Migráció és mi címmel körkérdést és cikksorozatot indít a Mandiner: vezető magyar véleményformálókat kérdezünk meg arról, mit gondolnak az egyre forróbb témává váló migrációról és a kapcsolódó jelenségekről. Az eddig megjelent írások ezen a linken keresztül olvashatók.

*

Mit kezdjünk az éhes betörővel?

Mike Károly közgazdász, egyetemi oktató írása

Nincs biztosabb jele a valódi társadalmi válságnak, minthogy hirtelen mindenki a társadalom alapértékeiről kezd el vitatkozni. Ez egészséges reakció, hiszen minél nagyobb a megrázkódtatás, annál fontosabb tisztázni, mik az együttélésünk biztos alapjai. A gyakorlati nehézségek útvesztőjébe csak világos etikai elvekkel felvértezve léphetünk be. Európában a vallási és politikai vezetők, véleményformálók meglepő összhangban találtak rá a keresztény könyörületesség elvére, mint ami világosan kijelöli a helyes cselekvés útját a migránsok kiváltotta krízisben. Az irgalmas szamaritánus, de legalábbis a betlehemi szállásadó példáját kell úgymond követnünk, minden más megfontolás előtt. Természetesen igyekezni kell felszámolni a menekülés okait is, de amíg zörgetnek, addig ajtót is kell nyitnunk.

Bármennyire egybe esik is erkölcsi indulatainkkal, az „irgalmat” minden más elé helyező érvelés sántít. A felhozott erkölcsi példázatok nem adják kielégítő leírását jelenlegi magyarországi helyzetnek, de talán tágabban az európainak sem. A valóságnak nem megfelelő erkölcsi érvelésen pedig nem alapulhat helyes cselekvés, csak tévelygés és zűrzavar.

A Közel-Keletről hozzánk érkezők nagy többsége illegális határátlépő. Tudatosan megszegi az ország törvényeit. Nem kér bebocsátást, menedéket, hanem erőszakkal próbálja azt megszerezni magának. Nem ahhoz hasonlít, aki valakinek az ajtaján zörget és menedéket kér, hanem ahhoz, aki a kerítésen át ugrik be a kertbe és fittyet hány a tulajdonosra. Világos, hogy az utóbbi teljesen más erkölcsi és ebből fakadó jogi megítélés alá esik. József és Mária nem betörtek a betlehemi házba, hanem bebocsátást kértek.

Természetesen a törvénysértésre is létezhet mentség. A ma sokat emlegetett keresztény erkölcs valóban hagyományosan azt tanítja, hogy ha valaki közvetlen életveszélyben van, joga van elvenni a másét. Azonban egyik legfőbb tekintélye, Aquinói Szent Tamás azt is hozzáteszi, hogy például az éhség vagy ruhátlanság még nem feltétlenül életveszély. Akinek van feleslege, annak ilyen esetben (és máskor is) erkölcsi kötelessége segíteni a szorult, nyomorúságos helyzetben lévőt, de az utóbbinak nincs joga a tulajdonát erővel elvenni. Ha az utóbbit teszi, büntetést érdemel. Nem csak azért, mert aláássa a társadalom rendjét, hanem mert a „ne lopj!” erkölcsi parancsát is megszegi.

Az illegális migráns esetében a helyes példázat tehát a szükséghelyzetben lévő törvénysértőé. Az erkölcsi ítéletalkotás kiindulópontja csak a két elem – a szükséghelyzet és a törvénysértés – együttes figyelembe vétele lehet. Ha csak a törvénysértést vesszük észre, a szükséghelyzetet nem, akkor könnyen véthetünk a segítségnyújtás erkölcsi parancsa, esetleg a másik ember élethez való joga ellen. Ha pedig eltagadjuk, bagatellizáljuk a törvénysértést, és csak a szükséghelyzetre koncentrálunk, akkor semmibe vesszük a törvényt betartók erőfeszítéseit, „biankó csekket” adunk a törvényt megsérteni szándékozóknak, és felszítjuk az ezt rossz szemmel nézők indulatait.

A „szükséghelyzetben lévő törvénysértő” megközelítése világossá teszi, hogy valódi erkölcsi dilemmával van dolgunk, amelynek megoldása árnyalt gyakorlati bölcsességet kíván meg. Ez lehetőséget kínál arra, hogy az értelmes párbeszéd medrébe terelje a „naiv liberálisok” és az „idegengyűlölők” erkölcsi indulatait. A „szamaritánus” retorika az utóbbiakat egyszerűen elítéli és szalonképtelennek nyilvánítja, tagadva a törvénytisztelet sérelme miatti aggodalom jogosságát. Az értelmesen meg nem vitatható, elnyomott indulatok azután rendszerint radikalizálódva törnek fel a mélyből.

A menekültügyben folytatandó értelmes vitához fontos lenne még egy további körülményt tényként közösen elfogadni. A magyar határ illegális átlépésére gyakorlatilag senkit sem a közvetlen életveszély késztet. A legális belépésre kényszerítés, de még a belépés erőteljes korlátozása sem okozna életveszélyt vagy direkt módon vészhelyzetet. Más szóval, van valódi mozgástér a törvénytisztelet kikényszerítésére humanitárius áldozat nélkül. Hozzátéve, hogy az utóbbi elkerülésében a menekülteknek és más országoknak is nagy felelősségük van.

Böjte Csaba még a válság kezdetén éleslátóan azt mondta, hogy kell kerítés és kell rá kapu is. Ha véget vetünk a törvénysértésnek, és a migránsok valóban menedékkérőkként jelennek meg, a „jó szamaritánus” egyoldalú logikája életbe léphet. Akkor sem lesz könnyű megvalósítani, és aligha lesz azonos egyszerűen a „befogadással”. Ám előbb el kell oda jutnunk, humánusan, de gyorsan és határozottan.