Kommentszűrés
’15 júl
22
12:01

Eufória és morgolódás – Magyar idők a Felvidéken 1938-1945

Írta: dobray

kassabevonulas.jpg

A felvidéki magyarok számára egyértelműen euforikus élmény volt a magyarok lakta déli sáv 1938-as, első bécsi döntés általi visszacsatolása, ami még a Horthy-rendszert élesen kritizáló, baloldali véleményvezéreket is sírva fakasztotta a Felvidéken; ám az újraegyesülés évei számos súrlódást is magukkal hoztak – derül ki Simon Attila történész Magyar idők a Felvidéken 1938-1945 című kötetéből.

„Csak álltunk és sírtunk” – az első fejezet címének választott megjegyzés jól kifejezi, miként fogadta a Felvidék magyarok lakta, déli sávjának visszacsatolását az ottani magyarság. A szlovákságot természetesen inkább az elkeseredés jellemezte. Ugyanakkor az első bécsi döntés által kijelölt út határ nagyjából megfelelt az etnikai határnak, még némi utólagos egyezkedés és területcsere pontosította futását.

simonattila.JPGA visszacsatolás után azonban idővel újra a hétköznapok határozták meg az életet, így óhatatlanul előjöttek a feszültségek a csehszlovák demokráciához hozzászokott felvidéki magyarság és az úri Magyarország képviselői között. Indításként már a bevonuló magyar csapatok sem tettek jó benyomást a lakosokra, minthogy a csehszlovák hadseregnél feltűnően szegényesebb volt a felszerelésük.

A visszatért magyarság nem feltétlenül járt jól gazdaságilag: ugyan a Magyarországnál iparosodottabb Csehszlovákia agrárvidékén éltek, de drágábban tudták eladni termékeiket ott, mint a régi-új hazában; sok magyar termék pedig drágább volt és rosszabb minőségű, mint a csehszlovák. A koronát nem valós árfolyamán, hanem rosszabbul váltották át pengőre, ami a fizetésekben is meglátszott. A közellátás újjászervezését a Hangya szövetkezetekre bízták. Jelszó lett, hogy „Minden drága, vissza Prága!”. A nagy csehszlovák cipőgyárból, a Bat'a-ból Cipőgyártási és Keredelmi Társaságot (Cikta) csinált a tulajdonos, és megállapodott a magyar kormánnyal a maradásról. A felvidéki kisiparos cipészek gyűlölték a gyárat, amely egyébként a Tisza cipő elődje.

A Felvidéken mindenki kormánytisztviselő akart lenni. Sokan jöttek a közigazgatásba a csonka országból, őket „anyásoknak”, néha „nyanyásoknak” hívták. A neobarokk bikkfanyelv, a Horthy-korszak hierarchikusabb úri társadalmának megnyilvánulásai, a rangok és címek szigorú számontartása ellenszenvet váltott ki az újonnan visszatért magyarokból, akik polgáribb, segítőkészebb és rangkórságtól mentes közigazgatáshoz szoktak hozzá a csehszlovák uralom alatt, amikor is széles körű önkormányzatiságot élveztek, cseh nacionalizmus ide vagy oda. Ebből formálódott ki az, amit „felvidéki szellemnek” neveztek, szemben a megújulásra szoruló csonka ország hangulatával. Egyes váteszek szerint ennek a felvidéki szellemnek vérfrissítést és megváltást kellett volna hoznia a magyar közéletbe, közgondolkodásba.

A Felvidéket tulajdonképpen saját minisztérium igazgatta, élén Jaross Andorral, aki kijelentette: „A Felvidék nem vadászmező!”, azaz a felvidéki magyar párt territóriumának kell maradnia. A felvidéki magyarok ragaszkodtak a csehszlovák időkben szerzett jogaikhoz, aminek neoralgikus pontja volt a választás: az 1938-as magyar választójogi törvények sokkal kevesebb embernek adtak volna szavazójogot, így halasztgatták az eredetileg 1939 novemberére tervezett felvidéki választásokat, végül pedig az a megoldás született, hogy aki az előző csehszlovák választásokon voksolhatott, azok mind voksolhatnak majd ekkor is – csakhogy végül a választás elmaradt.

A kötet beszámol a felvidéki magyar baloldali politika alakulásáról és a zsidóság életéről, eltűnéséről is, ahogy a szlovák revizionista mozgalomra is kitér. Érdekesség, hogy az újonnan létrejött szlovák állam a reciprocitás elvét alkalmazta: azzal tartotta sakkban a magyar kormányt, hogy ha elvette a magyar etnikai területre még a csehszlovák időkben betelepített szlovákok („telepesek”, „kolonisták”) vagyonát, akkor keresztbe tett például a szlovákiai magyar földbirtokosoknak. A zsarolási taktika működött, érthető is az alkalmazása, ugyanakkor gúzsba is kötötte, korlátozta a két állam kapcsolatát.

Simon Attila rimaszombati történész kötete szépen illeszkedik a hiánypótló, népszerűsítő történeti kötetek sorába, amelyek sorát Ablonczy Balázs Visszatért Erdély című műve nyitotta meg. A kötet arányos, rövid, olvasmányos összefoglalása az általa bemutatni szándékozott korszaknak.

Simon Attila: Magyar idők a Felvidéken 1938-1945.

Jaffa kiadó, 2014.

Címkék: könyv történelem 1945 második világháború 1938 bécsi döntés Szlovákia Felvidék Csehszlovákia Simon Attila

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr367639488

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szilvay Gergely: Eufória és morgolódás – Magyar idők a Felvidéken 1938-1945 2015.07.22. 17:13:01

A visszacsatolás után újra a hétköznapok határozták meg az életet, így előjöttek a feszültségek a csehszlovák demokráciához hozzászokott felvidéki magyarság és az úri Magyarország képviselői között.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

I_Isti 2015.07.22. 14:16:23

"A visszatért magyarság nem feltétlenül járt jól gazdaságilag: "

De jó tudni, hogy nyó'cvan éve ugyanott tartunk!

"A Felvidéken mindenki kormánytisztviselő akart lenni."

De jó tudni, hogy nyó'cvan éve ugyanott tartunk!

"polgáribb, segítőkészebb és rangkórságtól mentes közigazgatáshoz szoktak hozzá a csehszlovák uralom alatt, amikor is széles körű önkormányzatiságot élveztek,"

De jó tudni, hogy nyó'cvan éve ugyanott tartunk!

" a csehszlovák hadseregnél feltűnően szegényesebb volt a felszerelésük"

De jó tudni, hogy nyó'cvan éve ugyanott tartunk!

Bell & Sebastian 2015.07.22. 19:20:40

@I_Isti: Dürnkruti csata, amiben otthagyta fogát a cseh nemesség és felkelt a Hap(!)sburg csillag.

Nyó'ccáz éve ugyanott.