Kommentszűrés
’15 aug
15
08:01

Menekültügy: a kormány lassan felnő a feladathoz

Írta: pinter.bence

allamhatar.jpg

Ha itthon plakátol a kormány, az a baj, ha külföldön plakátol, akkor meg az. Májusban jogos értetlenkedés övezte a magyar nyelvű belföldi plakátkampányt – teljesen egyértelmű volt, hogy a hangoztatott célcsoportok (migránsok; embercsempészek) megszólítására kevésbé alkalmas plakátok valódi célja a kormány népszerűségének növelése.

A terv jól működött: a Fidesz ismét bizonyította, hogy jól ismeri fel a lehetőségeket, illetve hogy számukra semmi sem szent, ha népszerűségről van szó; a baloldali ellenzék pedig ismét bizonyította, hogy nem náluk van a kormánypárt legyőzéséhez szükséges innovatív képesség.

Balkáni út: a kitaposott ösvény

Először beszéljenek a számok: Magyarországon 2012-ben 2074, 2013-ban 18590, 2014-ben 41.921 menedékkérelmet adtak be. Idén már most jelentősen meghaladtuk a számot: a különböző becslések 100 és 150 ezer közé teszik a kérelmek várható mennyiségét. A hazánkon keresztül üldöztetés vagy gazdasági okok miatt Európába tartók volumene több okból ugrott gyakorlatilag az ötvenszeresére. Az egyik ilyen ok a Földközi-tengeren vezető útvonal veszélyessége és telítettsége. A másik ok, hogy a balkáni útvonalhoz közelebb eső területeken az elmúlt években csak súlyosbodott a válság: nem enyhült a patthelyzet Szíriában, nem csökkentek a feszültségek Afganisztánban és mindennek a tetejébe megjelent az Iszlám Állam a térségben.

A harmadik ok technikai: 2013 elején uniós döntés miatt Magyarország megszüntette a menedékkérők idegenrendészeti őrizetbe vételét. Ugyan fél éven belül a magyar hatóságok Európában elsőként vezették be az őrizetbe vétel egy másik formáját lehetővé tévő rendszert, mégis: ennyi idő elég volt arra, hogy például Koszovóban jelentős tömegek határozzanak az útnak indulás mellett. 2013-ban a menedékkérők harmadát, 2014-ben pedig a felét adták a Koszovóból útnak indulók, akiket nyugodtan nevezhetünk a kormány terminológiájával gazdasági bevándorlóknak. Koszovóban nem háború van, hanem kilátástalanság  bár egyedi esetekben, például a koszovói romák esetében elképzelhető az üldöztetés is.

2013-ban tehát hirtelen lett „kereslet” a balkáni útvonalra, ahol a jelek szerint addig nem épültek ki a nagy volumenű embercsempészet informális csatornái. A kereslet azonban hamar megteremti a kínálatot: 2013-2014-ben a koszovóiak tömegei taposták ki azokat az átvitt és szó szerinti értelemben vett ösvényeket, amelyeken most valódi háborús helyzet elől menekülő emberek érkeznek az Európai Unióba. Magyarországon is megfigyelhetjük, hogyan épül ki a kínálati” oldal: zöldhatári túrákat jó pénzért vezető egyetemistákkal és aranyáron Budapestre tartó taxisokkal a sötétebb; menedékkérőket ruhával, étellel és tisztálkodási lehetőségekkel segítő, jó szándékú civilekkel a másik, világosabb oldalon.

Európa bástyája, Magyarország

2015-re világossá vált tehát, hogy a balkáni útvonal lesz az új szexi út a háború elől menekülők körében. Ez az útvonal a polgárháború sújtotta területekről indul, majd a milliós menekülttömeget ellátó Törökországon keresztül nemzetközi jogi szempontból értelmezhető menekültügyi rendszereket nem működtető balkáni országokon (Görögország, Macedónia, Szerbia, illetve részben Bulgária) keresztül érkezik meg az Európai Unió déli határához, a szerb-magyar határhoz.

Fontos leszögezni, hogy csak a kisebbség indul útnak. A világ menekültjeinek jelentősebb része egyrészt belső” menekült, tehát nem lépi át az országhatárt; másrészt pedig a szomszédos országokban talál ideiglenes biztonságot nem véletlen, hogy a teljes EU-ban tartózkodó menekültek vagy menedékkérők száma még mindig kevesebb, mint amennyiről Pakisztán, Irán, Libanon, Jordánia és Törökország egyenként gondoskodik. Azt is hozzá kell tenni, hogy ideális esetben a nemzetközi védelemben részesülők a közvetlen veszély elhárulása után hazatérnek: ez történt például a kilencvenes években a délszláv háború elől menekülőkkel.

Magyarország az első olyan ország az útvonalon, ahol rendesen működik a menekültügyi rendszer, tehát lehet nemzetközi védelemért folyamodni, a kérelmet rendes eljárásban elbírálják, eközben pedig normális körülményeket biztosítanak a kérelmezőknek. Mivel a menedékkérő itt kerül be az európai rendszerbe, ezért az egyébként nem nagy hatásfokkal működtetett dublini rendelkezések alapján ide is lenne visszaküldhető, mivel ezek alapján a kérelmet ott kell elbírálni, ahol leadták.

A cél az lenne, hogy egy kérelmet maximum egy ország bíráljon el. A megoldás viszont akkor fedi fel valódi természetét, ha végiggondoljuk, hogy egy menedékkérő jellemzően nem Magyarországra, Olaszországba vagy Görögországba akar menni, hanem Franciaországba, Svédországba, Dániába, Németországba és Egyesült Királyságba vágyik. Más kérdés, hogy az országok eddig nem igazán működtették ezt a rendszert; s most is az első ország, amely tényleg szeretné működtetni, az nem a fenti államok egyike, hanem visegrádi szövetségesünk”, Csehország, ahol tavaly 1500 ember kért menedéket.

Magyarország tehát harapófogóba került.

A kormány megoldásai

Orbán Viktor 2014 nyara óta beszél komolyabban a menekültügy/bevándorlás kérdéséről. „Az EU-n belül biztosítani kell a munkaerő szabad áramlását, az unión kívülről érkező bevándorlást azonban le kell állítani, jelentősen le kell fékezni mondta miniszterelnök akkoriban. Mindeközben 2013-ban a Belügyminisztérium legyártotta Magyarország Migrációs Stratégiáját, amely a legális migrációt kifejezetten támogatja. A stratégiát Orbán Viktor alá is írta, módosítása a kormányszóvivő szerint is esedékes lenne.

A zöldhatáron érkező menekülők száma idén év elejétől kezdve jelentősen megugrott, a probléma úgymond az utcára” került: februárban Győrben alakult furcsa helyzet az állomáson, amikor 100-150 Németországba tartó koszovóit szállítottak le. A kormány hamar felismerte a problémát és meglátta a lehetőséget az ősszel megtépázott népszerűség visszaszerzésére. Miközben a határt gyakorlatilag senki sem őrizte, a Fidesz a politikai vonalra koncentrálva összehozta a probléma megoldása szempontjából teljesen irreleváns nemzeti konzultációt, valamint a magyar nyelvű plakátkampányt ezekben terrorizmussal és magyar munkahelyeket elcsaklizó bevándorlókkal riogatott.

Ezzel párhuzamosan a menekültügyi eljárás átalakításával, illetve a déli határra tervezett kerítés ötletével állt elő a kormány. Előbbi sok szempontból problémás, leginkább a szakpolitikai szempontból nézve nem biztonságos” balkáni országok rendszerei felé tolja el az eddig egész jó garanciákkal működő magyar rendszert. Utóbbival kapcsolatban sokan sok mindent mondtak, én tartom magam ahhoz, amit először leírtam: a kerítés nem a legjobb, talán nem is a leghatékonyabb megoldás, de az sem állapot, hogy az ország határát naponta ezresével lépik át illegálisan emberek.

Eközben, mint már említettem, fokozatosan kialakult egy olyan helyzet, ahol a hazánkba érkező, innen leginkább minél hamarabb továbbállni akaró embereket regisztrálta a hatóság; majd minden szervezés nélkül ráeresztette őket a magyar tömegközlekedés járműveire Debrecen, Bicske és Vámosszabadi irányába, budapesti, illetve pécsi átszállásokkal. Ez azzal járt, hogy az ország legnagyobb városaiban látható helyen, a pályaudvarok környékén jelentek meg menedékkérők tömegei, ennek minden vonzatával. Hirtelen valóban tömegek számára lett napi szintű kérdés a menekültprobléma anélkül, hogy az önkormányzatok, az állam vagy például az egyházi karitatív szervezetek megpróbáltak volna tenni valamit a kérdésben.

Két éve Vámosszabadin nyitott menekülttábort a BM, akkor több cikkben is foglalkoztam a kérdéssel. Nem meglepő módon nagyjából ugyanazok a kérdések, problémák merültek fel az emberekben, mint most országos szinten: a jogos félelem az alapvetően eltérő kultúrájú, ki tudja milyen céllal érkező és milyen egészségügyi kockázatokat hordozó idegenektől. Ebben szerepet kap az alapvető bizalmatlanság az ismeretlennel szemben; illetve részben az alapvető ismerethiány a világ dolgaival kapcsolatban. Sokan kérdezték tőlem például, hogy most akkor valahol háború van? Másodlagos szempont a kormány kampánya, ami gyakorlatilag csak ráerősített ezekre az alapvető, jogos önvédelmet szolgáló sztereotípiákra, miközben nem segítette elő a tájékozódást a jelenség fent részletezett okaival kapcsolatban.

Csak hogy illusztráljam: Győr békés, kertes külvárosaiban nem menekülttáborok, hanem munkásszállók létesültek, hogy az egyre növekvő, várost teljesen behálózó Audit és beszállítóit ki tudják szolgálni a szorgos, ország másik feléből érkező magyar dolgozók. A környékbeliek reakciója – érintettként tudom – nagyon hasonló a vámosszabadiak, sormásiak, martonfaiak reakcióihoz, pedig nem eltérő kultúrájú, bőrszínű, vallású emberekről van szó.

Kár a civileket szidni

A másik reakció a magyar társadalom részéről a segítségnyújtás volt: Szegeden és Budapesten az áldatlan állapotokra reagálva, gyakorlatilag mind a rend fenntartásának érdekében, mind a menekülők védelmében kisebb-nagyobb civil csoportok kezdték el segíteni az érkezőket. Szegeden ez hamar, Budapesten viszonylag lassabban önkormányzati támogatásra is lelt. Lázár János tegnap nagyon helyesen meg is köszönte a civileknek a segítséget. Van miért hálálkodni.

Egy másik szempontból pedig természetesen aktívan részt vettek a kérdés alakításában az eddig is menekültekkel foglalkozó civil szervezetek, első sorban a Magyar Helsinki Bizottság. Úgy látom, alapvető félreértés van az emberekben az MHB munkáját illetően, amin nem segít a kormánypárti megszólalók civilellenessége sem. Az ő feladatuk elsősorban az, hogy számon kérjék a magyar államon, intézményeken, a politikai szereplőkön azon létező vagy kívánatos jogi kereteket, amelyekre számos nemzetközi szerződésben vállalást tettünk, valamint hogy a magyar társadalmat érzékenyebbé tegyék kisebbségek problémáira.

Más kérdés, hogy a hozzánk érkezők alapvető jogainak, illetve létezésük méltó körülményeinek biztosítása egészen más jellegű kérdéskör, ha évente 2-3 ezer ember érkezik, illetve ha 100-150 ezer. A jelenlegi helyzet válsághelyzet, amikor a jogalkotó, illetve a végrehajtó hatalom ilyen helyzetekre alkalmas eszközökhöz (határzár) is nyúlhat, sőt, adott esetben nyúlnia kell. Megint más kérdés, hogy a plakátkampány és a nemzeti konzultáció éppen nem ilyen eszközök, mivel inkább a politikai hangulatkeltést, mintsem a helyzet megoldását célozzák.

A határzár, a menekültügyi rendszer átszabása és a külföldi plakátolás azonban már más megítélés alá esik. Előbbi kettőről az imént említést tettünk, utóbbi kapcsán pedig látszott a hírportálok facebookos kiajánlóiban némi gúnyos él, egy kis „ennek már megint mi értelme”-íz. Pedig májusban pont ezt kérdeztük sokan: miért nem a megfelelő nyelven és a megfelelő helyen plakátol a kormány, úgy, mint például Kanada Miskolcon? Lehet, hogy pénzkidobás, de az is lehet, hogy nem.

Azzal mindenesetre kezdeni kell valamit, hogy naponta 1000-2000 ember érkezik az országba, még akkor is, ha rögtön továbbállnak. Ez nem normális állapot; a szituáció nem jó sem nekünk, sem Európának, sem a válsághelyzet vagy kilátástalanság elől menekülőknek. Egyedül az embercsempészeknek és a balkáni országok korrumpálható tisztviselőinek jó.

Menetrendszerű bénázás a baloldalon

A hazai baloldali ellenzék pártjai minden szempontból eltolták a helyzet kezelését. Első reakcióikban tényszerűen helyesen mutattak rá arra, hogy a bevándorlás Magyarország számára nem egzisztenciális probléma – az inkább a kivándorlás. Másrészt szokás szerint arra alapoztak, hogy az Orbán-kormány nem európai” módon, késsel-villával kezeli az ügyet. Ezt még mindig nagy adunak gondolják sokan a baloldalon, miközben sokszorosan bebizonyosodott, hogy a magyar választó magasan tesz arra, hogy tőlünk nyugatabbra mit gondolnak civilizáltnak.

Ráadásul teljesen téves volt az európaizós megközelítés, hiszen az átlagos európai választók ugyanúgy nem szeretnének százezres nagyságrendű migránstömeget elhelyezni és befogadni országaikban, mint Magyarország. Senki sem kérte számon Orbán Viktoron komolyan a déli határzárat: kicsit szörnyülködött rajta a nyugati sajtó, meg ment a vasfüggönyözés egy ideig; de a piszkos munka elvégzéséért a magyar miniszterelnök inkább vállveregetéseket fog kapni a kamerák látószögén kívül.

A probléma első körös eltagadásával és az európaizással a baloldali politikusok elszalasztották annak a lehetőségét, hogy a kormány álláspontja helyett, vagy azt kiegészítve egy humánusabb akciótervet vázoljanak fel a helyzet kezelésére. Tényleg nem értem, hogyan reméltek politikai előnyt ebből, mert hát az erkölcsi fölény parlamenti mandátum nélkül nem sokat ér majd 2018-ban.

Én tettem egy kísérletet arra, hogy megtudjam, mit gondolnak a baloldali pártok az orbánozáson kívül a helyzetről, és sok érdemi reakciót is kaptam: egyedül a DK jelentette ki, hogy a déli határra nem nehezedik nyomás. Az Együtt és az LMP is elmondta viszont, hogy ez egy európai probléma, amiben európai segítségre és szolidaritásra lenne szükségünk, amit viszont a kormány kamikaze külpolitikája miatt nehezen fogunk megkapni. A baloldali pártok álláspontja tehát nem az, hogy fogadjunk be minden bevándorlót, ezt csak minő meglepetés! Fodor Gáborék mondták. Ők egyébként még azt is mondták, hogy Magyarország a schengeni övezet része, a határra nehezedő nyomást csak az egyezményben foglaltak alapján lehet módosítani” – ezt a mai napig nem értem.

Összességében azonban elmondható: a baloldali ellenzék hagyta, hogy Orbán Viktor egyedül tematizálja a kérdést, miközben a mai állapotukat elnézve minden szempontból jobban jártak volna, ha az erkölcsi dilemmákat félretéve például kiállnak a kormány mellett legalább abban, hogy a déli határra nehezedő nyomást kezelni kell. Egyrészt ilyet még senki sem csinált, még talán a miniszterelnök is meglepődne; másrészt nem lehetne rájuk sütni azt a felettébb buta megállapítást sem, hogy nem szeretik a magyarokat. Rá lehetett volna kényszeríteni a kormánypátokra a „nemzeti együttműködést”, igazából valódi arcvesztés nélkül. Így viszont a kormány most nem csak Magyarország megmentője lesz a választók szemében, de Európáé is.

Címkék: bevándorlás baloldal ellenzék migráció menekültek határzár Orbán Viktor Orbán-kormány EU Európa menekültügy

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr327685876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.08.15. 09:32:55

Bulgáriában működik menekültügyi védelem.

A trükk az, hogy nagyon rossz körülményeket kapnak a regisztrált menekültek: jellemzően 25 évvel ezelőtti munkásszállásokban helyezik el őket. Az étkezés is rossz.

Munka nincs. Ami lenne, azt a menekült nem vállalja el, mert ő nem akar 50-60 ezer forintért dolgozni.

Így sikerül elérni, hogy mindenki próbáljon illegálisan átmenni a határon Szerbia felé, a nagy cél, Svédország irányában.

Bell & Sebastian 2015.08.15. 09:49:23

Először is le kellene szokni arról, hogy menekülteknek nevezze a média a tömeget.

Másodszor: kormányorbán a legkisebb ellenállás itányába ment akkor is, amikor a cél még az volt, hogy (szervezetlenül) keresztülnyomja mindet az országon, másodszor: amikor belebegtette a kerítést miután Merkel lebarmolta, harmadszor: amikor agyatlan drótostót módjára estek neki a „munkálatoknak”.

Célország ugyan nem vagyunk, de ha azt akarja a Nyugat, hogy szűrjünk és intézkedjünk, akkor először is fizesse meg, mint egykor, amikor még a Pápa szervezkedett hasonló ügyekben, utána tegyük a dolgunkat, de nagyon profin.

Ehelyett az van, hogy nyilvánosan nem vállalják a konfrontációt a kutyaütő amcsikkal, akiknek köszönhetjük a hepajt, az Uniónak nincsen feje, ami gondolkodna, parancsot osztogatna és fizetne, kormányorbán pedig lavírozik a káoszban úgy, ahogy tud.

Akárhogyan is nézem, ez óriási kudarc mindenkinek, beleértve a magyar helytartót is, aki előbb szabotált, majd hőbörgött, harmadjára bénázott.

Ilyen alkalmazottra a Szent Piac nem tart igényt, de úgy látszik a politikában -sok szódával- még elmegy.

És még mindig menekültekről hablatyol a média, amikor kitünteti a miniszterelnököt nem létező érdemeiért.

Ez már valami!

GNDL 2015.08.15. 11:10:53

„a kormány most nem csak Magyarország megmentője lesz a választók szemében, de Európáé is”

Ezek ugyan azok a választók akik két évtizede szavazzák kormányra az MSZP-Fidesz korrupt posztkommunista bűnszervezeteket?! Mert akkor gondolom „menekültkérdésben” is hasonlóan tájékozottak lehetnek mint „belpolitikában”... persze, adjunk sokat a véleményükre. :)

A kormány pedig nem igazán fog felnőni ehhez a feladathoz, sem (!!!), mert ahhoz hogy hatékony megoldásokat és intézkedéseket dolgozzanak ki és valósítsanak meg, elsősorban szakemberek kellenének a kormányba a lojális idióta haverok és a futsalos kispad helyett, kompromisszum- és tárgyalóképes döntéshozók, akik aktívan együttműködnek más jogvédő- és civil szervezetekkel és az ellenzékkel, európai szervekkel, megfontolva, esetleg befogadva a javaslataikat, vagy ne adj isten átvéve egyébként működő példákat más európai tagállamokból. De itt ezen a ponton már rég nem az arrogáns és teljes mértékben dilettáns fideszes politikai kalandorokról beszélünk, akik sajnos jelenleg a kormányzatot és döntéshozást jelentik... egy ködös álomvilágban éltek, ha azt gondoljátok, hogy a korrupt Fidesz-KDNP képes lesz kezelni ezt a problémát is, lásd ami 2010-ben problémát jelentett Magyarországon (munkanélküliség, gazdasági versenyképtelenség, leszakadás, korrupció, közbiztonság hiánya, és még pár tucatnyi súlyos gond), az ma is ugyanakkora, ha nem nagyobb probléma...

vizipipa 2015.08.15. 12:26:02

@GNDL:

Nem gondolom "hogy a korrupt Fidesz-KDNP képes lesz kezelni ezt a problémát", jól.

Viszont szívesen olvasnám a beszámolót a "egyébként működő példákat más európai tagállamokból". Persze nem azt a mesét amikor volt évi 3 ezer, hanem a mostanit, havi 40 ezerről.

picur3ka 2015.08.15. 13:13:53

"Először is le kellene szokni arról, hogy menekülteknek nevezze a média a tömeget."

Na igen.

"átvéve egyébként működő példákat más európai tagállamokból"

kerítés, könnygáz, gumilövedék

Nálunk nincs együttműködő ellenzék, civil szervezetek a saját szakállukra bohóckodnak, hozzáértő szerint: több kárt téve, mint hasznot" , az EU-nak nincs se terve, se javaslata, se össze nem ült, még véletlen se.

annamanna 2015.08.15. 16:02:45

@picur3ka: "A politikában semmi sem történik véletlenül. Ha valami mégis véletlennek tűnik, azt biztos, hogy úgy tervezték meg." Franklin Delano Roosevelt

werecke 2015.08.15. 16:37:42

Asszongya a menekült: Bakker még csak Magyarországon vagyok, akkor még menekülök kicsínykét.
Aztán ha elérte Svédországot megtörli gyöngyöző homlokát és így sóhajt: Na itt már talán nem érnek utól

picur3ka 2015.08.15. 17:43:35

@werecke:

Ah, akkor már lemenne a térképről.

Robinzon Kurzor 2015.08.15. 22:05:18

@Bell & Sebastian: "az Uniónak nincsen feje, ami gondolkodna, parancsot osztogatna és fizetne"

A nemzeti szuverenitás rovására?
Ilyet csak a hazátlan bitang libsik emlegetnek, a Soros pénzéből.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.08.15. 22:12:08

www.delmagyar.hu/szeged_hirek/horror_a_hataron_-_verben_uszik_egy_roszkei_tanya/2441823
"A tulajdonos szerint a szögesdrót sebezhetett meg határsértőt – a padlón álló műanyag vödör vizét is pirosra festette az emberi vér. Galéria csak erős idegzetűeknek!

- Rosszul lettem, amikor szombat reggel 10 órakor benéztem a nem használt tanyám szobájába. Minden csupa vér volt – mutatta lapunknak néhány órával a felfedezés után tanyaszobáját egy röszkei asszony.

A négyes körzetben levő ingatlanban péntek este migránsok húzták meg magukat: a tanya szobájának kanapéján egy hengerpárna és egy törülköző úszott vérben, a padlón álló műanyag vödör vizét is pirosra festette az emberi vér. Az ágy mellett egy kisgyerek fél pár cipője árválkodott. "

picur3ka 2015.08.15. 22:23:43

@Doomhammer:

Ezt mér nem a kurucrovatába teszi?

Igazi ballib kurucos írás:

péntek este sikoltozásra ébredt, szombat reggel benézett, kisgyerek fél pár cipője, munkverásan

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.08.15. 22:26:28

@picur3ka:
Azt hiszem, összekever egy másik Doomhammerrel.

Elolvastam, ami ott van, szerintem ezek azok a helyiek, akiket maga annyira hiányol.

Állítólag a kerítésépítők mellé orvos van rendelve, mert napi két sérülés történik. Akkor olyan lehetetlen, hogy azokat is súlyosan megsértse, akik ellen építették? Kifejezetten arra tervezték a drótot, hogy sérülést okozzon.

picur3ka 2015.08.15. 22:44:47

@Doomhammer:

Teljesen tisztában vagyok vele, hogy maga kicsoda-micsoda.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.08.15. 22:55:21

@picur3ka:
Ezt már mások is gondolták.

Aztán jött a pofáraesés.

Lássa, én sose foglalkoztam vele, hogy pl. maga kicsoda. Nem érdekel és kész.

annamanna 2015.08.16. 01:16:11

Nem értem, mit jelent, hogy a kormány lassan felnő a feladathoz. Mi a feladat, amihez lassan felnőnek? Eddig nem voltak felnőttek?

"Várj míg megjövök, S majd veled lassan felnövök"
Mégis meddig várjunk, hogy a kormány lassan felnőjön? Amúgy kicsit vitriolos egy ilyen címadás, mert sokan poénkodnak Orbán testmagasságával. Majd lassan felnő a feladathoz. Lassan a testtel.

Vigyetek el engem is lassúzni srácok
vigyetek el innen, mert nem jön ide más
vigyetek el engem is lassúzni srácok, légy szíves

Jó lenne, ha nem füstölne simán csak úgy el
Jó lenne, ha nem füstölne simán csak úgy
Jó lenne, ha nem füstölne simán csak úgy el az én tyúkszaros kis életem

Meg lehet-e menteni sok mindenkit srácok?
És mi is a jó abban, ha sok a menekült
Meg lehet-e menteni sok mindenkit srácok, légy szíves

Imrebá 2015.08.16. 17:42:00

Engem a magyar kormány külföldi plakátkampánya érdekelne.

picur3ka 2015.08.16. 18:13:12

@Imrebá:

Biztos lehet jelentkezni.

picur3ka 2015.08.16. 22:32:38

@Imrebá:

Én is. Remélem rajzolják, mert sok az atomtudós címzett, állítólag.

Bloodscalp 2015.08.17. 23:50:09

@Bell & Sebastian: Kend talán írhatna egy levelet a Szentatyának.

Bell & Sebastian 2015.08.18. 09:00:51

@Bloodscalp: És a szolgálati úttal mi lesz? †Paskai László atya majd beszámol helyettem, ha kérdezik.

Bloodscalp 2015.08.18. 18:50:46

@Bell & Sebastian: ahogy az életútját ismerem, még Szent Péter előtt is kamuzni fog

Bell & Sebastian 2015.08.18. 19:05:23

@Bloodscalp: Ahogy az életútját ismerem, még Szent Péter is szalutálni fog előtte.

Bloodscalp 2015.08.18. 19:18:06

@Bell & Sebastian: Péter is kommancs volt az istenadta?

Bloodscalp 2015.08.25. 19:45:52

@Bell & Sebastian: akkor itt lesz a kompatibilitási hiba

Bell & Sebastian 2015.08.25. 20:12:50

@Bloodscalp: Eszembe se jutott még megkérni a kezedet. Akkor mitől lenne ez kompatibilitási hiba?

picur3ka 2015.08.25. 22:42:08

@Bell & Sebastian:

Na most rajtakaptam! Szépen vagyunk, mondhatom.

Ezzel a címmel a szerző Orbán termetén gúnyolódik?

Bell & Sebastian 2015.08.26. 09:40:10

@picur3ka: Tudomásom szerint a virtuális szeretkezés eszközigényes perverzió. Jelenleg új kávéfőzőre gyűjtök.
___

Akkor nyilván nem találta el a díszsortűz.

picur3ka 2015.08.26. 15:10:02

De pont kávéfőző? Könyörgöm. Még a daráló.

Bell & Sebastian 2015.08.26. 19:29:52

Még mindig előnyösebb, mintha kávéra verném fogamhoz a garazsajtót. Induljon ki abból, hogy tundrabetyár koromban a kifőzött teát utána még el is szívtuk, némi vodkával. Most nagy a jobblét.

picur3ka 2015.08.27. 00:21:15

@Bell & Sebastian:

Ne tereljen velem! Máma meg a királynő körül lebzselt, hogy aszongya!

Sokkal jobb a darálóval, higgye el!