Kommentszűrés
’15 jún
24
17:41

Menekültáradat: mire jó egy kerítés?

Írta: Redakció

menekultugy_kulugy.jpg

Egy kerítés nem állít meg senkit – ebben többen is egyetértettek a Külügyi és Külgazdasági Intézet menekültügyről szervezett kerekasztal-beszélgetésén. Nagy Boldizsár nemzetközi jogász szerint a menekültnek minősülő személyeket akkor is be kell majd engedni a határon, ha már áll a kerítés. Nógrádi György viszont továbbra is kitart a határra építendő kerítés szükségessége mellett. Tudósításunk.

Az Európára nehezedő bevándorlási nyomásról és a déli határra felhúzandó kerítésről tartottak kerekasztal-beszélgetést a Külügyi és Külgazdasági Intézetben szerdán délelőtt. Az Európa válaszai a migrációra – megoldás lehet-e a határok lezárása? címet viselő eseményen az intézet Nagy Boldizsár nemzetközi jogászt, a CEU és az ELTE jogi karának oktatóját; Tálas Péter történészt, biztonságpolitikai szakértőt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatóját; valamint Nógrádi György biztonságpolitikai szakértőt, a Corvinus Egyetem oktatóját ültette egy asztalhoz.

Aki ezer kilométert megy, azt egy kerítés nem állítja meg” – fogalmazott Tálas Péter. Amíg a válságövezetekben nincs megoldás, addig a bevándorlási hullámot nem lehet megállítani – vélekedett; hozzátéve, szerinte Európának ebben a folyamatban kellene közreműködnie. A menekültek nem illegális bevándorlók – hívta fel a figyelmet a jogi különbségre Nagy Boldizsár nemzetközi jogász; továbbá arra is figyelmeztetett, hogy a nemzetközi jog alapján menekültnek minősülő személyeket akkor is be kell majd engedni a határon, ha már áll a kerítés. Nógrádi György vitába szállt az előző két megszólalóval, és jelezte, fenntartja korábbi kijelentését, amelyben a kerítés megépítését szorgalmazta. Úgy véli, az Egyesült Államok által kezdeményezett fegyveres konfliktusokért most Európa fizet.

Lándori Tamás tudósítását híroldalunkon olvashatják.

 

Címkék: külföld belföld bevándorlás határ kerítés migráció menekültek EU Európa menekültügy Nógrádi György Tálas Péter Külügyi és Külgazdasági Intézet Nagy Boldizsár

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr787570524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vizipipa 2015.06.24. 21:01:08

Imádom a jogászokat, akik magukat hazudtolják meg egy mondatban.

- "a menekültnek minősülő személyeket"
Akkor számít menekültnek, ha az eljárás így zárult, nem akkor amikor a határon megjelenik.

- "be kell majd engedni a határon, ha már áll a kerítés"
Most ki akadályozza meg őket abban, hogy a határállomáson jelentkezzenek?

Bell & Sebastian 2015.06.25. 00:46:30

Hogy is mondjam el úgy, hogy még egy nettó köcsög is megértse, mert nem baj az, ha oktató, csak egészség legyen.

Ottan tetszettek elszúrni (a think-tankban), amikor azt tetszettek kifundálni: a nők idő előtti munkába kényszerítése azzal, hogy drasztikusan visszavágják a munkajövedelmeket és engedik elszállni a tőkejövedelmeket, egy újabb, lehúzható extra bőr a rókáról, mert a birkát nyírják.

Ezzel tetszettek elintézni a szaporodási kedvet. Persze ez még nem elég, mert kell hozzá egy hamis biztonságérzet és magas elégedettségi mutató, amit a kütyüforradalom és intézményesült agymosás tesz mellé. Ez azért szükséges, mert a nyomás alatti populáció szaporodik, a Jetson család meg nem.

Tisztára Róma végnapjai.

Erre mi a megoldás? Csaljuk ide ingyen hitellel (plusz százezer kápéban) még a barbárokat is.

Aki ezt kitalálta, az sokat nézegethette a lemmingeket és hosszútávon látott bennük fantáziát.

A kerítés a tökön-babon átgázolók miatt kell. Régebben levágott fejek is díszítették az oszlopait. Nos, nálunk sokan felférnek, üdvözlendő a látogatókat.

Kínai gyártmányú, napelemmel hajtott, mozgásérzékelős változatban eltátoghatnák az Örömódát, mondjuk.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.25. 04:15:58

@Bell & Sebastian:

"Nagy elmondta, az itt tartózkodó fekete-afrikai bevándorlók körében kétszer akkora a felsőfokú végzettség aránya, mint a magyar lakosság körében."

a többi okádásodra már nem is mondok semmit. egyértelműen valami nagyon durva drogot szedsz folyamatosan (a kannás bor és a matróz szeszes ital is az), vagy pedig szimplán elmebeteg vagy, különben nem valami súlyosan letorzult víziót delirálnál folyamatosan a valóság helyett.

Krio.Me.Tu (törölt) 2015.06.25. 05:07:46

Nógrádinak igaza van. Kell a kerítés. Ez a demokratikus és helyes megoldás. Akik következetesen menekültként emlegetik az illegálisokat, azok nem tudom hogy nevezhetik magukat jogásznak. A menekült az egy státusz, amit elnyernek az eljárás végén. Aki dikert útlevelet, születési anyakönyvi kivonatot eldobva tűnik fel a zöldhatáron, majd azt hazudik állampolgárságáról, előéletéről, hátteréről, amit akar, az csak illegális, potyautas. Nyilvánvaló, hogy ezek az emberek csak a német állam csecsén élősködés céljából avászkodtak be Európába. Aki menekültstátuszért folyamodik az megteheti a határátkelőn is. Csak az settenkedik a zöldhatáron, aki suttyomban, illegálisan akar nyugatra jutni, menekültstátusz iránti kérelmet meg csak akkor terjeszt elő, ha véletlenül elkapják. Akkor is csak időhúzás a célja ezzel a kérelemmel, mivel őrizetbe nem vehető, ezért megpattant egykettőre nyugatra.
Magyarország kötelezettséget vállalt a határvédelemre a schengeni szerződéshez való csatlakozással. Ennek teljesítéséhez kell a határkerítés. Ehhez az EU-nak is segítséget kellene adnia.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.06.25. 05:16:58

@mavo:

"Nagy elmondta, az itt tartózkodó fekete-afrikai bevándorlók körében kétszer akkora a felsőfokú végzettség aránya, mint a magyar lakosság körében."

Ez önmagában semmit nem jelent, főként azt nem, hogy az afrikus bevándorlók képzettebbek volnának, mint a magyarok. Ma Magyarországon kb. 20%-a diplomás a 25 év feletti korosztályoknak, de ebben benne vannak az idősek és középkorúak is. A szocializmus alatt nagyon alacsony volt a diplomások aránya, nagyon nehéz volt bejutni a felsőoktatásba és intenzíven csak 1998 után kezdődött a diplomásgyártás. Az ide jövő fekete-afrikaiak legnagyobbrészt fiatalok, max. kora középkorúak és ebben a korosztályukban nálunk 40% körül van diplomások aránya. A fekete bevándorlók között mennyi?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.06.25. 05:17:54

@bbjnick:

van diplomások=van a diplomások

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.25. 06:18:52

@Krio.Me.Tu:

szerintem ezt add elő az eu évtizedek óta menekültkérdéssel foglalkozó szakembereinek, hidd el, akkora standing ovationt fogsz kapni, hogy leszakad a mennyezet.

már régóta várják, hogy eljöjjön az, aki bármekkora távolságból, ránézés és meghallgatás nélkül is tudja, ki hazudik és ki nem, tudja, hogy felesleges szarozni a menekült, az elismert menekült és az oltalmazott státuszok ócska jogvédőista ketegóriáival, és a világ tetszőleges problémáját képes megoldani megfelelő helyeken felhúzott kerítésekkel: és lám, itt vagy te. angela merkel rimánkodni fog, hogy leszophasson.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.25. 06:22:04

@bbjnick:

"Ez önmagában semmit nem jelent, főként azt nem, hogy az afrikus bevándorlók képzettebbek volnának, mint a magyarok."

vagyis önmagában még nem bizonyítja azt, amit nem is állítottam? wow. a fene vinné el, már megint lebuktam.

de azért rendes vagy, hogy jöttél megvédeni a vérfürdőt óhajtó mélykeresztény cimbit.

Tündér_Lala 2015.06.25. 07:46:45

@Bell & Sebastian: Elmondta a lényeget.

Bell & Sebastian 2015.06.25. 10:06:10

@mavo: Te menthetetlenül hülye vagy. Be is bizonyítom: mert nincsen az a pénz, amennyiért ekkora tökfejet eljátszik valaki, hacsak nem eleve az.

A negatív demográfia hamis hivatkozás, mert mesterségesen előidézett. A spontán népvándorlás hamis hivatkozás, mert mesterségesen előidézett. A diplomások aránya a bevándorlók körében hazugság, a németeknek a magyar diploma sem elég jó, nem hogy makákó papírokkal felszerelt iszlamista aktivistákra áhítoznának.

Ebben a mutatványban a népesség apasztás a lényeg, a kulturális lerontás és fajgyalázás / génturmixolás.
Mindez amerikai törekvés, mert akit nem bírnak legyőzni tisztességes vetélkedésben, azt kinyírják, így vagy úgy.

Az nem megy bele abba a tökfejedbe, hogy mindezt tervszerűen előidézték és ezzel még egyáltalán nincsen vége. Mert szétverik az Unió maradékát!

A vérfürdőt nem én idéztem meg, de bele van kalkulálva. Majd te bátran elbújsz az amerikai követségen, hátha nem nem rángat ki onnan az össznemzeti ellenállás, amin megbukik a CIA-forgatókönyv.

Jut eszembe, nem vagy te ügynök, nem véletlenül?

Krio.Me.Tu (törölt) 2015.06.25. 10:56:17

@mavo: látod, Nógrádi helyesen támogatja a kerítés ötletét. Csak nem olyan új dolog ez.
A briteknek van kerítése, La Manche-nak hívják. Ja, hogy a francia rendőrség védi és kihelyezett brit bevándorlási tisztviselők is vannak a francia parton... Sajnos a szerbek semmit se tesznek, így a magyaroknak kell. Tudod az is a jog része, hogy Magyarországnak a schengeni kötelezettségeit teljesítenie kell.
Ha teljesíti és megvédi a határt az a baj. Ha szarik a határra és minden illegálist beenged, akkor az a baja az uniós pöcsfejeknek.
Mert ha bejött az illegális,akkor kamuból menekültstátuszt kérelmez az első rendőrnél, ezért be se csukható, egy óra múlva már úton is lesz Svédország felé. Persze vissza fogják dobni Mo-ra, hisz itt regisztrált először. Magyarországot az EU képmutató vezetői ütik, ha van rajta sapka, ha nincs.
Helyes megoldás: megtagadni a zöldhatáron elfogott illegálisoktól a menekültstátusért folyamodás bejegyzését, buszokra pakolni őket és irány Bécs, amíg nincs határellenőrzés. Ne legyen papírjuk arról, hogy Magyarországon menekültstátusért folyamodtak, így ide nem dobhatja vissza a német kormány őket. Merkel imádja a multikultit, ne vegyük el az örömét. Kapjon Németország még félmillió illegálist. Magyarországot egy illegálisoknak táborokat fenntartó gyarmatként kezeli az EU.
Vagy tegyék lehetővé a hatékony határvédelmet, a schengeni kötelezettségeinek teljesítését Magyarországnak vagy fogadjon be a nyugat minden illegálist, aki a lyukas, védtelen schengeni határon átlép. Kétszínű dolog, amit a nyugat csinál.

centenárium 2015.06.25. 11:38:46

Arra,hogy éjjel átvágjátok,aztán a cigányokat kizavarjátok az országból Afrikába.

Krio.Me.Tu (törölt) 2015.06.25. 11:41:04

@Bell & Sebastian: a bevándorlók diplomái, ez a legviccesebb ballib hazugság az utóbbi időben
Egyrészt még Romániában is vehet az ember diplomát, érettségit stb. Ghána, Gambia, Nigéria, Afganisztán... Csupa tudományos, hi-tech iparban jeleskedő gazdasági világhatalom. Biztos tele vannak német iparban kamatoztatható diplomákkal.
Ha akarom rendelek Nigériából valami penge diplomát pár száz euróért. Sőt, veszek hozzá PhD-t is. Ennyike. Még angol nyelvű is lesz. De aztán beengedjenek ám vele Ausztráliába vagy az USA-ba, különben botrányt csapok.

Nigériában meg Törökországban is viszonylag sok a diplomás, annyit is érnek, papír többet ér, amire nyomtatták azokat a bizonyítványokat, fele valami international business szakon tanult, se otthon, se Európában nem lesz vele munkájuk.

Most nem akarom azt mondani, hogy bezzeg a magyar diploma az mind f@sza, de hogy a fekete-afrikai az mind kurrens diplomákkal lenne felvértezve az ostobaság.

bontottcsirke 2015.06.25. 12:02:19

Több a diplomás az illegális határátlépők körében. Muhaha. A hold meg sajtból van.

program készítő 2015.06.25. 12:26:10

Nézd végig a fideszesek BIBAS kollégiumának tanulóinak névsorát.Mit értek el vele,egyedül a szavazó gombot sem tudják megnyomni,ahhoz is bekiabálás kell.

IdomitottFoka 2015.06.25. 16:45:44

@Krio.Me.Tu: "Vagy tegyék lehetővé a hatékony határvédelmet, a schengeni kötelezettségeinek teljesítését"

Ezt eddig se tiltotta senki, a határőrség feloszlatása Magyarország érdeme. A rendvédelmi hatóságok szétrohasztása nem az EU, hanem a mindenkori kormányzat érdeke.

IdomitottFoka 2015.06.25. 17:15:14

@gyalog.galopp: Na és? Mind magyar adaptáció. Az illegális bevándorlás nem kezelése a mindenkori kormányzat sara (figyeled hogy elmúltnyolcévezek? a határőrség 2007-ben szűnt meg). Az, hogy te (sem) nem látsz alternatívákat a simogatás és a lövés közt, az nem mentség a kormányok javára. El lett szarva az elejétől és megint letolt gatyával állunk és próbálunk szaladni az események után. Végső soron a jelenlegi kormány intézkedései (plakát, hiszti) is érthetők, mert most már mi(af*sz)t csináljanak, legalább beelőzik a Jobbikot jobbról. A pálinka miatt bezzeg elmentünk hetedhéthatáron túlra.

gyalog.galopp 2015.06.25. 18:08:00

@IdomitottFoka:

Te még mindig nem érted, ha a magyar határon megjelenik a illegális napfogyatkozás és azt mondja, menekült vagyok, akkor az állig felfegyverzett határőr előveszi az erre a célra bekészített kulacsát, meg a szárazkaját, bekötözi a határsértő sebeit, majd a hátán elviszi az első elsősegély helyre.
Na most ezé mi a fasznak kell a fegyver, meg egyáltalán a határőr?
Ha nem vetted volna észre az illegális bevándorlókat az olaszok, lényegében a nemzetközi vizeken szedik ki a tengerből és pátyolgatják, de a spanyolok sem lövik őket.

Bloodscalp 2015.06.25. 22:20:53

@Krio.Me.Tu: nem kétszínűbb mint amit a szar kormány csinál. ki mondta hogy képtelenek vagyunk megvédeni a határainkat? kikéri a bagázs magának, pedig százával jönnek be naponta:) Akkor ki a kétszínű.

annamanna 2015.06.26. 00:51:44

@Krio.Me.Tu: "a bevándorlók diplomái, ez a legviccesebb ballib hazugság az utóbbi időben"

Van egy ismerősöm, a nagynénje 56-ban disszidált Svájcba. A nagynéni huszonéves volt, itthon csak elkezdte az orvosit, de aztán kicsapták onnan. Hogy utána mit csinált, jó kérdés, mindenesetre marhára ráért és volt pénze is. (Annyi biztos csak, hogy a saját testvérét, ismerősöm apját feljelentette, aki vidékre menekült és disznópásztor lett).

Namost, eljött 56 novembere, és a nagynéni a zsidó szeretőjével Svájcba ment. Az a Marx Károlyra járt, volt pár elvégzett szemesztere.

Ismerősöm nagyon büszke a nagynénire, aki Svájcban summa cum laude szerzett orvosi diplomát. Még le is fényképezte a bekeretezett diplomát a falon, elküldte a képet.
A dátum, amikor ezt a nagynéni kézhez kapta: 1958 jan. 14.

Csakhogy ez lehetetlen. Egy év alatt senki sem képes Svájcban német nyelven summa cum laude minősítésű orvosi diplomát szerezni.

De a néni megszerezte. Benne volt a hivatalos orvosnyilvántartásban. Rendelője is volt.

A zsidó fickót is elfogadták közgazdásznak, noha a Marx Károly pár szemeszterén kívül semmiféle végzettsége nem volt, de nem is kérték tőle, és még csak halálra sem röhögték magukat rajta.

Az ismerősöm szerint mindez azért volt, mert a svájciak nagyon szerették a magyar menekülteket.

Hát ja. Egyéb oka ennek biztos nem volt.

Amúgy egy napi "termés":

www.delmagyar.hu/szeged_hirek/kiuztek_a_menekulteket_az_erdobol/2435292/

alfahir.hu/a_magyarorszag_altal_iraknak_ajandekozott_t_72_es_tankokkal_nyomul_az_iszlam_allam

nemzeti.net/kezdodik-afrikai-menekult-akart-keselni-a-bicskei-tescoban-3196360.html

IdomitottFoka 2015.06.26. 10:12:07

@gyalog.galopp: De értem. Csakhogy ezt a hülyeséget nem kényszerítette ránk senki, ezt csináltuk mert kényelmes volt, tekintve hogy az említett bevándorló nem sokáig zavarta a vizet itthon. Most meg már nem kényelmes, ezért hülye EU és kapkodás meg hárítás.

gyalog.galopp 2015.06.26. 20:07:34

A gyöngyszemekből sosem elég.

www.hir24.hu/Belfold/2015/06/26/Kihasznaljak-a-menekulteket-a-taxisok/#sl

Ha az a menekült átvergődik a törökökön, görögökön, bolgárokon, macedónokon , szerbeken , ahol mindenütt leveszik őket és még mindig marad nálunk 1000 ejurója taxira, az mi a faszé kelt útra?
Árulja már el, csak is egymás közt , hogy hunnan gyütt, mert én akkor megyek oda.

Szóval itt valaki nagyon hazudik.

Bell & Sebastian 2015.06.26. 20:39:30

@annamanna: A német szivattyút jártam végig, tavaly. Ott tartományi hatáskör a honosítás, eltérő szabályokkal. Kell bejegyzett fordítótól fordítás érettségire, oklevélre, indexre. Ebből megállapítják melyik (német) alapdiplomára vagyok jogosult. A német nyelv ismerete külön tészta, van, hogy abból is kérnek külön vizsgát.

Ha nem tetszik a végzés, további külön vizsgákkal (de német nyelven) emelhető a diploma szintje.

Szocialista papírok nem sokat érnek, de a bolognai korszak diplomáival is van gond.

Ha mindez megvan (idő + sok ajró, és még csak tartományi szint), következnek az érdekvédelmi szervezetek sárkányai, végtelen számú, levágandó fejjel.

Mindezt állami-, magán-, vagy jótékonysági keretek közt lehet végigjárni, az utóbbi arról szól, hogy irodákba állnak össze az akkreditációhoz szükséges szakmák és szombatonként ingyen dolgoznak a rászorulóknak.

Talán az orvosoknak és pedagógusoknak kicsit egyszerűbb a dolguk - állítólag.

Mindebből el lehet képzelni, hogy mondjuk egy szenegáli vasútmérnöki diploma mire elég? Nagyjából semmire!

Van még a „sógorom ist der Boss” -megoldás, ami a rövid vágás.

A fejvadász-munkaközvetítő iparág Amerikában második (bevételarányosan), valószínűleg a németeknél is. Amennyiben lehetséges, nagy ívben kerülni mindet, mert nem jellemzi őket a keresztényi szolidaritás.

Bell & Sebastian 2015.06.26. 20:48:45

A levágott fejekkel viccelésért nem kérek elnézést, mert úgy tűnik, tényleg vannak olyanok, akik csak ebből értenek. Igaz, ők már régebben kerítésen belül vannak és szaros tortának látják az életüket.

Tőlem akár vissza is zsuppolhatnák ezeket, bele az anyjukba. Nem mi vagyunk a vendégek.

annamanna 2015.06.27. 01:20:20

@Bell & Sebastian: Magyarországon sem fogadják el például a román diplomát. Egy ismerősöm háborgott, hogy az erdélyi származású állatorvos férje itt nem tud praktizálni, mert nem fogadták el a diplomáját. Azt mondta, hogy közben az a vicces, hogy a rendes orvosi egyetemen viszont befogadták phd képzésre.

Annyi biztos, hogy Svájc sem fogadta el a magyar diplomát. A családunkból is disszidált valaki a hatvanas években Svájcba, ő állatorvos volt, és kint újra el kellett végeznie az egyetemet, hogy diplomát kapjon.
A Péterfy utcai kórházban pedig az egyik főorvos (aki 1941-ben szerezte a diplomáját, tehát 1956-ra már 15 éves praxisa volt) a munkástanács vezetője lett, úgyhogy ő is sürgősen lelépett, ő is Svájcba ment - neki 2 évébe került, hogy minden vizsgát újra letegyen. Az anyja a Károlyiaknál volt házvezetőnő, emiatt nagyjából biztos, hogy az orvos fia jól tudott németül. Tehát egy jó némettudással, és 15 éves kórházi praxissal került 2 évébe, hogy minden orvosi vizsgát letegyen és svájci diplomát kapjon.

Az általam említett sztori azért hajmeresztő, mert a néni Pesten biztosan nem végezte el az orvosit (az is kérdéses, mennyire tudott németül); a svájci diploma keltezése '58 januári, és tényleg szerepelt a hivatalos orvosnyilvántartásban, egészen a haláláig (hetven fölött halt meg), és berendezett rendelője is volt.
Hogy ez nagyon nem kerek, az biztos.

És hogy a mostani menekültek közt is van rengeteg olyan ember, aki nem mond igazat magáról, és akit ki tudja, ki használ, ki tudja, milyen célra, az is biztos.

Hogy a menekültek egymástól is tarthatnak, meg mi is tarthatunk tőlük, az sajnos hótziher.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.27. 08:07:41

@Krio.Me.Tu:

"A briteknek van kerítése, La Manche-nak hívják."

európa egyik legjobban "idegenek sujtotta" állama estében egy ilyen beszólás minimum vicces. de inkább röhejes.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.27. 08:11:24

@Bell & Sebastian:

amilyen hülyék ezek, sokkal jóindulatúbban kezelték a te diplomádat, mint ahogy a tetves náci fajtád a menekültek diplomáját.

szóval neked ismét csak kuss és pofa súlyba.

Bell & Sebastian 2015.06.27. 10:19:36

@mavo: Mondjuk pont a te fajtád nem ismeri a pofátlanság határát.

www.liveleak.com/view?i=b7c_1435273395

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.27. 10:26:56

@Bell & Sebastian:

megdöbbentő módon elkezdtél zsidózni.

tanulság: jé, a nácik zsidóznak. mai lecke kipipálva.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.28. 10:10:41

@Bell & Sebastian:

meccsoda brilliáns érvelés.

Bell & Sebastian 2015.06.28. 11:27:02

@mavo: Kutyaugatásra vakkantással megyünk.

Bell & Sebastian 2015.06.28. 21:05:04

@mavo: Így van, ő itt legalább színvonal volt.

Imrebá 2015.07.18. 08:01:38

"Egy kerítés nem állít meg senkit..."

Senkit?

"Nógrádi György viszont továbbra is kitart a határra építendő kerítés szükségessége mellett"

Szerencsére.

Imrebá 2015.07.18. 08:20:21

@gyalog.galopp:

Ha több akciót is bevállal, akkol hamal félle tud tenni pál ezel eulót egy öngyilkos melénylő.
Tudom emost így balomi hüjén hangzik, de lehet, hogy ezeket előle kifizetik a meglendelőik.

annamanna 2015.07.18. 08:25:24

@Imrebá: így beszél egy irgalmas szamaritánus a felebarátairól.

Imrebá 2015.07.18. 18:00:04

@annamanna:

Nógrádi szamaritánus?
Magácskát is ő állíttatta talpra?
Saját költségén?
Így első ránézésre nem is gondolná róla az ember.
Mindig mondom, hogy nem szabad első pillantásra elítélni senkit.
Immáron az ön sorai is ezt támasztják alá.
Dicséretes dolog ha valaki segít a felebarátainak.
Pláne tiszteletre méltó ha honfitársait is felebarátainak tartja.
Maga honnan menekült hozzánk kedves leányom?
Remélem itt jobb sora lesz.
Ha betartja a törvényeinket.

annamanna 2015.07.19. 05:01:26

@Imrebá: látom, a Biblia már kiesett a rostáján. Kíváncsi vagyok, a Biblia milyen rostán hullik át, a rostát ki rázza, talán csak nem ez az illető:
"Monda pedig az Úr: Simon! Simon! ímé a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát;
De én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited: te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait erősítsed.
Ő pedig monda néki: Uram, te veled kész vagyok mind tömlöczre, mind halálra menni!
És ő monda: Mondom néked Péter: Ma nem szól addig a kakas, míg te háromszor meg nem tagadod, hogy ismersz engem.
És monda nékik: Mikor elküldtelek benneteket erszény, táska és saru nélkül, volt-é valamiben fogyatkozástok? Ők pedig mondának: Semmiben sem.
Monda azért nékik: De most, a kinek erszénye van elővegye, hasonlóképen a táskát; és a kinek nincs, adja el felső ruháját, és vegyen szablyát.
Mert mondom néktek, hogy még ennek az írásnak be kell teljesülni rajtam, hogy: És a gonoszok közé számláltatott. Mert a mik reám vonatkoznak is, elvégeztetnek."

Imrebá 2015.07.19. 20:16:32

@annamanna:

"látom, a Biblia már kiesett a rostáján."

Nógrádi rostáján?
Miből gondolja?

Imrebá 2015.07.19. 20:43:58

@annamanna:

Ha már a Bibliából idéz, idézhetne jobban idevágót is.
Olyat, amikor valaki nem az ajtón lép be.
Minek hívja azt a Biblia?

annamanna 2015.07.19. 22:08:27

@Imrebá: itt nincs ajtó, itt nem ajtóról van szó, maximum védőhálót lehet említeni, ami elszakadhat. Imrebá megszervezhetné a gyülijét, kiállnának a határra, és rázendítenének erre a kiokosító dalocskára (még akkor is tennének valami hasznosat): www.youtube.com/watch?v=br70NSvYUNU

Imrebá 2015.07.24. 22:29:51

@annamanna:
Ez nem a három kívánság.
Az a tibibá volt.

Imrebá 2015.07.24. 22:36:00

@annamanna:

A Terv kész.
Integrálódni kell.
Önnek is.
Ez nem tippmix.

annamanna 2015.07.25. 01:35:19

@Imrebá: "A Terv kész."

www.facebook.com/besiirsz/photos/a.526503444083215.1073741826.526440820756144/1082752458458308/?type=1&pnref=story

"A nemi erkölcs elleni bűncselekményeket egyes szerzők – a védett jogtárgy alapján – három csoportba sorolják. Így megkülönböztethetők:
a) a nemi élet szabadságát sértő bűncselekmények; ide tartoznak az erőszakos közösülések, a szemérem elleni erőszak, a természet elleni erőszakos fajtalanság, és a KERÍTÉS MINŐSÍTETT ESETE.
b) az ifjúság egészséges szexuális fejlődését sértő vagy veszélyeztető bűncselekmények; a természet elleni fajtalanság, a megrontás, A KERÍTÉS MINŐSÍTETT ESETE és a vérfertőzés.
c) a nemi kapcsolatok társadalmi rendje elleni bűncselekmények; a vérfertőzés az üzletszerű kéjelgés elősegítése, a kitartottság, a KERÍTÉS és a szeméremsértés."
www.vmtt.org.rs/mtn2010/169_185_Hegedus_A.pdf

Na tessék! És ezek után még fel is húzzák, fel is állítják a kerítést! Hogy nem sül a le a bőrükről a kép!