Kommentszűrés
’15 júl
29
07:01

A sas felszáll – Pillanatképek az új Németországról

Írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Az esszé eredetileg a Kommentár folyóirat 2015/1-2 számában jelent meg. Fotók: a szerző berlini felvételei.

1_nyito.JPG

Mottó 1: „Deutschland, Deutschland über alles,

Über alles in der Welt”

 

Mottó 2: „Einigkeit und Recht und Freiheit

Für das deutsche Vaterland”

 

 

Közismert, hogy a mai német himnusz egy és ugyanaz a régi, birodalmi német himnusszal: csak a „mindenek fölött” álló Németországot dicsőítő első versszak helyett immár a német hazának „egységet, jogot és szabadságot” kívánó harmadik strófát éneklik az immár egységes, jogállami alapokon álló és szabad Németországban. A Deutschlandlied dallamát eredetileg Haydn komponálta a Habsburg-császárt éltető Gotterhalte zenéjének; szövegét pedig Hoffmann von Fallersleben, egy romantika korabeli, álmodozó liberális széplélek és gyerekdalköltő írta. Egyik ártalmatlan művész sem sejthette, hogy mi lesz egybeforrt művük sorsa a jövendő évszázadokban. Az viszont, hogy a szabad Németország az öncenzúra és a praktikum különös elegyével tovább használja a régi Németország himnuszát, pompás példája egy paradoxonnak. Annak, hogy a 20. században kétszer háborút hirdető, kétszer legyőzött, darabokra szaggatott, majd újra egyesült Németország hogyan szüli meg minden tragédia, cezúra és önfelszámolási igyekezet után, újra meg újra – saját magát.

 

Huszonöt évvel a Fal leomlása és az újraegyesülés után a 21. században ismét egyértelmű gazdasági óriásként, ugyanakkor vonakodó politikai nagyhatalomként fellépő Németország nyomába eredünk, a teljesség igénye nélkül felfejtve néhány összetevőjét, eredőjét, következményét – és buktatóját – az új német felemelkedésnek.

 

2_berlin_terror.JPG

 

Berlin, Drezda és a terror topográfiája

 

Berlin 1945 − Berlin 1989; tényleg, miért ugyanabban a városban ért véget minden barbárság?” (Frédéric Beigbeder)

 

Van egy hely a német földön, ahol egy pontban találkozik a huszadik századi német – és egyetemes – tragédiák emlékezete a tragédiák utáni német újrakezdés jeleivel. A helyszín: Berlin; az idő: télies tavasz. Hiába van március, ömlik a hó és átfúj az északi szél Berlin nyílegyenes utcáin. Egyikükön, a régi belvárost átszelő, Checkpoint Charlie felé vezető Niederkirchnerstrassén a Fal egyik leghosszabb maradványa húzódik végig. A hó belepi az utcát és az egykor rettegett, ma egykedvűen málló, graffitikkel telefújt fal lekerekített tetejét. A fehér hólepel csendje a 20. századi tragédiákra való emlékezésre késztet. Egy helyen hiányzik egy darab a falból: túloldalt egy utcai lámpa pislákol a hóesésben, megvilágítva a mögötte álló hatalmas, rideg, szürke háztömböt. Ma a német szövetségi pénzügyminisztérium működik benne – de az épület maga a náci korszak kevés épségben megmaradt monumentális középületének egyike. Előbb a Harmadik Birodalom Légügyi Minisztériuma működött benne, majd szovjet katonai hivatalként funkcionált, később évtizedekig a kommunista NDK minisztériumai használták. A német újraegyesítés idején a keletnémet privatizációs intézet (Treuhand) költözött falai közé, melynek egyik vezetőjét, Detlev Rohweddert 1991-ben megölte a Vörös Hadsereg Frakció terrorszervezet. Ma Rohwedder nevét viseli az épülettömb, melyben az immár demokratikus Németország minisztériuma rendezkedett be. Rendszerek, diktatúrák jönnek-mennek, de öröknek tűnik a porosz bürokrácia e falak között.

 

A Rohwedder-épület története és a mellette végigfutó, mementóként meghagyott Fal-darab önmagában tömény esszenciája a 20. századi Németországnak, de a hely szellemét tovább táplálja az átellenben lévő épület, a Topographie des Terrors. Az egyfajta berlini Terror Házaként funkcionáló intézmény modern, alig pár éves épülete az SS és a Gestapo egykori székházainak helyén áll – a köztes NDK-s évtizedekben sittlerakónak és dodzsempályának használták az üresen tátongó területet. A Topographie des Terrors ma a nemzetiszocializmus terrorjának feldolgozását, dokumentálását és bemutatását szolgálja.

 

A 20. századi totalitárius rendszerek örökségének és tanulságainak állandó újrafeldolgozása, a folyamatos nemzeti szembesítés és önelemzés gyakorlata egy külső szemlélőnek akár sok is lehet – de enélkül nem érthetnénk meg a mai Németországot, miben is változott meg mindörökre – és miben maradt mégis azonos önmagával. A múlt egyébként sem csak az emlékezetpolitikai csatákban és rituálékban, hanem minden nap szembe jön a legtöbb némettel: különösen a német nagyvárosok szenvedtek el akkora pusztítást a hetven évvel ezelőtti világégésben, amiből már soha nem tudtak a régi önmagukban újjászületni. A Ruhr-vidéktől Berlinig, Hamburgtól a Rajna-völgyéig minden német város magán viseli a világháborús pusztulások, a foghíjak, a csak ritkán jól sikerült modern beépítések sebhelyeit. Drezda ugyanakkor egymagában tükrözi a legnagyobb német tragédiák emlékezetét és a hosszú tetszhalott állapot utáni újjászületés reményét. A hetven évvel ezelőtti szövetséges terrorbombázásokban a földdel vált egyenlővé az egykori szász királyok pompás székvárosa. Az NDK a komplett drezdai óvárost a romjaiban hagyta mementóként, csak céltalan autóutak tekeregtek a kietlen romok között. Drezda az egyesítés után kezdett újjászületni, s az elmúlt időszakban sorra épültek újjá a reneszánsz és barokk paloták, templomok, lakóépületek. Az újjáépítést persze politikai, gazdasági és esztétikai viták kísérték – de Drezda lassan tényleg visszanyeri valódi régi fényét, ami már sem a kommunista, sem a náci zsákutcákra nem emlékeztet.

 

3_nemetseg.JPG

 

A németség óvatos újrafelfedezése

 

2014-ben és 2015-ben a világ Németországra figyel – ahogy Németország is önmagára. Ünnepel és gyászol, emlékezik és tépelődik. Váltakozó sorrendben követik egymást a történelmi évfordulók: 2014 volt a Német Császárság bukásával és Versailles-jal záruló 1. világháború 100. évfordulója. De ebben az évben ünnepelték a berlini fal leomlásának 25. évfordulóját is, amely a németség, s az egész világ számára a kommunizmus bukásának legfontosabb, katartikus jelképe lett. 2015 a 2. világháború lezárásának, a nácizmus bukásának a hetvenedik évfordulója: 1945 volt a mindent lezáró és mindent újrakezdő Stunde Null, a nulladik óra éve, amiből a mai Németország megszületett. A németek hetven éve küzdenek múltjuk sötét foltjaival, hol elhallgatva, hol fel-feltépkedve a sebeket, miközben folyton-folyvást megrettennek saját, újra elnyert nagyságuktól és az ezzel járó új felelősségtől. Évtizedek óta tartanak az emlékezetpolitikai viták, és csak a 21. században jutottak el oda a német tömegek és véleményformálók, hogy megengedjenek maguknak némi nemzeti büszkeséget – ha máskor nem, legalább a futballvilágbajnoki cím elnyerésekor.

 

De ehhez is hosszú út vezetett. Az 1945 utáni Németországban a tabuk tabuja lett a nemzeti gondolat, a hazafiság bármilyen megvallása. Kelet-Németország a legsötétebb, bornírt kommunista diktatúrák egyike lett: ismerjük negyven éves történetét a gyalázatos rendszer bukásáig, amikor is eksztatikus tömegek menekültek ki belőle lélekszakadva a felnyíló sorompók alatt. De az egészséges német önkép, öntudat nem tudott kifejlődni Nyugat-Németországban sem. A nácitlanítás (Entnazifizierung) és atlanti elköteleződés ellenére a sötét múlthoz esetenként felemásan viszonyuló adenaueri korszak után egyrészt a jólét renyhe materializmusa, másrészt pedig a '68 után az egész szellemi életet és közbeszédet eluraló baloldali-progresszív gondolatvilág (és gondolatrendőrség) tabusították a németség, a német önkép újragondolását. A nemzet fogalmától mélységesen viszolygó '68-as elit ajánlata a német nép számára a Jürgen Habermas által a nyolcvanas években ismertté tett „alkotmányos patriotizmus” (Verfassungspatriotismus) volt. „Az egyetlen patriotizmus, ami nem idegenít el minket a Nyugattól, az az alkotmányos patriotizmus. A németek kultúrnemzetében sajnos csak Auschwitz után – és azon keresztül – alakult ki a meggyőződéses kötődés az univerzális alkotmányos értékekhez” – fogalmazott Habermas, az elmúlt évtizedek egyik európai szellemi doyenje. Gondolatmenetében tömören minden benne van, amit a '68-asnak nevezett szellemi mozgalmak a németségnek kínálni tudtak.

 

Az alkotmányos rendszer, a jogállamiság és a demokratikus ethosz kínosan pedáns és kérlelhetetlen védelme mindenképp a mai Németország sikerének egyik titka. De mindezek túlhajtásai, a posztnacionalizmus és más absztrakt ideák utópisztikus légvárai is megmaradtak a német újraegyesítés után. Németországban ma is keményen tartják szellemi bástyáikat a '68-asok és örököseik. A német tömegekben viszont ennek ellenére a kilencvenes évektől, s különösen a 21. században lazulni kezdett a tabusítás fegyelme, amire a politikai elit is felfigyelt. „Szeretem a hazánkat” – mondta 2004-ben a frissen megválasztott államelnök, a korábban technokrata IMF-vezérként ismert Horst Köhler, s az efféle szavak évtizedekig nem voltak magától értetődőek egy német politikus szájából. De nem történt – nem is történhetett – visszafordulás a háborúk előtti nacionalista zsákutcákba. Nagyon óvatosan enged föl a nemzeti érzés, a nemzeti büszkeség, a hazafiság a németekben, s a lehető legóvatosabban, minden szót, jelzőt és mögöttes jelentést százszor megfontolva és meggondolva foglalkozik ezzel a jelenséggel a politikum és a nyilvános közbeszéd. Mert ahogy Eckhardt Fuhr, a Frankfurter Allgemeine Zeitung és a Die Welt szerkesztője Wo wir uns finden című esszékötetében írta: „A német haza (Vaterland) túl sokáig volt egy olyan ház, amit maguk a németek tettek lakhatatlanná”. Ez a ház ma már lassan újra lakhatóvá válik – de mitől is lakályos ma ez a német Vaterland?

 

3_nemetseg_2.JPG

 

A föderalizmus és Vesztfália öröksége

 

Amikor körgalléros és hetyke bajszos urak Münster és Osnabrück szabad Hanza-városaiban 1648-ban aláírták a vesztfáliai békét, lezárva a jórészt – akkor is – német önpusztítást hozó harmincéves háborút, nem csak egy emberöltőre biztosították Németföld politikai struktúráját. A Német-Római Birodalom szétaprózottságának szentesítése és a birodalmi császári hatalom kiüresítése máig örökül hagyta a lokális, regionális autonómiákon alapuló föderalizmust, mint a németség számára legjobb, legműködőképesebb berendezkedést. Hogyan is történt volna ez másképp, amikor a korábbi századokban nem csak fejedelemségek, érsekségek vagy szabad városok, de akár egyes privilegizált kolostorok is önálló entitásként létezhettek a birodalom keretein belül – ahogy épp a történelem szeszélye organikusan alakította. Számos fejedelemség még az első Német Császárság is megőrizte autonómiáját, majd a 12 évnyi náci és negyven évnyi kommunista közjáték után immár az egyesült Németország is nagyfokú autonómiával rendelkező tartományokból álló „kooperatív” szövetségi állam maradt. Hiába az egykori Poroszország belnémet fölénye és a porosz bürokrácia szigorú rendszere, Németországban az ismert történelmi kisiklásokon kívül nem gyökerezett meg a kizárólagos központi hatalom kultusza és gyakorlata – szemben például a francia modellel.

 

A nagyrészt erős történelmi és kulturális hagyományokon, a földrajzi különbségekből is eredő gazdasági munkamegosztáson, a sokszor erősen eltérő nyelvi akcentusokon is alapuló lokális öntudattal rendelkező tartományok a decentralizáció egy olyan fokát biztosítják, amely a mai Németországban megakadályozza a centrális hatalom túlterjeszkedését. A szövetségi állami rendszert ráadásul a német alaptörvény „örökkévalósági klauzulája” (Ewigkeitsklausel) faragja ténylegesen gránit szilárdságú, megváltoztathatatlan alapba. Mindezek hatását nem lehet eléggé túlbecsülni. Az, hogy a szövetségi kormány csak korlátozott hatáskörökkel rendelkezik Németország belügyeinek alakítására; hogy az egyes tartományok autonóm módon intézhetik ügyeiket; hogy a jogalkotás különböző területein sajátos és bonyolult együttműködésekre szorítják a tartományokat és a szövetségi államot; hogy az egyes tartományi választásokra a legkülönbözőbb időpontokban kerül sor két szövetségi parlamenti választás között, mind a hatalom rigorózus megosztását, az együttműködés kényszerét és a politikum mindenkori önkorlátozását eredményezik.

 

4_foderalizmus.JPG

 

A hatalom erős vertikális megosztása révén a választók, a választott politikusok, az államigazgatás és a nem kormányzati szervezetek több szinten is befolyásolhatják, alakíthatják a döntéshozatalt, a német állam működését. A központi hatalom kénytelen együttműködni mind a 16 tartománnyal, ahogy az eltérő prioritásokat képviselő tartományok is egymással. De a föderalizmus nem csak az együttműködés, hanem a belső verseny terepe is. Az egyes tartományok különböző megoldásokat próbálhatnak ki hasonló szakterületek rendezésére, amivel egyrészt mintát adhatnak a többieknek és a szövetségi államnak, másrészt pedig a tartományok reform- és versenyképességét is edzésben tarthatják. A föderalizmus rendszerében a választóknak jóval több lehetőségük van élni a demokratikus jogaikkal, ezzel erősítve a jogállamiság, a demokrácia tudatát. A szövetségi államban jobban érvényesülhet a szubszidiaritás, vagyis hogy a legmegfelelőbb helyen és szinten szülessenek meg a döntések.

 

Az egymást követő tartományi választások, valamint a tartományi képviselőkből álló parlamenti felsőház, a Bundesrat miatt rendkívül erős a választói és regionális visszajelzés, visszacsatolás a mindenkori központi hatalom politikáira. Az országos pártok tartományi szervezetei a választássorozatok miatt állandó aktivitásban vannak, a helyi, regionális és szövetségi szintek folyamatos kölcsönhatásban alakítják a pártok politikáit. Így a nyolcvanmilliós népesség ellenére a pártok politikája nem szakad el a széles tömegek világától. Ez az egyik oka annak, hogy a német politikum balról és jobbról is a centrum, a kompromisszumok, az együttműködés, a status quo fenntartása és a vállalható középutak lehetőségei felé gravitál, miközben a szélsőségek felé éles határt húz. A centrum elfoglalása persze a mindenkori legfontosabb politikai csaták egyike, s jobbára, ahogy ma is, a CDU-é a győzelem a szövetségi szinten. Az aktuális tartományi politikai erőviszonyok kihatnak a szövetségi törvényhozásra és a kormányzás irányára. A tartományok és a régiók lakói pedig valódi helyi öntudattal rendelkeznek, amelybe még a bajorok és az északnémetek civódása (ahogy egy északi német e sorok írójának megfogalmazta: „Bayern ist kein Deutschland!”) és számos egyéb, immár békés, kedélyes város- és tartományközi vetélkedés is belefér a Bundesliga rangadóitól az akcentusokkal s helyi karakterekkel tréfálkozó német öniróniáig.

 

Ugyan nagy irodalma van a német föderalizmus kritikájának is, gondoljunk csak a rendszerből fakadó bürokratikus burjánzásra és a német hagyományokra amúgy is jellemző jogi túlszabályozásra; de a demokrácia és a versenyképesség szempontjából a rendszer előnyei bőven felülírják annak hátrányait. Az egykor a pángermán liberális és/vagy nacionalista álmodozók s forradalmárok által fullasztónak és korlátoltnak tartott német kisállamok öröksége mára az egyesült Németország sokszínűségének, demokratikusságának és sikerességének egyik összetevője lett. A német modell azonban nem csak a közjogi csontváznak, hanem egy élő, sűrű gazdasági-társadalmi hálónak, a Mittelstand kultúrájának is köszönheti eredményességét.

 

5_mittelstand.JPG

 

A Mittelstand és a polgári szellem

 

„Kezdte Hannót lassanként bevezetni majdani tevékenysége birodalmába, magával vitte üzleti útjaira, le a kikötőhöz, és úgy intézte, hogy vele legyen, amikor a rakodóparton dán és felnémet keveréknyelven diskurált a munkásokkal, a kis sötét raktári irodában tárgyalt az üzletvezetőkkel, vagy pedig kint osztogatta a parancsokat az embereknek, akik elnyújtott, kongó kiáltásokkal dobálták fel a gabonás zsákokat a padlásra. (...) – No, csakhogy legalább ennyit tudsz, édes fiam, már ez is valami. Majd a többit is megtanulod... Látod, itt a zsákhordó emberek közt nem egynek a neve egyezik a tiéddel, mert a nagyapád után keresztelték el. A gyermekeik közt pedig sűrűn előfordul az én nevem... meg a mamáé is... Így ni, ez előtt a hombár előtt elhaladunk, szóba sem állunk az emberekkel, itt nincs mit mondanunk; ez konkurens cég...” Thomas Buddenbrook szavai ezek fiához, a gyengélkedő Hannóhoz Thomas Mann klasszikusából, A Buddenbrook házból. A lübecki író Németország, a német nép és gazdaság igazi gerincéről, a Mittelstand világáról, egy kereskedő família felíveléséről és hanyatlásáról írta nagyívű családtörténetét.

 

A Mittelstand nélkül nem jöhetett volna létre egyik német csoda sem, akár a 19., akár a 20., akár a 21. századi sikerekről beszélünk. Nálunk szikáran „kis- és középvállalkozásokra” fordítják a német Mittelstandot, pedig az jóval több ennél: ez a német családi vállalatok, a vállalkozó középosztály, a tettrekész polgárság világa, amely mélyen gyökerezik a német néplélekben, a középkori szabad birodalmi városok büszke hagyományaiban és a kapitalista fejlődés német modelljében. Ez a Mittelstand a német gazdaság mindenkori motorja, melynek működési és megújulási képességének biztosítása a mindenkori német kormányzatnak is az egyik központi kihívása. A Mittelstand mai definíciója azokra a vállalkozásokra vonatkozik, amelyek erősen egy tevékenységi körre koncentrálnak, de abban a saját hagyományaikon és tapasztalataikon alapuló üzleti modelljüknek és know-how-juknak köszönhetően rendkívül hatékonyan és versenyképesen tudnak működni mind a nemzeti, mind a nemzetközi színtéren. A Mittelstand fogalma van olyan rugalmas, hogy akár egy brémai sarki pékség, akár egy kézifékgyártó autóipari beszállító, akár egy családi tulajdonban lévő, a Mittelstand-ethoszt magáénak valló nagyvállalat is magára vállalhatja.

 

Fontos eleme ennek a Mittelstand-ethosznak a tulajdonlás, a vezetés, a rizikóvállalás és a felelősség egysége; vagyis hogy a cég vezetősége, tulajdonosi köre, sőt maguk a munkavállalók is egységesen elkötelezettek a vállalat működése és fejlődése mellett, miként a vállalat is felelősséget érez dolgozói iránt, s maga a cég egy adott településhez, régióhoz is erősen kötődik. Mindez az ősi iparos, kézműves és céhes hagyományokon alapszik, ahogy a máig világszerte példaértékű és sikeres, kiterjedt német vállalati szakiskolás-gyakornoki programok gyökerei is visszavezethetők részben a céhes inasok és mestereik egykori viszonyaira. Ahogy Ludwig Erhard, a világháború utáni német gazdasági csoda atyja 1956-ban megfogalmazta: „Ha a Mittelstandot csak materiális szemszögből értelmezzük, akkor szerintem nagyon veszélyes fordulat történik a Mittelstand értelmezésében. A Mittelstand fogalmát nem tölti ki az anyagi megközelítés, sokkal fontosabb ennél a szellemisége és a társadalmi, gazdasági és politikai folyamatokban tanúsított tartása”. Egy nemzedékkel korábban, a weimari Németországban ezt ábrázolta egy képes allegóriában Walter Wilhelms német gazdaságpolitikus könyve, a Mission de Mittelstandes: férfiak és nők görnyednek ódon lakóházak és katedrálisok alatt, fenntartva a német várost, lábuk mellett gyermekeikkel.

 

S hogy milyen mértékben járul Németország mai önfenntartásához és sikeréhez a Mittelstand? A bonni Institut für Mittelstandsforschung adatai szerint 2012-ben a német vállalatok 99,6 százaléka, szám szerint 3,65 millió vállalkozás tartozott a Mittelstandba; ők adták a német vállalatok munkavállalói létszámának és kereskedelmi forgalmának 59 százalékát, exportjának 18 százalékát; 56 százalék volt a részesedésük a német vállalatok gazdasági összteljesítményében; valamint közel 40 százalékuknak közvetlen külföldi kapcsolataik is voltak. A kutatóintézet a Mittelstand-cégek szakiskolai, szakmai képzésben betöltött központi szerepét és a kutatás-fejlesztésben való részvételét is hangsúlyozza. A Mittelstand-vállalkozások millióinak sűrű szövedéke behálózza Németországot: nélkülük nem működne a német nagyipar, hanyatlásnak indulnának egész városok és régiók, összeomlana az export s vele a német gazdasági csoda. És azt se felejtsük el, hogy a német ipart, a termelői és a kutatás-fejlesztési szektort okos és célzott programokkal támogatja maga a német állam. A Mittelstandot mostanában nagyon felkapta a nagyvilág: Kínától Dél-Koreán és az Egyesült Államokon át Franciaországig és Nagy-Britanniáig csodálják és tanulmányozzák – legutóbb, 2015 februárjában David Cameron brit miniszterelnök nevezte az Egyesült Királyság számára követendő példának ezt az echte német modellt.

 

Ugyanakkor az évszázados tradíciókon alapuló, eddig sikeres Mittelstand-modellt kihívások érik a 21. században. Az erős kötöttségekkel működő Mittelstand-cégek és embereik kevésbé mobilisak az egyre globalizáltabbá váló világban. Az elsősorban az Egyesült Államokban zajló, a fiatal, rugalmas és agilis nemzedékek elméiből születő új technológiai forradalom (a kommunikációs ipartól a Big Datán keresztül a robotikáig) mintha még nem ért volna el a régivágású ipari ágazatokban serénykedő, status quo-kedvelő, konzervatívabb habitusú német Mittelstand-kultúrába. És a regénybeli Buddenbrookok sorsa a mai német családi vállalatokat is kísértheti: a fiatalabb generációk egyre kevésbé akarják magukat hozzákötni a családi vállalathoz, az eleve elrendelt, helyhez kötött életutakhoz – ha egyáltalán vannak fiatalok, örökösök a családban. A német demográfiai válság ugyanis a Mittelstand-modellt is sújtja – és beárnyékolja Németország jövőjét.

 

6_bevandorlas.JPG

 

A bevándorlás és az időzített demográfiai bomba

 

Alig pár hónapja robbant a hírbomba Németországban: Wuppertal kissé megkopott, bevándorlókkal teli, hegyvidéki ipari városában helyi iszlamistákból álló önkéntes „saría-rendőrség” járja a hétvégi éjszakákat, hogy figyelmeztessék a muzulmán fiatalokat az alkoholfogyasztás és a szerencsejáték tilalmára, a fejkendő viseletére és az iszlám egyéb parancsaira. Az erkölcscsőszök között nem csak bevándorló hátterű fiatalemberek, hanem iszlám hitre tért született németek is akadtak – akik azonban mind egyetértettek abban, hogy a saría parancsai Allahtól érkeztek, és azok betartása minden muzulmánnak kötelező, sőt még a németeknek is ajánlott. Az eset nagy port vert fel a szekuláris jogállamiság kizárólagosságára kínosan ügyelő Németországban – s újfent fellángolt a régóta nem csituló vita a bevándorlásról, a muzulmán radikalizmusról, a multikulturalizmus dilemmáiról – és persze az egyre nyomasztóbb demográfiai helyzetről. Az egyik wuppertali muzulmán hitre tért német fiatalember büszke ötgyermekes családapa – viszont a régi hitükben megmaradt vagy csak szimplán vallástalan nemzedéki társai nem erőltetik a gyerekvállalást és a családalapítást. Nagyon nem. Akár csak a gondtalan, jóléti ifjúkor meghosszabbítása, akár csak a németekre jellemző munkaalkoholizmus, mint életforma, akár a nőket kínzó „karrier vagy gyerek„ dilemma miatt, de egyre később és egyre kevesebb gyereket vállalnak a németek. Mi lesz Németországból, az európai gazdaság motorjából és az óvilági kultúra és életmód egyik fellegvárából, ha elfogynak a családok és nem születnek meg a gyermekek?

 

Németországnak 2015 elején 81,1 millió lakosa van, és ezzel még mindig Európa legnépesebb országának számít. De a népességszám évekig stagnált, és most már egyértelműen csökkenne a lakosság, ha nem áramolna folyamatosan a bevándorlók tömege az országba. Soroljunk száraz számokat, és gondoljunk a számok mögötti valóság kihívásaira! Csak 2013-ban 1,2 millióan vándoroltak be Németországba (közel 800 ezren pedig távoztak), s az eddig ismert 2014-es adatok szerint a bevándorlók száma még tovább növekszik. Ezzel szemben ezer főre csak 8,42 szülés, egy nőre 1,43 gyermek jut – nagyon távol van ez a népességet újratermelő 2-2,1-es rátától. A német termékenységi ráta ugyan egy szinten mozog Magyarországgal illetve számos más európai állammal Szlovákiától Ausztriáig, Észtországtól Olaszországig; de sovány vigasz, hogy Európa együtt fogy el – eltekintve a ritka kivételektől, mint Franciaország, Írország és Skandinávia. Jelenleg a 81 milliós népességből 10 millió főt tesz ki a bevándorló hátterű német állampolgárok aránya, míg 8,1 millió személy Németországban élő idegen állampolgárként van számon tartva (számuk félmillióval nőtt az előző év óta). Hárommillió török, hárommillió posztszovjet térségből érkező személy, valamint másfél-másfél millió lengyel és exjugoszláv gyökerű polgár él Németországban. A Németországban élő magyar állampolgárok száma közel 157 ezret tesz ki a friss adatok szerint.Közismert, hogy a régi-új német főváros, Berlin a multikulturalizmus egyik fellegvára – de ennek aránya sokakat megdöbbenthet: a 3,5 milliós metropolisznak mindössze 71 százaléka német nemzetiségű, a többiek a világ minden tájáról érkeztek az újjászületű, színes-szagos-rideg német fővárosba. A többi német nagyváros közül Hamburgban 28, Münchenben 36, Kölnben 31 százalék a migrációs hátterűek aránya, de a középvárosok egy jelentős részében is hasonló adatokkal szolgálnak a statisztikák.

 

Az ezekkel a folyamatokkal járó kulturális konfliktushalmaz csak növekedni fog a jövőben. A német népesség létszáma egy-két nemzedék alatt bezuhanhat, miközben a társadalom gyorsan elöregszik. Ezt a hanyatlást csak ideig-óráig lehet a ma látható nagymértékű bevándorlással, össz-európai agyelszívással – ami manapság a német gazdasági sikerkorszak egyik legfontosabb összetevője – megállítani. Csak és kizárólag a legversenyképesebb tudással rendelkező tömegek képzésével és elszívásával lehet megakadályozni, hogy a demográfiai hanyatlás ne párosuljon gazdasági hanyatlással. És mit hozhat a jövő? Előrejelzések szerint a 21. század közepére még a folytatódó bevándorlás mellett is húsz százalékkal csökkenhet Németország lakosságszáma, s vele a munkaképes korú lakosság aránya is: addigra már minden harmadik német polgár 65 évnél idősebb lesz. A 21. század közepén a ma láthatóan sikeres és nagyvonalú családpolitikát folytató Franciaország, de még Nagy-Britannia is nagyobb népességgel rendelkezhet majd, mint Németország. A demográfiai vészhelyzet most már ugyan téma a német közéletben, de a fogalom politikai érzékenysége miatt csak tompított hangnemben beszélnek róla – bár ez is előrelépés a korábbi évtizedek teljes tabusításához képest. A jóléti államnak – és álomnak – azonban még nincs vége – bár a 21. században fogyókúrára szorultak.

 

7_joleti_allam.JPG

 

A fogyókúrás jóléti állam

 

„Mi, Vilmos, Isten kegyelméből német császár, Poroszország királya, stb... kihirdetjük: már ez év februárjában kifejeztük meggyőződésünket, hogy a szociális károk begyógyítására nem kizárólag a szociáldemokrata kihágások elnyomásával, hanem ugyanennyire a dolgozók jólétének pozitív elősegítésével is törekszünk. A mi császári kötelességünknek tartjuk, hogy a Reichstag újra szívére vegye ezt a feladatot; és annál nagyobb elégedettséggel fogunk visszatekinteni minden eredményre, amivel Isten a kormányzásunkat megáldotta, ha sikerülne a hazának új és tartós kezességet vállalnia a belső békéjéért, a segítségre szorulók nagyobb biztonságáért és az általuk igénybe vett segítség hasznosulásáért.” És Vilmos császár 1881-es cirkalmas szavaival, Bismarck kancellár tervei nyomán megszületett a világelsőnek számító német szociális állam. Az öreg Kaiser és a Vaskancellár nagy elégedettséggel tekinthet vissza az eredményekre a túlvilágról: örökségük máig hat, nélkülük nem született volna meg a modern, szociális és jóléti Németország. Ráadásul ezek az országos intézmények töltötték meg először tartalommal a frissen egységesült Németországot – és még a porosz bürokrácia is örülhetett az újabb és újabb szabályozandó területeknek. Bismarck a birodalmi rendszerre egyre veszélyesebb szociáldemokraták sarokba szorításával egy időben megalkotta a szociális intézményeket: előbb a betegbiztosítást, aztán a balesetbiztosítást; s ezt követte előbb a nyugdíjrendszer, majd a weimari Németországban a munkanélküli biztosítás, s végül 1997-ben a gondozási biztosítás bevezetése.

 

A szociális intézményeket lehetőségeihez képest minden rendszer féltve őrizte és fejlesztette a császári birodalomtól a weimari és náci Németországon keresztül a kapitalista NSZK-ig és a kommunista NDK-ig. A sokak által irigyelt német stabilitás és kiszámíthatóság, s az ezeken is alapuló mai siker egyik talpköve ez a szociális, jóléti rendszer – ami azonban ki van téve korunk kihívásainak. Amíg a kilencvenes és kétezres években a megalapozatlan jólétet élvező európai országokban gyorsan emelkedtek a bérek és fizetések, az Európa gazdasági motorjának számító Németországban gyakorlatilag egy folyamatos megszorítás zajlott, s a német polgárok nem éltek annyira jól, mint amennyire egyébként a gazdasági teljesítményük alapján kellett volna. Mint a dolgos hangyák, amíg a tücskök ciripeltek... Az ezredfordulón döcögő, alulteljesítő német gazdaságot (melyben az elavult szabályozások gúzsba kötötték a különböző rendszereket) Schröder és kormányzata pörgette fel az Agenda 2010 és a Hartz-reformok segítségével. Bizarr játéka a sorsnak, hogy a konzervatív Bismarck által megalkotott szociális rendszereket épp egy szociáldemokrata kancellár építette le a legradikálisabb módon. Fellazultak a munkához kötődő szabályozások, dereguláció könnyítette a gazdasági szereplők dolgát.

 

Furcsa fintora a sorsnak, hogy Schröder és a szocdemek belebuktak a reformba, miközben azok tényleg megteremtették a szociális demokrácia új körülmények közötti működőképességét: a versenyképesség erősödött, a munkanélküliség azóta is folyamatosan rekord alacsony szinten áll (2015 januárjában 4,7 százalékra becsülik, miközben a fiatalok munkanélkülisége is alig több mint 7 százalékon áll – vessük össze a dél-európai országokkal, ahol minden második vagy harmadik fiatalnak nincs munkája). Az Audi-székhely Ingolstadt nagyvárosában 2,2 százalékos, a szomszédos Eichstättben mindössze 1,3 százalékos a munkanélküliség! A reformok lényegéhez Merkelék sem nyúltak, sőt, emeltek a nyugdíjkorhatáron és szigorú költségvetési politikákhoz tartották magukat. A deal az volt: bizonytalanabb fix munkahelyek, alacsonyan tartott fizetések, cserébe a több és rugalmasabb munkalehetőségért és a német export továbbdübörgéséért. S a német társadalom ezt elfogadta.

 

Mindezek hozzájárultak ahhoz, hogy Németország visszanyerje versenyképességét, s újra Európa motorjává váljon. Ehhez persze az euró Németország számára igencsak kedvező rendszerére is szükség volt – hiszen amíg a gyengén teljesítő perem-államok fuldokolnak a merev rendszerben, addig az általuk gyengített euró kiváló versenyelőnyt jelent a folyamatosan pörgő Németországnak, amely ráadásul termékei piacaként és az agyelszívás forrásaként használhatja a zóna többi tagját. A jóléti államiság fogyókúrás modellje tehát a mai német siker újabb összetevője lett. De nem ugyanazt a jólétet élvezi egy keletnémet és egy nyugatnémet állampolgár, még most, 25 évvel az egyesülés után sem.

 

8_kelet_nyugat_vasfuggony.JPG

 

Kelet, nyugat és a virtuális Vasfüggöny

 

A Fal leomlásának és a német egység kihirdetésének mámoros napjai után hamar jöttek a kijózanító hétköznapok. És azóta is tartanak. Ugyan Németország elmúlt huszonöt éve alapvetően egy sikertörténet, de Kelet-Németország újraintegrálása legfeljebb fél- vagy negyedsikernek mondható. Egyes 2014-es becslések szerint nem kevesebb mint kétezermilliárd eurót (!) költött a német állam huszonöt év alatt a keleti tartományokra a szociális kiadásoktól a speciális támogatási progamokon át a szubvenciókig. A Kelet támogatása jóval magasabb összegekbe fájt, mint amennyivel a kezdetekkor számoltak – és még csak nem is valósult meg az óhajtott kiegyenlítés, a keleti felzárkózás. Nem véletlen, hogy a téma folyamatosan nagy vitákat kavar Németországban, különösen a mostanihoz hasonló kerek évfordulókon. Vannak szakértők, akik szerint el sem kellett volna kezdeni a szubvenciókat, mások viszont történelmi léptékű morális és politikai kötelességnek tartották a Kelet támogatását. A nyugatnémet cégek persze jól jártak az egyesüléskor a keletnémet állami érdekeltségek gyors privatizálásával.

 

Kelet-Németország nagy része máig sok tekintetben kelet-európaias maradt, persze amolyan németes rendezettséggel javítva az összképet. Láthatjuk és érezhetjük ezt ma is, ha átutazunk Nyugat-Németországból a keleti tartományokba, ha végigtekintünk a téeszekből megmaradt óriásbirtokoktól a szürke lakótelepeken keresztül a meggyötört arcú idősebb ex-NDK-s kispolgárokig. És a száraz adatok is alátámasztják a tapasztalatokat. Szinte bármilyen statisztikai adatot, térképes infografikát nézünk, tökéletesen kirajzolódik az egykori Vasfüggöny határvonala: attól keletre ma is szinte minden területen rosszabbak a különböző mutatók, mint nyugaton. Ugyan a háztartások egy főre jutó jövedelme keleten 46 százalékkal nőtt két évtized alatt, nyugaton még mindig magasabbak a jövedelmek. Keleten határozottan magasabb a munkanélküliek aránya, mint nyugaton, de egyúttal a termelékenység szintje is alacsonyabb a nyugathoz képest. Míg keleten él a német összlakosság 20 százaléka, a nemzeti össztermékben csak 15 százalék az aránya. Az egy főre jutó GDP keleten csak 71 százaléka a nyugati szintnek. A keleti tartományokban huszonöt éve csökken a lakosság száma az elvándorlás és a kihalás miatt, s persze a jobban képzettebb, felkészültebb emberek hagyják ott Németország szegényesebb hátországát. Kelet-Németországban alacsonyabbak a bérek, a nyugdíjak éw az anyasági támogatások.

 

Egy, a német kormányzat által 2015 februárjában bemutatott, friss közvélemény-kutatás szerint a kelet-németországi tartományokban elégedetlenebbek az emberek a fennálló rendszerrel: bizalmatlanok a politikával szemben, ellenben jóval nagyobb arányban támogatják a szélsőséges erőket a radikális jobboldaltól a szélsőbalig. Amíg a nyugati németek háromnegyede otthon érzi magát politikailag az egyesült Németországban, a keleti németeknél csak ötven százalékos ez az arány. Mi több, a keletiek 28 százaléka nem bízik magában a demokráciában sem. Az évtizedeken át toleranciára kondicionált nyugatnémetekkel szemben az NDK-ból kiszabadult keletnémetek jóval inkább aggódnak a demográfiai helyzet, a bevándorlás és a társadalmi integráció miatt – még akkor is, ha az új bevándorlóknak csak egy töredéke érkezett Kelet-Németországba (leszámítva persze a multikulturális Berlint). A keleti tartományokban tehát ma összességében határozottan jobb az élet, mint az NDK végnapjaiban; de Németország valódi, organikus, különbségeket kiegyenlítő egyesülése 25 évvel később is várat magára – talán még egy negyed évszázadig. Manapság viszont épp egy különös karakterű keletnémet asszony kormányozza Németországot az egyre viharosabb világpolitikában.

 

9_merkel_mutti_mitte.JPG

 

Merkel, Mutti, Mitte

 

Átlagos századelős bérház a Spree partján, a berlini Kupfergrabenen, szemben a világhírű múzeumnegyeddel. A ház állhatna bárhol Közép-Európában, a Józsefvárostól Lembergig, nem is vetnek rá pillantásokat az előtte elvonuló múzeumlátogató tömegek. Nincs is ott látnivaló, csak egy rendőr posztol néha a kapu előtt, a kapu melletti lakónévsorban pedig sok más mellett egy rövidke név áll: Prof. Sauer. Itt, a bérház egyik lakásában él Joachim Sauer, a berlini Humboldt Egyetem kvantumkémia-professzora, valamint fizikus végzettségű becses neje – aki egyben Németország kancellárja s a világ legbefolyásosabb asszonya, Angela Merkel. A kancellár ugyanis megválasztása után nem költözött be a Bundestaggal szemben álló, a kilencvenes években épült, ormótlan kancellári hivatal lakosztályába, hanem otthon maradt férjével a régi lakásukban. Emellett még van Berlintől északra egy faluszéli nyaralójuk, ami nem tűnne ki mondjuk egy nyolcvanas évekbeli balatonfenyvesi nyaralósorról. Hogy miért is térünk ki ilyen kis színes epizódokra? Mert ha meg akarjuk érteni Angela Merkelt, akkor épp ebből, feltűnést kerülő, puritán életvitelét látva érthetünk meg valamit a titkából.

 

Ugyanis Merkel maga egy nagy titok: rejtélyes figurája a 21. századi politikának. Egy az ötvenes években az NSZK-ból az NDK-ba költöző evangélikus lelkész lányaként párhuzamosan építette az NDK-ban a tudományos és ifjúsági politikai karrierjét, bár utóbbi tevékenységéről jobbára hallgat. A német egyesítés után már a kereszténydemokrata CDU színeiben politizált: Az őt „lányomként” („Mein Mädchen”) emlegető Helmut Kohl felfedezettjeként előbb környezetvédelmi miniszter lett, majd 2000-ben – immár tizenöt éve ennek – átvette az akkor ellenzéki CDU vezetését. Északkelet-németországi lutheránus nőként piacpártibb, szabadelvűbb irányba tolta az addig délnyugat-németországi, korosodó katolikus férfiak által vezetett, keresztényszociális alapállású pártot. Miközben a Schröder-Fischer féle szocdem-zöld kormánykoalíció egyre kritikusabb lett az Egyesült Államokkal szemben, Merkel szinte atlantista-kapitalista héjaként csapott le a német belpolitikára. A 2005-ös kampányban hibákat vétő Merkel és a CDU végül épp hogy csak meg tudta előzni a schröderi szocdemeket a választáson, de Kohl Mädchenéből végül csak kancellár lett a kereszténydemokrata-szocdem nagykoalíció élén.

 

És ennek is már tíz éve: négy év szocdemekkel, majd újabb négy év liberálisokkal végigvitt ciklus után Merkel ma ismét a – már igen legyengült – szociáldemokratákkal kormányoz. A gyermektelen Angela Merkel időközben egész Németország „Bundesmuttijává” (szövetségi anyujává), a német, az európai és a világpolitika egyik központi szereplőjévé vált. Évtizedes kormányzása lassan korszakká terebélyesedik, egybeesve Németország új sikeridőszakával. De miben rejlik a merkeli politika sikerének titka? „The Quiet German” (A csendes német) – szól a New Yorker magazin eposzi hosszúságú Merkel-portrécikkének címe. „A tánti” – ezzel a címmel pedig TGM írt a német kancellárról a HVG-be cikket, melyben csak úgy sorakoznak a tégéemi sziporkák: „Kifejezetten szerencsés kezű politikus, a liberális-demokratikus, középpolgári status quo sok gondolattól nem nyugtalanított, kiegyensúlyozott és egykedvű kezelője. Fő jellemvonásai: a szolid jelentéktelenség, az óvatosság, no meg a fantázia, az újítás és a kezdeményezés iránti bizalmatlanság. Személyes érdeklődéséről, kedvteléseiről, olvasmányairól, elfogultságairól, lelkesültségeiről nincs megbízható hír: a kancellár mintha nem is rendelkeznék ilyenekkel”. Nos, TGM hiányolhatja ugyan a mindennapi ideológiai sziporkákat, a színes, izgalmas egyéniséget Merkelből; de a kancellár ehelyett inkább Németország hajójának felszínen és irányban tartására, a német közép (Mitte) s a mindenkori arany középút megtalálására koncentrál, tökéletesen megfelelve a modern kori német politikai ízlésnek és hagyományoknak.

 

A feltűnést kerülő, jelentéktelenségbe burkolózó Angela Merkel a fizikatudósi, analitikus elméjével rendszerekben, hálózatokban és távlatokban gondolkodik; miközben szinte láthatatlan kamarillapolitikát folytat otthon és a nagyvilágban egyaránt. Pártbéli vetélytársait, nagyra törő és kakaskodó férfiak egész sorát sakkozta ki a hatalomból. Saját korábbi reformista törekvéseit is lefaragva a CDU-t a centrumba vezette: végtelenül pragmatikus politizálása mellett néha egy-egy konzervatívkodó kiszólással megnyugtatja az elégedetlen keresztény-konzervatív veteránokat (emlékezzünk a multikulturalizmus bukásáról szóló gondolataira), majd mindent úgy folytat tovább, ahogy addig.

 

Merkel csendes pragmatizmusára vevő a posztmodern Németország, s manapság szinte minden második szavazó erre a kilúgozott CDU-ra voksolna. A kormányzati hatalom birtokában a mindenkori koalíciós partnerek és az ellenzéki pártok kibontakozása elől szívta el a levegőt és a mozgásteret: a liberális szabad demokraták gyakorlatilag romba dőltek; a szocdemek árnyékai régi önmaguknak s örülnek, hogy legalább együtt kormányozhatnak a CDU-val; a Zöldek és a szélsőbalos Die Linke pedig úgysem jelentenek veszélyt a merkeli középutas politikára. A német politikát évek óta biztosan uraló Merkel így már több évtizedes politikusi tapasztalattal és önbizalommal folytathatja nemzetközi szinten is a sajátos politizálását. A kancellár úgy tudja keresztülvinni Németország érdekeit és akaratát az Európai Unió 28 tagján, hogy taktikája sokszor fel sem tűnik a politikustársaknak s a közélettel foglalkozó európai tömegeknek.

 

Angela Merkel a kortárs politika talán legnagyobb sakkjátékosa: a Németországnál nagyobb hatalmak globális játszmáiban s az európai politika hangos játszóterén mindenkinél több lépésében előrébb gondolkodva biztosítja Németország központi szerepét – s nem utolsó sorban saját befolyását – a kontinens kortárs történelmében. De kérdés, mit hoz a közeljövő: az európai uniós rendszer állandóan recseg-ropog, egyre élesebb a szembenállás Németország nyugati és keleti nagyhatalmi partnerei között, s hát Merkel sem akar örökké kancellár lenni. Hogy ki jöhet utána? Vigyázó szemünket Ursula von der Leyen német honvédelmi miniszterre s egyben hétgyermekes anyára, a német politika és a CDU egyik legnépszerűbb politikusára vessük. De az elmúlt évtized Merkel és a sikeres merkeli Németország korszakaként fog bekerülni a történelemkönyvekbe. És nem csak a német belpolitikában.

 

10_europai_nemetorszag.JPG

 

Az európai Németországtól a német Európáig

 

„Szegény öreg Németország, túl nagy Európának, túl kicsi a világnak” – szól Henry Kissinger örökbecsű mondása a nagy német dilemmáról. Ha nem akarunk politikailag korrektek lenni, akár azt is állíthatjuk: a mai Németország pont olyan hegemónja lett Európának, amiről a korábbi német birodalmak csak álmodoztak, s amiért önsorsrontó világégéseket hoztak magukra – miközben 2015 Németországa a hegemón pozícióját békés eszközökkel érte el. Persze először is le kellett zárni az Egyesült Államok segedelmével a hidegháborút, majd meg kellett győzni az igencsak vonakodó thatcheri Nagy-Britanniát és mitterandi Franciaországot, hogy minden irracionális félelmük, illetve megalapozott fenntartásaik ellenére elfogadják a német egyesítést. Ezzel véget ért az NSZK idején még úgy-ahogy létező nyugat-európai erőegyensúly, s Németország újra közép-európai nagyhatalomként húzta keletre az egyesülő Európa centrumát, különösen a 2004-es nagy uniós bővítés után.

 

Az egykori Nyugat-Németország számára a Vasfüggöny árnyékéban, a háború utáni teljes pusztulásban létkérdés volt az atlanti orientáció és a nyugat-európai integráció. Az egyesült Németország mára magáévá tette a posztmodern európai identitást – de egyúttal magát Európát is. Ahogy Kiss J. László külügyi szakértő egy tanulmányában (Németország mint mag-Európa magja; MKI Elemzések; 2012/05) fogalmaz: „Az EU fenntartására irányuló mindenkori német erőfeszítések egyúttal a különböző formában megjelenő németkérdés újbóli kialakulása megakadályozásának a célját is magukban foglalták. Az EU időről időre előnyös kereteket nyújtott a német hatalom növelésére, elrejtésére és elfogadtatására is”.

 

Európai Németország helyett ma már egyre inkább német Európáról beszélhetünk, amelyben már nem Washington, Párizs, London vagy Brüsszel határozza meg Németország helyét, szerepét és mozgásterét; hanem Berlin az, amely irányt mutat, ütemet diktál, mozgásteret határoz a Németországot körülvevő európai kis- és középállamoknak. Sőt, még Párizsnak is, hiszen az Istennek hála tényleg megtörtént német-francia megbékélés korábbi, politikailag francia dominanciájú évtizedei után mára egyértelműen Berliné a politikai és gazdasági elsőbbség. A döcögő gazdasággal küszködő Franciaország átengedte az elsőhegedűs szerepét Németországnak, gondoljunk csak Sarkozy Németországot példának beállító kijelentéseire vagy a népszerűtlenségében bukdácsoló Hollande elnök néha kényszerűnek tűnő igazodására a merkeli irányvonalhoz. Nagy-Britannia befolyása szintén gyengül a német dominanciájú európai közösségben – szándékosan és szándékain túlmenően is. Az EU-tól lélekben és gyakorlatilag is egyre inkább elhidegülő, néha látványosan elszigetelődő London hangja egyre kevésbé hallatszik a kontinentális közösség bábeli zűrzavarában, amelyben szinte mindenki Berlintől és a vele együttműködő Brüsszeltől várja a rendszeres iránymutatást – még azok az uniós peremvidéki vezetők és politikai erők is, akik szóban gyakran kikelnek a Berlin-Brüsszel tengely ellen.

 

A korábban egyesek által a Németország kordában tartására is alkalmasnak vélt közös európai pénznem pár év alatt a német érdekek trükkös biztosítójává vált: az euró és zónájának legfőbb őre és haszonélvezője szintén Németország. Az elmúlt években az euró válsága hol súlyosnak, hol megoldhatónak tűnt; de a berlini kormány, élén Angela Merkellel a folyamatos krízisjelenségek és intézményi tűzoltások ellenére megingás nélkül védelmezi az euró rendszerét. Jelen pillanatban nem tűnik elképzelhetőnek sem az eurózóna teljes felbomlása, sem egy-egy ország kilépése. De ha a folyamatok a jövőben ebbe az irányba haladnának, valószínű, hogy akkor is marad majd Németország körül egy vele versenyképes és vele összefonódott országcsoport (Ausztria, Hollandia, Finnország, baltiak), akik kitartanak majd a németekkel közös pénznem mellett, továbbra is a kontinens gazdasági, pénzügyi és jóléti kemény magját alkotva a jövő Európájában.

 

11_zaro.JPG

 

Németország jövőbeli sorsát viszont nem csak az EU folyamatai, hanem az Egyesült Államok és a keleti hatalmak konfliktusai is befolyásolni fogják. Az egykori Nyugat-Németország atlanti elkötelezettségéhez soha nem fért kétség: Konrad Adenauer és az országot évtizedekig uraló kereszténydemokraták a nyugati hatalmak szilárd szövetségesei voltak. Az elmúlt huszonöt év alatt megváltozott geopolitikai felállásban azonban egyre önállóbbá vált Németország, amely véghezvitte a maga keleti nyitását – emlékezzünk csak a Schröder-kormányzat kiállására Amerikával szemben az iraki háború kapcsán, s persze a szintén Schröder által pártfogolt német-orosz politikai és gazdasági közeledésre. Merkel atlantista héjaként indult, de a hatalom birtokában sokat szelídült – a jelenlegi ukrán-orosz válságig bezárólag. Ugyan kiderült, hogy a kancellár telefonját lehallgatja az amerikai titkosszolgálat, de Németország továbbra is az euroatlanti szövetség erős, bár természetesen most már meglehetősen önjáró bástyája. Mégsem lehet negligálni a német nép, az értelmiség és a gazdasági elit egy részének különböző fokú Amerika-ellenességét és oroszbarátságát.

 

A német és az orosz nemzet évszázadok óta különös „szeretlek-gyűlöllek” kapcsolatban áll egymással: Oroszország modern nagyhatalommá válásában Nagy Péter óta jelentős szerepe volt a németeknek s az általuk közvetített európai kultúrának. A két kontinentális nagyhatalom az angolszász szabadelvű-demokratikus hagyományoktól oly eltérően hosszú ideig osztozott az erős állam, a keménykezű vezető és a rideg bürokrácia iránti vonzalomban, és ezek a vonzalmak még a huszadik század brutális és kölcsönös sérelmei ellenére is fel-feltörnek a németség különböző rétegeiben. Érdekes epizód, hogy Merkel jól beszél oroszul, Putyin pedig kiválóan beszél németül. Merkel dolgozószobájában tartja a német származású és német kultúrában nevelkedett, felvilágosult abszolutista Nagy Katalin cárnő arcképét; Putyin pedig évekkel korábban németül mondott el egy beszédet a berlini Reichstagban a német és orosz népek közötti kapcsolatokról. Az ukrán-orosz válság azonban igencsak felülírta ezeket a lappangó vonzalmakat.

 

Ha a transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerség (TTIP) létrejön, az angolszászok újra megerősíthetik a Németországgal fennálló atlanti szövetséget – újra erősen a Nyugathoz kötve Németország hajóját. Ez a hajó ugyanakkor néha billeg és néha nehezen mozdul. Németország szövetségesei, vetélytársai és körüllakó népei ellentmondásosan reagálnak a berlini óvatosságra. Hol Berlin vezető szerepét szorgalmazzák, hol a német vezetés eshetősége miatt aggódnak. „A vonakodó hegemón” – fogalmaz szellemesen és pontosan az Economist egy 2013-as cikke, amely máig tartó aktualitással szorgalmazza a valódi német vezető szerep felvállalását a kaotikus és válságtól sújtott Európában. Csak ugye történelmi okokból a német politikai elit és mindenekelőtt maga Merkel is a lehető legóvatosabban nyúl az erőpolitizálás, a vezetés látványos felvállalásához – különösen az egyre vadabb német-ellenességtől fűtött dél-európai válságországokkal szemben. 2015 februárjában az ukrán válságban oroszellenes héjának számító Anne Applebaum sürgette a németeket a vezető szerep betöltésére a Washington Postban. Hasonlóan gondolkodik férje, Radoslaw Sikorski volt lengyel külügyminiszter – ma parlamenti házelnök –, aki emlékezetes 2011-es beszédében úgy fogalmazott: „Kevésbé félek Németország erejétől, mint annak tétlenségétől”.

 

11_zaro_2.JPG

 

Kérdés, ha Németország egyszer tényleg nyilvánosan felvállalja létező erőfölényét és a vezető szerepet, mit fognak majd ahhoz szólni mind a tőle nyugatra, mind a keletre eső hatalmak és véleményvezéreik. De a mai Németországnak tudnia kell, hogy a jövőbeli kihívások legyűréséhez szükséges saját erejét és önálló mozgásterét csak egy általa szervezett és vezetett, de levegőhöz is juttatott erős Európával együtt tudja biztosítani.

 

2015 újra egy emlékekkel, emlékezésekkel zsúfolt év a németek számára. De amíg májusban a német nemzet régi álmainak, vágyainak és démonainak totális pusztulására, a hetven évvel ezelőtti teljes újrakezdés nulladik órájára fognak emlékezni; októberben már az öröm- és reményteli újraegyesülés 25. évfordulóját ünnepelhetik majd. A remények beteljesültek: Németország ma Európa vezető hatalma, amely azonban megtanulta egy évszázad zsákutcáinak tragikus leckéit, s ennek tudatában, józan belátással, önfegyelemmel vegyes szolid önbizalommal tekint a jövő felé.

Címkék: gazdaság történelem 1989 társadalom demokrácia 1945 2015 EU Európa Németország Angela Merkel

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr917661250

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rajcsányi Gellért: A sas felszáll – Pillanatképek az új Németországról 2015.07.29. 10:26:01

Németország ma Európa vezető hatalma, amely azonban megtanulta egy évszázad zsákutcáinak tragikus leckéit, s ennek tudatában, józan belátással, önfegyelemmel vegyes szolid önbizalommal tekint a jövő felé.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.07.29. 07:32:19

"Közismert, hogy a mai német himnusz egy és ugyanaz a régi, birodalmi német himnusszal: csak a „mindenek fölött” álló Németországot dicsőítő első versszak helyett immár a német hazának „egységet, jogot és szabadságot” kívánó harmadik strófát éneklik az immár egységes, jogállami alapokon álló és szabad Németországban."

Éneklik mindhárom versszakot, de csak a harmadik a hivatalos, alkotmány által is védett himnusz.

Erről jut eszembe egy teljesen másik ország, Molvánia himnusza. Az is három versszakos, de a harmadik versszakot opcionálissá nyilvánították, mivel az ország szeretne EU-tag lenni.

www.molvania.com/national.html
We stand now vigorous and prospering
Forever united by our peoples
Brothers within frontiers are we
Supping upon the bounty of our home.

Strife shall be banished and freedom reign
Our women fertile as our seeping plains
Let not the heroic past be forgotten
But the glorious future stand.

Harmony and peace shall reign
All invaders will be crushed
Crushed we sing now, crushed
We shall drive the gypsy curse from our land.

Bell & Sebastian 2015.07.29. 07:57:51

Öreg hiba a németeket Németországba zárni, Svájc, Ausztria és a diaszpóra hol marad?

Tegnapi (német) hír: első alkalommal látogatnak izraeli sportolók az országba.

Új kezdet vagy vég?

Bell & Sebastian 2015.07.29. 08:50:27

Helyesbítenem kell: először rendeznek Maccabi Games -t Berlinben, mióta az 1936 -os olimpiáról kizárták a sportolóikat - legalábbis a legendárium szerint.

www.emg2015.de/

Magát a szervezetet nem kell bemutatnom, ugye?

gyalog.galopp 2015.07.29. 09:57:40

@Bell & Sebastian:

de akkor most hogy is van ez a nemzetek felettiség?
De most komolyan pl. több hazai szoci képviselő büszkén viseli egy afrikai állam zászló jelvényét és a nemzetek feletti európai unióról hablatyol, miközben se magyar, se EU-s zászló jelvényt nem visel.

Bell & Sebastian 2015.07.29. 10:12:19

@gyalog.galopp: Nem találok benne kivetnivalót. Ha már egyszer az afrikai majomtól származtatja magát és erre még büszke is, csak arra kell vigyáznia, nehogy egy amcsi kocavadász hazavigye kitömve, trófeaként.

Ahol aztán zavartalanul forgathatja a szemeit, mint beépített FBI térfigyelő, igaz, felszólalni vagy kommentelni többet nem tud. Ami teljesen rendjén való is lenne, mert minek nekünk ennyi nóplíz, ha úgyse veszi senki, de még tőzsdén se jegyzik.

murcielago 2015.07.29. 10:32:48

@gyalog.galopp: @Bell & Sebastian:

ők kitűzőt egyfélét szeretnek hordani, útlevélben pedig leginkább bissau-guneaira buknak..

Volt egy ügy…khm… az útlevelet az ügyészség elfelejtette lefoglalni, a tulajdonosa szabadlábon, a koronatanú-bűnbánó (?) rendőri intézkedés közben természetes úton elhalálozott…

nem jó ezzel viccelni.

Bell & Sebastian 2015.07.29. 11:01:53

@murcielago: Ha a polóniumos útlevél okozta, arra természetesen nem várható más reakció. De az ismertebb verzió szerint, amit a törpék terjesztenek, torkán akadt egy falat alma, útban a bánya felé.

A szoci kannibalizmus mindaddig létező jelenség marad, amíg át nem térnek a muzulmán hitre, mint egy nem komplett, osztrák óvoda.

gyalog.galopp 2015.07.29. 11:17:07

Jó cím ez a sas felszáll , akinek volt szerencséje részeg német csoporthoz, azt tudja, hogy ez csak idő kérdése.

murcielago 2015.07.29. 11:26:08

@Bell & Sebastian:
Hallottam én is a kígyómérgezett almáról, amit a otthon, a pipereholmik közt tárolt az illető, hát igen, nem láthatunk be senki budoárjába, legalábbis komoly kiképzés nélkül, akkor esetleg magunk is alakíthatjuk a berendezést

persze távozhatott úgy is, ahogy a nagy antik jellemek, bár ma legtöbben búcsúlevelet hagynak hátra, persze ha van idejük…

Bell & Sebastian 2015.07.29. 11:36:38

@murcielago: Van a vízben eretvágós / a gladiusát baráti ölelés által magába mártó -antikolt változat.

Mivel a fürdőkádas verzió már annyira elcsépelt és hollywoodi, szinte mindenki így végzi, aki csak ad magára, ez inkább magának adott.

murcielago 2015.07.29. 11:45:33

@Bell & Sebastian:
Köszönöm, eddig még nem gondoltam rá komolyan...:)

Maga szerette Grimméktől a Vasjankót? Én annakidején a „legnémetebb” mesének éreztem.

egyetmondok 2015.07.29. 15:26:40

Azért én komolyan elhittem huszonöt éve, hogy valami hasonlót rólunk is lehet majd írni évtizedekkel később.

Pelso.. 2015.07.29. 16:09:29

@egyetmondok: Hát én nem. Igaz, valahol a jelen állapot és az általad remélt közé saccoltam félúton.

RG, mi viszont nagyon jók vagyunk mindennapi ideológiai sziporkák terén, akár exportképesek is.

Bell & Sebastian 2015.07.29. 16:36:18

@murcielago: Az enyém a kicenzúrázottak közöt van, mint ezek:

- Machandelboom
- Der Jude im Dorn
- Der alte Hildebrand
- ...

Itt a hivatalos összes:
www.grimmsmaerchen.net/grimmmaerchen.html

Ha újra megtalálom a neten, szóról-szóra idézem, de csak magának.

Bell & Sebastian 2015.07.29. 17:24:06

@murcielago: Die Rose

_Et was mal eine arme Frugge, de hadde twei Kinner; dat jungeste moste olle Dage in en Wald gohn un langen (holen) Holt. Asset nu mal ganz wiet söken geit, kam so en klein Kind, dat was awerst ganz wacker to em un holp (half) flietig Holt lesen un drog et auck bis für dat Hus; dann was et awerst, eh en Augenschlägsken (Augenblick) vergienk, verswunnen. Dat Kind vertelde et siner Moder, de wul et awerst nig glöven. Up et lest brochte et en Rause (Rose) mit un vertelde, dat schöne Kind hädde em deise Rause gieven und hädde em sägt, wenn de Rause upblöhet war, dann wull et wier kommen. De Moder stellde dei Rause in't Water. Einen Morgen kam dat Kind gar nig ut dem Bedde, de Moder gink to dem Bedde hen un fund dat Kind daude (tot); et lag awerst ganz anmotik. Un de Rause was den sulftigen Morgen upblöhet.

/ Gebrüder Grimm /

Herr Schnitzel Lutscher 2015.07.29. 19:00:50

ich möchte nur ein goldbroiler

Bell & Sebastian 2015.07.29. 19:21:07

@Herr Schnitzel Lutscher: Boyler az, maga félművelt! De minek fürödne, hol van még a szombat?

gyalog.galopp 2015.07.29. 19:24:07

@Bell & Sebastian:

egy mitugrász grillcsirke:)

Bell & Sebastian 2015.07.29. 19:34:51

@gyalog.galopp: Snicli itt destruál, ahelyett, hogy kimenne a placcra és szétnézne egy kis ickie-fickie szuperszeksz után, mert most éppen friss menekültek dzsävëlnäk át a káposztáján. Nem is nyulak.

murcielago 2015.07.29. 19:37:24

@Bell & Sebastian:
„A rózsa”, vagy a szépség és a szörnyeteg egy 1946—os filmben (Jean Cocteau)
youtu.be/WYvMDzuSDr4

A „Gyalogfenyő”tényleg nagyon szép – bár horror -, nem lehet meghatottság nélkül olvasni …

„Anyám, az levágott,
apám, az megevett,
Húgocskám, a’ Marlenke
csontjaimat összeszedte,
selyemkendőbe csavarta,
gyalog fenyő alá kirakta.
Kivitt, kivitt,
ej be szép madár van itt!”

Tiszta nosztalgiám támadt, este mesét fogok olvasni...

Herr Schnitzel Lutscher 2015.07.29. 19:37:47

@Bell & Sebastian: das freibad ist nicht nur am wochenende offen

Bell & Sebastian 2015.07.29. 19:44:58

@Herr Schnitzel Lutscher: Beszopta, nem ingyé van a bemenet, hanem fedetlen, attól frei-. Vigyen sampont is, rögtön lesz mozgástere.

Herr Schnitzel Lutscher 2015.07.29. 19:45:10

@Bell & Sebastian: 2 hét alatt rendbe tehető, kudarc kizárt.

Bell & Sebastian 2015.07.29. 19:49:22

@murcielago: Azzal támadják Grimméket, hogy nem is gyűjtöttek, mint ahogyan ezt a közvélekedés tartja, az ujjukból szopták a javát.

Ha templomromboló lennék, én is elsőbb Jákint és Boázt ütném ki.

Herr Schnitzel Lutscher 2015.07.29. 19:50:13

@Bell & Sebastian: sampon vagy schmeisser? cdn1.spiegel.de/images/image-869318-breitwandaufmacher-xkak.jpg

(nem, ez nem az ózdi bányató)

murcielago 2015.07.29. 20:12:10

@Bell & Sebastian:
„az ujjukból szopták a javát” – ez a mai Hollywoodra inkább igaz, bár ők is inkább csak átcsomagolják és aktualizálják a régi mítoszokat/meséket…

Éppenséggel azzal is vádolják őket (Grimméket), hogy gnosztikus forrásokat használnak, (de pl. a Bibliában is vannak ilyen elemek.)

Vegyük a rózsát. Gabrielle-Suzanne Barbot de Villeneuve egy még régebbi változatában (1740) a Szörny egy királyfi volt, aki elvesztette az apját fiatal korában, és az anyjának háborúba kellett mennie, hogy megvédje országát. A királynő egy gonosz tündérre hagyta őt, aki megpróbálta elcsábítani, amikor felnőtt,amikor ellenállt, szörnyeteggé változtatta.
A Szépség pedig igazából nem egy kereskedő lánya, hanem egy király és egy jó tündér gyermeke. Egy gonosz tündér meg akarta gyilkolni a lány-t, ezért összeházasodott a királlyal, és a szépséget a kereskedő halott lányának a helyére tették, hogy megvédjék.

„Jákint és Boázt” – (egyet)értek (?), ők még valami altruisták lehettek…biztos tetszettek volna nekik a haus und kindermärchenek...

Bell & Sebastian 2015.07.29. 20:22:39

@Herr Schnitzel Lutscher: Jól tudja, ma országos razzia volt, ezért alaposan megcsappantak a döner-fogyasztók.

Bell & Sebastian 2015.07.29. 20:35:18

@murcielago: Onnan lehetett tudni; összfegynemi roham várható a libsik részéről az oktatás ellen. hogy letiltották Grimmet. Ami már azért is nevetséges, mert nem a meseírás volt a főfoglalkozásuk, hanem a nyelvészet. Vissza, vagy ötszáz évvel, egészen a közös ősig. Nagy szerencsénkre, mert az ónémet pont napjainkban rugdalja az utolsókat.

Arról nem is szólva, hogy a felnémet (hegyvidéki) erdei emberek vitték tovább a kultúrát, a hármashatártól távolodva egyre inkább csak töltelék maradt.

Végletesen leegyszerűsítve, az akvárium - buzi -szisztémára:

- Német vagy? Tudsz síelni?
- ???
- Neem? Akkor mennyapucába!

Herr Schnitzel Lutscher 2015.07.29. 20:38:31

@Bell & Sebastian: állítólag a vincsenzó bloggerek éppen mostan osztanak ki röplapokat a menekülteknek, hogy safehouse található a mandiszerkesztőség címén

picur3ka 2015.07.29. 20:41:07

@Herr Schnitzel Lutscher:

Az igaz is lehet, valami bank épületről írtak, nem, hogy oda költöztek.

Mi volt a strandon?

Herr Schnitzel Lutscher 2015.07.29. 20:44:39

@picur3ka: sommer sonne sonnenschein, zieh' ich mir furchtbar gerne rein

picur3ka 2015.07.29. 20:53:03

Natürlich

Na, komolyan!

Bell & Sebastian 2015.07.29. 20:56:47

@Herr Schnitzel Lutscher: A mértéktelen Schwartenmágen -fogyasztás egyetlen hátránya, hogy összekeveri vágyait a valóval.

Hol a szukalukában napozik maga, ha egész nap esett az eső?

picur3ka 2015.07.29. 21:00:26

Itt nem.

Na, mi lett?

Bell & Sebastian 2015.07.29. 21:06:12

@picur3ka: Becsípte a szolárcső a gumipertlijét és most nyomkodja a pánikgombot, pedig lenne még egy félórája.

picur3ka 2015.07.29. 21:10:34

Titok vagy semmi érdekes?

murcielago 2015.07.29. 21:11:38

@Bell & Sebastian:
egy transzhumán kor felé haladunk, az csak egy apró pont ebben a folyamatban, hogy a gyerekekkel gender-mesét olvastatnak Grimm helyett…hogy a libsik eredetileg ezt is akarták volna, arról nehéz véleményt alkotni, de úgyiscsak az eredmény számít.

„a jámbor rajongás, a lovagi lelkesedés, a nyárspolgári érzelgősség szent borzongása” – ezeket biztos ki akarták dobni…hogy aztán mit (nem) sikerült a helyébe rakni, az egy másik kérdés…

Bell & Sebastian 2015.07.29. 21:20:47

@murcielago: Grimmnél maradva, inkább az itten a nagy pobléma, hogy a primer, szekunder, tercier és a többi jelentéséből mindenki annyit fog fel, mint amennyire a sorbanállás predesztinálta ész osztáskor.

És ez veszélyes, de nagyon ám!

Bell & Sebastian 2015.07.29. 21:23:21

@picur3ka: Személy, tárgy vagy fogalom?

picur3ka 2015.07.29. 21:25:22

@Bell & Sebastian:

Hát tudom én? A kép a Spiegelből.

Bell & Sebastian 2015.07.29. 21:37:34

@picur3ka: Ja. Unják a banántot itt is.

Álljunk inkább kalóznak.
www.youtube.com/watch?v=a8NFYZptT9U

murcielago 2015.07.29. 21:38:49

@Bell & Sebastian:
Biztosan igaza van. Ezek a régi, mítosz-szerű mesék (Grimm) beavatások, segítenek a lelki folyamatok transzformálásában, identifikálásában, stb. Ez a modern mesékről nem mondható el. Ezeknak a célja egy állandó komfort-érzet biztosítása, hogy minden jó és szép, mi vagyunk a legokosabbak (vagyha a legbutábbak vagyunk, akkor is minden jó és szép), a legtoleránsabbak, stb. Mondjuk jó esetben humort tartalmaznak.

még nagyobb károly 2015.07.29. 22:15:00

@Pelso..: Régóta tartja magát a hiedelem: Magyarország egyetlen export képes cikke a szép nő.

Bell & Sebastian 2015.07.29. 23:49:33

Grimm - A rózsa

_Volt egyszer egy özvegyasszony, akinek kettő gyereke volt; a kisebbnek minden nap az erdőbe kellett mennie fát gyűjteni.
Mikor egyszer messzebbre merészkedett, talált egy barátot, aki fürgén összegyűjtötte az ágfa felét és elvitte a házig; ahol is egy szempillamtás alatt eltűnt, köddé vált. A gyerek mindent elmesélt az anyjának, aki nem akart hinni neki. Ezért legközelebb hozott neki egy rózsát azzal a mesével, hogy a jó gyerektől kapta, aki meghagyta, mire a rózsa kinyílik, ő is el fog jönni. A szegény asszony vízbe tette a rózsát.
Az egyik reggel a kicsi sehogyan sem akart felkelni, mire az asszony az ágyához ért, holtan találta, már egészen kiszállt belőle a lélek.
Azon a reggelen kinyílott a rózsa.

murcielago 2015.07.30. 00:46:25

@Bell & Sebastian:
Tudat alatt nem akartam elolvasni ezt a mesét, jó, mondjuk ófelnémet dialektus, de rájöhettem volna (külön felhívta rá a figyelmemet). „A gyerek mindent elmesélt az anyjának, aki nem akart hinni neki.” - valószínű, hogy ez a fordulat valamilyen formában megvolt bennem , és nem akartam semmilyen módon találkozni újra ezzel…

Köszönöm Doktorúr, mikor rendel legközelebb?
:)

Bell & Sebastian 2015.07.30. 09:14:16

@murcielago: Külön figyelmébe ajánlanám a Szűzanya-jelenéseket és evangéliumi utalásokat tartalmazó darabokat, amelyek valamiért mindig kimaradnak a népszerű válogatásokból. Arról nem is szólván, hogy két királyfi szerelmére végképp nem akad példa bennük.

Nyomokban azért fellelhető (ha nem is az indogermán), de a wágneri hitvilág, amibe visszafordítani a népet a mából meglehetősen bajos - összességében téves elképzelés (volt).

Azért tartom (többek között) károsabbnak és sokkal pusztítóbbnak a neoliberális nihilt a kommunista ideológiánál, mert az utóbbinak nem jutott eszébe a gyökerek elvágásával kirobbantani a fát, megelégedett az ószövetségi basic-prekeresztény tanokkal, párhuzamos parafrázisába fordítva Jézust, mintegy szabálytalanul előzve - a bal lator oldaláról.

Ilyen, elbalfaszkodott újratöltésekre sok hollywoodi példa hozható fel. Star Wars, mint galaktikus szentírás, az Avatar, mint a gyarmatosítás folyamatábrája, Gyűrűk ura, mint angol történelmi groteszk, vagy az Alice -könyvek, mint Freud legrémesebb álmainak dramatizált változata, megúsztatva LSD -felhőben.

Végül marad a kérdés:

- Mi értékesebb? A recirkuláltatott szemét vagy a népi-autentikus-keresztény?

Természetesen szónoki a kérdés annak, akinek egészséges a lelke. Ehhez még jobbernek sem kell lenni, hogy kiköpjük a cukormázzal bevont kutyaszart.

Vajon már száguldunk a szingularitásba vagy még kapunk egy kis időt arra, hogy folytassuk az elme erdei kalandozásait?
___

Mindig ön dönt, most vagy soha! A Rózsa neve: élet.

murcielago 2015.07.30. 11:21:20

@Bell & Sebastian:
Ha tehát nem ébredsz fel, eljövök, mint a tolvaj, és nem tudod, melyik órában jövök el hozzád. (Jel 3,3), vagy

Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert. Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támaszszak… (Mt 10: 34-36)

A Biblia semmi kétséget nem hagy afelöl, hogy a „Gonosz” teljhatalmat fog kapni az emberiség fölött, és az emberek ÁLTAL, rajtuk keresztül fog megvalósulni (ugye még az igazhívők is felülnek majd…). Szerintem szellemileg ezt érdekes követni, biztos Maga is látja ennek a jeleit. Még akkor is, ha minden porcikánk, idegszálunk, minden gondolatunk egy másik világhoz köt minket, ahol a jó az jó, és a rossz az rossz, a fehér az fehér, stb. Mégis meg fog történni. Lehet, hogy a szívünk meg fog hasadni, de látni fogjuk, hogy bennünk is megjelennek ennek megfelelői.

Tudom meg lehet térni, de utána már inkább az a világ fog lekötni minket, mintha félig elköltöztünk volna…de nem vagyok pesszimista, a „Gonosz”-ra még hatalmas harc vár és a végén ellenfelei egyszerűen eltűnnek majd (…), győzelme értelmetlen és felesleges lesz…