Kommentszűrés
’15 sze
10
13:01

Fekete női csipkealsónemű − Migráció és mi XXI.

Írta: Redakció

migrans_21.jpg

Migráció és mi címmel körkérdést és cikksorozatot indít a Mandiner: vezető magyar véleményformálókat kérdezünk meg arról, mit gondolnak az egyre forróbb témává váló migrációról és a kapcsolódó jelenségekről. Az eddig megjelent írások ezen a linken keresztül olvashatók.

*

Fekete női csipkealsónemű

Pető Andrea egyetemi tanár (CEU) írása

 

A forró nyárban önkéntesként válogattam a Migration Aid Arany János utcai raktárában a sok beérkezett adományt. CEU-s oktatók, doktoranduszok, tanszéki adminisztrátorok és az utcáról bejött emberek cipelték, válogatták, csomagolták tízesével a ruhát, zoknit, fehérneműt a már tapasztaltabb önkéntesekkel együtt.

A látszólagos káoszban azonban szervezettség volt, a fejkendős, muszlim vallásra férjükért áttért feleségek komoly szerepet játszottak a folyamatban. Kockás füzetbe írták, melyik adományt hova visznek, telefonon tartották a kapcsolatot a többiekkel. Miközben válogattuk a ruhákat, odajött az asztalhoz egy férfi és elkezdte kiszedegetni a fekete női csipkealsóneműt az adományok közül: „Erre nincs szüksége a menekülteknek!” felkiáltással. (Mondjuk tényleg kinek jutott az eszébe, hogy fekete csipkealsóneműt kell adományoznia; de amúgy volt rózsaszín műanyag paróka meg püspöklila tollboa is az adományok között, amit a gyerekfoglalkozáson tudtak később használni.) Az egyik fejkendős, magyar muszlim feleség nem értett egyet ezzel, és szépen visszatette a fekete női csipkealsóneműt a szétosztandó kupacba: „Vannak fiatalok is a menekülők között, nekik jó lesz!” felkiáltással.

Ezzel a rövid történettel szeretném jelezni azt a területet, amit az eddigi hozzászólások nem érintettek: ez pedig a menekültek helyzetének társadalmi nemi olvasata. Nem hiszem, hogy kellő mértékben érzékelhetjük azt a drámát és elkeseredettséget, ami felnőtt kísérő nélküli kiskorú gyerekeket vagy terhes nőket, esetleg sokgyerekes anyákat elindít erre a hosszú és kockázatos útra. De az biztos, hogy most alapvetően megváltoznak a létező sztereotípiák a passzív, otthon ülő vallásos muszlim nőkről.

A rendkívüli helyzetek, mint háborúk vagy természeti katasztrófák mindig kinyitottak a nők számára lehetőséget. A nők a segítség és a gondoskodás munkájával kiléptek az otthon falai közül és ez a munka társadalmi érték lett, amelyet a nők köztérben végeznek, nagy társadalmi megbecsülést szerezve. Ez a maternalizmus a nők anyai szerepéből kiindulva segíti a közéletbe illeszkedésüket. A maternalizmust tekinthetjük elmaradott hagyománytiszteletnek, amely a nőket ingyenes munkával kizsákmányolja; vagy olyannak is, amely lehetőséget ad tapasztalatszerzésre, önfejlődésre s így az átalakulásra.

A menekültek beilleszkedésének kulcskérdésének a „különböző vallást és kultúrát” szokták említeni, amely „párhuzamos társadalmak” kialakulásához vezethet, pedig a befogadó társadalom maga is átalakul. A magyarországi muszlim családokba beházasodott magyar nők tovább bonyolítják a muszlim vallási sokféleséget.

Ez azt is jelenti, hogy a nők jogainak törvényi védelmében világszinten is úttörő szerepet játszó Európa kihívás elé kerül, mert egy nők társadalmi szerepével kapcsolatos másfajta diskurzus kerül Európába, melyben a vallás bekerülhet az alapvetően szekuláris, szakpolitikai emberi jogi diskurzusba. Az iszlám feminizmus éppen olyan hősies harcot vív a vallás fundamentalista értelmezésével, mint mondjuk a katolikus feminizmus.

Kérdés, hogy a jövőben kialakul-e párbeszéd arról, hogy a különböző feminizmusok hogyan élnek egymás mellett, egymást kölcsönösen segítve a nők érdekében. A viták nemcsak arról folynak majd, ki döntheti el, hogy ki viselhet fekete csipkealsóneműt; hanem olyan alapkérdésekről is, mint a nők munkavállalása, a reproduktív jogok vagy a nők elleni erőszak. Ez a vita pedig alapvetően meghatározza majd a közös jövőnket.

Címkék: férfi iszlám társadalom feminizmus bevándorlás nemek migráció menekültek menekültügy Pető Andrea Migráció és mi

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr567773010

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Pető Andrea: Fekete női csipkealsónemű − Migráció és mi XXI. 2015.09.10. 13:26:01

Az biztos, hogy most alapvetően megváltoznak a létező sztereotípiák a passzív, otthon ülő vallásos muszlim nőkről.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Furore Carcosa 2015.09.10. 13:50:11

Tény és való, a menekültválság jócskán megváltoztatta a muszlim migránsok között a társadalmi nem olvasatát. Én például sokáig teljesen képtelenségnek tartottam, hogy muszlim családok strichelni küldjék a lányaikat-asszonyaikat. Aztán megnyílt Debrecenben a befogadóállomás, épp itt a szomszédságomban; én pedig szembesültem vele, hogy naiv idealista voltam. Vagy hasznos hülye, ha úgy tetszik.

Bell & Sebastian 2015.09.10. 14:05:08

Tyű, ez kemény!

Ezek még nem tudják ott, a CEU -n, hogy a sváb lányok nem hordanak bugyit?

Lesz majd nemulass, ha kiderül. Összeverekednek a feministák a bugyin. Vagyis a hiányán, de mindegy is, csak verjék egymást.

Veridicus76 2015.09.10. 14:07:51

"a nők elleni erőszak."

Nocsak, mi ez a szexista, kirekesztő, diszkriminatív szöveg??? Mi az, hogy nők elleni erőszak? Azt hittem, nincsenek nők és férfiak, csak emberek vannak, tehát emberek elleni erőszak van. Nocsak, ejnye, ajjaj... A feminizmus kretén kétszínűsége mindig fölfeslik valahol.

Bell & Sebastian 2015.09.10. 14:33:53

@Veridicus76: Legyen már némi belátással, végre kaptak egy értékelhető mennyiséget sziszifuszi küzdelmük tárgyából, nem hiába vártak ennyi szemesztert mindhiába, de majd most, jól fel lesznek szabadítva a mehemedek, ha akarják - ha nem.

Szinte magam előtt látom ezt a bociszemű, libsi agitkát, amint a férj jelenlétében (mert ez a szabály) kapacitálja a №1, №2 és №4 asszonykát (№3 igazoltan távol), hogy váltson végre tundráról brüsszeli csipkésre. Svédországban értelemszerűen fordítva, hiszen ott egy tenyérnyi bunda nem sokat véd a hideg ellen.

Mire úgy vágják profánt, hogy felreped még az iPhonja is.

GNDL 2015.09.10. 14:45:05

„a nők munkavállalása, a reproduktív jogok vagy a nők elleni erőszak”

Mondjuk ha már itt tartunk, és bár kicsit konzervatívabbnak érzem magam ebben a témában, de jobban belegondolva a többnejűség jöhet. Gondolom férfitársaimmal többen vagyunk úgy ezzel, hogy könnyebben „hajtanánk igába” a fejünket, ha lenne még pár kreditünk... :)

access denied 2015.09.10. 15:02:19

Hoppá még egy lib szekta, tegnap kihagytam a feministákat. Csak már megint a régi probléma, a származás(galícia), a gyülekezet(CEU), a kamu iq tesztek mögé bújó halvány elmék, meg az önjelölt prófétaság nesze nektek itt van a következő bolsevik diktatúra, élőben megnézhető svédországban.

Mondom én hogy a mandi anarcholiberális propaganda ilyen és ehhez hasonlókkal bontják konzervativizmusotok gyenge ellenállását, a végén fekete csipkealsós papokról fogtok álmodni.
Oszt még a 444 így meg úgy. Szép eset is amikor mindannyian azt olvassátok, na mindegy mindenki annyit is ér amennyit elolvas belőle.

access denied 2015.09.10. 15:08:59

@GNDL:

És ki akadályoz meg abban hogy több csirkével élj együtt?

GNDL 2015.09.10. 15:17:22

@acces denied: Aztán már morfondíroztam rajta, és mire eljutottam a cuki ruháktól az egyéb kis ajándékokon át a romantikus vacsorákig, de még az esetleges gyermeknevelés költségei előtt rájöttem, hogy ez totális pénzügyi csőd... :)

access denied 2015.09.10. 15:34:40

@GNDL:

Ne mond már hogy nem tudod úgy alakítani hogy a csirkék maguktól kérnek rá. Családtag lesz, hozza a pénzt nem viszi.

Amikor úgy gondolod hogy valami nem megvalósítható, akkor nem feladni kell hanem másképp gondolkodni.

homoródkarácsonyfalváért 2015.09.10. 15:55:25

A hölgy biztosan egyetemi tanár?

IdomitottFoka 2015.09.10. 15:58:36

@acces denied: Ej micsoda könnyelműség csakúgy kihagyni, elfelejtkezni az ellenség egyik hadoszlopáról. Vigyázz, nehogy bekerítsenek!

Furore Carcosa 2015.09.10. 16:06:51

@homoródkarácsonyfalváért: Hát hogyne. Olvashattad te is a posztban: más CEU-s oktatókkal, doktoranduszokkal meg tanszéki adminisztrátorokkal közösen válogatja az adományruhákat. Innen a mély valóságismerete.

access denied 2015.09.10. 16:11:35

@IdomitottFoka:

Milyen ellenség? Nekem olyan nincs. Adj egyet!

IdomitottFoka 2015.09.10. 16:17:34

@acces denied: Ha nincs, akkor nem is érdemelsz. Hah, idejössz és csak úgy követeled az ellenséget, ingyen.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2015.09.10. 16:41:25

@homoródkarácsonyfalváért: Sajnos biztos.
Az egyik legelvakultabb femináci Magyarországon. Meggyőződése, hogy "tudományos" tevékenységet folytat.

Tündér_Lala 2015.09.10. 18:22:23

A nőnek sikerült megfognia a jelenség lényegét. Gratulálok !
Egyetemi tanár CEU

I_Isti 2015.09.11. 12:35:35

Az iszlám szellemi erejének az egyik titka, hogy nem herélte ki a feminizmus. Szerintem nem is fogja...

na4 2015.09.16. 23:19:05

Remélem hamarosan megalkotják a szimpatizáns törvényt, amelynek értelmében az országba és Európába özönlö feka csöcseléket azoknál szállásolják el, akik ebben segédkeztek, akik ennek tapsikoltak. Lehet majd etetni, itatni, pénzelni öket, és merni utánuk a tengernyi mocskot, amit maguk után hagynak. Meglátjuk majd a lelkesedést, ha jön majd egy kis család, mondjuk 1 db fater, 4 db feleség, 10-15 db gyerek, meg még néhányan a pereputyból. Ki lehet élvezni fenékig.

annamanna 2015.09.17. 02:12:57

Szerintem Pető szervezzen ribancmenetet a muszlim nők fekete női csipkealsónemű viselésének jogáért! Minimum!
Ennyi zűrzavaros zagyvaságot egy helyen, ahelyett, hogy egyszerűen leírta volna - ahhoz, hogy a muszlimok beilleszkedhessenek Európába, a nőknek el kell menniük dolgozni. Pontosan ugyanez lenne a romák beilleszkedésének is a kulcsa.
Amíg a nők nem járnak dolgozni, addig egy társadalmi csoport képtelen integrálódni Európában, mert egészen addig nem kompatibilis az európai értékrenddel.

"A rendkívüli helyzetek, mint háborúk vagy természeti katasztrófák mindig kinyitottak a nők számára lehetőséget."

Háború, mint lehetőség?
Margit, nóóóóóórmális?

"A nők a segítség és a gondoskodás munkájával kiléptek az otthon falai közül és ez a munka társadalmi érték lett, amelyet a nők köztérben végeznek, nagy társadalmi megbecsülést szerezve. Ez a maternalizmus a nők anyai szerepéből kiindulva segíti a közéletbe illeszkedésüket. A maternalizmust tekinthetjük elmaradott hagyománytiszteletnek, amely a nőket ingyenes munkával kizsákmányolja; vagy olyannak is, amely lehetőséget ad tapasztalatszerzésre, önfejlődésre s így az átalakulásra."

Mi az a maternalizmus? Áháhá, itt a válasz:

"Az állam számára a nő csak anyaként érdekes?

A program elején Pető Andrea a maternalizmus fogalmával nyitotta meg az eseményt. Szikra Dorottya szociálpolitikus, az ELTE TÁTK oktatója és az MTA TK kutatója is a materializmust említette a program végén. Az ő olvasatában ez a fogalom azt jelenti, hogy azt kell vizsgálni elsősorban, vajon a feminista mozgalmak milyen mértékben vettek részt a jóléti állam kiépítésében. Erre egyszerű a válasz, mert nagyon is jelentős volt ez a tevékenység, sokféle vívmánya volt ezeknek a mozgalmaknak. A másik, a jelenkort leginkább feszítő aspektusa a maternalizmusnak az, amely azt vizsgálja, hogy a nők, mint anyák hogyan jutnak hozzá a szociális jogaikhoz. Ha így nézzük ezt a kérdést, egyértelmű a helyzet, hogy a nők leginkább csak anyaként jutnak bármilyen pénzbeli, vagy szolgáltatásbeli ellátáshoz. Ebből az következik, Szikra Dorottya szerint, hogy az állam számára a nő leginkább anyaként érdekes." www.hrportal.hu/mobile/index.php?filter=&url=/hr/csak-latszat-hogy-gyerekbarat-a-magyar-tarsadalom-20141013.html

Hát nézd, drága Petőke: az anyaságból pont nem következik a társadalmi szerepvállalás, a társadalomba való beilleszkedés és az otthon falai közül való kilépés, mert ez pont a patriarchális világkép nőideálja.

A ribancmenet, a kurvák támogatása és a maternalizmus dicsőítése miatt annyira egyértelműen kilóg a patás láb, hogy ennél jobban már nem is kell.

Ezek a patriarchális értékrend elemei, amik ellen Petőék állítólag küzdenek. Hát érdekes küzdelem az, amiben a fekete csipkebugyi a legfontosabb említenivaló!

Inkább ezzel kéne törődni a fekete csipkebugyi helyett: mandiner.hu/cikk/20150915_huffingtonpost_de_noket_es_gyerekeket_eroszakolnak_a_menedekkerok_nemetorszagban

A megoldás: a nők munkavállalása, ami miatt önállósulhatnak, önbecsülésük és saját bázisuk lesz, és nem kénytelenek bármit eltűrni.
Amíg ez nincs, tehát amíg a nők nem dolgoznak, addig semmiféle nőjogokért való küzdelemnek nincs értelme.
Minden egyéb üres locsogás, ami csak arra jó, hogy megkapják a fizetésüket a CEU-tól, és elmondhassák, hogy ők bezzeg dolgozó, önálló, szabad nők.
A muzulmánok (és romák) pedig próbálkozzanak továbbra a maternalizmussal, az anyasági segéllyel, a megélhetési gyerekgyárral.
Wong Foo, kösz mindent!

"a vallás bekerülhet az alapvetően szekuláris, szakpolitikai emberi jogi diskurzusba."

Na még erről egy mondat: Hol lehet látni imádkozva leboruló muzulmán tömegeket?
SEHOL!
Ha pedig nem imádkoznak szorgalmasan, ha nem hoznak magukkal imaszőnyeget stb, akkor számukra a vallás NEM LÉNYEGES eleme az életnek, és EGYÁLTALÁN NINCS SZÜKSÉG a muzulmán blabla figyelembevételére a nők helyzetének értékelésében és megítélésében!!!

Aki a muszlim Shariát fontosabbnak tartja, mint a nők VALÓS IGÉNYEIT, az ordas módon hazudik a saját céljait illetően.

Csakúgy, mint aki a fekete csipkebugyiról, a kurvák jogairól, a ribancmenetről, a háborús lehetőségekről, a maternalizmusról litániázik, ahelyett, hogy egyetlen értelmes, épelméjű mondatot is képes lenne leírni.

Ezek miatt perpill így néz ki egy amcsi főfeminista aktivista: www.youtube.com/watch?v=Ik1bdoufPt0

Ez ma a feminizmus!
A szétbaszott büdös kurva, mint feminista nőideál. Na persze, ha úgy vesszük, keményen dolgozik az is, ugye. És pláne védeni kell a nőellenes erőszaktól.

csabakirályfi 2015.09.17. 08:29:31

Én erre kaptam fel a fejemet: "...a fejkendős, muszlim vallásra férjükért áttért feleségek komoly szerepet játszottak a folyamatban."
A szekularizált Európában a férjük kedvéért muszlim vallásra tért? A kedves férj, aki csak Európában tudja elképzelni az életét, szekularizáltan a liberálisok szerint, áttérítteti a kedves nejét? Aki persze, mint szekularizált Európai, áttér muszlimnak, gyorsan kendöt is köt?! Érdekes, mecset van már?

annamanna 2015.09.18. 01:46:39

A cikk szerzőjét nyilván érdekli ez a "nőjogi" tüntetés: 24.hu/kozelet/2015/09/17/huzzon-mar-valamit-a-bugyijara-szexmunkasok-es-tancosok-a-gettoban/

Itt a rettenetes háttér: 24.hu/belfold/2015/03/02/evente-egymilliardra-buntetik-a-szexmunkasokat/

24.hu/belfold/2015/05/14/nancy-halala-tiszteletteljes-banasmodot-kernek-a-szexmunkasok/

24.hu/belfold/2012/12/18/minden-huszadik-magyar-penzert-szexel/

"Bizarr maszkba bújt, egyenpólós nők osztogatnak képeslapokat a belváros egyik patinás kávézója előtt, a járókelők vagy gyorsítanak, vagy a fal mellett osonnak tovább, legfeljebb pár fiatal vevő a mutatványra. Sokan nem értik meg elsőre a Jogokkal az erőszak ellen! feliratú papírt, “feministák?” – kérdezi egy fiú a barátját kicsivel odébb, miközben megpróbálják megfejteni, “nem tudom, szerintem inkább kurvák”, válaszolja amaz."

Amikor Teczár Szilárd kifejezetten "feminista" indokokból indított hadjáratot a Doboz szórakozóhely nőket megkülönböztető eljárása ellen, tudom, hogy támogatta a másik főfeminista (már nem jut eszembe a neve). Vajon miért? Az a nő kifejezetten azt süvölti, hogy a nő neve kurva!

Tehát mi más indíték lehetett amögött, hogy a nők is fizessenek a belépésnél, hacsak nem a "civilek" elriasztása, hogy a hivatásosoknak minél nagyobb merítés juthasson!
("Fiam, maga kifogta Dél-Amerikát").

Na nem mintha valaha is jártam volna a Dobozban; de azért tudom, hogy az ún. antifeministák is pontosan ugyanolyan véleménnyel vannak az ügyről, mint a feministák, mivel nekik is szívügyük a kurválkodás minél nagyobb szabadságának biztosítása!

Le is írták, hogy tképpen ők a feminizmus igazi szellemi örökösei; és hát így is lehet, mert Huffnágel Pista antifeminista apostol minden 18 éves lánynak államilag bárcát adna! Ez volna az ő zseniális nemzetgazdasági megoldása, ami kihúzna az országot a csődből, és egyébként is az égvilágon mindenre jó megoldás lenne!

Nahát igen, feministák és antifeministák vállvetve küzdenek a lotyóskodás jogáért.
Pont ilyen világot akarnak megteremteni, mint ahonnan ezek a szerencsétlen muszlimok menekülnek.

Feminista munkásnők: www.youtube.com/watch?v=pt8VYOfr8To

annamanna 2015.09.18. 02:33:35

@picur3ka: A nő helyzete, társadalmi szerepe az egyik legfontosabb kérdés a világon.
Karinthy leírta a Capillária c. regényében, a nácizmus árnyékában, a második világháborút megelőző hisztériában, hogy a férfi-nő viszony sokkal fontosabb a háborúknál. Ez így is van!
Orbánné, Rogánné, Vajnáné stb rossz válaszokat adnak a nő szerepét firtató kérdésre. Nem véletlen, hogy Orbán, Rogán stb is rossz válaszokat adnak a társadalmi kérdésekre.
Pláne a muzulmán világ legégetőbb kérdése a nő társadalmi szerepe, tehát éppen ez a jelenség LÉNYEGE.

Ha a nőnek nincs saját bázisa, nem tudja ellensúlyozni a férfi agresszióját.
Gondolom, te is ázsiai termelési módba vagy beleszocializálódva, ebből következhet az agresszióra való hajlamod, azért fantáziálsz máris háborúról, és azért nem ismered az illemszabályokat.