Kommentszűrés
’15 aug
1
08:01

Ennyit a plebejus demokráciáról

Írta: bakó.bea

nepszavazas.jpg

A minap Orbán Viktor Tusványoson az egymillió-kétszázezer polgár által kitöltött konzultációs kérdőívek alapján kijelentette, hogy a „magyarok döntő többségének” nem ment el a józan esze, és a kormánnyal egyetértve ellenzi a bevándorlást.

Miközben Orbán Viktor globális problémákról levelezget a választóival, addig a Nemzeti Választási Bizottság kormánypárti többsége láthatóan mindent megtesz az ellen, hogy a magyaroknak esetleg tényleg a többsége kötelező erővel (nem csak amúgy „konzultálva”) dönthessen jóval konkrétabb, lokális kérdésekről – éppenséggel például a vasárnapi zárva tartástól.

Lassan már meg sem üti az ember ingerküszöbét a vasárnapi nyitva- vagy zárva tartásról szóló népszavazási kezdeményezések körüli kabaré, aminek során egymás után bénítják meg hónapokra az ügyet értelmetlenül megfogalmazott kérdésekkel béna ellenzéki minipártok, vagy a semmiből fölbukkanó ismeretlen „civilek”. Már épp szó nélkül hagytam volna a tragikomédiába hajló ügyet, amikor szombaton a miniszterelnök Tusványoson nekiállt arról értekezni, hogy mennyire egyetért a kormánnyal „a magyarok túlnyomó többsége”. Mondta mindezt 1,2 millió konzultációs kérdőív alapján: ennyien álltak ugyanis vele szóba bevándorlásról szóló „nemzeti konzultáció” során a nyolcmillió magyar választópolgár közül.

Szóval akkor kik is alkotják a „magyarok többségét”, és mikor méltóztatik a kormány kikérni az ő véleményüket?

Akkor indul érdekes módon, súlyos pénzekből plakátkampány, amikor az egésznek egyáltalán nincs tétje: gondolhatnak bármit a kormánnyal konzultáló vagy éppen a kérdőíveket messziről elkerülő polgárok a bevándorlásról, a kormány akkor is azt csinál, amit akar. A kerítést már elkezdték építeni azelőtt, hogy kihirdették volna a „magyarok” (pontosabban az egymillió-kétszázezer konzultáló magyar) túlnyomó többségének véleményét. És valószínűleg elkezdték volna akkor is, ha valami csoda folytán a manipulatív kérdések ellenére a válaszadók többsége mégis támogatta volna a bevándorlást. Tehát minek kellett akkor ez az egész vakítás a konzultációval meg a plakátokkal ennyi pénzért?

Persze a nemzeti konzultációs kirakatshow-nak már a korábbi epizódjai is elég idegesítőek voltak, de nálam a „konzultáció” most verte ki végképp a biztosítékot. Azzal, hogy amíg feleslegesen konzultálgat a kormány a választók alig több mint egy-nyolcadával összetett globális problémákról, aközben egy klasszikus népszavazási témát, a vasárnapi zárva tartásról szóló tök egyszerű kezdeményezések sorát blokkolja az NVB lehetetlen indokokkal. A vasárnapi zárva tartáson elég sokan berágtak, így nem is egy kezdeményezés érkezett a bizottsághoz: pont ez jelenti a problémát. Amíg ugyanis az adott témában egy kezdeményezést nem bíráltak el, addig nem lehet újabb kérdést benyújtani. Ez persze egy logikus szabály, hiszen ugyanarról a kérdésről végül is úgyis csak egy népszavazást fognak tartani, tehát minek bajlódjon az NVB több kérdéssel ugyanabban a tárgykörben? Érdekes, hogy az új népszavazási törvény kapcsán a hatályba lépésekor leginkább bírált szabályokkal a gyakorlatban nem volt semmi gond: például hogy már a hitelesítés előtt 20-30 támogató aláírást kell benyújtani, vagy hogy az NVI rögtön visszautasíthatja „az országos népszavazás jogintézményének alkotmányos céljával és rendeltetésével nyilvánvalóan ellentétes” kezdeményezéseket.

Ehhez képest viszont azt a teljesen helyénvaló szabályt, hogy ne kelljen ugyanolyan vagy hasonló kérdésekkel egyszerre feleslegesen foglalkozni, sikerült kifordítania és szelektíven alkalmaznia az NVB-nek, ennek köszönhetően pedig hónapok óta megy az időhúzás a vasárnapi boltzár ügyében. A legutóbb konkrétan arra a sajátos jogértelmezésre jutott a testület, hogy nem az adta be előbb a kérdést, akinek a kérdését előbb iktatták (történetesen ez az MSZP volt), hanem az, aki előbb ért a portára! Természetesen az ismeretlen magánszemély (illetve annyit lehet róla tudni, hogy Schmuck Andor pártjához köthető), aki előbb ért a portára, totálisan értelmetlen kérdést adott be, ugyanis mindenki számára pihenőnappá tenné a vasárnapot. Na most, a mindenkiben a mentősök, a tűzoltók, a rendőrök, az orvosok és a buszvezetők is benne vannak? Mert akkor megnézhetjük magunkat. De az NVB, majd jogorvoslat után a Kúria két hónapig elüldögélhet az első ránézésre is hülye kérdésen, és addig se kellett az MSZP kezdeményezésével foglalkozni. Az ellenzéki párt ugyanis arra még legalább képes volt – vagyis lett volna –, hogy a szabályoknak és a józan észnek is megfelelő és érthető kérdést nyújtson be.

Ez utóbbi nem volt elmondható a híres-hírhedt 19 kérdéses népszavazás kezdeményezőiről, akiknek nyakatekert kérdéseiből csak négy ment át a rostán: leginkább pont olyanok, amik olyan szinten nem érdekelnek tömegeket, hogy még a kétszázezer aláírást is nehéz lesz összegyűjteni, nem ám a részvételi küszöböt megugrani.

A vasárnapi zárva tartás ezzel szemben egész biztosan olyan téma lenne, amire könnyedén összegyűlnének az aláírások, tehát meg kellene tartani a népszavazást. Az már valószínű, hogy az 50 százalékos (egyébként irreálisan magas) érvényességi küszöböt nem érné el a részvétel (a vidékiek nagy része ugyanis nem csinál ebből akkora problémát, mint a budapestiek), de azért egy negyven-valahány százalékos részvétel melletti nagyarányú elutasítás bőven kinézne, és ez egyértelműen kellemetlen üzenet lenne a kormány számára. Ezzel persze nem akarna a kormány szembesülni. Még szerencse, hogy ott van az NVB, és szelektív jogértelmezéssel már a csírájában elfojtja az értelmes és esélyes népszavazási kezdeményezéseket – mint azt láthatjuk a vasárnapi nyitva tartás kapcsán hónapok óta. Eközben azért a testület nagyvonalúan átenged pár „ellenzéki civil” kérdést, nehogy szó érje a ház elejét: nyilván tömegek számára világrengetően fontos például a kamarai tagdíjakról vagy a tankötelezettségről szóló „ellenzéki civil” kezdeményezés – amelyek jó eséllyel már úgyis elvéreznek az aláírásgyűjtésen.

Van azonban még egy érdekes kezdeményezés, amit nem sikerült megfúrnia az NVB-nek, pedig akarta volna, méghozzá a költségvetési tabu alapján − a Kúria viszont megengedte, hogy elinduljon az aláírásgyűjtés a férfiak korkedvezményes nyugdíjáról. A Kúria szerint ugyanis ez nem költségvetési, hanem esélyegyenlőségi kérdés: ez az érvelés el is fogadható, bár ha már esélyegyenlőség, akkor – a jelenlegi nyugdíjrendszert elnézve – inkább a nőktől kéne elvenni a korkedvezményes nyugdíjat az egyenlőség jegyében, ahelyett, hogy a férfiaknak is adnánk; mert lassan nem lesz, aki ennyi nyugdíjat kifizessen. A férfiak kedvezményes nyugdíjba vonulásáról szóló kérdés itt és most azért érdekes elsősorban, mert jól rámutat egy másik okra, ami miatt feltehetően az NVB igyekszik betartani a népszavazási kezdeményezéseknek.

Ez pedig az, hogy a népszavazási kérdések megengedhetőségéről szóló végső döntés az Alkotmánybíróság hatásköréből a Kúriához került. Hogy miért fontos ez? Mert az Alkotmánybíróság egyértelműen egy politikai szerv: eddig is az volt, most meg még inkább az. A Kúria viszont a rendes bírósági rendszer része és független bírákból áll, nem pedig a parlament kétharmada által megválasztott pártkatonákból. Így pedig ellenáll a politikai nyomásnak és az Alkotmánybíróságnál függetlenebb módon, csak a jogszabályok alapján hoz döntést. A jelenlegi helyzetben sokkal inkább valószínű, hogy az NVB által elkaszált népszavazási kérdést utóbb mégis hitelesíti a Kúria; míg ha ez még mindig az Alkotmánybíróság dolga lenne, akkor erre jóval kevesebb esély lenne.

Hogy miért bízta akkor mégis a fideszes kétharmad a Kúriára a népszavazási kérdések elbírálását az Alkotmánybíróság helyett, annak – azon a jogi vitán túlmenően, hogy ebben az esetben alkotmányossági vagy törvényességi kontrollról van-e szó – kézenfekvő lehet a politikai oka is. Mivel úgyis 50 százalékra emelték a népszavazások érvényességi küszöbét, így szinte borítékolható, hogy úgysem sikerül összehozni egy eredményes népszavazást. Akkor meg hadd gyűjtögessék csak az aláírásokat, ha sikerül olyan kérdést kitalálni, ami nem ütközik tiltott tárgyba és még egyértelmű is. Itt ugye visszaköszön a nemzeti konzultációból ismert parasztvakító attitűd: érezhetjük a demokráciát, hogy megkérdezik a véleményünket, hiszen levelezhetünk Orbánnal a bevándorlásról és aláírhatunk egy-két népszavazási kezdeményezést, amiből a végén úgyse lesz semmi.

Csakhogy – amint a vasárnapi boltzárról szóló kérdések példája mutatja – közben mintha rájöttek volna, hogy egy ugyan csak „majdnem-érvényes”, de összességében elutasító népszavazás azért egy kicsivel mégis több lenne, mint a semmi.

Címkék: jog demokrácia népszavazás kereskedelem Orbán-kormány Alkotmánybíróság NVB vasárnapi zárva tartás

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr127668426

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bakó Bea: Ennyit a plebejus demokráciáról 2015.08.01. 09:52:01

Miközben Orbán Viktor globális problémákról levelezget a választóival, addig a Nemzeti Választási Bizottság kormánypárti többsége láthatóan mindent megtesz az ellen, hogy a magyaroknak esetleg tényleg a többsége kötelező erővel (nem csak amúgy „konzultálv…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Herr Schnitzel Lutscher 2015.08.03. 19:28:45

@gyalog.galopp: nálad falra hányt borsó, én meg a lekváros palacsintát szeretem

Bell & Sebastian 2015.08.03. 19:44:13

@Herr Schnitzel Lutscher: Hápersze, ezért van tele empátiával és humanizmussal az egész, csillagos-sávos bagázs. Nekem is tele van, ezekkel a lózungokkal.

Mert legyünk eredménycentrikusak. Mi örömöm van abban, ha nekik azért jó, mert nekem rossz? He?

Vagy támadjuk meg a románokat, hátha van egy centi fúgájuk a kamarában? Maga szabadkőműveskedik fusiban, vagy mi a pálya, hogy tegnap még a Muttit szerette, ma meg a Banánzabáló kamarazenekarát?

Méghogy nem deróton rángatják! Nem, a lófaszt!

Bell & Sebastian 2015.08.03. 19:54:46

Különben az eredeti kérdés az volt, hol vannak a fékek és ellensűlyok az amerikai LB azonosneműek házasságát érintő döntés mögött?

Sehol, baszod, erre próbálj csomót kötni!

Herr Schnitzel Lutscher 2015.08.03. 20:18:42

@Bell & Sebastian: óóó, ezt az egyetmondóssal való vitában körbetáncolt népszuverenitással lehet feloldani.

pölö ha az usa hardcoreabb tagállamaiban népszavazásra bocsátanánk a homoházasságot, jó eséllyel elhasalna. az usa összességében viszont hilleriék pártja pipálta le a repiket izmos fölénnyel és a homotémában közismerten (utóbbi időben legalábbis) kimaxolták a toleranciát. ergo a szintén nem a marsról odakatapultált, hanem a demokrácia macerás szabályai mentén verbuvált LB döntése (mely az általános emberjogi izélésen túl a saját, szintén nem oktrojált alkotmányukat vette alapul) olyan döntést hozott, mely nincs ellentétben az amerikai társadalom többségének (nép, zemberek) akaratával.

ha ez a döntés úgy született volna, hogy a demokraták helyett a tea parti pörgeti bazinagy többséggel strammul a marshallbotot a fehér házban, na akkor lenne némiképp gond fékes, meg ellensúlyos szempontból, de orvosolható lenne valami trúkonzi alkotmánymódosítással.

mondjuk személy szerint - az usa szövetségi jellegére való tekintettel - szerencsésebbnek tartottam volna, ha a halálbüntetéshez hasonlóan tagállami hatáskör marad a homoházasság ügye és max szépen apránként válik általánossá ha és amennyiben ezt a tagállamok népei igénylik. a forszírozott haladásnál a fontolva haladás a üdvözletesebb, de by the way megjegyzem, túl van lihegve a dolog, nem törvényi szabályozás függvénye, kinek lesz pap v papné a kedvence, akárhogy nevezik is az együttélési formát, tehát ebből bármelyik oldalról nagy ügyet csinálni eléggé first world problem.

gyalog.galopp 2015.08.03. 20:31:09

@Herr Schnitzel Lutscher:

nyomod itt az ócska bikaszart, az EU-USA szabad kereskedelmi egyezményt kinek a felhatalmazása alapján tárgyalják még mindig zárt ajtók mögött, azt ki fogja megszavazni a jogeu?

Bell & Sebastian 2015.08.03. 20:43:38

@Herr Schnitzel Lutscher: Fékezett habzású hablatyolás, mert azt azért sejtjük, hogy konkrétan ezt az állásfoglalást (van az a pénz) parancsba kapták.

Úgyhogy, ismér a kályhánál vagyunk, ki őrizi az őrzőket? Nobody. Is your name.

Herr Schnitzel Lutscher 2015.08.03. 20:44:45

@gyalog.galopp: demokratikusan megválasztott tagállami kormányok plusz közvetlenül választott EP képviselői bólintanak rá, vagy sem. akinek nem tetszik, ne szavazzon olyan pártokra, amelyek támogatják a TTIP-et, ill. annak a zárt ajtók mögötti gründolását, oszt jónapot.

Herr Schnitzel Lutscher 2015.08.03. 20:59:26

@Bell & Sebastian: ááá, csak kopipésztelem, amit langley-ben összefércelt nekem a gudfrend, nem fizet az annyit, hogy ne kelljen hébe-hóba bilderberg meetingen wc-pucolási műszakot betolni.

egyetmondok 2015.08.03. 22:09:03

@Herr Schnitzel Lutscher:
"na ez meg elképesztő, nettó ökörség. nem a bűvész húzta elő a jogállamot a kalapból. jogállamiság nélküli demokrácia - még ha ókori formában is - létezhet, de épphogy a liberális demokrácia nem nélkülözheti a népszuverenitást ÉS a jogállamiságot, egyszerre. " --

jogállamiság nélküli demokrácia létezhet, lásd a NER nevű jelenkori magyar államhatalmat, és jogállamiság létezhet demokrácia nélkül: lásd pl. Szingapúrt,és hozzá többé-kevésbé,de egyértelműen hasonlón Kínát.
S persze léteznek demokratikus jogállamok, liberális demokráciák: ilyen az össze nyugati állam, Japántól az USA-ig, Svédországtól Spanyolországig.

(A liberális demokrácia /demokratikus jogállam/ valóban nem létezhet népszuverenitás nélkül. De nem csak jogállami hatalom létezik demokratikus felhatalmazással: itt van nekünk a NER illiberális államhatalma, nem jogállami államhatalma, hibátlanul demokratikus rendszerként.)

S persze,nagyon boldog vagyok,hogy segíthettem nagy történelmi zavaraidban.

Bell & Sebastian 2015.08.03. 22:26:41

@Herr Schnitzel Lutscher: Nem is csoda, ha rátalált afrikai őseire Szőr Obama személyében, mert itt éppen (nekem a jobb hasábon, ami magának a rosszabb) ingyen orosz nyelvoktatást ígér Merkli államilag, csak jöjjenek a népek és gördüljön a biznic.

Herr Schnitzel Lutscher 2015.08.04. 06:10:34

@egyetmondok:

ha már történelmizálni akarsz, van egy rossz hírem, a kurrens (kapaszkodj, nyugati, tetszés szerint liberális) felfogás szerint demokrácia nélküli jogállam nem létezhet, mert hiába alkalmazzák többnyire konzekvensen a jogrendet az esetek nagy részében, ha azt legfelülről önkényesen bármikor félre tudják rakni. ennek ugyancsak bő irodalma van a harmadik birodalom illetve az ndk jogi és politikai viszonyainak az utódállam nszk-ba való továbbviteli lehetősége és megítélése szemszögéből.

ennek alapján kína sem jogállam (az egypárti jogállam létrehozása bevallottan csak most vált céllá és maguk is dilemmának tekintik), mert a leválthatatlan egypárt bármikor bármit egyoldalúan átvariálhat, elmeszelhet, vagy bevédhet. jogállam feltétele a jog előtti egyenlőség is, tecciktunni.

itt megjegyzem nem kis ellentmondás van a mondókádban: a deklaráltan egypárti kínát jogállamnak tekinted, az egypárti izmozásra saját legnagyobb bánatára legfeljebb eu-s keretek közt képes ner-t (mely ráadásul leváltható) meg nem?

szingapúr már inkább használható példa, de a jogállam léte és minősége ott is vita tárgya en.wikipedia.org/wiki/Rule_of_law_doctrine_in_Singapore

szóval változatlanul nálad a zavar és örülök, hogy rámutathattam.

Herr Schnitzel Lutscher 2015.08.04. 06:14:53

@Bell & Sebastian: lesz még afgán munkásbrigádod a kerítésépítő kft-ben (csak vigyázz a kutyusra, meglehet csemegének tekinti a nyugatra dobbantottakat pótló import munkaerő)

egyetmondok 2015.08.04. 09:59:43

@Herr Schnitzel Lutscher:
" ha már történelmizálni akarsz, van egy rossz hírem, a kurrens (kapaszkodj, nyugati, tetszés szerint liberális) felfogás szerint demokrácia nélküli jogállam nem létezhet, mert hiába alkalmazzák többnyire konzekvensen a jogrendet az esetek nagy részében, ha azt legfelülről önkényesen bármikor félre tudják rakni. " --
nem hiszem, hogy lenne ilyen általános nyugati felfogás, ha lenne, a NER államát ki kellen zárni a nyugati közösségből, hiszen itt felülről önkényesen bármikor félre is rakják a jogrendet, iparszerűen, és naponta, s mindezt büszkén maga a törvényhozás teszi, leginkább (egyelőre) a "gazdasági alkotmányosság" körében, de ott aztán durván.

Az pedig, hogy vajon Kína jogállam vagy nem jogállam,jó kérdés. Magyarországon pl. nincsen elválasztva a bírói hatalmi ág a törvényhozóitól, mégpedig látványosan nincsen: ha a törvényhozásnak nem tetszik a jogerőre emelkedett bírói ítélet, mint a Kúria fellebviteli bírói fóruma, a Legeslegfelsőbb Bíróság, simán megsemmisíti azt. Ilyenre Te nem tudsz példát Kínából, mint ahogyan arra sem, hogy a kínai hatalom ne tartaná tiszteletben a magántulajdont, míg ez itt 2010 után ugyancsak elment a levesbe (lásd: manyup).

Lehet, hogy indokolt a jogállam esetében valami elégséges kategóriát megállapítani, a nyugati liberális demokráciák optimális kategóriájához képest, s ha így teszünk, akkor Kína, Szingapúr egészen jól állnak -- hozzánk képest.

(S ha már fentebb a gazdasági alkotmányosság fogalmát használtam, s ha jól emlékszem ezt a Fidesz is használta 2010 után,akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy ebben,a gazdasági alkotmányosságban Kína és Szingapúőr fényévekkel van előttünk.)

gyalog.galopp 2015.08.04. 10:39:40

@Herr Schnitzel Lutscher:

Gondoltam, hogy ez megakad a torkodon.

Az EU ugyanis nem állam, nincs közös valutája, csak részben, nincs közös gazdaságpolitikája, hanem egymással is versengő, egymás erőforrásaira hajtó tagállamai vannak, nincs nincs közös alkotmánya, sőt semmilyen nincs neki, nincs közös kül és belpolitikája, nincs közös hadserege...

Az EU egy politikai gittegylet egymásnak feszülő érdekekkel, ez a gittegylet úgy tárgyal, köt szerződést, mint ha állam lenne , holott az államszervezésnek a legprimitívebb szakaszában sincs.
A TTIP volumene akkora, hogy abszolut gond nélkül fel lehet vásárolni az összes EU-s képviselőt feleségestűl, anyósostul , gyerekestül.

Na, most akkor hogy lesz ott jogállam ott ahol nincs állam?

gyalog.galopp 2015.08.04. 11:01:53

@egyetmondok:

Igazán élvezetes, ahogy fárasztjátok egymást.:)

Mondjuk a precedens jogot preferáló országoknál mi a helyzet a jogállamisággal?

egyetmondok 2015.08.04. 11:17:10

@gyalog.galopp:
Szerintem nincsen a jogállamiság szempontjából jelentősége annak, hogy egy állam precedens vagy nem precedens jogot alkalmaz.

egyetmondok 2015.08.04. 11:22:02

@gyalog.galopp:
" Az EU egy politikai gittegylet egymásnak feszülő érdekekkel, ez a gittegylet úgy tárgyal, köt szerződést, mint ha állam lenne , holott az államszervezésnek a legprimitívebb szakaszában sincs. " --

talán a legprimitívebb minősítés túlzó,de egyébként telitalálat a mondatod, legfeljebb én kiegésztíteném azzal, hogy nem csak az EU csinál úgy, mintha..., hanem a tagállamok is. Nézzük meg ezt az egész bevándorlási kérdést, ebben aztán világos, hogy micsoda hamaisítás zajlik. Mindenki, tagállami szinten is, arról papol, hogy ilyen közös, olyan közös fellépés, megoldás stb. Vicc, olyanokat várunk ebben az ügyben is az EU-tól,amelyet ép ésszel államtól lehet csak elvárni.

pitcairn (törölt) 2015.08.04. 11:56:21

@egyetmondok:

az EU lényegében a nemzetállami etatizmus 2.0 verzió és már minden további nélkül a saját jogán is államnak tekinthető

kb. annyira lesz sikeres mint a nemzetállami etatizmus 1.0 verzió volt

egyetmondok 2015.08.04. 12:19:21

@pitcairn:
Én szívesen látnám végre az unió nemzetállami etatizmusát.

Laikus Érdeklődő 2015.08.04. 12:31:31

@gyalog.galopp: A csendes-óceáni demokrácia jobban teljesít:
www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/tortenelmi_fiasko_lehet_a_tortenelmi_eselybol.601329.html

Vagy mégsem: "életbe lépnek azok a forgatókönyvek, amelyekre jó előre figyelmeztettek a szakértők: választási időszakok kezdődnek több országban, ami évekkel eltolhatja a tárgyalások újrakezdését. {..} Ebben az időszakban aligha várható..."

gyalog.galopp 2015.08.04. 12:47:46

@Laikus Érdeklődő:

A csendes-óceániban az államok önmagukat képviselik, míg a TTIP esetében egy nem létező állam az EU tárgyal.

gyalog.galopp 2015.08.04. 13:07:34

@egyetmondok:

jó a legprimitívebb az túlzó.

A Római Birodalom is lerabolta a provinciákat, de azért némi katonai védelmet is nyújtott a betolakodók ellen, hogy a behódolt nép nyugodtan tudjon termelni Róma dicsőségére.

Meg akarjuk védeni az EU birodalmat a betolakodóktól és még le is basznak.

egyetmondok 2015.08.04. 13:19:56

@gyalog.galopp:
Magad mondtad feljebb, hogy az EU csak úgy viselkedik, mintha állam lenne. Róma viszont az volt, de mennyire.
Szóval, nincsen EU birodalom, de még EU "birodalom" sincsen, ergo lószart védünk mi, de nem valami európai keresztény akármit.

gyalog.galopp 2015.08.04. 13:53:53

@egyetmondok:

Nincs ellentmondás, pont arra utaltam, ha az EU állam lenne, kötelességének érezné védeni a határait, nem pedig aránytalanul tologatni a feladatokat és a felelősséget.

A följebb tett meghatározásomat kiegészítve, az EU egy szűk gazdasági lobbi által irányított politikai gittegylet.

egyetmondok 2015.08.04. 14:22:48

@gyalog.galopp:
Úgy van, ez már pontosabb: egy szűk elit által irányított politikai gittegylet, amely gittegylet lelkes tagja minden tagállami kormányfő, beszéljenek ennek ellenkezőjét akármikor és akármiről.

S ami fontos: nuku birodalom, de egyáltalán, semmi sincsen ,ami ellen szabadságharcot lehetne hirdetni..., vagy amit éppen megvédeni kellene a bevándorló feket hordáktól...

pitcairn (törölt) 2015.08.04. 14:27:22

@gyalog.galopp:

speciel 1914 előtt az Osztrák Magyar Monarchia határain is se volt útlevél ellenőrzés...

lényegében az jött ki és az ment be aki akart...

igaz akkoriban ez általános volt...

pedig ezek is államok voltak...

pitcairn (törölt) 2015.08.04. 14:30:14

@gyalog.galopp:

az EU állam elmélyítéséhez különben __külső fenyegetés__ kell

szóval mindennek megvan itt a helye kérem

nyóc benga négerrel körbevéve még egy román egy magyar között is pillanatok alatt szárba szökik a honfitársi érzésekkel vegyülő "európai identitás":)

pitcairn (törölt) 2015.08.04. 14:33:32

@gyalog.galopp:

múlthónapban pont a görög példán keresztül láthattad azt, hogy milyen masszívan érdekelt a hely politikai és gazdasági elit az EU integráció fenntartásában lényegében mindenhol...

még egy összeomlóban lévő tagállamban is...

az EU integráció fantasztikusan előnyös az EU tagállamok politikai, gazdasági elitjének

pontosan ezért az EU és az integráció további elmélyítése nagyon erős alapokon áll...

pitcairn (törölt) 2015.08.04. 14:35:54

@egyetmondok:

az kvázi-birodalom lenne

és az is lesz...

mi több előbb utóbb egy szűk elit által irányított transzatlanti birodalommá fog átalakulni

már kezdetektől fogva ez volt a valódi cél...

Laikus Érdeklődő 2015.08.04. 14:58:09

@gyalog.galopp: De ott is "fű alatt" folynak a tárgyalások.
Nem véletlen, hogy a választási időszakok miatt most egy hosszú szünet következik ... nehogy a laikus prolik kampánytémát csináljanak a szabad kereskedelem nemes ügyéből. Hova jutna akkor a világ...

gyalog.galopp 2015.08.04. 15:38:05

@pitcairn:

nem az erős alapokkal , nem is a nemzetekkel van baj, mert ugye ki a fene akar egy falanszterben élni, hanem a feltételekkel, az újra elosztással van baj.

Ha már görögök , a görög kiskereskedelem Spar és Lidl, a hitelt német bankok adják. Hová megy a profit?

pitcairn (törölt) 2015.08.04. 16:49:45

@gyalog.galopp:

igen sok pénz jut abból a profitból a görög elitnek is pl. az EU-forrásokon keresztül és az EU-hoz kapcsolódó egyéb előnyökön keresztül

+ az EU szabályozás jóformán garancia arra, hogy az éppen helyzetben lévő politikai gazdasági elit hatalomban is fog maradni

a politikai gazdasági elit mindenütt nyer az EU-val

még Görögországban is

gyalog.galopp 2015.08.04. 17:08:50

@pitcairn:

jó, és mi ebből a tanulság?

Herr Schnitzel Lutscher 2015.08.04. 18:49:00

@gyalog.galopp: nem akadt a torkomon. ugyebár pláne ha az eu egy gittegylet, mint mondod, akkor annál nagyobb szerepe van a tagállami kormányoknak a közös akaratképzéskor (már ha egyáltalán van halvány dunsztod arról, hogy is múúkodik az). és akkor ne olyanokat szavazz be, akik kilóra megvehetőek. ennyike

Bell & Sebastian 2015.08.04. 19:22:39

@Herr Schnitzel Lutscher: De vicces kedvében tetszik lenni. Először vakon szavazunk, pártokra, amik kiküldik a selejtjét, hogy ne itthon lábatlankodjanak. Másodszor: embernek foggalma se nincsen, mit művelnek ottan. Harmadszor: ennélfogva vissza nem hívható, bőre nem nyűzható, háta nem sózható.

Ezért következett be az a meglepő fordulat, hogy csupa bolsi és szex-bolsi csücsül a Púnijóba, végtermékük az, ami.

De jó nekünk, a libsi demokrácijába, ami csak a máz, mert egy nettó irányított fasizmus. Igyon rá egy jó pohár ricinust, aztán fel a nyúlcipőt, nyálra fel!

Herr Schnitzel Lutscher 2015.08.04. 19:43:42

@egyetmondok:

látom öngólversenyt indítottál. sebaj, mivel szegény fejemnek úgyse hiszel, egyszerűen felhívom tisztelt figyelmed arra, hogy szép számmal vannak a jogállam és demokrácia minőségének értékelésével foglalkozó szervezetek. az összes létező és nem létező hazai deficit ellenére sem helyezik kínát magyarország mellé, vagy fölé. szingapúrt se. jééé...

sőt, még a finoman szólva nem fidox barát freedom house szerint is magyarország erősen lecsúszva, de még mindig free, szingapúr részben, kína semennyire

a "gazdasági alkotmányossággal" egybemosni a full jogállamot ROTFL (lennének civil és politkai jogok is...) páros lábbal buktatnának tégen a CEU-n is, emberileg meg vérlázító. noch dazu ha azt hiszed, hogy kínában nem tesznek keresztbe az ország érdekeivel ellentétesnek ítélt cégeknek (be se jöhet) vagy helyi munkavállalóknak ha lázadnak a rabszolgamunka ellen, keservesen tévedsz. világbajnok ipari kémkedésről nem is beszélve. nézz utána, sokat javítana a felületes érveléseden. jól tartják aki és ameddig jól jön nekik.

hovatovább van még egy régebbi lükeséged, mely szerint a rousseau féle népszuverenitástól nem lehet eljutni a jogállamig, de ez egy szóval cáfolható: ukrajna. mintha lett volna valami majdani forradalom, ami mentén (népszuverenitás) lett új hatalom, új jogállam (noha nyilván nem nyugat eu minőségben). próbáld csak a pentagont meggyőzni az ellenkezőjéről, minnyá putyinpicsinek billogoznak :DDD

vagy kevésbé provokatív példával románia, ahol agyonlövődött rousseauista recept szerint a csau bácsi, itt is a népszuvereintás legitimálta a véres váltást és az új rendszert, mely elődjénél hibáival együtt is mindenképpen demokratikusabb és jogállamibb lett.

az is marhaság, hogy magyarországon a bírói hatalom nincs elválasztva a törvényhozástól. hiába vannak a gyakorlatban sajnálatos deficitek, összességében még mindig elmegy. erről szólnak az átlag 2 évenkénti viták eu szinten is (fenn van a neten mind), nemde, plusz ott a 4. kotmánymódosítás körüli hirig is, mely szemlátomást kénytelen-kelletlen, de korrigálva lett. a vegzált civil szervezeteket is sorban tisztázták a bíróságok avagy ugye in topic mozdulva az AB elmeszelte a regisztrációs választási törvényt, nédda. az NVB által első nekifutásra kimogyorózott több népszavazási kérdésnél is zöld utat adott a Kúria (mint ahogy anno az AB az OVB-vel szemben). avagy ha itthon nem sikerült valamit jogorvosolni, akkor strassbourban lehetett kigörbíteni és ezt ha nem is az örömtől repesve, de elismerte a kormány. ellenben kína erejénél fogva a nem tetsző ensz határozatokat is simán ledarálja. nyilván nem nyugat eu-szintű a hazai jogállam és vitán felül van mit javítani, de hibáival együtt is távol van a költőien túltolt sommás nincsis bullshittednél, sorry, ezek a tények.

örülök, hogy segíthettem :D

Herr Schnitzel Lutscher 2015.08.04. 19:51:54

@Bell & Sebastian: hombre, az EP nem fullos parlament, ergo a TTIP esetében sem ez lesz a valódi döntő centrum. a tagállami kormányok a de facto fontostényezők ebben, azokat meg szintén választod. ha vakon, hát akkor úgy jártál. sőt, ebben a gonosz junijóban van egy uniós polgári kezdeményezésnek nevezett bigyula, a fájó témákat rá lehet erőszakolni brüsszelre alulról is. volt ilyen a TTIP témában is, izmos aláírás-lavina lett. mivel a tagállami kormányok szeretik, ha újraválasztják őket, azóta a népfelhördülés hatására jóval vonakodóbb álláspontra is billentek. nyugodt lehet, hogy ha ez marad és főképp fokozódik, akkor nagy valószínűséggel akár tagállamonkénti népszavazáshoz lesz kötve, hogy moshassa a kezét a bizniszből kihátrálni akaró pilátusi elit.

Helyes Írás 2015.08.04. 19:56:24

Bakó Bea ebben az esetben nagyjából pontos képet fest a politikai szándékokról. Azért legyünk őszinték, a népszavazás még nem nagyon megy nekünk. Nálunk még nem sikerült eddig korrekt és manipulációmentes népszavazásokat tartani. A népszavazásokat szinte mindig hátsó szándékkal kezdeményezték, valaki mindig politikai ugródeszkának kívánta használni ezeket az alkalmakat. Így van ez a nyugdíjjal és a vasárnapi nyitvatartással is. A kormányon lévők pedig mindig minden eszközzel igyekeztek keresztbe tenni ennek a szándéknak. Így szaladtunk bele a kettős állampolgárságról szóló önmiskárolásba is.

A vasárnap ügyében is logikus, amit a kormányon lévők tesznek. Húzzák az időt, hogy minél többen hozzászokjanak az új rendhez, s ha a szocialistáknak mégis sikerül összehozniuk a népszavazást azt Orbán leszavazásaként fogják propagálni, a Fidesz pedig a szocialisták visszatérése elleni szavazásra fogja buzdítani a támogatóit. Ezért aztán, ha támogatja is a többség a boltok kinyitását, az nem lesz olyan fölényes győzelem, s szinte biztos, hogy nem lesz meg a kötelező többség. Ha mégis nagy különbséggel győznek a nyitvatartók, Orbán a demokrácia lovagjaként megnyitja számukra a boltokat, és ebből sem lesz politikai fordulat.

Bell & Sebastian 2015.08.04. 19:59:07

@Herr Schnitzel Lutscher: Megkérdezem egyenesen:

- Mi az annyukpicsájáér nincsen maguktól annyi eszük, amennyi némi toszaogatásra csak előjön belőlük?

Mer bödösbolsi mind, képes összeszarni a saját gólyafészkét, ha házhoz jön a rántott béka.

egyetmondok 2015.08.04. 20:08:50

@pitcairn:
Én bírnék egy kis transzatlanti nemzetállami etatizmust.

Herr Schnitzel Lutscher 2015.08.04. 20:20:57

@Bell & Sebastian: a szex akkor mocskos dolog ha jól, a politika akkor ha rosszul csinálják. pár ás pártválasztás saját felelősségre, nem tilos cserélni.

oszt költői kérdés: a TTIP-el konkuráló eurázsiai unió maga szerint milyen meggyőzési módszert alkalmazna?

kieg.: nekem egyik sem túl meggyőző. mindkét esetben a határon túli biznisz partner lenne a dolgok kellemesebbik végén. egyik génmódosított zabot, másik gányolt zaporozsecet tukmál, veszed vagy viszünk alapon. eeeeeh...

Herr Schnitzel Lutscher 2015.08.04. 20:23:07

@Bell & Sebastian: sokat nyuszómuszózol. bernáthegyi után bunnykra izgulsz? oh lá lá

Bell & Sebastian 2015.08.04. 20:28:51

@Herr Schnitzel Lutscher: Ezekről a Barbie -trükkökről belépéskor szó sem volt. A szerecseny kéretlenül tolta ide a képét, azért mondom, hogy legfőbb ideje lenne újratárgyalni az egészet.

Van az az effektus, hogy ismerős szart senki sem cserél szívesen ismeretlen szarra.
___

Réteghumor, nyilván magának kimaradt, nem szégyen az. Én is jó hátszéllel zúgtam át a gyerekszobán.

egyetmondok 2015.08.04. 20:31:51

@Herr Schnitzel Lutscher:
Lazán csúsztatsz, mert nem mostam egybe a gazdasági alkotmányossággal a "full jogállamot",sőt, én pont az elégséges jogállamról beszéltem, a liberálsi demokráciák optimálisa mellett.
--------------
Kínában nem tesznek keresztbe,ha be se engedik. Világos nem ? Be se engedik. Ez rendben: ide se jöhetsz. Ez egyenes beszéd.
(A probléma azzal van, ami itt zajlik : gyere....,aztán keresztbe teszünk. Tehát az ottani nem hamis, az itteni hamis gyakorlat.)
-----------------------------------------
Véleményed szerint az még valahogyan azért elmegy, hogy ha a törvényhozásnak nem tetszik egy jogerős ítélet, legeslegfelsőbb bírói szolgálatba helyezi magát, és feltöri a jogerőt ? Azta...,a parlamenti többség körülnéz, hogy kinek a jogerőse nem tetszik, és volt jogerős / nincs jogerős ? Ez nálad még elmegy ?
-----------------------------------------
Az pedig, hogy idegen nyomásra hajlandó olyanra a magyar törvényhozás, amelybe bele sem szabadott volna fogni, maga szégyen. Erre Te büszke vagy ?
Hát nem a politikai erkölcs legalja, hogy úgy tesznek "alkotmányossá" normát - amelyet a bírói normakontroll ellentétesnek ítél a saját Alaptörvényükkel - , hogy beleírják a szövegbe? De, ez hatalmi nihil legalja.
-----------------------------------
És visszatérve Kínára: az,hogy a kínai állam hogyan működik,jár el bizonyos nyugati normák ügyeiben, bőven lehet kritika tárgya, csakhogy erről ők nem hazudoznak, hanem elvállalják. Nem hamisítanak politikát, mint azt itt teszik. Ez a magatartás tisztességesebb, mint az itthoni, emlékezzünk csak az itt menedése tibetiek "ügyes" forgalomból való kivonására arra az időre,amikor a kínai elnök itt járt.
Miután a Fidesz nem is oly régen a "Free Tibet !" táblát emelgette..... Kína nem kamuzik Tibetről, ezt a magyar kormány teszi.

(S ha neked Bibó akadémiai székfoglalója a hatalmi ágak elválasztásáról, amelyben a Rousseau-i népfelség elvéről kifejti azt amit, lükeség, csak így, nos,akkor a te arcod nem akkora,mint Bridget Jones segge, azaz Brazília, hanem akkora, mint a teremtett univerzum, miközben láthatóna nem is tudsz olyan sokat.)

Herr Schnitzel Lutscher 2015.08.04. 21:07:54

@egyetmondok:

"Lazán csúsztatsz, mert nem mostam egybe a gazdasági alkotmányossággal a "full jogállamot",sőt, én pont az elégséges jogállamról beszéltem, a liberálsi demokráciák optimálisa mellett"

oh bocs, bubuskám, szóval te megrögzötten egyszerűsíthetsz atommal, más bezzeg persze ilyenkor csúsztat. hogy mitől elégséges jogállam kína Mo-van szemben, az meg változatlanul rejtély.

"Kínában nem tesznek keresztbe,ha be se engedik. Világos nem ? Be se engedik. Ez rendben: ide se jöhetsz. Ez egyenes beszéd.
(A probléma azzal van, ami itt zajlik : gyere....,aztán keresztbe teszünk. Tehát az ottani nem hamis, az itteni hamis gyakorlat.)"

mintha be nem engedés mellett egyéb inkonzisztenciákat is említettem volna. sokat segítene, ha olvasnád is, amire visszafröcsögsz amatőr módon. ollózzam be újra az egész részt? kegyesen kihagyod az infó felét, bubus.

"Véleményed szerint az még valahogyan azért elmegy, hogy ha a törvényhozásnak nem tetszik egy jogerős ítélet, legeslegfelsőbb bírói szolgálatba helyezi magát, és feltöri a jogerőt ? Azta...,a parlamenti többség körülnéz, hogy kinek a jogerőse nem tetszik, és volt jogerős / nincs jogerős ? Ez nálad még elmegy ?"

ez kissé zavarosra sikeredett bubus, de mintha épphogy nem vitatnám a deficitek létezését és a javítás szükségességét se. tudod, olvasás: betűk mondattá állnak össze, stb. valamint az is tény marad, hogy - a hibákat nem feledve - a legutóbbi európa tanácsi vita során is summa summarum kettes megfeleltet kapott a dolog. ezek után nem fogom kínainak minősíteni, ha kefét is zabálsz. sebaj, helikopterebb vagy az EU-nál is, tiszta chuck norris, nem vitás, bubus.

"És visszatérve Kínára: az,hogy a kínai állam hogyan működik,jár el bizonyos nyugati normák ügyeiben, bőven lehet kritika tárgya, csakhogy erről ők nem hazudoznak, hanem elvállalják. Nem hamisítanak politikát, mint azt itt teszik. Ez a magatartás tisztességesebb, mint az itthoni, emlékezzünk csak az itt menedése tibetiek "ügyes" forgalomból való kivonására arra az időre,amikor a kínai elnök itt járt.
Miután a Fidesz nem is oly régen a "Free Tibet !" táblát emelgette..... Kína nem kamuzik Tibetről, ezt a magyar kormány teszi."

bubus, ha kína nem hamisít, akkor miért is van arrafelé kókemény cenzúra, nem csak MTV szerencsétlenkedés, hanem fullextra szinten? és még folytathatnám. nagyon agyadra mehetett a hőség

"Az pedig, hogy idegen nyomásra hajlandó olyanra a magyar törvényhozás, amelybe bele sem szabadott volna fogni, maga szégyen. Erre Te büszke vagy ?"

ezt meg megint honnan olvastad ki bubus, hogy tapsikálnék? hideg borogatást nem kérsz? vagy sorold már ugyan léccccci, mikor korrigált kína valamit valami ensz elmeszelés után. ha már a nagy példa.

"(S ha neked Bibó akadémiai székfoglalója a hatalmi ágak elválasztásáról, amelyben a Rousseau-i népfelség elvéről kifejti azt amit, lükeség, csak így, nos,akkor a te arcod nem akkora,mint Bridget Jones segge, azaz Brazília, hanem akkora, mint a teremtett univerzum, miközben láthatóna nem is tudsz olyan sokat.)"

bubuuuuuus, halihó... TÉGED lükéztelek (trollalaa), nem bibót (most csúsztattál? oppá). és istenné is nyilváníthatod felőlem a bácsit, de sssajna rajta kívül van még jó pár, akár elismert(ebb), nem csak magyarországon világhírű tudós bácsi, aki másképp gondolja a népszuverenitás témát. persze ők mind hülye, csak te vagy helikopter, zümmm-zümmmmm

örülök, hogy segíthettem

most jóccakát bubus, majd folytatjuk cuppppp :)

Herr Schnitzel Lutscher 2015.08.04. 21:11:38

@Bell & Sebastian: nono, még mindig adós egy az eurázsiai csatlakozási verziót minősítő szellemes szentenciával. TTIP-et szidni trendi, de merészeli moszkva menüjét is megcsócsálni? kellene, vagy nem a szoljanka?

egyetmondok 2015.08.04. 21:25:35

@Herr Schnitzel Lutscher:
Nyilván ismered Bibó akadémiai székfoglalóját a Rousseau-i népfelség elvéről az elválasztott államhatalmak vonatkozásában, nos, akkor szerint Bibó erről szóló gondolata lükeség. Nagyszerű,öregem, te valóban nagy lehetsz...
Mondjad csak, a te székfoglalódra hol lehet kattintani egyet ?

Bell & Sebastian 2015.08.04. 21:29:44

@Herr Schnitzel Lutscher: Nem látok elvi különbséget. Ha Sam visszanyűlhat a gyökereihez, Európának milyen alapon tiltja? Putyin se nem örökéletű, se nem zsidófaló, sőőt!

Az a lehetőség jobban aggaszt, ha majd egyszer Kína le akarja verni a hiteleit, mit mond majd neki Obama? Nesze, itt van neked barátom, egy kici kínai tavasz?

Ha organikusan (gazdaságilag) ezer szállal kötődünk Ázsiához, Amerikához csak politikailag (már aki), de akkor is az erősebb(nek gondolt) kutya üzekedik, akkor mi mit gondoljunk?

Talán azt, hogy a kibaszott amcsik jóléte eddig is fontos volt (nekik), ezután is az lesz. Hátha megint beüt a közös tőzsdekrach, ha már voltak oly szívesek belerángatni mindenkit.

A miénk meg le van szarva. Nagy vonalakban, de konkrétan.

Herr Schnitzel Lutscher 2015.08.04. 21:51:47

@egyetmondok: ismerem és bizony ott is szinonim a népszuverenitás a népfelséggel, bubuskám, szerintem te anno azt akartad mondani, hogy a szuverenitás (igy naturban) nem azonos a népszuverenitással, így már helyes is lenne a dolog.

ami meg a tágabb kérdést illeti, később alábbi módon összegezte a népszuvit:

"Melyek is azok az intézmények és eszmék, amelyek a francia forradalomból kiszűrhetők és időállóaknak bizonyultak? Először is a rousseau-i népszuverenitás elvét említeném, hiszen ennek jelentősége rendkívül nagy. Vele a súlyát fokozatosan, majd hirtelen elveszítő monarchikus elv helyébe egy új legitimitáselv állítódott. Ez az elv a helyzet törvényesítése szempontjából lehetőséget nyújt annak eldöntésére, hogy ki az, aki törvényesen és a rend szerint, nem pedig a puszta nyers erőszak révén jogosult a politikai hatalom gyakorlására. A monarchikus elv elejtésével nagy űr támadt a társadalomban, s ebbe az űrbe nyomultak be a legkülönbözőbb zsarnokok, diktátorok és oligarchiák. Éppen e veszély elhárítása céljából óriási a jelentősége annak, hogy a népszuverenitás elve gyakorlati megoldásokat sugallt az ilyen helyzetekre. A népszuverenitás elve az elmúlt 200 esztendő alatt olyan mértékben fejlődött, hogy ma már természetesnek találjuk: adott esetben annak a kérdésnek az eldöntésére, miként is jöjjön létre az alkotmány, ki foglaljon el – akár személy, akár intézmény – ilyen-olyan hatalmi helyzeteket, kritikus területi vitákban egy-egy terület hova tartozzék, a legjobb módszernek szinte a világközvélemény szerint is a népszavazást, a nép által való választást tartjuk. Az sem változtat ezen, hogy a népszavazások meghamisíthatóak. Ám az elv 200 év óta ennek ellenére sem igen tehető kérdésessé. A népszuverenitás elve tehát az első számú vívmánya a francia forradalom eszmerendszerének."

azaz bazzeg jééé ez az alapja az intézményi (jogállami) keretnek is, ettől lesz az legitim módon összevariálva... el ne sírd magad bubus :DDD

folytassuk :D

Herr Schnitzel Lutscher 2015.08.04. 21:59:17

@Bell & Sebastian:

"Ha organikusan (gazdaságilag) ezer szállal kötődünk Ázsiához, Amerikához csak politikailag (már aki)"

ööö... ezt számokkal is alá tudnád támasztani? tudod mielőtt az ember rácsapja az ajtót az egyik partnerre, nem árt, ha megvan az új, legalább azonos profittal. mintha az átkosban is inkább a (nyugat) eu térség dominált volna. történelmileg meg pláne. ezer szállal.

egyetmondok 2015.08.04. 22:10:41

@Herr Schnitzel Lutscher:
" Végül külön nehézségeket okozott a hatalmak elválasztásának montesquieu-i elvét a népszuverenitás rousseau-i elvével összehozni. Rousseau gondolatmenetében a hatalmak elválasztásának nincs helye: ott egyszerűen a szuverén nép helyettesítődik be a szuverén uralkodó helyébe. A francia forradalomban ennek alapján nemcsak a hatalmak elválasztásának a megvalósítása vetődött fel, hanem a népszuverenitás alapján az elv teljes elvetése is, s erre épült fel a konvent mindenhatósága. A konvent működésének tapasztalatai azonban újból megerősítették a korlátlan hatalomkoncentráció demoralizáló hatásának régi tapasztalatát. Így mindkét elvet valamilyen formában egymás mellett kellett tartani, ami azt jelentette, hogy a népszuverenitás elve, pontosabban az egyakaratú, cselekvő nép absztrakciója zavaró momentumként maradt meg a hatalom elválasztásának elve számára "

Hogy is vagyunk akkor a hitvallási népuralommal..., kissé zavaró momentuma ez ma itthon az államhatalmak elválasztásának, mert a Fidesz demokratikus felhatalmazása akkor bazi nagy, hogy ha neki úgy tetszik, volt jogerős bírói ítélet, nincs jogerős bírói ítélet...

Laikus Érdeklődő 2015.08.04. 22:29:56

@Herr Schnitzel Lutscher:
"TTIP-et szidni trendi, de merészeli moszkva menüjét is megcsócsálni?"
Nem ezt nevezik a felnőttek hamis dilemmának?

OFF:
Még egy link a hétvégi TPP tárgyalások kudarcáról Sir Humphrey Appleby (Yes, Minister!) stílusában:
feedstuffs.com/story-deal-tpp-negotiations-45-130570

Herr Schnitzel Lutscher 2015.08.04. 22:39:29

@egyetmondok:

"Montesquieu a hatalmak elválasztásának angol, Rousseau a közvetlen népuralom svájci gyakorlatából indult ki. Igaz, hogy egyik sem észlelte pontosan a „mintaképek” objektív működését, pontosabban szólva, mind a kettő magasabb elvi síkra emelte azt a gyakorlati matériát, amit a körülményekhez képest jobbnak vélt és utánzandónak talált. Sokszor rámutattak már arra, hogy az angol parlamentarizmus éppúgy nem követte a montesquieu-i „hatalmak elválasztásának” elvét, mint ahogy a viszonylagos svájci demokrácia sem követte a rousseau-i elvet; vagyis maguk a gondolkodók emelték ki a meglévő matériából a továbbfejleszthető és elvi síkra emelhető anyagot; azok mégsem voltak merőben eszmei konstrukciók.

A francia forradalom során azután a két elvet igen gyakran dogmává merevítették és abszolutizálták, sőt egymással szembe is állították. A hatalmak megosztásának elvéből következően a szabadság eszméjét dogmává emelték, amiből annak dogmatikus kezelése következett; a népszuverenitás elvéből pedig az egyenlőség eszméjét emelték abszolút rangra, s ebből következett annak dogmatikus kezelése. Ezek szembeállítása azonban már csak az eszmei konstrukció síkján történhetett, hiszen a konkrét matériákból, azaz az angol és a svájci politikai gyakorlatból sem a hatalmak szétválasztása, sem a népszuverenitás nem volt szembeállítható. A népszuverenitás ugyanis csak azt jelentette, hogy népi választás {4-774.} útján lehet belépni a hatalomba, a hatalmak elválasztása pedig azt jelentette, hogy egynél több hatalmi gócot lehet és kell létrehozni. Ez a kettő egyáltalán nem összeegyeztethetetlen, csak akkor, ha abszolút eszménnyé általánosítjuk őket. Éppen ezért nagy tévedés azt hinni, hogy a gazdagság és egyenlőség szembeállítása valamiképpen a francia forradalom központi eszméje volt. A francia forradalom alapeszméje a népszuverén hatalmak elválasztása volt."

azaz: ha szorosan szereted értelmezni rousseau-t akkor bizony SVÁJCI mintájú, KÖZVETLEN népuralomból eredhet a tabula rasa népfelség, ellenben a hagyományos - bármilyen nagy többségű - fidikormány viszont legjobb emlékeim szerint az újragondolt ner bigyula egyetlen elemét se közvetlen népszavazás, vagy alkotmányozó nemzetgyűlés útján hagyatta jóvá, ergo bukik a "a finessz russzósperfektdemokrata de nemjogállam" sztorid. akkor lenne saját szavaiddal a fidi tökéletes demokrata, de nem jogállam, ha nevezett módon kerek perec sikeresen megnépszavaztatta volna, hogy innentől parancs a narancs és holnaptól fékellensúly kuss. ilyen nem volt. a megörökölt kereteket farigcsálva indult az újragondolósdi. azaz a verdictum bizony marad az, amit velencei bizottságtól a frídomházig mond mindenki: demokratikus jogállam deficitekkel.

Herr Schnitzel Lutscher 2015.08.04. 22:45:00

@Laikus Érdeklődő:

"Nem ezt nevezik a felnőttek hamis dilemmának?"

miért? kap az ország felkérést keringőre innen is, onnan is, akkor mindkettőt illik ugyanolyan vérmesen pro/contra cincálni. az nem úgy müxik, hogy az egyiket elemeire szedjük, a másiknak meg hasra csapással megelőlegezünk minden szépet és jót. (egyik oldal felől sem szerencsés, sőt, gyanús)

Laikus Érdeklődő 2015.08.04. 23:02:14

Szerintem most is szabad a kereskedelem az EU és É-Amerika között, cukrászdát is nyithatunk New Yorkban és ők is nyithatnak McDonaldsot nálunk.

A fejünk fölött, titokban tárgyalt partnerség a gyanús, ha már a demokrácia diszkrét bája a téma...

Bell & Sebastian 2015.08.04. 23:04:07

@Herr Schnitzel Lutscher: Teljesen logikus, ha az ember inkább a falu másik végébe megy sóért, mint a szomszédba.

Egy pillanatra fogadjuk el, hogy minden úgy van, ahogyan propagálja nekem, értetlen balgának.

Pontosan miért is a farok csóválja a kutyát, ha már ügyesen az össztermékre terelte a szót, a csereérték örvén?

Mi az a borzasztóan fontos valami, amit Amerika hordoz csak és kizárólag és túléltetése minden pénzt megér?

Mert a kifundált modell pont beszart. Kellenek a haverek, mi?

pitcairn (törölt) 2015.08.04. 23:14:49

@Herr Schnitzel Lutscher:

""Ha organikusan (gazdaságilag) ezer szállal kötődünk Ázsiához, Amerikához csak politikailag (már aki)"

ööö... ezt számokkal is alá tudnád támasztani? "

minek kell ide szám?!

mennél be egy istenverte boltba és szinte minden terméken a

made in China

vagy vmi hasonló ázsiai országot hirdető felirat lesz...

(Japán, Dél-Korea, INdonézia, India, Banglades, stb.)

a földgáz az oroszoktól jön...

az olaj meg az araboktól....

folytassuk még? :)

pitcairn (törölt) 2015.08.04. 23:16:56

@egyetmondok:

ha a sok üres dumát félretesszük (semmi sem az aminek látszik...)

akkor a "naagy" francia forradalom tulajdonképpen az __abszolutizmus__ legocsmányabb hagyományait vitte tovább brutál módon felturbózva...

pitcairn (törölt) 2015.08.04. 23:19:39

@Herr Schnitzel Lutscher:

a Svájci __államszövetséget__ 26 kvázi-független kanton alkotja

ez a titka a központi hatalom korlátok között tartásának

ráadásul a települési szint még a kantonokkal szemben is erős...

pitcairn (törölt) 2015.08.04. 23:20:26

@Herr Schnitzel Lutscher:

külön is lehetne menni

nem kell feltétlenül beolvadni vmi birodalomba

egyetmondok 2015.08.04. 23:53:43

@Herr Schnitzel Lutscher:
Neked deficit, ha a törvényhozás jogerős bírói ítéleteket semmisít meg. Nekem nem.

" Megörökölt keretek farigcsálása ", írod. Komolyan ?

Nézzük csak :
"A magyar nemzet 2010 tavaszán még egyszer összegyűjtötte maradék életerejét, és a szavazófülkékben sikeres forradalmat vitt véghez.
A győzelmet a magyar emberek a régi rendszer megdöntésével és egy új rendszer, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megalapításával vívták ki. A magyar nemzet e történelmi tettével arra kötelezte a megalakuló Országgyűlést és a felálló új kormányt, hogy elszántan, megalkuvást nem ismerve és rendíthetetlenül irányítsák azt a munkát, amellyel Magyarország fel fogja építeni a Nemzeti Együttműködés Rendszerét."

Nem farigcsált a Fidesz a világon semmit: megdöntötték a régi rendszert, az ugye nem fafaragás, hanem fadöntés.

Nézzük csak Bibót:
" ...a népszuverenitás elve, pontosabban az egyakaratú, cselekvő nép absztrakciója zavaró momentumként maradt meg a hatalom elválasztásának elve számára "

És hát a magyar nemzet e történelmi tettével kötelezte a megalakuló országgyűlést..., Hát mi ez, ha nem az egyakaratú, cselekvő nép absztrakciója?

Amely zavaró momentuma ma Magyarországon az államhatalmak elválasztásának, de annyira, hogy ha a parlamenti többségnek nem tetszik egy jogerős ítélet, simán meg is semmisíti, mert mindenható, mint egykor a francia konvent.

egyetmondok 2015.08.05. 00:04:26

@pitcairn:
Már ha a jakobinus terrort értjük a francia forradalom alatt, ám ekkora marhaságot nem érdemes elkövetni, pont elég baj lett abból, hogy a marxista munkásmozgalomnak ez a téves értelmezés marhára megtetszett.

pitcairn (törölt) 2015.08.05. 11:05:47

@egyetmondok:

a francia forradalom - etatista jellege folytán - törvényszerűen tartott a jakobinus terror és a diktatúra felé

egyetmondok 2015.08.05. 11:55:09

A francia polgári forradalom se törvényszerűen jutott oda (kíváncsi is lennék, hogy szerint mi ez a törvényszerűség, az ok, ami odajuttatta a franciák forradalmát), s természetesen az, hogy a franciák forradalma odajutott, nem teszi általában igazzá, hogy a forradalom okszerűen odajut --- mint ahogyan ezt a marxista munkásmozgalom szépen elhitte,s meg is valósította.

pitcairn (törölt) 2015.08.05. 20:27:14

@egyetmondok:

már leírtam fentebb: a forradalom etatista jellege a kulcsmotívum

a korszak másik nagy forradalmi eseménye - az Amerikai függetlenségi háború - pontosan az antietatista, libertariánus jellege miatt lett hatalmas sikertörténet

ott kezdetben jóformán __semmilyen hatalmat__ sem adtak a szövetségi államnak...

"There was no president, no executive agencies, no judiciary and no tax base. The absence of a tax base meant that there was no way to pay off state and national debts from the war years except by requesting money from the states, which seldom arrived."

en.wikipedia.org/wiki/Articles_of_Confederation

ennek ellenére az USA, az alkotmány 1788-as elfogadása előtt is, robbanásszerűen fejlődött, mi több még a függetlenségi háborút is hatékony központi hatalom nélkül csinálták végig, leginkább __népfelkelő__ gerilla, azaz mai szóval élve "terrorista" taktikára alapozva:)

különben szórakoztató az amerikai psziché "skizofrén" jellege a témában

egyfelől jó 15 éve még a csapból is a "war on terror" című különszám folyik, másfelől meg valóságos kultusza van a saját "szabadságharcos terroristáiknak":)

be is linkelek erről egy jelentet Mel Gibson "Hazafi" című opuszából:)

youtu.be/RtBsTsZsfQ0?t=2013

a film különben valós történelmi háttérrel rendelkezik:

az "átlag amerikai" akkoriban is rendelkezett lőfegyverrel és előszeretettel lőtt célba a felfegyverzett betolakódókra:)

a függetlenségi háború már az elejétől fogva így folyt...

en.wikipedia.org/wiki/Battles_of_Lexington_and_Concord#Return_march

lényegében az ad hoc jelleggel összeállt _ szülőföldjüket védő, adót fizetni (senkinek..) nem akaró helyiek - a bozótból lőttek célba a brit zsoldosokra...

egyetmondok 2015.08.05. 21:21:57

@pitcairn:
A forradalom etatista. Nem lehet más, mindig az, hiszen a célja az állam, az állami hatalom. Ezt, tehát az etatizmust a forradalmon számon kérni nem érdemes. Mi másért érdemes forradalmat csinálni, mint egy új államhatalomért ?

Az amerikai függetlenségi háború nem forradalom volt, hanem függetlenségi háború. Amerikában nem kellett megdönteni létező, olyan államhatalmat, amely a szabadságok útjában állt --- azért vívták a függetlenségi háborút, hogy legyen központi hatalmuk.

egyetmondok 2015.08.05. 21:27:49

@pitcairn:
Az amerikai függetlenségi háború is etatista volt, ezt nyugodtan kijelenthetjük, hiszen azért ment, hogy legyen szuverén amerikai állam.

pitcairn (törölt) 2015.08.05. 21:31:20

@egyetmondok:

akkor miért nem az alkotmánnyal kezdték?!

a fentebb belinkelt "Articles of confederation", mindössze laza konföderációról szólt...

en.wikipedia.org/wiki/Articles_of_Confederation

a központi hatalomnak __gyakorlatilag semmihez__ sem volt joga...

még adót sem vethettek ki...

10 év és egy győztes függetlenségi háború kellett ahhoz, hogy keresztülverjék az egyébként meglehetősen lájtos és kétes alapokon álló központi hatalmat biztosító alkotmányt...

ráadásul az alkotmány elfogadását nem kísérte osztatlan üdvrivalgás...

Anti-Federalist Papers
en.wikipedia.org/wiki/Anti-Federalist_Papers

pitcairn (törölt) 2015.08.05. 21:41:28

@egyetmondok:

az észak-amerikai angol gyarmatok a XVIII. században meglehetősen anarchikus állapotban leledztek...

pl. széles ívben tettek az angol merkantilista törvényekre...

Salutary neglect
en.wikipedia.org/wiki/Salutary_neglect

nem szereztek érvényt az angol korona által biztosított adományoknak, előjogoknak...

a tengerparttól némileg távolabb jóformán afféle "frontier-mentalitásban" élt a lakosság...

a "salutary neglect" egyébként egy brit miniszterelnöktől - Robert Walpole - tól származik, aki teljes mértékben tisztában volt azzal, hogy az __elméletileg hatályban lévő__ angol törvények érvényesítése robbanásveszélyes helyzetet eredményezne a gyarmatokon, ezért inkább nem foglalkozott az angol jogrend túlzott amerikai érvényesítésével...

a gyarmatokon akkor váltak __forradalmivá__ a viszonyok, amikor az angol központi hatalom érvényt akart szerezni a hatályban lévő brit törvényeknek, ill. meg akarta adóztatni a gyarmatlakókat...

a függetlenségi háborúnak egyébként olyannyira forradalmi jellege volt, hogy még ahhoz is 10 év kellett, hogy egyáltalán létrehozzanak vmi __harmatgyenge__ kompetenciákkal rendelkező központi hatalmat...

mi több ezt sem kísérte osztatlan egyetértés (anti-federalist-papers)

pitcairn (törölt) 2015.08.05. 21:49:15

@egyetmondok:

az amerikai függetlenségi háború forradalmi jellegéről szóló polémia egyébként meglehetősen régi

pl. Lord Acton már 114 évvel ezelőtt is forradalomnak titulálta az amerikai függetlenségi háborút:

The American Revolution
mises.org/library/american-revolution

John Dalberg-Acton, 1st Baron Acton
en.wikipedia.org/wiki/John_Dalberg-Acton,_1st_Baron_Acton

pitcairn (törölt) 2015.08.05. 21:55:06

@egyetmondok:

az un. mindenható "demokratikus" államhatalommal kapcsolatos averziót egyébként nagyon frappánsan összegzi a "Hazafi" című opusz főhőse:)

youtu.be/RtBsTsZsfQ0?t=712

egyetmondok 2015.08.05. 22:02:14

@pitcairn:
Az USA közjogi, történelmi sztorija valóban elképesztő, ma is az, s ha visszfordulunk a fentebbi véleményemhez, én bizony fennatartom, nem is kicsit, hogy az Európai Unióra ráférne az az etatizmus, amely az USA-t ma is jellemzi (és amely egészen más, mint pl. a mi itteni etatizmusunk), de mennyire, hogy ráférne.

pitcairn (törölt) 2015.08.05. 22:11:18

@egyetmondok:

az USA pontosan az "abnormális kezdetek" miatt lett "abnormálisan" sikeres és a meglehetősen "bizarr" USA példa nélkül az európai (klasszikus értelemben) vett liberális átalakulás sem ment volna végbe

egyébként az EU __mai kompetenciái__ már messze felülmúlják__ az USA szövetségi kormány 1861 előtti kompetenciáit

egyetmondok 2015.08.05. 22:12:15

@pitcairn:
Mit értesz kompetencia alatt ebben az esetben?

pitcairn (törölt) 2015.08.05. 22:20:14

@egyetmondok:

pl. 100 ezer oldal törvényt...

a valóban ütős törvényeket már Brüsszelben írják...

tök mindegy, hogy nevezed ezt a vircsaftot, mivel:

1. rendkívül erős alapokon áll
2. részletekbe menően szabályozza az életed

az EU integráció motorja lényegében a korábbi államok által létrehozott állami rendszerek átmentésének az igénye

ezért írtam fentebb, hogy az EU lényegében a "nemzetállam 2.0" verzió

jó sansz van arra, hogy ugyanazokat a hibákat fogja elkövetni mint anno a nemzetállamok __csak jóval nagyobb léptékben__

persze ezt némiképp ellensúlyozni fogja az unió "méretgazdaságosságából" fakadó előnye

szóval valószínűleg lesz néhány jó évtized azelőtt mielőtt csődbe megy az egész:)

egyetmondok 2015.08.05. 22:41:32

@pitcairn:
És mi lenne a "nemzetállam", így idézőjelek között ?
(A magyar idézőjelek nélkül se az, szóval...)

És azt sem látom, hogy (az EU) "részletekbe menően" szabályozná az életemet, ellenben azt látom, hogy a magyar törvényhozás részletekbe menően igen, az osztrákét meg az osztrák, a németét a német,és így tovább.

S persze nem hiszem azt se,hogy csődbe megy, egyelőre nincsen is minek csődbe menni. Csődbe menni állam tud, itt ilyen nincsen...,de szerintem - nagyon helyesen - lesz. A monetáris unió tagjai szerintem kb. két évtized alatt önálló (szövetségi) államá válnak, és jól is teszik, ha így döntenek.

gyalog.galopp 2015.08.06. 07:50:00

@Herr Schnitzel Lutscher:

Az a röhejes, ahogy vitatkoztok.
Több száz éves fogalmakat használtok egy XXI. századi globalista világrend működésének leírására. A hatalom megosztás soha, sehol nem működött tisztán, mindenütt meghekkelték, amikor csak tudták.

Ma a törvényhozói hatalom csupán egy stróman a gazdasági lobbi érdekek kiszolgálására, a bírói, végrehajtói hatalmat pedig konkrét ügyekben egyénileg, általánosságban pedig párt alapon szokás felvásárolni.

A TTIP ügyét csupán ennek illusztrálására hoztam fel, de ott van az uborka görbülete, a tyúkketrec mérete, a disznók játéka az ólban. Ezeket a szabályok valahogy mindig az EU alapító államainak kedveztek, míg a futottak rovatba tartozók megszívták.
Ahol a törvényhozás nem lehetséges ott a civil szervezetek besegítenek pl. magyaroknak libát tömni pfúúj, franciáknak kacsát tömni az más.

Nem azzal van a baj, hogy az EU egy etatista állammá kezd alakulni, hanem az aránytalan újra elosztással.
A termelés valójában a déli, keleti államokban történik a fogyasztás, pedig néhány alapító országban.

Herr Schnitzel Lutscher 2015.08.06. 17:58:13

@egyetmondok:

bubuskám, mielőt x-ed szerre is kezded elölről a túltolt sommás vizíóidat, böngészd ezt:

assembly.coe.int/nw/xml/XRef/Xref-DocDetails-EN.asp?FileID=21807&lang=EN

hát bizony segget földhöz verés helyett 2 év folyamatos szakmai megfigyelés után aszondja az ajrópatanács, hogy deficitek vannak én nem a világ meg a jogállam vége ehonban, pláne nem a te kedvenc tutidemokráciadenemjogállam elméleted szerint.

meg a világ maradékához a még háklisabb freedom house szerint igy viszonyulunk:

freedomhouse.org/report/freedom-world/freedom-world-2015#.VcODZbU0xqA

örülök, hogy segíthettem, de nyugodtan kezd elölről, i wanna see more happy people :D

Herr Schnitzel Lutscher 2015.08.06. 18:00:39

@gyalog.galopp: jajj, nem erről megy a vita. annyiban helyes az észrevételed, hogy 1mondbubus az imádott bibója kifejezett intelmei ellenére szereti a vegytiszta (vagy annak vélt) absztrakciókat, lyukra is fut vele

Herr Schnitzel Lutscher 2015.08.06. 18:10:16

@pitcairn: üdv öreg fighter

no aszongya a made in china példáddal van egy kis gond. ha már most tele itt minden ezzel, akkor:
a) az nekünk miért is jó? ezen ők keresnek, nem mi, ők szorítanak ki hazai terméket, nem mi.
b) ha még jobban lebontjuk a gátakat ázsia felé, az növeli vagy csökkenti a made in máshol címkéket a mostani állapothoz képest, és ez jó-e lásd a)

(by the way nem minden made in china cuccon keres kína, lásd a made in china designed in california méregdrága apple kütyük)

aztán ugyan mit küldünk mi kínába? ikaruszt? ja nem audi/merci, azok meg tolják a profitot vissza dájcslandba

szóval azért nem olyan egyszerű a helyzet, érdemes számolni

kieg: a TTIP legnagyobb hátulütője, az amcsi mezőgazdasági dömping kétes termesztési eszközökkel, kína esetében is fennál

más: szép a duma az önállóságról, de ez olyan, mint amikor azt mondod, hogy jobb a porsche, mint a tömegközlekedés. hja, csak honnan a pénz rá? nincs olajkincsünk, nincs többtízmilliós belső piacunk, nincs sorolhatnámmégünk ami az önállóságot megalapozná, még csak söraláttétnyi adózás se.

termelésünk jóval több mint fele eu (németo) felé megy, ergo a TIPP vagy Taivan kérdést is az fogja eldönteni, hogy a gazdaságunkat domináló németek merre lépnek. mi max rábólinthatunk, ennyi.

Herr Schnitzel Lutscher 2015.08.06. 18:17:04

@Bell & Sebastian:

a szomszéd münchen, a falu másik vége moszkva

aztán mivel úgynevezett önálló magyar gazdaság nincs, hanem az exportorientált németek exportorientált bedolgozója vagyunk, ez a kérdés sem rajtunk fog múlni, majd legfeljebb jalta helyett jénában dől el, melyik kereskedelmi térséghez csatlakozhatunk önként

szóval tessék csak számolni, megéri. pro mellett contra is, hisz a legutóbbi német kutatások szerint mindössze kb. max vékonyka 1%-ot dob a TIPP rajtuk, mi meg ugye nekik szerelünk össze turmixgépet az exportjukra

Bell & Sebastian 2015.08.06. 19:10:07

@Herr Schnitzel Lutscher: Milyen menetet szeretne a nyakamra, metrikusat vagy Whithworth -öt? Csak mert nem győzike forgolódni a maga alpvetései után.

A kutya nem vonta két seggbe, hogy német tartomány vagyunk, afféle nagyontávol-keleti.

Namármost, innen vígan járnak Putyinhoz biznicelni, sőt, még fölvétel is van.

Ám az eredeti kérdés az volt, hogyan köpött bele az amerikai megalégy a Kraut-scsíbe?

Vagy már nem érdekes, máma másakása, amit etet?

egyetmondok 2015.08.06. 21:25:46

@Herr Schnitzel Lutscher:
De mi ez az infantilis, óvodás tempó, hogy "bubuskám ", meg egyebek ? Valami baj van, izgulsz ? Úgy tűnik.

Válaszod nincsen arra,amit írtam, ez látszik.
Idegenekre hivatkozol, külföldiekre..., ejnye.

pitcairn (törölt) 2015.08.06. 22:45:16

@egyetmondok:

"És azt sem látom, hogy (az EU) "részletekbe menően" szabályozná az életemet"

a magyar törvényhozás 100%-ban brüsszeli kottából játszik

itt már minden EU konform...

ez lenne az EU valósága...

pitcairn (törölt) 2015.08.06. 22:48:17

@Herr Schnitzel Lutscher:

pontosan ezért mondtam fentebb "egyetmondok" kollégának, hogy az EU projektje 100%-ban nyerésre áll...

az önállóság nem kompatibilis a oligarchikus, elitista kollektivista-etatista álmokkal, ahhoz manapság EU és TTIP kell:)

egyetmondok 2015.08.06. 22:54:04

@pitcairn:
"a magyar törvényhozás 100%-ban brüsszeli kottából játszik" --

egy gittegylet kottájából amint azt fentebb írtad,és amivel én egyébként egyetértek, azzal a kiegészítéssel, hogy a gittegylet lelkes tagja a mindenkori magyar kormányfő. A gittegylet azért dolgozik, hogy ne legyen brüsszeli kotta: nincsen is, csak mindenki úgy csinál, mintha lenne (s ezt a cuki hamisítást is te hoztad fentebb, amivel szintén egyetértek).

Miért hiszel a gittegyleteseknek ?

pitcairn (törölt) 2015.08.06. 23:21:55

@egyetmondok:

"egy gittegylet kottájából amint azt fentebb írtad"

???

attól tartok keversz vkivel, pl. gyalog-galoppal

én egy pillanatig sem tekintettem az EU-t gittegyletnek...

egyetmondok 2015.08.06. 23:36:27

@pitcairn:
Jé,bocs,tényleg, ezt nem Te írtad.
(Ha nem baj,én mégis inkább azzal a véleménnyel értek egyet.)

gyalog.galopp 2015.08.07. 10:52:02

@pitcairn:

Fogalmazzunk úgy, hogy a hatékonysághoz az oligarchikus, elitista, etatista berendezkedés kell.
A TTIP ezt nem fogja tudni teljesíteni, mert nincs nyersanyaga. Az USA kb 150 év alatt kimerítette önmagát, már a meddőhányóikat bagarásszák. Európának még vannak tartalékai de csak kelet felé, az USA ezeket is lepusztítja 20 éven belül.

pitcairn (törölt) 2015.08.07. 11:53:48

@gyalog.galopp:

akkor mivel magyarázott az USA sikerét?

gyalog.galopp 2015.08.07. 12:51:58

@pitcairn:
Nem akarok magyarázni semmivel, semmit, mert egy ilyet legfeljebb hétvégén egy hosszúra nyúlt sörözés közben lehetne igazán kibontani.

Az álmoskönyv szerint a természeti erőforrások olyan esztelen mértékű pazarlása, ami az USA-ban folyik nem vezet jóra.
Az első jelek egyike:

index.hu/nagykep/2013/03/18/detroit/

picur3ka 2015.08.07. 13:07:13

Azt a kutyafáját neki! Komolyan most már.

Nem csúsztatgatni, tessék tisztességesen vitázni mindenkinek!

gyalog.galopp 2015.08.07. 13:52:30

@picur3ka:

hehe, szerinted a ki nyomtatja a dollárt, meg a kihelyezett termelésből visszaszivárgó profit elemzése egy kommentben elintézhető?

picur3ka 2015.08.07. 14:01:11

@gyalog.galopp:

az egészre írtam, benne is van.

gyalog.galopp 2015.08.07. 14:27:23

@picur3ka:
valahol olvastam, az amcsi nyugdíj pénztárak a GMO -ba fektettek be, ha az megbukik, akkor nagy gebasz lesz náluk.
A GMO-ra meg nincs szükség, a túltermelés nem a szegényeket eteti, azok nem tudják kifizetni, hanem a szemétbe kerül.

Herr Schnitzel Lutscher 2015.08.22. 11:21:06

@Bell & Sebastian:

csak hogy szemléltessem a dolgot, amit még mindig nem ért:

www.berlin.de/events/2852705-2229501-deutschamerikanisches-volkfest.html

Herr Schnitzel Lutscher 2015.08.22. 11:25:00

@egyetmondok: bubus, tényleg örülök, hogy segíthettem :)