„Az természetes, hogy egy új kormányzat és annak első lépései körül elkezdődnek a nemzeti és nemzetközi viták. Mik voltak az első jelek, hogy a 2010-ben hatalomra kerülő Orbán-kormány körül az átlagosnál sokkal súlyosabb konfliktusok fognak kirobbanni?

Ez leginkább néppárti és konzervatív kormányok esetében van így, de a magyar eset valóban különleges volt. A második Orbán-kormány kétharmados többséget szerzett 2010-ben, ez egyedülálló volt az európai politikai életben. Ráadásul nem egy sokszínű koalíciós kormányzatról volt szó, ami tompíthatta volna a pártcsaládok közötti viták erejét – hiszen a koalíciós partnerek egymás szövetségesei az európai politikai erőtérben. Az Orbán-kormány egyúttal vállaltan az egyik legkonzervatívabb irányvonalat vitte Európában, ami szintén az európai balliberális erők első számú célpontjává tette. Ehhez tegyük hozzá, hogy Magyarországon 2010-ben megalázó vereséget szenvedett a baloldal, marginális szereplő lett. Belpolitikai támogatottság hiányában az összeroppant baloldali ellenzék számára a külföldi támogatás jelentethette az egyetlen kapaszkodót. És következett a soros elnökség, ami reflektorfénybe helyezte hazánkat. Azt is látni kell, hogy az európai baloldal az elmúlt években folyamatosan ideológiai, politikai válsággal küzd. Nem voltak képesek reagálni a gazdasági válságra, konkrét és felelősségteljes válaszokat adni az általános lózungok helyett. Nem csoda, hogy 2010 környékén szinte minden tagállami választáson újabb és újabb vereséget szenvedtek el. A magyar jobboldali kormány folyamatos támadása kiváló pótcselekvés volt a számukra, hiszen azzal a cselekvés látszatával tudtak megjelenni a nyilvánosság előtt, az európai jobboldalt támadva.

További lényeges tényező volt, hogy 2010-ben Magyarország gazdasága romokban hevert. A gazdasági világválság közepette határozott intézkedéseket kellett meghoznia a kormánynak, ezzel pedig törvényszerűen együtt jártak a komoly gazdasági érdeksérelmek. A különadók, a bankadó, a magánnyugdíjpénztári rendszer felszámolása külön-külön is komoly érdekeket sértett. A demokráciavitába csomagolt ideológiai és politikai viták mellé szervesen kapcsolódtak a gazdasági érdeksérelmekből adódó konfliktusok. 2010-11-ben pedig szinte az egész európai újságírói társadalom is hadat üzent a magyar jobboldali kormánynak. Egy erős és ütőképes szövetség került egy platformra rövid időn belül, amely csoportok a magyar kormánnyal szembeni érdekellentétek és ellenszenv – egyesek esetében utálat – kovácsolt egybe. Őket pedig kiszolgálta a hazai ellenzék és balliberális értelmiség. Az európai sajtó pedig egyoldalúan, alapvetően ennek a Fidesz-ellenes szövetségnek a narratíváját szajkózta. Ez egy komoly erő volt, az eredményeket a saját szemünkkel láthattuk nap mint nap. (...)

A viták a mai napig kitartanak a magyar kormány intézkedései és Orbán Viktor körül, amit a magyar kormányfő egyébként láthatóan élvez.

A kormány 2010 óta szembe megy az európai mainstreammel, ugyanakkor a magyar kormánynak megvolt a többsége ahhoz, hogy komoly átalakításokat végig is vigyen. Három év után bebizonyosodott, hogy a gazdaságpolitikája működik. A mostani gazdasági adataink a legjobbak között vannak Európában. Amikor bevezettük a bankadót, „magyar vírusról” beszéltek, az egész pénzügyi rendszer nekiugrott a magyar kormánynak. Mit látunk néhány évvel később: a tagállamok többségében megadóztatják a pénzügyi szektort; és Barroso bizottsági elnök is arról beszélt utána, hogy a pénzügyi szektornak is ki kell vennie a részét a közös terhekből. Ma már mások is Európa újraiparosításáról beszélnek, mint a magyar kormány tette 2010-ben. A munkanélküliség kapcsán a Fidesz-kormány modellt váltott: elindította a közmunkaprogramot. Ízekre próbálták szedni, de most az EU a fiatalkori munkanélküliség elleni fellépés során is ugyanezt a logikát alkalmazza. Fizet azért, hogy a fiatalok valahol dolgozhassanak, még akkor is, ha nem egy piac által létrehozott munkahelyről van szó. Mert nagyobb a társadalmi haszna és nem lehet megengedni, hogy milliók ne csináljanak semmit naphosszat. Vagy ott van a devizahitelek kivezetése is. Mindenki támadta a kormány intézkedéseit, ma viszont már mindenki elismeri azok helyességét. Ugyanezt látjuk a bevándorlás kérdésében is: a magyar kormány ment előre, az európai baloldal megint nekirontott, ugyanakkor ma már egész Európa a bevándorlással foglalkozik. Talán érdemes volna nem csak aggódni Magyarországért, hanem néha figyelni is arra, mit csinál. Nekünk is, de Európának is van még mit tanulnia.”

Rajcsányi Gellért interjúját híroldalunkon olvashatják.