Miféle nyugati képmutatás? A 444 saját cikkeiből is törli a Nem Megfelelő Véleményeket
2015. szeptember 15. írta: TuRuL_2k2

Miféle nyugati képmutatás? A 444 saját cikkeiből is törli a Nem Megfelelő Véleményeket

444_ket_mondat.png

„A képmutatás nyugati alapérték, embertelennek lenni úgy kell, hogy közben mosolygunk hozzá. Az pedig, hogy Magyarország már nem is mosolyog hozzá, legalább annyira zavarja a nyugati közvéleményt, mint maga az embertelenség.” 

A Fent és Lent szúrta ki, hogy ez a két mondat már nem olvasható Plankó Gergő 5 dolog, amit megtanulhatunk a röszkei menekültdrámából című írásában. Volt, nincs. Nyugati képmutatás? Miféle nyugati képmutatás?

Frissítés: A Fent és Lentnek küldött, a blog által 2015. október 2-án közzétett levelében Plankó Gergő azt írja, ő törölte a kérdéses bekezdést, nem a 444. Ezzel magyarázza, miért vette ki a két mondatot:„a helyzetről akartam írni, nem leegyszerűsítő általánosságokkal dobálózni a nyugatról, bármennyi igazság is lehet benne”.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr677789048

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Balogh Ákos Gergely: Miféle nyugati képmutatás? A 444 saját cikkeiből is törli a Nem Megfelelő Véleményeket 2015.09.15. 08:26:02

A Fent és Lent szúrta ki, hogy két mondat már nem olvasható Plankó Gergő 5 dolog, amit megtanulhatunk a röszkei menekültdrámából című írásában. Volt, nincs.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.15. 08:07:25

A belső ellenség nem alszik, ébernek kell lenni.

Virág et. 2015.09.15. 08:18:02

Mandiner háborúja az ellenzékkel vol. 233123.

Nem lehetne inkább brit blikk kommenteket szemelvényezni? Az legalább vicces.

(Egyébként Plankót megkérdeztétek? Vagy most se fáradtatok a 444 megkeresésével? Hogy esetleg ő maga korrigálta a saját cikkét nem pedig a CENZOR vagy egyéb külső nyomás?)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2015.09.15. 08:22:38

@Virág et.:
Publikált cikket nem 'korrigálunk' érdemi részek törlésével. Ha valamiért mégis, akkor azt jelezzük a t. olvasók felé.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.09.15. 08:23:26

@TuRuL_2k2:

Egyáltalán nem biztos, hogy cenzúrázták a cikket. Persze, nem is kizárt. De Plankónál nagyobb gondolkodók, művészek is szokták utólag javítani, átírni, ki- és megigazítgatni műveiket:-)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2015.09.15. 08:23:35

(Említettem egy szóval is cenzort vagy külső nyomást? Ha külső, ha belső nyomásra törlődött ez a két mondat, egyik sem túl nagy dicsőség.)

tralalala 2015.09.15. 08:25:05

@Virág et.: nem erre szokott lenni valami olyasmi a szöveg, hogy a legalattomosabb diktatúra, mikor az ember már saját maga cenzúrázza óvatosságból magát?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.09.15. 08:27:19

@TuRuL_2k2:

Ti nem, de a 444 igen. Gonzó rulez:-)

Virág et. 2015.09.15. 08:33:59

@TuRuL_2k2: Ezt kéne megkérdezni akkor tőlük. Hogy mégis miért. Ha nem válaszolnak, az is válasz. Ha már foglalkoztat titeket a kérdés, ez lenne a természetes következő lépés, nem?

@tralalala: De igen, az ilyen öncenzúra nagy baj. Ezért kéne megkérdezni, hogy miért került erre sor és ha sor került rá, miért nem jelezték a cikkben. Mikor máskor meg szokták (pl. áthúzással v. UPDATE felirattal).

Tényleg érdekelne, ezért furcsa, hogy sem most, sem az előbbi (jóval kisebb) kommentes esetnél senki nem írt nekik semmit, hogy ezt most miért. Vagy igen csak nem válaszoltak? Azt nem kéne megírni akkor?

RTB 2015.09.15. 08:39:33

megint ott van az a rész

RTB 2015.09.15. 08:47:24

@peterd127: visszaszívom, a tegnapi verzió benne maradt a böngészőben. F5 után már nincs benne

access denied 2015.09.15. 08:53:26

444, mandiner, zsindex, hvg, cink......

Anarcholiberális zsidó propaganda, különböző célközönségnek.

Steve the Great 2015.09.15. 09:05:32

A 444 sose volt különösebben mértékadó sajtótermék, bár éppen ez a cikk szerintem egész kiegyensúlyozott lett.
Amúgy azért az is érdemel némi figyelmet, hogy a mandiner milyen szépen beszállt az anti-migráns propagandába. Büszke lehet rá pártunk és kormányunk.

Jean Sol Partre 2015.09.15. 09:12:46

@TuRuL_2k2: és nem szoktunk megkérdezni senkit, csak előadjuk a saját összeesküvéselméletünket (vagy csak kacsintunk egy nagyot). Legalábbis ha Mandineres "oknyomozók" vagyunk.

eh.

maroz 2015.09.15. 09:13:05

@Virág et.: Ellenzék??? Én azt hittem, hogy a 444 az sajtó- és nem politikai termék.

Na jó, valójában nem is hittem azt, hiszen vagyok én Millás? Harcolok én a sajtószabadságért? ;)

cca. 2015.09.15. 09:36:40

Tegye fel a kezét, aki meglepődött!

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2015.09.15. 09:38:41

@RTB:
Meg tudod nézni a böngésződ történetében (ctrl + h), hogy tegnap mikor olvashattad a cikket? Ezek szerint azután veszett nyoma a két mondatnak.

Bell & Sebastian 2015.09.15. 10:13:13

@bbjnick: Az a helyzet, hogy a magyar maximum visszanéz a művére, mert micsoda dolog már az, hogy kicsit még igazít is rajta?

Bell & Sebastian 2015.09.15. 10:19:00

Attól azért, hogy nem maga volt, még nem kizárható a belenyúlás, Virág elvtárs.

Olyan ez, mint amikor kétszer is tévesztettem verset az évnyitón, faszistákra sikerült helyesbítenem a becsületes nácikat és még csak a szeme se rebbent senkinek.

Magyarán, ha benne marad, az se biztos, hogy rossz.

RTB 2015.09.15. 10:21:44

@TuRuL_2k2: csak annyit tudok kihámozni belőle, hogy tegnap néztem, és mivel a sor elején van, valószínű reggel

Yorik 2015.09.15. 10:40:51

Ezek a szerkesztőségek/bloggerek közötti csörték alapszinten is elég szánalmasak, de a mandiner a közelmúltban láthatóan a pitiánerség új magaslataira kíván törni.

Lehet, hogy Plankó simán önkritikát gyakorolt, miután egy kolléga rákérdezett, hogy nem túl erős-e ez, hogy a képmutatás nyugati alapérték. Lehet, hogy nem. De megkérdezni nem fogjuk, inkább implikáljuk, hogy törölték a tudjukkik.

Rudi Kató 2015.09.15. 10:54:27

Ez a tipikus bolsevik zsidó módszer, hogy a csillagokat is letagadják, lehazudják az égről! Lásd perez nyilatkozatát, hogy felvásároltuk Lengyelországot, Magyarországot és usának is mi parancsolunk!

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2015.09.15. 11:07:00

a véleménymegmondó vezérek (Kertész, Konrád, Heller) migrációja (a "liberális" szekértábor egyik sarkából a másikba) óta teljes a zavar az erőben, itt a teljes idegösszeomlás. nem mintha ez javítana a közállapotokon.

Bell & Sebastian 2015.09.15. 11:15:01

@Pável: Nagyon jól tudja, hogy egy baloldali nem támogathatja a rabszolgavásárt (társadalmon belüli megosztás és kizsákmányolás egyszerre), egy jobboldali pedig nem tapsol a hagyományok felbontásának, a nemzeti összetartozás eliminálásának.

Akkor ki támogatja ezt a migráncs-kérdésnek álcázott, tervszerű betelepítést?

Nyilván az Amerikába beleszédült, multi-imádók és az ostoba, értéktelen libbancsok.

Erre is van megfelelő jelző a magyar nyelvben, ezek összeségében a nemzetáruló faszszopók. Innen lehet ragozni tovább.

maroz 2015.09.15. 11:33:05

@Yorik: Igen, ez is hihető: a mispóche akkora nyomást gyakorolt Plankóra, hogy inkább sunyiban törölte. Ami, lássuk be, furcsa módja az önkritika-gyakorlásnak...

Zb74 2015.09.15. 12:07:38

UP-nek már indexes korában is volt ilyen húzása.
Akkor egy már szintén élesített Bodoky-cikkből törölt egy bekezdést, ha jól emlékszem.
Bodoky Tamás akkor hagyta ott az indexet.

Robinzon Kurzor 2015.09.15. 13:54:08

Ez nem poszt, ez nem kontent.
Ez sima onanizálás, ennél még az Orbánt éltető brémai hidegburkolók szemlézése is jobb. (Pedig az is mekkora szánalmas gagyi!)

Ennyire szarul vagytok ott a szerkesztőségben?
Vagy ez csak Turul_2k2 nyomora?

Virág et. 2015.09.15. 19:04:44

@maroz: Ellenzéki sajtó. A 444 az.

maroz 2015.09.15. 19:59:48

@Virág et.: A Nyugati Értékeket merészelte Plankó egy gyenge pillanatában betámadni. A 444 tudtommal nem ellenzéke a Nyugati Értékeknek.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2015.09.15. 21:11:10

Kinyílott a pitypang, Ákos, kinyílott? :)

2015.09.16. 02:52:28

Pedig a nyugati képmutatást firtató része volt kb az érdekes része a posztnak. De túl bátor és eredeti volt. Nyilván nem maradhatott benne.

"Nem mintha a magyar kormány ne jelentkezett volna önként erre a szerepre. A képmutatás nyugati alapérték, embertelennek lenni úgy kell, hogy közben mosolygunk hozzá. Az pedig, hogy Magyarország már nem is mosolyog hozzá, legalább annyira zavarja a nyugati közvéleményt, mint maga az embertelenség.”

Ha Plankó polkorrekt álliberálisként önkritikát gyakorolt és ruháját megtépve maga törökre, az szerintem legalább olyan gáz, mint az, hogy felülről belenyúltak a kenyéradó gazdái.

A németeknél ez sokkal jobvan meg van oldva, egyszerűen nem kerülget ki olyan poszt, ami szembemegy a hivatalos állásponttal. Ami ugyan naponta változik, de ez más kérdés.
Úgyhogy leginkább hurráoptimista minden német cikk, meg a magyargyűlölettől ízzik, abból sose lehet baj.

2015.09.16. 03:02:41

@cca.: én meglepődtem. Azon, hogy Plankó elvtárs még nincs deportálva, felnégyelve, kibelezve a ballibek által. Mert az ugye egy dolog, hogy le mert írbi egy ilyen nyugatot leleplező, szégyenbe hozó mondatot, de hogy emellett mi minden lehet még a fejében... Az az igazán veszélyes. A gondolatok. Azokat kéne betiltani sürgősen.
Egy olyan embertől, aki ilyen mondatokat leír, ilyeneket gondol, minden kitelik. Még a holokauszttagadás is. Lehet, hogy már gondolt is rá. Gondolatbűn! Éberség elvtársak, éberség! Ha egy Plankó meginoghat, akkor bármelyikük agyában felvillanhatnak önálló gondolatok. Ez nagyon veszélyes.
A 444 helyében én ráállítanék egy pár megbízható elvtársat erre a Plankóra. Mindenesetre az internetekről le kell kapcsolni őt egy időre, míg őszinte, feltáró jellegű beismerő vallomást nem tesz és önkritikát nem gyakorol. Átnevelőtábor? Lehet, hogy arra is szükség lesz a megrendült ballib polkorrektsége helyreállításához.

2015.09.16. 05:23:52

Nocsak, úgy tűnik, hogy már 2012-ben véget érhetett volna a szíriai vérfürdő, hiszen az oroszok leléptették volna Aszadot. Csak ez nem tetszett az imperialista nyugatnak és a nyugatiak inkább felfegyverezték a szunnita terroristákat.
Ha akkor hallgatnak az oroszokra, akkor nincs migránsválság se.

index.hu/kulfold/2015/09/15/az_oroszok_mar_2012-ben_bealdoztak_volna_aszadot

ÁrPi 2015.09.16. 08:50:55

@Заграница нам поможет, запад с нами.:

Tulajdonképpen talán nem igazán valószinü, mégkevésbbé lehetne bizonyítani,
hogy a damaszkuszi USA-követnek (Consul General) igazán ügydöntően
közvetlen köze lenne a 2012. februári ENSZ-BT szír-ügyi tárgyalásokhoz illetve
az orosz Csurkin fölvetés semmibetűnéséhez DE

(Martti Ahtisaari finn elnök: „Csurkin hellyel kínált, majd kibökte, hogy elmondja,
szerinte mit kéne tenni.
Először is, ne adjunk fegyvert az ellenzéknek.
Kettő, vegyük rá a párbeszédre az ellenzéket és az Aszad-rezsimet.
Három: keressük meg a lehetőségét, hogy Aszad elegánsan félreállhasson.”),

de a neve André Goodfriend.

US Embassy Damascus
August 2009 – July 2012 (3 years)

Együttérzésemet szertném kifejezni az egyszerű szíriai állampolgárokkal, a légi-és földi fegyverekkel kibombázott százezrekkel !
süti beállítások módosítása