végre vége a kádári nosztalgiázásnak, az állampárti dagonyázásnak, a posztszocialista balkáni korrupt nihilnek, a bűnszervezetként működő posztkommunista utódpártok (Fidesz-MSZP) több mint két évtizedes ámokfutásának.

És végül de nem utolsó sorban nem lenne túl szerencsétlen, ha lenne végre egy „jó értelemben vett” piacpárti, adófizetőket és vállalkozásokat támogató, európai értelemben vett jobboldali politikai szervezet a közéletben... mert a téves közhiedelmekkel ellentétben ma Magyarországon egyáltalán nincs jobboldal.

Utána visszatérhetünk erre a visegrádi témára, de a fentiek híján Magyarországnak nincs semmiféle jövője, nem csak Európában, de a régióban sem...

Bell & Sebastian 2016.01.04. 12:56:24

A gond az volt, hogy a lengyelek nem vállalták a vezetést, a Patásördöggel meg nem szimpatizáltak. Csehország gazdaságilag, csatlakozási szerződésben deklarálva, Németország része, a szlovákokat megvettés kilóra, hogy destruálják a közös fellépést.

NDK szövetségeseinket pedig hozzácsapták a merkelistákhoz, akik valójában nem is azok.

A Medvéhez nem mehetünk cumizni, ott a pengedrót-Ukrajna, meglehetősen mély határsávként.

Az előírás (szerintem) amerikanizálás, majd transzatlanti összeolvadás, terhes falóban Izraellel.

Finito.

Ezt kellene megakadályozni valahogyan, de ha mát tényleg nagyon muszáj, legalább elfogadhatóbb feltételekkel.

Fura, hogy Patásördög ennyire előrelát, pedig a nemci-amci vakolószakkör, minek tagja, elvileg ezt támogatja.

Szerintem egyetlen magyarázata van az ellentmondásnak: maguk a zsidók is kettészakadtak és mi a Putyint finanszírozókkal vagyunk.

A kulcs: Németország. Ha elhajtják Oblamánét (mondjuk Oblamát se ártana), fordul a szél. Ha nem, >>> disznó a jégen.

Bell & Sebastian 2016.01.04. 13:18:44

Amikor a német belpolitikán a szexuális izgalmi állapot jelei mutatkoznak ...

Seehofer: - Meg kell adni a menekültkvóta felső határát!
Merkel: - De nem adom meg.

És ez megy, legalább fél éve. Komolyan mondom, a kiscsopiban szellemdúsabb a társalgás, amikor a nyolcéves Rikárdó pofán bassza homokozó lapátjával a hozzá képest fele akkora Csengét.

sztd 2016.01.04. 13:44:57

@tralalala: Közvetlen katonai ereje saccra (a lengyelek miatt) a harmadik (Nagy-Britannia és Franciaország után), atombombáinak a száma (Német-, Spanyol- és Olaszországgal holtversenyben).

@GNDL: Sokat képzelsz a nyugatról.
Szerintem a világnézet annyira nem, de a mentalitás teljesen európai.
- A sajtó itt annyira nincs pórázon, mint nyugaton, de alakul, cserébe itt látványosabb (a helyzet ránézésre sem rosszabb az olasznál vagy a spanyolnál).
- A VW esete megmutatta, hogy a németeknél mit jelent a jogállam, a franciáknál eddig is tudtuk. Ennyire a Fidesz még nem szemtelen, de igyekszik.
- Transzparencia ugyanúgy nincs itt sem, de az ugyanolyan szépen elő van adva.
- Jelenleg itt adott a politikai elitben konszenzusos hosszú távú stratégia. Az más kérdés, hogy itt most csak a Fidesz adja az elitet, de konszenzusban van magával, hogy 30 év múlva is itt lesznek.

Fenehorizont 667 2016.01.04. 13:54:44

á, nincsen rá esély. merkel felemeli a mutatóujját, és szamárpadra ülteti mind a négy országot. aztán ad nekik kokit és sallert. azt kell csinálni amit a merkel, meg a szovjetööö európai unió csinál. és mint tudjuk, az az, amit merkel csinál. megírja a zindex is. naponta 20x. a 444 biztos többször, csak azt nem olvasom, mert nem vagyok eléggé felvilágosult.
meg különben is, a v4-ből a maradék három is már náci lett, hogy egyetértenek orbánnal valamiben - aki mint tudjuk a főnáci, amellett, hogy kádárista is, meg kommunista. meg cigány, természtesen.
érdemben majd akkor lesz társadalmi párbeszéd újra a visegrádi maradék háromról, ha legközelebb valamiben megint nem fognak egyetérteni orbánnal.

GNDL 2016.01.04. 14:07:36

@sztd: Egyelőre nem tudom eldönteni, hogy ironizálsz-e, ha igen, akkor nagyon rosszul tolod. :)

„a mentalitás teljesen európai”

Mire gondolsz?! A kádári nosztalgiára? Az „adjon az állam mert nekem az jár” ingyenélők hadára? A „minden maszek adócsaló” mentalitásra? Az „ezek már összelopták magukat, nem fognak többet lopni” hozzáállásra?

Messzebb már csak akkor lehetne a magyar társadalom és legfőképp a korrupt posztkommunista politikai elit az európai mentalitástól, ha Magyarországot a térképen is áthelyeznénk a Balkánra... ahová egyébként jelenlegi formájában való.

„sajtó itt annyira nincs pórázon”

Ha kivesszük a lopott közpénzt és a hatalommal (állami hirdetésekkel és adókkal) történő befolyásolást ebből a szektorból is, teljesen átrendeződne a piac, legfőképp a jelenlegi kormánypárti sajtótermékek zöme szűnne meg szinte azonnal... ma már csak nevében közmédiával együtt.

„VW esete megmutatta, hogy a németeknél mit jelent a jogállam”

Inkább a németek gazdasági és társadalmi „versenyképessége” az, ami megmutatja, mit is jelent arrafelé a jogállam...

„Transzparencia ugyanúgy nincs itt sem”

Mondjuk költségvetési átláthatóság szempontjából még öt afrikai ország is előzi Magyarországot... a régióban is csak Szerbia áll rosszabbul Magyarországnál, igaz, ők az uniós csatlakozás reményében minden bizonnyal hónapokon belül le fognak hagyni minket... ebben a tekintetben is.

„itt adott a politikai elitben konszenzusos hosszú távú stratégia”

Ha linket kérhetnék, ahol olvashatnám a kidolgozott programokat... :)

Tündér_Lala 2016.01.04. 14:11:41

@Bell & Sebastian: Egyetértek. A kettészakadással is, (ez ad námi mozgásteret) mert néhányan felismerték, hogy itt már megint az ő bőrükre (is) megy a (hazárd)játék.

Viszont mindenképpen disznó a jégen. Mindenkit dróton rángatnak. Most hogy kissé konszolidálódni látszana a helyzet szíriában az orosz beavatkozás nyomán, már dolgoznak az új tűzfészken (Szaudi- Irán ellentét felkorbácsolásán.)

GNDL 2016.01.04. 14:15:07

@Fenehorizont 667: „azt kell csinálni amit a merkel, meg a szovjetööö európai unió csinál”

Mondjuk Németország a világ egyik, és Európa legjelentősebb gazdasági- és politikai nagyhatalma. Tényleg szarul járnánk, ha úgy csinálnánk ahogyan ők, jól láthatóan nem értenek hozzá... mi?! :)

Valamint az unión kívül is van élet... csak hogy klasszikust idézzek. Nem kötelező az unió tagjának lenni, és nem kötelező elfogadni a közös politikát, de akkor ne kelljen az uniós adófizetők pénze se. Magyarország biztosan jól boldogulna uniós források nélkül is... bár lenne egy kis recesszió, mert jelenleg kizárólag az uniós forrásokból finanszírozott állami beruházások pörgetik a hitvány növekedést... illetve nagyjából minden fejlesztés leállna az országban... valamint a korrupt fideszes holdudvarnak is más munka után kellene néznie, mert lopott uniós források nélkül kint lenne a seggük a gatyájukból... :)

Tündér_Lala 2016.01.04. 14:21:06

@Bell & Sebastian: Egyetértek. A megosztottsággal is, (ami némi mozgásteret ad), mert néhányan rájöttek, hogy itt - már megint - az ő bőrükre (is) megy a (hazárd)játék.
Különben pedig mindenképpen disznó a jégen, mert minden szereplőt dróton rángatnak.
Ne feledjük, hogy most amikor kicsit konszolidálódni látszik a helyzet Szíriában az orosz beavatkozás nyomán (Merkel szerint nem kell Aszad), már új tűzfészek létrehozásán dolgoznak (Szaudi-Irán egymásnak esésén ügyködnek)

Fenehorizont 667 2016.01.04. 14:53:24

@GNDL:
ilyenfajta érvelésből szerintem 40 évvel ezelőtt dunát lehetett rekeszteni, csak akkor az unió még a szovjet volt. népünk akkori nevelői bizonyára fáradhatatlanul tudatosították a 10 millió fasisztával, hogy milyen kis apróságok vagyunk a nagy szovjet birodalom peremén. érveik megtámadhatatlanok voltak.

csicska vagy, mint ahogyan a felmenőid is valószínűleg azok voltak.

GNDL 2016.01.04. 15:03:39

@Fenehorizont 667: „ilyenfajta érvelésből szerintem 40 évvel ezelőtt dunát lehetett rekeszteni”

Azaz?! Erkölcstelen nyugat, keleti napfény, folyamatosan válságban lévő szabad piac és haldokló kapitalizmus?! Igen... nagyon ismerősek a fideszes szlogenjeitek. :)

„akkor az unió még a szovjet volt”

Amikor kádárista elődeitek szocializmust reszelgettek Magyarországon, Európa éppen a szabad piacgazdaságát építette... ezért most, amikor továbbra is a szocializmust reszelgetik kádárista vezetőitek, kádárista szimpatizánsaik legnagyobb örömére, a tisztességes keresetek és így a megbecsült munka után vágyódó képzett magyarok százezreinek szerencsére van hová távozniuk a balkáni szemétdombotokról. :)

„csicska vagy”

Te meg nagyon művelt és nagyon okos... :)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2016.01.04. 15:16:00

a visegrádiaknak meg kell támadnia a nyugatot. két nap alatt kapitulálnának a genderbuziköcsögök.

Laikus Érdeklődő 2016.01.04. 15:31:57

Horvátországot is érdemes lenne bevonni - ha már visegrádi néven fut a projekt.

Veder1 2016.01.04. 15:49:58

azert ez kicsit ilyen: "elefant, hallod hogy duborgunk?" Nem egyforma sulyuak az orszagok, a lengyelek elegge kilognak.

Bell & Sebastian 2016.01.04. 15:56:48

@Tündér_Lala: Irán a főellenség az utolsó pályán, amit majd megrohamozunk, Izrael hű szolgálatában, amint azt a Pentagon stratégiai terve kitűzte.

Minden előzmény csak erre van fölfűzve.

sztd 2016.01.04. 16:03:56

@GNDL: Amit írtam nagyrészt komolyan gondoltam, de más kérdés, hogy a helyzet tényleg irónikus. ;)

"„a mentalitás teljesen európai”

Mire gondolsz?"

A politikai vezetés mentalitására gondoltam. Ugyanolyan gátlástalan, kétszínű mosolygó figurák, akikkel szemben jobban teszi az ember, ha bizalmatlan.
Az emberek mentalitását annyira nem ismerem. Az államra alapvetően Nyugat-Európában is számítanak (azok, akikkel ilyen értelemben beszéltem), de sosem elemeztem nagymintás kérdőívek alapján, hogy ki mennyire és hogyan. Ingyenélők hada Skóciában is van, nem csak itt.

A sajtó ott is ott áll, hogy akit nem kent meg a hatalom, az maximum munkanélküli újságíró, ha hinni lehet Udo Uflkotte könyvének.
Látványosabb oldala, a jelenségnek, hogy milyen vélemények jelenhettek meg arrafelé, és mennyire térhettek el a fősodortól. Magyarországon nincs is igazi fősodor, legalábbis nem úgy tűnik, hogy a Népszava és a Magyar Hírlap, vagy a HVG és a Heti Válasz (amelyek azonos nagyságrendű és jellegű orgánumok) azonos valóságot láttatnának.
Ha észrevetted a Magyar Nemzet és a Heti Válasz sem ment csődbe az elmúlt évben, pedig...

Gazdasági versenyképességről érdekes (és tapasztalatom szerint jellemző) az egyik partnerünk esete. Teherhordó és hanggátló gumilemezeket gyárt, és jó áron adja el, mint magas minőségű terméket. Egy vizsgálatkor kibökték, hogy igazából nem ők gyártják, hanem Taivan, Görögország(!) stb. ők csak kereskedők jó marketingel (és egyébként műszaki hozzáértéssel).
A VW esete azért mégis fontosabb, mert egy óriási konszernről van szó, egy hagyományosan németek által nagy mértékben meghatározott iparágban.

A transzparencia számomra nem azt mutatja, hogy mit lehet elolvasni (nem tudom olvastad-e az idei vagy tavalyi költségvetési törvényt), hanem az, hogy a leírt dolgok mennyire szólnak a valóságról.
Szerintem az átfedés a valósággal hasonló lehet Mo-n és Nyugat-Európában. A szerbeket nem tudom.

"„itt adott a politikai elitben konszenzusos hosszú távú stratégia”

Ha linket kérhetnék, ahol olvashatnám a kidolgozott programokat... :) "
Link nincs, de szó szerint leírom: "Folytatjuk." Az nem mondtam, hogy részleteiben kidolgozták, csak azt, hogy konszenzusos. :P

keresztesvitéz 2016.01.04. 16:52:16

A V4 jövője egy nagyon komoly diplomáciai manőversorozaton fog múlni, amelyben a neuralgikus pont az oroszokkal való kapcsolat. A lengyelek hozzáállása döntő lesz ebben, amely természetesen befolyásolja a V4-szerb (magyar-szerb) kapcsolatokat illetve a további együttműködési lehetőségeket a bolgárokkal. Mivel a V4-ek NATO tagok, - és mivel nincs említésre méltó katonai potenciál a V4-ben a lengyeleken kívül, - a helyzetünk az orosz-török illetve orosz-NATO viszonyon állhat (vagy bukhat). Ha a Közel-Keleten meg tudnak egyezni az érdekszférákban, akkor egy kicsit megnyugodhatunk, de sajnos nagy kérdés az is, hogy a török-kurd viszonyban mi történik és, hogy az oroszok meddig mennek el a segítségnyújtásban. Ha sikerülne elszigetelni a Da'es-t a törököktől és nem jelentene hasznot más tényezőknek sem akkor egy stabilizálódó Közel-Kelet perspektíva lenne a migráció megoldására való törekvésekben is.

GNDL 2016.01.04. 17:21:54

@sztd: „gátlástalan, kétszínű mosolygó figurák”

Ez a politikusok, vagy akár üzletemberek alapértelmezett mentalitása, nem is ezzel van a probléma. Hanem azzal, hogy ami nyugaton arcpirító populizmusnak, vagy már-már riasztó szélsőségnek számít, és ezek a politikusok és politikai szervezeteik vannak határozott kisebbségben arrafelé, az nálunk a mainstream... és nem 2010 óta. Ez párosul a teljesen általánossá vált nepotizmus adta jelenségekkel, mint hogy egyébként igen műveletlen, (állítólag tanult) szakmájukhoz egyáltalán nem értő tehetségtelen, de az aktuális Vezírhez végletekig lojális haveri seggfejek vannak vezető pozíciókban, és mára nem csak az állampártban, de a minisztériumokban, állami intézményekben és az állampárt által elbitorolt elméletileg független hatalmi ágak vezetésében is. Így jönnek ki ezek a balkáni állapotok, ahová süllyedt Magyarország az elmúlt években, évtizedekben.

„emberek mentalitását annyira nem ismerem”

Nyugaton általában buknak politikusok erkölcstelenségük, gátlástalanságuk, hozzá nem értésük, vagy szerencsétlenkedéseik miatt... Magyarországon sem politikus, sem politikai szervezet nem bukik sem sikertelenségbe, sem bicskanyitogató korrupciós ügyekbe, rekord közpénztolvajlásokba... sőt, többnyire ezeket választják újra meg újra. Ha lehet ez válasz a kedves magyar választópolgárok balkáni mentalitását és így mondjuk tájékozottságát, műveltségét, és legfőképp morálját illetően... :)

„államra alapvetően Nyugat-Európában is számítanak”

Nem ismerek olyan nyugati uniós tagállamot, ahol évekig, sőt, évtizedekig el lehet éldegélni a bár nem túl bőkezű, de hitvány proli életvitelhez pontosan elegendő állami támogatásokkal, képzetlenül, bármiféle hivatásszerű munka nélkül. Magyarországon ezeknek az ingyenélő proliknak a szavazatait vásárolják fel állandóan, erről szólnak a „választási programok” is több mint két évtizede: ingyen lesz ez, ingyen lesz az, majd az állam ad, lesz rezsiharc, cukorosztás, krumpliosztás... ma nagyjából ott tartunk, hogy egy negyednyi bejelentett adófizető tart el három negyednyi nyugdíjast, segélyest, megélhetési gyerekgyárost, közmunkást, és állami alkalmazottat (mínusz ugye azok, akikre valóban szükség lenne - rendőrök, ápolók, orvosok, stb - és a kádári nosztalgia miatt ők is egyre kevesebben vannak, mint egyébként a versenyszféra adófizetői és munkaadói)... valamint a korrupt politikai elitet.

„a Magyar Nemzet és a Heti Válasz sem ment csődbe az elmúlt évben, pedig”

Ha a mögöttük álló korrupt közpénztolvaj gazdasági holdudvar elnyerné végre méltó büntetését, bár lehet maguk a brandek nem szűnnének meg, de az biztos, hogy nem azok kezében lenne a tulajdon akikében ma... :)

„Gazdasági versenyképességről érdekes (és tapasztalatom szerint jellemző) az egyik partnerünk esete.”

Magyarország nem csak az unió nyugati tagállamaival nincs egy partiban gazdasági versenyképesség terén, de ma már lassan Románia és Bulgária előz minket... erről így röviden ennyit. A fenti V4-ek adatai is sokkal jobbak lennének, ha kivonnánk belőle Magyarország adatait, mert csak az átlagot rontjuk itt is. :)

„a leírt dolgok mennyire szólnak a valóságról”

Ebben a tekintetben még rosszabb a helyzet... :) Lásd munkanélküliség, gazdasági növekedés, államháztartás, adózás, vállalkozói-, befektetői környezet... hamisítások, és a trükkök százai nélkül nem sokkal jobb a helyzet jelenleg, mint volt a 2010-es kormányváltáskor, sok tekintetben inkább rosszabb, és ahol némi javulás tapasztalható, az is inkább a kormányzati intézkedések ellenére következett be... ha öt éven át ültek volna hátra tett kézzel a fideszes elvtársak, ma sokkal jobb lenne a helyzet. :)

„nem mondtam, hogy részleteiben kidolgozták, csak azt, hogy konszenzusos”

De ez a fideszes szavazók jellemző értelmi korlátaihoz szabott program, hogy ők is értsék és egyszerre el tudják olvasni segítség nélkül, nem pedig az, amiről én tettem említést, és amit tulajdonképpen maguk a gazdasági élet külföldi és jelentősebb hazai szereplői is hiányolnak évek óta. :)

Adam Weishaupt 2016.01.04. 17:25:04

nem váratlan, de mégis kicsit kellemetlen élmény, hogy egy legitim, mindenféle pártkötődéstől függetlenül értelmesen vitatható ügyben is irán-izrael-amerika-oroszország kényszerképzetzónában vagyunk.

srácok, a külpolitika ma már nem egyenlő a hidegháborúval.

V4 teljesen és minden módon, első lépésként. a ideális vágyott egy finn-baltikum-balkán (ideértve görögországig mindenkit, török és ukrán partnerséggel) zóna lenne, ami az eu részeként, közös érdekek mentén, kvázi egy országként, de mindenképp közös identitást keresve képes jönni. a régió, ahol mindenkinek van veszteségélménye, ahol mindenkitől valaki elvett valamit valamikor, és most ezekből a traumákból építkezve, ezeket meghaladva képesek vagyunk az egyén korában valamifajta elérhető nagyságrendű, fenntartható és átélhető, szerethető környezetet teremteni, amiben nem kell senkit legyőzni, az ambíció érték, és mindenki lehet, aki lenni tud és lenni akar.

ennek a V4 az én felfogásom szerint első lépése lehet.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.01.04. 20:47:47

A V4 sokkal közelebb van a természettörvény által meghatározott államalakulathoz, mint a jelenlegi, nemtermészetes társakkal alkotott Unió, tehát támogatom.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2014/06/szaz.html

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.01.04. 20:50:06

@Laikus Érdeklődő:
"Horvátországot is érdemes lenne bevonni - ha már visegrádi néven fut a projekt."

No meg Romániát, a természettörvény alapján.

jjoey 2016.01.04. 21:34:10

A V4 addig müxik együtt, amíg a csehek, szlovákok de leginkább lengyelek elérik, amit akarnak, utána dobják a felcsúti törpét. Cameron sem azért jön, mert kell neki, hanem hogy ezzel is a többieket bosszantsa, egyezzenek meg vele, aztán ő is dobni fogja a nemzet focistáját. A kiegyezés óta nem volt államférfi magyarisztán élén, mindig a rossz oldalon kötöttünk ki a régióban és ez most sem lesz máképp, mert ugyan azt az akarnok, toporzékoló politikát folytatjuk, mint trianon után (és előtt a casus beli előtt)
Mielőtt vki tapsikolna, hogy a lengyelek is a teremfocistánkat követik, beszólva a németeknek, mi 93ekm2, ők 312, mi 10 mila alatt, ők 38, teületileg majdnem Németo méret, lakosság alapján majdnem a fele, mi meg? kerekítési differencia, vagy amint azt a 2VH alatt mondták, "Mo?, vagonkérdés."

Robinzon Kurzor 2016.01.04. 22:08:26

@jose maria padilla: "a visegrádiaknak meg kell támadnia a nyugatot"

A nagymarosiak tartalékban hátramaradnak.

Afrika steht an der Elbe 2016.01.04. 23:26:23

Kamerun csütörtökön hozza Orbánnak a selyemzsinórt, majd meglátjátok. Aztán a V4-nek is annyi lesz.

Afrika steht an der Elbe 2016.01.04. 23:30:15

@Adam Weishaupt:
Ez pontosan így van.

Romániával azonban nagyon kell vigyázni. Ők még soha nem azon az ajtón jöttek ki, amelyiken bementek.

Krisz11 2016.01.05. 00:06:14

Jó esély van rá, hogy később Szerbia és Horvátország (a mostani elnök után) is a V4 érdekközösségébe fog tartozni. A közös érdek, múlt és fejlettség összeköt.

Krisz11 2016.01.05. 00:22:13

@jjoey: "A V4 addig müxik együtt, amíg a csehek, szlovákok de leginkább lengyelek elérik, amit akarnak, utána dobják a felcsúti törpét"

Mindenki a saját nemzeti érdekét követni, ennyi. Ezért nem szabad nekünk sem elvi, vagy valamilyen "értékek" mentén politizálni.
A reálpolitika működik. A nekünk járó pénzekre figyeljünk oda, egy darab migráns be ne engedjünk, mással meg majd foglalkozzunk akkor, ha muszáj.
Ameddig fut az EU szekere ki kell használni, ha meg összeomlik, az nem mi miattunk lesz.

annamanna 2016.01.05. 00:33:50

Belgium széteső ország, mert nem laknak benne belgák, csak flamandok és vallonok. Csehszlovákia szétesett, Jugoszlávia szétesett, Ukrajna vérben ázik, a skótok el akarnak válni az angoloktól, Spanyolországban a katalónok és a baszkok akarnak elszakadni. Nagy-Britannia az Eu-ból is ki akar válni, és egyáltalán, az egész Eu a szétesés szélén áll. Trianon miatt még most is feszült a viszony a környező országokkal. A migránsok no-gone zónákba települnek. A birodalmi gondolat halott. És egy ilyen helyzetben az jut eszébe bárkinek is, hogy a döglődő birodalmi rendszerben egy mini birodalmat tákoljon össze?
A visegrádi négyek országai külön-külön is erősen a német érdekszférába tartoznak; ha erősebben együttműködnek, az csak a Lebensraum elvet szolgálná. Más értelmét nem nagyon látom, minthogy még erősebben betagozódjunk egy német vezetésű birodalomba.
Erről hirtelen ez ugrott be: "Tegye fel a kezét az a SW-fan, aki egy harmadik halálcsillagot akart látni." www.youtube.com/watch?v=cxdGWArSPig#t=11m50s

Imrebá 2016.01.05. 01:21:22

@annamanna:

"Más értelmét nem nagyon látom, minthogy még erősebben betagozódjunk egy német vezetésű birodalomba. "

"A birodalmi gondolat halott. "

"...az egész Eu a szétesés szélén áll. "

Imrebá 2016.01.05. 01:39:43

@Bell & Sebastian:

Boldog új esztendőt Mr. Stirlitz.
Azért bátorkodtam telefonos segítségért folyamodni Önhöz, mert reménylem tud mondani valami vígasztalót a konzekvenciák&összefüggések&női agy működésének titkai tekintetében :

@Imrebá:

annamanna 2016.01.05. 02:26:42

@Imrebá: "És egy ilyen helyzetben az jut eszébe bárkinek is, hogy a döglődő birodalmi rendszerben egy mini birodalmat tákoljon össze?"

Ha a flamandok és vallonok nem képesek normálisan együttműködni Belgiumban, és amikor az ukránok és oroszok tömegsírrá változtatják Ukrajnát, akkor miből gondolja bárki is, hogy majd a lengyelek, csehek, szlovákok és magyarok (nem elfelejtkezve a cigányokról stb) összeállnak, és együtt erős európai hatalommá válnak..?
Kicsit ahhoz hasonló ez az álmodozás, hogy mondjuk kiszámolom a számítógép térfogatát, aztán összeadom a mobil, a vasaló, a hajszárító és a kávéfőző térfogatát, ez a együtt nagyjából ugyanaz, mint a PC egyedül, ebből következően ugyanazt is tudják.

Meg hogy még Horvátország is legyen benne.... amikor Horvátország benne volt, a lakosság együttműködési készsége akkora volt, hogy például a MÁV-os dolgozók annak ellenére sem voltak hajlandóak megtanulni egymás nyelvét, hogy ezzel szörnyű baleseteket kockáztattak: ritkanlathatotortenelem.blog.hu/2014/03/04/egy_elore_megjosolt_katasztrofa

Ha a saját dolgainkkal sem törődünk, akkor minek törődnénk még a szlovákokkal, csehekkel, lengyelekkel is, és azok is minek törődnének velünk?
Elég nagy rend van a magunk portáján ahhoz, hogy mások felé is nyújtogassuk a kezünket? Mert ha nincs, akkor ideje lenne a saját udvarunkat felsöpörni, mielőtt azon ábrándoznánk, hogy összenyissuk a szomszédos portákat.
Ezt az alapelvet idáig már sokszorosan megtanulhattuk volna, igazán furcsállom, hogy még most sem világos.
Amíg magunkon nem tudunk segíteni, addig talán segíteni akarnánk a szlovákokon, cseheken, lengyeleken? Mert ha nem, akkor mégis mit akarunk tőlük? Hogy ők segítsenek rajtunk? És mi okuk volna ezt tenni? Miféle lehetőségük, vagy szándékuk lenne arra, hogy rajtunk segítsenek? Senki sem gondolhatja komolyan, hogy ezt akarnák.
Ha pedig nem egymás megerősítése a cél, akkor mégis micsoda? Akkor csak egyetlen célja lehet az ügynek, az, hogy egy erősebb hatalom még könnyebben leuralhassa ezt az egész térséget.

Amikor Kijevben tüntettek az emberek a Majdan téren, akkor érdekesnek találtam, hogy a szónokok (pl. Klicskó), arról harsogtak, hogy "Fogjunk össze, csak együtt sikerülhet!" Nahát az ilyen összefogás pontosan oda vezet, ahová eljutott Ukrajna (a háborún keresztül az államcsődig).

Egy olyan szövetség, ami azon a filozófián alapul, hogy "Fogjatok össze velem, mert olyan nagy szarban vagyok, hogy csak ti tudtok kisegíteni a bajból" - mégis hová vezet? Hol van ebben a perspektíva? Mit tud egy ilyen szövetség nyújtani a tagjainak?

Ha Magyarország egyedül nem képes elérni célokat, egyedül nem képes fejlődni, ötről a hatra jutni, akkor hogy képzeli bárki is, hogy másokba belecsimpaszkodva majd jobban fogunk haladni?

A migránsok, akik otthon sehová sem fejlődtek, talán megtáltosodtak attól, hogy idejöttek az EU-ba?

Imrebá 2016.01.05. 05:49:15

@annamanna:

Boldog új évet Isten áldásával!
Három mondatot idéztem Öntől ( @Imrebá: )
Ön pedig egy negyedik mondatot idézett saját magától.
Arról is szót válthatunk, miután segít nekem megérteni az előbbi három mondata közötti összefüggéseket.
Utána.
Nem helyette.
Félre ne értsen, nem úgy általánosságban érdekelnek a női lélek rejtelmei, hanem konkrét kijelentések kapcsán keresem az összefüggéseket.
Kérem, haladjunk sorban:

"...az egész Eu a szétesés szélén áll. "

"A birodalmi gondolat halott. "

"Más értelmét nem nagyon látom, minthogy még erősebben betagozódjunk egy német vezetésű birodalomba. "

Az érdekelne, hogy a két felső megállapítása, miként vezett arra a következtetésre amit a harmadik kijelentésében fogalmaz meg, azaz

egy Ön által "szétesés szélén álló"-nak, "halott gondolat"-nak minősített birodalomba "még erősebben betagozódjunk"?

Engem konkrétan ez érdekelne, hogy miért látja értelmét valaki annak, hogy még szorosabb kapcsolatot alakítson ki valakivel, akiről leszögezte korábban, hogy szétesés szélén álló és halott gondolat.
Mi sülne ki abból, ha valaki ilyen logika alapján választana párt, házastársat?

Ha ezt elmagyarázza továbbléphetünk.

chrisred 2016.01.05. 05:55:36

@jjoey: Vagyis soha nem működött, és soha nem fog működni. Pedig a rendszerváltás utáni években még azt is lehetett mondani, hogy ezek az országok társadalmilag és kulturálisan közel álltak egymáshoz, mégis több volt a széthúzó erő, mint a közös érdek. Mostanra meg Csehország és Magyarország mintha más bolygón lenne.

chrisred 2016.01.05. 06:02:48

@annamanna: "Ha Magyarország egyedül nem képes elérni célokat, egyedül nem képes fejlődni, ötről a hatra jutni, akkor hogy képzeli bárki is, hogy másokba belecsimpaszkodva majd jobban fogunk haladni?"

Sajátos magyar módi, hogy kizárólag hatalomban és alá-fölérendeltségi viszonyban tudsz gondolkodni - a feljebb lévőnek nyalni, a lejjebb lévőt taposni. Nem csimpaszkodni kell másokba, hanem konszenzust létesíteni, egymás érdekeit figyelembe venni és kölcsönösen támogatni. Persze a mostani politikai és hatalmi garnitúra ezt a magyar társadalmon belül sem tudja megoldani, ezért előrelépés kizárólag a teljes rendszerváltó elit politikából való száműzését követően lehetséges.

gmihaly621 2016.01.05. 09:42:43

@GNDL: Pont azért éledt újra a V4, mert ezek a gyönyörű alapelvek kidolgozatlanok, és az EU csak szavakban akarja a föderációt. A német és az osztrák szövetségi berendezkedés a befuccsolt Szlávia miatt elcsendesült nemzetiségekkel működik, a harciasabbak pedig a térségi együttműködést választják a jelek szerint, ugyanezért. A "közös dolgok" rendezése esedékes, utána akár mi, magyarok is lehetünk "tiszteletbeli szlávok".

gmihaly621 2016.01.05. 09:50:57

@Bell & Sebastian: Hát ez így egy kicsit erős. Inkább arról van szó, hogy az évek múltával a csehek és a szlovákok is észrevették, hogy tévútra léptek, és ezt nem ma kezdték. 100 éve jelent meg az a benesi röpirat, amelyben Ausztria-Magyarország szétzúzását javasolták, mártírpózba merevedve. Na jó, volt 18 kisantantos jó évük, a mi rovásunkra. A többit a bértollnok-média fényezte az Churchill-Sztálin-konteós elvtársvilág idején - már amennyire. Az eurózós Szlovákiát főleg Ausztria tutorálja, ami azért nem akkora etvasz. Lengyelország a "dwa bratankit" azért éleszti fel, mert nyugati rásegítés ide, nyugati rásegítés oda, hatalmas gazdasági fejlődés amoda, a keleti szomszédságával kapcsolatos teszetosza NATO-EU-magatartás miatt a többletet fegyverkezésre kénytelenek költeni, nem a nép jólétére.

Bell & Sebastian 2016.01.05. 11:00:18

@Imrebá: Hogyne tudnék-nák, a zasszony lokálisan jó és meg távlatokban. Ő tudja a szomszéd nevét, én meg a következő miniszterelnökét.

@gmihaly621: Nem pontosan értem, hogy akkor miért akarnak NATO bázisokat, közepes rakétákat és még több amcsi kémet az üllő és kalapács közé szarulva?

Ettől még nem lesz nekik hepi.

Imrebá 2016.01.05. 20:07:20

@Bell & Sebastian:

Így lesz az asszonyból patrióta, majd patriárka.

Tisztelt Stirlitz úr,
tényleg nem cikizésképpen,
meg nem is nagyképűsködésből mondom,
de én most akár a
következő 7 miniszterelnök
nevét is le tudnám írni.
11 karakterben!

Messzi Vetek 2016.01.05. 20:26:12

@Imrebá: ha maga mondja, Imre bátyám... de az is lehet, hogy lesz abban még kanyar.

Imrebá 2016.01.05. 21:24:29

@Messzi Vetek:
Kanyar még a Dunában is van.
Oszt leváltották valaha is?

annamanna 2016.01.06. 02:59:48

@Imrebá: Próbáljon meg egyedül rájönni.

"Mi sülne ki abból, ha valaki ilyen logika alapján választana párt, házastársat?"

Ezzel már nem akartam példálózni, pedig pontosan ugyanez a helyzet a párválasztás terén is. Az nem sok jóval kecsegtető vallomás, hogy "szeretlek, mert szükségem van rád". Aki így beszél, annak nem párkapcsolatra van szüksége, hanem terápiára.
Még a nyáron hallottam egy nyitott ablakon keresztül, hogy a részeg pasi épp leköpi a nőt, mire a nő: "Szeretlek, te barom!" Hát ez valami rendkívül extatikus szerelmi kapcsolat lehet, és a nő vallomása is őszinte szerelemről tanúskodik. Mi mást is lehet érezni egy őt éppen leköpő piás faszi iránt, mint színtiszta szerelmet?
Ha valóban szeretné, akkor jó hosszú elvonókúrára küldené. De vajon miből élne meg addig a szerelmes hölgyike, amíg a "barom" elvonókúrán tartózkodik? Úgyhogy inkább elviseli Mr. Alkoholt, csak hordja haza a lét, mert az határozza meg a tudatot.
Aki azért kötődik valakihez, mert elvár tőle dolgokat (segítséget, pénzt, szolgálatot, hódolatot stb), az valójában semmibe veszi a másik embert, hiszen csak eszközként használja arra, hogy elérje, amit akar (pénzt, szolgáltatásokat, hízelgést stb). De van egy jó mondat: ha a kapcsolat és a méltóság között kell választani, a jó választás a méltóság. Még az Úr Isten sem akar örökké azok társaságában lenni, akik Őt megvetik.

@chrisred: Valóban? Mindabból, amit írtam, erre következtetsz? Azért írtam az önálló boldogulásról, mert olyan státuszfüggő volnék, aki felfelé nyal, lefelé tapos? Szerinted aki státuszfüggő, az mennyire óhajt egyedül boldogulni? A státuszfüggő nem akar, és nem is képes egyedül boldogulni.
Mindjárt idézek neked egy gondolatot, ami egy státuszfüggőtől származik: www.facebook.com/beata.molnar.3/posts/978462972199299?fref=nf
Ez egy státuszfüggő világképe. Az önálló boldogulás eszébe sem jut.

"Nem csimpaszkodni kell másokba, hanem konszenzust létesíteni, egymás érdekeit figyelembe venni és kölcsönösen támogatni. Persze a mostani politikai és hatalmi garnitúra ezt a magyar társadalmon belül sem tudja megoldani, ezért előrelépés kizárólag a teljes rendszerváltó elit politikából való száműzését követően lehetséges."

Blablabla. Mondok neked valamit: ha valóban akarsz csinálni valamit, annak állj neki EGYEDÜL!!!
Ha rögtön az jut eszedbe a céljaidról, hogy "nagyon akarom ezt meg azt, de csak akkor leszek rá képes, ha x és y segít benne", akkor azt a valamit csak ne akard elérni, mert az nem is a te saját célod. A saját célodhoz nem kérsz segítséget.
A konszenzusról való duma az élősködők mézesmázos hazugsága, a paraziták csalija. Csináld a dolgaidat EGYEDÜL, és majd ha olyan baromi jó leszel benne, hogy másoknak megéri hozzád csatlakozni, akkor csatlakoznak ÖNKÉNT, anélkül, hogy erre kérni kellene őket.
Melyik politikus az, akiből úgy lett vezető, hogy INGYEN, saját lelkesedésétől hajtva csinálta a dolgait, és ebben annyira haladt, hogy a nép önként elkezdte követni? Na melyik ez a politikus? Egyetlen egy se, illetve egy akad mégis, az uruguay-i exelnök, José Mujica. Az összes többi ugyanazt pofázza: szavazz rám, és kielégítem a kívánságaidat! Hát persze. Hogy egy klasszikust idézzek: "Amíg ember él a Földön, mindig lesz olyan semmihez sem értő ingyenélő, aki ezt a pályát választja..."
Ennyit arról a konszenzusra épülő politikai garnitúráról, amiről álmodozol: www.youtube.com/watch?v=liDrs2OeoB0

Imrebá 2016.01.06. 03:29:51

@annamanna:

Magának olyan szép a szeme és olyan kedves a mosolya, hogy órákig el tudnám hallgatni a mellébeszélését.

chrisred 2016.01.06. 05:10:05

@annamanna: Nagy tévedés. Az ember, ahogy kinőtt az állatvilágból és közösségi, társadalmi lény lett, a konszenzusteremtő képességével érte el. A gyereknevelés is erről szól, a saját kis egyszemélyes énközpontú világából be kell illeszkednie a közösség különböző szintjeire, mint a család, aztán a közvetlen, helyi környezete, ahol személyesen ismerik, illetve a nagyobb kulturális közösségébe, a népbe, ahová született. Ehhez el kell sajátítania az empátiát mások céljainak, érzelmeinek felismeréséhez, meg kell tanulnia, hogyan tudja a saját érzelmeit, igényeit mások tudtára hozni. Az előbb felsorolt közösségek hosszútávú működéséhez szükséges a közösséget alkotó személyek érdekeinek összehangolása, a konszenzus. Aki mindent erővel, harccal akar megoldani, csak saját magára gondolva, érzéketlenül mások igényeire, a szociális fejlődés primitívebb szintjén rekedt.

A politikusokról szóló eszmefuttatásod elég zavarosra sikerült, azt meg végképp nem értem, hogy kerül ide az ingyenesség. Ez egy szakma, a közösségi erőforrások allokálása a közösség igényeinek megfelelően, valaki vagy birtokában van a gyakorlásához szükséges ismereteknek és készségeknek, vagy nem. Egy csatornatisztítót az minősít, hogyan látja el a feladatát, ha jó munkát végez, akkor a későbbiekben is megbízom a szükséges munkák elvégzésével és kifizetem a szakmunkáért járó díjat. De nem csatlakozom hozzá, és nem követem őt sehová.

annamanna 2016.01.06. 05:53:22

@Imrebá: Ó, köszönöm, ez kedves :)

@chrisred: értelek, csakhogy az ember nem képes addig senkivel együttműködni, amíg saját magával nem tud. Egy gyerek még nagyon is képes rá, hiszen minden nap keményen megküzd azért, hogy fejlődjön: rengeteget tesz azért, hogy minél autonómabb módon élhessen. A gyerek elsősorban nem arra halad, hogy minél együttműködőbb legyen a környezetével, hanem hogy minél autonómabb, minél több dologra legyen képes önállóan, egyedül.
És láss csodát - ennek az autonómiának az a hozadéka, hogy egyre kevésbé terhelődik rá a környezetére, sőt egyre több segítséget is jelent a környezetének.
Ha a gyereket kibillentik ebből a törekvéséből, és a saját autonóm fejlődését fel kell adnia azért, hogy minél erősebb szimbiózisba kerüljön a környezetével (elsősorban az anyjával), akkor az élete akár így is végződhet: www.borsonline.hu/20151228_tragedia_anyja_utan_ment_a_halalba_a_vasarhelyi_ferfi
Ez a férfi azért fejezte be az életét, mert egyáltalán nem volt képes az önálló életvitelre. Annyira félt és szorongott az egyedülléttől, hogy könnyebbnek tűnt számára a halál, mint az önállóság. Minden öngyilkos tele van agresszióval. Ez a férfi agresszív volt.
Az emberi fejlődés természetes iránya az autonóm létezés irányába való fejlődés. Ez teszi lehetővé azt, hogy könnyű legyen vele kijönni, mert nem terhelődik rá másokra.
A barátságban az a szép, hogy tudod, a barátod nem függ tőled, van neki saját önálló élete, és nélküled is elintézi a problémáit. A családi viszonyok azért nehezebbek, mert a családi kapcsolatokat sokkal inkább megterheli a függőség, az egymásnak való kiszolgáltatottság. Minél kevésbé terhelik meg egymást a családtagok, annál könnyebb hosszú távon elviselni a családot. Ahhoz, hogy ne tehénkedjenek rá egymásra, az kell, hogy önállóan képesek legyenek elintézni a dolgaikat. Ahhoz, hogy ezt megtanulják, az autonómia irányába kell fejlődniük. Az autonómiától nem kell félni. A függőségtől kell félni. Az autonómia nem fordítja egymás ellen az embereket, de a függőség igen. A képességeik birtokában levő, potens emberek együtt tudnak működni egymással, de a mindenféle addikcióval terhelt emberek nem képesek rá. Az önállóvá vált emberek megszokják az önfegyelmet; a függő karaktereknek nincs önfegyelmük, és nem képesek elviselni a külső irányítást sem. Ahhoz, hogy valaki képes legyen egy külső irányítás alá rendelni magát, először is meg kell tanulnia önmagát irányítani. Aki ezt nem tudja, az legfeljebb félelemből idomul a környezetéhez, de az első adandó alkalommal fellázad és az "elnyomó" ellen fordul.

Egy csürhe tagjai önállóan beszari senkik: www.youtube.com/watch?v=aGpD8sXKsj0
Nemecsek Ernő azért lett hős, mert önállóan is képes volt cselekedni, nem csak a tömegnyomás sodorta.

"Mert aki brancsoknak tagja,
Az ukázba kapja,
Hogy üssön, ha nem tartozol a párthoz."
www.youtube.com/watch?v=YVd8o9v6FMw

"Ha én zászló volnék, sohasem lobognék,
Mindenféle szélnek haragosa lennék,
Akkor lennék boldog, ha kifeszítenének,
S nem lennék játéka mindenféle szélnek."
www.youtube.com/watch?v=6ojhBoj8bP8

annamanna 2016.01.06. 06:06:02

@chrisred: Az Öreg hölgy látogatása például egy jó sztori arra, hogy aki bűnt akar elkövetni, az nagyon szívesen hajt bele a vele való egyetértésbe, együttműködésbe, szövetségbe másokat. Minél több ember ért vele egyet, annál inkább elhiheti azt, hogy tényleg igaza van, hiszen "egymilliárd légy nem tévedhet". És ezért csillagászati összeget is hajlandó kifizetni, csakhogy elég csábítónak tűnjön az ajánlata.
Ez aztán a konszenzus! Win-win játszma! Mindenki nyer rajta! Csak rajta, nem kell félni!

Az együttműködés egy másik magasan fejlett formájáról meg utólag ennyit:

"Egy igazán haladó szellemiségű lény
A lelkén olcsó pénzen túladott
És kiizzadt egy magvas gondolatot,

Hogy nem kellenek ide nemzetek
Világ gépei, egyesüljetek!
A gépnek nincsen múltja, se hiedelmei
Csak alkatrészei vannak neki.

A kép-gép ontja a képeket
És vezérli velük a gépeket
Hogy fel ne fogják, hogy ne tudhassák,
Micsoda rabság:
A Gépszabadság!

Sóváran nézi minden gép,
Hogy a dobozban az élet milyen szép...
A gépek élnek és büszkék is nagyon
Tetszik nekik a gépuralom
Amiről nem tudnak, az nem is létezik
Aki gépellenes, azt úgyis szétszedik.

Éljen a gépi demokrácia,
Éljen a gép egyszerű fia,
Csak a mindennapi gépzsír meglegyen,
Ami mindent egy formára ken.

A kép-gép ontja a képeket,
Hogy ne értse senki a lényeget,
Hogy fel ne fogják, hogy ne tudhassák,
Micsoda rabság :
A Gépszabadság!"
www.youtube.com/watch?v=adN5FyJ0QA4

gmihaly621 2016.01.06. 07:37:53

@Bell & Sebastian: Ha a rumunyokra gondolsz, akkor más a geopolitikai képlet,az nem a V4. Gondolj Európa "lágy altestére", és arra, hogy hol is nyomultak a törökök Bécs felé anno decibel.

Bell & Sebastian 2016.01.06. 16:31:37

@gmihaly621: De bizony a lendzelekre úgy, hogy mindez már a Féltörp alatt törpént.

gmihaly621 2016.01.07. 07:31:24

A polyákok az oroszok ellenében kénytelenek így tenni. Fehéroroszország és Ukrajna, mint ütközőállamok, bakfittyek, amint azt az utóbbi esetében mi is láthatjuk, ráadásul pont az amcsi próbálkozások qrták el a dolgokat. Akkor a legkevesebb az, hogy valamiféle erősebb NATO-védelemre ácsingóznak, mert az EU csak a "nesze semmi, fogd meg jólt" képes felkínálni.