Transzvesztita muszlimok, nemváltó tiszafák − Szebb új világ V.
2015. november 03. írta: dobray

Transzvesztita muszlimok, nemváltó tiszafák − Szebb új világ V.

tiszafa.jpg

Miközben itthon azzal vagyunk elfoglalva, hogy orbánistává válik-e Európa, rosszak vagyunk-e vagy sem Merkel szerint, nem csak a menekültek áradata nem állt le, hanem a progresszív hírek is ugyanolyan tempóban és mennyiségben érkeznek. Olvassanak rasszista alvásról, szexista jelzőkről, meleg muszlimokról, régi-új nemi beállítódásokról sosem látott formában, valamint ismerjék meg az ősöreg, nemváltó tiszafát is. Jó szórakozást! Irány az omegapont!

Itt van mindjárt az a kutatás, amely szerint már az alvás is rasszista: a fehérek és feketék másképp „élik át” az alvást Amerikában. Míg a fehérek húsz percig vannak adott időegység alatt a mélyalvásos szakaszban, addig a feketék csak 15 percig. A különféle népek alvását tanulmányozó kutatásokból a cikk szerint kiderül az is, hogy különféleképpen alszanak például a kínaiak és a spanyolok is. Míg többen úgy gondolják, hogy a feketék és fehérek közti alvásbéli különbségek a szegénységre vezethetőek vissza, Danielle L. Beatty Moody, a University of Maryland pszichológusa szerint mindez a napközben megtapasztalt rasszizmus miatt átélt stressz következménye.

Cameron Schaeffer, az University of Vermont elsőéves hallgatója, máris elkötelezett feminista azt állapítja meg a Huffington Postban, hogy a „túl” („too”) kifejezés – hogy is mondjuk – rasszista. Mint írja: oly sok év után most jött rá, hogy milyen gyakran hallja nőkkel kapcsolatban, hogy „túlságosan” ilyenek vagy olyanok. A férfiakkal kapcsolatban viszont nem hallja, azok csak simán, minden további minősítés nélkül ilyenek vagy olyanok. Így aztán jó volna, ha törölnénk a kifejezést a szótárunkból, mivel az sérti és stresszeli a nőket.

A The Atlantic azon elmélkedik, vajon hol tudnak imádkozni a meleg (bocs, LMBTQIA) muszlimok? Jordan Alam cikke szerint téves sztereotípia, hogy az iszlám csak ellentétes lehet az alternatív nemi identitásokkal, például New Yorkban van meleg muszlim könyvesbolt, és egyre több meleg muszlimok alkotta csoport foglalkozik a problémával. Az LMBTQIA-muszlimok problémái megkérdőjelezhetik az olyan, megkövesedett szabályokat is, mint a nemileg elkülönített módon működő imahelyek. Képzeljünk el például egy transzvesztita muszlim férfit, aki dzsihábba öltözik és a nők között szeretne imádkozni. Hallott már a „Transgender Muslim Support Network”-ről és a „Third Coast Queer Muslims of Chicago and the Upper Midwest”-ről? Most már igen!

Az LMBTQIA szóösszetétel amúgyis már jóval hosszabb kéne, hogy legyen. Amilyen gyorsan halnak ki az őserdőkben a még nem fedezett fajok, olyan tempóban fedezzük fel mi az eddig elnyomott, fel nem tárult nemi identitásokat. Mire elolvassa ezt a cikket, már újabbak lesznek terítéken. Nemrég fedezték fel a skolioszexualitást, a demiszexualitást és a demiromanticizmust. A demiszexuális az, aki csak akkor érez szexuális vágyat valaki iránt, ha már erősen kötődik hozzá érzelmileg. Tehát az, aki nem fekszik le totális idegenekkel. Nos, lehet, hogy ez új az LMBTQ-világ számára, de ilyen emberek mindig is léteztek, valószínűleg a nők között hatványozottan többen, mint a férfiak között, és nem érezték magukat elnyomva. Hogy erre miért kell külön szó. A demiromantikus pedig az, aki csak azzal bújik ágyba, akivel párkapcsolatban van. Ez sem tűnik sem annyira újnak, sem annyira külön szexuális irányultságnak... 

A legjobb viszont a cukkini. Nem, nem a zöldségről van szó. A cukkini ezentúl azt is jelenti, aki queer-plátói (queerlaplatonic) kapcsolatban van, azaz nem heteroszexuális és plátói szerelmet érez valaki iránt. Az ilyen párkapcsolat részesei hívják párjukat cukkininak. Annyira édes, nem? A skolioszexuális pedig mindenkit jelent, aki nem akarja magát túl konkrét, azaz elnyomó jelzőkkel illetni, legyenek azok bármilyen progresszívek is...

És végül: zavarba került egy nagy-britanniai tiszafa nemi identitása. Az egyszeri tiszafát (lásd fenti képünket) Európa legöregebb fájának mondanak a maga becsült háromezer éves korával. Megunta eddigi nemét, így épp nemet vált. Igen, jól olvasták: a háromezer éves fa nemet vált. Eddig pasinak gondolták a fát, mivel virágport produkált, most azonban apró, piros terméseket növesztett. Ez annyit jelent, hogy legalábbis a fafickó egy része nővé változott. Mint a cikk írja: általában a fák koronájának egy része szokott nemet váltani, s itt is erről van szó.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr708045226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sztd 2015.11.03. 09:44:09

Az nem világos, hogy, ha a szerzőnek ennyire nem tetszik a liberális gender kutatási irányvonal, akkor miért nem inkább a konzervatívat reklámozza (mondjuk "Ilyen is lehet a gender kutatás" című sorozattal). Kopp Mária munkásságát valószínűleg nem kell bemutatni a szerzőnek, férfiak és nők hétköznapi életét, modern életbe való beilleszkedés nehézségeit, sikeres megoldásokat pedig szerintem kutattak, és eredmények is vannak.
(Párkeresés nehézségeiről már a Mandineren is volt szó, az is komoly téma, hogy a házasságok hogyan tarthatók fenn, hogyan lehet értelemmel megtölteni a sokak szerint kiüresedő intézményt, stb.)

Szóval nem baj, ha mások munkáját kritizálja, de értelmesebben is lehet időt tölteni, mondjuk minőséginek gondolt munka bemutatásával.

Szindbad 2015.11.03. 09:50:17

Nem foglalkozik kicsit túl sokat ez a kalapos, napszemüveges ficsúr a buzikkal?

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2015.11.03. 09:59:27

te, te kis paleoszexuális ciszhetero padlizsán!

Jean Sol Partre 2015.11.03. 10:05:31

gyanús vagy te nekem, Dobray

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.11.03. 10:25:41

@sztd:

Gender nem létezik, nincs mit kutatni rajta. Ez kb. olyan, mint húsvétinyuszi-kutatás.

tableno 2015.11.03. 10:27:23

Ez a nagyonokos még a hidzsábot is dzsihábnak írja. Azért a tutit mindenről megmondaná...

Ja, az senkinek sem jutott még eszébe, hogy egy meleg muszlimból kisebb eséllyel lesz öngyilkos merénylő, hiszen egyáltalán nem érdeklik a reá váró hurik? :)

tableno 2015.11.03. 11:05:49

@Szindbad: persze, nem hallottál még az angyalbögyölőről?

tableno 2015.11.03. 11:38:50

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Ez esetben mennyiben különböznek a húsvéti nyuszitól?

tableno 2015.11.03. 12:06:29

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Melyik létezik, és melyik nem? És mi rá a bizonyíték?

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.11.03. 12:47:00

@tableno:

A húsvéti nyúl népi mondai alak.

Az angyal pedig tény.

A bizonyíték Isten szava.

tableno 2015.11.03. 13:10:24

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Aha. Melyik Istené? Mert hogy 800 millió indiai hisz többek között Ganésában, az elefántfejű istenben, aki például egyszer sem említett testetlen angyalokat.

Poroltó Ernő 2015.11.03. 13:28:18

@tableno:

A hinduizmus ismeri az angyalokat. Például itt is olvashatsz róluk: www.bujiferenc.hu/download/forditasok/forditasok_15.pdf

miles_Christi 2015.11.03. 13:50:25

Ez a sok gender... Olyan nincs, hogy normális?

Egyébként, valaki meg tudná végre válaszolni, hogy a homokosokra van-e magyar kifejezés? A homoszexuális, buzi, gay, stb, mind átvétel.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.11.03. 14:09:56

@miles_Christi:

Nagyanyám csak "csíra"-ként emlegette a buzeránsokat.

sztd 2015.11.03. 14:34:08

@maxval bircaman megbízott szerkesztő:

A helyzet az, hogy létezik. A kutatás tárgya pedig az, hogy egy adott nem a társadalomban hogyan találja meg a helyét. Ezt lehet kutatni a történelemben is, és a jelenkorban is.
Az más kérdés, hogy a liberálisok rögtön nekiálltak minden eltérést definiálni, de ez nem jelenti azt, hogy ezeknek a kérdéseknek a vizsgálatának ne lenne értelme.

@miles_Christi:
Szerintem a ciszneműre gondolsz. :) Az, aki olyan nemű (és jellemzően úgy is viselkedik) amilyen a biológiai neme.
A viselkedésed pedig heteronormatív, vagyis olyan, aki a férfi-női kettősséget tartja normálisnak.

@bbjnick: A nagymamád kora óta igencsak kifejlődtek, és szétágaztak, úgyhogy szerintem ez ma már egy elavult kifejezés.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.03. 14:44:25

@bbjnick: Tehát a maga nagyrabecsült nagyanyja is épp úgy gyalázta és tiporta a magyar nyelvet, mint azok, akik ma a "meleg" szót használják a homoszexuális személyek megnevezéseként.

Hiszen annak a szónak is volt már másik jelentése.

Úgy nézem, lehet, hogy maga a mélyliberális származását igyekszik kompenzálni a népieskedéssel, keresztényeskedéssel stb., csak hát minden titokra fény derül egyszer.

tableno 2015.11.03. 14:52:12

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Akkor Jehova=Ganésa=Allah=Jupiter=Amateraszu=Ozirisz?

2015.11.03. 15:32:24

Aktuális Kossuth nóta!

Orbán Viktor azt üzente:
Elfogyott a munkahelye!
De ha még egyszer azt üzeni,
Mindnyájunknak el kell menni!

Orbán Viktor az üzente:
Kékebb ma, az égkékje!
Országunk jobban teljesít!
Mint roma lova, megdöglik!
Mikor egy szál szénát eszik

Orbán Viktor azt üzente:
Mindenki Őtet kövesse!
Ő az új csoda, a messiás!
Ki jövőnknek új sírt ás!

Esik eső Karikára!
Orbán Viktor kalapjára!
Valahány csepp esik rája!
Annyi átok szálljon rája!

Ha az mind kővé válna!
Ráesne, mint választása
Az se volna néki elég!
Hogy méltón büntesse az ég!

Kiötlöttem, elfelejtettem, újra megleltem!

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.11.03. 15:42:55

@tableno:

A természetes istenkép sok alakot ölthet. De mind Isten kereséséből fakad.

I_Isti 2015.11.03. 15:57:13

@miles_Christi: Magyarul a meleg: férfiszeplősítő, és pulya.

tableno 2015.11.03. 16:20:08

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Oké, ezt el tudom fogadni. Feltéve, ha nem erőszakoljuk rá másokra a sajátunkat.

tableno 2015.11.03. 16:21:52

@I_Isti: a pulya az nem gyereket jelent? Amúgy meg a buzi az autentikus (bár nem túl polkorrekt) magyar kifejezés, nem?

tableno 2015.11.03. 16:44:27

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: volt rá példa az elmúlt évszázadok alatt.

Imrebá 2015.11.03. 20:26:53

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: " Nincs, sőt testük sincs."

Erre ne vegyen mérget.
Inkább olvasson Könyvet.

Imrebá 2015.11.03. 20:38:31

@Szindbad:

" Az
angyaloknak van neme?"

" És felemelé az ő szemeit, és látá, hogy
ímé három férfiú áll ő előtte. És látván,
eléjök siete a sátor ajtajából, és földig
meghajtá magát." (1.Mózes 18,2)

annamanna 2015.11.04. 01:02:34

"A The Atlantic azon elmélkedik, vajon hol tudnak imádkozni a meleg (bocs, LMBTQIA) muszlimok? Jordan Alam cikke szerint téves sztereotípia, hogy az iszlám csak ellentétes lehet az alternatív nemi identitásokkal"

"Ami a homoszexualitást illeti - ez az arab országokban egészen természetes -, arról Ibn Fadlan azt írja, hogy a türkök szörnyű bűnnek tartják. De az egyetlen esetben, amelyre hivatkozik, "egy csupaszállú ifjú" csábítója 400 birka bírsággal megúszta."
terebess.hu/keletkultinfo/13torzs_1.html

Na mondjuk ez nem most volt, hanem a 8. században. Érdekesen fordult azóta a világ, az akkori türk kazárokból alternatív nemiségű zsidók lettek, a buzgón buzgár arabokból pedig szigorú heterók.

"az alvás is rasszista: a fehérek és feketék másképp „élik át” az alvást Amerikában."

Remélem, a rasszizmus kutatók különös figyelmet fordítanak az etiópokra, akik kővel dobálják a ghánaiakat, mivel azok niggerek, az etiópok viszont nem. Hogy tudnak ennyi agresszió közepette aludni a ghánaiak?

"Most jött velünk ghánai kollégánk Robert is. Nyitott furgonnal mentünk, Robert a platón utazott. Hogy minket, ferendzsiket utáltak, már megszoktam. De nagyon megdöbbentett, hogy a ghánai fiút megdobálták kővel, és közben niggereztek. Hazafelé ő ült bent, a férjem a platón. Őt nem dobálták kővel. Etiópia déli részét kivéve az emberek nagyon büszkék arra, hogy ők nem fekete afrikaiak." www.ferfihang.hu/2014/06/15/etiopia-25-evvel-ezelotti-elmenyeim-8/

Herr Schnitzel Lutscher 2015.11.04. 05:20:59

dobray séf rászabadult a mandimenza konyhájára és megint hüvelygomba pörköltet szolgál fel

Imrebá 2015.11.04. 07:46:43

@tableno: " a nemzeteknek minden istene bálvány,
az Úr pedig egeket alkotott." (96.Zsoltár 5.)

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: " Nincs, sőt testük sincs."

" Az óriások valának a földön abban az
időben, sőt még azután is, mikor az Isten
fiai bémenének az emberek leányaihoz,
és azok gyermekeket szűlének nékik.
Ezek ama hatalmasok, kik eleitől fogva
híres-neves emberek voltak."
(1.Mózes 6,4)

@Imrebá:

miles_Christi 2015.11.04. 12:00:48

@tableno: Valahol azt hallottam, hogy olasz eredetű szó, de az biztos, hogy elég régi átvét ahhoz, hogy meggyökeresedjen. A férfiszeplősítőt még nem hallottam, de érdekes! :)

A gender, meg sexuálpszichológiai kutatással nem elsősorban az a bajom, hogy létezik, bár szükségessége eléggé kérdéses, hanem az, hogy vannak olyan agyhalottak, akik oszthatatlant is tovább osztják, ráadásul, hogy igazolhassák saját fontosságukat, az "eredményeiket" rögtön alkalmazni is akarják. Ráhúzva mindenkire egy felettéb szűk és kényelmetlen ruhát.

Ráadásul, az ember élete folyamán folyamatosan változik. Tempora mutantur... és eszerint a mai skatulya holnapra már nem is biztos, hogy igaz. Az ember nem digitális root, ahol pontos paramétereket lehet kapni és egy tesztprogram megmutatja, hogy egy eltérés egy adott értéktől pontosan mekkora. Az élő (de még az analóg szerkezetek is) egy nagyjából tól-ig határon belül mozoghatnak, és az még mindig normális, vagy elfogadott. Ami azon túl van, az nem mittudoméngender, hanem deviáns. Deviáns, vagyis normálistól eltérő.

Arról pedig, hogy mi a normális, még csak nem is a kordivat, vagy liberáns megmondónémberek döntenek. Van egy egyszerű módszer, még az általánosban tanították. Egyszerűen kiterjeszted a dolgokat. Mondjuk, erkölcsös-e, illetve követendő-e vagy akár csak jó dolog-e, mondjuk az öngyilkosság? A válasz egyszerű- Ha az öngyilkosság általános lenne, az emberiség kihalna. Tehát az öngyilkosság nem normális, hanem deviáns viselkedés. A sort folytatni lehet. Homokos? vagy izé, "férfiszeplősítő"? Ha buzi lenne mindenki, kihalna az emberiség, ergo, nem normális, hanem deviáns... És így tovább. Az nem kifogás, hogy bezzeg Spártában ebből rendszert csináltak, mégsem haltak ki, mert a spártai rendszer kötelező jellegű és szigorúan szabályozott volt, tehát ügyelt arra, hogy meglegyen az utánpótlas...

tableno 2015.11.04. 14:31:42

@miles_Christi: "Ha buzi lenne mindenki, kihalna az emberiség, ergo, nem normális, hanem deviáns..." - ez egy egetrengető ostobaság. Ilyen alapon férfinek lenni önmagában deviancia, hiszen ha mindenki férfi lenne, akkor is kihalna az emberiség...

miles_Christi 2015.11.04. 15:03:30

@tableno: Ha mindenki férfi lenne... vagy madár. Vagy kő. Nem? Erre a szintre ne süllyedj, nem feltétlenül szükséges ostobának mutatkozni. Kommentel így is elég belőlük. Nem keverjük a fizikai adottságot a viselkedési formával.

De tételezzük fel, hogy nem ezért nem értetted mit írtam, mert nem akartad, hanem mert nem eléggé érthetően fogalmaztam.

Akkor megmagyarázom: Azt írtad, ha mindenki férfi lenne.... ez így helytelen. Helyesen úgy lenne, hogy ha minden férfi férfiként viselkedne, és mivel most nemi identitásról beszélgetünk általában, ebben a kontextusban azt jelenti, hogy a nőkhöz vonzódik. Persze lehet jobban konkretizálni is, ha akarod. Mondjuk, ha minden férfi hetero és monogám lenne. Mi történne? Önmagában nem számít, tehát ez nem deviancia, bár bizonyos társadalmakban lehet ritkaság, viszont másutt lehet közelvárás. Mi lenne, ha mined férfi hetero és poligám lenne? Ez sem vezetne végzetes eredményre, tehát nem deviancia. Lehet általános, lehet tiltott, de ez kordivat, vagy egyébb társadalmi norma elvárása.

Tehát az általad nem értett kérdés helyesen: Mi lenne, ha minden férfi homokosként viselkedne? Elnézést a pongyola fogalmazásért. Mea culpa

tableno 2015.11.04. 15:21:08

@miles_Christi: "Ha mindenki férfi lenne... vagy madár. Vagy kő. Nem?" - de. Szerencsére nem mindenki az. Mint ahogy szerencsére nem mindenki homokos, és nem is fenyeget a veszély, hogy az lesz (számítások szerint az emberiség 5-10%-a meleg, függetlenül történelmi kortól, társadalmi elfogadottságtól vagy kultúrától). Tehát a melegek miatt SOHA nem fog kihalni az emberiség. Akkor meg akár békén is hagyhatnánk őket...

tableno 2015.11.04. 15:23:18

@miles_Christi: "Mi lenne, ha minden férfi homokosként viselkedne?" - és még egyszer: ez a helyzet NEM fordulhat elő. Még elméletben sem. Úgyhogy a kérdésfeltevés maga értelmetlen.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.04. 15:32:52

@miles_Christi: Megpróbálnád definiálni a "deviancia" fogalmát, ha lehet?

Úgy érzem, nagyon különös, egyéni tartalommal használod.

tableno 2015.11.04. 15:46:44

@Counter: Magyarországon teljesen általános definíciót használ: "deviancia az, ami nekem nem tetszik" :)

miles_Christi 2015.11.04. 18:26:35

:) Counter, tableno, csak a ti kedvetekért, nomeg talán mások okulására is:

deviancia (latin = "az útról letérés") Normától, megszokottól eltérés. "Deviáns lelkület, magatartás, életvitel". A lélektan és főleg a szociológia viszonylag új keletű szakszava."

másutt: "Olyan személy, aki deviációt mutat, általában szexuális deviációt értenek alatta.
A közösség , a társadalom erkölcsi szabályait, elfogadott normáit tagadó, azokkal szembeszegülő."

A következő kifejezés mi lesz, amibe beleköttök? Mondjuk a normális? Azt is kikeressem valamely internetes értelmező szótárból? Ezt hívják a vita elszabotálásának.

tableno,:"Mi lenne, ha minden férfi homokosként viselkedne?" - és még egyszer: ez a helyzet NEM fordulhat elő. Még elméletben sem. Úgyhogy a kérdésfeltevés maga értelmetlen." látom, továbbra sem érted, miről írtam. Az első bejegyzésemből egyértelmű kellene, hogy legyen, csak el kéne olvasni. Azt már nem akarom elhinni, hogy az olvasásértéssel is baj van. Nem azt írtam, hogy mindenki meleg, sem azt, hogy mi lesz, ha az LESZ? Csak érzékeltetni akartam, hogy annak, hogy mi a normális, vagy a deviáns (jelentés feljebb) viselkedés, meg lehet magyarázni hagymázas genderelméletek nélkül is, illetve egy jól hangzó besorolás még senkit sem emel piedesztálra, vagy tesz "normálissá" Ezért írtam azt, hogy akik úgy érzik, hogy feltétlen valami ilyenre van szükségük, azok valószínűleg pszichiátriai kezelésre is szorulnak.

Egyébként pedig hogy: " és még egyszer: ez a helyzet NEM fordulhat elő. Még elméletben sem. " Gondolom, nem hiszed, hogy véletlenül említettem Spártát? Mai történelem ismeretünk(-tem javítson ki valaki, ha tévedek) szerint a spártai fiúkat 7 évesen a családjuk beadta a férfiak házába, hogy 16 év alatt spártait katonát, "egyenlőt" neveljenek belőle. Nem nagyon, vagy szinte egyáltalán nem érintkeztek nőkkel. Sőt! Az elöljárók TÁMOGATTÁK néha finomabban, olykor durvábban a férfiak közti szerelmet, mert szerintük ez erősítette a csapatszellemet és a többiek iránti odaadást. Megnősülhettek 20 éves koruk után, de 30 éves korukig nem a feleségükkel éltek. Hanem egymással. Nem is csoda, hogy állíólag a spártai lányokat nászéjszakájukra férfinak öltöztették, hajukat lenyírták. Később viszont ezektől a férfiaktól elvárták, hogy gyermekkel adózzanak a spártai államnak. Ennyit arról, hogy elméletileg sem...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.04. 18:35:06

@miles_Christi: Előbb még így definiáltad: "Ez sem vezetne végzetes eredményre, tehát nem deviancia. "

Tehát deviancia az, aminek az eredménye végzetes.

Ehhez képest számos, végzetes következménnyel nem járó (és olyanra feltehetően soha nem is vezető) cselekedetet is tarthatnak súlyosan deviánsnak adott társadalmak.

Például a férfiúi hűtlenség is lehet deviancia, mint azt jól tudjuk.

tableno 2015.11.04. 18:50:03

@miles_Christi: Az megvan, hogy attól, hogy valaki ilyen-olyan kényszer hatására vagy egyszerű kíváncsiságból időnként homoszexuális kapcsolatot létesít, még nem lesz igazi homoszexuális (aki eleve csak a saját nemére gerjed)? Maximum biszexuális, ami nem akadálya a gyermeknemzésnek (mondjuk manapság a homoszexualitás sem az, de ezt most hagyjuk), lásd Spárta. Szóval a lényeg a lényeg: a homoszexualitás önmagában ÁRTALMATLAN dolog, ráadásul nem fertőző és nem is "gyógyítható", akiket érint, azok pont ugyanolyan értékes tagjai a társadalomnak, mint bárki más. Ezért kb ugyanannyi értelme "devianciának" bélyegezni, mint mondjuk a balkezességet (amit ugye sokáig annak bélyegeztek), akkor sem, ha eltér a "normálistól". Ennyi.

annamanna 2015.11.05. 01:41:14

Nágó Zuzsa szintet váltott, és fegyverrel harcol az Iszlám állam ellen. hirado.top/szekelyfoldi-magyar-lany-harcol-sziriaban-a-kurdok-oldalan-az-iszlam-allam-ellen/

:( Ez borzalmas. Rettenetes. Annyira kiakadtam rajta, hogy gyorsan ennem kellett egy sütit (vagyis kettőt). Hogy a p*-ba képes valaki ilyet csinálni? :( Mit keres egy ilyen helyen egy magyar nő? Ááááááá....
Azért további jó elmélkedést a nemváltó tiszafákról :(

De ha már ilyen témákban csemegézünk: "Az LMBTQIA szóösszetétel amúgyis már jóval hosszabb kéne, hogy legyen. Amilyen gyorsan halnak ki az őserdőkben a még nem fedezett fajok, olyan tempóban fedezzük fel mi az eddig elnyomott, fel nem tárult nemi identitásokat."

Arra lennék kíváncsi, milyen szóval írható le a távol-keletiek nemi identitása, és most nem csupán a "fűevők"-re gondolok, hanem mondjuk erre: divany.hu/tejbenvajban/2015/10/23/bizarr_reklammal_sokkol_a_shiseido/

@tableno: "Szóval a lényeg a lényeg: a homoszexualitás önmagában ÁRTALMATLAN dolog"

Egyszer olvastam egy kis cikkecskét, amiben nők beszámoltak az anális közösülés során szerzett élményeikről. A beszámolók abból álltak, hogy miután a pasi kihúzta a farkát, a nő belének összes tartalma az ágyon landolt. Egyszerűen kiömlött. És ez annyira sokkoló volt a nők számára, hogy ezzel be is fejezték az alternatív élmények keresését.

Mi ebben a normális? Mondd már meg!
Aki ezt rendszeresen csinálja, rövid időn belük olyan vastagot szarik, mint a vimes doboz.
Arról nem is beszélve, hogy a pici bevérzések miatt micsoda fertőzéseket kaphat, és akkor az éccet még nem is említettük.
Ez normális meg ártalmatlan meg nem fertőző? Már hogyne volna az!
Arról nem is beszélve, hogy a pedofília és a homoszexualitás közt is van összefüggés.

Ezt a cikket ajánlom a leginkább: epa.oszk.hu/00800/00804/00213/35783.html

De azért még kerestem párat:
"az Egyesült Államokban a média tudatosan elhallgatja a homoszexuálisokkal kapcsolatos gyerekmolesztálási ügyeket. Ilyen esetek kizárólag akkor kerülnek országos nyilvánosságra, ha a katolikus egyházhoz köthetők. Magyarán: ha egy katolikus pap pedofilia gyanújába keveredik, annak hírértéke van – ha egy homoszexuális pár pedofil, arról szemlesütve hallgatnak."
"a nyugati média által lefestett „homoszexuális idill” igen gyakran „szivárványos drámává” változik. Kutatások bizonyítják, hogy a homoszexuális házaspárok által nevelt gyerekek lényegesen gyakrabban válnak otthoni szexuális visszaélések áldozatává, nagyságrenddel magasabb százalékban foglalkoztatja őket az öngyilkosság gondolata, felnőttként lényegesen nagyobb hányaduk szorul pszichiátriai kezelésre, továbbá sokkal kisebb százalékban létesítenek tartós párkapcsolatot. Ám e tényekről a liberális média élharcosai szemlesütve hallgatnak."
www.eredetimiep.hu/fuggetlenseg/2013/junius/07/1.htm

nol.hu/kulfold/hatalmas-pedofilbotranytol-retteg-a-politikai-elit-1479627
"luxusbordélyt futtat, kényelmet és biztonságot ígérve a brit felső tízezer homoszexuálisainak. (...) a vendégháznak a luxusbordély mellett volt egy sötét oldala is. Ezek a pletykák úgy szólnak, hogy a hotelben pedofilok adják egymásnak a kilincset."

Több link nem fér el, mindenesetre az én véleményem az, hogy a homoszexualitás kialakulásának eleve a pedofília lehet az oka, tehát szerintem abból lesz homár, akit gyerekkorában megerőszakoltak. Ezt pedig semmiképpen sem lehet normálisnak elfogadni.

"Ilyen alapon férfinek lenni önmagában deviancia, hiszen ha mindenki férfi lenne, akkor is kihalna az emberiség..."

Már voltak kísérletek az egyik nem kiiktatására, és az ilyen kísérlet természetesen gonoszság. Például Mózes története szerint a fáraó azt parancsolta, hogy a héber rabszolgák csak a lány csecsemőket hagyhatják életben, a fiúkat meg kell ölni. Kínában, Indiában pedig pont a lánycsecsemőket öldösik le előszeretettel, ezért ezeken a területeken óriási nőhiány alakult ki. A nemek megszüntetésének kísérlete, öltsön e kísérlet bármilyen formát is, nemhogy deviáns, hanem pokolian gonosz.

tableno 2015.11.05. 08:22:47

@annamanna: te jószagú atyaúristen...

annamanna 2015.11.06. 01:04:43

@tableno: Isten szagáról kérd ki Imrebá és Maxval bircaman főszerkesztőhelyettes véleményét. Bár annyit nélkülük is leszögezhetek, ha Istennek szaga van, az biztosan jó illat és nem a friss bélsár szaga.
Ha esetleg ezen felül bármilyen érv eszedbe jut, nyugodtan oszd meg velem.

Még egy link: hu.blastingnews.com/europa/2015/05/a-homoszexualitas-korabbi-neven-a-gorog-hajlam-valojaban-intezmenyesitett-pedofilia-00385039.html

És még egy: vigyazo.blog.hu/2015/10/07/a_pedofilia_elfogadasa_lesz_a_kovetkezo

És még egy: szebbjovo.hu/szexualis-visszaeleseket-elkoeveto-papok-zoeme-nem-pedofil-hanem-homoszexualis/

"nincs kapcsolat a cölibátus és a pedofília közt. Ezt a nézetét pedig állítása szerint a szakma számos képviselője vallja. Sokkal inkább van viszont összefüggés a pedofília és a homoszexualitás közt. Mint azt a pszichiáter leszögezte: páciensei közül minden papnak, aki szexuálisan molesztált gyermekeket, korábban volt homoszexuális viszonya felnőttel.

Egy amerikai tanulmány (K. Freund – R. I. Watson: The Proportions of Heterosexual and Homosexual Pedophiles Among Sex Offenders Against Children – An Exploratory Study, Journal of Sex and Marital Therapy 18) szerint homoszexuálisok körében háromszor nagyobb a hajlam a pedofíliára, és jóval nagyobb a hajlam a visszaeső magatartásra, mint a heteroszexuálisoknál."

És még egy: www.boon.hu/2008/06/pedofil.pdf

"Pedofília a múltban és a jelenben
A felnőtt-gyermek testi viszony korszakonként és kultúránként eltérő megítéléssel bírhat.
Az ókori Rómában és Görögországban teljesen természetes volt, hogy felnőtt szexuális kontaktusba lépjen nemileg éretlen, vagy alig érett fiatallal, de más országokból és kultúrákból is maradtak fenn ilyen tartalmú írásos emlékek."

"Tény[forrás?], hogy a leleplezett pedofilok igen magas százaléka homoszexuális, azonban világosan kell látni ennek a hátterét. Az is tény[forrás?], hogy az ilyen személyek többsége férfi, mégpedig olyan homoszexuális férfi, akinek környezete előtt az ilyen vonzalmát titkolnia kell. [4] Az (általában) saját rokonságában elkövetett pedofil visszaélés leginkább annak tudható be, hogy az idősebb fél a lelepleződéstől tartva inkább a vele azonos nemű kiskorúval közösül és éli ki nemi vágyait – mivel a gyermek az ilyen közeledéssel szemben legtöbbször védtelen, nem mer szólni az ilyen esetről, vagy ha mégis megtenné, az esetek egy részében valószínűleg nem hinnének neki. A pedofíliát a szakemberek többsége szerint nem szabadna „összemosni” a homoszexualitással, hiszen a pedofília jelenleg a parafíliák közé sorolandó, a homoszexualitás pedig a szexuális irányultságok közé.[5] [6]"

És még egy: www.magyartudat.com/homoszexualis-pedofilbotrany-az-izraeli-hirszerzesnel/

És még egy, ami már csak link nélkül fér ide:

Több száz pedofil esetet titkoltak el az amerikai fiúcserkészeknél

Washington – Két évtized alatt a pedofília több száz feltételezett esetét titkolták el a Boy Scouts of America fiúcserkész-szervezetnél – közölték hétfőn az amerikai lapok.
.
Az értesülést először vasárnap a The Los Angeles Times hozta nyilvánosságra, amelynek munkatársai a szervezet 1600 belső, az 1970 és az 1991 közötti időszakra vonatkozó, bizalmas mappáját vizsgálták át. Ezekben több mint félezer olyan esetre bukkantak, amelyek során a cserkészek vezetői közvetlenül a fiúktól, a szüleiktől, a szervezet tagjaitól vagy névtelen bejelentésekből értesültek szexuális bántalmazásról.
.
Az esetek 80 százalékában nem volt arra utaló bejegyzés, hogy a cserkészszervezet feljelentést tett volna a történtek miatt, mi több, a Los Angeles-i lap szerint több mint 100 esetben megpróbálta eltussolni az eseteket. A hivatalos indoklás szerint a pedofil jogsértések titokban tartásával az áldozatokat kívánták védeni.
.
Az oregoni legfelsőbb bíróság egy vonatkozó eljárással kapcsolatban elrendelte, hogy a Boy Scouts of America hozzon nyilvánosságra 1200 darab, az 1965 és 1985 közötti időszakra vonatkozó dossziét. Ezek közül többe betekintést nyert a The Los Angeles Times.
.
A bírósági iratokra és a cserkészek dokumentumaira hivatkozó lap szerint több esetben előfordult, hogy a szélnek eresztett elkövetők később újabb gyerekeket molesztáltak. Egy lelepleződött marylandi csapatvezetőnek 1990-ben a titoktartás fejében hat hetet biztosítottak arra, hogy találjon ki egy neki tetsző mesét a távozásának indoklására.
.
A 1910-ben, alapvetően 7 és 21 év közötti fiúk lelki nevelésére és szabadtéri tevékenységének koordinálására alapított szervezet, amelynek csaknem négymillió felnőtt és gyerek tagja van, a cikk megjelenése nyomán bocsánatot kért az áldozatoktól. A cserkészek vezetése hangsúlyozta, hogy mindig együttműködött a hatóságokkal. 2010 óta a cserkészvezetőknek a pedofília puszta gyanúja esetén is kötelező feljelentést tenniük.
.
Az American Boy Scouts egyébként júliusban megerősítette, hogy az identitásukat nyíltan vállaló homoszexuálisok nem lehetnek a szervezet tagjait.

annamanna 2015.11.06. 12:18:02

@tableno: Valóban? Miért? Fejtsd ki az érveidet!

tableno 2015.11.06. 13:16:05

@annamanna: hát ha valaki ennyi kétes forrásból összekukázott perverzió posztolgatásával tölti a drága idejét, az nem árt, ha megnézeti magát egy pszichiáterrel. De hogy jó napod legyen, itt van még egy a gyűjteményedbe: plusz bizonyíték, hogy a pedofília és a homoszexualitás nem feltétlenül jár együtt.

index.hu/kulfold/2015/11/06/thaifold_pedofilia_buddhista_szerzetes_katonasag_kormanyzat/

annamanna 2015.11.07. 05:56:19

@tableno: Répás Lajos is foglalkoztatott 13 éves prostit, Ézsiás Barbarát. Celebeknek, politikusoknak közvetítette ki a lotyóit, köztük több kiskorút is (a májusban meggyilkolt Nancyt is évek óta foglalkoztatta, tehát kiskorúként is), a 13 éves szexmunkást Welsz Tamás is használta. Ha emlékszel, az LGT is ezt nyomta: "ő még csak 14". A Taxisofőrben Jodie Foster gyerekprostit játszik. A Lolita serdülő lányról szól. Ebben az ügyben: velvet.hu/helyszinelo/2015/11/02/megeroszakolta_elettarsa_12_eves_hugat_aztan_a_gyerek_elott_megolte_a_not/ a faszit "18. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettével és kiskorú veszélyeztetésével gyanúsítják", lehet, hogy ez a pedofília hivatalos megnevezése, de nekem nem annak tűnik.
A serdülő lányok sokszor már nagyon vadítóan néznek ki, nem tűnnek gyereknek, bár agyilag még nagyon fejletlenek, és Disney-mesefilmeket néznek.
A modellvilágban is kapkodnak értük, pl www.blikk.hu/blikk_aktualis/botranyosan-fiatal-14-eves-a-legujabb-dior-modell-2382911
Berlusconi kiskorú lányt kényszerített prostitúcióra: www.deluxe.hu/felszamolta-fizetett-haremet-berlusconi/20150319

Na akkor erről ennyit, és most mesélj arról, milyen illata van az anális szex után kiömlő szarnak, mert ahogy látom, szerinted ez roppant egészséges elfoglaltság. Rendkívül szexi lehet friss fosban henteregni.

tableno 2015.11.07. 10:06:46

@annamanna: mondom én, hogy beteg vagy.

annamanna 2015.11.07. 12:13:05

@tableno: Légyszi, gyógyíts meg! Mesélj arról, milyen illata van az anális szex után kiömlő szarnak, mert szerinted ez roppant egészséges elfoglaltság. Rendkívül szexi lehet friss fosban henteregni.

tableno 2015.11.07. 13:48:06

@annamanna: köszönjük, hogy a saját példádon bemutattad, mi a különbség a homoszexualitás és a szexuális deviancia között!

annamanna 2015.11.07. 19:04:43

@tableno: Mi az én példám? Fejtsd ki, ne maradj ilyen kis homi, azaz homályos. :)

tableno 2015.11.07. 20:06:00

@annamanna: Egyszerű: láthatóan nem vagy meleg, ellenben egy undorító, perverz alak.

annamanna 2015.11.07. 23:40:43

@tableno: Tehát, ha nem vagyok buzeráns, akkor undorító, perverz alak vagyok?
Bezzeg befosni és utána abban dagonyázni egyenesen kitüntetést érdemlő nemi tevékenység!

annamanna 2015.11.08. 00:02:33

@tableno: Itt a cikk, amit olvastam: rcnews.hu/b-analis-balesetek/
Tehát undorító, perverz alak az, aki nem óhajt befosni a szextől, ellenben az egészséges, aki seggbekúrással üríti a beleit?
Mesélj már erről az egészséges élményről, hátha meggyőz a lelkesedésed, és sikerül bemesélned, hogy ez milyen szivárványos über csillámfasz.
Egészen biztos, hogy homároknak és análozó nőknek árulják a kakicsillámot: velvet.hu/gumicukor/2014/12/08/tiltott_csillamkapszula-hasznalattol_kakilhatunk_ragyogot/

tableno 2015.11.08. 09:30:19

@annamanna: hát most mit mondjak erre? Aki ennyire rá van kattanva a kakiszexre, mint te, az az én olvasatomban nem egészen normális... :))))

tableno 2015.11.08. 09:33:17

@tableno: ok, lehet hogy nem vagyok elég toleráns a "másságal" szemben... :)))))

annamanna 2015.11.08. 13:56:19

@tableno: Aha. A buzulás kakiszex, amint az látható a nők beszámolóiból, akik kipróbálták a seggbekúrást. A buzulást, tehát a beszaratást te ártalmatlannak és értékesnek tartod. Te toleráns vagy ezzel szemben, sőt szerintem elképzelhető, hogy csinálod is, mert nemhogy meglepődtél vagy kiakadtál volna azon, hogy mivel jár, hanem elég butácska módon azon igyekszel, hogy rám kend a mocskot. Ilyet pedig az tesz, aki sarokba van szorítva; ilyenkor az egyetlen védekezési mód a támadás, a másik személyébe való beleakaszkodás. Ha nem éreznéd magad személyesen megtámadva, akkor nem éreznél kényszert arra, hogy személyesen támadj. Eddig ugyanis semmiféle más érved nem volt, mint a személyeskedés. Egyetlen dologról írtál, kizárólag rólam. Ez pedig azt jelzi, hogy a téma téged nagyon is személyesen érint.

tableno 2015.11.08. 14:39:24

@annamanna: Ne kapálózz, picinyem, most már fölösleges. Eddig te voltál az egyetlen, akinek ez a téma egyáltalán eszébe jutott, és azóta is kéjesen csámcsogva rugózol rajta. Hidd el, aki ezt olvassa, pontosan tisztában van vele, hogy valami nagyon nem stimmel veled... :)))

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.11.08. 17:00:38

@tableno:

"Eddig te voltál az egyetlen, akinek ez a téma egyáltalán eszébe jutott" --- írod.

Ebben nagyon nagyot tévedsz! Minden ép érzékű és ép érzésű ember tisztában van azzal, hogy a buzeránsok micsoda ocsmány, fekáliában dagonyázó aljanép. Undorodik is tőlük, mint a leprától!

tableno 2015.11.08. 19:16:01

@bbjnick: azt, hogy te is a betegek közé tartozol, eddig is tudtuk, fölösleges külön bejelenteni. :)))

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.11.08. 19:29:09

@tableno:

Ó, nyilván, mindenki beteg, aki nem érez késztetést a buzifertőben fetrengeni:-)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.08. 19:55:17

@bbjnick: Bármibe lefogadom, hogy van a Földön olyan gyakorló homoszexuális, aki kevesebbszer és kevésbé élénken gondol homoszexuális nemi aktusra, mint maga.

Pelso.. 2015.11.08. 20:00:05

@bbjnick: általában és összességében te ítéled meg, hogy kik az ép érzékű és ép érzésű emberek.....
Még szerencse, hogy nem .

Bell & Sebastian 2015.11.08. 20:08:33

Nocsak, sütkérezünk a melegben?

annamanna 2015.11.08. 23:05:13

@tableno: Értem. Tehát most sem jut más eszedbe, csak én.
Hát nézd, ha valaki nem ismeri a buziszex konkrét, fiziológiás részleteit, de kívülállóként pártolja a homikat, az a következőt tette volna: igyekezett volna utánanézni, hogy a cikkben említett probléma (befosás) általános probléma-e a melegeknél, tehát más forrásokat is igyekeztem volna keresni hozzá, mert hátha be lehet bizonyítani, hogy a buzik vagy biszexek nem szarnak be a behatolástól, mert mondjuk ügyesek, vagy ennek van valamiféle technikája, efféle.
De te ezzel nem is próbálkoztál. Nem volt semmiféle kifogásod vagy ellenérved. Az egyetlen, ami eszedbe jutott, hogy engem vádolj perverzióval. Ez pedig a számomra azt jelenti, hogy megerősíted az érveimet és nem vitatod.

annamanna 2015.11.08. 23:48:23

@tableno: Még annyit, hogy Aleska Diamond mondta, hogy ő szokott vállalni anált, de erre fel kell készülnie, és forgatás előtt egy napig nem eszik. Tehát ezzel gyakorlatilag ő is elismeri, hogy teli belekkel ezt nem lehetséges beszarás nélkül megúszni.
Egy nap nemevéssel egyébként még nem lehet kiüríteni a beleket, legfeljebb, ha hashajtással vagy beöntéssel kombinálja. De ez most mellékes ahhoz képest, hogy azt biztosan állította, hogy az análjelenet forgatására fel kell készülnie, és ezért előtte egy napig nem eszik.
Namost erre igazán büszkék lehetnek a "melegek", ezért máris megéri évente felvonulni.

tableno 2015.11.09. 00:02:58

@annamanna: bazdmeg téged receptre lehetne felírni hánytató helyett...

annamanna 2015.11.09. 00:05:49

@tableno: oké, tehát nincsenek ellenérveid.

tableno 2015.11.09. 00:11:21

@annamanna: mire?! Arra, hogy undorító és gusztustalan vagy? Arra tényleg nincsenek.

tableno 2015.11.09. 00:14:31

@annamanna: ja, ha érdekel, a te perverziód orvosi megnevezése szkatofília, avagy beteges vonzódás a szarhoz. Én nem büszkélkednék vele a helyedben.

annamanna 2015.11.09. 00:17:11

@tableno: Tehát akik seggbekúrják egymást és ettől befosnak, azok teljesen egészségesek.
Én viszont undorító és gusztustalan vagyok, de mégis miért? Mert nem csinálom velük ugyanezt?
Szép, mondhatom. Neked további jó befosást kívánok.

tableno 2015.11.09. 00:27:57

@annamanna: hozzászólásonként átlag kétszer-háromszor írod le a "befosás" szót. A szájad szélét is nyalogatod közben?

annamanna 2015.11.09. 00:34:21

@tableno: És ez téged miért bánt? Neked ez miért nem mindegy?
Továbbra sincsenek ellenérveid, tehát elfogadod, hogy amit írok, az igaz. De a kedvedért átválthatok a szar szóra is. Vagy hogy hívjam? Villám? Az például elég meleg!
Nézd, ha valaki leírja, hogy a seggbekúrástól beszarnak (bevillámlanak) a buzik, attól ő maga nem lesz sem buzi, de még csak nem is fog az ágyra szarni (villámlani).
A saját szarodat (villámodat) megpróbálhatod rámkenni, de attól még a tiéd marad.
A buzikra egyébként is jellemző az az érvelési technika, amivel próbálkozol.
Egyrészt a végletekig vitt eufemizmus - nem szabad azt mondani, hogy buzeráns, mert ők melegek, nem buzik!
Másrészt mindenkit buzihajlamokkal vádolnak, aki elítélően beszél róluk.
De ettől még a valóság nem változik, ők ugyanolyan fososak (villámlóak) maradnak.

tableno 2015.11.09. 00:38:27

@annamanna: nekem ugyan kurvára mindegy, hogy neked milyen perverzióid vannak. Ahogy mondani szokták: amíg otthon a négy fal között csinálod... :))))))

annamanna 2015.11.09. 00:41:28

@tableno: Tehát perverzió az, ha leírom, hogy a buzik fasszal ürítik ki a beleiket, és szexelés közben rendszeresen befosnak?
Tehát buzulni egészséges, jó, trendi, ÁRTALMATLAN, de leírni perverzió?

Pelso.. 2015.11.09. 11:55:08

@bbjnick: nem, sírva nevetünk.
@annamanna: Aleska Diamond példája csak egy, nem ártana többet felhozni, abszolút részletességgel, persze kizárólag az érvelés hatékonyságát növelendő.

gyalog.galopp 2015.11.09. 13:42:51

@Pelso..:

Nemcsak fizikai, hanem fiziológiai törvényszerűségek is vannak, az ottan nem bejárat, hanem kijárat, a természet kijáratnak szerkesztette.
Tudod, ez fizikailag úgy működik, mint egy hajózási zsilip, amikor magas vízszintnél kinyitják a kaput, akkor a víz elkezd kifelé áramlani, nincs az az isten, ami megállítaná. A kaput kiáramlás oldalról csak nulla vízszintél lehet kinyitni, ha nem akarjuk, hogy a lé elárasszon.

Aki ezt az egyszerű fizikai, fiziológiai törvényszerűséget nem nem érti, annak ezt naturálisan kell elmagyarázni, ezzel kiegészítve a melegedéssel , seggbekúrással kapcsolatos megengedő illúziókat, amiről az érintetek mélyen hallgatnak.

Pelso.. 2015.11.09. 14:11:03

@gyalog.galopp: Félre értettél. Úgy vélem, fentebb túl karakteresen, valahogy nem ide illően s módon lett részletezve a téma.
-amely ügyben engem győzködni szükségtelen, kérdés: bármely hasonlókban egyáltalán van-e értelme, jócskán eltérő morális mércék esetén.

gyalog.galopp 2015.11.09. 20:45:31

@Pelso..:

Nem, nem értettelek félre. Pontosan arra reagáltam, amit te sem fogadsz el.
Van , aki ért a szóvirágokból , van aki nem , van akinek meg is kell szagolni, hogy tudja, hogy mit lát.

annamanna 2015.11.10. 01:20:16

@Pelso..: Mondok jobbat - próbáld ki!
Akkor nem kell az összes pornós kurva véleményét kikérdezni. Kipróbálod, és tudni fogod.

Minden jogvédőnek ugyanezt tudom ajánlani, akik szerint ezt tenni helyes, sőt büszkék lehetnek rá a művelői; csak beszélni nem szabad róla, na azt már nem, mert micsoda csúnya szavakat kéne kiejteni hozzá! Fúj!

Seggbekúrástól befosni helyes, csak kimondani helytelen. Ha szerintetek az nem fos, akkor nyilván Milka csoki jön ki a végbélnyíláson. Akár meg is ehetitek. Csak rajta, bátran, büszkén. Amint lent, úgy fent, az teljesen ÁRTALMATLAN, így, csupa nagybetűvel.

Így gondolkozott a dédmamám, amikor a menye mondta neki, hogy a fia részeges; azt mondta a menyének: ilyet nem szabad mondani! Ó, hát persze, ezt nem szabad mondani, és ettől majd rögtön nem is lesz semmi probléma, kisfiam nem lesz alkoholista állat, hanem köztiszteletreméltó díszpolgár.

Szerinted az a szar, amit az emberek normál módon ürítenek, az tényleg szar; de ami szex közben ömlik ki, az nem ugyanaz? Azt nem is lehet ugyanúgy hívni, mert az valami egészen más?
Én értem, hogy mindenhez hozzá lehet szokni, és az ikszedik alkalom után már teljesen rutinosan kezelik. Az ápolónők is megszokják az ürüléket, a csatornatisztításhoz is hozzá lehet szokni, a parasztok is folyton szart lapátolnak és így tovább, valóban nem ér véget ettől a világ.
De attól még a szar nem lesz szerelmi nedv, hanem pontosan ugyanolyan szar marad, mint bárki másnak az ürüléke.

Hasonlóan gondolkozik az a férfi, aki félrekefél, és nem érti, a nője miért üvölt, amikor megtudja; hiszen csak őt szereti, a félrekefélés nem ugyanaz, az más, az nem jelent semmit.
A bulímiás is azt gondolja, hogy az az étel, amit a szükséges adagon felül evett meg, az nem ugyanaz (úgyis kihányja).
A függő úgy gondolja, hogy az az idő, pénz és energia, amit a függőségére szán (pl. játékfüggőségre), az nem ugyanaz, mint amit bármi másra szán. Az nincs is, az idő közben nem úgy telik, a ráköltött pénz nem ugyanúgy fogy, és ő nem ugyanúgy fárad el.
Vagy aki drogos, arra a szer nem ugyanúgy hat, mint arra, aki nem drogos. Aki alkoholista, az nem részegedik le ugyanúgy, mint aki nem szokta meg a szeszt. A dohányzó torkára nem hat a cigifüst. A dohányfüst legfontosabb hatása, hogy könnyezik tőle a társfüggő ("és nem sírok, csak bánt a cigarettafüst, attól könnyezem")
Aki ordít, az úgy gondolja, ő nem ugyanúgy bánt meg másokat, mint ahogyan őt bántják meg, ha vele ordítanak. Az ő ordítása nem számít, az nem bántó, csak az, amikor vele üvöltenek.
Ha valaki gyorshajtás miatt balesetet okoz, akkor csakis a másik volt a hibás, mert amit ő csinált, az nem is számít, az semmiség.
Galambos Lajos neje totál meg van győződve, hogy ők nem is csináltak semmit, ők teljesen ártatlanok, hiszen az az áram, amit ők elloptak, az nincs is.
És így tovább, a végtelenségig. Az embereknek teljesen természetes a kettős mérce.

Aki kövér, az nem ugyanúgy kövér, mint más kövér; mert ő meg tudja magyarázni. 120 kilós nagynéném mindent "csak az íziért" kóstolt meg; az ő általa elfogyasztott ételeknek nem volt kalóriatartalma, csak íze. Egy másik kövér nagybátyám kijelentette, hogy az ő hasa "csak víz" és "ki tudná pisálni". Mások azért kövérek, mert zabálnak, de ő gyakorlatilag fitt és karcsú, csak most nem látszik.
És a klasszikus: "este rossz az angolom". Az önbecsapásban végtelenül találékonyak vagyunk.

De azért mondok még valamit: nagyon sajnálom a homikat, mert meg vagyok győződve róla, hogy ez nem genetikai probléma, hanem pedofília következménye, tehát egy homokost úgy állítanak elő, hogy gyerekkorában megerőszakolják. Ebben már csak azért is vagyok biztos, mert felnőve sok gyerekkori áldozat továbbadja a kórt; a pedofilok közt több a homokos, mint a heteró (erről fentebb gyűjtöttem ki cikkeket).
De a legrosszabb, hogy mind a homoszexualitás, mind a pedofília sokszor egyszerűen a hatalmi téboly jele, és egy erőszakos, agresszív apa nem kéjvágyból, hanem pusztán rosszindulatból is elintézheti a fiát, hogy az ne legyen a vetélytársa. Egészen konkrétan szerintem innen ered az egész jelenség; az agresszív férfitól, aki azért erőszakolja meg a fiát, hogy elvegye az önbecsülését, és ne kelljen tartania tőle. Persze ez borzalmas lelki teher, lehetetlen szabadulni tőle, és könnyebb azt állítani, hogy genetikai oka van, mint szembeszállni vele. A Biblia azt mondja: az apák ették meg az egrest, de a fiak foga vásott el tőle.
Csakhogy épp a megrontott fiúk tesznek a legrosszabbat magukkal, ha normálisnak fogadják el az őket megerőszakolók világát, mert az övék marad minden gyalázat, kín és betegség.
Én nem fogok asszisztálni és nem vágok jó képet ahhoz, hogy emberek a rosszat mondják jónak, és a jót rossznak. A rossztól akkor is meg kell próbálni megszabadulni, ha reménytelennek tűnik. A függőségből valós szabadulás általában reménytelennek tűnik.

Ezt a cikket ajánlom: vs.hu/magazin/osszes/kenyszeresen-kefelt-de-mar-elmult-1107

annamanna 2015.11.10. 01:21:16

"Benne van-e a hiba, vagy esetleg inkább a társadalomban, amely rákényszeríti az emberekre a monogámiát? Egyáltalán, természetes-e a monogámia, vagy pedig ellentétes az ember evolúciós programozásával? És vannak-e megfelelő alternatívák, amelyek kiválthatják azt, hogy az ember egy másikkal összezárva éljen le évtizedeket? Ezek a kérdések mozgatják Strausst"

"Pszichológiai közhely, hogy minden a gyerekkorból eredeztethető, de Strausst váratlanul és keményen szembesíti a terapeuta azzal, hogy amit ő normális és boldog gyerekkornak vélt, az minden volt, csak normális és boldog nem, éppen ezért Strauss nem is lehet képes egy normális kapcsolat fenntartására. De hát hogyan is lehetne, amikor kiderül, hogy az apja valójában a testi fogyatékosokra gerjed, őt pedig idősebb fiúként teljesen elnyomta a domináns anya, aki még azt sem engedte, hogy saját lakáskulcsa legyen, és olyannyira kisajátította magának a fiát, hogy kész elmarni mellőle a barátnőit is. Ez a felismerés aztán ráébreszti Strausst, hogy talán valóban érdemes elfogadni és betartani a terápia játékszabályait, ha tényleg normális életet szeretne egyszer. És itt kap kulcsszerepet a történetben a világ egyik leghíresebb zenei producere."

"A könyvben Strauss barátjaként tűnik föl, mint a sztoikus, öreg bölcs, aki pontosan látja Strauss gyengeségeit, előre tudja, ha rossz döntést hoz, és végig kitartóan a jó irányba lökdösi az egész könyvön keresztül. Milyen jó is lenne mindenkinek egy saját Rick Rubin, nem igaz?
Főleg, hogy Strauss útja itt még korántsem ér véget: bár végigcsinálja a több hónapos terápiát, újra összeköltözik Ingriddel, megpróbál rá se nézni más nőkre (pedig a PUA-előéletéből kifolyólag van kísértés bőven), papíron minden stimmel tehát, mégis azon kapja magát, hogy nem boldog. És miután kutatókkal, antropológusokkal és egyéb szakértőkkel beszélget a témáról, rájön, hogy azért nem, mert a monogámia nem természetes. Mi következik ebből? Egy nyitott kapcsolat. Beleegyezik-e Ingrid ebbe? Hát persze, hogy nem. Strauss – aki újra figyelmeztet, hogy ő itt csak a főgonosz – szakít vele, és megkönnyebbülve beleveti magát a monogám kapcsolatok alternatíváiba."

"egyre bizarrabb szexuális kalandokba keveredik, amelyek inkább tűnnek nyomasztónak, semmint izgalmasnak"

"rövid idő alatt be is bizonyosodik, hogy Strauss a nyitott kapcsolatra is képtelen, legalábbis azt már nem bírja elviselni, amikor a barátnője másokkal van, márpedig ez lenne a kulcsa az egésznek. Így válik egyre nyilvánvalóbbá, hogy valójában Strauss sem különleges, és ugyanolyan monogám kapcsolatra vágyik, mint amilyen ellen olyan szenvedélyesen lázadt korábban. Még rosszabb, hogy pont azzal az Ingriddel, akivel már többször is kicseszett, és aki nyilvánvalóan tovább is lépett azóta. Vagy mégsem?
Talán sejthető már a végkifejlet, melyhez Straussnak még több poklon is át kell gázolnia: a hipnózistól a csoportos pszichoterápiák különféle formáiig mindent bevet, hogy teljesen megszabaduljon gyerekkori démonjaitól, miközben beleegyezik, hogy teljesen elszakad a korábbi életétől, és a hozzátartozó kísértésektől (...) és az anyjával is a minimumra korlátozza a kapcsolatát."

"a lényeg sokkal inkább Strauss saját magával folytatott harca, amely jóval keményebb, mint amikor A játszmában kellett leszámolnia a gátlásaival és lúzerségével. Mivel pedig általában az ember ritkán engedheti meg magának, hogy éveket töltsön el úgy, hogy ilyen iszonyatos energiákat fordítson saját magára (a könyv csaknem négyéves periódust dolgoz fel), mindenképpen érdekes belelátni valakinek a lelkivilágába, aki megteheti ezt."

"ugyebár az állandó szereplőként a józan hangot képviselő Rick Rubin. Persze, lehet mondani, hogy semmi új nincs Strauss felfedezéseiben (ő maga is idézi Erich Frommot arról, hogy a korlátlan szexuális kicsapongás nem tesz boldoggá, sőt)"

"az embernek elsősorban magával kell tisztába jönnie, nem pedig mástól várnia a megváltást egy kapcsolatban. (...) amikor elkezdte írni a könyvet, még hitt az alternatív kapcsolatformákban, és a saját tapasztalatai fordították a monogámia felé. Most pedig, amikor már okos emberek is érvelnek a csoportházasság mellett, különösen érdekes látni, mire ment Strauss a gyakorlatban."

Ebből három dolog fontos:
1. ha van igazi cél, akkor, ha a poklon is kell átgázolni hozzá, de ki lehet keveredni minden rosszból.
2. bármennyire is hajtja valaki a nemi alternatívákat, ami boldoggá tehet valakit, az a normális monogám kapcsolat, vagyis házasság.
3. ahhoz, hogy ezt valaki elérje, és tényleg férfivá érjen, kell egy JÓ APA (itt Rick Rubin). Jó apa nélkül nem lehet megalapozni egy stabil férfi életet; és azt gondolom, hogy a homokosok életéből pontosan ez hiányzik a legfájdalmasabban: a megbízható felnőtt férfi, a jó apa. Ehelyett a legrosszabb módon szembesülnek a férfiassággal.

"Emlékezz, hogy hörögtél
s hiába könyörögtél.
Hamis tanúvá lettél
saját igaz pörödnél.

Atyát hivtál elesten,
embert, ha nincsen isten.
S romlott kölkökre leltél
pszichoanalizisben."

Pelso.. 2015.11.10. 06:15:32

@annamanna: Te fentieket -mármint itt taglalni-, élvezed?
Békés hangulatban vagyok e pillanatban, ezért nem írok listát, hogy te miket próbálj ki.

2015.11.10. 09:56:11

@Pelso..:

"– Na, Ványa – mondta, ahogy leült, a félbehagyott beszélgetést folytatva –, megszoktuk, hogy a szarhoz finnyásan viszonyuljunk, mintha valami rossz volna. Pedig ha jól megvakarjuk a dolgot, meglehet, hogy a szar a világon a legértékesebb anyag, mert az egész életünk a szarból jön és a szarba is tér vissza.
– Mármint milyen értelemben? – kérdezte Csonkin udvariasan, éhes tekintetét a kihűlő rántottára meresztve, de nem mert a házigazda előtt belekezdeni.
– Amilyenben akarod – szőtte tovább Gladisev a gondolatmenetét, és észre sem vette, milyen türelmetlen a vendége. – Gondolj csak bele. Ha jó termést akarsz, a földet szarral kell megtrágyázni. A szarból nő ki a fű, a gabona, a zöldség, ezt esszük mi is és az állatok is. Az állatok tejet, húst, gyapjút és más egyebet adnak nekünk. Mi pedig mindezt felhasználjuk, és megint szart termelünk belőle. Hát így zajlik, hogy úgy mondjam, a szar körforgása a természetben. És kérdezem én, minek a szart hús, tej, vagy akár kenyér alakjában, szóval feldolgozott formájában fogyasztani? Felmerül a jogos kérdés: nem célszerűbb-e, ha elfelejtjük az előítéleteket, és sutba vágjuk a finnyásságunkat, nem jobb-e, ha tiszta formájában fogyasztjuk, mint csodálatos vitaminokat? Eleinte persze – helyesbítette magát, mert észrevette, hogy Csonkin összerándult –, meg kell szabadítani a természetes szagától, de aztán, amint az ember megszokja, már úgy lehet hagyni, ahogy van. De ez már a távoli jövő és a tudomány merész sikereinek kérdése."

IdomitottFoka 2015.11.10. 12:09:04

@annamanna:
"meg vagyok győződve róla, hogy ez nem genetikai probléma, hanem pedofília következménye, tehát egy homokost úgy állítanak elő, hogy gyerekkorában megerőszakolják. Ebben már csak azért is vagyok biztos, mert felnőve sok gyerekkori áldozat továbbadja a kórt; a pedofilok közt több a homokos, mint a heteró (erről fentebb gyűjtöttem ki cikkeket). "

Ez csak a szokásos homofób manipulálás, hogy egyenlőségjelet tesznek a pedofília és a homoszexualitás közé. Rendszerint eltekint a számosságokból adódó statisztikai valószínűségektől, a lánygyerekek ellen elkövetett szexuális erőszak nagyobb számosságától. Mindez le van szarva,hiszen léteznek homoszexuális pedofilok, akkor a többségük az, aki nem, az is. Az análszex is csak buzulás, szintén az ugyanilyen jellegű számosságból adódó ellentmondás figyelmen kívül hagyásával.

tableno 2015.11.10. 12:31:40

@IdomitottFoka: a kedves versenyző korábban már kifejtette, hogy a lánygyermekek abuzálása az nem pedofília, mert sok 12-13 éves kislány már nőnek néz ki. Úgyhogy akkor minden rendben.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.11.10. 13:48:11

@tableno:

Látom, nem tudod megbocsájtani @annamanna: versenyzőnek, hogy szembesített a szagoddal!:-)

Mindazonáltal hazudozással nem @annamanna: versenyzőt, hanem magadat mocskolod be még jobban. @annamanna: ugyanis egy szóval sem állította, hogy "akkor minden rendben", azt állította, hogy a pedofilok testileg éretlen, másodlagos nemi jelleggel nem rendelkező gyerekekhez "vonzódó" aberráltak, így a már nemi érést mutató lányokat zaklatók, megrontók nem pedofilok. Egy szóval nem mondta, hogy nem liliomtiprók, nem bűnözők, azt mondta, nem pedofilok.

tableno 2015.11.10. 15:42:03

@bbjnick: Akkor már csak azt magyarázd el nekem, te erkölcsi fárosz, hogy az izmos, nagyfarkú férfiakra bukó buzi az mitől pedofil?

Jean Sol Partre 2015.11.10. 16:25:05

@annamanna: "Mondok jobbat - próbáld ki!
Akkor nem kell az összes pornós kurva véleményét kikérdezni. Kipróbálod, és tudni fogod."

Addig neked se kéne mindenféle ostobaságot összehordanod róla, mielőtt ki nem próbálod. Így fogalmad sincs, miről beszélsz elképesztő magabiztossággal.

gyalog.galopp 2015.11.10. 18:15:58

@Jean Sol Partre:

Nocsak, nocsak, mesélj ,világosítsd fel beszűkült elménket!
Add elő naturálisan, felnőttek vagyunk má , vagy mi a fene.

Jean Sol Partre 2015.11.10. 23:17:27

@gyalog.galopp: a naturalizmust meghagyom anamannának. A lényeg, hogy marhaságokat mond, alkalmi balesetekből általánosít.

annamanna 2015.11.11. 07:35:31

@Pelso..: A téma a homoszexualitás. Teszerinted miket kéne írni róla? Hogy a fiúk lepkét kergetnek a mezőn és rózsacsokrokkal lepik meg egymást?
Ha nem érdekel, miért olvasod el? Ha érdekel, akkor pedig írj róla úgy, ahogy szerinted ILLENDŐ!
Alig röhejes a homoszex kapcsán az illendő megfogalmazást számon kérni :)
De te azért hintsd meg a szádat szenteltvízzel, csókold meg a rózsafüzéredet, mormolj el tíz miatyánkot, és utána kellő áhítattal taglald ezt MAGASZTOS és SZENT témát!

@tableno: "„Több tízmillió szülő még akkor is jobban járna, ha malomkövet kötne a gyerek nyakára és hagyná megfulladni, minthogy engedje, hogy elolvassa a Harry Pottert” – fejezte be előadását."

Jézus ezt mondta:

Mt 18,6 A ki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, a kik én bennem hisznek, jobb annak, hogy malomkövet kössenek a nyakára, és a tenger mélységébe vessék.

Mk 9,42 A ki pedig megbotránkoztat egyet ama kicsinyek közül, a kik én bennem hisznek, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakára, és a tengerbe vetik.

Lk 17,2 Jobb annak, ha egy malomkövet vetnek a nyakába, és ha a tengerbe vettetik, hogynem mint egyet e kicsinyek közül megbotránkoztasson.

Tehát ez az ige inkább egy pedofilre vonatkozik, aki megbotránkoztat egy gyermeket; gyerekre semmiképpen sem!

A fickó nagyon gonoszul forgatta ki a Bibliát, és aki meghamisítja Isten Igéjét, annak eszerint lesz jutalma:

Jel 22,18-19 Bizonyságot teszek pedig mindenkinek, a ki e könyv prófétálásának beszédeit hallja: Hogy ha valaki ezekhez hozzá tesz, e könyvben megírt csapásokat veti Isten arra;
És ha valaki elvesz e prófétálás könyvének beszédeiből, az Isten annak részét eltörli az élet könyvéből, és a szent városból, és azokból, a mik e könyvben megírattak.

"nagyfarkú férfiakra bukó buzi az mitől pedofil?"

A két csoport nem ugyanaz, csak vannak átfedések. Szerintem totál heteró, agresszív vadkan is megerőszakolhat egy kisfiút, csakhogy megalázza. Tehát szerintem sok eset nem azért történik, mert a felnőtt férfi másképp nem bír kielégülni, hanem azért, mert a szexuális erőszak a lehető leggonoszabb agressziót is lehetővé teszi bárki ellen (pl. egy kisfiú ellen). Ez például egy nagyon durva eset, és nem a kéjvágy inspirálta: www.mindennapi.hu/cikk/vilaghir/ferfiak-elleni-szexualis-eroszak-tobb-ezer-eset-tortenik/2011-08-06/5803

@IdomitottFoka: Egész konkrétan egy keresztény lelkipásztor fiáról jutott eszembe, hogy a fiúk azért lesznek homokosok, mert például egy agresszív apa így nyomja el a fiát.
Ami nekem csak úgy eszembe jutott, azt ez a hivatalos szöveg így támasztja alá:

"A nemi erőszak fő eleme a hatalomra törekvés: a "szex" a nemi erőszak során csupán eszköz, hogy az elkövető azon keresztül (is) gyakorolja a hatalmát. Ha olyan személy követi el a nemi erőszakot, akinek a gondolataiban az erőszak és a szexualitás összekapcsolódott, akkor a hatalomgyakorlás, a másik személy testi leigázása és lelki megalázása, megsemmísítése arra szolgál, hogy az elkövető saját izgalmi állapotát így próbálja meg előállítani. A nemi erőszak során az áldozatok jelentős része halálfélelmet él át: nem biztosak benne, hogy túl fogják élni a támadást, sőt biztosak benne, hogy nem. Sokan beszámolnak arról is, hogy a nemi erőszak során "kiléptek" a testükből, és mintegy kívülről is látták, hogy mi történik. A testből való ilyen kilépés a psziché védekezése: úgynevezett disszociáció."

"Gyermekkel szembeni szexuális visszaélés áldozatai lehetnek lányok és fiúk is, a visszaélés áldozatra gyakorolt hatásai mindkét esetben hasonlóak. Ezek az esetek főként bizalmi körülmények között jönnek létre: szülő, nevelőszülő, tanár, edző, orvos, pszichológus, egyházi vagy egyéb lelki vezető a tipikus elkövető. Ez az erőszakfajta a legritkább esetben jár nyílt erőszakkal: erre nincsen szükség, mert az elkövetőnek lehetősége van arra, hogy olyan hatást tudjon gyakorloni az áldozatra, melyben az áldozat szinte kötelességének érzi a szexuális tartalmú közeledést normálisnak elfogadni, vagy legalább tudomásul venni, hogy ez része a számára egyébként fontos lelki és szellemi kapcsolatnak. A hallgatás, amely az ilyen eseteket körülveszi, nem azért alakul ki elsősorban, mert az áldozatok soha senkinek nem említik, hanem mert a környezetük (az intézményvezetés, más felnőttek, családon belüli visszaélés esetén, a nem visszaélő szülő vagy a gyerek jelzése után a gyermekvédelem intézményei és a bíróságok) elfogadja, normalizálja ezt a visszaélést, és elhallgattatják az áldozatokat."

"a nemi erőszakok mintegy 99%-a büntetlen marad Magyarországon."

"A nemi erőszakok 70%-át ismerős vagy rokon követi el."

nokjoga.hu/alapinformaciok/eroszak-fajtai/szexualis-eroszak

"mi a helyzet azokkal a férfiakkal, akiknek még a saját férfiasságuk porba tiprását is fel kell dolgozniuk ahhoz, hogy bárkinek be merjék vallani, hogy megerőszakolták őket."

"a férfiak megerőszakolása a legritkábban nyilvánosságra kerülő bűncselekmények egyike."

annamanna 2015.11.11. 07:36:57

@IdomitottFoka: "Egy ausztrál szervezet becslése szerint minden tizenkettedik hozzájuk forduló áldozat férfi (igaz, jó részüket még gyerekkorában támadták meg). A brit statisztikai hivatal adatai szerint a 16 éven aluli fiúk 11, a felnőtt férfiaknak pedig 3,5 százaléka esett áldozatul szexuális támadásnak. (...) Úgy ezer férfi jelentkezik be évente a brit rendőrségen azzal, hogy megerőszakolták, de a hatóságok szerint ez a valós számnak legfeljebb a tizede."

"nem is annyira az erőszak a lényeg, hanem a hatalom, hogy a támadó teljesen maga alá gyűrje a másikat."

"Az áldozatok a nemüktől függetlenül ilyenkor hasonló tünetekkel küzdenek: csak az őket ért erőszakra képesek gondolni, emlékképek, emlékbetörések, rémálmok kínozzák őket, izzadnak, remegnek, nem mernek emberek közé menni, félnek mindentől.

A szexuális erőszak általánosságban ugyanakkora trauma egy férfinak és egy nőnek is. Viszont az erőszak hatására a nők általában nem kérdőjelezik meg saját identitásukat, míg a férfiak (akár melegek, akár nem) sokszor így tesznek: ELBIZONYTALANODNAK A SAJÁT FÉRFIASSÁGUKBAN, abban, hogy erősek, meg tudják védeni magukat. Fótiné Németh Margit szerint a terápia során nagy hangsúlyt kell fektetni az IDENTITÁSUK HELYREÁLLÍTÁSÁRA.

Azok, akikkel én találkoztam, nem mentek orvoshoz, és nem fordultak a hatóságokhoz (...) A hatóságokat messziről el akarták kerülni, féltek, hogy még több megaláztatás éri őket, ha részletesen el kell mesélniük, hogy mi történt, ha olyan kérdéseket tesznek fel nekik, amelyekről alig tudnak beszélni."

www.origo.hu/itthon/20130913-ferfiakat-is-meg-lehet-eroszakolni.html

Egy felnőtt férfi az őt ért nemi erőszak miatt is képes megkérdőjelezni a saját nemi identitását; egy kisfiú nemi identitását, ami még ki sem alakult, totál meg lehet semmisíteni a nemi erőszakkal. Nagyon könnyen buzit lehet csinálni a megerőszakolt kisfiúból, pl: www.youtube.com/watch?v=8cY07EKwgDg

(Mellesleg lefogadom, hogy Oláh Ibolya is gyerekkori erőszak miatt vált leszbivé).
Vagy egy másik eset, nevet hagyjuk: felröppent valakiről a hír, hogy homokos. Ő maga tagadja. Azt olvastam róla, hogy nagyon agresszív apja volt, és gyerekként mást sem tehetett, minthogy behódolt az apjának. Szerintem ez a két pletyka sajnos összefügg, mármint az egyikből könnyen következhet a másik.

Például ebből a cikkből nol.hu/kulfold/hatalmas-pedofilbotranytol-retteg-a-politikai-elit-1479627 is lehet arra következtetni, hogy a homokosok és a pedofilek egymást állítják elő.

@Jean Sol Partre: Biztos vagyok benne, hogy soha nem fogok ilyen helyzetbe kerülni. Rengeteg dolog van a világban, amit ki lehet találni szimpla logikával is, pl a rendőröknek nem kell gyilkosságokat elkövetniük ahhoz, hogy kitalálják, hogyan történt a bűncselekmény és ki követte el. Nekem is azért van eszem, hogy használjam. És szimpla logikával azt mondom, a homokos áldozat, mert trauma alapú programozással átírták a benne levő normális programot. A bűnelkövető a pedofil. Szerintem ez így logikus, és számomra ez elég arra, hogy legyen bennem együttérzés, tehát ne legyek homofób. És elég ahhoz, hogy elfogadjam azt is, hogy a homokos nem maga választotta azt, amit tesz. Csak nem genetikai okot tételezek fel a jelenség mögött, hanem bántalmazást. De nem fogom jónak mondani azt, amit csinálnak, mert ezzel saját magukat teszik tönkre, és így valamiképpen a pedofíliát is elfogadnám.

"alkalmi balesetekből általánosít"

Alkalmi baleset? Egy pornósnak a szakmai etikett része, hogyan készüljön fel egy forgatásra. Aleska profi. Tisztában van vele, mit csinál és mit mond.

Jean Sol Partre 2015.11.11. 09:41:35

@annamanna: "Egy pornósnak a szakmai etikett része, hogyan készüljön fel egy forgatásra"

Naná. Tudod te, mi a különbség egy pornóforgatás és a szex között? Ott minden időre megy, nem férnek be alkalmi balesetek sem, kicsik sem. Ráadásul neki egy anál után simán a szájába kell vennie a pasi farkát, naná, hogy alaposabban készül rá! Pont, mert profi.

De ettől ez nem jelenti azt, hogy ha nem tenné, minden alkalommal spriccelne a szar.

annamanna 2015.11.12. 01:41:59

@Jean Sol Partre: ez nem pornósok sztorija: rcnews.hu/b-analis-balesetek/

A lényeg, hogy csak nők mesélnek róla. Férfiak nyilván nem vallanák be, nőknek viszont nem gáz, ha elmondják.

Mellesleg szerinted honnan jött az ötlet a beöntésre, mint béltakarító módszerre? Mert ugyebár vannak a különböző hashajtók, tehát pl. megiszod a szenna teát, és az megcsavargatja az ellustult beleket. De valakik rájöttek, hogy ha alulról ha langyos vizet eresztenek be a végbélbe, az is kihajtja onnan a bélsarat. Na de kik és hogy jöttek erre rá? Honnan való a langyos vizet a végbélbe ötlete? És ha az hat, és hasmenést okoz, akkor az anális szex miért ne hatna, hiszen ott nemcsak egy vékonyka kis csövecske kerül be a végbélnyílásba.

Most utánanéztem a beöntés témának, és ezt találtam:

"A beöntést szorulás(székrekedés, esetén szülés előtt, proktológiai, urológiai vizsgálatok előtt, méregtelenítéshez, és anális szexuális együttlét előtt/ után
szokták alkalmazni.
Menet mára már le egyszerűsödött, nézd meg a
[link]
ahol több infót találsz a kérdésedre."
(gyakorikérdésekben volt, azt a linket nem lehet beírni) hogy-zajlik-a-beontes-es-mire-jo

Ez nagyon érdekes ellenvélemény: www.femina.hu/egeszseg/a_beontes_veszelyei_mit_mond_a_szakerto

www.webbeteg.hu/cikkek/egeszseges/5824/beontes

"A Nők Lapja Café belgyógyász és pszichoterapeuta szakértője, dr. Galics Judit szerint a terápia megosztja a szakmát: konzervatív nézeteket valló szakemberek nem javasolják az ilyen jellegű beavatkozásokat."
www.nlcafe.hu/eletmod/20111024/beontes/

Ez még inkább arra hívja fel a figyelmet, hogy a beöntéssel való fosatást valakik ideológiai okokból akarják kitűnő egészségvédő módszerként eladni, ami lehet, hogy igaz, de az is lehet, hogy valamiféle egészen más motiváció áll mögötte.

Egyébként most az is eszembe jutott, hogy egy idős rokonomnak szüksége volt béltükrözésre, de még csak véletlenül sem beöntéssel tisztították ki a beleit, hanem több napig tartó böjttel és hashajtó porok ivásával.

A továbbiakban összeszedtem néhány linket, amikből szerintem elég világos lesz, hogy beöntés és béltisztítás nélkül egyáltalán nem javasolt az análszex. Remélem, elég kimerítő és meggyőző lesz ennyi anyag is, de ha nem elég, és továbbra is fenntartod a véleményedet, hogy csupán alkalmi balesetek miatt fordulhat elő a "bevillámlás", akkor nyugodtan nézz még jobban utána a neten.

Még egy gyakorikérdések link, ott is van némi infó: analis-szex-elott-hogyanmikormeddig-kell-a-beontest-vegezni-egyszoval-mindent

"Csinálj legalább egy beöntést. Ki kell tisztulnod ott alaposan, nehogy szegény fiú sz....osan jöjjön ki belőled! Volt már ilyen panasz itt, hogy akármit csinált a srác vele, sokáig bűzlött a cerkája anál után! Ezt meg - gondolom - te sem akarod neki!"

"Kihypozni nem akarod? Ekkora baromságot, irtani a bélflorát? Huzzon kotont ha zavarja, hogy sza-os lesz ha azt tunkolja."

"Az, ha csak elmész előtte wc-re, messze nem elég...igen, nem árt a beöntés, meg fogsz lepődni, mennyi cucc maradt még ott, amiben a párod a kis "kukacát" tunkolná..."

"Érdemes csinálni. Én mindkét verziót próbáltam, és beöntés után egyrészt könnyebben elengedem magam, másrészt mire végzek, eléggé ki is tágulok. olyan is előfordult már, hogy szó szerint rögtön be tudta tenni, mert már a beöntés teljesen kitágított. Más kérdés, hogy épp emiatt (no meg mert leállítja a bélmozgást) igen mérsékelten kell alkalmazni!"

"Ahogy az előző is írta érdemes előtte csinálni beöntést. Feltételezem, hogy egyiktek se szeretne szembetelálkopzni a barna macival. :-)
De a másik lényeges eleme az ellazulás. Te fogsz rajta legjobban meglepődni, hogy oda ahova az ujjadat is csak betuszkolni birod, milyen könnyedén csusszan be a csődörkolbász. Síkosító azért kell de kihipózni nem kell csak tiszta langyos víz."

ez is gyakorikérdésekben volt: csinaljunk-beontest-analis-szex-elott

"Persze ha gyorsan kell kiüríteni a dolgokat, akkor vegyél beöntést a gyógyszertárban. Vannak nők, akik ezt a módszert nem alkalmazzák, mert a beöntés növelheti az anális szex közben fellépő irritációt. Ha ezt az utat akarod járni, az a legjobb, ha szex előtt pár órával használod a beöntést, nem pedig közvetlenül az aktus előtt."
www.noiportal.hu/main/npnews-1903.html

annamanna 2015.11.12. 01:42:40

@Jean Sol Partre: "Az anális közösülés előtt célszerű anális beöntést végezni, ezt langyos vízzel vagy langyos, szappanos vízzel végezhetjük. A beöntő készlet pedig megvásárolható a gyógyszertárakban. Részlet a 2012. március 6-i élő videorendelésből.Szakértőnk: Dr. Héczey András, háziorvos"
www.videoklinika.hu/intim_higienia_analis_kozosules_elott/

Ez az előzőektől is informatívabb cikk, most csak egy kis rész belőle:
"Nincs könnyű helyzetben az, aki partnerét ilyen jellegű játékra próbálja rábírni. Mindannyian undorodunk a széklettől, de amikor egy pici babát kell tisztába tennünk, akit mindennél jobban szeretünk, már nem is tűnik olyan büdösnek az a kaki. Valahol ez is érzelmi beállítódás kérdése.

Természetesen nem vagyunk egyformák. Vannak, akik fogékonyak erre a fajta játékra, vannak, akik nem. Erre is tekintettel kell lennünk!"
pecsijatekmester.wordpress.com/2012/07/24/szar-ugy-avagy-eljen-az-analis-erotika/

"Mindig figyelj az anus tisztaságára! Az ilyen játék előtt bizony komoly tisztálkodásra van szükség mindkét fél részéről!!! (Az anust belülről finoman ki kell mosni!!)"

"1. A legfontosabb a teljes higiénia. A módszer (vagy forma) alkalmazása előtt szükséges a végbélszakasz kitisztítása. Ez történhet egyszerű melegvizes beöntéssel (gyógyszertárban kapható fél literes gumi labdaccsal, vagy beöntő készülékkel). Megfelelhet a bélszakasz melegvizes zuhannyal történő alapos kiöblítése is, ha az illető előtte nem vacsorázott túl sokat."

"7. Ne éljen senki ezzel a módszerrel nap mint nap, mert a végbél maradandóan kitágulhat.
8. Nem illik egy ilyen szeretkezés előtt "bevacsorázni". Telt hassal a szex egyik formája sem élvezetes, de ez különösen kellemetlen lehet."
www.noi-praktikak.com/?kat=Szex&cikk=Az+an%E1lis+szex+szab%E1lyai

"Bármilyen erőltetettnek hangzik, másfél órával az aktus megkezdése előtt egymás után kettő, 3/4literes beöntés, és patikatiszta lesz minden! Na meg ne zavarjon, mert a szigmabélig szokott jönni a barnamackó, az anális erogén zóna ingerlése során tovább legföljebb a szellet megy. Az meg már ne zavarjon senkit. No nem célszerű aznap vagy előtte való nap hagymát, babot, stb. enned. Ha a beöntésről akarsz tájékozódni,akkor olvasd el az ezelőttieket, lapozz vissza."

"Normál, tehát nem hasmenéses székelés után egy jó másfél órával megmossa, és aztán gyönyör. De ha ez nem elég akkor most egy blog szerű, tehát időrendbe szedett leírást találhatsz a tripladuplavéponthidrompontfreewebponthu honlapon. Azért írom ilyen félve, mert nem negyon szokták szeretni, ha más honlapra híják föl a figyelmet. De ha ide bemáolnám, akkor meg plágiumot követnék el. Lényeg az, hogy próbáld mindenképpen arra rávenni a kedvesed, hogy mossa meg magát. Ennek a pszichológiai jelentősége sem csekély a cél elérésében. De jobbat javaslok: Mosd mg Te neki a popiját. Sok szappant ne nyomj bele, mert csípheti. Na hajrá!"

"Ha nem vagytok finnyásak a pároddal, akkor megy beöntés nélkül is, esetleg egy glicerines kúppal. Viszont legalább az első alkalomra jó lenne felkészülni, hogy ne kelljen kellemetlenségektől tartanod. Háromnegyed - max egy liter kellemesen langyos, enyhén sós vizet egy szűk negyedóréig bent tartasz, és akcióhelyzetben már nem kell a hátsód állapotán törnöd a fejed, a lényegre koncentrálhatsz."

"A beöntés sohasem árthat - hiszen "normál" szeretkezésre is van lehetőség néhány napig mosdatlan állapotban, csak úgy nem az igazi, kellemetlen (mindkét félnek), egészségtelen (szintén) és minőségjelzőnek is eléggé negatív...;-((
Bár a végbél alsó szakasza elvileg tiszta (normális székletürítés, nem hasmenés után, ha nem aranyeres az "áldozat"), így, ha >véletlen< úgy alakus, óvatosan ebvonható a játékba. De azért gusztus dolga... ha lehet, ne fogyasszunk mosatlan gyümölcslevet..))"

"Nem csalódnék, ha kiderülne, hogy Te fiú-fiú kapcsolatban vagy.

Egyébként az esetben sem árt a beöntés.

Mellesleg, hogy vulgárisan fogalmazzak: épületes látvány lehet egy szaros fasz..... "

"Mi nemhasználunk (és ismerősök akik csinálják azok sem de utána fütyimosás) beöntés nemis volt gond eddig kopp kopp
de olvastam valahol hogy kisbeöntést érdemes csinálni"

"Ilyenkor jön jól az a néhány előzetes beöntés (1-1,5 órával az aktus előttre időzítsd az utolsót) így nyugodtan elengedheted magad, nem kell kellemetlenségtől tartanod."

"És ha már itt tartunk, a beöntés (és poénból kölcsönösen) az előjáték része is lehet. Csak arra kell figyelni, hogy ha análi szex céljából kerül rá sor, akkor legalább kétszer meg kell ismételni, úgy kb. 5-8 dl. tiszta kézmeleg vizzel.

És itt még hadd jegyezzek meg valamit: a beöntés nem szex helyett (lsd.: erotikus hidromasszázs őrület), hanem előzetes tisztálkodásként alakalmazandó!"
www.szexualitas.hu/page.php?p=16&tid=2&tol=5100

annamanna 2015.11.12. 01:43:12

@Jean Sol Partre: És itt van egy tökéletesen profi leírás arra, mit és hogy is kell csinálni, hogy tiszta legyen a bél:

"Ha az anális szex előtt szeretnéd magad kitisztítani, akkor a legjobb módszer valóban a beöntés. Nyugi, egész elviselhető és fájdalommentes, sőt, van aki kimondottan kellemesnek találja... hogy neked milyen, azt csak egyféleképpen tudhatod meg: próbáld ki, akár csak úgy, próbaképpen is, hogy megtudd, mire számíthatsz és akkor majd éles helyzetben nyugodt tudsz maradni és nem fogsz izgulni.
Juttass 0.7 - 1l kellemesen meleg (38-39 fokos, fontos, hogy pontosan mérd ki hőmérővel, ha több, sérülést okozhat, ha kevesebb, akkor pedig kellemetlen görcsöket, amitől nehezebb bent tartani) folyadékot (ez lehet kamillatea, kávés víz-2 csésze erős zaccmentes feketekávé az egyik adag vízbe-, vagy tiszta víz, esetleg tehetsz bele jócskán glicerint is, ami patikában kapható -és mellesleg a glicerines kúp, sőt sok édesség és a bor, főleg az édesebbek tartalmazzák, tehát természetes-, amit ajánlok, az az, hogy használj kamillateát és tegyél bele sót -kb egy evőkanálnyit 2 liter vízhez-, hogy a véredbe ne szívódjon fel túl sok víz, felborítva ezzel az elektrolitháztartásodat) a végbeledbe, illetve a vastagbél alsó részébe.
Ezt megteheted egy körtefecskendő segítségével (ami egy gumi -most már inkább szilikon- gömb, vagy inkább körte alakú belül üreges, ugalmas, 500-700 ml-es kütyü, amiből egy 8-12 cm hosszú, legömbölyített végű viszonylag merev cső áll ki), klyso (ez egy szelepes-pumpás megoldás), vagy ami a legjobb, egy tartályos beöntő készlet segítségével.
A dolog innét kezdve egyszerű, elkészíted a beöntőfolyadékot és a tartályba töltöd (miután összeszerelted a "rendszert"- és a tartályt ). Síkosítóval (alternatív megoldás a vaj, margarin, étolaj, esetleg a nyálad) bekened a végbélnyílásod és a végbélcsövet, ami a tartályból kilógó gumi(szilikon) cső másik végén található. Légteleníted a csövet úgy, hogy még mielőtt bármit csinálnál, teleengeded a folyadékkal. Utána lefekszel és a végbélcsövet bedugod a fenekedbe, ha magadnak csinálod, könnyebben megy, mert érzed és végülis a te tested. Mondanom kell, hogy óvatosan, vigyázva és hogy a józan ész folyamatos használata mellett járj el? Na, ha ez megvolt, kinyitod a csapot és hagyod, hogy az egész beáramoljon a testedbe, a mély lélegzetek segíthetnek ellazulni, ha a feneked felemeled, a folyadék mélyebbre feljut és persze könnyebb lesz bent tartani.

Masszírozhatod a hasad is, főleg baloldalt lentről felfelé. Ha úgy érzed ki kell menned, görcsölsz, akkor zárd el a csapot/szorírsd el a csövet amin a víz áramlik és várj amíg alábbhagy, utána ismét engedd meg. Nem mindegy, közben hogyan fekszel, "legjobb" (ez egyéntől is függ) baloldalon, kissé felhúzott lábakkal, háton - a feneked és a csípőd alá tehetsz valamit, hogy magasabban legyen-, térdelve-fejed lent, feneked fent-, esetleg hason... itt le van rajzolva : www.health-information-fitness.com/cleanse/positions.html
Ha az egész benned van, elzárod a csapot, bent tartod amíg tudod (jó lenne legalább 5 percig, de ideális 10-15, vagy ha gondolod akár 20-25 perc sem árt meg... majd belejössz és kitapasztalod), közben tovább masszírozhatod a hasad. Ezután leülsz a WC-re, megvárod, amíg érzed, hogy már nagyon kell, és akkor kinyomsz magadból annyit, amennyit bírsz, megint megvárod míg nagyon kell... és miután már úgy érzed, nincs több, megismétled másodszor is, elölről, esetleg kicsit több folyadékkal, mondjuk 0.7-1l helyett 1-1.5l-el.
Amíg tapasztalatlan vagy ezzel a dologgal, harmadszor is megismételheted, hogy eléd a kívánt hatást, főleg ha nem adtál elég időt az első kettőnek, hogy elvégezze a feladatát. Ezután lezuhanyozol és kívül-belül tiszta leszel, mint a patyolat.

A beöntőkészlet kb így néz ki:
www.enemakit.com/images/14741-Bag-Hose-Tips-200p.jpg

A sóval kapcsolatban: nyugi, nem fog csípni, a véredben is van só és mégsem csíp... viszont ha kihagyod a beöntőfolyadékból akkor a vastagbél nagy vízfelvevő képessége miatt vagy 5 percenként kell majd pisilned, vagy még ráadásnak szédülhetsz is az elektrolitok miatt. Ha beleteszed, akkor e téren minden rendben lesz.

Ja... tartályos beöntőkészletet patikában, esetleg jobb sex-shopokban lehet venni, de próbálkozhatsz internetes rendeléssel is, vagy házilag barkácsolhatsz egyet.... ami nagyon FONTOS: soha ne használj semmit, ami közvetlenül rá van kötve a vízvezetékre(zuhanyrózsa, hasonlók), mert a vastagbeled az 1-1.5m - es vízoszlop nyomását (ez legyen a szintkülönbség a hátsód és a tartály alja között) gond nélkül elviseli, de a vízvezetékben uralkodó nyomástól biztosan elreped és az életveszélyes. Szóval egy 2l- es üres műanyagflakonból, meg 2-2,5 m hosszú, 5-20 mm átmérőjű puha gumi (szilikon) csőből te is össze Mac Gyverkedhetsz egyet, bár ez elég szokatlan megoldás (de működőképes)."
www.szexualitas.hu/page.php?p=16&tid=2&tol=5100

annamanna 2015.11.12. 01:43:52

@Jean Sol Partre: Most látom, még csak nincs is vége a szaktanácsadás szövegének, az anál előtti beöntés komoly szakkérdés, kérem szépen:

"Ha megengeditek egy-két megjegyzés a dologhoz:

A folyadékmennyiség tapasztalatlanok esetében elsőre inkább kevesebb legyen, max. fél liter. Aztán, ha belejössz a dologba, és érzed, hogy fér több is, akkor érdemes emelni a mennyiséget, de az semmiképpen ne haladja meg a másfél litert.

A folyadék: nos, itt elhangzott mindeféle adalék. Én ezzel úgy vagyok, hogy nagyon óvatosan kell bánni a dologgal. A só az rendben van, de csak akkor érdemes beletenni, ha nem csak egyszer, és fél liter vizzel mosod ki magad próbaképpen, hanem törekedsz a teljes tisztulásra, és kétszer-háromszor mosod magad át. Ez esetben viszont érdemes sózni a vizet, de végül is nem létszükséglet, viszont tényleg sokat fogsz akkor pisilni utánna, és oda kell figyelni a szervezet elektrolit szintjére. Ha szédülsz a megivott sós viz is segít.
A kamillatea használható, de csak akkor HA NEM VAGY ALLERGIÁS, ÉS TISZTA A KAMILLA!!!!!!! (gondolok itt pl. filteres, szlovén vagy szerb gyármányra, -életveszélyes- vagy virágporallergiára)
Ellenkező esetben nagyon pórul lehet járni, mert felléphet olyan allergiás tünet is, hogy kórház a vége.
A folyadékbe tett olivaolaj, glicerin szezámolaj nem tesz rosszat, de nem fontos.
A feketekávés folyadékkal én személy szerint nem értek egyet, bár van létjogosultsága, de nem abban az esetben ha valaki az anális szex kedvéért ad magának beöntést.
Amir végképp tilos (pedig néhány idiótától már hallottam), az a beöntőfolyadékbe tett alkohol, pl. pálinka. 2 cl felett akár alkoholmérgezés is lehet belőle.
Szóval tiszta viz, kevés sóval, és általában 37 fokon(kézmeleg). A vízhómérséklet felső határa max 40 fok. Ebben a melegebb esetbe nyugtató hatása is van.

Fájdalom: Ettől félnek a legtöbben. Sajna, az elbeszélésekben az kering, hogy a szülés elötti beöntés milyen kellemetlen, fáj, stb. Csak egyet felejtenek el: akkor van már rendszeres fájás, és az alhas is (még) teli van és feszül.
Alapesetben a beöntés nem fáj, és nem is kellemetlen. Természetesen beöntés közben jelentkezik egy kis hasfeszülés, de ez elviselhető. Ha a vízmennyiség pedig meghaladja a végbél és a vastagbél befogadó képességét, akkor jelentkezhet fájdalom is, de egy ürítés megoldja a dolgot. Másodikra aztán meg már több fér a belekbe.

Aztán a beöntés és fürdés után jöhet az análszex. Nagyon gondosan és alaposan bekrémezett végbélnyílással és kukival, lassan, és ha fájdalom jelentkezik, inkább abba-abbahagyva fokozatosan. Nem kellemes egy végbél-záróizom repedés, sebész lehet a vége, vagy jó darabig pelenka...

Nos, ha ezek után sem rettentél el (remélem), akkor nosza rajta, próbáld ki.

Ha van még kérdésed, vagy bizonytalan vagy valamiben, segítünk!"

"Köszönöm a segítséget, de ez számomra elég félelmetes. És olyan sok dolog kell hozzá és elég bonyolult és szokatlan és ha elrontok valamit , pl: valamilyen összetevőt nem teszek a kotyvaszba vagy rosszul csinálok valamit...hát, életveszélyes lehet, ahogy írtad. Én félek ettől.
És gondolod, hogy bennt marad bennem 1 liter víz? És utána ki kell érnem a WC-re és....ezt háromszor..???

Nem tudom, mi tévő legyek, egyenlőre kipróbálni is félek...., hogy feldugjak magamnak valamit, amin 1 liter lötty belém árad, azután pedig 20 percet feküdjek...

Jaj, jaj.....nincs más megoldás???? Valószínűleg nincsen de hátha van...."

"Hozzájárultok, hogy áttvegyem a leírásaitokat a hidromba? (www.hidrom.fw.hu) Ugyanis ott is van egy kifejezetten anál-szex, ill egy hagyományos beöntés szekció...
Pozitív elbírálásotokban reménykedve...

ui.: különösen a hőmérsékletre víznyomásra vonatkozó kitételek vannak korrekt módon rögzítve! Ezért külön köszönet!!!"

"U.i.: nehogy berezelj! Nem olyan bonyolut az, mint ahogy leírtuk, csak belementünk a részletekbe.

Egy tartály, egy csó, meg egy poopsiluk, aztán mehet..:))"

"A "kotyvalékból" nem lehet kihagyni semmi szuperfontosat, ez nem egy Saturn5 rakéta, hogy bármi extrafontosságú legyen benne.
1 evőkanál (lehet kicsit több, kicsit kevesebb is, nem kell 1/100-ad g pontossággal kimérni) só 2l vízben, vagy kamillateában (ahogy lent olvashatod, csak ha nem vagy rá allergiás, és patikában szerezd be) és kész. Csak nyugi, ez szabadon választható, annyit gondolkodhatsz rajta, amennyit csak akarsz és dönthetsz úgy is, hogy nem. Ezt akkor is megteheted, ha már kipróbáltad, elég az egész beöntő-cuccot kivágnod a kukába és azzal annyi (vagy beteszed a szekrénybe, hátha később még jól jön majd). (...)
Az 1l víz pedig benned marad, minden rendben lesz, viszont tényleg jó, ha közel a WC. Gondolom már volt hasmenésed, hát ez is olyan érzés, csak itt nem rohansz ki azonnal, hanem 10-15 percig fekszel szépen (valami magasítóval a csípőd alatt; vagy a bal oldaladon; vagy éppen térdelsz, égnek emelt fenékkel) és közben masszírozod a hasad, mélyeket lélegzel és lazítasz.
Először jobb, ha magadnak csinálod, így nyugodtabb tudsz maradni"

tableno 2015.11.12. 10:11:18

@annamanna: hívhatunk mostantól análmanál-nak? :)))))

Jean Sol Partre 2015.11.12. 11:47:25

@annamanna: fogalmam sincs, honnan jött a beöntés ötlete, nem is érdekel. De az nem tűnt fel, hogy a beöntés közben tényleg be is öntenek vizet? Szóval nem simán egy behatolás történik, hanem mosás, ezzel ürítik ki a belek tartalmát, amennyiben éppen van mit.

Azt látom, hogy nagyon érdekel a téma, rendesen utánaolvastál, szerintem itt az ideje kipróbálnod (sok türelem és sok sikosító!) és rá fogsz jönni, hogy nem spriccel semmi. Nyilván balesetek előfordulhatnak, hasmenéssel ne kezdj bele, meg disznótoros után se, de kis odafigyeléssel simán elkerülhetők, nem fontos az ekkora rákészülés.
Persze ártani nem árthat az sem, és vannak akiket már a beöntés önmagában felizgat. Lelkük rajta, szerintem felesleges.

IdomitottFoka 2015.11.12. 15:16:09

@annamanna:
"a pedofilok közt több a homokos, mint a heteró"

Több lánygyermek esik szexuális erőszak áldozatául, mint fiú. De ha fele-fele az arány, akkor is bukik az elmélet.

" egy kisfiú nemi identitását, ami még ki sem alakult, totál meg lehet semmisíteni a nemi erőszakkal"

Most akkor megsemmisül (aszexuális), vagy homoszexuális lesz? Vagy mi? 1 : 20 arányban homoszexuális lenne amúgyis.

"a homokosok és a pedofilek egymást állítják elő"

Vissza a kályhához, a homofób homokos = pedofil mantra. Az hogy van közös halmaz, nem feltételezi, hogy akár az egyik részhalmaza lenne a másiknak. A hetero pedofilt mi állítja elő? Vagy az nincs? Elenyésző mennyiségű? Az állításaid logikailag hibásak.

Tudom, hogy egy vallási fanatikusnak ezt egyszerűen képtelenség felfogni, de azért:
Nem lehet mindent levezetni a Bibliából/Koránból/Mahábháratából/Talmudból. Nem lehet és kész.

annamanna 2015.11.13. 06:36:58

@tableno: Úgy hívsz, ahogyan akarsz. Attól még nem lesz igaz. Biztosíthatlak, hogy velem soha nem fog előfordulni, hogy szex miatt befossak.

Egyébként valóban érdekes a válaszod. Amikor azt írtam, hogy a helyedben ellenérveket gyűjtenék, utánajárnék a szakirodalomnak, hivatkozásokat keresnék, még akkor sem reagáltál rá, és kísérletet sem tettél arra, hogy érvekkel próbálj cáfolni.

Akkor is, és még most is, semmi egyéb nem telik tőled, mint valami gyenge sértegetés. Sajnálom, de ezzel nem sokra mész.

Nagyon érdekes megfigyelni, hogy a legtöbb esetben épp olyanok miatt kötnek belém mások, ami őket zavarja önmagukban. Ezen néha valóban elcsodálkozom, annyira találó önjellemzéseket adnak, rám vetítve a saját problémájukat.
Például pont az vádol eretnekséggel, aki maga nem ragaszkodik a Bibliához.
Az vádol paráznasággal, akiről tudom, hogy házasságot tört.
Az nevez butának, aki nem egy nobeldíjas tudós.
Az mondja, hogy primitíven fogalmazok, akinek sok hozzászólása ebből áll: xDDDDDDDD
Az mondja, hogy korlátolt vagyok, aki sematikusan gondolkodik.
Az mondja, hogy lusta vagyok, akinek annyi a munkakedve, mint Garfieldnak.
Az mondja, hogy érzéketlen és közönyös vagyok, aki nárcisztikus zavarban szenved.
És így tovább. Már elég sok mindent mondtak rólam, pl hogy cigánygyilkos vagyok (talán ez volt a legelképesztőbb); alkoholista, kurva, leszbikus, pimasz, önző, durva és így tovább. Az análmanál el fog férni a gyűjteményben, mondjuk a "szemüveges apáca" mellett, ez utóbbit 13 éves koromban érdemeltem ki egy táborban. A felügyelő tanár ilyeneket tanított nekünk: "Albert keksz a kekszek keksze, homoszex a szexek szexe. Homoszex a legjobb szex, abból gyerek sose lesz."
13 évesek voltunk, amikor ilyen versikéket tanultunk egy pedagógustól. Ebben a közegben én szemüveges apáca voltam. A tanár amúgy szerintem azóta politikus lett és szép karriert futott be.

Szóval csak lazán. Annak nevezel, aminek szeretnél.
"Célozgatunk egyszer még eltalálhatunk
Júlia, kedves: jobb lesz önmagadtól földet érni
ó-ó-ó-ó"

@Jean Sol Partre: "De az nem tűnt fel, hogy a beöntés közben tényleg be is öntenek vizet? Szóval nem simán egy behatolás történik, hanem mosás, ezzel ürítik ki a belek tartalmát, amennyiben éppen van mit. "

Az nem tűnt fel, hogy az idézetek garmadája szerint az análszexhez kötelezően ajánlott az előzetes béltisztítás, aminek a leggyorsabb módja a beöntés?

Ha magadtól nem néztél utána, akkor legalább azt olvasd el, amit összegyűjtöttem, és azt igyekezd megcáfolni, és hozz soksoksok olyan forrást, ami szerint az análszexhez NEM KELL béltisztítás.

Azt egyébként szinte biztosra veszem, hogy a buzik nagy része nem veszi a fáradságot arra, hogy ilyen körülményes előkészületeket tegyen, inkább vállalják a durrbelebumm következményeit, hiszen úgyis egymás közt vannak.
Tehát csak rajta, biztosan találsz forrást, ami szerint tökfölösleges a behatolás előtti béltisztítás.

Én sok olyat kerestem, ami szerint MUSZÁJ, te meg keress olyanokat, amik szerint erre nincs szükség.

És akkor majd érv érvvel, forrás forrással tud versenyezni. Amíg nincs forrásanyagod, orvosi vagy egyéb szakértői érved, addig csak szájalsz, érvek nélkül bármit mondasz, az hiteltelen semmi.

"Azt látom, hogy nagyon érdekel a téma, rendesen utánaolvastál"

Ez egyrészt pelso kifejezett kérése volt föntebb:

" Aleska Diamond példája csak egy, nem ártana többet felhozni, abszolút részletességgel, persze kizárólag az érvelés hatékonyságát növelendő."

Másrészt szerintem is helyes utánajárni annak, amit állítok. Ha valamit mondok, azt bizonyítani is kell tudni. A linkek a bizonyítékok. Te hozz ellenbizonyítékot. Mivel konkrét orvosi szöveg ill. videó is van a linkek között, igen megtisztelnél, ha te is orvosszakértői véleményt hoznál arra vonatkozóan, hogy anális szex előtt NINCS SZÜKSÉG béltisztításra.

"szerintem itt az ideje kipróbálnod (sok türelem és sok sikosító!) és rá fogsz jönni, hogy nem spriccel semmi. "

Hm, szóval te az orvos és egyéb szakértő véleményével szemben a saját tapasztalatodat hozod?
Ha viszont nincs saját tapasztalatod, akkor a szádból ne csinálj segget, és a rengeteg linket ne próbáld ilyen bután tromfolni, mert ez nem tromf.
Hozzál ellenérveket, hozzál ellenlinkeket.

"Lelkük rajta, szerintem felesleges."

Ezt fejtsd ki jobban. Mit takar a SZERINTEM felesleges? Mi van a SZERINTEM mögött?

@IdomitottFoka: "Több lánygyermek esik szexuális erőszak áldozatául, mint fiú."

Forrás? Lehet, hogy így van, de ezt honnan tudod?

"Most akkor megsemmisül (aszexuális), vagy homoszexuális lesz?"

Aszexuálisra nem hoztam linket, homoszexuálisra igen, pl: www.youtube.com/watch?v=8cY07EKwgDg

"1 : 20 arányban homoszexuális lenne amúgyis."

Ez elég rejtélyes mondat, mit jelent?

"Vissza a kályhához, a homofób homokos = pedofil mantra."

Még nem hallottam ilyen mantráról, erre saját magamtól gondoltam. Ha más is gondolt rá, sőt ez egy mantra, akkor nyilván helyesen gondolkozom és logikusan következtetek.

annamanna 2015.11.13. 06:46:37

@IdomitottFoka: "A hetero pedofilt mi állítja elő?"

Láttam egy filmet, ahol ez a probléma előkerült. Dolores Claiborne volt a címe, egy tanulatlan, dagadt amerikai takarítónő és piás férje házasságában esett meg, hogy az alkesz férj rámászott a saját lányukra, és talán hosszasabb viszonyt is fenntartott vele (a lányka már kiskamasz volt). Amikor a takarítónő ezt megtudta, el akart menekülni a gyerekkel, de aztán más tanácsot kapott. A filmben volt egy veszekedés jelenet, ahol a nő a férje szemére hányta, amit tett, és azt mondta: "más nőt nem tudsz megkapni, mint a saját lányodat". A lány tehát itt a felnőtt nőt helyettesítette, az apa nőként tekintett rá; a vérfertőző viszonynak az volt az oka, hogy senki mást nem bírt volna megdönteni, annyira aljadék volt, hogy nem kellett senkinek.

Eszembe jutott egy másik film is, az Ezer hold, ott egy özvegy apa fajtalankodott a gyerek lányaival; ők a film szerint még nagyon kicsik voltak. Azt nem tudom, említették-e az iszákosságot, de az alkohol sajnos sok esetben teszi rémmé a szülőt. Tehát mondjuk ez egy motívum, nyilván van más is.

Itt van még egy eset, ha gondolod, olvasd el: www.jovonk.info/2009/10/26/drasius-kedys-pedofilgyilkos-antiszemita
Nem tudom, ennek a pedofilmaffiának mi lehet a motivációja, mint ahogyan azt sem tudom, miért nem büntetik és üldözik kellő hatékonysággal.

Azt viszont hallottam, hogy a kurvák szinte mindegyikét zaklatták gyerekkorában. A lányokra tehát a pedofíliának olyan hatása van, hogy beléjük is beleég az a szexuális magatartás, hogy akkor és azzal is hajlandóak legyenek szexelni, akivel normálisan nem akarnának; tehát a testüket leértékelik, tárgyiasítják, és fontosabbnak tartják azt, amit ezen keresztül megkaphatnak (a pénzt), mint a saját pszichés és fizikai egészségüket.

Tehát mind a fiúk, mind a lányok esetében a pedofília olyan egészséges lelki gátlást szakít el, aminek a felnőtt korban nagyon súlyos következményei lesznek.
Persze az is lehet, hogy a lányok egy része is leszbikussá válik ilyen élmény hatására (pl. Oláh Ibolyát is lehet, hogy gyerekkori szexuális bántalmazás sodorta a homoszexualitás felé).

Toulouse-Lautrec megfigyelései szerint, aki bordélyban lakott, a kurvák valójában leszbikusak. Tehát, ha a kurválkodás pszichés előzményei között ott van a gyerekkori szexuális visszaélés, akkor a női leszbikusság pszichés előzményei között is ott van a gyerekkori szexuális bántalmazás.

"Nem lehet mindent levezetni a Bibliából/Koránból/Mahábháratából/Talmudból."

Hogyan vezettem le a Bibliából azt, hogy a homoszexualitás a pedofília miatt alakul ki? A Biblia egyáltalán nem foglalkozik ezzel.

Ahonnan ezt sokkal inkább le lehet vezetni, az az ógörög pederasztia intézménye, ami egy bőven felnőttkorú ember és egy kiskamasz fiú szexuális együttléteit jelentette:

"Nem csak engedélyezett, hanem intézményesítve (szabályozva) is volt egy bizonyos fajta homoszexualitás, ami kizárólag csak egy idősebb és egy fiatalabb, serdülőkorú, szabad polgár között volt elfogadott. (A 35 éves kor már idősnek számított, így most erősen gondolkodok rajta, mit jelenthetett akkoriban a serdülő kor?)

A fiatalabb kedves, "erómenos", inkább csak elviselője volt az együttléteknek. Szexuális örömök forrásaként szolgált a szerető, "erasztész", idősebb személy számára, aki cserébe barátságát felajánlva, testi-lelki erényekkel ismertette meg a fiatalt. (Erények?)"
hu.blastingnews.com/europa/2015/05/a-homoszexualitas-korabbi-neven-a-gorog-hajlam-valojaban-intezmenyesitett-pedofilia-00385039.html

Amiből még lehet erre következtetni, az az, hogy sokszor nagyon durvák az apák a fiaikkal, pl: www.blikk.hu/blikk_aktualis/vadallat-szijjal-verte-agyon-a-kisfiat-2023244
A férfiak egy normál heteró viszonyban is képesek szexuálisan erőszakoskodni, pl. Nagy Feró írta az életrajzi könyvében, hogy dühös volt és erőszakosan "megrépázta" a barátnőjét; tehát sok férfi úgy van vele, hogy ha örül, akkor szexel, ha dühös, akkor szexel. Nagyon bonyolult a pszichéje.
Vagy az Elemi ösztönben a felügyelő úgy esett neki a barátnőjének, hogy az ezt egyáltalán nem akarta, és a nő utólag azt mondta, ezért fel is jelenthetné a rendőrt.
Az pedig végképp közismert jelenség az, hogy férfiak megalázás céljából meg is erőszakolhatják egymást. Mindezekből nem nehéz arra következtetni, hogy akár egy gyereket is megerőszakolhat egy férfi, csak azért, hogy megalázza és betörje.

Ez pl egy nagyon érdekes cikk: mandiner.hu/cikk/20140715_deutsch_tamas_eggyel_tobb_cyberpedofil Arról szól, hogy Deutsch Tamás úgy gondolta, az anarki nevű újságíró meg akarja alázni Orbán Gáspárt, és erről a gesztusról neki a pedofília szó ugrott be, noha Orbán Gáspár már nem gyerek és még csak nem is kiskorú. De a megalázásról Deutschnak a pedofília szó ugrik be, és ez elég érdekes.

Ez a szöveg sem a Bibliában szerepel.

Jean Sol Partre 2015.11.13. 11:20:01

@annamanna: a bizonyíték a saját tapasztalatom, igen.
Félrevezetők a cikkek, mert manapság divat is ez a téma, ezért nagyon sokan kíváncsiak, sokakat izgat a kérdés, viszont félnek is tőle . Az ő megnyugtatásukra születnek azok az írások, amik arról szólnak, hogyan lehet nagy biztonsággal kivédeni a baleseteket, mi a "tuti". És persze, mint Aleska interjújából is kiderül, az alapos beöntés és utána koplalás a tuti. De ahogy otthon nem nagynyomású gőzzel takarítunk és nem kamionnal hordjuk le a szemetet, a pornóipar módszerei is feleslegesek a civil életben. Az egyetlen ami valóban fontos, az a megfelelő partner, aki szeret és türelmes és a sok sikosító.

IdomitottFoka 2015.11.13. 14:39:15

@annamanna: "De a megalázásról Deutschnak a pedofília szó ugrik be, és ez elég érdekes. "

Neked meg a homoszexualitássról jut eszedbe. Mellesleg itt most Deutsch vmi pozitív példa akar lenni?

Forrás:

"https://www.victimsofcrime.org/media/reporting-on-child-sexual-abuse/child-sexual-abuse-statistics"

Nemhogy fele-fele az arány de 4:1 a lányok "javára".

1:20 : Talán már hallottál arról, hogy becslések szerint az emberek 2-4-5-10%-a homoszexuális. Nos ha az 5 helyes, akkor 1:20 az rendben van. Persze a jóégtudja, 4 esetében 1:25 az arányszám, ésígytovább.

"Még nem hallottam ilyen mantráról, erre saját magamtól gondoltam"

Az összes homofób megnyilatkozás kb ide lyukad ki előbb-utóbb, annyira kevés használható racionális indoklás van a homofóbiára.

annamanna 2015.11.14. 06:29:24

@Jean Sol Partre: Ezek a nők nem a pornóipar résztvevői: rcnews.hu/b-analis-balesetek/ Nem szarakodtak az előkészületekkel, úgyhogy meg is lett a jutalmuk.
Gondolod, hogy a te minden konkrétumot nélkülöző kijelentésed félresöpri azt a rengeteg forrást, amit idéztem? Orvosi véleményestül?
Hozzál ellenérveket, konkrét érveket arra, miért nincs igazuk azoknak, akik a fenti linkekben egyöntetűen azt állítják, hogy az anális behatolás előtt KELL béltisztítás, szükség van rá.

Nem lesz igazad, ha nem tudod alátámasztani azt, amit állítasz. Érvelj az állításod mellett, hozz rá orvosi szakvéleményt! Keress eü. szakvéleményt arra, hogy seggbekúrásnál nem áll fenn a beszarás veszélye, tehát azok a nők, akik ezt átélték, csupán képzelődtek, és az a sok ember, akik azt mondják, KELL beöntés, mind tévednek! Mert a seggbedugásnak nincs ilyen élettani hatása, és attól nem lesz szaros semmi.

Amíg erre nem mutatsz be orvosi szakvéleményt, addig a szövegedet betudom a jól ismert "jóvanazúgy" sufnituning mentalitásnak, ami a férfiakra különösen jellemző.
Ez www.facebook.com/809916069040342/videos/1141335119231767/?pnref=story pl szép példája annak, mennyire nem kell szarakodni a biztonsággal, mert jóvanazúgy, haladjunk!

@IdomitottFoka: "Mellesleg itt most Deutsch vmi pozitív példa akar lenni?"

Neked nem furcsa a szöveg? Orbán Gáspár bőven nagykorú, felnőtt férfi. Hogy lehetne vele kapcsolatban bárkinek is pedofil gondolata? Még ha az újságíró kétszer olyan idős is, mint Gáspár, és még ha valóban lennének is szexuális késztetései iránta, az akkor is homoszexuális késztetés lenne, nem pedofília. De Deutsch Tamás nem buzi gerjedelemmel vádolta az újságírókat, hanem pedofíliával. Mert kissé cikiztek egy felnőtt férfit.
Deutsch Tamásnak a pedofília ugrik be a megalázásról. Én is pont ezt emeltem ki: ha egy felnőtt férfi meg akarja törni egy gyerek akaratát, akkor elképzelhető, hogy eszébe juthat az, hogy szexuálisan bántalmazza. Ezzel valóban ízzé-porrá lehet zúzni valakit, másrészt nincs külsérelmi nyom, harmadrészt a gyerek jobban fog hallgatni róla, mint a sír, annyira szégyelli magát. És egy gyereket még arról is könnyű meggyőzni, hogy valójában ő akarta, meg ő a felelős érte, és nem a felnőtt.
A pedofília mindig erőszak; egy gyenge személy leuralása.

A bántalmazás céljából (tehát nem kéjvágyból) elkövetett nemi erőszakra ez egy hihetetlenül durva példa: www.mindennapi.hu/cikk/vilaghir/ferfiak-elleni-szexualis-eroszak-tobb-ezer-eset-tortenik/2011-08-06/5803
Újra elolvastam, és most vettem észre, hogy már nem gyerek volt az áldozat, hanem egyetemi hallgató. De gyerekek ellen is elképzelhető hasonló.

Mondok egy példát, ahol el tudom képzelni az erőszakot. Általános iskolában osztálytársam volt egy fiú, az apja egyedül nevelte, mert válásnál megosztoztak a gyerekeken. A férfi szexfüggő volt, rengeteg nővel létesített kapcsolatot, és elég beképzelt, hatalmaskodó figura, a fiát háziszolgának használta, otthon a fiú csinálta meg a házimunkát és az apja sokszor megverte, kék-zöld foltokkal jött iskolába. Egyszer elszökött az anyjához, de ott nem kellett, már voltak más gyerekek. Visszajött az apjához, tovább folytatódtak a verések, és egyszer csak a fiú eltűnt. Az apa nálunk is kereste, nagyon dühös volt "hajánál fogva fogom hazahúzni". Két hónap múlva találták meg, az erdőben felakasztva. Mivel az apa kifejezetten szexfüggő volt, tehát az egész életet szexuális kontextusba helyezte, ezért nagyon is el tudom képzelni, hogy dühében a fiát is megerőszakolta, a gyerek pedig ezt a szégyent már nem bírta feldolgozni és inkább meghalt. Pláne, ha közben még be is fosott, és az apa vele takaríttatta fel a szart, csakhogy abszolút beletaposson, és érzékeltesse, ki az úr a háznál.

Elég sok tinédzser lesz öngyilkos, van pl egy könyv az iskolai bántalmazásokról, ami rögtön öngyilkos sztorival indít: www.libri.hu/konyv/nevelj-boldog-tinedzsert.html Sajnos el tudom képzelni, hogy az öngyilkosságok egy részének hátterében a szexuális erőszak miatti szégyen áll, főleg fiúk részéről.

"Nemhogy fele-fele az arány de 4:1 a lányok "javára"."

Kösz az infót. Ebben a számban biztosan benne van a litván szőrmekereskedő kislánya is, akit zsidók erőszakoltak meg.

"Talán már hallottál arról, hogy becslések szerint az emberek 2-4-5-10%-a homoszexuális."

Nem hallottam róla. Miért, kellett volna? Ez az általános műveltség része, érettségi tananyag?

"Az összes homofób megnyilatkozás kb ide lyukad ki előbb-utóbb, annyira kevés használható racionális indoklás van a homofóbiára."

Még soha nem hallottam. Nyilván azért nem, mert az ÖSSZES HOMOFÓB IDE LYUKAD KI.
Ja, és amit írok, az HOMOFÓBIA! Figyelmedbe ajánlom ezt a cikket: 444.hu/2015/11/12/az-amerikai-egyetemistakra-raomlik-a-politikailag-korrekt-alomvilag
Az is nyilvánvaló a kommentfolyamból, hogy egészen idáig te érveltél racionálisan, én meg csak fröcsögtem. Csak szeretnéd hinni, hogy engem le tudsz érvelni racionálisan, de persze megpróbálhatod.

IdomitottFoka 2015.11.14. 17:38:50

@annamanna: Nem én élek olyan hitben, hogy mindenkit szeretni kell, ezért aztán nincs is bennem kényelmetlen érzés az inkoherencia miatt, ha esetleg utálnék vkit, vagy vkiket. És azzal sincs bajom, ha vki homofób vagy rasszista, de zavar ha elkezd a saját irracionális érzéseit alátámasztandó összehordani mindenfélét, meg terelni ha az orrára kenik a tévedéseit. Egyrészt annál jóval képzettebb hantázó maga, hogy ne tudna ilyen ilyen általános vélekedésekről, pláne az egyik kedvenc vesszőparipájával kapcsolatban, másrészt ezek után fura beírni vmi litván szőrmekereskedős akármit. Na én arról nem tudok, vmi utalás lenne? Érettségi tananyag netán?

Jean Sol Partre 2015.11.14. 18:09:23

@annamanna: nézd, te azzal kezdted, hogy az análnak _mindig_ szarspricc a vége. AZ én praxisomban ez soha nem fordult elő, ennyiben bizonyítottnak tekintem, hogy marhaságot mondtál. A többiről nem vitatkozom, keres a franc orvosi véleményeket. Tudd be aminek akarod.

annamanna 2015.11.17. 04:04:59

@IdomitottFoka: Ez most érvelés? A litván szőrmereskedős esetet följebb már linkeltem, de akkor újra: www.jovonk.info/2009/10/26/drasius-kedys-pedofilgyilkos-antiszemita
Ez azért érdekes, mert noha a pedofília egyértelműen köztörvényes bűncselekmény, és a szőrmekereskedőnek egyértelmű bizonyítékai voltak, a bíróság nem volt hajlandó eljárni a zsidó pedofilok ellen, és az apát büntették meg, akinek a kislányát rendszeresen megerőszakolták. Úgyhogy jobb híján önbíráskodott (amiért tömegek gratuláltak neki), aztán valakik őt is kivégezték.

Mondok még egy példát arra a mintázatra, ami szerintem sajnos létezik. Bár ez is csak feltételezés, pletyka, amiből per is lett, és nem jó ilyesmibe beleszólni, de nekem feltűnt a séma.

"Az Átlátszó tavaly nyári cikkében beszámolt róla, hogy a politikus apja, (aki egyébként a Horthy Társaság vezetője, és mint tudjuk, Kocsis Máté a MIÉP-ben kezdte pályáját - a szerk.) közokirat hamisítás miatt megrovásban részesült." "Kocsist ismerő forrásaink szerint a fiatal fideszes családjában olyan domináns az apa, hogy nála jóval befolyásosabb fiának lépnie kellett a cikket író Zsidai Péter ellen. Kocsis a tényeket nem cáfolta, nem cáfolhatta, ellenben kiadott apja védelmében egy személyeskedő közleményt"
egyenlito.blog.hu/2015/03/31/cumiztatas_kutyapelo_es_tetvek_olvasgassa_velunk_kocsis_mate_sms-eit
Valahol azt olvastam (csak már nem találom), hogy Kocsis Máténak olyan durva volt az apja, hogy a fiának nem volt más lehetősége, mint behódolni neki.

Tehát nekem ez a minta tűnt fel.
A cikk amúgy Kocsis sms-eivel folytatódik, amiből az egyik így szól:

"FINOMHANGOLT CUMIZTATÁS EGY ÜVEGFALÚ SZOBÁBAN, AHOL AZ EGYRE DÜHÖSEBBEN SZOPATOTTAK ELŐBB-UTÓBB KI FOGJÁK FEJELNI A TÁBLAÜVEGEKET, AMELYEK SZILÁNKJAI MEGVÁGJÁK ŐKET, MAJD ELVÉREZNEK."

A másik példám egy keresztény lelkipásztor fia, akiről sajnos nem csak feltételezés, hogy csőbuzi. Amikor megtudtam, sokkolt. Amiatt az eset miatt kezdtem el gondolkozni, hogy ez a fiú mégis hogy lett buzi? És emiatt az eset miatt jutottam arra a következtetésre, hogy csakis az apja lehet ennek az oka. Tehát egy keresztény lelkipásztor miatt jutott eszembe (sajnos), hogy ha egy felnőtt megerőszakol egy gyereket, akkor képes homokost csinálni belőle. Persze a lelkipásztor fiát illetően ez a következtetés már csak feltevés. Az apáról annyit, hogy már sok embert magára haragított, sokakat megbántott, feldühített, megalázott. Elég pökhendi, öntelt embernek ismertem meg. Előfordult, hogy egy kocsiban utaztam vele, hárman voltunk. A lelkipásztor úgy beszélt azzal, aki szintén a kocsiban ült (felnőtt nővel), hogy az sírni kezdett. Erre a fickó hozzám fordult, és ezt kérdezte: "Te is félsz tőlem?" Csak néztem. Mi van? Ez miféle kérdés? Hogy jut eszébe ilyet kérdezni? Mégis miért kéne félnem tőle? Egészen hihetetlen, hogy a fia hová jutott. Olyan orbitálisan lejáratják a kereszténységet, hogy az nem hétköznapi.
Semmi másra nem tudok gondolni, minthogy az apa traumatizálta, megerőszakolta a fiát - a fenti kis párbeszédből talán érezhető, hogy ennek a férfinak a fejében, lelkében sok dolog nem stimmel.

Az erőszakos, vad, agresszív apa - ugyan szexuális felhang nélkül - de kitűnően van ábrázolva az Ez a fiúk sorsa c. filmben (Robert de Niro, Leonardo diCaprio). Azért említem, mert www.nlcafe.hu/sztarok/20151113/leonardo-dicaprio-meleg-ferfit-szeret/

A homoszexuálisok egy bibliai sztoriban felfedezni vélik önmagukat, és azt állítják, hogy Saul fia, Jónatán homokos volt. Ezen sokáig teljesen elképedtem, nem értettem, hogy képesek ilyen bűnt feltételezni a Biblia egyik legszimpatikusabb szereplőjéről. De most már értem.
Azért, mert ebben a sztoriban is működik ugyanaz a mintázat, a durva apa, és a domináns törekvéseket teljesen elveszített fiú párosa. Saul fiához való viszonyára egy példa: egy esetben majdnem megölette Jónatánt, mert az mézet kóstolt, miközben a szeretetreméltó apuci az egész népet éheztette. Másik alkalommal utánahajította a dárdáját - csupa szívjóságból. (Természetesen Saul Dávidot is el akarta tenni láb alól, mert irigy volt rá, hogy nagyobb hős nála).
Jónatán a sztori szerint szorosan összebarátkozott Dáviddal, még a páncélját is nekiadta; a homoszexuálisok ebből a megjegyzésből gondolják, hogy a két férfi egymás szeretője volt. Én meg azt gondolom, hogy azért gondolják ezt, mert felismerték a bibliai történetben a durva, megalázó, bántalmazó, hatalmára féltékeny apa és a feltűnően szelíd, agressziómentes fiú mintázatát, amire nekik van magyarázatuk, tehát ők maguk nagyon is jól tudják, hogyan lehet előállítani olyan fiút, aki nem veszélyezteti az apa dominanciáját.
Tehát én úgy veszem, a homoszexuálisok azzal bizonyítják, hogy valóban létező mintázat az, hogy a durva apa akár meg is erőszakolhatja a fiát, hogy ők Saul fiát, Jónatánt homoszexuálisnak gondolják. Egy agresszív, durva, érzéketlen apa szelíd fiát.

annamanna 2015.11.17. 04:30:31

@IdomitottFoka: Még egy történelmi példa: Oroszlánszívű Richárd homoszexuális volt. A szüleiről szól Az oroszlán télen c. film. Hát az apja nem volt épp egy matyóhímzés.
A film alapján simán el tudom képzelni róla a fia megerőszakolását.

A nemesi családokban szokás volt, hogy a kisebb fiúkat kolostorba küldték, hogy a vagyon ne aprózódjon el. Ezek a fiúk mégis hogyan bírták ki a szerzetesi létet? Nyilván nem véletlenül vádolják a szerzetesrendeket, a katolikus egyház szervezetét azzal, hogy ott gyakori a homoszexualitás. Na és mégis hogyan lettek ezek a fiúk homokosok? Miért is ne lehetne arra gondolni, hogy traumatizálták őket, tehát betörték őket erre a viselkedésre.
És miért vádolják olyan sokszor a katolikus egyházat pedofíliával? A homoszexuális vád még csak-csak érthető, na de mit keres ott a pedofília? Az miből következik? Csak akkor érthető, ha a homoszexualitásnak és a pedofíliának köze van egymáshoz, tehát ha a homoszexualitás pedofíliával terjed/terjeszthető.

A jó pederaszta görögök ezt nyilván tudták; tisztában voltak vele, hogy időben kell elkezdeni egy ifjú szexuális nevelését.

Mellesleg Harry hercegről is már ezerszer leírták, hogy homokos, persze ez is csak rosszindulatú pletyka, de illik abba a mintázatba, hogy az előkelők fiai közül csak egy örökölhet, a többiek kedvét valamiképpen el kell venni a rivalizálástól, az örökségen való marakodástól, a testvérviszálytól. Meg kell törni bennük a dominanciára való hajlamot és behódolóvá kell tenni őket. Erre pedig legjobb eszköz a durva traumatizálás, a saját férfiasságukba vetett hitük elrablása, erőszak által. Persze lehet, hogy van rá más módszer is, nem tudom.
De mind az apára támadó fiú, mind a fivérek egymásra támadása régóta komoly félelem, sok mitikus sztori is foglalkozik vele.
Arról már olvastam, hogy a homokosok többek között azzal is védik a saját álláspontjukat, hogy a homoszexualitás kész evolúciós haszon, mert a homokos testvér képes segíteni a heteró testvért a gyerekei felnevelésében: www.lifenetwork.hu/lifenetwork-regi-volt/20100209-mi-a-homoszexualis-ferfi-evolucios-haszna.html
"A Véres gyémánt forgatása során DiCaprio a maputói SOS Children's Village 24 árvájával dolgozott együtt Mozambikban, s elmondása szerint mélyen megérintették a gyermekekkel való érintkezései." (wikipédia)

Kocsis apjáról eszembe jutott egy másik miéphez köthető történet: www.youtube.com/watch?v=5XE8Lgm9BdY
Simek Kitty Hollandiában lett prostituált: www.blikk.hu/aktualis/krimi/boldogan-el-simek-kitti-lanya/j89hcl0
Ez a sztori is igazolja azt a megfigyelést, hogy a kurvák szinte mindegyikét megerőszakolták gyermekkorában.
Tehát a gyerekkori nemi erőszak következménye mindkét nemnél, fiúknál és lányoknál is a felnőttkori gátlástalan szexuális magatartás.

Egy ritkábban szóba kerülő változata a gyerekkori nemi erőszaknak az, ha egy felnőtt nő csábít el egy kisfiút. Ennek dettó ugyanaz a következménye, felnőttkori szexfüggőség, gátlástalanság.
Egy példa rá: www.youtube.com/watch?v=yfuW3KgodoM (a regény sokkal fájdalmasabb, mert ott arról is szó van, hogy az anya a lányát is bevonta a maga szexuális kicsapongásaiba, és előfordult, hogy hármasban csinálták egy pasival, tehát anya és lánya együtt, stb; a regényben a testvér öngyilkosságot követ el, ez a filmből nem derül ki).

@Jean Sol Partre: "keres a franc orvosi véleményeket"

Jó, rendben.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.11.17. 04:38:26

@Jean Sol Partre:

hagyd már. szegénykém azt sem fogja elhinni, hogy egy nő tényleg képes elélvezni anális szextől. neki az anális szex az csúnya, megalázó, kötelezően beöntéssel induló procedúra.

hogy sok ezer éve a kultúránk része? hát kit érdekel, amikor egy névegyezés miatt az askenázik nem is zsidók. szegény németek, mekkora faszok voltak, hogy irtották őket. :-DDDDDD jáfet, érted? lengyelországban kiirtottak majdnem két millió franciát, komolyan mondom csapkodom a térgyepemet.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.11.17. 04:52:50

@annamanna:

mondok most neked egy súlyosat, remélem nem fogsz tőle öngyi lenni.

na, szóval a buzipornók igen súlyos hányadát heteró szinészekkel forgatják, akik megfelelő pénzért képesek buzik lenni.

nem kell elhinned, isten őrizzen, hát mi vagyok én a bibliához képest, ami szerint a jóisten több ízben is megállította a napot.

mindenesetre, ha elhisszük azt, hogy az análszekszhez beöntés kell (igen, pornófilmekben a meglehetősen kötelezően elvárt ass to mouth miatt valóban ajánlott higiéniai okokból, de ha neked jó a szaros faszt szopni, majd nyilván leírod), akkor ha a homópornók elég nagy hányadát heteró csávókkal forgatják, akkor valójában az összes heteró buzi.

istenkém, végre eljutottunk a megfelelő következtésig.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.11.17. 05:01:11

@annamanna:

"Ez a sztori is igazolja azt a megfigyelést, hogy a kurvák szinte mindegyikét megerőszakolták gyermekkorában."

zseniális. komolyan mondom, zseniális.

egyébként igen, a kurvák (amúgy te miért is hívod a prostituáltakat ezen a kibaszottul megalázó néven?) valóban jelentős hányadát tizenéves korában vagy még korábban megerőszakolták, és ez valóban borzalmas.

azért annyit így a végére: semmilyen sztori nem erősít meg semmit. vagy ha igen, akkor minden ember pókermilliomos, hiszen x.y sztorija megerősíti, hogy az emberek pókermilliomosok. ugyanez miatt minden ember pedofil is.

annamanna 2015.11.17. 05:41:37

@mavo: van róla egy videó is: rtl.hu/rtlklub/hazonkivul/videok/360295

Elég megható a nyomor, és benne az apa és lánya egymáshoz való ragaszkodása. A kislány kedvenc étele a grízes tészta.

Harrach Péter lelki szeme előtt bezzeg nem az ilyen szegény gyerekek lebegnek, amikor pusszantja Szabó Tímeát www.youtube.com/watch?v=6BGAryS37oo

Virág Márton újságíró arról beszél, hogy Kitti a szeme láttára változott meg és lett egyre szemtelenebb. Ennek szerintem a médiafelhajtás az egyik oka; Kittit a liberális sajtó hősként ünnepelte, és ezen mind Csernus, mind Ranschburg Jenő nagyon kiakadt; álljon már meg a fáklyás menet, ez a lány nem hős, hanem embert ölt, álmában, orvul.

Aki a bűnt ünnepli, az pontosan ezt éri el: a mérhetetlen pofátlanságot.

Még ha áldozat is valaki, a saját tetteiért akkor is neki kell vállalni a felelősséget. És ez sokszor bizony nagyon nehéz.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.17. 06:03:10

@annamanna: A vácszentlászlói gazdát, illetve a tettét például szabad ünnepelni.

Talán azért, mert nem embert ölt, hanem más törzsbe tartozó kártevőt?

annamanna 2015.11.17. 06:12:36

@Counter: Elég sok bűnt ünnepelnek ebben az országban, inkább hagyjuk a felsorolást; az eredmény minden esetben borítékolható.

"Dicsőséget emberektől nem nyerek.
De ismerlek benneteket, hogy az Istennek szeretete nincs meg bennetek:
Én az én Atyám nevében jöttem, és nem fogadtatok be engem; ha más jőne a maga nevében, azt befogadnátok.
Mimódon hihettek ti, a kik egymástól nyertek dicsőséget, és azt a dicsőséget, a mely az egy Istentől van, nem keresitek?"

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.17. 06:21:04

@annamanna: Vitán felül áll, hogy Jézus Krisztus is fagyállóvá változtatta volna a bort, ha tőle lopják!

annamanna 2015.11.17. 06:57:36

@Counter: :D folyamatosan lopunk tőle, mindenki belőle élősködik.

Mt 5,45 Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, a ki felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak.

Valószínűleg bort is ad, igazaknak és hamisaknak is :) Legalábbis jó szőlőtermést.

Amúgy a másik blogban is rákérdeztem már erre a törzsre, hogy jön ide? Ma senki sem él törzsi keretekben, az áldozat nem tartozott sem más törzshöz, sem más néphez.
Drogos volt. Szeptemberben egy drogost segítettem fel a földről, picit sem volt piaszaga, viszont egy egész doboznyi erős pszichiátriai gyógyszer volt szétszórva körülötte. Szemüveges volt, jólöltözött. De ez mind teljesen mindegy. Ha "más törzsbeli", akkor sem lehet megölni. De hát ezt már leírtam. Pláne sunyi módon. Miért nem nézett bele a szemébe? Akkor is megölte volna, ha szemtől szembe kerül vele?
Hogy milyen jelentősége van az "ellenséggel" való szembenézésnek, arra ez egy nagyon megható példa: www.youtube.com/watch?v=Mlahvvymkxc
A sunyi gyilkolás a terroristák módszere. A 7 év jogos büntetés, nem érdemel kevesebbet. Ez a véleményem, de már leírtam.
Amit a másik blogon kigyűjtöttem, az a közvélemény, ami a lúzerekkel szemben közönyös.
A boros gazdánál talán még nagyobb társadalmi támogatottsága volt a viszkisnek. (Mondjuk meg is hálálta, rendes ember lett belőle). Legutolsó kép róla: velvet.hu/gumicukor/2015/11/13/csak_egy_kep_till_attila_tejet_iszik_ambrus_attilaval/ Az újságírói szöveg hozzá: "egyértelműen péntek van".

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.17. 12:51:23

@annamanna: "Amúgy a másik blogban is rákérdeztem már erre a törzsre, hogy jön ide? Ma senki sem él törzsi keretekben,"

Törzsi keretek között éli az életét az, aki számára a másik ember törzsi hovatartozása határozza meg a vele szemben fennálló korlátokat.
Pl. hogy lehet-e lopni tőle, vagy meg lehet-e mérgezni.

" az áldozat nem tartozott sem más törzshöz, sem más néphez. "

Az mindegy.
Csak az számít, hogy a közvélemény mit hisz. Ld. Hajdúszovát. Amíg a közvélemény hitte, hogy a gyilkos és áldozata más-más törzsből való (és tudta, hogy az áldozat a saját törzse tagja), addig a gyilkost fel akarta akasztani, feltehetően kerékbetörés és felnégyelés után.

Amint meglett a gyilkos és tarthatatlanná vált a hiedelem, a gyilkosság miatt felháborodás elenyészett (illetve nyilván került neki másik ürügy).

annamanna 2015.11.18. 04:06:48

@Counter: oké, de ez most nem tartozik ide. Inkább a fentiekhez írok még valamit.
A felsorolásból kimaradt az a lehetőség, hogy felnőtt nő támad kislányra. Ezt a szituációt a mesék jól ismerik, tipikus mesefigura a gonosz mostoha. De a női agresszióból kimarad a szexuális erőszak, az indulat viszont ugyanaz, a gyerek legyőzése, megalázása, megtiprása, akár megsemmisítése.
www.ted.com/talks/pamela_meyer_how_to_spot_a_liar/transcript?language=hu - ebben a videóban a 15. percben egy olyan anyáról esik szó, aki megölte a saját lányát, és ezen még utólag is mosolygott.
www.youtube.com/watch?v=KgUONbwslwo - ez egy rettenetes példa arra, hogy felnőtt nő versenyre kel egy kislánnyal, és örül annak, hogy legyőzi a saját gyerekét. Persze ez nem is igazán versenyzés, inkább a gyerek szúnyogként való agyonlapítása.
Sajnos létező jelenség, nemtől függetlenül, hogy egy felnőttnek egy gyerek válik a célpontjává, és valamiért hatalmas energiákat fektet abba, hogy bebizonyítsa, hogy ő több és jobb, erősebb egy gyereknél.
Ez elég meghökkentő reakció, hiszen elvileg egy felnőtt tisztában van azzal, hogy ő a nagyobb, erősebb, okosabb, és elvileg egy felnőtt tudja, hogy neki adnia kell a gyereknek, hogy az részesüljön a felnőtt bőségéből, erejéből, tudásából stb. De nagyon érdekes, hogy ezt mégsem minden felnőtt tudja, vagyis nem így érzékeli. Inkább azt gondolja, hogy neki semmiféle plusz erőforrása nincs, amit szívesen megosztana egy gyerekkel, ezért őt a gyerek illegálisan meglopja, kifosztja, kizsigereli, tönkreteszi. Tehát neki, a felnőttnek védekeznie kell a tolakodó élősdi ellen, és minden módon visszaszorítania; minimalizálnia kell annak a lehetőségét, hogy a gyerek kiszívja az erejét. A felnőtt ezért agresszívvá válik a gyerekkel szemben.
Az agressziónak, traumatizálásnak nagyon sokféle megjelenése lehet. Például Rudolf trónörököst úgy nevelték, hogy vízzel leöntve ébresztették, vagy elsütöttek mellette egy puskát. Ezek direkt megfélemlítő gesztusok voltak, nyilván a gyerek "betörését" célozták meg vele. Az egyik legdurvább módja a traumatizálásnak (megfélemlítésnek, megalázásnak, betörésnek) a szexuális agresszió.
Gondolkoztam rajta, hogy mi vezérli azokat a felnőtteket, akik így viselkednek egy gyerekkel, és ugyanarra jutottam, mint George Lucas - az ilyen viselkedés motivációja a félelem.
Természetesen egy felnőttnek nem egy gyerektől van félnivalója, a gyerekre csak kivetíti a szorongásait, pontosabban azon keresztül próbálja önmagát erősebbnek érezni, hogy legyőzi a gyereket. Ez nagyon hasonló gesztus ahhoz, mintha valaki belerúg a macskába vagy terrorcselekményt hajt végre.
Ezek az agresszió biztonságos levezetési módjainak tűnnek, hiszen a megtámadott nem tud visszatámadni. Ha tőlem jóval gyengébbet győzök le vagy titokban teszem tönkre az ellenfelemet, akkor hahaha, milyen okos és ravasz és erős vagyok. Természetesen az ilyesfajta cselekmény (egy gyenge legyűrése) az erő és potencia egy egészen másfajta érzetéhez fog elvezetni, mint a valós teljesítménnyel elért valós sikerélmény, pl. www.youtube.com/watch?v=ZBCOMG2F2Zk
Annyi nyilván kiderül a videóból, hogy a valós teljesítményhez, valós sikerélményhez (bármilyen valós sikerélményhez) szembe kell menni a szorongással, és valamiképpen le kell győzni azt. Azok a teljesítmények, amikkel az ember képes legyőzni a félelmeit, a számára hatalmas felszabadulással, győzelemmel, sikerélménnyel járnak. Vagy még pontosabban - azok a teljesítmények, amikkel az ember elégedett, csökkentik a félelem és szorongás szintjét, és növelik a potencia érzetét. Minél kevésbé irányít valakit a félelem, annál kevésbé érzi úgy, hogy szűkölködik az erőforrásokban, és harcolnia kell a koncért; hogy le kell győznie az ellenségeit, hogy el kell hajtania a zsákmánytól azt, akit csak bír (és nyilván a tőle gyengébbeket bírja csak elhajtani). Minél több valós teljesítménye van valakinek, annál kevésbé irányítja az a kényszerképzet, hogy csak mások legyőzése árán tud életben maradni. Minél több valós teljesítménye van valakinek, annál szabadabb, nagylelkűbb, adakozóbb.
Viszont minél jobban fél valaki, annál inkább a szolgája annak, amitől fél; és aki szolga, attól elveszik a zsákmányt, és ő minden erőfeszítése után is üres és kifosztott marad.
Tehát van olyan teljesítmény, ami az embert szabaddá teszi, és van olyan teljesítmény, ami rabbá, szolgává, szorongóvá, agresszívvé, dühödtté, iriggyé, gonosszá.
Mindkét ember energiát fektet be az életébe, talán ugyanolyan energiamennyiséget; de az egyik gyarapszik a saját munkájától, boldoggá válik tőle, a másik pedig belerokkan. A kettő különbsége ez a hozzáállás:
Jak 1,25 De a ki belenéz a szabadság tökéletes törvényébe és megmarad a mellett, az nem feledékeny hallgató, sőt cselekedet követője lévén, az boldog lesz az ő cselekedetében.

Mindkét cselekvési módot jól ismerem, és biztosan tudom, milyen hatalmas a különbség a lelki egészség szempontjából, még akkor is, ha a befektetett munkamennyiség ugyanaz.

annamanna 2015.11.18. 04:08:20

És azt is tudom, hogy a kétféle létezési mód, vagy cselekvési mód mennyire más színben tüntet fel egy gyereket. Ha nem is olyan durva módon, mint a fenti példákban, de a rabszolgává tevő robotmunka állapotában még egy gyerek is félelmet keltő ellenségnek tűnhet.

Olyan mértékben fogok rabszolgává tevő robotmunkát végezni, amilyen mértékben hallgatok a félelmeimre. És olyan mértékben válok képessé szabaddá és boldoggá tevő cselekvésekre, amilyen mértékben szembeszállok a félelmeimmel. És nagyon nehéz szembeszállni a félelemmel. Az egyetlen, ami megkönnyíti a szorongás ellenére való cselekvést, a bátorító közösség. De még úgy is nehéz. És ha valaki sikeresen szembe is száll az egyik félelmével és legyőzi azt, máris ott a következő, még rosszabb és még nehezebb ellenfél, ami elveszi az erejét és igába akarja hajtani, hogy rabszolgává tegye. Úgy tűnik, ennek a küzdelemnek sosincs vége.
Persze semmi sem érhet fel azzal a jutalommal, amit az ember akkor ér el, ha szembeszáll a félelmével és legyőzi azt. Sokkal inkább megéri szembeszállni a félelemmel, mint szembeszállni egy gyerekkel.

Ugyan ezek a videók csak a sporton keresztül hoznak példákat, de azért így is annyira meggyőzőek, hogy rögtön itt egy női változat: www.youtube.com/watch?v=Asx-sdSI2HU

A félelmei vezérelte szolga cselekvése akkor is ürességet teremt, ha az ember szinte ledarálja magát, annyira küzd. Mint ahogy ebben a dalban Erzsébet császárnő mondja: "Úgy küzdöttem én sok apró, kis célért, és mondd, mit értem el? Semmit! Semmit!"
www.youtube.com/watch?v=EiKBiUf7hmk
(És, mint tudjuk, neki is rossz volt a viszonya a gyerekeihez, csak a legkisebb lányát szerette, a nagyobbakhoz való kötődése meglehetősen problémás volt).
www.youtube.com/watch?v=ozhx4XwDQBc
Rudolf szexuális magatartása - "természetesen" - gátlástalan volt. Ha gyermekkorban leépítik, pontosabban szétzúzzák, megsemmisítik, lerombolják a természetes gátlásokat, akkor a gyerekből gátlástalan felnőtt válik.
Minden a gyerekkorra vezethető vissza, így a gátlástalanság is. Az egyes ember nem csak úgy megjelenik a világban, mint valami ősrobbanás. Az emberi viselkedés, pláne annak etikai vonatkozása tanult és nem örökkévaló természeti csoda, amin nem lehet változtatni. Az ember leginkább pont az erkölcsein változtathat, tehát az erkölcsi normákat a gyerek tanulással sajátítja el.
Visszatérve az anyákra - hiába zengenek ódákat az anyai szeretetről, ez egyáltalán nem alakul ki automatikusan. Hogy egy másik koronás példát hozzak: az angol Katalint kérdezték egy alkalommal a fiáról, és azt mondta: "amíg nem vagyunk vele, addig is tovább hízik". A jónépnek leesett az álla, annyira megdöbbentek ezen a rosszindulatú megjegyzésen. Hogy beszélhet úgy a saját gyerekéről, mintha az valami vetélytársa lenne, egy "kövér vajashordó" (így hívta Erzsébet császárnő Ferenc József szeretőjét). De a fia csak egy kisbaba, akit ő szült, őbelőle származik. Hogy képes kigúnyolni a saját gyerekét?
Sajnos a szorongó, ellenséges, agresszív szülő gyakoribb, mint azt szeretnénk hinni, és a gyereknél ennek életre szóló nyomai vannak. A Lost - pokoli éden c. sorozatot néztem egy darabig, és feltűnt benne, hogy a háttérsztorik, amik a szereplők legnagyobb lelki sérüléséről szóltak, rendre az előző generációhoz kötődtek. Egy rakás mérgező felnőttről szóltak a történetek, akik egész életre szóló lelki fájdalmat, kínt terheltek az utódaikra vagy számukra idegen gyerekekre. Ha pedig ez így van, akkor a fájdalom okozásnak része lehet a szexuális visszaélés is; és ha a többi sérülést nagyon nehéz feldolgozni, akkor a gyermekkori szexuális erőszakot még sokkal nehezebb; az még inkább egy egész életre szóló torzulást okoz.
De ha a másfajta lelki sérülések ellen küzdeni kell és nem szabad beletörődni abba, hogy valakit a szülő magatartása szerencsétlenné tett (a sanyarú gyerekkor a bírósági ítélet alól sem ment fel senkit, legfeljebb enyhítő körülménynek számít); úgy a szexuális torzulás ellen is küzdeni kell és nem szabad belenyugodni. Még akkor is, ha teljes képtelenségnek tűnik a változás, és könnyebb azt hinni, hogy a homoszexualitás valamiféle veleszületett, genetikai módosulás.

É végül is - ez is csak egy példa arra, amiről a másik témánál már szó esett, azaz hogy sok esetben miért jár jobban a gyerek, ha elveszik a szülőtől. Az automatikus családi szeretet csak egy mítosz. A valóságban sok esetben annyira hiányzik, hogy a családban való nevelődésnél az állami gondozás is kevésbé traumatikus.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.11.18. 04:42:38

@annamanna:

"van róla egy videó is"

összesen egy darab videó van arról, hogy "a kurvák szinte mindegyikét megerőszakolták gyermekkorában"?

asztakurva, az azért nem semmi. milyen hosszú az a videó, százezer éves? :-DDDD

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.11.18. 04:47:32

@annamanna:

"Ma senki sem él törzsi keretekben"

ahogy heterók sincsenek, szomorú korunkban mindenki buzi. a buzulás ellen pedig kik harcolnak a leghatékonyabban? örök barátaink a moszlimok. akiknek elég jelentős része a mai napig törzsi viszonyok között él.

kör bezárult.

annamanna 2015.11.18. 06:33:30

@mavo: Miféle törzsi keretekben? Minden muszlim államban él. Például mivel fizet? Bankkártyával, vagyis pénzzel. A pénzgazdálkodás eleve az államhoz kötődik, te nagyon el vagy tévedve, és ráadásul ez nem is tartozik ide, van elég politikai cikk, ahol kecskebaszózhatsz.

A videót nyugodtan megnézheted, pár perc Simek Kitti kislányáról, aki az apjával nyomorog a horvát határ mellett, miközben Kitti Amszterdamban űzi az "ősi mesterséget".

A muszlimoknál sokkal inkább témába vág, hogy az államnak mennyire kötelessége beavatkozni, ha a szülők "felelőtlenek", és a gyerek nyomorog. Balrogék szerint ez nem az állam dolga, pedig dehogynem, az államot pont ezért tartják el az adófizetők. Balog örökre balroggá aljasult, neki már csak egy kecske hiányzik a hátsójából.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.18. 07:39:15

@annamanna: Amennyit magyarázok neked, már lehetne valami társadalomelméleti műveltséged...

Természetesen az, hogy egy törzs tagja felett egy többé-kevésbé államszerű dolog többé-kevésbé gyakorol szuverenitást, az nem cáfolja, hogy a törzs tagja törzsi keretek között éljen.
Az az ősközösségi kereteket szünteti csak meg.

Egy rakás állam van Irántól keletre és Törökországtól délre, ahol a közösségben betöltött szerepet közvetlenül és nagyon nagy mértékben határozza meg az, hogy melyik törzs tagja az illető.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.11.18. 08:43:43

@annamanna:

köszönöm, hogy megfeddsz a kecskebaszósozásért, hiszen teli torokból kecskebaszósoztam, ahogy arról is hosszasan írtam, hogyan szeretnék valakit végre köldökön kúrni egy hatalmas zsiráffal, tehát kérlek pótold az azért jogosan járó lebaszást.

"Minden muszlim államban él. Például mivel fizet? Bankkártyával, vagyis pénzzel."

na, ácsi, kezdjük már azzal, hogy minden szaharai beduinnak american expresse van, jó? és naponta veszi a bentleyket. az arabok ugyanis gazdagok. mind.

az úgynevezett valóságban persze kurvára nem szeretnél te a szaharát érintő egyes államok állampolgára lenni, mert ott bizony a többség nem, hogy nem fizet bankkártyával, de soha nem is volt neki, és életében nem lakott jól. emberek milliói élnek úgy napi pár dollárból, hát persze, hogy van bankkártyájuk, és mivel kenyérre nem fussa, azért kalácsot zabálnak két pofára. más vitákban persze ez éppen annak a jele, hogy a bűnös amerika kizsákmányolja őket, de sebaj, most éppen ezek a gonosz amerika miatt éhező emberek egy vita idejéig nem éheznek, jaj dehogy is, és mindnek egytől egyik bankkártyája van.

érdekes egyébként, ahogy ezek a sivatagi/sztyepei népek vitatémától függően MIND valamilyenek. sajnos olyan téma még nem jött elő, ahol egy hozzád hasonlóan remekül tájékozott, mindenhez értő valaki elmagyarázza, hogy az afrikai moszlimok igazából MIND kékalgák, de nem aggódom, el fog még jönni az az idő.

Sprickoló Tömegek 2015.11.18. 11:16:53

Férfi-női láncékszer alkalmi áron, postai házhoz szállítással kapható!

www.etsy.com/shop/MailleArtOnline

Csak a készlet erejéig!

annamanna 2015.11.19. 02:03:19

@Counter: inkább beszéljünk a családról. Egy olyan korban, amikor a párkapcsolatok nyilvánvalóan nem működnek, miért nézünk félre szemérmesen és mondjuk azt, hogy a családok, a családi kapcsolatok működnek? Hogyan működhetnének a családok működőképes párkapcsolatok nélkül?
Például itt van Simek Kitti volt párja. Most még vigyorog, most még 9 éves a kislány; de eltelik 3 év, és a lányka gömbölyödni kezd, az apa meg valszeg ugyanolyan nyomorban fog élni, mint most, nő nélkül. És vajon mit gondol majd magában, miközben egyetlen félszobában tér nyugovóra a nőiesedő lányával, aki szokás szerint odabújik apuhoz?
Simek Kitti apja vajon mit gondolt magában? Hogy eddig ő kínlódott a lánnyal meg a rákbeteg anyjával, és majd jön valaki, aki helyette lenyalja a tejszínt? Inkább lenyalja ő, nehogymár neki csak a kiadás maradjon.
Hogy létezik, hogy Gyöngyi Sándor folyton egy ágyban aludt a gyerekkel? Mégis mi szükség volt erre? Nem úgy gondolta-e Gyöngyi, hogy miközben ő kínlódik a két gyerek nevelésével, a volt neje jókat hentereg az új fiújával, neki meg nem jut semmi, csak az anyagi teher, és ez nem fair?

Amúgy a Közel-Keleten jöttek létre az emberiség legkorábbi államai. Az államból NINCS VISSZAÚT A TÖRZSBE, az államosodás irreverzibilis folyamat, amiről te beszélsz, azt legfeljebb álmodod.

@mavo: Te mégis mit akarsz mondani? Hogy szerinted az afrikai muszlimok éheznek és nincs bankkártyájuk, ebből következően törzsekben élnek? Vagy ez itt most mi? Hogy jön ide és mihez kapcsolódik? Te most miről témázgatsz? Elolvastad a fenti cikket? Arról mi a véleményed?
De ha már. Éhező etiópok, akik soha nem láttak bankkártyát: auto.indavideo.hu/video/Mindekozben_Etiopiaban
Ismerősöm olyan jólöltözött kongói migránsoknak segített, akik az okostelcsijükkel szórakoztak. Szerinted nyilván vasággyal együtt nyomtak harminc kilót, és pénz híján átúszták a Földközi-tengert.
Nahát persze, gondolom, te felfúvódott hasú, éhező migránsok tömegének segítettél a nyáron, akiket egy új Mózes vezetett át gyalog a Földközi-tengeren, mert ők még törzsi körülmények közt élnek, a pénzt nem ismerik, és több ezer kilométert gyalogoltak, amíg ide értek.
Mind, mind, mind... írtam ilyen szót? Legfeljebb arról a mindről lehet szó, akikkel te személyesen találkoztál, és akiknek segítettél a nyáron, mint vérző szívű humanista.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.11.19. 03:41:11

@annamanna:

kisanyám, te már megint olyan dolgokat próbálsz cáfolni, amiket soha egy szóval nem állítottam. ha azt állítom, hogy létezik a világon halálbüntetés, arra nem a legjobb cáfolat az, hogy az eupai unióban már nincs. nem konkrétan etiópiáról beszéltem, és azt sem állítottam, hogy MINDEN afrikai moszlim éhezik.

ha már az a kibaszott etiópia szóba került, amely szerinted az egyik bizonyíték arra, hogy afrikában nincsenek törzsi viszonyok között élő moszlimok. etiópia a világ első országai között van, amelyben felvették a kereszténységet, és a lakosság kétharmada keresztény most is. igen, egyharmada meg moszlim (ezek egy része törzsi viszonyok között él, de ez nem érdekes), de ettől még nem moszlim állam, a közoktást például az etiópiai ortodox keresztények uralják. továbbá tény, az is, hogy - ha már kedélyesen elgúnyolódtál az etióp (és nem etióp) éhezőkön, akkor ugyan említsünk már meg olyan teljesen érdektelen tényeket, mint hogy etiópia lakosságának több (!), mint a fele (!) nem jut tiszta vízhez, 2003-ban az akkor még "csak" 60 milliós országban a ÖSSZESEN kevesebb, mint 2 ezer orvos volt, a háztartások 35 százalékában nem jut egy főre a minimálisan elegendő tápanyag (magyarán az emberek több, mint egy harmada éhezik), az 5 éven aluli gyermekek 42 (!) százaléka a korához képest alulfejlett, az újszülöttek 8 százaléka 1 éves kora előtt meghal (és bár ez radikális előrelépés mondjuk a 60-as évekhez képest, ám brutálisan magas az európai 1-2 ezrelékes átlaghoz képest), a kiskorúak 50 százaléka a padlón alszik, a fővárosban úgynevezett slumökben él a lakók 55 (!) százaléka, és az egyészségügyi problémák java részének az oka az orvosi ellátás hiánya és az alultápláltság.

afrikában egyébként 1990 óta 12 millióról majdnem az ötszörösére, 56 millióra nőtt az alulfejlett gyermekek száma. több, mint 5 és fél magyarországnyi gyermek alulfejlett.

miután ilyen szépen megbeszéltük, hogy a zömében moszlim etiópiában mindenki rendelkezik bankkártyával, és nincs éhezés (és igen, én szégyellem magamat, hogy képes vagy kedélyesen gúnyolódni milliók rettenetes sorsán), kicsit térjünk vissza az eredeti kérdésre.

én mindössze annyit mertem állítani, hogy a moszlimok egy jelentős része a mai napig törzsi viszonyok között él (női körülmetélés, miazmás). ami hát (nem tehetek róla, de) eléggé igaz. törzsi viszony például az, hogy a moszlim tuareg törzseknél (kiknél?????) a ház és az állatok az asszonyok tulajdonai. a pendéknél a mai napig az asszonyok végzik a mezőgazdasági munkát, a ngbakáknál a legfontosabb személyek a kovácsok, akik a maniókatermeszéshez, meg a vadászathoz létfontosság fémtárgyakat készítik.

az államból egyébként annyira nincs visszaút a törzsek felé, hogy afrikában, 410 (négyszáztíz) van belőlük. már ha jól számolták meg őket. egy biztos, ha esetleg nagyon durván tévedtek, akik megszámolták őket, akkor sem nulla van belőlük. és ez még csak egyetlen egy, vaktában kiragadott adat.

egyéb kedves gúnyolódásodal nem foglakoznék, ugyanis az már csak rólam szól. azt meg elégé leszarom, én ugyanis jelenleg nem éhezem, mint a szerinted nem létező afrikai éhezők.

"Mind, mind, mind... írtam ilyen szót?"

jaj, dehogy. az biztos nem te lehettél, aki azt írta, hogy "Minden muszlim államban él. Például mivel fizet? Bankkártyával, vagyis pénzzel." megszállta az ördög a számítógépedet, és az csempészte az ominózis MINDEN szót az állításodba. csak az ördög tehette, hogy azt az állítást csempészte a hozzászólásodba, hogy minden moszlim bankkártyával fizet. a legszebb az, hogy jól tudom, ismét le fogod tagadni, hogy te valaha is állítottál volna ilyet. különösebben nem aggódom emiatt, nem kell megijedned.

az is milyen elegáns volt például, amikor counter pár logikus mondatban elmagyarázta neked, hogy de igen, államban is lehet törzsi viszonyok között élni, mire egy laza mozdulattal közölted, hogy inkább beszéljünk a családról, majd a végére odacsempészted, hogy de nemis, de nemis, de nemis. mert csak, mint egy dedós.

olyan elképesztően ostoba és legfőképpen olyan elképesztően tájékozatlan vagy, hogy rettenetes. és ahogy az szokott lenni, a butaság nálad is óriási önbizalommal társul, úgy oktatsz ki másokat fölényesen gúnyolódva, nulla tudással, hogy öröm nézni.

annamanna 2015.11.19. 04:18:00

@mavo: Ó, kösz, tényleg ezt írtam, minden muszlim államban él. És ez így is van, minden muszlim államban él.
A cikkhez is hozzá akarsz szólni? Mit gondolsz a transzvesztita muszlimokról? Például az éhező alulfejlett padlón alvó maniókatermesztő körülmetélt transzvesztita muszlimokról, akik még életükben nem láttak bankkártyát?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.11.19. 06:02:33

@annamanna:

"Ó, kösz, tényleg ezt írtam, minden muszlim államban él. És ez így is van, minden muszlim államban él."

így legyen lotóötösöm bazmeg.

nézzük, meg ismét mit is írtál.

"Minden muszlim államban él. Például mivel fizet? Bankkártyával, vagyis pénzzel."

nos, mit is jelent ez. igen, valóban egyrészt azt, hogy minden muszlim államban él. ami igaz, de hát a 410 afrikai törzs is államban él, tehát az, hogy a moszlinok álllamban élnek, az teljsen irreleváns abból a szempontból, hogy élnek-e moszlimok törzs viszonyok között.

na de menjünk szépen tovább, ugyanis nem álltál meg itt. van az a rész, hogy "Például mivel fizet?". mivel a kérdésnek nincs külön alanya, ezért a magyar nyelv szabályai szerint maradt ugyanaz az alany, mint az előző mondatban. ki is ez az alany? a muszlimok. méghozzá minden muszlim.

mivel a kérdés erre a bizonyos minden muszlimra vonatkozott, ezért felettébb logikus, hogy a válasz is rájuk vonatkozik. tehát minden muszlim bankkártyával fizet.

természetesen utólag habozás nélkül letagadod, miközben továbbra is azzal baszogatsz, hogy a cikkről mondjak véleményt.

jól van, akkor megteszem. a cikk (akár csak a te ízléstelen szavaid a neméhező afrikaiakról), semmi más, mind egy intoleráns faszfej mezei, egyszerű tajbunkó gúnyolódása. mivel a mélyen tisztelt szerzőnek a szexualitásról szerzett ismeretei megálltak ott, hogy vannak a rendesen szexelők, tehát a heterók, meg vannak a buzik, akik nem rendesen szexelnek, ellenben kötelezőzen pedofilok, ezért aztán azon gúnyolódik, hogy a szex, nos igen, a szex elég sokféle.

tudom, hogy nem fogod megérteni az analógiát, de ez sokban hasonlít arra, hogy az oltásellenes (sajnos közveszélyes) idióták szerint a xx. század második felében azért lett hirtelen sok sok autista, mert azt az oltások okozzák, nem pedig azért, mert történetesen a xx. század második fele előtt nem igazán tudták, hogy az autizmus egyáltalán léteik ilyen.

hogy a szexre visszatérjünk, dobray elvtárs azt iszlámot leszámítva igencsak jól érezné magát iránban. amelyről ahmadinejad annak ellenére kijelentette, hogy ott aztán nincsenek ám buzik, bár úgy egyébként a mai napig végeznek ki embereket pont azért, mert buzik. 1979 óta összesen kábé 4-6 ezer emberről van szó - és elég nyilvánva módon nem ennyi buzi volt és van összesen iránban, csak ennyi "bukott le". persze ahmadinejad, amikor ezzel pöttyet lebukott, akkor olyan igazi ancsapancsás módon a szóvivőjével letagadtatta, hogy ő ilyet mondott volna. az a kijelentése, hogy "In Iran, we don't have homosexuals like in your country. We don't have that in our country. In Iran, we do not have this phenomenon. I don't know who's told you that we have it." nem is azt jelenti, hanem mást.

magyarország annyiban szerencsésebb helyzetben van iránnál, hogy a dobrayk (igaz, leginkább a gonosz eu nyomására) nem mondhatják meg más embereknek, hogy milyen a szexuális identitásuk, és igen sajnálatos módon (szintén a gonosz eu nyomására) nem végeztethetik ki azokat, akik olyan butaságot merészelnek állítani magukról, hogy ők mondják queerek.

dobray elvtárs remekül elszórakozik azon, hogy léteznek homoszexuális vagy transzvesztita muszlimok (ráadásul ez nem éppen nem egy új dolog, mint ahogy azt dobray elvtárs egy "elegáns" csúsztatással megpróbálja beállítani), hiszen egy muszlim az egyszerűen nem lehet sem buzi, sem transzvesztita, sem egyéb ilyen lmbtq izé. hogy miért? mert csak. van egy olyan kósza gondolatom, hogy a két dolognak köze van egymáshoz, tehát azért terroristák, mert nem buzik, ergo a terrorveszély elhárításához be kell buzultatni a moszlimokat.

de amúgy is igazán kár érte, hogy ezek a derék nem buzi muszlimok egyben terroristák is, mert ez sajnos megzavarja a kölcsönös buzifóbia okán közöttük és dobray elvtárs között bimbózni kezdő kölcsönös szimpátiát, de hát ez van.

annamanna 2015.11.19. 07:15:34

@mavo: Vajon miért épp most indultak el a migránsok ekkora tömegben, egyszerre ilyen sok országból az EU felé? Ennek egyik kiváltója a "technika ördöge"; két technikai segédeszköz elterjedése, az egyik a bankkártya. Ez teszi lehetővé, hogy egy szál semmiben nekivágjanak a világnak, mintha csak kirándulni mennének. Bárhol vannak, pénzhez tudnak jutni. A másik az okostelefon. Amíg ezek használata nem vált ennyire általánossá, a most látható tömegvándorlás nem indult meg.

A muzulmán homoszexuálisokról pedig az a véleményed, hogy mi dobray elvtárs véleménye. Rendkívül eredeti.

Na jó, azért írtál egy saját gondolatot is: "van egy olyan kósza gondolatom, hogy a két dolognak köze van egymáshoz, tehát azért terroristák, mert nem buzik, ergo a terrorveszély elhárításához be kell buzultatni a moszlimokat."
Hm, ez érdekes. Mégis hogy gondolod kivitelezni a bebuzultatást?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.19. 07:27:05

@annamanna: "Amúgy a Közel-Keleten jöttek létre az emberiség legkorábbi államai. Az államból NINCS VISSZAÚT A TÖRZSBE, az államosodás irreverzibilis folyamat, amiről te beszélsz, azt legfeljebb álmodod. "

Jemenben vagy Szomáliában megtalálták azt a visszautat. De a legkeletibb hellenikus királyságok is államok voltak. Helyükön most a Pakisztán által "törzsi területek"-ként nyilvántartott, katonai erővel lezárt törvényen kívüli területek vannak.

Az általad kitalált "a pénzhasználat kizárja a törzsi társadalmat" összefüggés min alapul? Csak mert amit logikusan kizár, az az ősközösség.

annamanna 2015.11.19. 07:52:36

@Counter: "Jemen állam Délnyugat-Ázsiában, az Arab-félsziget délnyugati peremén fekszik."

De Szomália tényleg érdekes: "Az országban nincs központi államhatalom, helyette a törzsek anarchiája érvényesül."

Persze azért még most is van kormány: "A szomáliai polgárháború kitörése után de facto feloszlott az ország hadserege. Ugyanakkor a kormány folyamatosan építi újra és fejleszti a hadsereget, melyért 2004 óta a védelmi minisztérium a felelős."
Csak nem tudja érvényesíteni a hatalmát.

"A politikai helyzet Szomáliában továbbra is áttekinthetetlen, törzsi harcosok harcolnak a másik törzs harcosai ellen. A Siad Barre rezsimje idején szerveződött frakciók megakadályozzák, hogy szilárd kormány alakuljon. Nincs működő központi kormány Sziad Barre rezsimjének összeomlása, a késő nyolcvanas, kora kilencvenes évek óta. Ennek nagy szerepe van a folyamatos káoszban és az 1989–1992-es polgárháborúban. Barre "oszd meg és uralkodj" taktikája következtében a nemzetségek között súlyos gyűlölet és bizalmatlanság alakult ki."

Amihez "vissza" (vagy csak simán el)jutottak, az a permanens polgárháború és káosz. Ha vége lenne az állandó háborúnak, akkor szerinted ott mi lenne? Mi szervezné meg az életet? Törzs vagy állam?

A pénzhasználatról: létezik törzsi pénz?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.19. 08:13:36

@annamanna: Jelenleg törzsek és más szervezetek (pl. rablóbandák, milíciák és terrorcsoportok, amelyeknek szintén lehet törzsi kötelék az alapja) irányítják Szomáliában az életet. Ez tény kérdése...

Törzsi gépkarabélygyártás sem létezik, tehát ahol gépkarabélyt látunk, ott megszűnt a törzsi társadalom?

Légy szíves, hanyagold ezeket az erőszakkal összetákolt pszeudoösszefüggéseket.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.19. 08:15:58

@annamanna: "A pénzhasználatról: létezik törzsi pénz? "

Az észak-amerikai indián törzsek megszűntek törzsnek lenni abban a pillanatban, amikor egy külső tranzakcióban pénzt fogadtak el?

Hajlandó vagy elfogadni annak csupán csak a lehetőségét, hogy esetleg nem helytálló, nem univerzális a Blikkből és a Bibliából (annak valamely neoprotestáns kisegyház általi értelmezéséből...), valamint az ujjad szopogatásából összehozott világnézeted?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.19. 08:25:06

@annamanna: "Jemen állam Délnyugat-Ázsiában, az Arab-félsziget délnyugati peremén fekszik."

És ebben az államban pillanatnyilag törzsek, illetve törzszzövetségek polgárháborúznak a főhatalomért.

De ez a jemeni polgárokat aligha zavarhatja, hiszen nekik SEMMI KÖZÜK a háborúzó törzsekhez, hiszen ők ÁLLAMBAN élnek... bazmeg.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.11.19. 09:12:27

@annamanna:

"Vajon miért épp most indultak el a migránsok ekkora tömegben, egyszerre ilyen sok országból az EU felé? Ennek egyik kiváltója a "technika ördöge"; két technikai segédeszköz
elterjedése, az egyik a bankkártya."

gondolom, hogy a másik még mondjuk a mobiltelefon.

felhívom becses figyelmedet, hogy sem a bankkártya, sem a mobiltelefon nem most terjed el.

"a valóság nem befolyásolja a véleményalkotást", mondaná erre egy élő klasszikusunk.

"A muzulmán homoszexuálisokról pedig az a véleményed, hogy mi dobray elvtárs véleménye."

elsősorban azt követelted, hogy a cikkről mondjak véleményt. ennek kapcsán amúgy leírtam azt is, hogy dobray elvtárs véleménye a muzulmán buzikról egy irdatlan nagy baromság.

az én véleményemet meg már ezerszer leírtam a buzikról: éppen olyan emberek, mint a többiek. meglepő módon ez a muzulmán buzikra is vonatkozik. sőt, kaaszkodj meg, a hindu, a szikh és a joruba buzikra is. ezért aztán nem írogatok egyenként róluk véleményt. semmi értelme.

"Mégis hogy gondolod kivitelezni a bebuzultatást?"

szarkazmus, te ostoba liba. szarkazmus.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.11.19. 09:25:56

@Counter:

ráadásul a jemeniek 99%-a moszlim, tehát (szomáliához hasonlóan) arra is kiváló példa, hogy moszlimok bizony képesek törzsben élni, ezért ancsipancsi ír róla valamit, ami a kérdésben totálisan irreveláns, majd félredobja, hogy á, ennek semmi köze a témához.

észre sem veszi, hogy ebből a vitából már garantáltan nem jöhet ki jól. vagy az van, ugyanis, hogy szomália állam, tehát az a tétele nem igaz, hogy államban nem létezhetnek törzsek, vagy szomália nem állam, akkor meg az a tétele dől meg, hogy minden muszlim államban él.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.19. 09:36:33

@mavo: Na de ácsi, pénzt használnak, neeeem?

És szerinted vajon miért mondja erre Justin Bieber és György herceg pont ugyanúgy azt, hogy "gágáőő"?
Talán csak nem a pápa sugalmazására?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.11.19. 13:10:34

@Counter:

:)

érdekes, ancsipancsinak lehetséges, hogy fogalma sics, mennyi mindenből lehet áru- és szolgáltatás csereeszköz, magyarul pénz. például hódprém, vagy kauricsiga.

annamanna 2015.11.22. 01:22:42

@Counter: "terrorcsoportok, amelyeknek szintén lehet törzsi kötelék az alapja) irányítják Szomáliában az életet. Ez tény kérdése..."

Irányítják a háborút, harcot, halált. A háború nem az élet természetes menete. Azt kérdeztem, és erre nem válaszoltál: "Amihez "vissza" (vagy csak simán el)jutottak, az a permanens polgárháború és káosz. Ha vége lenne az állandó háborúnak, akkor szerinted ott mi lenne? Mi szervezné meg az életet? Törzs vagy állam?"
Erre vártam választ, erre válaszoljál.

"Az észak-amerikai indián törzsek megszűntek törzsnek lenni abban a pillanatban, amikor egy külső tranzakcióban pénzt fogadtak el?"

Ha a földre esik egy meteorit, az attól még nem földi eredetű, hogy itt landol. Egy űrrakéta, egy műhold vagy a Hubble-űrteleszkóp attól még földi eredetű, hogy perpill nem a föld felszínén van.
A pénzt az állam találta ki. Attól, hogy egy törzs elfogadta, a pénz nem vált törzsivé. Attól, hogy egy angol tiszt elfogadott ajándékba egy indián tolldíszt, az még nem vált angol rangjelzővé.

"nem univerzális a Blikkből és a Bibliából (annak valamely neoprotestáns kisegyház általi értelmezéséből...), valamint az ujjad szopogatásából összehozott világnézeted?"

Épp te vagy az, aki a mohácsi csatamező kapcsán a trópusi mocsarakat linkelte a wikipédiából. Erről jegyeztelek meg. Amúgy orvosszakértők is azt állítják, amit írtam: II. Lajos patakba fulladásának sztorija ordas nagy kamu. index.hu/tudomany/tortenelem/2015/03/25/megsem_fulladt_ii._lajos_a_csele-patakba/

"De ez a jemeni polgárokat aligha zavarhatja, hiszen nekik SEMMI KÖZÜK a háborúzó törzsekhez, hiszen ők ÁLLAMBAN élnek... bazmeg."

Kérd számon a wikipédiától, onnan idéztem. A wikipédia számon tartja, hogy Szomáliában nincs működő állam, Jement viszont államként határozza meg, ott tehát létezik működő államszervezet, a háborúskodástól függetlenül is.

"...bazmeg"

Mégis mit és mivel basszak meg? Mondjuk a valagadat egy dildóval? Nem hiszem, hogy volna annyi pénzed, amivel ezt az élményt megfizethetnéd.

@mavo: "felhívom becses figyelmedet, hogy sem a bankkártya, sem a mobiltelefon nem most terjed el."

"Amíg ezek használata nem vált ennyire általánossá, a most látható tömegvándorlás nem indult meg."
Ha nem most lett általános a használatuk, akkor mikor?

"elsősorban azt követelted, hogy a cikkről mondjak véleményt."

Ezt kérdeztem: "A cikkhez is hozzá akarsz szólni? Mit gondolsz a transzvesztita muszlimokról? Például az éhező alulfejlett padlón alvó maniókatermesztő körülmetélt transzvesztita muszlimokról, akik még életükben nem láttak bankkártyát?"

Mivel addig róluk írtál, gondoltam, róluk van véleményed. De ahogy megkérdeztem a véleményedet, máris elfelejtkeztél a az éhező alulfejlett padlón alvó maniókatermesztő körülmetélt transzvesztita muszlimokról, akik még életükben nem láttak bankkártyát, és dobray elvtársat véleményezted.

"az én véleményemet meg már ezerszer leírtam a buzikról: éppen olyan emberek, mint a többiek. meglepő módon ez a muzulmán buzikra is vonatkozik. sőt, kaaszkodj meg, a hindu, a szikh és a joruba buzikra is. ezért aztán nem írogatok egyenként róluk véleményt. semmi értelme."

Egyrészt még nem olvastam a véleményedet a buzikról, másrészt ha nem írod le a véleményedet, akkor miért írsz a cikkhez?

"a terrorveszély elhárításához be kell buzultatni a moszlimokat."
"Hm, ez érdekes. Mégis hogy gondolod kivitelezni a bebuzultatást?"
"szarkazmus, te ostoba liba. szarkazmus."

Nagy szavak ezek a maga szájából, Roberta. :D
Andrew Matthews azt írta, ha valaki sértő dolgot állít, és később azt mondja, á, nem komoly, ő csak viccelt, azt akkor is komolyan gondolta, ha később letagadja. Úgyhogy megjegyzem: a világbéke elérésének módja szerinted a muszlimok bebuzultatása. Gondolom, ötleteid is volnának a kivitelezésre.

"ráadásul a jemeniek 99%-a moszlim, tehát (szomáliához hasonlóan) arra is kiváló példa, hogy moszlimok bizony képesek törzsben élni"

Jemen egy állam, van működő államszervezete, legalábbis a wikipédia szerint. Neked milyen forrásaid vannak, amivel felülírod ezt az információt?

"szomália állam, tehát az a tétele nem igaz, hogy államban nem létezhetnek törzsek, vagy szomália nem állam, akkor meg az a tétele dől meg, hogy minden muszlim államban él."

Szomáliában a wikipédia szerint totális káosz van.
Ha nem lenne totális káosz, hanem rend lenne és béke, akkor mi szervezné az életet: törzs vagy állam?
Ha volna az államból visszaút a törzshöz, akkor Szomáliában REND VOLNA, BÉKE ÉS NYUGALOM. DE NINCS. Szomália nem a törzsi rendhez került vissza, hanem a teljes zűrzavarhoz. A teljes zűrzavart mi tudja felszámolni Szomáliában? Törzs vagy állam?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.22. 08:05:13

@annamanna: Az "önkényesség" szó gyengén adja vissza azt a barbár erőszakot, amit vigyorogva elkövetsz kategóriák, fogalmak, érvek, idézetek és tapasztalatok ellen.

Csak egy példa:
"Kérd számon a wikipédiától, onnan idéztem."

Azt meg nem fogadod el a wikipédiától, hogy polgárháborúzó törzsekről ír?
Gyerekes mazsolázás, diszkvalifikációt ér.

"Ha vége lenne az állandó háborúnak, akkor szerinted ott mi lenne? Mi szervezné meg az életet? Törzs vagy állam?"

A spekulációt fölébe helyezed a tapasztalásnak. Diszkvalifikáció.

"a mohácsi csatamező kapcsán a trópusi mocsarakat linkelte a wikipédiából."

Ordas torzítás. Diszkvalifikáció.

Csak hogy érezd a törődést: te vagy az, aki a kőszegi ostrom kapcsán kérdés, kritika nélkül valóságosnak fogadtad el a fizikailag megjelenő angyalokról szóló ottomán magyarázkodást.

Egyébként ez az elv végigkíséri minden érvelésedet. _Csak_ arról veszel tudomást, ami a neked tetszőt támasztja alá, és ha kell, akkor ez 100 tény közül 99-nek az eldobását is jelenti. Aztán az obszcén módon kiválogatottakból összeraksz magadnak egy Dänikent megszégyenítő alternatív történelmet, amit arra hivatkozva tartasz megcáfolhatatlannak, hogy egyenesen kizársz minden ellentmondó tényt.

Amiből elég sok akadhat.

annamanna 2015.11.23. 06:35:17

@Counter: Úgy látom, végre rátértél kedvenc témádra: énrám. Ez a hozzászólás ugyanis már semmiről sem szól, csak rólam. Te mégis miről társalogsz? Hol vagyunk már a cikk eredeti témájától? Téged valójában mi érdekel? Hát én.
Tudom, hogy érdekes vagyok, és örülök is a figyelmednek :)
Ezért, hogy legalább egy szusszanásnyi időre kielégítsem lankadatlan érdeklődésedet, elmondom, miért is fogadom el, hogy a törökök tényleg láthattak angyalokat Kőszegnél.
Apropó, ezt olvasd el, hogy legyen némi fogalmad arról, milyen várostromról is beszélünk: www.koszeg.hu/hu/koszeg/varosnezes/setautak/seta-koszeg-xvi-szazadi-vedmuvei-menten-5.html

"A 16. században a város védművei sokkal nagyobb jelentőségűek voltak, mint maga a vár, amely a 13-14. században kiépült várváros jellegzetessége maradt. Éppen ezért Kőszeg esetében nem vár-, hanem városostromról kell beszélni. A Kőszeghez hasonló adottságú erősségeket Szülejmán hada később kivétel nélkül mind elfoglalta. Ebben az időszakban csupán négy ostromlott erősséget sikerült megtartani: 1532-ben Kőszeget, 1551-ben Temesvárt, 1552-ben Egert és Szigetvárt 1556-ban. Temesvárt és Egert a nagyvezír, míg Szigetvárt a budai pasa – a szultáni hadnál lényegesen gyengébb – serege ostromolta, csak Kőszeg mondhatta el, hogy Szülejmán teljes hadával szállt sikerrel szembe."

Isten nem fog beavatkozni akkor, ha leejted a mobilodat a földre. Nem jelenik meg egy angyal, hogy fölemelje azt.
De ha nagy problémába kerülsz, és hiszel, akkor már lehet érzékelni, hogy ki fújja a passzátszelet; egy hívő keresztény valamilyen módon megtapasztalhatja, hogy Isten támogatja. Persze a támogatás a lehető legkevésbé feltűnő módon megy végbe, a lehető leginkább észrevétlenül, mintha a dolgok csak véletlenül alakulnának kedvezően (vagy kedvezőtlenül). A nyílt megjelenéstől Isten és a szellemi világ roppantul óvakodik, ilyesmire csak nagyon ritkán kerül sor.

Velem életemben egyszer történt - mondjuk úgy - paranormális jelenség, és persze hogy akkor, amikor semmilyen más lehetőség nem volt a helyzet kivédésére.
Egy kollégiumi szobában aludtam egyedül, és az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy egy csapat fiú van a szobában. Semmi egyéb nem jutott eszembe hirtelen, minthogy megkérdeztem: Mit akartok?
De nem a saját hangomon kérdeztem meg. Egy elég mély férfihang jött ki belőlem. Nem azért, mert lemélyítettem a hangomat - a hang nem az enyém volt, hanem egy férfié.
A fiúk annyira megrettentek, hogy azonnal kirobogtak. Másnap a szomszéd szobában lakó ismerősöm azt kérdezte: te, milyen férfi volt nálad éjszaka? Tehát ő is felébredt, és ő is hallotta a férfihangot.
Mivel aludtam, és egyedül voltam, és egy egész csapat fiú jött be a szobába, ebből a helyzetből nem tudtam volna kiszabadulni. De megmenekültem.

Egyszer jelen voltam egy hasonlóan "paranormális" hang megszólalásának: egy gyülis dicsőítés alkalmával történt, hogy az egyik fiatalember ugatni kezdett, de nem úgy, hogy vauvau, hanem valódi kutya valódi ugatása jött ki a száján; a srác nekirepült egy tőle kábé 2 méterre levő üvegajtónak, ami betört és a fiú véres lett. Ezt nem ő csinálta akarattal, hanem egy láthatatlan lény csinálta vele; ami nem éppen védeni vagy óvni akarta.

A szellemvilág lényei bizonyos körülmények között megnyilvánulhatnak. Nem bárhol és nem bármikor, de előfordulhat. A kőszegi ostromnak miért is ne lett volna akkora súlya, hogy ott ez megtörténjen? Az nem akkora esemény volt, minthogy "Nóci majdnem elejtette a telefonját".
Ráadásul perpill a kőszegi ostrom története aktuálisabb, mint valaha. Nagyon fontos emlékezni rá, hogy megtörtént.

tableno 2015.11.23. 10:46:31

@annamanna: Szerintem te csak foglalkozz a fekáliával, ahhoz legalább értesz... :)

annamanna 2015.11.24. 00:56:42

@tableno: Na és te azért foglalkozol már sokadszori hozzászólásodban velem, mert pont énhozzám értesz? Talán belőlem államvizsgáztál? Azért fejted ki a véleményedet rólam, mert pont én vagyok az, amiben igazán szakértő vagy?
Vagy ha nem értesz hozzám, akkor miért rólam írsz? Mi ragasztja a figyelmedet pont az én személyemhez? Miért vagyok számodra ennyire fontos?

tableno 2015.11.24. 09:37:59

@annamanna: csak arról van szó, hogy a "szórakoztató hülye" kategóriában te még az itteni nagyon erős mezőnyből is kiemelkedsz! :)

annamanna 2015.11.25. 04:27:19

@tableno: Igen, pontosan tudom, hogy kiemelkedem a mezőnyből. Te viszont nem. Azt tanácsolom neked, próbálj te is kiemelkedni valamivel. Legyél érdekes, egyedi. Ezt el lehet érni bármivel. Például van, aki kiemelkedő fagyiárus, világszám a mutatványa, annyira megnevetteti a vásárlóit. Persze az sem kell, hogy mások tudjanak rólad. Elég, ha magadnak bizonyítasz, elég, ha saját magad tudod, hogy meghaladtad önmagadat, és évről évre több vagy, mint korábban. Ha így teszel, elfelejtkezhetsz az értelmetlen vádaskodásról. Sajnos azzal nem leszel vicces.
Na másokat figyelj, hanem mozogj, jöjj lendületbe, érezd át, hogy élsz. www.youtube.com/watch?v=slMub4NtrSk
Akkor nem lesz szükséged arra, hogy a levegőbe lövöldözz. www.youtube.com/watch?v=DWKkIKLfUvQ
Aki már repül, azt te nem érheted el. www.youtube.com/watch?v=eWa7ADZgSQo
Inkább próbálj meg te is szárnyalni. www.youtube.com/watch?v=ZBCOMG2F2Zk
A homoszexuálisokra is ugyanez vonatkozik. A homoszexuális nem attól érdekes, hogy azt hirdeti magáról, hogy ő homoszexuális, hanem attól, ha kiemelkedően teljesít. Erre rengeteg példa van, nyilván nem kell sorolnom. A heteroszexuálisok az ő teljesítményét ugyanúgy elismerik, mint bárkiét, mert a teljesítmény értékelésekor egy dolog számít: maga a teljesítmény.
süti beállítások módosítása