Kommentszűrés
’15 nov
27
07:01

A Halál Kalifátusa

Írta: Redakció

daesh.jpg

Vendégszerzőnk, Békés Márton történész írása

 

„Az umma turizmusa a dzsihád.”
(Iszlamista jelszó)

„Muszlim testvéreim [ummati], hajnalodik már, várjátok a végső győzelmet!
Az Iszlám Állam az igazak véréből születik,
A jámborak szent háborújából [dzsihad] ered.
Ők lelküket szilárd meggyőződéssel az igazságnak ajánlják,
Hogy egy igaz hit legyen és érvényesüljön Isten törvénye [sharia].”
(Ummati, qad lāḥa fajarun című nasheed; 2015)

A következő írás figyelemfelhívás. Az írás célja annak megértetése, hogy amivel Európa küzd, az nem a hagyományos (politikai, etnikai) terrorizmus, amelynek kezeléséhez a ’60-as évek vége óta már hozzászokott. Világossá kell tenni, hogy amivel Európa napjainkban szembe néz, az valójában nem írható le a klasszikusan terrorizmusként aposztrofált fogalommal. Az új jelenség ugyanis az erőszakot nem a nyomásgyakorlás eszközeként alkalmazza. A jelenlegi fegyveres merényleteknek nincs üzenetük, így nincs jelen a szó szoros értelmében vett – visszautasítható vagy alkura lehetőséget adó – zsarolás sem. Pusztán félelemkeltésről, rettegésben tartásról van szó, ahol a merényletek öncélúak, az elkövetők saját halálukért és önmaguk túlvilági megváltásáért indulnak harcba. Közben, a mintegy díszletként, terror kellékeként használt, értetlenül álló civil társadalom kétségbeesésbe süllyed. A párizsi barbár merényletek után már egy petárda is félelmet kelt, a reptéren egy gazdátlan csomag miatt nem szállnak fel a gépek. Vagyis olyan események is bárhol, bármikor beindítják a félelem érzését, amelyekhez a terroristáknak nincsen közük. Ez pedig „a megtámadott kollektívumot a képzelet síkján stresszeli” (Peter Sloterdijk). A logika egyszerű: ha már nem vagytok olyanok, mint mi, akkor legalább állandóan rettegjetek.

Európa új és minden eddiginél irracionálisabb ellenséggel néz szembe. Anélkül, hogy megértenénk az Iszlám Államot, nem tudjuk felfogni a jelenlegi szituációt sem. Nem azért, mintha az iszlamista terror minden cselekménye mögött ők állnának, hanem azért, mert a globális terrorizmus „versenyében” az ISIS (azaz: Iraki és Szíriai/Levantei Iszlám Állam) brandje ma a legerősebb. A rivális terrorcsoportok, mint az al-Kaida és annak szíriai ága, az Al-Nusra Front, a palesztin Hamasz, a szomáliai al-Shabaab, a pastu Talibán és a többi hasonló szervezet ennek utánzásával és túlszárnyalásával akarnak felszínen maradni a fegyveres fundamentalizmus piacán.

A következőket kell tudni, tíz pontban.

*

jihad.jpg

kep.jpg

1. A terrorszervezet az iraki al-Kaidából nőtte ki magát, és ellentétben az Oszama bin-Laden által alapított szervezettel, célja az önálló terület létrehozása. Ezzel nemcsak egy földrajzilag jól lehatárolható vallási-politikai entitás jön létre, hanem egy rablóállam is, amely olajjövedelmekből, sarcolásból, emberkereskedelemből és illegális műkincs-értékesítésből él, a külföldi támogatások mellett.

2. Az Iszlám Állam (arab rövidítéssel: Daesh) magát az egyedül igazhívő iszlám irányzatnak tartja és államként definiálja. Mindezeket jól kifejezi zászlaja, a militáns jellegére utaló fekete (ez a takbir, amely vallási, politikai és egyben hadilobogó is) alapon megjelenő shahada (az iszlám alapvető tantétele) arab nyelvű felirata és Mohamed pecsétje.

3. Az Iszlám Állam önmagára az iszlám utolsó Kalifátusaként tekint, amelynek vallási és politikai vezetője (khilafah) Abu Bakr al-Bagdadi. Hittételeik szerint az üdvözülés érdekében minden szunnita muszlim köteles a Kalifátus területére költözni, vagy a kalifának hűséget esküdni (ezt tette a nigériai Boko Haram, a líbiai Iszlám Állam, a Sínai-félszigeten tevékenykedő terrorcsoport, a Kaukázusi Emirátus, egy indonéz szervezet, valamint a Talibántól elszakadó csoportok Afganisztánban). Az Iszlám Állam a világ egyetlen országát sem ismeri el legitimnek, ebből következik, hogy a nagyhatalmak nem reménykedhetnek a tálibokhoz hasonló tárgyalások folytatásában.

4. A közkeletű nevén ISIS-nek rövidített terrorkalifátus az iszlám egyetlen legitim irányzatának tartja magát. „Teológiai” szempontból (bár ilyen tudományág az iszlámban nem létezik) a vahabitákhoz tartozik, amely a muszlim vallás 90 százalékát adó szunnitizmus (sunnah) szaúdi eredetű fundamentalista, purista ága, amely elutasítja a vallási szövegek, hagyományok és a hitgyakorlás innovációit. Az „állam-egyház kapcsolat” megítélése tekintetében szalafistákról van szók, akik az iszlám egyszerre vallási és „polgári” törvénykezésének (sharia) érvényesítését követelik. Céljuk a Mohamed és első követői (salaf = ősök, elődök, alapítók) világához való visszatérés. A fundamentalista hagyománytisztelet miatt értelmezik szó szerint a Korán lefejezésre, kövezésre és épületekről való ledobásra vonatkozó passzusait, ez magyarázza a Mohamed után épült síremlékek lerombolását, a zene tilalmát, az iszlám később született vallásmagyarázatainak, Korán-kommentárjainak, sőt a Kába-szentély tiszteletének elutasítását is).

5. A megvalósítás dolgában az Iszlám Állam a szalafizmus legkisebb és egyben legextrémebb változatát követi: dzsihadista, amely a célok háborúval való elérését jelenti. Felfogásuk szerint a muszlim vallást és/vagy annak földjét védő szent háborúban (dzsihad) részt vevők olyan szent harcosok (mudzsahed), akik, ha harc közben vesztik életüket, azonnal a mennyországba (dzsannah) jutnak. Az öngyilkos merénylet végrehajtója ebből a szempontból szemükben szintén mártírnak (shahid) számít.

6. Az Iszlám Állam önmagára nem etnikai alapon, hanem az ummah (a muszlimok közössége) vallási és politikai hordozójaként tekint. Ezért várja a világ minden részéről a hozzá csatlakozókat. Szemben a pastu Talibánnal és a palesztin iszlamista–nacionalista Hamasszal, az ISIS internacionalista, nem ritka, hogy követői az arab nemzeti zászlókat elégetik és összetépik útlevelüket. Az Iszlám Állam katonai erejét növeli, hogy Szaddam seregének egykori szunnita vezetői mellett algériai és afgán dzsihadisták, valamint a csecsen háborúk veteránjai is csatlakoztak hozzá.

7. Az Iszlám Állam hitetlennek, pogánynak (kafir) tartja a nem muszlimokat, de a muszlimok között is éles különbségeket tesz. A síitákat halálos ellenségnek tekinti, a szíriai rezsim hátterét adó alavitákat szintén. Utóbbiakat megvetően nusayri-nak nevezi. A hitetlennek vagy hit-tagadónak tartott muszlimokat (takfir) kiközösíti. A más vallásra áttérő (ridda) volt muszlimokat (murtadd) hitük szerint szabadon meg lehet ölni.

8. Tantételeik között fontos helyet foglal el az utolsó ítélet, amely a Korán egyik szúrájából levezetve az igazhívők serege (ezek ők) és a földjükre lépő hitetlenek közötti apokaliptikus háború lesz. Ennek helye is meg van jelölve: az összecsapásra a szíriai Dabiq településen kerül majd sor. Nem véletlen, hogy az Iszlám Állam hivatalos lapja is ezen a címen jelenik meg.

9. Az Iszlám Állam nemcsak katonai stratégiai szempontból és a polgárháborúból adódó versengés miatt helyezkedik szembe más iszlamista csoportokkal (pl. al-Nusra Front, Ansar al-Sharia, Fatah al Islam), hanem azért is, mert – bár ezek is a szunniták vahabita és szalafista, sőt azon belül is dzsihadista szárnyához tartoznak – nem ismerik el al-Bagdadit kalifának, és nem hisznek a jelenleg folyó háború apokaliptikus jelentésében sem. Számos, akár fundamentalista (vahabita, szalafista) hittudós nevezi a Kalifátust khawarij-nak, amely az iszlám egyik korai, lázadó szektájára utal, az iszlámból való „kiszakadást” jelenti, és a muszlimok közötti háború felidézése miatt eretnekségnek minősül.

10. Európa szempontjából jelentős mozzanata, hogy az Iszlám Állam elítéli a migrációt és a hitetlenek földjére (shirk) való költözést, mivel idegen területen nem érvényesíthető maradéktalanul a sharia szerinti életmód. A Kalifátus létrejötte – amely az egyetlen teljes jogú iszlám hely (dar-al islam) – után annak területét elhagyni az Iszlám Állam intenciói alapján eleve bűn.

*

12239920_935778486509539_5433781760241432399_n.jpg

12240160_937352486352139_1538581200497435709_n.jpg

Mindezek alapján – európai szemmel nézve – kontinensünkön az 1648-as vesztfáliai béke óta nem látott konfliktussal van dolgunk, amelyben ráadásul egyszerre van jelen a vallásháború (két külön vallás, a keresztény és a muzulmán között), a felekezeti villongás (ez a szunnita–síita ellentét) és a szektariánus erőszak (az iszlamizmus különböző változatainak versengése). A Közel-Keleten uralkodó helyzet ahhoz hasonló, mintha Európában a kathar/albigens eretnekség újra felütné fejét és egyik irányzata fegyveres úton akarná megvalósítani az Utolsó Ítélet részeként Isten Királyságát, s egyszerre állna harcban az ortodoxokkal, a protestánsokkal, a katolikus többséggel és elutasítaná a kereszténység 325-ös niceai zsinat utáni összes eredményét.

Kétszeresen is aszimmetrikus a helyzet: mi békét akarunk, ők nem akarnak győzni. Olyan értelemben nem szokványos háborúról van szó, hogy – bármilyen videót is készítsen az Iszlám Állam az Eiffel-torony leomlásáról és fenyegetőzzön a kontinens elfoglalásáról – az egyik fél valójában nem hisz a győzelmében.

Szűken értelmezve nem érdekli az Európa felett aratott győzelem. Nincs területi követelés, nincsenek deklarált célok. Az Iszlám Állam katonái mártíromságuk okán várják az üdvözülést, és éppen ezért bármilyen cselekedet végrehajtását vállalják. Az öngyilkos merénylő magában hordozza, hogy ez a típusú terrorizmus önfelszámoló, a tett végrehajtója ugyanis belehal cselekményébe. A terror okozója önmagát is megsemmisíti.

A Halál Kalifátusa ez, amelyet azok értenek meg igazán, akik komolyan veszik az Iszlám Állam látványos videóin és jól kitervelt embertelen cselekedetein is tetten érhető jeleit annak, hogy egy halálvágyó szektáról van szó, amely az apokalipszis utolsó ütközetére készül. Az izraeli késeléses támadások gyakran tinédzser elkövetői is pontosan tudják, hogy az alantas támadást jó eséllyel nem fogják túlélni, mert a biztonsági szervek közelben tartózkodó tagjai lelövik őket. Így, amint mondják, „mártírok akarnak lenni”, miután leszúrtak egy gyanútlanul buszmegállóban ácsorgó zsidót. Ez már nem politikai harag, hanem a halálba rántás rituáléja.

Abban az értelemben, ahogy eddig használtuk a szót, itt már bizonyosan nem terrorizmusról van szó. Talán új kifejezést kellene rá találni. A klasszikus politikai terrorizmus alanyai (pl. ETA, IRA, Kurd Munkáspárt, Rote Armee Fraktion, Vörös Brigádok) nem ölték meg magukat, hiszen a győzelem utáni állapotban (legyen az a független Baszkföld, önálló Kurdisztán, egységes Írország, szélsőbaloldali rendszer) akartak részt venni. Ennek érdekében célpontjaik az esetek többségében ellenségeik hivatalos tekintélyei, fenntartói, együttműködői voltak. Klasszikus forradalmi és gerilla háborút vívtak, amelynek révén céljaik között szerepelt a lakosság szimpátiájának elnyerése (ez az esetek túlnyomó többségében nem sikerült).

Új ellenségeinknek nincs más vesztenivalójuk, mint az életük, és egy perverz logika folytán ők pont azt akarják elveszteni; s nekik annál jobb, minél több „hitetlent” rántanak magukkal. Amiért harcolnak, az maga a halál. Ez az egyetlen szövetségesük.

Itt folytatjuk az írást.

Címkék: vallás iszlám hit terrorizmus ISIS Közel-Kelet iszlamizmus Iszlám Állam Daesh

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr228117320

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2015.11.27. 17:00:03

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Békés Márton: A Halál Kalifátusa 2015.11.27. 08:26:02

Új ellenségeinknek nincs más vesztenivalójuk, mint az életük és egy perverz logika folytán ők pont azt akarják elveszteni, s nekik annál jobb, minél több „hitetlent” rántanak magukkal. Amiért harcolnak, az maga a halál. Ez az egyetlen szövetségesük.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.11.27. 08:26:26

Hittel csak hit veheti föl a harcot; ha a Nyugat nem tér meg, előbb fog összeroppanni, mint a khawariji elfogy.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.27. 09:31:20

@bbjnick: Térjetek meg! Térjetek meg! Az irgalmas Úr Isten az Iszlám Állammal üzeni, hogy vegyétek már észre, meg vagytok váltva! Térjetek meg!

Pelso.. 2015.11.27. 09:41:49

@bbjnick: A hit önmagában nem elég. Azon a korszakon szerencsére meg bőven túl vagyunk, hogy csupán a hit által vezérelve hajtsunk tömegeket harcba.
A másik oldalon pedig nem hit motiválja őket, hanem a az agymosással turbózott vakhit.

Bell & Sebastian 2015.11.27. 10:17:25

@Counter: Fogadjunk bármibe, hogy gyorsan leszárad arcáról a vigyor. Három évet se adok erre, majd emlékezzen szavamra.

Szindbad 2015.11.27. 10:31:28

@bbjnick: A hittel csak a józan ész veheti fel a harcot.

Szindbad 2015.11.27. 10:33:20

Józan ésszel szépen el lehet magyarázni, hogy miért ugyanaz a gyökere a kereszténységnek mint a muszlimnak, és miért kell a normális embernek minél távolabb tartania magát tőlük.

Bell & Sebastian 2015.11.27. 10:42:59

@Szindbad: Okos Zsidó bizonyára erre is akad, lexikonban nézte?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.27. 10:52:24

@Bell & Sebastian: Az IÁ valójában a krisztusi Terv része, azért örvendezik ennyire?

És ha az, akkor miért alakoskodik, miért leplezi?

Bell & Sebastian 2015.11.27. 11:32:33

@Counter: Lát rajtam örömöt? Attól, hogy az öngyilkosságnak vagy gyilkosságnak minálunk piros lap a következménye, még ölünk, ha kell. Az ördög fattyai nem örökkévalók, teremtmények, szabad akarattal.

Ők sem tudják a napot és órát.

Pantagruel 2015.11.27. 13:22:16

"A jelenlegi fegyveres merényleteknek nincs üzenetük, így nincs jelen a szó szoros értelmében vett – visszautasítható vagy alkura lehetőséget adó – zsarolás sem. Pusztán félelemkeltésről, rettegésben tartásról van szó, ahol a merényletek öncélúak, az elkövetők saját halálukért és önmaguk túlvilági megváltásáért indulnak harcba."

Kíváncsi vagyok, hogy a T. Cikkszerző honnan szedi ezt. Ez egy állítás. Ami már elsőre is kurva nagy faszságnak tűnik, hát még ha megkapargatjuk. Vajon a seggéből rántotta elő vagy az ujjából szopta, esetleg a kettő kombinációja? Netán behatóan tanulmányozta a merénylők lelkivilágát, elmekór-képét? Maga is gyakorló dzsihádista? Vagy mi? Miért érzem úgy, hogy ennél tovább nem is érdemes olvasni?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.11.27. 13:29:37

" Pusztán félelemkeltésről, rettegésben tartásról van szó, ahol a merényletek öncélúak, az elkövetők saját halálukért és önmaguk túlvilági megváltásáért indulnak harcba. "

Ez nem igaz, nagyon is megfogható céljaik vannak.
www.origo.hu/itthon/20151127-kormanytagot-akartak-kivegezni-a-ferfiak-akiket-a-tek-kapott-el.html
" és idézte a gyanúsítottakat, akik szerint fegyvert fogva meg kell győzni a kormányt, hogy "adják fel a hatalmukat"."

A terroristák a törvényes kormány ellen támadnak, mert tudják, hogy az a terrorhatalom legfőbb ellensége.

Haloperidol 2015.11.27. 13:57:22

@Pantagruel: Miért, szerinted mi a konkrét célja a merényleteknek?

Pantagruel 2015.11.27. 14:12:50

@Haloperidol: Szerintem? Miért? Szerinted ez egy ilyen "szerintem-szerinted"-téma? Egy "szerinted-kérdés"? Miért, szerinted szerintem mi a célja? Járjuk alaposan körbe. // Eddig csak olyan szakértői véleményt lehetett olvasni, hogy ezeknek a merényleteknek komoly üzenetük van, így lettek a helyszínek, az időpontok kiválasztva. Ezek a vélemények teljesen logikus, világos érvekkel voltak alátámasztva, vagy meggyőzően voltak adatolva. Erre itt az a cikk, ami mindjárt ezzel indít.

we dont want arabs here..So what 2015.11.27. 14:20:43

A megoldás roppant egyszerű, meg kell ölni mindet.

gabcigirl 2015.11.27. 14:24:37

A cikk egyvalamit felejt ki: sajnos a korán alapján ők nem szélsőségesek."Csak" betartanak belőle mindent. Ezért is problematikus az egész vallási rendszerük...

Kandeláber 2015.11.27. 14:43:11

Ha nem az USA kreatúrája lenne ez az Iszlám Állam, már régen a szétbombázták volna azt a területet, ahol ezek működnek.
Olajat szállítanak a törököknek, erre a törökök lelövik az orosz gépet, mert az oroszok egy megtámadták az olajszállító autókat.
Hja kérem, ha egy Ibrahim Négus a világcsendőr állam vezetője, és egy Erdogan az ő famulusa a térségben, akkor ne csodálkozzunk, hogy ez az Erdogan százezer számra ereszti Európára az iszlamista vadakat.
Európa csak az első néhány lincselés után ébred majd öntudatra, amikor betolakodók függnek a fákon teszem azt egy drezdai parkban.
A "menekültszállások" némelyike már leégett.

Kandeláber 2015.11.27. 14:48:18

Természetesen a kollaboráns-nemzetáruló-Európát eláruló politikusokat is el kell mozdítani, elsőként Merkelt, aki az utóbbi egy évben óriási károkat okozott.

Aston Kanál 2015.11.27. 14:48:28

@Pantagruel: igazolo link esetleg? Referencia nelkul ez igy csak velemeny (ertsd: szerinted). Es mielott lehulyeznel; nem azt allitom, hogy nincs adott esetben igazad, de vedd mar a faradsagot, hogy igazold is az allitasod.

Petrus Saxonus 2015.11.27. 14:52:20

Jó cikk, de ez a hasonlat vallástörténeti szempontból totális mellélövés:

"A Közel-Keleten uralkodó helyzet ahhoz hasonló, mintha Európában a kathar/albigens eretnekség újra felütné fejét és egyik irányzata fegyveres úton akarná megvalósítani az Utolsó Ítélet részeként Isten Királyságát, s egyszerre állna harcban az ortodoxokkal, a protestánsokkal, a katolikus többséggel és elutasítaná a kereszténység 325-ös niceai zsinat utáni összes eredményét."

Ui. az ISIS, amit képvisel az maga a tiszta iszlám, a katarok viszont egy olyan gnosztikus szekta volt, mint az aleviták, és a 325-ös niceai zsinatot is semmibe vették...

Az igazán orthodox szunni irányzat ez. EZ az igazi, az eredeti iszlám vallási értelemben.

Az igazi hasonlat az lenne, ha Európában föltámadna a Szent Római Birodalom teljesen katolikus alapon, mivel a kereszténység alapformája a katolicizmus.

Lordmotor 2015.11.27. 14:57:04

Szerintem Gyurcsány a hibás!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.11.27. 15:02:54

@gabcigirl:
" sajnos a korán alapján ők nem szélsőségesek."

Nem tudjuk, a terroristáknak volt-e vallási meggyőződésük, a cikk nem írja.
www.origo.hu/itthon/20151127-kormanytagot-akartak-kivegezni-a-ferfiak-akiket-a-tek-kapott-el.html

dîszkorzo 2015.11.27. 15:36:14

Nagyon jó cikk. Èlvezet volt olvasni.
Ty

maxval bircaman BircaHang Média · http://bircahang.org 2015.11.27. 15:36:31

@Petrus Saxonus:

"a kereszténység alapformája a katolicizmus"

Nem az. A katolicizmus már reformtan, csak részben felel meg az eredetinek.

mouratius 2015.11.27. 15:55:55

annyit tennék hozzá hogy ugye a katharok sem az albingensek nem voltak eretnekek, csak a katolikus egyház szemében,valojában ők evangéliumi keresztények voltak csak a katolikus történelemhamísitás aggatott rájuk mindenféle jelzőt, olyan tanokat tulajdonitva nekik amik hamisak voltak és eleve nem fér a zsido-keresztény kijelentése amit ők valojában kezdettől valottak (lásd: Edmund Hamer Broadbent: Zarándok gyülekezet -
Az újszövetségi gyülekezetek történelmi vándorútja)

Pantagruel 2015.11.27. 15:59:29

@Aston Kanál: Igaz, csak én nem "magam" véleményét kívánom propagálni, hanem arra vagyok kíváncsi, hogy mire alapoz a kifogásolt állítás. Egyébként is: attól, hogy egy random akadékoskodó hozzászóló képtelen a maga állítása alátámasztására, még nem lesz a cikk megalapozottabb. Ettől eltekintve persze idézhetnék itt akármit: Nemzetbiztonsági Szolgálat Szakmai Szemléjét, Israel Todayt, talán Mandiner-posztot is... tökmindegy: maga ez a kajlafaszú, kecskebaszó, rongyfejű sivatagi cigány kompánia (a politikailag korrekt kifejezést keresve találtam erre a meghatározásra, mert olvastam minap, hogy kommunikációs problémát jelent az újságíróknak, minek nevezzék ezt a szarfaszú bandát) terjeszti - ÜZENI - baromságai közt, hogy 60 ország, az "ördög koalíciója" kiemelt célpont. Keressünk ehhez egy idézetet: "...Kis-Benedek József szerint ha valóban az Iszlám Állam felelős a párizsi merényletekért, azok oka a "bosszú" lehet a terrorszervezet elleni akcióban való intenzív részvétel miatt." A megtorlás vajon nem egy üzenet? Mit torolnak meg vajon? Kiken? Nehéz összerakni. Azért ehhez nem kell Cálámbónak lenni.

room_101 2015.11.27. 16:00:47

Disznóhúst kell zabáltatni velük, és akkor becsukódik majd előttük a paradicsom kapuja.

bgp 2015.11.27. 16:03:48

@bbjnick: Ez valami egetverő baromság. Milyen hitre kéne megtérni?

ANTI-SQUIRREL 2015.11.27. 16:05:36

@Kandeláber: Na ja ez valo igaz!
Ezt mondtam en is az asszonynak, hogy milyen erdekes, hogy az amcsikat ez nem zavarja. Tok faszan van ISIS mar evek ota. Hat persze mert veszik a fegyvert, ok meg eladjak az olajat nekik.

Amugy lattad a dailymail-en a cikket, hogy mi van a Svedeknel? Eddig bakker 17 menekulttabort gyujtottak fel. Valahogy ezt nem nagyon hangoztatjak a mediaban.
Nekunk "csak" a rugdosos csaj van, meg a kamionos "gazolo", ok meg nyomatjak a molotov koktellal.

bgp 2015.11.27. 16:10:28

@Kandeláber: A leégett szállásokba még senki se költözött be, azokat a hittársaid gyújtották fel. Céljaik egyeznek az Iszlám Államéval.

Robinzon Kurzor 2015.11.27. 16:18:49

@bgp:

Nem kell vele foglalkozni.

Bébéjé szerint a migránsok (és gondolom a terror is) Isten büntetése Európára a "buziházasság" engedélyezése miatt.

Jean Sol Partre 2015.11.27. 16:39:31

@Robinzon Kurzor: kérdés, a migránsok vajon mi rosszat tettek, hogy ők még nagyobbat szívnak az egésszel.

Bell & Sebastian 2015.11.27. 16:41:45

@mouratius: Nem-e? Már hogy a viharba ne lettek volna eretneckek a kersztények között, nem hogy a katolikusokhoz képest!

Esetleg nincsen kedved beleolvasni a szakirodalomba, te lusta malac?

Bell & Sebastian 2015.11.27. 16:43:18

@Robinzon Kurzor: Így van, de nem látom a cáfolatodat.

Bell & Sebastian 2015.11.27. 16:46:34

@Jean Sol Partre: Együtt tetszik érezni velük? No, eddig én is eljutottam. De nincsen kedvem átadni nekik se hazát, se házat. Óbégasson a müezzin a libsik fülébe, ha odautaznak a lelőhelyre, nekem jó itt.

Petitprince 2015.11.27. 16:49:52

Jó a cikk, de... Én még nem láttam olyan dolgot, ami csak úgy a semmiből jött volna létre. Halálszekták meg pláne nem születnek csiribú-csiribával, azok létrejöttének mindig van előzménye, és nem is kevés. Meg akarjuk érteni az ISIS-t? Jogos igény, de úgy nem fog menni, hogy, hmm, lássuk csak: "Pár elvakult arab túl sokat sétált a sivatagban, és napszúrást kapott?" Ugyanis elég valószínű, hogy ennél súlyosabb okok vezettek oda, ahol most tartunk. És az okok becsületes lenyomozása nélkül nekünk kuss van. Érted? Kuss! Addig ugyanis, amíg csak mórikálunk, olyan harmatgyenge lesz minden érvelésünk, hogy azzal legfeljebb a körömrágásunkat tudjuk megmagyarázni, ám képtelenek leszünk bárkinek is érdemi segítséget nyújtani. Mitől lett az ISIS? Mitől erősödött fel az iszlám fundamentalizmus? Milyen fájdalmak indították be a devianciákat? Kik kapták az első sebeket? És kik ejtették azokat? Hol indult el ez az ördögi kör? Mi volt a mi részünk abban, hogy elindult? Semmi? Akkor máshogy teszem fel a kérdést? Voltunk mi haszonélvezői olyan folyamatoknak, amelyekből másoknak káruk lett. Igen, voltunk, legalábbis nagyon valószínű, mert itt Európában ez volt az általános tendencia. Szóval vannak itt elég súlyos kérdések, lehet min gondolkodni! Kérem szépen, nagyon kérem, ne csináljunk úgy, mintha ezek a kérdések nem léteznének! Mert léteznek, és a megválaszolatlanságuk rettenetes feszültségeket generál. Olyanokat is, amelyek végül terrorakciókba torkolnak.

HgGina 2015.11.27. 16:50:22

@Doomhammer: kormánytagtól függ, hogy az jó vagy rossz. Mellesleg az ETA, az IRA és a Kurd Munkapárt azért nem egy kategória a RAF-fal, a Vörös Brigádokkal, és az Action Directe-tel se.

@we dont want arabs here..So what: pl. egy k.nagy atomot nekik? Jogos.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2015.11.27. 16:52:48

A helyzet egyre fokozódik, és még tovább fog.

molnargoreny.blog.hu/2015/11/27/peticioval_a_kalasnyikovok_ellen

molnargoreny.blog.hu/2015/11/27/megkezdodott_864

Ez bizony világháború, nem egyéb. Csak nem a klasszikus formátumú. A cikkben egy hiba biztosan van (alkalmasint polkorrketségből): már megcáfolt állítás az, hogy nem jönnek a migránsok között ezek a rohadékok. Dehogynem, és már lőttek-robbantottak is a kedves "menekültek". Hogy mennyi jött be, az majd utólag fog kiderülni, amikor már mind elsütötte a maga durrantóját.

Megölni mindet, ez a megoldás, Isten majd kiválasztja a javát magának. Már csak azért is, mert - amint a cikk helyesen írja - ezekkel nem lehet és nincs is miről tárgyalni. Akkor meg éppen úgy kell lemészárolni az összeset, mint ahogy ők lőttek mindenkire, aki békésen vacsorázott vagy zenét hallgatott. Ebből az egyből értenének: az összes rokonuk maradjon holtan a romok alatt.

Miért nem kezdik azon, hogy Dabiq települést porrá bombázzák?! (Mármint a szó szoros értelmében.) Akkor az apokaliptikus ütközettel nyitna az európai erő. Hogy nők-gyerekek is meghalnak? Na és? A dzsihádistákat talán érdekli ez?

Minden más választ az ilyen ellenség csakis a gyengeség jeleként tart számon. Izraelben nem hülyék élnek: ott a késes merénylőket helyben lelövik, vagy ha nem sikerül rendesen, hát ott meglincselik. Így is van rendjén. Aki békés járókelőre kést ránt, meg kell ölni, ez célszerű, és nem utolsósorban költséghatékony, valamint végleges megoldás. Lásd:

molnargoreny.blog.hu/2015/11/24/mit_valasszunk_a_bibliabol

Robinzon Kurzor 2015.11.27. 17:10:21

@Bell & Sebastian: "Így van, de nem látom a cáfolatodat"

Nahát, ezt a bolsi tempót!

Sebikém, mifelénk ezt így nem szokás.
Hanem úgy szokás, hogy aki állít valamit, főleg ilyen nagyívűt, azon a bizonyítás terhe.

És most, Sebikém, kezdhetsz durcizni...

Robinzon Kurzor 2015.11.27. 17:12:40

@Jean Sol Partre:

Ilyen csip-csup apróságokon igazán ne akadjunk fenn.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.11.27. 17:12:56

@HgGina:
"kormánytagtól függ, hogy az jó vagy rossz."

Jól értem, maga szerint van olyan kormánytag, aki megérdemli a megmerénylést?

Jean Sol Partre 2015.11.27. 17:25:14

@Bell & Sebastian: nem az a kérdés, hogy én együttérzek-e velük. Az egész migrációval (a kiváltó okaival és a vándorlással) ők nagyobbat szívnak, mint mi. Tehát nekik is van valami nagy bűnük, legalább akkora, mint a melegházasság nekünk. Vajon mi lehet az? Vagy ők is a mi bűnünk miatt szenvednek?

gerithegreat88 2015.11.27. 17:26:12

"Mindezek alapján – európai szemmel nézve – kontinensünkön az 1648-as vesztfáliai béke óta nem látott konfliktussal van dolgunk."

Aham. A két világégés bezzeg smafu.

Bell & Sebastian 2015.11.27. 17:30:08

@Robinzon Kurzor: Azért van az a szint, ami neked magas, nekem meg alacsony, ezért nagy vita ebből nem lesz.

@Jean Sol Partre: Zsák, meg a foltja, így van, nem először, kérdés az, hogy utoljára?

Bogyó 2 2015.11.27. 17:36:21

@gerithegreat88: A két világégés nem vallási alapon robbant ki.

Harmat Árpád Péter · http://tortenelemcikkek.hu/ 2015.11.27. 17:38:43

Ez a poszt a témában írt egyik legjobb elemzés és összefoglalás! Gratulálok Békés Mártonnak hozzá! A történészek - bár ezzel most hazabeszélek - :-) - jó érzékkel és háttértudással, valódi rálátással nyúlnak az ISIS és a terrorizmus témaköréhez!

Bogyó 2 2015.11.27. 17:42:16

@Molnárgörény: "Ebből az egyből értenének: az összes rokonuk maradjon holtan a romok alatt."

Igen, valószínűleg ebből értenének. Az úgy szokott lenni, hogy akinek megölik a rokonait, az onnantól keblére öleli a gyilkosait.
Hálát kell adni az Istennek, hogy a magadfajtáknak nincsen döntési joguk felettünk.

"Hogy nők-gyerekek is meghalnak? Na és? A dzsihádistákat talán érdekli ez?"

Ja, és akkor bennünket se érdekeljen? Halomra ölnél ártatlanokat mások bűnei miatt? Olyanokat akik tőlük szenvednek? Aki Szíriából most menekülne el azt lelőnéd, aki korábban jött el és éppen őt is lelőtték Párizsban azért meg bosszút kiáltasz? Ugyanis bevándorlók vagy leszármazóik is voltak az áldozatok között.

Bogyó 2 2015.11.27. 17:43:45

@Molnárgörény: ". Izraelben nem hülyék élnek: ott a késes merénylőket helyben lelövik,"

De ugye a rokonait nem?

Exploiter 2015.11.27. 17:48:21

@Doomhammer:

Csak azt ne tessék mondani, hogy nagy lenne a sírás, ha megtörténne.
Politikusokat lövöldözni nyugati szokás, az usaban is nagy hagyománya van, itt még van lehetőség a felzárkózásra. S kétlem, hogy az utca embere terroristát kiáltana, legalábbis a fele pezsgőt bontana.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2015.11.27. 17:51:21

@Bogyó 2: Igen. Halomra ölnék ártatlanokat a mások bűnei miatt. Már ha ártatlanok azok, akik Allahhoz imádkoznak, hogy a mocsok Európába merényelni induló férjük/fiuk stb. sikerrel járjon. Mindenesetre nekem ártatlanabbak azok a hozzátartozók, akik egyáltalán semmilyen öldöklést nem tervező rokonaikat gyászolják.

Ez a tőlük szenvedő migránssereg meg totál polkorrekt baromság. Ha elvétve van köztük egy-két gyilkos, akkor ugyan mivel magyarázza bárki, hogy az a sok százezernyi életerős fiatal férfi odahaza nem tud elbánni velük? Mármint azok, akik úgy menekülnek. Család alig van, a többsége fiatal férfi. Ha "ártatlanok", akkor szemét hitvány alakok, akik a hazájuk megvédése, a gyilkosok legyűrése helyett asszonyaikat is odahagyva elfutnak. De a valóság persze az, hogy az otthoni anarchia csak ürügy arra, hogy eljöhessenek Európába ingyenélni és no-go zónákat kialakítani.

Magyarország a magyaroké, Franciaország a franciáké, és így tovább. Egyik se az araboké. Menjen minden arab a pokolba, vagy vissza, ahonnan jött. Ha nem, lőjék le őket, mert inkább lőjenek le ezer "ártatlan" arabot, akiknek itt semmi keresnivalója, mint bármelyik rokonomat. Ennyi.

dekoninckxx 2015.11.27. 17:53:38

Várjunk már, az index ezt kicsit más megvilágításba helyezte épp most
index.hu/tudomany/tortenelem/2015/11/27/japan_komcsiktol_a_ciganygyilkosokig_felelem_es_reszketes_europaban/

Nekem onnan az jön le, hogy még a magyar romagyilkosok és a magányos Breivik is kb ugyanolyan veszélyes, mint a populációvallási alapú dzsihádisták.
Jajj, kinek higgyek jobban?

bontottcsirke 2015.11.27. 17:54:50

7,62*54-el rendkívül jól meg lehet gyógyitani a muszlimokat.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.11.27. 17:57:20

@Exploiter:
Akkor, ha jól értem, politikusokat lemerényelni ugyanúgy kulturálisan más (a mi fajtánknak megfelelő), mint ahogy az '56-osok is kulturálisan más migránsok voltak, mint a szírek?

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2015.11.27. 18:36:16

@dekoninckxx: Az Index azért szépen elszólta magát a cigánygyilkosságok felidézésekor, amikor leírta, hogy szándékosan ártatlanokat öltek - ergo az Index is elismeri, hogy akadt volna bőven korántsem ártatlan ölnivaló. Hiába, a valóság betolja a fenekét mindenhová, még a libbantak közé is.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2015.11.27. 18:43:14

@Bogyó 2: Egyébként Izraelben aligha fordulhatna elő az, ami Brüsszelben, hogy Abdeslam papa három fiából kettő lett tömeggyilkos, és ő meg szépen, háborítatlanul, krokodilkönnyeket sírva nyalatkozik a médiában, és senki se bántja egy ujjal se. Közben meg alkalmasint csomagolja a harmadik fiúcskának a hamubasültet, amikor ő is megy majd hitetlent lőni.

Izraelben Abdeslam papát meglincselték, netán börtönbe zárták volna. És ami azt illeti, teljesen megérthetően. Polkorrekt hülyék az ilyen világban elmehetnek Földvárra deszkát árulni... Szemét tömeggyilkosoknak (valamint rokonságuknak, hittársaiknak, imámjaiknak NEM SZABAD biztonságos és joggal telített Európát engedni, mert kizárólag visszaélnek vele.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2015.11.27. 18:44:23

@bontottcsirke: Én a 7 mm Rem.Mag. kaliber híve vagyok, az pont megteszi!

2015.11.27. 19:10:04

Mindenki túlparázza a helyzetet. a hírben említett "Állam" csak egy olyanolyan párt mint a Fidesz, csak egy másik országban. se nem jobb, se nem rosszabb, csak egy párt ami hatalmat akar.

ensorcelant 2015.11.27. 19:12:10

@Molnárgörény: Annyira jó, hogy így tisztában vagy a menedékkérők összetételével! Ezt honnan veszed egyébként? Az m1-en hallottad? Vagy kiszoptad valahonnan? Tudod te, hogy miről beszélsz egyáltalán? Tudod, hogy milyen háború elől menekülnek a szírek? Ez nem az a hagyományos háború ám, ahol van 2 tábor meghatározott frontvonalon, és időnként lőnek egymásra. Annyira szeretném, hogy Magyarországon néha olvassanak, járjanak utána az emberek mielőtt nyilatkoznak valaki életéről-haláláról! Vagy legalább ne legyen már ilyen pökhendi minden okoskodó!

búvár kondér 2015.11.27. 19:42:57

@bgp: valóban újra fel kellene ismerni az igaz hit erejét s újra és újra olvasva a Bibliát fölismerni a jelenben a hit elárulóit s őket megtagadva visszatérni Jézus tanításaihoz.
Látjuk s személyesen tapasztalhatjuk hogy papjaink elhagyják - elárulják - megtagadják Jézust pár koszos forintért , holmi világi címért némi kis hírnévért állami megbecsülésért. Tevékenységük hasonlatos a Sátánéhoz aki megkísérti Jézust. S mi ezeknek a sátáni fajzatoknak a mézes mázas szavainak adjunk hitelt ..... vagy a krisztusi tanításnak ...ugye ez nem lehet kérdés.

Blogger Géza 2015.11.27. 19:57:29

@dumdidum42: Gratulálok, megnyerted a topik leghülyébb hozzászólása díjat. Mióta képez és vet be bármely magyar párt öngyilkos terroristákat?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2015.11.27. 20:00:56

Egész értelmes ahhoz képest, hogy BM. Viszont azt pontosítanám, hogy ezek az emberek nem meghalni akarnak. Ha ez lenne a céljuk, akkor felvágnák az ereiket és mission completed. Ezek az emberek dicsőséget akarnak és a hősi halál ennek az egyik lehetséges eszköze.

Ez nem csak azért önfelszámoló, mert öngyilkos, hanem mert végletesen intoleráns. Minél intoleránsabb egy berendezkedés, annál valószínűbb, hogy idővel saját magát is megtámadja.

Csaba121 2015.11.27. 20:09:17

@HgGina: Valóban,
"az ETA, az IRA és a Kurd Munkapárt azért nem egy kategória a RAF-fal, a Vörös Brigádokkal, és az Action Directe-tel se",
ugyanis az első három sokkal de sokkal rosszabb az utóbbi háromnál, mivel az előbbi háromban lévők nem csak terroristák hanem egyben még politikusok is...

gabors 2015.11.27. 20:09:39

@Molnárgörény: atomot mekkara kellene dobni eloszor es minnel hamarabb

Bell & Sebastian 2015.11.27. 20:25:43

@Lord_Valdez: Ha a vallási szélsőség ez esetben mémként működik és érvényesek rá az evolúció szabályai, akkor ezt magyarázni csak egyféleképpen lehet (mivel nem teljesít darwinista alapfeltételeket), beindult vagy beindított önfelszámoló mechanizmus, magyarán: rák.

De mivel a megközelítésem ezúttal a vágópistai baloldalé, abban pedig ilyen nincsen, be kell, hogy vonjuk a transzcendentális rendezőelvet is az egyenletbe.

Ettől rögtön jobboldalivá válunk és Isten büntetéseként értelmezzük.

Azon, egyszerű oknál fogva, hogy másként nem is lehet, baloldali értelmezés erre nincsen.

Ezért valószínűleg a másodlagos cél ezen bambák ritkítása, ha nem elsődleges-. Én az utóbira tennék komolyabb összeget.

Exploiter 2015.11.27. 20:27:36

@Doomhammer:

Ez spec nem kulturális hanem praktikus különbség. Engem jobban zavar, ha a családmra robbantják a kávézót, mintha lelövik valamelyik diszfaszt.
De egyelőre még ebben az ügyben se tiszta semmi, tegnap még töri szakos idióták voltak, a tek meg hülye.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2015.11.27. 20:38:52

@Bell & Sebastian:
Most vagy én vagyok túl fáradt, vagy ez zagyvaság.
Nincs szükség se Istenre, se transzcendenciára. Az evolúcióban ugyanis nem ritka, hogy egy populációban létrejövő változás rövid távon sikeresnek, de hosszabb távon zsákutcának bizonyulnak. pl. túlspecializáció.
Egy intoleráns, homogenizáló eszme rövid távon nagyon is sikeres tud lenni. Aztán, ahogy nő a létszám, úgy válik változatosabbá a gondolatvilág és úgy kezdi el szétfeszíteni a szűkre szabott kereteket.

Bell & Sebastian 2015.11.27. 20:58:21

@Lord_Valdez: Olyan nincsen, hogy valami saját maga ellen törjön. Pedig ez pont az, maga mondá.

Hogy most, közös erővel leverjük, nagy szívességet teszünk neki, sok, fölösleges szenvedéstől kíméljük meg és még Izrael is jó jár azzal, hogy kevesebb a potens arab körülötte.

A francnak szaporodtak túl.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2015.11.27. 21:10:21

@Bell & Sebastian:
Az, hogy saját maga ellen tör, valamennyire már azt feltételezi, hogy a jelenség intelligens és valamiféle tervet követ. De ez nincs így. Egy mém, vagy viselkedésminta terjedése nem tudatosan történik. Egyszerűen, az emberek egymást figyelik egymást és utánozzák egymást. És adott esetben a hülyeséget is eltanulják egymástól. Például így alakulnak ki a gazdasági buborékok. Az emberek elkezdik egymás viselkedését másolni. Ha elég sokan vásárolnak ingatlan, akkor az ingatlanok ára emelkedik, ezért jó vétel ingatlant vásárolni, amitől még inkább emelkedik. Aztán a séma végül legyőzi saját magát, mert elfogynak a potenciális vevők. De ehhez nem kell semmiféle transzcendencia.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.11.27. 21:11:11

@Exploiter:
" Engem jobban zavar, ha a családmra robbantják a kávézót, mintha lelövik valamelyik diszfaszt."

Orbán Viktort akarták megölni a terroristák.

www.blikk.hu/aktualis/politika/orbnt-akartk-lelni-az-elfogott-szlssgesek/wr1nfx1

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.11.27. 21:12:25

@Doomhammer:
Persze ezek a terroristák is idősbűnözők voltak.
"Úgy tudjuk, a két gyanúsított – mindketten hatvan év feletti férfiak – a Magyar Nemzeti Hadsereg tagjának vallja magát. A szervezet szélsőséges és uszító nézeteket terjeszt az interneten, s állítása szerint fő célja a jelenlegi hatalom megdöntése."

Szindbad 2015.11.27. 21:14:27

@Doomhammer: Vajon hány tízmillió forintért találta ki ezt a narratívát egy kormányközeli csoport?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.11.27. 21:20:44

@Szindbad:
Frei Tamás éppen most turnézza körbe a magyar médiát. Most volt a tévében, a következő állomása egészen meglepő:
www.facebook.com/216510208382862/photos/a.1066860476681160.1073741993.216510208382862/1067147956652412/?type=3&theater

Már egyszer bejött neki Orbán Viktor megtámadása.

rockjano 2015.11.27. 21:29:34

Jó cikk…nagyon jó…

Valóban jelentős különbség van az ISIS terrorizmusa és mondjuk a palesztinok terrorja közt…

Hosszú távon ha a nagyhatalmak valóban összeszedik magukat nincs esélyük. A tudást a kultúrát és az ipart nem lehet terrorral legyőzni…

Mento (törölt) 2015.11.27. 22:33:30

Összefoglalva: ki az ellenség? (mindenki) ki a célpont? (mindenki). Ugyanis ezt a zsidók is átélték már elég gyakra Izraelben, hogy egyszer csak elordítja magát mellettük valaki és felrobban. És ki mellett robban fel? Ezt senki sem tudja és pont ezért félelmetes az egész, mert sem felkészülni rá, sem védekezni ellene nem lehet. Mindenki ellenség és ez az általános paranoia alapja. Lehet hogy pont ezt akarják elérni, hogy minenki féljen és rettegjen...

Exploiter 2015.11.27. 22:36:48

@Doomhammer:
Hatvan éves elitkommandó... Azért azt te is látod, hogy van némi különbség az anarchista nyugdíjasklub és egy több tízezres szervezet közt, ami szabadidejében csecsemőket húz karóba, vagy gyerekeket feszít keresztre.
Én továbbra se értem, hogy miért akarod elbagatellizálni a dolgot, a muzulmán terrorizmus jelen pillanatban a maga nemében egyedülálló.
Ha itthon is nagy társadalmi támogatottságú, jelentős pénzügyi és emberi erőforrással rendelkező terrorista csoportok veszélyeztetnék a civileket, meg akkor is azt mondanám, hogy importra akkor sincs szükség...

Exploiter 2015.11.27. 22:43:31

@Doomhammer:

A vezénylő tábornokot személyesen?
Jajj. Ne. Szörnyű.

Petrus Saxonus 2015.11.27. 23:13:10

@mouratius: Ezt mivel tudja igazolni? Elárulom, semmivel sem.

Bell & Sebastian 2015.11.27. 23:32:14

@Lord_Valdez: - Mit gondol, mi a jelenség legfontosabb hajtóere?
Mivelhogy ebben még a mém sem valódi, hanem képzetes.

- A média.

Ami folyamatosan sulykolja, hogy: öt perc világhír = halhatatlanság.

Az alapfokú, transzcendentális regulátor máris megvan.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.11.27. 23:49:32

@Exploiter:
"Én továbbra se értem, hogy miért akarod elbagatellizálni a dolgot, a muzulmán terrorizmus jelen pillanatban a maga nemében egyedülálló. "

Sose bagatelizálnék el egy olyan szervezetet, ami embereket ölhet meg, legyen szó nyugdíjasklubról vagy vallásos mezt magára öltő terrorszervezetről. Tudván azt, hogy Magyarországon évente hány embert öl meg idős ember (nem számoltam meg pontosan, évente 30-nál biztosan többet) nem bagatelizálnám el a "nyugdíjasklub" képességeit.

A muzulmán terrorizmus egyedülálló lenne? Hát azt kétleném. Például minden maffia úgy működik, ahogy az Iszlám Állam. Vegyünk például egy drogmaffiát.
www.quora.com/Who-has-killed-more-innocent-people-ISIS-or-the-Mexican-drug-cartels

Drogmaffiák rutinszerűen félemlítik meg a polgári lakosságot is (tehát nem csak azokat, akik a drogbizniszben részt vesznek akár mint kereskedők, akár mint fogyasztók) és amint láthatja, a számok elég impozánsak. Akár az összegük, akár az egyedi esetek.

A "magyarkonzervatívok" teljesen rá vannak kattanva a vallásháború ötletére, valószínűleg szívesebben élnének a keresztes háborúk korában. Ez nem ok arra, hogy az ő fantazmagóriájuknak bárki más is bedőljön. A Daesh egy szunnita gerillamozgalom, amelyik maffia- és fejlett kommunikációs módszereket is használ a reguláris katonai képességek mellett (abban is jó, képzett zsoldosok dolgoznak neki). A fejlett kommunikációs módszerekhez tartozik a dzsihád és a kalifátus; ily módon szerez friss húst az akcióikhoz, ebben hasonlít például a kommunistákhoz, akik hasonló módon szereztek meg a céljaiknak minden gyanú felett álló embereket a célországokban. De hogy egyedülállóak lennének? Még a XX. században sem egyedülállók, a kommunisták pont úgy dolgoztak, mint ők, csak sokkal nagyobb méretekben.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2015.11.28. 01:04:48

@ensorcelant: Képzeld, láttam. Amikor nagytotálképet mutattak, mindig a döntő többség fiatal férfi volt.

Az meg mára bizonyított, hogy a robbantó-lövő rohadékok közül kettő is így jutott be.

Micsoda zseni vagy! Tényleg nem hagyományos háború, ezzel együtt, ha ez a sok hódító mind ártatlan menedékkérő volna, akkor is elegen lennének a rendcsináláshoz. Hogy egymást is utálják? Meg hogy Bangladeshben nincs háború, mégis jönnek onnan is? Ez a magadfajta libbantakat nem zavarja.

Neked Molenbeekbe kéne menned egy muzulmánházba lakni, hogy észheztérj. Képzeld, kimondom-leírom, hogy Magyarországon (de Németországban, pláne Svédországban sem!) nincs keresnivalója semmiféle jöttment arab hordának. Közbeesik Törökország, Libanon, Görögország, Macedónia, miegyéb - ugyan hogy magyarázod, hogy mind Németországba meg Svédországba akar menni (egyelőre)? Mert csak ott vannak biztonságban, vagy mert nem a háború elől kell ilyen messze futni, hanem ott lehet a legjobban élősködni az európai ellátórendszeren?

Nézd meg a jobb felkarodat, mert ott nem BCG-t kaptál, hanem gondolkodás ellen oltottak be. Csak annyit kívánok neked és a hasonlóknak, hogy amikor az első arab szarházi itt robbant vagy lő, akkor ne én legyek a fegyvere előtt, hanem te. Ezt érdemled ugyanis, ha véded a beáramló élősködő hordát.

2015.11.28. 02:42:10

@bbjnick: a Nyugat meg fog terni, csakhogy pont az iszlamhoz
rengeteg nyugati ferfi es no ter at a muzulman hitre

nesze neked hit
a hit a legtulhypeoltabb dolog, a jozan esz, az ertelem kikapcsolasa, az emberi agy szabadsagra kuldese, szembekopese mindannak, amit a nyugati civilizacio elert

az iszlamhoz hasonlo kozel-keleti vallasok sem sokkal jobbak (judaizmus, keresztenyseg)

annamanna 2015.11.28. 02:46:07

Péld 8,36 De a ki vétkezik ellenem, erőszakot cselekszik az ő lelkén; minden, valaki engem gyűlöl, szereti a halált!

hívőlélek 2015.11.28. 07:30:52

@bbjnick: tehát gyenge a hitünk. Elgyengítették. Szándékosan rombolták s rombolják. ....hol van már a papok tisztelete s hol vannak a tisztelhető papjaink?
Az egyházat átjárja a korrupció, papjaink nap mint nap szembe mennek Jézus tanításaival, templomaink jobb esetben romokban rosszabb esetben pártirodákká aláírást gyűjtőhellyé silányítva vagy divat bemutatók színhelyévé degradáltak , az Isten igéjét kifordítják s aljas politikai manipulációra használják.
...hol az a hit ...és kinek a hite?

ensorcelant 2015.11.28. 07:54:49

@Molnárgörény: Ja, szóval láttad a sajtóban megjelent képeken. Már értem! Mutassak neked néhány száz fotót, amin csak gyermekes családok vannak? Mert olyanok is készültek ám! A sajtó azon felétől, akik azt akarják bizonyítani, hogy családok érkeznek. Talán nem feltétlenül kéne beszopni mindent, amit az interneten találsz! És igen, személyes tapasztalatom is van, mert 9 hét óta először nem vagyok kint gyermekeket etetni és öltöztetni. Igen, úgy néz ki, hogy a merényletek 8 elkövetője közül 2 a menekültekkel érkezett. A másik 6 meg EU polgár volt. Úgy is mondhatom, hogy háromszor annyi EU polgár volt a merénylők között, mint bevándorló. Akkor le kéne lőni az EU állampolgárait is, mert potenciális terroristák! Köztük téged is. Csak, hogy maradjunk a gondolatmenetednél! Elhiszem, hogy félelmedben nincs jobb ötleted, mint az agresszió. Félsz, mert nem ismered a kultúrájukat, a céljaikat. Egyébként meg ha én menekülnék el a hazámból (sajnos még sor kerülhet rá a magadfajták miatt), én sem egy szegény, nyomorult országban akarnék letelepedni, hanem egy gazdaságilag erősben, ahol munkát szerezhetek, a gyermekeim iskolába járhatnak, stb. Csak ehhez gondolkodni kéne, hogy meglásd, nem pedig fröcsögni a közmédia szennyét!

maxval bircaman BircaHang Média · http://bircahang.org 2015.11.28. 07:58:08

@Petrus Saxonus:

Sajnos nem az. Feltéve ha "katolicizmus" alatt azt érted, amit a mai hétköznapi nyelv ért alatta.

Ha I. századi értelemben érted, akkor természetesen igazad van.

Exploiter 2015.11.28. 08:11:25

@Doomhammer:

A drogos példa egész jó, bár a célok mások, de az embertelen alap mentalitás és a társadalmi beágyazottság stimmel. Biztos ezért építettek falat a jenkik a déli határra.

Vallásháború azért nem lesz, mert ahhoz kéne egy másik vallás. Ez egyszerűen a modern civilizáció és a barbárok harca.

annamanna 2015.11.28. 08:24:39

@ensorcelant: "Egyébként meg ha én menekülnék el a hazámból (sajnos még sor kerülhet rá a magadfajták miatt), én sem egy szegény, nyomorult országban akarnék letelepedni, hanem egy gazdaságilag erősben, ahol munkát szerezhetek, a gyermekeim iskolába járhatnak, stb."

Ha menekülnék, az egyetlen szempontom az lenne, hogy biztonságba jussak az üldözőimtől. A valódi menekülőnek ez számít.

Például amikor Sodomát Isten felégette, azt mondta Lótnak, menjen a pusztába. De neki nem volt kedve hozzá, inkább könyörgött, hogy egy kényelmes városba mehessen. Érdekes elolvasni, mi történt:

"És mikor a hajnal feljött, sürgetik vala az Angyalok Lótot, mondván: Kelj fel, vedd a te feleségedet és jelenlevő két leányodat, hogy el ne veszsz a városnak bűne miatt.
Mikor pedig késedelmeskedék, megragadák a férfiak az ő kezét és az ő feleségének kezét és két leánya kezét, az Úrnak iránta való irgalmából, és kivivék őt: és ott hagyák a városon kívül.
És lőn mikor kivivék őket, monda az egyik: Mentsd meg a te életedet, hátra ne tekints, és meg ne állj a környéken; a hegyre menekülj, hogy el ne veszsz.
És monda Lót nékik: Ne oh Uram!
Ímé a te szolgád kegyelmet talált te előtted, és nagy a te irgalmasságod, melyet mutattál irántam, hogy életemet megtartotta: de én nem menekűlhetek a hegyre, nehogy utólérjen a veszedelem, és meghaljak.
Ímhol az a város közel van, hogy oda fussak, kicsiny is, hadd menekűljek kérlek oda, lám kicsiny az; és én életben maradok.
Monda azért néki: Ím tekintek rád e dologban is, és nem pusztítom el a várost, a melyről szólottál.
Siess, menekülj oda, mert semmit sem tehetek addig, míg oda nem érsz. Azért nevezték annak a városnak nevét Czóárnak.
A nap feljött vala a földre, mikor Lót Czóárba ére.
És bocsáta az Úr Sodomára és Gomorára kénköves és tüzes esőt az Úrtól az égből.
És elsűlyeszté ama városokat, és azt az egész vidéket, és a városok minden lakosait, és a föld növényeit is.
És hátra tekinte az ő felesége, és sóbálványnyá lőn.
Ábrahám pedig reggel arra a helyre indúla, a hol az Úr színe előtt állott vala.
És tekinte Sodoma és Gomora felé, és az egész környék földje felé; és látá, és ímé felszálla a földnek füstje, mint a kemencze füstje. (...)
Lót pedig felméne Czóárból, és letelepedék a hegyen, és vele együtt az ő két leánya is, mert fél vala Czóárban lakni; lakozék tehát egy barlangban ő és az ő két leánya.
És monda a nagyobbik a kisebbiknek: A mi atyánk megvénhedett, és nincsen a földön férfiú, a ki mi hozzánk bejöhetne az egész föld szokása szerint.
Jer, adjunk bort inni a mi atyánknak, és háljunk ő vele, és támaszszunk magot a mi atyánktól.
Adának azért inni bort az ő atyjoknak azon éjszaka, és beméne a nagyobbik, és hála az ő atyjával, ez pedig semmit sem tuda annak sem lefekvéséről, sem fölkeléséről.
És lőn másodnapon, monda a nagyobbik a kisebbiknek: Ímé a mult éjjel én háltam atyámmal, adjunk néki bort inni ez éjjel is, és menj be te, hálj vele, és támaszszunk magot a mi atyánktól.
Adának azért azon éjszaka is az ő atyjoknak bort inni, és felkele a kisebbik is és vele hála; ő pedig semmit sem tuda annak sem lefekvéséről, sem fölkeléséről.
És teherbe esének Lót leányai mindketten az ő atyjoktól." (Mózes 1. könyve 19. fejezet)

Tehát a gazdasági erőforrásokhoz, jóléthez való ragaszkodás Lótot borzalmas bűnbe sodorta. Életemben csupán egyszer beszélgettem egy mohamedán hívővel, és ő épp Lót történetére tért rá, azt mondta, lehetetlen, hogy Lót megdugta volna a lányait, mert ő egy próféta volt, és a próféta nem követ el ilyen bűnt. Ez csak egy zsidó hazugság, meghamisították a szöveget. Tehát a mohamedánok egyáltalán nem fogadják meg azt az isteni intést, hogy ha az életüket mentik, akkor ne a gazdagsággal és kényelemmel törődjenek. Lótnak az erkölcsnél fontosabb volt a kényelem, és ennek gonosz következményei lettek.

Exploiter 2015.11.28. 08:24:57

@Exploiter:
És még egy kis adalék: a nyugati civilizáció évszázadokat és rengeteg vért áldozott arra, hogy a kereszténységet pacifikálja.
As iszlámot úgy látom, mint a kereszténység 2.0-t, kiegészítve az élet minden területére kiterjedő szabályozással, undorító szokásokkal, csonkításokkal, a társadalmi rend elleni kibékíthetetlen ellenérzésekkel, agresszióval, középkori értékrenddel.
Minden nyugati embernek irtózna kéne tőle, és egyáltalán nem értem, hogy ez miért nincs így.

ensorcelant 2015.11.28. 08:45:48

@annamanna: Ez a történet, amit elmeséltél, pont olyan, mint a Korán. Pont annyi igazságtartalma lehet mindkettőnek. Te higgy ebben nyugodtan, én meg éltem a közel-Keleten, láttam mi folyik ott. Ezek az emberek vagy a háború sújtotta hazájukból, vagy egy török menekülttáborból érkeztek, ahol a körülmények gyalázatosak. És ne akarjuk mi innen, a meleg szobából teli hassal megmondani nekik, hogy meddig tart a menedék, hogy azért csak a túlélés jár, az emberi körülmények, a gyermekeik biztos jövője már nem. Félre ne érts, ezeknek az embereknek szerintem sem itt lenne a helye, hanem a hazájukban, az otthonaikban. De jelenleg az a régió élhetetlen. És nem csak az IÁ miatt. Ott van még az Asszad rezsim, az Al-Nusra, a lázadó fegyveres csoportok, egy országgal arrébb az Al-Kaida.... Sorolhatnám, hogy mi előle menekülnek. Az ottani helyzetet kéne megoldani. De az orosz (és most már Francia is) bombázások csak még több menekültet generálnak.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2015.11.28. 09:40:44

@ensorcelant: A gyenge, ostoba csúsztatásaid nem érdekelnek. Nagytotálképen nincs olyan fene sok család, mert nem azok jönnek. Arról nem is beszélve, hogy a neked "EU-polgár" merénylők is nyavalyás agresszív muzulmánok voltak, nem pedig keresztények, és nem belgák vagy franciák, hanem arabok. Az, hogy befészkelték magukat ide, semmin se változtat. Sőt. Pont azt bizonyítja, hogy nem szabad beengedni egyet sem,, a már bentlévőket meg el kell zavarni a francba, mert még a jólét, a befogadás sem változtatja meg az ocsmány farkastermészetüket. Menj Molenbeekbe lakni, onnan gyere a polkorrekt libbant elmebetegséggel.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2015.11.28. 09:41:25

@Bell & Sebastian:
Mi az, hogy valódi és képzetes mém? A mém eleve csak az elménkben létezik.

Remélem, hogy te tudod követni magad, mert szerintem a gondolkodásod nem követ egy logikai láncot, hanem csapong.
Egy jelenség felszámolhatja magát transzcendencia nélkül is, példával bizonyítva.
Ezek az emberek valóban transzcendencia által motiváltak, de az meg nem a média, hanem a vallás.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2015.11.28. 09:45:15

@ensorcelant: Ami meg a bombázásokat illető, ha azt kellő alapossággal végzik, nem menekültek lesznek, hanem halottak, és azopkkal már nincsen baj. Nem a nyugati keresztény civilizációnak kell feléldoznia magát azért, mert az arabok egymást ölik. Tegyék csak, de ne itt robbantsanak-lőjenek, sőt, még csak ne is élősködjenek. Ott a saját országuk, éljenek abban. Ha nem tudnak egymás között megegyezni, akkor ugyan honnan veszed azt a lázálmot, hogy majd pont velünk lesznek toleránsak? Ha egymással se azok?

Golyóra golyó legyen a válasz, bombára meg bomba, csak éppen több, mint amit ők lőnek ki.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.28. 09:54:12

@Molnárgörény: Tapasztalati tény, hogy a tömegmészárlások kétkezi végrehajtói és kivitelezői általában alkalmatlanná válnak a további funkcionális létezésre, szóval van ott még baj.

jog-ász 2015.11.28. 10:06:51

ha úgyis meg akarnak halni, akkor itt a megoldás:előbb kell végezni velük, mint ahogy megölik magukat miközben közülünk is magukkal rántanak valakit.
atombombát ugyis régen vetettek be

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2015.11.28. 10:50:31

Itt az ideje bevetni a neutronbombát. Aki békét akar, az már elmenekült Szíriából, tehát többségében a harcos iszlám katonái esnének áldozatul a bombázásnak. Az eszköz csak az élőerőt pusztítja, az infrastruktúra épségben marad, a menekültek visszaköltözhetnek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.11.28. 11:00:21

@Exploiter:
"A drogos példa egész jó, bár a célok mások, de az embertelen alap mentalitás és a társadalmi beágyazottság stimmel."

Mik a célok? A Templomos Lovagok (Los Caballeros Templarios Guardia Michoacana) mexikói drogkartell etikai kódexet osztogat a tagjainak, amelyben a szegények segítése, a vallásos hit fontossága, a materializmus elleni küzdelem szerepel. Odáig még nem mentek, hogy ellenpápát válasszanak (kábé ez lenne ekvivalens a Daesh által meghirdetett kalifátussal), de a morál dolgot láthatóan komolyan veszik. Ezt valószínűleg ők csinálták:
1.bp.blogspot.com/-G4519HJNsgo/UpQM4aMyt6I/AAAAAAAASPM/zC8id1yVqjU/s1600/imagesCAMLC7UG.jpg

Az áldozatok élőben:
4.bp.blogspot.com/-Jc_lB6g5E8c/UpQNAEaJwvI/AAAAAAAASPY/2CanCmB-ByQ/s400/hangin+4+michoacan.png

Akik ott lógnak, azok között van egyetemi hallgató és középiskolai tanár; valószínűleg nem volt több közük a drogbizniszhez, mint hogy rokonai voltak valakinek. Vagyis a keresztényi értékeket hirdető drogbanda civileket is terrorizál. Csak a Templomos Lovagok csak Michoacan-ban 1000 körüli gyilkosságot követtek el az elmúlt évben.

A Templomos Lovagokat megvádolták azzal, hogy gyerekeket rabolnak el és eladják a szerveiket, akárcsak a Daesh-t. Ugyanúgy maffiamódszerekkel szivárognak be egy területre; először csak néhány ügynökük érkezik, aki hálózatot épít, merényleteket szervez az állam vagy más bandák emberei ellen, úgyhogy mire megérkezik a fősereg, addigra nincs ellenállás. Ezek ezeréves módszerek, minden sikeres gerillamozgalom ezt csinálja, a Daesh egyetlen újítása az, hogy új szintre emelték a valódi célokat leplező ideológiai maszlagot. Amely valódi célok nagyon egyszerűek: egy államba akarják összevonni az iraki és szír szunnita területeket. Ott akarják folytatni, ahol Szaddam abbahagyta. Nincs ebben semmi újdonság.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2015.11.28. 13:18:20

Az egész téma túl van pörögve.

Európa nem muzulmán. Van nagyon sok muzulmán ország, éljenek ott a muzulmánok ahogy akarnak. És akkor ennyi. Az Iszlám állam nem fenyeget fegyveresen keresztény országokat.

Ha meg is tennék akkor meg jöhet az atom. Nem ezekkel szarakodni, nem kell egy túlnépesedett kontinensre idegeneket beengedni.

Nem azért harcoltak keservesen az őseink minden talpalattnyi földért és szenvedtünk el annyi csapást, hogy mások majd idepofátlankodjanak és a saját kultúrájuk, ideológiájuk szerint éljenek.

Ha valaki nagyon magyar akar lenni, akkor még azt mondom jól van, ha szépen levizsgázik és bizonyítja, hogy hasznos lesz, akkor jöhet akkor is ha kínai, indiai, arab vagy néger. Ebből is persze egy ésszerű korlát, hogy ne okozzon zavart, problémát.

Többi meg senki. Ha természeti katasztrófa van, majd mi megyünk oda és segítünk nem kell elhagyni a szeretett otthon, szétszakítani a közösségeket, családokat; ha valaki védtelen országot támadna meg, ott a NATO.

Ha pedig valamelyik országban a helyiek elkezdik egymást halomra ölni és nem lehet igazságot tenni, akkor sok sikert és további szép napot. Ha a szíriaiak, az arabok egymást ölik, képtelenek békés társadalomban élni az nem ugyanaz, mintha a japán, indonéz menekül a vulkánkitörés elől. Nem ugyanaz, mintha a bengáli szenved a monszuntól, nem ugyanaz, mint egy iraki aggresszió, nem ugyanaz, mint 56, vagy 68.

Nem bizony nem. Szíriát senki nem támadta meg. A szíreket leszámítva. Ha a saját országukban így "élnek" ezek az emberek, akkor máshol is így fognak. És ez vonatkozik a nigériaiakra, a nigeriekre, a hauszákra, szomáliakra, malikikre, a kurdokra és mindenkire.

Ezek közül egyik probléma sem fenyeget más országot közvetlenül, ha lezárják a határt. Oldják meg a maguk gondjait szépen.

Az ENSz meg közvetíthet és adhat pénzt, puskát, paripát annak aki megvédené az országát. Ha a szétlőtt hátország nem egy ingyenjegyet jelent Berlinbe vagy Stockholmba, akkor majd az egyszeri szír is elgondolkozik, hogy talán érdemesebb lenne megvédeni a saját országát és nem másokra kenni a felelősséget. Ne a nyugati katonák haljanak már meg az ő hülyeségük miatt.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.11.28. 14:10:03

@Counter:
"Tapasztalati tény, hogy a tömegmészárlások kétkezi végrehajtói és kivitelezői általában alkalmatlanná válnak a további funkcionális létezésre,"

Esetleg ez a merényis zártosztályos gyilkos, akinek háborús tévképzetei voltak?
kgb2781.uw.hu/bk.html#c28516574

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.11.28. 14:12:42

@Vajk a Vitéz Várjobbágy:
"Ha pedig valamelyik országban a helyiek elkezdik egymást halomra ölni és nem lehet igazságot tenni,"

Pont ez történt 1956-ban, a szovjetek azután jöttek be, hogy a forradalmárok leölték a pártszékház védőit (magyarok magyarokat).

Ott rontod el, hogy azt hiszed, hogy a magyarok (vagy a szírek) ügye a magyarokra tartozik csak. Ha egy banda elkezd öldökölni a békés alföldi városkádban és nincs, aki megfékezze őket, akkor két dolgot tehetsz. Menekülsz vagy meghalsz. Onnan már nem magyar (vagy szír) vagy, hanem valaki, aki fut az életéért.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.28. 15:23:16

@Doomhammer: Az SS-en belül voltak reklamációk, hogy jó-jó, a zsidókat ugyan gödörbe kell lőni, de az ezt végrehajtó katonák pár nap, pár hét után megszűnnek acélos arcélű porosz hadistenek lenni és elkezdenek nyöszörgő roncsok vagy tébolyult, megbízhatatlan idegbetegek lenni, ami nem jó, találjanak már ki valamit.
Főleg, hogy a szabadságolásuktól is el kell tekinteni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.11.28. 16:06:02

@Counter:
Megfelelő embert a megfelelő feladatra.
Ha egy bizonyos munka elmebeteget csinál a művelőiből, akkor megfontolhatja, hogy eleve embereket toboroz rá.
Ez egyben azt a problémát is megoldja, hogy mit csináljunk a nevezett elmebetegekkel.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.11.28. 16:06:40

@Doomhammer:
"hogy eleve embereket toboroz rá."->"hogy eleve elmebetegeket toboroz rá."

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2015.11.28. 17:41:39

@Doomhammer: úgy érzem nem vagyunk egészen egy hullámhosszon, de én magamban úgy értékelem, hogy az volt a Jó oldala a forradalomnak, amikor a pártszékház védőit leölték, mint az aljas kutyákat akik voltak, nem szánom személyes sértésként azoknak akiknek a családjába tartoztak, és az volt a Rossz oldala a szabadságharcnak, amikor idegenek úgy érezték ez bizony nem a magyarok ügye, hanem az ő ügyük, bejöttek, leverték a forradalmat és újra szovjet gyarmat lettünk.

Erre értettem, hogy Szíria nem olyan, mint 68 vagy 56, mert ott szovjetek szállták meg az országot, itt pedig a legtöbben akik a szíreket Európában az ötvenhatosokhoz hasonlítgatják nem az Iszlám Államnak drukkolnak, hanem vagy az amerikaiak által támogatott "mérsékelteknek" vagy az oroszok által támogatott kormányerőknek.

Valamit nagyon jó a hasonlat. Mert ritka szánalmas az a közösség, az a város amit egy maréknyi banda terrorizálni tudna. De ugye Szíriában sem erről van szó, a szírek nem ilyen puhányok. Hanem arról, hogy nagyon gyűlölik egymást a kormányt támogatók és a többi muzulmán szekta és meg akarják ölni egymást. A lázadók is és Assadék is együttműködnek ha kell az itt Európában a Nagy Sátánnak kikiáltott Iszlám Állammal. Mert ott az csak egy a sok frakció közül.

Az vajmi kevés vigasz egy szírnek, hogy a szeretteit épp az Iszlám Állam végzi ki valamely sária gyakorlatra hivatkozva, vagy éppen csak a kormányerők belezik ki megtorlásképpen, légicsapás öli meg, vagy kormányhű katonák vetnek be ellene vegyifegyvert.

Lehet azon filozofálni, hogy ki kavarta meg a szart, Amerika, a szaúduak vagy a Tudjukkik, vagy az oroszok vagy éppen ki kinek hogyan és mikor szállított fegyvereket, agitált, de az egészen biztos, hogy a szírek magukra hagyva is öldökölnék egymást a kialakult helyzetben.

Ez egyénileg borzasztó és elkeserítő. Ha valaki odautazik és segít, életeket ment, kiáll az elvei mellett az egy nemes és önfeláldozó tett. Az ostoba álságosság ott indul, hogy egyesek eltörlik a szírek kollektív felelősségét, erkölcsfilozófiai úton dekonstruálják azt, hogy szír nép, mert azok valójában szenvedő emberek egyenként, ami igaz is; ugyanakkor megtartják az európai államokat és népeket, mint konstrukciót, de csak egy bizonyos fokig, határok nem kellenek, de kell az, hogy mi közösen, mindenki, mint országok segítsünk a szír embereken úgy hogy befogadjuk őket.

Hát egy nagy lófaszt. Okkal vannak országok, okkal nem lehet akárhogy akárhova közlekedni, akármilyen közösségbe bepofátlankodni. Az európai elit nem a saját otthonaiba fogadja ezeket az embereket, hanem a már így is kiszolgáltatottakat dobják ki, a szegényebb negyedekbe zsúfolják őket ostoba módon abban a hitben, hogy ez nem üt majd vissza.

Soros György aki olyan sokat tesz a menekültek Európába navigálásáért rossz módon segít. Ossza ki azonnal az összes pénzét a rászoruló szegények között és ne mások zsebéből vagy még rosszabb, biztonságával jótékonykodjon. Ha európai népeknek nincs joguk a kollektív tulajdonukat képező államok szuverenitásához, akkor neki erkölcsi alapon még kevesebb joga van a vagyonához.

És ez ugyanúgy vonatkozik mindenkire, nem Európába kell hozni a problémákat, hanem meg kell őket oldani, ahol felmerülnek, ha pedig erre nincs valakinek indíttatása, vagy éppen nem lehet, mert hiába minden a szírek ezt véresen le fogják meccselni egymással, akkor pedig nem kell humanizmusról hazudozni.

Ha egy kisváros irányításáért két banda egymásra gyújtja a várost, akkor az ottaniakat nem kell más városokba menteni, hogy ott folytassák: Nincs külső erő ami őket erre kényszeríti, vagy maguk meg tudják oldani a helyzetet, vagy az fenn fog állni amíg világ a világ.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.11.28. 18:02:32

@Vajk a Vitéz Várjobbágy:
"Erre értettem, hogy Szíria nem olyan, mint 68 vagy 56, mert ott szovjetek szállták meg az országot, "

Itt meg a külföldi hatalmak nem saját hadseregükkel mennek oda (bár az oroszok már azt is megteszik), hanem pénzzel és fegyverrel tömnek olyanokat, akik harcolnak nekik. Ami pont olyan, mintha külföldiek harcolnának ott, mivel külföldi támogatás nélkül a szíriai konfliktusnak már régen vége lett volna (valahogy).

"Mert ritka szánalmas az a közösség, az a város amit egy maréknyi banda terrorizálni tudna."

Magyarországon a nyilasok megtették. Országosan alig néhány tízezren voltak.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2015.11.28. 18:03:02

@ensorcelant: az Asszad-rezsim, az Al Núszra, az Iszlám Állam és ugye ne felejtsük el a kurdokat, akik asszírokat ölnek és törököket is ha tehetik, kifosztják az asszír szövetségeseket, valamint a "szabad szíreket" akik kegyetlen bosszút állnak a kormányszimpatizánsokon.

És akkor le is fedtünk mindenkit és lehet álmélkodni, hogy háborőban meghalnak az emberek és nem úgy működnek ahogy a szent Humanizmus tanítja.

Nekem csak annyi kérdésem lenne, hogy hogy az összes szír csoportosulás összesített erőfeszítésével a régió lakhatatlanná válik, hogy lesz egyszer mégiscsak lakható? Hogy ki fogja azt majd elintézni, hogy Szíria élhető hely legyen? Az oroszok? Az amerikaiak?

Ha a szírek nem vállalják a felelősséget azért, hogy milyen országuk van, akkor minek van saját országuk, már ha így a sok bölcs többi nép szerint nem nekik kell megoldani a belviszályaikat?

Amúgy meg akármilyen rezsim is kerekedik felül, akik most idejöttek, és bizony sokan férfiak és nők a hadrafogható aktív korban, amikor az országuk tönkrement, azok milyen jogon vannak itt, mint személyek, mondjuk egy szintén rossz sorsú bangladesi munkáshoz vagy éppen akárkihez képest?

Mert veszélyben az életük? Na mármost ha Szíria valaha is még "élhető" hely lesz és továbbra is Szíria marad és nem vonul be az EU vagy az USA, vagy a szaúdiak, vagy az oroszok oda dirigálni, és szírek lesznek ott a vezetők, akkor hogy fogják fogadni vajon azokat akik szartak a nagy mindenre és átlébecolták az Életveszélyt. Mert én így erkölcstelen, nem európéer és humanista emberként tudom, hogy mi jutna eszembe. És az nem szép.

Gondolom páraknál erre is van élesítve néhány "1848" és "1956" frázis, de azt azért hagy bocsássam előre, hogy én személy szerint olyan családba születtem, akik éppen nem menekültek el egyik alkalommal sem, nagyrészt ezért is vagyok itt. Sokan elmenekültek és tudom őket is tisztelni, mert azt az oldalt (minket, habár személy szerint nem voltam ott) durván legyőzték.

De Szíriában nem győzött senki. Ez nem Dél-Vietnám, ahol futni kell a Viet Kong elől. Nem Magyarország, ahol jönnek a szovjetek és futni kell vagy egyszerűen megölnek, mint egy kutyát. Szíriában most dől el, hogy milyen Szíria lesz. Ha ez valakit ennyire nem érdekel, akkor ő azért nem egészen szír, hiszen ha a szír embereket nem érdekelné, akkor nem folyna ugye most a háború.

Ami számomra a legmegfoghatatlanabb, hogy itt nem arról van szó, hogy Európa lenne valamelyik oldal hátországa és befogadjuk a baráti oldal gyermekeit és anyáit, amíg a harcos honfiak és honleányok leszámolnak európai szövetségeseik oldalán a gonosz Ellenséggel. Itt valami egészen természetellenes, ostoba és kifacsart retorika van általános emberi jogokról ami rohadtul álszent, mert nagyon úgy tűnik, hogy egy eurocentrikus világra írták, ezért nem is ugrik Szudán, Etiópia, Katar vagy Örményország, hogy a menekülteken segítsen.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2015.11.28. 18:07:21

@Doomhammer: és a nyilasok csak úgy a semmiből jöttek, nem volt német megszállás, nem voltak a magyar férfiak kint a fronton, nem voltunk egy hatalmas háború kellős közepén.

Amúgy ha meg a nagyhatalmak keverik a szart Szíriában akkor miért és milyen módon az a megoldás, hogy nyúlszarnyi országok, mint mi vagy a svédek eljátszák a Népek Krisztusát, miközben a világ egésze pusztuló szíreket akar látni ezek szerint?

Amúgy pedig igenis nagyon nagy különbség van aközött, hogy átmegyek és agyonlövöm a szomszéd feleségét, vagy éppen kedvezményes hitelre (oroszok), vagy "szívjóságból" (USA, franciák) adok neki egy pisztolyt, amivel ő majd lelövi a saját feleségét.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.11.28. 18:43:40

@Vajk a Vitéz Várjobbágy:
"mint mi vagy a svédek eljátszák a Népek Krisztusát, miközben a világ egésze pusztuló szíreket akar látni ezek szerint?"

A feladvány nem az volt, hogy akár a magyarok, akár a svédek odaadják az utolsó ingüket is. Az volt a feladvány, hogy ha valakinek az élete veszélyben van, akkor - az ország lehetőségeinek megfelelő körülmények között - menedéket nyújtsunk nekik. Ezt vállaltuk a genfi menekültügyi konvenció aláírásával, amely egyébként a II. vh.-t követő döbbenet hatására jött létre, amikor senki nem fogadta be a menekülő zsidókat, akiket aztán a németek módszeresen kiirtottak.

Ahelyett azonban, hogy arról vitatkoznánk, hogy mennyit engedhet meg az ország a menekültek ellátásában, ahelyett kidobtuk őket kerítéssel és jogszabályokkal. Ez egy kicsit különbözik a Népek Krisztusának szerepétől.

Törökországra, Oroszországra, Szaúd-Arábiára vagy az USA-ra csekély hatásunk van abban, hogyan oldódjon meg a menekültválság. Egyetlen dolog, amit tehetünk, hogy azt mondjuk a menekülteknek, bocsi, ennyi van, ha nem tetszik, menjetek tovább. Mi még ezt sem tettük, hanem hatalmas pénzért kerítést építettünk, amelynek az árából akár emberi körülmények között el is láthattuk volna a menekülteket, nagyobb hasznot hozott volna az országnak. Aztán amikor valóban jöttek a terroristák a menekültek között, azokat szépen átbuszoztattuk Horvátországból Ausztriába. Ellenőrzés nélkül.

Most pedig apokaliptikus képekben magyarázzák a megmondók, hogy mennyire példátlan ez a konfliktus. Pedig a fenét példátlan, valahol háború van, az ott lakók meg menekülnek. Nálunk is volt ilyen 1945-ben és 1956-ban, utóbbi esetben 200000 magyar menekült meg és ők sem voltak mind angyalok, voltak köztük kommunista kémek és köztörvényesek is. Mégis befogadták őket, akármennyire problémásak is voltak.

annamanna 2015.11.29. 07:24:06

@ensorcelant: "Ez a történet, amit elmeséltél, pont olyan, mint a Korán. Pont annyi igazságtartalma lehet mindkettőnek. Te higgy ebben nyugodtan, én meg éltem a közel-Keleten, láttam mi folyik ott."

Ha te éltél a Közel-Keleten, akkor tudhatnád, hogy ezeknek az embereknek iszonyatosan fontos a Korán. Te ezt miért nem kalkulálod bele? Ha állítólag tiszteled őket, miért nem érdekel a világképük? Nekem konkrétan pont egy szír ember mondta azt, amit feljebb írtam.
Vagy nézzük ezt a kis videót: www.youtube.com/watch?v=7Hu1lAIN4tg
Ez egy teljesen átlagos életkép a mai Szíriából. Gondolom, elég okos vagy, és fel tudod fogni, milyen iszonytató kulturális sokk onnan ide jönni, és az európai embereknek ezzel a kultúrával tömegesen szembesülni.
A két kultúrában olyan apró mozzanatok tömkelege van, amik nem kompatibisek egymással, nem lehet őket lazán összeömleszteni, összekeverni.
Állítólag egy ütődött öreg mami csinálta azt, hogy amikor megkapta az ebédjét, mindent összeöntött, és úgy kezdte belapátolni, mert "minden egy helyre megy".
Ez nem normális gondolkozás, ez kérlek alássan TISZTELETLENSÉG MINDKÉT KULTÚRÁVAL SZEMBEN.

A keleti menekülteket itt csak egyetlen módon lehetne tisztességesen ellátni: ZÁRT TÁBOROKBAN.

Ha valóban az életüket mentve jöttek ide, akkor az is jó nekik. Az nem fair, hogy 2000 eurós zsebpénzért tüntetnek, és úgy viselkednek, mint a csimpánzok. Nem hajlandóak tiszteletben tartani a mi kultúránkat, és miért is nem? Mert arra kérnek minket, hogy védjük meg az életüket?

"Ezek az emberek vagy a háború sújtotta hazájukból, vagy egy török menekülttáborból érkeztek, ahol a körülmények gyalázatosak. És ne akarjuk mi innen, a meleg szobából teli hassal megmondani nekik, hogy meddig tart a menedék, hogy azért csak a túlélés jár, az emberi körülmények, a gyermekeik biztos jövője már nem. Félre ne érts, ezeknek az embereknek szerintem sem itt lenne a helye, hanem a hazájukban, az otthonaikban. De jelenleg az a régió élhetetlen. És nem csak az IÁ miatt. Ott van még az Asszad rezsim, az Al-Nusra, a lázadó fegyveres csoportok, egy országgal arrébb az Al-Kaida.... Sorolhatnám, hogy mi előle menekülnek. Az ottani helyzetet kéne megoldani."

Milyen életkörülmények közül menekülnek ezek az emberek? Úgy éltek otthon (a háború előtt), mint a svájci, német és svéd középosztály?
Szerinted mit tettek a svájciak, németek, svédek évszázadokon keresztül azért, hogy úgy élhessenek, ahogy élnek?
Nem ugyanolyan cigánykodás a svájci életszínvonal követelése, mint amit mi évszázadok óta látunk? Mit tesznek a cigányok SAJÁT MAGUK az életkörülményeik javításáért?
Azokat a háborúkat, amik a Közel-Keletet sújtják, talán én robbantottam ki a "meleg szobából"?
Nekik miért nincs meleg szobájuk? Lehet, hogy azért, mert szükségük sincs rá? Ők télen citromot szüretelnek.
És tele has? Szerinted hány képet láttam elhajigált ételekről? Elhajigált ruhákról? Volt rá eset, hogy a kapott ruhákat egyszerűen meggyújtották, mert fáztak, erre a segélyszervezet végül befejezte az adományozást, mert ennek aztán az égvilágon semmi értelme sincs.

Mennyire képesek Európában boldogulni így: mandiner.hu/cikk/20150907_alig_birtak_elugrani_a_140_nel_szaguldo_vonat_elol_a_masik_szerelvenyhez_tarto_migransok

Ha az autópályán minden kocsi szembejön veled, akkor az nem azt jelenti, hogy rajtad kívül mindenki más hülye, és csak te ismered a kreszt.

Téged akkor lehetne komolyan venni, ha te is komolyan vennéd
- az ő kultúrájukat
- és a mi kultúránkat.

De te EGYIKET SEM TISZTELED, ha szerinted csak mese a Korán és a Biblia.

Úgy láttatod magadat, mintha valamiféle erkölcsi piedesztálon lennél, és hozzád képest mindenki erkölcstelen geci lenne.

Le kéne szállni a magas lóról, magadba szállni, és elkezdeni TISZTELNI MÁSOK VÉLEMÉNYÉT, MÁSOK KULTÚRÁJÁT, MÁSOK ÉLETÉT!

Helyes Írás 2015.11.30. 06:20:11

Nagyon jó a leírás, de nem logikus a következtetés. Miért lennének halálszekta? Kalifátust akarnak létrehozni és az eredeti tanok szerinti muszlimmá tenni a világot. Azokat pedig, akik ennek ellenállnak, meg akarják ölni. Ők iszlám forradalmárok, világforradalmat akarnak, s "kommunizmust" azoknak, akik kiharcolják. Ha csak a saját halálukkal és ezáltal az üdvözülésükkel foglalkoznának, akkor mindegyik elindulna valahová és felrobbantaná magát. Nem ilyen egyszerű ez. Nem is mindegyik akar rögtön meghalni, hanem menekül és újabb harci cselekményt tervez.

Helyes Írás 2015.11.30. 10:25:05

A 10. pont, "bűn elhagyni a kalifátus földjét", a gyakorlatban alighanem alárendelődik a célnak (amely nem a halál, hanem a világkalifátus létrehozása). Ahol van egy vezér, a kalifa, ott logikusan minden ennek parancsa szerint történik. A hazaköltözés is, a merénylet is. Nem képzelhető el, hogy a szekta hívei önállósítják magukat.

A szerző, azt hiszem, a felekezeti ellentétet is eltúlozta, sőt félreérti. Ezek fanatikusok, de nem hülyék. Tisztában vannak az erőviszonyokkal és ismerik az iszlám jelenlegi állapotát. Tudják, hogy a különböző irányzatokhoz tartozó muszlimok körében érdemes téríteni és toborozni. Azt is tudják, hogy nagyon sok a látens támogatójuk, mert a dzsihádot nem kell minden muszlimnak tennie, de kötelező támogatnia. Érzékelhetően arra akarják rávenni őket, hogy itt az idő, amikor minden muszlimnak fegyvert kell fognia, nem elég a passzív támogatás. Erre (hogy miért most jött el az idő) valószínűleg vannak érveik.

A merényletek célja megítélésem szerint nem az, hogy félelmet keltsenek a "hitetlenekben", ez csupán melléktermék. A cél a muszlimok felrázása és mozgósítása. S azért most került rá sor, mert az oroszok háborúba való bekapcsolódásával felrémlett előttük a kalifátus bukásának lehetősége. Csak ezzel magyarázható, hogy vállalták, a merényletek révén megsokszorozzák az ellenük támadó erőket. Ezzel a következménnyel bizonyára számoltak. Ugyanakkor, mint minden világforradalmár, abból indulnak ki, hogy a hatalmas velük azonosuló tömegek csak a felhívásra és a lehetőségre várnak. Ugyanaz a lelkiállapot, mint amikor Che Guevara elment Bolíviába lángra lobbantani a forradalmat.

Szó sincs itt "halálszektáról". Az öngyilkos halál eszköz. Ha el lehet menekülni a merénylet helyszínéről, akkor el kell menekülni. Ha beszorítottak, harcolj, ha bekerítettek, akkor inkább halj meg, mint élve a kezükre kerülj. Az öngyilkossággal gyilkolás az iszlám világforradalmi mozgalom sajátos eleme, az iszlám hagyományaiban gyökerező harci eszköz csupán.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.30. 10:37:18

@Helyes Írás: "bűn elhagyni a kalifátus földjét"

Mi ezzel egyáltalán a gond?

"Régen az volt az elv, hogy itt élned, halnod kell – teszi hozzá [Schmidt Mária]."

Persze hogy bűn elhagyni a haza, a megye, a falu földjét. Az iszlám állam közelebb van az ősi létigazságokhoz, mint a perfid Nyugat.
Ezért fognak győzni.

Nekünk arra kell figyelnünk, hogy idejében álljunk át az ő oldalukra. Egy Mohácsnál megvívandó döntő csata pl. remek alkalom lesz.

murcielago 2015.11.30. 13:09:02

@Helyes Írás:
Szerintem a cikk is jó, és ez a kiegészítő gondolatmenet is. Bár lehet, hogy kicsit talán túl-optimista..

„Ugyanakkor, mint minden világforradalmár, abból indulnak ki, hogy a hatalmas velük azonosuló tömegek csak a felhívásra és a lehetőségre várnak.”

- történelmi tapasztalatok szerint a forradalmak, parasztmozgalmak, közvetlenül bukásuk előtt kezdik teljes intenzitással világméretűvé transzformálni magukat, amikor a lokális környezetük már nem tudja visszaigazolni tevékenységük eredményességét.

Nekem inkább úgy tűnik, itt mintha a „lokalitás” 1400 éve változatlan lenne de erőforrásokat be akar vonni Európából, amire elég a (sikeres) dzsihád és nem szükséges mindenkinek muszlimmá lennie (hiszen akkor ki fizetné a káfirok adóját?).

Robinzon Kurzor 2015.11.30. 13:27:11

@Bell & Sebastian:

Annyiban mindenképpen sportszerűtlen volt a felvetésem, hogy már előre tudtam: gyáván elszaladsz majd.
De azért ennél gyerekes dumánál többre számítottam.

pitcairn2 2015.11.30. 23:30:35

@Helyes Írás:

"iszlám" "kalifátus" = új mumus:)

törzsmókus 2015.12.17. 15:35:44

kedves Békés Márton történész!

nagyon furcsává (és nem-professzionális) lett a cikk az arab szavak ötletszerű átírásától (hol magyar kiejtés szerint, hol angolosan, hol tudományos transzliterációval).
ezen kívül van köztük olyan, amelyet egészen biztosan nem jól értelmez. pl: takbir, ami nem az angolul „black standard” néven ismert dzsihádista lobogót, hanem az „Allahu Akbar!” (kb. Isten nagy) kiáltást jelenti.

ezek után nehéz komolyan venni. :(

antirandom 2016.01.08. 22:10:17

KÁLISÓVAL MÉRGEZETT, CSÖKKENTETT KONYHASÓTARTALMÚ ÉLELMISZEREKRŐL

A csökkentett konyhasópótlásra és káliumtúladagolásra felbiztató „Reformkonyha” és „Menzareform” fajirtásra szolgál? 6 konkrét kérdés az engedélyezőivel kapcsolatban.

A kálisóval mérgezett étel, ital, élelmiszer nem csak legyengít és bárgyúsít! Állatkísérletben a hímbirkák negyedik nemzedéke teljesen szaporodás képtelen lett a kálisóval műtrágyázott legelőn! Hazánkban a kálisóval növelt káliumtartalmú növényekkel kb. 1960 óta mérgezik a nemkóser étkezésű magyarokat. Újabban, a MENZAREFORM-nak nevezett csalás keretében, a gyermekétkeztetésben is mérgező kálisóval pótolják a konyhasó sós ízét, azzal az ürüggyel, hogy ez „megelőzi az időskori magas vérnyomást”. 1982-es WHO kiadvány „legalizálja”. Mire kiderül, hogy nem csökkenti az időskori magas vérnyomás gyakoriságát, egy magyar férfi sem lesz szaporodásképes, mindegyik testi és lelki nyomorék lesz, vagyis nem lesz, aki reklamáljon!

A bizonyítékok és az önvédelmi technika is megtekinthető a www.tejfalussy.com honlap Videó, Email-könyv, MEHNAM, ”régi honlapok” rovataiban. Eldöntheted, hogy méréseknek hiszel, vagy fajirtó tudományos titkosszolgálat által befolyásolt minisztériumok hamis szakértőinek.

HA TISZTESSÉGES VOLNA A HAZAI KORMÁNY, ennél sokkal kevesebb bizonyíték esetén is régóta börtönben lennének a reformkonyhás, menzareformos életrövidítés és ivartalanítás megrendelői, megtervezői, előkészítői, végrehajtói, nyomeltüntetői, s ezek főnökei! Néhány tisztességes bíró, ügyész, rendőr, miniszter, államtitkár, jegyző kivételével, a bizonyítékokkal általam megkeresett bírák, ügyészek, rendőrök, miniszterek, államtitkárok, jegyzők többsége azzal foglalkozott, hogy a hamis szakértőik szembehazudják a hatás-mérési bizonyítékokat, köztük Nobel díjas kutatók mérési eredményeit is (!), hogy mentesítsék a bűnelkövetőket a büntetéstől. Egy hivatalos nyomozást és büntető eljárás eljárást sem hagytak végigvinni, viszont ismétlődő lejáratási kampányokat, likvidálási kísérleteket szerveztek, szerveztettek, szerveznek(?) ellenem. Ezek bizonyítékai is közzé vannak téve a www.tejfalussy.com honlapon.

A fentiek alapján, a magyar lakosság jogos védelmében, fel lehet tenni az alábbi hat kérdést:

1./A FIDESZ-KDNP kormányzat „Menzaprogram”-ja tudatosan életrövidítés és ivartalanítás?
2./A szaporodásra serkentő kedvezményeket idemigráló, fiatal izraeli zsidók megkaphatják?
3./A hazánkba migráló, szaporodóképes izraeli stb. zsidók utódainak épült a sok új stadion?
4./Az „idemigráló” izraeli, ukrajnai stb. zsidók védelmére is építik határainkon a kerítést?
5./A cégeikkel legalizáltan idemigráló izraeliek ideszült gyermekeié lehet Magyarország?
6./A Parlament a zsidó képviselők elfogultsága miatt enged (5 Mózes 7/2,22) fajirtást?

Véleményem szerint a fenti 6 kérdésre 6 igen a helyes válasz:

Ha más lenne a helyes válasz, a Parlament, a Kormány leállítaná a bizonyítottan fajirtó hatású Menzareform, Nemzeti Stop Só program, Chipsadó csalásokat, és a felszíni ivóvízbázisok műtrágyákkal, növényvédő-szerekkel és fertőző vírusos emberi ürülékkel szennyezését, és nem hazudnák egészségkárosítónak a napi 5 grammnál több konyhasót, 2 grammnál több nátriumot, 4,7 grammnál kevesebb káliumot pótlást, és mérgezőnek a tiszta, desztillált vizet.
A Biblia életmódi- és egészségügyi tanácsai és törvényei és a Talmud is leleplezi a csalásaikat:

A Talmud, a vallásos zsidók mindennapjait szabályozó törvénykönyv, minden nemzsidónak szennyezett ivóvizet ír elő, miközben előírja, hogy a zsidók esővizet, vagyis tiszta desztillált vizet igyanak (lásd: Taanith 10 a. lap), és (tiszta NaCl-dal jól) sózott kenyeret egyenek, mivel ezek egészségvédő és gyógyító hatásúak, lásd Baba kamma 93 b. lap (és 2 Mózes 23/20-33).

( Étkezésnél is a Ringer infúzió szerinti, az egészséges ember testelektrolit testnedveinek, a vérszérumnak megfelelő, az optimális arányú víz-, konyhasó-, kálium pótlás! Minden 1 litere, 1 liter desztillált vizet, 9 gramm konyhasót és 0,12 gramm káliumot juttat be a vérbe! A Ringer fiziológiás sóoldat infúziót több száz éve használják sikerrel a betegek gyógyítására! )

Jelen szakértői véleményem alapján felkérem Orbán Viktor miniszterelnököt és minisztereit, s valamennyi jelenlegi országgyűlési politikust is, hogy ők és pártjaik (a helyett, hogy engem becsmérlelnének) válaszolják meg a 6 kérdést, s ha egy vagy több kérdésre „nemmel” válaszolnának, hiteles hatásmérési adatokkal is bizonyítsák állásfoglalásuk megalapozottságát!
akormany160106

antirandom 2016.01.08. 22:12:14

A csökkentett konyhasópótlásra és káliumtúladagolásra felbiztató „Reformkonyha” és „Menzareform” fajirtási célt szolgál!
A bizonyítékait és az önvédelmi módszert lásd: www.tejfalussy.com, Videó, Email könyvek, MEHNAM-intézkedések, „régi honlapok” rovatok!

Röpirat (ropi160206)

fa2 2016.04.03. 08:38:25

"A logika egyszerű: ha már nem vagytok olyanok, mint mi, akkor legalább állandóan rettegjetek."

Mivel a rettegést tartják a legnagyobb fegyelmező erőnek, nekik is pontosan ugyanígy kell visszavágni: rettegjenek ők! Ezt felfogja a kis hülye agyuk, a légyszut azt nem. Addig kell ütni ezeket amíg vicsorogni mernek. Vagy megtanulják hogy nem szabad, vagy belepusztulnak. Minden terrortámadásért viszontterrort kell alkalmazni. Párizsi metró? Cserébe szőnyegbombázás Mekkában. 9/11? Cserébe atomvillanás Medinában. Aztán Riád, Kairó, és a terror összes kiindulópontja. Vagy befejezik és könyörögnek a békéért vagy megdöglenek. Ezek primitív állatok, nem lehet velük alkudozni, csak az erő nyelvén értenek. Vagy mi vagy ők. Akkor inkább ők!