Kommentszűrés
’15 nov
5
10:21

Itt egy teszt: mit tudsz az iszlámról?

Írta: Redakció

iszlam.jpg

Vendégszerzőnk, Sayfo Omar írása.

 

Kedves Újságírók, kedves Véleményvezérek, kedves Érdeklődők!

Az alábbi tíz kérdésből álló tesztsor segítségével megtudhatjuk, van-e elég ismeretünk ahhoz, hogy véleményt fogalmazzunk meg az iszlámról.

Az elmúlt időszakban egyre több írás, blogbejegyzés és komment foglalkozik az iszlámmal és annak európai jelenlétével. Többségükből egyértelműen kiolvasható, hogy a szerzőnek határozott, olykor sarkos véleménye van a témáról. A sok kiváló észrevétel és írás mellett azonban sajnos számos olyan vélemény is napvilágot lát, amelyekről egyértelműen lerí: szerzőjének ismeretei erősen hiányosak.

Éppen ezért készítettem egy játékot. A leggyakrabban előforduló tévedéseket figyelembe véve összegyűjtöttem tíz, az iszlám és az európai iszlám témakörében releváns kérdést. Ügyeltem arra, hogy ne legyen köztük olyan, melynek megválaszolása értékítéletnek vagy különféle vallási, politikai értelmezéseknek ad teret. A kérdések csakis olyan egzakt dolgokra vonatkoznak, amelyek ismerete alapkövetelmény ahhoz, hogy az embernek releváns véleménye lehessen a témáról. Olvassátok el, mérjétek fel a tudásotokat!

Kérdések:

1. Mikor használjuk az „iszlám” és mikor a muszlim” kifejezést?

2. Mi a különbség az iszlám és az iszlamizmus között?

3. Mi a különbség a szalafizmus és a vahhabizmus között?

4. Mi a hidzsáb, mi a burka, mi a nikáb és mi a csador?

5. A muszlimoknak hozzávetőlegesen hány százaléka arab?

6. Az Európai Unióban élő, Európán kívülről érkezett bevándorlóknak nagyjából hány százaléka muszlim?

7. Mi a különbség a vallás és a kultúra között?

8. Mit jelent a Korán kapcsán a „kinyilatkoztatás okai” (asbab al-nuzul) és miért fontos ennek az ismerete?

9. Ki a muszlimok vezetője? (Vigyázat, beugratós!)

10. Mi az a taqijja, kiknél és milyen feltételekkel megengedett?

 * 

islam.jpg

*

Megfejtések:

1. Az „iszlám” főnév, a muszlim” melléknév.

2. Az iszlám” a vallásra az iszlamizmus” politikai mozgalomra, mozgalmakra utal.

3. Noha számos írás szinonimaként használja őket, a két fogalom nem ugyanazt takarja. A szalafizmus egy puritán vallási értelmezés, amely a vallási iskolákat elutasítva a Mohamed korabeli tanokat és gyakorlatokat tekinti egyedüli irányadónak. A vahhabizmus a szalafizmuson alapuló, szaúd-arábiai vallási és politikai rendszer. A viszony olyan, mint a rovar és bogár között. Minden vahhabita szalafita, de nem minden szalafita vahhabita. Felmérések szerint − Szaúd-Arábiát nem számolva a világ muszlimjainak hozzávetőleg 0,5 százaléka követ szalafita irányzatokat.

4. A hidzsáb a hajat fedő, arcot szabadon hagyó kendő. A niqáb az az arcot takaró ruhadarab. A burka jellemző közép-ázsiai női (nép)viselet, míg a csador tipikus iráni viselet. Való igaz, mindegyik téridegen Bécs vagy Párizs belvárosában, de a sajtóhírekkel ellentétben arrafelé nemigen hordanak csadort, pláne burkát.

5. A muszlimoknak kevesebb mint 20 százaléka arab.

6. Az Európai Unióban az Európán kívül született bevándorlóknak kevesebb mint a fele muszlim. Összességében egymillióval több a nem muszlim (keresztény, hindu, stb.) Európán kívüli bevándorló, mint a muszlim. Ez azért fontos, mert a közvélemény sokszor hajlamos egy kalap alá vanni az iszlám és a bevándorlás okozta társadalmi és biztonsági problémákat. Brit és francia hatósági adatok szerint azonban az Európán kívüli származású bűnelkövetők között nagyjából lakosságon belüli arányuknak megfelelően vannak jelen muszlimok és nem muszlimok.

7. A vallás a kultúra része. Az iszlámnak ezer arca van, amely mindig a lokális kultúrákkal keveredik. Számos, az iszlámnak tulajdonított szokás és jelenség – mint például a nők körülmetélése vagy akár a kendő viselése – az iszlámnál korábbi időkig visszanyúló, kulturális gyökerű szokás, amely az iszlám alatt tovább élt. A kultúra a vallásnál átfogóbb és meghatározóbb. Egy keresztény és egy muszlim iraki például értékeikben, szokásaikban közelebb állnak egymáshoz, mint egy muszlim iraki, nigériai vagy épp éppen egy muszlim bosnyák.

8. A „kinyilatkoztatás okai” azt vizsgálja, hogy a Korán egyes passzusai milyen történelmi kontextusban születtek, milyen korabeli kérdésekre adtak választ. A vallástudók ezt figyelembe véve értelmezik és alkalmazzák azokat jogforrásokként. Az idézeteket kontextusukból kiragadni erősen félrevezető. Jó példa erre a hitetlenek megölésére” vonatkozó, az Iszlám Állam és az iszlámellenesek által egyaránt szívesen idézett Korán-idézet, amely annak idején a muszlim közösség létét fenyegető háború idején született. Más kontextusban keletkezett idézetek ezzel éppen ellenkezőleg békét és megbékélést hirdetnek.

9. A muszlimok vezetője egykor a kalifa volt. Noha a síita iszlám továbbra is központosított, a 85-90 százalékot kitevő szunnitáknak ma nincs vezetője. Noha számos konszenzusos és önjelölt véleményvezér van, akik sokszor egymással teljesen ellentétes véleményt fogalmaznak meg bizonyos kérdésekben, nincs olyan, akinek véleménye mindenkire kötelező lenne. Az tehát, hogy Khomeini ajatollah, Khaddafi vagy épp valamelyik londoni prédikátor egyszer mondott valamit, az nem jelenti azt, hogy az a többség szempontjából kötelező vagy akár csak megszívlelendő álláspontnak számít.

10. A taqijja elsősorban a síita iszlámban élő fogalom. A lényege, hogy egy muszlim, ha veszélyben van az élete, a nyilvánosság előtt megtagadhatja hitét, és Isten nem kéri rajta azt számon. Való igaz ugyanakkor, hogy vannak radikális szunniták (az ő arányuk százalékokban sem mérhető) akik szintén elfogadják a taqijja intézményét. Ezt azért fontos tisztázni, mert sokakban él a tévhit, hogy a muszlim emberek számára vallásilag megengedett dolog megtéveszteni a nem muszlimokat. Noha kontextusukból kiragadott idézetekkel, hivatkozásokkal az állítást valóban le lehet vezetni, azt egyik meghatározó szunnita jogi iskola sem fogadja el.

*

Értékelés:

10-9 pont: Gratulálok. Jó alapjaid vannak ahhoz, hogy véleményed legyen az iszlámról. De ne bízd el magad. Jó mufti is holtig tanul.

8-7 pont: Nem rossz. Az átlagnál tájékozottabb vagy. Fetvákat azonban még korai lenne kiadnod.

6-4 pont: Óvatosan a kategorikus vélemények megfogalmazásával. Ezen az ismereti szinten akár pro, akár kontra oldalról könnyen megvezethetnek.

4-nél kevesebb pont: Ne csüggedj. Erre a rövid időre már kár is utánajárni. Úgyis szerveződnek a keresztes hadak és ki lesz űzve az összes Mohamed-imádó janicsár.

Címkék: teszt kultúra vallás iszlám muszlimok Közel-Kelet

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr628052222

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Sayfo Omar: Itt egy teszt: mit tudsz az iszlámról? 2015.11.05. 10:39:04

Az alábbi tesztsor segítségével megtudhatjuk, van-e elég ismeretünk ahhoz, hogy véleményt fogalmazzunk meg az iszlámról.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jean Sol Partre 2015.11.06. 11:35:27

@Pipas: pont, mint a Bibliában. Pedig már Rogán Tóni is megmondta, hogy az is keresztény, aki nem az.

Brix 2015.11.06. 11:54:24

@Robinzon Kurzor: "Egyrészt az Európában már eddig is jelen lévő muszlimokhoz képest semmi ez a most érkezett kb. 2-300 ezer "

Egy hónap alatt érkeznek ennyien, nem egy év alatt.A statisztikák szerint Szíriából, Afganisztánból, Irakból , Pakisztánból érkeznek a legtöbben, ezért nyilvánvaló, hogy szinte majdnem minden migráns muszlim hitű. Még Szíriában is csak 10% körül van a nem iszlám hitűek részaránya, a többi országban pedig még ennél is alacsonyabb

Robinzon Kurzor 2015.11.06. 12:20:48

@IdomitottFoka:

"az utolsó mondatában sztem átcsúsztatja a témát a menekültkérdésre"

Szerintem ott sincs szó menekültekről. Az idei migráncsok nélkül is kb. 20 millió muszlim élt eddig is az EU-ban. A "Mohamed-imádó janicsárokban" nem a menekültség, hanem a muszlimság a lényeg.

"arra kihegyezve, hogy akinek nincs elég ismerete az iszlámról az nyilván menekültkérdésben is bunkón, előítéletesen elutasító"

Inkább arra van kihegyezve, hogy akik a muszlim, tehát terrorista "érv" alapján elutasítók menekültkérdésben, azok bunkón és előítéletesen elutasítók.
Akinek nem inge, ne vegye magára...

"érdekes módon a többiekkel a menekültkérdésről vitatkozol, amiről nincs is szó a posztban, ugye"

Hogy más szálakon, mással miről vitatkozom, az teljesen irreleváns abban a kérdésben, hogy az általad vélt csúsztatást elkövette-e a szerző, vagy azt csak te képzeled.
Ez szimpla vagdalkozás.

"Szted nincs így, mert kognitív disszonancia, és nem kell neked eloszlatnod a homályt"

Pont nem ezt írtan -- de az is a kognitív disszonancia része, hogy ezt így próbálod beállítani.
Egyrészt volt egy állításod (a szerző csúsztat), de ezt a szövegből nem tudod alátámasztani semmivel, csak az a "bizonyíték", hogy neked mi jutott eszedbe róla.
Másrészt szerintem azért nem csúsztat a szerző, mert a szövegből ez nem olvasható ki. (Nem pedig azért, "mert kognitív disszonancia").
A kognitív disszonancia megállapítás szerepe csak annyi, hogy a tévedésed (miszerint a szerző csúsztat) okát ebben látom.

"Az hogy a másik posztnál morális sekélyességről rinyálsz, az kognitív disszonancia, vagy szimpla kétszínűség?"

Az hogy, két kommenttel feljebb kioktatsz a személyeskedésről, most meg személyeskedsz, az micsoda?
Kognitív disszonancia, vagy szimpla kétszínűség?

Pipas 2015.11.06. 13:07:45

@Jean Sol Partre: "Pedig már Rogán Tóni is megmondta, hogy az is keresztény, aki nem az. "

A keresztény egyháznak ez a hivatalos álláspontja. Szerintük pl. én is keresztény vagyok, mert egyhetes koromban leöntöttek vízzel. :)

Jean Sol Partre 2015.11.06. 13:28:50

@Pipas: ugye ugye, és Tóninak is ez az álláspontja, ami fontosabb, mint a keresztény egyházaké.

Robinzon Kurzor 2015.11.06. 13:34:00

@Jean Sol Partre: "Pedig már Rogán Tóni is megmondta, hogy az is keresztény, aki nem az."

Annyiban egyet tudok érteni Tónival, hogy kulturális-civilizációs értelemben nem csak a vallásukat gyakorlók a keresztények, hanem mindenki, aki ezt a platformot elfogadja.

Ebben az értelemben fontos, hogy Európa (az EU) nem engedheti párhuzamos platformok létrejöttét a határain belül.
Tehát ahol bármiféle etnikai vagy vallási "hagyomány" ütközik a kulturális-civilizációs platformból következő jogrenddel, ott van vége a toleranciának.
A vallásszabadságnak a müezzin része lehet, a sarija nem.

Jean Sol Partre 2015.11.06. 13:40:30

@Robinzon Kurzor: félek, te szabadabban értelmezed ezt a mondatot, mint Tóni szándéka.

bpe 2015.11.06. 14:27:24

hú, ti naon konzekvensek vagytok.. :P

1) a stumpf cikk vitzig képaláírása továbbra is csadorozik, pedig ugye..

2) a dobray még tovább megy: dzsihábba(!!) öltözöttekről ír legutóbb

bitchplease.. :O

Perness Jánosné 2015.11.06. 14:30:33

Szerintem a fő probléma a 9. ponttal van.

IdomitottFoka 2015.11.06. 14:58:31

@Robinzon Kurzor:
- Nagyon nehéz lenne EU állampolgárokat kiebrudalni az EU-ból, sztem akkor is inkább csak menekültekről van szó. Különbözik az olvasatunk, nem győztél meg.

- "hogy akik a muszlim, tehát terrorista "érv" alapján elutasítók menekültkérdésben, azok bunkón és előítéletesen elutasítók"
Nincs ilyen elkülönítés. Aki nem ér el 4 pontot a teszten, annak ez a verdikt és kész.

- "Ez szimpla vagdalkozás" Nem az. Ha a poszt kapcsán tudsz menekültezni, akkor van kapcsolódás.

- "de ezt a szövegből nem tudod alátámasztani "
Az értelmezésem szerint alá van támasztva. Az hogy az értelmezéseink nem egyeznek, még nem ok arra, hogy kifejtés helyett belökj egy kognitívdisszonanciát.

- "Az hogy, két kommenttel feljebb kioktatsz a személyeskedésről, most meg személyeskedsz, az micsoda?"
Provokáció. És bejött.

5perc 2015.11.06. 15:05:03

@Tudományos libsizmus:
"Nekem a Baross tér megszállásakor épp olyannak tűntek mint a cigányok. A többi rizsa. "
A kulturális gyökereit nehezen vedli le az ember. Mikor megszólalsz, te is annak tűnsz.

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2015.11.06. 15:30:52

@bbjnick: nem mondtam én, hogy nem lehet véleményük... Csak minek.
Amúgy az hogy "Nemrég láttam egy statisztikát, mely szerint, még ma is a Világ tíz legtöbbet olvasó nemzete közé tartozunk", az sajna világot minősíti, én meg olyat láttam, hogy több mint 50% SEMMIT nem olvas - na jó, Auchan meg Lidl prospektust néha -, a maradék meg jó ha évi egy könyvet - átlagban!
És még valami, hogy joggal baszhassa ide nekem a lefelé mutató hüvelyket az átlag mandis "olvasó" (aki inkább csak kommentelő, ugye):
talán még Ovika leveleit is többet olvassák ebben az országban, mint bármilyen szellemi kihívást könyvet.

Exploiter 2015.11.06. 15:54:29

@Robinzon Kurzor:

Mindenki másképp látja azt a bizonyos kontextust.

- Pista bácsi, itt aludna minden nap egy csapatnyi ember, de ne aggódjon, másnap tovább mennek.
- Osztán miért pont az én telkemen?
- Mert ide hordja őket a Béla kisbusszal pénzért, az Imre telke messzebb van.
- Mennyi ideig kéne ez?
- Hát tudja, egy évig. Vagy kettőig. Vagy hát majd kialakul.
- A minap már szólt nekem az Imre, hogy nem jó, hogy itt így a szabad ég alatt aludnak, kéne nekik sátort adnom, meg ilyesmit.
- Hát ezek is emberek, Pista bá, ne legyen embertelen.
- Ja. Akkor mondja meg a Bélának, hogy hordja inkább az Imréhez őket, oszt adjon nekik sátrat ő, ha már így a szívén viseli őket.

A napi hírek fényében amúgy még mindig ezen vitatkozni elég érdekes dolog, nem? Kicsit anakronisztikus, hogy úgy mondjam.

Leylandi 2015.11.06. 16:11:22

Kedves érdeklődők!
Itt egy tízpontos kérdéssor.
Aki nem talál el rajta 9-et (természetesen gugli nem ér) az nem veheti meg fél Budapest ingatlanjait, sőt az első repülőgéppel visszaküldik oda, ahonnan jött, mert nyilvánvalóan nem szeret minket.

Kezdődjék hát a játék!

1. Ki Isten szolgáinak szolgája?
2. Mikor használjuk a "keresztény" és mikor a "keresztyén" szót?
3. Ki irányítja a római katolikus egyházat, amikor a pápa hivatala épp nincs betöltve?
4. Mi a konklávé, és mikor hozták létre?
5. Mik a Spiritus Sanctus karizmái?
6. Lehet-e laikusból püspök - ha igen, hogyan? (Vigyázat, beugratós kérdés!)
7. Kik kapnak címzetes püspöki címet?
8. Kik a kanonokok illetve az esperesek?
9. Kik az apátok és a prépostok? Ki az apátkanonok, és felette vagy alatta van a főesperesnek?
10. Mi a különbség a Kyrie eleison és az Eucharisztikus ima között, és melyik közülük a Szentmise tetőpontja? (Vigyázat, beugratós kérdés!)

chrisred 2015.11.06. 17:37:42

@Pipas: Nem hibás. A menekültként elismert személyek ellátása állami feladat, amit nemzetközi egyezmény aláírásával vállalt. Ezért Pista bácsi részéről szereptévesztés, ha azt hiszi, hogy az állam helyett dönthet erről. Ahogy a másik példában azt hiszi, hogy önhatalmúlag elengedheti az államnak járó adót.

chrisred 2015.11.06. 17:45:33

@I_Isti: Azoknak, akik a nevében népeket irtottak ki, teljesen mindegy volt.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.11.06. 17:56:05

@Pável:

"nem mondtam én, hogy nem lehet véleményük... Csak minek." --- írod.

Talán azért, mert az életüket súlyosan, alapjaiban és lényegében befolyásoló kérdésről van szó?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.11.06. 17:58:57

@I_Isti: @chrisred:

Kíváncsivá tettetek! Milyen népeket irtottak ki Jézus Krisztus nevében? Konkrétan! Csak egyet mondjatok, ha tudtok!

Advanced Flight 2015.11.06. 18:47:28

@midnight coder: ezt már kezdi az értelmesebbje felismerni, pl. Feldmájer.

Advanced Flight 2015.11.06. 18:55:05

Sztem poszter menjen a határra, és mondjuk 15 random kiválasztott muzulmán migránsnak tegye fel a kérdéseit. Aztán lepődjön meg, de nagyon :-)

fehérfarkas 2015.11.06. 21:58:14

@IdomitottFoka: "Ha az iszlám nem politika, akkor az iszlám semmi. (Khomeini)
Na most ki tudja jobban?
És az iszlám mozgalmakban - melyeknek erős hatását lehet érezni Európában, USA-ban vagy akár Indiában - a szaúdi, iráni és afgán politikai-vallási vezetők fújják a passzátszelet. Ők (és a terroristák) adnak arculatot az iszlámnak és ez az arculat ocsmány és a legkevésbé sem sugallja az iszlámabékevallása üzenetet. "

Elhiheted, hogy a magukat szunnitának mondó terroristák (valójában az iszlámhoz csak annyi közük van, mint a Klu Klux Klánnak és a Lord Resistance Armynak a kereszténységhez) egy siíta vezető szavaira semennyit nem adnak. Sőt, elsők között a siítákat gyilkolják, utána a többi szunnitát, akik nem értenek egyet a nézeteikkel és rámutatnak a hamisságaikra, és csak utána a más vallásúakat.
De ezek terroristák, szélsőségesek. A nyugati média velük van teli, pedig az 1,6 milliárd muszlimnak 1%-át sem teszik ki.

2006-ban az Ammani Nyilatkozatban több mint 500 muszlim vallási vezető jelentette ki, hogy mi számít az Iszlám vallás részének, és a terrorizmus megszegi az iszlám vallás törvényeit.
Az Iszlám Konferencia Országai (OIC) és az Arab Liga elítélték a terrorizmust és az ISIS-t.
Tavaly az ISIS miatt a Letter to Bagdhadi címmel nyilt levelet írt több mint 120 muszlim vallási vezető, amelyben elítélik az ISIS és a terrorizmust.
Novemberben Ferenc pápa az isztambuli nagymuftival közösen fohászkodott a Kék mecsetben, majd utána a sajtótájékoztatón elítélték a terrorizmust és az ISIS-t.
Decemberben a kairói al-Azhar Egyetem és Mecset (a szunnita iszlám szellemi központja) rendezett konferenciát, ahol 100 ország több mint 700 vallási vezetője (keresztény és muszlim közösen) ítélte el az ISIS-t és a terrorizmust.
Szintén decemberben a siíta Irán is rendezett egy vallási konferenciát, ahol 72 ország 550 vallási vezetője ítélte el az ISIS-t és a terrorizmust.
Idén januárban Mekkában rendeztek vallási konferenciát, amelyen elítélték az ISIS-t.
A Charlie Hebdo merénylet után szintén elítélték a muszlim a vallási vezetők a merénylőket (még a C.H-t elítélők is elítélté a merénylőket, mondván a lapot betiltani kellene és nem pedig megölni az újságíróit).
Sőt, még a Hamasz meg a Hezbollah is elítélte a C.H. merénylőit.

De nemcsak a vallási vezetők ítélik el a muszlim terroristákat, hanem a politikusok is, és a muszlim országok hadseregei pedig harcolnak ellenük.
A muszlim országok közül az ISIS ellen harcol jelenleg Irán, Szíria, Irak, Libanon, Jordánia, Szaúd Arábia és Törökország (a határaikat is megerősítették, nehogy az ISIS oda át tudjon menni. És egyébként pedig az ISIS tagoknak halálbünti jár, ha elfogják őket Szaúdban, Iránban, vagy Jordániában (Szíriában és Irakban valószínűleg a harctéren a csata közben lövik vagy bombázzák le őket).
Továbbá az Egyesült Arab Emirátusok, Szaúd Arábia és Egyiptom közösen bombázták tavaly ősszel a líbiai terroristákat. Egyiptom pedig önállóan is bombázza líbiai terroristákat
Szaúd Arábia rendszeresen szokta bombázni a jemeni terroristák bázisait.
Pakisztán pedig a Tálibokkal folytat harcot a saját országán belül.
Mint látható, Indonéziától Iránon és Szaúd Arábián át Marokkóig a vallási vezetők elítélik a szélsőségeseket, és a politikusok (meg a hatóságok, és hadseregek) pedig harcolnak ellenük.

De nemcsak a terroristák elln harcolnak a muszlim hadseregek, hanem az ENSZ békemisszióiban is részt vesznek. Sőt, az ENSZ békefenntartóinak legjelentősebb hányadát pont a muszlim országok adják.
Az ENSZ békefenntartói közül India mellett Pakisztán és Banglades adja a legtöbb békefentartót.
Míg az európai országok összesen adnak 6000 békefentartót az ENSZ-nek, addig Pakisztán és Bangdlades éves átlagban kb. 8000-8000 katonát adnak (tavaly Banglades 9300-nál többet, Pakisztán pedig 7700-nál többet).
Az európai országok összesen adják a 6,1%-át a 98.000 békefentartónak, míg Pakisztán és Banglades együtt a 16,3%-át (külön-külön pedig a 8,65%-át).
Egyiptom 2750 békefentartót ad (2,8%), míg a csöpnyi Jordánia 3374 katonát (3,44%).
Az USA az ENSZ békefentartóinak csupán 1%-át adja.
(hozzáteszem cserébe az USA fizeti a teljes ENSZ költségének 22%-át, ezzel valamennyire kompenzálja, hogy katonailag alig vesz részt a békefenntartásban)
Törökország pedig az ENSZ 16. legnagyobb finanszírozója, valamint a NATO legnagyobb és legaktívabb hadseregét adja az USA után.

Az ISIS, al-Kaida, Boko Haram, Iszlám Dzsihád, stb terrorszervezetek és azok a szélsőségesek, akik itt Európában gyilkolnak, a muszlim országokban, pl. Irakban és Szíriában az Omajjád, Abbaszida, Ottomán kalifátusok emlékeit pusztítják, rombolják, és az áldozataik többsége ráadásul muszlim.

fehérfarkas 2015.11.06. 22:09:36

@I_Isti:

Látom ide is áthoztad a pedofilozós témát. Te tényleg ezen kattogsz minden blogon? Mert ez tudod mit jelent Freud szerint?

fehérfarkas 2015.11.06. 22:50:28

@tiller foch:

Több mint 40 muszlim ország van. Ebből sajnos vannak háborúsak és polgárháborúsak is.
Ugyanakkor sokat elmond az a tény, hogy a évente több mint 150 millió túrista megy muszlim országokba.
A világ top10 leglátogatotabb városá között van Dubai, Isztambul, Kuala Lumpur.
Mindenzt úgy, hogy Törökország szomszédos Szíriával, ahol a háborús és terrorista konfliktus van. az Egyesült Arab Emírségek pedig szintén ott van a régióban, légvonalban nem is olyan messze az iraki eseményektől. A külföldi turisták a nyugati újságokban olvasott hírek ellenére mégis szívesen mennek ebbe a 2 országba, és nem félnek az ISIS-től, terroristáktól, szélsőségesektől, hanem biztonságban érzik ott magukat.

Ott van Mekka, ahová évente 2-3 millió muszlim zarándokol el a Hádzs (Hajj, nagy zarándoklat) idején (egész évi szinten pedig kb 14 millió az umra, vagyis a kis zarándoklat keretében).
Az ISIS-nek van kb 20-25.000 tagja. A Szriában és Irakban harcoló szélsőségeseknek/terroristák összesen vannak kb 120.000-en.
Ez azt jelenti, hogy évente 100x többen választják a hádzs céljából Mekkát, mint az ISIS-t. Illetve évente 20-30x többen választják a hádzs céljából Mekkát mint a közel-keleti terrorista szervezeteket. Mint látod, a muszlimok közel-keleti utazási célpontja nem a terrorista szervezetekhez való csatlakozás, hanem vagy a mekkai zarándoklat, vagy ugyanúgy hagyományos turistaút valamely közel-keleti muszlim országba (Libanon, Jordánia, Egyesült Arab Emírségek, Egyiptom, Kuvait, Katar, Omán) mint nekünk nyugatiaknak. Illetve nagyon sok muszlim megy még a Közel-Keletre az olajgazdag öbölmonarchiákba dolgozni. Vagyis, ha a zarándokok mellé a muszlim turisták és expatok/vendégmunkások számát is hozzááadnám, akkor azt kapnánk, hogy 10.000x több muszlim megy a Közel-Keletre zarándokolni, nyaralni, dolgozni mint a terrorista szervezetekhez csatlakozni. Ezek a tények. Mégha a nyugati mainstream médiában csupán a terroristák szerepelnek - ami miatt sokan tévesen azt hiszik. hogy iszlám = terrorizmus.

Egyébként pedig a keresztényeket Indiában a hinduk közül gyilkolták tömegesen azutóbbi időkben. Csak erről a nyugati mainstream média csak nagyon ritkán ír. Ahogyan arról, hogy a muszlimokat is számos ázsiai országban üldözték a 20. sz-ban (most nem megyek vissza időben a 16. sz-i spanyol királyságig), ahogyan Európában a Balkánon a Török Birodalom felbomlása utáni utódállamokban is. Burmában pedig az elmúlt években szélsőséges buddhisták tömegesen mészároltak le falusi muszlimokat. Angolában pedig 2013-ban "tiltották be" az iszlámot.
(azért idézőjel, mert hivatalosan nem tiltották be, csupán egyetlen muszlim szervezetnek sem adták meg a hivatalos működést, így most Angolában hivatalosan egyetlen muszlim szervezet sem működhet: Angolában 90.000 muszlim van, és a kormány 2013-ban olyan törvényt hozott, amely szerint csak 100.000 főnél nagyobb vallási szervezet kaphat hivatalos működési engedélyt;
ez a hivatalosan nem tiltjuk, mert nálunk vallásszabadság van propaganda - de a valóságban törvényi úton megakadályozzuk, hogy a muszlim kisebbség vallását elismerjük;
és mivel az új törvény miatt nincsen hivatalosan bejegyzett muszlim szervezet, így a mecsetek illegálisak, ami miatt a kormány számos településen elkezdte a mecseteket eldózerolni, lerombolni - míg a többi mecsetet pedig bezáratta a kormány)
Ezeket a mainstream média címlapján ugyanúgy nem olvashatod, ahogy a fekete afrikai keresztény Lord Resistance Army tetteit sem (1987-es létrejötte óta több mint 30.000 embert ölt meg, több mint 10.000 gyermeket sorozott be katonájának, és több mint 10.000 nőt kényszerített prostítúcióra, szexrabszolgaságra).

Ezzel nem akarom a kereszténységet bántani, mert más blogokban a keresténységet is védeni szoktam (főleg az ateisták alaptalan támadásaitól). Hanem inkább arról írok, hogy a nyugati médiában az iszlámmal kapcsolatban szinte csak a negatív események, a botrányok kerülnek be, míg a kereszténységgel kapcsolatban sokkal kevesebb és kisebb mértékű negatívumokról számol csak be, és a fentiekről alig néhány nyugati tud, és így hamis kép alakul ki bennük a nyugati média hírei alapján.
Ráadásul nemcsak a vallásoknak vannak szélsőséges tagjai, hanem az atesita ideológákat követőknek is. A szélsőségesség nem vallásfüggű.
A szélsőségesek még a szakácskönyvet is terrorista kézikönyvként értelmeznék a benne levő kések, meg egyéb vágó és szúróeszközök meg forró olaj és társai miatt.

fehérfarkas 2015.11.06. 22:51:44

@fehérfarkas:

Ezt kiegészetem azzal, hogy idén szeptemberben több mint ezer indiai muszlim vallástudós csatlakozott ahhoz a vallási rendelethez, amelyben iszlámellenesnek minősítették az ISIS-t.

fehérfarkas 2015.11.06. 23:08:08

@annamanna: "A török birodalom idején a szultán volt a kalifa; és nem lenne csoda, ha Törökország ma is valamiféle központi, vezető szerepet szeretne megszerezni magának a muzulmán világon belül."

Nem mindig esett egybe az Ottomán Birodalomban a kalifa és a szultán. II. Abdülmedzsid volt az utolsó kalifa, akinek "posztja" 1924-ben szünt meg. Ő csak kalifa volt.
A kalifa címet Konstantinápoly elfogalalása után II. Mehmed (Fatih) szultán vette fel. Ő azoban a birodalmát inkább a Bizánci Birodalom jogfolytonásak tekintette - vagy ahogy a a muszlimok nevezték: a Római Birodaloménak (ugyanis a bizánciak magukat a Római Birodalomnak tekintették, és a muszlimok ezt a megnevezést használták).
De a tényleges kalifa címet és kalifátust csak azután ismerték el, hogy I. Szelim szultán meghódította Egyiptomot, ahol a korábbi mongol hódításuk miatt az Abbaszida kalifák Bagdadból Kairóba költöztek át, és I. Szelim III. Mutawakkil kalifát Konstantiápolyba szállíttatta (az Abbaszida kalifátusi címerekkel és jelképekkel - ma ezek a Topkapi Szeráj múzeumában tekinthetőek meg) és így az Ottomán Birodalmat az Abbaszida Kalifátus örökösének, jogfolytonosának tette meg. Aztán közben a kalifa címet szépen átruházta a fiára Szulejmánra, aki később meghódítja Bagdadot.

Leylandi 2015.11.06. 23:22:29

@fehérfarkas: jól látszik a hozzászólásaidból, hogy te hivatásos migránsmosdató ügynök vagy, esetleg megfelelő stábbal mögötted. Esetleg nem is egy személy vagy, hanem egy karakter mögötti team.
Rábasztok erre, de nagyon.
A hülyék a másik oldalon vannak. Nagyon nem nektek áll most a zászló.

fehérfarkas 2015.11.06. 23:58:07

@annamanna:

Manapság azonban más a helyzet. Egyrészt nincs jogfolytonosság.
Másrészt manapság a muszlimok több mint 60%-a Dél- és Délkelet-Ázsiában él. És legnépesebb muszlim országok is itt vannak: Indonézia, Pakisztán, Banglades. Sőt, Indiában ugyan a muszlimok aránya "csupán" 13%, de létszámukat tekintva a világ 3. legnépesebb muszlim közössége: 150 millió fő.
Malajzia, az "ázsiai kistigrisek" egyike ugyan "csak" 30 milliós lakosságú, de nem örülne egy arab vagy török kalifának. Sokkal inkább működik együtt a többi maláj többségi etnikumú országokkal (Indonézia, Brunei Szultanátus - vagy Szingapúr is maláj többségű volt, amíg a brit gyarmati időkben a bevándorolt kínaiak többségbe nem kerültek)
Ők nem igazán fogadnának el egy arab vagy török kalifát.

Arról nem is beszélve, hogy a keleti népek iszlámja sokkal spirituálisabb mint az araboké. Nem véltlen, hogy a szúfizmus a mai napig nagyon erőteljesen érezteti ott a hatását. Pakisztánról a nyugati médiában a tálibok kegyetlenkedései jutnak el hozzánk. De arról már kevés nyugati tud, hogy Pakisztánban van Multán városa, ami egy szúfi szent hely, és évente pakisztániak milliói zarándokolnak el oda.
Egyébként a törököknél is. Lehet, hogy Atatürk nemcsak a kalifátus intézményével számolt le, hanem felszámolta és bezáratta a szúfi rendeket is. De a lakosság körében a mai napig nagyon erősen él a szúfizmus, és a Kerengő Dervisek rendjének alapítója, Dzsalaladdin Rúmi tanításai szellemiségét nem tudta a 80 évnyi katonai diktatúra kiölni a törökökből, és a sírja Konyaban a mai napig zarándokhely. Rumi pedig hűtőmágneseken, festményeken, szuveníreken, éttermek, terek, utcák neveiben Törökország legismertebb ikonjává vált.
Ráadásul az Ottomán Birodalom felbomlása után a törököket is elérte a nacionalizmus, és egy arab kalifát nem fogadnának most már el.
(persze nemcsak Törökországban élnek török etnikumú népek, hanem Közép-Ázsiában is, összesen 200 millióan vannak a török etnikumú népek)

Az arabok persze továbbra is arab kalifát látnának szívesen, és egy török, indiai/pakisztáni/bangladesi, maláj/indonéz elképzelni sem tudnának.

A következő nagy etnikai népcsoport a perzsák, de a többségük Iránban él és siíta, így semmilyen kalifát nem ismernek el.
(kisebbségben élnek a környező országokban is perzsák, amelyek egykoron a történelmi nagy Perzsia részei voltak - és az ottani perzsák többsége szunnita, de a perzsák 80%-a siíta)

Vagyis manapság egy kalifátus létrehozásának nincs esélye.
Ráadásul a muszlim országok is különböző nemzetközi szervezetekhez csatlakoznak.
Van ugyan az Iszlám Konferencia Országai (OIC), de ennek még Oroszország is tagja (Oroszországban 16 millió muszlim él kisebbségben = többen mint Libanon + Jordánia + Kuvait + Katar + Bahrain + Omán együttes lakossága).
Indonézia, Malajzia, Brunei Szultanátus az ASEAN tagjai.
Kazakhsztán és Kirgizisztán az idén megalakult Eurázsiai Unió tagjai.
Kazakhsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Üzbegisztán tagja a Shanghai Cooperation Organization-nak (SCO), Pakisztán csatlakozását idén júliusban hagyták jóvá, Irán és Afganisztán pedig megfigyelő státuszú tagok.
Törökország a NATO tagja.
Törökország, Bosznia, Albánia, Azerbajdzsán az Európa Tanács (Council of Europe - nem keverendő össze az Európai Tanáccsal, amely az EU egyik intézménye).
Az Arab-félsziget országa az Öböl Menti Együttműködési Tanács (GCC) tagjai.
Valamint az arab országkat és az arab világ országait (amelyek etnikailag nem arabok, de a hivatalos nyelv az arab, és kulturában is az arabokhoz van közük) fogja az össze az Arab Liga.
Irán tagja az ECO-nak (7 ázsiai és 3 európai ország gazdasági együttműködése).
Vagyis elég vegyes a lista, hogy a muszlim országok mely nagy nemzetközi szervezetekhez, csoportosulásokhoz csatlakoztak/nak. Ami szintén nehezíti, hogy egy kalifátus létrejöjjön.

fehérfarkas 2015.11.07. 00:12:56

@Balt:

Miközben is sokan az iszlámot ellenségnek tartják részben az Orbán-kormány propagandájának hatására, aközben a fideszesek az előző ciklusban is, és most is nagyban nyomják a bizniszelést és a kapcsolatépítést a muszlim országokkal, és a muszlim vállalkozókkal.
Orbán és Szijjártó rendszeresen látogatnak muszlim országokba, illetve hívják meg a muszlim országok vezetőit Magyarországra. Budapestnek idén új testvérvárosa lett: Teherán.
A kalifátussal riogató Rogán tóni (aki egyébként Pasa parknak elnevezett lakóparkban lakik) a saját kerületében állami támogatást lobbizott ki az arab befektetőknek a Párzsi Udvar luxus szállodává alakításához, a török befektetőknek meg a Klotild Palota másik épületének szintén luxus szállodává alakításához.

A muszlim befektetők egyre jelentősebbek a hazai idegenforgalomban, hotelekben/szállodákban:
A Gresham palota az ománi államé. A Párizsi Udvar, a Zara hotelek és a Buddha-Bar Hotel jordán üzletembereké. A Le Méridien és az InterContinental Hotelt egyesült emírségekbeli tulajdonosé. A Drechsler-palota a Katari Iszlám Bank elnökéé. A Klotild-palota déli része a törököké. Az egerszalóki Shiraz Hotel és a felsőtárkányi Bambara Hotel szintén arab, marokkói tuladonosé.
A hotelek mellett a repülőterünknél is ott vannak a muszlim befektetők: a Ferihegy 2, vagyis a Liszt Ferenc repülőtér földi kiszolgálója a török Celebi Ground Handling.
De az élelmiszeriparunkban is ott vannak a muszlim befektetők és tulajdonosok: a Kőröstej Kft. egy libanoni származású üzletember tulajdona. De ipari parkjainkban is befektetnek a muszlim, a 2. legnagyobb városunkban a Debreceni Regionális és Innovációs Ipari Parkban épülő Vállalkozói Inkubátorház II. üteme részben dubai pénzből épült meg. És még lehetne sorolni a példákat.

fehérfarkas 2015.11.07. 00:13:55

@E.Katolnai:

Látom te is előkerültél és az 1000x megcáfolt matrát nyomatod.

Advanced Flight 2015.11.07. 00:31:23

@fehérfarkas: figyike, elmondom, mi a baj, amit az iszlámpártiak nem értenek vagy nem akarnak érteni, és floodolják tele a posztokat az iszlámról szóló ismeretterjesztéssel.
Itt nem a valláson van a lényeg; ha hindu vagy buddhista vagy egyéb más vallású, mondjuk indiai vagy paki tömegek indulnának meg ide, ugyanez lenne a reakció. És a törzsi fekákból sem kérünk, akármilyen vallásuk is legyen. Ezek a népek nekünk a szokásaik, vérmérsékletük, kultúrájuk, megjelenésük (igen, az is számít!!) stb. alapján idegenek, primitívek, riasztóak, fenyegetőek. És hiába kezditek, hogy de csak jobban meg kéne ismerni őket meg a sztereotípiák stb.
Nem akarjuk őket jobban megismerni, elég az, amit a származási országukról tudunk. Menjenek el innen, van elég bajunk, nem akarjuk őket. Slussz, passz.

fehérfarkas 2015.11.07. 00:41:36

@Leylandi:

Nem ugyanazon szintén vannak a kérdések. A poszt szerzője nagyon alap kérdéseket tett fel, míg te a Római Katolikus Egyház intézményével és liturgiáival kapcsolatos mélyebb kérdéseket tettél fel, amit monjuk egy kopt kereszténynek, vagy örmény kereszténynek vagy egy Jehovai Tanuinak miért kellene ismernie? Nekik a saját egyházuk intéményi működését és liturgiáit kell tudnia.
A 2,3 milliárd keresztényből a római katolikusok létszáma kb 1,2 milliárd.

Az számítana a poszt írója által feltett alap kérdések kereszténységgel kapcsolatos megfelelőjének, hogy
- mi a különbség a kereszténység (Christianity) és a keresztény civilizáció (Christenom) között?
- hol jött létre a kereszténység, és hol vannak a legősibb máig létező keresztény egyházak?
- jelenleg melyik a legnagyobb keresztény egyház?
- a keresztények hány %-a római katolikus?
- melyik kontinensen él a legtöbb keresztény?
- minden keresztény egyház és irányzat elfogadja-e a Szentháromság tanát vagy sem?
- Európában mi a legfőbb különbség a 2 legnagyobb keresztény egyház között?
- ki a keresztények vezetője?
- hallott-e már Ön a II. Vatikáni Zsinatról? És ha igen, akkor mit tud róla? Ön szerint mennyire hiteles az a magyar politikus, aki magát római katolikusnak nevezi, de a II. Vatikáni Zsinat elveivel ellentétes értékrend alapján politizál?

fehérfarkas 2015.11.07. 00:46:02

@Advanced Flight:

Speciel a poszter bejárt több muszlim országot vallási kisebbségnek (kereszténynek, zsidónak) kiadva magát, hogy milyén érzés muszlim országokban nem muszlim vallási kisebbséginek lenni, és a tapasztalatait könyvben is kiadta. Én évekkel ezelőtt már elolvastam a könyvét.
Ráadásul a poszter jól beszél arabul, és a szír, iraki meg líbiai menekültekkel a saját anyanyelvükön tud kommunikálni, és így nemcsak annyit tud róluk, amennyi a magyar médiában megjelenik velük kapcsolatban.

fehérfarkas 2015.11.07. 00:50:30

@Leylandi: "jól látszik a hozzászólásaidból, hogy te hivatásos migránsmosdató ügynök vagy, esetleg megfelelő stábbal mögötted. Esetleg nem is egy személy vagy, hanem egy karakter mögötti team.
Rábasztok erre, de nagyon.
A hülyék a másik oldalon vannak. Nagyon nem nektek áll most a zászló. "

Köszönöm ezt az igen értelmes, magasröptű, intelligens hozzászólást :D :D :D
Azt el sem tudod képzelni, hogy valaki esetleg többet tud a világról mint te? Valaki esetleg járt már Keleten Ázsiában és Afrikában?
Mondjuk speciel "csak" 4 kontinensen jártam, és "csak" 27 országban.
Talán egy icike-picike rálátosom van arra, hogy a Kárpát-medencén túl is van világ :D

fehérfarkas 2015.11.07. 01:12:26

@Advanced Flight: "Ezek a népek nekünk a szokásaik, vérmérsékletük, kultúrájuk, megjelenésük (igen, az is számít!!) stb. alapján idegenek, primitívek, riasztóak, fenyegetőek. És hiába kezditek, hogy de csak jobban meg kéne ismerni őket meg a sztereotípiák stb.
Nem akarjuk őket jobban megismerni, elég az, amit a származási országukról tudunk. "

Mit tudsz a származási országukról? Jártál már ott? Találkoztál már hús-vér szír menekülttel (mondjuk az idén)?
És találkotál-e már hús-vér szír bevándorlóval (mondjuk az elmúlt évtizedekben)?

Tudod, hogy az Európába most ide menekülő kb félmillió szír, iraki, líbiai miért menekül? És miért most (pontosabban tavaly óta) menekülnek tömegesen, és előtt meg miért nem?
És tudod, hogy ez a félmillió szír, iraki, líbiai menekült a félmilliárdos EU lakosságának csupán 0,1%-át jelenti (általános iskolai matek)?

Tudod, hogy muszlim országok nem egyformák, hanem nagyon heterogének (lásd korábbi hozzászólásaimat a muszlim országokkal kapcsolatban), és ugyanúgy hatalmas különbségek vannak köztük, mint Európában Németország és Moldávia között?

Mi itt vagyunk Magyarországon, amelynek a 2 milliós Budapest a fővárosa. Most a fővárosunkat hasonlítsuk össze az életmód, életminőség és fejlettség tekintetében néhány muszlim metropolisszal: Isztambul, Kuala Lumpur, Casablanca, Dubai, Teherán, Iszfahán, Bejrút, Dzsakarta, Ankara, Bursza, Izmir, Rabat, Algier, Amman, Abu Dhabi, Baku, Asztana, Alexandria.
(Kairó a fentiekhez képest kaotikusnak, szemetesnek és kissé lepusztultnak tűnik, de vannak olyan fejlett középosztálybeli városrészei is, amelykhez képest Budapest fejlődése évtizedekkel ezelőtt megállt az időben)
Persze a mostani tömeges menekülthullám nem ezekből a metropoliszokból jön, hanem Szíria, Irak, Líbia meg Afganisztán területéről, ahol háborúk vannak (és ahova mi nyugatiak vittük el a háborút - na jó, Afganisztánban a szovjetek megelőztek minket, de mi nyugatiak folytattuk).

2015.11.07. 01:19:43

@fehérfarkas: "Az ISIS-nek van kb 20-25.000 tagja. A Szriában és Irakban harcoló szélsőségeseknek/terroristák összesen vannak kb 120.000-en.
Ez azt jelenti, hogy évente 100x többen választják a hádzs céljából Mekkát, mint az ISIS-t. "

ja, a nem ISIS-ben harcolo muzulmanok meg toljak a tamogatast az iszlamista szervezeteknek Csecsenfoldtol Sziriaig mindenhova
ugyanabban a Koranban hisznek, ami olyan, amilyen, megvaltoztathatatlan es tokeletesnek gondolt butasag
tokeletes kezikonyve a terrornak

"A szélsőségesség nem vallásfüggű.
A szélsőségesek még a szakácskönyvet is terrorista kézikönyvként értelmeznék a benne levő kések, meg egyéb vágó és szúróeszközök meg forró olaj és társai miatt."

az iszlam maga a szelsosegesseg, elvakultsag
eleve az, hogy megvaltoztathatatlan az iszlam, reformalhatatlan, kritizalhatatlan, az teszi olyanna, amilyen
a keresztenyseg eseten volt egy kuzdelem, hogy megreformaljak, majd felreallitsak, elvegyek a politikai hatalmat az egyhaztol, ez azert is lehetseges, mert a keresztenyseg nem tartalmaz politikai ideologiat, a vilagi hatalom megragadasa nem szerepel a tetelei kozott, nem akarnak isteni torvenyeket, nem tekintik haramnak a vilagi torvenyeket
az iszlam meg pont arrol szol, hogy hogyan hozzanak letre egy iszlam allamot, saria ala kenyszeritve a vilagot
ez nem vallas, ez egy totalitarius ideologia

a nem szelsoseges muzulman az kb olyan lehet, mint a nem szelsoseges naci vagy a mersekelt bolsevik

(a nacik epitettek szuper autopalyakat, vasutakat Nemetorszagban meg megfekeztek a munkanelkuliseget, a bolsevik uralom alatt vegulis volt kozoktatas, fejlodott az egeszsegugyi ellatas a Szovjetunioban)

biztos vannak eredmenyek a naci uralom alatt meg az iszlam alatt is (ahol van olaj) csak eleve az ideologia, amit kovetnek, az maga a szelsoseg, kirekesztes
lehet, hogy egyes muzulmanok (sot a muzulmanok tobbsege) nem robbant fel repulogepeket es fejez le embereket, de a politikai ideologia, amiben hisz (mert szerintem az iszlam csak ugy vallas, mint a marxizmus meg a nacizmus) az eleve kirekeszto, szelsoseges, egyetert vele, bar eppen nem harcol erte, de a vegso celjuk bizony nem ketseges, ugyanabbol a Koranbol toljak a hulyeseget

egy rablovezer altal osszehallucinalt terrorkezikonyv nem lehet sorvezeto az elethez
ahogy Hitler Mein Kampf cimu fercmuve se szalonkepes
muzeumba valo szennyiromanyok ezek

a Koran tenyleg egy szakacskonyvhoz hasonlit, a terror, a kirekesztes, elvakultsag kezikonyve

egyreszt a tartalma teszi iszonyatosan veszelyesse, masreszt az, hogy megvaltoztathatatlan, kritizalhatatlan
tehat a remeny sincs meg arra, hogy valaha tullepjen az iszlam ezen a sotetsegen
a keresztenyseg vissza lett fokozva egy lelki wellness klubba, es ez igy is van rendjen
az iszlammal sajnos ezt nem lehet megtenni, az iszlam megreformalhatatlan, vagy az iszlam hoditja meg a vilagot vagy pedig a civilizalt vilag pusztitja el az iszlamot
ezt a harcot az iszlam hirdette meg a vilag tobbi resze ellen

milyen klub az, amit ha el akarsz hagyni, akkor lefejeznek? mert ha muzulman vagy, akkor nem lephetsz ki buntetlenul
ez inkabb egy maffiara jellemzo gondolkodas

es rohadtul nem erdekel, hogy Dubajba hany millio turista megy evente
Kambodzsaba is ellatogat par szazezer turista, hogy megnezze a voros khmer tomeggyilkossagainak emlekeit, ettol meg a voros khmer idelogiaja nem lesz normalis
az, hogy Dubajban csinaltak a muzulmanok egy turista es prosticsalogato varost, attol meg az iszlam egy szemetre valo totalitarius ideologia

fehérfarkas 2015.11.07. 01:37:50

@tiller foch: "a nem szelsoseges muzulman az kb olyan lehet, mint a nem szelsoseges naci vagy a mersekelt bolsevik
(a nacik epitettek szuper autopalyakat, vasutakat Nemetorszagban meg megfekeztek a munkanelkuliseget, a bolsevik uralom alatt vegulis volt kozoktatas, fejlodott az egeszsegugyi ellatas a Szovjetunioban)
biztos vannak eredmenyek a naci uralom alatt meg az iszlam alatt is (ahol van olaj) csak eleve az ideologia, amit kovetnek, az maga a szelsoseg, kirekesztes
(...)
egy rablovezer altal osszehallucinalt terrorkezikonyv nem lehet sorvezeto az elethez
ahogy Hitler Mein Kampf cimu fercmuve se szalonkepes
muzeumba valo szennyiromanyok ezek
a Koran tenyleg egy szakacskonyvhoz hasonlit, a terror, a kirekesztes, elvakultsag kezikonyve
(...)
az, hogy Dubajban csinaltak a muzulmanok egy turista es prosticsalogato varost, attol meg az iszlam egy szemetre valo totalitarius ideologia "

Ha jól értelmezem a kommentedet, akkor te most lenáciztad az iszlám vallást?
Ez elég sok mindent elárul rólad, a világnézetedről, és tárgyi tudásodról.

"vagy az iszlam hoditja meg a vilagot vagy pedig a civilizalt vilag pusztitja el az iszlamot
ezt a harcot az iszlam hirdette meg a vilag tobbi resze ellen"

Speciel az iszlám országok valamelyik nemzetközi szervezetnek tagjai (korábban felsoroltam néhányat @fehérfarkas: ).
A muszlim országok egy része a Nyugat szövetségese, egy másik részük Oroszországé, egy harmadik részük meg Kínáé. Egyik muszlim ország sem akar harcolni a világ ellen. Ezt nyugaton terjeszti néhány iszlamofób politikus (mint pl. a holland Geert Wilders, aki az európai iszlamofóbia nagymestere és bálványozott alakja) és követői. Érdekes, hogy Kínában vagy Oroszországban vagy Indiában, vagy Brazíliában nem érzik úgy, hogy az iszlám harcolna ellenük és el akarná őket pusztítani.
Sőt, az elmút 100 évben muszlim ország nem támadott meg nem muszlim országot - fordítva viszont többször is történt (főleg az elmúlt 25 évben: az USA és a NATO: Irakot, Afganisztánt, Líbiát, Szudánt, Szíriát, illetve korábban a Nyugat (CIA és MI6 közös akciója az Ajax hadművelet) puccsolta meg a legitim iráni kormányt 1953-ban).
És a magyar kormány az iszlámellenes propaganda ellenére jelenleg is jó kapcsolatokat tart fent muszlim országokkal és üzletemberekkel (erről is írtam korában).

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.11.07. 02:00:08

@Robinzon Kurzor: Most 300 ezer, legközelebb 3 millió, aztán ki tudja. Pista bácsival kapcsolatban pont a lényeget írtam le (övé a telek, joga van félteni az ismeretlentől, joga van azt beengedni vagy nem, akit akar), te tetted hozzá a lényegtelent.

@Jean Sol Partre: Biztos rossz lenne, de ahogy Pista bácsi és én sem tudjuk a világ összes terhét a vállunkra venni, úgy én sem várhatom el, hogy bárki segítsen cipelni az enyémet, és úgy segítsen, ahogyan én rákényszerítem. Persze a migránsoknak a saját szempontjukból "igazuk van", de nekünk is a miénkből.

Egyébként meg le a blog.hu-val, ha miatta nem sárgák a nekem írt válaszok, mert így nem biztos, hogy mindet megtalálom. (Régebben sárga háttéren látszott a nickem azokban a kommentekben, amiket nekem címeztek, most meg nem.)

chrisred 2015.11.07. 05:07:46

@bbjnick: Az inkák megfelelnek? Akiket azért közösítettek ki a legkeresztényibb király alattvalói közül, mert Atahualpa félredobta a Bibliát. (Fogalma sem volt róla, mi az.)

Balt 2015.11.07. 06:33:18

@fehérfarkas: Ezek többsége nem akar betelepülni, helyben marad a közel- és közép-keleten, nem utolsó sorban adót fizet, ami mondjuk a 103 éves afgán dédiről nemigen képzelhető el. Mégis azt mondom, inkább ő jöjjön humanitárius alapon, mint a bármilyen ártatlan "felrúgott edző bá", vagy a nála fiatalabb szélsőséges iszlamista fiatalok - ha már muszáj jönniük.

De hogy jön ez ide?

fehérfarkas 2015.11.07. 06:56:48

@Holger Hartland:

Mivel ez a mostani nagy menekülthullámot főleg a szírek, irakiak, líbiaiak, és afgánok alkotják, akik a háborúk elől meneküének, és ahová a háborúkat mi, a Nyugat (USA, Anglia, Franciaorszá, Németország meg NATO) vittük el.

Azért van annak egy oka, hogy idáig az országon belülre illetve a szomszédos országokba menekültek, hogy a háború vége után visszaköltözhessenek. De 2014 óta tömegek indultak meg Európa felé.
Odáig nem menekültek ezekből az országokból tömegesen, most meg igen. Na, vajon miért nem menekültek korábban, és miért menekülnek azóta?

Exploiter 2015.11.07. 10:59:53

@fehérfarkas:

Úgy látom, te otthon vagy a témában, és alapvetően nehéz objektív ismeretekre szert tenni. Talán segíthetnél pár kérdésben.

Igaz-e, hogy
- az iszlám szerint a szúrákat isten mondta tollba, ezért megváltoztathatatlanok és minden szavuk törvény? (ezért nem lehet megreformálni, vagy magyarázni, ami le van írva, az szó szerint igaz)
- létezik a felülírás/lerontás elve? (amivel igazolható a terrorizmussal kapcsolatos sok tevékenység)
- a törvények szerint muzulmán nem barátkozhat nem muzulmánnal?
- a muzulmánnak kötelessége szóval és karddal harcolni a békéért, ami csak akkor jöhet el, ha allah törvényei szerint él minden ember? (aminek a fizikai megvalósulása a nagy kalifátus, amit épp az isis építget)
- ha eredeti képében, betű szerint tisztelik a koránt, akkor az elkeresztényesedett muzulmán vezetők és békésebb iszlám ágak ugyanúgy a hit árulói? (és ezért ölnek muzulmánok nap mint nap muzulmánokat, mikor elvileg ezt tiltja a vallásuk)
- a hit elhagyóit halállal kell büntetni (ahogy ezt látni nap, mint nap)

I_Isti 2015.11.07. 14:28:49

@fehérfarkas: Ezektől a kérdéseimtől menekültél el:
"Mi történik akkor, amikor segítségül hívod Mohamed nevét?
Vagy megvallod abba az egy istenbe vetett hitedet, aki állítólag Mohamedet állítólag küldte?

Lesz attól üdvösséged?
Megmenekülsz a haláltól?
Megmenekülsz a kárhozattól?"

Úgy gondolom elég alaposan bebizonyítottam a Bibliából 79 konkrét idézettel, hogy a Bibliai kinyilatkoztatás Istene: Atya. (Pedig ebből még az "Atyátok" kifejezésre nem is kerestem rá, ezért még kb 20-30 ige pont ide kívánkozna.)

Úgy gondolom elég alaposan bebizonyítottad, hogy a Mohamed által Allahnak nevezett isten nem atya, nincs gyermeke.

Ez logikailag csak két módon összeegyeztethető:
1) A bibliai kinyilatkoztatás Istene meghasonlott önmagával, ezért behozott egy új kinyilatkoztatást, amiben az első kinyilatkoztatásaival homlok egyenest ellentétes állításokat fogalmaz meg,
vagy
2) Az az isten, akitől Mohamed állítólagos kinyilatkoztatásokat kapott nem azonos a Biblia Istenével, nem azonos Ábrahám, Izsák, Jákob Istenével, nem azonos Jézus Krisztus Istenével és Atyjával.

Van egyébként a koránban, a szírákban, vagy a háddiszokban, ami szerint a TE istened ez az Allahnak nevezett, aki Mohamedet küldte

szeret téged?

Van annak nyoma a vallásodban, hogy a mohamedánok által emlegetett "Allah irgalmassága"
miben nyilvánul meg?

Mert mondjuk Jézus imádkozott miközben keresztre feszítették azokért, akik éppen megölték, és nem azért imádkozott, hogy Isten pusztítsa el őket, hanem azért, hogy Isten bocsásson meg nekik!
(Jézus pedig monda: Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekesznek. Luk. 23:34.)

Advanced Flight 2015.11.07. 15:31:33

@fehérfarkas: de most hiába hajtogatod ezeket, próbáld megérteni, hogy minket (nagy többséget) ez egyszerűen nem érdekel. Az mindenre igaz, hogy minél jobban megismered, annál cizelláltabb lesz róla a véleményed; a 2. vh-ról elolvasol 3 komolyabb munkát, mindjárt nem lesz fekete-fehér a dolog, a legtöbb embernek mégis annyi jön le, hogy voltak a nácik, kiirtották a zsidókat, aztán jól negszívták. Kész.

És uígy vagyunk mi a muzulmánokkal. Látunk belőlük valamennyit a médiában, látjuk a menekülteket a híradóban, ahogy a nők 90 %-a kendőt hord, a férfiak meg félrelökdösik őket meg a gyerekeket, hogy előttük szállhassanak fel a buszra.
(ne kezdd magyarázni, hogy nem úgy van, a saját szememnek hiszek és nem neked)

Nem baj, ha nem vagyok rájuk kíváncsi?
Nem baj, ha nem akarom, hogy ide jöjjenek, itt éljenek, ha egyébként nem vagyok (vagyunk) kötelesek befogadni őket?
Nem baj, ha ellenszenvesnek, ijesztőnek találom őket?
Jogom van, jogunk van az ellenérzéseinkhez?
A saját országunkban, ahol keményen dolgozunk, de nehezen élünk (meg)?

Köszi.

pitcairn2 2015.11.07. 18:24:39

@Advanced Flight:

" a legtöbb embernek mégis annyi jön le, hogy voltak a nácik, kiirtották a zsidókat, aztán jól negszívták. Kész."

oszt lehet, hogy nem is ez volt a fő csapásirány:)

pitcairn2 2015.11.07. 18:26:52

@Advanced Flight:

a kettőt külön is lehet választani

pl. segghülye "városi legendák" nélkül is pártolhatod a határok lezárását, meg hasonlók:)

fehérfarkas 2015.11.07. 21:51:34

@Advanced Flight:

Nem kell megértened az embertársaidat, nem kell tolerálnod az embertársaidat, nem kell megismerned az embertársaidat, más civilizációkat és népeket sem kell megismerned, megértened, tolerálnod - csak ne csodálkozz, ha majd mások is pontosan ugyanúgy viselkednek veled, ahogy te másokkal.

Egyébként elárulok egy nagy titkot, amit neked még biztos nem mondott el senki: tőlünk nyugatabbra ránk magyarokra pont úgy tekintenek, ahogy te a tőlünk keletibbekre.
De ha ez neked x@rul esik, akkor nincs jogod felróni ezt, mivel csak azt kapod vissza, ahogyan te viselkedsz másokkal.

Advanced Flight 2015.11.07. 23:15:07

@fehérfarkas: "tőlünk nyugatabbra ránk magyarokra pont úgy tekintenek, ahogy te a tőlünk keletibbekre.

Wishful thinking -- részedről. Gondolom, te is az a típus vagy, aki mindenkit szeret és tolerál - a saját népén kívül.

"más civilizációkat és népeket sem kell megismerned, megértened, tolerálnod - csak ne csodálkozz, ha majd mások is pontosan ugyanúgy viselkednek veled, ahogy te másokkal. "

Esküszöm, gondolni fogok erre, ha majd sorban állok bebocsáttatást remélve a szíriai határon :-)

Advanced Flight 2015.11.07. 23:49:03

@fehérfarkas: egye fene, kicsit kutakodtam, mégis legyen már némi friss tudásom ezekről a más civilizációkról és más népekről, akiket szerinted érdemes megismerni és megérteni és tolerálni.
Egyelőre ezt találtam:

www.dailymail.co.uk/news/article-3306942/Pregnant-woman-husband-banned-LONDON-performing-sex-act-sat-sofa-Westfield-shopping-centre-children-watched.html

www.bild.de/regional/chemnitz/kindesmissbrauch/maedchen-auf-spielplatz-missbraucht-42056482.bild.html

www.maidstoneandmedwaynews.co.uk/8203-Teenage-girl-gang-raped-migrants-Gillingham/story-28127360-detail/story.html

Sajna az agysebészi tevékenységüket ez a rohadt nyugat-európai média direkt elhallgatja, de ha találsz valami ilyesmit, nosza, add a linket, mert ez így kissé kiábrándító:-)

Egyébként a fent jelzettek közül melyik tevékenységet kellene megértenem, ill. tolerálnom? :P

fehérfarkas 2015.11.08. 00:34:01

@Advanced Flight:

Most kezdjem el én is betenni a magyar meg a nyugati bűnügyi és botrányhíreket, hogy magyar és nyugati aberáltak miket csináltak?
Csak amikor egy magyar vagy nyugati aberáltról szól egy cikk, akkor azt nem általánosítod az egész magyar és nyugati társadalomra. De amikor egy muszlim aberáltról szól egy cikk, akkor azt az egész muszlim világra általánosítod. És a kollektív bűnösség elvét alkalmazod.

Te tényleg azt hiszed, hogy 1,6 milliárd aberált, terrorista, szélsőséges ember él a világon, csak azért mert muszlimok? Te tényleg azt hiszed, hogy muszlimok = aberáltak, szélsőségesek, terroristák?

Érdemes elolvasni. Észak-London Stamford Hill városrészének Hackney szomszédságában él Európa legnépesebb haredi zsidó közössége, ráadásul jelentős muszlim kisebbséggel együtt. Békében. Toleranciában. Egymást segítve. Az erőszak ellen egységet képezve lépnek fel.

UK Jews and Muslims team up against hate

As religious tensions escalate in Europe, Muslims and Jews in North London band together to negate hate.
27 Jan 2015 10:20
www.aljazeera.com/indepth/features/2015/01/uk-jews-muslims-team-hate-150127091540305.html

De érdemes elolvasni ezeket is:

MEKKORÁT SZÓL HÁROM FIATAL MUSZLIM HALÁLA?
2015. FEBRUÁR 11. 19:41

A muszlimok tényleg csak akkor kerülnek be a hírekbe, ha náluk van a fegyver? És ha rájuk fogják? Mi történik, ha egy fehér amerikai az otthonukban legyilkol három huszonéves muszlim amerikait? A közösségi média kioktatta a nyugati sajtót a kettős mércéről.
http://vs.hu/kozelet/osszes/mekkorat-szol-harom-fiatal-muszlim-halala-0211#!s4

Wednesday 11 February 2015
Chapel Hill shooting: Three young Muslims have been executed, but the media ignored it because of religion

The lack of coverage proves that the West’s dehumanisation of Muslims is almost complete
www.independent.co.uk/voices/comment/chapel-hill-shooting-the-latest-act-of-terror-has-just-been-committed-in-america-but-the-media-has-ignored-it-because-the-victims-were-muslim-10038624.html

fehérfarkas 2015.11.08. 00:47:37

@Advanced Flight: "Gondolom, te is az a típus vagy, aki mindenkit szeret és tolerál - a saját népén kívül."

Kibújt a szög a zsákból nyilaskám. Egyszer már Magyarország legsötétebb korszakát hoztátok el. Remélem másodszorra már nem lesz elég erőtök hozzá.
A nagy nemzetvédő Szálasi elődöd is meg akarta mondani, hogy ki az igaz magyar és ki nem az.

Az, hogy valaki nem nézi le meg nem utálja zsigerből más népeket és kulturákat meg civilizciókat, hanem tolerálja azokat, vagy esetleg még szeretivalót is talál bennük az nem jelenti azt, hogy a saját hazáját és népét utálja és gyűlöli. Ez te és a hozzád hasonlók szálasista nyilas mentalitása csupán.

Szíves figyelmedbe ajánlok olyan magyar világutazókat és más népek kultúráját kutatókat és megismerőket, mint Kőrösi Csoma Sándor, Goldziher Ignác, Vámbéry Ármin, Germanus Gyula, Almásy László, Ifj. Horthy István (Sharif Horthy), gróf Teleky Sámuel, Stein Aurél, Cholnoky Jenő, Boga István, Benamy Sándor, stb (vagy a maiak közül: Benke József, Polgár Ernő, Sitkei Levente, Simon Róbert, Róbert László, Sayfo Omar).
Számos nagyon jó könyv jelent meg muszlimok és az Iszlámot tanulmányozó nem muszlimok tollából egyaránt. Magyar zsidók közül: Vámbéri Ármin, Goldziher Ignác, Germanus Gyula, Simon Róbert, Róbert László. Keresztények közül: a katolikus Buji Ferenc, Maróth Miklós, Adorján Endre vagy a református Németh Pál. Az ateisták közül meg Kéri Katalin.
Ezen nemzetközleg is elismert nevek országában azon csodálkozom, hogy az Iszlám vallás alapjairól sincs a magyaroknak ismeretük.
(aki kétszer szerepel, az mindkét kategóriában írt könyveket vagy cikkeket)

Én ő rájuk vagyok büszke magyarként, és nem a hozzád hasonló intoleránsokra, xenofóbokra, sovinisztákra.

fehérfarkas 2015.11.08. 01:21:20

@I_Isti:

Mindenki abban hisz, amiben akar. Vallásszabadság van. Az általad lenézett és gyűlölt iszlám vallás is azt mondja: "Nincs kényzer a vallásban" (Korán 2:256) Illetve a Hitetlenek (Korán 109.) szúrában:
"Mondd!: „Oh, ti hitetlenek!
Nem imádom azt, amit ti imádtok,
s ti sem imádjátok azt, amit én imádok.
S én sem [fogom] imádni azt, amit ti imádtatok,
s ti sem [fogjátok] imádni azt, amit én imádok.
Nektek megvan a ti vallásotok, és nekem megvan az én vallásom.”"

Ugyanakkor vannak tények, amelyeket tiszteletben kellene tartani (persze negligálhatod a tényeket, de attól még a tények tények maradnak, csak te meg tudatlan maradsz).
A kereszténységgel kapcsolatban a másik blogon leírtam neked, hogy nemcsak a katolikus és református egyházak léteznek. És azt is leírtam, hogy a kereszténységen belül a katolikusnál régebbi egyházak közül is (meg a későbbiek közül is) vannak, amelyek máshogy látják Jézus mibenlétét és nem ismerik el a Szentháromság tanát. És zsidók is máshogy látják Jézust és ők sem ismerik el a Szentháromság tanát (pedig a zsidók Tórája a keresztények Ótestamentuma).
Tehát mielőtt az iszlámot kezded el támadni Jézus miatt, azelőtt nézd meg, hogy vajon mindegyik keresztény egyház ugyanazt mondja Jézusról és a Szentháromságról mint te? Vagy az iszlámhoz hasonlóan ezeket is elítéled?
Meg a zsidókat is elítéled, hogy nem úgy fogják fel Jézust és nem úgy vélekednek Jézusról mint te?
Vagy inkább jobb lenne elfogadnod a tényeket, és tiszteletben tartani azok hitét, akiké a tiedétől eltér.

Visszatérve az iszlámra. A muszlimok Jézust tisztelik és szeretik (ahogyan Ábrahámot, Mózest vagy Noét is). Egy muszlim Jézust soha nem gyalázza, míg te Mohhamedet meg minden blogon, amelyiken kommentelsz.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.11.08. 01:43:07

@fehérfarkas:

"Korán, 9. szúra, 29 Harcoljatok azok ellen -azok között, akiknek az Irás adatott-, akik nem hisznek Allahban és a Végső Napban és nem tekintik tilalmasnak azt, amit Allah és az ő küldötte megtiltott és nem vallják az igazság vallását- [harcoljatok ellenük] mindaddig, amíg megadják a jótettért járó gizyát, lévén, hogy becsületüket-vesztettek ők!"

És mondd csak, hogyan fizettetitek meg velünk az adót? Pénzben? Rabszolgában? Természetben?

fehérfarkas 2015.11.08. 01:51:11

@Exploiter: "Úgy látom, te otthon vagy a témában, és alapvetően nehéz objektív ismeretekre szert tenni. Talán segíthetnél pár kérdésben.
Igaz-e, hogy
- az iszlám szerint a szúrákat isten mondta tollba, ezért megváltoztathatatlanok és minden szavuk törvény? (ezért nem lehet megreformálni, vagy magyarázni, ami le van írva, az szó szerint igaz)
- létezik a felülírás/lerontás elve? (amivel igazolható a terrorizmussal kapcsolatos sok tevékenység)
- a törvények szerint muzulmán nem barátkozhat nem muzulmánnal?
- a muzulmánnak kötelessége szóval és karddal harcolni a békéért, ami csak akkor jöhet el, ha allah törvényei szerint él minden ember? (aminek a fizikai megvalósulása a nagy kalifátus, amit épp az isis építget)
- ha eredeti képében, betű szerint tisztelik a koránt, akkor az elkeresztényesedett muzulmán vezetők és békésebb iszlám ágak ugyanúgy a hit árulói? (és ezért ölnek muzulmánok nap mint nap muzulmánokat, mikor elvileg ezt tiltja a vallásuk)
- a hit elhagyóit halállal kell büntetni (ahogy ezt látni nap, mint nap) "

Válaszolok a kérdéseidre:
1. Igaz is meg nem is: a Korán a mai napig szóról szóra ugyanaz mint 1400 évvel ezelőtt le lett írva - ugyanakkor meg vannak hozzá magyarázatok (tefszírek) is, amelyek a szúrák hátterét ismertetik, hogy melyik mikor miért lett kinyilatkoztatva, és csakis a hiteles hadíszokat lehet a magyarázatoknál (tefszíreknél) figyelembe venni --- megreformálni viszont nem lehet, mert az megváltoztatja az eredeti tanításait
2. Nem igaz
3. Nem igaz
4. Nem igaz
5. Nem igaz
6. Nem igaz

A terroristák, szélsőségesek iszlámja nem az igazi iszlám. Korábban már írtam, hogy a muszlim vallási vezetők elítélik az ISIS-t és a többi terrorista szervezetet:
2006-ban az Ammani Nyilatkozatban több mint 500 muszlim vallási vezető jelentette ki, hogy mi számít az Iszlám vallás részének, és a terrorizmus megszegi az iszlám vallás törvényeit.
Az Iszlám Konferencia Országai (OIC), a Muszlim Világ Liga és az Arab Liga elítélték a terrorizmust és az ISIS-t.
Tavaly az ISIS miatt a Letter to Bagdhadi címmel nyilt levelet írt több mint 120 muszlim vallási vezető, amelyben elítélik az ISIS és a terrorizmust.
Az aláírók között ott van a szunnita iszlám legrangosabb vallási intézménye, a kairóai al-Azhar Egyetem és Mecset vallástudósai, a legnépesebb arab ország Egyiptom főmuftija, a világ legnépesebb muszlim országának Indonéziának 2. legnagyobb vallási intézménye a Muhammadiyah intézmény vezetője, vagy Afrika legnépesebb muszlim országának, Négériának muszlim szellemi vezetője. Indonéziától Marokkóig az egész iszlám világból + az olyan országokból is, ahol jelentős muszlim bevándorló népesség él: USA, Anglia, Franciaország, Belgium.
A "Council on American Islamic Relations (CAIR)" az amerikai médiában jelentette meg és a szándéka nemcsak az IS-hez szólni, hanem elsősorban a potenciális amerikai csatlakozókhoz, hogy a levelet elolvasva meggondolják megukat és mégse csatlakozzanak az IS-hez.
Novemberben Ferenc pápa az isztambuli nagymuftival közösen fohászkodott a Kék mecsetben, majd utána a sajtótájékoztatón elítélték a terrorizmust és az ISIS-t.
Decemberben a kairói al-Azhar Egyetem és Mecset (a szunnita iszlám szellemi központja) rendezett konferenciát, ahol 100 ország több mint 700 vallási vezetője (keresztény és muszlim közösen) ítélte el az ISIS-t és a terrorizmust.
Szintén decemberben a siíta Irán is rendezett egy vallási konferenciát, ahol 72 ország 550 vallási vezetője ítélte el az ISIS-t és a terrorizmust.
Idén januárban Mekkában rendeztek vallási konferenciát, amelyen elítélték az ISIS-t.
A Charlie Hebdo merénylet után szintén elítélték a muszlim a vallási vezetők a merénylőket (még a C.H-t elítélők is elítélté a merénylőket, mondván a lapot betiltani kellene és nem pedig megölni az újságíróit).
Sőt, még a Hamasz meg a Hezbollah is elítélte a C.H. merénylőit.
Idén szeptemberben több mint ezer indiai muszlim vallástudós csatlakozott ahhoz a vallási rendelethez, amelyben iszlámellenesnek minősítették az ISIS-t.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.11.08. 01:56:42

@fehérfarkas:

„Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.” (Jn 14,6)

„Az Istentől származó lelket erről ismeritek fel: minden lélek, amely megvallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az Istentől van. S minden lélek, amely nem vallja meg Jézust, nem az Istentől való, hanem az antikrisztusé, akiről hallottátok, hogy eljön, és most már a világban is van.” (1 Jn 3,2-4)

fehérfarkas 2015.11.08. 02:02:03

@bbjnick:

Elolvastad a kontextusát is? Vagy csak kontextusból ragadsz ki áját? Ugyanis ezeknek a harcos ájáknak az ismeretéhez a hátteret is ismerni kell, hogy mikor és miért lettek kinyilatkoztatva. Ugyanis a keresztények és a zsidók egy része is csatlakozott a Mohamedet és társait üldöző mekkai bálványimádó pogányokhoz.
Az iszlám azt mondja, hogy aki békével jön hozzád, azt köteles vagy megvendégelni - de aki fegyverrel megy hozzád ellened harcolni, azzal szemben jogod van megvédeni magadat, a családodat meg a társaidat.
(a Bibliában sincs benne olyan, hogy hagyd magadat, családodat és társaidat lemészároltatni és tilos magadat, családodat és társaidat megvédeni)
Ugyanakkor a Koránban és a hadíszokban szigorúan szabályozva van, hogy csak katonák ellen szabad harcolni, és civilek, meg fegyvertelen nők, gyermekek, idősek, rokkantak ellen tilos.
Javaslom elolvasásra dr. Ergün Capan (+ 8 további muszlim vallástudós): Terror és öngyilkos merényletek az iszlám szemszögéből c. könyvet.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.11.08. 02:26:55

@fehérfarkas:

Nem válaszoltál a kérdésemre:-)

Egyébként vágom én, hogy Poitiersnél, Lepantónál és Bécsnél beletört a muszlim kisbicska Európába, most változott a stratégia és most jönnek a civilek, meg fegyvertelen nők, gyermekek, idősek, rokkantak...

hoplita 2015.11.08. 04:46:57

@Robinzon Kurzor:
Je suis pistabácsi és valóban, neked meg kurvanyád.:)
És ha nem teccik, akkor majd lövök is.

hoplita 2015.11.08. 04:53:15

@Robinzon Kurzor:
Apád faszát.

Ha afgán, meg szíriai szutykok helyett Kínából menekülő ujgurok jönnének, egy szavam sem lenne, hanem Isten hozott testvér.
Pedig azok is muszlimok és a han fattyak igencsak terrorizálják őket....és ők mégis maradnak.

hoplita 2015.11.08. 04:58:17

@Robinzon Kurzor:
Ez meg korrekt.
Meghekkelték a nikked...vagy csak kijózanodtál?:)

butyko 2015.11.08. 05:38:49

Ez a lehetőség még nem volt:

- "Pista bácsi, alhatnak itt egyet a kertjében ezek az emberek? Reggel mennek tovább."
- " Az én házam,az én kertem. Nem akarom,hogy itt aludjanak! "
-" Bocsánat,hogy zavartuk,máris megyünk tovább."

annamanna 2015.11.08. 06:11:48

@fehérfarkas: wow, most is lenyűgöző a tudásod :)
Köszönöm ezt a rengeteg infót.
Közben ez jutott eszembe 444.hu/2014/09/04/ferenc-papa-es-simon-peresz-a-vallasok-ensz-szervezeterol-egyeztetett/

"A mostani „háborúk teljesen újak a múltbéliekhez képest eszközeikben és főleg indítékaikban. Az ENSZ olyan politikai szervezet, amelynek sem hadserege nincsen, mint a nemzeteknek, és meggyőződés sem vezérli, mint a vallásokat. És ez látszik is: amikor az ENSZ a Közel-Keletre a Fidzsi-szigetekről érkező békefenntartókat küld, és ezeket a terroristák túszul ejtik, mit tehet az ENSZ főtitkára? Szép kijelentéseket tesz. Ezeknek ereje és hatása azonban nem ér fel a pápa akármelyik homíliájával, amelyre csak a Szent Péter téren fél millió embert gyűlik össze” – mondta Simon Peresz."

Tehát S. Perez szerint a muszlim terroristák, akik tojnak az ENSZ-re, Ferenc pápára hallgatni fognak. Az pedig csak úgy lehet, ha spirituális vezetőnek fogadják el.
Az pedig csak úgy lehet, ha Ferenc megtagadja a kereszténységet, ahogy a szöveg írja: " egyetemes nyilatkozatban fektetné le a jelentősebb vallások által elfogadott értékeket."

Amit minden egyes vallás értékként elfogad, annak semmi köze a valódi spiritualitáshoz, valódi istenhithez, valláshoz, az max valami erkölcsi blabla lehet, de a kereszténységnek, mint vallásnak a totális megtagadása.
Ez pedig nyilvánvalóan az ördög terve, és S. Perez annak a szószólója (amin egészen meg vagyok döbbenve, mert ezt sose gondoltam volna róla :)).

I_Isti 2015.11.08. 07:00:23

@fehérfarkas: TE nem tiszteled Jézust, amikor egy olyan ember, egy olyan 'próféta' dumáiban hiszel, amelyek teljes egészében tagadják Jézus személyét, Jézus Krisztus minden kijelentését, minden tettét, a feltámadását.

"A terroristák, szélsőségesek iszlámja nem az igazi iszlám."

Ők meg azt mondják, hogy az ő iszlámjuk az igazi iszlám, és a többieké a rossz.

(Szerintem meg mindegyik iszlám arra van kitalálva, hogy minél több embert tartson a kárhozatban, a bűnben, a halálban, és a sátán uralma alatt, hogy ne lehessen a keresztény evangéliumot hirdetni azokon a területeken, ahol egyébként már az első században voltak keresztény közösségek, vagyis sokkal régebben, mint ahogy Mohamed feltűnt.)

chrisred 2015.11.08. 08:17:27

@annamanna: "Tehát S. Perez szerint a muszlim terroristák, akik tojnak az ENSZ-re, Ferenc pápára hallgatni fognak. Az pedig csak úgy lehet, ha spirituális vezetőnek fogadják el."

Tényleg? Hány IRA terrorista hallgatott a pápára?

hoplita 2015.11.08. 08:44:48

@chrisred:
Te is az a fajta idióta vagy, aki az északír problémát vallási-felekezeti villongásként értékeli.
Baszd meg, miért nem kussolsz inkább???

chrisred 2015.11.08. 09:06:23

@hoplita: Te meg a speciális félanalfabéták közé tartozol, akik írni megtanultak, olvasni viszont nem.

Advanced Flight 2015.11.08. 13:31:54

@fehérfarkas: Most kezdjem el én is betenni a magyar meg a nyugati bűnügyi és botrányhíreket, hogy magyar és nyugati aberáltak miket csináltak?

Ja, értem, tehát nem elég a meglévő szarság, bővítsük a listát a migránsok "remek" szokásaival -- csodás logika.
Mellesleg, ha már állandóan feljön az 56-os magyarok befogadásával kapcsolatos párhuzam, vajon ők az osztrák táborokban mennyiszer követtek el osztrák kislánykák ellen nemi erőszakot, mondjuk csoportosan?

Advanced Flight 2015.11.08. 13:40:49

@fehérfarkas: Kibújt a szög a zsákból nyilaskám

Miért lennék ettől nyilas?
Amit leírtam, arra a hozzászólásaidból következtettem. Arról én nem tehetek, hogy te cseszteted a saját népedet, hogy miért nem fogad be válogatás és kritika nélkül más kultúrákból származó embereket......tudod, ne a tükröt átkozd, ha a képed ferde.

Az iszlámra visszatérve. Szerinted, ha holnap minden egyes magyar ember profi iszlámszakértő lesz egy kötelezően előírt 24 hónapos kurzust követően, attól még nem fogja látni, mit művelnek a migránsok, illetve a Ny-Eu-ba már megtelepedett muzulmánok? Ha jól ismerjük az iszlámot és annak történetét, akkor megszűnnek a no-go area-k, a becsületgyilkosságok, a nők elnyomása, a nem iszlám nők megerőszakolása, a muzulmánok képzetlensége és tudatlansága, a törvények magasról történő leszarása stb.?

Szerintem nem. Mert az iszlám (elméletben) egy dolog, a muzulmánok viselkedése meg egy egészen másik dolog.

pitcairn2 2015.11.08. 18:19:04

@Advanced Flight:

miért nem elég annyi, hogy a demokratikus jóléti állam - értelemszerűen - afféle __zártkörű klub__ (korlátozottak az erőforrások, ill. a jelenlegi "tagság" nem kíván megválni az irányításhoz szükséges többségtől)

miért ehelyett egy rakás segghülye városi legendával sokkolni a "jónépet"? :)

pitcairn2 2015.11.08. 18:22:36

@fehérfarkas:

sok tekintetben szeretem a kommentjeidet, de annyiban az ellentábornak igaza van, hogy az ún. "jóléti", demokratikus állam __nem egyeztethető össze__ a korlátlan bevándorlással (lásd fentebbi kommentem)

persze ettől még nagyon rosszul érvelnek...

annyi hülyeséget hordanak össze, hogy kifejezetten fájdalmas olvasni őket...

fehérfarkas 2015.11.08. 20:31:09

@I_Isti: "Ők meg azt mondják, hogy az ő iszlámjuk az igazi iszlám, és a többieké a rossz."

Csakhogy pont ezért van ott a Korán, amey 1400 éve változatlan, és a hadíszok, amelyek alapján vissza lehet nézni kinek van igaza.
Az iszlám vallásban a Korán és hadíszok tanulmányozásával sokan egész életükben foglalkoznak. És iskolák alakultak a tanulmányozásra, és vallástudósnak csak az nevezhető, aki valamelyik iszlám vallási egyetemet elvégezte (úgy, ahogy a keresztényeknél is ahhoz, hogy valaki teológus legyen teológiai fősulit/egyetemet kell elvégeznie).
A terroristák és szélsőségesek között vannak ugyan egyetemet végzettek, de nem vallási egyetemet végzettek, hanem mérnöki, jogi, gazdasági vagy bölcsész diplomát szereztek.

És itt jön be az, hogy az iszlám vallásnak szigorú dogmái és szabályai vannak, és a Korán a mai napig változatlan és szó szerint megegyezik az 1400 évvel ezelőtt leírttal. Éppen ezért lehet pontosan tudni, hogy mit mond az eredeti tanítás (Korán és a hadíszok), és ennek mennyire felel meg, vagy ezzel mennyire ellentétes a terroristák és szélsőségesek által iszlámnak nevezett dolog.

Ha az iszlám szerint tilos civiliket, ártatlanokat, fegyvertelenek, időseket, nőket és gyermekeket megölni. Meg szintén tilos az öngyilkosság, mert Istennek van joga eldönteni kinek mikor jön el az ideje a túlvilágra, és aki saját kezüleg vet véget az életének az Istent játszik, mert Isten helyett hozza meg a döntést a túlvilágra jutással. A mecsetek lerombolása (meg minden olyan hely, amit Isten tiszteletére építettek, vagy ahol istentisztelet folyik) szintén tilos az iszlám szerint. Az iszlámot tilos rákényszeríteni másokra, és tilos Istent játszani azzal, hogy valaki Isten helyett mondja meg kinek a hite igazi vagy hamis és ez alapján hoz a másikról ítéletet (egyedül Istené az ítélkezés joga). A más vallásúakkal békében kell élni (kivéve, ha azok megtámadják a muszlimokat, mert akkor joguk van harcolni, hogy megvédjék magukat), a Könyv Népeit (zsidókat és keresztényeket) pedig meg kell védeniük és engedni, hogy szabadon gyakorolhassák a vallásukat (a valódi kalifátusok alatt ez így volt, hogy a zsidók és keresztények a saját vallási törvényeik szerint éltek).
A terroristák és a szélsőségesek ezeket mind megszegik. Az ISIS, Boko Haram, al-Kaida, al-Nusra Front pedig nemcsak megszegi ezeket, hanem tömegesen gyilkolja a muszlimokat és rombolja a mecseteket, és a régi híres muszlimok mauzóleumait és sírjait is.

Az ISIS-t egyetlen muszlim ország és egyetlen muszlim szervezet, és a muszlim vallástudósok sem fogadják el sem államnak, sem kalifátusnak (erről már többször is írtam az elmúlt napokban ehhez a poszthoz írt kommentjeimben). Az Abu Bakr al-Baghdadi álnevő fickót sem ismerik el kalifának (ráadásul a kalifanévnek Ibrahim kalifa nevet vette fel). Ő egy imposztor. Egy csaló.
Elég nagy egoizmusra és nagyképűségre vall az álneve:
Abu Bakr = az első kalifa volt
al-Baghdadi = az Abbaszida kalifátus fővárosa Bagdad
Ibramhim = Ábrahám próféta, a muszlimok egyik legnagyobb tiszteletben tartott prófétája, akinek a nevét a fohászokban is említeni szokták Mohamed mellett.
De attól, hogy vali ilyen álnevet vesz fel még nem lesz kalifa.
Azzal amit csinál pedig csak az iszlámot járatja le, az iszlám tanításait szegi meg, és muszlimokat gyilkol, és az iszlám civilizáció emlékeit pusztítja.
(modjuk sokak szerint nem is ő a valódi vezető, hanem egy kirakatfigura, egy médiaarc a kirakatba - hasonlóan a Vasember 3-beli terroristavezérhez)

fehérfarkas 2015.11.08. 20:45:41

@I_Isti:

Hányszor írjam le neked, hogy a nagyon korai keresztények (= őskeresztények) még nemhogy nem tagadák a Szentháromságot, de még csak nem is ismerték (az őskeresztény egyházak monofiziták vagy duofiziták). A Szentháromságot Tertullianus használja először a 3. sz-ban. De hivatalos egyházi tanná csak a 4. sz-ban a niceia (konstanti) zsinat révén válik.

Mielőtt az iszlámot fikázod, azelőtt a kerszténység egyházainak a tanításait is nézd végig, melyik mit mond Jézis mibenlétéről és a Szentháromságról.
Már a másik blogon is leírtam neked, hogy az őskeresztények szintén nem tartják Jézust isten fiának, és nem ismerik el a szentháromságot.
Az őskeresztények közül kevés egyház vagy irányzat maradt fent, közülük a legismertebbek a monofizita keresztények sem fogadják el a szenthromságot (ők isten emberi megjelenésének tartják: Jézusnak csak egy isteni lényege van) - legnépesebb csoportuk a kopt keresztények (Egyiptom, Szíria, Jordánia, Palesztina/Izrael, Libanon, Irak, Szudán),
ahogyan a nesztoriánusok sem (Jézus egyetlen személy, de két önálló természete van: egy emberi és egy isteni - az isteni természete nem isten fia, hanem maga az isteni, vagyis kezdet nélküli, ami az idők előttről származik, az emberi természete pedig az, ami Szűz Máriától származik) - őket asszir keleti egyháznak is szokták hívni, egészen Szent Tamás apostolig mennek vissza, aki még az 1. században alapított egy kis keresztény közösséget.
Az asszír keresztények a saját meghatározásuk szerint az egyetemes kereszténység egyetlen legitim örökösei, amely egyedüliként őrizte meg Jézus és a 12 apostol tanításait változtatás nélkül (jelenleg: Szíria, Libanon, Irán, Irak, Jordánia, Palesztina/Izrael, Szudán, Örményország, Oroszország).
Vannak még ennél a kettőnél kisebb őskeresztény egyházak és irányzatok Etiópiában, Eritreiában, Örményországban, Törökországban, sőt még Indiában is (Indiába Perzsián keresztül terjedt el a kereszténység).

Mint látható, a keresztények sem egységesek Jézust illetően.
Minél régebbre megyünk vissza az időben, minél közelebb megyünk időben Jézus korához, annál inkább az látjuk, hogy a Szentháromságot a korai keresztény közösségek még nem is ismerték (ott van Szíriában Maaula és Saidnaya, ahol a mai napig a krisztus korabeli arámi dialektust beszélik) - azt majd csak a 3. században Tertullianus használja először a Szetháromság kifejezést.
És a 4. sz-ban a konstanti (nikeai) zsinat után lett a Szentháromság hivatalosan beemelve a kereszténységbe, de nem mindenki fogadta el. Ezért jött létre az ariánizmus, akik tagadták a Szentháromságot (csak őket eretneknek nyilvánitották, de a Toledói Gót Királyságban pár évszázadig államvallásá vált).

Mint látható a Szentháromságot a keresztény egyházak közül sem mindegyik ismeri el. Az őskeresztény (niceai zsinat) előttiek többsége tagadja a Szentháromságot, és a Közel-Keleten a mai napig fenntmaradtak ezen egyházak. Európában a katarok meg a vizigótok is tagadták a szentháromságot, de a római katolikus egyház a katarokat kiirtotta, a vizigótokat pedig az inkvizícióval rákényszerítette a szentháromság elismerésére.
A modernebb nyugati keresztény irányzatok közül pedig a Jehova Tanúi, Living Church of God, Oneness Pentecostals, Members Church of God International, Unitarian Universalist Christians, the United Church of God és a Church of God (Seventh Day) kisegyházak és szekták nem ismerik el a Szentháromságot.

Meg a fenti keresztény egyházak mellett a zsidók sem ismerik el Jézust mint Isten fiát (igaz, ők már a prófétaságát sem), pedig a zsidók szent könyve az a Tórah, amit a Bibliának az Ószövetség részét adja. Szóval, mielőtt az szlámot fikázod, azelőtt nézd végig a kereszténység történelmét és a különböző keresztény irányzatokat világszerte.
Emellett azt is nézd meg, hogy Jéus mibenlétéről ugyan vita van nemcsak az iszlám, hanem a különböző keresztény egyházak között is, de Jézus tanításaiban mind egyetértenek. Vagyis, amit Jézus mond az elfogadják.
(az más kérés, hogy sokan csak képmutatóan szavakban fogadják el és a valóságban pont az ellenkezőképpen cselekszenek, lásd a KDNP politikusait)

fehérfarkas 2015.11.08. 21:55:04

@Advanced Flight:

Hányszor kell leírni, hogy a mostani tömeges menekülthullámot a szírek, irakiak, líbiaiak és afgánok adják. Az a 4 ország, ahová az elmúlt 14 évben mi, a Nyugat vittük el a háborúkat és bombáztuk szét az országukat, és csináltuk káoszt náluk, ami miatt most tömegesen menekülnek?
Sőt, sokáig csupán a szomszédos országokba menekültek tömegesen, abban bízva, hogy hamar befejeződik náluk a háborús helyzet és visszaköltözhetnek.
Viszont 2014-ben történt valami, ami a szomszédos országokba való menekülés sokak számára már nem megoldás, hanem tömegesen menekülnek már Európába is.
2014-ben olyan mértékű pusztítás kezdődött, amilyenre a Közel-keleten a mongol hódítások óta nem volt példa. Ilyen mértékű pusztítást, hogy szó szerint mindent lerombolnak, ami az útjukba áll, és mindenkit elpusztítanak, aki nem hódol be nekik, a mongol horda csinált utoljára.
Itt nemcsak a harci területeken az egymással harcoló felek közti csatákban elpusztult épületekről, és a két tűz közé szorult civil lakosság pusztulásáról van szó.
Itt az ISIS és az al-Nusra Front tudatosan rombolják le a múlt emlékeit, mintha az elfoglalt területek történelmét, múltják teljesen meg akarnák semmisíteni. A harcoktól teljesen távol levő épületeket is lerombolják: legyen az történelmi műemlék, keresztény templom, vagy a híres hadíszgyűjtő muszlim vallástudósnak an-Nawawi mauzóleuma, vagy Moszul (Irak 2. legnagyobbb városa) legszebb mecsetének, az Abbaszida kalifátus idejében épült Jónás prófétáról elnevezett mecset felrobbantása, és a robbantás utáni maradványainak bulldózerekkel való leradírozása. De ugyanígy lerombolták Szíria legnagyobb városában, Aleppóban az al-Kindiről elnevezett kórházat (40 tonna robbanóanyaggal megrakott teheratú hajtott be az épületbe és lett távirányítóval felrobbantva), amely nemcsak a Közel-kelet egyik legnagyobb rákos betegeket ingyenesen(!!!) gyógyító kórháza volt, hanem egyben a Közel-kelet egyik legnagyobb rákkutató központja is.

Ezek az épületek nem a csatatéren 2 tűz közé szorult épületek, amelyekre a járulékos veszteséget rá lehetne fogni. Ezek a csatatéren kívüli épületek, amelyeket tudatosan romboltak le, ahogy Irak egyik fő turistanevezetességének Hatra város ókori műemlékének meg Szíria egyik legismertebb ókori nevezetességének, Palmyra városának ókori műemlékeinek a lerombolása is tudatos pusztítás, a múlt eltörlése, megsemmisítése.

Lehetünk közönyösek az ottaniakkal, és az ottani menekültek előtt becsukhatjuk a határainkat, és üzenhetjük nekik, hogy dögöljetek meg az ISIS által. Üzenhetjük ezt, csak éppen az a terület a nyugati civilizáció bölcsője, és miután az ISIS az utsó műemléket és ásatási területet is elpusztította és az utolsó irakit és szírt is legyilkolta, azután már hírmondója (sem tárgyi emlékbeli, sem emberi) sem marad a nyugati civilizáció bölcsőjének történelméről. Azután bárki azt mondhat majd a nyugati civlizáció múltjáról, amit csak akar. És úgy hamisíthatja meg a törtélemnünket, ahogy csak akarja, mert már nem lesznek őt cáfoló tárgyi emlékek sem, ahogyan őt cáfoló emberek sem lesznek már (a külföldön élők meg szépen kihalnak a természetes öregedés miatt).
Ez valakiknek nagyon jó, akik meg akarják semmisíteni a múltat, hogy azt a terüetet a saját képükre formálhassák. De az emberiség számára annál rosszabb.

Ráadásul a szír, iraki és líbiai menekültek pont nem azok a primitív barbár népek, mint ahogyan a közmédia és a fideszes propaganda, meg az iszlamofób propaganda beállítja.
A félmillió menekültből, akik idén érkeztek, elborult agyúból pár ezernél többet összesen nem tudtak bemutatni az európai médiában. És amekkora balhékat csináltak a menekültek, azok a szeptemberi magyar-román meccs ultráinak budapesti rombolásait meg sem közelítették. Néhány EU állampolgár magyar és román fociszurkoló többet rombolt pár óra alatt szeptemberben Budapesten mint félmillió menekült 1 év alatt a Balkántól Skandináviáig.

fehérfarkas 2015.11.08. 22:06:04

@pitcairn2:

A korlátlan bevándorlást én sem támogatom.
De egy félmilliárdos EU-nak félmillió menekült csupán a 0,1%-a. Ha ettől a világ leggazdagabb gazdasági tömörülése (nagyobb az EU 27 országának GDP-je mint az USÁ-é, Kínáé, vagy a BRIC országoké) tönkremegy és belerokkan, akkor az EU-val valami hatalmas baj van. És ennek nem a menekültek az oka, hanem belső struktúrális okai vannak.

A 6 milliós Libanon nem rokkant bele 1,2 millió szír menekült befogadásába. A 80 milliós Törökország sem rokkant bele 2 millió szír befogadásába. Az 5 milliós Jordánia sem rokkant bele 650 ezer szír befogadásába. Irak déli része, amelyet a mostani háború szerencsére elkerült, de a közel 10 évnyi amerikai megszállás pusztításait még nem volt ideje újjáépíteni is 250 ezer szírt tudott befogadni.
Vagy ott vannak az Arab-félsziget olajmonarchiái, amelyek ugyan nem menekülteket fogadtak be, de a lakosságuk 50-80%-a külföldi bevándorló/vendégmunkás (a % attól függ éppen melyik országról van szó).

Nézd meg, hogy a szírek az elmúlt 150 évben mennyi mindenkit fogadtak, akiknek a háborúk vagy az elnyomás elől menekülniük kellett:
magyarokat (pontosabban a magyar szabadságharcosokat etnikumuktól függetlenül, mert pl. Bem Apó lengyel volt, de a magyar szabadságharcban való kiemelkedő szerepe miatt hozzánk sorolom), zsidókat, örményeket, cserkeszeket, palesztinokat, irakiakat, kuvaitikakat.
Most a szíreknek kell menekülniük, és Európában a többség azon van hogyan ne fogadjuk be őket.

fehérfarkas 2015.11.08. 22:10:59

@pitcairn2:

Mit írtam, a korlátlan befogadást nem támogatom.
És szigorú lennék a bevándorlókkal.
Leginkább azokat küldeném vissza a saját országukba, akik az itteni törvényeket nem akarják betartani. A bevándorlók és a menekültek többsége betartja az európai törvényeket. A többség betartja.
De vannak, akik nem tartják be. Őket ugyanúgy visszaküldeném a saját hazájukba, ahogy az öbölmonarchiákban is teszik az ottani törvényeket megszegő külföldi vendégmunkásokkal, bevándorlókkal (lehet a bevándorlót írni, mert sokan éveken vagy évtizedeken keresztül ott maradnak).

annamanna 2015.11.08. 22:17:44

@chrisred: oké, tehát van ez az idézett szöveg:

"A mostani „háborúk teljesen újak a múltbéliekhez képest eszközeikben és főleg indítékaikban. Az ENSZ olyan politikai szervezet, amelynek sem hadserege nincsen, mint a nemzeteknek, és meggyőződés sem vezérli, mint a vallásokat. És ez látszik is: amikor az ENSZ a Közel-Keletre a Fidzsi-szigetekről érkező békefenntartókat küld, és ezeket a terroristák túszul ejtik, mit tehet az ENSZ főtitkára? Szép kijelentéseket tesz. Ezeknek ereje és hatása azonban nem ér fel a pápa akármelyik homíliájával, amelyre csak a Szent Péter téren fél millió embert gyűlik össze” – mondta Simon Peresz."

Mondd meg, mire gondolt S. Perez, amikor ezt mondta? Miért hiszi, hogy a terroristák, akik tojnak az ENSZ-határozatokra, majd hallgatnak Ferenc pápára? Mert Perez szerint Ferencnek kék a szeme, arca csupa derű, nála a szöveg hódít, a meseszerű; és a keze, ha néha a vállamra terül, a szerelem nem kerül. Ó, csak tudnám, ó, hogy hol jár az eszem, tele van a szívem vele.

Tehát esetleg elképzelhető, hogy S. Perez beleesett Ferenc pápába, és azt képzeli, hogy a terroristák sem fognak tudni ellenállni Ferenc kisugárzásának? Vagy mégis mit eszik S. Perez Ferencen?

A szövegben benne van a megfejtés, egyébként: "Az ENSZ olyan politikai szervezet, amelynek sem hadserege nincsen, mint a nemzeteknek, és meggyőződés sem vezérli, mint a vallásokat."

A cikk későbbi része is vallásközi szervezet kialakításáról ír, aminek Ferenc lenne a vezetője, és S. Perez szerint ez a szervezet lenne az, aminek a muszlim terroristák is alárendelnék magukat spirituálisan.

Csakhogy egy olyan vallásközi kultikus szervezet, amire S. Perez gondol, a kereszténység totális megtagadását jelenti, és ezt mind Ferencnek, mind minden egyes kereszténynek tudnia kell. A kereszténység alapelve az, hogy Isten Egyszülött Fia, Jézus Krisztus emberi testben megszületve és kínhalált halva megváltotta az emberiséget a kárhozattól; aki ebben hisz, az üdvözül, aki ezt elutasítja, az elkárhozik. Ez a kereszténység alaptanítása, ami nélkül egész egyszerűen nem létezik kereszténység; enélkül a mondat nélkül semmiféle kereszténységről nem beszélhetünk. Ezt viszont semmiféle más vallással nem lehet összeegyeztetni; más vallásokkal semmi mást nem lehet összeegyeztetni, minthogy "legyetek jók, ha tudtok", az viszont nem kereszténység. A más vallásokkal való közös alapelvekhez tökéletesen, gyökeresen meg kellene tagadni a kereszténységet, és ez nem más, mint a legnyíltabb sátánizmus, aminek a nyílt képviselője S. Perez.

fehérfarkas 2015.11.08. 22:26:49

@bbjnick:

Ha egy civilizációnak a fegyvertelen menekültektől (akik éppen a háborúk és a fegyveres csapatok pusztításai és gyilkolásai elől menekülnek) kell tartania, hogy miattuk semmisül meg, akkor azzal a civilizációval hatalmas bajok vannak. Akkor annak a civilizációnak amúgy is csak idő kérdése, hogy bedőljön. Főleg, ha a menekültek az adott civilizációnak csupán 0,1%-át teszik ki.

Az USÁ-ba évente érkezik több mint 300 ezer latin-amerikai bevándorló. Évente. Mégsem omlik össze az USA.
Ráadásul a latin-amerikai bevándorlók sokkal többen lesznek gettólakók mint az EU-ba nevándorolt muszlimok közül. És a latin-ajkúak miatt több USA-beli államban a spanyol már nemcsak 2. hivatalos nyelvként működik, hanem sok helyen már az angolt megelőzi. És nemcsak az USA déli államainak kisvárosaiban, hanem Los Angeles több városnegyedében vagy Miami több negyedében is.
Én az ezredforulón jártam Miamiban, és a reptéren alig találtam angolul beszélő alkalmazottat, és számos helyen elsőként spanyolul és csak másodikként voltak angolul kiírva a feliratok. És ez 15 évvel ezelőtt az ezredfordulón volt.
(a hálivúdi filmekben ez ugyanúgy nem jelenik meg, ahogy az sem, hogy az amerikai nők többsége nem bombanő, és az amerikai férfiak többsége sem kockahasú meg kigyúrt bicepszű, hanem a többségük elhízott kövér)

Tudod, az iraki háború idején volt egy amerikai vicc:
Az elnök a kezébe veszi a Pentagon által adott jelentést, amely így kezdődik: mindenhol füst és mérges gázok az utcákon, az emberek bőrszíne kreol, angolul senki nem beszél, az emberek az oldalukon fegyvereket hordanak, és még csak Los Angeles külvárosában járunk a repülőtérre vezető úton.
:D :D :D

annamanna 2015.11.08. 22:49:06

@fehérfarkas: "Ha egy civilizációnak a fegyvertelen menekültektől (akik éppen a háborúk és a fegyveres csapatok pusztításai és gyilkolásai elől menekülnek) kell tartania, hogy miattuk semmisül meg, akkor azzal a civilizációval hatalmas bajok vannak. Akkor annak a civilizációnak amúgy is csak idő kérdése, hogy bedőljön."

Ehhez tegyük hozzá, hogy az arab civilizáció máris bedőlt, és perpill ők futnak Merkel anyuhoz, nem fordítva; ott robbantják fel az ókori műemlékeket és mecseteket, rabolják szét a múzeumokat és fejezik le a régészeket.
Az a kultúra már soha nem fog újraépülni, azt már lehetetlen helyreállítani, csak egy újat lehet létrehozni a régi romok felett. Az új pedig az európaira fog hasonlítani. Nem Európa lesz muszlimmá, hanem az arab világ változik meg és idomul Európához. Ez olyan folyamat, ami az Iszlám Állam nélkül is végbement volna, az IÁ brutalitása csak felgyorsítja a szétesést és újjáalakulást.

chrisred 2015.11.09. 05:58:40

@annamanna: Fogalmam sincs mire gondolhatott azon kívül, hogy a katolikus egyház hierarchikus szervezet, ennélfogva a vezetőjének nagyobb a tekintélye és a hatalma, mint az ENSZ főtitkárának, ami csak egy jelképes szervezet irányítására (vagyis inkább összefogására) irányuló tisztség.

Azért fel tudnék sorolni jópár alapelvet, amire a kereszténység épül, és a világvallások általában tiszteletben tartják (pl. tízparancsolat).

I_Isti 2015.11.09. 07:51:23

@fehérfarkas: Igaz az, hogy Mohamed analfabéta volt?

pitcairn2 2015.11.09. 10:26:47

@fehérfarkas:

a magam részéről meglehetősen szkeptikusan nézem ezt a "spontán" happeninget...

évekkel ezelőtt megírt forgatókönyv alapján kivitelezett geopolitikai játszma ez a szupranacionális struktúrák - jelesül az EU - megerősítésére...

Robinzon Kurzor 2015.11.09. 12:21:13

@Jean Sol Partre:

Csak a politikusok kedvenc fegyverét használtam egy politikussal szemben.

Nem a mondataival mentem szembe, hanem odébb toltam alatta a koordináta-rendszert. És így már azt mondta, amit én értettem.

Advanced Flight 2015.11.09. 12:27:30

@pitcairn2: segghülye városi legendával

Pontosan mire gondolsz?

Advanced Flight 2015.11.09. 12:46:00

@fehérfarkas:
öööö....most ez új fordulat, eddig nem ezek voltak az érveid, de sebaj, lássuk.

"14 évben mi, a Nyugat "

Most hirtelen Nyugat lettünk (amikor a felelősséget akarják szétkenegetni), máskor mindig kelet-európai barbárok vagyunk. Love it.
Semmi közünk az ott folyó háborúkhoz. Vigye el a balhét az USA meg azok, akik ott kavarják a szart.

Műemlékek lerombolása?
Igen, borzasztó. És ezt azzal fogjuk megakadályozni, hogy befogadjuk az elmenekült lakosságot? Nem látom az összefüggést....

(mellesleg: ha a műemlékek épsége és az európai életforma megmaradása között kellene választani, inkább az utóbbira szavaznék)

Ami a menekülteket illeti: miután se regisztrációra nem hajlandó a többség, se papírok bemutatására, én nem hiszem ám el puszira, hogy mind szerencsétlen szír állampolgár, akinek lebombázták a házát és felkoncolták a rokonait. Biztos van köztük ilyen is, hogyne. Azok valószínűleg hajlandóak is együttműködni (bár én őket sem fogadnám be szívesen. Egyszer találkoztam egy szír családdal, akik a lakásunk megvételére jelentkeztek. Több ilyen "élményben" nem szívesen részesülnék. Tudom, csak 1 példa. De nekem sajna 100 % negatív tapasztalat :-()

pitcairn2 2015.11.09. 12:53:33

@Advanced Flight:

pl. erre...

mandiner.blog.hu/2015/11/05/itt_egy_teszt_mit_tudsz_az_iszlamrol/full_commentlist/1#c28526846

meglehetősen durva általánosítások ezek...

bőségesen elegendő az, hogy

az un. "jóléti"állam, különösen ha demokratikus - azaz a többségi döntés elve alapján működik - lényegében egy __zártkörű klub__, ahová nem lehet csak úgy "besétálni", mindenféle segélyt követelve...

pitcairn2 2015.11.09. 12:55:42

@Advanced Flight:

szvsz

egy évekkel ezelőtt eltervezett geopolitikai játszma keretében manipulálják ezeket a szerencsétleneket...

ez a történet nem a menekültekről szól...

fehérfarkas 2015.11.09. 18:47:24

@Advanced Flight: "Ami a menekülteket illeti: miután se regisztrációra nem hajlandó a többség, se papírok bemutatására, én nem hiszem ám el puszira, hogy mind szerencsétlen szír állampolgár, akinek lebombázták a házát és felkoncolták a rokonait. "

Ez a tömegesen irat nélkül mennek át a határon dolog, és nem akarnak regisztrálni egy már többször megcáfolt hoax. Szeptember közepén adta ki a Bevondorlási Hivatal, hogy 2015 január 1-től augusztus 31-ig: több mint 170.000 menekültet fogott el a rendőrség (ezek szerint mégis csak nyilvántartásba vették őket, ha a számuk bekerült a központi adatbázisba, hogy Pintér Sándor írásban tudjon választ adni a jobbikus parlamenti képviselőnek a számukról) és ebből 155.000 menedékkérelmet regisztráltak.

Szeptember végétől, a kerítés megépülésétől kezdve pedig csak azok mentek keresztül az országon, akiket maga a magyar kormány szállíttatott a horvát határról az osztrák határra buszokkal. Őket a magyar kormány valóban nem regisztrálta - de a kormány nem regisztrálta őket szándékosan, hogy majd az osztrákoknál legyenek regisztrálva.

"Idén 155 484 menedékkérőből 88-nak adott menekültstátuszt Magyarország

Pintér Sándor belügyminiszter a jobbikos Mirkóczki Adám képviselő kérdésére adott írásbeli válaszából sok fontos számadat derül ki a menekültügyi eljárással és a határrendészettel kapcsolatban.

155 484 menedékkérelmet regisztráltak idén január óta a magyar hatóságok.

(...)

Ebből 88 fő kapott is menekültstátuszt, 218 embert ismertünk el oltalmazottként, 4 főt befogadottként, 1914 kérelmet utasítottunk el, és 64 696 eljárást szüntettünk meg.

(...)

2015. január 1-től 2015. szeptember 7-ig összesen 170 252 személyt fogott el a magyar rendőrség, amiért illegálisan próbálták meg átlépni a magyar határt. Ebbe tehát nemcsak a menedékkérők tartoznak bele, a Belügyminisztérium által összeállított táblázat szerint idén elfogtak 111 határsértő szerbet, 14 oroszt, 14 kínait és 24 románt is. A legtöbb határsértő persze szíriai (67 015 fő), afgán (43 772 fő) és koszovói (23 403 fő) volt. De meglepően sok, pakisztáni jött. 14 959 pakisztáni határsértőt regisztráltak, az több, mint az ide érkező iraki migránsok (kicsit több mint 6000 fő) duplája. A hatodik helyen a bangladesiek (4083 fő) állnak, akiknek a koszovóiakhoz hasonlóan szintén nagyon kevés esélyük van arra, hogy menekültstátuszt kapjanak"
444.hu/2015/09/11/iden-155-484-menedekkerobol-88-nak-adott-menekultstatuszt-magyarorszag/

Azzal, hogy azt állítod, hogy a menekültek többsége nem regisztrál és eldobja az iratait, csak azért, hogy ne tudják regisztrálni nemcsak hazugság, hanem magát Pintér Sándort, magát Orbán Viktort belügyminiszterét hazugozod le, hogy Pintér Sándor a képünkbe hazudik. :D :D :D

Egyszer már el kellene dönteni, hogy most regisztrálnak-e vagy sem, a magyar hatóság tudják őket regisztrálni és nyilvántartásba venni-e vagy sem (mert elmenekülnek a hatóságok elől, eldobták útközben az irataikat, stb...). Mert propagandában nyomatjátok azt, hogy a menekültek nem regisztrálnak, aztán a belügyminiszter meg közli az adatokat, hogy több mint 170 ezret vett nyilvántartásba a rendőrség és ebből 155 ezren menedékkérelmet regisztráltak.

annamanna 2015.11.10. 04:29:02

@chrisred: "a vezetőjének nagyobb a tekintélye és a hatalma, mint az ENSZ főtitkárának, ami csak egy jelképes szervezet irányítására (vagyis inkább összefogására) irányuló tisztség. "

Na persze, a muzulmán terroristák felé! Feléjük csak akkor lehet tekintélye, ha spirituális vezetőnek fogadják el; az pedig csak akkor lehetséges, ha megtagadja a kereszténységet. Ezt szeretné S. Perez, és ez egyértelműen sátánista terv.

"Azért fel tudnék sorolni jópár alapelvet, amire a kereszténység épül, és a világvallások általában tiszteletben tartják (pl. tízparancsolat)."

Imádom, amikor emberek úgy hivatkoznak a Bibliára, hogy a leghalványabb segédfogalmuk sincs arról, miről szól.

A tízparancsolat szövege:

És szólá Isten mindezeket az igéket, mondván:
Én, az Úr, vagyok a te Istened, a ki kihoztalak téged Égyiptomnak földéről, a szolgálat házából.
Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem.
Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, a melyek fenn az égben, vagy a melyek alant a földön, vagy a melyek a vizekben a föld alatt vannak.
Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen, a kik engem gyűlölnek.
De irgalmasságot cselekszem ezeriziglen azokkal, a kik engem szeretnek, és az én parancsolatimat megtartják.
Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, a ki az ő nevét hiába felveszi.
Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt.
Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat;
De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, a ki a te kapuidon belől van;
Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, a mi azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt.
Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, a melyet az Úr a te Istened ád te néked.
Ne ölj.
Ne paráználkodjál.
Ne lopj.
Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.
Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, a mi a te felebarátodé.

Ez egyébként "csak" az első tízparancsolat, volt egy második is, más szöveggel, de azt most hagyjuk, mert már ebből is látszik, hogy csak annyi egyeztethető össze más világvallásokkal, hogy "legyetek jók, ha tudtok".

Úgy kezdődik, hogy "Én, az Úr, vagyok a te Istened" "Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem." Ez az első parancsolat. Ezt hogy egyezteted össze bármilyen más vallással? Az első négy parancsolat speciális spirituális törvény, csak a többi, ami az emberek egymás közti viszonyaira vonatkozik, és ebből lehet zanzásítani azt, hogy "legyetek jók, ha tudtok".

@I_Isti: Ennyi a válaszod? Megdöbbentően nulla.

@fehérfarkas: "Már a másik blogon is leírtam neked, hogy az őskeresztények szintén nem tartják Jézust isten fiának, és nem ismerik el a szentháromságot."

Hát akkor minek tartják? Azt, hogy Jézus Isten Fia, a Biblia annyira világosan leírja, hogy nem lehet eltéveszteni.

Jel 2,18 A Thiatirabeli gyülekezet angyalának pedig írd meg: Ezt mondja az Isten Fia, a kinek szemei olyanok, mint a tűzláng, és a kinek lábai hasonlók az ízzó fényű érczhez:

1Jn 5,20 De tudjuk azt is, hogy az Isten Fia eljött, és értelmet adott nékünk arra, hogy megismerjük az igazat, és hogy mi az igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk. Ez az igaz Isten és az örök élet.

1Jn 5,12 A kié a Fiú, azé az élet: a kiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban.

1Jn 5,5 Ki az, a ki legyőzi a világot, ha nem az, a ki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?!

1Jn 4,15 A ki vallja, hogy Jézus az Istennek Fia, az Isten megmarad abban, és ő is az Istenben.

1Jn 3,8 A ki a bűnt cselekszi az ördögből van; mert az ördög kezdettől fogva bűnben leledzik. Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa.

2Pt 1,17 Mert a mikor az Atya Istentől azt a tisztességet és dicsőséget nyerte, hogy hozzá a felséges dicsőség ilyen szózata jutott: Ez az én szeretett Fiam, a kiben én gyönyörködöm:

Zsid 4,14 Lévén annakokáért nagy főpapunk, a ki áthatolt az egeken, Jézus, az Istennek Fia, ragaszkodjunk vallásunkhoz.

Zsid 1,1 Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által,

Gal 4,6 Minthogy pedig fiak vagytok, kibocsátotta az Isten az ő Fiának Lelkét a ti szíveitekbe, ki ezt kiáltja: Abba, Atya!

2Kor 1,19 Mert az Isten Fia Jézus Krisztus, a kit köztetek mi hirdettünk, én és Silvánus és Timótheus, nem volt igen és nem, hanem az igen lett ő benne.

Csel 9,20 És azonnal prédikálá a zsinagógákban a Krisztust, hogy ő az Isten Fia.

Csel 8,37 Filep pedig monda: Ha teljes szívből hiszel, meglehet. Az pedig felelvén, monda: Hiszem, hogy a ...

annamanna 2015.11.10. 04:29:39

@fehérfarkas: .... Jézus Krisztus az Isten Fia.

Jn 20,31 Ezek pedig azért irattak meg, hogy higyjétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és hogy ezt hívén, életetek legyen az ő nevében.

Jn 11,27 Monda néki: Igen Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Istennek Fia, a ki e világra jövendő vala.

Jn 11,4 Jézus pedig, a mikor ezt hallotta, monda: Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségére való, hogy dicsőíttessék általa az Istennek Fia.

Jn 10,36 Arról mondjátok-é ti, a kit az Atya megszentelt és elküldött e világra: Káromlást szólsz; mivelhogy azt mondám: Az Isten Fia vagyok?!

Jn 6,69 És mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.

Jn 1,50 Felele Nátánael és monda néki: Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy az Izráel Királya!

Jn 1,34 És én láttam, és bizonyságot tettem, hogy ez az Isten Fia.

Lk 22,70 Mondának pedig mindnyájan: Te vagy tehát az Isten Fia? Ő pedig monda nékik: Ti mondjátok, hogy én vagyok!

Lk 4,41 Sokakból pedig ördögök is mentek ki, kiáltozván és mondván: Te vagy ama Krisztus, az Isten Fia! De ő megdorgálván, nem engedé őket szólani, mivelhogy tudták, hogy ő a Krisztus.

Lk 4,9 Azután Jeruzsálembe vivé őt, és a templom ormára állítván, monda néki: Ha Isten Fia vagy, vesd alá magad innét;

Lk 4,3 És monda néki az ördög. Ha Isten Fia vagy, mondd e kőnek, hogy változzék kenyérré.

Mk 15,39 Látván pedig a százados, a ki vele átellenben áll vala, hogy ekként kiáltva bocsátá ki lelkét, monda: Bizony, ez az ember Isten Fia vala!

Mk 14,61 Ő pedig hallgat vala, és semmit sem felele. Ismét megkérdezé őt a főpap, és monda néki: Te vagy-é a Krisztus, az áldott Isten Fia?

Mk 5,7 És fennhangon kiáltva monda: Mi közöm nékem te veled, Jézus, a magasságos Istennek Fia? Az Istenre kényszerítelek, ne kínozz engem.

Mk 3,11 A tisztátalan lelkek is, mikor meglátták vala őt, leborulának előtte, és kiáltának, mondván: Te vagy az Istennek a Fia.

Mk 1,1 A Jézus Krisztus, az Isten Fia evangyéliomának kezdete,

Mt 27,54 A százados pedig és a kik ő vele őrizték vala Jézust, látván a földindulást és a mik történtek vala, igen megrémülének, mondván: Bizony, Istennek Fia vala ez!

Mt 27,43 Bízott az Istenben; mentse meg most őt, ha akarja; mert azt mondta: Isten Fia vagyok.

Mt 27,40 És ezt mondván: Te, ki lerontod a templomot és harmadnapra fölépíted, szabadítsd meg magadat; ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről!

Mt 26,63 Jézus pedig hallgat vala. És felelvén a főpap, monda néki: Az élő Istenre kényszerítelek téged, hogy mondd meg nékünk, ha te vagy-é a Krisztus, az Istennek Fia?

Mt 16,16 Simon Péter pedig felelvén, monda: Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.

Mt 14,33 A hajóban levők pedig hozzámenvén, leborulának előtte, mondván: Bizony, Isten Fia vagy!

Mt 8,29 És ímé kiáltának mondván: Mi közünk te veled Jézus, Istennek fia? Azért jöttél ide, hogy idő előtt meggyötörj minket?

Mt 4,6 És monda néki: Ha Isten fia vagy, vesd alá magadat; mert meg van írva: Az ő angyalainak parancsol felőled, és kézen hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőbe.

Mt 4,3 És hozzámenvén a kisértő, monda néki: Ha Isten fia vagy, mondd, hogy e kövek változzanak kenyerekké.

"majd csak a 3. században Tertullianus használja először a Szetháromság kifejezést."

Lehet, de a Biblia erről is világosan beszél:

Mt 28,19 Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében,

Tehát Isten neve: Atya, Fiú, Szent Lélek.

1Jn 5,7-8 Mert hárman vannak, a kik bizonyságot tesznek a mennyben, az Atya, az Íge és a Szent Lélek: és ez a három egy.
És hárman vannak, a kik bizonyságot tesznek a földön, a Lélek, a víz és a vér; és ez a három is egy.

Az Atya, az Ige és a Szent Lélek - ebből az Ige egyértelműen Jézust jelenti:

János 1,1-18 Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge.
Ez kezdetben az Istennél vala.
Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett.
Ő benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága;
És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt. (...)
Az igazi világosság eljött volt már a világba, a mely megvilágosít minden embert.
A világban volt és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt.
Az övéi közé jöve, és az övéi nem fogadák be őt. (...)
És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), a ki teljes vala kegyelemmel és igazsággal. (...)
És az ő teljességéből vettünk mindnyájan kegyelmet is kegyelemért.
Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem pedig és az igazság Jézus Krisztus által lett.
Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, a ki az Atya kebelében van, az jelentette ki őt.

MINDIG AZ SZÁMÍT, MIT MOND A BIBLIA, NEM PEDIG AZ, HOGY MIT MONDANAK A ZSIDÓK, JEHOVISTÁK, KATAROK MEG VÍZIGÓTOK.
Ezt azért írtam nagybetűvel, mert ha nem is olvasod el az igéket, remélem, ezt látod. A Bibliával szemben nem állhat meg semmilyen tanítás.

I_Isti 2015.11.10. 06:13:39

@annamanna: ezért keltél ilyen korán? Egyébként meg le vagy maradva: lumens.blog.hu/2015/10/31/mohamed_arnyeka#comments

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.10. 11:27:42

@bbjnick: Gary North: The Sinai Strategy, pp. 119-120.

"The biblical view of the State unquestionably and irrefutably affirms the right and obligation of the State to execute men, for the Bible sets forth God's law. God has delegated this power to the State.
It cannot lawfully be neglected- certainly not in the name of a "higher, more compassionate" interpretation of God's holy law. To deny the legitimate) derived) or ministerial sovereignty of the State in this regard is to deny the original sovereignty of God. It is to call into question God's law, the image of God, the protection this image is entitled to, and the responsibility of State officials under God. The denial of capital punishment is, in a very real sense, an attempt to deny God's right of
final execution, the imposition of the penalty of the second death, eternal punishment in fire (Rev. 20:14). Such a position denies the right of God to offer murderers an earthly, institutional "down payment" or "earnest" which points to and affirms the reality of their future eternal punishment to come. Furthermore, by denying this right of execution to the State, the opponents of capital punishment 'are implicitly turning over the power of execution (as distinguished from the right of execution) to murderers and rebels. It reduces their risk of permanent bodily judgment."

Azaz az államnak kötelessége kiszabni és végrehajtani a halálbüntetést a Szentírás által megkövetelt esetekben. Amibe, meglepő módon, a melegek megkövezése is beletartozik.

"Why stoning? There are many reasons. First, the implements of execution are available to everyone at virtually no cost. Second, no one blow can be traced to any person. to In other words, no one citizen can regard himself as "the executioner," the sole cause of another man's death .. Psychologically, this is important; it relieves potential guilt problems in the mind of a sensitive person.
[...]
Third, public stoning makes it clear to everyone that the whole community is responsible for the prevention of criminal behavior.
[...]
Fourth, executions are to be personal, not impersonal. The condemned man has the right to confront his executioners face to face. He does not die in seclusion, a faceless entity who dies at the hand of a faceless entity. He receives justice in a public, personal fashion.
The fifth and by far the most important reason is that stoning is literally a means of crushing the murderer's head by means of a rock, which is symbolic of God. This is analogous to the crushing of the head of the serpent in Genesis 3: 15. This symbolism testifies to the
final victory of God over all the hosts of Satan."

Bizony, a nyugati degeneráció túlságosan is elszemélytelenítette, elidegenítette a kivégzés műveletét. Pedig, ahogy azt Avery bíboros is megírta, a halálbüntetést szeretettel, tisztelettel és együttérzéssel kell végrehajtani. Erre egy közösségi megkövezés remek alkalom, hiszen mindenki kifejezheti szeretetés, tiszteletét, és bőséges idő és lehetőség nyílik az együttérzés erényét is gyakorolni, amire mind nem volna mód megkövezés nélkül!

És igen, a melegeket természetesen meg kell kövezni.
www.garynorth.com/Leviticus-v1.pdf
Előszó, xxv és tovább.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.11.10. 12:38:29

@Counter:

Tudja, hogy ki Gary North?

Egy libertáriánus közgazdász, gazdaságtörténész, akinek a neoprotestáns teológia a hobbija. Több, mint valószínűtlen, hogy ő misszionáriusként melegek megkövezésére kapacitálná a négereket Afrikában:-)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.10. 12:42:25

@bbjnick: Úgy érti, hogy Gary North nem keresztény, nem vallási előírásokat ajánl követői figyelmébe és nem óhajtja ezen előírások terjesztését és követői számának gyarapodását?

Írói munkásságának a része, annak ellenére sem keresztény hittérítő, hogy magát annak tartja és tevékenységét akként értékeli?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.11.10. 12:59:11

@Counter:

Gary North úgy (keresztény) teológus, ahogy például Bibó István (politikai) filozófus:-)

pitcairn2 2015.11.10. 13:51:45

@Counter:

Gary North megfogja a Bibliát, vesz egy mély lélegzetet és a saját meggyőződése szerint értelmezi:)

PS.: egyébként, többnyire, érdekes dolgokat írt össze, érdemes olvasni

IdomitottFoka 2015.11.10. 14:49:15

@Counter: Akkor keresztény vki/vmi, ha éppen alátámasztja az én (keresztény) véleményemet. Na meg Jézus. Kivéve ha ő sem. Ezt igazán tudhatná.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.10. 17:39:07

@bbjnick: a.te.ervelesi.hibad.hu/nem-igazi-skot

A vahabiták meg nem igazi muszlimok, az iszlám terrorizmus problémája tehát meg is van oldva.

chrisred 2015.11.10. 17:52:52

@annamanna: Én meg azt imádom, ha valaki levagdos a mondataimból, csak hogy a neki megfelelő értelmet nyerje ki belőle. Amit leírtam, abból kiderül, hogy miért objektíve nagyobb a pápa tekintélye, mint az ENSZ főtitkáré. Nem az antarktiszi fókák előtt, nem délután háromnegyed négy és négy között, hanem általában.

A logikai érzéked némileg cserbenhagyott, mert ha azt írom, hogy alapelvet elfogad valaki, akkor azt jelenti, hogy saját magára nézve ugyanúgy érvényesnek tartja. Vagyis a "Én, az Úr, vagyok a te Istened" "Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem." kijelentések egy muszlim, meg egy zsidó vallású számára is alaptételnek számítanak. Annyira, hogy eredetileg a zsidók istenéről is szólt.

Belpo 2015.11.11. 00:05:25

akkor térjünk rá a Quatar-i VB-re. miért akar egy ország foci vb-t rendezni ahol a nők nem mehetnek meccsre alkoholt nem lehet inni és rabszolga munkába húznak fel 8 azaz nyolc 40e fölötti stadiont. tényleg? amerikai meg német nők azért mehetnek majd szurkolni?

annamanna 2015.11.11. 03:10:55

@I_Isti: korán? le se feküdtem, sajnos :( A linkedben mit kéne olvasni? Én a Bibliából idéztem fehérfarkasnak, mert az engem jobban érdekel. Téged mi érdekel jobban? Hogy Mohamed analfabéta volt? Vagy Bill Warner PhD? Nem értem, ez a cikk miért válasz arra, amit fehérfarkas írt. Ő nyilvánvalóan nincs tisztában azzal, hogy a Biblia mit mond Jézusról, mint Isten Fiáról, és azzal sem, hogy mi köze a szentháromság tanításának az Újszövetség szövegéhez. Ezt meglehetősen hosszasan kérdőjelezte meg, de az ő kommentjére miért válasz az, hogy Mohamed analfabéta volt?

@chrisred: nem tudom, képes vagy-e felfogni azt az apróságot, hogy S. Perez a muzulmán terroristák kapcsán említette meg a pápát, mint tekintélyszemélyt, akire majd hallgatni fognak. Mégis miért hallgatnának a muzulmán terroristák a római pápára?
vigyazo.blog.hu/2015/10/08/roma_ellen_keszul_az_isis_a_szent_peter_teren_fejeznek_le_a_papat

Azt viszont nem említette meg S. Perez, hogy Izrael Állama hallgatna a pápára.
Legutóbb, amikor Ferenc Izraelben járt, ez történt:

"Ezután a Mennybemenetel Templomába ment: az egyik legfontosabb jeruzsálemi katolikus templomba. Látogatása után a biztonsági emberek gyűrűjében arról beszélt pár utcával arrébb, hogy milyen fontos a béke. Eközben zsidó szélsőségesek betörtek a temploma.

A Spiegelnek nyilatkozó ferences szerzetes, Nikodemus Schnabel atya elmondta: mikor Izraelbe érkezett, tudta, hogy nem lesz könnyű plébániát vezetni. Gyakran összekenik széklettel a templomot, a papokat is leköpdösik, de olyan még nem volt, hogy betörjenek a templomba. Most megtörtént, fölgyújtották a kereszteket, elégették az evangéliumot és az imakönyveket, a rendőrség pedig nem avatkozott közbe.

Miközben a Szentatya korholja a katolikusokat állítólagos antiszemitizmusuk miatt, és a siratófal előtt hajt fejet, illő és érdemes lett volna fölszólalnia a Jézust és Máriát szidó, templomfalra fújt üzenetekről: kérni, hogy ezeknek a szélsőségeknek az izraeli rendőrség szabjon gátat úgy, ahogy eddig sajnos nem tette. Ehelyett Ferenc pápánk a rabbik jelenlétében elrejti a nyakában függő korpuszt a cinguluma alá:"
apologetika.blog.hu/2014/05/28/jelek_a_szentfoldi_papai_latogatas_alatt

Miféle tekintélye van a pápának Izraelben, ahol a templomokat szarral keni ki és felgyújtják a Bibliát?

Miféle ígéretet tett S. Perez, hogy ő megtér Jézus Krisztushoz és a zsidók is, és egy emberként a pápa tekintélye alá rendelik magukat?

Ha pedig ez eszében sincs, akkor miről pofázik ez a nyomorult ördögfajzat? A pokol üzenetét közvetíti. Még hogy a pápa tagadja meg a kereszténységet. Azt szeretné ez a pimasz sátánporonty.

És csak hogy el ne tévedj, most Jézust idéztem:

Jn 8,44 Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.

Jézus Krisztus megváltó műve nélkül semmiféle kereszténység nem létezik, ezt pedig lehetetlen bármiféle vallással összeegyeztetni. Aki erre buzdítja a pápát, az Krisztus megtagadására szólítja fel; aki így tesz, az az ördögtől van.

1Jn 2,22 Ki a hazug, ha nem az, a ki tagadja hogy a Jézus a Krisztus? Ez az antikrisztus, a ki tagadja az Atyát és a Fiút.

1Jn 4,3 És valamely lélek nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentől: és az az antikrisztus lelke, a melyről hallottátok, hogy eljő; és most e világban van már.

2Jn 1,7 Mert sok hitető jött e világra, a kik nem vallják a Jézust testben megjelent Krisztusnak. Ez a hitető és az antikrisztus.

A júdaisták vallják, hogy Jézus a Messiás (azaz Megváltó, azaz Krisztus)? Ha ezt vallanák, keresztényekké lennének, de ezt TAGADJÁK.

1Jn 2,22 Ki a hazug, ha nem az, a ki tagadja hogy a Jézus a Krisztus? Ez az antikrisztus, a ki tagadja az Atyát és a Fiút.

Júd 1,4 Mert belopózkodtak valami emberek, a kik régen előre beírattak ezen ítéletre, istentelenek, kik a mi Istenünknek kegyelmét bujálkodásra fordítják, és az egyedüli Urat, az Istent, és a mi Urunkat, a Jézus Krisztust megtagadják.

2Pt 2,1 Valának pedig hamis próféták is a nép között, a miképen ti köztetek is lesznek hamis tanítók, a kik veszedelmes eretnekségeket fognak becsempészni, és az Urat, a ki megváltotta őket, megtagadván, önmagokra hirtelen való veszedelmet hoznak.

Tit 1,16 Vallják, hogy Istent ismerik, de cselekedeteikkel tagadják, mivelhogy útálatosak és hitetlenek és minden jó cselekedetre méltatlanok.

2Tim 2,12 Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is: ha megtagadjuk, ő is megtagad minket;

Csel 3,14 Ti pedig azt a szentet és igazat megtagadátok és kívánátok, hogy a gyilkos ember bocsáttassék el néktek,

Csel 3,13 Az Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene, a mi atyáinknak Istene megdicsőítette az ő Fiát, Jézust, kit ti elárulátok, és megtagadátok Pilátus előtt, noha ő úgy ítélt, hogy elbocsátja.

E.Katolnai 2015.11.14. 05:37:20

@fehérfarkas: jó reggelt párizsi! te is feldughatod az "1000"-szer megcáfolt mantrádat!
jellemtelen, erkölcstelen liberális csürhe, az áldozatok halála, sebesülése annak a liberál-náci erőszakosságnak, mohamedán-imádatnak (mohamedán jogok, mohamedán betelepités, szociális jutattások stb,) következménye, melynek megvalósitásáért már évek óta küzdötök.
remélem büszkeségtől dagad kebled ...