Kommentszűrés
’15 júl
7
07:01

Európáról és hosszú, sötét árnyékáról

Írta: Redakció

europa_bosch.jpg

 Részlet Hieronymus Bosch festményéből

Vendégszerzőnk, Szerencsés D. Márton írása.

„A beáramló tömegeknek van saját kultúrájuk, vannak saját vágyaik (amit megrontott a »jólét« cinikus médiaképe) és van saját vallásuk, vallásaik is. És nem értik ezt a relatív értékrendszert sem, amiben »mi« élünk, miszerint: nincsen »jó« és »rossz«. Szerintük van jó és rossz. Nem relativizálnak. Önazonosságuk van.”

 

Szolidaritás – a háborúk, a világháborúk, az igazságtalan békeszerződések, a balkáni népirtások, a „közbe nem avatkozás” politikájának traumái az európai ember bűneinek megismerése óta ideológiai, belső-önvédelmi mechanizmusként, egyfajta meg-megújuló szavatosságú árucikként időről időre újratermelődnek Európában. Az apropóra váró, a sértettség lehetőségére azonnal reagáló nyílt idegrendszer (Charlie Hebdo-hisztéria), ami igazolhatja Európa feltételezett eszmei, történelmi tisztaságát. A bűnök fel nem vállalása és a visszataszító törleszkedés. Hárítások és hazugságok. Miszerint kiléptünk a brutális szigorral szabott, gyilkos elvek alapján szerveződő diktatúrák „hosszú, sötét árnyéka” alól.

Ezért is gondolhatjuk azt, hogy az új társadalmi normalitás sugallata gyanúsan és tömegesen humánusnak, az emberi természettel szemben túlzottan elfogadónak tűnik. Célja: a szólásszabadság, a szabadság, a szabadosság életelveinek agresszív kiterjesztése mindenkire és mindenre. A szeretet jegyében.

Az európai történelmet szemlélve van okunk az aggodalomra. Nem az új reformjogokkal van a probléma, mint inkább azzal, ha az állam minta-ideológiaként felvállalja és zászlójára tűzi azokat. Sőt, képmutató módon parancsba adja követését. A hosszú, sötét árnyék alól nem sikerült, mert nem sikerülhet kilépnünk.

*

Létezik egy történelemszemlélet, amely azt állítja, hogy nem létezik társadalmi fejlődés, nem létezik előrelépés és nincsen mozgás, csak egyhangú ismétlődés. Ez a haláltáborok, a rabszolgaság, a népirtások meghaladhatatlan alapélményéből fakadó tapasztalat. A bűn monotóniája. Az ismétlődésből való kilépésre pedig kevés lehetőség van. Hiszen minden javító szándékuk ellenére még a legjobb emberek is bocsátanak ki magukból embertelenséget, és ezt el kell fogadni.

A változások, az emberjogi harcosok, lobbisták sikerei látszólag egységes forradalmi tűzben tartják és egyre kisebb mértékben osztják meg a nyugati világot, a nyugati gyökerekkel rendelkező embert. Ha ez valójában így lenne, ha tényleg a nagy ugrás előtt állnánk, akkor alapvetően, szellemi-egzisztenciális értelemben otthonosabbá, elfogadóbbá kellene válnia társadalmainknak. Lassan, fokozatosan el kellene hagynunk a mindent és mindenkit átható idegenség érzését. Megtisztulnánk, hogy kivesszen mindaz az emberi életet jellemző kegyetlenség, amit Borowski, Camus, Dosztojevszkij és Kafka (és sokan mások) megírtak; vagy amit azok a milliók éltek át, akik az igazságtalanságról hallgatva, tehetetlenségük okán, némán szenvedtek. Idővel eldobhatnánk, elfelejtetnénk, sőt elégethetnénk az „idegenség nagy műveit”, mert többet nem lenne rá szükségünk, csak hátráltatnák a társadalmi fejlődést. Példának okáért Camus következő sorait is: „Mintha ez a nagy harag megtisztított volna a rossztól, megkönnyített volna a reménységtől, s e jelekkel s csillagokkal telehintett ég előtt először tárulkoztam ki a világ gyengéd közönyének. Most, hogy olyan hasonlónak éreztem magamhoz, oly testvérinek, megtudtam, hogy boldog voltam, és hogy még most is az vagyok. És hogy minden beteljesüljön, s kevésbé elhagyottnak érezzem magam, még csak azt kellett kívánnom, hogy minél több nézőm legyen az ítélet végrehajtásakor, s hogy a gyűlölet ordításaival fogadjanak, ha meglátnak.” Vagy Simone Weil gondolatait: „Mindenki gondolhatja magáról, hogy bűnrészes, s gondolnia is kell, hiszen olyan kegyetlen dolgok vannak intézményeinkben és szokásainkban, hogy igazságosan senki sem érezheti felmentve magát a szétterjedt cinkosság vádja alól. Legalább a bűnös közöny vétkét biztosan elkövettük mindannyian.

Miközben a könyvmáglyák hamvait szétfújná a szél, megszűnnének a „szélsőségek” és sokak megtagadnák önmagukat, hitüket, a közös „jóért”. De sokan lennének még ekkor is, akikben valahol „mélyben guruló súlyos kőgolyóként” megmaradna az idegenség, mint tapasztalat, életelv. Védtelenek maradnánk minden külső hatással szemben, de már nem számítana. Valamiféle őrült haláltáncban „megváltanánk”, felszámolnánk magunkat.

Lehetséges ez? Képesek lennénk erre az áldozatra? Vagy mindez csak zavarba ejtő, cinikus képzelés?

*

A nagy ugrás öncélú és soha be nem teljesülő hazug ábránd csupán, és nem a „mi” Európánk jövője. Ha a szolidaritás és nem a védekezés útját járjuk, befogadjuk az elesetteket, a nyugatból kitaszítottakat, a megfosztottakat, a nem részesedőket, akkor sok, véres és értelmetlen halált is elhordozó türelemre lesz szükségünk, hogy integráljuk őket, hogy végül „megszelídüljenek”, hozzánk „idomuljanak” − ha ez egyáltalán bármilyen formában lehetséges.

Fájdalmas és hosszan gyógyuló sebeket fogunk szerezni egyénileg, állami és nemzeti szinten is, mert ezek a tömegek nincsenek felkészülve a nyugaton fennálló politikai, ideológiai polgárháborúra, a speciálisan ránk jellemző „kasztrendszerre”, elégedetlenségünkre.

Van elég türelmünk? Lenne elég bárkinek is? Mennyit bírnánk feladni abból, ami a miénk?

Képzeljük el, hogy eltöröljük Európából a harmadik világba exportált rabszolgaságot, hogy feladjuk a gátlástalan és nyerészkedő GDP-növekedést, a technokrata igényeinket, biztos kényelmünket, javuló életminőségünket; és beérjük a kevesebbel, talán sokkal kevesebbel, mint gondolnánk, hogy a többségnek is jusson abból, amit „mi” már megszereztünk. Európából bankárok, gyárigazgatók, közalkalmazottak, újságírók, diákok, munkások tömegei indulnak el színtiszta szolidaritásból, fegyverrel kezükben az Iszlám Állam ellen, testvéreikért − most még úgy tűnik, hogy a nyugati világot szórakoztatja az Iszlám Állam vizuálisan, színpadi precizitással stilizált brutalitása és terrorja. Lennének országok és polgárok, akik elsőként magukra vállalnák ezeket a terheket?

Európában, a nyugaton most ezt a türelmet, az önfeladást hazudjuk egymásnak. A valóságot, a kultúránkat megtagadva, mert nem merünk szembesülni életvitelünk, életlehetőségeink másokra kiszabott árával.

Elfojtott bűntudattól, a kisemmizett embertömegek látványától vezérelve ideiglenesen jót teszünk azokkal, akik hozzánk menekülnek (a külső világ szikár kegyetlensége elől), hogy aztán pillanatok alatt elfelejtsük őket, ahogyan elfelejtettünk már oly sokakat. El kell fogadnunk azt is, hogy a „mi” morális lehetőségeink, a dilemmáink a világ távoli pontjain milliókat züllesztenek immoralitásba és döntésképtelenségbe.

*

Realistább elképzelésnek és forgatókönyvnek tűnik az önfelszámolás és a türelem helyett, hogy a szolidaritáshullám kifulladásával újból erőre kapnak az önvédelmi reakciók, a szélsőségek. Már tudni lehet, hogy bizonyos kulturális különbségek nem áthidalhatóak, nem feloldhatóak, nem integrálhatóak, és az ezekre tett erőszakos kísérletek mindig frusztrációt és agressziót váltanak ki a „megérkezőkből” és a „befogadókból”. A bizalom és a türelem hamar elfogy.

A beáramló tömegeknek van saját kultúrájuk, vannak saját vágyaik (amit megrontott a „jólét” cinikus médiaképe) és van saját vallásuk, vallásaik is. És nem értik ezt a relatív értékrendszert sem, amiben „mi” élünk, miszerint: nincsen „jó” és „rossz”. Szerintük van jó és rossz. Nem relativizálnak. Önazonosságuk van.

És nem fogják sokáig tűrni azt sem, hogy a létüket, a jelenlétüket politikai ütőkártyaként használja bármelyik oldal. Ezek a tömegek részesedni akarnak abból, amink van és abból, amink nincsen. Mindkettőt meg fogják kapni. Ne gondoljuk azt, hogy ez fájdalommentes lesz számunkra és számukra. Nem fogunk tudni elrejtőzni előle. Osztozni fogunk. A katasztrófa időzítve van.

Már a szegénység, a nincstelenség, a megalázottság tudatállapotában is rengeteg az öntudatlan romboló, gyilkos erő; és ma pillanatok alatt válnak ezrek, tízezrek, százezrek nincstelenné és megalázottá szerte a világon. A velünk élő nyomorult, éhező tömegek és a beáramlók idegensége azonos, szenvedéseikben nincsen különbség. Igazságtalanság és igazságtalanság − és olykor van, olykor nincsen rá magyarázat. Itt is, ott is. Talán a szenvedésben, az igazságtalanságok elszenvedéseinek formáiban és mértékeiben nincsenek akkora különbségek, mint hinnénk. Mi lesz a közöttünk élő szegényekkel? Feloldhatatlan ellentmondások, ellenérdekek ezek.

*

Maradjunk következetesek. Vagy tömeges lázadások, polgárháborúk, éhséglázadások várnak ránk − a legalsó rétegekből kiindulva, mert mi lesz, ha az itteni kitaszítottak találkoznak egy újféle nincstelen és idegen réteggel? Vagy újból megtörténik Európa ideáinak lelepleződése és létrejön az új „athéni rabszolgapiac”, ahol a jóléti, hiperdemokráciák, szuperállamok felosztják a beáramlókat saját gazdasági, társadalmi szükségeik szerint? A perem pedig fokozatosan elgettósodik?

A szolidaritásnak – amely Camus szerint az önmagunk megismerésének, „megugrásának” lehetősége – vannak szűken mért emberi és közösségi határai. Az emberek nagyon ritkán tudják elérni a krisztusi normát, a totális áldozatot. Amit leginkább Simone Weil és némely szentek mártírságával, éhhalálával, „öngyilkosságával” példázhatunk. Látszólagos paradoxont előidézve gondoljunk a Közöny „hősére”, Meursault-ra. Ők személyes áldozataik által kiléptek az árnyék alól.

A többség képtelen erre, és ezért nem vethetünk meg senkit, még magunkat sem. A humanizmus különálló, szakrális értelmezése eltűnt, nemkívánatossá vált Európában. Egykor az embert megmérték és megítélték a rajta kívülálló erők, de ítéletének helyét és lehetőségét önmaga fedezte fel. Ma már képtelenek vagyunk valódi áldozatot vállalni. Az életünk mindennél és mindenki életénél többet ér.

Ami ma „van”, az csak a görögök halálos bűne, a hübrisz. Kimondhatjuk: végleg az árnyék alá rekedtünk. Talán még nem késő ébredni, de vajon mennyien vannak közöttünk a hétköznapok Irgalmas Szamaritánusai?

Címkék: társadalom bevándorlás szegénység jólét árnyék feszültség szolidaritás migráció konfliktus menekültek gazdagság civilizáció Európa Nyugat Kelet menekültügy Észak Dél

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr617605160

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szerencsés D. Márton: Európáról és hosszú, sötét árnyékáról 2015.07.07. 08:13:01

A beáramló tömegek nem értik ezt a relatív értékrendszert, amiben „mi” élünk, miszerint: nincsen „jó” és „rossz”. Szerintük van jó és rossz. Nem relativizálnak. Önazonosságuk van.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szindbad 2015.07.07. 07:35:03

Kibaszott bölcsészek.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.07.07. 08:17:48

"A bűnök fel nem vállalása és a visszataszító törleszkedés. Hárítások és hazugságok. Miszerint kiléptünk a brutális szigorral szabott, gyilkos elvek alapján szerveződő diktatúrák „hosszú, sötét árnyéka” alól."

Ezzel valakinek problémája van a magyar nemzeti oldalon? Mik vannak!
Azt hittem, kevés megértéssel vagytok a kollektív bűntudat keltése, a bunkósbotként forgatott "szembenézés" meg "feldolgozás" liberális önpusztító jelszavakkal szemben.

Nincs a ma élőknek bűnössége évtizedekkel, évszázadokkal ezelőtt más személyek által elkövetett bármiféle bűnök miatt; egyetlen, ma élő európai sem felel a XIX. századi afrikai gyarmatosítók adminisztratív intézkedéseiért, egyetlen, ma élő európai sem felel szerencsétlenül behúzott közel-keleti határokért.
Ez van. Fogadjátok el, hogy a fehér ember bűnével nem lehet többé vagdalkozni.

gyalog.galopp 2015.07.07. 08:22:34

ok. Marci, neked nem kell visszakérned az iskolapénzt.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.07.07. 10:38:22

@Counter:
Azért jegyezzük meg alaposan, hogy jó oldaluk is volt azoknak a diktatúráknak.

Például a földközi-tengeri menekültáradat Kadhafi megbuktatása miatt van.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2015/06/a-vilag-rakja.html

Íme, így okozza az idealista vagy nagyon is gonosz cél (a világpusztítás) érdekében ténykedő '68-as frankfurti iskola a fehér ember civilizációjának elpusztítását.

A konzervativizmus leszámol az egyenlőség hamis eszméjével, ami már a francia forradalom idején is csak példátlan vérengzéshez vezetett. Az van, amit megszerzel magadnak. Ha megszerzed a szabadságot (magadnak, de nem ám a veled egy városban élőnek, aki annyit is ér, ha nincs pénze), akkor van szabadságod. Ha nem szerzed meg, akkor nincs. Ha a szírek egy diktátor nélkül csak arra képesek, hogy elöntsék a fehér ember Európáját a másféle kultúrájukkal, akkor legyen nekik inkább egy diktátor. Ezt mondja a természetjog.

Bell & Sebastian 2015.07.07. 11:28:08

Akárhogyan szépítjük, mindennek (a rossznak) az eredője Amerika (vagy amit képvisel). Meg tudta oldani, hogy területén kívül háborúzzon, maga-magáért. Elindította a népvándorlás lavináját egypár, eldobált hógolyóval, megreguláztatja egymással az arabokat és Kínának lökte az oroszokat, mindezt Obamaki nagyfőnök két ciklusa alatt.

A legjobb kérdés itt az, hogy vajon azok, akiket eddig Amerika képviselt, végül is kivel vannak, ha Európával nem (mert éppen most lökik a szakadékba)?

Szirének éneke ellen méhviasz füldugó és lekötözés dukált volna, nem is agyatlan vízbe ugrálás.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.07.07. 11:42:37

@Bell & Sebastian:
"megreguláztatja egymással az arabokat és Kínának lökte az oroszokat, mindezt Obamaki nagyfőnök két ciklusa alatt."

Miután rájött, hogy saját hadseregével ezt nem tudja elérni. Forever war.
www.newsweek.com/2015/05/08/can-america-win-war-326812.html

A cikk szerzőjének példája szerint a germánok két légiót intéztek el a Teutoburg-erdei csatában. Azonban miután a germán törzseket békén hagyták, azok egymásnak estek és megszűntek katonai fenyegetés lenni.

Ez az állandó háború stratégiája. Aki problémázik, az kap egy háborút és alacsony intenzitású konfliktusban levezetheti a fölös energiáit a szomszédaival. Mi is megkaphatjuk, ha sokat ugrálunk.

oisgjdbh (törölt) 2015.07.07. 12:40:43

ez az eszmefuttatás egy ny.európai tollából(billentyűzetéből) lenne hiteles ill. képezhetne vitaalapot. itt, magyarországon, 2015-ben, egy a fidesz szellemi holdudvarához tartozó blogon nem más, mint ideológiagyártás a kormány populista hülyeségéhez. hasonló színvonal, mint amit a liberálfasiszták produkálnak bevándorló/meleg/stb. témákban.
az egész bevándorlás (legális vagy illegális) dolog simán zajszint alatt lenne magyarországon, ha a fidesz nem a jobbikkal akarna versenyezni, hanem normálisan kormányozna. de ez a magyar politikától nyilvánvalóan túlzott elvárás, pofázni könnyebb mint dolgozni. ezt nagyobb problémának érzem, minthogy irénke néni kertjét röszkén teleszarják az afgánok.

murcielago 2015.07.07. 12:58:14

@Bell & Sebastian:
Brzezinski most 85 esztendős. Tulajdonképpen ő a mai USA külpolitikájának szülőatyja. Az 30-40 éves doktrínáit (nem szabad megengedni, hogy Európa és Oroszország jó viszonyban legyenek, amerika ellenségeit kell felhasználni az oroszok ellen (mudzsahedinek, stb.)) mostanáig nem sok új elemmel tudták kiegészíteni az ottani think-thankok, de most már kezdik hatékonyan alkalmazni. Ha az ISIS-ról hall, biztos elégedettséget érez a nagy öreg.

Hogy ma is háttérfigura, arra jó példa, hogy amikor volt a Szíria elleni thomahawk-támadásból történő rejtélyes ami kihátrálás, nyilatkozott, hogy az internet korában változtatni szülséges a hadviselésen. Úgy tűnhet, kezdi felfogni, hogy bármilyen jól találta ki doktrínáit, ha az USA ideáit lábbal tiporja, igazi szövetségesek nélkül marad.

vizipipa 2015.07.07. 13:01:06

Zavar az erőben. Már a Hitgyüli is.

A melegházasság puccsszerű bevezetéséről
Amerika színeváltozása

www.hetek.hu/velemeny/201507/a_meleghazassag_puccsszeru_bevezeteserol

murcielago 2015.07.07. 13:06:38

@vizipipa:
Tényleg tudja valaki, hogy miért lett ennyire sűrgős, hogy a LB eldöntse a (zemberek helyett)?

Bell & Sebastian 2015.07.07. 13:16:51

@vizipipa: A Hitgyüli a „Cionisták Diaszpórában” -modell követője, franchise rendszerének tagja.

Bolond lenne a kihalásra tenni, ha másnak van fenntartva ez az opció.

Bell & Sebastian 2015.07.07. 13:21:24

@Doomhammer: Úgy néz ki, Románia ki is adná a jussunkat. (Kapna érte ezt-azt a medve málnásából, mi meg gondoljunk a málnácskára.)

murcielago 2015.07.07. 13:25:28

@Doomhammer:
„Mi is megkaphatjuk, ha sokat ugrálunk.”

Persze a kérdés az, hogy a mi esetümkben mi számít „sokat ugrálásnak”? Ha nem kergetjük el az aktuális m.e.-öt (a la Majdan), az már annak számít, vagy még nem?

Szerintem ebből a szempontból rugalmas az USA , M.A.G. urat visszahívták, „Fuck the EU” úrhölgy, pedig, bár akart volna jönni a magyar ellenzékhez, hát, más, fontosabb elfoglaltsága miatt, végülis nem jött…

Bell & Sebastian 2015.07.07. 13:26:02

@murcielago: Sokkal korábbra tenném a múzsa csókját, ha már két háborúban is-is ugyanezekkel a trükkökkel kalibrálta be magának Európát.

Szerintem most valami nem stimmel, hogy a kutya éppen bolhát vált.

Bell & Sebastian 2015.07.07. 13:31:20

@murcielago: Ha Erdélyben röpköd Amerika kapitány kibiztosított cujkával, az elég egyértelmű metakommunikáció.

murcielago 2015.07.07. 13:39:48

@Bell & Sebastian:
Sok szól emellett. De korábban legalább ideáikat nem taposták nyíltan lábbal (Tulajdonképpen kit csapnak be pl., hogy kínzó-táboraikat amerikai joghatóságon kívüli területeken hozzák létre?)

Valószínűleg eldőlt egy opció (ezért nem olyan fontos a látszat)…

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.07.07. 13:48:18

@murcielago:
"Persze a kérdés az, hogy a mi esetümkben mi számít „sokat ugrálásnak”?"

Amerikaellenes hatalmi szövetségek gründolása avagy azokban való részvétel. Például olyan remek ötletek, hogy szövetkezhetünk mi Oroszországgal is vagy barátunk lehet nekünk Irán is, ha nem kapunk pénzt.

Ebben az esetben lehet meccselni a semmiből felbukkant terrorszervezetekkel, majd az leköti a buzgó lelkesedést.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.07.07. 13:49:53

@Bell & Sebastian:
"Úgy néz ki, Románia ki is adná a jussunkat."

A románok nem, mert ők masszív amerikai szövetségesek, nekik nincs szükségük foglalkoztatásra. A meglepi jöhet mondjuk Ukrajna felől, ők már úgyis játékban vannak.

murcielago 2015.07.07. 14:23:11

@Doomhammer:
„gründolása”

Most milyen fontosak lettünk, bezzeg Trianonban…

A májusi dísszemlére még Merkel sem mert elmenni (csak egy nap késéssel).

Amerikának IGAZI szövetségesekre lenne szüksége, amire a közös kultúra alapot biztosíthatna, de a vásár két félen múlik…szerintem.

Helyes Írás 2015.07.07. 15:23:21

Sikerült a Mandinernek egy grafomán, tudálékos esszéistát találni, aki nagy műveltségében csak azt nem tudja, hogy mit szeretne mondani.

Bell & Sebastian 2015.07.07. 19:26:22

@murcielago: Amerika eddig is csak különleges körülmények fennállása esetén tudott nyerni. Most éppen azon vannak, hogy ezeket előállítsák. Hogy mire föl ez a nagy kapkodás? Csak tippelek: Kína.

De az egésznek csak úgy van értelme, ha előbb fölfújják Putyint, hogy átállítsák.

@Doomhammer: Nem hinném, mert semmi előjele annak, hogy pont Újgalícia vágna nyakon bennünket.

Igazából zsidókérdést sem látok, ha lassú integrálódás zajlik. De azok, akik önként gettóba zárkóztak Izraelben, nem jó lóra tettek. Addig örülhetnek csak, ameddig az IÁ vérnőszik helyettük, utána könnyen sorba kerülhetnek ők is. Ha rájuk sütik a móka eredetét.

murcielago 2015.07.07. 20:39:06

@Bell & Sebastian:
Hát, katonai értelemben ugye Vietnám egy klasszikus háborús vereség, az utána köv. jópár akciójuk vagy többféleképpen értelmezhető (pl. Afganisztán), vagy egyáltalán nem (pl. Nicaragua bombázása). A helyzet azonban jelenleg ennél súlyosabb. Ugyanis a köv. 3. nagy háborúban már nem is cél győzni, csak lefolytatni…

Kína szerintem nagy talány, mert történelmükben soha nem voltak támadók, és a petrodollár-biznisz afféle kényszerházasságként működött Sam bácsi és Chen-Chen-Csiu között, de utóbbi egyértelműen kikacsintani látszik az ó Vologyácskája felé.. Váltig kétséges azonban e kacsintás őszintesége, nem beszélve arról, hogy Sam, bár csörgeti a kardját, nem lehet olyan hülye (bár ki tudja?), hogy beadja a válópert…Így vált Kína a „papirtigrisek” között afféle falusi döntőbíróvá.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.07.07. 21:18:22

@murcielago: A "soha nem támadó Kína" a vietnami háború után kevéssel megtámadta Vietnamot (például).
De mondjuk ezt megelőzően is többször megszállták a történelem folyamán Vietnamot, Koreát, volt egy kisebb területet meghódító háborújuk India ellen a XX. században...

Miért kell ilyen könnyen cáfolható hazugságokat terjeszteni? Mert olyan szépek?

Pipas 2015.07.07. 21:55:25

@murcielago: "Kína szerintem nagy talány, mert történelmükben soha nem voltak támadók"

Tibetbe is csak besétálltak. :D

murcielago 2015.07.07. 22:01:21

@Counter:
Én veled ellentétben nem tudok arról, hogy Kína megszállta volna Vietnámot, Koreát, Indiát. A bálványod, a légi háborúzni oly nagyon szerető USA pedig – jóllehet döntően légi erejére szeret támaszkodni, - mégis komoly szárazföldi megszállásokat követett el, vagy kényszerült erre, csak Te ezt elhazudod. A hadászatban alapfeltétel a terület birtoklása, anélkül fölösleges fantáziálnod a kínai imperializmusról.

Ha egy elefánt megmoccan, mert piszkálják az egerek, az még nem jelenti azt, hogy agresszív az egerekkel, jóllehet az egerek ezt úgy érezhetik. És végszükség esetén támadni is fog Kína, mégha történelmi hagyományai mást tartalmaznak is. Bár lehet, hogy ez téged fog igazán meglepni...

murcielago 2015.07.07. 22:03:14

@murcielago:
Ja, és maradjunk a leegújabb kornál, ne menjünk már vissza olyan korszakokba, amikor a kínai-koreai-stb kultúrák egységesek voltak...

murcielago 2015.07.07. 22:05:11

@Pipas:
Jó Tibet kivétel, ezt mindig is így gondoltam. Egy ország se szent. De gyarmatbirodalmat Kína nem épített.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.07.07. 22:12:27

@murcielago:
1. Ha nem tudsz róla, akkor biztos nincs is.

A kínai-vietnami-koreai kultúrák sohasem voltak egységesek, ez miféle otrombaság?

2. Hol bálványoztam az USA-t és hol tagadtam el bármiféle megszállást? Neked lételemed a hazudozás, úgy tűnik; kénytelen vagyok ilyen sarkosan fogalmazni.

3. A XIX-XX. századról beszélek.

4. Tehát ha egy nagy ország megtámad egy kisebbet, az nem agresszió.
Kivéve, ha a nagy országot USA-nak hívják, mert akkor mégis az.

Szaporán üzemel nálad a kettős mérce meg a kommunistaszimpatizáns hazugságok földalatti nyomdája.

murcielago 2015.07.07. 22:28:59

@Counter:
Ezt jól összehoztad, vagy készen volt? Nézd attól nem lesz az USA-nak nagyobb nyerési esélye, ha sok ezrek megpróbálják az ellenfelet hitványnak, gyarlónak és gyengének beállítani. Ezt nem gondoltam volna, hogy Te is ezek közé tartozol. Márpedig a Kínai történelemre nem volt jellemző a hódító jellegű politika, még akkor sem, ha Tibetet eltiporta.
Az Usa bálványozását visszavonom, Te csak ellenfelet próbálod kicsinyíteni.

murcielago 2015.07.07. 22:37:47

@murcielago:
Esetleg elmondhatnád hogy hívták a kínaiak vietnámi/koreai/indiai gyarmatait, mikor álltak fenn, kik voltak a helytartók.

Bell & Sebastian 2015.07.07. 23:54:04

@murcielago: Egyszerű a képlet, mert alapvetően népsűrűségfüggő, hogy ki mennyire agresszív vagy sérülékeny. Az erőforrások, amin csücsülnek a felek másodlagosak, ugyanis eddig a technológiai paradigmaváltások jártak a legnagyobb felfordulásokkal.

Aki eddig visszakérte a pénzét Amerikától, az gyorsan a hűtőtepsibe került. Ha Kína ilyesmit fontolgatna, hamarabb találná bekerítve magát, mintsem kimondhatná.

Putyin a kulcs a játszmában, ezért valószínűsítem, teljesen félreértjük a bábszínházat, amit mutogatnak nekünk, gyépés gyerkőcöknek.

bandiras2 2015.07.08. 00:14:21

A bevándorlás előnyeiről érdemes lenne megkérdezni mondjuk az őshonos amerikai indiánokat, vagy a Palesztin népet.
Tapasztalataik alapján nem ártana levonni néhány következtetést...

Rorgosh 2015.07.08. 00:24:32

Érdekes cikk, és a tények TELJES félreértelmezésén alapul.
A világ szegényebbik fele nem azért szegény, mert mi jólétben élünk, hanem annak ellenére. Azért szegények, mert hiányoznak náluk azok az alapvető intézmények, amelyek a jólét bármilyen szintjéhez alapvetőek. Mint például az erőszakkal szembeni biztonság, független igazságszolgáltatás, kiszámíthatóság. Így aztán nem képesek rendes vállalkozásokba fogni, nem képesek csatlakozni a világ gazdasági vérkeringéséhez.
Ott ahol most súlyos válság dúl, és mégsem avatkozunk be, az épp az elmúlt bő fél évszázad humanista politikai jogfejlődésének az áldozatai: ma már nem divat a válságövezetek gyarmatosítása. Még akkor sem, ha ez alkalmasint jobbá is tehetné a helyben élők életét. Ami persze nem is biztos, legalábbis vannak ennek feltételei.
A beáramló tömegekről és az elosztásról: nem rabszolgákat osztogatnak, hanem a befogadó államok csak annyi menekültet kívánnak befogadni, amennyit kezelhetőnek ítélnek. Ami persze nem egy egzakt érték, de azért még mindig sokkal jobb, mint amit a saját hazájuk kínál ezeknek az embereknek.
Azt, hogy európa most miért nem annyira befogadó? Talán épp azért, mert elvesztettük az önmagunkba vetett hitet, mert már egyre kevésbé tartjuk megoldható problémának a menekültek kérdését, akár arról, hogy miképp tarthatnánk őket otthon, akár arról, hogy az ide érkezetteket hogyan integráljuk. És mivel már nem hiszünk benne, nem is sikerül, mint egy önbeteljesítő jóslat a görög mitológiából.
Szóval a kérdés az, hogy tovább ostorozzuk-e európát (és magunkat) régen volt, vagy el sem követett bűnökért, vagy végre kihúzzuk a kezünket a valagunkból, saját lábunkra állunk és kikényszerítjük ennek elfogadását az államtól, majd jobbá tesszük a saját életünket és ezzel mindenki másét, aki kapcsolatba lép velünk?

Alick 2015.07.08. 00:40:37

@Rorgosh: egyrészt a világ szegényebb felén elmaradt a polgárosodás... másrészt ahogy ennek exportját utána megkapták, még rosszabbul jártak vele.
Provokativan nézve:
www.youtube.com/watch?v=9oHOhpfRJJs

Alick 2015.07.08. 00:53:08

"A szolidaritásnak – amely Camus szerint az önmagunk megismerésének, „megugrásának” lehetősége – vannak szűken mért emberi és közösségi határai. Az emberek nagyon ritkán tudják elérni a krisztusi normát, a totális áldozatot."

Jajj, ez így nagggyon manipulatív... "a krisztusi áldozat" egy utólag ráhúzott ideológia a zsidó főpapok Jézus "felajánlott áldozatként" való megöletésére. A főpapi logika pedig az áldozati ceremóniák gyakorlatán alapul, amely a legtöbb "pogány" vallásnak (a zsidónak is) sajátja... mert hát így akarnak seftelni Istennel, előnyöket kérni... ha idáig visszanézünk, ki is beszél hübriszről??

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.07.08. 05:55:06

@vizipipa:

A keresztény cionista újprotestánsok mindigis határozottan homofóbok voltak. Azaz ebben nem látok semmi különöset.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.07.08. 06:42:56

@murcielago: Egyrészt megfogalmazol egy generális állítást, hogy "a kínai történelemre nem jellemző a hódítás", majd ha kínai hódításokat sorolok, azokat elhessegeted, hogy "ne beszéljünk a történelmi korokról"?

S te talán fel tudod sorolni a perui spanyol kormányzókat név szerint? Vagy a jávai hollandokat? Ha pedig nem, akkor nem is történt gyarmatosítás, ugye? :-)

Ne röhögtess.

en.wikipedia.org/wiki/Chinese_domination_of_Vietnam

bkkzol 2015.07.08. 07:14:52

Nem kellene ködösíteni, hogy miért indulnak el hazájukból a bevándorlók. Megpróbálnak munka, szakértelem... jól élni. Nem európát kell okolni a helyzetük miatt. Svájcot, Norvégiát is leamortizálnák nullára 1 év alatt ha rajtuk múlna. Nem az országaik adottságával van gond hanem az ott élőkkel , most ezek indultak meg...

murcielago 2015.07.08. 09:50:31

@Counter:
Én nem ismerem a kínai történelmet részletekbe menően (sem a spanyolt). Ahhoz azonban elég sokat tájékozódtam, hogy lényegi különbségeket meg tudjak ragadni. Különösségeket, eltérő vonásokat.

Természetesen Kínának is vannak ellenségei, riválisai. Geopolitikai riválisa, ellenlábasa éppen India. Egy ekkora kolosszus bármilyen katonai akcióban olyan csapásokat osztogat, hogy ott kő kövön nem marad. Átmenetileg el is foglalhat területeket. Kína azonban lényegében mindig akkora volt, mint most. Olyan nagy ország, hogy bőven elvannak saját magukkal, a saját problémáikkal. Ne feledjük, még az USA-nak is voltak jelentős izolacionista korszakai.

Ezzel nem idealizálom őket, sőt, azt a veszélyt próbáltam megjeleníteni, hogy szerintem változatlanul a nevető harmadikok akarnak maradni. És mivel a nem fejlett világ csak azt látja, hogy nekik tényleg nem volt és nincs gyarmatuk/megszállási övezetük a fél-kapitalista Kínának legalább annyi híve/üzletfele lesz, mint a kommunistának volt a hidegháború 1.0 korszakban.

A geopolitikai tényezők igen lassan változnak.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2015.07.08. 09:58:56

"Ami ma „van”, az csak a görögök halálos bűne, a hübrisz. Kimondhatjuk: végleg az árnyék alá rekedtünk. Talán még nem késő ébredni, de vajon mennyien vannak közöttünk a hétköznapok Irgalmas Szamaritánusai?"

Ezt nem értem, magyarázza el valaki. A többit értem, és sok helyütt egyet is értek vele.

murcielago 2015.07.08. 10:10:47

@Bell & Sebastian:
Obama helyében én is jobban tartanék Putyintól, mint a sárga veszedelemtől. Az azonban tény, hogy Kína kezében gigantikus mennyiségű dollárra szóló USA állampapír van (az oroszok kezében is volt kisebb csomag és próbálták likvidálni, de ez pénzügyileg nem egyszerű, mert rögtön leviszi az árakat).

Viszont a kínai pakett likvidálása teljesen reménytelen. (erre humorizáltam a kényszerházassággal… )Ezért bár Kína megszüntette az USA finanszírozását (BRICS, stb), nem érdeke a dollár gyors bukása, hiszen úgy megtakarításait finoman szólva felülírják.

„Aki eddig visszakérte a pénzét Amerikától, az gyorsan a hűtőtepsibe került.”, hát aztat még Merkel anyó se nézhette meg…:)

Tulajdonképpen Sam irányítottan fogja lecserélni a zöldhaút az Amro-ra.

murcielago 2015.07.08. 10:48:19

@peetmaster:
Szerintem aktuálpolitika. Ne legyen igazam, de azt jelenti, hogy miért vagyunk olyan ocsmányok, hogy a szegény, ártatlan menekültektől megtagadjuk azt a falat kenyeret, korty vizet. Hiszen még vallásunk szerint is a teljesen vadidegen másságot pátyolgatnunk kellene.

Hiszen Jézus is azt mondta.

Alick 2015.07.08. 11:30:15

Ennek az írásnak az is alapvető problémája, hogy kollektív szinten próbál ítéleteket gyártani, ami több szempontból is hibás alapállás.

Kispangit 2015.07.08. 11:37:47

@murcielago: Tibet és Kelet-Turkesztán nem gyarmat, mert már annektálva vannak. Mandzsúria sem. A Dél-kínai tengeren épp most töltögetnek fel zátonyokat szigetekké, kész helyzetet teremtve, eléggé agresszíven. Aztán a Diaoyu/Senkaku viszály Japánnal. És Belső Mongólia mióta Kína?

murcielago 2015.07.08. 11:57:04

@Kispangit:
Új Mexikó, hm, Istenem, hova is soroljuk…

Szerintem nem lehet fekete-fehéren látni ilyen dolgokat. Végső soron az asszimiláció létező jelenség. Ilyen alapon egy csomó finn-ugor nép ma már orosz, és tiltakoznának, ha ezt valaki kétségbevonná. Egy sziget-feltötés egyszerűen egy agresszív gazdasági érdek-érvényesítés. Dubai is tölt fel szigeteket, de mivel ott nincs nemzetközi konfliktus, ez nem zavar senkit.

Természetesen Kína agresszív, de GAZDASÁGI értelemben, vagyis nem küld oda csapatokat, ahol profitot remél. (mondjuk mindez még változhat is, én csak a hagyományokról beszéltem)

Viszont Japánt említetted, ők tényleg kolonizáltak Kínában…

Csatos Bambi 2015.07.08. 12:21:22

"Célja: a szólásszabadság, a szabadság, a szabadosság életelveinek agresszív kiterjesztése mindenkire és mindenre. "

Remek.

Mikor törlik el a holokauszt tagadásának, mint vélemény kinyilvánításának a kriminalizálását?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.07.08. 12:24:00

@murcielago: A "lényegében mindig ugyanakkora" Kína számos kisebb-nagyobb királyságból évezredek során összehódított birodalom, és "lényegében" a területe több, mint fele az ezek egyesítésével létrejött Kína hódítása keleti, északkeleti és déli irányban.

Csatos Bambi 2015.07.08. 12:27:51

"mert nem merünk szembesülni életvitelünk, életlehetőségeink másokra kiszabott árával."

Undorító ez a többes szám első személy.

MI, magyarok ugyanolyan kisemmizett, kirabolt rabszolgái vagyunk a Nyugatnak, mint a pakisztániak meg az afrikaiak.

Talán csak a tányér nagyobb egy kicsivel, amibe esténként belekanalazzák a rizskását.

Csatos Bambi 2015.07.08. 12:38:06

" ma pillanatok alatt válnak ezrek, tízezrek, százezrek nincstelenné és megalázottá szerte a világon"

Kiknek a jóvoltából?

Csatos Bambi 2015.07.08. 12:41:42

"Az emberek nagyon ritkán tudják elérni a krisztusi normát, a totális áldozatot. "

Krisztus sehol nem tanította, hogy add át a hazádat egy megszálló hatalom által az országodra terelt INVÁZIÓ számára, magad pedig legyél a megszállók rabszolgája.

Tévednék talán?

Csatos Bambi 2015.07.08. 12:45:45

"Az emberek nagyon ritkán tudják elérni a krisztusi normát, a totális áldozatot. "

Egyébként meg milyen "krisztusi normáról" hadovál a posztoló?

Krisztus SOHA nem tette "normává" a keresztények számára a "totális áldozatot".

steery 2015.07.08. 12:46:23

A legnagyobb hibája ennek az írásnak, hogy szándékosan összekeveri az emberiség, mint személytelen és folyton változó csoport bűneit az egyén bűneivel. Az emberiségnek nincs bűntudata, mert nincs tudata, csak köztudata, ami egész máshogy működik, mint az egyéni tudat. Az egyénnek viszont van bűntudata. De az egyén, ha normális, soha nem fog bűntudatot érezni az emberiség vagy bármilyen csoport (egyszóval: mások) bűnei miatt. Senki nem akarja magára venni mások bűneit. Amióta egy Jézus nevű bolond fickót megdádáztak és fölszögeltek a fára azért, mert ilyesmire vetemedett, mindenki tudja, hogy ebből semmi jó nem sülhet ki. És eszében sincs követni a példáját. Az eredmény borítékolható: nem akarjuk elvinni a balhét az őseink és mások hibái, bűnei, szarságai miatt. Nem akarunk szolidaritást vállalni vadidegenekkel és lemondani a jóról őmiattuk. És készek vagyunk a végsőkig harcolni azért, ami a miénk és nem odaadni másoknak. Ez így van rendjén. Minden más lehetőség öngyilkosság.
A Föld legalább százszorosan túlnépesedett. Az ebből fakadó súlyos következményeket nem lehet balhék nélkül megúszni. És eddig még senki sem vállalta föl azt a nemes feladatot, hogy rászabadítson a nagy tömegekre valami halálos járványt, ami gyorsan, biztonságosan és higiénikusan kiirtaná a lakosság 99%-át, hogy a maradék utána jobban élhessen és csökkenjenek a bolygó terhei. Így marad a lassú agónia és az életfogytig tartó verekedés a ránk törő zombi hordákkal.

Csatos Bambi 2015.07.08. 12:48:45

"A bűnök fel nem vállalása és a visszataszító törleszkedés."

Most kaptatok másfél milliárdocskát a magyar adófizetők pénzéből a szabadkai zsinagóga felújítására.

Úgyhogy egy ideig most kussba legyen a pofátok.

Csatos Bambi 2015.07.08. 12:50:46

@Doomhammer:

"Íme, így okozza az idealista vagy nagyon is gonosz cél (a világpusztítás) érdekében ténykedő '68-as frankfurti iskola a fehér ember civilizációjának elpusztítását."

A terv egyértelmű, és egész Európát érinti:

1. Az elmúlt 30-40 évben azzal, hogy az egykori gyarmatokról érkezőknek nem csak munkavállalási engedélyt adtak, de a letelepedésüket, sőt az állampolgárság megszerzését is támogatták, sikerrel destabilizálták Nyugat-Európát. Az őslakos fehérek félnek a saját hazájukban, nincs már emzetállam, nincs nemzettudat, nincs közös sors, a bevándorlók meg nem érzik magukénak az új hazájukat, sőt, gyűlölik az egykori gyarmatosítóikat.

2. Azzal, hogy a Közép-Európai országokat tudatosan az "olcsó munkaerő" státuszában tartották, milliószámra bírták rá a posztkomcsi blokk munkavállalóit, hogy elhagyják a hazájukat, és az egyébként is szétzüllesztett, gyökértelen nyugati "multikulti" közegbe olvadjanak. A Nyugatra migráló keletiek így nem erősítik az otthoniak "nemzeti" politikáját, és az új "hazájukba" se integrálódnak, mivel a multikulti környezetben nincsenek igazodási pontok.

3. A terv harmadik fázisában pedig Kelet-Európára is ráeresztenék a "multikulti" jegyében a migránsokat, GONOSZ módon arra a hazugságra hivatkozva, hogy pótolni kell az elvándorolt munkaerőt. Látjuk, hogy ez a cél, hogy itt telepedjenek le, hiszen a Nyugat NEM tudja, és nem is akarja befogadni ezt a hullámot. Így - amennyiben a közép-európai kormányok engednek a nyomásnak, az ő országaikat ugyanúgy destabilizálni fogják a bevándorlókkal, ahogy a Nyugatot destabilizálták.

Összegezve:

A terv célja, hogy

1. atomjaira robbantsák az egykori büszke nyugati nemzetállamokat
2. áttolják a keleti munkaerőt nyugatra
3. a keleti munkaerő helyére meg betelepítsék a migránsokat

Így létre tudnak hozni egy olyan "multikulti" katyvaszt, amit senki nem érez a sajátjának, senki számára nincsenek benne igazodási pontok - a massza ahhoz fog igazodni, amit a "tudjukkik" kezén lévő mádiában lát és hall.

Zárásként el kell érni, hogy az őslakos európaiak a keresztény értékek helyett a közösségellenes "liberális" eszméket támogassák.

Az orientációjukat veszített tömegek pedig már könnyen irányíthatók lesznek.

Csatos Bambi 2015.07.08. 12:53:49

@RvN10:

"az egész bevándorlás (legális vagy illegális) dolog simán zajszint alatt lenne magyarországon"

Ezt a mórahalmi gazdák, meg a szegedi polgárok is tudják?

murcielago 2015.07.08. 12:55:11

@Counter:
Köszönjük az ujgur és tibeti nép nevében a kínai imperializmus leleplezése témájában kifejtett áldozatos közírói tevékenységét. (Ugyanezt mondhatnánk a keleti hunok nevében is, ha azok még élnének.) Reméljük, nincs messze az idő, amikor a szabad, mohamedán Újgúria lerázza a maroknyi han nép béklyóját, és a koszóvói albán néphez hasonlóan büszke, öntudatos civilizáció-építésbe kezdhet.

www.168ora.hu/globusz/koszovo-menekultek-albanok-vallas-muzulman-133922.html
:)

oisgjdbh (törölt) 2015.07.08. 13:22:00

@Csatos Bambi: nem azt mondtam, hogy nem létezik a jelenség. csak azt, hogy a budapesti polgárok (bár a polgár szó is csak egy lejárt szavatosságú politikai termék) nem tudnának róla ha nem akarna hozni az állampárt 3%-ot a jobbikon. innentől kezdve komolytalan az egész megközelítés, lsd. plakátkampány magyarul, budapesten a váci úton. egyébként drukkolok, hogy sikerüljön rövid- és hosszútávú megoldást találni a globális menekültkérdésre és nem gondolom, hogy a baloldali (mo és eu) tündérvilága alkalmas erre. viszont azt, hogy ezt a megoldást majd ov és kommunikációs nagyágyúi hozzák-e el, hááát....

Csatos Bambi 2015.07.08. 13:28:05

@Doomhammer:

"Amerikaellenes hatalmi szövetségek gründolása avagy azokban való részvétel. Például olyan remek ötletek, hogy szövetkezhetünk mi Oroszországgal is vagy barátunk lehet nekünk Irán is, ha nem kapunk pénzt. Ebben az esetben lehet meccselni a semmiből felbukkant terrorszervezetekkel, majd az leköti a buzgó lelkesedést."

Amennyiben nem az USA-val hanem Oroszországgal lennénk szövetségben, abban az esetben az önrobbantó fekák nem jönnének ide.

Minek jönnének?

Azokat az USA a saját szövetségeseire szokta ráküldeni, nem az ellenfélre.

Csatos Bambi 2015.07.08. 13:33:33

@murcielago:

"Amerikának IGAZI szövetségesekre lenne szüksége, amire a közös kultúra alapot biztosíthatna,"

Milyen közös kultúráról beszélsz?

Az USA-nak semmiféle kultúrája nincsen. Gyökértelen csőcselék az egész.

Ráadásul a kereszténységet - ami elvileg az Óhazát és az Újvilágot összeköthetné, - szívből gyűlölik, ami nem is csoda, hiszen Obama két első embere, a FED elnök és a pénzügyes egyben a két legbefolyásosabb (zsidó ember) cionista is a Forbes magazin szerint.

E.Katolnai 2015.07.08. 13:33:40

Kedves Márton!
Camust idézed ide? Mikor Camus okosságait írta még csak kicsit voltunk többen 1 milliárdnál, és a felelőtlen, minden kontroll nélküli szaporodás miatt minden eddigi történelem-világ-társadalmi-szemlélet érvényét veszti és új irányt, új hitet kell lefektetni a túlélésre törekvő harci célt. Akik nem váltanak, hanem ragaszkodnak az irreális szolidaritás-emberszeretetközpontú rendszerekhez, azokat kiirtják vagy legjobb esetben teljesen beolvasztják az agresszívebb, primitívebb népségek.
Mi érjük be kevesebbel? Miért nem a tízet szülő afrikai szuka éri be kevesebbel, mondjuk, h egy max. két kölköt szüljön?

Nem lehet 'közös jó'! Közös jó csak és kizárólag olyan szinten álló emberrel lehet, mint amilyen magam vagyok. Egy hóthülye fanatikus muzulmán fazonnal milyen közös jó lehetne. Tiszta szívemből kívánom, h gyermekeid ilyen közös jót kapjanak, mint amit te szeretnél a magyaroknak.

„sok, véres és értelmetlen halált is elhordozó türelemre lesz szükségünk, hogy integráljuk őket” - ilyet megfogalmazni nem más, mint alantas provokáció, uszítás, ami csak megbotránkozásra jó …

„A beáramló tömegeknek van saját kultúrájuk” – van hát: első unokatestvérrel kötni házasságot, gyűlölni a fehér embert, gyűlölni a más vallásúakat, gyűlölni a haladást, modernséget, 8-10 kölyköt nemzeni, (rituális állatkinzást gyakorolni), erőszakosan kizárólagosságra törekedni stb. megint csak: közelálló szereteidnek kivánom tiszta szivbál a 'bevándorló tömegek kultúrájának közeli megismerését …
szégyeldd el magad az ilyen gondolatok közlése miatt!

Csatos Bambi 2015.07.08. 13:41:22

@peetmaster:

""Ami ma „van”, az csak a görögök halálos bűne, a hübrisz. Kimondhatjuk: végleg az árnyék alá rekedtünk. Talán még nem késő ébredni, de vajon mennyien vannak közöttünk a hétköznapok Irgalmas Szamaritánusai?"

Ezt nem értem, magyarázza el valaki. A többit értem, és sok helyütt egyet is értek vele."

*

Pedig tök egyszerű.

A zsidó poszter megpróbálja a tudatlan vasárnapi keresztényeket a Biblia kiforgatásával manipulálni.

Csatos Bambi 2015.07.08. 13:55:10

@peetmaster:

"Talán még nem késő ébredni, de vajon mennyien vannak közöttünk a hétköznapok Irgalmas Szamaritánusai?"

A példabeszéd egyébként arról szól, hogy egy zsidó kereskedőt kirabolnak és összevernek az út szélén.

Arra megy egy zsidó (!) főpap, de nem segít a zsidó testvérén.

Arra megy egy zsidó (!) segédpap, de az se segít a zsidó testvérén.

Végül arra megy egy szamáriai, egy olyan népcsoportbból a történelmi Palesztina területén, akiket a zsidók kb. olyan lenézéssel kezeltek, mint ma az átlag magyar a cigányokat.

És a zsidónak a szamáriai megvetett ellenség segített.

Vagyis:

A zsidók akkora gecik, hogy még a saját fajtájukbelit is hagyják elpusztulni, ha nem látnak pénzt belőle.

Plusz a jelenlegi zsidók a bibliai példabeszédből nem tanulva azzal hálálják meg a szamáriai segítségét, hogy ki akarják irtani Palesztina őslakos népeit.

Csatos Bambi 2015.07.08. 14:04:45

@murcielago:

"Ne legyen igazam, de azt jelenti, hogy miért vagyunk olyan ocsmányok, hogy a szegény, ártatlan menekültektől megtagadjuk azt a falat kenyeret, korty vizet. "

A szamaritánus példabeszédben egy zsidó főpap, majd egy zsidó segédpap is megtagadja az összevert zsidó kereskedőtől a segítséget.

Majd végül a zsidónak a Palesztina területén élő megvetett, lenézett szamáriai segített.

Nagy hiba volt, szerintem.

murcielago 2015.07.08. 14:10:09

@Csatos Bambi:
Meglepődnél, ha tudnád mennyi keresztény él ott, különösen a déli államokban (Biblia-övezet). Amihez képest Európában jóval kisebb arányban. De valójában nem erre gondoltam, hanem a gazdasági és jogrendre, társadalmi viszonyokra.

A hétköznapi amerikai éppen, hogy gyanakodva áll a szövetségi kormány politikájához, nem bíznak bennük. Biztos vagyok benne, hogy ők nem akarnak európai háborút. A nép ugyan megvezethető, ott is, itt is, de előbb-utóbb kiismerik magukat és nekik igenelniük, rábólintaniuk kell, vagy közönyösnek kell lenniük ahhoz, ha az elit egy része háborút akar, hogy ez sikerüljön neki. Legalábbis én így gondolom.

Csatos Bambi 2015.07.08. 15:20:14

@murcielago:

"Meglepődnél, ha tudnád mennyi keresztény él ott, különösen a déli államokban (Biblia-övezet)."

Kirakat-keresztények.

murcielago 2015.07.08. 16:33:12

@Csatos Bambi:
A keresztény kifejezést összesen háromszor használja az Újszövetség. Keresztény az, akinek a viselkedése, a cselekedete, és a beszéde olyan mint Krisztusé. (Apcsel 11:26)

Ennyi. Nincs befolyásunk a világtörténelmi folyamatokra. „Imádkozz, és tartsd szárazon a puskaport”, de még puskánk sincs, van viszont sok minden másunk.

Alick 2015.07.09. 00:57:10

"Amerikának IGAZI szövetségesekre lenne szüksége, amire a közös kultúra alapot biztosíthatna,"

Az igazi barát képes határozottan szemébe mondani a gazdag, kigyúrt kocsmai kötekedőnek:
- Részeg vagy, fejezd be, menj haza, aludd ki magad!

murcielago 2015.07.09. 10:46:36

Hát lehet, hogy ez a szövegértelmezési problémák topikja lesz, de újraolvasva már nekem is vannak problémáim…

„A konzervativizmus leszámol az egyenlőség hamis eszméjével, ami már a francia forradalom idején is csak példátlan vérengzéshez vezetett. Az van, amit megszerzel magadnak. Ha megszerzed a szabadságot (magadnak, de nem ám a veled egy városban élőnek, aki annyit is ér, ha nincs pénze), akkor van szabadságod. Ha nem szerzed meg, akkor nincs. Ha a szírek egy diktátor nélkül csak arra képesek, hogy elöntsék a fehér ember Európáját a másféle kultúrájukkal, akkor legyen nekik inkább egy diktátor. Ezt mondja a természetjog.”

– esküszöm ebben egyszerűen nem találom az iróniát…Hol itt az irónia?...ez egyszerűen egy új-realista beszély. (abból gondolom, hogy iróniát kéne keresni benne, hogy van benne egy oldalvágás Lázár elhíresült kijelentésére „mindenki annyit ér…”, no meg vannak benne túlságosan rövidrezárt következtetések)

De szóljatok, ha ez egyéni szociális probléma, akkor nem zaklatom a Nagyérdeműt…

murcielago 2015.07.09. 17:33:51

@Counter:
Csak röviden:

„Kína nem nemzetállam, hanem civilizáció-állam, a civilizációs tudata formálja.” Jacqes, Martin 2009

„A kínai nagyhatalom nem lesz egyeduralomra törő hegemón. Módszereit, viselkedését és hozzáállását tekintve is különbözik az előző századok nagyhatalmaitól…Kína soha nem volt imperialista hatalom.” Szunomár Ágnes, 2012

Akinek van ideje, rengeteg hasonló véleményt találhat (persze a tudományos publikációk között, nem a napi politikai megszólalásokban.)

Kína időszáításunk elött 246-ban: hu.wikipedia.org/wiki/Csin_Si_Huang-ti#/media/File:Qin.jpg