A kommentelők lázadása − a 444 küzdelme a Nem Megfelelő Véleményekkel
2015. szeptember 10. írta: TuRuL_2k2

A kommentelők lázadása − a 444 küzdelme a Nem Megfelelő Véleményekkel

444_no_komment.png

Vajon mikor tiltjak be a 444-en a kommentelest?

A totalis narrativaosszeomlas fenyeben, mind a hivatkozott kulfoldi cikkeknel, mind a 444-es kommentek eseteben.

Szabaly: reszleges betiltas kenyes cikkeknel is ervenyes. Vagyis ha csak a cicas gifeknel szolhatsz hozza, akkor effektive be van tiltva a kommenteles.

Tipp: 2015. szeptember 23.” – ezt csotany írta a mikroblogján 2015. szeptember 7-én. Nos, nem kellett szeptember 23-ig várni.

Szeptember 9-én délutántól estig a 444 friss posztjaihoz nem lehetett hozzászólni. Az egyes szerzőknek eddig is lehetősége volt kikapcsolni az egyes bejegyzéseknél a kommenteket kiszolgáló Disqs platformot, most azonban mindegyikük egyszerre döntött úgy, hogy az olvasói vélemények csak elvennének a cikkek értékéből (hogy nem a Disqus akadozik, az kiderül a státuszoldalukról, 100%-os volt a szerdai rendelkezésre állásuk).

Pedig alighanem lett volna mondanivalójuk például erről az interjúról („A hangulat végig feszült volt a kocsiban, Andrásék Malboróval kínálták a menekülteket, azok szerb cigit adtak vissza. Később Haribót ettek, a férfiak arabul énekeltek nekik.”) vagy erről a fotóposztról.

A szabad kommentelés nem túl hálás dolog, ezt elismerem, dicséretet nem, elmarasztalást viszont bőven kap érte az újság, ha szabadon engedi a hozzászólásokat, ráadásul sokan előszeretettel mossák össze az olvasói magánvéleményeket a szerkesztőségi tartalmakkal.

Hogy a 444 szerkesztősége a gyűlölettől fűtött hozzászólásoktól sokallt volna be? Azokból korábban sem volt hiány, az elmúlt napokban csak annyi változott, hogy a hozzászólók és a szerkesztőség elégedetlenségének iránya látványosan elvált egymástól, a mindenkimenekült attitűd a törzskommentelők jelentős részénél sem talált nagy megértésre. A 444 nincs egyedül ezzel a helyzettel, számos más, a migránsokkal-menekültekkel kapcsolatban nagyon megengedő és megértő álláspontot képviselő szerkesztőség is azzal szembesül itthon és a nagyvilágban, hogy a máskor velük jellemzően egyetértő olvasók egy jelentős részének nem tetszik ez a megközelítés. Nagyon nem.

Persze az is elképzelhető, hogy csak pillanatnyi megingás volt az egész: a csütörtök reggeli posztokhoz már újra hozzá lehet szólni.

Frissítés: Többen felvetették, hogy nem csak technikai hibáról van-e szó. Nem, nem arról. Ahogy a posztban is írtam, a Disqus-nál egyetlen online diagnosztikai oldal és a saját státuszoldaluk szerint sem volt fennakadás a nap folyamán. Az egyik szerző, Sarkadi Zsolt egy hozzászólásban ismerte el, hogy ő kapcsolta ki a kommentfunkciót a saját posztjainál: „Ez nem büntetés, sajnálom, ha így élitek meg, egyszerűen a saját mentális épségem miatt döntöttem úgy, hogy nem szeretném látni a posztjaim alatt azt, ami a kommentszekuóban az elmúlt hetekben ment.”

444_sarkadi_komment.png

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr737774416

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Balogh Ákos Gergely: A kommentelők lázadása − a 444 küzdelme a Nem Megfelelő Véleményekkel 2015.09.10. 12:39:05

Hogy a 444 szerkesztősége a gyűlölettől fűtött hozzászólásoktól sokallt volna be? Azokból korábban sem volt hiány, az elmúlt napokban csak annyi változott, hogy a hozzászólók és a szerkesztőség elégedetlenségének iránya látványosan elvált egymástól.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szindbad 2015.09.10. 11:09:53

A szabad kommentelés az ordas eszmék kapudrogja. Először csak kommentel, aztán felrúg.

access denied 2015.09.10. 11:26:42

@Szindbad:

3-4 évesen már felrúg az ember, úgy érzi hogy csökkentenie kell a másik előnyét.
Természetes reakció a FAIR PLAY kikényszerítésére. Ha túl jó az ellenfél minimum egy ólomövet a derekára.

(Adva volt soktucat nyuggerverő kopó, meg szemben velük a keleti körülményekben ((+háborúban)) kikeményedett migráncs. Örüljenek a kopók hogy nem rajtuk keresztül ugráltak át. Oszt az egyetlen bravúros védő az a csirke volt. )

Ahogy egyre többet kommentelek, kevesebbet rugdosok. De azért igazad lehet, csak miben is?

7esbusz 2015.09.10. 11:41:35

Öööö akkor csak nekem működik mindenehol (tegnapi bejegyzéseken is...)

Szárnyathy Géza · http://mentalisdeficit.blog.hu 2015.09.10. 11:42:22

Saját tapasztalat alapján egyszerűen tarthatatlan a kommentelők megnyilvánulása. Nem arról van szó, hogy valakinek más a véleménye, ehhez természetesen joga van akkor is, ha az a vélemény egyébiránt demagóg vagy korlátolt, meg akkor is, ha teljesen értelmes és vállalható, csak épp nem egyezik a miénkkel.
A gond az, hogy olyan stílusú és olyan tartalmú kommentek árasztják el a posztokat és cikkeket, amelyeket nem tűrhet el sem a nyomtatott sem a netes média. S ezek a kommentek nem a bejegyzéshez kapcsolódnak, a posztokat pusztán a gyűlölködés helyszíneként kezelik.
A zsidózás (ami hogy is jön bármilyen menekültes sztorihoz?) mellett a legzsigeribb gyűlölet és rosszindulat árad a kommentek jelentős részéből. Például aligha lehet épelméjűnek tekinteni azt, aki az operatőrnő rugdosását úgy kezelte: Igaza volt, legalább le lett tudva egy abortusz.
Ez egyszerűen nem tűrhető el, ebben nem lehet vita akkor sem, ha a menekült kérdésben eltérőek a vélemények. Egy kislány kiutasításáról lehet vitát folytatni, arról azonban nem, hogy de jó, hogy meg lett rugdosva.
És mivel az ilyen tárgyú, és még ennél cifrább kommentek egyszerűen kezelhetetlenek, nincs más megoldás, mint ezeket leirtani. Vagy adott kommentelők kizárásával, vagy a moderálás előzetes szűrésével, illetve a kommentek teljes leállításával.
Ne keverjük ezt azzal, hogy az eltérő véleményt nem tűri el egy portál vagy blog.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2015.09.10. 11:42:35

Amikor Miniszterelnök Urat és a fideszeseket lehetett gyalázni, addig nem volt ez azért annyira kényes meg bántó.

Na jól van :D átérzem azért.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.10. 11:52:30

A liberálisok nehezen viselik el a szólásszabadságot.

A liberalizmus ebben az iszlámhoz hasonlít.

Az iszlám szerint, ha egy nem fogyatékos és jóindulatú ember megismerkedik Mohamed tanításával és a Koránnal, akkor nem képzelhető el, hogy ne akarna azonnal muszlimmá lenni, hiszen az igazság mindenképpen felismerhető.

Így ha valaki megismerkedik az iszlámmal, s mégsem lesz muszlim, az vagy rossz ember vagy hülye.

A liberalizmus esete hasonló: szerintük a liberalizmus az optimális jóság és a közérdek eszméje. Így aki nem fogadja el, az buta vagy rosszakaratú alak.

Emiatt a liberalizmus nem tud mit kezdene a tudatosan antiliberális nézetekkel. Egyetlen megoldás: tiltásuk.

Virág et. 2015.09.10. 11:52:33

Este 7 és 12 óra között nem ment a kommentelés, már az esti utolsó posztok éjféltől kommentelhetőek voltak. Ahogy ma is kommentelhető minden.

Nem lehet - csak kérdezem -, hogy esetleg valami belső technikai oka volt? Mondjuk lerohadt a moderátor gépe? Vagy beteg lett a moderátor, nem tudott dolgozni? Mert azt ugye értitek, hogy a legújabb (már Orbán alatti) bírósági gyakorlat szerint a kommentek tartalmáért az oldal is felelős, magyarul aki nem moderál, az maga is bíróságon találhatja magát. Ezt mondjuk a .hu tükrében azért Turul, te is átgondolhatod.
És ott nem 100-200 komment van, hanem ezrek egy pörgősebb cikk alatt és 3-400 átlagban. És naponta vagy 20 új kommentelőhető cikk.

Nehezen látom a logikát az esti-éjjeli kommentelés szándékos szabotálásában, amikor napközben meg szabad a pálya. Előtte is, utána is.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.10. 11:55:59

@Szárnyathy Géza:

A trágárság és a megalázás rossz dolog. De ez a kisebbik rossz. A nagyobb rossz a szólásszabadság hiánya.

Azaz ha elkezded válogatni a dolgokat, előbb-utóbb totális cenzúra lesz a vége.

Számtalan eddigi blogjaimban sosem töröltem mást, mint a másik kommentelő ellen irányuló személyi adatokkal való visszaélést.

cleanwater 2015.09.10. 11:56:36

Gyalázzák azok saját magukat....@Modor Tibi:

Virág et. 2015.09.10. 11:56:46

@Virág et.: Helyesbítek, az esti 11:30-as poszt már kommentelhető volt. Tehát csak az a 4 óra kiesés volt a 24 órából.

Nemzethalál, valóban.

Google 2015.09.10. 11:57:13

Saját magukat kapcsolhatnák le néha (majd' mindig), annyira fröcsögnek (legtöbbször) a cikkeik a rosszindulattól, irigységtől, kicsinyességtől. Egy-egy cikk valósággal perzsel, annyira kicsinyes, provinciális, utálatot keltő.
"Valóság nagybátyjuk"* most egy kicsit szembejött velük - próbálják kikerülni az öregurat, amíg még lehet.
*aki nem Soros, de nem ám, ezért is írtam öregurat

Bell & Sebastian 2015.09.10. 11:57:41

Szerintem

aki agymosodát üzemeltet a júdók pénzén, az ne ugasson itt, hanem ugorjon be bátran a szaros gödörbe és küzdjön az igazáért. Ha belefulladt, ne reklamáljon, gründoltasson másikat, másik néven. Lényeg az, hogy tudjék a fajtársak, itt bizony kemény megmondás folyik, csakis a miheztartás végett!

Gejza, ne pofázz, ússzál!

Google 2015.09.10. 11:59:32

Van rá magyarázat - mint mindig.
Más szemében a szálkát, sajátban a gerendát sem.
Köszönjük, index és leágazásai!

Bell & Sebastian 2015.09.10. 12:04:02

@Google: Vigyen bele több rákkendrolt, góylepke!

Hunyadi Péter 2015.09.10. 12:15:25

Akár a saria törvényében!! Ott sincs véleményszabadság!

A saría törvénye szerint:

• nincs vallásszabadság;
• nincs szólásszabadság;
• nincs szabad véleményalkotás;
• nincs művészi szabadság;
• nincs sajtószabadság;
(gratulálok a sajtómunkásoknak, akik visszaélnek a jelenleg még létező sajtószabadsággal és olyan TÖMEGEK érdekeit képviselik, akiknek első dolga lesz az ilyen emberek legyilkolása)

• nincs egyenlőség – a nem muszlimok, azaz a kafírok, soha nem egyenlők a muzulmánokkal;
• a saría törvénye szerint a különböző embercsoportokat nem illeti meg egyenlő védelem. Az igazságszolgáltatás kettős, más jogszabály vonatkozik a muszlim férfiakra és más a nőkre, illetve a nem muszlimokra;
• nincs női egyenjogúság;
• a nők megverhetők;

• csak a muszlimok viselhetnek fegyvert;
• nincs demokrácia, mivel a demokrácia azt jelentené, hogy egy nem muszlim egyenlő egy muszlimmal;
• az alkotmányunk a tudatlanság korának – dzsáhilijja – ember által teremtett dokumentuma, amelyet alá kell vetni a saríának;

• a nem muszlimok dhimmik, harmadosztályú állampolgárok;
• minden kormánynak a saría törvények alapján kell működnie;
• eltérően a jogrendszerünktől, a saría nem magyarázható és megmásíthatatlan;

drive.google.com/file/d/0BwoeeNbc6cjDb2lxVndiemtzdGc/view?pli=1

I_Isti 2015.09.10. 12:19:17

Kurvaélet. A haribo. A marhamájkrém nem volt jó, mert mi is van benne? Sertésszalonna. A haribo viszont jó, mert mi van benne? ZSELATIN.

És mi a zselatin?

"Mi a zselatin?

A zselatin egy zselésítő anyag, melyet háziállatok csontjából és kötőszövetéből kivont kollagénből, hidrolízis útján állítanak elő. Bár a zselatin száraz állapotban 98-99%-ban fehérjét tartalmaz, tápértéke nagyon alacsony. Por vagy lap formában kapható, de alapanyagukban nincs különbség. A zselatinlap adagolása egyszerűbb, a zselatinpor viszont könnyebben oldódik."

1000bocs 2015.09.10. 12:21:44

@Szárnyathy Géza:
A ballibsik az emberiséget előnyére hivatkozva kívánják átalakítani a világot. Mikor kiderül hogy az emberiségnek erről más a véleménye, inkább betiltják a véleményt mintsem kiderüljön hogy az emberek nem szeretnék hogy ők vezessék a szebb jövő felé.

Véleménydiktatúra, liberálfasizmus és társai. Nincs ebben semmi új, de a migránskérdés azokat is egy táborba rántja (egy vélemyényt vallanak) akik más részletkérdésekben eltérnek egymástól.

A hozzászólások durvaságára hívatkozni meglehetős vicc lenne egy fikaoldaltól mint a 444. Eszem az érzékeny lelküket.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.10. 12:27:29

Mitől vagytok olyan biztosak benne, hogy nem technikai probléma okozta? Hisz az, hogy csak átmeneti volt, inkább erre utal. Talán megkérdeztétek őket? Vagy csak úgy vagdalkoztok érdemi infó nélkül?

Ja, értem.

Jean Sol Partre 2015.09.10. 12:27:31

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: szemben az antiliberális eszmékkel, amik egyszerűen tiltással oldják meg az ilyen helyzeteket.

GNDL 2015.09.10. 12:28:17

Tegnap valahogy úgy tűnt, mintha szervezetten árasztották volna el nulla napos, pár hozzászólásos accountok a 444 posztjai alatti kommenteket, elég durván gyűlöletkeltő véleményekkel és képekkel. Gondolom a Fidelitas hivatásosai ráhajtottak a zsebpénzre. :) Talán ez?!

Jean Sol Partre 2015.09.10. 12:29:09

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: igaz, az inkvizíció az, ami igazán felszabadít

tralalala 2015.09.10. 12:31:09

@Szindbad: Az "ördög ügyvédje" amúgy eredetileg egyházi hivatás volt, fontos szereppel, és ma sincs feltétlen negatív csengése.

@Szárnyathy Géza: "legzsigeribb gyűlölet és rosszindulat árad a kommentek jelentős részéből. "

Ami addig teljesen okés, amíg a rohadt putyinszopó csüngőhasú cigánykodó minidúcsét kell ekézni, ám egyszerre vállalhatatlan lesz, amint a szegény nigránsok kerülnek szóba.

Virág et. 2015.09.10. 12:32:23

Bocsánat, hogy belerondítok a liberálfasisztázó circlejerkbe, de szeliden megjegyezném, hogy a 444-en tegnap csak pár órát nem ment a 24-ből a kommentelés és azóta is rendesen működik.
Ennek oka nagyon foglalkoztatja Turult, de azért annyira talán mégse, hogy megkérdezze a szerkesztőséget, inkább jönnek a konteók. Hogy így küzdenek ezek a szemét libsik az ellenvéleménnyel!!!44!4! Hát ha így, akkor eléggé alacsony hatékonysággal, mert azóta is megy a kommentelés töretlenül. Mondjuk, aki a 444 kommentfolyamából bármilyen globális irányt ki tud mutatni, annak én megrázom a kezét.

Az is mellékes, hogy a 444 kb az egyetlen olyan oldal, ahol a nagy látogatottság és sok eredeti tartalom mellé szinte teljes kommentelési lehetőség is társul. Ahol a kommentek jelentős része ma is gyalázkodó, sok közülük nyíltan rasszista, pszichopata. De ennek is helyt adnak.
A mandiner 3 napi cikke, amiből kettő MTI hír kicsit más pálya. Ez inkább olyan, mint az index, csak kommentelési lehetőséggel a hírek alatt. Megjegyzem, a Magyar Idők alatt én nem látok kommentfolyamot, de az gondolom oké.

tralalala 2015.09.10. 12:33:48

@GNDL: Vagy esetleg sokan csak olvasnak (úgy az olvasók 95%-a nem kommentel), és csak akkor ragadnak klaviatúrát, mikor tényleg olyat látnak, ami kiveri náluk a biztosítékot.

Fantasztikus, hogy az összeesküvés-elméleteket nevetség tárgyává tevő emberek milyen gyorsan kezdenek el maguk is bonyolult háttérhatalmakat vizionálni.

Virág et. 2015.09.10. 12:37:06

@GNDL: Nem hiszem, mert ugyanazok ott voltak már reggel, délelőtt és koradélután is. Meg itt vannak ma is és a kommentelés megy.

Ennél értelmesebb teória az, hogy tesztelték a látogatottságot a kommentelés lekapcsolásával. A 444-et elég sok kritika éri, hogy lényegében egy glorified reblog, nem igazi sajtótermék és csak a kommentek tartják életben. Nem tudom, de ennek nagyob esélyt sejtek, minthogy szegény véleményezők elnyomása lett volna a cél szerda este 7 és 11 óra között. De mit tudom én, én nem vagyok NER-kompatibilis blogger.

IdomitottFoka 2015.09.10. 12:37:08

A libsik hülyének nézik a nem libsiket: ez véleményfasizmus.

A nem libsik hülyének nézik a libsiket: elhallgatott igazság.

A libsi médium nem enged teret a nem libsi médiatartalomnak: szólásszabadság megsértése.

A nem libsi médium nem enged teret a libsi médiatartalomnak: hámégszép, miazhogy nagyonis.

GNDL 2015.09.10. 12:37:43

@tralalala: Ha már bemásztam a homokozóba, itt csak homokozni lehet... :)

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.10. 12:41:20

@Jean Sol Partre:

Vannak ilyenek és olyanok.

Vannak demokrata antiliberálisok és antidemokrata antiliberálisok is.

Ahogy vannak demokrata liberálisok és antidemokrata liberálisok is.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.10. 12:42:48

@Jean Sol Partre:

Az inkvizíció egy modern bírósági módszer volt. A korábbi elavult rendszert váltotta fel. A mai bíráskodás alapja az inkvizíciós eljárás.

Voltak hibái? Voltak. Minek nincsenek hibái?

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.10. 12:43:28

@Regular John:

Tudom, ballibául a szólásszabadság jelentése "szabadon kimondhatók liberális vélemények".

Virág et. 2015.09.10. 12:51:01

@GNDL: Amit 11 órára felülírt a főszerkesztő nyilván. Akkor talán ha már bizonyított a tény (ez gondolom hiteles), le lehetne kattanni a konteókról és leírni, hogy a valós ok az a napi moderátor hülyesége volt és nem valami globálsi liberálsfasiszta eszem vagy mit tudom én micsoda.

Jean Sol Partre 2015.09.10. 12:51:15

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: ha ennyiféle van, hogy mondhatod rájuk általánosan, hogy nem viselik a szólásszabadságot?

GNDL 2015.09.10. 12:53:47

@Virág et.: „ez gondolom hiteles”

Innen van, nem tudom mit fog vele tenni a Blog.hu hírhedten frankó URL feldolgozó rutinja, de tessék: disqus.com/home/discussion/444hu/az_egyesult_allamok_is_befogadna_a_szir_menekulteket/#comment-2244690847

GNDL 2015.09.10. 12:55:08

@Virág et.: „le lehetne kattanni a konteókról”

Ne már... most kizavarnál mindenkit a homokozóból, mikor már szereztem egy kék lapátot is?! :)

Jean Sol Partre 2015.09.10. 12:57:45

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: mindegy, hogy voltak-e hibái. Tiltsuk be a liberalizmust, ez a lényeg.

Virág et. 2015.09.10. 12:58:02

@GNDL: Látom a frissítést is a bejegyzés alatt. Akkor ezt azt gondolom meg is oldottuk. Sarkadi hülyesége volt az egész. Csak tippelek, de gondolom 11-re sikerült Uj Pétert előkeríteni, aki visszakapcsoltatta az egészet és ma is megy. Hülyékből a kommentekben egyébként ma sincs hiány, meglátjuk hogyan reagál a mai napi felelős.

Ha rendszer lesz a dologból, akkor majd visszajövök ide egyetérteni az írással.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2015.09.10. 12:59:22

@Virág et.:
Lehet, hogy értelmes teória, de a valóság cáfolja (lásd az előbbi válaszom + a poszt kiegészítését). És nem csak Sarkadi kapcsolta ki a kommentelést:
444.hu/2015/09/09/a-4-eves-kislanya-es-egy-facebook-poszt-csinalt-belole-amator-embercsempeszt/
kepek.444.hu/2015/09/09/feleslegesen-szenvednek-a-menekultek-a-kerites-pengeivel/

Virág et. 2015.09.10. 13:04:11

@TuRuL_2k2: Az elméletbe picit belerondít, hogy ma meg megy és nincs kevesebb menekültes történet (épp ellenkezőleg...) és kommentből sincs kevesebb.

Mondom, ha rendszer lesz a dologból, jelentkezem itt nálatok.

De sok értelmét amúgy sem látom a kommentfolyam lekapcsolásának úgy, hogy az csak pár cikket érint, a korábbiak alatt mehet és mehetett (és ment is) tovább kommentelés. Ilyenkor annyi van, hogy odamennek megbeszélni az emberek a másik cikket is. Hogy ennek mi értelme, azt tényleg érdemes lenne a 444-től megkérdezni.
Írtatok már nekik? Ha már téma lett.

Virág et. 2015.09.10. 13:07:44

@TuRuL_2k2: "És nem csak Sarkadi kapcsolta ki a kommentelést:"

Sarkadi volt a napi moderátor. Nem tudja ő lekapcsolni a disqust, csak a cikkírok egyesével? Biztos ez? (Komolyan kérdezem.)

panelburzsuj 2015.09.10. 13:11:37

@Virág et.:
"Írtatok már nekik?"

Megbeszélni? Elment az eszed!

Ujjal mutogatni! - az a menő!

(Gondolj bele: ezek a derék atyafiak nem azért kapják a fizetésüket, hogy problémákat csöndben megoldjanak, hanem éppen ellenkezőleg: hogy a port kavarják, a szart habosítsák. Ebben tökéletesen egy a 444 és a mandiner. Hiszen ez a "hivatásuk". És ha más "hírük" nincs - hát egymásból faragnak "hírt". Kleine Fische - gute Fische.)

Jean Sol Partre 2015.09.10. 13:16:32

@TuRuL_2k2: mindentől függetlenül igencsak túlreagálásnak tűnik a poszt. Utánanézés nélkül, csak úgy mihamarabb. Te nem érzed szánalmasnak?

Bell & Sebastian 2015.09.10. 13:20:25

@Jean Sol Partre: Ezt gondold át mégegyszer és reklamálj a spanyoloknál, miért engedték egy született zsidó ámokfutását hitbéli ügyekben. Úgy beszéltek erről az inkvizícióról, mintha 6 millió demokratát sütkéreztek volna meg (elsősorban Ibériában) és aki ezt vitatja, egy rohadt klerikál-fasiszta álkeresztény, pfej.

tralalala 2015.09.10. 13:32:44

@Virág et.: Pedig ez pl. az Origón is így megy, pár "érzékeny" cikk kommentelhető, pár meg nem, rendszert nem igazán láttam.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.10. 13:33:30

@Jean Sol Partre:

Picit túloztam, valóban nem minden liberó egyben cenzúrapárti.

Virág et. 2015.09.10. 13:35:43

@tralalala: Na de itt most nem erről van szó. Ilyen a 444-en is van és volt is. Egyes mellékletekhez tartozó cikkek pl. tldr vagy a mivoltma soha nem volt kommentelhető. A különböző kvízek meg állatos vicces videós szösszenetek sem.

De itt most az összes cikk alatt egy kv 3-4 órás időtartamra lekapcsolták a kommentelést. Aztán meg vissza mindenhol. Van 5-6 cikk, ami alatt azóta se megy a komment, de mások, meredekebbek alatt meg igen. Ráció nem sok van benne, azon túl, hogy besokallt a napi moderátor. De az meg nem magyarázat.

Bell & Sebastian 2015.09.10. 13:41:52

Melegen ajánlom a fejlett Nyugaton lebzselő cimbik módszerét, szűrni, álnéven beírni, megint szűrni, beírni, majd amikor indul a buli (ez legkésőbb az 50. kommentnél bekövetkezik), lezárni, lekapcsolni.

Elégedetten hátradőlni, pénzt felmarkolni, SZTK szemüveget letenni, segget vakarni tovább.

Dr.Korász 2015.09.10. 13:48:11

És itt engednek kommentelni. Hajrá menekültek, mindenkit fogadjunk be, építsünk mecseteket és akinek ez nem tetszik az itthon lévők közül, az húzzon a picsaba az országból. Ennyi

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2015.09.10. 13:54:37

egész biztos forrásból tudom, hogy a mandiner meg akarja szüntetni a kommentelés lehetőségét. akkor mi a faszt alakoskodtok itten?

Szindbad 2015.09.10. 14:01:55

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Egy démon vagy, aki azt hiszi, hogy független.

Szindbad 2015.09.10. 14:10:30

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: a nem aljas vélemények szabadon kimondhatók. A közösség számára nem hasznos, ha azt írom, hogy "Legalább 71-el kevebb :))".

Pelso.. 2015.09.10. 14:32:03

@TuRuL_2k2: " hogy nem szeretném látni a posztjaim alatt azt, ami a kommentszekuóban az elmúlt hetekben ment.”
Te megteheted, hogy ezt leírd s eszerint cselekedj? Persze, ha nincs okod se rá, az más.

GNDL 2015.09.10. 14:37:50

@Jean Sol Partre: „Te nem érzed szánalmasnak?”

Azok után kérded, hogy Turul már ellőtt pár névtelen kommentből összeállított posztot Orbán védelmében?! :)

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2015.09.10. 14:45:57

Bede mar a Khivatol Keletre blogban sem engedte a kommentelest, mert szerinte nincs Magyarorszagon olyan tartalom amit a kommenteles kicsit is szinvonalasabba tenne.

Sir Galád (már foglalt) 2015.09.10. 14:53:46

a párbeszédet kellene elkezdeni, nem a cicaharcot mindig...

Jean Sol Partre 2015.09.10. 14:54:59

@Bell & Sebastian: No one expects the Spanish inquisition!

Jean Sol Partre 2015.09.10. 14:58:35

@GNDL: csak egyre izzadságszagúbb ez az erőlködés. Egy darabig vicces, aztán most kezdtem megsajnálni.

panelburzsuj 2015.09.10. 14:59:26

@Sir Galád (már foglalt):
Fizetsz érte?

Mert amíg a mentálpankrátorkodásból megélnek, addig te ugyan vágyakozhatsz napestig a "konszenzuskeresésre".

Hivatásos trollok. Sitting on the top.

GNDL 2015.09.10. 15:00:22

@Jean Sol Partre: Ne sajnáld, biztos jó (köz)pénz van benne... :)

Sir Galád (már foglalt) 2015.09.10. 15:36:40

@panelburzsuj: Nem kell olyan sokat várni, ott van például a Pintér Bence.

Jean Sol Partre 2015.09.10. 15:41:44

@GNDL: az biztos, de más öröme nemigen lehet benne.

Google 2015.09.10. 15:42:37

Valahol szánalomra méltó az, aki állandóan mások miatt szégyenkezik.
De senki nem lehet igazán tökéletes, bennük például nincs hiba.

panelburzsuj 2015.09.10. 15:56:11

@Sir Galád (már foglalt):
Hol "ott"?

(= Mit tudsz az egzisztenciájáról? Tutibiztosan, utolsó szögig.)

Furore Carcosa 2015.09.10. 16:03:15

@pancho_sanza: "...szerinte nincs Magyarorszagon olyan tartalom amit a kommenteles kicsit is szinvonalasabba tenne."

Biztos nem jár a molyra: a papírkönyv nem trendi már az élvonalbéli hipsztermédiában.

Robinzon Kurzor 2015.09.10. 16:15:09

Turul úgy járt, mint egyszeri Népszabi-szerkesztő a Teller-levéllel.

Egy picit azért biztos gyanús volt a dolog, de ha egyszer annyira szép sztori és annyira jó lenne, ha igaz lenne ... akkor biztos az is.

Hát nem lett az.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.09.10. 16:48:12

Na és. Mostanra egyértelmű, hogy a 444 micsoda, kommentekkel vagy azok nélkül. Ne a 444-gyel foglalkozzatok, tegyetek inkább Ann Coultert a véleményszekcióba! :) Pl. a szegény őrült helyett.
www.anncoulter.com/columns/2015-09-09.html

picur3ka 2015.09.10. 17:37:08

@pancho_sanza:

Pedig de nincs igaza. Íme, egy vélemény:

"Én azt nem értem, ha Németország ennyire szereti a muszlimokat, akkor mi a búspics@ért nem képeznek egy vasúti folyosót ezeknek az alakoknak."

Na? Tessék.

Tudományos libsizmus 2015.09.10. 17:45:41

A Spiegel, amely 15-20 esztendővel ezelőtt még távolságtartó, színvonalas újság volt, mára nem egyéb, mint egy szélliberális propaganda kiadvány.

Pár hónapja lehet hozzászólni a cikkekhez. Korábban lehetett és ott soha nem volt szokás anyázni, illetve ha volt ilyen, azt szépen kimoderálták. Valószínűleg megunták a szerkesztők, hogy a hozzászólások 90%-a homlokegyenest ellenkező véleményt tükröz, mint a cikkek, ahogy ez az utóbbi időben jól megfigyelhető a német online sajtóban.

Tekintve, hogy a hazai radikálliberális szcéné bálványáról van szó, a Spiegel e lépése után valószínűsíthető, hogy Magyarországon is hasonló lépéseket fontolgatnak a sajtószabadság bajnokai.

Tudományos libsizmus 2015.09.10. 17:46:28

@Tudományos libsizmus:
Pár hónapja NEM lehet hozzászólni a cikkekhez.
Elnézést az elírásért.

Kalmár 2015.09.10. 17:56:47

Az Indexen is "dolgoznak" Sztahanov módjára a liberális bloggerek.
Ők is szép számmal tiltják ki a kommentelőket.

Ez van.

Ha összehangolt, fizetett médiád van, akkor egy ország véleményét tudod befolyásolni különböző kérdésekben.

Mivel már alig maradt kormánypárti médium, így rákezdtek a "migráns jó, a migráns hasznos" nótára, amit a jól képzett nyugati sajtótól vettek át tükörfordítással.

Egy baj van! A migránsok a kertek alatt vannak. Mindenki látja őket, nem elég a szokásos kábító cikközön!
A valóság olyan erővel veri orrba a tisztelt olvasókat, hogy az arab gyermekszépségverseny összes helyezettjét is hiába teszik címlapra!

panelburzsuj 2015.09.10. 17:59:02

@Tudományos libsizmus:
Minek neked a Spiegel?

Nyiss akárhány blogot, fasza tartalommal - a szenny Spiegelnél mindenképp faszábbal... - és tódulnak a hívek, nem? És máris olyan "kommentpolitikát" csinálsz, amilyet csak kívánsz.

Vagy mások ismertségén élősködni mégiscsak egyszerűbb? ...

Könnyebb a meglevő villanyducokat körbepisálni, mint újat telepíteni? ...

cradbox 2015.09.10. 18:01:48

Semmi szükség a kommentekre híroldalakon, ez az egyik legnagyobb webkettes bullshit. 95%-ban az unatkozók és az idegbetegek fóruma. Tessék csak körülnézni az Origón, ott sem emeli a színvonalat.

Bell & Sebastian 2015.09.10. 18:02:17

@Jean Sol Partre: Akkor elmondom: úgy integrálták a spanyolok a fölszaporodott zsidóikat, hogy egyharmadát megölték, egyharmada megszökött, a többi konvertált. Csakhogy titokban tartották a saját vallásukat is, ezek közt vágott rendet Torquemada, állami megbízásból, amit úgy nyert el, hogy egy volt a zsidók közül, azaz jól ismerte őket.

Kalmár 2015.09.10. 18:04:07

@cradbox:
Nyugodj meg és keress egy hobbit!

access denied 2015.09.10. 18:04:21

@Tudományos libsizmus:

A spiegel 70 éve cia psyop, a háború után a németek megvezetésére tucatnyi "versengő" napilapot csináltak, így teljes média kontrollt tudtak menedzselni. A hitelét az információ hiánynak köszönhette és a profin alkalmazott kereszt igazolásoknak. Pl a faz szerint így, akkor két nap múlva a welt igazolta, legközelebb másikok.
Az első öböl háború alatt nagyon túltolták, akkor ébredtek fel a németek.

Bell & Sebastian 2015.09.10. 18:06:52

Mondjuk a mozgólépcső alján buzuló migráncsok (arab tini-fiúk) biztosan nem kerülnek a Spiegel címlapjára.

Azért ez korábban nem volt népszokás errefelé.

panelburzsuj 2015.09.10. 18:09:13

@Kalmár:
Ne nyafogjál már, mutatok neked közpénzből tolt kormánybarát kontentet:

urbanusblog.hu/

És ahol ez, ott van még vagy fél tucat olyan olyan nemtommi, ami mind-mind blognak hívja magát - és egyhez se lehet hozzászólni.

Most szólj hozzá!

KUHULIN 2015.09.10. 18:14:37

Az a vicces, hogy a 444.hu w2-es médiának indult, pont a lényegét sikerült kikapcsolni.

Rwindx 2015.09.10. 18:25:34

Szar az amikor az embernek azzal kell szembesülnie, hogy az a világ amiről úgy képzelte benne él, valójában soha nem is létezett. A kommentek tiltása, ennek tagadása.

Arcade Macho 2015.09.10. 18:35:30

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: en magam a piaci liberalizmus hive vagyoke s liberalisnak gondolom magam
de amit mostansag a felrugassal kapcsolatban magukat liberalisnak tekinto emberek eloadtak attol hanyingerem lett
mas szoval: szerintem tul sok alliberalis kocsog van

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2015.09.10. 18:41:54

@Szárnyathy Géza: Esetleg meg lehetne próbálni hazugságok, csúsztatások, ferdítések, elhallgatások nélküli, pártatlan cikkeket írni. Ami az indexen megy az utóbbi hetekben pl. újságírás címén, az undorító.

Anti Liberal 2015.09.10. 18:52:55

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: kihagytad náci és fasiszta lehetőséget. Én fasiszta, náci, mélymagyar, bőgatyás vagyok, maga az emberiség szégyene.

Bell & Sebastian 2015.09.10. 18:54:41

Végülis megérte alaposan fölfújni a rugdalózást, hátha elvágja a nő torkát az apa, akit természetesen kinyomoztak jó libsijeink.

Ez lenne az igazi hír, folyna a vér, spriccelne össze-vissza és minél tovább tartana a halálhörgése, annál nagyobbat élveznének a mocskos disznók.

Anti Liberal 2015.09.10. 18:57:11

@panelburzsuj: Tudod az a probléma hogy ha valaki nem ért egyet veletek liberáljugend harcosokkal akkor az a valaki csak kormánypárti lehet :) ergo fasiszta vagy jobbikos. Én liberális vagyok, konzervatív liberális, de nem akarok multikulturális társadalmat, nem akarok melegházasságot, de egyet értek a választható hittan vagy etika oktatással. Egyet értek a munka alapú társadalom gondolatával és nem akarok segélyezett társadalmat. Ez mind belefér a liberális kalapba máshol, csak itt, nektek nem. Tehát fasiszta vagyok és náci :)

rasztaszív 2015.09.10. 19:00:17

@Bell & Sebastian: merthogy?kik is lennének azok a mocskos disznók,akik ezt élveznék?a "libsik"?
nem érzed,hogy már a feltételezés is alávaló...?!bárkikre is gondolsz...

KUHULIN 2015.09.10. 19:04:32

@rasztaszív: Én pont libsi kommentelőktől olvastam olyat, hogy arabokkal kéne halálra erőszakoltatni a nőt...

panelburzsuj 2015.09.10. 19:05:02

@Anti Liberal:
Pici félresiklottál: Kalmár kolléga afelett búslakodott, hogy alig maradt már kormánypárti médiafelület, Tudományos libsizmus barátunk meg azon zsörtölődött, hogy milyen dolog már nem akárkit akárhol kommentálni engedni.

Nekem meg beugrott a közös metszet.

Szóval szép, hogy tettél itt egy kéretlenül részletes önvallomást nekem címezve - de mégis mijafaszt kéne kezdenem vele?

Bell & Sebastian 2015.09.10. 19:05:02

@Anti Liberal: Konzekvensen keverik a iberálist a post-bal-liberálissal, ami legalább kettővel alacsonyabb pálya, mint az eredeti. De a ős-jobboldalisághoz képest is vannak legalább ennyire komoly elhajlások a másik oldalon.

Ezen kívül keveredik még kettő dimenzió: a gazdaság és ideológia.

Ebben a dzsungelben rendet vágni alkalmatlan fogalmakkal és fogalmatlan alkalmazottakkal - lehetetlen.

Exploiter 2015.09.10. 19:07:38

Ez nem új jelenség, engem soha sehonnan nem tiltottak még ki, csak azokról a helyekről, amik elvileg épp a liberalizmus értékeit propagálnák. Bár igaz, h szélsőjobbos helyekre nem is járok.

Vicces ez, mert az ember többek között azért tartja jó helynek Európát, mert szabadon pofázhat, amiről akar. Ha és elveszik, akkor ebből a szempontból nekem tök mindegy, hogy nácik, vallás rendőrség vagy elméleti liberálisok miatt nem lehet, mert a moralizálás sose érdekelt, csak a végeredmény.

Érdekes pl, hogy németek a daily amikre és társaira járnak, mert otthon gyakorlatilag egyetlen hírportálon se lehet kommentelni.

Egyre szarabb hely lesz ez a kontinens is.

Bell & Sebastian 2015.09.10. 19:07:39

@rasztaszív: Nem érzem, tudom. Ilyen a manipulatív libsi-média utóhatása. Szarízű.

Köldök_szösz 2015.09.10. 19:08:46

...biztos attól hogy csak egy szarul sikerült index koppintás

2015.09.10. 19:09:20

Ha megszűnik a 444-en a kommentelés, akkor sokat fog veszíteni az oldal olvasottságából/látogatói számából!

rasztaszív 2015.09.10. 19:13:13

@Bell & Sebastian: te itt most a saját szarodat kennéd másra.

Exploiter 2015.09.10. 19:15:37

@panelburzsuj:

Valószínűleg amúgy ez lesz a megoldás. Amelyik helyen nem lehet véleményt kifejezni, oda nem megy az ember. Nálam pl már nehány blog tiltólistán van, oda se kattint az ember. Ha ez általánossá válik, majd jön a blog.hu helyett egy másik oldal.
Ez van, 2015ben az ember nem előre megrágott, gondosan szelektált tartalomra vágyik. Már 60as iq felett.

rasztaszív 2015.09.10. 19:15:38

@KUHULIN: "libsik" voltak?tehát mást mondtak mint te?vagy mitől voltak "libsik"?

Bell & Sebastian 2015.09.10. 19:16:09

@rasztaszív: Nem vagyok sértődékeny, kenem én rád is, eddigi megnyilvánulásaid alapján.

rasztaszív 2015.09.10. 19:19:06

@Bell & Sebastian: próbálkoztál már.ne is fogd vissza magad...

Ad Dio 2015.09.10. 19:19:40

@Szindbad:

Jól értem? A szólásszabadság a liberális világ ellensége lenne?

Nemár...

Ad Dio 2015.09.10. 19:28:54

@Exploiter:

+1

Ha blogot látogatok, a cikket csak akkor olvasom el, ha van mód kommentelni.

Sajnos ehhez rá kell kattintani...

♔bаtyu♔ 2015.09.10. 19:37:47

@Ad Dio: Én azt csinálom, hogy írom a blog címét egy szöveges file-ba, amelyekben nem lehet kommentelni, vagy ki vagyok tiltva. Azt meg tudnám oldani, hogy "ne legyek" kitiltva, de nem akarom. Szerencsére van elég blog ezek nélkül is.

♔bаtyu♔ 2015.09.10. 19:40:40

@Bell & Sebastian: Na most a balliberálisok 20 évig nem ismerték azt a fogalmat, hogy szélsőliberális, szélső balliberális.

Most aztán szopnak is rendesen e miatt.

Jobboldalon frankón ott a jól látható struktúra, még akkor is, ha egyesek Orbánékat nácizzák.

Fidesz - jobboldali
Jobbik - jobboldali radikális

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.09.10. 19:40:46

A 444-en is elszaporodtak a batyu féle fideszgecik. És a bevándorlós kérdésekben az agresszivitásuk is nőtt. Ha én blogtulaj lennék, én sem engednék kommentelést, mert minek.

panelburzsuj 2015.09.10. 19:44:29

@Exploiter:
Nagyjából erre is halad a dolog.

Csakhát a Facebook mire van? Ha nem arra, hogy bárhol, bármiről, bárkivel? Igény esetén ugyanannyira kamu profilokkal, mint egy közönséges nicknév? (Jó: kicsit több meló kiszínezgetni valódifélére. De onnantól?)

Szóval én azt gondolom, sőt azt tapasztalom, hogy a "hagyományos közéleti blogolás" és pláne a kommentelők köre egyre inkább az egy-egy "eszmerendszer" mellett vadul kardoskodók szűk szektáira szorítkozik.

És minél "népszerűbb" a blog, annál inkább szükségét érzik az eszmeharcosok, hogy ott egymásra leljenek és egymásba marjanak.

Gondolj bele, hol van már az "OFFTOPIC", meg a hasonló naiv gyermekszobai "netes illemszabályok"?

Aki bírja - tolja. Mindent mindenthova.

new_boy_on_the_block 2015.09.10. 19:47:46

A mentális zavarok melyik népnél fordulnak elő gyakrabban? Nem csak a menekülteket nem szeretjük erre fele...

Ad Dio 2015.09.10. 19:48:45

@♔bаtyu♔:

Van blog, amin megbántódtam volna ha nem tiltanak ki :-). Szegény Brendel Matyi. Már az indexnek is égés a blogjainak a színvonala.

♔bаtyu♔ 2015.09.10. 19:55:55

@Kormánymeghízott Államcickány Úr: Viszont a magadfajta gyurcsánycsicska geci szerencsére viszont nem hogy elszaporodott, de egyre kevésbé látszik.

Szerencsére te még látszol.

access denied 2015.09.10. 20:01:54

@panelburzsuj:

>>...az egy-egy "eszmerendszer" mellett vadul kardoskodók
>>szűk szektáira szorítkozik.

Ahogy elnézem, lassanként mindenki liberálissá válik, pontosabban populistává, jobbára konzervatív öndefínicióval. Már csak apró részleteken vitatkoznak, az anyázás csak az utolsó vonal a védelemben. A kevés újonc ad furcsa fílinget, de ők meg kettétörnek napok alatt.

A barlang már beomlott, mindannyian ugyanazt a világot lakjuk, ugyanazokat a történelmi társadalmi folyamatokat éljük meg, természetes hogy az összerakott világkép is hasonlóvá válik.

♔bаtyu♔ 2015.09.10. 20:04:59

@Ad Dio: Az tény, hogy van itt egy-két blog, amelyik kifejezetten gáz. Én örülök az ilyennek, mert szeretem, ha a liberális ostobaságait közhírré teszi. Sokukhoz nem véletlenül nem lehet hozzászólni, de ez lényegtelen is, mert a fekete pontja már ott van.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.09.10. 20:10:03

@♔bаtyu♔: Na most ha valaki megnézi a kommentjeidet, akkor bizony nem kérdés, hogy büdös nagy fideszgeci vagy:

blog.hu/user/805938/tab/activity

Te mi alapján nevezel engem Gurcsánycsicskának? Mutass egytelen kommentet tőlem, hogy Gyurcsányt védtem!

Agysebész migráns 2015.09.10. 20:12:59

A 444 is megy a Cink után a levesbe.

Gyuri bácsi nem etet enyni éhes szájat ilyen látványos eredménytelenség mellett.

panelburzsuj 2015.09.10. 20:15:26

@acces denied:
Te vagy a tanú, hogy az emberek többsége mennyire nem tud elvonatkoztatni attól a buroktól, boxtól, amiben legtöbbet mozog. Egyre inkább azt gondolja, hogy csak az ő barlangja a valóságos - hiszen "mindenki" ugyanazt az aznapra bedobott gilisztát kergeti.

♔bаtyu♔ 2015.09.10. 20:17:01

@Agysebész migráns: Sorosnak egyre gyanúsabb, hogy Orbánt már a századik kedden sem söpörte el a népharag.

access denied 2015.09.10. 20:24:51

@panelburzsuj:

Már csak egy barlang van.

ugyanez van a kínai blogokon, az oroszoknál, peruban is.

csak te érzed magad különlegesnek, de ugyanaz vagy mint a többi.

bontottcsirke 2015.09.10. 20:33:02

@Szárnyathy Géza: Akkor nem kéne már levonni a konzekvenciát végre?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.09.10. 20:34:22

@♔bаtyu♔: Tudom, ez a fideszgecik logikája. Ha valaki nem ajnározza a viktort, akkor gyurcsányos. Ha van másfélmilló fideszes, akkor hány gyurcsányos van, ha 7 millió szavazópolgár van az országban? Na, butabatyu?

♔bаtyu♔ 2015.09.10. 20:41:43

@Kormánymeghízott Államcickány Úr: Ne kínlódjál, általános logika, kizárásos alapon. Mindenki másnál ostobább vagy, tehát akkor csakis gyurcsánycsicska lehetsz.

Jon Bovi 2015.09.10. 20:42:49

Nem tetszik a nép hangja? Megoldás: tiltsuk ki mindet! Pont, mint a komcsik anno.

(Elvégre liberalizmus van. Mindenki azt mond/ír/gondol, amit szabad.)

♔bаtyu♔ 2015.09.10. 20:54:54

@Ad Dio: Ez az Origó még az indexnél is szánalmasabb.

Követelik a liberálisok Orbántól, irtsák ki a bogarakat, mert egy menekült kislány, akinek szüleit az USA erőfeszítései ellenére az oroszok lebombázták, nagyon megijedt egy nagy fekete bogártól. Gyurcsány feltételezi, a bogarat Szijjártó tette oda, a FT tudósítója pedig elkapott egy pillanatot, amint egy rendőr éppen egy másik menekülőt tol az autó alá, aki a barátja szerint szír atomtudós.

Ad Dio 2015.09.10. 21:12:28

@♔bаtyu♔:

Ezeket ugord át.

Viszont a német parlamentben elhangzottak - még ha triviálisak is - már jeleznek valamit. Vagy csak a bennem élő "racionális német" mítosza küzd a túlélésért?

♔bаtyu♔ 2015.09.10. 21:16:00

@Ad Dio: Tavaszra mindenki természetesnek fogja találni, hogy a határokon lőnek.

Régebben formabontónak találták a libsiket, ma már csak megtűrik őket. De lesz holnap is.

Ad Dio 2015.09.10. 21:20:03

@♔bаtyu♔:

Ilyen nem lesz. Európa nem ilyen. Előbb fognak belföldön lövöldözni mint a határon. A feszültségekkel egyelőre egymást emésztjük.

access denied 2015.09.10. 21:29:36

@Ad Dio:
Nincs fegyver, húzzák a kerítést hogy ne is legyen, jönnek az ami tankok, nem ellenfél az orosz atgm-eknek.

♔bаtyu♔ 2015.09.10. 21:33:20

@Ad Dio: Tudatosnak látom Orbán politikáját. Ráeresztette az EU-ra a bevándorlókat és bebizonyította, hogy azok még kevésbé képesek kezelni a helyzetet mint mi. Ráadásul ott nagyobb félelmet váltanak ki, hiszen azért mi tudjuk, aki ide jön, az innen tovább is megy. De a svéd, a dán, a német az nem vigasztalhatja magát ezzel.

Szerintem 2 hónap és minden eszközt megkapunk.

Orbán a magyar nép ópiuma! 2015.09.10. 21:35:08

Jelemző a magyarok mentális állapotára, hogy van olyan, aki bármilyen kommentnek bármiféle jelentőséget tulajdonít.
Úgyhogy mindenkinek egyenként a kurva anyja!

apanna 2015.09.10. 21:35:41

Lassan felfoghatná ez a 444 hogy egyszer mindenki besokall a szardobálástól , csúsztatásból, és szeretne értelmes cikkeket, posztokat olvasni. A letiltás oka nyilvánvaló. Nem az volt a reakció, amire számított.

♔bаtyu♔ 2015.09.10. 21:48:55

@acces denied: Igen, láttam, hogy lőnek ki egy szuper USA tankot egy ősrégi fagottal. A benne lévőknek esélyük sem volt, elég rendesen rápárologhattak a belső falra.

GNDL 2015.09.10. 21:50:28

Nagyjából erről szólhatott a dolog, amit fentebb is említettem: 444.hu/2015/09/10/etetes-a-roszkei-menekulttaborban

Most tartanak 1393 kommentnél.

A mai átlag pár tucat, vagy legfeljebb 3-400 komment helyett: disqus.com/home/forum/444hu

Nem állítom, hogy „érdemes” beleolvasni a 1393 kommentbe, de elég árulkodó, mintha szervezetten kezdtek volna egy igen alpári, gyűlöletkeltő kampányba a kommentfolyamban.

A közös ezekben a megnövekedett számú kommentekben, hogy legtöbb esetben olyan poszt alatt figyelhetőek meg, amelyek a kormányra nézve igen kellemetlen sztoriról szólnak. Bár nem sok olyan sztori van manapság, ami ne lenne kellemetlen a kormányzatra nézve, de a fenti történet még ezekből is kitűnik.

Ad Dio 2015.09.10. 21:50:35

@♔bаtyu♔:

Nem hiszem hogy rövid távon a nyugati világ így reagálna. Éltem köztük, valamelyest ismerem a gondolkozásukat.

A peremvidék lakóinak a gondolatvilágát és életét a maslow piramis alsó 2-3 lépcsőfokának előteremtése tölti be: étel, fedél, ruha, szülők, testvérek hasonló szükségletei, nemzeti identitás, önbecsülés megalapozása stb. A nyugati világ, az igazi jóléti társadalmak számára ezek nem problémák. Ezen a véleményformáló tömegek régen túl vannak. Nem ezen a szinten félnek a holnaptól. Számukra a világ élményszerű megélése és az idő "jó" kitöltése a feladat.

Ebbe a képbe kerülnek bele a migránsok. A peremvidék az életfeltételeit félti tőlük, a Nyugat önmegvalósításként, esztétikai élményként éli meg a "nagy befogadást".

Őket épp ezért nem "sokkolja" a tömeg, hanem lelkesíti. Legalábbis egyelőre.

Ezek önkéntelen reakciók. Sem mi, sem ők nem tehetnek róla. Ők jólétbe születtek, mi - hozzájuk képest - szegénységbe.

A józan ész viszont itt is ott is képes felülemelkedni a zsigeri indíttatásokon. Mi beláthatjuk, hogy nem oszt, nem szoroz 10-20-50.000 vagy akár 100.000 bevándorló még Magyarországon sem. Nem dől össze a világ. Elbírjuk. A Németek pedig beláthatják, hogy ha a világ éhezőinek 1-2%-a úgy dönt, hogy számára az a megoldás ha idejön az EU-ba, akkor vége a dalnak.

Én erre a józan észre várok. Innen is, onnan is.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.09.10. 21:54:12

@♔bаtyu♔: Fú bammeg, jó logika. Azért remélem annyi eszed van, hogy a seggedet ki bírd törölni fideszes.

♔bаtyu♔ 2015.09.10. 22:02:11

@Ad Dio: Az a gond, hogy az EU nekünk fontos. És lehetőleg "eredeti" formájában. Ráadásul épp az a rész, ahová a bevándorlók törekednek. Egy iszlamizált Németország liberális foltokkal nekünk egy kalap szart nem ér, ezek nem fognak termelni, ezek már nem lesznek németek és nem hordozzák a német kultúrát sem.

Hihetetlen mennyire nem értik meg, hogy Orbánnak nem csak Mo. fontos és azt sem, hogy Mo. a bevándorlás megállításában csak velük lehet sikeres. Ez a v4-nél nem is téma, ők azonnal felfogták.

♔bаtyu♔ 2015.09.10. 22:03:03

@Kormánymeghízott Államcickány Úr: Törölni???? Kinyalatom a magadfajtával gyurcsánycsicska:)

Ad Dio 2015.09.10. 22:10:02

@♔bаtyu♔:

Itt most nekünk kellene elfogadni, hogy kutya nem kérte, hogy védjük meg bármitől.

Németország és az Nyugat bizonyos része egyelőre be akar fogadni. A józan belátás majd idővel érkezik. Remélem hamar! De addig az lenne a legjobb, ha a magunk önvédelme mentén megmaradnánk.

♔bаtyu♔ 2015.09.10. 22:15:57

@Ad Dio: Szerintem az épülő kerítést a németek és a V4 fizeti. Nem véletlenül lesz az végső kiépítésben olyan extra.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.09.10. 22:46:36

@♔bаtyu♔: Buzi is vagy? Ejj ha. Ez hogy jön össze a mélymagyarsággal. Mondjuk a példaképednek is egy meleg zsidó (tudod a Finky) a főtanácsadója, szóval gondolom a nyomdokaiban kívánsz járni. :-) Furák vagytok ti fideszesek, jókora cigány, zsidó meg meleg fóbiátok van, miközben Vityán is egyre jobban látszik a származás, ahogy őszül meg zsírosodik a feje, a tanácsadója meg a másik két fóbiátokat nyomja telibe, mégis röfögitek a mantrát.

Tiszteltetem Brüsszelet 2015.09.10. 22:55:21

Majd megy a 444 is a zsidó testvérlap, a Cink után!

Bell & Sebastian 2015.09.10. 23:11:48

@♔bаtyu♔: Mihez képest jobboldali a Fidesz. Hozzám ugyan nem, pedig én pont középen vagyok.

Kancsendzönga 2015.09.10. 23:13:36

Ha egy mód van rá, be se nézek a 444-re, már a megjelenése is rendkívül fárasztó.
Egyébként nem igen különbözik az ott kommentelők gyűlöletfaktora az általuk minden bizonnyal fennkölt gőggel megvetett kurucinfóétól.

Kancsendzönga 2015.09.10. 23:15:47

@GNDL: én biztos egy mazochista állat vagyok, de végigolvastam majdnem az összeset...
Émelyegve zártam be az oldalt.
Egyébként nekem is hasonló benyomásaim voltak/vannak, mint amiket leírtál.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.09.10. 23:28:41

@Kancsendzönga: Szerintem erre van mód szerencsére. Simán meg tudja oldani az ember, hogy ne látogasson egy-egy weblapot.

GNDL 2015.09.10. 23:33:55

@♔bаtyu♔: „Fidesz - jobboldali, Jobbik - jobboldali radikális”

Most már csak az kéne, hogy tisztában legyél a politikai ideológiákkal. :) A Fidesz és a Jobbik ma már tökéletesen egyforma, két radikális baloldali populista gittegylet. A szavazóik pedig értelem szerűen baloldaliak, vagy hozzád hasonlóan műveletlen prolik, akiknek az ideológiák semmit nem jelentenek, az már inkább, mennyit ad nekik az állam... mert az ugye jár...

Ha a Fidesz talál ki valami baromságot, lásd kommunista rezsiharc, akkor a Jobbik próbálja felülmúlni: mi jobban csökkentenénk. Ha Jobbik jön elő hasonlóan eszement baromsággal, lásd határőrség visszaállítása, a Fidesz próbálja felülmúlni: kerítés és honvédség bevetése. Semmi különbség, csak ha az egyikük megőrül, a másikuk próbálja felülmúlni...

GNDL 2015.09.10. 23:35:27

Magyarországon nincs is jobboldal... észrevennénk, ha lenne, legkésőbb a szektoradók szakmányban történő kivetésekor verték volna az asztalt, pedig az nem ma volt. :)

vazzup 2015.09.11. 00:19:31

@Arcade Macho: irod mindezt a magukat konzervativnak hazudozo komcsik oldalan a Mandineren. Vagy van humorerzeked, vagy hazudsz.

Sir Galád (már foglalt) 2015.09.11. 00:22:09

@panelburzsuj: A mandineren szokott megjelenni cikke.

pervie but hot (törölt) 2015.09.11. 02:02:48

@I_Isti: másik dolog, hogy egy vészhelyzetben a muszlim is bármit megehet, akár egy egész sertést is. Valamint ha nincs is vészhelyzet, akkor is, ha nem tudja mit eszik, hogy abban van sertéshús, az nem bűn. Mint a vegánság vagy a zsidó kóser előírások: ha tudja, hogy vétkezik, akkor vétek, ha nem tudja, hogy amit eszik, az nem vegán, nem kóser, nem halal, akkor nem probléma. Tehát a májkrémet is nyugodtan megeheti a muszlim, ha nen tudja, hogy van benne szalonna, ha vészhektzetben van, akkor úgy is, ha tudja, hogy sertéshúst eszik, Ramadán idején meg semmilyen korlátozás nem vonatkozik azokra, akik betegek, öregek, terhesek, dzsihádot folytatnak, úton vannak. Ezek az illegálisok több okból is mentesülnek az étkezési tilalmak alól: dzsihádot folytatnak Európa ellen és úton vannak, utazók.

pervie but hot (törölt) 2015.09.11. 02:26:26

@Szárnyathy Géza: "A gond az, hogy olyan stílusú és olyan tartalmú kommentek árasztják el a posztokat és cikkeket, amelyeket nem tűrhet el sem a nyomtatott sem a netes média." - a 444 és index sok esetben már a posztban olyan meredek dolgokat ír, ami a társadalom többsége szerint tűrhetetlen, ezért kommenteznek keményebb hangon. Persze mindig vannak ballibek, akik bólogatnak a posztokra.

"S ezek a kommentek nem a bejegyzéshez kapcsolódnak, a posztokat pusztán a gyűlölködés helyszíneként kezelik." - sok esetben maguk a posztok sem mások, mint a magyargyűlölet megnyilvánulásai.

"A zsidózás (ami hogy is jön bármilyen menekültes sztorihoz?) mellett a legzsigeribb gyűlölet és rosszindulat árad a kommentek jelentős részéből." - amikor a Magyar Helsinki Bizottság a Auschwitzhoz hasonlítja a magyar befogadóállomásokat, amikor Szanyi Tibor a zsidótörvényeket emlegeti Európai Parlement képviselőinek küldött körlevelében, amikor Frölich Róbert az illegális betolakodókkal kapcsolatos jogszerű, EU jog alapján álló magyar intézkedéseket a holokauszthoz hasonlítja, akkor ki is zsidózik? A ballib zsidózik, relativizálja a holokausztot azzal, hogy egy illegálisokkal kapcsolatos jogszerű eljáráshoz hasonlítja.

"Például aligha lehet épelméjűnek tekinteni azt, aki az operatőrnő rugdosását úgy kezelte: Igaza volt, legalább le lett tudva egy abortusz." - a magyarokat kollektíve alemberezni, moslékzabálózni, gyalázni meg européer dolog... Tudjuk.

"Ez egyszerűen nem tűrhető el, ebben nem lehet vita akkor sem, ha a menekült kérdésben eltérőek a vélemények." - de eltűrhető, csak a ballib nem tűri.

" Egy kislány kiutasításáról lehet vitát folytatni, arról azonban nem, hogy de jó, hogy meg lett rugdosva." - bármiről lehet vitát folytatni egy demokráciában, csak a ballib szerint nem. Arról is lehet vitatkozni egy demokráciában, hogy mennyiben felelős vagy hibás vagy mennyire hat közre egy nő kihívó magatartása a megerőszakolásáért. Mennyi a hamis erőszak vádak aránya. Ez is csak a ballib számára tabu.
Ballib szerint lehet kollektíve magyarokat gyalázni magyarságuk miatt.
Ballib szerint nem lehet az iszlámot kritizálni, a kereszténységet meg lehet, sőt kell... Szerintem mindent lehet.

"És mivel az ilyen tárgyú, és még ennél cifrább kommentek egyszerűen kezelhetetlenek, nincs más megoldás, mint ezeket leirtani." - valóban, a ballib szerint ez a megoldás, egy liberális szerint viszont ebben semmi kezelhetetlen nincs, nem kell minden nekünk nem tetsző ellenvéleményt "kezelni".
A ballib szerint nincs más megoldás, mint a tiltás. Egy liberális szerint nincs szükség "megoldásra". Mi a f@szt kellene egy kommenten megoldani? Mindenkinek a véleményét meg kellene oldani? Azt mégis hogy? Meg főleg minek?
A ballibek szemében az övékétől eltérő vélemény PROBLÉMA. Egy liberális szemében csak eltérő vélemény. Nem probléma. Nem kell mindenkit egynemű masszába gyúrni.
Ja, ebből is látható, hogy Magyarországon nincs liberális párt. Akik ilyen név alatt futnak, azok valami ballib SZDSZ maradékok.

pervie but hot (törölt) 2015.09.11. 02:48:05

@Szárnyathy Géza: "Például aligha lehet épelméjűnek tekinteni azt, aki az operatőrnő rugdosását úgy kezelte: Igaza volt, legalább le lett tudva egy abortusz." - és? Nem tartod épelméjűnek a kommentelőt. Ő meg téged nem tart annak. Mit tennél ezekkel az őrültekkel? Gyógyszer, meggyőzés, terápia, eutanázia, gázkamra? Ő is ezt tenné veled, mert ő meg téged tart őrültnek.

"Ez egyszerűen nem tűrhető el, ebben nem lehet vita akkor sem, ha a menekült kérdésben eltérőek a vélemények. Egy kislány kiutasításáról lehet vitát folytatni, arról azonban nem, hogy de jó, hogy meg lett rugdosva." - ha valaki akár csak felveti, hogy le kéne zárni a határt, regisztrálni kellene őket az EU jognsk megfelelően, táborban kéne ellátni, nem a Keletiben várakoztatni, "jogvédőknek" őket nem kellene hergelni, aki nem működik együtt, azt lehetne kiutasítani, aki még nem nyert menekültként elismerést azt nem menekültnek hazudni... Nos, az ilyesmit felvető embereket csuklóból lenácizzátok. Aki a kislányt kiutasítaná, arra kilövési engedélyt adtok ki, listázzátok, levadászással fenyegetitek. Ez a ballib.

pervie but hot (törölt) 2015.09.11. 02:53:06

@Szárnyathy Géza: "Ez egyszerűen nem tűrhető el" - de kurva egyszerűen el lehet tűrni. Csak ehhez ballib helyett liberálisnak, demokratának kellene lenni.

"ebben nem lehet vita akkor sem" - sajnos sok dologban nem lehet vita a ballibek szerint.

"ha a menekült kérdésben eltérőek a vélemények" - nem engedtek eltérő véleményt. Rögtön repül a náci jelző.

gabest1 2015.09.11. 03:10:40

Csak az tiltja meg kritikát, aki tudja hogy bűnös dolgot művelt. A kommentek letiltása ennek beismerése. Pont olyan, mint egy újságírot lecsukni.

maxval bircaman meghízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.11. 05:57:16

A lényeg, Putyin támogassa a ballibsik elleni kampányt.
Ez közírói munkásságom lényege.

maxval bircaman meghízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.11. 06:00:46

@pervie but hot: " Aki a kislányt kiutasítaná, arra kilövési engedélyt adtok ki, listázzátok, levadászással fenyegetitek. Ez a ballib."
Na idézzél egy ilyet!

gmihaly 2015.09.11. 07:19:44

Maguk alatt vágják a fát az olyan okostojás bloggerek, akik "cenzúráznak", nem "moderálnak". Sajnos egyre többen vannak. A papírmédia is arra fázott (fázik) rá, hogy nem lehet olyan szabadon kommentálni, helyre tenni a benne foglalt, esetenként vérlázító gondolatokat.

2015.09.11. 07:48:55

Tehát akkor kimondhatjuk, a mai liberális hozzáállás szerint a véleménynyilvánítás szabadsága addig terjed, amíg azt mondod, amit hallani szeretnének. Ha mást mondanál, akkor neked kuss van.

access denied 2015.09.11. 07:58:37

@Pillanatragasztó:

>>Tehát akkor kimondhatjuk,...

Kimondhatod de attól még nem lesz igaz.

Baldrick68 2015.09.11. 08:05:44

Nekem az a rész tetszik a legjobban, ahogy az iszlámellenességet próbálják összemosni a rasszizmussal.

Az hogy valaki nem szeretné az iszlám életmódot, vallást, szokásokat, ideológiát etc. beengedni európán belülre az nem rasszizmus.
Akkor ennyi erővel a hidegháború alatt az is rasszizmus volt, hogy küzdöttek a kommunizmus ellen a nyugati országok.

Google 2015.09.11. 08:08:16

Nagy demoktata szegyenkezea vasarnap Orban miatt
Felvonulnak azok, akkknek maguk miatt mar nincs szegyenkeznivalojuk..

♔bаtyu♔ 2015.09.11. 08:33:06

@Bell & Sebastian: Ja, maga szerint mindenki középen áll. A szélsőliberális is.

♔bаtyu♔ 2015.09.11. 08:34:32

@maxval bircaman meghízott szerkesztő: Ne görcsölj, nem tévesztünk téged össze az eredeti Brcával. Az ugyanis veled ellentétben nem ostoba.

♔bаtyu♔ 2015.09.11. 08:36:43

@Baldrick68: A cionista zsidó ellenesség sem rasszizmus, hanem önvédelem.

Persze a cionista amikor támadják nyilván egy normális zsidót ránt maga elé, Radnótit, a zsidó szomszédokat a házból, stb.

♔bаtyu♔ 2015.09.11. 08:38:29

@Pillanatragasztó: Érdemes megfigyelni egy-két libsit, szabályszerűen beteg attól, hogy más véleményt olvas. Tajtékzik, beveti különböző nickjeit.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.09.11. 08:40:17

Mi ebben a megelepő ?

A ballibek Rákosi óta előszeretettel cenzúráznak.

Lásd index címlapos ballib bloggerek.

berkecz, vincent, europakavezo, tenytar, ....

Nem is igazi vérbeli ballib, aki nem cenzúrázik.

♔bаtyu♔ 2015.09.11. 08:43:54

@GNDL: Vitatkozhatnék arról, melyik párt populista, de most éppen az MSZP követeli Orbánéktól a rezsicsökkentést.

Az pedig egy másik dolog, hogy a populizmusnak köze nincs a politikai oldalakhoz, az azt jelenti, hogy azt mondják, amit te hallani szeretnél.

Azaz, aligha te vagy az aki ebben a témában bármit is tanácsolhat nekem.

Mercel 2015.09.11. 08:45:55

A kommenteket olvasva valahol megértem ha a 444 besokallt.

Valószínűleg ott sem az ellenvéleménnyel volt és van baj hanem az esztelen gyűlölködéssel.

Mindenesetre "vicces", hogy egy tipikusan rezsim szekerét toló blog kritizál egy független újságot.

♔bаtyu♔ 2015.09.11. 08:46:49

@Ballib Cenzúra: Igen, egyik sem bírja ki nélküle. Ez azért van, mert kommunista korukban megszokták, hogy az ellenvélemény az egy bűnözési forma.

Elárulják magukat, itt is van olyan "liberális", aki csupán véleményekre letöltendőt osztogatna.

♔bаtyu♔ 2015.09.11. 08:47:56

@Mercel: Szerintem inkább az a vicces, hogy szerinted a 444 "független újság".

Szerintem többen hangosan felröhögtek.

Mercel 2015.09.11. 08:49:13

Ja, lehet hörögni - a saját lelkinyugalmam érdekében most becsukom ezt a lapot.:)

Jolka40 2015.09.11. 09:08:43

@♔bаtyu♔: Nem az a baj, hogy jobbradikális vagy. Az az igazi baj, hogy bunkó vagy.

Bell & Sebastian 2015.09.11. 09:14:56

@Mercel: Az régen úgy volt, kiírták az alcímben, hogy például ez az elefánttenyésztők lapja. A Mandinerről tudható, hogy ki élteti, ami szerintem nem probléma, mert a posztok többsége éppenséggel nem püspökfalat-ízű, másrészt: ha nem tetszik, 5 másodperc alatt szétszedhető. Nagyon sokszor több az értékes információ a hozzászólásokban, mint magában felvetésben, lásd: maratoni sorozatok erről-arról.

Ezeknek a fiúknak rengeteg hibája van, de a jószándékot eddig még senki nem vonta kétségbe, meg aztán élniük is kell valamiből, cipőt venni a gyereknek.

Ám ha valaki beáll mindenféle, homályos érdekek szócsövének (alcim.: zsizsik felforgatás) az viselje is következményét, mert előbb-utóbb a tulok-orrára hűzza a tisztelt közönség.

A bepróbálkozás és lebukás közt eltelő idő egyre rövidebb, ami az információs szabadság hátránya, legalábbis a zsizsi lapokra nézve.

Ettől még nem dőlnek a kardjukba, mert a bekábításnál (és szavazásnál) a mennyiség számít, nem a minőség.

Csakhogy a legfőbb probléma az, ezek az ordas propaganda-lapok kívülről vezéreltek és sokmindenre nem terjed ki az alkalmazott, szolgálati szabályzatuk.

Váratlan helyzetekben, ha nem jő az ukáz a gazdától, beszarik az amúgy is halott. Ha pedig rossz a parancs (mert a központ messze van) vagy késik (mert elalszanak), egyből kilóg a pata.

Mit lehet itt tenni? Új műsorhoz új férfi kell, ahogyan az operett kitalálói mondják.

De sok köcsög se csinál nyarat - ez meg a másik tanulság.

Dr.Démonmac1 2015.09.11. 09:28:24

Több dolog jutott eszembe, a 444 - el kapcsolatban.
Találtatok már olvasószerkesztőt? (helyesírás, hülye fogalmazás, miegymás)

Annak az oldalnak az az előnye, hogy kommentálni lehet, ha az megszűnik egyszerűen nem éri meg odamenni, mert bulvárjellegű híreket lehet olvasni másutt is (pl Dailymail, ahol részletesen kifejtik képekkel is:) (ja meg kommentelni is lehet:)

Anyázásos, durva posztok, valamit valamiért kategória, elismerem egész jól pörgeti az ember agyát némelyik különösen makacs kommentelőtárs (akit legszívesebben megtaposna az ember :D

"Liberálisok lincselnének" Ezzel kapcsolatban, aki "vegytiszta" liberális az nem lincsel. Soha semmikor.
Mivel pont az "eszme" ellen van.

Virág et. 2015.09.11. 09:38:51

@Ballib Cenzúra: Rákosi nagy liberális volt, igen...

Soroljam, engem eddig hány blog alól cenzúráztak vagy bannoltak? Volt, hogy egy kommentem volt csak és az össz bűnöm az volt, hogy nagyon okos szerzővel ellentétben nem vettem készpénznek, hogy az ukránok lőtték le a maláj gépet. Az eset másnapján, persze. Ő már akkor mindent tudott nyilván az ellenhang meg bannolást ért.
Véget ért a szólás szabadság? Libsi lett a jobbikos-fideszes blogger? Ugyan már.

A Magyar Idők alatt miért nem tudok kommentelni? Orbán facebook oldaláról miért bannolnak annyi embert, hogy saját csoportot alapítottak már? Az is ballib cenzúra? Ha a MH-MNO-s moderátor töröl, az is ballib cenzúra?

Ha Papcsák Ferenc, Lázár János feljelent egy kommentelőt a véleményéért, az is ballib cenzúra? Arra a mandis fiúk valahogy nem ugrottak, nyilvána sz.ros büntető bíróság az SEMMI ahhoz képest, hogy a 444-en 3 és fél órán át szünetelt a kommentelés egy hétköznap este és azóta is meg azelőtt is 24 órán át folyamatosan működik.

Exploiter 2015.09.11. 09:48:14

@Virág et.:

Minek jársz ilyen helyre?

"Papcsák Ferenc, Lázár János feljelent egy kommentelőt a véleményéért"

Ja, hát pont az ilyenek miatt nem szavaz az ember rájuk. Ellenben a fentin nincs meglepve, mert nincs is olyan illúziója, hogy bizonyos értékekkel kapcsolatban egy oldalon állnának. Ellentétben azokkal az emberekkel, akikről most szó van.
De mennyivel volt jobb az a politikai csapat, amelyik konkrétan a vélemény közlését tette jogilag büntethetővé...?

GNDL 2015.09.11. 09:51:59

@♔bаtyu♔: Látom sikerült megragadnod a lényeget (dehogy). :D De sokat elmond a magadfajta szellemileg korlátolt fideszesekről, hogy nincs a napnak olyan perce, amikor ne az MSZP-hez méricskélnétek magatokat... látod lent a mélyben azt az apró kis pöttyöt?! Na az ott a ti színvonalatok, Fidesztől Jobbikon át MSZP-ig... a balkáni suttyó magyar. :)

pamut 2015.09.11. 10:12:12

Ez a poszt nem igaz dolgokat állít. A "narratívaösszeomlás" szó értelmezhetetlen semmi ilyesmi nem történt. Törzskommentelők abszolút nem rágtak bea 444-re. Ellenben jött egy csomó új troll akik megpróbálták lerohanni a 444et. Erősen kurucinfós szagúak, de ezek szerint vegyült bele mandiner-szag is. Volt pár cikknél pár órás kommentt-letiltás, de ebbe a semmiségbe mindazt belelátni, belehazudni ami ebben a posztban van: lol :)) Mindegy, az ittenieknek jó lesz a szokásos hamis narratíva-építéshez, gondolom majd még hivatkozni is fogtok rá :))

Egy dolog érdekes viszont, én csak a felső kommenteket szoktam olvasni, nem lapozok lefelé, és nem emlékeztem erre a Sarkadis kommentre. Most utánanéztem. Hát mélyen, mélyen, nagyon mélyen van, ezek szerint a mandiner teljes hosszában monitorozza a 444-et, jó tudni :)) Eddig csak a kurucosokról meg Bayerről, erről a tündérbogár éteri tisztaságú és jóságú széplélekről lehetett tudni hogy lógnak a 444-en és gyűlölik és keresik a legkisebb ürügyet is a 444 ellenes gyűlölködésükre, de úgy látszik a mandiner sem marad ki a mókából és a mandineresek sem sajnálják az energiát ürügykeresésre hogy aztán ilyenek hazug posztokat írjanak :))

Jean Sol Partre 2015.09.11. 10:15:50

@Bell & Sebastian: nem vagyok túl jó töriből, köszi a részletekért, érdekes.
De nem ez volt a lényeg, Birca flegmán benyögött ostobaságára szerettem volna valami hasonlót írni, meg is bántam, nem volt jó poén, de itt nem lehet visszavonni a kommentet, ez van. Sajnos munka mellett előfordul, hogy átgondolatlan ötletfoszlányokat is submittálok, abban a pillanatban jó ötletnek tűnik.

Virág et. 2015.09.11. 10:18:05

@Exploiter: A holokauszttagadós törvény ellen nem szavazott a fidesz sem. Sőt, májusban tovább szigorították.

Én egyébként nem értek egyet vele, akkor sem értettem, óriási hibának tartottam.

Jon Bovi 2015.09.11. 10:19:16

@GNDL: "Úgy hogy elmehet a πcsába mindenki a telezabálva ugat szentenciákat hónapok óta éhező emberekre."

Takarodj, és magyarozz otthon, te undormány bolsevik!

Bell & Sebastian 2015.09.11. 10:20:30

@pamut: Akkor minden rendben, nincs itt semmi látnivaló, mehet tovább, átutalás indít - ha kormány bukik.

♔bаtyu♔ 2015.09.11. 10:26:50

@Jolka40: Ez igaz, mindenkivel bunkó vagyok, aki velem is az, hiszen ha udvarias lennék, akkor félreértené, az nem az ilyenek világa.

KUHULIN 2015.09.11. 10:28:33

@Virág et.: "A holokauszttagadós törvény ellen nem szavazott a fidesz sem. Sőt, májusban tovább szigorították."
FideSS! Hehehe.

Bell & Sebastian 2015.09.11. 10:29:44

@Virág et.: Mindenkinek kötelező, aki rossz oldalra sodródott. Nem láttam a négyhatalmi egyezményt, de biztosan van benne ilyesmi.

Annál is inkább, mert O. legelső dolga volt megnyugtatni az amcsikat, hogy perkáljuk tovább, amit ránk kiróttak és szétosztanak a zsidóknak.

Az alapgondolat (holohit) roppant egyszerű, mivel nem jár zsinagógába a többség (vajon miért?), új hitet kell beléjük plántálni, mert könnyen belátható, a dogmatika művi és bőven a háború után barkácsolták.

Kádár nyilván nem engedte túlhangsúlyozni, ez az egyik oka annak, hogy olyanok is pocskondiázzák, akiket ő nevelt fel és még a baromi nagy ellenállásukat (idézőjelben) is elnézte nekik.

Mindenféle művészkém, kádergyerekek, értelmisik, SZDSZ -alapítók és bibóista, belügyminiszteri oviba járók.

♔bаtyu♔ 2015.09.11. 10:29:48

@GNDL: Elvtársam, én nem az "MSZP-hez méricskéltem magunkat", pusztán leírtam, hogy az MSZP követeli Orbánéktól a rezsicsökkenést. Ugyanis te vádoltad populizmussal a jobboldali pártokat.

Mielőtt más színvonaláról beszélsz, érdemes szerintem neked kétszer elolvasnod a hsz-eket, hogy fel is fogd.

2015.09.11. 10:31:57

A 444 eleve arra építette fel magát, hogy provokatív kommentvadász posztokkal/cikkekkel vonzza a trollokat, akik nyomják felfele az olvasottságot, meg pörgetik az oldalt, úgyhogy most elég álságos azon sírniuk, hogy a csúnya gonosz kommentelők szétverik a fórumot. Ez volt a cél, csak kicsit túl jól sikerült, hát bontsanak inkább pezsgőt. Ha tehénszart dobálsz az udvarra, ne lepődj meg, ha ellepik a döglegyek a birtokot.

♔bаtyu♔ 2015.09.11. 10:32:42

@Bell & Sebastian: Igen, úgy tűnik a holokauszt ideológia lesz.

bgp 2015.09.11. 10:37:07

@♔bаtyu♔: Észak Koreában is szilárd a hatalom, hajrá.

pamut 2015.09.11. 10:38:56

@Bell & Sebastian: Nem tudom, hogy utalni akartál valamire, vagy valami viccel próbálkoztál?

pamut 2015.09.11. 10:40:45

@shitgun:
Nincs semmi ilyen sírás, csak a mandiner szeretne botrányt és elefántnak láttatni a bolhát.

♔bаtyu♔ 2015.09.11. 10:42:30

@bgp: Most aztán nagyon okosat mondtál, a szilárd hatalom nem azt jelenti, hogy az diktatúra. Egyébként pld. Dániában, vagy akár nálunk szilárdabb a hatalom, mint É-Koreában.

Bell & Sebastian 2015.09.11. 10:45:47

@pamut: Van benne minőségi szűrő, ezt onnan tudom, hogy én tettem bele. Ezek szerint nem neked szólt, elfogulatlan majomkám.

Bell & Sebastian 2015.09.11. 10:47:27

@♔bаtyu♔: De nem nekünk szól, ezért dolgunk sincsen vele.

GNDL 2015.09.11. 10:50:07

@♔bаtyu♔: „én nem az "MSZP-hez méricskéltem magunkat", pusztán leírtam, hogy az MSZP követeli Orbánéktól a rezsicsökkenést”

Akkor ennek tükrében, ha szellemi korlátaid engedik, találd meg a fent idézett saját véleményedben egyrészt az ellentmondást, másrészt kérdés: ha a Fidesz jobboldali, akkor miért követeli tőlük az MSZP nevezetű posztkommunista testvérpártjuk, hogy folytassák baloldali politikájukat a hatósági energiaárakat illetően?! :)

„te vádoltad populizmussal a jobboldali pártokat”

Nem vádoltam, hanem tényként említettem, nem a jobboldali pártokat hanem legfőképp a radikális baloldali Fidesz-KDNP-t (a nemzeti szocialista Jobbik szóra sem érdemes), és nem „sok egyébbel”, hanem konkrétan rekord adóemelésekkel, államosításokkal, központosításokkal, erős állami befolyással a piacgazdaságra, szocialista osztogatásokkal, valamint többek közt erősen baloldali populista, helyenként szélsőbaloldali Nyugat-, Európa-, multi-, bank- és vállalkozás-ellenes retorikával. Ez mind olyan távol áll a jobboldaliaktól mint átlag Fidesz-szavazó a nyolc osztály elvégzésétől. :)

pamut 2015.09.11. 10:50:19

@Bell & Sebastian: Szóval nálad a majmozás a "minőség", értem :))

♔bаtyu♔ 2015.09.11. 10:52:48

@Bell & Sebastian: Nem értek vele egyet, mert nem lehet rákényszeríteni az emberekre, hogy ne tagadják a holokausztot, ha nem akarják. Ennek egyszerűen nincs jelentősége, hiszen a holokauszt jól dokumentált, tagadni kizárólag provokatív céllal lehet, ami megszűnne, ha ez a felháborító tv. is megszűnne.

A holokauszt részleteiben történő tagadás büntetése pedig pláne értelmetlen, hiszen rengeteg mendemonda, ferdítés található. Ha nem tudni honnan hazugság, akkor azt sem lehet tudni, honnan tagadod.

♔bаtyu♔ 2015.09.11. 11:00:27

@GNDL: Ne kínlódjál már, minden párt populista. Ha nem lennének azok, nem szavaznál rájuk.

Itt görcsölsz b+, ahelyett hogy végiggondolnád, a pártok a társadalom tükörképei ami logikus, hiszen társadalmi képződmények. Kizárólag teljesítményben és a hatalomgyakorlás módszereiben van különbség az egyes pártok között, ezt értékelik 4 évente. (legalábbis azok, akik választása teljesítményalapú).

" helyenként szélsőbaloldali Nyugat-, Európa-, multi-, bank- és vállalkozás-ellenes retorikával."

Már említettem, a pártok a társadalom tükörképei, nincs az kőbe vésve, hogy feltétlenül nyugat, vagy multibarátnak kell lennie egy pártnak. Nem pozitívum, vagy negatívum. A demokrácia a lényeges.

Jean Sol Partre 2015.09.11. 11:01:48

@Bell & Sebastian: érdekes hely ez a középpont, milyen sokan állunk ott és mégsem ugyanazon a helyen.

Bell & Sebastian 2015.09.11. 11:05:58

@pamut: Sajnos ezt sem érted, pont ettől vagy majom.

@♔bаtyu♔: Ez az, mert a végén még követelni fogják, ha tiltott gyümölcs. Pontosan így kezdődött az egész: a Tudás Fájának Almájával.

♔bаtyu♔ 2015.09.11. 11:10:09

@Bell & Sebastian: Valójában egy ország figyeli kívülről ezt az egészet. A holokausztot senki sem tagadja , de nem a törvény miatt, de leginkább mindenki beleszarik, mert nem érdekli, azon pedig senki nem lepődik meg, hogy jópár zsidó és nem zsidó a marxizmusról átnyergelt a holokausztra.

GNDL 2015.09.11. 11:10:50

@♔bаtyu♔: „minden párt populista”

Tipikus sértett óvodás hozzáállás: ha már nem tudod cáfolni, akkor egyébként mindenki az. :)

„pártok a társadalom tükörképei”

Egy szóval nem állítottam, hogy a népszerűségben vezető politikai szervezetek alapján Magyarország az atomfizikusok és agysebészek országa lenne... sőt, ellenkezőleg, azt állítom, pont ebből kifolyólag is, hogy Magyarország egy leszakadó posztkádári sötét balkáni koszfészek, a buta és műveletlen szavazópolgároknak köszönhetően... tisztelet a kivételnek, bár azok meg százezer számra menekülnek az országból külföldre. Tehát ebben egyet fogunk érteni... azt hiszem. :)

„teljesítményben és a hatalomgyakorlás módszereiben van különbség az egyes pártok között”

Szinte semmi, hacsak annyi nem, hogy hatalomgyakorlás terén a Fidesz-KDNP még több korrupt szemétséget engedett magának pár év, mint az MSZP-SZDSZ nyolc év alatt. Teljesítmény?! Viccelsz... :) Két évtizede a Fidesz-MSZP van kormányon a szittya magyar választópolgároknak köszönhetően, Magyarország pedig nyílegyenesen szakad lefelé, már nem a velünk-, hanem az utánunk csatlakozott európai tagállamok szintjére... pár hónap aztán lehagynak minket ők is.

„nincs az kőbe vésve, hogy feltétlenül nyugat, vagy multibarátnak kell lennie egy pártnak”

Az nincs... de itt azért élesen elválik, hogy ki a jobboldali, ki a baloldali. :)

pamut 2015.09.11. 11:10:57

@Bell & Sebastian: Micsoda bravúros érvelés, micsoda lehengerlő intelligencia, micsoda elképesztő elegancia és civilizáltság... :DDD Nagyon jól tolod, fogadok itt a mandineren helyi celebnek számítasz :D

GNDL 2015.09.11. 11:22:43

@♔bаtyu♔: „itt azért élesen elválik, hogy ki a jobboldali, ki a baloldali”

Főleg egy olyan országban kellene kínosan ügyelni az efféle hozzáállásra, ahol rendszerváltás híján még mindig az MSZMP elitje van hatalmon... teljesen mindegy, hogy MSZP vagy Fidesz logókkal. :)

♔bаtyu♔ 2015.09.11. 11:26:07

@GNDL: Baromság, Mo. nem nagyon különbözik a többi országtól, Merkel is csak a szavazói miatt mondd mást hétfőn mint kedden és szerencsétlen osztrákok is csak a szavazóik miatt nem tudják eldönteni, hogy akkor most mi a lófaszt csináljanak a bevándorlókkal.

Nincs jelentősége ki a jobboldali vagy baloldali, annak van jelentősége, hogy a győztes kormányra melyikük szavaz, mert a kormány inkább azok elvárásait fogja teljesíteni.

A kormány és holdudvara pedig értelemszerűen a bukástól fél és ennek elkerülése sarkallja. Aztán ehhez vagy van tehetsége, vagy nincs.

Ne szarjál be, hanem nézd rá Gyurcsányék, majd Orbánék gazdasági teljesítményére. Mit gondolsz, ha Orbánék olyan gagyik lennének mint a ballibsik kormányoznának? A nagy lófaszt, a kukából pillognának ők is ki, mint kedvenceid.

♔bаtyu♔ 2015.09.11. 11:28:23

@GNDL: Miért kellene ügyelni?

Az a baj, hogy a magadfajta megszokta, hogy valaki cselédjének kötelező lenni.

Hát nem kötelező.

2015.09.11. 11:33:16

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Az inkvizíció egy modern bírósági módszer volt. A korábbi elavult rendszert váltotta fel. A mai bíráskodás alapja az inkvizíciós eljárás."

Istenem, de hülye vagy!
Talán linkelnél valami hivatkozást, hogy mondjuk mitől volt modernebb, mint az angol eljárási rendszer? Hogy ne is beszéljek a római jogról....Birka, belőled csak a prionok beszélnek. Agyad már rég nincs.

2015.09.11. 11:34:20

@♔bаtyu♔: Az a baj, hogy a magadfajta megszokta, hogy valaki cselédjének kötelező lenni. "
Mi ez a libsi tempó? Hát meggyalázod a régi magyar hagyományokat?

Jean Sol Partre 2015.09.11. 11:35:31

@♔bаtyu♔: ". Mit gondolsz, ha Orbánék olyan gagyik lennének mint a ballibsik kormányoznának?"

miért, kormányoznak?

2015.09.11. 11:36:44

@♔bаtyu♔: Épp most van egy cikk a munkanélküliség alakulásának elemzéséről. Ajánlom figyelmedbe, hamár gazdasági fejlődésről beszélsz....
Egyhelyben topogás van, kezünkre játszott az elhúzódó válság amerikai és európai kezelése.

♔bаtyu♔ 2015.09.11. 11:37:56

@Jean Sol Partre: Jól láthatóan, kormányoznak. Legalábbis a többség szerint, sőt a gazdasági elemzők szerint is.

Szerencsére lehet kormányozni a nélkül is, hogy az ellenzéket el kellene a rendőrökkel veretni.

jaaskinnen (törölt) 2015.09.11. 11:38:43

mandis Megfelelő Vélemények, hej!

♔bаtyu♔ 2015.09.11. 11:39:17

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ha Gyurcsányék ennyire egy helyben topogtak volna mint Orbánék, Gyurcsánynak hívnák ma a miniszterelnököt.

♔bаtyu♔ 2015.09.11. 11:39:56

@Könnyen elkaptuk, uram!: Miért libsi? A libsik a legnagyobb cselédek.

Bell & Sebastian 2015.09.11. 11:47:51

@Jean Sol Partre: Nem látok tömeget magam körül, a Kereszt árnyékában, csak egy csomó latrot innen is - onnan is.

Bell & Sebastian 2015.09.11. 11:50:44

@pamut: Mi is téma, elfelejtettem.

Jean Sol Partre 2015.09.11. 11:50:55

@♔bаtyu♔: ja, ha csak a plakátokat látod

Jean Sol Partre 2015.09.11. 11:54:13

@Bell & Sebastian: ezért mondom, érdekes hely ez a közép. Nagy a tömeg, aztán még el se látunk egymásig. Mondjuk mi legalább olvassuk egymást.

GNDL 2015.09.11. 11:54:44

@♔bаtyu♔: „Mo. nem nagyon különbözik a többi országtól”

Mármint milyen tekintetben?! Mondjuk menekültkérdésben? Hát, elég nagy a különbség, lásd még a horvátok vagy bolgárok kormányfői is képesek európai politikushoz méltóan nyilatkozni ebben a kialakult helyzetben. Valamint lehet több ezer menekült ellátása és elhelyezésük szervezése problémát okozhat egyes tagállamoknak, de más az, hogy folyamatosan próbának segíteni rajtuk, vagy az, hogy „ne gyertek mert szarunk rátok”.

„Nincs jelentősége ki a jobboldali vagy baloldali”

Hát azért van egy pici, mivel Magyarországon baloldali populista kormányzás folyik évtizedek óta, és ennek a hátrányai ma már a napnál világosabbak (rekord versenyképtelen gazdaság, rekord adók, szocialista lomha állam, szocializmust idéző újraelosztás, az országból százezrével menekülő képzett és rátermett szakemberek, többek közt), pont ideje lenne lassan ha a jobboldal is hatalomra kerülne... bár őket meg a magadfajta prolik nem szavaznák meg, mert előbb ikszeltek kommunista rezsiharcra és családi pótlékra, vagy ingyen osztogatott zsák krumplira és két kiló cukorra, mint a gazdaságunk versenyképességének javítására a rekord adó- és járulék valamint adminisztrációs terhek csökkentésével (aminek költségvetési fedezete pont a szocialista osztogatásaitok beszüntetése lenne, a korrupciós ügyeitek felszámolása mellett, értsd például a kommunista rezsiharc vagy közmunkások tenyésztésének vége).

Valamint talán legfőképp az a jelentősége, hogy te mint nyugat- és maszekellenes radikális baloldali rajongó ne híreszteld már magadról, hogy jobboldali lennél, egyrést ez a magamfajta jobboldaliakra nézve ciki, másrészt ezzel a közvéleményt tévesztitek meg: lehet lenne majd egy jobboldali politikai szervezet, amelynek esélye lenne hatalomra kerülni, de azért nem tudnának jelentős támogatottságot elérni, mert a szélesebb közvélemény előtt ti lennétek kirakatba állítva mint „jobboldaliak”... holott az ember gyomra kifordul tőletek. :)

„a kormány inkább azok elvárásait fogja teljesíteni”

Ez főleg nem állja meg a helyét, mivel legjobb tudomásom szerint 2010-ben többek közt radikális adó- és bürokrácia csökkentés, korrupció felszámolása, az államigazgatás racionalizálása, és nem utolsó sorban az MSZP-SZDSZ korrupciós ügyeinek feltárása, a felelősök elszámoltatása lett beígérve, a választók erre szavaztak... elméletileg. De megvan még a Fidesz-KDNP 2010-es választási programja, ezt mind így szó szerint megtalálod benne, nézz utána. Ellenben amint kormányra került a Fidesz-KDNP, ennek pont ellenkezőjét kezdték végrehajtani, a korrupció felszámolása tekintetében pedig nagyságrendekkel korruptabbak mint elődeik... Annak a magyarázatát pedig, hogy ennek ellenére, ráadásul akkor már meghirdetett és nyilvános program híján miért szavaztak rájuk 2014-ben is a kedves választópolgárok, megtalálod fentebb, ahol azt ecseteltem, hogy a magyar választópolgár Európa balfék tahója. :)

„nézd rá Gyurcsányék, majd Orbánék gazdasági teljesítményére”

Ha csak a főbb számokat nézzük, a gazdasági növekedésünk átlaga 2010-től jelenleg pár tized százalékponttal magasabb mint az MSZP-SZDSZ idején 2002-2010 között, tehát hibahatáron belül szinte egyforma, azt is figyelembe véve, hogy az MSZP-SZDSZ-nek volt egy kemény, 7%-os recessziója is. A munkanélküliségi adatok jelenleg a közmunkások és a külföldön dolgozók becsült száma nélkül nagyjából a 2008-2010 közti rekord szinten van, alig pár tízezer fővel csökkenhetett öt év alatt, tehát ez is ugyan az. Államadósság tekintetében pedig hát elég ha olvasod azoknak a hitelminősítőknek a véleményét, amelyek nagyjából 2-3 éve képtelenek felminősíteni Magyarország hitelbesorolását, holott Orbánék trükkök százaival manipulált gazdasági adatai alapján akár fel is minősíthetnének: az államadósság még mindig rekord magas, és nem látszik, főleg a kormányzatnak nincs nyilvános programja, célja ezzel kapcsolatban, hogyan szeretnék ezt már rövidebb távon is kordában tartani.

Tehát nem értem, milyen gazdasági adatokra veritek magatokat, ami 2010-ben problémát jelentett, az ma is probléma, ha nem nagyobb mint volt.

„Orbánék olyan gagyik lennének mint a ballibsik kormányoznának?”

Tehát szerinted az MSZP-SZDSZ kitűnően kormányzott 2002-2006 között, hiszen újraválasztották őket 2006-ban, sőt, még akkor ezek szerint Orbánék pocsékul kormányoztak 2002-ig, hiszen leváltották őket a prolik. Így van, ez a törvényszerűsége a dolognak?! :) Vagy esetleg az van, hogy a választópolgároknak nagyjából lövése sincs a valós teljesítményekről, hanem általában inkább a legprosztóbb szocialista ígéretekre szavaznak többségükben: ingyen lesz ez, ingyen lesz az, több pénzt a Zembereknek, rezsiharc, osztogatás, ez a harc lesz a végső... :)

GNDL 2015.09.11. 12:01:30

@♔bаtyu♔: „mint kedvenceid”

Számtalanszor megemlítettem már, bár most már elég nyilvánvaló, hogy a szellemi korlátaid miatt képtelen vagy ennek megértésére, de akkor megint: én nem a balkáni posztkádári lövészárkaitokból jövök, ahol aki nem a korrupt posztkommunista Fidesz rajongója az csak a korrupt posztkommunista MSZP rajongója lehet, és fordítva. A világ ennél színesebb, elvtársak, még akkor is, ha ez nektek meglepetésszámba megy. :)

Ha már egyszer elutasítom a korrupt posztkommunista Fideszt, mert radikális baloldaliak én pedig inkább jobboldali vagyok, akkor szerinted a korrupt posztkommunista MSZP-t kellene támogatnom, akik ugyan olyan mocskosul baloldali populista tetvek mint a Fidesz? :) Szélesebb látókör, elvtársak, annak vagytok híján legfőképp... általános műveltség és eziránti tisztelet mellett. :)

„magadfajta megszokta, hogy valaki cselédjének kötelező lenni. Hát nem kötelező.”

Azért dugta fel Orbán apád a fejét Putyin valagába, nyakig. Értem... :)

Abba már bele sem megyek, hogy Magyarország elméletileg az Európai Unióhoz csatlakozott, és számtalan kötelezettség mellett azt is vállaltuk, a választópolgárok többségének szavazataival (ugye, ez a kedvenced), hogy az európai érdekek mellett az európai értékek mentén is felzárkózunk Európához. Amit ti és elvtársaitok csinálnak évek óta, az ennek pontosan az ellenkezője. Semmiféle „cselédségről” nincs szó, egyszerűen csak hitvány hiteltelen férgek vagytok, ennyi... :)

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.11. 12:12:09

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Javasolnék egy jogtörténeti könyvet, mondjuk az eljárásjogi részt nézd.

Az angolszász és a római típusú jog közötti különbség NEM ebben van. Az angolszász eljárásjog is inkvizíciós típusú.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.11. 12:16:53

@GNDL:

"a horvátok vagy bolgárok kormányfői is képesek európai politikushoz méltóan nyilatkozni"

Mievl jól ismerem a helyzetet, elmondom.

Jelenleg nem Horvátország felé mennek az emberek, így ott a probléma minimális. Ők pont ezért félnek a magyar kerítéstől, mert esetleg ez feléjük tereli a segélyvadászok áradatát.

Bulgária pedig megoldott a problémát saját erőből. A bolgár kerítés elterelte a tömeget, ötödére csökkent a BG-ba bemenők száma. A tengeri határon pedig MINDENKIT visszafordítanak, át se vesznek menedékojog-kérelmet. Pluszban a lecsökkent illegális bejöjők 80-85 %-át a bolgár határőrök visszakísérik a határ másik oldalára - ha nem megy az ember, akkor határozottan, pl. gumibottal. Eredmény: a probléma pár hónap alatt a töredekére csökkent. Eltrejedt a segélyvadászok körében: nem érdemes BG felé menni.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.11. 12:18:59

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"Hogy ne is beszéljek a római jogról"

Ezzel most saját tudatlanságodat ismerted el. A római jog elsősorban és szinte teljes egészében polgári jog, nem büntetőjog.

Az inkvizíció pedig kizárólag büntetőjog.

GNDL 2015.09.11. 12:28:12

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: „nem Horvátország felé mennek az emberek”

Akkor most itt hirtelen lezárnám az efféle magyarázkodásokat a hivatalban lévő francia, német és osztrák politikusok nyilatkozataival... oda mennek a menekültek, sőt ebből kettő kifejezetten célország, mégis tudnak mérsékelt „decens” nyilatkozatokat tenni.

„bolgár kerítés elterelte a tömeget”

A görög-bolgár határszakaszra... :D

Potyka Kálmán 2015.09.11. 12:34:16

Elárulom neked a tutit: a Guardian ugyanakkor állította le a kommentelést és ugyanúgy (aktuálpolitikai híreknél nem lehet kommentelni, máshol igen).

Szóval ez csak a "menekültkampányban" résztvevő internetes portálok kézivezérlése volt.

Azóta egyébként a 444!!! visszavett egy fokozatnyit, most már a menekültekkel kapcsolatos "kis színesek" környékén is lehet kommentelni. (példa: Izland befogad 500 menekültet). A véleménycikkeknél még mindíg nem.

A Guardian meg az amerikai választással kapcsolatban engedi ugyanezt.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.11. 13:19:30

@GNDL:

"görög-bolgár határszakaszra"

Nem, hanem a görög-macedón határra.

GNDL 2015.09.11. 13:28:09

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: A kb. 200 kilométeres török-bolgár határszakaszon csupán csak 30 kilométeren épült meg a kerítés. Ránézel azokra a térképekre, amelyeken a menekültek főbb útvonalait látod, előtted is nyilvánvaló lesz, hogy ezrével haladnak át Bulgárián is, a kerítésük lófaszt sem ér.

maxval bircaman meghízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.11. 13:45:19

@Könnyen elkaptuk, uram!: Hidd el a joghoz értek! Mindent elolvastam, hogy tudjam mikor évülnek el az ügyeim otthon.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.11. 13:51:09

@GNDL:

A terület legkönnyebben járható részén van kerítés. Máshová alig megy illegális határátmenő a nehéz területviszonyok miatt.

leader of noobs · http://sjwriporter.blog.hu 2015.09.11. 15:42:00

Ez nem új dolog. Máshol is van törekvés a kommentezés megszűntetésére: archive.is/17tWy

Az autoriter baloldaliak (semmi közük a liberalizmushoz) nehezen tűrik az értékrendjüktől eltérő véleményeket. Szinte minden külföldi oldalon jelenség, hogy a kommentelők szétszedik a cikkeiket.

tavolirokon2 2015.09.11. 17:12:15

Google Sidewiki.
Vagy a csillio masik fuggetlen kommentelesi/forumozasi lehetoseg.
Ha sokat szaroznak az ujsagok a kommentekkel, siman atszokunk valahova, ahova nem er el a kezuk.

P1sty 2015.09.11. 18:07:11

@Agysebész migráns: Adja már az ég, én is ezt várom. :) :) Ahol eddig UP megjelent, sok dolog nem maradt.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2015.09.11. 23:43:06

@Virág et.:
'Ha Papcsák Ferenc, Lázár János feljelent egy kommentelőt a véleményéért, az is ballib cenzúra? Arra a mandis fiúk valahogy nem ugrottak, nyilvána sz.ros büntető bíróság az SEMMI ahhoz képest, hogy a 444-en 3 és fél órán át szünetelt a kommentelés egy hétköznap este és azóta is meg azelőtt is 24 órán át folyamatosan működik.'

Nem könnyű erre finoman válaszolni...
mandiner.blog.hu/2013/04/10/politikusok_a_kommentelok_ellen_ilyen_orszag_pedig_nincs_ccclxxv
mandiner.blog.hu/2012/11/11/papcsak_ferenc_meg_az_internetek_ilyen_orszag_pedig_nincs_cccxliii
mandiner.blog.hu/2013/03/04/buntetoeljaras_papcsak_ferenccel

Kell még valamit mondanom, Ildikó?

Blogger Betti · http://bettiangyalai.blog.hu/ 2015.09.14. 01:45:29

Ha már úgy is a kommentelés volt a cikk témája, hadd dobjak ide egy spamet :-)
bettiangyalai.blog.hu/
süti beállítások módosítása